2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Alaric Sinclair / Orion Carrow / Gwydion Születési hely és dátum: 1955. 04. 13., Plymouth Csoport: Alvilági Patrónus: Tigris Foglalkozás: Kiképzett kém és bérgyilkos, jelenleg "mugli" és színház/cirkusz igazgató, porondmester Képesség: Metamorfmágus Mágikus adottság: - Familiáris: Csuklyásmajom Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - Kiemelkedő Átváltoztatástan - Kiemelkedő Kihez tartozol: Saját karakter
Jellem: Mi lett volna, ha… Az élet legnagyobb kérdése. Talán olyannak született, amilyen, talán csak az élete tette ilyenné, de egy számító, háttérből irányító bábjátékos lett, akinek az igazi arcát - nem csak a fizikai valóját, hanem a céljait - senki se ismerheti. A születése óta uralkodtak felette, így amikor Voldemort első bukása után felszabadult, megfogadta, hogy soha, senki nem nyomhatja el újra, semmilyen formában. Nincsen bizalmasa, sose volt, és valószínűleg sose lesz. Már hosszú évek óta nem nyúl olyan eszközökhöz, amiben ő magának kell megjelennie és elintéznie valakit, mindent hosszú láncon keresztül rángat, több lépéses védelemmel és vissza követhetetlenséggel. Nagyon ügyel arra, hogy soha többet ne kerüljön senkivel szemben alárendelt pozícióba, saját akarata van, saját ereje, olyan ereje, amiről a köz-varázsló nem is álmodhat, nem is hallott még. Az egy dolog, hogy a Testvériségben tanácsadó szerepet tölt be, de valójában őket is csak a saját céljaira akarja manipulálni, a legkevésbé sem alárendeltje Fionnak. És már soha nem is lesz, mert minden erejével azon van, hogy a legerősebb teremtmény legyen ezen a földön. Vagy éppen a legerősebb teremtmény mestere…
Kinézet, megjelenés: Aki valaha látta az igazi alakjában már mind réges-régen halott, évtizedek óta ahogy felébred álmából felölt egy emberi alakot, mintha az is csak az öltözéke része lenne. Jelenleg az állandó formája már lassan tíz éve egy mugli színházigazgató, Alaric Sinclair, aki egy átlagos kinézetű, barna hajú, barna szemű, középkorú férfi, közepesen magas alkattal. Semmi különleges nincs a kinézetében, még is ahogy színpadra lép minden szem rámered olyan drámaisággal képes felkonferálni bármilyen előadást. Régimódi, gyakran látni öltönyben vagy éppen cirkuszmesterekre jellemző piros, aranygombos zakóban kalappal, tehát amennyire átlagosak a vonásai, olyan egyedi a ruhatára. A megjelenéséhez hozzátartozik a csuklyásmajom, akiről mindenki azt hiszi, hogy egy elképesztően jól idomított háziállatka, valójában pedig a varázsló familiáris társa. Nem mindig idézi maga mellé, hiszen jelenleg nem cirkuszt igazgat, hanem egy Londoni színházat, az Old Queen’s Theatre-t. Itt nincsenek állatokkal tűzdelt számok, csak hétvégi bűvész előadások Anthony Clarke-kal, és a reggeli matinéban mindig van helye egy aranyos kismajomnak. Gyakran mosolyog, szívélyes ember, a gyerekek azonnal odavannak különleges kisugárzásáért és a felnőttekben is könnyen ébreszt bizalmat, hiszen mindig tudja, hogy mit kell mondani ahhoz, hogy elérje, amit akar.
