2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
» A barátság a jó embereket még jobbá teszi, a rosszakat pedig még rosszabbá. «
Úgy érzem, mintha most csak azt hallaná meg, amit akar és persze ez nem az, amit én mondani akarok neki, vagy amit megértetni próbálok vele, és valahogy az egész egyre rosszabbul alakul, hiába próbálom megértetni vele, hogy nekem igenis fontos az, hogy ne tűnjön el csak úgy, de mintha nem is érdekelné az egész, mintha én sem érdekelném... legalábbis egyre inkább úgy érzem, akkor pedig tényleg teljesen értelmetlen és felesleges volt ez az egész találkozás. - Így is megtalál, a kis játékod semmit sem ér! Úgy sem veszi be, hogy téged nem érdekel, hogy mi van velem, de mintha ezt nem fognád fel. - mint ahogyan most semmit sem, mint ha tényleg nem is akarná megérteni, csak az elvakultság vezérli, a féltékenység és képtelen rendesen gondolkodni. Már nem is tudom, hogy mit várok tőle igazából, azt sem hiszem, hogy képes lesz józanul viselkedni és egyre jobban tartok is tőle, hogy ennek a beszélgetésnek csak rossz vége lehet. Nem gondoltam, hogy lehet még közöttünk ennél is felszültebb viszony, de úgy tűnik, hogy képesek vagyunk még jobban elmérgesíteni a helyzetet. És igazam is lesz, a végén már olyasmiket mond, amit képtelen vagyok kezelni és akármennyire is tudom, hogy nem kellene a kezem automatikusan mozdul és csattan az arcán. Magam sem tudom, hogy miért, a tehetetlen düh lehet az oka, a harag, amit érzek iránta, Dane iránt, hogy a csatározásuk közepébe kerültem és végül úgy fest én járom meg a legjobban, hiszen elveszítettem Petert, a legjobb barátomat lényegében és közben egyre jobban kezd szétesni az életem és a végén még várni fogom, hogy annak a Lorelainak a sorsára jussak. - Peter! -pillanatok telnek bele, megkövülten mire végre rászánom magamat, hogy utána kiáltsak, akkor már jó eséllyel a lépcső alján van, vagy legalábbis jóval lejjebb, hogy hallja, vagy reagáljon rá és persze tudom, hogy nem is fog. Csak törölgetem az arcomat, de a sírás csak nem akar abbamaradni és persze mégis ki mást hibáztatnék az egész miatt, mint Danet? És azt várja tőlem Peter, hogy hagyjam annyiban, ha találkozom vele? Képtelen vagyok rá, ahogyan arra is, hogy a könnyeimet csökkentsem. Engedek a reszkető térdeknek és lehuppanok inkább a kemény földre, hogy átadjam magamat a kemény és maró önsajnálatnak.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Igen, Dane, folyamatosan ő a téma, nem tehetek arról, hogy legszívesebben végeznék a férfival és nem azért, amiket eddig tett, hanem azért, mert egy pillantást is mert vetni Sophiára. A bál óta ilyen minden, azóta fordult fel fenekestül az életünk, azóta fújunk egymásra a lánnyal és mindezt csakis neki köszönhetjük. Fogalmam sincs arról, voltaképp mi örömét is leli benne, de most az egyszer úgy táncolok, ahogy ő fütyül, mégsem tudok semmit se tenni ellene. Sophia és én szó szerint Dane kezére játszunk ebben is. Elvégre, ő akar elvágni mindenkitől, akit kicsit is kedvelek, nem igaz? És mi is lenne fájdalmasabb annál, ha az a nő lenne a célpontja, akit a világon mindennél jobban szeretek? - Ha ennek tényleg örülnöm kellene, akkor én lennék a világ legboldogabb embere – csóválom meg a fejem semmitmondó képpel, noha magamban kissé ujjongok is azon, hogy van még olyan nő a világon, aki egy pofonnal bocsátja útjára Dane-t, és ezt annak ellenére teszi, hogy közben nagyon is tisztában van azzal, hogy mi is a férfi valójában. Sophia egyszerre bátor és ostoba, hiszen őt megpofozni nem éppen élete legjobb döntése volt. Dane minden apró sérelmet megtorol, ez alól a lány se lesz kivétel, ebben biztos vagyok. - Legyek ott a közeledben? - nevetek fel keserű hangon, el sem hiszem, amit Sophia kér tőlem ebben a pillanatban. - Ha veled lennék, akkor Dane még gyakrabban megtalálna... Miért nem akasztasz ennyi erővel