2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem is várom, hogy anyának szólítson, vagy ilyesmi, de hogy figyeljen rám, az nagyon is fontos. Nem kell nekem holmi mondvacsinált tisztelet, igenis kezelhet barátnőként, vagy nővérként, de amíg én tartom érte a hátamat, addig a megbeszéltek szerint kell eljárnia. Kétlem, hogy ebből baj lenne, még akkor is, ha úgy hallottam, hogy a kislány nagyszájú, s meg tudja makacsolni magát mások előtt. Ez az én felelősségem, hiszen nagyon is kedvelem őt, nem számít, hogy ha nehézségeket fog okozni. - Igen, de akkor is jobb, mint egy árvaház, ahol egy vagy a sok közül. Viszont örülök, hogy így döntöttél, szerintem jól megleszünk. – Bólogatok mosolyogva, elrakom a babákat vissza az ikerkocsiba, mert látom, hogy már Kath is fészkelődik, menni készül, valahogy még barátkoznia kell a gondolattal, még akkor is, ha most rábólintott, ami engem is izgalomba hozott, elkezdhetek tervezni. Nem fogunk gyakran lemenni a házba, de akkor is be kell rendezni, kell oda egy állandó manószemélyzet, talán a Roxfortból kérhetek kettőt, akik rendet tartanak, hogy ne legyen olyan magányos az épület, amíg nem vagyunk ott. Nem mondok semmit a fura suttogásos ösvényre, kiskoromban még én is megnéztem volna, és most csak remélhetem, hogy a kis védencemnek nem lesz ott semmi baja, főleg hogy ha valami barátja is ott van, hogy ne legyen egyedül. Nem lehet mindentől megvédeni a gyermeki kiváncsiságot, csak drukkolni, hogy nem kerül nagy zűrbe. - Bármikor. Te nem egy átlagos diákgyerek vagy Kath, hanem egy bentlakó felnőtthöz tartozol mostantól, így nem kell aggódnod, akkor megyünk, amikor jól esik. – Bólintok, hiszen nem meheti magát egy kalap alá a többi kicsivel, aki távol a szüleitől él. Na igen, sosem gondoltam diákkoromban, hogy egyszer majd én adhatok valakinek protekciót, és menedéket. De hát ilyen furcsa az élet, közben mégiscsak felnőttem, s már másokról gondolskodom. – Vigyázz magadra! – Visszaölelek, hogy aztán nézzem, ahogyan távozik. Most már szeretném, hogy ha nem is minden nap, de gyakran beszéljünk, és tartsuk a kapcsolatot. Most nekem is dolgom van, elindulok hát a lányokkal intézkedni.
Kissé azért tényleg fura lenne, ha mint anyát kellene kezelnem őt. Az azért nem lenne helyénvaló és egyébként is bármennyire kedvelem Missy-t, azért anyát nem helyettesítheti, hiszen ő eleve idősebb, plusz még csak pár éve halt meg és nem is menne nekem, hogy csak úgy mást állítok a helyére. De abban tudom, hogy igaza van, hogy ha nála akarok lakni, akkor azért be kell majd tartanom a szabályait. Azért remélem, hogy nem lesz túl sok, mert szabálybetartás terén nem én vagyok a legprofibb. - Az úgy jó lenne... köszönöm és majd nagyon fogok én is igyekezni. - főleg mert tudom neki se könnyű két pici gyerekkel és nekem is muszáj alkalmazkodni, hogy megkönnyítsem a dolgát és az életét. Tényleg rajta leszek, aztán biztosan lesznek majd nehezebb időszakok, de gondolom ezzel ő is számol. Viszont ha meg se próbáljuk akkor mehetek az árvaházba, az pedig nem lenne az igazi. Oké, hogy Ben mondta a házukat, de a fene tudja, hogy a szülei belemennének-e egyáltalán és ha netán nem, akkor marad az árvaház, amit meg valahogy nem szívesen próbálnék ki. - Mármint idegen felnőttek? Nem hiszem, hogy az jó lett volna. Jó lesz ez így. - bólintok egyet újra. Nem hiszem, hogy akartam volna nevelőszülőket, annál már az árvaház is jobb, vagy ha Benéknél töltöm a szüneteket, ahogyan mondta, ha úgyis elférek és nem zavarok. De vadidegen emberekkel lenni... na az nem egy szimpatikus megoldás. - Én se tudom még pontosan, csak azt mesélte Ben, hogy fura suttogás van