2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Valahol úgy vélem, hogy egy érdekes, komoly kapcsolat nem csak a külső, felszínes dolgokról szól, ahol mindenki azt látja, amit látni akar. Az ilyen megoldások alig pár éjszakára szólhatnak, vagy ha úgy alakul, egy-két hónapig is eltarthat, ám Pennyvel sokkal lassabban haladunk, inkább felhívva a másik figyelmét az esetleges buktatókra, és határozottan tetszik, hogy ennyit beszélgetünk. Már régen csókolózhatnánk, már megjárhattuk volna az ágyat, amire lassan úgy érzem, hogy bőven vágyunk, de nincsen annyira jelentősége. Azt hiszem ő tetszik, nagyon is tetszik annyira, hogy ne akarjak másra gondolni, és elvigyorodjak, ha meglátom a folyosón, ne csak amolyan bólintás legyen, mint a többi lánynak, akivel már volt dolgom. Már olyan is volt, hogy ő jött oda hozzám, amikor meglátott, és remélem, hogy tapasztalta, hogy nem támasztottam a falat sosem más lányokat fűzve, amióta megismerkedtünk. Természetesen a régebbi lány ismerőseimet nem passzoltam a kedvéért, erre nem is lett volna szükség, bár azért már hárítom az öleléseket, bújásokat, pedig Nadia nagyon akart ismétlést a régi idők emlékére, de jeleztem, hogy már csak haverok lehetünk. Kelletlenül vette tudomásul, ám van annyira korrekt, hogy nem tesz keresztbe se nekem, és Pennyn sem áll bosszút. Azért mégiscsak jó, hogy ha ennyire központi figura vagyok, tudják, hogy ha döntéseket hozok, akkor nem lehet manipulálni, befeketíteni pedig főleg nem. Penny mardekáros, nyilvánvaló volt, hogy valamiért odakerült, ez pedig a céltudatosság, a célok elérésének tudománya. Ha vannak sötét foltok a múltjában, engem aztán nem fog zavarni, még ha ölt is. A varázsvilágban mégiscsak sokkal komolyabb konfrontációk vannak, leendő kedvesem pedig aligha tör voldemorti magasságokba. - Tudom, hogy azt is. Nálam ez viszont nem csak a türelemről szól, hogy majd kivárjam a soromat. Ha megtesszük, akkor is jó lenne előtte, meg utána beszélgetni. Csak egy része lenne a kapcsolatunknak, nem a lényege. Lehet, hogy öregszem, és a végén még unalmasnak találsz, nem? – Kérdezek vissza vigyorogva, tudom, hogy hatással voltam már az elején is rá, és bármennyire is úgy érzi, hogy lehet, hogy ellen tudott volna állni egy komoly rohamnak, én viszont megtámogatva a nektárral, lehet, hogy ott a hűvös folyosón magamává tudtam volna tenni, vagy másnap este, amikor meglátogattam a szobájában. De nem, már az első pillanatokban úgy döntöttem, hogy rá megéri várni, mert ő lesz az a lány, akivel érdemes foglalkozni. Abban is téved, hogy csak számomra érkezett el az a korszak, amikor megértem, és bármilyen értelmes lány elég lett volna. Nem csak erről van szó. Ő maga is különleges, hogy őt válasszam, tehát ennek is teljesülnie kell. - Nem erről van szó szivi. Abban igazad van, hogy nem ismerlek. Azt fogd fel, hogy ennyire hiszek, és bízom benned. Az ember sosem ismerheti a másikat annyira, hogy tudja, hogy mi jár a fejében. Én azt akarom, hogy érezd, hogy nem vagy egyedül, ha az anyád molesztálna. Legközelebb már jobban rá tudunk készülni, nem pedig csak kapkodok én is. Alaposan felhúzott, hogy annyira bántani akar, de most, hogy tudom, gyakorlom a támadó és védő mágiáimat. – Bőven benne van, hogy egyszer majd Penny is kirobban, de hát istenem, én is hirtelen haragú vagyok, mint meséltem, ezzel annyira nincsen gond, emberek vagyunk, csak az Azkabanba ne akarok kerülni. – Ezek emberi érzések. Nem várja senki, hogy egy angyal legyél. Sötét mágiákat használni, vagy kevés lelkiismeretfurdalást mutatni, nem jelent egyből gonoszságot. A saját normáid szerint élsz, ahogy én is. Tudod a varázslók törvényei nem annyira egyértelműek, mint a mugliké. Amíg nem kezdesz világuralomra törni, addig ott van benned