már egy táblát a nyakadba? Ráírhatnád, hogy házi kedvenc... Itt gyorsan elharapom a mondatot, visszafogom magam, elvégre a veszekedésünk már konkrétan kezd átfordulni egymás öldöklésébe. Még soha életemben nem beszéltem ilyen hangnemben a lánnyal, nem lenne hát csoda, ha nekem esne emiatt a kijelentésem miatt. Nem állítom, hogy egy szavam sem volt jogos, de akkor is... kissé talán más hangnemben kellett volna előadnom a véleményemet. - Lassan már én sem – lehellem magam elé a szavakat, habár nagyon is jól tudom a saját indokaimat: egyszerűen képtelen vagyok meglenni Sophia nélkül egy pillanatra is. Hiányzik, ha nincs a közelemben, de az is fájdalmat okoz, amikor mellettem van. Mégis mit kellene tennem? Konkrét nemet képtelen vagyok számára mondani, ez egyébként sem az én műfajom, de ha nem teszem meg, akkor Sophia Dane célpontja lesz. Kell nekem az, hogy újabb nőt temessek el? Lorelai halála nem volt pont elég?[/color][/i] A lány tenyere nagyot csattan az arcomon, én pedig egy szempillantás alatt térek magamhoz gondolataimból. Ez tényleg megtörtént? A döbbent csendben egy pillanatig megszólalni sem igazán tudok, helyette némileg összevont szemekkel fürkészem a lány arcát. Sír. Nem hiszem, hogy ez bármennyire is meglephetne engem, elvégre sok olyan dolgot vágtam a fejéhez, amit igazán nem kellett volna, most viszont mégsem vagyok képes csodálkozó tekintet nélkül realizálni a történteket. Az imént megütött... Most mégis mit kellene tennem? Viszonozzam? Legszívesebben ezt tenném, de uralkodok magamon. Egy nőt se ütöttem meg soha életemben, nem most fogom ezt elkezdeni. Gyorsan legyűröm hát az indulataimat, majd kissé remegő hangon szólalok meg: - Tudod mit? Inkább üss meg még egyszer, semmint hogy a közeljövőben a koporsóban lássalak viszont. Ezt mondva sarkon fordulok, majd elviharzok, mielőtt Sophia még bármi mást is mondhatna. Nem, Dane nem fog nyerni, egyelőre azonban képtelen vagyok elásni a csatabárdot...
» A barátság a jó embereket még jobbá teszi, a rosszakat pedig még rosszabbá. «
Valahogy éreztem, hogy ebből nem sok jó sülhet ki, mert esze ágában sem lesz értelmesen megbeszélni velem a dolgokat, csak tovább folytatja, amit elkezdett és újfent Dane lesz a téma, mintha nem is tudna másról beszélni, mintha még mindig nem értette volna meg ezt az egészet, mintha még mindig nem fogná fel, hogy inkább segítenie kellett volna és mellettem lennie, mint hogy felszívódik és eltűnik a színről, miközben annyira félt. Mégis mit tegyek? Ki se tegyem a szobámból a lábamat, ha ő nincs a közelben? Ezt elég nehéz megoldani úgy, hogy eleve esze ágában sincs a közelben lenni. - Ezt komolyan kérdezed? Eltűntél, felszívódtál, én meg másnapos voltam és már nem volt energiám elmenekülni sem. De, csak hogy örülj jó nagy pofont kapott tőlem mielőtt elviharzott. - áh nem, nem hiszem, hogy ezt értékelni fogja, ahogyan valahogy most semmit sem képes, mint ahogyan valahogy azt sem fogja fel, hogy mit is csinál, hogy az egészet rettenetesen rosszul kezeli és most is mintha meg sem hallaná ezt az egészet. Csak odaszúr újra és újra, mintha nem is akarná megérteni, amit mondok neki és én lassan már nem is tudom, hogy mit mondjak neki, azt sem hogyan, de dühös vagyok. Csak megint azt érte el, hogy dühös vagyok rá. - Hallod, amit mondasz? Elzavartam, többször, de ő nem hagy békén és nem is fog! Talán, ha ott lettél volna, ha ott lennél, hogy elzavard... talán, ha nem csak azon járna az eszed, hogy ő milyen rossz észrevennéd, hogy te... Hogy te mennyire vagy az! - megremeg a hangom, de nagyot nyelek is kihúzom magamat. Nem fogok bőgni! Akkor sem, pedig nagyon közel vagyok hozzá a rettenetes viselkedése miatt. Egyszerűen mintha meg sem hallana, mintha fel sem fogná, hogy félek és hogy ő a helyett, hogy segítene még bánt is és csodálkozik rajta, hogy a helyett, hogy bármi jobb lenne csak egyre