Átverés! Vagy mégsem?

-Szebb igen, és a java még csak ez után jönne...- többet nem árulok el, és ahogy a beszélgetés alakul, valószínűleg, ma már nem is kerül sor rá.
-Apámmal nagyon régi barátok, és sok szivességgel tartozik felénk. Bár apám sosrm kért tőle semmit eddig. Én velem kapcsolatban kért most tőle bármit is. Leginkább hogy segitsen a nyomozásban. Apám bizik benne, én viszont.. -megcsoválom a fejemet- mondjuk úgy, hogy kissé fenyegetve érzem magamat a közelében.- rápillantok ahogy emészti a szót és megerősítem benne - Megragadt, épp nincs további nyom, se információ aminek nomán folytatódhatna, de továbbra is keresgélnek, ujra veszik az eddigieket, hátha nem vettek észre valamit... ilyesmik. Innentől bármerre billenhet a mérleg.-ismerem el emésztve az egészet. Belegondolva... ha nem találnak semmit, és bűnösnek ítélnek, talán jobb is, hogy nem Mia van itt. Mirával az ég világon semmi sem fog közöttünk kialakulni, így az, hogy bármi lányka sirasson a halálra itélésem esetén, elmarad. És ez így rendjén is van azt hiszem. Akárhogy is valahol kénytelen vagyok magamat a legrosszabbra készíteni, bár tudom hogy joformán esélytelen. A következő kérdésre, hosszan nézek rá. - Elvileg minden gond nélkül müködnie kell, hiszen minden szervünk müködik, ugyanúgy mint egy átlag embernek. Másfelől... ha nem müködne, anyámék igencsak benézték volna, elvégre azzal a céllal haraptattak be, hogy a család vérvonala örök legyen... -elhúzom a számat és hirtelen hallgatok el. - Bár öszintén szólva, még jó pár évig nem szeretném hogy ez a téma teritékre kerüljön nálam. - vallom be, egyenlőre túl sok minden van körülöttem, velem, hogy ilyesmin gondolkodjak, a bandáról pedig még nem is esett szó! Egyenlőre nem tudom magamat elképzelni ebben a szerepben. - A beharapom azért nem tudta tovább vinni a vérvonalát, mert nem talált társat aki ilyesmit bevállalt volna vele... legalábbis valami ilyesmit hallottam anno róla. Egyébként, csak születettnek lesz született vámpír a gyermeke. Szerintem a harapottaknak ember lesz, mint egy hagyományos párnak. De majd utána nézek..- végiggondolok pár dolgot és ujabb adag különös marás szakad a nyakamba.  Aztán kizökkent az ujabb kérdés - Nem. Nem voltak halálfalók. Hozzánk csak a híre jutott el Voldemort ténykedésének. De a halhatatlanság mint olyan, sokakat foglalkoztat. Csak hogy ez a fajta- mutatok magamra mintegy példázva a vámpirságot - nem az, ami sebezhetetlenséggel is jár. A megfelelő eszközzel minden gond nélkül meghalunk. - elrévedek az egyik fénylő bogárfelhön. És ismét a család felé terelődik a téma. - Azt tudják, hogy régebben szimpatizáltam veled. Mit ne mondjak, elég hevesen reagáltak mikor már egy ideje emlegettelek nagy naivan... Azóta, nem tudnak egyetlen nőügyemről sem... Rolad sem. Ki is tekerné anyám a nyakamat...- dünnyögöm az utolsót inkább csak magamnak. Lassan felhúzom a vállamat, aztán visszaengedem, a levegőmet is lassan kifújom. - Leginkább annyi, hogy teljes felelösséget vállaltak, és belementek a tesztekbe. Ennyit tudtak tenni azért hogy ne rögtön végezzenek ki miután hazamentem.- hallgatok hosszabban. Megmosolygom - A szörnyű, hogy kinézem belölük. Lehet pár év múlva minisztériumi nagykövet leszek. - felöltök egy pöffeszkedő hivatalnoki pofát, oldalra csapom a hajamat, olyan szigorúan jól fésült szétválasztással és megpróbálom egy mondatban jellemezni, hogy is nézhetne ki ez a sületlenség - Mi az hogy nem borul le előttem mindenki és nyalja a talpamat?! -aztán japánul is hozzáteszem felháborodáson tetőzését, kifigurázva mind a hangsullyal mind a hadarással anyanyelvem fordulatait. És mellé mutogatok, mint aki most küld kivégeztetni mindenkit. Végül megcsoválom a fejemet és visszaborzolom a hajam.- Megnyerő lenne nem?- egy kis poén a sok szarság közé pont elfér.- Nem hiszem, hogy élvezném. Lehet hogy átmenetileg még kerülök abba a helyzetbe hogy megtapasztaljam milyen, de... le kellene mondanom a zenélésről, és sokminden másról.- a tárgyalástól függetlenül azért van jövöképem. Ahogy a tesztet fogadja, meg sem lepődők. - Ez volt az ára annak, hogy nyugtom legyen. Ha elbukom, mivel rengetegen felügyelik a menetét, azon kívül hogy leállitanak, és újra kell csinálnom, eddig még nem történt más. Edzés is egyben, nem céljuk megölni. A tökéletes önkontroll a cél. Bár az első másfél év óta, hogy ezeket csinálom, nem kellett közbe lépnie senkinek. Azóta nem hibáztam..- hallgatok egy sort, hallgatom Mirát, felülök, de még nem állok fel, érzékelem hogy felzaklatta az egész, és valószínűleg rosszul fogalmaztam az utolsókat, igy még megtoldom. - Félre értés ne essék! Mira akárhogy is döntött akkor, nem hibáztatom semmiért.- hallgatok egy kicsit keresem a szavakat. Valahol jó tisztázni az egészet- Nem vagyunk jóban, ez köztudott. De vannak helyzetek, amikor nem hivatkozhatunk az adott személy iránt táplált érzésekre, a következmények tekintetében. Nem háríthatunk. Nem rá haragszom, hanem magamra. A helyzet, amibe kerültünk, nem volt sokkal különb, mint egy teszt odahaza. És én elbasztam...- itt hallgatok megint egy rövidet- Az hogy az emlékeit elvettem, azért volt mert megijedtem, és nem amiatt, ami rám várhat, hanem szerettem volna....-elakadok mert borzasztó hülyén hangozjat amit mondok - ...megóvni. És mivel nem tud semmiről nem tudják előszedni. Ő csak mint a helyzet elszenvedője van a képletben, semmi több, vele nincs senkinek dolga.- nyelek egy nagyot -Az... hogy, én, magamban, hogyan számolok el a felelősséggel, és mindennel, az más kérdés. Semmiképpen nem szeretnék ellépni előle -és ez mind mind így is van - viszont... egyenlőre, rohadtul nehéz beleállni és vállalni. - Mira érezheti, hogy valahol egyfajta elcseszett bűntudat és blokk van bennem az egésszel kapcsolatban. Ergo, amolyan magamnak sem ismerem el, de szükségem lenne némi segitségre, méghozzá Miranda Hartford segitségére...
Mindentől függetlenül felkelek a földről és a kezemet nyujtom neki, a suli határáig tudom vinni csak. Mielőtt azonban elválnának az utjaink még hozzáteszem
- Sajnálom hogy így alakult..- hogy a ma estére vagy a szoban forgatott témákra és a hangulat megzuhanására gondolok-e azt logva hagyom. - És van még valami... Will megkért-de kibaszott szépen fogalmaztam... - Hogy hagyjalak békén, úgyhogy... ha csak épp nincs rá igényed, nem fogom rontani a levegődet.- a fejemen valamiféle megadás tükröződ. Elengedem végül. Nekem tuti visszafelé Roxmortsba vezet majd az utam, méghozzá egy kiadós piálást kilátásba helyezve az est további részében.

