2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Végülis megbeszéltük, hogy kitartunk egymás mellett, egy párt alkotunk. Azt hiszem most már hivatalos is, hiszen a nagyteremben ennek jelét adtam. Nem arról van szó, hogy ő félénk, szerintem csak tapasztalatlan, és nem gondol bele, hogy azért mégiscsak nőként nézek rá. Nem mintha az elmúlt években én baromi sok tapasztalatot szereztem volna. Sőt, tulajdonképpen a kviddicses időszak óta nem volt senkim, ezért is esett annyira jól Luna kedvessége, figyelmessége. Talán mert nem tucatszámra fogyasztottam a lányokat, meg tudtam látni az ábrándos szemek mögött, hogy milyen csodaszép teremtésről van szó. - Rendben, akkor maradjunk is ennyiben. – Mosolygok rá vissza, én azért fenntartom a lehetőséget, hogy Luna még bajba keveredhet, hiszen hasonlóan habókos, mint az édesapja. Rengeteg furcsaságuk van, amely számomra már szerethető, de rém kiváncsiak, olyanok után nyomoznak, amely veszélyes is lehet. Luna ráadásul mindenkiben a jót látja, még azt is el tudnám képzelni, hogy Hagridhoz hasonlóan elkezd ápolni valami szörnyeteget. Most azonban még mindig az átok kérdést fejtegetjük itt a síremlék bejáratnál infernusoktól körülvéve, ahol megpróbálom megfejteni a bejárat titkát, míg Luna az élőholtak ellenében védekezik, húzza nekem az időt. Végre kipattan az ajtó, s Lunát magam mellé tudom rántani, s a kapu bezárul. Remélhetőleg kifelé is nyílik majd, de nem ártana inkább valami hátsó kijárat, hiszen jó eséllyel az infernusok tucatjaival kell majd szembenéznünk, ha erre jönnénk vissza. - Jó ötlet ez az Ariadné fonál. – Dícsérem meg a szöszit, felmérve a helyzet súlyosságát, hogy mostantól enyém a felelősség, hogy megvédjem mindkettőnket. Találomra választok egy járatot, legyen az előre, aztán meglátjuk. Jó pár perc séta után a folyosó egy terembe torkollik, amiben egy medence foglal helyet. A túloldalon ott a továbbjutást jelentő folyosó, viszont a medence tele van sötét, kocsonyás vízzel. A pálcámmal megpróbálom csak úgy eltűntetni, de nem történik semmi. Varázslattal van levédve, hogy a behatolóknak mindenképpen át kelljen kelnie rajta. – Hekaté jól kitalálta.. – Mormogóm kinlódva, aztán megfogom Luna kezét, hogy nekiinduljunk. Legalább tartsuk egymást, ha az egyik megbotlana, vagy lerántanák, ilyesmi. A pálcámmal fényt varázsolok, s körzök, miközben haladunk, hogy lássam, hová lépünk, noha a hullámzó kocsonyát nem lehet átlátni, inkább csak az a lényeg, hogy tudjam mire kell lőnöm, ha úgy alakul.
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Miles & Luna - The show must go on 2018-12-27, 10:53
- Tudod azt mondják, ha hiszel valamiben, akkor sokkal nagyobb eséllyel történik meg, úgyhogy talán elég, ha nagyon hiszel benne és persze teszünk is érte. - amit tudunk legalábbis és nem adjuk fel, meg aztán ahogyan mondtam is neki, ha ketten vagyunk az jobb, mint egyedül és ahogyan értelmeztem a családja... nem különösebben mondható emberközpontúnak, úgyhogy kétlem, hogy bármelyik felmenője kért volna segítséget bárkitől is. Habár Miles se kért, de volt annyira nyílt és őszinte, hogy végül elmondta az igazat és akárki akármit mond az őszinteség igenis megtudja hozni gyümölcsét, ahogyan azt ezúttal is láthatjuk. Akkor pedig talán a siker is már az ajtóban áll, csak ki kell nyitni neki, hogy bejöhessen. - Rendben, bár nálunk szerencsére nincsen családi átok, de nem fogok ellenkezni. - aztán persze ki tudja mit hoz a jövő, hogyan változik a világ és mikor szorulok rá, hogy megmentsen. Sosem tudhatjuk, hogy mikor üt be olyan baj, amivel az ember nem számol és akár még én is kerülhetek bajba, aki sosem keresi és nem is igen keveredik bele. Egyelőre amúgy is van dolgom és csak akkor váltok futólépésre, amikor kellően lefoglaltam a lényeket, hogy ne tudjanak utánam jönni, amíg elérem a bejáratot, ami immár nyitva van. Hogy kifelé hogyan oldjuk majd meg az más kérdés, de ezen azt hiszem ráérünk majd akkor gondolkodni, amikor eljön ennek is az ideje. Addig a benti nehézségeken kell átküzdeni magunkat, hogy megfejtsük a naplót. - Azt hiszem nem lesz egyszerű, de akkor már mások megtalálták volna ugye? -előkerül ezúttal a pálcám, hogy egy ezüst színű alig vibráló vékony kis kötél induljon meg a varázslat hatására a végéből. Az ajtóhoz érintem, így oda tapad, tehát indulhatunk. Ha bajba kerülünk innentől Milesé a feladat, hogy megoldja, hiszen az én pálcám egyelőre foglalt. Amíg az ezüst szál él, addig nem varázsolhatok mást és ha elszakadna... na akkor leszünk igazán bajban, hiszen igen nehéz kijutni egy labirintusból, ha nem tudod merre mentél be.