a jóság, és a morál. McGalagonynak segítesz, nem a halálfalóknak. – Most elengedem a kezét, és odahúzom mellé a székemet, hogy átöleljem, és a mellkasomra vonjam a fejét. Nem érdekel, hogy ki hogy néz, ez tényleg egy randi, és ha mással még nem bújtam ennyit, hát nem érdekelnek a pletykálkodások. Ő az enyém, és kész. Az arcát és a tarkóját is megsimogatom, előbbire még néhány puszit is kiosztok lehajolva hozzá, de csók továbbra sincsen. Nem akarom azt sem, hogy azért jőjjünk össze, mert kell neki valami siratófal. - Hát nem így szivi, téged hoztalak el először vacsorázni. Az elkápráztatás nálam egyenértékű a páratlan személyiségem villogtatásával, amit már te is megtapasztaltál, de ilyen csigatempóban nem szoktam haladni, úgyhogy.. – Nevetem el magamat, és egy kézcsók kiséretében visszaülök a helyemre, hogy most már tényleg válasszunk valami vacsorát. Én szeretem a hagyományos brit életeket, ezért egy félig átsült staeket választok véresen, remélem, hogy ő is húsevő. Aranyvérűként gondolom igen. – És te hogyan szoktad bevetni a csáberődet? Ne mondd, hogy sehogy, mert az a karácsonyi dekoltázs, még mostanság is beleszédülök, és minden vér alászáll ha csak rágondolok..
Tudom én, hogy róla is derültek ki negatívumok, de ez még nem jelenti azt, hogy nem veszi majd zokon, ha rólam is kiderülnek, vagy netán nem gondolt rólam eddig többet, mint ami bennem van. Én se vagyok tökéletes, mégis csak okkal vagyok Mardekáros és nem hőslelkű Griffendéles azért erre talán magától is gondolt és persze pedzegettem már, hogy volt egy felettébb kellemetlen nyaram is, ami azért nem olyan volt, mint egy átlag diáké. - Persze ezt én is gondoltam, de jól esik hallani, mármint nem az ágyba cipelést, de persze... azt is, csak érted. - igen, még mindig nehezen hiszem el, hiszen sok lány van ezzel így. Arról álmodoznak, hogy találnak majd egy rosszfiút, aki majd miattuk változik meg. Na én sose álmodoztam efféléről és bár Tristan nem kifejezetten rossz, de azért nem is az a hűséges típus és mégis most valami mást akar, valami többet, mint eddig. Bár igaz, hogy nem csak miattam, hanem részben azért is, ami a húgával történt, de talán mégis csak kellettem hozzá én is, nem lett volna alkalmas a célra mondjuk akárki. Legalábbis nagyon remélem, hogy így van és nem bármelyik lány jó lett volna, aki kicsit is értelmes, vagy épp aznap este arra jár, amikor engem elkezdett behálózni. - Oh szóval, hogy mennyire imádlak. - lazán felnevetek. Tudom én, hogy viccel, bár tény és való, hogy azért eléggé meg tudta remegtetni a lábaimat nem is egy alkalommal a kis akcióival, a hódításával, ahogyan igyekezett hatni rám és hát nagyon jól sikerült is neki, hiszen most itt vagyok és majdhogynem már én magam voltam az, aki randira hívta, még ha nem is mondtam ki így nyíltan. - Ne légy ennyire magabiztos, nem tudhatod, hogy tényleg ennyire ismersz-e. Anyám szerint nem olyan vagyok, amilyen lenni akarok és ő régebb óta ismer. - hiába mondom, hogy nem ismer jobba, de ő mégis azt hiszi még mindig, hogy hatni tud rám, hogy meg fogok változni, ha ő azt akarja. Még nem érte el ugyan a célját, de még most is úgy gondolja, hogy sikerülni fog neki, hiszen nem zaklatna tovább, ha nem így lenne. És mi van akkor, ha tényleg eléri egyszer a célját és végül tényleg olyan leszek, amit mond? Tudok hirtelen haragú lenni és... erős boszorkány vagyok. Van bennem düh, amit elnyomok, mi van, ha ez megváltoztat? Persze jól esik, ahogyan Tristan nyugtat, ahogyan a kezemet simogatja finoman, igazán szeretettel, még sem ad olyan bizonyosságot, mint ami kellene. - És mi van, ha anyámnak van igaza? Mi van, ha tényleg bennem van? Ha nem érzem elég rosszul magamat a miatt, ami történt? - kétségek, olyan kétségek ezek, amikről