2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Gondolatot is olvasol? - viccelődve próbálom elütni a zavaromat, hiszen igen pont ez járt a fejemben, hogy az öltözést hogyan oldom meg és hát remélhetőleg ő sem mindig itt fog majd átöltözni, mert vannak azért olyan részletek, amikről aztán tuti, hogy még inkább zavarba jönnék, mint a szimpla fedetlen felsőtesttől, bár már az is eléggé... hát no. Nem szoktam én effélékkel szembesülni ugye. Én nem Mira vagyok. - Akkor mindegyiket külön kell megvizsgálni, ami persze időbe telik, de úgy a legbiztonságosabb, vagy időnk nincs rá? - na azért az már tényleg lehetetlen küldetés lenne, ha a megbízó nem akarná azt sem, hogy megsemmisüljenek a tárgyai és azt sem, hogy lassan végezzünk, hiszen úgy tényleg nagyon nehéz lenne összehozni ezt az egészet, sőt.. nagyon veszélyes vállalkozás is lenne egyben. Gondolom azért azt újdonsült főnököm, mentorom sem szeretné, ha már az első alkalommal valami baj lenne ebből az egészből, főleg mert az átkokkal nem szabad játszani. - Tény, hogy nem gyakran, de... voltam már én is beteg. - mosolyodom el azért végre, hiszen meglep, hogy ennyire jókat gondol rólam, de tény hogy egyben jól is esik. Rendes fickó, de én is emberből vagyok és néha azért elkap egy-egy betegség, még ha nem is hagyom komolyan egynek sem, hogy leterítsen. - Ez az első és pontosan mennyi van még? - azért kíváncsi vagyok és persze közelebb is lépek, bár nem fogom meg egyelőre a nyakéket, csak a dobozba pillantok bele először és innentől, mintha minden kikapcsoltak volna. Az agyam tudja, hogy nem szabad hozzáérnem, de mintha most nem akarna rendesen működni és már azt sem hallom, amit még mond a kandallós beszélgetésről, vagy a holnap reggelről. A kezem valahogy akaratlanul mozdul, ahogyan nem tudom megállítani, hogy végül hozzá ne érjek a nyakékhez. Hiszen annyira csodálatosan csillog! És persze ez elég is arra, hogy mint az áramütés végigszaladjon rajtam a varázslat. Egy pillanatra még a talajtól is elemelkedem, csak pár centire, a szemeim, pedig egyöntetű feketére váltanak. Nem érzek semmi rosszat, legalábbis nem látszik rajtam és nem is kiáltok, sőt mintha minimum inkább érzéki lenne a sóhaj, amit hallatok. Az egész jelenség pillanatokig tart csak, hogy aztán már-már mosolyogva hulljak a padlóra, ha csak Mark nem elég gyors, hogy elkapjon. A nyakék a helyén marad, de feketén izzanak a drágakövei a jelenés végéig és amikor aléltan zuhanok alá az eddig zöldes kövek vörösre változnak, ahogyan immár a szemem is vörösben úszik, mintha csak kapcsolat lenne köztük és köztem az érintkezésnek hála.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ha gondolod, a folyosó végén van egy közös fürdő, oda elmehetsz átöltözni – szólalok meg, mintegy kitalálva Mia gondolatait. Sejtem én, hogy lány létére az ő zavara nagyobb a sajátomnál, meg hát valljuk be: melltartóban és egy szál bugyiban mászkálni tényleg sokat sejtető lenne. Ami pedig a legszebb az egészben az az, hogy nagyon is hasonlít valakire, akihez annak idején közel álltam, szóval talán nem kellene kísértenem a sorsot. Így is nehéz visszafognom a másik énemet, ami leghátul motoszkál a fejemben és folyamatosan arról győzköd, hogy fektessem meg a lányt. Mia nem tehet semmiről, ezt be kell látnom, szóval jobban is teszem, ha nem figyelek oda erre a hangra. - A gond itt csak az, hogy ebből a tárgyból több van, mint egy darab – válaszolom, miközben magamra kapok egy másik inget és nekiállok begombolni. - A megbízónk szerint egy egész szobányi helyet foglalnak el. Ez nem is lenne baj, a gondok ott kezdődnek, hogy talán nem egy átokkal van gondunk. Kettő-három még belefér, de ha mind-mind külön varázslattal van megszórva, akkor az lenne a legjobb, ha megsemmisítenénk őket. Csak gondolom már kitaláltad, hogy ezt maga az ügyfél nem díjazná... Elfintorodom. Jó, nem tagadom, számomra is fontos a pénz, amióta megismertem és bekerültem az igazi családomba, de a titokzatos megbízó úgy ragaszkodik eme ereklyékhez, hogy azok már három szolgálót megöltek. A bűnük csupán annyi volt, hogy megpróbáltak elemelni egy-két nyakláncot, esetleg karkötőt, semmi több. Miának azonban nem említem a dolgot, nehogy a frászt hozzam rá és elijesszem ettől az egésztől. Valamiért élvezem a társaságát, még ha nem is ismerem túlságosan. - Volt már rá példa? - emelem meg a szemöldököm kissé hitetlenkedve. - El sem tudom rólad képzelni, hogy van olyan betegség, amely távol tarthat az óráktól. Esetleg komolyabb gond akadt? Nem szeretnék én belemászni a magánéletébe, isten ments, de ha beszámol róla, akkor szívesen meghallgatom. Annyira lelkesnek tűnik, ráadásul színjeles tanuló, szóval számára minden a tudás, a hozzá hasonló diákok pedig nem igazán hiányoznak az órákról. Tudom, hiszen én is hozzá hasonló kaliber voltam egykor. A teljesítmény hajtott és az elismerő szavak, no meg természetesen a szüleim boldog arca a bizonyítványom láttán. - Semmi gond – csóválom meg a fejem, noha azért igen kellemetlen emlékek törnek bennem felszínre. A táskámhoz sétálok, kinyitom, majd egy kis ékszeres dobozt veszek elő belőle, melyet átnyújtok a lánynak. - Csak óvatosan vele. Az átkozott állományból van, nemrég küldték tanulmányozásra... A doboz egy gyönyörű nyakéket rejt, amely eddig mindenkit rávett arra, hogy megérintse, de bízom Miában annyira, hogy ellenáll a kísértésnek. Tehetséges lány, gondolom találkozott már hasonlóval, szóval miért is ne bíznék meg benne? Azzal viszont nem számolok, hogy az átok, amely a nyakéken ül, erősebb a kelleténél és csak nőkre hat olyan intenzitással. Elvégre, én is kinyitottam, valamiért azonban semmi jelét sem tapasztaltam annak, amit írtak róla. Talán rossz ékszert küldtek volna? - Lehet, hogy az lesz – sóhajtok fel, miközben elmerengve bámulom az abban lobogó tüzet. Diákkoromban láttam már hasonlót, de én magam még életemben nem próbáltam meg a dolgot, hiszen nem volt rá szükségem. A szüleinkkel leveleztünk, Gemma velem volt az iskolában csakúgy, mint a barátaim. Életemben nem kommunikáltam ilyesmivel. - Rendben, akkor holnap hajnalban kelünk és elmegyünk a megbízónkhoz. Egyébként is be volt iktatva a látogatás, de most már tényleg égető szükségünk lenne rá, mivel ha sokat időzöm Londonban, nagy eséllyel az üzletem is visszavesz a tempóból. Bízom az alkalmazottaimban, mégis aggódom miattuk. Emberekből vannak, így ők is hajlamosak egy-egy megbízatást visszautasítani, ha úgy érzik, nincs rá megfelelő kapacitásunk. Ezt azonban az én feladatom eldönteni, szóval nem kellene eluralkodnia ott a fejetlenségnek.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Most már tényleg muszáj lenne erre az ügyre koncentrálni, hiszen elég érdekes lehet és e miatt vagyunk itt. Nekem kell túltennem magamat ezen a vámpír kérdésen és persze nem foglalkozni a ténnyel, hogy simán előttem öltözik át, még ha csak felülről is. Mármint jobban nem fog ugye? Na az már tényleg zavarba ejtő lenne és van itt a fürdő? Én hol fogok átöltözni? Vagy majd mindig elfordulunk? Az elég ciki. Talán nem gondoltam át ezt a dolgot rendesen, de mégis mi legyen akkor? - Ühüm, értem, akkor rá kell jönnünk mi az a tárgy és hogyan törhetjük meg az átkát? - gondolom ilyesmi a cél, amihez fel kell térképezni a tárgyat is, hogy honnan származik, hogy milyen varázslattal átkozhatták meg és hogy azt, hogyan távolítsuk el róla, no meg arról, akire hatást gyakorolt. Van persze a simán semmisítjük meg a tárgyat megoldás is, de az nem biztos, hogy elég és nem biztos, hogy segít az áldozaton és ha megtettük még nehezebb kideríteni, hogy mit is tegyünk a megtörése érdekében. - Persze, hogy nem. A suliból el tudják nekem küldeni az anyagot és majd bepótolom, mintha beteg lennék. Menni fog, volt már rá példa, e miatt ne aggódjon. - persze tény és való, hogy azért így jóval nehezebb dolgom lesz, de nem annyira vészes. Maximum Mirával kell megbeszélnem, hogy addig a felkészítését kicsit halasztani kell, vagy segítek neki bagolyfordultával mindig. Javasolok könyveket, esetleg egy olyan osztálytársamat, akiről tudom, hogy elég ügyes ahhoz, hogy segíteni tudjon neki, épp olyan jól, mintha egyébként én lennék ott. Nem fog örülni, de hátha megérti, hogy ez azért fontos. Ezek után a hegek csak újra elvonják a figyelmemet és persze nem tudom megállni, hogy ne kövessem az ujja mozdulatát, ahogyan az végigsiklik az egyik régi sérülésen. - Persze, elnézést. - köszörülöm meg a torkomat, hiszen csak rájövök eleve nem is szabadott volna ilyesmit kérdeznem, nem hogy ilyen nyíltan, igazából sehogyan sem. Szégyellem is magamat rendesen, még ha ettől függetlenül valahol mégis kíváncsi vagyok, de a gyors téma váltás azért csak segít, így hát felpattanok, elvetve az ötletét, hogy talán nekem se ártana valami tiszta ruha, és besorolok mellé a kandalló elé. - Olvastam már róla, de igazából még soha sem próbáltam. Lehet, hogy nem sikerülne. Nincs más mód? Nem mehetünk el hozzá egyszerűen? - na igen tudok erről egy s mást, de ha rosszul sül el a dolog és mondjuk valamelyikünk égési sérüléseket szerez... Gyakorlatom nincs benne és nem tudom, hogy okos ötlet lenne-e kockáztatni. Egyébként is mi ketten vagyunk, annak kellene a fejét a parázsba dugni, aki velünk akar beszélni és nem fordítva, mert ez egy emberes feladat, nem is tudom, hogy kettővel működne-e.