rosszabb? - Hát persze Peter nekem egy gyilkos kell, aki embert öl, aki fenyeget és... Nem is értem miért akartál találkozni velem. - úgy tűnik, hogy valami nagyon félrement nála odabent. Értem én, hogy féltékeny, na de arra, aki ilyesmikre képes? Mintha ennyi eszem lenne? Persze tény voltak már rossz döntéseim, de ennyire még sosem! Nem akarnék egy gyilkossal, aki folyton csak fenyeget akármit is kezdeni, ő pedig folyton ezzel jön. Ha tényleg képes így megbántani, akkor talán tényleg jobb, ha elmegy és talán tényleg igaza van és az utolsó szavai végképp olyanok, mintha pofon vágott volna. Összeszorítom a számat és nagyon úgy fest mostanában már meg sem lehet lepődni azon, hogy gyorsan mozdul a kezem. Egyszerűen csak érzem, hogy ha nem csinálok valamit lendületből vetem át magamat a korláton inkább, de képtelen vagyok ezt tovább hallgatni. Csak pillanatokkal később fogom fel, hogy a kezem az arcán csattan, ha csak nem kapja el előtte, de talán erre még ő sem számít és persze eddig sikerül tartani magamat, az első dühös könnycseppek is elhagyják eddigi békés helyüket és legördülnek az arcomon. - Lehet, hogy tényleg rossz ötlet volt! Lehet, hogy rossz ötlet volt azt hinnem, hogy barátok vagyunk! - vagy voltunk? Dühösen törlöm meg az arcomat és maszatolom szét az elfolyt sminkemet, mintha érne valamit, hiszen újabb könnycseppek veszik át a már elmaszatoltak helyét.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Talán mégsem ártana még most sarkon fordulni és itthagyni a lányt, elvégre látom én rajta, hogy nem pont a legjobb hangulatában kaptam el, ami talán érthető is. A történtek után nem csodálkoznék azon, ha fogná magát és elküldene a fenébe, de legalább értékelhetné azt is, hogy vettem a bátorságot és idejöttem személyesen is megbeszélni vele ezt az egész hülyeséget. Elvégre, megtehettem volna azt is, hogy hetekig-hónapokig kerülgetem őt, egészen addig, amíg el nem felejti az egészet. Mégsem tettem meg... Észreveszem, amint Sophia összepréseli az ajkát a kérdésem hallátán, kínos témákat fogunk itt érinteni, de nem kerülhetem el a dolgot. Fel kell tennem a kérdést, meg kell tudnom a dolgot, tudnom kell mindent arról, amit Dane mondott, esetleg mondhatott neki. Lehet, hogy most nem tetszik neki, de bele kell törődnie, elvégre ő bizonygatta annyira, hogy jóban szeretne lenni velem. Meglepódök a lány kirohanásán, gyorsan be is csukom hát a szám és hallgatok, miközben ő csak mondja a magáét... Mérges, ez egyértelmű, soha életemben nem láttam még ilyennek, elég szépen kihúzhattam nála a gyufát, pedig ő is követett el hibákat azon az estén. Oké, nem mondtam el neki, hogy ki is van a maszk alatt, nem mondtam el neki régóta, hogy érzek iránta valamit, de mégis miként tehettem volna? Ha megtudja, akkor páros lábbal tessékel kijebb a barátságunkból. Igaz ugyan, hogy a levelében ennek az ellenkezőjét bizonygatta, de akkor is... - Összefutottatok? - döbbenten egyenesedem ki újra, majd némileg mérgesen pillantok a barna hajú lányra. - Kérdem én: miért kell vele szóba állnod? Miért nem vagy képes egyszerűen csak tovább állni és elmenni mellette? Miért kell meghallgatnod mindent, amit mond? Az pedig, hogy állandóan Dane nálam a téma, nos, ennek is megvan a maga oka. A férfi a múltam része, nem tehetem meg azt, hogy szemet hunyok felette. Eddig szóba se hoztam, hiszen nem volt a közelemben, igaz, elfeljtenem akkor sem sikerült őt. Lorelai is miatta halt meg, hiszen – bármit is mond – az ő döntései révén jutottunk el odáig. - Végül is, Dane csak megölt egy embert és én hoztam ki a legrosszabbat ebből az egészből? - vonom fel a szemöldököm, nekem ez az egész nagyon nonszensz, nem is igazán értem. - Talán, ha elkerülnéd őt, akkor nem jutnál Lorelai sorsára, nem igaz? De nem, neked folyamatosan meg kell őt hallgatnod, mert egyszerűen képtelen vagy semmibe venni azt a sármos