2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Finoman szólva is megkövülten állnék, ha egyébként nem ülnék, így marad a megkövült pislogás, miután rövid idő alatt mindketten távoznak, miközben én aztán baromira semmiről sem tehetek, hiszen megint Hermione volt az, aki ki akart hagyni az egészből, pedig rólam van szó! És ő beszélt velem olyan lekezelően, ahogyan még a szüleim sem soha, akkor sem, amikor vagy három órát késtem egy buli miatt este. Kaptam fejmosást, na de ez... Ez a Cormac se százas, ha az unokatestvéremtől bármit is akar, mert láthatja, hogy nagyon sok baj van a fejével. Még hogy én egomániás... Ő volt az, ezúttal is, mintha csak neki lehetne igaza. Nem is értem én minek kellek bármihez is, ha majd ő kinyomozza azt, ami engem érint. Majd akkor megoldom én egyedül. Egy árva mukkot sem válaszolok akkor sem, amikor a fiú távozik és akkor sem, amikor Hermione a fejemhez vágja, hogy miattam ment el, mert nyilvánvaló, hogy nem így van. Majd leesik neki, ha a srác már nem bírja elviselni a stílusát. Lehet, hogy okos, de hogy képtelen kezelni az embereket, az egyszer holt biztos. Végül lazán megvonom a vállamat és kész. Azt hiszem ez eldőlt, az unokatestvérem képtelen a normális együtt működésre, vagy hogy emberszámba vegyen. A pasija végképp nem érdekel, hiszen eddig se tartottam vele a kapcsolatot, mármint Hermionéval, akkor most miért is kellene? Csak mert van ez az ügy és nyakába sóztak még nem jelenti azt, hogy köteles is vagyok a nyakán maradni, hiszen Edward tapasztalt és felnőtt és meg tud védeni. Arról nem is beszélve, hogy miután idősebb többet is tehet az ügyben, főleg hogy még magánnyomozó is. Úgyhogy, ha az unokatestvérem így, akkor én meg úgy. Anyáék meg fogják érteni és senki se kötelezhet rá, hogy itt maradjak, mint valami börtönben, elzárva a barátaimtól és az életemtől, miközben nem jutunk egyről a kettőre és miközben én még csak a részese sem lehetek az egésznek. Kihúzom hát magamat és mintha csak a saját döntésemet erősíteném meg bólintok egyet magamnak és végül én is kisétálok pár perccel a többiek után a teremből. Nincs sok teendőm. Írok egy levelet a szüleimnek, írok annak a Minisztériumnak is, ha kell és persze Hermione is kap egy rövid és velős levelet, hogy miért lépek le, aztán lelépek. A szüleim meg fogják érteni és még sem vonszolhatnak el az ő beleegyezésük nélkül sehová sem. Majd elviszem hozzájuk Edwardot, bemutatom, meg ilyenek és kész, akkor végképp meg fogják érteni, hogy rendes fickó és bízhatnak benne és egyébként is tapasztalt és magánnyomozó is.
[color=silver] Gondolhattam volna, hogy én és Alesha nem leszünk egy véleményen, hiszen eddigi életünk során sem sikerült soha semmiben sem közös nevezőre jutnunk, hát miért pont most kezdenénk el a dolgot? Állandóan azon a véleményen van, hogy lenézem őt – ami az eddigi viselkedése alapján nem is lenne olyan nagy csoda -, noha ez egyáltalán nincs így. Oké, lehet túl sokat aggódom miatta, de hát nemrég kísérleteztek rajta és még az aurorok sem tudnak semmit. Nem szívesen engedem hát ki az iskolából, főleg nem úgy, hogy Dumbledore csak itt tudja garantálni azt, hogy az unokatestvérem biztonságban lesz. - Attól még én vagyok jártas ebben a világban, én tudom, hogy mit lehet és mit nem, te eddig még csak azt sem tudtad, hogy létezik! - hápogok felháborodottan, hiszen jó hogy megmondom neki, mit tegyen, mert én azért csak jobban tisztában vagyok az itteni dolgokkal, ő pedig... Az ég szerelmére, csak egy mugli, még arról sincs fogalma, milyen erőket kapott azzal a kísérlettel! Még az is lehet, hogy mára már mindet elvesztette, mert nem tartós a dolog hatása és emiatt nem lesz képes megvédeni magát... Ki tudja, milyen bajok származhatnak abból, ha velünk tart, ezt viszont rajtam kívül senki más nem hajlandó átlátni. - Ha ennyire meg szeretnél halni, akkor miért nem ugrasz le egyenesen a Csillagvizsgáló-toronyból? – fortyanok fel mérgesen. - Az eredmény ugyanaz, és még Londonba sem kell velünk jönnöd. Mondjuk, akkor már nekünk sem kell... Fogalmam sincs, miért mondok ilyeneket, hiszen normális esetben nem szoktam, ezúttal azonban Alesha annyira kihozott a sodromból, hogy a szavak szinte gondolkodás nélkül hagyják el a számat. Itt vagyok, azért töröm magam, hogy ő biztonságban lehessen, még hajlandó vagyok Londonba is elmenni kutatni az ügyében, azt kockáztatva ezzel, hogy kicsapnak az iskolából és elesek a jövőbeli lehetőségeimtől, erre még ebben is csak azt látja, hogy keresztbe akarok tenni neki? A múltbéli kapcsolatunkat illetően nem lenne sok okom arra, hogy miatta kockáztassam a dolgot, mégis megteszem, mert a rokonom... Erre ismét én vagyok a rossz. - Komolyan, mikor veszel már engem is emberszámba? - kérdezek vissza. - Csak azért, mert nem öltözöm úgy, hogy mindenem ki legyen és nem sminkelem magam, sőt, még az új divat sem érdekel, még én is lehetek a helyzet magaslatán! Alesha mindig is így viselkedett, mintha komolyan azon a véleményen lenne, hogy csakis az lehet normális ember, aki néz ki valahogy az ő világában, mindenki más haszontalan. Igenis bántottak a megjegyzései, még ha az idők múltával közömbös is lettem irántuk. Tudom jól, hogy nem én vagyok a világszépe, de van eszem és már számtalanszor bizonyítottam veszélyes helyzetekben. Igaz, ezekkel nem hencegek, mert Alesha úgysem értékelné a dolgot, de akkor is... - Tessék, elüldözted... Most boldog vagy? - pillantok Alesha felé mérgesen, azért kifejezetten meglep engem Cormac viselkedése, habár a szóváltásunk után már semmi másra nem számíthattam. A férfiak nem szeretik a női veszekedéseket, nem csoda hát, hogy lelépett, én viszont még ennek ellenére se fogtam vissza magam. Igenis haragszom a lányra és Cormac ezt nem értheti, mert őt még senki se nézte le a kinézete miatt és néha tényleg annyira örülnék neki, ha Alesha és én jóban lennénk, de ő mindig mindent felborít a hülyeségeivel. Így vigyem el magammal Londonba? Nem, arról szó sem lehet.. Én is felpattanok hát az asztaltól, majd mindenféle köszönés nélkül viharzok el a Griffendél-torony irányába. Nem, vele nem lehet együtt dolgozni.