ott, de ő eléggé... félős. Hollóhátas tudod? Lehet, hogy csak odaképzelte, mert sötét, vagy ilyesmi. - vonom meg a vállamat és ha van is, hát nem nagyon hallom meg az esetleges aggodalmat a hangjában. Egyébként se lennék egyedül, hanem Bennel, aki azért igenis tényleg jó eséllyel kicsit félősebb és könnyen lehet, hogy kissé túlreagálta a dolgot. Ettől még persze, vagy pont e miatt kíváncsi vagyok, hogy miféle suttogást lehet vajon ott hallani, ha tényleg van egyáltalán. - Tényleg? Akkor bármikor lemehetünk? De másokért se jönnek el a szülei, szóval... csak néha jó? - azért azt nem akarom, hogy a háztársaim kinézzenek maguk közül, mert ilyen kivételezett lehetőségeim vannak, vagy ilyesmi. Persze ettől még jól hangzik, hogy mondjuk a következő hétvégén lemenjek hozzá, vagyis vele, mert hát ha óráim vannak, azért azt tuti nem értékelnék a tanáraim, ha kimaradnék. - Hát akkor... - összekulcsolom a hátam mögött az ujjaimat és kissé zavarban pöckölök el egy követ a lábammal. - Köszi! - végül bár kissé bizonytalanul, de csak előre lépek, hogy megöleljem Missy-t, legalábbis amennyire tudom, hiszen jóval magasabb nálam, aztán futólépésben távozom is. Tényleg nagyon rendes tőle, de nekem még azért kell egy kis idő, amíg feldolgozom és kezelem ezt az új helyzetet, hiszen eddig azt is igyekeztem tagadni magam előtt, hogy a bátyám meghalt.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Hogyne, de az akkor sem az igazi, hogy ha nem vár otthon senki. – Bólogatok, végülis én is itt fogok lakni az év nagy részében a kislányokkal, így gyakran össze fogunk tudni futni, ha ettől nem érzi magát kellemetlenül, de mégiscsak más, ha tudja, hogy lesz egy hely, ahol majd karácsonyfát díszithet, vagy csak úgy elengedheti magát a nyári szünetben. Nem vagyok még ügyes családfő, bőven van mit tanulnom, de azt hiszem ketten ezt is ügyesebben összehozhatjuk, mint én egyedül, magamban. - Igen, ezért is mondtam, hogy nem pótolhatom, valahogy máshogy kell csinálnunk. Ám az is benne van, hogy ha vállalod, akkor bizonyos dolgoban hallgatnod kell rám, mintha mégiscsak az lennék. Ki fogok érted állni, vigyázok rád, kezelem a tandíjadat, megveszem a báli ruhádat, ilyesmik. Igen, mondhatjuk, hogy mintha egy nővér lennék... – Foglalom össze pár mondatban, hogy mire is gondoltam, ám ha a gyámja leszek, akkor bizonyos anyai feladatokat én fogok ellátni, és biztosan fogunk majd veszekedni is, ahol az enyém kell, hogy legy legyen az utolsó szó. Na nem mintha nagyon szigorú lennék, volt előttem rossz példa a saját szüleimet illetően, én a saját lányaimmal sem leszek majd olyan, Kathrine pedig igazából tényleg kishugi lehet, ha már a férjem hugaként rokonsága kerültünk. – Sosem hagytam volna, hogy árvaház legyen. Ha nemet mondtál volna, akkor segítettem volna találni olyan nevelőszülőket, akik tényleg aranyosak, de így nincs rá szükség. Miféle ösvény? – Próbálok nem megütközni már az elején, hiszen lehet, hogy még nem vagyok felkészülve egy kiskamaszra, hiszen én is griffendéles voltam, aki bátor meg kiváncsi, de itt már felélednek bizonyos anyai ösztönök (talán pont az ikrek miatt vagyok mostanság ilyen védelmező), viszont nem tehetem már meg ebben a pillanatban, hogy riadt, vagy tiltó fejet vágok. Egyenlőre csak reménykedni merhetem, hogy a tűzoltás is megoldást jelenthet a tiltás ellenében. - Szó sincsen róla. Ha az én gyámoltam vagy, akkor együtt közösen bármikor lemehetünk, hiszen olyan, mintha egy tanárral mennél. Akár holnap is, hiszen a mai napodat már nem akarom felrúgni, meg a babák is hamarosan esznek. A papírt pedig naná, hogy aláírom. Sőt.. már le is adtam a házvezetődnél. – Azért itt kicsit lesütöm a tekintetemet egy bátortalan mosollyal, ebből sejtheti, hogy már megelőlegeztem azt, hogy igent fog mondani, és már minden el van intézve Dumbledore-nál. Remélem hogy ebből azért nem csinál nagy problémát, hiszen vissze lehetett volna csinálni, csak hát annyira bíztam benne.
