2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Szinte minden lány ragaszkodik hozzá – nevetek fel hirtelen Timothy megnyúlt képén. Láttam már őt grimaszolni, nem is egyszer, de az akkor kissé más volt, leginkább gúnyos. Most azonban igyekszik a vicces oldalát megragadni ennek az egésznek, a fintora legalábbis most nem nekem szól, ez azért némileg más. Kedvesebb gesztus, sokkal szimpatikusabb így a srác, mint amikor velem van kettesben. - Ahogy mesélted, nekem is ez volt az első tippem – biccentek továbbra is széles mosollyal az arcomon. Fogalmam sincs arról, Mia miként viselkedne ennek a sztorinak a hallatán, de hamar lebuknék, ha néha nem lennének spontán szavaim, tetteim. - Akkor úgy gondolom, teljes mértékben nyugodt lehetek afelől, hogy engem nem viszel el egy ahhoz hasonló helyre. Drámai sóhajt engedek meg magamnak, mintha tényleg a nap minden pillanata azzal telt volna ma számomra, hogy azért rimánkodjak magamban, hogy ne kelljen elmenni arra a rémes helyre. Mia sem szereti, ő sem kedveli a giccses holmikat, ha pedig valamelyikünk torkán szeretné leerőltetni valaki, akkor elég hamar kinn találhatja magát. Ismétlem: engem csak egyszer hívtak el oda, de azután szerencsére abból a kapcsolatból se lett semmi komolyabb. Itt nem a kávézó volt a kiváltó ok, leginkább csak a srác beképzeltsége. Voltaképp, kapcsolatnak sem volt nevezhető a kettőnk közt lévő valami, inkább csak valamiféle mélyebb barátságnak. Imádtam vele beszélgetni, de mint pasi, egyáltalán nem jött be. - És megtudhatom az okát? - kérdem kíváncsian. A nem szívleljük még elég szép kifejezés, de magát a kiváltó indokot még én magam sem igazán sejtem. Talán Timothy emlékszik rá, egy próbát mindenképp megér. - Mármint, Miranda tényleg elég nehéz természet, de csak van valami alapja annak, hogy ennyire nem jöttök ki egymással... És téged nem zavar, hogy szinte ugyanúgy nézek ki, mint ő? Szinte? Teljesen. El sem tudom képzelni, Timothy mit eszik Mián, amikor engem bármikor helyben képes lenne megfojtani. Ha bevallanám neki, hogy én vagyok Mira, akkor elég nagy az esélye annak, hogy nekem esik, méghozzá mindenféle habozás nélkül. Most azonban lesz időm bőven kifaggatni a srácot az ellenszenve okáról, no meg a Mia iránt érzett szerelméről, vagy tudom is én, hogy minek kellene hívni ezt a valamit... - Rendben - biccentek egy aprót, majd gyorsan rá is térek a következő kérdésemre: - Mi fogott meg bennem? Miért döntöttél úgy, hogy elhívsz randizni? Talán róla kellene kérdezősködnöm, egyelőre azonban maradok annál, hogy a terveim szerint haladok előre. Mia bosszantóan tudálékos, ez engem igazán taszít benne, amit pedig szintén nem vagyok képes megérteni, az az, hogy mégis miért rajonganak akkor ennyien érte? Mi az, ami miatt sok fiú – köztük olyanok is, akik előtte nekem jöttek be – kiszemeli magának? Ezt kellene utánoznom, ezért kell rájönnöm arra a konkrét valamire, ami megvan benne, belőlem azonban hiányzik. - Egyszer megnéznélek titeket – vetem fel az ötletet. - A randi kimenetétől függetlenül. Kíváncsi vagyok rá, milyen, amikor élesben lépsz fel. Gitározni nagyon jól tudsz. De komolyan érdekelne a dolog és most nem csak azért, mert szeretném látni Timothy képét, amikor lámpalázas... Tényleg nem a rosszindulat munkál bennem, igazán jó lenne elmenni egy fellépésükre legalább. Persze, el kell intéznem azt is, hogy tuti ne Miát hívja el a koncertjükre, hanem ismét engem. A mostani csupán egy véletlen műve volt, de kétszer ekkora mákom nem lehet az életben. - Csak azért, mert Mira a vadabb bulikat szereti – felelem a fiú kérdését hallva. - Tudod, az az ereszd el a hajam-típus, én viszont nem érzem jól magam, amikor mindenki le szeretne tapizni. Persze, ő sem hoz senkit sem haza, nem erről beszélek, egyszerűen csak élvezi, ha a középpontban lehet és mindenki rá figyel. Ezért nem szeretek vele elmenni semerre sem. Nekem az ehhez hasonló helyek tetszenek, ahol tényleg arról szól minden, hogy jól érezze magát az ember, nem pedig arról, hogy leigya magát. Jó, elég a lejáratásomból, de hamar lebuknék, ha csak fényezném a kicsi egómat. Amíg Timothy-t hallgatom, kissé hátradobom a hajam, minek hatására elővillan egy aprócska kis tetoválás. Nem nagy valami az egész, egy egyszerű kis katicát ábrázol, ami történetesen a kedvenc állatom. Talán ezért is tetováltattam magamra annak idején... Nem tulajdonítok viszont nagy jelentőséget neki, eszembe sem jut, hogy ez a másik dolog, ami lebuktathat, szinte már el is feledkeztem róla. Tim azonban tisztán kiveheti egy pillanat erejéig. A poharammal a kezemben indulok el a fotelokig, hogy lehuppanjak oda, majd megvárom, amíg Timothy is utolér engem, majd megszólalok: - Tényleg semmi szükség arra, hogy mindent te álljál, nekem is van pénzem – szabadkozom zavartan. Magamban azért már elég szépen tervezem, hogy minden vagyonából kiiszom ma este. - Vagy a fellépésekkel ilyen jól lehet keresni? Miután felteszem a kérdést, iszok egy korty italt. Finom, nem nagyon alkoholos, ami egyáltalán nem zavar. Pont kellemes.
