2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Köszönöm Fleur. – Szólítom most a nevén. Végülis szinte fajtársak vagyunk, és bár más osztályokon, de kollégák is egyben. Bennem nincsen semmiféle lenézés az irodistákkal szemben, mint ahogyan a mugli rendőrök ciccegnek a bürokraták felé. Lehet, hogy már csak azért sem, mert a gringottsban én is ilyen vagyok, át tudom érezni azt, hogy milyen az, jelentéseket körmölgetni, több főnöknek felelni, határidőket tartani. Fleur örülhet, ha élvezi ezt a munkát, és nem szürkül bele. – Szerintem eleve összeférhetetlenség lenne, mivel velem történt. Bár nem is tudom, alig egy éve kaptam meg a nyomozói státuszt, ezen idő alatt csak kisebb ügyekben segédkeztem Preston és persze Jennings aurorok mellett. – Ahogy együtt nézegetjük a képet, most bólintva nagyot nyelek, ha nem csak én látom a hasonlóságot, akkor nem csak beleképzelem, ez azért mindenképpen pozitív jel. De mi van, ha csak beleélem magam, és ha tényleg az igazi anyám, de hallani se akar rólam? Igaz, engem már nem kell felnevelni, de nem akarnám úgy leélni az életemet, hogy nincs hová hazamenni, a bánatot megosztani, na nem mintha azzal a banyával bármi is jó lett volna. Ám látom, hogy Daphne mennyire magányos, és ha vagyok én neki, az nem pótol egy teljes családot. Legalább egy vér szerinti rokon kellett volna neki is. Talán majd ha gyerekei lesznek, ha lesznek, az mégis egy olyan kötelék. De ha közben pedig magát a szerelmesdést sem élvezni..? Na de kissé elgondolkoztam, és nem akarom, hogy Fleur lássa, hogy merő véletlenségből a szexen agyalok. Pasi szokás, na! – Nem gondoltam, hogy máris itt találom.. Húzhatnám a dolgot, de napokig nem akarok izgulni rajta. Igen, ha már itt vagyok.. Köszönöm a segítséget Madame Weasley. Ha valahogy meghálálhatom, a Varázsbűn üldözésen megtalál. – Bólintva fordulok sarkon, Daphne felé pedig csak egy repcsit küldök, ami az épületen belül úgyis megtalálja, hogy lehet, hogy késni fogok, de az aktán szereplő osztály felé veszem az irányt. Ami nem más, mint pont a miénk, csak éppen az irodák, ahol sosem jártam, mert Daphne intézte a felvételimet, majd Eastwick erősítette meg, hogy a vizsgáim alapján ez jóváhagyható. Kicsit kérdezősködöm, és ha megvan a megfelelő iroda, akkor kopogtatok. Nagy levegő, bátorság!
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
- El sem tudom képzelni milyen érzés lehet ez. - együttérző a pillantásom, de lássuk be tényleg nem tudom, hogy milyen lehet átverve lenni, főleg úgy, hogy az egész életed lényegében hazugságra épült. Az én életem legalább ilyen tekintetben teljesen rendben van. A szüleim sosem hazudtak, legalábbis fontos dolgokban biztosan. Talán volt már rá példa, hogy eltitkoltak dolgokat, de végül is melyik szülő ne tenné meg ezt? Felnőttként azért már sok mindent másképp látok és tudom, hogy igenis előfordul, hogy az ember másképp él meg ezt-azt gyerekkorban és másképp, amikor már jobban érti az életet. De, hogy a szüleim ártani akarjanak nekem, az soha fel sem merülhetne. Rémes trauma lehet számára, hogy fel kell dolgoznia ezt és még meg is kell próbálnia kideríteni, hogy egyáltalán mi történhetett az igazi szüleivel. - Csak, ha mindenképpen ragaszkodik hozzá, de végül is ez a dolgom és szívesen segítek. Nagyon nehéz lehet ez most Önnek, főleg ha még azt is ki kell derítenie, hogy miért történtek a dolgok, vagy ilyenkor független aurorokra bízzák az ügyet? - amennyit tudok arról, amit mesélt legalábbis nagyon úgy fest, hogy nyomozásra lesz majd szükség, hogy kiderüljön, hogy miért akart ártani neki az anyja, no meg hogy egyáltalán hol lehet most. Azaz a nevelő anyja. Arról azért csak kell lennie valamiféle papírnak, hogy örökbe fogadták, bár ha az egész fű alatt ment, akkor van rá esély, hogy nincs. De talán a nőről találunk valamit. A kobold elég hosszú idő után tér vissza újra. Úgy fest tényleg mindent rendesen feltúrhatott, hogy utána járjon a dolgoknak ennek ellenére nem sok minden van nála, csak egyetlen papír, de az is elég lehet, ha van rajta legalább egy név. A kezembe nyomja, aztán sietősen távozik is. - Bár ezen a képen, amit talált fiatalabb, de elég nagy a hasonlóság nem gondolja? - Gerardnak adom természetesen a lapot, ami egy szimpla adatnyilvántartó akta. Van rajta születési dátum, név és persze egy jelen idejű kép is. Kiderül belőle, hogy a nő Kelly Anderson és a tetejében jelenleg a Minisztériumban dolgozik. - Felkeresi? - talán zsákutca, benne van a pakliban,főleg hogy a nő nem tűnik annyira idősnek, bár ha véla, akkor nem cosda, ha nem öregszik olyan intenzitással, főleg ha tisztavérű. Az adatok alapján nem régóta dolgozik csak itt, ezért is lehetséges, hogy Gerard nem futott össze vele eddig még véletlenül sem, bár könnyen lehet, hogy simán elsétáltak volna egymás mellett.
- Fel sem merült bennem, hogy tényleg ártani akarna nekem. Nekünk. A hazugság nem egyelő a gyilkossággal. Köszönöm, kedves Öntől. – Már a segítségre is gondolok, de Fleur is hasonlóan empatikus, mint Daphe. Igen, manapság ilyen emberekre van szükségem, hiszen sokáig oly egyedül voltam, azokat a lányokat nem tudom barátnak venni, akikkel valami kölcsönös megegyezésen alapuló összebújás volt. Lavender volt az egyetlen, aki úgy véltem, hogy megértett. Talán nem kellett volna összekeverni a barátkozást a szerelemmel, mert oly rövid ideig tartott, hogy úgy érzem, ez hasonló, mint amikor gyerekkorától ismer valaki egy ellentétes nemű barátot, majd amikor összeházasodnak, el is válnak egy éven belül. Ha sokáig nem alakult ki valami, azt már kár erőltetni, mert könnyen tönkremehet. Kivéve persze Daphne-vel, mert bár kedves volt számomra, hogy ilyen segítőkész, de vele ha akartam volna hosszú távon barátkozni. Ő az a fajta nő, aki mellett az életemet tudnám elképzelni, a vonzalom magában foglalta a barátságot, ám a csók ígéretét is. Talán az elején nem vett komolyan, mert egy fiatal srácnak gondolt, de meg kellett számára mutatnom, hogy már felnőttem. Pályát változtattam, önkontrollt szereztem, és láss csodát, még a pálcával is megtanultam érdemben bánni. Jó, ha Shanna kihívna valami párbajra, esélyem sem lenne, de azért egy hétköznapi embert, vagy bűnözőt simán lefegyverzek. – Ha ez sikerül hölgyem, tartozom egy szívességgel. Tudja, elég fontos ez nekem, ám nem szeretek viszonzatlanul maradni az ilyen kérdésekben. – Felelem én is bólintva, nem csupán a siker érdekel engem, már maga is is, hogy így segít nekem. Titokban azért reménykedek, hogy az illető nő valóban él, példának okáért az anyám, s hogy elraboltak, elvettek tőle, nem pedig eldobott. Igen, ez a logikusabb, hiszen akkor ez nem lenne annyira nagy titok, aki felnevelt simán elmondhatta volna az örökbefogadást. Biccentek a koboldnak, jól ismerem már a fajtájukat, a Gringotts-ban már szinte maguk közül valónak gondoltak, annyira komolyan vettem a munkámat, s bízom benne, hogy ez elterjedt rólam. A koboldok ritka önző népség, de tisztelik az álhatatosságot. Lélegzetvisszafojtva várok, összenézve Fleur-rel, karba is fonom a kezeimet, hogy ne látszódjon hogy mennyire remegek.