Nem akartam én félni Missy-től, de azért mégis csak van egy adag bűntudatom, hogy még csak nem is írtam neki, vagy valami, miközben biztosan örült volna neki, csak hát... fogalmam sem volt róla, hogy mégis mit kellene, vagy illene mondanom. Az a baj, hogy nem vagyok én az ilyesmiben túlságosan otthon és úgy azért elég nehéz dolga van az embernek. Ő is sokat veszített Darius halálával, meg én is, nem lenne értelme azon gondolkodni, hogy ki veszített többet és kinek kell a másikat vigasztalnia. - Oh hát, végül is nekem itt van a suli... meg minden. - de tény és való, hogy igazából egyedül maradtam, de neki se egyszerű a dolga, ha egyszer két gyerekkel kell foglalkoznia. Gondolom elég jól lefoglalják. Egy ilyen pici baba se lehet könnyű, de hogy egyből kettő... Az én szüleim ketten voltak ránk és sejtem én, hogy ők se könnyen oldották meg kiskorunkban sem, aztán csak még inkább megnehezítettük a dolgukat Bellel. Azt hiszem Missy még nem tudja, hogy mire vállalkozott. - Anyát? - kerekedik el a szemem. Azt hiszem az tényleg fura lenne, mármint anyut nem tudja pótolni, főleg hogy ő nem annyira idős, de attól még tényleg nem lenne rossz legalább ha valaki lenne, akivel lehetnék. Akkor tényleg kizárt lenne az az árvaház dolog. - Vagy lehetne olyan, mintha testvérek lennénk, meg... jó barátok. - meg hát végül is a babák miatt rokonok is vagyunk, de biztosan nem tudnám, mint anyát kezelni. Vagy nem így gondolta, csak szimplán ez olyan metafora izé volt? Végül is az a lényeg, hogy lenne hol laknom és akkor nem lenne Bennek se gond, hogy meg kell kérdeznie a szüleit és esetleg nekik nem tetszene az ötlet. - Én... szívesen mennék. Már azt hittem, hogy valami árvaház lesz belőle, de akkor így nem kell. Köszönöm! És Bennel is beszélek majd, mert szívesen elmennék nyáron hozzá, ha nem zavarok. Azt mondta van valami ösvény, amit nem mert még megnézni, mert suttogás hallatszik róla, de biztosan izgi lehet! - visszaadom közben a kicsit és csacsogós hangra váltok. Na igen elég fiatal vagyok még, hogy viszonylag könnyen át tudjak lendülni a dolgokon, a kellemetlenségeken is, meg úgy általában mindenen. - Szívesen megnézném a házat, bár gondolom csak akkor lehet, ha roxmortsi hétvége lesz. Mostanában nem mehettem, nem volt aki aláírja a papírt. - na igen, úgy nehéz, ha nincs gyámod és rajtad kívül mindenki lemehet a faluba csak te nem, viszont így már nem lesz gond. De gondolom akkor is meg kell várni, hogy McGalagony engedje a dolgot. Csak úgy nem mehetek Roxmortsba akármikor.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Teljes mértékben megértem, hogy Kath még nem igazán tudta magában összerakni, hogy mi is történik vele. Én még pár évvel ezelőtt is ilyen voltam, sodródtam az árral, és nem értettem, hogy mi félreérthető van abban, ha rámosolygok egy srácra, vagy ráteszem az ujjaimat a karjára. Most pedig Kath a pici griffendéles, aki én voltam, és eséles, hogy ő még nálam is sokkal szebb lesz, hiszen neki már most olyan bájos a pofija, de mégsem irigylem ezt el tőle. Tisztára öregnek érzem magamat, hogy a felelősségteljes felnőttként nekem kell döntéseket hozni az életével kapcsolatban, és ő fél attól, hogy mit fogok mondani. Ám én sosem voltam annyira szigorú, mint a szüleim, nem akarom, hogy bárki is rettegjen tőlem. Átadom neki Lillyt, ő talán egy fokkal nyugodtabb