Megvan az a helyzet, amikor érdemes kettesben maradni, és fűzni egy szép lány agyát, de egy minisztériumi kutatás nem ilyen, még én sem vagyok hülye. A gond ott kezdődik, hogy Hermione és én túlságosan makacsok vagyunk, ezzel hasonlítva egymásra. Én tudom magamról, hogy egy kézzel elbánnék a fél hivatali pribékkel, de nem árt, ha a két lány egymás hátát is védi, mert kétlem, hogy lesz még arra is időm, hogy másokra figyeljek, ezért aztán inkább a két rokon támogassa egymást. A Granger kislánynak ez viszont annyira nem felel meg. Na igen, ha nem a két kis haverja jön, akkor már egyből féltékenykedik..? Kétségkívül Hermione nem sok lánnyal veszi körbe magát, talán csak a Weasley lánnyal barátkozott úgy-ahogy, de Alesha kifejezetten a csinos fajtából való, és az összenézéseikből az tűnik ki, hogy akárcsak én, a legyet is röptében. Hm.. Hermione talán attól fél, hogy összemelegedünk? Valahol jogos, hiszen számomra akár kihívás is lehetne, de tudja jól, hogy vele máshogyan viselkedem, mint őt megelőzően, azért mégiscsak ő az iskolaelső, és számomra igenis különleges, akkor nem fogom egy csinos pofi kedvéért lejáratni, csak mert Alesha véleményét osztom ezúttal. - Akkor lenyomjuk őket. Felkészülünk, ezúttal nálunk a kezdeményezés. Jobb támadni, mint a hátsónkon ülni, bármilyen formás is legyen. – Ezt egyértelműen Hermionének szánom, hogy értse a célzást, nem kell izgulnia miattam, vele vagyok, nem Aleshával, legalábbis ami a véleményeket illeti. Hivatalosan még nincs köztünk semmi, de alakulgat, sőt, reményeim szerint tényleg kettőn áll a vásár, mert már nem néz rám olyan félősen, mint egykor. Kezdi már megérteni, hogy nyugodtan felvállalhatja a nőiességét, bár a félő, hogy nem nagyon ismer arany középutat, mert az a múltkori túlzott smink.. éppen a törékeny varázsát vesztette volna el, ha erőlteti. Nem, nekem a szeplős pulcsis kiscsaj jön be, aki mellett tényleg én lehetek a macsó. Ami ezek következik, az enyhén szólva is sok. Nincs kedvem a női hisztihez, főleg nem duplán. Eltolom magamat asztaltól, elhúzva Hermione combjáról a kezemet, és szikrázó pillantással járatom kettőjük között a tekintemet. – Kell ez a francnak. Ha már most ennyire egymást tépitek, akkor mi lesz éles helyzetben? Azért fogunk csapdába futni, mert a két Granger egómániában szenved? Nem, itt én hozok döntéseket csajok. Ha ez nem tetszik, akkor nyugodtan mehettek ketten. Majd értsesítsetek. – Higgadok le, és kifordulok a padon át, vissza sem nézve. Szívesen segítettem volna, de a rinyához nincsen semmi ihletem. A szép csajokkal igazán jól ki szoktam jönni, már ha nem komoly a dolog, de most itt Hermionével lehetne valami, de ha az egyik hatalmaskodik, a másik meg állandóan játssza a mártírt akkor meg kell egyezniük nélkülem is, különben elkaphatnak minket. Remélhetőleg, amikor legközelebb találkozunk, akkor tudják kezelni a helyzetet.
- Velük nem nehéz jóban lenni. - vonom meg a vállamat.Most komolyan ez volt a lényege a szavaimnak, amit sikerült felfognia? Nem is értem, de tényleg! Hermione fárasztó és amikor tovább beszél ez csak még egyértelműbbé válik. Nagyon-nagyon fárasztó és engem fáraszt, mintha tényleg azt gondolná semmire sem vagyok alkalmas. A megjegyzésére is csak egy durcás fejet vágok. Nem szeretem az előítéleteket, meg amúgy is azt mondta barátkozzam, úgyhogy semmi köze hozzá kivel beszélek. - Már említettem, hogy nem vagy az anyám és történetesen van egy jó fej Mardekáros lány. Vérfarkas, de ne aggódj nem fog nagyon széttépni. - ha nem lenne itt ez a Cormac, akkor még nyelvet is öltenék rá, így marad a durcás pillantás. Ne mondja meg nekem folyton, hogy mit tegyek, mert azt nem viselem jól és igen, határozottan zavar a viselkedése, főleg ahogyan más előtt is igyekszik lejáratni. - Persze zárj csak be ide örökre, mint valami kalitkába... hogy ne lehessen semmi bajom. - morcosan fonom karba magam előtt a két kezemet, bár legalább Cormac mellettem áll, már ez is valami az eddigiekhez képest, ha azt nézzük, csak hát lássuk be kimondottan kiállhatatlanul tud viselkedni az unokatestvérem állandóan, folyton és... mindig! Nem is értem, hogy miért nem képes legalább egy kicsit visszafogni magából valamennyit és belegondolni az én helyzetembe. Mi van, ha nem oldják meg az ügyet hamarosan? Akkor örökre itt leszek a Roxfortban és anyuékhoz se mehetek haza, meg a barátaimhoz sem? Ezt azért nem gondolhatja komolyan. - Komolyan... mikor lesz az, hogy normálisan beszélsz velem, nem úgy mint valami beosztottal? - igazából ez még mindig nem tetszik, főleg a stílus, meg persze a hangnem, ami zavar, mert nem vagyok az alattvalója, akit úgy irányít, ahogy csak akarja. Lehetne ezeket normálisan is mondani és kezelni, de úgy tűnik ő valahogy erre teljességgel képtelen, sőt igazából szerintem nem is szeretne normálisabb lenni, mert miért lenne jó az? Ha kiengedné a kezéből a gyeplőt, akkor már nem ő irányítana, csak még arra nem jött rá, hogy engem egyébként sem lehet csak úgy irányítani.
