2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Mintha nekem olyan nagy öröm lenne ez az egész helyzet, de komolyan... Belekényszerítenek egy egyszerű, pár soros levéllel egy ilyen szituációba, ami akár lehetne poén is, de az ember fiának akkor is szöget üt a fejébe a dolog. Mert, mi van, ha igaz? Mi van abban az esetben, ha Bex minden ellenszenvem ellenére is a lányom, és idővel így vagy úgy, de szembesülnöm kellene az igazsággal? Ha ő maga jön rá és állít kész tények elé felnőtt korában? Akkor és ott már nem mondhatom neki azt, hogy fogalmam se volt róla, mert nagyon is volt. Szóval, itt és most kell tisztázni a helyzetet, ha már egy ilyen lehetőség pottyant az ölembe. Ő azonban nem hisz nekem, ami érthető is valamennyire, de ennyire nem kellene elutasítónak lennie. Egyértelműen túlzásokba esik. Fiatal még, lesz bőven meglepetése kellemetlen dolgok terén. - Szerinted miért jöttem ide, nagyokos? - vonom fel némileg gúnyos arckifejezéssel a szemöldököm. Szinte már fáj ez a mozdulat is, annyiszor tettem már meg a mai nap folyamán. - Kiderítem, mi az igazság. És hidd el, nem ti jöttök ki jól a dologból, ha esetleg hazugság az egész. Mert az anyja talán beavatta Bex-et is és talán még azt is sejtették valahonnan, hogy én ma itt és most fogok felbukkanni. Nem lehetetlen ilyesmire rájönni, lehetséges, hogy ennyire elszántak az anyagiak terén. De akkor mi értelme lenne a lánynak ennyire ellenszenvesen viselkednie? Ehhez hasonló helyzetben nem azon lenne minden erejével, hogy megkedveltesse magát velem? Komolyan nem tudom, mit gondoljak erről az egészről, de annyi bizonyos, hogy nem kapják meg könnyen a pénzem. - Eszméletlenül megijedtem – szólok még utána, habár nem akadályozom meg abban, hogy lelépjen a színről. Kissé felzaklatott ugyan a vele való találkozás, de annyira azért nem viselt meg. Nem foglalkozom hát az engem vizslató tekintetekkel, egész egyszerűen csak ledobom magam ismét az asztal mögé, majd egy újabb adag italt kérek ki magamnak. Erre nagyon-nagy szükségem van jelenleg.
♫ Írózene ♫ ₪ Ruci ₪ Idézet, vagy szöveg ₪ [You must be registered and logged in to see this link.][/i][i]
Bexley Wildfield
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andy & Bex » első találkozás 2018-02-01, 20:50
Úgy érzem már mindössze egy apró csepp hiányzik és a pohár végérvényesen is be fog telni. Semmi kedvem itt hallgatni ezt a férfit, aki még a nevét sem volt hajlandó kinyögni és aki annyira elmebeteg, hogy az apámnak képzeli magát. Lehet be kellene vinni a Szent Mungóba, ott még talán tudnának is valami kezdeni vele. Nagyon ideges leszek, ha arra gondolok, hogy még sokáig kell hallgatnom a sületlenségeit. Alapjáraton imádom a roxmortsi hétvégéket, de ő ezzel most teljesen elrontotta. Alig várom, hogy visszamenjünk a kastélyba és magamban mérgelődjek meg persze megüzenjem a szüleimnek, hogy mekkora egy barommal találkoztam ma. Biztos jót fog derülni rajta. Ha látom a bátyám talán még neki is elmondom, pedig nem beszélünk sokat, de ezen biztosan jókat nevetnénk. - Te nem vagy normális – rázom meg a fejem. Ez tényleg elhiszi, hogy az a levél igazi? Nem szoktam hinni a sztereotípiáknak, hogy ha valaki kivülről nagyon jól néz ki, akkor belsőre síkhülye, de ez a pasi alátámasztja ezt az elméletet rendesen. – Tegyük fel, hogy nem lefizettek, hanem csak úgy kaptad ezt a levelet. Név nélkül van, ne legyél már ilyen naiv az Isten szerelmére! – sóhajtok fel, s közben látványosan megforgatom a szemeim. - Ja, mint két tojás – válaszolok gúnyosan. Még hogy én meg Gina hasonlóak vagyunk! Ekkora viccet még életemben nem hallottam. Csak azért mondja ezt, mert hallja a hangomból, hogy rühellem és csak még jobban az agyamra akar menni. Nem ismer sem engem, sem a sárvérűt. Ne mondjon inkább semmi ilyet, mert nagyon meg fogja bánni. Lehet, hogy csak egy diáklány vagyok, de sokkal többre telik tőlem, mint bárki gondolná. Nem futamodok én meg semmitől. Még mindig beszél, pedig már elindulok az ajtó felé, de megtorpanok és hátrafordulok. Komolyan nem bírja abbahagyni és még mindig muszáj dumálnia? Csak maga alatt vágja a fát. Akárki viccelte is meg vagy bármi nem szabad mindent elhinni. Ha én kaptam volna ilyen levelet, akkor rögtön a kukában landol, mivel az összes szava baromság. Semmi köze a valósághoz és ezt legbelül biztosan tudja. - Azt csinálsz, amit akarsz. Engem nem érdekel és ha megkérhetlek ne zargass, mert még megbánod – fenyegetem meg, s tudom, hogy valószínűleg nem vesz komolyan. Bár tudná, hogy mennyi minden rejlik bennem! Még egy utolsó szikrákat szóró pillantást vetek rá és sarkon fordulok. Felszegett állal sétálok ki a Három Seprűből, minden méltóságomat megtartva. Velem aztán ne szórakozzon senki! Nagyon remélem, hogy soha többé nem látom ezt a pasast és nem is hallok felőle.