baba, így nem ijesztenek rá egymásra. - Kedves tőled, de nekem itt vannak a lányok, és boldog vagyok velük. Te viszont tényleg egyedül maradtál, és odafigyelhettem volna rád jobban is, és főleg korábban. – Alaposan kimentegetőztük magunkat, most már örülhetünk is egymásnak, hiszen azért vagyok itt, hogy egy család legyünk. Már ha a kislány is ezt szeretné. Én is elmosolyodok, ahogyan Lilly elkezdi az önálló akciót, jó döntés volt őt adni, mert Flora még mindig gyanakodva pillog, hogy ki ez a hosszúhajú űrlény, aki a tükörképét fogdossa. - Ha szeretnél. Én tudom, hogy milyen az, ha az embernek nincsenek szülei, és egyedül van, bár engem felneveltek, de végül kitagadtak, ezért nem is szeretnél, ha magadra maradnál. Jól éreznénk magunkat. Nem tudom pótolni az anyukádat, de megpróbálhatom. – Szeretném, ha mindez így lenne, erőltetni viszont nem tudom. Inkább itt élek Angliában, ahol a barátaim, ismerőseim is élnek, a Roxfortban nőttem fel, inkább ide tartozom, mint a messzi fagyos Bulgáriába, Darius nővéreihez. Kath-tel pedig jobban hasonlítunk egymásra. - Nem kell másnod laknod, de bármikor átmehetsz az iskolatárshoz, ha szeretnél. Az lenne a jó, ha jól éreznéd magadat, tudod én nem vagyok egy igazi szigorú anyukatípus, ami lehet, hogy egyben hátrány is. Átgondolod még, vagy lejössz valamikor megnézni a házat? – Most visszaveszem tőle Lillyt, és visszaültetem a kocsiba, Florát viszont nem adom oda, csak a karomra ültetem, jobb ez most így. Nem várok azonnali válaszokat, de azért mégis reménykedek benne, hogy jól alakul az elképzelésem. Ha pedig mégsem, akkor is össze tudunk olykor futni. Kath már kimondta, hogy jó lenne, de lehet, hogy csak udvariasságból.
Gyerekből vagyok és azt Ben elég jól megfogalmazta, hogy Darius már eléggé... öreg volt, mármint hozzánk képest ugye és hát Missy is már felnőttnek számít, főleg hogy már gyerekei is vannak és beszélni akart velem, nem csoda ha kissé meg vagyok szeppenve, hogy esetleg valami komolyabb dologról van szó és szólni akar, hogy jobban oda kellene figyelnem az unokahúgaimra, meg egyébként is nagynéni vagyok, akinek vannak kötelezettségei, nem számít, hogy még csak 13 vagyok és ne csak magamra gondoljak. Nagyjából legalábbis valami hasonlót várok, amikor kilépek az ajtón és ezen még a mosolya sem enyhít, hiszen az lehet valami kezdődő viharfelhők előjele is, vagy csak így csalogat be a... Túlkombinálom mi? Azért igyekszem a mosolyt viszonozni és nem nagyon láttatni, hogy meg vagyok kissé ijedve. A végén még félreértené a dolgot és akkor csak még nagyobb bajban lennék. Az ölelést is viszonozom és kissé meglepetten veszem át Lilyt. Igazából még alig találkoztam az ikrekkel. Nem is nagyon értek a kisbabákhoz és valahogy fura érzésem van, főleg hogy nekem is volt egy ikertestvérem és most itt van két tök egyforma kislány, mint anno mi Bellel. - Hello! - bököm ki végül a kezemben lévő apróságra mosolyogva. Ahhoz képest, hogy már pár hónapos elég könnyű, pedig van rajta egy csomó ruha. Fura dolog majdhogynem nagytestvérnek lenni, még ha tudom is, hogy nem testvérekről van szó, de olyan fura dolog magamat nagynéni szerepbe képzelni 13 évesen. Aztán csak meglepetten pislogok Missyre, hogy ő kér elnézést tőlem, miközben azt hittem, hogy fejmosást kapok majd. - Hát ö... én írhattam volna, csak nem tudtam, hogy mit és... gondolom elég nehéz lehet neked. - nem teszem hozzá, hogy is, hiszen ő egyedül maradt két babával, én "csak" a bátyámat veszítettem el, bár tény és való, hogy az egyetlen hozzátartozómat jelenleg, kivéve persze az apámat, de hát vele nem sok mindent lehet jelenleg kezdeni és fogalmam sincs felépül-e