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Még mindig teljesen hihetetlen számomra az a tény, hogy Mia és Victoria ennyire hasonlítanak egymásra. Az első olyan lány az életemben, aki iránt annak idején komoly érdeklődést mutattam, most ismét visszatér valaki más személyében. Ez egyszerre felemelő és lesújtó is egyben, hiszen annak idején én magam oltottam ki az életét, ez az egész pedig... Mintha Mia képében a lelkiismeretem öltött volna alakot, hogy végre szemtől-szemben kérdőre vonhasson. Elvégre, még ilyen hosszú idő távlatából is pislákolnak bennem a régi érzelmek, melyeket annak idején el kellett fojtanom magamban, Miával kapcsolatban pedig ugyanez a helyzet, hiszen ő a gyakornokom és csak azért kikezdeni vele, mert emlékeztet valakire nem lenne valami szép dolog. Bár, ha jobban belegondolok, miért is félek ettől? Elvégre, anyámat és apámat mindenféle bűntudat nélkül öltem meg, miért érdekelne Mia mit szólna ehhez az egészhez? Talán még élvezné is ahogy az ágyra nyomom, majd fölé kerülök. Nem tagadom, eszembe ötlött már ez a lehetőség, miközben a hotel felé tartottunk, egyelőre viszont tartja magát énem reálisabb oldala. Csak okosan, hiszen a családom elég gyakran kerül a média kereszttüzébe, ha pedig Mia egy ehhez hasonló sztorival állna elő... Ha csak nem végzek vele. De nem, miért is agyalok én ilyesmiken? A bennem szunnyadó vámpír felszínre akar törni, ez világos, nekem azonban az a dolgom, hogy folyamatosan a víz alá nyomjam és jó ideig ott is tartsam. Pont emiatt nem örültem annak, hogy csak egyágyas szobájuk van, abból is csupán ez az egyetlen... Mia jelenléte és kinézete felzaklat, ilyenkor pedig sokkal könnyebben elveszítem uralmam a bestia felett. - Tipikus családi ékszeres átok – jegyzem meg egy tiszta felső felé nyúlva, miközben Mia az ágyra huppan. Végre valami téma, ami egy kis időre lekötheti a figyelmem. - A részletekkel még pontosan én se vagyok tisztában, de gondolom a hétköznapi sémával állhatunk szemben. Valaki örökölt valamit, amin átok ült, ő pedig használta és a Szent Mungóban kötött ki vagy valami sötétebb helyen... Ennél a résznél kissé megköszörülöm a torkom, hiszen mind Mia, mind pedig én nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy az ilyen átkok kis százaléka ugyan, de halállal is végződhet. Leginkább szerencsére azonban mókás kedvű emberek szórnak átkokat ékszerekre, melyek nagy része ártalmatlan ugyan, de annál bosszantóbb. - A levél, amit kaptam és a megbízónk hangja is igen kétségbeesett volt, szóval nem árt felkészülnünk a legrosszabbra is – folytatom némi szünet után. Victoria egyelőre eszembe se jut, ez pedig így van jól. - Ha az átok halálos, akkor egy kicsit hosszabb időre kell berendezkednünk. Persze, csak abban az esetben, ha ez számodra se gond. Az iskolát azért nem hanyagolhatja a lány, majd legfeljebb hétvégente utazik ide. Szállodában viszont nem lakhatunk hetekig, szóval minden bizonnyal lakást kell bérelnem. Azért természetesen reménykedem, hogy nem nekem van igazam... Akadnak ugyan emberek, akikre rábízhatom az üzletet, de jobban szeretek személyesen jelen lenni. - Hogy ezeket? - kérdezek vissza Mia kérdését hallva, miközben mutatóujjam lágy ívben végighúzom rajtuk. Kellemetlen emlékeket őriznek, néhányat közülük pont Victoria okozott, miközben megpróbált magáról lehámozni. Megint másokat némelyik áldozatomnak köszönhetem... Számomra ismeretlen okból ugyan, de a mai napig nem gyógyultak be. Nem bánom, hiszen legalább ezek emlékeztetnek arra, milyen szörnyeteg is vagyok valójában. - Régi sérülések. Nem fontos. Nem is bánom, hogy Mia abbahagyja a faggatást, hiszen nem sok kedvem van ilyesmiről csevegni pont vele. Nem áll szándékomban megijeszteni, így inkább megkímélném a véresebb részletektől. Bármennyire is szereti a vámpírokat, ez azért még az ő gyomrának is sok lenne. - Ha nem bánod, akkor talán az lenne a legjobb, ha beszélnénk a munkaadónkkal... - lépek a kandalló elé. - Öhm.. Nem tudod véletlenül, miként működik az ezen való telefonálás? Szégyen vagy sem, de én ebben nem vagyok jártas, hiszen még életemben nem volt szükségem ilyesmire. Mia azonban elég okos, elméleti síkon legalábbis bizonyára tudja ennek a menetét, úgyhogy egyelőre rá bízom magam ebben a témában.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Tudom én jól, hogy sokakat a tény, hogy a főnökük... mentoruk lényegében egy veszélyes vámpír elrettentene, de én nem ez a típus vagyok. Bizonyára még mindig butuskának és naivnak gondol e miatt, de legalább nem küldött haza ma már másodszor, tehát sikerült legalább a nehezét megúsznom, aztán a többi majd megoldódik. Persze mondhatnám, hogy félelmetes dolog egy vámpírral egy szobában aludni, de én még sem félek, sőt izgalmas a helyzet. Nem mint férfi nézek rá, inkább mint vámpírra, bár tény és való, hogy akármennyire is nem érdekeltek eddig a srácok, aztán én sem vagyok teljesen vak és amikor belépünk a szobába és pár pillanat múlva lekerül róla a felső... hát igen még velem is előfordul néha nap, hogy elakad a szavam és igen kissé sikerül zavarban is lennem, mert tény... nem koedukált suliba járok és hát még csak fiú testvérem sincsen, szóval... lassan leesik, hogy nekem is itt kell öltöznöm, de tuti van fürdő... Van fürdő ugye? - A...ha. - bököm ki végül, elkapva a pillantásomat és inkább a cuccomat pakolom le első körben az ágy mellé, ha már ott fogok aludni. Igen, ez legalább eljutott a tudatomig, meg hogy kutatni fogunk kicsit, bár még pontosan nem tudom, hogy mi után, mert arra rá kellene kérdezni, amihez viszont beszélni is kell és most életemben azon ritka pillanatok egyike állt be, amikor nem is tudom, hogy mit kellene mondanom- - És pontosan... milyen az az ügy, aminek utána kell... néznünk? - köszörülöm meg kissé a torkomat, leülve az ágy szélére és feldobva a hátizsákomat az ágyra, hogy legalább valami jegyzetfüzetet vegyek elő, mert egyelőre nem tudom esetleg milyen könyv, vagy hasonlóra lesz szükség. - Biztos van valahol egy pokróc, vagy... kérhetünk pár párnát. - pillantok megint oda, ahogyan a szoba közepén ácsorogva nézelődik körbe és ez persze újfent apropó arra, hogy miután még nem öltözött fel megnézzem magamnak, hiába hogy nem a legjobb ötlet, de ezúttal még sem konkrétan a testét nézem, hanem azokat a nem túl apró hegeket szúrom ki és e miatt még látványosabban el is időzöm, bár hiheti azt, hogy csak a nyálamat csorgatom, de ezúttal már inkább az okoska bújik elő belőlem, amit hamarosan a szavaim is alátámasztanak. - Azokat mi okozta? - egy fél másodperc múlva az is leesik, hogy a kérdés eléggé... nem mondható helyén valónak, de hát ha az ember kiteszi a kirakatba a testén lévő sérüléseket valahol számíthat rá, hogy lesz, aki majd rákérdez, csak persze gondolom nem ilyen módon és nem ilyen nyíltan kellett volna megtenni. - Mármint... elnézést, csak hát nem tudtam, nem észrevenni, de ha nem tartozik rám és nyilván nem tartozik rám, akkor persze vegyük úgy, hogy nem kérdeztem semmit. Szóval... milyen üggyel foglalkozunk? - hadarok megint, zavaromban és persze hogy olyan kérdést tettem fel, amilyet jó eséllyel nem igazán illik és amit talán nem nagyon vesz jó néven, vagy nem akar róla beszélni, ami amúgy tökre normális. Oh jesszus... néha kellene gondolkodnom is mielőtt kinyitom a számat, igaz?
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Szó se róla, Mia igazán emlékeztet Victoriára... Az arca, a beszéde, szinte minden mozdulatában felfedezem azt a lányt, akit évekkel ezelőtt szerettem, és aki az én kezeim által halt meg... Egyedül az öltözködésük az, ami nem teljesen stimmel, hiszen Vic szerette az elegáns ruhákat, imádott nemes kisasszonyként fel-alá masírozni, ebben az egyben eltérő az ízlésük, de pont ez az egyetlen olyan kapaszkodó, ami miatt nem keverem össze a két lányt. Évek teltek már el azóta az este óta, habár ennek ellenére sem sikerült még kivernem a fejemből a dolgot. Ha létezik túlvilág, nyilvánvalóan megbánom a bűnömet, itt és most viszont élek és jelen pillanatban Mia személyében visszakaptam a régi szerelmemet. Jó, az érzelmeim nem ugyanazok, de a lány kinézete valamennyire visszahozza őt is az életembe. Talán jó lenne minél hamarabb megszakítani vele a kapcsolatot, nehogy a múlt megismételje önmagát... Igazán félek attól, hogy a hollóhátas lány is miattam hal meg, mert képtelen vagyok arra, hogy visszafogjam magam. Elvégre, felhozta számomra a vérbankságot, ebben igenis hasonlít Victoriára, hiszen pont ugyanez neki is eszébe jutott, ez pedig el is hozta a halálát. - Fáradj beljebb! - tárom ki immár a hotelszobánk ajtaját, miután egy röpke séta után visszatérünk oda, majd előre engedem Miát. Hiába, még vámpír létem ellenére is sikerült ennyi udvariasságot belém nevelniük a mostoha szüleimnek. - Tudod, úgy gondoltam, hogy egy kis időt még fordíthatnánk a kutatásra is, de nem sok értelme van, amíg nem találkoztunk a megbízóval. Itt azért kissé megrándul az arcom, hiszen nem sok kedvem van olyan munkát előre elvégezni, amelyet egyébként talán el sem vállalok. Igaz ugyan, hogy nem is azért jöttem Londonba, hogy mások ügyeit gönygyölítsem fel, hiszen leginkább a családomat sújtó átkot szeretném tanulmányozni, de Mia miatt nem árt egy kis fedősztori. Amíg ő belemélyül a munkába, addig én minden probléma nélkül körülnézhetek. A táskámban lapuló könyveket ezúttal nem veszem ki, hiszen szinte mind a sötét mágiáról szólnak, helyette csak lerakom az ágyra, majd ismét megszólalok: - Alhatsz nyugodtan az ágyon, én elleszek a földön is, tényleg nincs belőle semmi probléma – Beszéd közben leveszem a pulóveremet, melynek hatására láthatóvá válik a felsőtestem is. Nem rossz látvány, szépen karban van tartva, habár normális esetben nem szoktam nekiállni idegen emberek előtt vetkőzni... Természetesen nem vagyok szégyenlős, de ezt most komolyan azért teszem, hogy felkeltsem Mia érdeklődését? Kétségtelen, hogy emlékeztet Victoriára, vele talán még össze is jönne az, ami vele nem, de ilyesmihez folyamodni... hát... mit ne mondjak, elég szánalmas. Mindenesetre, nem zavartatom magam, még a mellkasomat borító hegek sem érdekelnek, habár elég hosszú ívben futnak végig rajta. Komoly sérülések emlékeit őrzik, annyi szent. - Majd keresek valamit, ami a földre terítve is kényelmes tud lenni. Töprengve pillantok körbe, de sajnos nincs a szobában semmi olyasmi, amit magam alá teríthetnék. A ruháim talán alkalmasak lennének a feladatra, de hogy nézne már ki, ha egy leendő ügyféllel való találkozóra olyan ruhában mennék, amelyiken előző éjszaka aludtam?