Szerintem a kiscsajt lazán képen röhögném, ha legilimentor lennék. Soha életemben nem volt még dolgom olyan nővel, aki annyira ártatlan lett volna, mint amilyennek Bex ismeri az édesanyját. Szeretem a rámenős csajokat, bár az igaz, hogy a lány anyja nyilvánvalóan népszerű volt a kinézete miatt. De cseppet sem visszahúzódó... Akkor nem bújt volna ágyba pont velem. Oké, a jó kislányok is megunják egy idő után az unalmas házaséletet, de nem pont a hozzám hasonló pasikat szemelik ki magunknak. Én egy éjszakás kalandra való vagyok, ők viszont hosszútávon keresik a boldogságot egy megbízható szerető képében. Ismerem már a nőket ennyire, engem nehezen lehet átverni. Mondjuk, nem szokásom kifaggatni egyik partneremet sem a múltjáról. - Hát persze, láthatóan nagyon rá vagyok szorulva az idióta diákok zsebpénzére – forgatom meg a szemeim egy fintor kíséretében. Talán még hihető lenne a sztori, ha koldus lennék, de gazdag családból származom, láthatóan nem egy ágrólszakadt, nevenincs alak vagyok. - Na, idefigyelj, nem vagyok vevő az ilyen baromságokra, ez az igazság, ha hiszed, ha nem. Habár, jól tennéd, ha megfogadnád a tanácsom: törődj bele a dologba. Mert akár hiszi, akár nem, akkor is én vagyok az apja, ezen már semmi sem változtat. Ja, de mégis: egy hihető DNS-teszt. Mert azt csináltatni fogok, annyi szent. Sok a pénzem, nem vagyok hülye, nagyon sok liba próbált már kikötni mellettem csak a vagyonom miatt. Igaz ugyan, hogy ennyire messze még egyikük se ment, de akkor is gyanakszom. Miért pont évekkel később keres meg a lány anyja? Félrekefélt, utána pedig félt a következményektől, igaz? Tipikus, még szerencse, hogy külsőleg nem rám hasonlít a csajszi. - A leírásod alapján nagyon is egyformák vagytok – húzódik egy gonosz vigyorra a szám széle, mert hát miért is ne piszkálhatnám a lánykát? Már a gesztusaiból lerí, hogy nem kedveli a másik csajt, szóval mindenképp sértésnek veszi, ha azt mondom, nagyon is hasonlítanak egymásra külsőre. Gyerekes viselkedés ez részemről, de még senki se akadt, ak helyretett volna, szóval nem érdekel. Van pénzem, ez mindenre feljogosít. Vagyis majdnem mindenre. - Nekem aztán teljesen mindegy, hogy elhiszed-e vagy sem – rántom meg egy flegma mozdulattal a vállam, hiszen tényleg nem stresszelem magam a dolgon. Bexnek ebbe semmi beleszólása sincs. - Tesztet fogok csináltatni, szóval úgyis kiderül, hogy mennyire mondott igazat az anyád. A mintát nem lesz nehéz megszereznem, ugyanis a mágusok világában ez nem pont úgy megy, mint a mugliknál. Ott egy bonyolult eljárás a dolog, itt azonban... Jó, fogalmam sincs, miként zajlik, de nem is igazán érdekel, itt úgyis a végeredmény a fontos, nem igaz? - Azt azért közölhetnéd édesanyáddal, hogy rossz célpontot fogott ki magának – vetem még oda a távozóban lévő lány felé. Nem tartom fel, de a hangom megemelem, hogy tisztán halljon minden szót. - Megírom az apádnak, hogy a felesége megcsalta és talán még te se tőle vagy. Ha pedig a teszt negatív lesz, a Minisztérium elé viszem az egész ügyet. Nem szeretem, ha szórakoznak velem, főleg akkor nem, ha mindezt a vagyonomért teszik. És szándékomban is áll megtenni mindezt, nem csak a levegőbe beszélek. Velem nem lehet csak úgy szórakozni, ezt Bex édesanyja meg fogja tanulni. Talán volt vele egy jó éjszakám néhány évvel ezelőtt, de az már a múlt, nem érdekel. Ha pedig Bex az én lányom... Afene, még nem is tudom, mit kellene tennem abban az esetben.