- Kezdem elhinni, hogy ez egyre nyilvánvalóbbnak tűnik. – Vélekedek én is Lunával együtt, egyetértve abban, hogy már nem is csak rólam szól mindez, hanem kettőnkről. Kész volt felvállalni, hogy az átok összeköt minket, sőt, gyakran úgy csinál, mintha neki kéne a vállán vinni az egészet, amiért nagyon tudom őt szeretni. A vásárra viszi a bőrét, és ha jobban belegondolok, egy lány háztársamat sem tudtam volna ilyesmire megkérni, se Pansyt, se Astoriát. Na nem mintha mindez a házakról szólna. Luna is csupán azért keveredett bele, mert a habókos apja valamiért vonzódik a halál ereklyéihez, ám mégis más úton indulunk el, s közben még egy párrá is váltunk, habár ez utóbbiban elég esetlenek vagyunk, de éppen ez a szép az egészben. - Na jó, de a következő alkalommal én mentelek meg téged.. – Mormolom ha nem is kétségbeesetten, de akkor is kőkemény elhatározással, mert szép dolog, hogy segít nekem, de hogy a veszélyes helyzetekben is ő áll ki értem, hosszú távon nem elfogadható dolog. Nem arról van szó, hogy lenézném, mint lányt, hanem hogy még mindig nehéz elfogadnom, hogy valaki az életét kockáztatja. Na és persze azzal, hogy a nagyteremben elcsattant az a csók, szerettem volna kinyilatkoztatni, hogy Luna cseppet sem az a bénác ska, gyámoltalan szöszi, mint akinek tartják. Ráadásul ha egy egykori menő mardekáros mutatja ki a vonzalmát, talán mint lányként is máshogyan néznek rá a jövőben. Vagy csak mindkettőnkön nevetni fognak, hogy a két különc egymásra talált? Hát őszintén az sem érdekelne. Átoktöréssel próbálkozom, ráadásul még a bombardát is bevetem, hogy még inkább meggyengítsem az ajtót, de egyikre se nyílik, ezért behunyom a szememet, hátha ki tudom zárni azt, hogy Luna mit vívhat az infernusokkal. Amikor kinyitom, igyekszem higgadtan átlátni a rúnákat, visszaugorva a gyerekkorba, amikor még kirakósozunk. És láss csodát, Hekaté szikuratja nagysága éppen az egyszerűségében rejlik. Az azonos jellegű rúnákat kell egymáshoz tologatni, úgyhogy gyorsan végzek, mire kattanással kitárul az ajtó. – Gyere! – Kiáltok hátra, s miközben Luna fut felém, addig én szórok néhány átkot mögé, hogy fedezni tudjam. – MOST! – Adom meg a záróparancsot, hogy ugorjon, aztán behúzom magunk mögött az ajtót, remélhetőleg bentről is nyílik valahogyan. Ha már bent vagyunk, akkor egy barlangfolyosón állunk, többféle járat indul mindenfelé. Labirintus. De szét nem válhatunk, úgyhogy már meg is fogom a kezét.
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Miles & Luna - The show must go on 2018-12-12, 15:25
- Mert nekik nem volt segítségük és... ki tudja, talán te leszel a szerencsés a sokból az egy. - nem mondhatok én sem biztosan, de ha hiszünk abban, hogy valami sikerül és mindent meg is teszünk érte, akkor én úgy gondolom, hogy a fáradozásinkat igenis siker koronázhatja. Semmi értelme azon gondolkodni mi van, ha nem sikerül, mert akkor tényleg értelmetlen már megpróbálni is. - Nem adod fel már előre ugye? Ha arra gondolsz, hogy nem sikerül, lehet hogy pont azért nem fog. - képesek vagyunk bevonzani azt, amire sokat gondolunk, még ha idővel is, de igenis így gondolom, úgyhogy hinnie kell benne, hogy sikerrel járunk, ahogyan én is hiszek és nem szabad azon gondolkodnia, hogy előtte hányaknak és miért nem sikerült feloldozni a családot az átok alól. Minden átok megtörhető, csak vannak olyanok, amiket nagyon nehéz, de nekünk sikerülni fog! - Ne aggódj, megoldom, csak nyisd ki az ajtót. - nem gondolkodhatunk, vagy aggódhatunk most sokat, egyszerűen cselekedni kell. A növények segítenek, szépen csavarodnak a lábakra, elesésből földre kerülő karokra és fogják meg, lassítják a lényeket és én ezt is akartam elérni, ami most láthatóan tökéletesen sikerül is. Nincs más hátra, mint előre, időnként Miles felé pillantok és ha jelez, hogy készen van, akkor elengedem a varázslatot, úgyis hat egy ideig még és futólépésben az ajtó felé veszem az irányt. Azt már be tudjuk csukni magunk mögött és hogy hogyan jutunk majd ki... Hát egyszerre mindig egy problémával kell megküzdeni, tehát azzal majd foglalkozunk akkor, ha kifelé jövünk. Jelenleg a benti helyzetre kell koncentrálnunk, hiszen ha már bejutni nehéz, akkor minden bizonnyal nem lesz könnyű megtalálni majd azt a szemüveget és főleg nem lehet csak úgy könnyedén elhozni, hiszen akkor már megtette volna valaki más.
- Csak azt nem érted meg drága Luna, hogy számos felmenőmnek nem sikerült ellene tenni, miért pont én lennék sikeres? – Azért a kétség még mindig ott ül a szememben. Nyilván az őseimnek is volt olykor segítője, de soha senki nem tudta végleg elűzni az árnyat. Persze Luna okos, nagyon is okos, bőven elképzelhető, hogy olyan beleérzőkészsége van, mint korábban még senkinek, de a kétségeket immár csak szavak szintjén fogalmazom meg, immár itt vagyok, hogy tevékenyen is moccanjak. Remélhetőleg már az én gyerekeim nem ilyen rettegésben fognak felnőni. Leszállunk a temetkezési hely közelében, hiszen hova is máshova hoztak volna a halállovak... Ez a Hekaté igazi sötét istennő lehetett. Az infernusok megjelenése már meg sem lep. A pálcám kézbe kerül, legalább a sötét varázslatokból jó vagyok, de a szöszi most magára vállalja a harcot. - Ne maradj hátra, ha nem bírsz velük, inkább meneküljünk. – Még véletlenül sem akarom, hogy hátramaradjon, és ezért gyűrjék le. A túlerő elképzelhetetlenül nagy. Még ha az első infernusok bele is sétálnak az éledő növényekbe, ekkora hordát nem fog tudni csak úgy feltartani a druida varázslat. Amit egyébként mástól még nem láttam, de hát Lunától ez sem meglepő. Elválunk, én elindulok a szikurat felé, s egy lépcsőt lelek, amely levisz a bejárathoz. Innen még nagyjából látom Lunát, de a saját dolgommal kell foglalkoznom. A bejárathoz érve látom, hogy világító rúnák sokasága teszi bonyululttá a dolgot. A pálcával hozzájuk érintve mozgásba kezdenek, de még nem nyílik az ajtó. Sürgősen ki kell találnom a logikáját, különben Luna ellen a túlerő veszélyesen nagyra hízik.