Madam Puddifot kávézójának említését hallva első körön megnyúlik a képem az undor biztos jeleként, aztán nem tudok visszafogni egy röhögést. -Jó ég! Az a hely borzalmas! Egyszer volt egy lány aki mindenképpen ragaszkodott hozzá, én hülye meg belementem, és azzal fogadtak minket, hogy "Láttuk-e ma már az egyszarvút? És kérünk-e a varázsporból amit hozott?"- már csak vigyorgok rajta. -Őszintén szólva az első benyomásom az volt, hogy valami dílerrel van dolgunk... Utána meg megpróbáltak ránk sózni, valami cukorszirupot, aminek már a szaga is szerelmi bájitaltól bűzlött...- grimaszolok egyet, ahogy vissza gondolok. - Undorító.- csóválom meg a fejemet szórakozottan. Az a hely tiltólistán van nálam azóta is.- Sajnos ott ért véget rövid ismeretségem a hölggyel, mikor mindezt szerette volna megismételni, mert szerinte az volt a világ közepe.- mesélem derűsen, az egyébként hátborzongató élményt. Arra hogy Mira miket mesélhetett rólam megkomolyodok -Képzelem..- jegyzem meg kelletlenül. Úgy döntöttem nem fogom játszani a jófiút, elvégre így tiszta. Sóhajtok egyet -Hát igen... a tesóddal... öm... Nem igazán szívleljük egymást. -vállat vonok - De azt hiszem ez már így marad. -végül is legutolsó találkozásunk igazán élménydúsra sikeredett, és megfenyegetett, hogy szétkürtöli, ki és mi vagyok, és mit csináltam vele, ha nem tanítom... Nevetséges! Vajon Mira említett Miának erről bármit? Bár, ha így lenne, valószínűleg Mia most végképp nem lenne itt. Mielőtt azonban felhúznám magamat Mira puszta gondolatára, gyorsan tovább terelem magamban a témát. -Az igazság az, hogy én sem ismerlek igazán. Úgyhogy kérdezz bátran! -nekem sem áll szándékomban magamban tartani ha valami felötlik. -Hátha sikerül kiküszöbölnünk ezt.- és már érkezik is a kérdés. Bólintok -Van. Bár az énekesünk a kapitány. Gyakorlatilag majdnem elsős korom óta ismerjük egymást a srácokkal és Harmadikos korom óta tépkedem a húrokat velük. Odahaza, mármint Japánban gyakrabban fellépünk, gyakorlatilag még mindig az a székhelyünk. Csak pár éve utazgatunk és klubbokba is kapunk meghívást. Mint például ide is. -idő közben egy szellősebb oldalágon odavetődhettünk a pulthoz, bár még vannak előttünk. Közben nem tudom megállni, hogy ne jöjjön fel a kekeckedésem, de most inkább csak szemtelenkedek, nem ténylegesen szívózok, és meghagyom neki a lehetőséget, hogy költői kérdésnek vegye. Csak szeretném kicsit zavarba hozni. -Hogy lehet, hogy szeretsz táncolni, de mégis inkább a sarokban kuksolsz, ha Mira elrángat valahová? -a név kimondásánál igyekszem lenyelni a szarkazmusomat a hangomban és remekül sikerül is. Ezentúl számomra ő lesz a Tudjuk ki... Mindenesetre észben tartom amit mondott, szerencsére a varázsló múzeumok viszont pont hogy sokkal érdekesebbek, és interaktívabbak, mint a mugliké. Tervbe veszem, hogy majd megcsillogtatom ezt a kultúrbuzi felemet is. Hátha jó pont lesz. És lesz kedve folytatni. -Tény hogy mindenkinek más a szórakozás, aktív kikapcsolódás.- Rávigyorgok a zenékre - A srácokkal mi punkot játszunk leginkább, az egészen keménytől az enyhébbig, némi Linkin Park-os vagy időnként Green Day-es beütéssel. - örülök hogy említette a Linkin Parkot, már ideje forgattam a gondolatot ki/khez tudnám hasonlítani a hangulatát a zenéinknek. Ezt követően a pulthoz jutunk. Az egyik báros kicsattanó lelkesedéssel fogad. -Hiro! Jó ég! Ma is műsor lesz?? -elvigyorodom, rálegyintek. -Nem. Ma csak üdülni jöttem. -Aztán felhívom a figyelmét Miára -A hölgy ha esetleg egymaga rendelne valamit, azt írjátok a számlához! Köszi.- Ezt követően Miának rendelek egy trópusi koktélt, olyan tipikus csajos, könnyedet amiben az alkohol alig érződik. Magamnak meg egy Bacardi Carta Oro-t mert miért ne? Szeretem a rumokat. És immár az italainkkal a kezünkbe vehetjük célba mondjuk a fotelos részt. Bár persze attól függ, hogy leülve szeretné elszürcsölni, vagy a parketten félig magára borítva... Hm.. -Tökéletesen megfelel!- mosolygok és kezdem úgy érezni, hogy jól tettem, hogy nem mentem vissza a Roxfort falai közé ma este.
Miranda Hartford
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Átverés! Vagy mégsem? 2017-04-25, 20:58
- Hát, ami az igazat illeti, én már a R.A.V.A.SZ.-ra készülök – vallom be amolyan Mia stílusban, mint akit meg sem lep a saját okossága. Tisztában vagyok vele, hogy testvéremet egy valódi zseninek tartják a tanárok, hiszen egy évfolyamra járunk, így elég gyakran hallgatom, amint a tanórákon őt dícsérgetik agyba-főbe. Természetesen, nem vele ülök egy padban, már csak az hiányozna, de jól terjed a hang a terem többi részén is. - Mondjuk, ebben igazad van – biccentek helyeslő képpel és most nem csak a szerepem miatt értek vele egyet, hanem azért is, mert Miraként osztom a véleményét. Furcsa számomra beismerni, de Timothy-val igen sok dologban egyezik az ízlésünk. Mindketten szeretünk gitározni, bár én már rég nem pengetem a húrokat, de a hajlam megvan bennem rá. Most olyan igazi rosszfiús bája van, ami – hiába fáj bevallanom – nekem kifejezetten bejön, még akkor is, ha róla van szó. Mindezek mellett pedig a szórakozás fogalmáról is sajátos véleményünk akad. - Jó beülni ide-oda, de itt nem sok lehetőség van arra, hogy az ember elkezdjen táncolni... A Három Seprűben hely nincs, a Szárnyas Vadkan igénytelen, Madam Puddifot kávézója pedig elég... hm... nyálas? Kérdő pillantást vetek Timothy-ra, mintegy megerősítést várva a kijelentésemre, elvégre okkal nem oda hívta meg Miát. Az a kávézó annyira snassz... Az tuti, hogy ha én lennék egy olyan pasi helyében, aki pont meghódítani készül egy lányt, akkor messziről elkerülném azt a rémes helyet. Oké, tudom, sokan rajonganak érte, de könyörgöm, nem minden a rózsaszín ködről szól! Az a cuppogás, amit minden sarokból hallani lehet, szintén elég idegesítő ahhoz, hogy rájuk borítsam az asztalt. Egyszer voltam odabenn életem folyamán, nem készülök többé betenni oda a lábam. - Ha te mondod, akkor biztos úgy lesz – mosolygok rá Mia-ként, de mivel továbbra is saját rugóra jár az agyam, kissé elborzadok ezen az idióta kijelentésen. Ennek valami tényleg nincs rendben az agyával, annyi szent... Ilyen kétértelmű megjegyzést elszórni egy Mia-kaliberű lánynak, aki csak a könyvek lapjain látott nemi aktust, nem túl szerencsés. Nem mutatom azonban semmi jelét sem annak, hogy félreértettem volna a dolgot, így nyugodt hanggal folytatom: - Az igazat megvallva, nem nagyon ismerlek, de Mira mesélt rólad dolgokat. Hogy finoman fogalmazzak, annyi az egésznek a lényege, hogy nem kedvel. Mia tényleg nem igazán ismeri a srácot, legfeljebb köszönő viszonyban, ha vannak egymással, de a történeteim révén tényleg hallott vissza dolgokat róla, ez nem hazugság. És hát miért is tagadnám, hogy nem a jó oldalát fényeztem előtte? Az a pár alkalom is, amikor bemutattam őket egymásnak, pont olyan időpontra esett, hogy Tim még csak kivédeni se tudta magát. Régi szép idők! - Igen, le szeretném tenni a vizsgát – biccentek falfehér arccal, miközben minden erőmmel azon vagyok, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat, mivel a hányinger mellett még a szédüléssel is igen komoly harcot kell vívnom magamban. Ha Mia valóban le szeretné tenni ezt a hülyeséget, akkor eléggé megzápult az agya ahhoz, hogy összejöjjön Timothy-val is. - Fellépésetek? Neked... neked van egy zenekarod? Tessék, újabb pofoncsapás, nem hittem volna, hogy ez az idióta zenélni szokott és még vagány helyekre is bejuthat a kapcsolatai révén. Komolyan irigylem, világéletemben egy saját zenekarról álmodoztam, de mivel semmiben sem mutattam kiemelkedő tehetséget, letettem erről a vágyamról is. Nem mondom, hogy nem lenne esélyem, ha komolyan venném a gyakorlást a gitáromon, de minek is tenném? Tim tuti nem venne be a bandájába akkor sem, ha fején állva pengetném a húrokat... - Leggyakrabban Mira rángat el – felelem a kérdését hallva, miközben leakasztom magamról a fekete női táskámat, majd hirtelen észreveszem a félrecsúszott cipzárt. Gyorsan a helyére igazítom hát, majd folytatom: - Ő szeret bulizni, én leginkább csak csendben kuksolnék egy félreeső sarokban szombatonként is. Mármint, ne érts félre, szeretek kikapcsolódni, de csak azokkal, akiket kedvelek. Ebbe pedig nem fér bele az hogy egy zajos helyre menjek, vadidegen emberek közé. Jobban szeretem a csendes, kulturált szórakozást. Még csak nem is sejtem, mekkora mázlim volt azzal, hogy Tim nem vette észre az igazolványom... Persze, megfordul a fejemben, hogy talán mégis meglátta, de akkor nagy eséllyel már réges-rég tombolna. Tudom jól, hogy túlléptem egy bizonyos határt, tisztában vagyok ezzel a kis aprósággal, de képtelen voltam nem megtenni a dolgot. Túl jó mókának ígérkezett. - Nekem az bőven megfelel – bólogatok hálás képet vágva, ragyogó szemekkel. - Szeretem az Imagine Dragons-t, a Red Hot Chilit és a Linkin Parkot. De tényleg olyan számot kérj, ami neked is megfelel... Rendben, a hülye is meg tudja kérni a DJ-ét, pont ezért lesz ez Timothy feladata. [color=lightgreen]- Egy koktélt talán ma megengedhetek magamnak – felelem vigyorogva. Kezdem jól érezni magam a tervem ellenére is. Az egész hely felvillanyoz. [b]- Utána irány a táncparkett, ha neked is megfelel.
