2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A percek nehezen vánszorognak a hatalmas órán, amely a hotel várótermének falán helyezkedik el, én pedig ennél is nehezebben találok magyarázatot Mia számára. A lány több száz kilométert tett meg a kedvemért, én kértem ki őt a Roxfortból, elrángattam egészen idáig, most pedig arra készülök, hogy visszaküldjem... Kellemetlen, pont emiatt is próbálok meg valami könnyen emészhető mesét keríteni a lány részére. De mi lehet olyan jó, hogy ne boruljon ki túlságosan? Kész csoda lenne, ha ezek után még hajlandó lenne arra, hogy a gyakornokom legyen. Amikor végre belép az ajtón, felpattanok, ezzel is tudtára adva, hogy észrevettem. Elésietek hát, lágyan megfogom a felkarját, majd megszólalok: - Szia – mosolyodok el kissé feszengve, mivel továbbra sem voltam képes magamban egyről a kettőre jutni. Gyorsan végigmérem azért a lányt, elvégre elég csinos teremtés, kár lenne ezt tagadnom, már múltkor is megakadt rajta a tekintetem, de mégsem tekinthetek rá úgy... Pont emiatt is szeretném elkerülni azt, hogy kettőnknek egy szobában kelljen lennie. Nem mondom, hogy megerőszakolom, de képtelen vagyok bízni magamban, amióta vámpírrá váltam. - Beszélnünk kell, menjünk egy kicsit hátrébb, rendben? Ha a lány engedi, akkor lágyan magammal vonom egy félreeső sarokba, ahol reményeim szerint senki sem fog megzavarni minket. Nagy a mozgolódás, ezúttal sokan mások is Londont választották kirándulóhelynek, ami az én szempontomból azonban kifejezetten bosszantó. Nyomozni jöttem ide, jól esne egy kis nyugalom számomra, igazán reménykedtem abban, hogy legalább egy estét egyedül tölthetek. - Van egy kis gond.. – sóhajtok gondterhelt képpel, amiből Mia egyből leszűrheti, hogy tényleg komoly a baj. Nem szokásom ok nélkül viccelődni, a lány azonban nem ismer engem, így ebben sem lehet igazán biztos. - Nézd, akadt egy kis probléma a foglalásnál... Tudod, két külön szobát kért Susan, de a recepciós hölgy szerint minden hely foglalt, csak egyetlen szobájuk van... Nem folytatom, képtelen vagyok rá, szívem szerint a föld alá süllyednék szégyenemben. Azért mekkora már, hogy pont egy tizenhat éves lány álmaival játszadozom? Szerencsétlen annyira reménykedett a mai napban, tényleg azt hitte, hogy végre valami jó kis munkát kap, erre meg most ekkora arconcsapást mérek rá... Nem hittem volna, hogy van még bennem lelkiismeret, de ami kevés maradt, az most mind ez ellen tiltakozik. Nem tehetem ezt vele! - Ez még nem is lenne olyan nagy akadály, de csak egy ágy van benne – folytatom végül, de továbbra is képtelen vagyok Mia szemébe nézni. Nem árulhatom el számára az igazi indokot, nem mondhatom csak úgy az arcába, hogy vámpír vagyok és az életét féltem. Ha megéhezem az éjszaka közepén és Mia a közelemben fekszik... Túl nagy lenne a kísértés, képtelen lennék ellenállni a késztetésnek. - Vissza kell menned a Roxfortba, sajnálom. Tessék, kimondtam, most pedig várom a lány hisztijét. Direkt emiatt vontam félre, érthető hogy mérges lesz és megpróbál mindent felhozni a védelme érdekében. Nyilvánvaló, hogy azt is fel fogja ajánlani, miszerint hajlandó a földön is aludni, csak ne küldjem vissza az iskolába. Nem tenném ezt vele, komolyan nem, de olyasvalami vagyok, amivé ő egy pillanatig sem szeretne válni, ebben pedig teljes mértékig biztos vagyok. Megtanultam már uralkodni magamon, de még így is vannak olyan pillanatok, amikor kétségessé válik az, hogy nem esek vissza egy vadállat szintjére. Mia ebből a szempontból veszélyben van. - Kifizetem minden költségedet és természetesen azt is megértem, ha ennek fényében lemondanál a gyakornoki posztodról – szólalok meg ismét. Kár lenne megválni tőle, igen tehetséges, ezt már volt alkalmam észrevenni, sok olyan dolgot is kiszúr, amin mások egy pillanat alatt tovasiklanak. Mégse lenne szép húzás tőlem, ha ezek után elvárnám azt, hogy nekem dolgozzon. - Tényleg sajnálom a kellemetlenségeket...