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Miles & Luna - The show must go on 2018-11-29, 12:56
- Úgy tűnik a halál mindenhogyan félelmetes, pedig nem tehetünk ellene semmit, ha jönnie kell. Persze más egy átok, mai sürgetni próbálja, az ellen biztosan lehet tenni. - csak az apja nem jött rá, hogy mit és hogyan, a nagyapja pedig elengedte a témát, de mi majd megoldjuk és hogy miért? Mert mi meg akarjuk oldani és ha jól sejtem, azok alapján, amit a családjáról mesélt, akkor az apja kétlem, hogy bármikor is bárkitől segítséget kért volna. Egyedül küzködött, egyedül próbálta megoldni és láthatóan nem járt sikerrel. Na nem azt mondom, hogy én vagyok itt a megváltó válasz, de azért mégis csak számít, ha az ember nincs egyedül a nehézségekkel szemben, hanem van valaki, aki olyat is megláthat, amit ő nem. Ha az apja bevonta volna mondjuk akár a fiát, hogy ne egyedül vergődjön, lehetséges, hogy megoldást találtak volna és nem lett volna olyan hideg és felületes a kapcsolatuk. Olyan szomorú ez az egész. - Talán megpróbálhatok valamit, amivel visszafogjuk őket egy időre, amíg bejutunk. - a kezem nyomán, ahogyan a földre tenyerelek a környező növények szépen lassan elkezdenek ráfonódni az élőholtak lábára, lehúzva őket a földre, jó eséllyel le is szögezve őket, hogy ne tudjanak moccanni, így akár ki is kerülhetjük őket, hogy elérjük a célt, az egyelőre zárt ajtót. - Próbáld meg kinyitni, nem tudom, hogy ez meddig tart, még sosem próbáltam élesben és főleg... ilyen mértékben. - hát igen, azért még figyelek, ne hogy beszoruljunk az élőholtak és a síremlék közé, az azért igen kellemetlen lenne.
- Ahogy mondod. Más attól fél, hogy nem tudja, mikor, és hogyan hal meg, nálam meg nagyjából pont ezek adottak. – Borzongok meg a rám váró vészterhes sorsra gondolva, de ez az édes mosoly mindent enyhít, még azt is, hogy eddig egyedül kellett mindezzel szembenéznem. Luna valahogy továbbra is olyan nyugodt, hogy én is kezdem lassan elhinni, hogy az én életemben fog megtörténni az átoknak a megtörése. Igen, jó lenne, ha az én gyerekeim már nem ilyen teher alatt nőnének fel. - Köszönöm. – Bólintok végigsimítva a kézfején. Adná magát egy újabb csók, de azt hiszem így is kezdek reménytelenül beleesni, hiába is küzdenék ellene, de egészen addig, amíg nem tudhatom őt biztonságban, nem akarok jobban belegondolni. Azzal nincsen bajom, hogy egy lány véd meg, már régen kinőttem abból a korból, hogy egózzak, mint férfi, akinél a nők csak a törékeny, gyengébbik nem lehet. Luna okosabb, és nyugodtabb nálam, s bár nem akarok mindent rábízni, jó helyen van nála az ügyem. Annyit azért megtehetek, hogy mélyre ások gondolatban a régen tanult átkok között, hátha szükség lesz rá. S ahogyan elnézem a terepet, ahol a thestrál hoz minket, egyre valószinűbb, hogy nem ússzuk meg harc nélkül. Leszállunk, hogy közelebbről is szemügyre vegyük a síremléket, és beigazolódik a balsejtelmem, infernusok. Több tucatnyian. Lehetnek vagy ötvenen! – Hogy csaljuk el őket? – Kérdezem a számat harapdálva. Elkezdhetünk itt tűzgolyókat dobálgatni, de nem biztos, hogy jó megoldás, mert lehetnek többen is, ráadásul a támadómágia hangos, felébreszthet más őröket is. A hullák komótosan, de biztosan közelednek.
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Miles & Luna - The show must go on 2018-11-13, 10:20
Megértem Milest, biztosan nehéz lehet egy ilyen átok terhe alatt élni és főleg ezen kattogni napi szinten, hogy mikor lesz jobb, hogy mikor oldódik meg, vagy mi van, ha soha, főleg ha látta azt az árnyat, ami elragadta az apját és most retteg mi lesz, ha vele is ugyanez történik. Nem csoda, hogy fél. A félelem normális emberi reakció, még akkor is, ha az agyunk tudja, hogy attól nem lesz jobb, hogy megoldást sem hoz, de mégis mit lehet tenni, ha ez egy puszta ösztön? - Ijesztő lehet tudni, hogy mi okozhatja a veszted, de megakadályozzuk rendben? - mosolyogva biztatom, hogy most ez a dolgom és mást nem is nagyon tehetek igaz? Nem tudom megölelni, de félkézzel megszorítom azért a kezét, amivel átölel, hogy tudja én cseppet sem nézem le a miatt, hogy fél, vagy akár csak aggódik. Viszont azért vagyunk itt, azért vagyunk úton, hogy megoldást találjunk és minden erőnkkel azon leszünk, hogy ez meg is legyen valamiképp. Ha pedig most nem lesz, hát akkor tovább folytatjuk. Nem akarom, hogy ilyen vég várjon rá és azt sem, hogy egész életében rettegnie kelljen attól, hogy mi hozza majd el a halálát. - Pedig sosem jó gyámoltalannak lenni, mindig csak arra várni, hogy ki véd meg... Most én védelek meg téged. - mondhatnám, hogy megpróbálom, de nem. Eldöntöttem és igenis meg fogom tenni. Szeretném, ha nyugodt élete lenne és szeretném, ha jól élne, ha nem kellene folyton aggódnia valami miatt. Miles kedves srác, de az egész élete kötelességről és félszről szólt eddig, ami rettenetes lehet. Ha megoldjuk ezt, akkora teher eshet le a válláról, amit talán most még el sem tud képzelni. - Talán igen, nézzük meg! - nem is kell irányítanom, a thesztrál magától leszáll egy közeli kis tisztásra, hogy aztán ott leszállhassunk a hátáról. Tudom, hogy ha nincs komoly baj, akkor itt meg is fog várni minket, hiszen csak nyihog egyet és szépen leheveredik a fűbe, mintha épp pihenni készülne. Végül is ez is esélyes, jó sokat repült. Én pedig Milesszal egyetemben elindulok a síremlék felé. Nincs a környéken semmi és senki, talán még nem jártak itt ,vagy nem elegen ahhoz, hogy megtalálják a szemüveget?