♫ Írózene ♫ ₪ Ruci ₪ Idézet, vagy szöveg ₪ [You must be registered and logged in to see this link.][/i][i]
Bexley Wildfield
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andy & Bex » első találkozás 2018-01-28, 23:28
Undorodva tekintek a perverz pasira, akinek még csak a nevét sem tudom, de azt állítja, hogy az apám. Nem tudom hogyan van képe egy ilyen levelet a kezembe nyomni és azt hazudni, hogy az én ártatlan édesanyám írta azt, aki életében nem tett senkivel rosszat. El sem tudom képzelni, hogy anya mással is ágyba bújt volna az élete folyamán apámon kívül, hiszen annyira visszahúzódód, csendes és kedves mindenkivel. Teljesen az ellentétem, mindig rengeteg barátja volt és nem éli különcként az életét, mint én. Én, aki csak kihasználok másokat a saját magam érdekében. Jól is van ez így, nem hasonlíthatok mindenben a nőhöz, akinek az életem köszönhetem. Tuti kamu az egész, habár hirtelen megfordul a fejemben, hogy egyáltalán nem hasonlítok apámra. Gyorsan ki is verem ezt a gondolatot, mert a személyiségünk viszont ugyanolyan. Nem azért, mert ő nevelt fel és ilyenné faragott, hanem tudom, hogy ez a génjeimben van. Erre a férfire meg amúgy sem hasonlítok se kívül, se belül. Ő még hozzám képest is túl arrogáns, semmi párhuzamot nem látok kettőnk közül. Valami vicc áldozata vagyok ez már biztos. Lehet, hogy a hlye Gina Accipiter bérelte fel, hogy hecceljen meg. Igaz semmiképp sem lehet, túlságosan ferde a sztori, hogy elhiggyem. - Az sem kizárt, hogy valaki fizetett neked azért, hogy ezt ideadd. Elég sokan irigykednek rám a Roxfortban. Talán odament hozzád az egyik diák és a kezedbe nyomta és még fizetett is érte. Te meg miért is ne, mit veszíthetsz ezen alapon belementél és most jól szórakozol magadban – közlöm vele szigorúan. Száz százalék, hogy ez Gina műve, kérdés sem fér hozzá. – Gondolom egy lány volt, jelentéktelen kinézetű, vörös hajú, habár sokkal fakóbb hajszínnel rendelkezik, mint én. Körülbelül velem egyidős és sugárzik belőle kilométerekre a flegmaság – tárom szét a karom. Annyira biztos vagyok ebben. Oké, azt be kell vallani, hogy egy vadidegen pasi miért pont egy tizennégy éves lánnyal tenné ezt. - Jól van, most már minden világos, abbahagyhatod. Mondd meg a sárvérűnek, hogy bevettem és most valamelyik sarokban zokogok vagy ne, mit érdekel engem – állok fel mellőle, mert már elegem van ebből. El akarok menni innen és elmesélni Corvusnak, hogy mit csinált Accipiter, biztosan csak a szemét forgatná és meg sem lepődne rajta. - Mondom hagyd abba, nem veszem be. Te meg semmiképp sem lehetsz az apám – fordulok vissza. Még alig két lépést tettem meg, de ha nem fejezi be nem lesz olyan könnyű lelépni. Ez a pasas kész agyrém. – Tegyük fel, hogy nem Accipiter adta neked a levelet, hanem valaki más. Ne hidd el még ha megfordult a fejedben az igazság lehetősége is, mert baromság. Nézz rám, nem hasonlítok rád. Legyen nyomorúságos életed te seggfej. Na szevasz – monodom neki és újból az ajtó felé indulok. Nagyon remélem, hogy többször már nem kell visszafordulnom.
- Hát persze - vonom meg a vállam amolyan félszegen, mintha csak az egyik haverommal beszélgetnék. Pedig Bex közel sem a barátom, leginkább a lányom, noha ebbe nem igazán nagy örömmel törődök bele. Én apaként? Valaki üssön már meg, különben nem térek magamhoz! Őt kellene megnevelnem? Engem se voltak képesek annak idején kordában tartani, hogy lennék hát képes egy Bex-hez hasonló mentalitású lányt jó irányba terelni? Apropó, még én se igazán vagyok tisztában azzal, merre van a jó irány. - Olvasd csak el – biccentek egyet, mintegy megerősítésként a lány csodálkozó tekintete láttán. Oké, nem ezt várta, de miért ne futhatná át a levelet? Még csak ötletem se volt azt illetően, miként közöljem vele a dolgot – persze, ha bebizonyosodik – úgyhogy őfelsége ennyiben megkönnyíti az én dolgom. A sajátját már kevésbé, de megérdemli, hogy legalább egyszer az életben padlót fogjon valamitől. Elég nagy az arca, ami annyira már nem tetszik nekem, szóval nyugodtan csalódjon az anyjában. Fogalmam sincs azt illetően, milyen is kettőjük viszonya, ez viszont semmi esetben nem fog kedvezni számukra. - Kamu? - nevetem el magam, továbbra is a helyemen állva. - Szerinted valaki venné a fáradtságot annak érdekében, hogy egy hozzád hasonló, beképzelt csajszit átverjen? Tuti nem azért utaztam több száz kilométert, hogy téged valamiféle beteges hülyeség miatt átejtselek a palánkon. Annyira azért ne tartsd fontosnak magad. A levelet pedig anyád írta, kérdezd meg tőle, ha szeretnéd. És hidd el, én örülnék a legjobban annak, ha ez csak valamiféle hülye vicc lenne. Bosszankodva forgatom meg a szemem, miközben sóhajtok egyet. Ez a csajszi komolyan azt hiszi, hogy nincs is jobb dolgom annál, hogy tizenéves kislányokkal szórakozzak? Abból a korból már rég kinőttem, de ha meg is tenném, nem ilyen olcsó levéllel kezdeném a dolgot, hiszen az még semmit sem bizonyít. A dolgot azonban nem vezetem le számára, nem érdekel a hisztije, ezek a tények. Jobb, ha hozzászokik a gondolathoz, még mielőtt más bizonyíték is rendelkezésemre állna. - Nem tudom az anyád nevét, nem tartom fontosnak megjegyezni az egy éjszakás kalandjaim neveit – mordulok fel, ebből pedig mindenki rájöhet, miről is van szó pontosan. - Miért nem kérdezel rá tőle a dolgot illetően? Bizonyára örömmel tájékoztatna arról, mi is volt köztem és közte. Ne készülj hosszú mesére. Én is negédesen elmosolyodok, mintegy viszonozva a lány mimikáját. Tessék, erről beszéltem... Ő se tökéletes, voltaképp csak egy sajnálatos baleset miatt van a világon. És ebbe belegondolnia igazán rossz érzés lehet, főleg ekkora arccal a nyakán. Vajon én mit szólnék, ha ilyesmi derülne ki rólam? Nyilván nem repesnék a dologtól, annyi szent. - Milyen érzés belegondolni abba, hogy az egész életed egy hazugság? - kérdem halkan, ügyelve arra, hogy rajta és a barátnőin kívül senki se hallja a szavaim. - Van apukád? Hát, felejtsd őt el. Én vagyok az. Így kimondva mindezt elég kegyetlenül közlöm a hírt, de Bex tett érte, hogy ilyen legyek vele szemben. Ő bunkóskodott, úgyhogy most megkapja a kegyetlen igazságot. Élőben.
