2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azt hiszem lassacskán nem is kellene Lunával szemben fenntartásokkal élnem, hiszen ő teljesen egyedi, mindenkitől független, így kár a korábbi rossz tapasztalatokra építeni, valaki lehet értelmes is, mások butasága ellenére is. Annyit viszont elhatározok, hogy amíg nem jutunk oda, hogy a halál ereklyéivel kapcsolatos nyomozás felmerüljön, nem lelkizek ezen túl sokat, csak hálát adok az égnek, hogy megismertem őt, és barátkozhatunk, néha én is elengedhetem magamat, valaki olyannak a társaságában, aki mindenben a vidámságot keresi, a boldogító önmegvalósítást. - Már megint valakit védesz, akit nem is ismersz.. Nálad nem is hibázhat valaki? – Ingatom a fejemet, mi van akkor, ha utólag kiderül, hogy végülis ki akartam használni őt, és csak vállat vonna erre is? Nem, ennek igazán megvan már a súlya, és valahogy tényleg át kéne gondolnom, hogy az aljas mardekáros múlttal végleg szakítva simán bevonom a dologba, és a segítségét kérem. De mint eldöntöttem, most nem akarok ezen agyalni, legalább a mostani találkozót jókedvűen kéne kiélveznem, hiszen Lunával minden együtt töltött perc meglepetéssel szolgál. Azt hiszem ő olyan lány, aki még a szobájába is thestrált hozna fel, mert az milyen izgalmas.. - Ezen még sosem gondolkoztam. Leegyszerűsítve, ami nem jó, az rossz. Igen, boldogtalan vagyok. A miértek azt hiszem.. sok lenne így elsőre.. vagyis másodszorra, nem is akarnálak vele terhelni. Te mindig olyan vidám vagy, vagy ahogy mondod, meglátod a szépet, de ebben nem biztos, hogy van. – Igen, talán majd egyszer változom, hiszen nem is voltam mindig ilyen búvalbélelt, de igazán nem tudom, hogy mi is lenne ebből a kiút. Talán az, hogy igazán elengedhetném magamat, de akkor nem beszélgethetünk mindig a gondokról. Ha barátkozni akarunk, akkor nem az a megoldás, hogy siratófalnak használom az újonnan megismert egyént. Főleg Lunát nem akarom lehervasztani, mert azon túl, hogy tapintatos, amikor éppen komoly dolgokról is beszélünk, próbál előmutató megoldásokat kínálni. - Örülök, hogy nem sietsz nagyon. – Bólintok, és segítek a pakolászásban, én is hoztam kosarat, annak nem robbant le egy része sem, így a saját főztömet vissza tudom csomagolni. Legalább nem kell szétválnunk, ha megéheznénk, mert még maradt valamennyi. Szerencsére Luna nem érti félre a szobába invitálásomat, nincs pír az arcán, vagy furcsálkodó nevetgélés, és ez így jó. A földszinten van a helység, hogy könnyen elérjem onnan a fontosabb statrégiai pontokat, mint a könyvtár, vagy a nagyterem. Sajnálkozva tárom fel előtte az ajtót, kissé kupi van, némi szétdobált zokni, vagy póló a földön, ezeket sebtiben összedobálom, és bevágom egy fiókba. A szobácska amúgy nem nagy, plafonig telezsúfolva könyvekkel, látszik, hogy nem vagyok egy bulizós típus. – Ööö.. oda! – Mutatok a karosszékre, ami alatt szintén könyvek vannak, hiszen nem sok ülő alkalmatosság van nálam, az ágyamra mégse csücsüljön. Bár.. nála talán az se okozna gondot. Nekem viszont már zavarbaejtő lenne. – Teával tudok most szolgálni, de a cukrom kifogyott, de.. van fahéjrudam, az is finom ízt adhat neki, ha felkevered vele. – Már pattanok is, hogy pár pillanat múlva finom gyümölcsös illat lengje be a szobát, és Luna kezében egy nagy bögre erdei illatú tea gőzölögjön, benne a már említett rudacskával, kanál gyanánt. Én magam az ágyra vonulok vissza, miután a cipőt ledobtam, felhúzom a térdeimet. - Na most újabb pletykákra adunk okot. Nem zavar? Neked nincsenek fiú barátaid, akik mondjuk randira is hívnának? – Talán kicsit direkt kérdés, de azért mégiscsak érdekel, hogy mert a többség furának tartja ugyan őt, de azért biztosan van, aki meglátja benne az édeset, és a szerethetőt.
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Luna & Miles - visszavágó 2017-10-15, 14:06
Nem szokott olyasmi megfordulni a fejemben, hogy valaki nagyon furcsa lenne, főleg mert senkit sem hasonlítok másokhoz, no meg önmagához sem tudom, ha előtte még nem ismertem. Miles egyszerűen csak kedves és fel sem merül bennem, hogy ezzel valamiféle ártó- vagy hátsószándéka lenne. Nem mondanám ezt naivitásnak, inkább bizalom, hiszen nem gondolhat az ember mindenkire gyanakvással, csak azért, mert még nem tud róla eleget. Az nem alapozna meg semmiféle emberi kapcsolatot, úgy pedig nem sok értelme van annak, hogy egyáltalán bárkivel is megpróbálja megismerkedni, hiszen sosem fogsz igazán nyitni felé. - Ki tudja, lehetséges, hogy igaza volt. Én nem vagyok táncos és anya sem volt, lehet, hogy nekik jobban kell vigyázni magukat. - csak révetegen megvonom a vállamat. Nem ítélem el az édesanyját, ha ő így gondolta jónak, hát így gondolta, bár nem szép, hogy még csak egy sütit sem sütött a fiának, de nem mindenki egyszerű. Apa mesélte, hogy anya nem egyszer akár az éjszaka közepén is elkezdett sütni, ha valami eszébe jutott, ahogyan apával mi is megtettük ezt nem is egyszer. Szerencsére a szüleim sosem voltak azok a hagyományos típusok és sosem értelmezték a szabályokat olyan átlagos formában, mint ahogyan a legtöbb felnőtt. Úgy érzem ezzel igen nagy szerencsém van, sőt úgy érzem az egész életem szerencsés sokakéhoz képest, még úgy is, hogy én ugye látom a thesztrálokat, mivel láttam az édesanyám halálát is. Viszont, amíg velünk volt addig csodálatos volt vele minden pillanat és ezt semmiért se cserélném el. - Úgy vélem a semleges... igazából boldogtalan és az sosem jó. Az a jó, ha az ember boldog és mindenben képes látni a szépet. - Miles sajnos egyértelműen nem ilyen, de ki tudja talán ez idővel még változhat, főleg ha ő is igazán akarja, hogy változzon és miért ne törekedne mindenki a boldogságra? - Tényleg neked már van saját szobát. Miért ne? Oda is felvihetünk mindent... már ami maradt persze. - hát igen a sütiből nem sok maradt, ami nem ment darabokra azt Miles megette, amivel persze semmi gond nincs. Úgyhogy fel is állok és szépen elkezdek összepakolni. Egyébként is jó lenne, ha minél előbb írna a szüleinek, hogy megbeszélje velük nálunk töltené a szünet egy részét. Apa biztosan örülne és ha Miles írni akar akkor ez neki is fontos és én szeretnék segíteni, hogy elérje az álmait, ha már vannak neki.