még nem beszéltem szinte senkinek sem. McGalagonnyal is sok mindent megbeszéltem már magamról, de ezt még nem. Ő azért egyébként is más, nem olyan, mint Tristannal beszélni, még is bizonytalan vagyok. Nem éreztem eléggé rosszul magamat a nyári események miatt, csak tudom, hogy rosszul kettek volna éreznem magam és pont azért vagyok annyira megijedve, mert nem érzem, amit kellene. - Fogalmam sincsen, honnan meríted ezt a magabiztosságot, de nagyon tetszik. Remélem a vacsi is olyan finom lesz, amilyennek ezt a mai randit gondolom. Szóval hogyan szoktad elkápráztatni a lányokat? - oh hát azt már láttam, hogy vannak trükkjei, nagyon hatásos trükkjei, de azért kíváncsi vagyok, hogy mik vannak még a tarsolyában, mert ha jól sejtem azért van bőven trükkje, taktikája, amit be tud vetni a lányoknál. Vagy eleve olyan nagy a sármja, hogy erre nem is volt soha szükség? Csak a lába elé omlanak a lányok és kész?
Nem vagyok az a visszahátrálós típus, sőt, én vagyok az iskola egyik legfőbb alfája, még akkor is, ha egy jó ideje nem kavarok senkivel. Amikor úgy döntöttem, hogy inkább komoly kapcsolatot keresek, nem az volt a cél, hogy egy tökéletes lány legyen a párom, vagy olyan, aki soha nem hibázik, vagy nincsen semmi a rovásán. Az nem is lenne az igazi. Nekem egy hús-vér lány kell, akivel lehet beszélgetni, aki mellettem ébred, és ha nem vagyok akár testileg-lelkileg, támogatást tud nyújtani. Valahogy kezdem felfedezni a szüleim példájából, hogy ez mekkora értéknek számít. Penny esetében nem izgat az anyja, és amit legutóbb sejtetett, hogy ő maga sem makuláltlan, hát miért is lenne baj? - Nem akarok felesleges bókokkal dobálózni, hiszen a lényegét már összefoglaltam. Viszont úgy látom, hogy nem nagyon akarod elhinni. Mert különleges lány vagy. Olyan, akivel érdemes már csak barátkozni is, még akkor is, ha én többet akarok. Azt mondtad, hogy van más csinos lány is az iskolában, ez igaz, de nekem már nem ez az egyetlen választási érv. Megtetszettél, ez pedig több annál, hogy csak ágyba cipelnélek. Na jó, az is benne van. – Hallgatok el egy pillanatra, szerintem ezzel nem sértem meg, nyilvánvalóan tisztában van vele, pusztán most ki is mondom annak a megnyilvánulásnak a tényét, hogy már többször is megsimogattam olyan érdeklődően, amiből azért vélhetően látszott, hogy nem elég a barátkozás. – Viszont kedvellek is, és értelmes kislány vagy ahhoz, hogy beszélgessünk, és sok időt töltsünk együtt. Ez már az első alkalommal is látszott, azóta nem tudlak kiverni a fejemből, és azóta üldözlek, legyen szó olykor nyomulásról, vagy sem, hiszen már többször kifejezted, hogy mennyire imádsz, úgyhogy... végre eljöhetett az ideje a randinak. Szeretném, hogy ha jól éreznéd magadat, mert fontos vagy szivi. – Tudom, hogy olykor bunkónak ítélheti meg a megnyilvánulásaimat, nem is feltétlenül akarok mindig bevágódni nála. Tudom, hogy olykor bizony nyers a modorom, és sokat engedek meg magamnak a simogatásokkal, viszont sosem ragadtatnám el magam olyasmire, amivel igazán megbántom. Mindig volt alkalma lelépni, és egy bizonyos szint felett nem erőszakoskodtam, annak nem lett volna értelme. - Ez döntés kérdése. Vagyok annyira jó emberismerő, hogy tudom, hogy milyen határokat nem lépnél át, úgyhogy csak bátran, ki vele, nem fogsz eltántorítani. – Nyugtatom meg, és végigsimítom a hüvelykujjamat a kézfején, bátorítóan nézve rá. Most vagyok olyan korrekt, hogy végig tartom a szemkontaktust, nem időzik el a tekintetem sem a dekoltázsán, sem a száján, valahogy vele kapcsolatban ritkán is teszek ilyet, furcsa érzés, hogy nála ilyen romantikus gondolataim vannak, de mindig a szemébe nézek, pusztán a kezem téved a vállára, a hátára. Elég majd komolyabban megnéznem magamnak, ha oda jutunk. - Nem