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hallgatom hallgatom és tudom, hogy ő a felnőtt és e miatt nem mondhatok mindenről véleményt és talán van is, amiben igaza van, de ez még nem jelenti azt, hogy automatikusan mindenben. E miatt persze időnként csak vissza kell fognom a véleményemet, ha nem akarok vitát, legalábbis a szükségesnél többet, de amikor az igazgatót említi azért még sem tudom megállni, hogy ne szólaljak meg. Kissé megköszörülöm a torkomat, hogy érezhető legyen nem értek egyet, de aztán csak kicsúsznak a szavak is. - Szerintem az igazgató úr többet tud, mint amit általában gondolunk róla. - na igen ő valahogy sok mindent lát, amit mások nem, ezt már sokaktól hallottam és hát lássuk be elég idős és tapasztalt varázsló és akkor is azt mondom, akit ő az iskolába enged dolgozni, az biztos, hogy nem veszélyes annyira, még ha az illető magáról esetleg mást is gondol, de szerintem ő sok mindent tudhat Markról, amit ő nem gondol, hogy tud és ha ennek ellenére mégis itt van még mindig... az azért jelent valamit. Persze megint csak benne van a pakliban, hogy esetleg tévedek, de én akkor is hiszek annyira Dumbledoreban, hogy ne gondoljak akármilyen veszélyes felnőttet is az iskolába engedne. Általában azért utána jár a múltjuknak és hát többnyire jobban ismeri őket, mint ők magukat. - Olyan valaki kellene, aki nem arra ösztönzi, hanem visszafogja. - jegyzem meg, hiszen sejtem én, hogy vannak olyan vámpírok, akik mellett neki is nehezebb dolga enne, viszont azért biztosan akadnak olyanok is, akik már tapasztaltak, akik már tudják hogyan kel magukat visszafogni, tőlük viszont tanulhatna. Persze nem az én dolgom, hogy bármire is megpróbáljam őt rábeszélni, főleg hogy ahogyan rávilágított nem én vagyok az, aki az életét élem, nem tudhatom, hogy pontosan milyen is vámpírnak lenni, így aztán igazából véleményt sem formálhatok komolyabban, csak próbálkozom. Még se üljek itt némán, meg aztán ő elég negatívan áll ehhez az egészhez, én pedig ennél azért pozitívabb vagyok. Az eszegetés jön most viszont, aztán indulhatunk is vissza, hiszen van még dolgunk, meg aztán kipakolni sem árt és el kell osztani, hogy akkor ki hol alszik. - Köszönöm a vacsorát! - biccentek azért, amikor végül indulásra készen vagyunk, mert mégis csak így illik, aztán irány a szobánk. Én nem hiszem ,hogy azóta lett két külön szoba, de esetleg valamiféle vendégágyat megkérdezhetjük, hogy azt lehet-e betenni, és akkor senkinek sem kell a földön, vagy fotelben aludnia.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
A könyv és a valóság teljesen más, szinte minden esetben. Még ha én magam is írnék a vámpírságról, az se lenne teljesen hiteles, mivel egyénfüggő. Mindenki másként reagálja le a szervezetében lejátszódó folyamatokat, hallottam már olyanokról is, akik hamar belehaltak az átalakulásba. Az egyetlen dolog, ami ilyen esetben vigasztalhatja a közelállókat, az talán az, hogy nem szenvedtek sokat és legalább nem váltak gyilkossá. Én azonban azzá lettem, habár még mindig jó embernek tartom magam. Mondjuk inkább azt, hogy két ember lakozik bennem: egy jó és egy rossz Mark. Általában szerencsére a jobbik felem van jelen. - Igen, kétségtelenül vannak olyan dolgok, melyek mindenkinél megegyeznek – biccentek Mia szavait hallva, hiszen nem szeretném megváltoztatni a világnézetét, ez nem az én feladatom, meg persze nem is tartanám helyénvalónak. Mia rendes és kedves lány, legfeljebb csak annyi hibája van, hogy ragaszkodik ahhoz, ami elméletben bevált másoknál. Ez gyakran kockázatos dolog, mivel így stresszhelyzetben nem képes improvizálni, hiszen fejben a bemagolt tudást fogja előkapni. Nem mondom, hogy ez nem hatékony, de leginkább hátrány. Mindegy, ezt úgyis a saját kárán fogja megtanulni, hiába is bizonygatja számára mindenki. - Leginkább csak igyekszem, néha viszont még nekem sem sikerül a dolog – felelem kissé mélabús tekintettel, miközben lelki szemeim előtt Victoria arca jelenik meg. Na, annyira nem kell erőltetnem a fantáziám, hiszen bőven elég Miára pillantanom és máris őt látom magam előtt. - Ebben tévedsz. Dumbledore csak annyit tud rólam, hogy vámpír vagyok, semmi mást. Hála az égnek, egy gyilkosság sem látott napvilágot, így juthattam be a Roxfortba nemrég, máskülönben kétlem, hogy sikerült volna beszélnem Gemmával és saját irodát nyitnom Roxmortsban. A vámpírságomat természetesen nem reklámozom akárkinek, Mia számára se árultam volna el, ha a körülmények másként alakulnak. - Ez a feltevés például helyes, én is jobban szeretek magányosan élni – biccentek egyet. - Ha a fajtám néhány tagja a közelemben lenne, akkor elég kétséges, hogy nem ölnék embereket. Nehezen tartanám vissza a vérszomjam, miközben mindenki más vadászni megy és abból visszatérve érezném rajtuk a friss embervér illatát. Természetesen, egészen más lenne a felállás, ha a társaim is hozzám hasonlóan megpróbálnának vérmentes életet élni, de igazán nehéz olyan vámpírokkal összefutni mostanában. Ismét a vérszomj a divat, én pedig ez ellen semmit sem tudok tenni. - Tökéletes – biccentek egyet, miközben intek a pincérnek és minden erőmmel azon vagyok, hogy még véletlenül se pillantsak a lányra. Ez azonban így nagyon nem lesz jó, hiszen nem játszhatom a dolgot a végtelenségig, miért vettem fel gyakornoknak? Sejthettem volna előre, hogy nem az a legjobb megoldás, ha olyan lányt tartok a közelemben, aki hasonlít a volt kedvesemre, főleg nem vámpírként. Miához hasonlóan annak idején Victoria is vérbankká szeretett volna válni, hogy némi súlyt vegyen le a vállamról, én pedig belementem és addig ittam a vérét, amíg bele nem halt. Nem tudtam uralkodni az ösztöneimen, nem érdekeltek a kérlelő szavai, miszerint hagyjam abba, mintha nem is hallottam volna őket. A bestia akkor is átvette felettem az uralmat, én pedig azóta marcangolom önmagamat. Amikor az ételünket kihozzák becsomagolva, átveszem, majd biccentek a lány felé, hogy indulhatunk. Minél hamarabb visszaérünk a hotelbe, annál jobb. Talán még külön szoba is lett azóta...
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Pedig én már tényleg nagyon sok mindent sajátítottam el a könyveknek hála, de most az bizonygatja, hogy azoknak semmi alapjuk sincs, vagy legalábbis nem sok. Elhúzom azért egy pillanatra a számat, hiszen mégis csak az egész világomat igyekszik megcáfolni ezzel, miután egész életemben könyvek alapján tájékozódtam rengeteg témában a tetejében. - De azért valami csak számít abból is, ami a könyvekben van. - teszem még hozzá, bár látszik rajtam, hogy talán egy kicsit elgondolkodom azon, amit mond, de azért nem fog tudni gyökeresen véleményt változtatni nálam, arra azért nem sok esélye van. Na meg azt sem fogom másképp gondolni, hogy kedvelem a vámpírokat. Vannak dolgok, amik nem változnak az emberben, maximum a tapasztalat útján, de még akkor sem teljesen biztos. Az sem biztos, hogy ha ma nekem támadna egy vámpír akkor holnapra félnék tőlük. Akkor is úgy gondolom, hogy emberek, akiknek félresikerült valami az életében, de küzdhetnek ellene, ha igazán akarnak. - De ön tudja kontrollálni igaz? Hiszen egyébként nem engedte volna be az igazgató az iskolába. - na igen, értem é, hogy vannak olyanok, akiknek ez nehezebben megy, de ő azért még sem ide tartozik, szóval e miatt nem kell aggódnia a közös szoba miatt. Persze majd oda fogok figyelni éjszaka, meg minden, de akkor is bízom benne, hogy nem lesz semmi baj és nem kell azért kimondottan félnem tőle. Ő egyébként is rendes fickó, aki nem hiszem, hogy bárkinek is tudna ártani akármit is mond magáról. - Nem is tudom... a vámpírok klánokba szoktak tömörülni, legalábbis néhol, de egyébként inkább magányosan élnek, nem falkában, mint a vérfarkasok. - na igen elég egy kérdés és máris előbújik belőlem a tudálékos oldalam, aki úgy magyaráz, mintha minimum könyvből olvasná a dolgot. Ez a helyzet esetemben is, legalábbis most is úgy érezheti felmondom a leckét. - Persze, az tényleg jó lenne! De egyébként akár el is csomagolhatjuk, ha menne, el tudok falatozgatni keresgélés közben is, nekem nem gond. - persze finom a kaja, de végül is egy-egy krumplit be tudok dobni közben is, nem probléma. Amúgy én nem sietek, de rajta valahogy látom, hogy azért mégis csak menne már. Nem tudom, hogy miattam, a helyzet, vagy a téma miatt, de azért annyit még én is észreveszek, hogy kényelmetlenebbül fészkelődik, mint eddig. Ebből sejtem, hogy inkább menne már.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Csupán sóhajtok egyet Mia lelkesedését hallva, hiszen én sem igazán tudok jó példával szolgálni számára, mivel a Rose és köztem lévő kapcsolat igen... khm... rossz? És ha ezt a szót használom, akkor még nem is fogalmaztam elég pontosan, mivel kb. semmilyen kapcsolatban se állunk egymással. Én ugyan igyekszem, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy jó irányba haladjunk, ő viszont folyamatosan ellenáll, így szinte állandóan holtpontra jutunk. Lassan tényleg kezdem úgy érezni, hogy nem éri meg a befektetett idő és energia. Rose egyébként sem fontos tényező, mivel a vagyon nagy részét és a céget én öröklöm, ahhoz viszont van elegendő befolyása, hogy aláaknázza a törekvéseimet. - Ezt ne vedd sértésnek, Mia, tudom, hogy számodra fontos az elméleti tudás, de akkor se értheted a dolgot... - kezdem úgy érezni, hogy egyre inkább aláásom a lány önbizalmát ezzel, de hát én vagyok az, aki átéli a dolgokat és nem holmi könyvből értesül belőlük csupán. - Tudod, eleinte én is könyveket lapozgattam annak érdekében, hogy többet megtudjak az állapotomról, de egy idő után félre kellett tennem őket, mert semmi sem úgy történt, ahogy azt leírták bennük. Azok, akik ott voltak, amikor vámpír lettem, nem maradtak mellettem, nem volt senki sem, hogy elmagyarázza, mi folyik, csak a könyvek maradtak. Tévedtem. Természetesen, a kezdeti időszakban Gemma kínzása volt a céljuk, én adtam számukra az áldozatot, csakis ezért voltak mellettem, semmi más miatt. Idővel elhagytak, magamra maradtam és hát nehéz elképzelni egy gyilkost, amint egy elhagyatott házban olvasgat, de napokig tényleg csak ezt tettem annak érdekében, hogy választ kapjak a kérdéseimre. - Az, hogy valaki tudja kontrollálni, nagyon egyénfüggő – csóválom meg a fejem, mintha állandóan csak a kifogásokat keresném a lány mondatait hallva. Valamiért eszem ágában sincs kontrollálni a bennem szunnyadó lényt, hiszen egy részem még mindig élvezi, hogy hatalma van mások felett. Talán még magamnak sem ismertem be, hogy némileg örömmel töltött el az a tudat, hogy Gemma még mindig retteg tőlem. Jófiúnak lenni annyira unalmas, de a mostani családom vagyona miatt megteszem ezt. - Hát, a régi falkám tényleg nem volt valami jó ismeretség – hagyom rá Miára a dolgokat. - Bár, falkában a vérfarkasok járnak, vámpírok esetében milyen szót használunk? Nem hiszem, hogy bármelyik természetfeletti lény olyan nagy csapatjátékos lenne, de ha arra kerül a sor, hogy egy jót vadásszanak, akkor hajlandóak együtt dolgozni. Hallottam ugyan olyanokról is, akik összeverődtek, de nem sok van, viszont annál hatékonyabbak. Az egyetlen gond ezzel azonban az, hogy hamarabb rájuk találnak és megölik őket. Ennyire egyszerű. - Sokkal jobb ötlet, mint az az eszement javaslatod, hogy légy a vérbankom – mosolyodok el, miközben a pincér leteszi elénk az ételt, majd egy pillanatra teljesen olyan érzésem támad, mintha régi barátnőm ülne a lány helyén. Mia egy az egyben Victoria mása, akibe annak idején annyira bele voltam esve és akinek végül én vettem el az életét. Talán távol kellene tartanom magam Miától? Tény, ami tény, szerettem Victoriát, azonban azzal is tisztában vagyok, hogy Mia nem ő. Viszont az sem tesz sok jót számomra, ha állandóan a közelemben van, ma pedig még egy szobában is alszom vele... Pont emiatt szerettem volna elkerülni a dolgot. Nyelek hát egyet, miközben kissé rosszkedvűen turkálom az ételt. Lassan az étvágyam is elmegy, mivel gondolatban valahol teljesen máshol járok. - Ha végeztél, akkor vissza is mehetünk – hozom fel a témát. - Jó lenne még alvás előtt egy kis kutatómunka, nem gondolod? Amivel szándékaim szerint elterelhetem Vicről a gondolataimat. A lány halála eléggé megviselt még annak idején, kész csoda, hogy nem tettem kárt magamban. Mire viszont napirendre térnék a történtek felett, felbukkan Mia, aki kinézetre teljesen olyan, mint ő. Véletlen lenne? Aligha.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Tényleg? Micsoda egybeesés! - kerekedik el meglepetten a szemem, de ez még jó is, akkor legalább tudja, hogy milyen ha az embernek van egy ikre és főleg hogy milyen ha az ikreddel még csak jó viszonyban sem állsz, mert valahogy nem értitek meg egymást. Mondjuk úgy fest, hogy őt ez nem viseli meg annyira, de engem azért sajnos nagyon megszokott viselni a legtöbb Mirával való találkozásom, mert sajnos soha sincs jó vége. - Tisztában vagyok vele igen. - bólintok egy aprót, mert egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy valahogy azt gondolja nem is értem ezt az egészet, pedig erről azért szó sincsen. Értem én és tudom, hogy a vámpírok veszélyesek is lehetnek, de azt is tudom, hogy ettől még emberek ők is, ahogyan mi, akkor meg miért kell rájuk ennyire ferde szemmel nézni? - Igen, erről is írtak. Igazából mindenről írtak benne, de... Én attól még tudom, hogy ez veszélyes és azt is tudom, hogy attól még sokan tudják kontrollálni, hogy megtanulják kezelni és ez igenis tény! - látom én rajta, hogy azt gondolja semmit sem értek ehhez az egészhez, de ez akkor sincs így. Azért tudom, hogy ez mennyire nehéz lehet neki és azt is, hogy mennyire veszélyes lehet, de ettől még én nem így veszem ezt, nem ennyire komolyan, vagy hogy is mondjam. Nem hiszem, hogy olyan rettenetes lenne, szerintem ő is tudja kezelni, különben nem engedték volna be az iskolába, netán nem a legjobb a véleménye saját magáról, de ez már más tészta. - Akkor nem jó vámpírokat ismersz, ez ennyire egyszerű. - vonom meg lazán a vállamat, mert tényleg így gondolom. Akkor sem eszik olyan forrón a kását, akármit is mond, de akkor legyen ahogy gondolja majd óvatos leszek, de abba már úgyis belement, hogy egy szobában aludjunk, azt már csak nem mondja vissza, legalábbis nagyon remélem. A szavaira épp e miatt bólintok végül egy sóhajjal. Ha ennyire nem akarja, akkor nem tehetek túl sok mindent ellene, meg aztán nem akarom kockáztatni, hogy a végén tényleg hazaküldjön mégis csak, vagyis vissza a Roxfortba, mert az lenne belőle, ha sokáig erősködnék és az nem lenne valami kellemes. Nem, szeretném ezt végig csinálni, ha már itt vagyok. - Jól van, akkor marad az odafigyelés a védővarázslatok. - közben persze a kaja is megérkezik, szóval falatozni kezdhetünk. Nem megy el a kedvem, inkább csak jár az eszem, hogy milyen varázslatok vannak egyáltalán, amik a célra alkalmasak lehetnek és visszatarthatnak egy vámpírt, ha már nem akar hallgatni rám. Elvileg persze ő tudja jobban, én csak olvastam róla, de ettől még elég gyakran mondanak igazat a könyvek és volt már nem is egyszer példa rá, hogy végül nekem lett igazam.