egyáltalán valamikor. - Mármint én? Lakjam veletek? - még inkább kikerekedik a szemem, amitől valószínűleg viccesen nézhetek ki, mert a kezemben tartott Lily valamit gatyogni kezd és tapogatni az arcomat, vagy csak ismerkedik. Nem igazán értek még a babákhoz, hogy őszinte legyek, nem tudom hogy mire hogyan reagálnak. Azért még így is kissé meg vagyok szeppenve, de az már kezd egyértelmű lenni, hogy Missy nem hibáztat, amiért nem írtam neki és kerestem fel. - Én meg azt hittem... - kezdek bele, de aztán csak megrázom a fejemet, mert a végén még meggondolja magát és mégis csak megkapom azt a fejmosást. Missy kedves nő, de azért én annyira nem ismerem jól, viszont tény és való, hogy a kicsik a rokonaim és az is, hogy jelenleg nincs hová mennem a szünetekre, meg úgy általában és hát hiába ajánlotta fel Ben, ő még a szüleivel se beszélt és nem tudom, hogy nem zavarnék-e. - Igazából elég jó lenne, én... nem igazán tudtam, hogy most mi lesz, árvaház, vagy mi, bár az egyik barátom azt mondta tölthetem náluk a nyarat, de még a szüleit se kérdezte meg és nem is biztos, hogy engednék. - még mindig kissé bizonytalan vagyok, pedig Missy biztosan kitörő lelkesedést várt, de hirtelen fogalmam sincs hogyan is fogalmazzam meg, amit mondani akarok, vagy épp az érzéseimet. Nehéz ezeket kezelnem, főleg hogy eddig úgymond a könnyebb utat választottam, mint Belle és anyu halálakor, mintha megpróbáltam volna nem tudomást venni az egészről. Úgy egyszerűbb.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Miközben tologatom az ikerbabakocsit, végre Kathrine is befut. Igen, látom rajta, hogy kissé fél tőlem, vagy a helyzettől, de nem értem, hogy miért. Tőlem senki sem szokott félni. Csak mert gyerekeim lettek, nem vagyok félelmetesebb. Még a babák is csak nevetnek rajtam, ha megpróbálok szigorúbb hangon beszélni velük, azt hiszik, hogy hülyéskedek. És éppen ezért hülyéskedésbe is torkollik az anyai szigor, még kicsik ahhoz, hogy felfogják a szabályokat, én meg nem is siettetem, hogy nagyobbak legyenek, hiszen most olyan édesül pufók az arcocskájuk. Sőt, még Kathrine is elég kicsi, mind magasságra, mind korra, pont azért hívtam ma ide, hogy erről is beszéljünk. - Szia! – Emelem fel a kezemet, és megállítom a babakocsi tologatását, hogy odalépjek a kislányról. Lehajolok, és magamhoz ölelem, arcomon nem látszik semmiféle szemrehányás. Sőt, mintha én lennék egy kicsit megilletődve. Mindenesetre kiveszem Lillyt a kocsiból, és Kathrine kezébe adom, azért vigyázva, hogy ne ejtse el. – Szeretném bemutatni az unokahugaidat. Ő Lilly, ő pedig Flora. – Utóbbit én magam veszem ölve, a kicsik most mindkettőnket, és egymást is nézik, furcsa nekik az új helyzet, de mivel ott vagyok a közelben, nem lesz belőle sírás. – Kathrine, nagyon sajnálom, hogy nem voltam itt neked, és hogy.. minden olyan gyorsan történt. Bulgáriába mentünk, ahol olyan gyönyörűen indult ez az egész, és.. most, hogy Darius meghalt, nem volt maradásom. – Próbálom összefoglalni, hogy vacakul érzem magamat, hogy nem tartottuk a kapcsolatot, végülis én vagyok a felnőtt, nekem kellett volna intéznem. – És így, hogy Darius már nem a gyámod.. nos ha van kedved velem, velünk lakni, nagyon örülnék neki, ha.. érted, ha jönnél. – Most kicsit rázúdítottam mindent, de felesleges itt célozgatni, kerülgetni a témát. Én már elintéztem, de ha inkább más ötlete lenne, úgysem tudom ráerőltetni. Azért reménykedni lehet, hogy nem sértődött meg, végülis eljött, hogy találkozzunk.