[color=silver] - Te jóban vagy a Weasley-ikrekkel? - kerekedik el a szemem a csodálkozástól, noha nem pont az lep meg, hogy Alesha bárkivel megtalálja a közös nevezőt, hanem leginkább az, hogy igenis van érzéke olyasmit tenni, amit én kézzel-lábbal elleneznék, ha kellő távolságban lennénk egymástól. Fred és George Weasley pedig nem tartoznak az általam javasolt idegenkísérethez, erre Alesha naná, hogy pont őket találja meg... Na, nem mintha nem lennének ott mindenhol, ez viszont egyelőre teljesen mellékes. Megpróbálok kissé hát lehiggadni, hiszen az unokatestvérem most még egy darabban van, látszólag minden a legnagyobb rendben, szóval talán nem ártana kissé bíznom benne. Természetesen, ezt sem viszem túlzásba, épp csak egy kicsivel lazábbra veszem a gyeplőt, de érzékelhetően visszaveszek a szigorúságból. - Nem, nem gáz, de remélem, hogy a mardekárosokban azért nem bízol meg szinte rögtön. Megcsóválom a fejem, enyhe mosoly is kerül az arcomra, hogy némileg oldódjon a hangulat. Tudom jól, hogy Alesha nem igazán díjazza, amikor valaki megpróbál beleszólni abba, mit is kellene tennie, én viszont egyszerűen nem bírom ki, hogy ne okoskodjak bele a dolgaiba. Persze, ez az én szememben nem pont okoskodás, leginkább tanácsadás, de mások szemében mindenképp annak tűnik. Főleg, ha az ember beszélgetőpartnere Alesha Granger-kisasszony. - Én csak... - kezdek bele a válaszomba Cormac szavai hallatán, aki igenis támogatná azt, hogy Alesha velünk tartson, de hirtelen elharapom a mondatot. A lány és én sohasem voltunk annyira jóban, nem igazán alakult ki köztünk az a rokoni kötelék, amelyről oly sokan ódákat zengenek, úgyhogy talán kissé fura lenne számára azt hallani a számból, hogy féltem őt. Pedig igenis ezt teszem ebben a pillanatban is, én csak azt szeretném, ha biztonságban lenne, márpedig mellettünk még korántsem biztos, hogy nem lesz félnivalója. Dumbledore azonban úgy is képes megvédeni őt, ha nincs a közelében. - És mi van akkor, ha azok is a közelben lesznek, akik elrabolták? Mi van abban az esetben, ha még mindig igényt tartanak rá és ismét megteszik a dolgot? Az ég szerelmére, Alesha! Hiszen még csak az arcukra sem emlékszel... Egyetlen olyan emléked sincs, ami közelebb vihetne minket a megoldáshoz... És ez még egy jó érv is részemről, hiszen konkrétan még csak annyit sem tudunk, hogy unokatestvérem megszökött a fogva tartóitól, vagy esetleg ők engedték szabadon valamilyen célból. Talán az is a kísérletük része, hogy elengedik, mert valamit tanulmányozni szeretnének. Erre Alesha Londonban mászkál... Ki tudja miért, de szinte rögtön egy két lábon járó, időzített bomba jut eszembe róla, amely bármelyik pillanatban felrobbanhat. És az is biztos, hogy nem én akarok az lenni, aki élesíti. - És mi van az erejével? - vonom fel a szemöldököm kérdőn, Cormac felé pillantva. Nem igazán tetszik, hogy ennyire Alesha pártját fogja, kissé talán féltékeny is vagyok, hiszen világéletemben volt köztünk egy ellentét, melynek egyik legfőbb kiváltó oka a fiúk ellentétes véleménye volt rólunk. Én voltam a könyvmoly a szemükben, míg Alesha a meghódítandó nő. Akármennyire is nem érdekelt az ellenkező nem, egy idő után azért rosszul esett mindig azt hallani, mennyire szép... - Még nem tudja irányítani, a természetével sincs teljesen tisztában, mi pedig engedjük emberek közé? Szép, nagyon szép, de komolyan. Nem szeretnék egy újabb vitát kirobbantani, főleg nem Cormac füle hallatára, úgyhogy elszámolok magamban tízig, majd végül ismét megszólalok: - Rendben, legyen, de csak azért, hogy ne a saját szakálladra nyomozz – sóhajtok fel, mintegy megadva magam. Inkább legyen a szemem előtt, mintsem a hátam mögött szervezkedjen. - De csak akkor jöhetsz, ha mindent betartasz, amit mondunk és nem ellenkezel. Mindkettőtöknek megfelel így? A kérdés természetesen Cormacnek is szól, hiszen ő fogta annyira Alesha pártját, azt viszont igazán díjaznám, ha az éles helyzetek előtt nem védené ennyire az unokatestvéremet. Mert ha például párbajra kerülne sor – amit igazán kétlek, de ha mégis... -, akkor nem nagyon díjaznám, ha Alesha és a fiú leállna még velem vitatkozni, hogy ugyan, hadd legyen már ott.
Összemosolygunk Aleshával, de részemről ez meg is marad a finom udvariasság szintjén, azt hiszem mindketten igencsak hasonlóak vagyunk, szeretjük zavarba hozni a másik nemet, Hermione pedig kiváló táptalaj lehet. De nem, a kettőnk kapcsolata nem tartózik az unokatestvérre, viszont lekoptatni sem akarom. Értetlenül nézek Hermionére, mert bár veszekedni nem szándékozom, azért kénytelen vagyok a véleményemet szavakba is önteni. - Kislány, bármennyire romantikus lenne édes-kettesben nyomozni, de nyugodtan velünk jöhet, aki érintett. Mi van, ha ott helyben van szükségünk Alesha válaszára, de nem vonhatjuk be, mert kizártad a játékból? – Csóválom a fejemet, tudom, hogy a grifendéles mennyire konokul tud a saját elképzeléseire hagyatkozni, de talán most lehet egy kicsit megértőbb is. Nyilvánvalóan feszült köztük a viszony, amit elsőre nem értek, de nem tisztem nekem ezt feloldani. De tovább mérgesíteni sem kéne, tehát Alesha kimarad, ha Hermione továbbra is köti az ebet a karóhoz. - Téged majd én dícsérlek, hogy le ne maradj. – Nevetem el magamat, és már bízom benne, hogy ez nekik mindennapos. Lehetséges, hogy Hermione zavarban van kissé miattam, hiszen nem sok fiút láthatott körülötte a nagyérdemű, most pedig mintha teljes mellszélességgel ki akarna állni a döntése mellett, noha még semmi látványos nincs köztünk. Én is alaposan behúztam a féket, mert a Granger kislány már évek óta a kiszemeltem, de ha úgy kezelném, mint bárki mást, félő, hogy simán elszúrnám, annyira pedig tartom őt, hogy komolyan veszem. Biztosan sokan meg vannak döbbenve, hogy két ilyen erős személyiség, mint mi ketten vajon miért együtt próbálkozik.. Nos pont ezért, engem vonzz ez az erő. - Na akkor dönts. Hármasban, vagy kettesben? – Kemény pillantással súlykolom hogy fogadja e az unokatestvére felajánlását, mert kettesben még bármikor lehetünk, de a nyomozásban nem csak mi vagyunk érintettek.