-Ez az egyik hely amit nagyon szeretek. A terület túlvégében, a bambuszligetek felé van egy fa, tele van zöld papagájokkal. Nappal zeng tőlük az a rész. Egyébként ha engem kérdezel, egy nappali látogatás, ha mindent körbe jársz, az üvegházakkal együtt egy jó másfél napot kitesz.- Akárhogy is, a hely visz némi derüt a goldolataimba.
-Will családját vámpírok ölték meg és nem igazán tudta kiheverni. Valóban jobb tőle minnél távolabb. - toldom meg és törlök az idillbe. Aztán folytatom. -Egyébként csak annyit közölt, hogy nem jutottak semmire, az egész ügy stagnál...- anyámat nem említem meg. Így is sok lesz mára a személyes téna enélkül is. Felnézek rá egy jókora sóhajjal. - A beharapóm egy született vámpír volt, és a több száz éve alatt, pont volt ideje agyzápulást kapni. Utódokat akart, és mivel nem tudta tovább vinni a saját vérvonalát, más módot választott. -elfintorodom- Itt halálfalók követték a nagyurat, hátha részesülnek a halhatatlanságban az eszme beteljesülésével, odahaza pedig az a faszság lépett érvénybe, hogy a vámpirság halhatatlanná tesz és felmagasztal...- elhallgatok- A szüleim... nagyon a varázsvilág burkában élnek, teljesen más az értékrendjük, és..-felsóhajtok- és tradicionális japán a gondolkodásmódjuk.- hallgatok egy kicsit, sosem hibáztattam őket a döntésükért.- Rajtam Európa sokat változtatott.- össze szedem magamat a környezetemen hordozva körbe körbe lassan a tekintetemet folytatom. - Igen az átváltoztatottjait egy két kivétellel mind kivégezték. Én azért menekültem meg, mert eljöttünk Japánból és aa szüleim időt nyertek, és mikor regisztrálva lettem, már volt pár dolog a kezükben ami az életben hagyásom mellett szolt. -el is dőlök hanyatt teljesen kinyúlva. Ujjaimat a tarkóm alatt fűzöm össze. Nézem az égboltot, aztán Mirát. Végig nézve rajta röpke gondolatként nyugtázom, nem is baj, hogy vissza adtam a bugyiját, tényleg rövid az a szoknya.... aztán folytatom- Ha otthon maradtam volna abban a burokban, amiben, és ahogyan neveltek, most minden bizonnyal tanárnak, vagy minisztériumi embernek tanulnék, és egy anyámék által kifogásolhatatlan, aranyvérű japán lány után néztem volna...- idegesen prüszkölve felnevetek ahogy megprobálom elképzelni a jelenleg már elképzelhetetlen jövőképet. És lefonnyad a fejemről minden, mikor eszembe jut - Anyámék azért még mindig reménykednek, hogy ezt az utat választom...- tűnődök, mégpedig azon, hogy mennyire meg fogom szívni, mikor ezeket Mira majd mind mind felhasználja, hogy kicsináljon... de folytatom, egyszerűen, akárhogy is alakul, most jó... kibeszélni ezeket. Pont ideje is volt már.
-A teszt... hát... Nehéz így leírni. Mindig valami mást találnak ki. Tizenegytől tizennégy éves koromig egy veterán vámpir vadász aurorral tettek össze, rendszerint hagyott a vérszomjig sodródni, és úgy vitt vadászni.  Hopponált velem egy célnak megfelelő mugli településre, és urttamra engedett. Az volt a lényege, hogy tartanom kellett magamat, különben közbe lépett, leszedált és ujra és ujra végig kellett csinálnom. Ha vérszomj kerülgetett, keresnem kellett egy elhagyatott részt, állatot, nem varázslényt és anélkül hogy megöltem volna, csillapitani a szomjam.- hallgatok- volt hogy bűbájjal hozták elő az őrjöngést és egy halálra itélttel zártak össze. Arra voltak kíváncsiak, ha olyan kerül elém, aki a társadalom szempontjából... "elengedhető"..-érezhetően nehezen jönnek a mondatok és ennél a résznél föleg- akkor mit csinálok. Minden tesztnek az a lényege, mindegy mit találnak ki, hogy, magamtól, kialakuljon egy kontroll. Volt hogy elértem, hogy inkább kómába zuhantam öt hét után, de nem nyúltam egy ujjal sem senkihez.... Ritka szar idöszakok amikor ezek a tesztek futnak, és mindig változik, az is hogy egy egy meddig tart. De hála a magasságosnak, évente csak egyszer kell végigcsinálnom és utána elfelejthetem! -hozzáteszem még- Bár ügyelnek azért hogy közben nekem se essen helyrehozhatatlan bajom.- elcsigázottan peregnek előttem a kritikusabb pillanatok, de hamar kizökkent az ujabb kérdés.
-Nem, egyenlőre pont emiatt indult tárgyalás és nyomozás, viszont ha nem találnak semmit....- megcsoválom a fejemet és szerencsétlen vigyorra rándul a szám- Fogggalmam sincs akkor mi lesz.- hosszabban nézek Mirára- Ha engem kérdezel... szerintem, csak egy orbitális baklövés az egész. A Minisztériumon, az igazgatón, és a vadőrön kivül nem tud róla senki, hogy vámpír vagyok. Az átpkzsák, az összetételét tekintve, olyasmit kellett volna csak, hogy kiváltson, mint egy célszemélyre való ráijesztés. Agresszió, vagy hasonló által. Csak hogy nálam mást váltott ki. De nem hiszem hogy Mira bárkinek is célpontja lenne. Kölyök még nagyon, és nem tett annyi mindent senki tüzére, hogy így akarják kivégeztetni... Velem... van az egyik legrosszabb viszonya, de még bennem se fordult meg... Na jó párszor szivesen löktem volna le a lépcsőn, de... sosem volt komoly annyira, hogy tényleg tettlegességig menjek. - Megcsóválom a fejemet- Szerintem ez egy kibaszott véletlen. Mindenki rosszkor volt rossz helyen. - hallgatok. Levegőt is veszek néha közben. Nézek Mirára és azon tűnődöm, miért vettem el az emlékeit, ha most mégis elmondom neki... végül lassan, nehézkesen belekezdek.
-Kuurvára nem voltam magamnál... Mira pedig... -összeharapom az álkapcsomat pillanatra- kicsikarta, hogy át legyen változtatva.- elönt a harag - pillanatok alatt annyira elszállt, és mindent követelt, hogy sok volt... kiütöttem egy kábító bűbájjal, aztán el is vettem az emlékeit. - Sokat ólálkodtam utána a gyengélkedő körül. Baromira bosszantott, és kétségbe ejtett az egész...
-Tudom... hogy orbitális felelösséggel tartozom érte, elvégre az én átváltoztatottam, és ha megöl valakit, akkor engem vesznek elő... de...-bentreked a levegöm és ismét felgyülik bennem egy tehetetlen indulat -..Fogalmam sincs mit csináljak. Olyan idióta!- bukik ki belőlem és fel is ülök. - Nem tudom, hogy tudnám-e tanitani... Ha a tárgyalás nem jön össze, nekem végem, ha nem tanitom és valami galibát csinál, nekem végem, ha tanitom, de valami galibát csinál nekem végem..!- megdörgölöm az orrnyergemet és indulattól remegve fujom ki a levegőmet. - Most bizonyára teli pofával röhögne rajtam. Ennél jobban megszivatni... pff.. még ha most ő lenne is itt helyetted...-elröhögöm magamat, bár nem sok örömmel., ez még nem buktat le, érezhetően a helyzet adta feszültség, a patt helyzet ami azt a szinte kétségbe esett röhögését kiváltotta.