Nem mondom, hogy meglep a levél Missy-től, de azért örülök is neki. Én valahogy nem akartam zaklatni, hiszen Darius épp csak pár hónapja halt meg és tudom, hogy ez most neki se lehet könnyű, én viszont nem tudom hogyan és mit segíthetnénk, hiszen már így is épp elég bonyolult az életem és a végén úgy gondolná, hogy neki kellene nekem segítenie, ami nem lenne fair. Ott van a két baba egyébként is és én nem tudom, hogy mit tehetnék mondjuk értük, hiszen nem értek a picikhez, plusz mellette azt se tudom, hogy segítene-e a jelenlétem. Lehet, hogy ha rám néz és eszébe jut a bátyám csak rosszabb lenne neki. Ezért is kerültem eddig, meg ugye amúgy is elmentek a suliból, úgy meg még nehezebb elérni valakit, pár levél meg nem sokat ér afféle buta részvétnyilvánítással. Sietősen igyekszem hát végig a folyosókon, hogy elérjem a célt, ahol találkozunk majd. Kissé azért görcsben van a gyomrom, mert tényleg nem tudom, hogy mit szeretne és mi lesz ebből az egész találkozásból. Az is lehet, hogy morcos lesz, amiért nem voltam mellette és nem is kerestem és számon akarja kérni... Oh mamám! Nem is biztos, hogy jó vége lesz ennek. Így nem csoda, ha kissé félősen nyitom ki az ajtót és húzom magamon össze a kabátot, kissé tartva ettől a beszélgetéstől. Ez van, ha addig gondolkozol valamin, amíg aztán rossz útra sikerül tévelyednek a témával kapcsolatban. - Szia...sztok! - oh a babák is itt vannak, amitől még inkább zavarban vagyok. Zsebre vágom a kezemet, hogy legalább a kabát bélését tudjam gyűrögetni, az annyira talán nem feltűnő, hogy lássa is. Így aztán nincs mit tenni, egyelőre csak toporogva állok meg Missy előtt. Az azért jól látszik rajtam, hogy mennyire bizonytalan vagyok és hogy rendesen frászban is, mert nem tudom, hogy mi vár rám és miről akar beszélni velem. Azzal pedig hogy a babák is itt vannak még furább, de mondjuk tuti, hogy talán nem a két kisgyerek mellett fogja majd leüvölteni a hajamat, hogy mi a fenéért nem kerestem meg és szerveztük együtt a temetést, vagy valami.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Első körben levelet írtam Kath-nek, és bagollyal küldtem el neki. Végülis én is griffendéles voltam, de nem akarok betörni a klubhelységbe. Már tanár vagyok, ráadásul anyuka is egyben, a két babával felesleges lenne a frászt hozni a többi diákra is. Ráadásul Kath számomra eddig inkább afféle aranyos kicsi barátnő volt, nem pedig rokon, de úgy vélem, hogy Darius halála összekovácsolhat minket. Még nem is tudja, hogy miért akarom látni, hiszen egy éve nem beszéltünk. Annyira gyorsan történt az esküvő is, amit Darius nőrokonai sürgettek Bulgáriában, nem is számolva a brit hugicával, hogy van némi lelkiismeretfurdalásom, de mivel úgy tudom, hogy a lány most teljesen egyedül maradt, és Camrise-re, arra a nagyvilági leányzóra eddig se nagyon számíthatott,ha nem is vagyok vérszerinti rokon, számomra magától értetődik, hogy én vigyáznék rá. A papírokat ugyan elintéztem, és senkinek nem volt ellenvetése, még Dumbledore támogatását s jókivánságait is megkaptam, de ha Kathrine nem akar látni, nem akar velem, velünk élni, akkor még bármit vissza lehet csinálni. Első körben a belső udvarra hívom le, remélve, hogy ott jól meg tudjuk beszélni. Aztán ha jól alakulnak a dolgok, le is mehetünk a faluba, meg tudom mutatni az aprócska házat, ahol négyesben el tudunk lenni, igaz, kissé szűkösen, ám mivel bentlakó tanárként most a Roxfort az otthonom, a házikóban főleg a szüneteket, és ünnepeket költhetjük el. Na de majd meglátjuk mit mond Kath. A babák felöltöztetve, az ikerbabakocsit tologatom, várva, hogy megérkezzen az egyetlen olyan rokon, akivel biztosan egymásra tudnánk hagyatkozni, és szeretetben élni. Vajon ő is szeretné ezt, vagy szokás szerint hiú ábrándokat hajszolok, mint már megannyi alkalommal?