pofáját... Nem veszekedni jöttem ide, tényleg nem, de Sophia érvei kilendítenek engem a béketűrésemből, valami más veszi át a kezdeti nyugalmamat. Rám szeretne kenni mindent, ami rossz csak történt velünk mostanában, ez pedig kifejezetten bosszant. Még véletlenül sem azt látja rossznak, akit kellene, aki rászolgált erre, hanem engem. És mi oka van erre? Pár rossz szó és az, hogy nem közöltem vele azt az aprócska tényt, hogy szeretem... - Kinek másnak? - kérdezek vissza mérgesen, már megbántam, hogy a lány közelébe jöttem. Mégis mire számítottam? Dane már megelőzött, telebeszélte mindennel Sophia fejét, aki ennek köszönhetően szinte meg sem hallja az én érveimet. Egyszerűen képtelen távol tartani magát attól, aki bajt hoz rá, pedig egy ekkora kastélyban simán megtehetné a dolgot. Attól ugyanis, hogy Dane vérfarkas, még nem mindenható... Ő is emberből van, elegendő körültekintéssel el lehet kerülni a vele való találkozást. - És mi van akkor, ha engem elveszítesz? Ott lesz Dane, úgyis ő kell neked, nem igaz? Bele se gondolok abba, mit is mondok tulajdonképpen ezzel az egész dologgal, egyszerűen csak kicsúszik a számon... A féltékenység olyasmire is sarkal, amire egyébként nem lennék képes. Egyszerűen csak bosszant, hogy Dane itt van, Sophia közelében, mindezt pedig pont úgy teszi, mint annak idején Lorelai-al tette... Egyik pillanatról a másikra bukkan fel, majd mindent lecsap a kezemről. Annyi, de annyi lány van a világon, miért ennyire egyforma az ízlésünk. - Mindegy, szerintem már az is rossz ötlet volt, hogy leálltam veled beszélgetni - vonom meg a vállam pár perc csend után. Most komolyan el kellene mennem? Sophia arcából ítélve mindenképp, de ha most távozok innen, akkor nem hiszem, hogy lesz még idő, amikor újra felkeresem a lányt. Nem, ez a búcsú most végleges lesz, én pedig pont emiatt is habozom.
» A barátság a jó embereket még jobbá teszi, a rosszakat pedig még rosszabbá. «
Az első szavaira csak a szememet forgatom. Szemkikaparás. Eltűnt napokra, levélben tudtam vele kommunikálni és még abban is olyan dolgokat írt, ami finoman szólva is szemét dolog volt, erre most a helyett, hogy valami bocsánatkéréssel indítana azzal jön nekem, hogy személyesen is jött vállalni, hogy kiosztom. Nem értem őt, komolyan nem, hiszen levélben már megtettem és most gőzöm sincs, hogy mit akar. Nem akar velem beszélni, el akar felejteni, meg akar védeni, szeret, de közben képtelen ezt kezelni... komolyan, voltak már olyan pasijaim, akik nehéz esetek voltak, de ők legalább úgy törték darabokra a szívemet, hogy szándékosan tették, nem csavargatták ki újra és újra, Peter pedig lassan úgy érzem jobban megkínzott az elmúlt napokban, mint eddig bárki, pedig ő még csak nem is szándékosan tette, pusztán... gőzöm sincs valami hülye indíttatásból, amit képtelen vagyok felfogni. A kérdését hallva konokul hallgatok, de láthatja rajtam, ahogyan egészen vékonyra préselem össze az ajkaimat. Dane... találkoztam-e Dane-nel? Mintha ki lehetne ezt kerülni úgy, hogy itt van az iskolában minden áldott nap. Ez tényleg komoly kérdés vajon a részéről, tényleg ez most az első és legfontosabb? És ő csak beszél tovább, megadom a lehetőséget, hogy valami olyat mondjon, aminek értelme is van, de persze ez csak azért sem történik meg. Legszívesebben azt a vackot ezzel a mozdulattal kihajítanám a toronyból le a mélybe, de próbálok uralkodni magamon és végül egyszerűen csak a kabátom zsebébe süllyesztem, nem törődve az újabb intelmekkel. Ne találkozz Danenel. Nem baj, ha találkozol vele, de légy vele óvatos, persze mintha ezt magamtól nem tudnám. Tisztában vagyok vele, hogy a fickó veszélyes, csak mintha Peter teljesen elme roggyantnak nézne, aki direkt és szánt szándékkal akarja megöletni magát. Azok után, amiket Dane legutóbb mondott... hát őszintén szólva eszem ágában sincs annak a Lorelainak a sorsára