♫ Írózene ♫ ₪ Ruci ₪ Idézet, vagy szöveg ₪ [You must be registered and logged in to see this link.][/i][i]
Bexley Wildfield
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andy & Bex » első találkozás 2018-01-23, 20:48
Elég furcsa lehet tőlem, hogy falramászok az olyan arrogáns, beképzelt, nagyszájú emberektől, mint ez a férfi is, amikor én sem vagyok különb egy fokkal sem. Hogy őszinte legyek engem szinte minden ember irritál, nagyon kevés az olyan, akit normálisnak és elfogadhatónak tartok. Akik pedig beleesnek ebbe a pici kis százalékba azoknak már valamit kellett tenniük az életükben, amivel kiérdemelték a szeretetem, amit persze nem osztogatok csak úgy. Nem tudom, hogy kire ütöttem ilyen téren, mivel a szüleim szinte az összes nagy aranyvérű családdal tartják a kapcsolatot és előszeretettel hívják át magukhoz vagy éppen ők mennek vendégségbe. Ezzel semmi problémám nem lenne, ha sokszor nem rángatnának magukkal. - Képzeld el, igen, de nem teszem meg és nem is fogom megtenni – rántom meg a vállam lazán. Nem szeretek dicsekedni, s lehet, hogy most túlzok is egy kicsit. Még nem igazán tettem le semmit az asztalra. Az, hogy néhány tárgyból nagyon jó vagyok, míg néhányból a bukás szélén állok nem éppen érdem. Még a jegyeim is olyan szélsőségesek, mint a viselkedésem és a személyiségem. Talán majd ahogy öregszem én is változom, de ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni. Évek kérdése, van időm még bőven. Csak megforgatom a szemem a következő beszólásán. Nekem ő itt ne pattogjon! Habár be kell vallani, hogy kezd kissé elegem lenni ebből a fickóból, pedig szeretek vitatkozni, de ő még nekem is sok. Őt egyszerűen nem lehet lecsapni, öntelt tuskó. - Tényleg látni szeretném – válaszolok a hangomban éllel, s rezzenéstelen arccal, míg karjaim keresztben vannak a mellkasom előtt. Nem hagyom annyiban. Nem sokat láttam a képből, mindössze a vörös loboncot, ami megcsillant a fénynek köszönhetően. Nem is értem, hogy miért érdekel ennyire, csak egy hülye fénykép, bármi lehet rajta. Talán csak azért akarom még mindig látni, mert elsőre jól esett beszólni neki, hogy mutassa meg. Most pedig már mindössze a hatalmas makacsság maradt. - Mi van? – kérdezem értetlen arckifejezéssel, amikor átnyújtja nekem a képet, s vele együtt egy levelet. Hirtelen köpni-nyelni nem tudok a csodálkozástól. Anyám küldte? És mit keres egy idegen fickónál egy kép rólam? Ez valami átverés lehet. Figyelmesen olvasom végig a levelet, nem sietek az olvasással. Nem hiszem el, ami benne áll. Ez valami hamisítvány lehet. Az addig oké, hogy külsőre nem hasonlítok az édesapámra, de ez nem jelent semmit. Kiköpött olyan vagyok, mint édesanyám, más családban is van ilyen. A személyiségem viszont inkább olyan, mint az apámé, a bátyám is olyan. Le sem tagadhatnánk egymást. - Micsoda perverz vicc ez? – teszem fel a kérdést hüledezve. – Na most jól figyelj, nem tudom, hogy ki vagy te és mi a célod ezzel az egésszel, de ez kamu. Jobb lenne, ha most eltakarodnál innen, mert nem szívesen látunk itt csaló, szélhámos varázslókat! – rivallok rá. Szándékosan nem mondom ki, hogy a levél szerint ő az apám, mert nem akarom, hogy bárki meghallja. Legyen szó roxforti diákról vagy egy közönséges boszorkányról vagy varázslóról. A családomnak nagy hírneve van és ez csak több pletykát szülne. - Egyébként hogy hívják édesanyámat? Nem látom a levélben. Ha ő küldte volna ott lenne a végén – mosolygok rá negédesen. Most nem kiabálok, elég sokáig bámultak minket már az emberek. Éppen ideje abbahagyniuk.