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Megértem Miát, mindazok ellenére, amit tettek a szüleim, én se feketítem be őket mások előtt, hiszen mégiscsak felneveltek engem, annak idején több szállal is kötődtem hozzájuk, kár is lenne tagadnom a dolgot. Természetesen mélyen érintett a tudat, hogy elszakítottak az igazi családomtól, így megöltem őket és ha kapnék még egy esélyt az élettől, ismét megtenném a dolgot... Kár olyasmit felhoznom a magam védelmében, hogy nem akartam, vagy esetleg a bennem lévő vámpír miatt tettem, mert ez hazugság lenne. Azért tettem, mert úgy éreztem, ezzel jóvá tehetem azt, amit ők tettek velem és Gemmával. Reméltem, hogy a testvérem megérti az indokaimat, noha mindezt gallyra vágtam azzal, hogy bezártam a pincébe. Az ő érdekében tettem ugyan meg ezt a lépést, mégsem a legjobb módszerekhez folyamodtam. - Rendben, megértem, habár kissé nehéz elhinni róla, hogy annyira más, mint te – biccentek egyet, hiszen Mia egy földre szállt angyal, szépségben legalábbis mindenképp vetekszik azokkal a lényekkel, úgyhogy nem igazán tudom lázadóként elképzelni az ikertestvérét. - Bár, nekem is van egy ikertestvérem, ő lány és... hát, mit ne mondjak, nem igazán jövünk ki egymással, szóval annyira talán mégse hihetetlen ez az egész. Azt azért hozzá kell tennem, hogy Rose és én nem egy családban nőttünk fel, tehát ez is az oka annak, hogy nem igazán kedveljük egymást. Ami engem illet, hajlanék a békülésre, ő azonban azzal az arroganciával és gőggel, melyet néha képvisel, teljesen szétzúzza eme törekvéseimet. Egyszerűen képtelen befogadni a családba, minden lépésemben csak a rosszindulatot látja, pedig nem mindent azért teszek, hogy rátegyem a kezem a Brooks-vagyonra. Nem lenne egy nagy hátrány, ez tény, de azért a kapcsolatok is fontosak, márpedig egy családtag szépen alá tud vágni az embernek, főleg abban az esetben, ha Rose Brooks a neve. - Akkor minden bizonnyal azzal is tisztában vagy, hogy nagyon veszélyesek tudunk lenni – szögezem le a dolgot egy szigorú pillantással karöltve. - Azok, akik a könyveket írták, nem hiszem, hogy vámpírok lennének. Természetesen köztünk is vannak olyanok, akik ártalmatlanok az emberekre nézve, mivel uralkodnak az ösztöneiken, de akadnak olyanok is, akik élvezik a gyilkolást. Hogy én konkrétan melyik csoportba tartozom, arról fogalmam sincs, hiszen uralkodom magamon, de van, amikor legszívesebben egy frissen levadászott test fölé hajolnék és minden csepp vérét kiszívnám. A vadászösztön tombol bennem, gyakran lehetetlen magamban elfojtanom a dolgot, pontosan ez történt a szüleim halálának éjszakáján is. Akkor még frissen harapott vámpír voltam, ha hagytam volna, hogy eluralkodjon rajtam a vágy, minden bizonnyal már rég több áldozat lenne a hátam mögött. És az is biztos, hogy nem Miával csevegnék, hanem az Azkabanban tengődnék. - Ha megpróbálom irányítani, akkor ideig-óráig megy is a dolog, de ha legközelebb arra támad kedvem, hogy végezzek valakivel, akkor sokkal erősebb a késztetés, mint előtte. Erről is írtak abban a könyvben? Mint már megjegyeztem, olvasni más dolgokról, mint átélni azokat, ez pedig Miában kissé bosszantó tulajdonság lehet. Perpillanat sikerül úrrá lennem azon a valamin, ami bennem van, ami által vámpír vagyok, de előbb vagy utóbb ki fog törni és magával ragad valakit. Talán csak évek múlva, de meg fog történni, volt már benne részem, ami pedig kifejezetten elborzaszt ebben az egészben az az, hogy élveztem is a dolgot. Az ujjaim között csordogáló meleg vér... Mintha életem első szexuális élménye előtt álltam volna, olyan izgató volt az egész. Most pedig itt ülök és egy kamasz próbálja meg megmondani számomra, miként kellene bánnom ezzel a bestiával. Kifejezetten idegesítő dolog. - Talán nem minden vámpír, de aki egyszer megteszi, az gyilkos is marad. Örökre. - erősítem meg a saját szavaim. Igen, érzem azt a súlyt, ami a szüleim megölése miatt helyezkedik a vállamra, és azt is tisztán érzem, hogy ez alól már nem fogok tudni kibújni. Ez a lény a halálomig bennem lesz, a szüleim meggyilkolásával támadt fel, akkor nyitotta ki a szemeit és hiába küzdök ellene – mert igenis az teszem – nem mindig sikerül elnyomni azt az ösztönt, amit ő diktál. A vér már a mindennapjaim része, ez ellen már semmit sem vagyok képes tenni, Mia pedig túl naiv, ha mindennek bedől, amit nyomtatásban lát. Ezek mind romantikus történetek csupán, személy szerint én az ilyesmiben nem hiszek. - Mia, én ismerek más vámpírokat is és a könyvek, melyeket olvastál... Nem tudom, ki írta őket, de nem szabad mindennek bedőlni. Egyetlen olyan vámpír sincs az ismeretségi körömben, aki ne ölt volna. Egy sem. Nem tartom ugyan velük a kapcsolatot, de ismerem a hátterüket, az indokaikat. Van, aki csak az élvezet miatt lett vámpír, megint másik gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, de mindegyik gyilkossá vált. Nekünk efelett nincs hatalmunk, semmi. Évek óta nem öltem embert, de nemsokára ez is be fog következni. Ismét. - Ha te belemennél a vérbank szerepébe, akkor a saját életedet is kockára teszed, ezzel tisztában vagy, igaz? Nem fogadom el az ajánlatod, nem szeretnélek veszélybe sodorni, mert talán nem leszek képes megálljt parancsolni magamnak, az pedig veszélyes és fájdalmas is lehet. Nem akarlak megölni, Mia. Csak fogadd el, hogy vannak dolgok, melyek ellen semmit sem tehetsz.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem akarom én befeketíteni a testvéremet senki előtt sem, bár sajnos ő elég ügyesen tudja ezt megtenni saját magáért. Mégis azért még sem kellene most bővebben kifejtenem, hogy hogyan is szokott viselkednem, mert tényleg nem akarok semmi rosszat neki, ezért kissé bizonytalanul pillantok Markra. - Oh hát... tudja mégis csak a testvérem, nem szeretnék semmi rosszat sem mondani róla. Ő kissé olyan vad típus, más mint én. - pedig az ember azt hinné az ikrekben milyen sok a hasonlóság, de bennünk sajnos nem sok van, sőt szinte semmi, meg aztán utál is engem, így még inkább nem egyszerű mesélni róla. Amúgy is érdekesebb ennél ez az egész vámpír téma, hiszen mégis imádom őket, bármekkora megrökönyödést vált is ez ki belőle. - Persze... világos, de én tényleg minden elolvastam a könyvtárban. Mármint, hogy mire kell vigyázni és mennyire veszélyesek. Persze át nem éltem, de... - azért ez mégis csak több, mintha semmit se tudnék róluk és csak naivan rajonganék értük nem? Értem én, hogy nem tetszik neki ez az egész és az sem, hogy én így gondolkodom, de én azért akkor sem látom annyira rémes dolognak. Amúgy is vannak jó részei is, például nem sérül úgy meg, mint egy ember, bár még menőbb lenne, ha mint a filmekben még halhatatlan is lenne, bár nem biztos, hogy ezt mindenki szeretné, aki vámpír. Szerelmes mondjuk még én sem voltam, de ezt azért nem teszem hozzá, nem hiszem, hogy ez lenne a legfontosabb információ jelenleg. Ezt a vámpír kérdést kell tisztázni és sejtem, hogy óvatosan kellene nyilatkoznom a témában, mert... a végén még e miatt küld haza és ha már elértem, hogy maradhassak, nem lenne valami jó, ha meggondolná magát. - Igen... az úgy más, de tudja olvastam róla, hogy az elején sokkal nehezebb, de ha megpróbálja irányítani, akkor már sokkal könnyebb együtt élni vele és nem bántani senkit. Ami pedig ez előtt történik majdnem olyan, mint ha az ember imperio hatása alatt állna. Volt egy per, ezzel nyerték meg és e miatt nem ment egy vámpír az Azkabanba, miután megölte a legjobb barátját. - igen erre mondaná azt Mira, hogy már megint okoskodom, pedig nem is értek a témához, csak sokat olvastam róla. De akkor is így van, ha már leírták. A vámpír lét egy nehézség az ember életében, főleg hogy sokan nem is önként választják, szóval nem lehet valakit elítélni valami miatt, amiről nem is ő tehet, főleg ha megpróbál küzdeni ellene. - Nem minden vámpír öl embereket. Akadnak olyanok, akik segítenek másoknak, sőt arról is hallottam már, hogy a vérfarkasok jobb nyomkövetők, mint egy nyomkövető bűbáj! - bizonygatom csak azért is, és bármennyire is igyekszik, nem valószínű, hogy sikerül meggyőznie arról, hogy olyan rossz és veszélyes lenne és e miatt nekem el kellene tűnnöm a közeléből. Még ha nem is azt nézem, hogy bírom a vámpírokat, csak szimplán azt, hogy ezek a tények, akkor is igazam van. Azért persze a további szavaiba nem tudom, hogyan köthetnék bele. Mármint értem én, hogy nem tudna leállni, ha belelendülne, de... vajon ebben tényleg biztos? Mármint ezt is lehet valamilyen úton-módon kontrollálni, csak sokat kell gyakorolni és sok odafigyelést igényel, nekem efelől cseppnyi kétségem sincsen, csak valahogy neki is hinnie kellene benne. - Pedig mindenhol azt írják, hogy ez a legjobb módja. A fokozatos megvonás nem vezet jóhoz, csak növeli az éhséget, viszont ha mindig meg van a kellő... - elharapom a mondatot, amikor leesik, hogy a keze ökölbe van szorítva és már kissé sikerült felidegesítenem. - Bocsánat... Én csak szeretnék segíteni. Tudom, hogy nem éltem át és nem érthetek hozzá, de csak nem butaság minden könyv, amit olvastam. Vannak módszerek és lehetőségek és... vannak, akiknek bevált. - elhallgatok és azért most már óvatosabban mondom, mert nem akarom kihúzni nála a gyufát. Csak hát nem tudom visszafogni magamat és ha olvastam valamiről és azt látom, hogy a másik nem tudja, amit olvastam, hát nem igazán tudom visszafogni magamat és magamban tartani. Mondhatni ez... valamiféle kényszeres dolog nálam.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Bár csak a fáradtság lenne ennek az egésznek az oka, habár ennél azért sokkal komolyabb a dolog. A szomjúság, ami Mia jelenlétében rám tört, sokkal kínzóbb, mint az eddigiek, hiszen igen nehezen tudok csak uralkodni rajta. Szinte fizikai rosszulléttel jár és aligha hiszem, hogy a véres hús enyhíteni tudja majd. Elvégre, volt már alkalmam megtanulni, hogy az emberi és állati vér között hatalmas a különbség. Az állatok vére csupán ideig-óráig enyhíti a tüneteket, nem tovább. - Miért, miket művel az a bizonyos Mira? - nyögöm ki a szavakat, habár a válasz egyáltalán nem érdekel, egyszerűen csak szeretném elterelni a figyelmem a lány vérének illatáról. Csábító az a gondolat, hogy rávessem magam és minden cseppjét kiszívjam, de ez a sok ember... A tömeg visszatart, de mi lesz abban az esetben, ha majd kettesben leszünk a szobában? Miának jelenleg fogalma sincs, mibe ment bele, talán már el kellett volna mondanom korábban is, hogy mi vagyok valójában, hiszen számíthattam volna arra, hogy hiba csúszik a számításaimba. Márpedig egy botlás könnyen az örökségembe és az új családomba kerülhet, hiszen Rose minden lépésemet figyeli, ebben teljes mértékben biztos vagyok. Egyetlen hiba és elveszítem az üzletem, a vagyonom, a családom... Vajon van annyira finom a lány vére, hogy megérje ezt a kockázatot? Az illata alapján igen, de az érzékeim becsaphatnak, főleg az éhségem mértéke miatt. Rég nem ittam ennyire friss vért, szinte természetes, hogy ennyire szomjazom rá. - Sokat olvastál? - visszhangzom a szavait, majd folytatom: - Mia, ez nem olyasvalami, amit mások leírásából lehet tanulmányozni, te ebben nem vagy benne, nem neked kell megküzdened ezzel. A könyvek nem adják vissza a valóságot, a tényeket. Ez olyan, mint a szerelem, vagy más... Olvashatsz róla, de amíg nem éled át, nem fogod megtapasztalni a valódi oldalát. Vajon én már voltam szerelmes? Aligha. Még nem volt egy olyan nő sem az életemben, aki annyira le tudott volna venni a lábamról, hogy bele is szeressek. Futó kalandokkal rendelkezem, feküdtem már le nőkkel, de mindegyiket érzelemmentesen tettem, azért, mert kellett, mert szükségem volt rá. Mert vágytam rájuk. Mindegyikben volt valami, amiért érdemes volt az ágyba vinni. Nem. Tévedek. Talán volt egy lány, akit szerettem, aki hasonlított Miára, de annak rossz vége lett. Victoria volt a neve, a lányhoz hasonlóan ő is a Hollóhátba járt és külsőleg is megegyeztek. Amikor Miára pillantok, őt látom benne, talán ezért is szeretnék távol maradni tőle. Victoria meghalt miattam, őt is én öltem meg, habár nem szándékosan tettem, de megtörtént. - Az, hogy nem ülök az Azkabanban, még semmit sem jelent – rándul meg a szám széle kissé, mintha mosolyogni szeretnék, de valami visszatartana. - Van elég pénzem ahhoz, hogy megússzak dolgokat és a családom neve is a segítségemre van ebben. Én pedig szépen ki is használtam a dolgokat... Fogalmam sincs, miért osztom meg ezt a lánnyal, hiszen még csak nem is ismerem, nem tudhatom, mikor fogja mindezt ellenem fordítani, de akkor is szükségem van arra, hogy beszélhessek erről valakinek. Ő pedig itt ül, velem szemben, én pedig megpróbálok ellenállni a vérének, küzdök az ösztöneim ellen, talán ezért is vagyok ennyire érzelgős kedvemben. Mindenesetre, jól esik megosztani vele a gondolataimat, bármik is legyenek azok. - Rajongók? - vonom fel a szemöldököm hitetlenkedve. - Már megbocsáss, de miként lehet egy olyan lényért rajongani, ami embereket öl? Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy miként gondolhatják néhányan azt, hogy értünk rajongani kellene... Elvégre, öltem már én is embereket, hiszen vámpír vagyok, nem voltam képes uralkodni magamon, de hallottam olyanokról, akik egyenesen tüntetéseket rendeztek annak érdekében, hogy egy-egy gyilkost szabadlábra engedjenek, mert szerintük csak azért börtönözték be őket, mert varázslények. Oka volt mindennek, de mindegy, hiszen ők is rajongók voltak, nem érdekelte őket az indok. - Kisebb adag? Mia, ha én nekilendülök, akkor nem tudok vele leállni, nem vagyok ennyire tapasztalt – csóválom meg a fejemet. Még életemben egyszer sem próbáltam, hogy egyszerre csak kisebb adag vért igyak meg, szóval érthető, hogy nem merem megkockáztatni a dolgot. Még a tasakos vérből is annyit iszok, hogy egy felnőtt ember is belehalna. Túl kockázatos, mi van akkor, ha nem vagyok képes uralkodni magamon? Egyszer már pórul jártam ezzel, nem szeretnék ismét ebbe a hibába esni. - Donor? Ezzel ugye nem... - elkerekednek a szemeim, ahogy Miára pillantok, majd önkéntelenül is ökölbe szorulnak a kezeim. Victoria is donorként ajánlkozott és én éltem is a lehetőséggel, aminek természetesen ő itta meg a levét. Megöltem őt. - Nem! Ezt sürgősen felejtsd el, szó se lehet róla, hogy te vagy akárki más a vérbankom legyen!