Meg sem lepődöm rajta, hogy Luna a thestrálokban is csak a jót látja, és nekem sincsen velük semmi bajok. Ha nem is pontosan értik, amit mondunk, nagyjából igenis érzékelik, hogy mit szeretnénk, mi a szándékunk. És ennyi pont elég. A kutyák esetén a vezényszavak hiába olyan erőteljesek, a két fél közti kialakult hűség, empátia az igazán sorsdöntő. Most sem az a lényeg, hogy Luna legközelebb dupla húst hoz, hiszen már lehet előzetesen valami múltjuk, és itt a kapocs lényege. Bennem sem látnak semmilyen ártó szándékot, én tényleg csak Lunát védem, no meg meg szeretném törni ezt a rettentő átkot. Nem vagyok lelki roncs, inkább csak befelé forduló könyvmoly, aki egykor kviddicssztár volt a mardekárban, hogy aztán egy szó nélkül ott hagyjam a csapatot. Egyszer talán elmesélem nekik, hogy mi történt, de ez most csak Lunára tartozik, mást nem is vonnék be. - Nem arról van szó, hogy félek a kudarctól, csak.. Más, ha a kviddicsben sikeres vagyok, vagy ha életek függnek tőlem. Te nem láttad azt az árnyékot.. Azt hiszem ha le is győzzük, akkor is, amíg élek, rémálmaim lesznek tőle. – Kissé panaszkodósan hangzik ez, de Luna előtt nem kell játszanom a menőt, nem mintha manapság bárki előtt is játszanám. Egyetlen határozott döntésem csak az volt, hogy meg tudtam csókolni a nagyteremben mindenki előtt. Persze hozok én félszeg, bizonytalan döntéseket, mint a titkom felfedése, és amellett kiállás, hogy később is maradnék az édesapjánál írni, de szívem szerint mást nem is akarnék most bevonni. Luna minden naivitása ellenére nagyon vagány, és tetszik benne. - Mindenre olyan frappáns válaszaid vannak. Pedig a fiúk a gyámoltalan lányokat szeretik. Azt hiszem én vagyok a kivétel. – Hajolok most előre, hogy egy puszit nyomjak az arcára. Hihetetlen, de nekem egy okos világmegmentős kedvesem van. Csak éppen azt nem tudom, hogy hol fogjuk megtalálni azt a bizonyos szemüveget, mégis oly izgalommal tölt el, hogy végre aktívan nyomozhatok. – Nem az lesz az? – Valamiféle szikurat féle épület terül el alattunk, nem olyan messze. Lehet, hogy valami síremlék közelébe hozott minket a halálpaci? Nem lennék meglepve. Aztán lehet, hogy merő véletlenség.
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Miles & Luna - The show must go on 2018-11-02, 16:35
Igen, van az úgy, hogy másik számára meglepő és furcsa dolog, ha simán beszélgetek az állatokkal, főleg mert szerintük úgy sem értenek, na de csak azért, mert nem tudnak válaszolni miért ne érthetnék azt amit mondunk nem igaz? Úgy gondolom, hogy igenis van rá esély, hogy a thesztrálok is értenek minket, ha más nem, hát a hanglejtést, vagy hogy nem akarunk nekik rosszat, nem akarunk nekik ártani és ez is igenis nagyon fontos dolog és nagyon fontos információ. - Amíg nem tudjuk egészen biztosan, hogy nem értik... akár érthetik is nem igaz? - mosolyodom el, mint aki persze tisztában van azzal, hogy nem feltétlenül egyértelmű, hogy értik, amit mondunk, de ki sem zárhatjuk. Én akkor mondom valamire, hogy nincs, ha egyértelműen bizonyítható, hogy nincs, addig bármi lehet. Végül is egy olyan világban élünk, ami varázslatból épül fel és a varázslat alap esszenciája sem fogható meg kézzel, nem látható feltétlenül, és még csak nem is mindig jár fényhatással egy-egy varázsige és ennek ellenére mégis tudjuk, hogy van, tudjuk, hogy létezik, miközben a muglik szerint mindez lehetetlenség. Akkor hát miért ne érthetnének minket a thesztrálok? - Pedig a kudarc nem valami kézzelfogható dolog és pont a sikertelenségből lehet tanulni. Butaság félni tőle. - pillantok még hátra a vállam felett. Cseppet sem zavar, hogy a derekamban kapaszkodik, nem is igen lenne más lehetőség igazából, így a tökéletes neki is, és egyébként is miért lenne zavaró? A fő cél, hogy senki se essen le és elérjünk a célig, ami még azt sem tudjuk hol lehet. Közben persze el is rugaszkodunk, és így már jóval nehezebb beszélgetni, főleg nekem, mert a hang hátrafelé kevésbé terjed, de mégis meghallom Miles hangját, aki érzem már megint aggódik és már megint olyasmin, ami... - Miért aggódjak a miatt, ami még meg sem történt és lehet, hogy nem is fog? Ennek semmi értelme. - és persze tudom, hogy ennek ellenére a legtöbben mégis így gondolkodnak és a legtöbben mégis így csinálják, de én ennek se látom értelmét. Most egyébként is több értelme van inkább a tájra figyelni, a békére, a szabadságra, ami a repüléssel jár és nem aggódni és előre gondolkodni olyasmin, main talán tényleg úgy se lehet változtatni.
Azért nem gondolom, hogy ne lennének még éveink, hiszen apámat is akkor ragadta el az az árny, amikor az utóda, azaz én megszülettem. Valahogy a vérvonal olyan szinten átkozott, hogy akkor tud továbböröklődni, ha van hova. A szörnyetegnek szüksége van az újabb és újabb áldozatokra. Lehet, hogy ebbe nem gondolt bele senki a felmenőimtől, hogy egyszerűen csak nem szapadna utódokat nemzeni. Na igen, nálunk a család elég fontos volt mindig is, főleg mivel aranyvérűek vagyunk, így fel sem merült, hogy ne tegyünk így. Én is szeretnék majd egyszer gyereket, ezért is lenne jó a végére jutni ennek az egésznek. - Értik, hogy mit mondunk? – Kérdezem hamiskás mosollyal. Luna képes mindent többnek látni, mint ami valójában. Engem is beleértve. Nem vagyok az a szent, akinek gondol, régen igenis arrogáns mardekáros vagyok, és csupán a körülményeknek köszönhető, hogy már a mások lealázásában találom meg az életcélomat. Magamtól talán sosem javulok meg. A thestrálok azonban rém okos lények lehetnek, ha képesek segíteni, és értékelni, amit hallanak tőlünk. Akkor lehet, hogy jobban meg kéne válogatnom a szavaimat. Bár kétségkívül nem túl bizalomgerjesztő lények, de én aztán tudhatnám hogy a látszat nem minden. A zsebeimben turkálok, de egy árva kekszet sem találok, hiszen nem készültem rá a nagyteremben hogy bármit is el kéne hoznom. Ellenben a ruhámon érzik az éppen az imént evett májpástétom finom illatát, így nem csoda, hogy összevissza szaglásznak. Olyanok, mint a kiskutyák, legalábbis ez a példány, akivel Luna barátkozik. - Úgy értettem, az átkokban még sosem csalódtál. De állatokkal sokkal logikusabb nyelvtanilag. – Bólogatok szórakozott mosollyal, én is végigsimítok a halálpaci sörényén, aki úgy fest most egészen odavan értünk. Kevesen látják őket, és még kevesebben járnak ki hozzájuk. Felülök Luna mögé, de hirtelen nem is tudom, hogy hol kapaszkodjak, mert mégiscsak más a fogása, mint egy seprűnek. Maradok a derekánál, elvileg az talán valami kevésbé tapizós pont. – Áh, ettől nem. A magasság éppen hogy éltet. A kudarc az, amitől félek. – Na és hogy elveszítem őt, de hát a férfiegó túl erős ahhoz, hogy ezt még hozzá is tegyem, meg különben is mondtam már. Nem noszogatom az állatot, majd Luna irányít. Ahogyan a levegőben vagyunk, azért akaratlanul is füttyentek egyet, már régen nem részegített meg ennyire a szabadság íze. - Nem félsz attól, hogy ahova vezetnek minket, ott neked is bajod eshet? – Kérdezem kissé hangosabbra véve a hangerőt, hogy túl tudjam kiabálni a szél süvítését.