-Jön az év vége meg minden igaz?-vonom fel a szemöldökömet egy fura mosollyal. Bár egyenlőre nem firtatom. -Közvetlen közel Roxmortsot és a környékét értem. Errefelé nincs sok olyan szórakozó hely. Legfeljebb csárdásnak való..- forgatom meg a szememet, miközben végigpörgetem az itteni helyeket. Kénytelen kelletlen el kell ismernem 70%ban a mugli szorakozó helyek jobbak. -Lehet kicsit késni fogsz. De időben ágyban leszel, ígérem!- ha akrja félre érti, ha nem, nem, ezt rábízom. Bár mára nem terveztem ilyesmit. Föleg azután, hogy már nem gondoltam, hogy a ma estét mégis együtt töltjük. Ha volt is ilyesmire, már elszállt az ihlet, elég ha jól érezzük magunkat és megismerjük lépésekben a másikat. -Nem csodálom, hogy tartózkodó vagy, nem sok jót láthattál belölem az évek során.- Ahogy tovább állunk Londonba, természetesen nem hagyom magára szegényt mikor látom hogy rosszul lesz.- Az első pár hoppanálás mindig kellemetlen. De meg lehet szokni.-fűzöm biztatóan - Gondolom amint lehet ezt is megtanulod majd.- tudom hogy szereti a könyveket, erről a részről eleget hallottam. A kérdésre miszerint ide járok-e elvigyorodom. De mindenre csak akkor felelek, mikor már beértünk. - Volt itt jó pár fellépésünk, az emeleten, ugyhogy én meg a srácok törzsvendégek vagyunk.-hintem el, mintegy aproságot. A ruhatár felé menet, Mirának rohadt nagy mázlija van hogy így kicsipte magát. Böven van mi elvonja az agyam helyén nőtt farok figyelmét, így nem veszem észre azt a lényeges apróságot. Az igazolványát. És Mirának kurvára szerencséje van ezzel mert ha észre venném, miután kiháborogtam magamat magamban, ma nem hagynám szárazon az biztos! Amolyan, egye meg amit főzött alapon. Meg nem dugnám, nem vágyom megeröszakolni. Isten ments, de ahogy ő alakitana, én is alakitanám a mit sem sejtő idiótát és a tervét ellene fordítanám. Ez a szememben akkora geciség lenne, amiért cserébe örömmel megetetném vele a saját szarát. Legyen szó ez alatt bármiről. Már csak kíváncsiságból is, hogy vajon ő meddig megy..? Azért ez most kicsit túl lépett néhány határt. De a leleplezödés egyenlőre nem esik meg, és engem Mira, Miaként csavargathat az ujja körül. Jó ég... ha tudnám! Az a baj, hogy az, hogy bosszú álló, finom fogalom rám. Ha nem tettél keresztbe sosem, semmi gond. Ha viszont szivatsz.... nincs kegyelem. Én leteszem a gitáromat- Szoktál bulizni járni?-kérdem mit sem sejtő mosollyal - No csak! És a tanulás? Vagy néha bele fér egy kis csíny?- meglep annyi szent. Elvégre nem tünt sosem olyannak aki szereti az ilyesmit. Amikor meg közli hogy a rockot kedveli méginkább meglep. -Tudod nem gondoltam volna hogy hallgatsz rockot. Hm. Van egy terem ahol ha nem is kifejezetten rock szól, az ott játszott számok elég energiabombák, van bennük gitár meg dob... változatosabb mint a minimal terem az tuti!- nem megyek bele, nem bonyolitom. Elárulta, hogy annyira nem ért hozzá, csak hallgatja, de nem is hányom szemére. Nem kell, hogy mindenkit érdekeljen a zene müvelés. - Ha mondasz pár előadót, vagy együttest, akár még a DJ-t is meg lehet füzni.- vetem fel, elvégre szeretnék a kedvében járni és lenyügözni, hogy ne feltétlen azzal a benyomással inditsunk beszélgetést amit a suliban kapott eddig rólam. Bár a DJ-t megkérni egy hülye is meg tudja.. na sebaj. -Mit kérsz inni?-kérdem vidáman, és beljebb is mehetünk, miután mindketten leadtuk a fölös cuccaainkat. A lábamban már benne van a ritmus. Vesztemre szeretek táncolni.