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Látom azért rajta, hogy nincs épp a legjobb passzban, bár nem tudom, hogy mi lehet a gond. Talán ő korábban kelt, korábban érkezett és esetleg jobban kifáradt már, lehet hogy pihenésre lenne szüksége, mivel amúgy is idősebb nálam, bár azért nem annyival. Nem mondható öregnek, hogy e miatt ne bírja annyira a strapát teszem azt. - Köszönöm! A szüleim tényleg bíznak bennem. Mirában nem, ő nem adott rá okot, de én sose okoztam csalódást. Öhm... Mira a testvérem. Igazából ikertestvér, csak hát tudja eléggé mások vagyunk, vagyis nagyon mások és ez gondolom most igazán nem fontos. - mosolyogva vonom meg a vállamat, pedig tudom arról volt szó, hogy beszélgetünk, de én hajlamos vagyok mindenfélékről fecsegni, amik nem biztos, hogy őt mind érdeklik, mint mondjuk a családi helyzetem, vagy épp a kapcsolatom a testéremmel, azaz inkább a nem létező kapcsolatom vele, mert azt, ami köztünk van nehéz kapcsolatnak nevezni. Azért érdekel persze, hogy mit akar elmondani, még a véres hús se nagyon tűnik fel. Na igen én meg az aurorság, amikor az ilyen apróságok nem tűnnek fel... ha így nézzük nem a legjobb pálya érdekel igaz? De sok mindent meg lehet tanulni és hátha ez is menne? Idővel rááll a szemem, vagy ilyesmi. Végül persze bólintok. Ha ezt szeretné végighallgatom hát persze és nem épp úgy reagálok, mint várja, mert ő jobban meglepődik a reakciómon, mint ahogyan én a szavain. Már épp próbálnék ellenkezni, hogy a sorozat és a valóság annyira nem is más, amikor folytatja. Oké, azért ezen a ponton talán tényleg kissé meglepődöm, aztán kissé komolyabbra vált a tekintetem. - Persze tudom, de tényleg. Sokat olvastam már a vám... szóval az olyanokról, mint maga és tudom, hogy ez nehéz és biztosan nagyon nehéz lehet ezzel megbirkózni, hogy ilyet tett, de nem ül most az Azkabanban, tehát nem rossz ember igaz? - elég erős a késztetés, hogy mondjuk megfogjam a kezét, mert hát arra gondolok számára pocsék érzés lehet, hogy a szüleivel végzett, bár ez nem látszik rajta, inkább mérgesnek tűnik, mert nem ijedtem meg... Most tényleg az lett volna a jobb, ha megijedek és elkezdek itt mindenki előtt pánikolni? - Tudja vannak olyanok is, akik a vérfarkasokat kedvelik, én meg a vámpírokat. Ez nem fura annyira, vannak rajongóik, még varázskörökben is. A tagja vagyok egy közösségnek is, oké... muglik nagyrészt, de akkor is. Engem tényleg nem zavar. - próbálok nem annyira lelkes lenni és megértetni vele, hogy ez számomra tényleg nem csak játék, értem amiket mond, de attól még nem fog megváltozni a véleményem. Persze még nem tapasztaltam meg testközelből a vámpír lét igazi negatívumait, sőt sosem támadott meg egy sem, de... nem hiszem, hogy akkor gyökeresen megváltozna a véleményem. - Oh... hát rendben. Tudok védekező varázslatokat, de akkor ezért van rosszul. Most is... éhes? Tudja azt olvastam, hogy egy vámpír, ha rendszeresen, rendesen táplálkozik akkor nem érzi annyira a feszítő éhséget. Mindig csak egy kisebb adagot, mint ahogyan mi is eszünk, reggeli, ebéd... tudja. - igen, pontosan erre szokta mondani Mira, hogy okoskodom, hiszen az előttem ülő fickó vámpír. Elég hülye dolog, hogy pont neki magyarázok lényegében saját magáról, amikor ő amúgy is sokkal jobban tudja. - Persze van, aki megvonja magától, de az nem a legjobb út. Egy egész tanulmány szólt róla, hogy sokkal jobban kezelhető ez az egész, ha rendszeresen van valaki, aki... tudja... afféle donor, önkéntes. - kissé megköszörülöm a torkomat és még kicsit előre is hajolok lehalkítva a hangomat. Na nem mintha az eddigieket hangosan mondtam volna, vagy tartozott volna akárki másra is, de... - Én simán vállalnám és akkor nem lenne rosszul, vagy... rosszul írták abban a könyvben? - egy cseppet sem óczkodom a dologtól, hiszen mindenhol arról volt szó, hogy a vámpír harapás csak akkor fájdalmas, ha a vámpír nem kontrollálja magát, vagy ha nem érdekli mi a következmény. Ellenben, ha odafigyel és nem viszi túlzásba akkor még egy olyan anyagot is képes a vérbe juttatni, ami begyógyítja a sebet a végén és egyáltalán nem teszi fájdalmassá. Maximum az elején, mint ha kis tűszúrás lenne. Sőt állítólag még kifejezetten kellemes is tud lenni a vámpír harapás. Vajon tényleg? Vagy ezt is csak írták egy könyvben és valójában nem igaz?
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Mia aggódó kérdését hallva csupán megrázom a fejem, habár jobban szerettem volna rávágni az igen választ, de már erre is képtelen vagyok. A lány vérének hangja és illata különös elegyet alkotva kínálgatja magát, ami viszont engem igen kellemetlenül érint. Amióta azt tettem a nevelő szüleimmel, elhatároztam magamban, hogy nem leszek gyilkos, már csak azért sem... Tudtam jól, hogy a rajtam és a családomon ülő átok miatt mindenképp felkeresem Gemmát, márpedig, ha gyilkosként kérem meg arra, hogy segítsen, akkor kapásból el fog utasítani. Természetesen, ez a vele történt dolgok után is teljesen jogos lépés lett volna részéről, de ha most egy iskolatársával is végzek, akkor biztosan elesek a lehetőségtől. - Igen, csak kicsit megszédültem – szólalok meg némileg bizonytalan hangon, miközben minden erőmmel azon vagyok, hogy a csábító tényezőket kizárjam az elmémből. Pedig olyan fiatal, bizonyára finom lehet a vére... Ráadásul, az sem segít a helyzetemen, hogy elképzelem magam előtt rémült arccal, sikolyra nyíló ajkakkal. Egy részemet igenis vonzza ez a látvány, míg a másikat – az üzletembert – taszítja a gyilkosság gondolata. Megtettem már egyszer, de akkor és ott eldöntöttem magamban, hogy soha többé nem leszek hajlandó ilyesmire. Gemma is csak emiatt menekült meg, hiszen – ha engedtem volna az ösztöneimnek – már ő is halott lenne, akár a szüleink. - Logikus – biccentek egyet apró mosollyal. A rosszullétem továbbra is jelen van, de igyekszem kizárni magamból a dolgot, nem foglalkozni vele. Mia nem ártott nekem semmivel sem, ő nem vett el az igazi családomtól, szóval legalább annyit megérdemel, hogy megküzdjek a bennem élő valamivel az érdekében. - Ha ők úgy gondolják, hogy elég komoly vagy ahhoz, hogy Londonban mászkálj, akkor én is megbízom benned.... Persze, itt az a kérdés, hogy a lány mennyire mond igazat. Találkoztam már olyan diákokkal, akik jó bulinak tartották azt, hogy eljönnek egy-egy ilyen gyakorlati állásra, majd az éjszaka folyamán ellógtak, ha elmentünk valamerre és belevetették magukat az éjszakába. Nem megfelelő állapotban pedig nem engedtem meg számukra, hogy részt vegyenek a munkában és visszafordítottam őket. Utána természetesen olvashattam a felháborodott szülők leveleit, melyben számon kértek a csemetéiket illetően. Mia viszont nem hiszem, hogy ki tudna lógni, hiszen egy szobában lesz velem, márpedig én nagyon éberen alszom, amióta vámpír lettem. Mai napig tartok ugyanis attól, hogy valami őrült az életemre tör az éjszaka folyamán. Volt már ilyen a történelem folyamán. - Csak hallgass végig, rendben? - függesztem tekintetemet a szőke energiabombára, miközben azért pillantásom végigfut rajta, elvégre nem néz ki túl rosszul, sőt, igazán kedvemre való látvány. Talán ezért is kívánom ennyire a vérét? Egy orgiával egybekötött vacsora vár rám, ha engedelmeskedek a vérre szomjazó énemnek? Mia még nagyon fiatal, kamasz, nem lenne túl szerencsés pont vele kikezdenem, hiszen annyi meg annyi nő rohangál fel-alá a világban... Amikor pedig elmondom neki a tényeket, nem ő lepődik meg, hanem én, méghozzá nem is kicsit. Tetszene neki a dolog? De hát... Nem, ez nem lehet normális! - Mia! - emelem fel kissé a hangom, majd szigorúan csendre intem őt, amikor úgy érzem, kissé kezdi elvetni a sulykot. - A sorozat és a valóság teljesen más – Itt azért lejjebb veszem a hangom, nehogy valaki más is meghallja a mondandómat. - Megöltem a saját szüleimet, fel tudod te ezt fogni? Fogalmam sincs, miért szereted annyira a vámpírokat, de ez nem játék, akkor meg főleg nem, ha szomjas az ember... Nem értem a lelkesedését, egyszerűen képtelen vagyok felfogni azt, hogy miért szeret olyasvalamit, amitől az emberek többsége csak fél. Őt ez miért hozza lázba? Nem örülök annak, hogy ez így alakult, hiszen sokkal szívesebben láttam volna, hogy kiborul, hogy fél, hogy inkább visszamegy a kastélyba és magamra hagy engem. - Nem kell semmiféle varázslat, mert nincs – szólalok meg kissé nyugodtabb hangon. - Érezni fogom, amíg szomjas vagyok, ezen semmiféle bűbáj sem tud változtatni. Majd igyekszem korrigálni, már sikerült megtennem, de azért a pálcád legyen nálad, ha esetleg neked esnék. Bármiféle támadó varázslatot küldhetsz felém, hogy kereket oldhass, de remélem, erre nem lesz szükség. Nem magamat féltem, hiszen én könnyen felgyógyulok a sérüléseimből. Nem, itt leginkább róla van szó, az ő életéről.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Látom, hogy azért még mindig aggódik, vagy zavarja valami, de remélem azért, hogy hosszú távon nem lesz majd semmi gond, hiszen én nem akarok gondot okozni neki csak nem akartam visszamenni a Roxfortba. Szerencsére végül megoldódott a gond és hátha egy kis idő múlva majd megnyugszik annyira, hogy tényleg ne legyen ebből probléma, maximum még mindig variálhatunk és alszom a fotelben, vagy a földön. Valami csak van,a mi alkalmas abban a szobában alvásra. - Azért biztos jól van? - egyelőre nem vagyok benne teljesen biztos, hogy rendben van, mert hát szegény elég sápadt. Ennyire tart attól, hogy velem kell egy szobában lennie? Ezt azért nem gondoltam volna, de ha nem erről van szó, akkor mégis miről? Lehet, hogy összeszedett valami megfázást? Elég változékony az idő, annyi biztos, lehetséges, hogy hatással volt rá, plusz az aggodalom sem segített sokat abban, hogy jól legyen gondolom. Azért rendes dolog, hogy így a szívére veszi ezt az egészet. Sok felnőttet totál hidegen hagy, hogy mi a jó egy nála fiatalabbnak. - Igen. Ha valamibe belekezdek szeretem végig is vinni, a szüleim pedig szerencsére támogatnak is ebben és megbíznak bennem. Nem hiszem, hogy féltettek, hiszen London ismerik és ön nem idegen, hiszen az iskolában is tanít és ha az igazgató bízott önben, hogy kitegye azt a hirdetést a gyakorlati állásra akkor nem lehet rossz ember. - persze a szüleim muglik, de elég jól tudok érvelni számukra, hogy az ilyen részleteket is könnyedén megértsék, szóval ilyen téren nem volt sok nehézségem. Amúgy