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Miles & Luna - The show must go on 2018-10-17, 09:08
Így igaz mindkettőnknek szokni kell még ezt a helyzetet. Nekem is, hiszen nem volt előtte más, aki érdeklődött volna irántam és a magam elvarázsolt világában eleve szokatlan dolog az ilyesmi, de mindenbe bele lehet rázódni, csupán idő kérdése, habár esetünkben időből nincs olyan sok, ha ezt az átkot nézzük, de hát pont azon vagyunk, hogy megoldjuk a problémát és az átkot is eltüntessük szépen Miles életéből. - Nem, nem gondolja úgy igazából, hogy csúnyák vagytok. - megsimizem a felnyihogó paci fejét, amit Miles szavaira reagál. Na jó, persze valószínűleg nem pont arra reagál, és én is tudom, hogy biztosan nem tartja őket csúnyáknak, inkább csak nem átlagosak. A mosolyomból látszik is, hogy nem komolyak a szavaim, inkább csak az esetleges feszültséget igyekszem oldani, hiszen ez biztosan nem könnyű a fiúnak. Ez az egész átok kérdés folyamatosan ott lebeg a feje felett, kénytelen együtt élni vele és teljesen érthető, ha ezt nem viseli könnyen, még ha próbálja is időnként elengedni magát. - Dehogy és ne aggódj, segíteni fognak. - igen, ahogyan látja jóban vagyok velük. A thesztrálok annak ellenére miket gondolnak róluk rendkívül kedves állatok és cseppet sem kell félni, vagy tartani tőlük. Én a magam részéről nem is tartok és pont e miatt nem kell most plusz hús, hiszen én elég gyakran járok ide amúgy is, hogy megetessem őket, nincs szükség rá, hogy most még azon felül is hozzon nekik valamit. Segíteni fognak, ehhez kétség sem fér, nem csoda ha már ülök is fel a hátára annak, aminek eddig is a fejét simiztem és cseppet sem érezheti Miles, hogy ne lenne teljes biztonságban mögöttem. - Az állatokban még sosem csalódtam, ők egyenesek... nem ismerik az álságosságot, mint... De ezt tudod. - és nem, nem róla beszélek, habár ő is inkább trükkel próbálkozott elsőre, mint nyíltan segítséget kérni, de tudjuk mindketten az emberektől lehet tartani, bennük lehet csalódni, de egy állat, ha hűséget fogad neked azt már nem veszítheted el még sok esetben akkor sem, ha igazából megérdemelnéd. Meg várom hát, amíg Miles elhelyezkedik, hogy aztán az állat nyakában finoman megkapaszkodva felszökkenjünk a levegőbe. Úgy indulunk meg, mintha súlyunk is alig lenne. A thesztrálok csodálatos lények, nem bíznak bennük, pedig hűséges és rendkívül erős állatok. - Azért szólj, ha félsz. - a hangom lejtéséből hallhatja, hogy csak viccelek, de sejtem még nem utazott ilyen módon, úgyhogy végül is ki tudja.
Megsimizem kicsit az arcát, szeretem így is kimutatni, amit érzek, nem csak szavakkal, vagy csókkal, noha egyikből sem szoktuk túlzásba vinni, szerintem nálunk a tettek beszélnek. Mindketten különcök vagyunk, s egyikünk sincsen hozzászokva ahhoz, hogy legyen valakije, de hátha idővel majd oldódunk. A furcsaságaink mellett komolyak is vagyunk, kész csoda, hogy rá tudtam venni, hogy megcsókoljam, mert talán a végtelenségig lehetett volna plátói szinten űzni mindezt, ha egyikünk sem lép. De én szerettem volna, hiszen ha megfogja a kezemet, megölel, ezek igenis fontos tényezők az én kis lelkibeteg elgondolásomban. Elindulunk kifelé, gyorsan felkapom a füzetkét, mielőtt Luna még ott felejtené. Eddig nálam volt, minden bizalmamat belefektetettem, hiszen tudtam, ő sosem élne vissza mindazzal, amit mondtam neki. - Én sosem féltem tőlük. Amolyan vadlovaknak tekintintettem őket, de csak a kinézetük miatt, mert amúgy tényleg békések. – Csóválom a fejemet, nem is csodálom, hogy Luna róluk is ilyen sokat tud. Hozzám hasonlóan rengeteget olvas, csak éppen eddig más volt az érdeklődési körünk. Ő sokszor kimászkál az erdőbe, Hagrid kunyhója környékén szed virágokat, nekem azért nem ennyire természetes, hogy kint is elvagyok. - Ne szaladjak vissza valami húsért? – Kérdezem Lunától, mert bár ő már mászik is az egyik pasi hátára, azért tényleg jó lenne őket megvesztegetni. Itt a karámban óvatosabban lépdelek, mert mégiscsak idegen felségterület. Ám ha a lány ennyire hisz bennük, akkor szívesen követem a példáját. – Tényleg jóban vagy velük. – Mögé ülök fel, s a derekára illesztem az ujjaimat. Nincsen gondom a magassággal, sokat repültem annak idején, de azért egy thestrált a szőrén megülni mégiscsak más, mint egy párnázóbűbájjal ellátott versenyseprű. - Sosem csalódtál még bennük? Tudod, hogy nem akarom, hogy bármi bajod essen miattam. – Talán kissé túlaggódom a dolgot, de Lunának meg kell érteni, hogy ha már bevontam ebbe az átok témába, legalább a nyakát ne törje ki, mert többek között lezuhanunk a magasból. Ez az én keresztem, de ő komoly mértékben átvett a cipeléséből.