Túl kedves velem, amit amúgy nem érdemlek meg, de most mit csináljak, ha olyan jó beszélgetni vele? A bátorító mosoly igazán édes tőle, azt hiszem csak azért nincs több barátja, mert a legtöbb ember felületesebb annál, hogy jobban belegondoljon, hogy mit várhat egy igazi kapcsolattól, Luna pedig úgy tud támogató lenni, hogy nem faggatózik, s nem kér cserébe semmit. Ha már akkor is ismertem volna, amikor kviddicsiztem, jó eséllyel csúnyán megbántottam volna, amire még azért most is van esély. Vagy.. lehet, hogy inkább már akkor megváltozok, és apám halála ellenére sem foglalkozom a szörnyű családi átokkal, hanem inkább Luna palacsintázós haverja leszek? Az alapján, amit magáról mesél, igazán cuki kislány lehetett, hiszen még most is az a hihetetlenül világos hajával, és a durván nagy kék szemeivel. Mást ez biztosan megrémisztene, hiszen olyan révetegen tud bámulni, de én tudom, hogy milyen pengeéles gondolatai vannak, amik pont jó helyen ülnek, ezért engem cseppet sem zavar, hogy szinte az egész arcát betölti ez a csodálkozó tekintet. - Nem nagyon. A házimanókkal süttetett, de ő maga nem éppen. Esetleg hozott a fellépéseiről valami bonbont szülinapomra, vagy ha beteg voltam. Úgy tartja, hogy egy táncos ne tegye tönkre magát holmi főzöcsközéssel. – Még mindig fürkészem az arcát, érdekes módon ő cseppet sem olyan, hogy mondjuk elvesztené a csinos szépségét, csak mert a konyhában tesz-vesz, ezt kiskoromban még elfogadtam, de most furcsán érint, hogy belegondolok, Luna kimondja, hogy az anyámnak is köszönhető, hogy ilyen magányos lettem. Talán ha mellettem állt volna az apám halála után.. máshogy alakul mindez. Egy pillanatra feltámad bennem a vágy, hogy mégiscsak kitálaljak, de végül nem teszem, ha megvannak az infók, akkor békén fogom hagyni Lunát, éljen szép, teljes életet, hiszen egy ilyen lelki roncs nem lehet a barátja. - Ilyet se kérdezett tőlem senki az utóbbi időben.. Kimutatom, sajnos elég arrogáns módon koptatok le mindenkit. Nem mondom magamat boldogtalannak, inkább amolyan.. semleges az, amit érzek. Lehet, hogy azok alapján, amiket mondtál, majd talán változik. - Ha találok valamit, ami motiválhatna. Azt hiszem a seprűre már nem ülök vissza, nincs az a jármű, ami megbízható vezetőnek gondolna, hiszen én sem bízok már magamban.. - Jól hangzik, hogy ha ki tudnál mászkálni olykor, de másik klubhelységbe persze akkor se mehetünk be. Viszont.. lehet, hogy rám férne valami szíverősíti vajsör, kissé még kába vagyok az átoktól. Te szereted? Ha igen, akkor a szobámban fel tudnék frissülni, ha nem gond, ha ott folytatjuk. – Ha már megbeszéltük, hogy olykor akár össze is futhatnánk, lehet, hogy nem idegenkedik a gondolattól, hogy egy kicsit most átbandukolunk hozzám, mert nem szeretném itt abbahagyni, de tényleg jó lenne, ha kicsit elmúlna ez a zúgás, mert most nagyjából minden második szavát értem.
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Luna & Miles - visszavágó 2017-10-01, 09:18
- Ha eddig nem is kerested az okát, akkor könnyen lehet, hogy ha keresnéd akkor megtalálnád. - bátorítóan mosolyodom el, hiszen én mindig is úgy gondoltam, hogy sose lehet tudni. Az embert érhetik olyan meglepetések, amikkel nem igen számolt előtte és igen végül is ki tudja, az is lehet, hogy ha megpróbálna rájönni miért nincs már benne versenyszellem, hogy miért nem próbálja még önmagát sem sosem felülmúlni, akkor talán mégis rájönne az okára. Ha persze nem is próbálja meg a továbbiakban sem keresni sem, hát akkor valószínűleg a dolog rejtve marad továbbra is. Persze nem az én dolgom, hogy meggyőzzem mit tegyen, én maximum csak javasolhatok neki és esetleg megfogadja a dolgot. Kedves srác, de az biztos, hogy erőltetni nem igen lehet nála a dolgokat. Azért mégis csak okkal került a Mardekárba, még ha nem is olyan, mint azok a kiállhatatlan alakok, akik itt kellemetlenkedtek pár perccel ezelőtt. - Persze, hogy van, ahogyan a virágokat sem szereti mindenki, vagy az állatokat. Van, aki nem szereti a sütit, bár teljesen egyetértek, hogy érthetetlen hozzáállás. - úgy fest már el se nagyon tűnik a mosoly az arcomról, hiszen továbbra is marad ott, ahol volt, mert tényleg jól érzem magamat és Miles nagyon kedves. Azért kicsit meglep, hogy a kezemet nézegeti. Sosem gondoltam úgy, hogy bárkit is lealacsonyítana, ha tesz-vesz a konyhában. Én legalábbis sose láttam e miatt anyát másképp, de szomorú, hogy az ő édesanyja ilyen. - Akkor sosem... ha beteg voltál, vagy karácsonykor sem sütött semmit? - azért talán egy teát, vagy egy levest hátha elkészített, vagy ne is gondoljak ilyesmire, mert semmi esély sincsen rá? Olyan rosszul hangzik ez. Az már biztos, hogy amikor nálunk lesz, hát tuti, hogy fogok neki sütni, ameddig marad legalábbis mindenképpen, amennyi ideje lesz, ha már ebben ennyire nem volt része. - És te hová vagy sorolható? Követed a csordát, vagy kimutatod, amilyen vagy? Boldog, vagy boldogtalan? - az tény, hogy kedves, de ez még nem jelenti, hogy mindent elárul magáról, vagy minden gondolatát kimutatja, netán azt teszi, amihez éppen kedve van. Azért esetében is ott van, hogy visszafogja magát, még így is, hogy nem alkalmazkodik a Mardekáros elvárásokhoz. Csak, mert nem olyan, mint ők, még nem jelenti azt, hogy nagyon másmilyen. - Ebbe sose gondoltam bele. Mármint persze... jó lehet, de tudod van egy-két barátom a Hollóhát-toronyban is, akikkel lehet beszélgetni, de végül is miért ne? Egyetemista leszek hamarosan, akkor már nem mondhatja meg senki sem, hogy mikor megyek ki és mikor nem éjszaka. - nem vagyok én ennek ellene, főleg akkor, ha neki is jobb így, mert a saját klubhelyiségében nem találja meg a helyét és ott nem lehet senkivel sem beszélgetni. Süthetünk együtt sütit is akár, vagy palacsintát, mindig is szerettem az éjszakai tracspartikat, apával is nem egyszer fogtunk neki az éjszaka közepén sütni-főzni és mindig nagyon élveztem.