is jó fejek és nem szoktak nemet mondani, nekem legalábbis, mert hát ugye a testvéremnek... De ő más, nem túl megbízható, én viszont nagyon is az vagyok, úgyhogy ilyen téren értető, hogy úgy állnak hozzá, ahogyan. Nem kellett őket nagyon sokáig sem győzködnöm, hogy elengedjenek, hiszen ha már belementek abba, hogy gyakornok legyek, nem is volt ez kérdés. - Miért ne akarnék maradni? - kissé azért értetlenkedve nézek rá, hiszen nem tudok olyan okot, ami ezt megakadályozná, miután eddig azért könyörögtem, hogy maradhassak. Mégis mi lenne az, amit mondani tudni és ami miatt ne akarnék maradni? Nem tudok ilyet elképzelni. Amikor pedig tovább beszél kissé persze elkerekedik a szemem, de semmi olyat nem láthat rajtam, ami mondjuk riadtságra utalna, vagy azt szűrhetné le belőle, hogy na most kapom a cuccomat és pattanok fel az első vonatra, sőt... inkább úgy festek, mint aki csak még inkább rajongással pillant rá. Eddig csak, mert felnőtt és érdekes a munkája, no meg kedves is, na de hogy még vámpír is! - Hű! Komolyan? - majdnem felsikkantok, ezért kell pár pillanat hogy türtőztessem magamat és ne beszéljek túlságosan hangosan, hiszen akadnak itt rajtunk kívül még páran és nem biztos, hogy ő ezt így közhírré akarja tétetni, ezért csak lehalkítom a hangomat és már-már rajongó remegéssel a hangomban folytatom. - Ez aztán... hű! Eszem ágában sincs visszamenni így sem és hát... nem is tudom, ha van varázslat, ami segít, hogy ne érezze a vérem illatát... De engem cseppet sem zavar, bírom a vámpírokat. A kedvenc sorozatomban is vámpírok vannak, helyes vámpírok! - szélesen elmosolyodom és ahogyan leesik, hogy őt is a helyes vámpírokhoz hasonlítom, mint mondjuk Angel és Spike kissé még el is pirulok. - Mármint... szóval nekem nem gond. - na persze ez azért sok mindenen változtat, így értem a furán véres húst, meg aztán eléggé elidőzöm a száján. Remélhetőleg nem érti félre, nem arról van szó, hogy csókon gondolkodom, dehogy! Vagy hát... nem, tényleg nem, csak mintha figyelném hátha kivillannak a vámpír fogak, ami butaság, hiszen olvastam már és tanultam is róluk és tudom, hogy alapállapotban ez nem merül fel és most alap állapot van, hiszen semmi más vámpír jellegzetesség nem látszik rajta.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Úgy néz ki, a vészhelyzet elárult, már ami a lány visszaküldését illeti, de valamiért akkor sem felhőtlen az örömön. A vérének az illata túl csábító, hiszen már innen is érzem, ez pedig cseppet sem jó jel. Természetesen az évek folyamán megtanultam uralkodni a vérszomjamon, hiszen nem ölhetem az embereket halomra, főleg úgy nem, ha egy üzlet tulajdonosa vagyok, de nem mindig könnyű feladat ilyen helyzetben a józan észre hagyatkozni. Mia pedig szinte tálcán kínálja magát, ahogy azt erőlteti, hogy egy szobában aludjunk. - Igazán remélem... - sóhajtok egyet gondterhelten, noha ezt már leginkább csak magamnak jegyzem meg, nem Miának. A gyomrom kissé fáj, itt lenne az ideje enni, szóval fel is hozom az ötletet a lány számára, aki könnyen belemegy a dologba. Örülök neki, hiszen így van esélyem csillapítani az éhségem. Mondjuk, a vérre való szomjazás akkor sem múlik el, ha már tele a hasam, de úgy talán könnyebb lesz uralkodni ama vágyamon, hogy átharapjam egy diák nyaki ütőerét. - Nem fog menni, ne aggódj – mosolyodok el ismét, habár kezdek feltűnően sápadt lenni. Mindig ez van, ha egy közelemben lévő ember vérét kívánom meg... Szinte a betegség összes tünetét produkálom, amiért megpróbálom magam visszafogni. Sápadtság, levertség, szédülés, hányinger... Ezek mind-mind annak a jelei, hogy Mia vére túlságosan csábító tud lenni. Pillantásom a lány nyakának finom ívére esik, még azt is nehezen állom meg, hogy megnyaljam a szám szélét. Innom kell egy tasak emberi vért, ha visszaértünk, már csak az a kérdés, hogy az mennyire fog hatni rám? Mert valljuk be, a friss vér azért teljesen más, habár még csak a szüleim vérét ittam meg olyan állapotban, de akkor és ott feltöltődtem energiával. Egy konzervvér ezzel nem veheti fel a versenyt semmilyen szempontból sem. - Szóval kitartó vagy? - kérdezek vissza, noha a gondolataim már valahol egészen máshol járnak. Kitartó? Ez csakis azt jelentheti, hogy védekezne, ha egyszer odakerülne a sor. Nem hagyná, hogy megigyam a vérét, ami jó jel, hiszen ettől nem csak az ő, hanem az én sorsom is függ. A lány helyben elvérezne, én pedig repülnék, talán még le is csuknának, habár a rajtam ülő átok miatt úgysem kellene túl sokat ülnöm az Azkabanban. - És a szüleid nem féltenek idegenekkel elengedni egy ilyen nagyvárosba? Tényleg megbízhatnak benne, hiszen a legtöbb szülő problémázik, ha a gyermeke egy idegen férfival megy az angol fővárosba, még abban az esetben is, ha az illető egy tanár. Meg tudom érteni őket, nyilván én is teljesen így viselkednék, ha lenne kiért aggódnom. Mia viszont elég energikus, nem hiszem, hogy visszatartotta volna magát abban az esetben, ha nem engedélyezték volna számára ezt a kis kiruccanást. .- Ha izgulsz az jó jel, mert komolyan veszed – ülök le a lánnyal szemben lévő székre, majd én is böngészni kezdem az étlapot, végül könnyen választok. Amikor a pincér megjelenik az asztalunknál, leadom a rendelést. Mia talán furcsállhatja, hogy én egy extra véres húst kértem, mert nem sok ember eszi meg így, de egyébként is elszántam már magam arra, hogy beszélek vele erről. - Persze, ha gondolod, akkor ehetsz desszertet, de most beszélnünk kell. Elég komoly ez a téma, szóval utána talán mégsem ártana megfontolnod, hogy itt maradsz-e... Ujjaim keresztbe fonom az asztallap fölött, majd kutató tekintettel pillantok a lányra, miközben magamban megpróbálom eltalálni, hogy vajon mennyire fog kiborulni a hír hallatán. Esélyes, hogy csapot-papot itt hagyva rohan el, de nem izgat a dolog, elvégre az ő biztonsága az első. - Vámpír vagyok, Mia – szólalok meg, kifejezetten ügyelve arra, hogy a lányon kívül senki más ne hallhassa a szavaimat. - Ezért nem szeretném, ha egy szobában lennél velem – Itt nyelek egyet. - A véred illata túl csábító, még bajod eshet... Nem szeretnék ártani neked, nem öltem még embereket egy alkalmat leszámítva, de nem akarom vállalni a kockázatot. És akkor majd itt jön a nagy kiborulás, amivel szemben türelmesnek kell lennem. Érthető, ha az emberek félnek a vámpíroktól, hiszen elég veszélyesek tudunk lenni, szóval ezen nem is csodálkozom.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Oh hát én abban biztos vagyok, hogy nem fogom megbánni, hogy végül is maradhattam, hiszen erre vágytam mindenek felett, ha már eljöttem és lehetőséget kaptam. Hát persze, hogy az a fontos, hogy maradhassak és örülök neki, hogy végül nem küld vissza. Azért ez elég nagy dolog, mert nem lett volna köteles, de vállalta a korom ellenére is. Hálás vagyok, de tudom azért nem eshetek túlzásba, mondjuk egy öleléssel. - Oh ez biztos! - erősítem meg azért őt is, hiszen tudom jó lesz ez. Kutatás és terepmunka, amiben még nem volt részem, nem is kérdés, hogy jól fogom érezni magamat és egy csomó mindent tanulok majd, ami még fontosabb. - Akkor jó, igazból a vonaton nem sokat ettem, úgyhogy határozottan éhes vagyok. Azért igyekszem nem kienni a pénztárcájából. - szélesen elmosolyodom most hogy sikerült végre oldódnom egy kicsit, miután megoldódott ez a kis maradhatok-nem maradhatok probléma és szerencsére előbbi lett a döntés. Engem cseppet sem zavar a közös szoba, talán naiv vagyok miatta? Arról eleve nem tudok, hogy vámpír, na nem mintha ez zavarna egyébként, viszont az sem merül fel bennem, hogy mivel idősebb férfiről van szó ez gond lehet. Azért ő mégis csak komoly ember, főleg mert a suliban is alkalmazták, meg hát cége is van, nem is merül fel bennem, hogy netán ne lenne tisztességes. - Nem is tudom, nem kell őket olyan erősen győzködni általában és azt szokták mondani a makacsság nem is olyan rossz tulajdonság, kitartásra utal. - teszem azért még hozzá egy félmosollyal. Nem veszem én zokon a szavait egy pillanatra sem. Mint mondtam rendes fickó és engedte, hogy maradjak, hát persze hogy nincs okom rá, hogy megorroljak rá. Tény, hogy néha nem könnyű velem, de igazából még nem jegyezték meg a szüleim, meg aztán ha nem lennék makacs, akkor most nem lennék itt és azt biztos, hogy nagyon bánnám. Szerintem jó tulajdonság, hogy nem hagyom csak úgy magamat. - Pedig én azt hittem, hogy nem lesz sok pihenés, de máris ezzel kezdjük. Nem is baj, kicsit... azért izgulok, így könnyebb. - nem voltam még terepen, izgalmas és egyébként is érdekes, naná, hogy fel vagyok spannolva. Széles mosollyal köszönöm meg a pincérnek az asztalt, aztán böngészni is kezdem az étlapot szépen. Túl sok minden van és nálam sose jó, ha nagy a választék, mert kimondottan nehezen találom ki olyankor, hogy mit is válasszak, pedig most muszáj lenne döntenem. - Nekem is jó a rántott sajt, rég ettem és lehet utána valami sütit is választani? Egy brownie, fagyival... az valami isteni lenne! - na igen annak aztán tuti, hogy nem tudnék ellenállni és ha nem is muszáj akkor mindenképpen megkóstolom. Egy kis édesség tökéletes lenne a rántott sajt után. Azt hiszem rendesen degeszre fogom enni ma magamat. És még beszélgethetünk is, ami azért jó, mert érdekelne, hogy milyen is az új főnököm. Rendes fickónak tűnik, ez nem is kérdés, de nem sok mindent tudok róla és érdekel vajon egyáltalán miért lépett erre az útra. - Nem is tudom, rólam mit lehet tudni. Hát... szeretem a színeket és elég jó tanuló vagyok, de gondolom ezt sejti. Minden érdekel és... szeretem a mugli dolgokat is, a szüleim muglik tudja. Különösen kedvelem a sorozatokat, bár lehet hogy nem is tudja, hogy mi az... Öhm... miért lett átoktörő? - csapongok, mert hát nehéz ez a beszélj magadról dolog. Ha célzatosan meg van, hogy mit kérdez a másik, mi érdekli úgy azért sokkal könnyebb, na de csak összefoglalni és mesélni pár dolgot... hát a jó ég tudja, hogy mivel jó kezdeni, vagy épp folytatni.