Arra hogy miért jöttem el hazulról, csak annyit felelek -Később elmondom. -A fickó magával von. Aztán sürgősen elhúzom magunkat a szórakozóhelyről.
Megtörténik a NAGY beismerés és figyelem ahogy igyekszik tartani magát a szerepéhez, őszintén csodálkozom, mikor nem használja ki az alkalmat és pofoz fel! Idő közben kiszúrom Willsont Mira feje felett amint kilép a clubból, de egyenlőre nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget, rám zúdította amit akart, nem gondolom, hogy továbbá dolga lenne velem, így Mirára figyelek.
Will azonban felénk indul, Mirára fókuszálok, és nagyon nagyon remélem, hogy gyorsan dönt. Nekem kivételesen nem kell játszanom hogy baromira frusztrál és bosszant és dühít az egész jelenlegi helyzet és lukat tudnék ütni egy betonfalba is. Mirának valószínűleg nem tértek vissza az emlékei tisztán így neki se kell túljátszania, hogy nem tud a dologról szinte semmit.
Nem válaszolok a felháborodásaira, fölösleges, csak időhúzás lenne.
Mikor Will pár méterre ér tőlünk, Mira keze a kezembe kerül, behúzom a szűk utcába és eltűnünk a kíváncsi szemek, és egyben Will szemei elől. Ha be is néz a sikátorba, ott már csak a hűlt helyünk fogja várni.
Mirával pedig felbukkanhatunk a még az elején említett helyen. A Kew Gardens japán kertjének közepén.
Csak hogy most nem a verőfényes napsütötte arca tárulhat elénk ennek a helynek, hanem az éjszakai. Az éjszakaiba pedig nem vegyül bele a város fényszennyezése, tehát itt csodálatosan sötét van. Vagyis lenne, de a hold is kék fénnyel festi ezüstösre a tavaszi harmatot mindenen, a csillagok is festőien pózolnak odafent. Az egész kibaszottul idilli, és megnyugtató! Egyenlőre azonban nem mutat többet magából a táj, csak amit a muglik is láthatnának egy ilyen éjszakai látogatásnál. Eleresztem Mira kezét és távolabb állok tőle. Kifújom a levegőmet, majd veszek egy mélyebbet és párszor megismétlem, érzem ahogy a tagjaim lazulnak, noha még vár ránk egy igen kínos beszélgetés, de valahogy, most könnyebben fog menni úgy érzem. Csoda, de... életemben először töltök úgy időt Mirával, hogy...
Megszakítom a gondolatot, mert egyszerre több ezer dicséretesen kiemelhető pillanat jut eszembe az estével kapcsolatban, és ível felfelé egyfajta különös bizsergető lelkesedést húzva maga mögött, aztán elfogy a lendülete a jelenségnek, mert eszembe jut hogy ez mind csak színjáték. Duplán zuhan rám Mia esetének sikertelensége, az otthoni állapotok, anya állapota, Will felbukkanása, és a gondolat, hogy megfordult bennem, a mai jó pillanatokat nem tudom letagadni, hogy valóban kedvemre valóak voltak, és akár valóság is lehetne, hogy egymás köpködése helyett, mondjuk a mai alkalomhoz hasonló módon viszonyulunk a másikhoz...
Mira minden bizonnyal örül a markában, minden olyan pillanatnak, amit az átverése sikeréhez írhat fel, és minden elengedett információnak, minden morzsának amit kap belőlem. Később mindent úgy forgathat ki, ahogy szeszélye diktálja.  És ahogy zuhan visszafelé ez a csillag, érzem ahogy mételyes űrt hagy bennem az egész.
Ennek köszönhetően lépek még egyet hátrább a lánytól, aztán minden átmenet nélkül rogyok le a seggemre a fűbe. A gitáromat most magam mellé fektetem és pillanatokig csak nézek ki a fejemből. Egyszerre tükröződhet az ábrázatomon kétség és valami elbaszott magány. Aztán megdörgölöm az arcomat és az egész semmivé foszlik. Ugyanaz az arc jön vissza, amit a suliban is mindig láthat tőlem. Illetve az, amit Mirának szánnék hasonló helyzetben.
-Ne haragudj emiatt a pöcs miatt... -szemet forgatok. -A fickó kissé kiszámíthatatlan. -szusszantok egyet
-Kérdezted miért jöttem el otthonról. -felnézek rá és sötét szemeim most különös fényt kapnak a holdnak köszönhetően, nem ijesztő, inkább csak, roppantul élénkké válik a tekintetem. - Nem vagyok született vámpír, de születésem óta az vagyok ami.- hallgatok egy rövidet - Még a Roxfort előtt jöttünk el otthonról a szüleimmel, mert a beharapóm körül volt egy jókora zűr. Harminc éves munkásságának én az utolsó hulláma voltam, és az otthoni hatóságok a vámpírokat... igen szigorúan szabályozzák.- ismét tartok egy rövidke szünetet, leveszem a tekintetemet Miráról és a kertben lévő építményre irányítom. A tetején, a cserepeken halovány derengés izzik fel, és hamarosan szentjánosbogarakhoz hasonló kis élőlények röppennek fel a növényekről és az épület tetejéről. Hirtelen felbukkanásunkkal nyilván megzavartuk őket és visszavonulót fújtak. Most azonban megmutatják magukat és kisebb nagyobb fénylő felhőbe rajzanak hol ide hol oda körülöttünk. És ez még csak a kezdet, rajtuk kívül még sok érdekes dolog van erre. Elmosolyodom ahogy nézem őket. Halkan folytatom hát
-Miután bekerültem a suliba, anyáék visszamentek Osakába, és regisztráltattak. Nyáron, már én is haza mehettem. Cserébe azóta is, évente végig kell csinálnom otthon egy "tesztet". -macska körmözök a levegőbe - Ami arról ad igazolást, hogy ura vagyok a kórságnak, és ha őrjöngésbe is sodródok, akkor is képes vagyok irányítani magamat annyira, hogy ne okozzak kárt másoknak. És eddig soha nem hibáztam. -elhallgatok, aztán vissza nézek a lányra -Mindig figyelek, hogy éhes se maradjak, nem hogy az őrjöngésig eljussak. Ezen kívül odahaza két olyan eset van a súlyos kategóriába sorolva, amit kivégzéssel büntethetnek... -a szám grimaszos vigyorba húzódik és tekintetemmel ismét valami olyasmit keresek ami akár még megnyugtató is lehet jelenleg. -Ne ölj! És ne változtass át senkit!...- megcsóválom a fejemet - Életem minden pillanatában tisztában vagyok ezekkel a szabályokkal, és azzal, hogy tökéletesen ura vagyok önmagamnak. Tehát ami történt, azt nem önszántamból csináltam. Ezt alá támasztja hogy másnap találtam egy átokzsákot a zsebemben, amiről fingom sincs hogy került oda...- lassan pislogok egyet - Nem tudom a tárgyalásoknak milyen kimenetele lesz. Gondoltam jobb, ha Mirát nem keverem bele a kelleténél jobban a hivatalos részébe, hiszen ő a Londoni, Európai szabályok szerint van kezelve, és mivel nem emlékszik semmire, eddig békén is hagyták.- sóhajtok egyet -akárhogy is, nem akarom hogy rajta csattanjon bármi... Ezért... vettem el az emlékeit. -elhallgatok. És csak nézem a körülöttem kibontakozó éjszakai vadéletet. Pár fénylő, színes tollú, kisebb testű, madár is előbukkan és egyik sövényről a másikra szállnak, vagy a talajon egymást kergetik egy egy búgó, zúgó hanggal kísérve. Az épület mellett álló mécsestartókért gyíkszerű lények acsarkodnak gyors mozgással, mikor felfújják magukat hogy a társaikat odébb riasszák, és helyet szoríthassanak maguknak, a felborzolt pikkelyeik alatt kékes, zöldes, sárgás fény dereng fel, főleg a torkuk táján. Miután pozicionálták magukat, vartyogó koncertbe kezdenek. Nekem pedig lecsillapodnak az idegszálaim. Lélekben valahol otthon járok.