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem mondom, hogy az én életem könnyű, vagy épp csupa napfény és nevetés, de legalább a családi hátterem mindig stabil volt. Bár kemény, de szerető szüleim vannak, sosem merült fel, hogy titkolóznának előlünk és persze ott a húgom, akivel csodálatos a kapcsolatom. Nem tudom, hogy mit érezhet, ami miatt amit megtudott, amit elmesélt, de biztos hogy nem lehet kellemes, hogy kiderül a szülei hazudtak neki, igazából nem is a szülei, aztán meg megpróbálja a vélt anyja eltenni lábalól. Ha ebbe most komolyabban belegondolnék, akkor sokkal inkább az együttérzésre koncentrálnék semmint arra, hogy segíteni próbáljak neki legalább a képen lévő nőről kideríteni valamit. - Akkor ez nem a legjobb mód volt, a Szent Mungóban könnyen lehet hogy többet ért volna a kutatással. Azért sajnálom, nem lehet könnyű mindezt feldolgozni. - pillantok rá azért egy kicsit teret engedve az együttérzésnek, még mielőtt az irattár felé vennénk az irányt. Egyáltalán nem biztos, hogy tárolunk bármiféle adatot a nőről, mert ha nem tett semmit, ami miatt a rendszerben lenne, netán csak egy gyerekkori kép van ról, amikor a Roxfortba került... És persze ha találunk is róla valamit, még mindig nem biztos, hogy az jó dolog lesz, ahogyan az sem, hogy még egyáltalán életben van. Lehet, hogy belehalt a szülésbe, a gyereket meg örökbe adták, bármi lehet a háttérben, de remélem, hogy nem erről van szó, hiszen Gerard szemében látni a reményt. Nem szeretnék én lenni az, aki ezt eloszlatja. - Reméljük és hogy életben... - elharapom a mondatot, hiszen úgyis sejti, hogy mire gondolok. Egyáltalán nem biztos, hogy életben van a nő, akit keres és még csak az sem biztos, hogy az anyja, még ha tényleg van is hasonlóság közöttük. Meg aztán, ha él is, hát akkor valami miatt elhagyta a gyerekét és erre nem mindig van mentség. - Azt én is remélem! - mosolyodom el még mielőtt belépnénk az irattárba. Elég nagy terület tárul a szemünk elé belépve az ajtón. A hosszú sorok között, itt-ott felbukkan egy kobold, akik nem csak a Gringottsban tevékenykednek. Elég profik az adatok kezelésében, titkok megtartásában is, úgyhogy itt is dolgozik pár és amikor belépünk hamar elénk is toppan egy, akit talál Gerard ismerhet is a bankból, ugyanis csak nem rég került ide, előtte pont ott dolgozott. - Jó napot! Miben segíthetek? - áll meg előttünk a kis kobold kihúzva magát, amitől persze ugyanúgy nem ér magasabbra a derekunknál, de láthatóan nagyon igyekszik nagyobbnak látszani. - Üdv. segítséget szeretnénk kérni. Őt keressük. Kép alapján tudom, hogy igen bonyolult a feladat, de talán fellelhető, már ha egyáltalán van róla bármiféle adat. Annyit szinte biztosra sejtünk, hogy véla az illető. - ami azért fontos adat lehet, hiszen akkor az aktájának helye is máshol lehet, sőt minden bizonnyal megtalálni is könnyebb, hiszen ez azért mégis csak leszűkíti a kört. A kobold aztán végigméri Gerardot, majd elvéve a képet biccent neki, hogy aztán eltűnjön a sorok között. Bíztatóan pillantok a férfire. Remélem, hogy nem zsákutcába fut épp. Látszik rajta, hogy nagy szüksége lenne valami pozitív hírre.
Reméltem, hogy Fleur ráér velem foglalkozni, szerencsére gyorsan kiderült, hogy tud időt szakítani az ügyemre, ami talán kissé öncélú, hiszen ki is várhattam volna a soromat, ahogyan bárki más teszi, de mégiscsak belsős dolgozó vagyok, házon belül logikus, hogy segítünk egymásnak. A kérdésére kihúzom magamat, valahogy már így is büszkeséggel tölt el, hogy eddig sikerült eljutnom, de adtam egy utolsó, komoly esélyt annak a banyának, hogy bevallja, hogy mi is történt valójában. – Valójában de. Hazamentem, hogy kifaggassam azt, aki felnevelt, de elkábított, és rám gyújtotta az engem kísérő Jenings hadnaggyal a Warrington-kúriát. A hadnagy szabadulási képességeinek köszönhető, hogy túléltük, de immár bizonyos, hogy csupán eszköz voltam valami komoly játszmában. – Csóválom a fejemet, de nem sajog a szívem, nem érzem veszteségnek az ál-anyám árulását, mert semmilyen kötődésem nincsen hozzá. Még dajkát is fogadott annak idején, hogy ne kelljen játszania velem. – Remélem nem valami bűnöző, mára több csapást nem viselnék el. – Próbálom elviccelni a helyzetet, hiszen ha komolyan belegondolnék, hogy árva vagyok, akit alapvetően rabságban tartottak, az még inkább része lenne annak a balszerencsés láncnak, amit Nox indított el, Lavenderen keresztül folytatódott, és most csupán Daphne az, aki minden szempontból boldogságot hoz az életembe. – Hogyne, nagyon kedves, hogy ilyen segítőkész. Jövök egy szívességgel madame, de remélem nem a gyilkossági részleg kapcsán kell viszonoznom. – Inkább kiigazítom magam, hiszen valójában férjezet asszony, ezért felelek így köszönő mosollyal, s mivel eddig ültem, most felpattanok, nyitom neki az ajtót, bár őszintén szólva fogalmam sincs, hogy merre lehet az irattár, tehát amerre mozdul mindig elé ugrok, hogy nyitogassak neki mindent. A bankban szigorú volt a nőkkel szembeni etikett, de tetszik is ez a protokoll, már levetkőzni sem fogom soha. Vajon miért nem vette fel a férje nevét? A minisztériumi táblán is így áll. Vagy csak egyszerűbb volt egy köztudatban lévő nevet megtartani? Vagy nem túl eszményi a házasságuk, és az elején is bizonytalan volt? Daphne Warrington....? Vajon Daphne még mindig a jelentéseket körmöli? Most, hogy nincs itt, eszembe jut, s szinte torokszorító a tény, hogy ennyire félrement az élete, hogy sosem tudta elengedni magát senki karjaiban. Vajon velem menne? Vagy Nox miatt már én sem vagyok olyan szinten? Tulajdonképpen ő volt az utolsó, és enyhe gyomorideg vett körbe mindig, amióta valaki iránt egy kis vonzalmat is éreztem. Daphne persze más, de ha mindketten negatívan állunk a dologhoz, nincs aki segítse a másikat.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Még mindig nehezen viselem ezt a hűvös távolságtartást, ami az angoloknál teljesen normális, de mit lehet tenni? Ha itt élek, akkor alkalmazkodnom kell hozzá és úgy kell viselkednem, ahogyan ők teszik. Ennek ellenére nagyon értékelem a köszöntését és persze az udvariasságát is. Ritka, amikor az itteniek ilyen figyelmesek, a többség maximum csak a csinos szőkét látja bennem és hát lássuk be Mr Weasley sem örvend olyan nagy népszerűségnek, hogy komolyabb állás elérésében segíteni tudott volna bármikor is. Nem arról van szó persze, hogy arra várnék, hogy már segítsen előre jutni, de jóval nehezebb úgy megküzdeni a ranglétra fokaival, hogy az emberek hajlamosak kétlábbal rúgni vissza, ha túl csinos vagy. Mutatom hát neki a széket, hogy üljön le bátran és mondja el, hogy mit szeretne. Nem tudom, hogy tudok-e segíteni, de persze megpróbálhatom. - Tényleg van hasonlóság. - veszem át a kissé kormos, ütött-kopott régi képet, hogy jobban megnézzem magamnak. Tényleg még így külső szemlélőként is van közöttük hasonlóság. Ez persze még nem jelent feltétlenül rokoni kapcsolatot, de ad rá esélyt, hogy jól gondolja. - Nem próbált meg még utánajárni a születése körülményeinek? A dátum alapján esetleg érdemes lehet tudakozódni a Szent Mungóban is. Nem adnak ki könnyen információt, de ha egy auror van a segítségére, akkor már több esélye van. - adok egy kis plusz tanácsot, ha esetleg én magam nem jutnék semmire sem a kép alapján, de persze ez még nem jelenti azt, hogy meg sem próbálkozhatunk ezzel a megoldással. Azért kicsit morfondírozom, mert valahogy ismerős a képen látható nő nekem. Nem is tudom, létezik, hogy láttam már? Ezt azért még nem mondom ki, nem szeretnék benne hiú ábrándokat kelteni. - Az irattárban megnézhetjük először, talán a kartotékok között lehet róla valami. Ha volt már köze a Minisztériumhoz bármilyen módon is, akkor ott lesz róla adat és megtalálhatjuk. - vetem fel a lehetőséget. Tény, hogy egy képről van csak szó, de a Minisztérium igen részletesen feljegyez mindent mindenkiről és erről a képről is talál találhatunk valamit. Nem biztos, mert ha nem tett semmi jót, vagy rosszat, hanem csak egy normál átlag polgár, netán nem angol, akkor nehezebb dolgunk van. Azokról, akik angolok általában akad feljegyzés, ha csak gyerekkorukból is, amíg nem töltik be a felnőtt kort, de ha máshol született akkor ez sajnos nem egy működő út. - Jöjjön, először akkor nézzük meg az irattárban. - tolom el magamat az asztaltól és felállok szépen. Alapvetően nem volt túlságosan érdekes a mai napom, úgyhogy kifejezetten hálás vagyok azért, hogy felkeresett és jó eséllyel így egy kicsit érdekesebbé teszi nekem.