- Eddig valóban nem kerestem, és most évek után... azt gondolod, hogy hirtelen rájövök? – Vakarom a tarkómat tűnődve, azért ez nem így megy. Már csak azért is, mert én pontosan tudom, hogy szándékosan szigeteltem el magamat másoktól, hogy senki ne vonódhasson be az átokba. Hiszen ha bárkit megkedvelnék, főleg egy lányt, nem tudnék bármit is tenni, hogy megvédjem. Mint ahogyan az őseim sem tudták ezt megoldani, vagy gyávaságból inkább nem kutattak, mint a nagyapám, és így túlélték. Viszont ez ördögi kör, mert ha az ember apja szörnyű halált hal, akaratlanul is felmerül, hogy kutakodjon, bosszút álljon, és éppen ezzel vonza be a sötétséget. A nagyapám persze szintén bosszúra éhes, de engem vont bele, pedig még csak egy önfeledt gyermek voltam, akinek legjobb dolga is az volt, hogy gúnyolódjon másokon, és hogy lányokat szédítsen egy-egy győztes kviddicsmeccs után. Lehet, hogy akaratlanul is megváltoztam, de nem tudok örülni annak, hogy az átok így beárnyékolja az életemet. Viszont ha belegondolok, hogy Lunát egyre jobban kedvelem, ki tudja, hogy mikor kezd el rá is hatni az, hogy velem van. Nem csoda, hogy rajta felejtem a tekintetemet, ahogyan meg se próbál alólam kimászni, én viszont az előbbi szédelgés ellenére sem esek rá, csak tartom magam felette, hogy gyönyörködjek a mosolyában, még ha tudom, hogy mindez nagyon gonosz dolog tőlem, hiszen kihasználom, de mi van, ha ez még sincs így, hanem csak jól érzem magamat vele? Bőven lesz még időm megutáltatni magamat, lelépni, ott hagyni őt, hiszen nem kedvelhet meg túlzottan, hiszen nem vagyok jó ember. Végül mégiscsak sikerül ebből az édesen bonyolult helyzetből szétválnunk, viszaülünk egymás mellé, hogy megnézzük az ételek maradékát. Cseppet talán zavaró lehet, hogy így tömöm magamba az édességet, de őt ez nem zavarja. Végül mindent lenyelek, ami a számban van, és máris ismétlésért nyöszörgök, de hát a robbanás miatt sajnos nem maradt több, így sajnálkozva törölgetem meg magamat. - Van, aki nem szereti? Tudod anya nem éppen egy szakácsbajnok, nem találta fel magát a konyhában. A szórakoztatóiparban dolgozik már sok éve, és azt vallja, hogy egy táncosnőnek nem lehet lisztes a keze. Pedig a tiéd.. – Forgatom meg picit odanyúlva az ujjaihoz. - ... Cseppet sem érzem, hogy téged lealacsonyítana mindez. – Gyorsan el is engedem, mielőtt még bizsergetővé vállna az érintkezés, inkább arra figyelek, hogy neki ízlik-e, amit összedobtam. – És mit te. Ha valaki nem tölt el sok időt a saját falkájával, kitaszított lesz, bármilyen kedves is. Vagy ha nem olyan szokásokat vesz fel, mint a divat. Te kész vagy vállalni önmagadat, és ezt nem fogadják el. Tudod Luna maguk a tanárok is egységes elvek alapján akarnak minket tanítani, elnyomni az egyéniségeket, és akinél ez nem megy, arra legbelül mindenki irigy. Hidd el, nagyon sok társad akarja úgy kimutatni magában a gyermeket, mint esetedben, de fél, hogy hozzád hasonlóan furán néznének rá. Emiatt pedig.. mindenki, vagy legalábbis sokan követik a csordát. És így vállnak boldogtalanná. – Úristen, évek óta nem beszéltem ennyit, most pedig szinte fosom a szót. Nem is tudom, Luna mellett sokkal könnyebb megnyílni, hiszen ítélkezik, csakis a jót látja mindenben. Már nem is fáj annyira a tarkóm, ahol megütöttem magamat, és lehet, hogy kicsit sajogni fognak a tagjaim, de végülis mindenképpen jó élménynek fogom majd betudni, hogy így ki tudtunk állni egymás mellett. – Igen, versenyezni már nem, abból kinőttem, ha lehet ilyet. Olvasni szoktam, leginkább történelmi dolgok érdekelnek, de szeretem a krimiket, főleg a mugli írók írnak ilyesmik, főleg a félelmetes dolgok megoldásai érdekelnek. De visszatérve a barátaidra, ők főleg griffendélesek, téged nem zavar, hogy ha mondjuk kimaradsz egy klubhelységes eseményből? Már csak azért is kérdezem, mert én meg mardekáros vagyok, kár, hogy nem futhatunk össze néha esténként, csak úgy titokban. – Persze nem úgy értem, hogy mittudomén az ágya szélén ücsörögnék, és úgy dumálnánk, de a jövőben ha ilyesmire gondolok, akkor ez már ki is van zárva.
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Luna & Miles - visszavágó 2017-09-23, 16:17
- Akkor rá kell jönnöd, hogy ennek mi lehet az oka, mert mindennek oka van, csak talán eddig nem kerested. - mosolyogva pillantok rá. Sokan azt hiszem úgy gondolnák, hogy okoskodom, pedig csak igyekszem tanácsot adni, amivel esetleg segíteni tudok neki, legalábbis hátha. Ha pedig még sem, hát legalább megpróbáltam a dolgot. Egy viszont biztos, valami történhetett vele, ami miatt alulmotivált, mert ilyesmi magától ugye nem történik. Ahogyan az esés sem, de érthető hiszen elég nagyot zuhant, nem meglepő, hogy időbe telik, amíg teljesen magára talál és jobban lesz és elkezdhetjük megkóstolni a kóstolgatni valókat. - Annyira azért csak nem vagy nehéz, hogy palacsintává nyomj össze. Nem tűnsz annak. - mosolyodom el, hiszen tény magasabb nálam és erősebb testalkatú is és igen jó eséllyel azért kissé összenyomna és megütném magamat, de nem halálos. Voltak már kellemetlenebb helyzetek, amikor elestem, vagy jobban figyeltem egy madárra mint arra, hogy hová lépek, de azért ezt talán sejti rólam, hiszen azt ő is tudja, hogy nem vagyok átlagos, hétköznapi, a többség szerint erre más szó illene, de ezzel sosem foglalkoztam. - Ez jó fajta nevetés, azt mutatja, hogy szórakoztat a társaságod és legalább tudom, hogy szereted a sütit. Ez mindig jó pont. - sosem értettem azokat, akik nem szeretik az édességet, meg például a virágokat, vagy az állatokat. Nem is tudom, de mindig úgy gondoltam, hogy velük biztosan valami baj van, úgy legbelül, meg általában is. Az állatokat nem lehet nem szeretni és a süti is igen fontos része az életünknek. Nem mondom, hogy aki nem édesszájú az egyből rossz ember, de valahogy sok mindent elmond valakiről, ha nem eszik édes dolgokat. Általában az életében sincsenek elég édes dolgok. - Azt hiszem értem. Ha valaki nem alkalmazkodik, akkor úgy jár, mint te igaz? - na igen, a háztársai nem viselkedtek épp a legkedvesebben vele, ezt azért jól láttuk. Csak azért, mert velem eszeget máris ő is ellenség, bár sosem értettem ez miért jó a Mardekárosoknak. Az utálkozás soha sem tesz jót az embernek, egyszerűen mérgezi a lelket. - Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Talán az a jobb, ha te ismersz meg, mert magamról véleményt alkotni elég nehéz. Azt már tudod, hogy szeretem az állatokat és a sütit és a növényeket is, viszont engem nem sokan kedvelnek. Furcsának tartanak, de azért vannak barátaim. Ott van Neville és Harry, meg Ginny, ők rendesek és nekik se egyszerű. Azt hiszem kézenfekvő, ha könnyen összeverődnek azok, akikre mások furcsán néznek. - finoman megvonom a vállamat, épp csak egy leheletnyit. Végül engem ez nem zavar különösebben, másoknak rossz, ha nem képesek a dolgok mögé látni. - Miért rólad mit kell tudni? Azon kívül, hogy a sütit szereted, de versenyezni nem. - na igen én se tudok még sok mindent róla, csak hogy érdekli az újságírás ugye, de ezen kívül nem sok infom van róla.