jutni. De erre az alku dologra már végképp úgy érzem, hogy el fog borulni az agyam, mintha nem is hallaná magát... vagy tudom is én, de rosszabb, mint a leveleiben. - Hagy már abba Peter! - nagy levegőt veszek, mert már most majdnem kiabálok vele és remeg a hangom. Nem is értem, hogyan képes ilyen rövid idő alatt ennyire felidegesíteni csak egy kevés beszéddel. Ezzel akarta javítani a helyzetet? Vagy nem is akart rajta javítani? Akkor a kis csomagot elküldhette volna akár egy bagollyal is, sokkal egyszerűbb lett volna és akkor mindkettőnknek felesleges köröket spórol meg. - Dane így, Dane úgy... te tényleg csak róla tudsz beszélni? És, ha összefutottunk? Tudod jól, hogy úgy sem száll le rólam, ahogyan rólad sem, de tudod mégis te voltál az, aki ebből az egészből a legrosszabbat hoztad ki tudod ugye? És ezzel az egész viselkedéseddel... Az ég világon semmit sem segítesz! Lényegében Dane azt mondta ugyanaz lesz a vége, mint Lorelainál, tehát... úgyis bele fogok halni a ti kis vetélkedésetekbe és te még mindig nem vagy képes ebbe belegondolni? Ezzel a hülye hozzáállással csak az ő malmára hajtod a vizet. Nem... nem is értelek! - összeszorítom a számat, mert a végén megint olyan dolgokat találok mondani, amiket a végén még megbánok, de mégis úgy érzem, hogy már képtelen vagyok ezt az egészet magamban tartani. Peter teljesen megzakkant, állítólag szeret, vagy legalábbis valamit érez irántam, ami több, mint barátság, de sosem mutatta ki semmilyen módon és nekem rá kellett volna jönnöm? Más lányokról beszélt, mások után koslatott és nekem tudnom kellett volna, hogy én érdekelem? Ezek után bizonyítandó, hogy mennyire oda van értem úgy megbánt, mint még soha senki sem? - Tudod... néha úgy érzem kellene neked egy olyan kiadós atyai pofon, vagy egy vödör víz, vagy tudom is én, hogy végre elkezdj gondolkodni. Engem kérdezgetsz Daneről, miközben te beszélsz folyton róla és megint nem velem foglalkozol, aki itt vagyok, itt állok előtted és... Bele sem gondolsz, hogy esetleg félek? Elveszítelek téged, Dane gondolkodás nélkül megöl bárkit, akit csak ismerek, engem is fenyeget és te... megint őt hozod fel? - csak úgy ömlik belőlem a szó, de az ő hibája, valahogy képtelen belegondolni abba, hogy mit csinál, hogy az, amiket mond egyszerűen nincs rendben, hogy ezzel semmit sem ér el. Segítenie kellene, mert a barátom, és mégis ki másnak mondhatnám el ezt az egészet, hogy támogasson, hogy megpróbáljon lelket önteni belém? Mintha nekem olyan könnyű lenne ez az egész. Értem én ,hogy neki sem az, de ő kevert bele a saját ügyébe, nem én az enyémbe és mégis ő az, aki még ebből is a legrosszabbat hozza ki.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Csendesen várok, hogy Sophia megszólaljon, amint észrevesz maga mellett. A hangom alapján mindenképp felismer, arra azonban nem mernék mérget venni, hogy nem hagy abban a pillanatban faképnél. Sok dolgot vágtam a fejéhez a leveleimben, sok olyasmit is, amit nem úgy gondoltam, mégis leírtam. Ilyen esetben nagyon is igaz az a mondás, hogy a szó elszáll, az írás megmarad. Fájó pontként fogja emlékeztetni a lányt arra, hogy nem érdemes velem barátkoznia. Talán még azért sem hibáztathatom, ha esetleg Dane mellett tenné le a voksát. De nem, azt mégsem hagyhatom... - Gondoltam, alávetem magam egy szemkikaparással egybekötött lelki-kurzusnak – vonom meg a vállam, miközben a szemem sarkából észreveszem, hogy a lány szemei mintha kissé mások lennének, az arca is némileg borúsabb. Sírt volna? Meglepne, hiszen eddig azt hittem, leginkább mérges, nem pedig szomorú. Nem hozom fel azonban a dolgot számára, nem áll szándékomban visszaterelni a gondolatait a levélben írtakra, továbbra is úgy teszek hát, mintha a csillagokat bámulnám, egy pillanatra sem veszem le az égboltról a szememet. - Nem kerülgethetjük egymást a végtelenségig és annak is ideje lenne