Örülök neki, hogy legalább egy fajtámbelivel nem kell kellemetlenül éreznem magamat, hiszen egymásra semmilyen szinten nem hatunk, ennyit még én is tudok. Új dolog magamra nem teljesen emberként gondolni, hiszen ebben nőttem fel, most pedig kiderül, hogy az egész fiatalkorom hazugság, technikailag varázslattal volt elfedve, de az igazi szüleim révén olyan vérvonal örököse vagyok, amely mások vágyainak megtestesülése, legalábbis gonosz módon. Állandóan Nox jut eszembe, aki eljátszotta a váza örökösét, és csalfa módon csalt az ágyába. Ami egyébként varázslat nélkül valóban nem sikerült volna, hiszen akkor szerelmes voltam Lavenderbe. Nekem pedig ilyen varázserő adatik meg, amivel teljesen el tudom venni mások eszét, ahogy Daphne is elcsábult, amikor még nem volt rajtam az ékszer. Ez nem éppen fair hatalom, bár van az a helyzet, amikor az ember használhatja, de nem úton-útfélen, élvezeti háttérből. – Mademoiselle Delacour, köszönöm, hogy fogadott. – Szándékosan köszöntöm franciásan, tudom, hogy a Beauxbatonsba járt, én pedig vagyok ennyire figyelmes, hogy elismerem ezen érdemeit. – Úgy fest, hogy a szüleim, akik felneveltek, nem az igazi szüleim. Alig pár hete derült ki, hogy véla érintettségem van, kimutatható, hogy teljes mértékben. Daphne Jennings hadnagy segítségével találtunk egy nyomot, aki elképzelhető, hogy valaki rokonom, talán az igazi anyám, de Ön a máguskapcsolatok szakértője, hátha tud segíteni, hogy hogyan találhatunk meg valakit egy kép alapján. – Nyújtom át a Warrington kúriában talált majdnem megégett képet, amin a fiatal, de szomorkás nő látható, akire még hasonlítok is. A szeme alapján valami kapocs biztosan van, legalább remélem, hogy nem gondolok rossz irányban. Le is ülök, gondolom hosszadalmas beszélgetés lesz a miértekről, Daphne-nek úgyis egy órát mondtam. Addig ő megteheti a jelentését a tűzről.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Daphne tehát sietősen távozik, hogy a kötelezettségeit letudja, mielőtt még jobban belemennének a fotón látható nő utáni nyomozásba, akiről persze semmit se lehet tudni egyelőre. A fotó régi, az is kérdés, hogy egyáltalán él-e még és ha igen akkor hol, és persze egyáltalán nem biztos, hogy Gerard anyjáról van szó, bár ahogyan megy fel a harmadikra és nézegeti a képet, a jó ég tudja, hogy csak bele akarja látni, vagy tényleg így van, de határozottan felfedezni vél olyan vonásokat, amik közösek bennük. Mindenesetre hamar felér az emeletre, bár külön irodám az nincsen, ennyire nem vagyok sem befolyásos, sem neves valaki, csak egy asztalom van a sorok között, ahogyan a legtöbbeknek itt. Nem vagyok vezető, sőt semmiféle magas beosztásba nem kerültem még. A papírrepülő ettől természetesen megtalál, így már keresem a tekintetemmel a közeledő alakot. Még nem találkoztunk, így persze nem tudom, hogy kit kell várnom, viszont mivel ide azért nem jönnek kifejezetten sokan és gyakran, egy ismeretlen látogató valószínűleg az lehet, aki írt. Felállok hát, ha az asztalomnál állapodik meg végül, hogy a kezemet nyújtsam vele. Kétség sem fér hozzá, hogy véla és nem csak részben, mint én, ez süt róla és látom az ékszert is rajta, amit a magukfajták könnyedén felismernek. Van valami kisugárzása, ami szinte már taszít, hiszen arra való, hogy elnyomja azt, ami miatt másoknak megnehezítenénk a munkáját. Egy véláról már így is messziről süt, hogy az, de az ékszer valamennyit segít, hogy ezt csökkentsük. - Üdvözlöm Mr. Warrington! - nyújtom tehát a kezemet felé és kihúzom a kis széket, ami az asztalom mellett pihen. Nem valami nagy a hely így ez tény, de hát eleve nem nagy az asztalom sem és nem is gyakori, hogy vendéget fogadjak, vagy hogy valaki kifejezetten engem akarjon meglátogatni. - Tehát miről is lenne szó pontosan? - az üzenetben nem írt konkrétumot, csak hogy segítsgére lenne szüksége. Végülis épp ráérek, úgyhogy talán tudok segíteni, már csak az a kérdés, hogy egyáltalán olyasmiről van-e szó, amiben tényleg. Nem vagyok profi eltűnt személyek megkeresésében, viszont tényleg hozzáérek olyan nyilvántartásokhoz, ahol sokféle emberről, sokféle adat megtalálható.
Hiába volt Daphnenek mostoha, hányattatott sorsa. Tudom azt is, hogy egykor milyen vadóc volt, bár élete azon szakaszáról csak érintőlegesen mesélt, de úrinőnek születni kell. Aki ilyen empatikus, meg tud hallgatni másokat, beépül, kockáztatva, hogy a párja nem nézi rossz szemmel, ráadásul még egy újabb szerelmet is eldobott volna, csak hogy másoknak segítsen, ez afféle modernkori lovagi felfogás. Nem attól jól szituált, hogy kosztümben jár, hanem attól, hogy milyen megértő a pillantása, és félelmet nem ismerve száll szembe bármekkora túlerővel. Nem csoda, hogy felnézek rá, és én is ilyen akarok lenni. Hiába kerültem a griffendélbe, én nem vagyok született harcos, csupán túlélő, és treniroznom kell magamat, hogy ne foglalja el helyét szívemben a bizonytalanság. - Ugyan, vicceltem. Bár valójában nem tudom, hogy két véla hogy hat egymásra. Ha nem jönnék belátható időn belül, azért keress meg. – Teszem hozzá kuncogva, továbbra is a humor szintjén, kétlem ugyanis, hogy Fleur meg én egymásra izzadt testét kellene bámulnia ha ránk tör. A vélák egymás között sima emberek, én azt gondolom, hiszen a kviddicsmeccseken az íreknél is vélákból áll a támogató csapat, kiválóan együtt dolgozva. Igen, nem lesz itt semmi gond. – Jól hangzik, köszönöm. A mostohaanyám úgy hiszem. – Igazítom ki, kétlem ugyanis, hogy valódi vérségi kapcsolat fűz ahhoz a banyához, akit így belegondolva, sosem szívleltem, és titkon most reménykedem, hogy a képen lévő nőalak lenne az igazi. Nem lenne rossz, ha újrakezdhetném, mert belegondolva egy igazán elcseszett családi múltam van. Igaz, Daphne esetében még roszabb a helyzet, de most hadd legyek egy kicsit önző, történhetne velem már némi jó a szerelmi vonalon túl is. Bár befoghatom, hiszen még a szakmában is egyre sikeresebb vagyok. Felmegyek hát a harmadikra, megkeresve Fleur szobáját, hátha a papírrepcsi megtalálta, a fel is készítette az érkezésemre. Ha ott vagyok, és zárva az ajtó, akkor kopogtatok, ha nem, akkor csak benyúlok és úgy kopogtatva lépek be.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Úrinő? Sosem gondoltam magamra így, bár tény, hogy igyekszem mindenhová úgy menni, hogy lássák van bennem tartás, de mégis csak árvaként nőttem fel, nem kaptam semmiféle olyan neveltetést, mint akár Gerard abban a méretes házban, ami nem rég égett le. De jól esik, hogy így gondol rám, legalább ez azt jelenti, hogy a korai lázadó korszakomat, vagy a későbbi lezüllést sikerült nagyon szépen eltűntetni az életemről és már senki se gondolja, aki rám néz, hogy valaha is más volt, mint most. Az viszont biztos, hogy mielőbb ki kell találnunk, hogy pontosan hogyan is tudhatunk meg bármit a születése körülményeiről, ha neki ez fontos. Engem sosem izgatott különösebben az, hogy kik a szüleim, de tiszteletben tartom azt, hogy van akinek fontos a származása. - Igen lehet, bár amíg ez ratjad van... - érintem meg épp csak egy pillanatra az ékszerét, de ahogyan ő is idebent tartom a távolságot. Mégsem tehetünk meg csak úgy akármit, furcsa pillantásokat kapnánk cserébe és hát azért is került át Gerard Solomonhoz, mert úgy gondolták, hogy gondot okozna így a közös munka még akkor is, ha végeredményében eddig nem is tettünk semmi olyat, ami erre okot adhatna, azon a csókon kívül a folyosón jópár hete. - Az irodáknál mondjuk egy óra múlva? Addig elkészülök a jelentéssel, amit le tudok adni és utánaérdeklődöm, hogy jutottak-e valamire akár máris a tűzzel kapcsolatban. Biztosan kint volt már egy csapat, kétlem, hogy ne jelentette volna valaki. Tudnunk kell azt is, hogy az anyád hol van. - vagyis az a nő, akit eddig az anyjának hitt, mert ha egyszer meg akart ölni minket, gondolom elsősorban Gerardot, akkor megpróbálhatja újra. Aztán persze ott van az apja, aki nem volt a házban, legalábbis ha jól tudtuk, de könnyen lehet, hogy mégis csak épp ő nem támogatta ezt az egész őrületet. Elég kacifántos az ügy, és előbb muszáj lenne a végére járnunk magának a támadásnak, mert megkeresni egy nőt egy fotó alapján, aki ki tudja, hogy egyáltalán tényleg fontos-e, jóval bonyolultabb, mint kideríteni, hogy a szülei, nevelőszülei hol vannak, akikről legalább tudjuk a nevüket és a hátterüket is ismerjük.