Előtörténet: A Carrow család. Már a Sötét Nagyúr felemelkedésétől fogva mellette álltak, hittek a nézeteiben, támogatták a törekvéseiben, lényegében már ahogy elvégezte a Roxforti éveit, mellette álltak. Persze Voldemortnak soha nem voltak barátai, egyik Halálfalója se vált azzá, de elvakult hívei voltak mindig is… És az aranyvérűeknek fent kell maradniuk. Mikor a csecsemő híre szétszaladt az aranyvérűek között, mindenki izgalommal várta, hiszen a 28 nagy ház tagjai között elég nagy a kapcsolat, mindenki mindenkinek a rokona, vagy a rokona lesz esküvő révén, ha betölti a felnőttkort. Nagy volt az érdeklődés, de minden megváltozott, amikor a kicsi, akit már születése előtt - talán ez hozta a családra a rossz óment? - elneveztek Orion Carrow-nak, megérkezett. A bába medimágusok elszörnyedve beszéltek a szülésről, amikor a kis lény előbújt a pikkelyszerű, sárgás-zöld bőrével, sötét, állatiasan erős körmeivel és az aránytalanul nagy, fekete pupillájával. Először azt hitték, hogy a lény már az anyaméhben elhalálozott és azért van ilyen furcsa külseje, de amikor szörnyű hangon felsírt, egyértelművé vált, hogy nem így van… Az édesanyja belehalt a szülésbe, az apja pedig csúf, embertelen külseje miatt megriadt a lénytől, a saját fiától, de egyetlen egy személy ott állt, és potenciált látott benne, nem szörnyet… Voldemort ha magához nem is vette a csecsemőt, de a követőjének, Carrow-nak megparancsolta, hogy nevelje fel, ne hagyja elpusztulni. Rövidesen kiderült, hogy a Sötét Nagyúr látott valamit benne, és az a valami ott is van. A szörny-gyermek cseperedett, szeretet és kedvesség nélkül, hiszen ha még túl is léptek volna azon, ahogy kinéz, az apja nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy a felesége belehalt abba, hogy világra hozza… ezt. De a fiú, Orion már fiatalon különleges tehetséget mutatott, mint az intelligenciájában, mind a mágiában. Először vadmágiának hitték, de rövidesen kiderült, hogy hiába született ezzel a förtelmes külsővel, ellensúlyozhatja egy hatalmas, ritka erő… a Metamorfmágia. Talán éppen azért, mert inkább tűnik varázslénynek, mint embernek, vagy azért, mert az édesanyja halál mágikus pecsétet nyomott rá, de a képességei nem álltak meg annál, hogy a szeme színét, vagy a haját változtassa játékosan. Nem, elképesztő tehetséggel tudott alakotváltani tinédzserkorától kezdve. Megkezdte a Roxfortot, emberi külsőt felvéve, zárkózottan, barátoktól mentesen, csak a tudást kutatva, ahogy azt a Sötét Nagyúr elrendelte. Csak négy évet töltött ott, amikor Voldemort vissza szólította, neki pedig egyáltalán nem volt választása. A sötét mágus születésétől sulykolta, hogy csak azért van életben, mert ő nem engedte meg, hogy az apja kitekerje a nyakát, mint valami csirkének. A megfélemlítés és a felsőbbrendűség volt a fegyvere, a legkevésbé sem játszotta el, hogy apja helyett apja lenne… Megcsonkította a lelkét és újra meg újra összetörte, hogy mindent kiírtson belőle és leigázza, a szolgálatába állítsa. Először egyszerűbb feladatokat kapott, miután kiképezték az alapvető mágiákra, sokkal gyorsabban, erőszakosabban, mint ahogy a Roxfortban fejezte volna be a tanulmányait, elkezdett beépülni és információkat szerezni a Nagyúrnak. Hallgatózott, információkat lopott és hamisakat csepegtetett el, hogy segítse a mentora, mondhatni mestere hitének és hatalmának terjedését. Később, amikor egyre jobban elfajultak a dolgok, már nem csak arra volt szükség, hogy bemehessen oda, ahova másnak esélye se volt, hanem arra is, hogy kihasználva a bizalomkeltő külsejét, amivel bárki lehetett, gyanútlanul hozza el Voldemort ellenségeinek végzetét… Afféle titkos fegyver volt, nagyon kevesen tudtak a létezéséről, és még kevesebben tudták, hogy ténylegesen kicsoda ő, kinek a fia és milyen az igazi arca. Még a Halálfalók között is voltak, akik megrezzentek a jelenlétére… És