Rohadtul idegesít ez a kis fruska, az pedig már csak hab a tortán, hogy ő a fényképen szereplő személy. Nahát, nem ilyennek képzeltem el magamban, de tényleg nem... Aranyos, visszafogott, hallgatag kiscsajnak, aki nem szól, amíg nem kérdezik. Aha, na persze, hogy egyáltalán nem olyan. Talán ha egy nagyszájú gyerekre vágytam volna, akkor kapok helyette egy cukibbat, könnyebben kezelhetőt. Bár, mindez miatt csak magamat okolhatom, hiszen én vagyok az apja, nem igaz? Külsőre egyáltalán nem hasonlít rám, de a stílusa a végletekig. Ettől persze még nem lesz hivatalos a dolog, vizsgálat is kell hozzá, addig tuti nem veszem a nevemre. Apropó, miért is most érezte az anyja fontosnak, hogy mindezt a tudomásomra hozza? Talán azt hitte, hogy a lány révén őt is pénzzel fogom tukmálni? Hát nem. - Ó, igen? - emelem fel lustán a szemöldököm, már ezzel is éreztetve számára, hogy mennyire nem izgat a dolog. Hány éves is? 13-14? Ugyan mit ért volna el a saját erejéből? Valószínűleg mindent a popója alá tesznek otthon és még az iskolában is ő a sztár. Elkényeztetett kis csitri, aki talán már megérdemli, hogy kapjon egy pofont az élettől. Én nemrég kaptam meg a sajátomat az ő személyében. Ezt hívják karmának, azt hiszem. - Ez aztán a visszavágás! - dicsérem meg némi gúnyos éllel a hangomban, hiszen valahogy nem tudott meghatni a szövege. Az arcmimikája tökéletes volt hozzá, de a szavai... Gyerek még, nézzük el neki. Ennél nagyobb beszólásokat is kaptam már az évek során, nem egyet az alkalmi partnereimtől, akik elég hamar rájöttek, hogy ebből nem lesz komoly kapcsolat. És hát egy hisztis, tomboló nőhöz képest ő még igazán semmi. - Tényleg látni szeretnéd? - kérdezem meg csipkelődve, de ha már ennyire fontos neki a dolog, akkor egye fene... Előbb-utóbb úgyis el kell mondanom neki az egészet, most meg még az orra alá is dörgölhetem... Egy kis pofon, még ha nem is a szó fizikai értelmében. Szándékosan lassú mozdulattal húzom elő az őt ábrázoló képet és a mellé csatolt levelet is. Azt ugyan nem kérte, de bónuszként jár. Csak hogy érezze a törődést. - Anyád küldte – fűzöm hozzá magyarázatként egy cinkos mosollyal a szám szegletében, miközben egy hanyag mozdulattal tolom a csajszi elé a tárgyi bizonyítékokat. - A levélben van a legjobb rész, olvasd el figyelmesen. Keresztbe font kézzel állok a helyemen, miközben ő a kis barátnői fürkésző tekintetével kísérve ül a sajátján. Nyilván kinyitja, ha már ennyire követelte és nyilván el is olvassa, ha az anyja írta. Bár, nem hiszem, hogy számára olyan nagy dilemma lenne mások titkait elolvasni. A nézőközönség óriási, rohadt kíváncsi vagyok, miként fog reagálni. Vajon számíthatok érzelmi kirohanásra tőle egy ilyen zsúfolt helyen? Vagy lenyeli a békát, nyugalmat színlelve távozik és csak később robban? Mindenesetre, kíváncsian figyelem az arcát, nehogy lemaradjak a műsorról. Kegyetlen módon közlöm vele a dolgokat, nem pont így terveztem, de nagyon úgy néz ki, hogy itt az ideje letörni a kisasszony szarvát. Az persze eszembe se jut, hogy az enyémmel is ez a helyzet.
♫ Írózene ♫ ₪ Ruci ₪ Idézet, vagy szöveg ₪ [You must be registered and logged in to see this link.][/i][i]
Bexley Wildfield
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andy & Bex » első találkozás 2018-01-21, 21:33
Nem szeretek idegenekkel leállni és elég nagy szívfájdalmat okoz nekem, hogy az időmet pazarolom erre a pasira. Arrogáns seggfej. Nincsenek is jobb szavak rá. Legszívesebben csak kisétálnék az ajtón, de túlságosan tüzes ahhoz a természetem, hogy annyiban hagyjam a dolgot. Engem nem érdekel, hogy jóval idősebb nálam és tiszteletet kellene mutatnom az irányába, de mivel beszólt, így én csak viszonzom a kedvességét. Mondhatni, hogy még kvittek is vagyunk. Már csak azt sajnálom, hogy feltakarítottam a kiömlött vajsört. Mindössze meg kellett volna vonni a vállam, felállni és továbbállni. Akkor nem kellett volna kontaktusba lépnem a férfival és mindenki jobban volna, de ez már késő bánat. - Én legalább nem vágok fel. Hidd el, több minden miatt dicsekedhetnék, mint te, mégsem teszem – rántom meg a vállam. Nem tud meghatni. Olyan, mintha csak kapaszkodna valamibe, mintha a legapróbb dolgokat vágná a fejemhez azért, hogy ne maradjon alul ebben a vitában. Gyűlölöm az ilyen embereket, a világ legalján helyezkednek el és még észre sem veszik, hogy mekkora probléma van a fejükkel. Az ilyenek teljesen menthetetlenek, de nekem nem is feladatom segíteni rajta. Na meg nem is akarok. Egy apró, féloldalas mosoly kúszik az