Mielőtt válaszolnék, alaposan át kell gondolnom a kérdést. Mintha Luna belém látna, ami egyértelműen nem jó dolog, hiszen fel akarom őt használni. Legalábbis akartam. Igaz, nem ismerem még őt túl jól, de azt már látom, hogy nagyon önzetlen, esélyes, hogy mindenféle rafináltság nélkül is segítene. Inkább arra fogom a dolgot, hogy nem akarom belekeverni. Ezzel együtt pedig mégiscsak jól esik, hogy a motivációimat keresi. Mások ezt nem teszik, rám hagyják, vagy feltételezésekbe bocsájtkoznak, megítélnek, skatulyáznak. Ő miért más? A születésétől fogva ez a jellemvonása, vagy a körülmények formálták ilyenre? Végülis mindegy, hiszen ha ilyen angyali, akkor azért aranyos, ha pedig utóbbi, akkor tanult a hibákból. - Nem is tudom, minden tekintetben alulmotivált vagyok. A sport már nem érdekel, a tanulás pedig csak azért, hogy a nekem tetsző varázslatokban elmélyüljek. Itt nincs kihez kötődnöm. – Általában a motiváció mindig valamilyen külső tényezőből fakad, ritka az, amikor valaki csak úgy saját magáért tenne. Nekem a családom az elsődleges, az őseim, és a majdani leszármazottaim, akik még meg sem születtek. Anyát ki akarom ebből az egészből hagyni, szerencsére vette a lapot, nem is beszélünk már erről. Túltárgyaltuk, hogy akkor pár napig náluk lesz nyáron. Igen, talán ez lesz a legjobb, hogy kicsit megismerjük egymást, főleg az esetemben kell komoly döntést hozni, hogy vajon beavatom-e a titokba, vagy egész egyszerűen ráébredek, hogy inkább megkímélném az egésztől, hiszen az is felmerülhet, hogy nem akarom tönkretenni az ő életét is. Nem véletlenül vagyok már oly régóta egyedül. Egyrészt senkire nem tartozik, ami engem súlyt, másrészt nem akarom, hogy sajnáljanak. Még Luna sem, hiszen elszorul már attól is a torkom, hogy milyen megértő. Ahogyan cirógatja a halántékomat, maradhatnék így elég sokáig, de ez olyan dolog, hogy ha túlságosan sokáig nézünk valaki szemébe, előbb-utóbb túl jó, viszont túl zavaró lesz. Felkavaró. Ám a felpattanásnak szédülés, és egymásra esés a vége, de ebből legalább vidáman jövünk ki. - Az igen, és ha megszüdölök megint közben? Akkor jobban rád esek. – Adom meg magamat, mégis, így biztonságosabbnak éreztem. Meg hát legalább addig is ilyen közel voltunk egymáshoz, jó eséllyel a jövőben illene kerülnöm az ilyesmit. Mindig olyan furcsa helyzetekbe kerülünk, mintha nem lenne elég bajom abból is, hogy bájosnak tartom, még külsőleg is ezek a dolgok, mint amikor a múltkor eláztattam. Megállok a nyammogás közepette, ahogyan elneveti magát, és felháborodott fejet vágok. - Megint kinevetsz. – Rázom a fejemet szomorúságot tettetve, aztán csak legyintek, ezzel aztán nem lehet átverni, túlságosan látta rajtam, hogy isteni a muffinja, de hát az édesség tekintetében miért fogja vissza magát az ember? Még mindig zúg a fejem az előbbi eséstől, csoda, hogy nem tört el semmim, legalább az édességgel tudom enyhíteni a fülzúgást. - Lehet, hogy divatból teszik. A társaság nagyon el tudja vinni a hangulatot. És azt hiszem menőnek érzik, hogy ha megfelelnek a hagyományoknak, amelyben a Mardekár a hatalmas. Ezt azért meg tudom érteni, de kell hozzá az a partner, akivel ezt lehet is. Nem tudom, ha nem érdekel a múltad, akkor milyen a jelened? Mit kell tudni Luna Lovegoodról? – Itt mondjuk a baráti társasága is érdekel, hiszen eddig főleg magamra figyeltem, nem nyitottam ki a szememet, fogalmam sincsen, hogy kell-e valami vérgőzös pasitól tartani, aki felemeli a szavát, ha csak Lunához szól valaki. Tulajdonképpen már olyan tekintetben is furcsa, hogy velem kapcsolatban nem mutatott semmi szégyenérzetet, amikor tiszta víz volt a felsője, és most sem, amikor majdnem magam alá préseltem. Vagy nem érezte mindennek a pikáns voltát, vagy nem érti még az ilyesmit. A harmadik eshetőség képteleség, pontosan tudja, hogy már kész nő, viszont nem zavarja az ilyesmi, legalábbis velem nem. Bármelyik is legyen, ez mindenképpen vonzó tulajdonság. Csak éppen nem kéne vonzódnom hozzá egy kicsit sem. A már sokat taglalt okok miatt.
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Luna & Miles - visszavágó 2017-09-07, 20:16
Különös egy fiú, mivel nem olyan, mint a legtöbb Mardekáros, bár én nem szoktam senkit sem skatulyázni, de ettől még így van. Meg aztán még csak nem is versenyző alkat, ami még inkább meglepő, ha azt nézzük, hogy a Mardekárosoknak elég fontos a hírnév és persze, hogy megmutassák, hogy mire képesek, mennyire jók mindenben, ő ellenben nem ezt teszi, ha még önmagával sem versenyez, nem hogy mással. - Oh, hát az nem jó dolog. Akkor mi ösztönöz téged? - na igen, valami pedig kell, ami előre viszi az embert. Hogy jobban teljesítsen, mint legutóbb, hogy többet akarjon kihozni magából, mint amit előtte sikerült. Ezek szerint neki nincsenek efféle céljai, bár tény, hogy ha nincsenek nagy céljaid nem is csalódsz, hogy esetleg nem sikerülnek, de ettől még nem jó, ha nem is próbálkozol. Olyan valakinek tűnik, aki mintha már valahogy beletörődött volna a dolgokba, mintha már előre feladta volna, csak hát nem tudom, hogy miért, hiszen fontos, hogy az ember higgyen magában. - Rendben van, írok apának és megbeszélem vele, rendben? - én igazából szinte az egész nyarat otthon töltöm, maximum egy-egy nap, pár nap, amit barátoknál, de többnyire otthon, hiszen ilyenkor tudunk csak együtt lenni apával huzamosabb ideig. De ettől még meg kell beszélnem vele, hogy van-e valami terve, netán fontos ügy, utazás, mert akkor persze nem lenne a legjobb, ha jönne Miles, lévén nem igazán találna otthon senkit sem. Már ezen kattog az agyam, egészen addig, amíg meg nem támadnak minket, szó szerint és amíg aztán Miles maga alá nem tehet, szintén szó szerint. Csak hát azért van egy súlya, nem tudok csak úgy kimászni alól, ahhoz neki kellene először megmoccannia, vagy lemászni rólam. De az vajon miért nem jó út? - Így kicsit bonyolultabb, mintha te magad másztál volna le. - mosolyodom el, ahogyan sikerül végre kikerülni alól és visszajutni a pokrócra. Nem is nagyon foglalkozom az alakokkal, akik távoztak, mintha mi se történt volna térek vissza a finom illatot árasztó dobozokhoz és a többihez. Közelebb is tolom hozzá a maradék muffint és nem tudom megállni, hogy ne nevessem el magamat, amikor elkezdi szinte magába tömni és láthatóan határozottan élvezi is az ízét. Pedig nem rég még úgy tűnt, hogy enni sem akar belőle, ennek ellenére nagyon tetszik neki, ahogy látom. - Semmi baj, legalább egyértelmű, hogy ízlik. - és persze legalább valamennyi maradt belőle, ami azért valami, mert nagyon úgy tűnt az elején, hogy felrobbantották az egészet és ebből már nem nagy eséllyel fogunk tudni enni. Közben én is veszek az általa hozott finom husikból és falatozni kezdek szépen, csak akkor pillantok fel megint, amikor meghallom a szavait. Persze előbb azért csak lenyelem a falatot, mielőtt bármit is válaszolnék, mert hát teli szájjal nem illik beszélni, abból a végén még kellemetlen köpködés lenne. - Én nem mondom, hogy minden Mardekáros rossz, egyszerűen csak valami miatt ők jobban szeretnek kellemetlenkedni. Az én családomnak viszont nincsen nagy történelme. Apa Hollóhátas volt, de... nem is tudom. Mi érdekel? - valahogy soha sem mentem bele mélyebben a családfámba. Nem azért, mert nem érdekelt, hanem csak szimplán mindig úgy gondoltam, hogy nem attól leszek több, hogy tudom, hogy kik az őseim. Tudom, ebben eléggé eltérünk a többi aranyvérű családtól, mert nekem és apának sem az számított sosem, hogy milyen őseink vannak, hanem az, hogy milyenek vagyunk mi és persze az, hogy mi milyenek vagyunk. Apát ismerem és szeretem, mi értelme lenne névtelen ősökhöz kötődni?