Fel sem veszem, az egyértelműbbnél egyértelműbb mondatokat. Nem hivom fel a figyelmét rájuk. Had nézzen hülyének teljesen, hogy még ezek ellenére is sikerül átvernie.
-Pedig úgy tünt élvezed és te is szívesen tovább mentél volna- csak cukkolom, még ha abban a felfokozott hangulatban, mindketten tovább is mentünk volna, utolag valószínűleg mindketten órákon keresztül csutakolnánk magunkat tisztító bűbájokkal, hogy lejöjjön rólunk a másik emlékének a nyoma is!
-Majd meg látod!- mosolyodom el cinkosan. Aztán jön egy kérdés és magam számára is meglepő módon, de Mira előtt ismét felfedek magamból egy keveset. Mégpedig hogy ez a téma egy fokkal mélyebben érint, mint az amikor Miát hozta fel valami hülye okból kifolyolag. Elöször csak hallgatok, de minden az arcomra van írva. Odahaza van a banda, a szüleim, az otthonom, a kultúrám, itt is szeretem a társasági életet, sosem volt vele bajom, sőt, oszlopos tagja lettem a legtöbb társaságnak. És valóban itt is vannak haverok, barátok, barátnők. Viszont sokszor még ma is csak turistának érzem magamat. Megmosolygom a gondolatot, hiszen több időt töltöttem itt Angliában összesen, mint odahaza. Azonban mielőtt válaszolhatnék, Willson magával von. A beszélgetés aligha baráti. Még a kezdeti inditás ellenére is. Miután lezárult a dolog, én becsatlakozok a flörtölő pároshoz, Cocon nem lepődők meg, mindenkivel ilyen. Látva a képemet még utánunk szól, és egy üveg jack daniels sinatra-t a kezünkbe nyom. Aztán elköszön.
Én a ruhatár felé veszem az irányt, ha pedig felvettük a cuccainkat kifelé indulok. Na Most kurvára jó lenne beszélni valakivel aki érintett az ügyben. Például Mirával!!! Ha nem is mindenbe beavatni... de legalább egy részébe. -Jussunk ki innen, minél távolabb attól a fickótól!- közlöm, és kilépve a szórakozó helyről, a biztonságiak utánunk köszönnek, én pedig minden gond nélkül mosolyogva intek nekik is búcsút. Arra veszem az irányt, ahová néhány órával ezelőtt megérkeztünk. Mielőtt azonban behuznám magammal a sikátorba hogy folytassuk az utunkat, szembe fordulok vele, még így nyilt terepen. Nyelek egyet és halkan megszólalok. - Mirandát... én tettem vámpírrá. De nem jókedvemből csináltam ezt vele. Akármilyen is a viszonyunk...-megcsoválom a fejemet komolyan- Ennek több okból sem lett volna szabad megtörténnie. - Hallgatok egy rövidet és azon gondolkozom, van-e értelme még a szinjátéknak? Nyilvánvalóan nincs... de most már mindegy. Felé nyujtom a kezemet- Ha most velem tartasz, válaszokat kaphatsz. És talán a testvéred is...-nyilván ha Mia hallaná ezeket, eljutna Mirához is, másfelől hülye lenne velem tartani. - Ha azt mondod dugjam fel a válaszaimat, megértem, az esetben vissza viszlek Roxmortsba.- Ha megfogja a kezem, belépek vele a sikátorba és hoppanálok a tervezett helyszínre.

Adjam vissza a bugyiját? Bevallom nagy a kisértés, hogy ne tegyem meg, egy ideig húzom is az agyát, kitáncolok a mozdulata elől, a bugyija helyett egy csók csattanhat az arcán, egy ujabb probálkozásnál a vállán, aztán hátulrol átkarolom beledöntve a fejemet a nyakába, feltartom előtte két mutató ujjam között kifeszitve a falatnyi ruhadarabot, immár visszabitorolhatja nem fogom megakadájozni.- Bocsánat, de csábító volt a gondolat. Igazán kellemes kis darab. Nem mintha gyűjteném.- valóban nem perverzióm az ilyesmi, de Mira kinlodása a fehérneműje nélkül, megérte volna. De jófej leszek. Lányból van, ilyennel nem alázom le.
Azt hiszem ma épp eleget töltöttünk egymás poharába. És még nincs vége az estének.
A füle mögé lehelve egy apró csókot hintek el. Érezze csak a "szeretetemet". Egy rövid ideig ölelem, miután visszaviszerezte a cuccát aztán eleresztem, megvárom míg helyre teszi magát. Közben válaszolgatok neki.
- Biztosan van, de.. ha nem baj, most nem erről szeretnék veled beszélgetni.- elmosolyodom. Kurva szádat Mira! Még csak az kéne, hogy megkeresd bármelyiket és tovább kavard ezt a... Inkább nem gondolom tovább.
Elvigyorodom - tudod... szívesen mentem volna tovább is, de azt hiszem így is túlléptük az első randi kereteit.- hallgatok egy pillanatot aztán elkapom a tekintetét - Mondjuk úgy, remélem lesz legközelebb.- minden vágyam mélyiteni ezt a brilliáns kapcsolatot, minden reményem szerint, egy még nagyobb pofára esés érdekében.
Hümmenek egyet, eltűnődöm, közben elindulhatunk visszafelé az italunkért -Van egy pár. London egészen jó hely, ha a parkjait veszi célba az ember. Néhányban egészen érdekes átmenetek vannak a mugli és a varázsvilágot tekintve. Persze kell hozzá ismerni a határokat. Az egyik kedvencem a Kew Gardens-ben a japánkert...- elgondoljozom mennyire volt jó ötlet felfedni, valóban az egyik kedvenc rejtekemet pont Mirának.... de aztán elengedem és folytatom. -gondolom nem meglepő, ha azt mondom egyrészt, mert az otthonomat idézi, másrészt, meg... érdekes dolgokkal találkozhat ott az ember.- szerencsére ártalmatlan élőlények, semmi fenevad. De egyelőre ennél többet nem árulok el. Ha már viszem valahová, valoban olyan helyre viszem, ahol tudom hozni az elcsavart herceg szerepét, és mert amúgy is, valóban kedvelem azt aa helyet. Éjszaka még tuti nem látta a Kew Gardens-t pedig sokkal... izgalmasabb.
Mielőtt azonban eljuthatnánk ujra a bárpultig valamit megérzek és reflexszerűen fordulok az illető irányába mielőtt az megkopogtathatná a vállamat.
A fószer jelenléte hidegzuhanyként ér! Le is fonnyad a képemről minden mosoly, lelkesedés és színjáték. Pillanatra mintha még a szívem is kihagyott volna.
Egy auror, europai, de odahaza szolgál, felismerem! Odalépve határozottan köszön rám.
-Nagiwara! Örülök, hogy itt talállak. Beszélhetnénk négyszemközt?- hallgatok és meredek rá aztán le nem véve a szememet a negyvenes fickóról Mirához intézem a szavaimat első körön- Mmmi..a... -picsába majdnem elcsesztem a nevét! Remélem a fickó hirtelen felbukkanásának veszi, hogy nem találtam a hangom. Odafordulok hozzá egy feszes mosollyal- Előre mennél kérlek a pulthoz és kérnél nekem is valamit? Mindegy mit. Köszönöm!- azzal visszafordulok a fickohoz és biccentek neki hogy mehetünk. Nyelek egy nagyot és kissé rezignáltan követem. Leülünk az egyik kanapékkal telepakolt részre, valahol egy sarokba eső részre. A fickó minden gond nélkül előveszi a cigijét és rágyújt, megkinál, automatikusan húzom ki a szálat és gyújtok rá én is. Remeg a kezem, meredek a csávóra, megvárom míg letüdőzi az első slukkot, majd idegesen szolalok fel
-Nos? Mi hír Willson? - a fickó komotosan szív még egyet, majd lepöccinti a hamutálba a még félig parázsló részt.
- Hát nem sok jó. Még mindig nem találtak semmit és senkit. Egyenlőre elég bizalmát vesztett az esküdt szék veled kapcsolatban. Hiába ismétled meg évente a teszteket, és teljesitesz hibátlanul....- Will a fejét csóválja aztán folytatja- Anyád eléggé ki van készülve. Mostanában sokat idegeskedik, kezd a tüdejére menni.- gépiesen emelem a számhoz a cigit és szivok bele, aztán kérdezek.- És apa?- elhúzza a száját és grimaszol
-Apád teljes vállszélességgel melletted áll. Kitart mint mindig..-láthatoan ez nem tetszik ennek a fasszoponak. Hallgatok, azért az jó érzéssel tölt el, hogy a faterom legalább hisz nekem.. Hallgatásomból Will tenyérbemászo kérdése szakít ki- Mond csak... és milyen íze volt?... Élvezted? - megakadok a mozdulatban hogy újra a számhoz emeljem a cigit és úgy meredek rá mint ha a következő mozdulatommal, rá akarnám boritani az asztalt. -Maga most baszakszik velem?!- tényleg meglepett, és valoban felgyűlik bennem a felháborodás.
-Nem, komolyan kérdem... - vigyorogva szív a cigijébe aztán folytatja ádáz képpel - Tudod, csak apádék miatt segitek.., ha rajtam múlna, az összes fajtádbelit elásatnám élve!- megremeg a kezem és nem bírom ki hogy ne szoljak vissza- Ne általánositson, ha lehet! Nem direkt csináltam ezt maga is tudja!- bologat, pont úgy, mint aki hülyének néz, aztán a cigijével Mira felé bök, nem nézek oda, tudom kiről lesz szó - Akit megharaptál, Miranda Hartford... -a pult felé bök a fejével is- Ő az ikre, Mia, igaz?- az arckifejezésemet látva, Will nyeregben érzi magát és folytatja- Helyes kislány! De ha jót akarsz magadnak, kurvára távol maradsz tőle amint vége a kis randevútoknak! Szépen megmondod neki, hogy nem találkozhattok többet és pont! Megértetted?- meredek magam elé és ezer kérdés pereg előttem. Látszatra semmit nem hallok a további mondataiból, miszerint ismeri a fajtánkat, és jobb ha meghúzom magamat, és hogy mennyire megbizhatatlanok vagyunk, hiába minden, úgy is hibázunk egyszer, és bár kérdés nélkül ítélnének el bennünket, és csak hányja rám a magáét nekem pedig kezd kicsúszni a lábam alól a talaj. Aztán sötét arccal ránézek, küzdve olyan indulatokkal amik most arra sarkallnak, hogy hallgattassam el a faszit, mégpedig úgy, hogy kitépem a torkát a seggén át... De megállom! Tisztázom magamban hogy csak arra hajt, hogy felhergeljen és újra hibázzak. Elnyomom a cigit és nem figyelve a további szarakodására búcsút veszek -Értettem Will! Vigyázz anyáékra, a többit leszarom!- azzal a pult felé indulok.
Idő közben Mira oda juthatott és Coco dicséreteinek garmadájában találhatja magát. Meg olyan kérdések közepette, mint hogy mennyire tündéri lány, az eddigi barátnőim közül, ő a legszimpibb neki, mióta vagyunk együtt, mennyire jó a rucija, hol vette, isteni a haja, mit használ rá?
Elhalmozza, közben persze kiadta az italunkat, sőt, feldobja, hogy Mira válasszon egy piát, amit szeret, miután pedig Mira választott, egy üveggel a kezébe nyom belőle. Elsüt egy rossz és kissé szerencsétlen szoviccet a szétpattanó üvegekről, aztán felbukkanok, és megszakítom a csevejt. Rohadtul nem gondoltam át, hogy egyébként, Coco csacsogása ellenére, Mira tökéletesen tisztán fültanúja lehetett annak a beszélgetésnek is, amit Willsonnal folytattam. Megfogom Mira kezét és mosolyt parancsolok magamra, ami nem kis erőfeszítésembe kerül, de megy. - Álljunk tovább, kérlek! Most.- és már elkezdem kifelé húzni a Mardekáros háztársamat. Minnél hamarabb kint, most én vágyom friss levegőre, csak egy teljesen más okból... Mira... most jobb ha te is velem együtt eltűnsz ez elől a gyökér elől...