már, hogy tiszta vizet öntsünk abba a bizonyos pohárba. Ami gondolom, már csordultig megtelt... Sok van a rovásomon, kár is lenne ezt tagadnom, de akkor sem értem, hogy Sophia miért nem vette észre, miként is érzek iránta. Az addig rendben van, hogy nem szűrte le a jelekből, hiszen igyekeztem nem a tudtára hozni a dolgot, de hogy a bálon sem tűnt fel neki... Na, ez már elég furcsa. Mintha semmilyen tapasztalata se lenne a férfiak terén, komolyan. - Tudom, hogy nem fogsz örülni ennek, de akkor is meg kell kérdeznem – szedem össze nagy nehezen a bátorságom, hiszen olyan témát fogunk ezzel érinteni, amit nem igazán szeretnék, de tudnom kell róla. - Dane felkeresett a bál óta? Beszéltél vele? Miket mondott? Még véletlenül sem a bocsánatkérés az első, sokkal jobban aggaszt ugyanis régi cimborám jelenléte, semmint azok a levelek, melyeket Sophiával váltottam. Később persze erre is rátérhetünk, ha ragaszkodik hozzá a lány, de sok esélyt már egyáltalán nem látok kettőnk kapcsolatának rendbe tételére. Túl sok mindent írtam és nem éppen a megfelelő szavakkal fejeztem ki magam. Ráadásul ez a másik dolog... Ki kell vernem a fejemből a lányt, nem kellek neki, soha nem is fogok kelleni, akkor meg minek szenvedjek mellette? Ezt természetesen vele is meg kell értetnem, az viszont nem lesz egy könnyű menet. Nem csoda, elvégre nem ő van ebben a helyzetben, hanem én. - Nem kérlek többé, hogy tartsd magad távol tőle, mert úgyse sikerülne a dolog – sóhajtok egy mélyet. Ha minden igaz, amit Dane mondott a tanáriban, akkor nem kell féltenem tőle Sophiát, cserébe természetesen ismét vele kell dolgoznom. Nehéz lesz, de belementem, mindezt pedig azért tettem, hogy a lányt és mindenki mást is biztonságban tudhassak. Ezt is meg kell mondanom neki, egyelőre viszont falatonként adagolom be számára a tényeket. - Csak annyit szeretnék, hogy amikor a közeledben van, légy vele óvatos – miközben ezt mondom, a zsebembe nyúlok, majd egy aprócska átokzsákot húzok elő belőle. Sophia felé fordulok, szabad kezemmel felemelem az övét, majd belepottyantom a kis csomagot, végül elengedem őt. Csak reménykedni tudok abban, hogy nem vágja hozzám. - Ezt én készítettem. Nem ad ugyan hatalmas védettséget, nem egy csodaszer, de Danet képes kissé lelassítani, nem lesz annyira gyors, mint egyébként... Időnyerésre tökéletes, csak legyen mindig a zsebedben. Ha esetleg felbukkanna ismét, akkor jó, ha van valami, ami hat ellene valamennyire... Kis zsákocska, semmi több, pár perc alatt dobtam össze, de néhány napig kitart. Dane meg sem fogja érezni a jelenlétét, csak amikor észreveszi, hogy egy fokkal lassabban mozog, mint előtte. - Ez a bocsánatkérésem része, szóval tényleg szeretném, ha elfogadnád – előzöm meg gyorsan Sophia tiltakozó szavait, ha esetleg eszébe jutna nemet mondani. - Habár már nem hiszem, hogy veszélyt jelentene rád. Alkut kötöttem vele. Tessék, kiböktem azt, amit eddig nem állt szándékomban. Az együttműködésem, cserébe a barátaim életéért. A gond itt csak annyi, hogy innentől kezdve én leszek az, akiből Dane szörnyeteget fog faragni... Én leszek az, akinek vér tapad ismét a kezéhez, mert a bennem tomboló vérszomj ismét fel fog éledni és pont ez az az ok, amiért nem szerettem volna újra Dane közelébe kerülni,
» A barátság a jó embereket még jobbá teszi, a rosszakat pedig még rosszabbá. «