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Mia nehéz eset, sohasem fogom tudni meggyőzni arról, hogy menjen vissza az iskolába. Még egyszer megcsóválom hát a fejem, egyszerűen képtelen vagyok ismét nemet mondani ennek az arckifejezésnek. Az a könyörgő tekintet... Most komolyan, én is ilyen nehéz eset lettem volna az ő korában? Nem volt az olyan régen, de valamiért mégse rémlik számomra az, hogy bárkinek is nemet mondtam volna, főleg nem a tanárok számára. - Jó-jó, nem kell visszamenned, ne aggódj – csitítgatom a lányt. Feladom az ellenállást, hiszen már lejött számomra, hogy ez nem megoldás vele szemben. Bármire képes annak érdekében, hogy a gyakornokom lehessen, ehhez immár kétség sem férhet. Bizonyos szempontból megértem a dolgot, Mia azonban nem tudhatja, hogy vámpír vagyok, mert ha csak sejtené is a dolgot, akkor nyilvánvalóan egészen más véleménye lenne az egy szobában alvásról vagy akár csak arról is, hogy velem dolgozhasson együtt. - Igazán nincs mit, remélem, nem fogod megbánni a dolgot a későbbiekben – jegyzem meg, miközben egy pillanatra azért a lányon felejtem a tekintetem. Csinos teremtés, noha nem pont a klasszikus értelemben véve, de nekem azért bejön a stílusa. Jól áll számára ez a némileg vagány stílus, habár aki ismeri, tudhatja jól róla, hogy pont ő nem fogja áthágni a szabályokat. Soha életemben nem hittem volna, hogy az efajta lányok is bejönnek, de Mia... Áh, fogalmam sincs arról, miért gondolok ilyesmire. Öt évvel fiatalabb nálam, ráadásul én vagyok a munkaadója bizonyos szempontból nézve, szóval gyorsan ki kell vernem a fejemből az ilyen jellegű gondolatokat. Mindenesetre, ez egy jel lehet arra, hogy itt az ideje lemennem Roxmorts-ba egy randevúra. - A vacsorát én állom, szóval nyugodtan rendelhetsz, amihez csak kedved van – teszem azért még hozzá a lány mosolyát látva. Pont olyan ez, mint egy randi, habár ennek a végén nem lesz semmi. Se csók, se puszi, se más... Hogy bánom-e a dolgot? Kissé, de Mia még csak tinédzser, nem az én feladatom belevezetni az ilyesmibe, bizonyára vannak más érdeklődők is körülötte. - A szüleiddel szemben is ilyen makacs vagy? - vonom fel a szemöldököm kérdőn, de cseppet sem bántani szeretném ezzel, csupán érdeklődöm iránta. Nyilván volt már velük nézeteltérése, hiszen óhatatlan, mivel még szülő-gyermek esetében sem lehet ugyanaz a véleménye mindkét félnek. Itt csak annyival rosszabb, hogy a szülők megpróbálják ráerőltetni a gyermekükre is a véleményüket, mert az övék... Mintha ez bármit is jelentene. - Nem lehet olyan könnyű dolguk veled... Továbbra is mosolyogva csóválom meg a fejem, mert el tudom képzelni, ahogy vitába keveredik velük valamiféle nézeteltérés miatt és addig nem nyugszik, amíg övé nem az utolsó szó. Nem ismerem a lányt, semmit sem tudok az otthoni magánéletéről, ezt mind csak a stílusa alapján próbálom belőni. Persze, tévedhetek is, de Mia nem olyasvalaki, aki emiatt megsértődne. - Nem, mára csak ez a kis randevú van hátra számunkra – kacsintok a lányra, majd kinyitom előtte az étterem ajtaját és lovagiasan előre engedem. Az egész helység elég hangulatos, mindenfelé beszélgető emberek vannak, akik előtt szebbnél-szebb fogások hevernek. Egy pincér szinte abban a pillanatban mellettünk is terem, amint helyet foglalunk az egyik asztalnál, egy-egy étlapot nyújt felénk, majd magunkra is hagy minket. Kinyitom a könnyű olvasmányt, majd pár perces latolgatás után szólalok csak meg ismét: - Én azt hiszem, a rántott sajtra teszem le a voksomat. Te? Fogalmam sincs, Miának sikerült-e dűlőre jutnia magában, de nem sietünk, előttünk az egész este, kár lenne elkapkodni a dolgot. Kényelmesen megvacsorázunk, utána ismét irány a hotel, mert holnap fárasztó nap elé nézünk. - Közben, ha gondolod, mesélhetnél magadról egy-két dolgot – vetem fel az ötletet a lány számára. - Szeretem megismerni a munkatársaimat, még ha csak gyakornokok is. És te is kérdezhetsz tőlem, ha kíváncsi lennél valamire...
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Eszem ágában sincs elfogadni, hogy szerinte mennem kellene. Mit nekem egy olyan apró gond, hogy nincs plusz ágy? Nem probléma, akárhol elalszom, ha már itt vagyok akkor eszem ágában sincs visszamenni. Egyébként is nagy dolog, hogy egyáltalán eljöhettem hiszen külön tanári engedély kellett hozzá, meg még a szüleim engedélye is. Azt hiszem teljesen érthető, hogy nem fogok most meghátrálni és visszafordulni, ha már elhatároztam magamat. - Akkor a lent alvás lehetősége kilőve, de én akkor sem szeretnék visszamenni. - biggyed le kissé a szám. Azt hiszem már jó pár dolgot felvetettem, mint lehetőség, valaminek csak jónak kell lennie. Ha más nem, akkor letáborozol a hotel előtt és szerzek egy sátrat, vagy valami, tudom is én, de akkor sem megyek vissza. - Ahogy szeretné! Köszönöm! - igen elértem, ahogyan mindig, bár ez most nehezebb dió volt, mert tudom jól, hogy mondjuk apára hogyan kell hagyni, de a fickót még azért nem ismerem annyira, hogy tudjam nála hogyan lehet elérni dolgokat, de szerencsére úgy fest, hogy sikerült még így is elég ütősen... könyörögnöm? - Ha úgy gondolja van erre most idő. Végül is a nagy izgalomra érdemes lenne enni valamit. - végre szélesen elmosolyodom, hiszen igen lássuk be elég nagy izgalom volt, hogy egyáltalán maradhatok-e vagy sem. Bőven meg volt az esélye, hogy mennem kell, de szerencsére sikerült elérnem, hogy minden oké legyen és ezt tényleg meg kellene ünnepelni, bár nem hoztam magammal valami sok pénzt ez tény és való, de majd valahogy megoldom, esetleg megkérem anyuékat, hogy küldjenek. Csak azt nem akarom, hogy a kutatás rovására menjen, hiszen most az a legfontosabb, minden más csak másodlagos, lévén e miatt vagyok most itt. - Máskor már könnyebb lesz kezelnie, ha mégis ilyesmi történik, bár remélem velem már nem. - mosolyogva vonom meg a vállamat, hiszen annyit már megállapíthatott, hogy nekem aztán eszem ágában sincs elfogadni, ha valami netán nem sikerül, viszont jó eséllyel így engem már nem próbál majd meg elküldeni, hanem szépen más esetben is megoldjuk, ha hasonló probléma lesz. - És persze az étterem szuper lesz, köszönöm! - igazán hálás vagyok neki, hogy igyekszik helyrehozni a rosszul indult helyzetet, mert hát lássuk be nem a legjobban kezdődött ez a mai nap, viszont így még jó is lehet belőle. Szépen eszünk egyet, aztán gondolom majd belekezdünk a teendőkbe, bár úgy fest, hogy ez még sem lesz olyan gyors, mint gondoltam. - Hű! Oda már régóta el akartam jutni, szuper! Ez a nap nem is alakulhatna jobban! Akkor mára nincs dolgunk, vagy valami felkészülés? - nekem azzal sincs gondom, néha lehet szó egy kis lustálkodásról, bár persze nem szeretem túlzásba vinni és biztos, hogy este még fogok kicsit olvasni, hoztam azért jó pár könyvet. Aztán persze ott van a napló írás is, amit ki nem hagynék, de azt hiszem hoztam a Minisztériumról is egy könyvet, biztosan van benne pár hasznos info, amiket érdemes átolvasni még mielőtt oda is betérünk, hogy minél több mindent tudjak már előre.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Rendesen bánt annak a gondolata, hogy ilyesmit kell közölnöm Miával, főleg azért, mert fűt-fát igérgettem neki és mégse jött össze a dolog. Érdekes... hidegvérű gyilkos vagyok, vagyis Gemma mindenképp annak gondol, erre pedig pont az bánt, ahogy a lánnyal viselkedem? Nem szabadna ennyire megviselnie ennek, elég lett volna csupán egy üzenetet hagynom a recepción, Mia pedig azonnal fordulhatott volna vissza. Semmi gondom se lett volna, a lelkiismeret-furdalás pedig még csak szóba se jöhetett volna. - hosszú, Mia, nekem pedig nincs időm mindent megmagyarázni – sóhajtok fel gondterhelten, láthatja is rajtam, amint elkomorulok, tényleg nem áll szándékomban bántani őt. Persze, megbízik bennem, mert Dumbledore is ezt teszi, de az miért nem jut senkinek sem az eszébe, hogy a Roxfort igazgatója is emberből van? Dumbledore-nak még csak sejtelme sincs arról, hogy valójában vámpír vagyok, olyasvalami ami veszélyt jelenthet az iskola tanulóira. A lány utolsó mondatát hallva csupán a szememt forgatom: - Nem Mia, azt felejtsd el, idelenn sok idegen járkál ki-be... Még akkor is veszélyt jelentenek rád, ha csak egyszerű emberek. Fogalmam sincs azt illetően, miért féltem annyira a lányt, amikor alig ismerem, de nem hagyhatom, hogy mások ártsanak neki. Ki tudja, mikor toppan be olyasvalaki, akinek megakad a tekintete a fiatal kamaszon és olyasmit tesz vele, amit... Nem, itt biztosan nem, elvégre nyilvánvalóan van éjszakai recepció is, nem igaz? A lány azonban akkor sem alhat idelenn, talán még velem is nagyobb biztonságban lenne, mint a sok idegen között... Egy vámpír és egy ilyen zsenge kis vérbank... Na jó, a szüleim halála nem volt elég? Azonnal ki kell vernem ezt a fejemből! - Jó, rendben, megpróbáljuk, de tied az ágy – szögezem le ellentmondást nem tűrő hangon. Ami engem illet, aludtam már rosszabb helyeken is a földön, szóval majd ezt is megoldjuk valahogy. Az pedig, hogy a hotel személyzete mennyire gyanakodva néz majd rám, ha egy tizenhat éves lánnyal megyek be egy szobába... Nos, az az ő gondjuk, majd legközelebb nem jövök ide és máris el van tusolva a dolog. Mia elég naiv kislány, nem sok tapasztalata van még a világról, de nagyon remélem, hogy a mai döntését nem lesz oka megbánni. Fogalmam sincs, mennyire képes rajtam eluralkodni a vámpír, hiszen még sohasem tettem ki ilyen helyzetnek. - Nem kell hálálkodnod, hagyd csak! - legyintek egyet fáradtan, szívem szerint már most aludnék egy nagyot, azonban ez még minden bizonnyal várat magára. - Ami az igazat illeti, nem is igazán szerettelek volna hazaküldeni, hiszen olyan lelkes vagy... Jut eszembe, nincs kedved enni valamit? Van egy igazán jó kis étterem a hotel mellett, ha gondolod. Én legalábbis elég éhes vagyok, ráadásul a stressz is a kelleténél több energiát vett le belőlem. Mindezek mellett pedig még be kell ugranom az egyik haveromhoz némi friss vérért, nem fekhetek le Miával egy szobában éhgyomorra... Nem, az már tényleg kockázatos lenne. - A vendégem vagy – kacsintok a lányra. - Egy ilyen lelkes gyakornok megérdemli. Sajnálom, hogy megijesztettelek, de tényleg azt hittem, hogy az lenne a legjobb megoldás, ha visszamennél a Roxfortba. Tudod, nem szeretnék semmi bajt, ilyesmi még nem történt velem. Beszéd közben óvatosan kiterelgetem Miát a bejáraton, hogy az utcára lépve az étterem felé vehessük az irányt. - Holnap elméletileg az ügyfelünkkel is találkozni fogunk – vázolom fel a dolgot a lánynak. - Mindezek mellett pedig azt is sikerült elintéznem, hogy bepillantást nyerhess a Mágiaügyi Minisztérium Elátkozott Tárgyak osztályára. Tudtommal ez Európa jelenlegi legnagyobb gyűjteménye és szigorú felügyelet alatt áll. Mit szólsz?