akarlak meghazudtolni, de ez nyilvánvaló volt. Ahogyan múltkor az udvaron üvöltött veled, látszott, hogy csalódott. Ráléptél vele az útra, amit tanított, aztán visszahátráltál. Ez ismerős érzés, mármint a saját apámnál, igaz, én nem öltem, csak felelőtlen voltam. Sajnos elég sok aranyvérű családban divat eljátszani a sötét varázslót, örülök, hogy te máshogyan döntöttél. Sosem késő új életet kezdeni. – Meg akarom nyugtatni, hogy csak mert ölt, nem fogok csúnyán nézni, mert ölt, hiszen meg akart felelni az anyjának. És most már tudja, hogy ez nem helyes. Nem kárhozott el a lelke. - És csak hogy nyilvánvalóvá tegyem, hogy nem csak te imádsz engem, én is téged. Nem kell lenyűgöznöd, én nem várom tőled, hogy mindig csinos legyél, vagy mindig jókedvű, állandóan nyitott dekoltázssal, letolásra váró bugyival gondolj rám. Csak veled akarok lenni, megmagyarázhatatlanul. Nem azért húztam ilyen sokáig a randi kérdést, mert annyira imádok szenvedni. Biztos akartam lenni benne, hogy helyesnek gondolod, és hogy megbízz bennem annyira, hogy már nem kavarok mással. Lehet, hogy korábban is eljöttél volna, de akkor ott lett volna benned a kétség, amire semmi szükség nem lett volna. Így viszont... – Most először a mai estén, elvigyorodom. Tudom, hogy ez a szokásos sármos, lehengerlően csábító mosolyom, de csak neki szól, nem egy begyakorolt mimika. Közben megjön a vacsoránk, és neki is látunk, bízok benne, hogy sikerült jót választanom neki is.
Nem gondoltam volna, hogy eljutunk eddig, ahogyan azt sem, hogy el akarom majd neki mondani őszintén, hogy mi történt tavaly nyáron. Bizonytalan voltam, eddig legalábbis nagyon, de már nincs bennem kérdés. Szeretném, ha tudna rólam mindent és akkor még lesz lehetősége rá, hogy ha arról van szó szépen visszahátráljon mégis, mert esetleg úgy dönt, hogy még sem akarja ezt az egészet így, ilyen valakivel együtt. Én se vagyok tökéletes, bármennyire is félt randira hívni, nekem is bőven vannak hibáim, habár igyekszem őket elnyomni magamban, hogy lehetőleg ne tudjon róla senki sem, még én sem. - Tény és való, nagyon kíváncsi vagyok rá azóta, hogy találkoztunk. - és még a virággal sem felvágni akarok, ez nálam szimplán csak alapvető. Ha már értek az átváltoztatásokhoz, miért ne alkalmazzam őket? Szeretek varázsolni és mivel ebben még jó is vagyok, jó érzés, hogy ilyesmit is meg tudok tenni, de ettől még tényleg érdekel, hogy végül is miért én? Persze mondhatja, hogy szép vagyok, de vannak bőven szép lányok a Roxfortban. Vannak különlegesek is, más házakban is. Vagy csak pont én keveredtem arra aznap és a véletlen műve volt az egész? Ez is benne van a pakliban, nehezen hiszem, hogy ezt leszervezte volna, de az is lehet, hogy onnantól már nem tudott kiverni a fejéből, bármennyire is próbált. - Segítettem kijavítani pár esszét és felkészülés a nyári ösztöndíjas programra. Az év vége mindenkinek hajtós, bár neked gondolom nem annyira. - hát igen azt már tudom, hogy ő nem az a kimondottan tanuló guru igazából. Sokkal jobban szereti ellazáskodni a dolgokat, nem véletlenül váltott annyit szakot. Mondjuk tényleg jobban illene hozzá, ha buliszervező lenne inkább, ha az iskola annyira nem fekszik neki és a amúgy se illik hozzá túlságosan egyik szak sem. Csak tudom ezt a családjának lesz nehéz beadagolni, de hátha megértik, csak jól kell előadni, rendes tervekkel, amikből azt látják, hogy lesz is valami, nem pedig csak valamiféle menekülő út, vagy hasonló. - Nem szabad előre kijelenteni olyasmit, ami nem biztos. Sosem tudhatod. - rázom meg a fejemet, ezúttal azért jóval több bizonytalansággal, mint eddig bármikor. Mégis jól esik, ahogyan megsimogatja a kezemet és persze nincs más várok, amíg rendel, mert ezt most inkább rá bízom. Én addig is össze