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Állati lelkes vagyok és az sem érdekel, hogy Mira mennyire féltékeny, mert tudom, hogy remek lesz ez az egész! Az a raktározósdi sem volt rossz, de azért mégis csak sokkal izgalmasabb egy Londoni utazás, szállodában, meg minden, nyomozni és utána járni a dolgoknak. Hát nem fantasztikus? Naná, hogy de! Jó sokat foglalkoztam azzal, hogy összeválogassam mit kell hoznom. Van azért nálam egy kis bőrönd, gurulós, csak a miheztartás végett, de persze tértágított, hogy minden fontosabb könyv és jegyzet beleférjen, meg persze a vállamon is van egy kisebb táska biztos, ami biztos, hiszen talán eleve indulunk és nem is pakolunk nagyon hosszan ki csak majd este. A szobatársaimnak persze megállás nélkül csacsogtam az egészről, persze már egyből elkezdtek piszkálni vele, hogy biztosan cuki lehet ez a fickó, ha már ilyen sokat meséltem róla, meg oké... azt hiszem hozzátettem, hogy faital és elég helyes. Szemem azért nekem is van, de csak ennyi, mert amúgy mi lenne még? Jóval idősebb nálam, komoly üzletember és én örülhetek, hogy egyáltalán maga mellé vett, nem hogy bármi egyéb. Az ajtón azért sikerül fenn akadnom, az a forgós fajta, aminél kell a kellő lendület főleg táskával együtt, hogy ne akadj el, főleg mert magától forog, így fel kell venni a ritmust. A táskámat azért sikerül másodszorra kirángatni, hogy ne egye meg, így végül majdnem szó szerint beesve, de végül megúszva a dolgot érkezem meg a hotel aulájában. Oké... a fickó tényleg elég jó kiállású és helyes is, főleg ilyen lazán öltözve. Én is csak egy farmert viselek, meg egy laza virágos felsőt, vagy három színes karkötőt, egy bőr karperecet, pillangós lila fülbevalót... nem sorolom tovább rendben? Széles mosollyal sietek oda hozzá, közben sikerült meglepő módon kikerülnöm egy fickót, akit majdnem letarolok a bőröndömmel, de végül megússzuk mindketten az ütközést. - Hello! Remélem nem késtem, igyekeztem, csak az az ajtó... Hol lesz a szobánk? Egyből indulunk, vagy kipakolunk előbb? Esetleg egy kávé? Bár aludtam a vonaton, de nem sokat, tudja az izgatottság. - kissé talán hadarok és talán sok a kérdés is egyszerre, de hát ez egyértelmű főleg esetemben és idővel majd ő is megszokja, hogy én már csak ilyen vagyok, de pont e miatt tanulok gyorsan, mert az agyam gyorsabban pörög, mint ahogyan minden mást csinálok, ezért van hogy néha kissé - nagyon - elnézem a dolgokat és elügyetlenkedem, mert nem mennek egyszerre a tevékenységek. Igyekszem én fejlődni, de hát... nem olyan egyszerű na.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Tanácstalan sóhajjal vetem le magam a szálloda halljában található hatalmas kanapéra, miközben egyetlen – kissé mérges és megrovó – pillantást vetek a recepciós hölgyeményre. Nincs szoba. Vagyis van, a kulcsa már a tenyerembe simul, az egyetlen gond itt viszont azzal akad, hogy csak egy egyágyast tudtak így hirtelenjében keríteni számunkra. Igen, számunkra, mivel Mia Hartford is erre tart, ez pedig engem kifejezetten zavar. Ő egy lány, egy tizenhat éves diáklány, vele kellene egy szobában aludnom? Ezek megőrültek? Vissza is küldhetném akár, arra hivatkozva, hogy ez így megoldhatatlan problémát vet fel, sőt, vissza is fogom küldeni, hiszen csak egyetlen ágy helyezkedik el abban a nyamvadt szobában! Persze, varázsolhatnék is akár, de ismerem az ehhez hasonló helyeket... A szobáik olyan kis méretűek, hogy plusz egy ágy nem fog oda beférni, nincs az a varázslat, amely megoldaná ezt a gondot. Szóval, vissza kell küldenem... Igen ám, ezzel viszont az az egyetlen aprócska probléma, hogy egyenesen a Roxfort-ból rángattam el idáig. Bűntudatom van emiatt, mivel miattam utazott órákat, én hoztam fel számára ezt a lehetőséget, erre küldjem vissza? Fogadjam azzal, hogy bocs Mia, de vissza kell fordulnod? Mégis hogy nézne már ki ez az egész? Mindezek mellett pedig annyira izgatott volt, úgy várta ezt az egészet, sok energiát áldozott bele, hogy utána olvasson ennek-annak. Nem lenne igazságos vele szemben, de más szállást már nincs időm keresni, ráadásul ez esik legközelebb ahhoz a helyhez, ahova mennünk kell. Mennem. Jaj, nekem... A bejárat felé pillantok, egyelőre nem látom még a lányt, de folyamatosan számolom visszafelé a perceket. Félre beszéltük meg a találkozót, úgy volt, hogy addigra már kiveszem a szobákat, alszunk egyet, majd reggel belevetjük magunkat a munkába. Most negyed van, szóval röpke negyed órám akad arra, hogy kitaláljak valami jó kis mondókát, mellyel megfelelően tálalhatom Mia számára a dolgot. Gratulálok, Mark, a szüleidet habozás nélkül eltetted láb alól, de megijedtél egy tizenhat éves lánytól... Én még vámpírnak is béna vagyok. Csomagom a lábam előtt hever, nem sok ruhát hoztam most magammal, elvégre semmiféle kiöltözős eseményre sem szándékoztam menni. Rajtam ezúttal egy egyszerű szürke póló és fekete farmer foglal helyet, semmi hivatalos öltöny, hiszen Londonban vagyunk... Csak lazán, egyébként is a családomat sújtó átkot jöttem kutatni, úgy tűnik, ezúttal sem lesz senki sem, aki elől titkolnom kell a céljaimat. Mia még ma visszautazik a Roxfortba, pár nappal később pedig én is visszatérek az üzletembe. A lánynak pedig visszatérítem minden útiköltségét. Kellemetlen lesz közölni vele a rossz hírt, ezt Susan rontotta el, nem én, de majd lesz valahogy.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
|| 