Látom Luna kedves-mosolygó arcán, hogy most azért tényleg dilemmákat okoztam. Segíteni szeretne, én pedig sokszor hárítok, mintha nem akarnám belerángatni a dolgaimba. Tudom, hogy tapintatos, viszont egyúttal segíteni is szeretne. Nekem meg nagyon is elkélne a segítség, de ha rá is kihat az átok, akkor semmi értelme nem volt valaki mást is magammal rángatni. Így hát marad a semleges barátkozás, ha végül megszerzem tőle a nyomot, akkor fájó szívvel, de meg kell vele szakítanom a kapcsolatot, legalábbis addig mindenképpen, amíg el nem végzem ezt az egész Bletchney ügyet. Aztán majd ki tudja. Viszont az tényleg kérdés, hogy mennyire húzzam meg a határokat, mert ha túlságosan megkedvelem, akkor.. Vagy ez már meg is történt? Legyek vele keményebb, távolságtartóbb? Az őt úgyse érdekelné, ha netán valami bántót merek mondani, nem veszi magára, mert mintha belém látna, tudná, hogy nem vagyok olyan, mint a többi mardekáros, nem akarom úgy igazán megalázni. Nem is tudom, hogy miért néznek rá annyira sokan furcsák. Lehet, hogy mert a világban annyi az önzés, és a saját érdekek hajhászása, s ha valaki nem ilyen, már csodabogárnak számít. Luna valóban az olvasással, vagy éppen a természeti szépségekkel tölti az idejét, nem nagyon szokott mondjuk zonkós édességeket tömni magába, vagy grasszálni a fiú körletek irányába egy tál topban, ahogyan azt sok korombeli céda megteszi. - Erre nem is gondoltam. Sőt, megfordítom a dolgot, valahogy mindig alulmúlom magamat, amikor már azt hinném, hogy nincs lejjebb. Kihalt belőlem a versenyszellem, vagy mi. – Ez már csak azért is érdekes az én számból, mert egykor én voltam a mardekár legendás kapusa, akiről azt mondták, hogy még negyven évesen is kviddicsezhet ezekkel az adottságokkal. Aztán apa halálakor minden félrement. Igaz, hogy Lunának pedig az édesanyja nem él, de talán ott nem voltak olyan sötét körülmények, mint az én családomnál. Még szerencse, hogy neki nem hasadt meg ennyire a lelke, el sem tudnám képzelni, hogy Luna angyali stílusa valami sötétebbre forduljon át. Nem, olyan nincs, hogy Dark Luna legyen! - Köszönöm, akkor este nekilátok a pakolásnak, és egyeztetünk, hogy mikor hogyan menjek át hozzátok. Rendes tőled. – Bólintok, elfogadván a bátorító mosolyt. Az egész nyomozástól függetlenül lehet, hogy rám fér, hogy elengedjem magamat, élvezzem a nyári szünetet. Valakivel, aki nem erőszakos, nem lenéző, csak akivel jó együtt lenni, beszélgetni. Igazi barát alapanyag, akivel csak a saját butaságom miatt kell rosszul éreznem magamat, az pedig hátha szétoszlik egy idő után. Nem csoda, hogy nem akarom, hogy túl jó legyen a cirógatása azok után, hogy elüldöztük a triót, akiknek nem volt jobb dolguk, mint hogy a mi napunkat elrontsák. Talán fel kéne keresnem őket, hogy a jövőben ne történhessen mindez meg. Luna érdekében meglehet velük is kellene töltenem valamennyi időt, hogy ne szekálják legalább a hollóhátas csajszit. Lehet, hogy a gondolkozás, és a szédülés együtthatója annak a képletnek, hogy lazán a karjaiba omlok, úgy esek rá, hogy határozott kérésem ellenére sem tud kimászni alólam. – Akkor.. Megtámasztom magamat, így.. – Csak a balommal tartom magamat, és oldalra hengeredek, amennyire tudok, hogy ki tudjon evezni alólam. – Igaz, tiszta éhes lettem. Láss hozzá, feltérképezem az utolsó muffint, ha nem baj. – Nyúlok bele a kosárkába, amelynek a tetejét vitte le a robbanás. Még találok benne két süteményt, az egyiket tömöm be a számba. – Ez csokis.. – Nyögöm tele szájjal élvezkedve, nem nyújthatok túl elit látványt, hiszen a töltelék lefolyik az államon. – Isteni.. Bocs, hogy így eszek.. Te is kóstold csak amit hoztam. – Hát mondani szokták, hogy a férfi szivéhez a gyomrán át vezet út, és nálam ez fokozottan igaz. Azon túl, hogy a lány minden tekintetben eszményi beszélgetőtárs, figyelmes, és odaadó, még sütni is tud. Jóég! Megtörölgetem végül a számat, de még így is maszatos marad. – Sajnálom, hogy a házam eleve ilyen tahókból áll. A süveg célirányosan tömöríti oda az ilyen betegeket.. Édesapád is hollóhátas volt? Viszonylag keveset tudok a családotokról, pedig elvileg tudnunk kéne az összes aranyvérű felmenő történelmét. – Ahogyan én is aranyvérű vagyok, betéve tudnom kéne mindent. Ez még sincs így.
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Luna & Miles - visszavágó 2017-08-26, 21:13
Jobban át kell gondolnom, hogy mit teszek, vagy neki kell jobban átgondolnia, hogy mire hogyan reagál. Nem tudom igazán, hogy melyik a szükségesebb, netán mindkettő párhuzamosan, de valami biztosan kell, mert nem szeretném, hogy egy süti miatt esetleg rossz legyen a kedve akár csak kicsit is. Bár úgy látom hajlik rá, hogy e miatt ne érezze rosszul magát, de azért a következő alkalommal jobban át fogom gondolni, hogy mit hogyan intézek, vagy épp hogy hozok-e sütit. Azt hiszem az biztos. Ha ő enged, akkor egy kicsit én is alkalmazkodhatok. - Ennek örülök, de egyébként magadat túlszárnyalni a legalább olyan érdekes, mint mást. Én például minden évben igyekszem karácsonyra finoman sütit kikísérletezni. - mosolyogva magyarázok tovább, hiába hogy sejtem, hogy számára eleve nem olyan dolog lehet a karácsony, mint mondjuk nekem, ha egyszer nem valami kellemes a családi háttere, de végül is attól még valaki szerethet egy ünnepet, hogy otthon nem a legkellemesebb az ünneplés. Akár nálunk is ünnepelhet egy-egy napot, ha apával szeretne dolgozni. Miért ne? - Természetesen, ahogyan neked jó. Nem akaszkodnál ránk, ha pár napról lenne szó, de természetesen ha kényelmetlen, akkor sem probléma, de apát se zavarná hidd el. - bátorító mosolyt is mellékelek, de sejtheti, hogy így van, hiszen apa nem az a típus, akit bármi zavarna. Végül is nagyon hasonlítok rá, tehát ebből Miles is leszűrheti, hogy nem kellene magát kicsit sem kellemetlenül éreznie, ha mondjuk akár pár napot töltene nálunk a nyáron, ha már számára nem épp a legkellemesebb időszakról van szó a családja miatt. A beszélgetés viszont hamar félbe szakad, amikor előkerülnek a Mardekáros fiúk. Nem mondom, hogy cseppnyi félelem sincsen bennem, de nem hátrálok meg és ki tudja, talán Crack megsütne, ha rajta múlna vállalva az esetleges következményt, de az érkező thesztrál a megmentésemre siet, így végül eltűnnek a szemünk elől, én pedig megnézhetem, hogy Miles hogy van. - Lehetséges, de mindenkit megillet a segítség és egyébként is, ha csak magadra gondolnál, akkor nem álltál volna fel és állsz eléjük. - azért lássuk be, hogy túlzás azt mondani rá, hogy önző, hiszen azért került a földre, mert engem akart megvédeni, úgyhogy nem volt kérdés, hogy én is megteszem, sőt akkor is megtettem volna, ha ő nem teszi, hiszen így illik és ugye minden élet fontos. Az övé, az enyém, még a három Mardekáros srácé is. - De tényleg ehetnénk, kezdek éhes lenni. - már segítenék is, hogy fel tudjon ülni, de nem jut messze, mert sikerül úgy fordulnia, hogy végül a hátamon kötök ki a földön, ő pedig rám kerül, ami nem is csoda, hiszen azért nagyobb nálam korban és lássuk be méretileg is, ami mondjuk nem nehéz, mármint az utóbbi, hiszen eleve nem vagyok egy kimondottan nagy és nehéz alkat. - Azt hiszem ez csak akkor fog menni, ha ebben te is közreműködsz. - széles mosollyal igyekszem azért nem összepréselődni és levegőt is kapni, ami azért így külön kihívás és próbálom közben első körben a vállát megtartani, bár fekve nyomásban nem vagyok valami profi. - Igyekeznünk kellene, mert valaki a végén még megeszi az ebédünket. - teszem hozzá, hiszen én is hallom, hogy a thesztrál mennyire idegesen lépeget, amiből tudom jól, hogy már igen nagyon éhes kezd lenni szegény, amit megértek, lassan én is éhes leszek ennyi röpke kalamajka után, amibe sikerült keveredni.