Miranda Hartford
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Átverés! Vagy mégsem? 2017-04-25, 16:54
- Mondjuk, három órás késés után ezt nem is igazán csodálom – sóhajtok egyet, olyan képet vágva, mintha valóban bánnám a dolgot, de legbelül igenis mulattat. Szerencsétlen gyerek még azt sem sejti, hogy nem is Mia a partnere, hanem én. - Tudod, sok mostanában a tanulnivalóm, szóval tényleg felmerült bennem, hogy nem jövök el, de ha már vetted a bátorságot és elhívtál, akkor igazán megérdemelsz annyit, hogy kapj egy esélyt. Fecsegés. Azt hiszem, talán ez az a tulajdonság, ami Miában jobban fellelhető, mint szerény személyemben. Én nem szólok sokat másokhoz, néha leginkább csak akkor, ha kérdeznek, de Mia... Ő aztán mondja a magáét, minden érdektelen információt megoszt másokkal annak érdekében, hogy jártassa a száját. Nem hiszem, hogy ő és ez az ál-homi összepasszolnának bármiben is, de majd kiderülnek itt a dolgok. - A közvetlen-közel konkrétan mit takar? - teszem fel kissé gyanakvó hangnemben a kérdést, elvégre kár is lenne tagadnom, hogy az is megfordult eleinte a fejemben, hogy talán Miából is vámpírt szeretne faragni. Elcsalogatja valamerre, majd megharapja és otthagyja, ahogy annak idején velem is tette. A rohadék még azt sem árulta volna el magától, hogy ő volt! Nekem azonban nincs félnivalóm, rám már nem veszélyes a vámpírharapás, meg hát abban is biztos vagyok, hogy meg tudnék lépni előle. Simán. - Mármint, nem tartok tőled, csak idejében vissza szeretnék menni a kastélyba... Dehogy akarok, addig szeretném nyomatni a mókát, amíg csak tehetem, de hát most Mia vagyok, aki legszívesebben már most rohanna vissza a könyveihez és a pergamenjeihez. Timothy egyébként is gyanút fogna, ha túl lelkes lennék mindennel kapcsolatban, amit felvet, hiszen annyira azért ismerheti az ikertestvéremet, hogy tudja: nem szívesen mászkál a tilosban. Igen, Mia jó kislány, csak én születtem rossznak, begyűjtöm én helyette is a fekete pontokat. - Igen? - nagyokat pislogva pillantok a srácra, a fene se akarja megfogni a kezét, már csak az kellene, hogy vele mászkáljak kéz a kézben ide-oda. Szinte már ösztönösen emelném a sajátomat, hogy elcsapjam magam elől, voltaképp arra a mozdulatra is emelem, amikor bevillan előttem ismét a fiú arca, ha megtudja az igazat, így hát erőt veszek magamon és óvatosan a tenyerébe helyezem a sajátomat, habár kissé még így is kiráz a hideg az érintését érezve. Vagy talán valamiféle kellemes bizsergés lenne ez? Nem, egyértelműen libabőrös lesz a hátam, nem igazán kellene mást belemagyaráznom ebbe. Egyértelműen Londonba hoppanálunk, felismerem a kocsik zajából, habár Timothy nem éppen egy forgalmas helyre hozott minket, hanem egy sötétebb mellékutcába. Sehol egy lélek, Mia ezt látva már minden bizonnyal bepánikolt volna, én azonban csak megtántorodok kissé, majd gyorsan a falhoz támaszkodok, hogy ne essek össze. Teljesen elfehéredek, habár ez nem a félelemtől, sokkal inkább az utazási módtól van. Nem szoktam meg a hoppanálást, voltaképp nem is rajongok érte. - Csak egy pillanat – nyögöm ki nagy nehezen, miközben igyekszem mélyen és egyenletesen lélegezni és természetesen nem elrókázni magamat. Szép kis első randi lenne, azt meg kell hagyni. Pár pillanat múlva azonban biccentek: - Azt hiszem, jobban vagyok. Mehetünk. Timothy elég magabiztosan vezet ki a sötét kis utcákból, ami sohasem túl jó jel, de mivel látom, hogy egy forgalmasabb hely felé tartunk, nem teszem számára szóvá a dolgot. Valamiféle szórakozóhelyre igyekszünk, hiszen hirtelen megüti a fülemet a zene hangja, ami egyre jobban erősödik. Remek, ezek szerint tényleg csak egy szimpla randira hívta el Miát, nem értem, miért látok bele mindenbe olyan sok szörnyűséget. Ja, de mégis... Engem vámpírrá változtatott, a testvéremet pedig bulizni viszi! Szép, mondhatom, de ha rajtam múlik, nem sokáig lesz felhőtlen az öröme. - Te ide szoktál járni? - tátom el a szám kissé csodálkozva, habár gyorsan be is csukom, elvégre úgy tanultam annak idején, hogy ez másokkal szemben igen nagy udvariatlanság. Mia pedig ilyeneket nem tesz, habár engem nem érdekelnek az eféle hülyeségek. Mindenki azt gondol, amit szeretne, teszek rá. - Elég VIP-helynek néz ki... A bejárat előtt álló tagbaszakadt biztonsági őrök is azt sugallják az emberek felé, hogy jobb, ha nem is próbálkoznak a bejutással jogtalanul, mert pórul járhatnak. Lógtam már be bulikba, nem is egybe, de az ilyen helyeket általában messziről elkerülöm, mert esélyem se lenne arra, hogy nagyobb balhé nélkül tegyenek ki onnan. Magamat ismerve úgyse hagynám, szóval lenne ott gond, nem is kevés. [color=lightgreen] - Engem ide nem engednek be – csóválom meg a fejem bizonytalanul, gyorsan befogom viszont a szám, hiszen időközben a bejárathoz érünk. Na szép, ez az ökör bemegy, én meg itt maradok. Vagy mégis, mit tervez? Amikor Timothy nagy vigyorgások közepette von magához, komolyan felmerül bennem, hogy felképelem, de mégis eltekintek ettől. Egyelőre sokkal jobban érdekel a szórakozóhely belseje, semmint a srác szenvedő arca. Azt lesz még esélyem megpillantani a mai nap folyamán. [b] - Na jó, ezt nekem is meg kell tanítanod! - szólalok meg lelkesen, miután csuklóinkon már javában ott fityeg a karszalag és jó pár lépéssel eltávolodtunk a biztonságiaktól. Ebben a pillanatban eszembe se jut, hogy Mia nem is bulizós fajta, annyira lenyűgözött ezzel a srác. - Sohasem engednek be hasonló helyekre... Itt viszont gyorsan el is harapom a mondandómat, hiszen ezzel elárulom magam, majd engedelmesen a ruhatár felé pillantok. Szerencsére egy felesleges ruhát sem hoztam magammal, hiszen az idő kellemesen meleg, úgyhogy kabátra sem volt szükségem. A bár felé fordulva elkap ugyan a kísértés, hogy meghivassam magam Timmel egy koktélra, de hát Mia nem iszik... Hogy a fenébe képes meglenni az élet jobbik oldala nélkül? - Én a rockot szeretem – jegyzem meg. - Na, nem a nagyon durvát, hanem a nekem valót. Tudod, elsőként lassú, a refrén pedig gyors... Vagy mi is annak a műfajnak a neve? Elbizonytalanodom, hiába a gitáros múlt, akkoriban még nem foglalkoztam ezekkel a mellékes dolgokkal, úgyhogy nem mozgok túl otthonosan az ilyesmiben. Egyszerűen csak vannak zenék, melyeket szeretek hallgatni, az ízlésemet illetve eléggé vegyes vagyok. - Én benne vagyok – mosolygok szélesen Tim-re, miközben engedelmesen elindulok a ruhatár felé. Ha mást nem is, de a táskámat mindenképp le kell tennem, hiszen nem lenne szerencsés pont azt a tánctérre cipelnem magammal. Meg hát az irataim is benne vannak, melyek Miranda Hartford nevére szólnak, ha a fiú egy kósza pillantást is vetne rá, hamar rájönne, hogy itt bizony át lett baszva. Azt azonban még nekem sem sikerül kiszúrnom, hogy az oldalzseb nyitva maradt, melyből kilátszik a személyim, rajta kényelmesen elolvashatóan a nevem. Ha Timothy odafigyel, akkor észre is veheti, ha azonban jelenleg más köti le a figyelmét, akkor megúsztam a dolgot.