tudom szedni a gondolataimat, ő pedig láthatóan elég jól ismeri a helyzet, és a pincéreket is ahhoz, hogy ne legyen nehéz dolga rendelés terén és nem hiszem, hogy olyasmit választana, ami nekem nem felel meg, amúgy se vagyok nagyon válogatós. - Tudod anya talán okkal várja el tőlem, hogy kövessem a hagyományokat. Látod Mardekáros vagyok és anya is veszélyes és tavaly... Tudod nem volt más választásom, azt tettem, amit akartak. Bántottam másokat, én... azt hiszem öltem is. - egészen lehalkítom a hangomat, szinte már csak magam elé suttogva mondom ki ezt. Nem vagyok biztos. A tűzmágia mindig is nagy erősségem volt valahogy, és a lobbanékonyság is meg volt, aztán... valahogy így alakultak a dolgok. Tettem, amit akartak és az épület, amit felégettünk... amit én gyújtottam fel. Voltak bent, szinte biztosra tudom, hogy voltak bent.
Eltartott egy ideig, míg rá tudtam szánni magamat, hogy elhívjam randira. Na nem mintha félős lennék, erről szó sincsen. Ráadásul többször is találkoztunk már, szinte bármikor megcsókolhattam volna, de az nem lett volna az igazi. Egyrészt én is meg akartam győződni róla, hogy valóban kell ő nekem, másrészt az sem volt mindegy, hogy mennyi előítélete van. Ezeket akartam, hogy lerázza magáról. Való igaz, nem vagyok egy jófiú, akit csak úgy haza akarna vinni, de tekintve, hogy az anyjához senkit nem vihetne haza, ennek nincs is jelentősége. Az első pillanattól kezdve vágyom erre a lányra, testileg, lelkileg, úgysem fogom teljes mértékben átalakítani a stílusomat, hiszen imádom zavarba hozni, de egyértelmű, hogy vele már komoly szándékaim vannak, még ha folyamatosan is kerülgetjük egymást. Az fel sem merülhetne, hogy mással kavarjon, még ha engem sokan megnéznek maguknak, de látványosan elhárítok minden közeledést a többi lány részéről, akik mintha elkezdtek volna féltékenyek lenni, amióta feltűnt Penny a színen. Már a karácsonyi bálon is sokaknak feltűnt, hogy nem tűnök el két perc után valakivel, még ha félre is vontam a mardekáros szépséget, mégis az ő társaságában mutatkoztam egész végig. Átadom a piciny virágot, amely csak halovány mása a varázslattal készítettnek, de ez legalább igazi, amit tényleg nem dob ki a kukába, hanem tetszik neki. Ha most Ollie itt lenne, biztosan benyomna valami röhögős poént, hogy úgy nézünk itt mi ketten, mintha a RAVASZ-t ünneplő bankettre sietnénk. Van benne valami, olyan ünnepélyes ez a pillanat, de itt valóban két felnőtt kiváncsi egymásra, és nem az az érzésünk, hogy ez most egy egyéjszakás kaland lesz, aminek úgysincsen folytatása. Kiváncsi vagyok a családi zűrjeire, én is beavatom a sajátomba, és szó szerint élvezetes a társasága. Nem csak azért, mert vibrál köztünk a levegő, hanem ő tényleg az az intellektuális lány, akivel beszélgetni is tényleg felemelő érzés. - Úgy látom, mintha picit izgulnál. Nincs rá okod. Lassan akár választ is adhatnék rá, hogy miért te? – Kérdezem magabiztos mosollyal, ahogyan végigsimítok a vállán, jó helyre rakta a fekete rózsabimbót, egyébként is a szép kék szeméhez illik a ruha, na meg a virág, amivel kiegészítette. Azért vigyorgok egy nagyot a varázslatán, sosem tudja kihagyni, hogy felvágjon a tehetségével, de nem is baj, szeretem, ha az ilyesmiben magabiztos, elég ha csak velem félszeg egy kicsit. - Én se ettem sokat, hogy itt alaposan beehessünk. Na és miket csináltatok? – Kérdezek rá, hiszen nagyon is érdekel, hogy miről szólt a napja. Leülünk, én csakis utána, és nem túlzottan érdekel, hogy ki mennyire néz meg minket, ez most igazi randi, nem csak valami csábítgatós öt perces találka. Azért mégiscsak vetek rá néhány olyan pillantást, ami azt sugalja, hogy fel tudnám falni, de visszafogom magamat. - Igaz, attól még udvariaskodhatnál. Reméltem, hogy nem