Attól félek, hogy Luna bármit tesz, azt túlzott kedvességnek fogom betudni, amit nem érdemlek meg. Próbálhatnám magamnak magyarázni, hogy azért, mert nem akarok senki mást veszélybe sodorni, de valójában a lelki sérüléseim miatt van. Annyira elszoktam már attól, hogy bárki is legyen a közelemben, hogy mindent eltúlzok, felnagyítok. Ettől még nagyon bájos teremtés, de vannak ilyen emberek, csak én nem tudom mindezt a helyén kezelni. Számomra igenis különös jelentőséggel bír, hogy ennyire odafigyel, és éppen ezért belesajdul a szívem, amikor apró gesztusokkal megkedvelteti magát velem, holott nem direkt teszi. Luna Lovegood vélhetően mindenkivel ilyen lenne, nem nekem szól mindez. Bár ha belegondolunk, olyan sok barátja nem lehet, akivel ezt megteheti, ezért lehet, hogy hálás, mert elnézem a hóbortjait? Végülis mindketten láthatunk a másikban valamit, amiért érdemes ezt a társaságot megosztani. Persze győzködhetem magamat, hogy a kapcsolatai miatt kell nekem, de attól félek, mellette még a lelkiismeretfurdalásommal is küzdenem kell, hiszen valaki olyat rántok magammal, aki nem érdemelne semmi rosszat. Esetleg igyekezhetnék tényleg csak az infót kicsikarni, aztán ellökni magamtól, hogy ne legyen semmi baja, de akkor elmaradna a társaságomtól, és azt nagyon fájlalnám. Olyan rossz ez így. - Én sem vagyok versengő típus. Gyakran vagyok egyedül, magamat meg nem szokásom túlszárnyalni. Szívesen megkóstolom a sütit. Köszönöm. – Bólintok végül, és elfogadom, hogy ez így van jól, tudunk tenni egymásért. Különben is, éhes vagyok, nem nagyon kóstolgattam a saját kajámat, miközben készítettem. Észreveszem magamon az örökké vizslató tekintetét, mintha mindig azt akarná felmérni, jól vagyok-e. Tulajdonképpen Luna angyali típus, és lehet, hogy pont ezt a túlzott jóságot nem szeretik benne mások, hiszen a legtöbb ember igenis gyarló, esendő, nehéz elfogadni, főleg nekem, hogy valakiben egy szemernyi kétely, vagy viszolygás nincsen. Ám mégis túllendülök, hátha ez egyszer nekem is járhat valami. - Nincs ezen mit megbeszélni. Nagykorú vagyok már, anya állandóan turnézik valami előadással, legfeljebb megírom neki, ha nem leszek otthon egy ideig. Több napig azért nem akarnék rátok akaszkodni, elég lesz, ha bemutatsz neki. – Azért nem gyenge, hogy Luna máris úgy veszi, hogy hosszú időre is ott lehetnék velük. Ez bőven több, mint amit vártam, de gyanussá se akarok vállni a Lovegood-ok szemében. Ha az apja is ilyen kedves, akkor nem rúgnám a családi boldogságukat. Ennyire nem ér az enyém. Már éppen válaszolnék, amikor megjelenik a mardekáros trió. Nem gondolnám, hogy belémkötnek, hiszen régen elég jó volt a viszonyunk. Igaz, mindenki mással meg pocsék, és most talán irigykednek? Semmi joguk hozzá. Csak mert nem velük lógok már, nem uralhatják az életemet. Viszont elsápadok, amikor vészesen közel lőnek Lunához. Nem vagyok egy védelmező típus, de kezdem már megkedvelni őt mindentől függetlenül, erre.. még a muffinnak is vége. Talán maradt a kosárka maradékában egy-kettő, de most nem is ez a lényeg. El akarnám ijeszteni őket, de Draco egykori gorillája felbátorodik, és földhöz ken. Fáj nagyjából mindenem, csoda, hogy nem tört el semmim. Felemelem a fejemet, s látom, hogy Luna áll be elém. Hihetetlen.. Tényleg megteszi, pedig mardekáros vagyok én is. Nem is ismer, és mégis elégne értem. Jóég! Erre azonban mégse kerül sor, de maga a tett is komoly elismerést vált ki belőle. Nagy nehezen próbálom nyitva tartani a szememet, hogy még lássam, a thestral elűzi őket. Mondjuk ezt nem csodálom, tudtam, hogy Luna az ilyen lényekkel barátkozik. Én is látom ezt a példányt, lévén az apám pont előttem halt meg. - Nem kéne velem ennyire törődnöd. Túl jó vagy Luna, én pedig rosszabb ember, mint hinnéd. Én is ilyen voltam, mint ők, és ha ez változott is, csak magamra gondolok. – Mormolom, ahogyan az ölébe veszi a fejemet. A hűvös cirógatás jól esik, ezért aztán felsóhajtok egyet, ahogyan megmoccanok. Azaz csak tenném, mert túl jó ez így. – Inkább kóstold meg, amit hoztam, legalább annak nincs baja. – Próbálok felülni, hogy átmásszak a kosárka irányába, de sikerül úgy megszédülnöm a hirtelen mozdulattól, hogy pont Luna karjaiba omlok, s a lendülettől magam alá gyűröm. – Oh.. bocs.. – Most már nem fogok elájulni, de rá se akarok tenyerelni. Igazából meg se moccanok, nehogy véletlenül olyan helyen érjek hozzá, ami nem illene. Te jó ég, milyen jó illatú a haja.. – Valahogy ki kéne másznod alólam.. – Itt már megjelenik egy halvány mosoly az arcomon, tudom, hogy ebből is csak viccet fog csinálni. A thestrál közben próbál türelmes lenni, de már éhesen tapodja mellettünk az avart.