Megrázom a fejemet. -Nem, bevallom, már nem számítottam rád. Alaposan megleptél. -Ismerem el. Mit tagadjam, mikor felbukkant jó hogy nem estem le a padról. Halkan jár, nem is észleltem, hogy mikor került mögém, pedig nem szokásom ilyesmiket figyelmen kívül hagyni. Mint ahogy a fintorát sem hagyom figyelmen kívül. Nem tudom rosszul érezni magamat miatta, elvégre nem vagyok részeg, még ha ő arra is következtethet. Átvetem a vállamon a gitár szíját hogy a hátamra kerüljön a hangszer. Nem tudom levenni róla a szemeimet. Táncolni szeretne. Szuper! Fellelkesülök. -Közvetlen közelben ugyan nem, de tudok egy jó helyet, ami szerintem tetszeni fog. -mondom határozottan és megvillantom azt a mosolyomat amit csak kevesen láthatnak. Egy kicsit játékos, egy kicsit szemtelen, egy kicsit flörtős. Felállok a padról, egyik kezem lazán zsebre vágom, másikat felé nyújtom. -Ez lehet kicsit fura lesz, de ne ijedj meg! Hoppanálni fogunk.- nem árulok zsákba macskát. Miután kezembe adta az övét, már el is tűnhetünk Roxmortsból. Vissza Londonba. Egy szükebb házak közti részre érkezünk, na nem olyanba ahol a kukák sorakoznak, de ez is a szórakozóhely mellett fut. Nem a legjobb ismertető jegy, de ismerem a mellékutakat, sikátorokat, forgalmas és kevéssé forgalmas részeket. Egyenlőre nem eresztem el a kezét, lazán tartom. Kivezetem, és egy szélesebb utcába érkezhetünk, bár még mindig nem vagyunk főút mellett. Egy széles járda, rajta rengeteg emberrel. Látszik hogy igencsak népszerű, forgalmas hely. A zene lüktetése már innen hallatszik, ahogy pedig a szórakozó hely bejárata felé közelítünk, három boltíves vakablak mellett haladhatunk el. A bejárat túloldalán van még egyszer három ilyen. Vörös szőnyeg vezet fel a félkörívben szűkülő lépcsőkön a bejáratig. A bejárat előtt két jól megtermett biztonsági egyed áll. Felettük pedig a szórakozóhely cégére híredeti a mejegyzendő nevet; Calypso Club. A vakablakok előtt kerek magas asztalok, körülöttük levegőző, cigarettázó, italozó, beszélgető, nevetgélő emberek halmaza. Páran idekint sem hagyták abba a táncot, nyilván már kellően jó állapotban vannak. A vakablakok miatt nem lehet belátni a helyre, és látványosan nem engednek be akárkit. Ezen kívül nem mellékesen mugli hely. Hogy honnan ismerem? Éljenek a fellépéseink! Miközben a bejárat felé tartunk, hátra pillantva Miára az arcát fürkészem. Határozottan elégedettséggel tölt el amit látok, talán egy kicsit önelégültséggel is, de minden rosszindulat nélkül. Aztán megengedem magamnak, hogy újra végignézzek rajta. A bejárathoz érve a biztonságiak megállítanak minket és az egyik barátságosan köszönt. -Tim! Öröm látni! -kezet fogunk. -Fred! Téged is jó látni, hogy még mindig itt. - ezt követően magam mellé vonom Miát. -A hölgy velem van, kezeskedem érte. -Fred arcán látom, hogy ha Mia csak úgy magában szeretne bemenni, első körön elkérnék az igazolványát, aztán kedvesen elhajtanák. De Mia most velem van, és így minden gond nélkül beengednek minket. Fred kiakasztja a bársonykötelet, a másik egy egy karszalagot köt a csuklónkra és utat engednek nekünk. Belépve innentől pedig minden figyelmem Miáé. A bejárattól jobbra vonom, aztán eleresztem. -Arra van egy szekrényezett ruhatár. -mutatok el nem sokkal mögénk. -Arra van a bár -ha Mia követi a kezem irányát a tekintetével, nem nehéz kiszúrnia a hosszú pultot, ahol öt barista forgatja a mixpoharat, hogy a pult előtti tömegnek szomjoltót keverhessen nem éppen apró pénzért. Itt azért a zene már jobban belelüktet az ember mellkasába, de még nem feltétlen kell hangoskodni, hogy a másikkal szót lehessen érteni. Elmutatok a bár előtti területre. Nagyobb asztalok, kényelmes kanapékkal, fotelekkel körbe pakolva. Most csak hangulatfények világítják meg az egész teret Ott még csevegni is lehet. -Nap közben étteremként működik a hely, úgyhogy, ha éhes leszel szólj, a vendégem vagy mindenre.- szögezem le nagylelkűen. Ez a minimum, ha egy lányt elvisz az ember egy puccos szórakozó helyre. -A tánctermek pedig arra vannak. -mutatok tovább a középső téren túlra egy két ajtós bejárat felé. - Egyik másik teremben különböző stílusú zenék szólnak. Úgyhogy lehet válogatni.- Noha a kétajtós első teremből, az szól ami kint is hallatszódott, és az leginkább egy jó ütemű electro house. -Az alaksorban karaoke és játék terem van, az emeleten pedig terasz és... minden más. -Inkább nem említem a lefüggönyözött részeket. Elvégre ha már így első randi, nem hiszem hogy ilyesmivel indítanánk. Az egész hely hangulata olyan mintha megvettek volna valami lepusztult, egyetemszárnynak használt épületet és nem kicsit felújítva egy jól menő alter- szórakozóhelyet csináltak volna belőle. Magas belterek, boltozatról alá lógó hangulatlámpák, falak mentén lefogott fényű neoncsövek, amik kellemes fénylést biztosítanak, mindennek ami visszaveri ezt a spektrumot. A tagjaimat átjárja egy kicsattanó energia és végig nézve a helyen, vissza fordulok Mia felé. -Tegyük le a fölösleges cuccainkat és utána jöhet amihez kedved van! -dobom fel könnyeden és egy szórakozott inas mozdulatát idézve a ruhatár felé indítványozom az első kört. Mia állati jól néz ki ma! Örülök, hogy végül felbukkant és megtáncoltathatom! Ezt fölösleges is lenne palástolnom.
Miranda Hartford
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Átverés! Vagy mégsem? 2017-04-24, 18:47
Még csak nem is sejtem, milyen ádáz küzdelmet vív Hiro a családjával annak érdekében, hogy Mia lehessen mellette, de még az sem érdekelne. Nem vagyok olyasvalaki, aki szimplán szemet huny afelett, ha szórakoznak vele, főleg akkor nem, ha ez a szórakozás hosszabb távon megy. Hiro pedig már évek óta ott tesz keresztbe számomra, ahol csak tud, ezért nem maradhat büntetlenül. Igenis ragaszkodom a tervemhez, még az sem tántorít el tőle, hogy rosszul vagyok attól, ha csak egy ujjal is hozzám ér, vagy nekem kell őt dícsérnem a szerepem érdekében. Majd este lesz időm rókázni a klubhelyiségben, most azonban erősen tartom magam. Az egyik meglepő tényező számomra az az, hogy ha női szemmel, pártatlanul kell szemügyre vennem a srácot, akkor nem is néz ki olyan rosszul... Mármint, ettől még legszívesebben itt és most kitépném a gitárt a kezéből, hogy aztán a fején verhessem szét, annak húrjait pedig a nyaka köré tekerném és azzal fojtogatnám, de kifejezetten nem rossz. Oké, még mindig erősen hajaz egy rossz buzira, mivel tudom, ki is ő, és a sérelmeim se halványulnak el, de mégis meglepő, hogy van egy ilyen vagány oldala is. A saját szememmel nézve tetszik, ahogy lezserül üldögél a padon, szájában a cigivel, maga mellett a sörösüvegekkel, engem ez levenne a lábamról, mivel valamiért bejönnek a rosszfiúk, de Mia arcára gyorsan erőltetek egy átsuhanó fintort, mely Timothy számára igen biztosan jelzi azt, hogy ikertestvérem nem éppen ezt a látványt várta. A mókának azonban továbbra sincs vége, lesz itt még ne szopass, hejj, de jó bulinak nézünk elébe! - Jaj nem, semmi baj, de tényleg, én kérek bocsánatot a késésért – szabadkozom Mia-féle stílussal, habár a hangját nem nagyon vagyok képes utánozni, de most ez is egész türhetőre sikeredik. Kihallatszódik belőle az állandó energia, amely tesómra annyira jellemző, de az a pörgés, amit ő tud produkálni néha... Nahát, annyira azért még én sem vagyok jó színész. - És köszönöm, hogy eddig vártál rám. Mármint... már nem rám vártál, igaz? Kíváncsi szemekkel pillantok a fiúra, amolyan igazi fürkésző tekintettel. Nem vagyok ostoba, kerek három órácskát késtem, Timothy Hiro már minden bizonnyal ezt a randit is elföldelte magában, elég nagy az esélye annak, hogy már csak magát szórakoztatta idekinn a padon. Amikor a fiú tekintete végigsiklik a testemen, egy elégedett kiáltás hangzik el elmém egyik rejtett zugában, amely örömének ad hangot. Éveken át hangoztatta, hogy nem nézek ki olyan jól, mint Mia, amit én nem hittem el neki, hiszen dettó egyformák vagyunk, de azért kissé rosszul érintettek a szavai. Most azonban látom én a bamba képén, hogy egy pillanat erejéig még bambábbá válik, ezt pedig győzelemként könyvelem el magamban. Hiába tagadja, tetszem neki... Nahát, lesz kit pofára ejtenem a mai nap folyamán. - Hm... - töprengve pillantok át a Három Seprűre, miközben magamban a lehetőségeket latolgatom. Hol tudnánk igazán egymásra hangolódni? Mármint, hol tudnék rámászni, majd a képébe röhögni? Ma igazán erotikus hangulatomban vagyok, Cody megtanított engem egy-két trükkre, melyeket bevetve lesz esélyem Timothy-t kellően felizgatni, majd lelohasztani a lelkesedését. Ezért is fontos számomra az, hogy ne legyek rosszul, ha hozzá kell érnem. Lelkesedve szólalok hát meg: - Szeretsz táncolni? Mert én imádok, de komolyan, jó lenne olyan helyre menni, ahol erre is van lehetőség. Nem tudsz valamerre ilyesmit? Csillogó tekintettel pillantok hát a srácra, magamban a nevetéstől fulladozva. Elmémben már a lehető leghülyébb arcait elképzeltem, amikor leleplezem előtte, ki is vagyok valójában.