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Rendesen letaglóz a hír, hogy még sem maradhatok, mert úgy fest nincsenek meg a megfelelő körülmények, de hát nekem azok nem kellenek! Aludtam már sátorban a házunk udvarán, az is jó móka volt és egy fotelben még kényelmesebb is, nekem aztán nem lenne gond, de haza semmiképp sem akarok menni, azaz a Roxfortba. Az olyan megalázó lenne és tuti, hogy hallgathatnám Mirát, hogy ő gondolta, hogy nem fog nekem sikerülni, hogy túlvállaltam magamat és a végén még igaza lesz. Az is lehet, hogy Mark nem azért akar visszaküldeni, mert nincs két ágy, hanem azért, mert meggondolta magát és nem akarja, hogy túl fiatalon a gyakornoka legyen, de nem akar megbántani, hogy ezt nyíltan kimondja. - De... de ön nem vadidegen és mindenki tudja, hogy itt vagyok és miért kellene félnem? - nem, bennem aztán fel sem merült ez. Ő azért mégis csak komoly valaki, a suliban is ismerik és Dumbledore nem bízik meg olyan emberben, aki akár csak egy kicsit is veszélyes igaz? Az igazgatóban pedig mindenki megbízik, tehát az ő döntése biztosan nem lehet rossz, ezért hát eszem ágában sincsen félni, vagy ez naivitás lenne a részemről? Nem tudom, nem hiszem, amúgy sem tűnik a fickó veszélyes alaknak. Abba bele sem gondolok, hogy akár rám is mászhatna, hiszen férfi, én meg lány, de miért tenné? Nem vagyok én sem annyira vonzó, sem egyéb, hogy oka lenne rá, tehát nem... nem félek tőle és biztos, hogy nem megyek haza. - De ha önnek gond, akkor alszom... idelent, csak nem lenne baj. - itt is akad fotel és majd azt mondjuk, hogy véletlenül aludtam el, vagy ilyesmi. Mindent meg lehet magyarázni, és én elég jól meg is tudok, hiszen a szüleimet is sok mindenről meggyőztem már. Arról is sikerült, hogy ide jöhessek, akkor miért ne menne a kimagyarázása az előtérben alvásnak? - De nekem tényleg nem lenne fura... kérem... - nem, nem szeretnék visszamenni csak úgy. - Legalább próbáljuk meg, maximum az esti vonattal megyek vissza. - igen még ez is egy lehetőség, ha ad nekünk egy esélyt és ha mégis gond lenne, akkor tényleg visszamegyek, de engem nem hiszem, hogy bármi is zavarna, ha meg őt igen, akkor megyek, de ha meg se próbáljuk akkor nem tudhatjuk, hogy menne-e egyáltalán. Az újabb problémára ismét csak a fejemet rázom és már kezdenék bele, hogy elmagyarázzam, nekem tényleg nem lenne gond, sőt zavaró sem, sőt őt sem zavarnám, amikor megelőz. Felcsillan a szemem és a fejrázás helyét átveszi a bólogatás. Hát persze, hogy megoldható minden, legalább próbáljuk meg és olyan csendben leszek, mintha ott se lennék. - Igen! Jó nekem az ágy is, de tényleg egy fotel is elég és köszönöm! Rendben lesz minden és ígérem nem fogom egy pillanatra sem zavarni, sőt segítek, amiben tudok, vagy... vagy behozom a kávét reggel, sőt elintézem a reggelit is, elég jól megértetem magamat mindenkivel. - a lelkesedésem határtalan csoda, hogy nem ugrom azonnal a nyakába, de tudom, hogy az azért nagyon fura lenne és biztosan elcsodálkozna rajta úgy istenesen, ezért nem lépem át ezt a határt legalább, mert nem akarom kockáztatni, hogy esetleg még meggondolja magát. De azt láthatja jól rajtam, hogy totál oda meg vissza vagyok a lehetőségtől.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Egyszerűen képtelen vagyok nem rosszul érezni magam, elvégre Mia annyira lelkesnek tűnik, én azonban még élete talán legboldogabb napját is a porba taszítom azzal, hogy Susant tettem meg a titkárnőmmé. A szobafoglalás meghiúsult, pedig minden annyira gördülékenyen mehetett volna, de nem... Valaminek szinte állandó jelleggel közbe kell jönnie, egyszerűen képtelenség, hogy ne történjen valami igazán rossz dolog. Mia pedig még ebben a pillanatban is fecseg mindenfélét, miközben mondanivalójának még a fele sem jut el a tudatomig. - Nem mondanám titkosnak, leginkább csak sajnálatosnak – vonom meg a vállam, ezt másként nem is igen vagyok képes megfogalmazni. Tényleg sajnálom, igazán sajnálom a dolgot, a helyzetemet pedig csak még rosszabbá teszi a lány viselkedése. Izgatott, amit teljes mértékben megértek, én is így viselkedtem az első komoly munkámnál, kettőnk között azonban csupán annyi a különbség, hogy az én álmaimat nem törték ketté. - Nem, nem alhatsz a földön... - csóválom meg a fejem némileg gondterhelt képet vágva. Mia annyira lelkes, most komolyan nekem kellene elrontanom a napját? Félek belemenni abba, hogy egy szobában aludjunk, hiszen egy olyan bestia szunnyad bennem ebben a pillanatban is, amely bármikor felébredhet, hogy vért követeljen magának. Márpedig az előttem álló lány igencsak csábító falatnak tűnik, komoly esély van arra, hogy nekiesek és átharapom a torkát. Vajon ő vállalná a kockázatot, ha mindenről tudna velem kapcsolatban? Kétlem, hogy ez lenne a leghőbb vágya... - Mia, ez most tényleg komoly dolog, nem csak arról van szó, hogy elalszod a nyakad, mert megszunnyadtál tanulás közben... Te nem félsz egy vadidegennel egy szobában? Mert azért valljuk be, csak lányból van, én pedig férfiból, márpedig mostanában annyi intim sztorit hallani arról, hogy két ellenkező nemű ember egy szobában aludt, majd a férfi rámászott a nőre és tette, amit tennie kellett. Természetesen, tőlem ilyen téren nem kell tartania, a vágyaim ezen részén képes vagyok uralkodni, de a másik felem... Nos, az már elég kétséges. Úgy tűnik, a lány nem fogja feladni a terveit csak miattam, így kissé muszáj ráijesztenem kissé. - Nem foglak bántani, nem erről van szó, csak kissé fura lenne – szólalok meg ismét egy nagy levegővétel után, kissé bűnbánó képet vágva. - Lesz még máskor is alkalmad arra, hogy elgyere, de akkor már tényleg csak akkor szólok, ha már megvan maga a szobafoglalás is. Nekem is van itt dolgom, nem is kevés, nyomoznom kell a saját érdekemben is, márpedig ettől elég könnyen búcsút inthetek, ha a lány velem lenne egy szobában. Mellette bizony nem szedhetek össze mindenféle, vérmágiával kapcsolatos könyvet, mert azt senki sem nézi jó szemmel. Kérdéseket tenne fel, melyekre valami magyarázatot kellene adnom, és mivel elég okos, minden bizonnyal észrevenné, hogy itt valami nem stimmel. Nekem pedig a legkisebb hibalehetőséget is ki kell iktatnom a tervemből. Nem bukhatok le, főleg nem egy ilyen hülyeség miatt... - Nézd, tényleg nem lenne túl jó ötlet egy szobában lennünk – próbálkozok be ismét a lánynál, habár tisztában vagyok azzal az aprócska ténnyel, hogy nem fogja annyiban hagyni ezt az egészet. - Zavarjuk egymást a kutatásban, én viszont szeretek nyugodt körülmények között dolgozni. Persze, most meg majd azt fogja bizonygatni nekem, hogy ő aztán tuti nem lesz láb alatt... Őszintén szólva nem zavarna a jelenléte, még élvezném is kissé, hogy most az egyszer nem kell egyedül járnom a várost, de mégis... Vámpír vagyok, miféle őrült ötlet lenne részemről, ha hagynám Miát magam mellett aludni? - Talán mégis megoldható lenne.. – túrok bele végül a hajamba. Tisztában vagyok azzal, hogy a beleegyezésemmel olyan lavinát indítok el, amelyet lehet, hogy képtelen leszek visszatartani, de annyira lelkes, egyszerűen nincs szívem nemet mondani számára. Meg hát talán még egy jó kis gyakorlatnak is beillene... Mennyire tudok ellenállni egy csábító falatnak? - De én alszok a földön, te kapod az ágyat. Azért az mégis sokkal kényelmesebb, nem igaz? Ismét elmosolyodom, miközben magamban sorra hívom elő azokat a varázslatokat, melyekkel kissé visszafoghatom a bestiát. Nem sokat ismerek, nagy részük rövid ideig tart, de talán pont elég lesz egy éjszakára.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Totál fel vagyok dobva! Ha nem vagyok a suliban legalább annak is jóval kisebb az esélye, hogy Mira miatt valami kellemetlenségbe keveredem, mint a legutóbbi kis hajcihő. Itt legalább foglalkozhatom olyasmivel, ami tényleg érdekes és még tanulhatok is belőle, nem csoda, ha tegnap óta alig aludtam és teljesen fel vagyok spannolva és ezért is érkezik az a rengeteg kérdés egyszerre, amikkel elárasztom szegényt. Bár minden bizonnyal azért sejtette, hogy mire számíthat, mert végül is önként választott engem és azért az ilyen hiperaktivitásnak akadnak előnyei is. Teszem azt, rám sosem kell várni, mert mindig én vagyok az első és azért ez hasznos képesség, főleg ha lány az ember. Én aztán tuti, hogy nem foglalom el a fürdőszobát órákra, mert felesleges időpocsékolásnak érzem. Ettől persze még adok a külsőmre a magam különc módján, de legalább nem hátráltatok vele másokat, ami azért nagy előny igaz? - Persze, valami titkos? - oh ezzel csak még izgatottabbá válok. Biztosan van még valami plusz info, amire nem is számítottam és amit nem hallhat meg más, bár elég lenne egy jóféle hallgatózást gátló bűbáj is, na de mindent nem várhatok el, főleg ha azt nézzük, hogy úgy tűnik sürgős a dolog, nem hogy még varázsolgassunk is. Be kellene szereznem egy amulettet, ami jó hasonló esetekben és pillanatok alatt lehet aktiválni... - Oh... - bököm ki először, amikor elkezdi lassacskán adagolni az egyértelműen rossz hírt. Ahogyan pedig tovább beszél egyre jobban elkerekedik a szemem. Még hogy lemondjak a gyakornoki posztomról, amiért annyit küzdöttem és eleve nem is volt biztos, hogy megkapom? Amit a korom miatt eleve nem is kaphattam volna meg? Hát mégis hogyan gondolhat ilyet? Így is épp elég nehéz volt elérni, hogy itt lehessek most, kellett a házvezetőm beleegyezés, anyuéktól is megszereztem a beleegyező nyilatkozatot és Mira sem nyírt ki, amikor megtudta, szóval minden klappol, ne hogy már az ágy hiánya legyen a probléma. - De én nem akarok visszamenni! Úgy értem... bocsánat, szóval nekem nem jelent gondot, ha alszom a földön, majd összetolok pár párnát, vagy a fotelben. Tudja hányszor aludtam már fotelben, amikor olvasás közben elszunyókáltam? Rengetegszer! Profi vagyok már benne, hogyan viseljem a másnapot, amikor az ember alig érzi a nyakát, de komolyan. Szeretnék maradni, már úgy beleéltem magamat és nekem tényleg nem gond semmi, mindent kibírok, becs' szó! Nem fogok nyafogni és nem foglalom be sokáig a fürdőszobát sem, sosincs rám e téren panasz. Kérem... - jöhet a jól be vált trükk, ami apánál is mindig hatásos, a nagy könyörgő boci szemek és persze azt sejtheti, hogy ha haza akar küldeni akkor nagyon-nagyon nehéz dolga lesz. Nem azért készültem ennyit és nem ezért éltem bele magamat. Komolyan, ha kell akkor alszom a pályaudvaron, vagy a hotel előterében egy kanapén és maximum reggel egy gyors zuhanyra kéreczkedem be, vagy keresek valami rokont, csak van egy, aki a városban lakik, vagy a környékén és akkor nála alszom. Persze elég hirtelen dolog valakihez betoppanni csak úgy a semmiből, minden előzetes megbeszélés nélkül, de ha nincs más út, hát nincs más út. Én bizony nem megyek vissza a Roxfortba.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
|| 