teszed. Mi a helyzet a múltaddal? Mondtam már, hogy nem adom fel veled kapcsolatban? Ne aggódj, bírja a gyomrom, bármi legyen is, nyugodtan elmondhatod. – Simogatom meg a kezét, ezúttal nem az asztal alatt ténykedek, ami lehet, hogy izgató, de egyre inkább fel akarom vállalni, hogy vele vagyok, na meg az sem mindegy, hogy ne minden a szexről szóljon minden, még akkor sem, ha nyilvánvalóan be van indulva rám. Na igen, az egó. Megérkezik a pincérünk, és miután Penny nem nagyon nézelődött, nem vacilálok, kérek egy jó tömény csirkehúsos tésztát, az laktató is, hús is van benne, legfeljebb ha még bírjuk, folytatjuk valami mással. Italnak pedig édes martinit, attól finom lesz a szánk íze, ha véletlenül úgy alakulna.
Örülök neki, hogy végül is így alakult, még ha féltem is tőle, hogy ebből nem lesz az ég világon semmi sem. Talán még pár hete is így voltam vele, talán még a bálon is, de egyre inkább úgy fest, hogy tényleg komolyan gondolja ezt az egészet. Nem csak játék, nem csak szórakozás számára, hanem akar tőlem valami olyat, amit eddig nem akart mástól. Csak tudom nem kellene úgy éreznem, hogy rossz embert választott erre, hiszen az én életem bonyolult, veszélyes is. Biztosan találhatna olyat, aki alkalmasabb lenne erre, akinek az anyja nem akar senkit sem megölni, vagy bántani. Az én anyám veszélyes, még hozzá nem is kicsit és ezzel vagy nincs tisztában, vagy nem akar komolyabban belegondolni. Azért remélem, hogy nem csak elhessegeti az esetleges negatív gondolatokat, vagy az esélyét annak, hogy tényleg baj lehet. Nem akarom, hogy a családja miattam sérüljön meg, vagy akár hogy ő maga bajba kerüljön, de még is rémes lenne, ha távol kellene tartanom őt magamtól, mert nincs más megoldás. Hiszen jól esik a figyelem, ahogyan a rózsa is. Nem is ő lenne, ha valami nagy csokorral közeledne. Ez a fekete rózsa, ami szinte még bimbó tökéletesen passzol hozzá. - Köszönöm, te is kitettél magadért és ezt is köszönöm! - veszem át a virágot, viszonozva a puszikat. Az illata is mesés, nem csodálom, hogy könnyen bolondította eddig magába a lányokat. Vajon nem lesz furcsa neki a váltás és hogy ha tényleg másfajta életet kezd el élni innentől? Közben egy cseppnyi mágiával a virágot a ruhámra erősítem valahol a pánt mellett. Oda passzol és a fehér ruhához is tökéletesen megy a fekete. Persze a szára is rövidebb lesz így, de jobb, mintha a hajamba tűzném, sokkal látványosabb. A barna tincsek között jó eséllyel könnyen elveszne. - Egy kicsit igen. Na jó, alig ettem valamit egész nap, McGalagonynak segítettem úgyhogy... éhen halok! - oh remélem nem vár visszafogott salátázást, mert az tuti, hogy most valami rendes kajára vágyom. Reggeliztem még az étkezőben, de azóta semmi. Kimaradt a rendes kajálás és most nagyon jól esne valami kiadós pótlás. Persze ameddig beleférek rendesen a ruhámba. Az meg sem lep, hogy a pincér úgy pattan, mint annak a rendje és hamar kapunk asztalt is, pedig annak hála, hogy közel a nyár és az iskola vége ráérnek a diákok. Bőven vannak itt, főleg idősebbek persze, akik akkor jönnek, amikor jól esik nekik és nem függnek a roxmortsi hétvégéktől. - Ha így lenne, nem lennék itt igaz? És... az én múltam sem olyan patyolat tiszta, mint a ruhám, csak nekem még nem volt merszem részletesebben is beszámolni. - na igen megtehettem volna, hogy színt vallok legutóbb, mint ahogyan ő is tette, de valahogy nem sikerült rávennem magamat. Egyszerűen nem akartam még több fekete levelest, annyi elég volt arra az estére, de tudom, hogy én se halogathatom tovább. Maximum, amíg megkapjuk az étlapokat és választunk, bár erős a késztetés bennem, hogy rábízzam magamat. Amilyen rámenős már az is lehet, hogy magától választ majd nekem is valamit és nem is igen kell gondolkodnom.