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Luna & Miles - visszavágó 2017-08-19, 16:40
Fel sem merült bennem, hogy gond lehet, ha én is hozok egy kis sütit, afféle desszert gyanánt, kiegészíteni azt, amivel ő készült, de így a szavait hallva azért mégis csak elgondolkodom, főleg mert igazán nem szerettem volna, hogy akár csak esetleg is rosszul érezze magát e miatt, vagy akármi miatt is, hiszen szándékosan sosem bántanék meg senkit sem. - Oh, igazán nem akartam rosszat. Nem hiszem, hogy ez kisebbít bármin is, ez csak süti. Nem érdemes mindent túlgondolni, egyébként sem valami versenyről van szó. De azzal sem bántasz meg ha azt mondod máskorra hagyjuk. Semmi baja nem lesz. - elmosolyodva teszem azért hozzá még, mert tényleg megértem azt is, ha végül úgy dönt, hogy hagyjuk a sütit. Egyébként is a levél most a fontosabb, amit még majdnem sikerül is elfelejtenem. És azt sem szeretném, ha csak azért vállalná be a sütit, mert itt a levél, vagy netán nem akar megbántani, de belül mégis rosszul érzi magát, főleg mert én azért elég könnyen megérzem az embereken, hogy milyen épp az aktuális hangulatuk és Miles esetén eléggé nyilvánvaló volt a változás, hiszen egy pillanattal ezelőtt még egyértelműen jó volt a kedve, most pedig letörtebbnek tűnik. - Apa is nagyon kedves, örülök ha eljössz. Persze ahogyan időd van rá. Nekünk nem szokott sok programunk lenni, nyaralni sem igen járunk, úgyhogy majd beszéld meg otthon rendben? - a levelet még éppen sikerül átvennem, amikor megérkeznek a kellemetlenkedő alakok. Én első körben fel sem veszem a szavaikat. Volt már részem ilyesmiben nem is egyszer. Megtanultam nem foglalkozni vele, mert tudom jól, hogy az efféle viselkedés általában valaminek a hiányát jelzi. Mármint náluk. Magányosak, boldogtalanok, ami szomorú, úgyhogy inkább sajnálom őket, mint sem haragudjak rájuk. Miles már úgy fest kevésbé szokta meg az ilyesmit, hiszen azonnal érzem, hogy az idegesség egy pillanat alatt hatalmába keríti. - Miles... - kezdenék bele, hogy egyszerűen csak ne vegyen róluk tudomást, akkor úgyis abbahagyják egy idő után, de addigra már fel is kel, ami pont elég a három fiúnak arra, hogy a sütiknek azonnal végük legyen, Miles pedig már előttem is terem védelmezőn, ami azért meglep. Nem sokan szoktak megvédeni, vagy épp kiállni értem, ő pedig még kellemetlen helyzetbe is hozhatja magát ezzel, hiszen mégis csak a háztársairól van szó. Most már én is felállok mögötte, de nem maradok ott, mellé lépek és amikor a sötét varázslat megindul kissé elkerekedik a szemem. - Tudod, hogy nem érnek ennyit. - mondom halkan és bár nem tudni miattam, vagy a saját döntése által, de szerencsére a varázslat szertefoszlik, ami persze alkalmas az ellentámadásra és mire magamhoz térek Miles már a földön és csoda, hogy ki tudja nyitni a szemét. - Mégis hogyan lehettek képesek erre? Nem ártott nektek, ahogyan én sem... menjetek... - elakadok, hiszen a már említett Monstro pálcája hegyén lángnyelvek jelennek meg, de még sem moccanok Miles elől és nem is kell, mert a varázslata még szinte meg sem történik, amikor szinte a semmiből hasra esik. Azaz talán számukra úgy festhet, ki tudja mennyire ismerik a halált, de én jól látom, hogy egy thestrál ágaskodik a hátuk mögött és a jól irányzott rúgás az, ami leteríti Monstrot, csoda ha holnap lábra tud majd állni. Látni talán nem lehet, de a nyihogás jól hallatszik és a szárnycsapások is, ami már elég a három Mardekárosnak, így szedik gyorsan a sátorfájukat, Mostrot felkaparva a földről, én pedig Mileshoz ugorhatok, hogy megnézzem hogy van. - Nagyon fáj? Hol ütötted meg? - bár más talán ezt tenné, de én nem kezdem el szidalmazni a fiúkat, inkább Miles mellé térdelek le és a sarkaimra ülve segítem fel kicsit, hogy az ölembe véve a fejét ne mozgassam azért nagyon, de mégis legalább lássam a feje rendben van. A halk kuncogást is gyorsan elnyomom, amit a thesztrál közeledése okoz. Főleg mert nem tudom Miles látja-e egyáltalán, de a fejével engem lökdös. Jó eséllyel érzi a nyers hús illatát. - Jól van, türelem. - mosolyogva simítom meg a fejét, hogy aztán aggódva pillantsak vissza Milesra.
Ha valami más körülmények között találkozunk Lunával, jó eséllyel észre se vesszük egymást. Én túlságosan a könyveimbe temetkezem, ő pedig túl vidám ahhoz, hogy megszólítson olyanokat, akik magukba vannak zuhanva. Pedig milyen aranyos! Legalábbis a stílusa tényleg olyan magával ragadóan kedves, hogy azt hiszem az elmúlt két évben nem nevettem annyit, mint vele a legutóbbi estén. És akkor tényleg vidám voltam, magamhoz képest mindenképpen. Luna nem annyira furcsa, mint azt tartják róla, csak éppen meg kell ismerni. Nem jött zavarba, velem ellentétben, amikor a meggyleves baleset történt. Ez két dolgot jelenthet; vagy nem érdeklik túlságosan a fiúk, vagy érettebb annál, mint hogy egy balesetből ügyet csináljon. Szó szerint tűkön ülök, hogy lássam már őt, de aztán megnyugtatom magamat, hogy csak azért teszem, hogy kihasználjam a kapcsolatait hogy megszüntessem a családi átkot. Ez a gondolat aztán megint tovaszáll, amint meglátom közeledni. Nem is tudom, hogy eddig miért nem vettem észre, hiszen ő aztán igazi jelenség. Ezek után már a nagyteremben is őt fogom keresni a tekintetemmel? Hát nem is tudom, nagyon kedves lány, de első sorban nekem most magamra, a családomra kell gondolnom. Igen, talán a meg nem született gyerekeimre, ha lehetek még valaha olyan lelkiállapotban, hogy egyszer még megnősüljek. Felpattanok, ahogyan közelebb ér, és én is intésre emelem a kezeimet. - Ennyi minimum kijárt, hiszen rendes volt tőled, hogy meghallgattál. – Visszaülök a helyemre, és érdeklőd pillantással szemlélem, hogy mit is hozott, mert már megint bután érzem magamat. Ki is ül az arcomra, hogy megsemmisített a gesztusa. Beharapom a nyelvemet, keresem a szavakat, hiszen nem akarom megbántani, de azért ezt nem így kellett volna. Aztán erőt veszek magamon, na jó, ő tényleg egyedi lány minden furcsasága mellett, és úgysem lehet belőle kiírtani, hogy kedves legyen. – Én ezt nem vártam tőled. Úgy gondoltam, hogy rajtam van a sor, viszonzás gyanánt. Jól esik, nem erről van szól, csak.. mintha ez kisebbitené azt, amit akartam. Vagy nem? – Hiszen ő megint tenni fog értem, hogy ha bejuttat az apjához. Én nem szoktam meg, hogy valaki odafigyeljen rám, de teljesen érzelmi roncs meg nem akarok lenni. Ha valakit kénytelen vagyok bevonni a nyomozásba, akkor el kell fogadnom, hogy ha merő véletlenségből egy gondoskodó embert választok. – Köszönöm, igazán jó fej tőled. – Szólalok meg végül, vontatottan mondom, de kierőltetem magamból egy halovány mosolyt, az illat olyan finom, hogy nincs az a büszkeségi kérdés, amiért ezt érintetlenül tudnám hagyni. Nehezen állom a hatalmas kék szemek pillantását, mert bonyolult már megint hálálkodnom, pedig meg kéne tennem, hiszen rendkívül sokat jelent, egy komoly nyom, hogy szívesen fognak látni a Lovegood rezindencián. – Hát ez igazán jól hangzik. Ha az édesapád egy kicsit is olyan, mint te, azt hiszem még örökbe is fogadtok. – itt már egy nevetésféle is kicsusszan belőlem, ahogyan visszaadom a levelet. Végtére is nem az enyém. Már éppen nyúlnék az első muffin után, és kínálnám meg Lunát a finomságokkal, amikor három alak lép ki a fák közül. Crak, Monstro, és Finnigan. Ez utóbbi lett a bandavezér, amióta Malfoy kevesebbet van az iskolában, és a saját útját járja. Finnigan nem éppen az a vékony kissrác, akit meg kell védeni, ő maga is minimum gorillaszámba megy, de pluszban még sajnálatosan ügyes átokmester. Valahogy érzéke van a pusztításnak. - Nocsak Bletchney.. Már holtkorosokkal barátkozol, és hanyagolod a régi bandát? – Felemelkedek, anélkül, hogy Lunára néznék. A két testőr is képzettebb, mint egykor, Monstro állítólag töketlen módon szórja a tűzmágiákat, nem félve a következményektől. – Na tűnjetek innen fiúk, nincs kedvem most.. – Csattan egy átok Luna kosarán, felrobbantva az egész muffinkreálmányt. S az átok alig volt centikre a lány lábától. Pálcát rántok, és beállok Luna elé. – Na nem, ezt ne.. – Rántok egyet haragosan a csuklómon, és fekete pörgeteg indul a hármas felé. Ám mielőtt még odaérne a halálra vált trió felé, a semmivé oszlatom. Nem, én nem akarok sötét mágiát használni, hiszen az a rém éppen valami hasonlóval asztalta szét az apámat. Ennek ellenére Crak húz egy váratlant, engem, aki az útban vagyok, egy szimpla tarolóátokkal úgy vág a földhöz, hogy még számítani se lehetett rá. Majdnem elsötétül a világ, csak a gúnyos röhögéseket hallom, miközben az eszméletemmel küzdök.