Őszintén szólva én is várom a nyarat. Határozottan jó lesz végre többet kimozdulni. Persze, ha többet próbálnék meg barátkozni akkor még könnyebb lenne, de közben itt a munka is és délutánra már kellően elfáradok ahhoz, hogy ilyesmi is beleférjen, de ha Gaby velünk lesz nyáron, akkor biztosan kiveszek pár nap szabadaságot majd, hogy együtt fedezzük fel még jobban a várost. Olyan sok érdekes helyről hallottam már, de Bill annyira nincs oda a városi életért, arról nem is beszélve, hogy elég sokat dolgozik és nála a nyár az állatok miatt határozottan főszezonnak minősül. Gaby mellett legalább nem érezném magamat egyedül, amikor végre tényleg jó az idő odakint és ki is lehet használni. - De legalább sok a lehetőség és láthatod, hogy milyen ha akár te is ott maradsz még valamennyit, hogy kipróbáld magad az egyetemen. Nekem is megfordult a fejemben néhányszor, hogy esetleg tanulhatnék még, de valahogy mindig elvetettem, és hát itt van a munkám is. - bár lehet, hogy nem lenne rossz valamiféle levelező szak mellett, de nem tudom, hogy mi lenne az, ami tetszene és illene hozzám. Egyelőre ezt ezért is hagytam annyiban és nem is biztos, hogy beleférne az időmbe, plusz ha megpróbálnám csak még kevesebbet lennénk együtt Billel. Nem... akárhányszor gondoltam már erre mindig végül arra jutottam, hogy egyszerűen nem férne bele az életembe és már elszaladt az idő felettem annyira, hogy ez ne legyen számomra opció. Már nem vagyok olyan fiatal, mint a húgom. - Akkor kipróbálom következőre, ha épp nincs szükségem a kávéra, mint létszükséglet. - mosolyodom el, hiszen látom neki ízlik a forrócsoki, aminek határozottan örüök, bár hogy nekem mikor lesz lehetőségem mást inni a kávén kívül azt nem tudom. Az a baj, hogy bár a csokinak is van valamennyi élénkítő hatása, de sajnálatos módon annyi nincs, mint a rendes erős kávénak. - Oh hát persze! Megbeszélem Billel, hogy mikor lenne alkalmas és meglátogatunk. Remélem, hogy hamar! - megölelgetem még Gabyt mielőtt el kell sietnie a többiekkel. Sejthető volt, hogy nem kapnak majd nagyon sok szabadidőt, de nekem már így is jó érzés volt egy kicsit kiszakadni a munkából. Határozottan felpezsdítő volt a húgommal kicsit. Még lehet, hogy maradok pár percet, amíg kiiszom a maradék kávémat, de már így is sokkal jobban alakul ez a mai nap, mint a legtöbb.
- Ez igaz. - Zárom rövidre a témát a beilleszkedésről. Egyetértek Fleur szavaival és nem is gondolnám én sem másként. Persze azért nem könnyű ezt sem beismerni, mert tart tőle az ember, hogy majd soha nem fogják befogadni, elismerni, de remélem, hogy előbb vagy utóbb sikerül alkalmazkodnom és olyannak fognak elfogadni, amilyen vagyok. - Szuper! Már nagyon várom a nyarat! - Mosolyodom el, amiből szuperül ki lehet venni, hogy mennyire szeretek Fleurrel lenni és milyen szívesen töltenék vele ismét minden napot. Anno annyi sok mindent tanultam tőle és ez most sem lenne másként biztosan. De a nyár komolyan ott lesz, akkor pedig majd újraélhetjük a közös emlékeket. Szükségem lesz rá az iskola nehéz időszakai után. - Szívesen megmutatom neked bármikor, most már kezdek én is kiigazodni rajta. Az órák is igazán izgalmasak, a tanárok mindent megtesznek azért, hogy gyakorlatias oktatásba vegyünk részt. Az egyetem még azért kicsit furcsa nekem és az is, hogy ilyen sok idősebb diák van, de az tetszik, hogy ők mennyire szabadon járhatnak mindenfelé. - Mesélek még mindig kicsit, most már kezd jobban megeredni a nyelvem, így hogy ráadásul már a forrócsokit is kanalazhatom befelé, a cukortól pedig mindig csak felpörgök. Otthon nem sokat fogyasztottunk, a szüleink is mindig igyekeztek a tudatos életre nevelni és hát a Beauxbatons sem egy olyan hely, ahol a lányok elengedhetik magukat. - Ez nagyon finom! Még nem kóstoltad? Legközelebb mindenképp ki kell próbálnod! - Kár, hogy nem járok errefelé olyan sokat, szívesen feldobnám Fleur mindennapjait azzal, hogy itt kávézunk együtt. Talán majd néhány év múlva, amikor már én is olyan egyetemista leszek mint a többiek, akikkel érkeztem. Még nagyban a forrócsokimag iszogatom és próbálom Fleurt minél többször megnevettetni, amikor a felügyelő tanárt látom meg közeledni. - Ms. Delacour, lassan indulnunk kellene. A csarnokban fogom várni. - Biccent egyet a testvéremnek, én pedig szomorúan tekintek felé, hiszen azt hittem, még lesz némi időnk majd idebenn beszélgetni. - Akkor valamikor a közeljövőben eljöttök Roxmortsba és ott találkozunk, ugye? - Kiiszom a maradék italomat és felállok, hogy megölelhessem a nővéremet. - Addig meg ígérd meg, hogy vigyázol magadra és írsz, amikor tudsz... - A tekintetem azt hiszem elárulja, hogy mennyire nem szeretnék úgy járni, mint most, hogy aggódva érkezem meg hozzá. Szerintem ez mindkettőnknek jó tanulság volt. A cuccaimért nyúlok, a táskámat a hátamra dobom és reménykedem, hogy Fleur elkísér a liftig, ahonnan még egy búcsúzkodás után a csarnokba sietek, onnan pedig vissza a Roxfortba immár sokkalta nyugodtabban.
Köszönöm a játékot! ♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
- Hát persze! Beilleszkedni soha sem megy azért könnyen, bár azt hiszem az angolok és mi sosem leszünk egyformák, de igyekezhetünk alkalmazkodni. Végülis ők vannak otthon. - na igen sajnos számít, hogy mi vagyunk itt a vendégek, ezért is igyekszem én magam is megfelelni mondjuk a Weasleyk elvárásainak, hiszen minden bizonnyal, ha ők lennének Franciaországban, akkor ők is megtennék, igaz? Persze ettől még nem mindig könnyű, hiszen sokkal távolságtartóbbak az angolok, mint amit én odahaza megszoktam, de most itt mást kell megszokni és az ember idővel el tudja fogdni azokat a változásokat, amik végbemennek az életében, még ha van is amikor ez nehezebben megy. - Oh hát persze! Nyáron neked is több időd lesz és a délutánjaim nekem is mindig szabadok, úgyhogy rengeteg programot szervezhetünk! - és fogunk is, hiszen mindig is jól kijöttünk. Vannak testvérpárok, akik sosem találják meg egymással úgy rendesen a közös hangot, de nekem ez soha sem okozott problémát. Mindig jóban voltunk Gabyval, talán a jellemünk, vagy a szüleink, akiknek ez köszönhető, nem tudom, de mindegy az ok, én mindig is örültem neki, hogy ha voltak összezörrenéseink is, nem gyakoriak és sosem tartottak sokáig. - Az a fontos, hogy szeresd. A Roxfort csodaszép hely, bár én csak néhány napot töltöttem ott, de az is elég volt,hogy erre rájöjjek, neked pedig sokkal több a lehetőséged. Azt hiszem a végén te leszel, aki majd jobban is megmutatja nekem. Amikor a verseny miatt itt voltam, azért olyan sok idő nem volt felfedezni. - hát igen bejárhatnám a Roxfortot. Valahogy Billt sose kértem meg erre, pedig igazából ezt is megtehettem volna, biztosan szívesen megmutatta volna nekem az iskolát, de egész más lenne a húgommal, aki egyébként is oda jár. - Ízlik? - pillantok aztán a forrócsokira, mert én itt eddig még csak a kávékat kóstoltam. Nem mondom, hogy rettenetesen unalmas a munkám, mert vannak azért érdekesebb időszakok, de ha nem kávézné időnként, azt hiszem nehezebben tudnék egész nap koncentrálni.