Úgy, nagyjából a másfeledik óra után már nem láttam esélyt rá hogy Mia felbukkanjon, vissza mennem meg nem volt kedvem. Épp nem vágyom a klubb helységre és az ottani emberekre. Ez most így tökéletes. Gondolataimban már rég valahol nagyon távol járok, nem szeretnék bele menni, abba, hogy megint végig zongoráztam magamban azt, hogy átlendüljek a szüleim szavain, aminek köszönhetően az olyan származású hölgyeményeket, mint Mia hírből is el kellene kerülnöm. Kultúra, származás, mifaszom. És mire eljutok oda hogy újra küldöm a levelet, áthúzva ezzel minden neveltetési normát amit valaha belém "vertek", a vége megint az, hogy magam maradok. Lehet hagynom kellene a fenébe az egészet. Tulajdonképpen mi vonz benne ennyire? Nem akartam belemenni, mégis most ezek a gondolatok kavarognak bennem. Bár ahogy pengetem a húrokat, szerencsére terelődik ez az egész hülyeség. A kellemes estére, mert gondoltam miért ne, félre tettem a szakadt káoszlovast ami az öltözékemet illeti és egy fokkal elegánsabb külsőt öltöttem. Alulra egy kényelmesebb, fekete farmer. Semmi koptatás, semmi szakadás. Ilyen is utoljára fotózáson volt rajtam. De azért a duplán vetett szegecselt öveim békés megnyugvással törik meg a letisztultabb külsőt. A cigimet már majdnem szűrőig szívtam, ritkán gyújtok rá, ez viszont most még jól is esik. Pillanatra abba hagyom a pengetést, épp össze gondolok egy újabb szólamot, de előtte elnyomom a cigi maradékát és kipöckölöm a kukába. Ezt követően felemelem a mellettem lévő félig üres italos üveget és amint a számhoz emelem, hogy meghúzzam, valaki megkopogtatja a vállam. Mikor megfordulok, a pofám leszakad. Félárbócra eresztett szemeim most alaposan kikerekednek. Mia! nyelek egyet és sürgősen leteszem az üveget. Egyből kijózanodom. Gyünyürű... Gyönyörű első benyomás lehet, hogy végül eljött, és a partnere, a körülötte lévő üres üvegekből ítélve az ő szemszögéből mocskosul be lehet rúgva! Gratulálok Hiro... Most kedvem lenne kiröhögni magamat. Hallom hogy kérdez, de annyira meglepett, hogy eljött, hogy csak hallgatok ledöbbent arccal. Aztán összeszedem magamat és bólintok egyet felé, kicsit bele vegyül a tiszteletadó meghajlás mozzanata is. -Szia!, igen én vagyok... - bizakodó mosoly kúszik az arcomra egy pillanatra. Itt van mégis! - Ne haragudj.. azt hittem, már nem fogsz eljönni. De nem vészes.- legyintek rá arra a röpke három órára csúszásra amit felénk egy kegyes harakiri követne. De el kell hogy engedjem, főleg mikor végigsiklik rajta a tekintetem. Alaposan meglep, ahogyan kinéz! Dögös... Nagyon... Hiro kösd fel magad!- Örülök, hogy végül úgy döntöttél megtisztelsz a társaságoddal.- felelem túllendülve a döbbenetemen és mindenen és most egy barátságos nyugodt mosoly kíséri a mondandómat. -Ha már így alakult, mi legyen? Maradjon a Három Seprű, vagy menjünk másfelé?- vetem fel, egyik opció sem okoz problémát. Mira nevét meg sem hallottam. Nem, ma nem vagyok hajlandó egy pillanatra sem rá gondolni.
Miranda Hartford
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Átverés! Vagy mégsem? 2017-04-23, 14:28
A hídon történtek óta nem láttam Timothy kerekded fejét a közelemben, ami kifejezetten jó dolog, tekintettel arra, hogy a szavai miatt elég nagy eséllyel várt volna rá egy kiherélés. Komolyan, néha akkorát be tudnék húzni neki, hogy a fal adná számára a másikat, majd még megspékelném egy pingpong meccsel is, természetesen ott is a feje lenne a labda. A formája megvan hozzá, annyi szent. Méghogy nem fél tőlem... Aha, mert nem ismer eléggé. Igaz ugyan, hogy eddig csak gyerekes módszerekkel húztuk a másik agyát, de mivel vámpírok vagyunk, jöhetnek nyugodtan a komolyabb hangvételű szivatások is. A kérdés már csak az, hogy mi? Magamban megesküdtem ugyan, hogy ha megtalálom azt, aki vámpírrá változtatott, mindenképp össze szeretnék jönni vele, bárki is legyen az illető, na de hogy pont ez a nyomorék Timothy... Oké, ezt a fogadalmamat most megszegem, szóval el lesz felejtve az egész. Fél óra elég lenne ahhoz, hogy kinyírjuk egymást, csak tegyenek minket egy helyiségbe, akár fegyver nélkül is. A puszta kezünkkel esnénk egymásnak. Azt viszont elég nagy eséllyel sejti, hogy féltékeny vagyok a testvéremre, ez pedig rohadtul bosszant a srácban. Igen, világéletemben Mia volt a jobb, bármibe is fogtunk, szinte állandóan ő került ki győztesen belőle. A mugli iskolákban való rajzversenyen én második lettem, amíg ő első, pedig előtte én voltam az, aki imádott rajzolni! Mia állandóan a könyveket bújta már akkor is, ha pedig firkált, az is leginkább egy erősebben kontúrozott pálcikaemberre hasonlított jobban, míg én... Sokat festettem, rajzoltam, de Mia a versenyre beleadta a maximumot és lepipált. Bosszantott, de lenyeltem a dolgot, mégis sokáig sértve éreztem magam miatta. Utána jött a Roxfort... Természetesen még itt is ő ért el jobb eredményeket mindenben, a fiúk terén is. Szinte állandóan kapja a szerelmes leveleket Valentin-napon, míg én semmit sem. Pedig tökre olyan, mintha tükörbe néznék, ha vele szemben állok, szóval ezt sem értem, de mindegy... Az élet nagy dolgai, ugyebár. Timothy mindennel kihúzta nálam aznap a gyufát, de leginkább azzal, amikor felemelt... Talán fizikálisan ő az erősebb, azt viszont meg fogom mutatni számára, hogy velem nem szórakozhat büntetlenül, nem emelgethet csak úgy, egyik pillanatról a másikra... Komolyan azt hitte, hogy ennyivel végzünk? Hát nem...