arcomra, amikor felteszi a kérdését az illemet illetően. Nem húzom fel magam rajta, hogy anyámat is belevonja a dolgokba. Nem vagyok olyan, akit ez meghatna. Túlságosan kőszívű lettem az évek során. - Igazad van. Sajnálom... – mondom a legnagyobb együttérzéssel és egy kis hatásszünetet tartok, mielőtt folytatnám. – Amiért ekkora egy seggfej vagy – mosolygok rá ezúttal szélesen, ám gúnyosan. Nehogy azt higgye, hogy felettem áll. Rohadék. Megforgatom a szemem, amikor meghallom a következő kérdését. Valamit rejteget, nem akarja megmutatni előttem azt a fránya képet, amit az imént dugott vissza a zsebébe. Kissé izgulni kezdek, mert nem tudom, hogy mire számíthatok, de felettébb gyanús nekem ez a szituáció. Nem akarom, hogy ezt meglássa rajtam, így tartanom kell magam amennyire csak lehetséges. Meg kell nyernem ezt a vitát. Tudom, hogy képes vagyok rá. - Jól hallottad, mutasd meg, amit a zsebedbe raktál. Most! – emelem fel a hangom. Érzem, ahogy a kocsmában egyre többen figyelnek minket. Élvezettel követik a veszekedésünket, csípkelődésünket, de ez nem mozgat meg bennem semmit. Hajrá, nézzék csak! Legalább meglátják, hogyan viselkedik ez a pasi egy gyerekkel. Akármilyen nagyszájú is vagyok, őt fogják rossznak nézni. Én mindössze talpraesettnek tűnök a felnőttek szemében, aki nem rest megvédeni magát. – Engem nem érdekel, hogy te vagy a felnőtt. Ha nem tűnt volna fel ugyanúgy viselkedsz, mint én és most mondtad én még csak gyerek vagyok. Tudod mit jelent ez? Talán ezt még te is fel tudod fogni – mondom neki lassan, hogy biztosan megértse. Úgy bánok vele, mint valami fogyatékossal. - Inkább a te anyád neve mi? Talán még nem késő ugyanezt megtennem, hidd el azaz ütés jót tenne neked – vágom rá rögtön. Nem tudom, hogy költői kérdésnek szánta-e vagy valóban érdekli édesanyám kiléte, de nem is töprengek el ezen mélyebben.
Fogalmam sincs azt illetően, mit kellene kezdenem az újonnan kialakult helyzettel. Soha életemben nem volt alkalmam ilyesmihez, ráadásul a környezetem szerint még alkalmatlan is lennék a szülői szerep betöltésére, mellyel én mélyen magamban teljesen egyetértek. Nem szeretem a kölyköket, tényleg nem, eszem ágában se volt még csak egyet se vállalni, most pedig... De nem, semmi sem biztos, még nem bizonyosodott be, hogy a lány az én lányom lenne, szóval van még esélyem kiélvezni a szabadságom. Ráadásul, ha a nagyszüleim fülébe jutna a hír, akkor vele is úgy tennének, mint az ikrekkel. Mondjuk, Darius volt a kedvenc unokájuk, talán ez a lány nem is érdekelné őket. - Ó, igen? - vonom fel a szemöldököm, miközben a hangomban mély megvetés bujkál, majd folytatom: - Nem mintha te panaszkodhatnál a stílusodat illetően... Olcsó, szakadt göncökben járkálsz, szóval mire is szeretnél felvágni? Különben is, anyád nem tanított meg az illemre? Ilyen helyzetben az ember bocsánatot kér, nem pedig pattog. Tessék, gyereket nevelek, marha jó. A fejem megfájdul az egésztől. Ki lehet az anyja? Mert ha az is ilyen szabad szájú volt, akkor tuti nem kezdek ki vele. Soha életemben nem szerettem az olyan nőket, akik visszabeszéltek vagy pont flegmán viselkedtek velem, ez az én dolgom, nem az övéké. Nem állítom, hogy egy ilyet se fektettem meg, mert esélyes, hogy néhányan csak eljátszották a szende szüzet, miközben a valóságban a pattogó csajszihoz hasonlítottak. Cöhh... Idegesítő. - Mit mondtál? - kérdezek vissza, mintha nem értettem volna az előbbi mondatát, pedig nagyon is érthető volt, csak számomra teljesen hihetetlen. Nagy nehezen sikerült visszaszereznem a fényképet, azt hittem, semmit sem vett észre az egészből, most pedig ez... El is mehetnék ugyan, de komolyan érdekel, hogy vajon mi sülhet ki a dologból. Akár el akarom ismerni magamban, akár nem, hasonlít rám a stílusa. Ez pedig imponál számomra valami ismeretlen okból kifolyólag. Mindenesetre, akkor is idegesítő, hogy ilyen nagy a szája. - Te komolyan parancsolgatsz nekem? Én vagyok a felnőtt, te pedig a gyerek, úgyhogy fogd be és rendelj magadnak még egy vajsört. Az talán még le is csúszik a torkodon... Mert amit tőlem fog kapni ezért a stílusáért... Na, azt nehezen fogja megemészteni, ebben biztos vagyok. Nem fenyítettem meg még egy gyereket se, de a kisasszony elég szépen kihúzta nálam a gyufát már ezzel a pár mondatával is. A barátnői meg semmit se szólnak, mintha teljesen megszokták volna tőle a dolgot. - Ebben a tekintetben te se panaszkodhatsz. Mi is az anyád neve? Talán küldök számára egy gyereknevelési kézikönyvet. Jó vastagot, hogy a fejedre üthessen vele, ha kell.