Jólesik, ahogy megszorítja a kezemet és a szavai is olyan melengetően hatnak rám! Igazából legszívesebben most én is magamhoz ölelném őt, de nem szeretném, hogy problémát okozzon neki mindez, hiszen a bejelentetlen ittlétemmel is lehet, hogy épp galibát okoztam. Biztos vagyok benne, hogy könnyebb lesz majd amikor megtanulok hopponálni, de ami még lényegesebb, hogy meg kell várnom mindahhoz, hogy legálisan is csinálhassam a 17. életévemet, valamint hogy befejezzem a roxforti alapképzést, mert addig igencsak helyhez vagyok kötve. A mai nap sem volt egyszerű, és aggódom is, hogy a közlejövőben majd nem tudunk találkozni a nővéremmel. - Gondolom ezt te is átélted amikor ide jöttél... - Tekintek felé kérdőn, de egyébként simán el tudom képzelni, hogy a nővéremnek oly könnyű volt beilleszkednie, hiszen csodálatos személyiség. - Tűz és víz... ez nagyon jó hasonlat! Valahogy így érzek jelenleg én is, de ha megszokom, biztosan elmúlik majd és minden a helyére áll... - Elmélkedem kicsit ezen. Még nem ismerem túl jól az angol közösséget, hagyományokat, szokásokat, de rajta vagyok az ügyön és ehhez jó segítséget is kaptam eddig a többiektől vagyis... igazából Remytől, akit az is érdekelt, hogy milyen volt az élet a Beauxbatons-ben, amiről természetesen nagyon szívesen meséltem. Biztosan akadnak mások is, akik onnan érkeztek ide, hogy folytassák a tanulmányaikat, és már ők is megosztották tapasztalataikat az iskoláról, de mindig jó érzéssel tölt el, hogy érdekel másokat az én véleményem is. Ahogy engem is az övék. Ezekből pedig jó tapasztalatokat lehet gyűjteni, amik segíthetnek a beilleszkedésben. - Hát, végül is nem baj. Mások vagyunk, de ezért különlegesek. Amúgy meg majd megszoknak minket. Úgyis itt leszünk most már... - Válaszolom hasonlóan visszafogott hangon, tekintetemmel Fleurt követve, aztán pedig elveszem az italomat és kiállok a sorból, átadva az utánunk lévőnek a helyet. - Színház? Szuper lehetett! A nyáron majd elmegyünk együtt? - Kérdezem őzike szemekkel, de mintha nem tudnám, hogy a nővérem szívesen eljön velem ilyen helyekre. Miközben hallgatom őt, egy üres asztalt keresek, ahová letelepedhetünk, ameddig elfogyasszuk az innivalónkat. Amint leültem, én azonnal neki is esem a forrócsokinak. Már nem hiszem, hogy túl sok időm maradt volna, mielőtt vissza kellene menni a Roxfortba. Így ki szeretnék használni minden apró pillanatot. - A Roxfort környéke is szép nagyon. Még ugyan nagyon kevés helyen voltam, mert Roxmortsba is néha lehet csak kimenni, de a birtokon is jó eltölteni az időt. A tó környéke a kedvencem! A mellette lévő park hasonlít kicsit a Beauxbatons-ben lévőre. - Mesélem nagy lelkesen, miközben a tejszínhabot kanalazom. - Azt hiszem, jó lesz majd itt nekem is. Mármint, még furcsa meg minden... de ... szerintem szeretni fogom. - Nem panaszkodhatom, hiszen magam akartam a változást. Én határoztam el, hogy ide jövök. Mégis, sokszor hiányzik a régi iskolám, de ez szerintem normális, hiszen négy évet töltöttem el a Beauxbatons falai között. Elgondolkodom kicsit ezen, de azért félmosolyommal Fleur tekintetét követem. Az, hogy ő itt van a közelemben, mindennél többet jelent nekem.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Az egyszer biztos, hogy a hoppanálás jelentősen megkönnyíti a boszorkány életét. Sokkal egyszerűbb eljutni A-ból B-be egy szempillantás alatt. Nehéz lehet a mugliknak, akik kénytelenek azokon a zötykölődő buszokon utazni egy csomó idegennel együtt néha nagyon-nagy tömegben. Szerencsések vagyunk, hogy számunkra ez megadatott, mindig is így gondoltam és épp ezért vélem úgy én is, hogy a muglik ha tudnák, hogy létezik a varázsvilág megenné őket az irigység, ami pedig semmi jót nem szülne. - Téged pedig akármikor szívesen látunk. - ha nem lenne itt most ennyi ember nem is lenne kérdés, hogy magamhoz vonnám és megölelném, így csak a kezét szorítom meg. Az angolok olyan hűvösek és távolságtartóak hozzánk képest, amit bevallom őszintén még mindig nem igazán szoktam meg és talán soha sem fog majd sikerülni. Persze talán ők pont hasonló véleménnyel vannak rólunk csak más szokások terén, amit furcsállnak és nem tudnak mit kezdeni velük. - Biztosan nehéz lehet. Néha úgy érzem az angolok és mi... tűz és víz. Persze akadnak kivételek, de mégis néha nehéz velük zöldágra vergődni, de biztosan menni fog! Túlságosan kedves vagy, hogy ne kedveljenek meg hamar. - oh hát persze talán elfogult vagyok a húgom felé, hiszen én már mégis csak gyerekkorunk óta ismerem, mégis csak óvom és védem már hosszú évek óta és számomra egyszerűen tökéletes. De ahogyan én is nehezen találom a helyemet itt a hivatalban, neki se lehet sokkal könnyebb beilleszkedni az iskolában, ahol rengeteg új ember veszi körül, akik már mind ismerik egymást. - Néhány igen, de ahogy mondod kicsit másképp néznek ránk, ez itt is igaz, főleg a hivatalban, ahol a legtöbben annyira.. mufurcok. - itt kicsit azért közelebb hajolok, miközben épp kapjuk a kávét és a forrócsokit. Nem akarnám, hogy meghallják, amit mondok és a végén még e miatt feszültség legyen a sorbanállásból. - Bill elég sokat dolgozik, múlt hónapban voltam színházban, Tonks eljött velem, az igazán kiváló volt! - teszem gyorsan hozzá, hogy ne tűnjön úgy, ami valójában pedig igaz, hogy unom magmaat, vagy hogy igen hiányzik a társasági lét, az események, a szórakozás. Bill nem annyira szórakozó típus, sokkal jobban szereti a természetet, ami pedig tőlem áll kissé távolabb, de szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást és az ember alkalmazkodik ahhoz, akit szeret. - Voltunk már néhányszor kirándulni a környéken is, csodás tájak vannak a városon túl! - toldom meg még gyorsan a programlehetőségeket, mert az eddigiek alapján tényleg úgy tűhet, hogy nem csinálok semmit sem és a végén még Gaby sajnálni kezdene a miatt, azt pedig végképp nem szeretném, ha aggódna miattam.