Egy dallam fogalmazódik bennem, és leszopom magamat, ha ebből egy új dal fog születni, Mirának köszönhetően!
Lassan de végül elengedem, nem is tudtam volna meggátolni, és nem is akartam túlontúl sokáig húzni. Pár békésebb, lágy levezető mozdulat után végleg eleresztem.
Ismét előkerül a kendő. Hiába, ez egy gyönyörű és mocskos munka egyben. Hüvejk ujjammal megtörlöm a szám sarkát, inkább a feltörő, leleplező vigyoromat igyekszem palástolni, mint bármi mást ténylegesen leszedni.

Felegyenesedem és figyelem ahogy visszatér a testébe. Aztért ez akárhogy is, mindig elégedettséggel és sikerérzéssel tölt el. A lányok öröme, fontos. Nekem legalábbis ez az elvem.
Ilyen téren legalábbis figyelmes hímnek neveltek.
A biztos jele hogy vissza tért, az hogy nem felejtkezett el a fehérneműjéről. Szemtelen mosoly terül szét a pofámon.
- A bugyid marad. Ne aggódj, a szoknyád bőven takar!- jelentem ki, és lesegítem a korlátról, ha mást nem, birkozunk egyet, hogy visszaszerezze az elkobzott ruhadarabot. Most még úgy jól is esne. Pörditek rajta egyet, ha nem lenne biztos a lépte, elkapom, megtartom a derekánál fogva. Arra hogy van-e tapasztalatom a témában nézek egyet oldalra, olyan arckifejezéssel, amiből süt, már nem számolom az eseteket.- Akad.., de sajnos ritka a minőségi pillanat. Így azok mindig sokkal értékesebbé válnak számomra.- na jó ezt mi a francért tettem hozzá? Ha-ho Hiro! Mi a pöcs van veled?!
Rámosolygok, nyújtózók egyet, megmozgatom a nyakamat- Legyen pont ez a sorrend! Igyunk valamit, aztán... van egy ötletem hová tovább.- hirtelen jutott eszembe az ötlet, és egy kis ivászat után, meg úgy, ez után az este után teljesen jó lesz!

+18

Két év, és csak az tartott vissza, hogy Mira minduntalan ott ténfergett, és semmi kedvem nem volt felesleges körökbe bonyolódnom vele, mikor Mia a lényeg. Úgy voltam vele, négy öt havonta egy levélke belefér, túlzásba azért nem vittem.
De a gondolat elillan, és jön helyette ezer másik.
Kiteszek magamért annyi szent, ami bennem dúl indulat, azt most átformálom a partnerem felé tóduló, energiától pezsgő vággyá. Minden gyűlöletem, dühöm, és fizikai felindultságom rázúdítom, csak ezúttal most mássá válik. A bőrét perzselheti az egész rohadt helyzet. Sosem gondoltam, hogy ilyen helyzetbe fogok kerülni, hogy az efféle motiváltságban lehet bármi szenvedély. De működik. Ha tudnám mi jár a fejében, még talán sajnálnám is. Egy pillanatig. Aztán nem érdekelne. Vagy mégis? Miért gondolta vajon, hogy ez az egész jó ötlet lesz?
Miért gondoltam, hogy ez jó ötlet lesz. Fura mert valahol mindig is élveztem a Mirával folytatott játszmát. És most is folytatjuk, még ha nem is nyíltan. És ez valahol igen különös környezetbe helyezi előttem, az egész eddigi munkásságunkat amit a másik ellen elkövettünk.
Lehet valakit annyira gyűlölni, hogy az éveken keresztül ebbe fektetett energia, végül mégis valami mássá válik..?
Ha igen, akkor tulajdonképpen most ennek a bekövetkezésére, minden esély meg van részemről.
Azt az elhaló "Ne!"-t leginkább bíztatásnak veszem és mindent megteszek azért, hogy leolvadjon a korlátról és alig álljon a lábán mikor az első körrel végeztünk, aztán eldöntheti, hogy kell-e neki a folytatás, bár ezek után nem valószínű, hogy többet kapna belőlem. Nem. Bőven elég egyenlőre egy kis ízelítő. Nem mintha nekem nem esne jól, de ha bármi felgyúlt benne, igen hamar kioltaná, ha mindent megkapna egyszerre.
Úgyhogy egyenlőre egy egy pillanatot elnyújtó csókkal, lassabb nyelvmozdulattal, húzom egy kicsit, újra és újra, valahányszor érzem, hogy túl közel sodródik, aztán szenvedélyes felindultsággal kényeztetve folytatom. Figyelek, hogy ne dörzsöljem ki, akárhogy is, az az egyik legszarabb érzés, és nem is épp vonzó. Egy rövid pillanatra abbahagyom, nyelek egyet, meg egy fokkal mélyebb levegőt veszek, érezheti, a légzésemen, hogy halványan reszket. Jó adag levezetendő vágy gyűlt fel bennem is, de mielőtt bármit a kelleténél tovább gördíthetne, megnyálazom az ujjaimat és viszek még egy kis extrát a helyzetbe, aztán folytatom szájjal is.
Mindig is utáltam, a szekírozásokat, amiket a kezeim miatt kaptam. Gitározok, japán vagyok, úgyhogy leginkább vékonyabb hosszú ujjaim vannak. A legtöbbek szemével nézve van benne valami nőiesség, amit személy szerint utálok, de ilyenkor mégis remekül jön. Pillanatra felsandítok, és ami most merül fel bennem, azon józanul biztosan rosszul lennék.
Mira.. gyönyörű hangszer vagy. És én most elpengetem a húrjaid, vigyázva, hogy ne szakítsam el őket.
Ha megtép nem zavar, igazán kiteszek magamért. Elvégre lovagként térdelek most előtte, illik is úgy bánnom vele.