Vagyok én elég trükkös ahhoz, hogy sejtsem, hogy volt azért kellő megfigyelés ahhoz, hogy legyek annyira okos igenis kérjek segítséget, főleg idegen terepen, mert ha még otthon lennék sokkal könnyebb dolgom lenne, de nem otthon vagyok és itt azért egyedül nehéz dolgom van. Érthető hát, ha úgy oldottam meg a kijutást, hogy ő ne tudjon róla, főleg mert annyival tisztában vagyok, hogy szerinte valószínűleg ha lehet akkor még a szobából se kellene kimozdulnom, nem hogy elhagyni a birtokot. - Ott vannak tudod azok a jó fej ikrek, na őket nagyon bírom, meg a fene tudja, volt pár srác a múltkor a Társalgóban is, elég jól eldumáltunk, talán az egyikük Todd volt, Teddy... valami hasonló, a többiek passz. Nem faggattam ki őket a családfájukról, gondolom ez gáz. - azért egy kicsit most is odaszúrok, mert tudom azért érdekli ennyire kikkel barátkozom, hogy megmondhassa kikkel nem érdemes, mert csak bajom lesz belőle, én pedig még véletlenül sem szándékozom e téren hallgatni rá. Nem úgy megy, hogy még azt is meghatározza, hogy kikkel barátkozhatom. Én se szólok bele, hogy kivel van együtt, pedig ha egy túl helyes pasi hajt rá, bőven meg van az esélye, hogy netán átejti, ezért is figyelem annyira meg ezt a Cormac fiút, amikor megérkezik. - Oh kösz, igazán kedves köntösbe burkolt bók volt. Elismerésem. - széles mosoly kap a srác, ami persze le is fagy az arcomról, amikor az unokatestvérem kategorikusan kijelenti, hogy nem mehetek velük nyomozni, pedig még Cormac is azt hitte, hogy közös akció lesz, de persze én maradjak itt és várjam a híreket. Elhúzom a számat és talán csak azért nem csattanok fel azonnal, mert a srác is itt van és nem előtte kellene kivillantanom a fogam fehérjét, pedig őszintén szólva az lenne a legjobb, ha komolyabban odaszúrnék Hermionénak, mivel meg is érdemli, hogy így viselkedik, főleg hogy más előtt kezel úgy, mint valami öt évest. Inkább a krumpliért nyúlok és próbálom, tényleg nagyon erősen próbálom visszafogni magamat, de nem mondhatom, hogy könnyen megy a dolog, sőt! Nagy levegő, újabb krumpli, Hermi pedig magyarázkodik persze, hogy unalmas kutatómunka lenne. Na persze... szerinte minden unalmas, azaz ne legyek ott, mert csak gondot okoznék, egyértelmű. - Na jó... ne kezelj gyerekként oké? Ha ti mentek, akkor én is megyek, mert rólam van szó. Ha meg nem mehetek, akkor te sem, akkor majd az aurorok kiderítik, vagy... majd én! - puffogok rendesen, és egy újabb krumplit tömök a számba, még mártogatni is elfelejtek, pedig van hozzá ketchup is, meg majonéz, de akkor is... Ez olyan jellemző! Rólam van szó, engem érint és persze engem simán kihagyna a dologból, ami igazán nem fair. És maradjak itt ki tudja meddig és azt hiszi nem is fogom megpróbálni, hogy kijussak innen? Tényleg ennyire naiv lenne? Pedig úgy van, hogy ő nagyon okos, meg minden... hát ezúttal ezt nem sikerült megvillantania.
Alesha feltételezését hallva csupán beleegyezően biccentek egyet, hiszen kár is lenne tagadni, hogy az ő esetében ez a hátralévő öt perc is már késésközeli-állapotnak számítana. Cormaccel szemben azonban valamiért sokkal elnézőbb vagyok, hiszen a fiúval teljesen más a kapcsolatom, mint másokkal. Alesha és én mindig is fújtunk egymásra, ezért sem díjaztam, ha a lány akár csak egy percet is késett volna. Való igaz, az ő esetében már azért toporognék, hogy ismét tuti késni fog, hiszen már csak öt perc van hátra. - Jó hallani, hogy végre megfogadtad a tanácsomat – mosolyodok el megkönnyebbülten, tényleg aggódtam érte, a magyarázatát viszont teljes mértékben beveszem. Bízom a képességeimben annyira, hogy tudjam: Alesha nem mehetett ki az iskola területéről segítség hiányában. Márpedig, a lány nem szereti mások segítségét kérni semmiben sem, úgyhogy teljes mértékben biztos vagyok a sikeremben. Az általam elszórt bűbájok nem komolyak, de hatásosak. Bizonyára riasztottak volna, ha unokatestvérem átlépi a birtokot. - És kiket ismertél meg eddig? Talán még én is ismerem őket, ezáltal pedig elmondhatom neki, hogy érdemes-e azzal a személlyel barátkoznia vagy sem... Sajnos, nem mindenkiről jelenthetem ki, hogy csakis a jó szándék vezérli, amikor idegenekkel áll szóba, úgyhogy egyelőre nem ártana, ha Alesha óvatosabb lenne. Remélen azonban, hogy nem sok ideig kell a Roxfort vendégszeretetét élveznie. - Eddig vártam, de semmire se jutottak – sóhajtok fel kissé gondterhelten. Tisztában vagyok azzal, hogy meg kellene várnom őket, mire is jutnak ezzel az üggyel, de a végtelenségig még én se vagyok képes megülni egy helyben. Értem Alesha csodálkozását, hiszen pont én vagyok az, aki szeret a szabályok szerint eljárni, de párszor már alaposan megtanultam, hogy vannak helyzetek, amikor az ember semmire se megy a tétlenségével. A többes szám hallatán viszont szinte rögtön felszökik az én szemöldököm is, majd eltátom kissé a szám, végül tiltakozva csóválom meg a fejem: - Nem, te nem jöhetsz, ez nem neked való... Itt maradsz az iskolában és megpróbálsz észrevétlen maradni, világos? Igaz ugyan, hogy eleinte magammal szerettem volna vinni Aleshát is, csak azért, hogy biztonságban tudjam, de időközben rájöttem, hogy Dumbledore és köztem van egy jó adag különbség... Az igazgató ugyanis sokkal tapasztaltabb mágus nálam, nála jobb kezekben nem lehet Alesha, szóval csak az életét tenném ki veszélynek, ha velem tartana holmi kutatás miatt. Hamarosan megérkezik Cormac, így a vita egy kis időre félbeszakad. Pár perc szünet sohasem árt, amikor viszont Alesha megemlíti, hogy őt sohasem dícsérem, alig láthatóan megforgatom a szemeim, majd kissé csípősen vágok vissza neki: - Téged eleget dícsérnek mások, nem hiszem, hogy pont részemről szorulnál önbizalom növelő-tréningre. Nem szeretnék veszekedést kirobbantani, habár Cormac elmondásaim alapján értesült már kettőnk viszonyáról, úgyhogy aligha lepné meg a dolog, de az igazat megvallva nem haragszom annyira a lányra. Ez a kis szócsata szinte már az életünk része Aleshával, ennél durvább bókokat is vágtunk már a másik fejéhez, ez igazán semmiség részemről. Mondjuk, Cormac is ugyanaz a kategória, mint Alesha, ő sem szorulna rá az én szavaimra, de lassan már tőlem is beleférnek az ilyen kijelentések. - Elmennünk? - itt azért megdermedek egy pillanatra és a mellettem ülő fiúra pillantok, akinek keze jelen pillanatban a derekamon pihen. - Alesha nem jön – szögezem le gyorsan, mert mintha rémlene valami olyasmi, hogy neki még azt mondtam, talán az unokatestvérem is velem tarthatna. - Unalmas kutatómunka az egész, semmi több, szóval nem sok dologról maradsz le, nincs igazam? Megerősítést várva pillantok Cormacre, magamban abban reménykedve, hogy még időben veszi a lapot és segít lebeszélni a lányt erről a kis kiruccanásról. Aleshának itt a helye, mert London azért elég nagy város, ki tudja, ki eredne ott a nyomunkba, amint megpillantaná velünk a lányt és hát a Minisztérium... Szerintem mondanom sem kell, hogy mennyi gyanús alak járkál ki-be ott is..