Apró, lelkes mosoly jelenik meg ajkaimon miközben figyelem a nővérem pillantását és hallgatom szavait. Melyik gyermek fantáziáját ne piszkálná már kiskora óta a hopponálás gondolata? Amióta először láttam a szüleinket hopponálni, azóta szinte évente bepróbálkoztam saját észből kipróbálni - elsajátítani a műveletet, de persze sosem sikerült. - Szuper! Milyen izgalmas lesz majd, hogy a Roxmortsból csak egy ugrással otthon lehetek nálatok! Na akkor majd aztán annyit láttok, amennyit nem is akartok. - Kuncogok kicsit. Sikerült már valamilyen szinten feloldódnom, Fleur mindig könnyebben kihozza belőlem a felhőtlen boldogságot, amiért szintén nagyon hálás lehetek neki. A mosolyom pedig csak nagyobbra húzódik, ahogy a roxmorts-i dolgokat tervezgessük. - Ez nagyon jól hangzik! Szívesen megismerkednék még egy-két sulis társsal. Meg amúgy is, tudod, szeretek ismerkedni. - Ezen kicsit el-elmélkedem, de mintha Fleur olvasna a gondolataimban és egyből a lényegre is tér. - Háát, igen, már van egy- kettő, de sokkal nehezebb ide beilleszkedni, mint gondoltam. Főleg, így már javában... a többiek azért nagyon jól ismerik egymást, tudod. - Tekintek le a cipőmre, de egy szerencsém, hogy mivel sorbajutunk, ez eltereli kicsit a figyelmet rólam. Nyilván, nagyon hiányzik a francia suli, az ottani barátok, de nem csüggedek és nem panaszkodom, hiszen előbb vagy utóbb, ha kiérdemlem, biztosan itt is beilleszkedem. - A fura francia csaj, tudod. De majd megszoknak, még nem tudnak hová sorolni. - Most már bátrabban mosolyodom el ismét. A büfében én egy forrócsokit kérek, amire valami pillecukor szerűséget is tesznek, és így igazán kedvemre való lesz. - Neked vannak itt barátaid? És Billnek? Jaj, hát mondjuk neki biztos, könnyebb... és el szoktatok menni valahová szórakozni? Biztos vannak itt is izgalmas társasági helyek és események. - Mit meg nem adnék most egy kis színházért vagy operáért... persze az extrémebb dolgok is vonzanak, mint a mágikus cirkuszok, ahol egyébként még sosem voltam, csak hallottam róluk .
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Gyorsan szeretném elterelni a témát a nehéz időkről, vagy hogy mi várhat még ránk. Nem akarom, hogy aggódjon, de hát ez a nővér dolga nem? Azért születünk mi előbb nagyobb testvérek, hogy a kicsit megóvjuk mindentől, amitől cska tudjuk és én egész életemben igyekeztem is így tenni. Most hogy kevesebbet vagyunk együtt ez még nehezebb feladat, de pont e miatt végképp nem szeretném őt megijeszteni, vagy felizgatni, csak szeretném, ha jobb lenne a kedve, hiszen azért jött el, hogy megnyugodjon, nem azért hogy felzaklassam, hogy talán még nyáron sem mehetünk haza, mert nem biztos, hogy Bill örülne az utazgatásnak. - Nem könnyű, de szerintem szeretni fogod. - hát igen a hoppanálás elsajátítása minden gyerek számára elég nagy kihívással jár de úgy gondolom, hogy Gaby ügyes és figyelmes volt mindig is, hogy ne okozzon neki ez problémát. Szerintem élvezni is fogja, főleg mert igazán sok új lehetőséget nyit meg az ember előtt. Na persze a Roxfortban tudtommal nem lehet hoppanálni csak úgy, de ha már felnő akkor a lehetőségei is tágabbak lesznek majd azzal, hogy oda megy, ahová csak akar. - Tökéletes lenne, Bill is biztosan szívesen találkozna a testvéreivel és akár együtt is lehetnénk, vagy persze csak mi ketten is egy kicsit. Tudok ott egy remek kis üzletet, majd megmutatom! - szeretjük a szépet és van ott egy remek kis ruhabolt, valami eszméletlen cuki sálakkal, úgyhogy azt semmiképp se hagyhatjuk ki természetesen. Gaby így legalább jobban megismerkedhet majd a Weasleykkel is. Nem tudom, hogy eddig mennyire sikerült beilleszkednie az iskolában, de mivel nyitott és kedves lány azért biztosan könnyen ismerkedik, vagy legalábbis remélem. Persze egy már összeszokott közösségbe azért mindig elég nehéz bekapcsolódni. - És vannak már barátaid? - közben már mindjárt mi jövünk a sorban is, úgyhogy ki kell majd találnunk mit is innánk. Én biztosan kávézom, bár sosem iszom nagyon töményen, inkább sok tejjel, de néhány kávé azért minden nap lecsúszik, hogy jobban bírjam a napot.
Fleur ölelésében, kezei érintésében jóleső érzés fog el, a puszi amit ad pedig felidézi bennem a régi időket. Hiányzik, hogy minden nap a közelemben tudhassam, ilyenkor nagyon fel tud erősödni ez az érzés. Szerencsések vagyunk azt hiszem, hogy ilyen testvéri kötelék alakult ki közöttünk, mert a tapasztalataim és a látottak azt mutatják, ez valóban igen ritka. Kezemet az övére teszem, majd rámosolygok, szinte sikerült az aggódásomat teljesen eloszlatnia. - Ezt jó hallani. - Mindig is aggódó voltam, de a Trimágus Tusa után még inkább az lettem Fleur irányába. Akármennyire is izgalmas volt az esemény, még ijesztő és veszélyes feladatokat kellett elvégezniük. Ilyenkor mindig emlékeztetem magam, hogy az én nővéremet igen kemény fából faragták és biztosan erős tud maradni, megvédeni magát pedig pláne... - Nehéz lesz? - Kérdezem a hopponálásról, miközben tekintetemet egy percre sem veszem le a lányról. A sor szép lassan halad, az illatok pedig megcsapják orromat, már jól esne valami frissítő. - Roxmortsba? Az nagyon jó lenne! Ha akarod, megírhatom majd mikor vannak a hétvégék, amikor lemegyünk és akkor találkozhatnánk! - Lelkesedem, Fleur mellett még ha mindig kislány lennék, néha úgy érzem magamat. - Majd beülhetnénk a Három Seprűbe meginni egy vajsört, aztán meg ehetnénk mindenféle édességet, most úgyis jobb idő van, ilyenkor a környék is sokkal szebb! - Szinte teljesen meg is feledkeztem az előző témákról. A mosolyom most nagyobb mint eddig, tekintetemet pedig le sem veszem a nővéremről. Látszik azért rajtam, hogy mennyire hiányzik is a társasága és hogy örülök neki őszintén, hogy végre egy kis időt vele tölthetek. Na meg amúgy, általánosságban, hogy többet szeretnék ennél... tudom, hogy nem könnyű, mert a Roxfort megköti a kezünket, Fleur pedig már dolgozik, és ő sem olyan mobilis mint régen.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem szeretném, hogy aggódjon, vagy félni kezdjen, hogy mi történhet, pont ezt nem szerettem volna és most a beszélgetés mégis olyan irányba kezd elmenni, hogy látom rajta és hallom is a szavaiból, hogy igenis aggódik. És valahol igaza is van, a Roxfort elvileg egy védett hely, na de nem mindenki ott tartózkodik és Londonban már történtek olyan dolgok, amiket nem mindent és nem mindig lehet eltussolni a nyilvánosság elől. Aprós sóhajtok csak és átkarolom a vállát már a sorban állás közelette. Ösztönös mozdulat, még a feje búbjára is adok egy puszit, hiszen ha tehetném tényleg megvédeném a világ összes bajától és igazán nem szeretném, hogy féljen, vagy aggódjon mi jöhet még. Úgy sem tudhatjuk előre, akkor pedig felesleges e miatt már előre félelemben élni. - Ne aggódj, nem lesz semmi baj. A Minisztériumban sokan dolgoznak azért, hogy nekünk ne essen bajunk. - azt pedig már nem említem inkább, hogy hallottam olyan pletykákat is, hogy valakit meg akartak itt támadni, hogy lefüleltek olyat, aki beszivárgott, és hogy az utóbbi időben az Auror parancsnokságot szinte már lezárták és nem igazán mehet oda olyan, akinek tényleg nincs rá megfelelő indoka. Ha nem lenne komoly a baj, akkor nem is vennék ezt ennyire komolyan, de ezt végképp nem szabadna Gaby orrára kötnöm, mert akkor lehetséges, hogy esze ágában sem lesz engem csak úgy itt hagyni majd. - Oh azt biztosan nagyon fogod élvezni! Itt úgy hallottam én is, hogy korábban tanulják, mint nálunk, úgyhogy majd mindenképpen mesélned kell róla, hogy milyen volt. Talán arra rá tudom beszélni Billt, ha van egy kis szabadideje akkor látogassunk el Roxmortsba. Talán az iskolát is megnézném, annyira messzinek tűnik már, amikor ott jártam. - persze találkozni szoktam azokkal, akikkel megismerkedtem, még néhány hónapjra Victorral is volt egy levéltáltásom, bár ő nem szeret írni, ezért elég ritkásan írunk, de persze a Weasleykkel gyakran találkozom, így Harryvel és Hermionéval is, de lassan ők is végeznek az iskolában. Ettől persze még jó lenne viszont látni magát az épületet is. Végtére is a Roxfort megváltoztatta az életemet, ha nem megyek el arra a versenyre, akkor sosem találkozom Billel sem.