Mia sok levelet kap, sok srác hívja el rengeteg helyre, ennek ellenére azonban a testvérem a legtöbb levelet csak eltüzeli, mindezt pedig anélkül teszi, hogy bármelyiket is elolvasná. Egyszer, amikor megkérdeztem tőle, miért van ez így, akkor azt válaszolta, hogy azért, mert érzi, ha olyasvalakivel hozza össze a Sors, akit tényleg képes lenne szeretni. Ő nem hisz a randizásban, nagyon kevés olyan fiú van, aki eddig sikerrel járt volna ezen a téren. Akad ugyan, de nem jött össze számukra a dolog. Mia pedig továbbra is egyedül van, és azt várja, hogy jöjjön valaki, aki majd megdobogtatja a szívét. Hülyeség ugyan, de tökmindegy, én aztán semmiről sem fogom győzködni. A Nagyteremben üldögélek, a Mardekár asztalánál, amikor befut az a bizonyos bagoly, lábán egy levéllel. Pont előttem landol, én pedig meglepetten pislogok, majd egy gyors mozdulattal oldom le a fecnit a lábáról, majd küldöm tovább az útjára. Meglepő, elvégre sohasem kapok senkitől sem levelet, most azonban a torkomban dobogó szívvel hajtogatom szét a pergament. Amikor elolvasom az első sort, akkor hidegzuhanyként ér az egész... Mia. Kinek másnak címezték volna? Hülye voltam, ha azt hittem, hogy nekem jött. Az emberek is gyakran kevernek össze kettőnket, akkor a baglyok miért ne tehetnék meg ugyanezt? Talán a madár már kissé öregebb volt, mert általában nem igazán szokott ez előfordulni. Az ajándék azonban pont a kezembe pottyan, én viszont egyelőre nem bontom ki. Sokkal jobban leköt a levél végén található aláírás. Hiro. Az az idióta ökör már soha a büdös életben nem fog lekopni Miáról? Engem vámpírrá változtat, a testvéremet pedig meg szeretné fektetni. Mi van ennek, iker-fétise? Komolyan erre izgul ez a marha? Nem mintha eddig teljesen normálisnak néztem volna, elvégre már messziről lerí róla, hogy egy őrült pszichopata, de azért mégis, ez már-már beteges mértékeket ölt nála. Mia észre sem veszi, épp csak köszönőviszonyban vannak egymással, erre komolyan elhiszi magának, hogy egy három soros írástól elmegy vele bármerre is? Mindenesetre, kezdem úgy érezni, hogy a Cody előtt felvázolt tervem most ért a start-vonalhoz. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően most elég szépen Hiro alá tudok tenni, az biztos. Ő ma Miát fogja várni, de engem kap majd helyette, Miának öltözve. Úgy elcsavarom a fejét, hogy öröm lesz nézni... Szegény biztosan beveszi majd, hogy tetszik a testvéremnek, belelovalja magát az érzésbe, majd a nap végén pofára ejtem, de akkorát fog koppanni... Igen, ezt kapja azért, amiért ki mert osztani mások szeme láttára. Én nem felejtek és ebből elég fájdalmas leckét fog kapni.
A Három Seprű
Kések. Egyértelműen azért, hogy kellemetlenné tegyem Hiro számára a helyzetet, ugyanis biztos vagyok abban, hogy a srác nem fog elmenni, amíg esélyt lát arra, hogy Mia talán befut. A második oka pedig ennek az egésznek az, hogy nem találok olyan ruhát, amelyet a testvérem is felvenne. Éveken át alakítottam a ruhatáramat, hogy még véletlenül se passzoljon az övéhez, és igazán jó munkát végeztem... Végül a sok darkos cucc közül kiemelek egy halványpiros felsőt és egy fehér alapon fekete csíkos szoknyát. Ezt a szettet még nyáron kaptuk a nagyszüleinktől, ki akartam ugyan dobni, de már áldom az eszem azért, hogy nem tettem. Ezzel igazán beetethetem azt a majmot! Jelen pillanatban a pad mögött álldogálok, melyre Hiro huppant, a háta mögött helyezkedem el, így ő nem láthat engem. Jómagam lehunyt szemmel élvezem a gitározását, még csak nem is sejtettem, hogy ezt majmok is képesek megtanulni... Mindenesetre, tetszik a dallam, annak idején én is sokat gitároztam, egészen addig, amíg meg nem untam a dolgot. Azóta a hangszer a szobám egyik távoli sarkában hever, arra várva, hogy valaki felvegye. Hát, az sem én leszek... Pár perc után azonban erőt veszek magamon, majd odalépek a sráchoz és lágyan megkopogtatom a vállát, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Ha megfordul, Mia kedves arcával találhatja szembe magát, ezúttal minden Mirás jellemzőt eltüntettem magamról, nem fogja kiszúrni a cselemet. Semmi fekete kiegészítő, csakis színes ruhák vannak rajtam, mindezek mellett pedig elbűvölően mosolygok hozzá, amit Mira ugyebár sohasem szokott Hiro közelében. Legbelül természetesen küzdenem kell az ellen, hogy ne röhögjem el magam, de egyelőre szépen alakul minden. - Szia! Te lennél Hiro? A bamba képét látva tuti ő az, még Miának öltözve is felötlik bennem, hogy laposra verem és utána palacsinta-képűnek fogom szólítani, de nem tehetem... Ez sokkal jobb mókának ígérkezik, mint minden eddigi hülyeségem vele szemben. - Nagyon szépen játszol – ütöm tovább a vasat, de a dícséretem hallatán majdnem öklendezek egyet. Most ezt komolyan én mondtam neki? Hát, ez nem lesz olyan könnyű, mint előre hittem volna. - Otthon Mira is játszik gitáron, nem hittem volna, hogy van, aki szebben játszik nála. Oké, a saját ajnározásom bőven belefér. Gyorsan megkerülöm hát a padot, majd Hiro mellé ülök én is, természetesen illő távolságot tartva tőle. - Régóta vársz rám? - pislogok őzike szemekkel, amolyan tényleg sajnálom képet vágva. - Tudod, nem voltam biztos abban, hogy eljövök... Idegesen gyűrögetem szoknyám szélét, ezt Hiro betudhatja annak is, hogy Mia izgul és fél, hogy nem döntött túl jól, én azonban azért teszem mindezt, hogy ujjaim nehogy véletlenül a fiú nyaka köré fonódjanak. Valamivel le kell gyűrnöm a késztetést, na!