Fordult velem már olyan, hogy két lány közé keveredtem, és magától értetődően merült fel, hogy egyikünknek sem kell kihátrálnia egy esetleges hármasból. Itt még adná is magát a helyzet, hogy két rokonról van szó, akik akár bízhatnak is egymásban. Azonban ez mégsem merül fel, annak ellenére, hogy Alesha simán hozza a megszokott Granger-szépséget. Bár lehet, hogy csak én vagyok a szűk látókörű, és pont Hermione az, akin megakadt a szemem. Nem is egyedül a külső miatt, a domináns vezetői hajlamai mindig lenyűgöztek, az arrogáns törtetése magamra emlékeztet. Ahogyan Alesha végigmér, látom, hogy családi hagyomány, hogy ne legyenek szégyenlősek, ez a lány úgy állja a pillantásomat, hogy egy percre sem lehet kétségem afelől, tudja, hogy mit tervezek az unokatestvérével. Sőt, talán mintha még kissé furcsállaná is a lassabb tempót. Hm.. kettőjük közül Hermione lenne a szégyenlősebb? Nem is tudom, hiszen a kedvemért mégiscsak kicsípte magát legutóbb, holott nem vártam el, én a pulcsis-melegítős lányért epekedek. Sőt, mintha kissé erőltette is volna a csókot, de esetében nincsen kedvem sietni, hiszen egy McLaggen nem vallhat kudarcot. Ha Alchie bácsikám megtudná, hogy lebőgtem egy roxfortos iskolaelsőnél, biztosan megvonná az apanázst. Na nem. De nem csak ezért. A kicsike hosszútávra kell nekem. Marad tehát a gyengéd ölelés, és a puszi, Alesha felé pedig a szigorúan tartózkodó kéznyújtás, legrosszabb esetben akár vésztartalék is lehet. - Nekem is pont ez jutott eszembe. Ha engem dícsérsz, a saját rokonoddal is illő lenne. Úgy látom nem csak én lehetek mázlista, hanem az, akiért te rágod a küszöböt Alesha. – Mosolyodom el vállat vonva, burkolt bókba csomagolom, hogy bizony a leányzó is csinos teremtés, és egyértelműen lehet az életében valaki. Ezzel talán kissé szerénykedek, de ha megint azt hangsúlyozom ki, hogy Hermione köpni-nyelni nem tud a közelemben, az már sok lenne, hiszen ügyesen felsorolta már a főbb jellemzőimet. - Hermione mesélte, hogy mi a helyzet veled, és el kéne mennünk a minisztériumba. Vannak oda összeköttetéseim, nem lesz gond. És igen, én magam is a mugli kajákért vagyok oda, fagyi minden mennyiségben. A sültkrumplival alapozhatunk. – Ülök le Hermione mellé, de nem közéjük, nem akarom kapkodni a fejemet a két lány felé. Automatikusan Hermione derekára illesztem a kezemet, amolyan több-mint-barátság gesztusként, ám semmi meggondolatlan mozdulat. Aztán körbenézek a nagyasztalon, és az egyik tányér fölé szólok. – Sültkrumli! – S az meg is telik hármunknak való adaggal. Önmagában is fogyasztható. Barátságosan nyújtom Alesha felé.