Sokszor hasonlítom össze még Franciaországot Angliával, pedig a két ország merőben különbözik egymástól. Valahogy tudom, hogy a szülőhazám mindig is közelebb fog állni majd a szívemhez és hát csak bólintanom kell egyet Fleur kijelentésére, miszerint próbáljak meg kicsit elvonatkoztatni az itteni időjárástól. El kellene, valóban. Mert mint ahogy a Roxfort, úgy a környéke is tartogathat számomra sok olyan lehetőséget, amit ha most nem fedezek fel, később talán megbánnám és már lehetőségem sem lenne úgy rá. - Ó, értem. Pedig hát kicsit muszáj kikapcsolódni! - Mondom ezt úgy, hogy nem sokat tudok a munkás életről sem, sőt a jelenlegi helyzettel is csupán annyira vagyok tisztában, amennyit az újságból olvasni lehet és amennyit az iskolában közölnek velünk. Egyébként én úgy képzelem el a munkát, hogy a szabadnapjaimon, a hétvégéken is kiruccannék, elvégre erre vannak a gyors közlekedési módjaink - amiket úgy utálok főleg, hogy magam még nem is tudok csak hopp-porral utazni -, de Fleur szavaiból kivéve, ez nem ilyen egyszerű, azt hiszem... - Hát, nem gondoltam volna, hogy itt ennyire rossz a helyzet... - Egy picit lehajtom a fejem, csüggedten bámulom pár pillanatig a cipőm orrát, de után kicsit reménykedőbben tekintek fel ismét a testvéremre. Közben haladunk a sorral is, a kávé majd elvonja a figyelmünket, remélem. - Remélem semmi komoly nem lesz ebből, mert oké, hogy mi az iskolában biztonságban vagyunk, de veletek itt mi lesz akkor? - Egy nagyon picit emlékszem még azokra a történetekre, amit akkoriban meséltek Voldemortról és a tetteiről. A mai napig beleborzongok és szerintem mindenki más is. Pont elég ideig volt ő hatalmon anno ahhoz, hogy bajt csináljon és megrémítse a varázslóvilágot. Ilyenkor természetesnek tűnik, hogy egy megmozdulás miatt mindenki meghökken. - Képzeld, annyira más a Roxfort... nem is gondoltam, hogy ilyen eltérő oktatás van a két suliban. Idén elvileg még hopponálás óránk is lesz valamikor! - Ebből a szempontból nem bántam meg, hogy átjöttem, mert kell a tapasztalat, ambícióból pedig nincs hiány, még ha nem is én vagyok a világ legokosabb diákja. Lelkesedésem viszont ennél többet elárul. Remélem a testvérem nem bánja, hogy kicsit visszakanyarodtam a sulis témához, talán ez mégis csak jobb, mint a közelgő rejtélyek...
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Van az úgy, hogy olyan tanácsot adsz valakinek, amit neked is be kellene tartanod, de nem teszed és ez persze nincs így jól, de.. nincs mit tenni még sem mondhatom el Gabynak, hogy az élet nem mindig olyan egyszerű, ahogyan az ember gyerekként elképzeli. Ezzel letörném a lelkesedését, a jövőbe vetett hitét már most lerombolnám és attól, hogy a növére vagyok ehhez még igazán nincs jogom. Megtartom magamnak a véleményemet és talán az ő élete másképp alakul majd, ha pedig nem hát itt lesz a vállam, hogy minig elmondhassa nekem, hogy mikor és hogy érzi magát, hogy segíthessek, legalábbis ahogyan épp tudok. Már azt is nehezemre esik őszintén kimondani, hogy úgy érzem Bill nem igazán örülne, ha anyuékhoz mennék én vagy akár együtt vele. Nem tudom, hogy jól gondolom-e, hogy nem kedveli őket, a helyet... tudom is én és persze tudom, hogy az lenne a legkönnyebb, ha megbeszélném ezt vele, de közben meg valahogy még sem megy, hogy erre tereljem a szót. De hát még a húgommal se tudom nyíltan megbeszélni, akkor mégis hogyan tudnám Billal? A végén még megbántanám vele, azt pedig igazán nem szeretném. - Ez az ország is azért sok izgalmat tartogat, próbálj elvonatkoztatni az időjárástól. - teszem még hozzá, aztán már lent is vagyunk, beállunk a sorba, hogy kávét szerezzünk. Nekem is jót fog tenni igazából, ahogyan minden bizonnyal Gabynak is az utazás után. - Nem is tudom, talán tényleg csak ezen múlik, de tudod ebben a jelenlegi helyzetben nem igazán híve az utazásnak sem, pedig... én szívesen mennék. - hát igen Bill munkája is gyakorta utazást vonz maga után, de mégis az szerinte más, mintha látogatóba mennénk, vagy utazgatni, meg aztán nekem is itt van a munkám, nem mehetek el csak úgy akármikor akárhová. Nem olyan egyszerű ez sajnos, pedig milyen jó is lenne! - Ezt azért nem mondom biztosra, de tudod amikor történnek mostanában. Ne ijedj meg, de itt a Minisztérium is olyan, mint egy felbolydult méhkas. Néha akkor a fejetlenség, hogy magam sem látom át és én még viszonylag nyugodt részlegen dolgozom. - azért itt már látványsabban elhúzom a számat. Biztosan Gaby is olvas újságot, ő is tisztában van vele, hogy a világ jelenleg teljesen meg van zizzenve és hogy ez az egész mostanában végbement változás, az események, a kórházba került aurorok, akikről alig mondanak valami konkrétumot... Igazából tényleg elég félelmetesen hangzik. Én még alig születtem meg, amikor Voldemort hatalmon volt, Gaby nem is élt, de én sem emléksze milyen volt, csak hallottam róla, de ha anyuék ilyesmiről beszéltek éreztem a hangjukban, hogy mennyire megviselte őket és mindenkit. Vajon hasonló időszak közeledik újra?
- Segít. - Törődöm végül bele egy apró sóhaj kíséretében, de azért csak reménykedni tudok abban, hogy Fleur ezentúl többször ír majd nekem, de ha ő nem is, én biztosan bombázni fogom az érdekesebbnél érdekesebb beszámolóimmal... remélem, hogy majd év végén a vizsgákról is így tudok beszámolni neki, mert az utóbbi évben sajnos halasztanom kellett, hiszen hiába egy másik varázslóiskola félévében jöttem át, ez nem volt elég ahhoz, hogy a vizsgáimat sikeresen elvégezzem, mert mint kiderült, a két suli tanárjai tök más gondolkodásmódban tanítanak. Hát ez... ilyen. Akkor kicsit csüggedtem, de már nem, mert tudom, hogy ez egy új esély volt arra, hogy az RBF vizsgákra is úgy készüljek fel, ahogy azt kell és ebből ne hátrányom szülessen, hanem a jövőbeli céljaimnak tökéletesen kitaposott utat csináljak. - Értem, ez elég... megnyugtató azt hiszem. - Teszem hozzá Fleur szakmás tanácsához, és láthatóan kicsit el is gondolkodom ezen, azt hiszem, hogy az évem további részében ez a kérdés és téma még oly sokszor fel fog merülni és oly sokmindenben elrejtve odakerül elém... lassan valamelyik útra rá kell lépnem, de ha nem sikerül, hát bumm, na akkor majd úgy teszek mint ahogy Fleur mondja. Keresek másikat. Ez nem is rossz! - Megnyugtattál. Azt hittem itt mindig ilyen idő van, csak néha kicsit melegebbel, néha kicsit hidegebbel. - Igazából én még annyira nem szoktam meg ezt az időjárást, hogy sokszor leginkább fázom. A többiek amikor egy pulcsiban mászkálnak az iskolában, én tuti nagykabátban tolom, mert amúgy is a falak olyan jegesek, sok idő kell nekik még átmelegednek a tavaszi napocskától, ami egyébként itt igencsak gyengének érződik. A lifetet már egészen jól vettem most, amikor kiszállunk, nem akarom elhányni tőlem magamat. A sorba beállunk, miközben nyakamat nyújtogatva lesek előre, hogy milyen választékuk is van, de persze közben figyelek Fleur mondandójára is. Aminek vége igazából el is tereli a gondolataimat a kávéról, meglepetten tekintek Fleur felé. - Nem kedveli? - Ugyan már, Franciaországot mindenki kedveli!! - Nem is volt még igazán sok helyen ott, nem? Mármint... nem töltöttetek még több időt a környék felfedezésével, meg a látványosságokkal... pedig az országunk annyira, de annyira romantikus! - Áradozok, de ettől függetlenül még mindig ott a meglepett tekintet. Nem gondolnám Billről, hogy ilyen elutasító lenne. Ha nekem egyszer fiúm lesz, biztosan első dolgommal el is fogom ráncigálni az országunkba és megmutatok neki minden különlegességet. Azért remélem, ez nem fog minket gátolni a közös időtöltésekben, mert annak nem örülnék. - De ugye ezzel nem azt mondod, hogy ha megkérnénk se hagyná, hogy elmenjünk? - Még nem nagyon értem a szerelem gondolatát, az emberek viselkedését, az együttélést pedig pláne... de gondolom a kérdéseimből ez tökéletesen ki is érződik. Kicsit most aggódom, mert nem szeretném ez miatt Fleurt boldogtalannak látni.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