Lehet, hogy hagynom kellene az egészet és tényleg nem válaszolni neki. Ha már eddig sem tettem, akkor mi értelme lenne? Nem érti meg úgy sem az egészet, hogy mit gondolok, hogy nekem milyen érzés ez az egész akkor meg... mégis miért? Majd, ha felfogta, hogy mennyire megbántott, hogy milyen pocsékul viselkedett velem és kezeli ezt az egész helyzetet és persze rendesen bocsánatot kér... na majd akkor álljon elém szépen és akkor beszélhetünk. Mérges vagyok rá és hiányzik is és persze félek és közben még csak nincs is itt, hanem lényegében úgy érzem, mintha minimum cserben hagyott volna, ami azért lássuk be, hogy nagyon, nagyon csúnya dolog. A legjobb barátom lényegében, mellettem kellene állnia, mert ő ismeri Danet, de nekem egyértelmű, hogy úgy sem fog leszállni rólam, bármennyire is próbál Peter úgy tenni, mintha az egész nem is érdekelné? Nem így működik és erre neki is rá kell jönnie, nem tehet úgy, mintha nem lennék fontos, de a távol maradásával csak megbánt és attól az ég világon senkinek sem lesz jobb, főleg ha már volt annyi esze és ezt a hibát elkövette egyszer és mi lett a vége? Lorelai meghalt, akkor most miért nem gondol bele, hogy ez milyen nagy marhaság újfent? Hátra sem pillantok, amikor meghallom a léptek zaját, főleg hogy az illető megtorpan, tehát talán le is lép, nem vagyok most társaságkedvelő hangulatban, jobb lenne egyedül, de úgy fest ez nem fog menni, főleg mert ismerős a hang, ami felcsendül a hátam mögül, nagyon is ismerős. Oldalra pillantok, amikor mellém könyököl és néhány pillanatig csak bámulok rá, mintha azt sem érteném, hogy miért van itt, vagy várnék valamit, de az még nem hangzik el azonnal. - Szia! Igen... szerintem is meg kellene. - csak csendben válaszolok, de egyelőre szem ágában sincs mást mondani. Láthatja rajtam jól, hogy az elmúlt napok rendesen megviseltek, bár már nem piros a szemem, de sírtam épp eleget és hát az alvásban sem bővelkedtem, karikásak és nem túl kipihentek a szemeim. Persze mázlista külsőm van, ez nem ront nagyon az összképen, de attól még látszik rajtam jól, hogy nem vagyok fitt állapotban és persze tudhatja jól, hogy ez neki köszönhető. Ő se néz ki persze sokkal jobban, de lássuk be kettőnk közül nem én voltam az, aki csak úgy eltűnt az éterben és akármi is lett volna azon a bálon, ha távol tartom magamat az álarcos Dane-től, ha elhiszem neki, hogy veszélyes, miközben ki se mondta... akkor is ez lett volna nem? Akkor is erre jut, hogy jobb, ha távol tartja magát tőlem, tehát így is úgyis az lett volna a vége, hogy a lelkembe gázol. Úgy tűnik, mintha ebben a hülye játszmában, ami kettejük között van én mindenképpen ugyanúgy járnék, mindenképpen sérülni fogok, maximum az a kérdés, hogy milyen mértékben?
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Úgy tűnik, hiába várok arra, hogy Sophia válaszoljon a legutolsó levelemre, a lány ezt minden bizonnyal nem fogja megtenni. Már legalább három nap eltelt azóta, hogy írtam neki, ő pedig már aznap küldte vissza a baglyot egy válasszal, most azonban se levél, se bagoly, se Sophia. Hiányzik a lány, talán túlságosan is magányos vagyok nélküle, hozzászoktam már a társaságához és ahhoz, hogy napi szinten órákat töltünk együtt. Igaz ugyan, hogy rossz volt mellette abból a szempontból, hogy az utóbbi időben mást kezdtem el érezni iránta, de most meg a hiánya elviselhetetlen. Miért nincs arany középút? Hiába töröm a fejem, egyszerűen nem vagyok képes rájönni arra, hogy mi lenne ebben a helyzetben a legjobb megoldás. Dane miatt hagynom kellene a lányt, kerülnöm nagy ívben, de saját magam miatt viszont pont ennek az ellenkezője lenne a legideálisabb. Mindegy, ezt már elrontottam... Esteledik már, amikor végzek a vacsorával, majd a Nagyteremből kiérve egyenesen a Csillagvizsgáló-torony felé veszem az irányt. Általában nincs ott semmi dolgom, elvégre látványmágia-szakot tanulok, ehhez nem kell a csillagokat bámulni napestig, de most konkrétan úgy érzem, hogy egy kis magaslati levegő sohasem árt. Mehetnék ez ügyben a Bagolyházba is, de ott mindig annyian vannak, ki-be járkálnak a diákok, ráadásul az a sok bagoly... Eszméletlen lármát tudnak csapni, mindig elrepül egy az ember feje fölött, nem lehetnék nyugodtan együtt a gondolataimmal. Ráadásul, nem igazán tervezem, hogy egyhamar visszamegyek a hálóterembe, márpedig Frics ellenörző körútja ott vezet el elsőként. Még csak az