ez egészen így haladt, egészen Voldemort első bukásáig. Mikor a csecsemő Harry Potter elpusztította az évtized legnagyobb fenyegetését és egyben Orion láncait feszítő erőt, végre eljött az idő, hogy kiszabaduljon. Az életének első huszonöt évének nagyrészét a Tower mélyén töltötte, ahol gyerekkorában kiképezték, később pedig, mikor a hűsége megkérdőjelezhetővé vált Voldemorttal szemben, lényegében leláncolták és mágikus módokon kényszerítették arra, hogy kövesse a fekete mágus parancsait és segítsen a céljainak elérésében. Rengeteg mindent látott, rengeteg mindent tett, de most először tehette meg azt, hogy Voldemort mágiájának elpárolgása után a saját útjára lépjen. Ez hosszú évekig annyit tett, hogy elvarrt minden szálat, ami hozzá vezethetne, legalább is mindent megtett ennek érdekébe. Hosszú idő volt, míg magára talált, míg a sorozatgyilkos szörnyetegből valami egészen mássá vált…
Azt például soha nem emésztette meg, hogy a Sötét Nagyúrt egy egyszerű csecsemő és a szeretet erejének nyálas varázsa állította meg. Néhány év visszafogott rejtőzködése után rájött, hogy nem tud sok mindent egy teljes életről, talán soha nem is fog tudni, de egy biztos, soha többet senki sem fog uralkodni felette és ha ehhez az kell, hogy a világ összes erejét összegyűjti magának, akkor ezt teszi… Alaric Sinclairként éli jelenleg mindennapjait, egy színház porondmestere és igazgatója egyben, kitanulta az illúzionisták minden mesterségét és a muglik között észrevétlenül varázsolva lopja el az egyszerű varázstalanoktól a show-t a különleges műsoraival, amiben nem egyszer mágus bűvészek bukkannak fel. Néhány éve elhelyezkedett a Aiofe Testvériségánek köreiben és a vezető bizalmát elnyerve minden akaratát szépen lassan érvényesítheti, és az egyik mottóját követheti... A káosz egy létra, amin fel lehet mászni, és nem számít se isten, se birodalom, se ember, csak a létra, amin fel kell menni, fel a csúcsra. Véletlen tán, vagy sem, hogy éppen ott volt, mikor egy különleges, szinte isteni hatalmakkal rendelkező lény erre a földre érkezett éshosszú előkészületekkel ugyan, és rengeteg változtatással, de rajta is alkalmazhatta Voldemort sötét átkát. Megkötötte az erejét és magához láncolta, ezzel a lény a teljes erejét csak akkor használatja, ha Alaric úgy akarja, és minden parancsát követnie kell. Ő lett a mestere. Az évek múltán a félelme, hogy újra el fogják nyomni, hogy lesz valaki, aki elkapja és előveszi tettei miatt, vagy újra ki akarja használni a tehetségét akár a gyilkolásban, akár az átváltozásban, egyre csak nőtt, és ezzel együtt a szörnyű hatalomvágya is, amiben biztonságra lelhetett. Így vált láncon tartott szörnyetegből mesterré, az árnyak között bújó bábmesterré, az emberré, akinek a keze képtelen hosszúságokba ér, és akinek befolyásáról és ténykedéséről még sem tud senki semmit... Rengeteget foglalkozott azzal az elmélettel - ami mára ugyan inkább már tény -, hogy több párhuzamos világ létezik, amiben egészen más erejű és típusú mágiák uralkodnak, és okosan kevergetve lapjait az iskolában terjedő képességekkel is kezdett már egysmást, persze hiába szaglásztak utána, sokra sosem jutottak... És ez remélhetőleg így is marad.
Albus Dumbledore
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Alaric Sinclair 2019-02-13, 08:53
Elfogadva!
Üdvözlünk az oldalon!
Először azt hittem, hogy nagyon hosszú, és tömény lesz, mert imádsz mesélni, de végülis teljesen átláttam. Bár alvilágit jellemzően nehéz hitelesre alkotni, de te megtetted, ráadásul remek PB választással, lefedi az álcát, méghozzá tökéletesen. A sztorija szép ívet jár be, értem a miérteket, a további motivációkat, maximum az Ivor és a dimenziók vizsgálata mutat túl picit nekem a hagyományos bábjátékos sztoriján, de bízom benne, hogy ha valaki, hát te ügyesen ki fogod csomagolni. El vagy fogadva, vár a manipulációk világa!!!