+18

Eszembe jut hogy megfektessem... Mira vajon hagyná hogy osáig menjen a dolog?
Most vagy kiváló színész, vagy tényleg annyira be van indulva, hogy ennyire süt róla. Egy kissé meglep, és komolyan gondolkodóba ejt. Ha nem figyelnék oda még zavarba is hozna. Vagyok annyira rohadék, hogy elvigyem a végéig és patyolat tiszta lelkiismerettel közöljem vele maaajd ki tudja mikor, hogy amúgy tudtam ki vagy. Vajon mennyire érintené szarul? Nem hiszem hogy azzal a tervvel készült ma, hogy csókon kivül más is lesz. Vagy tényleg baromi jó színész és direkt tolja felém ezt a brutálisan szexi, éhees kisugárzást.... akarva akartlanul azért eszembe jutnak ilyenek. Végül döntök, abban, hogy mit fogok tenni vele. Az még nem olyan durva, az én lelkiismeretem is elbirja, nem roppan bele az undorba, meg amúgy is... ha a vérét már kóstoltam... miért ne tehetném meg most más részével?
- Nem. Mivel épp fontosabb dolgom lenne minden bizonnyal.- felelem szemtelenül.
-Két éve, nagyjából. -felelem őszintén. Bár az hogy bele vagyok zúgva Miába hagy maga után némi korrigálni valót, maaradjunk annyiban, hogy roppantul tetszik, és szerettem volna vele ujra éleszteni, azt ami anno megszakadt. Első körön, újra megismerni, aztán aszerint tovább lépni. De ezt nem kötöm Mira orrára. Elengedem a gondolatot.
Miután kimondta az tolsó mondatát előre mozdulok és Mira az ajkain érezheti az enyémet. Első körön csak az ajkait csókolom, az alsoba vágyodva bele is harapok, aztán szépen elmélyitem. Közelebb lépek, hogy érezze a testemet is, a vágyamat is. A feneke alatti résznél csusztatom az ujjaimat a combjai alá és húzom közelebb, puha a bőre, és ez tetszik, bele is markolok finoman abba a porhanyós húsába. Lejebb huzom a korlátról, de csak hogy leérjen a lába, legalább lábujjhegynyire, meg azért us hogy több helye legyen később támaszkodni. Még mindig tartom a csokot, az ujjaim pedig elindulnak felfelé. Amikor elérem a bugyija pántjait, elszakadok a csókból, nézek rá egy rövidebb pillanatig, kivánva megnyalom a felsőajkam egy elégedett vigyor közben. Epres szájfény ízét érzem.
Ezt követően féltérdre ereszkedem elötte, ahogy ereszkedem, húzom le a bugyiját, kibujtatom belöle a lábait, a fehérneműt megpörgetem a mutató ujjam körül, majd a felsőm belső zsebébe süllyesztem. Bocs Mira, ma bugyi nélkül fogsz haza menni..
Ezt követően a combjait könnyedén a nyakamba dobom, felnézek rá egy pillanatra. Égjen csak az agyába a kép! Belecsokolok az egyik combja belső felébe, aztán eltűnök alant, irányzott céllal.
Először térdeltem le Mira előtt életemben, és valószínűleg utoljára. De mindent megteszek azért, hogy ne tudja kiirtani az emlékeiből.

El kell ismernem, Mira nagyon jol csinálja amit csinál! Mikor a fejét a mellkasomra hajtja, tanúja lehet annak hogy a tánc, és a felfokozott állapotok ellenére egész nyugodtan ver a szívem. Bár a tánc nekem meg sem kottyan. Egy egy koncerten százszor ennyit, és sokszor gyorsabb tempoban pörgünk végig. Gyakran festek úgy, koncertek végén, mint akire egy vödör vizet boritottak. Bár ehhez a reflektorok és a szinpadon körülöttünk üzemelő elekrtonikák hője, a hangfalak bordarepesztő közelsége, a koreográfia, az esetenkénti improvizálás és maga az adott számok sorrendjére való koncentrálás, az időzitett , rejtett trükkök, amik fokozhatják a hangulatot, mind hozzá járul hogy egy egy koncert végén úgy érezzük, valóban megdolgoztunk mindenért. Az elismerés, a közönség szeretete, a visszatapsolásuk, a promóciós cuccok szétdobálása, a csonkra vert dobverő, az énekes méregdrága börkabátja, a koncerten végigszaggatott pengetőink... Mind mind a közönségben landolnak. És mind semmit sem jelentenek, ahhoz képest amit élményt haza visznek az "ereklyék" mellett.
Igen, ahhoz hogy kellő szenvedéllyel és odafigyeléssel viseltessek Mira iránt, eleinte ilyesmi gondolatok vannak bennem, aztán lépten nyomon olyasmi történik, amire nem számítok. Mindez kiszorul, és Mira bemászik a fejembe. Kivételesen nem azzal, hogy felmászik a szinpadra és agyonver a gitárommal... hanem a most. Mira alaposan kitesz magáért, olyannyira, hogy mikor a feneke az ágyékomhoz ér, érezheti a produkciója sikerét, én meg örülhetek, hogy nem olyan nadrágot húztam, amiben ez a fajta siker látványosan gáz lehet...
Nem mondom hogy zavarba hoz, de mindenképpen meglep. Noha nem hagyok magamnak sok isőt meglepődni, ha elkezdte a macska-egér játékot, folytatom és úgy folytatom és választom meg a mozdulataimat, hogy rá is hasonló hatással legyen az élmény. Egy simítás itt, egy apró csók a vállán, egy másik simitás ott és máris ölelkezve visszük tovább az egészet. Belehajolok a nyakába, fejemet az övének döntöm, a lélegzetemet a kulcscsontján, csukjásizmán érezheti. Már csak a beijesztés végett is belecsókolok egy lehellet finom hagyományos harapással. Még ha eszébe is jut, mikor megharaptam, most egy egészen más kontextusba fog a szeme elé kerülni.
Semmit nem nyújtok el, mindennel követem a zene ritmusát. Így semmi nem válik kellemetlenné, vagy túl fogságba ejtővé. És el is jön aa pillanat, hogy időt kérjen. És megindulunk kifelé. Annyira nem kell magával vonnia. Visz a lábam, gond nélkül.
Elhaladhatunk pár lefüggönyözött részen, amiknél itt ott ki van tűzve egy egy foglalt táblácska, elhaladhatunk egy otthagyott, üres zsúrkocsi mellett, de aztán a szűk folyosó véget ér és kiléphetünk a friss levegőre. Üdítően hat, és rám mindenképpen józanítóan. Ha felül a korlátra, felötlik bennem a kérdés... vajon mekkorát esne, ha VÉLETLEN leesne? De aztán jobb ötletem támad, a fejemen pedig elégedett mosoly terül szét.- Semmi gond! Nekem is jól jön már.- és valoban mélyeket lélegzek az esti levegőből. Aztán odalépek hozzá, minden gond nélkül úgy, hogy a combjai közé kerüljek, de azért hagyok magunk között némi távot, ami ha lehet, ilyen helyzetben csak tovább húzza a helyzetet. Mint amikor eléd raknak egy pohár friss vért, de nem hagyják, hogy oltsd vele a szomjad. Közvetlen mellette két oldalt támaszkodom meg a párkányon. Igy bőven közelebb kerülünk mint talán illene, de nem zavartatom magamat.- Folytathatnánk idekint is...-
mosolygok rá cinkosan. Sehol egy lélek, és jó ideig vélhetően még nem is lesz, akármi töeténhet... Pár centiről nézek az arcába, világos, nagy szemeibe, pillanatokig csak vizslatom az előttem lévő arcot, aztán elhangzik az ujabb kérdés én pedig nem bírom ki hogy ne vigyorogjak a képébe. Mintha csak kislányos zavarnak venném, és nagyon tetszene, hogy nosztalgiázni szeretne.. Mira te kis ribanc....- Sok emlékem van veled.- közlöm, még mindig vigyorral a fejemen, de most féloldalassá válik én pedig dorombolva folytatom. - A felsőbb éveseknek húzniuk kellett, és akit húztak, azt mentorálniuk kellett. Eleinte roppantul bosszantott, mint az egy lázongó idióta kamasz Mardekárostol várható..-szemet forgatok akkori önmagamon. - De végül nem bántam meg. Sőt...-a féloldalas vigyor mosollyá szelídül és felveszek egy olyan szemkontaktust, amiről érezheti, most bármerre tovább lehet vinni a helyzetet. Ha megszakítja, akkor kilép a körből, ha tartja... ki tudja mi lesz belöle.