♫ Írózene ♫ ₪ Ruci ₪ Idézet, vagy szöveg ₪ [You must be registered and logged in to see this link.][/i]
Bexley Wildfield
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andy & Bex » első találkozás 2018-01-17, 18:43
Mintha egy világ tört volna össze bennem, ahogy látom szétfolyni mindenfelé a vajsört. Egy gyors mozdulattal sikerül feltakarítanom. Sokszor nagyon csalódott vagyok, hogy otthon még nem varázsolhatunk, mert legszívesebben már ott is kérkednék a tudásommal és egyértelmű, hogy nem a puszta kezeimmel takarítanám ki a szobámat sem. A rusnya házimanónk nem feltétlenül nagy segítség, anyám bármennyire is állítja, ez nem így van. Tényleg nem értem, hogy legalább ilyen apró dolgokat miért ne csinálhatnánk meg, amikor Roxmorts-ban és a Roxfort falain belül is engedélyezett. Csak még egy hülye szabály, amivel eltántorítják a gyereket a varázslás szeretetétől. Összehúzott szemmel pillantok a fickóra, amikor megszólal. Szóval még egy okleveles seggfej, akit kizárólag a saját éppsége és kinézete érdekel. Jó, én sem vagyok jobb, ha önzőségről van szó, de akkor is. Nekem aztán ne pattogjon senki! Nagyon csúnyán nézek rá, a számat szólásra nyitom, de megrázom a fejem, mielőtt bármit is mondhatnék. Már fontolóra veszem, hogy nem szólalok meg csak visszaülök a helyemre, de túlteng bennem az adrenalin. Miért nem tudok soha semmit szó nélkül hagyni? - Mert engem pont az érdekel, hogy mennyire méregdrága! Jobban megnézve elég olcsó darabnak tűnik és még ronda is, különbet varrok ennél, pedig még életemben nem volt tű és cérna a kezemben – rivallok rá. Miután befejezem a mondandómat elégedetten ülök le a helyemre, de nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy valami kiesik a zsebéből. Kicsit előretolva a fejemet nézek a fénykép után, amin egy lányt pillantok meg. Egy lányt, aki kísértetiesen hasonlít rám. Összezavarodva nézek a férfira, majd a lányokra, akik mindössze fültanúi a jelenetnek, ám mégsem szólnak semmit. Ha velem vannak többnyire én beszélek és ők hallgatnak. Elnyomom őket, de nem izgat. - Mutasd, amit a zsebedbe raktál! – parancsolok rá, mert felettébb érdekel, hogy kicsoda lehet a képen. Azaz őrült gondolat suhan át az agyamon, hogy én vagyok az, de az lehetetlen, így ezt a feltevést rögtön el is hesegetem. De ha nem én vagyok rajta, akkor miért érdekel? Talán puszta kíváncsiság. Tudom, hogy ismeretlenbe is nagyon durván tudok szólni az emberekhez és ez most beigazolódik rendesen. Nem érdekel, hogy a pasas jóval idősebb nálam és valószínűleg már sikeres a munkájában – legalábbis a kisugárzása ezt mutatja. - Szerintem egy nadrágot is bárhol lehet venni. Egy hegyi troll rondaságával versenyez a hiúságod – tárom szét a kezem. Még szívesen szólogatnék be neki, de kizárólag a fotó érdekel, amit a zsebébe gyömöszölt. Nem vagyok olyan típus, aki hamar feladja. Addig fogok itt maradni, amíg legalább egy pillantást nem vetettem arra az átkozott képre.
Fogalmam sincs, miért pont Roxmortsot vettem célba, hiszen soha életemben nem voltam oda a faluért, most viszont pont az ellenkezőjét teszem annak, mint szoktam. A Három Seprűbe térek be, talán az egyetlen olyan helyre, amit még kedveltem is valamennyire diákéveim során. Madam Rosmerta igazán szemrevaló volt annak idején, az italok pedig nagyon is finomak. Gyakran jöttünk el ide a szabad hétvégéinken, hiszen ez volt az egyetlen olyan értelmes hely, ahol tudtunk bandázni. Az iskolában ez esélytelen volt, hiszen Frics vagy Mrs. Norris mindig véget vetett az ilyesminek, még abban az esetben is, ha ez egyáltalán nem volt jogos. Nem mondom, hogy nem szegtünk szabályokat, hiszen buliztunk mi már Piton szeretett üvegcséi társaságában is, de az öreg gondnok még így is túlzásba vitte a fegyelmet és a büntetőmunkát. Amire természetesen el se mentünk, így mindig csak szaporodott. Némi kellemes nosztalgiázás után belépek az ismerős helységbe, amely még mindig ugyanolyan, mint évekkel ezelőtt, maximum csak a vendégkör tagjai változtak az évek múlásával. Most ismeretlen arcok fogadnak mindenfelé, legtöbbjük roxforti diák, nagy eséllyel nekik is pont most van kimenőjük. Nem foglalkozom azonban velük, hosszabb nézelődés helyett a pult felé veszem az irányt, majd leülök az egyetlen szabad helyre a Lángnyelv whiskey-m társaságában és előveszem a levelet, melyet még az indulásom előtt kaptam kézhez. Elolvastam már a sorokat, nem is egy alkalommal, a képet pedig, melyet a levélhez mellékeltek, szinte állandóan magamnál hordom és minden lehetséges alkalommal előveszem. A levél feladójának a neve nem cseng ismerősen számomra, habár ha azt vesszük, hogy mennyi egy éjszakás kalandom volt az évek folyamán, ez nem is csoda. De a kislány vörös haja és az a zöld tekintet... Mintha ismerős lenne, de konkrét arcot nem tudok hozzá kapcsolni. Valahonnan viszont mégis folyamatosan