Büszkén húzom ki magamat, hiszen lássuk be tényleg időben érkeztem, sőt még Cormacet is sikerült megelőzni, pedig én aztán ritkán jövök pontosan, de egy szava sem lehet, mert ezúttal tényleg kitettem magamért. - Bezzeg, ha rólam lenne szó, már mínusz öt perc lenne csak hátra igaz? - áh most csak ugratom, nem direktbe akarom piszkálni, főleg hogy tudom, hogy ez elég nagy dolog lehet számára, főleg ha az a srác annyira nagy cucc, mint ahogyan mesélt róla, meg amiket hallottam pletykákat is. Azért határozottan kíváncsi vagyok olyan nagy hódító-e, egyáltalán milyen lesz majd a viselkedése. Nem vagyok vészesen rossz emberismerő, azért azt szeretném tudni vajon tényleg nem csak ugratja-e az unokatestvéremet. - Oh hát... csak felfedeztem a birtokot, te mondtad, hogy ismerkedjek és barátkozzam. - kissé azért megköszörülöm a torkomat, de aztán jön a mosoly is, mint aki tényleg igazat mond. A kis kiruccanásom egyelőre a saját titkom és mázli, hogy nem derült rá fény, főleg hogy tudom mennyire aggódik és mennyire... a nyomomban igyekezett járni. Persze tudom én az okát, meg van is benne ráció, csak hát... attól még vannak dolgok, amiket igenis nekem kell elintéznem, még ha ez neki nem is nagyon tetszene és szerencsére ha már arra vágyott, hogy ismerkedjem akkor meg is tettem és volt, aki segített, hogy lelépjek egy kicsit. - Nem, egyelőre még nem, de nem is beszéltem túl sok tanárral. - aztán azért meglepetten szökken fel a szemöldököm, hogy nyomozgatni szeretne menni Londonba. Arról volt szó, hogy Hermi olyan szabálykövető típus és akkor nem az okosokra kellene hagynia a dolgot? - És mi lesz az aurorokkal? Nem lesz abból gond, ha a saját kezünkbe vesszük a dolgot? - oh naná, hogy egyből többesszámban beszélek, mert ha ő megy akkor én is menni akarok, még ha ennek nem is fog örülni, mert nekem gondolom itt kellene maradni, de az állatira nem fair, mégis csak engem raboltak el. Sokáig még sem tárgyalhatjuk a témát, mert megérkezik Cormac és szó se róla tényleg állati dögös... de ez a puszi. Akaratlanul is elmosolyodom, látszik, hogy még valami nagyon kezdeti fázisban járnak. Én nem szoktam ennyire... lassan haladni, főleg ha Edwardra gondolok. - Mármint úgy érted szerinted. - teszem azért hozzá erre a Roxfort leghelyesebb pasija dumára. Azért ilyet nem mondunk a srác előtt, aki tetszik, túlságosan nyilvánvalóvá teszi, hogy máris nyert ügye van és akkor mi van a játszmával? Végül a kezemet nyújtom Cormacnek. - Bezzeg rólam nem mond semmi magasztalót, jellemző. Szia! - természetesen egy mosoly azért bőven dukál a bemutatkozáshoz és hát tény tényleg elég helyes, de nekem más egy kicsit az esetem. Mondjuk egy kicsit magasabb, sötétebb hajú és szemű és idősebb... Egy pillanatra elkalandozom, csak aztán térek vissza a valóságba. - Naná, hogy farkas éhes vagyok! Mondjuk le bírnék gyűrni egy palacsintát, meg egy kis sültkrumplit. Egyáltalán itt ilyesmit lehet kapni? Gyorskaját csinálnak a... azok a kis kobold izék? - annyira még nem vagyok itt régen és hát nem azzal foglalkoztam, hogy teljesen feltérképezzem a varázsvilágot. Tudom, megtehettem volna, de hát vannak fontosabb dolgok is az életben, mint mondjuk előző életeket felkutatni és megtalálni a legjobb pasit a varázsvilágban. És nem, nem Cormac az.
Azt hiszem, talán ez életemben az első olyan alkalom, amikor valahol Alesha bukkan fel elsőként. Persze, ennek az oka is világos számomra, nagyon jól tudom, hogy él-hal amiatt, hogy végre megismerhesse Cormac-et. Nyilvánvalóan kíváncsi arra, hogy milyen pasit sikerült összeszednem, miután pedig megismerte, minden bizonnyal kiselőadást fog tartani nekem arról, hogy a Cormac McLaggen-féle srácok mennyi lány szívét törték már össze előttem. Tisztában vagyok a kockázatokkal, jól tudom, mivel jár az, ha a sráccal randizom és netalántán tényleg én is ebbe a hibába esnék, de mostanában tényleg visszafogta már magát a csajozás terén. Odafigyelek ám a kósza pletykákra is attól, hogy nem érdekelnek, ezekből már könnyen ki tudom szűrni, hogy van-e okom a félelmre. Eddig nincs, máskülönben be se mutatnám Aleshának a fiút. - Szia – mosolyodok el szélesen, amikor unokatestvérem végre lehuppan, majd folytatom: - Ezért egy kitüntetés mindenképp jár. Fura, hogy egy hónappal ezelőtt még a víz is kivert volna annak gondolatára, hogy Alesha és én egy asztalnál ülve csevegjünk, elvégre a vele való beszélgetéseim szinte állandóan vitába fulladtak. Természetesen itt nem a késsel dobálós, acsarkodós veszekedésre kell gondolni, leginkább szóval igyekeztünk egymás számára fájdalmat okozni. Én komótosan kifejtettem neki, mit is gondolnak a fiúk a hozzá hasonló lányokról, ő pedig egy az egyben megmondta a véleményét rólam. Nem szívbajos, de ezt már eddig is tudtam. - Nyugi, még van ideje. Kerek öt perce maradt arra, hogy ideérjen – pillantok az órámra. Nem hiszem, hogy a fiú késni fog, eddig egyetlen találkánkról sem csúszott le, de ha valami közbejött számára, akkor esélyes a dolog. Mindegy, ha nyomós indoka lesz rá, nem fogok ezen összeveszni vele, bármikor előfordulhat az ilyesmi. - És te mit csináltál az elmúlt napokban? - teszem fel addig az engem érdeklő kérdést a lánynak. - Csak mert égen-földön kerestelek, de sehol sem találtalak, merre jártál? Nagyon remélem, hogy nem ment ki a kastély birtokáról, habár akkor a kis bűbájaim riasztottak volna. Persze, elég egyszerű kis trükkök, egy kissé tapasztaltabb diák képes lelőni őket, de Alesha nem. Mondjuk, fogalmam sincs arról, miért kell egyből rosszra gondolnom... Talán csak néhány új ismerősével járta körbe a suli épületét. - Mondtak a tanárok valamit arra vonatkozóan, hogy mi történhetett veled? - vonom fel a szemöldököm kérdőn. Én is megkérdeztem ugyan a professzorokat, hogy jutottak-e valamire Alesha ügyében, de sok választ nem tudtak adni, így saját felelősségemre nyomozgatni kezdtem. A Roxfort könyvtárában semmiféle érdemi információt nem találtam, habár Cormac és én nemsokára Londonban próbálunk szerencsét. Talán ott sokkal több sikerrel járok, ha végre olyan könyvekhez is hozzáférhetek, melyeket egyébként még látnom se lenne szabad. - Úgy gondoltam, elutazok pár napra Londonba nyomozgatni. Nem látom értelmét titkolni Alesha elől a dolgot, egyébként sem hiszem, hogy kiakadna ezen, hiszen ismer jól, az lenne a meglepő, ha nem számítana erre részemről. Amikor Cormac felbukkan, engedelmesen felállok, majd én is megpuszilom. Nem bánom, hogy Alesha előtt nem tesz mást, elvégre annyira még nem vagyunk együtt. Vagyis még semennyire... - Alesha, ő Cormac McLaggen – mutatom be a lánynak a fiút, majd kissé elpirulva teszem hozzá: - A Roxfort leghelyesebb pasija... Éltanuló és a kviddicsben is jó. Ő pedig Alesha Granger, az unokatestvérem... Az éltanuló passzol hozzám, természetemből adódóan nem is igen lennék képes olyasvalakivel összejönni, aki nem túl jó tanulmányi eredménnyel büszkélkedhet. Ronnal is emiatt ment tönkre a dolog, mindig azt hitte, én akarok irányítani kettőnk kapcsolatában. - Én nem vagyok éhes – vonom meg a vállam Cormac kérdését hallva, majd Aleshára pillantok: - Te? Engem nem zavar, ha mindketten nekiállnak enni, nekem egyelőre nincs étvágyam.