- Az segít, ha megígérem, hogy vigyázok magamra? - tudom, hogy aggódik és hogy fiatal még, hogy ezeket a dolgokat megfelelően tudja kezelni. Túl sok mindent írnk az újságok, jó és rossz dolgokró is és persze a rossz mindig előtérben van és persze jóval könnyebb arra fókuszálni. A szüleim is biztos vagyok benne, hogy idővel aggódni fognak majd, hiszen messze vannak, messze vagyunk és ki tudja, hogy itt Londonban nem történik-e olyasmi, aminek a híre csak később ér haza, mint kellene. Azt hiszem teljesen érthető is, ha azt mondták legutóbb pár naponta mindenképpen írjak nekik. Innen a Minisztériumból a levelezést is jóval könnyebb intézni, nem kell hozzá külön postahivatalokba járni sem miatta. Csak az okoz nehézséget, hogy mégis mit írjak pár naponta, ha nem igazán történik semmi érdekes. - Hogy én? - mintha minimum meglepődnék a kérdésén és hirtelen sejtelmem sincs, hogy mit is válaszoljak. Gaby mindig is felnézett rám, na de most akkor mondjam ki az őszinte választ, hogy fogalmam sincs, hogy igazából nem tudom, hogy ez e az én szakmám, csak valahogy így alakultak a dolgok körülöttem? Nem keltenék ezzel jó benyomást és őt is csak bizonytalanságba taszítanám. - Azt úgy egyszerűen csak érzed, ha már sokmindent kipróbáltál, vagy megnéztél? És ha még sem tetszik még mindig válthatsz. - ó hát persze, mintha ez tényleg ilyen egyszerű lenne, hiszen akkor ezt én miért nem teszem? Kiváló jegyeim voltak, bármi lehetnék és én tolmács vagyok csak azért, mert két nyelvet beszélek. Nem, nem hiszem, hogy ez teljes mértékben a saját döntésem lenne és végképp nem hiszem, hogy ez tesz boldoggá. Az utóbbi időben legalábbis egyre kevésbé érzem így. Közben elérjük a liftet és már én jelzem, hogy merre is megyünk pontosan, hogy elérjük a kis kávézót. - Ne aggódj nyáron sokkal jobb az idő, bár nem olyan, mint odahaza, de azért kevesebb az eső jóval. - és közben kattan is a lift és megérkezünk. A kávézónál azért van sor, de csak néhány fős, így könnyedén be tudunk állni és nem kell majd sokat várni. - De jó lenne hazamenni... gyakrabban is. Remélem, hogy elengednek majd és remélem, hogy Bill sem ellenzi a dolgot. Tudod ő néha úgy érzem annyira nem kedveli Franciaországot. - akaratlanul csúszik ki a számon, pedig azt hiszem nem akartam tényleg hangosan is kimondani, amit sikerült. Ezzel nem vetek jó fényt Billre és azt nem akarnám, de tény úgy érzem ragaszkodik Angliához, hiszen sose merült fel, hogy odahaza töltsünk akár hosszabb időt.
Annyiban tett jót nekem talán az, hogy külön váltunk a nővéremmel, hogy kicsit önállóbb vagyok már és meg tudom hozni a saját döntéseimet. Sosem voltam az a heves csaj, mindig igyekeztem higgadt és megfontolt döntéseket hozni... hát ezt az utóbbi időben amúgy bőven megcáfolhatom, mert ebből semmi sem volt igaz rám. Nem is tudom minek tehető be a helyzet, de a szeretteimért tűzbe is mennék, tehát Fleur meglátogatása nem is volt kérdés azok után amit hallottam... Mindig is leleményes voltam és tudom adni az ártatlan csöppséget - amúgy sokszor tényleg natúrban az vagyok - de ez igazán mellékes. - Nem szerettem volna egy újságból megtudni... - Nyelek nagyot. Mikor már mind beletörődtünk, hogy egyébként úgy tűnik, egészen békés évek és idők állnak előttünk, jött valami... amitől újra rettegés járja át testünket. Talán én nem féltem annyira, mint évekkel ezelőtt a Trimágus tusán, azok a történetek, azok a cikkek és igazából maga a Tusa is nagyon rémisztő volt számomra. Meg is ragadt bennem rendesen. Mosolyogva konstatálom, hogy nem zavarom Fleur-t a munkában és meginna velem valamit. Halkan összecsapom tenyereimet, és szinte azonnal meg is indulok a lift irányába, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy erre kell majd menni arra a helyre, ahová Fleur vezetni akar, így végül lelassítok és mellé szegődöm. - Lehet... de még nem tudom mi legyek. Olyan sok jó dolog van a világban, csomó mindent kipróbálnék amúgy! Te honnan tudtad, hogy ez lesz a te szakmád? - Nem igazán szeretem ezeket a témákat, pedig hamarosan itt az idő, hogy válaszút elé álljak. Sok minden érdekel, de nem szeretnék elhamarkodott döntést hozni... viszont egyre inkább azt érzem, hogy mindenki csak sürget. Mégis ha belegondolok, a szíven a magizoológia felé és a gyógynövényekhez húz... De egyelőre ezt nem teszem úgymond közhírré, mert ha holnap meggondolnám magam, abból nem sülne ki semmi jó. - Pff, az eső. - Szólalok meg franciául, végül pedig elfintorodom, és nem is nevetek együtt a nővéremmel, mert látom rajta, hogy ez ironikus volt. Aztán hamar kapcsolok és visszatérek az angolhoz. - Nem baj, majd nyáron hazautazunk kicsit, ha elengednek innen. Bejárjuk a régi környéket. De ugye nyáron itt nincs ilyen hideg mint most? - Az idei nyarat még odahaza töltöttem, és kicsit meg is ijedek, mert ha a nyár is pont ilyen, akkor biztosan inkább javarészt Franciaországban töltöm majd a szabadidőmet, Anglia és az esője pedig év közben is éppen elég lehangoló.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Oh azért valahol sejtem én, hogy miért van itt, de nem kérdezek rá nyíltan, hogy jól gondolom-e. Ismerem már a húgomat, tényleg nem meglepő tőle, hogy csak azért bekérdeckedik egy iskolai csoportba, hogy eljöhessen meglátogatni, miközben akár egy baglyot is küldhetett volna akár azzal is, hogy én látogassam meg. Milyen régen is volt már, hogy a Roxfortban jártam. Szinte... egy másik életnek tűnik az a Trimágus tusa, amikor majdnem rettenetes dolgok történtek, de végül a világ haladt tovább és én valahogy azóta sem tértem vissza a Roxfortba. Annyi minden történt már azóta, gyűrű csillog az ujjamon, Gaby már szinte felnőtt, tényleg mintha egy másik élet lett volna. - Tudod, hogy az újságok is közölték volna, ha komoly baj történik, de aggódj. - oh persze tudom ez nem nyugtatja meg és tényleg írhattam volna, de annyi dolgom volt, hogy igazából valahogy eszembe sem jutott, hogy külön szóljak mindenkinek, hogy én jól vagyok annak ellenére, amik mostanában Londonban történnek. Vajon a szüleink is aggódnak? Lehet, hogy azért üzenhetnék nekik, hogy minden rendben van velem, vigyázok Gabyra és nem kell aggódniuk. - Dehogy, leteszem ezt, aztán akár ihatunk is egy kávét. Van egy kis büfé egy emelettel lejjebb, az tökéletes a célra. - vetem fel az ötletet. Maximum közben majd odaszólok a főnökömnek, hogy kivenném az ebédszünetemet, bár az ebéd most elmarad, de maximum hozok fel egy szendvicset, vagy az is lehet hogy eleve eszem majd valamit a büfében és akkor egyben le van tudva a kettő. Azért itt nem lenne az igazi beszélgetni, a végén még valaki úgy érezné, hogy zavarjuk és nem szeretnék szúrós pillantásokat senkitől sem. - Sejthettem volna, de akkor gyere ledobom ezt, aztán beszélgethetünk ameddig van időd. Ki tudja talán te is gyakorlatra jössz majd pár év múlva. - végül is ötödikes, elrepül majd az idő és ha akar valamilyen szakot választani és az épp olyan, amivel ide is elszólíthatja a gyakorlati oktatás akkor miért ne? Vajon én akkor még mindig itt leszek és aktákat pakolgatok? Kiverem gyorsan a fejemből a gyomorszorító gondolatot, aztán leteszem az aktát az asztalromra szépen, hogy újra a lift felé induljunk, amerről az előbb a húgom érkezett. - Ez igaz és nekem is hiányzik. Az eső... nem tudom az angolok, hogy bírják az esős borongós időt ilyen mennyiségben! - hatalmasat sóhajtok, aztán elnevetem magamat, mintha épp csak viccnek szántam volna a dolgot, de a húgom jól ismer és belelát a gondolataimba is néha. A szem a lélek tükre és az én szemem most nem nevet a hangommal együtt.
//