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Miles & Luna - The show must go on 2018-10-09, 09:18
Tudtam én már az elején is, hogy Miles nem rossz srác, csak rossz dolgok történtek vele, amikkel egyelőre még nem tudja, hogy mit kezdjen és amiket még nem tudja hogyan is hozzon rendbe. Érthető, ha e miatt elmaradt magától másokat vagy a könnyebb utat választott, hogy megpróbálja trükkel kiszedni belőlünk a válaszokat, amik érdekelték. Főleg, mert nem ismert, nem tudhatta, hogy önként is szívesen segítek neki, ehhez nem kell semmiféle trükk, vagy hasonló. - Akkor ennek tényleg örülök, nem is kell másokkal foglalkozni. - én is mindig így gondoltam, viszont nem vártam el másoktól, hogy ők is így gondolják. Végtére is az emberek nem gondolkodhatnak ugyanúgy. A legtöbben szeretnek megfelelni, szeretnek beolvadni az átlag közé. Én sosem voltam ilyen. Mindig is szerettem különbözni és sosem érdekeltek a vélemények, hiszen ha másoknak akarsz megfelelni nem leszel igazán önmagad, annak pedig mi értelme? - De már itt vagyok és segítek és tévedhetek is. Ez még nem biztos, hogy megoldást hoz, de hátha. - újabb mosoly, biztató, mert tudom én, hogy biztosan aggódik még most is és azt is értem, hogy nem örül, hogy eddig nem jött rá itt is lehet valami, de nincs ezzel baj, mert még időben vagyok, hogy segítsek, ha tudok. Ha pedig tévedek, akkor megpróbálunk valami mást. Megoldásnak lennie kell, csak meg kell találnunk és azért vagyunk ketten, hogy ketten könnyebb legyen. Nem szólhat az egész élete a rettegésről egy átoktól. Az teljesen kiszívná belőle az erőt, a boldogságot és értelmetlenné válna a lét is számára. Félek a szüleivel is így lehetett, az apjával, a nagyapjával, azért is nem ismeri az igazi Karácsonyt teszem azt. Nem csoda, ha nem ünnepeltek boldogan egy ilyen teherrel a vállukon. - Tényleg nincs éjszaka, de őket mindig is a sötétség és a halál jelének tulajdonították, ami persze hatalmas tévedés, de... - én persze már az egyik közeledő paci fejét simogatom. Mások szerint nem szépek, ijesztőek, de én mindig is jóban voltam a thesztrálokkal. Különlegesek és ezért sokan nem értik meg őket. - Talán segítenek... gyere! - gondolkodás nélkül lépek be a karámba a méretes jószágok közé. Könnyedén össze tudnának tiporni, de fel sem merül ilyesmi, csak közelebb jönnek több jószág is, hogy a fejükkel lökdössék a táskámat. - Sajnálom, most nem hoztam semmit, de ha segítetek, akkor a következő alkalommal dupla adagot kérek a manóktól, rendben? - kb. úgy beszélek velük, mint a gyerekekkel és úgy is veszek, mintha minimum értenének, aztán előveszem a jegyzetfüzetet, hogy a legközelebb lévő állat orrához tartsam, aki bőszen szaglászni kezdi, majd hangosan nyihogva fúj egyet, én pedig gondolkodás nélkül mászok fel a hátára, amikor kissé letérdel. Várakozón pillantva Milesra, hogy mögém ül-e, vagy inkább választ egy másik pacit.
Lényegében jól látja, már teszek rá, hogy ki mit gondol, pedig az elmúlt években is így tettem, csak ő nagyban hozzájárult, hogy mindezt még szabadabban, boldogabban művelhessem. Megtehette volna, hogy udvariasan elhárítja a közeledésemet, és csak barátként próbál segíteni, hiszen amit külsőleg mutat, cseppet sem az a divatmacás stílus, amivel a legtöbb roxfortos lány hódít. Luna visszafogott, és aranyos, nem zavarja, ha továbbra is iskolai egyenruhában, vagy pulcsiban van, de engem sem. Régen nem mászkálok már lányok után, nem az érdekel, hogy mi van a ruhájuk alatt, hanem Luna bája, édes aggódása fogott meg ennyire, ami miatt már tényleg úgy érzem, hogy akár megoldom ezt a talányt, akár nem máris jobban vagyok. Ráadásul vissza szokott csókolni, nem csak úgy elfogadja, amivel próbálkozom, holott én sem vagyok túl ügyes, lévén már totálisan elszoktam minden kapcsolattól, de pont ez a kölcsönös bénázás jelenti azt, hogy összetartozunk. - Rá se ránts, engem aztán nem zavarnak. Veled érzem jól magamat, így semmi másnak nincsen jelentősége. – Úgy látom, hogy ez neki sincsen ellenére, így nyugodtan felvállahatjuk, hogy ha eddig furcsának találtak minket, most legalább amolyan zsák a foltját szindróma van kialakulóban. Inkább figyelünk a füzetkére, mást most úgysem érdeklünk, mint ahogyan a több éves könyvtári kutatómunkám során sem jött oda hozzám senki, hogy faggatózzon, hogy mit keresek. Különben is, nagy ez az iskola ahhoz, hogy mindenki inkább a saját életetét élje, még akkor is, ha a háztársaim nagy része szeret mások dolgaiba beleugatni. - Igen, ebben is igazad van, csak azt sajnálom, hogy annyira viszont nem hasonlítottunk, hogy hasonló rugóra járjon az agyunk. – Ez persze azt jelenti, hogy akkor nem is találkoztam volna így össze Lunával, nem kértem volna a segítségét, és talán akkor nem foghatnám a kezét. Talán jobb így, még ha évek is mentek kárba. Lehet, hogy az ő segítsége nélkül már simán halott lennék. És igen, ahhoz képest, ahogyan láttam meghalni apámat, mégis elhűlve hallgatom ezt a sötét történetet. Valahogy kiráz a hideg, visszatér az a baljós pillanat, ahogyan az apám teste attól a sötéten gomolygó kísértet érintésétől összefonnyadt, mint a mazsola. Talán rám is ez vár? Mégis megfogom Luna kezét, és loholok utána, ahogyan csak tudok. Máris van ötlete? – De hát most nincs éjszaka! – Lihegem a futás közben, de talán más ötlete támadt. Thestrált a fentiekből adódóan már láttam korábban, így nem lepődök meg, csak kiváncsian figyelem a lányt hogy mit is akarunk tőlük. Példának okáért az merül fel bennem, hogy lehet, hogy ezek a halállovak el tudnak minket vezetni abba a titkos zúgba, ahol a szemüveget találhatjuk?