[color=silver] Azt hiszem, talán ez életemben az első olyan alkalom, amikor valahol Alesha bukkan fel elsőként. Persze, ennek az oka is világos számomra, nagyon jól tudom, hogy él-hal amiatt, hogy végre megismerhesse Cormac-et. Nyilvánvalóan kíváncsi arra, hogy milyen pasit sikerült összeszednem, miután pedig megismerte, minden bizonnyal kiselőadást fog tartani nekem arról, hogy a Cormac McLaggen-féle srácok mennyi lány szívét törték már össze előttem. Tisztában vagyok a kockázatokkal, jól tudom, mivel jár az, ha a sráccal randizom és netalántán tényleg én is ebbe a hibába esnék, de mostanában tényleg visszafogta már magát a csajozás terén. Odafigyelek ám a kósza pletykákra is attól, hogy nem érdekelnek, ezekből már könnyen ki tudom szűrni, hogy van-e okom a félelmre. Eddig nincs, máskülönben be se mutatnám Aleshának a fiút. - Szia – mosolyodok el szélesen, amikor unokatestvérem végre lehuppan, majd folytatom: - Ezért egy kitüntetés mindenképp jár. Fura, hogy egy hónappal ezelőtt még a víz is kivert volna annak gondolatára, hogy Alesha és én egy asztalnál ülve csevegjünk, elvégre a vele való beszélgetéseim szinte állandóan vitába fulladtak. Természetesen itt nem a késsel dobálós, acsarkodós veszekedésre kell gondolni, leginkább szóval igyekeztünk egymás számára fájdalmat okozni. Én komótosan kifejtettem neki, mit is gondolnak a fiúk a hozzá hasonló lányokról, ő pedig egy az egyben megmondta a véleményét rólam. Nem szívbajos, de ezt már eddig is tudtam. - Nyugi, még van ideje. Kerek öt perce maradt arra, hogy ideérjen – pillantok az órámra. Nem hiszem, hogy a fiú késni fog, eddig egyetlen találkánkról sem csúszott le, de ha valami közbejött számára, akkor esélyes a dolog. Mindegy, ha nyomós indoka lesz rá, nem fogok ezen összeveszni vele, bármikor előfordulhat az ilyesmi. [color=#6666cc] - És te mit csináltál az elmúlt napokban? - teszem fel addig az engem érdeklő kérdést a lánynak. - Csak mert égen-földön kerestelek, de sehol sem találtalak, merre jártál? Nagyon remélem, hogy nem ment ki a kastély birtokáról, habár akkor a kis bűbájaim riasztottak volna. Persze, elég egyszerű kis trükkök, egy kissé tapasztaltabb diák képes lelőni őket, de Alesha nem. Mondjuk, fogalmam sincs arról, miért kell egyből rosszra gondolnom... Talán csak néhány új ismerősével járta körbe a suli épületét. - Mondtak a tanárok valamit arra vonatkozóan, hogy mi történhetett veled? - vonom fel a szemöldököm kérdőn. Én is megkérdeztem ugyan a professzorokat, hogy jutottak-e valamire Alesha ügyében, de sok választ nem tudtak adni, így saját felelősségemre nyomozgatni kezdtem. A Roxfort könyvtárában semmiféle érdemi információt nem találtam, habár Cormac és én nemsokára Londonban próbálunk szerencsét. Talán ott sokkal több sikerrel járok, ha végre olyan könyvekhez is hozzáférhetek, melyeket egyébként még látnom se lenne szabad. - Úgy gondoltam, elutazok pár napra Londonba nyomozgatni. Nem látom értelmét titkolni Alesha elől a dolgot, egyébként sem hiszem, hogy kiakadna ezen, hiszen ismer jól, az lenne a meglepő, ha nem számítana erre részemről. Amikor Cormac felbukkan, engedelmesen felállok, majd én is megpuszilom. Nem bánom, hogy Alesha előtt nem tesz mást, elvégre annyira még nem vagyunk együtt. Vagyis még semennyire... - Alesha, ő Cormac McLaggen – mutatom be a lánynak a fiút, majd kissé elpirulva teszem hozzá: - A Roxfort leghelyesebb pasija... Éltanuló és a kviddicsben is jó. Ő pedig Alesha Granger, az unokatestvérem... Az éltanuló passzol hozzám, természetemből adódóan nem is igen lennék képes olyasvalakivel összejönni, aki nem túl jó tanulmányi eredménnyel büszkélkedhet. Ronnal is emiatt ment tönkre a dolog, mindig azt hitte, én akarok irányítani kettőnk kapcsolatában. - Én nem vagyok éhes – vonom meg a vállam Cormac kérdését hallva, majd Aleshára pillantok: - Te? Engem nem zavar, ha mindketten nekiállnak enni, nekem egyelőre nincs étvágyam.
Hogy Hermione miért éppen egy másik lánynak mutat be pont engem? Meglepett, nagyon is meglepett. Köztudott, hogy milyen hírem van a lányok hírében, és itt most nem kell rosszra gondolni. Legyen elég, hogy ha felmerül a nevem, vagy kuncogás vagy pirulás lesz a reakció, lényegében az imádatuk tárgyaként kezelnek jó sokan, és ez így van jól. Az egy teljesen másik kérdés, hogy a Granger kislány már egy ideje kinéztem magamnak, aki az okoska változat, még engem is meglep, hogy pont hozzá vonzódom, de azt hiszem a közös ambiciókban van a válasz. Ő is törtető, mint én, és ha arról van szó, maga alá gyűri a konkurenciát. Hasonlítunk, nem is kicsit, így a kedvéért képes voltam befékezni már jól megszokott hódítási vágyamat, noha sosem kért ilyesmire. Sőt, mintha elvárta volna, hogy ugyanúgy kezelem, mint a többi lányt, erőteljes udvarlási ostrom, és lesz ami lesz. Volt idő, amikor ezzel próbálkoztam, a szemezgetések az órán, a kacsintgatások, de úgy tűnt, semmi ilyesmire nem fogékony, úgyhogy egy időre letettem róla, és csak most próbálkozom megint, immár teljesen új szisztémával, ezzel a furcsa, ismerkedős barátkozással, mert ha már így hozta a helyzet, ismerjük meg a másik felet úgy tényleg igazán, hátha ebből valami olyasmi alakul ki, amire érdemes büszkének lennünk. Tehát a másik lány! Családtag! Tehát ezért a merészség, mert egyébként kétlem, hogy Hermione csak úgy összeeresztene valami kedves lány ismerősével, aki példának okáért nem tud majd aludni miattam. Mondjuk ez most sincsen kizárva, rokon vagy sem, a külsőmmel vagy a kisugárzásommal nem tudok mit kezdeni. Igazság szerint nem is akarok. És így is van, a tömött nagytermi előcsarnokban a fiúk ösztönösen utat adnak, amikor átvágok köztük, hiszen magas vagyok, és vállas. Ha valakit felöklelek, annak a száján keresztül jönnek ki a belső szervei. A lányok pedig a már megszokott szájtátós pirulással rebbennek szét előlem. Legalábbis többségük, hiszen tudom, hogy mennyire megosztom őket. Igenis vannak, akik nem szívlelik, hogy árad belőlem a tömény férfierő. Meglátom a két lányt, magamban azért elégedetten mordulok, milyen család már ez? Itt mindenki dögös? Öles léptekkel szelem át a távolságot, de ahelyett, hogy leülnék, a kezemet nyújtva húzom fel Hermionét, hogy állófogadást kapjak a részéről. Miközben odahajolok egy puszit az arcára nyomni, gyengéden magamhoz is vonom, nem vagyok szívbajos. Ez még nem csók, mint ahogyan eddig sem volt az. Az majd ránk tartozik, ha lesz egyszer, fogjuk rá, hogy több mint barátság, ami még épülget. - Na sziasztok Grangerek. Cormac. – Engedem el Hermionét, aki remélhetőleg vissza is ül, aztán kezet nyújtok a még ismeretlen szőkének. Érezhető a pillantásomból, hogy a keringő legendák ellenére tudok én rendes is lenni, Alesha felé semmi állapotfelmérés, azt majd magamban lerendezem, de úgy fest, Hermione most éppen olyan pasival kavar, aki a kedvéért akár tud részrehajló is lenni. - Eszünk is? – Kérdezem közéjük leülve, engem aztán nem zavar, ha kapkodnom kell majd a fejemet, hölgykoszorúban amúgy is csinosabb vagyok.