Tulajdonképpen már elsőre megtetszett ez a macska-egér játék, amit játszhatunk, és ott a folyosón is elengedtem, mert úgy volt csak izgalmas, hogy fel tudtam zaklatni a riadt kis lelkivilágát. Olyan régóta nem volt előtte senkim, hogy megtehettem volna, hogy gyorsan letámadom, elővéve az összes csábítási eszközt, talán célba is értem volna, de nem éreztem szükségét. Valahogy úgy véltem, hogy meg kell komolyodnom, főleg azok után, ami Kristiannával történt. Itt volt az idő, hogy máshogyan nézzek a lányokra, ez az év már így telt el, és nem kezdeményeztem csak mert nem volt senkim. Nem hiányzott annyira. Valahogy az kellett, hogy ha valaki rám néz, hogy elakadjon a lélegzete, az tényleg nekem, csakis nekem szóljon. Talán furcsa gondolat, ám mégsem vesztettem el az ismerőseimet, barátaim meg egy-egy volt csak, tehát nem változott semmi, lányok így is próbálkoztak, de a nemi életem lényegesen lecsökkent, inkább Ollie-ékkal jártam el sörözni, na meg persze szerveztem bulikat, de ott háttérbe húzódtam, már jó volt így bőven. Penny azonban már az első perctől olyan lány, akivel érdemes foglalkozni. Valaki, akit nem engednék csak úgy el nyárra, látni akarom, többször, és nem csak látni.. Biztos benne van, hogy meglepődött engem illetően, hogy képes voltam szinte megölni azt, aki kezet mert emelni a hugomra, de mivel randizik velem, még így is elfogad. Olyan vagyok, mintha valami sötét fantom lennék az életében, akit az anyja mellett még pluszban el kéne viselnie. Nem könnyítem meg az életét. Lehet, hogy mellé valami jófiú kéne, akit az anyja már elüldözött. Engem nem tud, de én szent sem vagyok. Nem visszük túlzásba a randi helyszínválasztását, pont az lenne benne a felesleges, ha valami flancos helyre vinném. Végülis most ismét együtt vagyunk, csak már ki is nyilvánítjuk, hogy nem egyéjszakás kalandban gondolkozom vele kapcsolatban, hanem nyilvános helyre viszem, mintha lassan egy leendő pár lennénk, akik valamit szeretnének egymástól. Nincsen forgatókönyv, mert nem is kell. A ruhát illetően azért kinyaltam magamat, picit rövidebb a hajam, semmi kóc nincsen ezúttal, farmer, viszont egy csinos ing, és sportzakó. Ebben is látszik a széles válam, meg az izmaim, tőle viszont nem várom olyan külsőt, mintha máris a szexuális vágyaimra akarna hatni. Ő akkor is képes beindítani, ha talárban, és nyakkendőben van, bár igaz ami igaz, az a karácsonyi dekoltázs. De tudom én, hogy ő nagyon szolid, édes teremtés, és nem feltétlenül a töményszexi külső az elvárt, hozzáillő stílus. Amikor meglátom, tökéletesen elégedett vagyok. Indulok felé, még virágot is hoztam, egy aprócska fekete rózsa van a mutató és középső ujjam között, még nem nagyon nyíltak ki a szirmai. Azért mégsem egy nagy csokor vörös, az elég hivalkodó lenne. - Csodaszép vagy szivi. – Hajolok oda egy puszira az arcához, majd odanyújtom az apró ajándékot. Én is megtehetném, hogy a hajába fűzöm, de nem, ezúttal nem vagyok ennyire öntörvényű, még megbontanám a tincseit. Majd ő eldönti, hogy ez most hova kerül. Így magassarkúban csak fél fejjel alacsonyabb nálam, ha