-Biztos vagyok benne, hogy kifogástalanul táncolsz!- majdnem azt mondtam, tökéletesen alakítasz majd.... Mondatomtól függetlenül vigyoromban elnyilik s szám és észreveheti, azt a röpke, talán berögzött mozdulatot, miszerint pillanatra megnyalom a szemfogamat. A mozzanat félig szándékos csak, a belém álló ideg biztos jele. Kívülről viszont nyugodtan lehet annak venni, hogy fogamra valónak találom a partneremet, és a helyzetet is. Elindítom a kört és olyan mozdulatokkal vezetem, amit bárki könnyen, minden alap nélkül is tudna követni. Eleinte nem engeedem közel magamhoz. Nehogy már csak ő szorakozzon, aztán ahogy újra és újra elindul egy újabb zene, váltok én is. Egyre inkább beengedem a személyes terembe, és mikor olyan közel kerül, hagyom hogy kiélje magát. Egyrészt roppant kiváncsi vagyok mit fog alkotni, másfelől ilyenkor nekem is alkalmam nyílik olyan érintéseket kivitelezni, ami a mozdulataiból következhet. Mennél inkább "felbátorít" annál többmindent engedek meg magamnak is, bár még mindig nem egy vérig nyomulós, ittas fasz hangulatában. Érezhető, hogy tudom mit csinálok, és hogy nem fogok többet tenni, mint amit enged. Persze azért kicsit szemtelenkedek, de a jó ízlés határain belül. Aztán majd meglátjuk Mira meddig megy ezidő alatt. Rajzolodik egy gondolat a fejemben, ahhoz viszont bele kell lendülni, a másik agyának a kicsinálásába. Minden esetre, ha olyan mozdulatot hoz, nem restellkedem végigsimitani a derekán, a vállain, a nyakán, vagy éppen a combján, feljebb húzva egy kicsit a szoknyáját mint aki szeretne minnél többet kapni. Fejben valahol kurva messze járok, valami olyan helyen, ami segithet ebben a helyzetben hogy hitelesen alakitsam a lelkes kant. Az arcomon ez nem látszik, egy egy mozdulatot, mélyithetünk szemkontaktussal is. Ott mondjuk kifejezetten figyelek. Látni akarom a tekintetét. Milyen szomorú, hogy látvány és érintés központú vagyok bizonyos szempontból... Az érintésekkel, össze simulásokkal és egyebekkel még nincs is baj, sőt, de attól még Mirát látom, és ezen a tényen semmi nem változtat. Legfeljebb azt hiheti, jó az önuralmam és nem kell azon aggodnia, hogy kiviszem néhány perc múlva és addig döngetem, amíg ki nem fekszik végleg...
Egy igen jól betalált mozdulata után azért erősen elgondolkodom az ötleten... de egyenlőre félre teszem, ráijesztésnek még jó lesz.
Nem vetem el a súlykot, hiszen nem szeretnék pofont kapni, bár ha az sül ki belőle, akkor azon kell majd aggodnom, hogy pofán ne röhögjem. Akkor tuti kiborul a bili.

Nevetek egy rövidet, majd minden fenyegetéstől mentesen a hangomban, közlöm Miával - Ne akarj az én célkeresztembe kerülni ilyen téren.- habár nem gondolom hogy ez bekövetkezhet.
-Azért a Mardekárban is vannak rajta kívül mugli születésűek. Mindenesetre, Mira elég elökelő helyet vivott ki magának az évek során. Mostanában már legfeljebb az köt belé aki fölötte jár. De igen.. hatékonyan rendezi le őket. Nálunk meg... inkább úgy közelíteném meg mint egy hosszú, passzolgatós játékot. Legalábbis részemről biztosan.-
Szusszantok, elűzöm a bosszúságomat, hiszen már régen volt. Rálegyintek- legalább megtanultam, hogy az érkezett leveleket ne hagyjam elől. Bár jobban örülök, hogy felgyujtotta inkább, mint elolvasta!- és ezt vitathatlanul díjazom is. Már csak az kellett volna. Anyáméknak akkoriban szokásuk volt ráadásul angolul irni a leveleimet.
-Mira ha előadná az ártatlant... Nem mondom hogy a többségnek nem jönne be az angyalbőrbe bújt ördög.-vállat vonok- de szerintem ő úgy jó ahogy van.-Ránézek Miára- Ahogy te is.- nagy naivan az jut eszembe, mennyire jó, hogy Mira mindezt nem hallja!
Eltünödöm kicsit hosszabban ahogy hallgatom. -Tudod.. fura, mert tényleg olyan mintha most beszélgetnénk elöször. Bevallom nekem is kiszaladt a fejemből, de ami miatt, valojában úgy gondoltam, hogy újra lehetne próbálni, az a pár első évben történtek miatt van. Jó akkoriban nem volt semmi komoly, hiszen kölykök voltunk de jó benyomást tettél rám.- hallgatok egy kicsit, összeharapom az állkapcsom, láthatóan tényleg bánt a dolog- Sajnálom, hogy végül a többség nyomását választottam és veled kapcsolatban mindent felszámoltam. -hallgatok egy hosszabbat, aztán Miára nézek ismét egy, semmiképpen nem megalázkodó, de bocsánatkérő mosollyal.
Mikor megköszöni a koncertjegyet főt hajtok ismét, a mosolyom elégedettségtől sugárzik és valoban örülök Miának.
Aztán lezajlik az a remek közjáték. A hangulatom pedig rohamosan megzuhan. Részben mert Mira rengeteg olyat hallhatott most, amihez egyrészt semmi köze, másfelől, valószínűleg a Miával való első éves mentorálási időszakról semmit nem tud, akkor még nem voltam olyan mélyen részese Mira szivatásának...
Pillanatok alatt szorul a torkom köré egy hurok, de leginkább dühből. Ha viszont a szerepemet szeretném játszani, nem hozhatom szóba többet, a közös dolgokat, azzal egyértelműen lebuktatnám, és megfosztanám magamat a visszavágás örömétől. Tudja hogy a kezemnek semmi baja. De attól még az első adag vért magába szivta a kendő. Kellemetlen.
Elcsigázottan bolintok, mint aki azért kicsit rosszul van, hiszen Mia nem tudja hogy mi vagyok. -Persze. Jól, majd helyre rakom, mielőtt a tánctérre mennénk.- toldom meg egy mosollyal, és kényszeritem magamat a lehető leg természetesebbre venni a figurát.
-A zenekar megkezdéséhez elég egy jó brigád, akikkel szeretsz is együtt dolgozni, együtt lógni. Aztán jöhet minden más.- biccentek- De, gyakran versenyzünk. A legtöbb meghívást egy egy nagyobb verseny után kaptuk eddig mindig. Legalábbis ami a friss helyeket illeti.-ezt követően belekortyolok az italomba. Kedvem lenne mocskosul leinni magamat pár gallon töménnyel, de nem. Ezt nem engedhetem meg most.
Most fontosabb dolgom van.