Kinevetem iróniával telve -Azt te csak hiszed! Ennyire ne kapasd el magadat! Elmondtam amit tudnod kell. Ha annyival jobb lett az életed akkor old meg!- bár belém állt az ideg nem kicsit, tisztában vagyok vele, hogy igenis felelősséggel tartozom felé. Elvégre ha örjöngésbe fog, ne adj isten megöl valakit, a Japán oldalról én leszek a felelős az egészért, és nekem kell elvinnem a balhét. Jelenleg azonban a gyomrom is felfordul ha erre az egészre gondolok! Na azt már nem! Kicsit se lenne gáz ha kitaccsolnék egy adag merő vért a London Bridge közepén, a békés együgyű birkanyáj előtt. A végén még rám küldik azokat a mentőket vagy miket.. Szemet forgatok és megdörgölöm az orrnyergem a helyzet és a gondolatok abszurditásán, meg Mira sipákolásán. Bántja a fülemet.. Aztán jön sorban a többi hülyeség, fenyegetés.. Ez a csaj nagyon el van tévedve. Mégis sikerül átlendülnöm és mikor előtte állok az egész már inkább nevetséges és én sem tudom tovább húzni magamat. Aha... Gondolom én azt nagy naivan.. -Úúúú Ne fenyegess mert még a végén rám ijesztesz! -duruzsolom negédesen. Szívem szerint átdobnám a híd korlátján és kicsit kilógatnám. Had szellőzzön. Gyönyörű lenne! Aztán persze elengedném. Lefelé. Had ússzon! Kiokít a rengetegben történtekről és megint sikerül kibillentenie. Na most valóban ott tartok hogy lekeverek neki egyet a hülyeségéért. -Reméltem, hogy aznap egy olyan kis csíra sem lesz aki arrafelé vetemedik! Tudod nem volt túl sok időm átgondolni hová az anyámba is mehetnék. Nincs igazán őrjöngésre kijelölt terület. A kastélyban is maradhattam volna! Ó tényleg az mennyivel ésszerűbb! -sziszegem oda felindultan. - Ilyenkor mindegy mibe botlasz, abból inni fogsz. Ilyenkor bármi megteszi! -sötéten összehúzom a szemeimet, ami most akarva akaratlanul, formájából adódóan is olyan kifejezést kölcsönöz az arcomnak, ami valóban semmi jót nem sugall és valóban ijesztő. Közelebb lépek úgy bámulok rá.. -Pedig jobban tennéd ha megköszönnéd neki! Vagy mi az, talán bántana, hogy az a jobb élet, amit említettél, neki köszönhető és megint minden körülötte forogna? -érdeklődöm szemtelenül bár most nincs mosoly a fejemen. Mikor feldobja az igényét még nem is különösebben hatódom meg. Azonban mikor közli hogy a gyilkolásra is tanítsam meg elpattan valami és valóban elkapom a ruháját a mellkasánál és félig én hajolok be hozzá, félig meg őt emelem meg annyira hogy a lába éppen érje a talajt és pár centiről nézek az arcába. -Gyilkolni?!- szűröm ledöbbenve, felfortyanva -Mégis.. Mi az ördögnek nézel te engem?! - Ez hülye! -Mégis mi a faszt képzelsz te elkényeztetett kis pinavirág?! Ha azt akarod hogy tanítsalak, nézz utána a ránk vonatkozó tényleges szabályoknak a világban!- ezt követően sürgősen elengedem és eltávolodok tőle. Faképnél hagy én is megyek a dolgomra. Végeredményben nem adtam neki olyan hú de nehéz feladatot. Ha hajlandó megtenni, talán én is hajlandó leszek pár dologra.
Így vissza emlékezve botrányos amit ott műveltünk...Sőt.. De most mindent igyekszek kizárni a fejemből. Azóta már eltelt egy jó idő, és Mirának, hála a magasságos égnek, se híre se hamva. Biztos talált valami kis gyíkot akin levezetheti a feszültségét. Bár van némi rossz előérzetem emiatt a nagy csönd miatt körülötte, de most még csak azzal sem jöhet majd, hogy nem találja a megfelelő irodalmat. Ezúttal semmit nem tüntettem el előle. A bagolyházban téblábolok már egy ideje kezemben egy borítékkal. Végül kiválasztok egy iskolai macska baglyot. A lábára kötözöm a küldeményem, adok neki egy kis útra valót és útjára engedem. A levél Miának megy. Össze szedtem magamat és újra elküldtem egy levelet. Ezúttal egy apró ajándék is került bele. Egy ideig anyámék reakciója is megakasztott, hogy az újabb levélig eljussak, meg az hogy az előzőkre se érkezett semmi reakció, és a találka idején is egymagam ücsörögtem, járkáltam fel-alá jó pár órát, egyéb esetben Mira volt ott mellette és úgy nem igazán volt ínyemre odamenni. Semmi szükség rá, hogy Mia randira hívását, a Mirával való esetleges szívózás elvigye egy nevetséges irányba. A neveltetésem miatt nekem amúgy is inkább az evidens, miszerint levelezés, aztán találka és így tovább, semmi kapkodás. Nem is csodálkozom miért csak futó kalandok jutottak eddig... Ez viszont most más. Szeretném jobban megismerni Miát. És azt, hogy ő is többet lásson belőlem, mint a tesója állandó riválisát, szivatóját. Ehhez azonban találkoznunk kell. Végig ballagok a folyosókon, a lépcsőkön lefelé a klubbhelység felé. Közben vissza idézem a levél tartalmát magamban. Hát nem engedtem bő lére az is biztos...
"Kedves Mia!
Szeretném, ha ma este tudnánk találkozni kettesben, ötkor, a Három Seprűben.
Hiro"
Most három óra van és péntek, holnap nincs jó esetben senkinek semmi dolga. Remélem ott lesz. És remélem tetszeni fog neki a lánc. Mit össze szöszöltem vele... Csak egy fél éves munka. De megérte. Felidézem a medált. Egy kicsi fém liláskék sárkány ami egy apró Földgömb formára faragott opált fog. Az egész ízléses méretben kivitelezve, apró leírással. Miszerint ha kipattintja a Földgömböt, a sárkány kinyújtózik. Ha kézbe véve, mint egy tollat, a mellső mancsával rábök valamelyik földrészre, a sárkány torkában felcsendül az aktuálisan választott régióban fogható mugli rádióállomások egyike. Ha pedig a sárkány orrához érinti a faragott opált, egy búra fénylik fel körülötte, azon pedig az aktuális mugli tévéműsorok apró átsuhanó képkockái. Ha rábök arra amit nézni szeretne, a sárkány a szájába veszi a követ és használhatja kivetítőnek... Jah... hát bőven volt mit melózni rajta, és nem is teljesen egyedül csináltam ezt elismerem. Főleg hogy volt pár rész amiről fingom nem volt, hogyan és mit is kéne tennem, hogy kivitelezzem, csak az elképzelés volt meg. De megszületett. És mindig is szerettem megadni a módját, ha ajándékról volt szó. Immáron pedig a helyszínen várakozok egymagamban egy asztalnál, egy teával magam előtt. Egyenlőre nem vágyom alkoholizálni. Ezer gondolat pereg bennem. Mira minduntalan befurakodó képét igyekszem a lehető legsötétebb verembe zárni a tudatom mélyén.
Három órával később... Még mindig nem érkezett meg és valószínűleg már nem is fog. Úgyhogy kiültem a Három Seprűvel szemben egy padra. Körülöttem jó pár üres üveg hever, a számban cigi lóg. Nem tudom leinni magamat, a szervezetem egyszerűen rohamtempóban bontja az oda nem illő dolgokat. De azért szinten tartani tudom magamat. Kellő mennyiségű itallal mindenképpen. Még jó hogy nálam a gitárom. Bár ez nem egy ritmusgitár, mégis remekül elszórakoztatom magamat vele. Főleg a nemrégiben szerzett húroknak köszönhetően. Fantasztikusan szólnak!