visszaköszön, szóval csak fel kellene frissítenem az emlékeimet. De mégis miként lássak hozzá? Pont ezen gondolkodom, amikor csacsogó lánykák hada huppan le mellém és velem szemben, én pedig sebtiben zsebre dugom a levelet, majd elmélyülten hallgatom a szavaikat. Mindezt teszem anélkül, hogy oldalra pillantanék, meglesve a szomszédomat, aki történetesen a fotón szereplő kislány. Gyerekes dolgokról beszélgetnek, semmi tartalmas egyveleg, csak a mindennapi rizsa, melyet nyilván én is elszórtam annak idején. Néhány pillanat múltán azonban már fel is pattanok, hiszen a vajsör, melyet drágalátos szomszédom kiöntött, pont a drága nadrágom egy részére ömlött. Hápogva pillantok fel, hogy nem túl kedves szavakkal illessem a lánykát, azonban hirtelen szoborrá dermedek, amint megpillantom az arcát. Vörös haj, zöld szemek... Reflexszerűen kapok a zsebemhez, noha fogalmam sincs, miért, talán a fotóért, hogy összehasonlítsam, az azonban nincs a helyén. A hirtelen mozdulat és a hanyag zsebre rakás miatt egyenesen Bex lábai elé hullik, ami nem is lenne nagy gond, de a fényképe menet közben kiesik a borítékból. - Hoppá! - szólalok meg, magamban azt remélve, hogy a kiömlött ital gondja eltereli a lány figyelmét és esze ágában se lesz a lába elé hullott levélre és annak tartalmára figyelni. - Óvatosabban, kisasszony, ez egy méregdrága ruha volt... Na igen, soha életemben nem érdekeltek mások különösebben és ezt nem is most fogom elkezdeni, csak azért, mert az állítólagos lányom a közelemben van. Talán csak csapda, amit az anyja állított számomra, hogy így szerezzen vissza. Bex ugyanis külsőre nem igazán hasonlít rám, de az életmódomat figyelembe véve mégis van esélye a dolognak. Ahány nővel ágyba bújtam már, talán még féltestvérei is vannak. - Vajsört kaphat bárhol, de ezt... - mormogom az orrom alatt, majd én is előveszem a pálcám, hogy felitassam a foltot. Sikerrel is járok, hála az égnek. Suttyomban azért mégis vetek néhány kósza pillantást a kislány arcára, hiszen természetes, hogy kíváncsi vagyok rá.
♫ Írózene ♫ ₪ Ruci ₪ Idézet, vagy szöveg ₪ [You must be registered and logged in to see this link.][/i]
Bexley Wildfield
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andy & Bex » első találkozás 2018-01-16, 22:06
Szeretem a Roxmortsi hétvégéket. Hogy jobban belegondolok, melyik diák ne szeretné? Kimegyünk a Roxforttól nem messze lévő kis falucskába és még ha tanári felügyelettel is, de azt csinálunk, amit akarunk. Mindig Zonkó Csodabazárjában kezdek, majd átmegyek a Mézesfalásba, s ha kell valami, akkor a többi helyen is szétnézek. Gondolok itt ez alatt új pennára vagy bármi másra, ami a sulihoz kellhet és sürgősen be kell szerezni. A nap végén a többiekkel általában átmegyünk a Három Seprűbe és megiszunk néhány vajsört, mielőtt visszatérnénk a kastélyba. A mai napon nincs szükségem semmi új dologra, így csak az imént említett három helyre térek be. Szokásos, ám ezúttal ez a jelző nem egyenlő az unalommal. Pár lánnyal a nap végén fáradtan térünk be a Három Seprű nevezetű helyre. Több ismerős arcot is megpillantok, s akiket bírok még egy köszönést is elmorzsolok az orrom alatt, de nem túl feltűnően. Nem akarom, hogy azt higgyék érdekelnek. Így is elég furcsa nekem, hogy nem csak egy-két emberrel járkálok, hiszen szeretek különcködni és nem beállni a sorba. Mindig magamat helyezem mások elé, ami nem feltétlenül jó tulajdonság, de én tökéletesen elvagyok ezzel. Szerintem az évek során sikerült egy olyan atmoszférát kialakítanom magam körül, aminek következtében mindenki ismer, ám félnek megközelíteni vagy csak nem akarnak. Én maradok az előbbinél, hihet bárki bármit. Mindannyian kikérünk egy vajsört és leülünk az egyetlen asztalhoz, ahol még van hely. Mindössze egy harmincas forma pasas ül ott, nem foglalkozom vele, mert nem ismerem, de egész helyes férfinak tűnik első ránézésre. Mellette foglalok helyet míg a többiek a másik oldalamon vagy velem szemben ülnek. Ez a hely mindig zsúfolt, amikor idejövünk és ez most sincs sokkal másképp. - Egyébként ti figyeltetek számmisztikán, hogy miből fogunk írni a következő órán? Valamiért megint elaludtam rajta. Hoppá – húzom el a számat és úgy teszek, mintha sajnálnám. Ugyan nem vagyok jó tanuló és csak azokkal a tárgyakkal foglalkozom, amelyek érdekelnek, de most mégis inkább erről beszélek, mint más dolgokról. Nem szeretek pletykálni, nálam már az is azt jelenti, hogy másokkal foglalkozom. Elég gyakran előfordul velem, hogy beszéd közben mutogatok és ez most sincs másképp. Annyira belemerülök a mostani kérdésembe is, hogy rögtön kiborítom a vajsört, ami folyni kezd az asztalon. Hirtelen felugrok a helyemről és tágra nyílt szemekkel nézek a lecsorduló italra. - Basszus, én még ezt meg akartam inni! – sóhajtok fel csalódottan és már húzom is elő a pálcám, hogy eltüntessem a kiöntött finomságot.