-Nem, a legkevésbé sem vágyom, oda vinni senkit, legfeljebb ha valakit nagyon szivatni szeretnék... Bár nem biztos, hogy érne ennyit nekem. -szögezem le, még a hideg is kiráz és megrázom magamat. Aztán felkérdez, reméltem, hogy Mira nem lesz téma ma este, ez valahol az arcomra ült, de oldódik is hamar, ám legyen. Végül is a tesója. Eltűnődöm egészen komolyan aztán válaszolok neki egy nehéz sóhajjal megindítva a témát . -Mira első -másodikos korában mindenkinek beszólogatott és cukkolta akit ért, nyilván az érvényesüléséért küzdött, mert ha valaki vissza szólt neki annak neki is ment. -hallgatok egy rövidet - Az első két év a Mardekárban elég brutális tud lenni. Hamar bedarálja aki nem tudja tartani a tempót. - grimaszolok egyet aztán megvonom a vállam -Ezen mindenki túlesik. -igen, még mielőtt Miráék a Roxfortba kerültek volna, nekem is ki kellett küzdenem a helyem. -A gond az volt, hogy Mira nem válogatta meg kibe köt bele. Az első körök nem is érdekeltek, mi a frászt törődjek én egy elsős kis... -vissza kell fognom magamat és egy kevéssé durva jelzőt találnom -..fruskával? -olyan arcot vágok mint akinek az egész méltóságán aluli hogy ilyesmit megengedjen magának. -Csak aztán talált egy levelet. -szemet forgatok és bosszús arcot vágok ahogy vissza gondolok. - Otthonról jött és nagyon régóta vártam rá, hogy megérkezzen.- megnyalom a szemfogamat, határozottan felidegesít a puszta gondolata. Végül is csak arról volt benne szó hogy anyáméknak sikerült-e elintézniük, hogy szabad hazajárásom legyen Japánba, és ne csak a szünetek alatt. -Jó persze utólag újra lett küldve...-de ez nekem nem mentség és nem is vígasz.- Mira úgy gondolta, jó buli lesz ha felgyújtja... -az arcomra kiül valami, valami csúnya. De össze szedem magamat, megroppantom a nyakamat és folytatom. -Én meg gondoltam, ezek után pont ideje lesz móresre tanítani. És normál esetben működött is volna, hogy elijesszem a további genyózástól, de... Mira legnagyobb meglepetésemre nem félt tőlem. És azóta sem.- dögvigyorra húzódik a szám - És el kell ismernem, piszkosul élvezem.. Noha az utóbbi időben kissé eldurvultunk.. - modorálom magamat, elvégre szegény Miával beszélek és nem valószínű, hogy jó néven veszi ezt az arckifejezést. Szusszantok -Félre ne értsd! Egyszerűen csak, ő az első, életem során aki nem fél tőlem. -hallgatok és az arcomra most egy fokkal mélyebb gondolatmenet ül ki - Általában mindenkit túl könynen sikerült elriasztanom magam mellől. Olyanokat is, akiket nem szerettem volna. -szemet forgatok és egy irónikus drámai mosollyal megtoldom. Igyekszek elütni a dolgot, viccre venni. Menet közben rájöttem, hogy ennél mélyebben nem szeretnék belefolyni ebbe a gondolatmenetbe.- Biztos a sötét aurám.- zárom le egy szemtelen mosollyal, meg egy szemöldök emeléssel. Aztán gyorsan tova siklok rajta.
-Bevallom, ebbe inkább nem igazán gondolok bele. -közlöm arra a kérdésre, miszerint nem-e zavar hogy ugyan olyanok. Volt pár alkalom, hogy elkezdtem végigvezetni, de.. az eredmény, valahogy mindig túl bizarr lett. -Te ilyen vagy, ő meg olyan. Attól mert hasonlítotok, külön személyek vagytok. Ráadásul Mira alaposan igyekszik is különbözni tőled. - jófej leszek és nem jegyzem meg, amit valószínűleg ő is tud, hogy Mira baromira féltékeny akármit is tesz.
Hallgatom az újabb kérdést. És előcsal belőlem egy újabb mosolyt. Nem mondom, hogy sunyi, de van benne valami csalfa. -Talán ez hülyén fog hangozni, de az ártalmatlansággal együtt jár egy különös báj, ez pedig sokakat megfoghat. Ártatlan nőiesség, inteligencia, kicsattanó vidám energia... -eltűnődöm és megtoldom -Ha ezt Mira próbálná megcsillogtatni, olyan hatása lenne, mint egy ribancnak. Már bocsánat, neki nem állna jól, ő jól van úgy, azzal a buzgómócsing robbanékony dühöngéseivel. Emiatt is különböztök. -aztán kibukik belőlem még egy gondolat, némileg halkabban és bizalmasabb hangvételben. -Én az elején gyakran éreztem úgy, hogy... Ha az ember elromlik, akkor valaki olyan személy tudja csak megjavítani mint te.. -hirtelen hallgatok el aztán összehúzom az arcomat- Na jó ez a fejemben jobban hangzott. -igyekszem tovább vinni a dolgot, bár nincs bennem zavar. Ez a nyálas szarság valahogy nem én vagyok! Lehet fejben jól hangzott, és néha tényleg mocskosnak érzem magamat, de a sötétség elnyeli a fényt, Miát én kebelezném be, nem pedig az ő fénye kerekedne felül... Vagy mi a fasz... Na jó inkább megrázom a fejemet és kiűzöm ezeket. -Szóval valami ilyesmi benyomásom volt rólad, persze, semmi elvárás nincs mellette, csak belém vágta az éket, hogy szeretnélek megismerni, hátha... -igen, a pár évvel ezelőtti önmagam még képes volt random, ok nélkül is romantikus gondolatokat eregetni. Most legfeljebb, ha tényleg okom lesz rá. Minden esetre talán nem ártok vele, hogy megosztottam az első benyomásokat.
-És te, hogy hogy végül úgy döntöttél hogy eljösz? -érdeklődöm felderülve.
-Köszönöm. -ismét fejet hajtok egy röpke pillanatra, arcomon mosollyal. Hozzá vagyok szokva a Japán etiketthez. Ha pedig dicsérnek, ösztönösen jön a mozdulat. -Két hónap múlva lesz egy fellépésünk. Bár a hely körül még vannak kérdések, de amint meg lesz, szólok, mit szólsz?
Elgondolkodva hümmenek egyet -Tudod, Mira szerint meg ha ketten mentek valahová, mindig te kerülsz középpontba. -valójában csak baromira blöffölök, de ha látom rajta, hogy van alapja, az nekem is plusz infó.
Ezt követően azonban olyasmi történik, amire nem számítok! Egy pillanat csupán, de ott van. Azt a katicás tetoválást én ismerem! Még jó hogy épp nem rám figyel, hanem a fotelok felé vette az irányt. Kis híján utána nyúlok és a haját össze markolva húzom vissza, hogy a szemébe nézzek és.... átharapjam a torkát....Mira?... MIRA!! A kúrva életbe, hogy kerül ez ide?! Miért??! Ezek szerint a levelem... Most egyszerre támad kedvem kivinni a wécébe és addig nyomni a fejét a csészébe ameddig meg nem fullad! MI? A? FASZ? Mira komolyan képes eddig elmenni? El kell hogy rejtsem a zsebembe a kezemet mert azon kívül hogy ökölbe szorult, remeg a feltóduló indulattól. Aztán sikerül elroppantanom a másik kezemben tartott italos poharat, mindezt anélkül, hogy bele ittam volna! Nem baj, tökéletes észhez térítés, amit a tenyerembe vágó szilánkok rám zúdítanak. És gyorsan határozok. Megőrzöm a szerepem! Felszisszenek, és riadalmat tolok az egész mellé, bár nem sokat, csak mintha tényleg fájna. Valójában már szinte érzéketlen vagyok az ilyesmire. A szerencsétlen pultos aki a kezembe adta az italt és olyan lelkesen köszöntött, most halálra váltan veszi észre a kezemet. Mirának viszonylag higgadt képpel szólok oda, hiszen már letette magát. -Egy pillanat!- Egy röpke párbeszéd a hozzám siető pultossal, amiből MIRA annyit hallhat, hogy "Semmi gond Coco, biztos csak forró volt az üveg és elpattant a jégtől... Nem, hagyd csak, menj vissza, sokan várnak még rád!" Idő közben persze takargattam a kezem ami elkezdett helyre állni, annyira, hogy a szilánkokat le tudjam söpörni minden gond nélkül. Végül ép kezemmel a zsebemből elő húzok egy fekete selyem zsebkendőt. Igazából csak kiegészítésnek volt nálam, most azonban jól jött. Gyorsan körbe kötöm a kezemet, Cocotól kérek egy új italt aztán mintha mi sem történt volna Mira felé veszem az irányt.
-Bocsánat....- megcsóválom a fejemet mint aki együttérzően és közben dorgálóan áll a helyzethez. -Sajnos ez történik, ha rossz minőségű pohár kerül a készletbe.. -rápillantok a lányra, mintha mit sem tudnék semmiről. -Hol is tartottunk? -kérdem röpke zavart mimelve, persze roppant hitelesen. -Ja igen! Igen a fellépések is megérik. ÉS ne zavartasd magadat. Ma este mindenre a vendégem vagy! -egy kiadós szopásra is ha már itt tartunk! Annyi indulat dúl bennem, hogy csak imádkozom, hogy ha Mira meg is hallja a vérem száguldását, annak tudja be hogy "ráindultam" Miára. Remélem nyeregben érzi majd magát... És már kerekednek is a sötétebbnél sötétebb gondolatok a fejemben.