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Miles & Luna - The show must go on 2018-10-01, 09:40
Igazán nem akarok több gondot okozni neki, mint amije már egyébként is van és hát az átok miatt már tényleg így is van elég baja, én pedig szeretném, ha lehetőleg több nem lenne neki, de ha őt nem zavarja pusmogás, akkor engem főleg, hiszen engem eddig sem érdekelt különösebben, hogy mások mit gondolnak, vagy épp mit súgnak össze a hátam mögött. Számomra ez már úgy is megszokott. A Hollóhát asztalánál is van egy-két meglepett pislogás, de ők sokkal hamarabb továbblendülnek ezen, mint itt a Mardekárosok, akik szépen elszivárognak mellőlünk. - Ez igaz, de csak mert én így gondolom, neked még nem kötelező vállalni. A te háztársaid nehezebb esetek és naponta találkoznod kell velük. - hiszen az óráit, a klubhelyiséget nem kerülheti ki. Nekem annyiban könnyebb azért, hogy nem olyanok a háztársaim, bár nekik is vannak érdekes szokásaik, mint mondjuk cipőim elrejtése év végén, de ezekhez már hozzászoktam és mindig is úgy kezeltem, mint valami vicces játékot, amit nem kell különösebben a lelkemre venni, ezért nem is teszem ezúttal sem, amikor kapunk pár csúnya nézést, hanem csak a notesszel foglalkozom, hiszen most az a fontos, hogy a végére járjunk a családját fenyegető átoknak. - Nem tudhattad és ki tudja, ha te rájössz akkor más is és akkor ez a füzet valószínűleg már nem létezne az édesapád összes többi kutatási anyagával együtt. Tehát jó dolog, hogy így elrejtőzött. - na igen, legalább így megtalálhatjuk, ami el van rejtve benne, még ha így nehéz feladat is lesz és szerencsére Miles megtartotta a noteszt nem is sejtve hogy még tényleg fontos lehet. Ez itt a fő lényeg igazából, mert ha megszabadult volna tőle akkor most egy nyommal kevesebbünk lenne. - Hekaté a mágia, a sötétség és az éjszaka istennője, titkok ismerője, még az istenek is tisztelték őt és igen óvatosak voltak vele szemben a hatalma miatt. Azt mondják Hekaté szemüvegét a háromfejű kutya őrzi és csak az éjszaka mutatja meg a pontos helyét, de az eddigi kutatások alapján és amit olvastam róla vannak, akik szerint miután alvilági istennő és szoros kapcsolatban áll a sötétséggel... Gyere! - fel is pattanok, zsebre vágva a noteszt, és kézen fogva Milest. Meg se szólalok, amíg nem érünk el a célig, a karámig, ahol a thesztrálok nézelődnek békésen. Kérdőn pillantok a fiúra, nem tudom konkrétan találkozott-e már a halállal szemtől szemben. Tudom, hogy az édesapja meghalt, de ez még nem jelenti, hogy látja is ezeket a lényeket.
Nem, ez nem is lehet kérdés. Egy olyan angyal, mint Luna, nem lehet rejtőzködés tárgya. Ha piszkálják, engem is piszkálnak, de őszintén szólva kezd átragadni rám az ábrándossága, hogy ne érdekeljen senki, aki szomorúságot akar rám hozni. Vagyok elég szomorú magamtól is, ráadásul az elmúlt éveket könyvek fölé görnyedve töltöttem, így nem érdekel, ha összesúgnak a hátam mögött. Ráadásul Luna még a hazugságomat is érzékenységnek állította be, hogy csak nem akartam mást terhelni a bajommal, ami végülis így van, sosem akartam ártani neki. Sőt, kihagytam volna belőle, hiszen tudjuk, hogy mi lett azokkkal a Bletchneykkel, akik utódául születtek a nyomozóknak. - Nincs senki, aki árthatna nekem. Nincsen mivel. Te tanítottál meg, hogy mit sem számít az, hogy ki mit mondd, csak az, amit mi érzünk. – Azért a tél hosszú volt, és voltak Lunával nagy sétáink, beszélgetésink, s most az iskolaidőszak újbóli beköszöntével sem érzem úgy, hogy magunk mögött kéne hagynunk, hogy ez milyen édes dolog. Váratlan, de nagyon is édes! Szerencsére ő is csak miattam akart távolságtartó lenni, bár azzal, hogy leült az én házam asztalához, nagyjából át is ugrotta azt a részt, hogy találgatni lehessen rólunk. A két magának való különc meg most itt puszizkodik. Na nem mintha Piton nem jöhetne oda, de végülis egyetemisták vagyunk, ezzel nem szegünk házirendet. A vén denevér pedig most nincs is a teremben, lévén nem lakoma van, hanem simán tanulóidő. - Ez akkor is idegesítő, hogy évekig itt volt az orrom előtt. Annyi könyvet átnéztem, és pont ez a fura füzetke lehet a megoldás, a nyom valami kulcshoz. – Csóválom a fejemet, hogy aztán tovább hallgassam őt a szemüvegről, amit említ. Láttam már ilyesmiben, amikor a Hírverővel a kezében narglikat vadászott. Ezek szerint tényleg léteznek? Az már biztos, hogy Luna nem is habókos, mint ahogyan azt nagy tömegek állítják. – Hekaté? Az mintha valami görög varázslónő lenne. Van netán valami sírja? Miről szólnak a pletykák? – Könyökölök közelebb, hogy tovább lapozgassam a füzetecskét, de a szemüveg nélkül vélhetően esélyünk sincs hogy tovább jussunk. Apa vajon hogyan láthatta? Mondjuk nála volt a szemüveg??
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Miles & Luna - The show must go on 2018-09-24, 09:26
Meg se rezzenek, amikor felállnak páran a Mardekár asztalától csak mert leülök Miles mellé. Igazából egyáltalán nem meglepő a dolog, még ha azért belül kellemetlen érzés is, de ez egy pillanatig sem látszik rajtam, sőt egy meglett mosoly is az arcomra szökik a köszönése folyományaként, de persze viszonozom ezt a kis puszit. Cseppet sincs ellenemre csak hát ki tudja, hogy nem lesz-e ez kellemetlen hatással majd rá a későbbiekben. Megvédett annál a pikniknél az igaz, de ez most más, nyíltan vállalni, hogy egy Hollóhátas lány tetszik neki és a tetejében olyan lány, akit az iskola 80%-a flúgosnak és furcsának tart. - Nem félsz, hogy ez még bajt is hozhat a fejedre? - kiközösítés, piszkálódás... na persze tudom, hogy Miles nem az a közösségi ember, tehát jó eséllyel az ilyesmi teljességgel hidegen hagyja, de attól még igenis rossz dolgok is kisülhetnek belőle, ha nyíltan felvállalja ezt az egészet és bármennyire is nem érdekli akkor is napi szinten kénytelen megjelenni a Mardekárosok között akár csak ünnepekkor vagy teszem azt a klubhelyiségben. - Talán csak eleve más nézőpont kellett hozzá és az enyém más, mint a legtöbbeké. - hát igen, lehetséges, hogy Miles így se úgy se vette volna észre az apró részletek között elrejtett fontosabb információkat akkor sem, ha nagyon próbálkozik és nagyon figyel. Én ellenben másképp látom a világot, mint a legtöbben, e miatt pedig sokkal könnyebb dolgom volt és e miatt lehet, hogy én kiszúrtam azt, amit más nem vett volna észre. Azért is rejtette el olyan jól az édesapja, hogy ne tüntessék el ezt a nyomot is, hogy tényleg ne tűnjön úgy ez egyáltalán egy nyom. - Nem hiszem, hogy jó ötlet bárkinek is megmutatni, azzal talán bajba kevernénk, ha segítene, ha pedig nem akkor magunkat. De... van egy szemüveg. Apa sokat mesélt róla, Hekaté varázsszemüvege. Sok éve nem találták meg, csak pletykák keringenek a hollétéről, de az a szemüveg azt mondják felfedi a rejtett titkokat, amiket szemmel nem láthatunk meg. - ha nincs is kódtörőnk, meglelhetjük a szemüveget, hiszen nagy szükségünk van rá és még ha nem is vagyunk profi ereklyevadászok, de a szükség nagy úr és sokszor olyan ötleteket és erőt is ad az embernek, amit egy szimpla kíváncsiság nem.