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Luna & Miles - visszavágó 2017-08-07, 14:53
Nem mondom, hogy meglepett, hogy megkaptam tőle az invitálást az eszegetésre, de azért egy kicsit mégis. Akármit is mondott és bármennyire is úgy gondolta, hogy érdekli az újság és az újságírás, mégis valahogy nem voltam benne teljesen biztos, hogy pár nap elteltével is így lesz majd ezzel, főleg nem a mi újságunk kapcsán. Akár meg is gondolhatta volna magát, hogy netán inkább töltené az idejét mondjuk a Reggeli Prófétánál, de úgy tűnik, hogy nem így lett és ezzel tényleg sikerült meglepnie. Természetes volt hát, hogy el is megyek és azért mégis csak készültem én is egy kis aprósággal, bár miután most ő a vendéglátó nem vittem túlzásba. Egy kisebb kosár akad azért nálam, no meg egy levél a válltáskámon, amit szinte mindig magammal hordok mindenhová. Ki azért nem öltöztem az alkalomra, bár kellemes már az idő, hiszen itt a nyár, ezért vékonyabb, nyári ruha van rajtam, persze feltűnő színben, sárga virágmintás, ami passzol hozzám. Már messziről integetek neki, amikor meglátom, de csak amikor közelebb érek, akkor jön a köszönés is. - Szia! Hű, sokat készülhettél! - és még nem is tudom, hogy mi van a titkos táskában. Kilépek a cipőmből és immár mezítláb lépek a pokrócra és huppanok le, törökülésbe téve a lábaimat és kicsit eligazítva a szoknyát, hiszen kb. térdig ér és mégis csak így illik. - Én is hoztam egy kis apróságot, de ez csak a desszert, úgyhogy a tiéddel kezdjük. Hogy vagy? - mosolyogva pakolok le magam mellé, a letakart kosárkát, de egyelőre letakarva is hagyom, bár egy cseppet érezni lehet belőle az édeskés, csokis illatot, de egyelőre még nem lebbentem fel a fátylat a muffinról. - Oh, majdnem elfelejtettem! - kapok a táskám után, amit szintén lepakoltam magam mellé és kis kotorászás után nyújtom át neki a levelet. Apa nekem írta és bár minimális info van az otthon töltött nyárról is, meg hogy mennyire hiányzom neki, de a fő lényeg benne az, ami az újságról és Milesról szó. Írtam neki az előző levelemben és a válaszban benne van, hogy lelkesen fogadná őt akár nyáron egy rövid látogatásra nálunk és akkor beszélhetnének az újságról is, no meg akár hozhatna pár általa írt cikket is.
Még most is állati cikinek érzem, hogy csak úgy az ölébe borítottam a meggylét, utána pedig tiszta víz lett a felsője. Amennyire elhatároltam magamat a lányoktól, szinte arcpirítónak gondolom, hogy rögtön az első találkám, legyen bár haszontól vezérelt, így következik be. Luna nagyon lazán vette, és csak miattam takargatta magát, de amúgy mintha nem különösebben érdekelte volna a dolog. Azt már nem tudom eldönteni, hogy mert fel se fogta, hogy a srácokra ez milyen hatással lehet, vagy pedig úgy volt vele, hogy hát istenem, egy vizes felsőtől azért még nem gondol mindenki érdekes dolgokra. Mondjuk én sem feltétlenül, csak mivel elég sokan arra gondolnának, nem akartam volna őt zavarba hozni, hiszen ő mégiscsak egy lány, méghozzá egy kifejezetten aranyos szép lány, még ha engem is akart kettőnk közül magasabbra emelni a külsőt illetően. Na mindegy, majd remélem ebből nem lesz mindenféle fura helyzet, és bele fogok tudni nézni a szemébe. Időben írtam neki, hogy rá tudjon készülni a mai közös étkezésünkre, amiből végülis nem vacsora lett, hogy ne legyen gond neki a kijárási tilalom, hanem ebéd. Elvileg a nagyteremben is ehetnénk, de mivel mindjárt itt a nyár, már sokan hazautaztak, nincsen kifejezetten fix ebédelési időpont, akkor már húzódjunk kissé félre. A könyvtárban ülök sokat, de olyan jó idő van, hogy ezúttal mégis kintre tervezek. Na nem a tópartra, ott mindenki romantikázni mászkál ki, én meg nem akarom megbántani Lunát a nyers, buta viselkedésemmel, de úgy hallottam, szeret az erdőszélen ücsörögni, amerre thestrálok is járkálnak. Éppen ezért hoztam magammal egy fél kilónyi nyers húst is, hogy azon túl, hogy etessük őket, le lehessen foglalni az állatokat, hogy ne zavarjanak. Pakolászok ki egy sima takaróra, hagyományos szörpöket hoztam bekeverve, úgy láttam ezeket szereti, nem lőhetek mellé, kivéve ha ráöntöm, de erre most különösen fogok figyelni. Az ebéd már picit le van hűtve, hogy ne forrón együk, de még langyos. Előre megsütöttem némi csirkét falatkáknak felvágva, majd belefőzve egy tál vegyes zöldségbe, sajttal megszórva. Semmi pikáns, vagy csípős íz, hiszen azt nem mindenki szereti. Még délelőtt írtam neki, és elküldtem bagollyal, hogy ha még nem túl késő szólni, akkor várom az erdőszéli tisztáson. Vajon miért ugrál a gyomrom úgy, mintha lenyeltem volna egy gurkót? Mellettem a válltáskám, tartalma egyenlőre rejtély.
aláírás helye
Miles Bletchley
Reveal your secrets
Tárgy: Luna & Miles - visszavágó 2017-07-30, 17:34