Persze már megint sok a feltétel és a teljesíteni való, pedig még csak nem is én voltam, aki minden áron akartam ezt az egészet, bár tény elég kíváncsi vagyok, hogy tényleg olyan-e ez a srác, amilyennek Hermi lefestette, főleg ha azt is hozzáveszem, hogy elég gyanús nekem ez az egész. Elég jól ismerem az efféle srácokat és úgy gondolom látni fogom rajta, ha netán csak szórakozni akar az unokatesómmal és akkor majd... jól ellátom a baját, mert simán erre is képes vagyok, mert bár nem vagyunk annyira őrülten jóban, de ettől még rokonok vagyunk és nem értékelem különösebben, ha valaki bántja egy rokonomat. Szóval kivételesen még késni sem sikerül, egészen időben érkezem meg a Nagyterembe, magamhoz képest meg főleg. Valahol sejtem, hogy azért itt találkozunk, mert elég sokan vannak rajtunk kívül, tehát biztos, hogy nem lehet semmi baj belőle, de persze az más kérdés, hogy én akkor is tudok jelenetet rendezni, ha sokan vannak, annyira meg nem vagyok tapló, hogy mondjuk ráhajtsak Hermi pasijára, főleg hogy... van más, aki tetszik, de ha elmesélném Herminek jó eséllyel kiosztana és arra nem vagyok kíváncsi. - Na? Kapok valami érmet a pontosságomért? - széles mosollyal huppanok le vele szemben az asztalhoz. Gondolom a srác majd mellé ül, az gáz lenne, ha vele szemben ülnénk ketten, mint valami vallatótanács, bár gondolom Hermi nem akarná vallatni, de majd én, szépen finoman. - Na és ez a Cormac még nálam is notóriusabb késő? - kicsit cukkolhatom, ha amúgy is népszerű a srác akkor lehetséges, hogy hasonlít hozzám és hát lássuk be én sem a pontosságomról vagyok híres.
[color=silver] Talán kissé túl türelmetlen vagyok, de már alig várom, hogy Alesha és Cormac megismerjék egymást. Mostanában nem túl sűrűn látom egyiküket sem, Alesha minden bizonnyal barátokat keres a Roxfortban, Cormac pedig a tananyaggal bajlódik és az órarendünk sajnos nem igazán engedi meg, hogy több időt tölthessünk egymással. Na, nem mintha annyira magányos lennék, elvégre nekem is sokat kell tanulnom, közelednek ugyanis a vizsgák, melyeken nem megyek át, ha nem teljesítek tökéletesen. Tanár-szakra jelentkeztem, így igazán számítottam arra, hogy nem lesz egy könnyű dolog a tanulás, de hogy ennyire megvisel majd... Persze, azt sem igazán vettem számításba, hogy lesz olyasvalaki, aki akkor is elvonja a figyelmem a könyvekről, ha nem is lesz ott. Cormac mostanában egyre többet jár a fejemben és hiába próbálok meg arra koncentrálni, ami előttem van, kudarcot vallok vele. A hármas találkát a Nagyterembe beszéltem meg, napközben nem sokan mászkálnak erre, elvileg nyugodtan tudunk beszélgetni is, meg hát nem is olyan privát az egész... Kissé zavarna, hogy hárman ülünk össze egy kihalt helyen, azért nem szándékozom a kelleténél jobban ráuszítani Aleshát Cormac-re, csupán szeretném, ha kissé megismernék egymást, ezzel talán az unokatestvéremmel való kapcsolatom is javul valamennyit. Soha nem mutattam be neki senkit sem, Ronnal nem is volt olyan jó a kapcsolatuk, de Cormac teljesen más, mint a Weasley-fiú. Értelmesebb, kulturált, nem hiszem, hogy Alesha flegmázni fog vele, már csak azért sem, mert a fiú elég népszerűnek számít a lányok körében. Szerintem unokatestvérem még a lélegzetvételről is el fog feledkezni egy pillanatra, amint találkoznak. Most nem öltöztem ki annyira, mint amikor randira megyek a fiúra, elvégre ezt most tényleg csak egy találkozónak szántam, semmi többnek... Természetesen, titkon azért remélem, hogy utána lesz egy kis időnk kettesben a fiúval, de most az elsődleges cél, hogy bemutassam őket egymásnak. Sokat meséltem már mindkettőjüknek a másikról, Cormac abba is belement, hogy segít kideríteni, ki tette ezt az unokatestvéremmel... Lehuppanok a Griffendél-asztalához, miközben a Nagyterem ajtaját lesem, azt várva, vajon melyikük bukkan fel elsőként. Küldtem nekik baglyot, melyben megjelöltem a helyet és időpontot... Persze, Alesha elég kóros késő, szereti megváratni az embereket, de remélem, hogy ezúttal összekapja magát és időben megjelenik, már csak azért is, mert nemrég pont azt beszéltük meg egymás között, hogy nem fogja feszegetni a határokat. Oké, talán nem pontosan erre gondoltam, de benne van az apróbetűs részben ez is.