A karácsonyi szünet óta lényegesen jobb a kedvem, és ez abban is megnyilvánul, hogy egész jó evő lettem. Ez már a Lovegood házban elkezdődött, hiszen ott eleve csak csupa finomság volt, de hát az ember igenis jobban tud enni, ha tudja, hogy valaki nagyon kedveli, aggódik, és tesz is érte. Ettől még bújom a könyveket rendesen, de sokszor találkoztunk Lunával, odaadtam a füzetkét, és most is ezzel kapcsolatban várok tőle visszajelzést, hogy mi sikerült. Most is éppen a fejemet tömöm, lendületes mozdulataimból látszik, hogy valami igazán olyan foglalkoztat, amitől a régi erőm visszatérőben van. A mellettem ülő máskor mindenkivel szemétkedő mardekárosok is csak úgy néznek, nem ezt szokták meg tőlem. Ezen csak emel, hogy még Luna is mellém ül. Többen felállnak az asztalunktól szemforgatva, de engem ez cseppet sem érdekel. Először ugyan odahajolok, hogy megnézzem, mit is talált, de végső soron nem egy percen múlik, hanem az álla alá nyúlok, magam felé fordítom, és egy puszit nyomok a szájára. Nem szégyenlem, és remélem ő sincs így vele. Végülis csak az édesapja előtt vagyunk vele úgy, hogy nem kéne bolygatni a dolgokat, de azért bízom benne, hogy az iskolában nem csak barátok leszünk. - Köszönöm, hogy megnézted. Kár, hogy én nem vettem komolyabban, hogy felfedhessem a titkait. – Hajolok a napló fölé, de én még nem feltétlenül rakom össze a dátumokat, félszavak, amiket egyértelműen apa írt oda. Az egész valamilyen eseménysorozathoz vezet, amelynek a végén mintha egy bizonyos pont állna. Valami, amit apa rejtett el, és talán meg is találhatjuk. De most hogyan szabaduljunk el? A húzós egyetemi időszak következik, még ha nem is annyira kötött az órarendünk, csak úgy pattanjunk meg, remélve, hogy nem tart pár napnál tovább? Azért ki sem akarok maradni a tanévből, hiszen a kviddicset áldoztam fel azért, hogy az átok nyomába eredjek, s a könyvek felett görnyedve okosodjak. – Valahogy fel kéne oldani a mágiával lefedett nyomokat? Ismersz valaki kódtörőt? Vagy ne mutasuk meg másnak? – Az apja nyilvánvalóan ért az ilyesmihez, de nem szívesen vonnám be, hiszen mint kiderült, egyenlőre nem a Halál ereklyéinek nyomában kell elindulnunk, mondhatni az totál zsákutca, hiszen Luna szerint értelmetlen elbújni a halál elől.
aláírás helye
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Miles & Luna - The show must go on 2018-09-16, 10:02
A téli szünet óta eltelt idő nem hozott sok előrelépést Miles ügyében, pedig még a nyaramból is igyekeztem erre is szánni, csak hát sok lehetőségem nem volt, mert volt néhány meghívásom a barátaimhoz, meg aztán apával egész évben nem tudunk együtt lenni, nem értékeli, ha nyáron is távol vagyok tőle, ha egyszer nincs más neki, csak én. Persze azért közben is igen sokat gondolkodtam ezen az egészen, az átok dolgon, meg hogyan lehetne megoldást találni rá és keresgéltem a füzetben is, amit elkértem tőle nyáron, amiben elvileg, azaz az ő meglátása szerint nincs semmi használható. Hát e téren nem értettünk egyet és most hogy végre Miles is kis késéssel visszatért az iskolapadba az első az, hogy amikor végre meglátom a Nagyteremben gondolkodás nélkül ülök le a Mardekár padjához mellé és nem foglalkozom a szúrós pillantásokkal, vagy épp a meglepett Hollóhátasokkal. Előszedem a naplót a táskámból és leteszem elé az asztalra. Több kis cetli is van benne, mindenféle jelölések, látszik, hogy jó sokat foglalkoztam vele és úgy ezzel az egésszel. Nagyrészt persze esténként, amikor nem valamilyen közös programunk volt apával. Így is jó párszor összefutottam Milesszal, sőt nyáron is töltött nálunk pár napot, ha már az újságban is segít apának és egyébként is igen jó érzés a közelében lenni. - Azt hiszem tényleg igazam volt és ebben több van néhány zagyvaságnál, csak az édesapád igen jól elrejtette, hogy mások ne találják meg és azt gondolják, mint te is... hogy semmiség és még annyit se ér, hogy elpusztítsák. - azért halkabbra fogom a hangomat, de szerencsére nincsenek sokan körülöttünk, hogy suttogni kelljen, bár abban nem vagyok biztos, hogy minden részletet itt és most kellene megbeszélnünk, nem inkább esetleg egy félreesőbb padon, folyosón, vagy akárhol máshol. Egyelőre tehát nem mondok többet, csak odacsúsztatom hozzá a naplót és türelmesen várok. Akár meg is nézheti, bejelöltem jó pár oldalt, ahol aláhúztam, vagy épp kijelöltem részeket van amit színes tollal, van amit csak pennával bekereteztem, sőt olyan is van, ahol nem látszik az ég világon semmi sem, ott talán mágiával van valami jelölve ezt tippelheti meg, hiszen ott is okkal van a kis színes cetli. Egy biztos lelkes vagyok, hiszen mégis csak előre jutottam hónapok után, amíg szinte semmi előrelépés nem történt sajnálatos módon. Nagyon szeretnék segíteni, hiszen egy családi átok nem valami kis apróság. Az ilyesmit meg kell oldani, főleg ha az ember egész jelenét és jövőjét gyökeresen befolyásolhatja.