át akarom ölelni, azt mindenképpen érdemes majd ülve, mert még nem fér be az állam alá. - Na végre ezt a randit is megértük. Éhes vagy Penny? Vacsizunk is? – Fogom kézen, és húzom be magam után, hogy szabad asztal után nézelődjünk. Bár az utóbbi időben tényleg nem hozok ide senkit, mégis van hírem és tekintélyem ahhoz, hogy egy pincér elém pattanjon, és máris felszabadítson nekünk egyet. Kihúzom a széket neki, és csak utána foglalok én is helyet. - Remélem, hogy azóta nem aludtál a dologra, hogy mégiscsak egy erőszakos állat vagyok. – Kezdek bele halkan, de nem akarom meggyőzni arról, hogy faképnél hagyjon.
Az elején tényleg nem gondoltam volna, hogy ez ennyire komoly is lehet. Amikor még csak úgy tűnt játszik, csábítgat, mint bárki mást. Most viszont úgy fest, hogy nagyon is komoly, hogy nem csak játszadozni akart, hanem tényleg érdeklem őt és ez... igen tényleg jó érzés és talán lassan elhiszem, hogy tényleg így van, fontos vagyok neki. Talán ez a nyár is egész más lesz, mint az eddigiek. Ott lesz az ösztöndíj, de azon kívül igazából fogalmam sem volt róla, hogy mihez kezdek magammal. Lássuk be a családom nem olyan, hogy hazamehetnék hozzájuk. Nem akarok én az anyámmal lenni, lehetőleg egy percet sem, pedig félő, hogy nem fog könnyen zajlani a nyár és úgyis találkozni fogok vele... vagy inkább meg akar majd keresni. E miatt persze még mindig aggódom és azt is tudom, ha már Tristan felfedte előttem az igazat a börtönben töltött időről, nekem is el kell majd mondanom olyasmit is, amiről eddig még senkinek se beszéltem. Még azt nem tudom, hogy mikor teszem meg, de valószínűleg ma ledobom a bombát, hogy túl legyek rajta és ha visszakozni akar még legyen rá lehetősége. Úgy beszéltük meg, hogy itt találkozunk, főleg hogy nekem volt egy kis dolgom még előtte. Nem komoly, csak egy kis frizura, mert ez mégis csak az első randink, illik kiöltözni. A ruhám is csinos, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog neki, hiszen a bálon is fenemód nagy szemeket meresztett. Ez a ruha annyira nem kihívó talán, de könnyed, lenge, nyárias és a szoknya se túl hosszú, inkább rövid. Nem érzem magamat kényelmetlenül benne, bár miután kicsit korábban sikerült megérkeznem a Három Seprűhöz azért kapok pár pillantást, amitől még zavarba is jöhetnék, de nem foglalkozom velük. - Nem köszönöm, várok valakit. - vágom rá szinte már a kérdés felénél, amikor egy évfolyamtársam egy italra is szívesen meghívna. Nem is tudom, hogy miért nem evidens, hogy várok valakire és nem csak simán szobrozok itt jó kedvemből. A lábamon persze magassarkú virít, színben pont ugyanolyan, mint a ruha, és az egyébként is magas termetem így még inkább nyúlánk. Hát igen mondták már páran, hogy topmodellnek is elmehetnék, de az ilyesmi valahogy nagyon távol áll tőlem. A tanári pálya jobban vonz, meg aztán ott van nekem az átváltoztatástan, amit mindig is imádtam, nem is tudnék csak úgy lemondani róla és valami agyatlan foglalkozást űzni, hiszen valahogy a modellkedés nem tűnik bonyolult munkának, biztos, hogy iszonyatosan unalmasnak találnám.