hiányozna, hogy ő rángasson be a kastélyba szégyenszemre. Elindulok hát felfelé a lépcsőn, miközben a diákok között egyre-másra Sophia arcát keresem. Vacsoraidő van, nagy eséllyel ő is itt van valamerre, de sehol sem találom. Vagy még a Nagyteremben van, vagy már visszament a klubhelyiségbe a barátnőivel, nem tudom. Különben is, mit mondanék neki? A bocsánatkéréssel már elkéstem, kész csoda lenne, ha a leveleim után nem állna szándékában kikaparni a szemeimet. Persze, az ő hozzáállását is igazságtalannak érzem, elvégre Dane a rosszfiú, ő az, akitől óvakodnia kell és mégis engem utált meg. Na, nem mintha a szerelemben lenne igazság, ezt már egyszer megtanultam. Lassan, de biztosan elérem a Csillagvizsgálót, majd egy pillanatra megtorpanok a résnyire nyitott ajtó előtt. Van benn valaki, ez egyértelmű, viszont semmiféle hangot sem hallok, szóval minden bizonnyal egyedül van. Bemenjek? Voltaképp egyedül szeretnék lenni, de azért nem árt valaki, akivel tudok váltani néhány szót. Csak úgy ismerkedni, talán bánatomban egy csinos kis csajba botlok, aki egy röpke időre talán, de elfelejteti velem az elmúlt néhány nap eseményeit. Ezt a Dane-ügyet meg Sophiát... Benyitok hát az ajtón, majd amikor megpillantom a toronyban álldogáló lányt, habozva torpanok meg, végül megszólalok: - Szia – köszönök normális hangnemben, miközben Sophia mellé lépek, majd én is a korlátra könyökölök, mintha csak ketten döntöttünk volna úgy, hogy kijövünk egy kicsit megcsodálni a csillagokat. - Pont téged kerestelek... Jobb lenne személyesen megbeszélni a dolgokat, nem gondolod? Ma meg fogok szabadulni mindkét szememtől, de alávetem magam a procedúrának, elvégre előbb vagy utóbb, de szembesülnöm kell a viselt dolgaimmal.
» A barátság a jó embereket még jobbá teszi, a rosszakat pedig még rosszabbá. «
Peter utolsó levelére már nem is válaszoltam. Egyszerűen kiborító a viselkedése, ez az egész ügy... Én értem, hogy Dane mit akar, de Peter mintha nem értené, hogy ezzel a viselkedéssel igazából az ő oldalán áll, az ő terveit támogatja, hiszen pont hogy ezt akarta Dane, hogy eltávolodjunk egymástól és végül is ez meg is történt, még ha van is, aki úgy állítaná be, mintha az én hibám lenne, de hát Peter az, aki nem volt őszinte. Nem mondta el, hogy érez irántam valamit, pedig megtehette volna és akkor nem ez lett volna a vége. Ha elmondja mit érez akkor kitalálunk valamit, vagy megpróbáljuk, de ő azt várta, hogy rájöjjek és csak azért ne beszéljek valakivel a bálon, mert azt kéri tőlem. Akkor sem volt őszinte velem, akkor sem mondta el, hogy Dane az, akitől óvni akar. Persze hallgathattam volna rá, de már ittam egy kis pezsgőt és ez nem ilyen egyszerű, főleg velem, hiszen ismer eléggé dacos tudok lenni, főleg ha nem értem, hogy mit akar tőlem a másik és e téren Dane-nek igaza van Peter nem kezelte túl jól ezt az egészet, sőt az utóbbi időszak eseményeit sem. - Nem... semmi értelme. - csak mormogom magam elé a szavakat, miközben a papírt kis galacsinba gyűröm és egy mozdulattal átdobom a korlát felett, hogy szépen szállva hulljon alá a mélybe. Megfordult a fejemben, hogy írok Peternek, Dane-ről, a találkozásomról vele, az újabbról, de nem érdemli meg és egyébként is jelenleg úgy érzem, hogy főleg ő az, aki megbántott engem. Talán én is hibáztam, de akkor sem olyan nagyot, mint amilyen ő, tehát ha akar tőlem valamit, akkor ezúttal az ő dolga, hogy megkeressen, hiszen levelet is én írtam neki először, ő csak felszívódott, elmenekült. Tipikus pasi hozzáállás, még arra sem volt képes, hogy rendesen, nyíltan megbeszélje velem a dolgokat. Hát ennyire voltam számára fontos? Semmi értelme nincs, hogy nagy szavakkal, szerelemmel dobálózik, ha aztán azt mondja, hogy simán elfelejtene és kész olyan hülye kifogással, hogy csak miattam tenné, hogy engem védjen. Gondolom annak a Lorelainak is ilyesmiket mondott és fogalma sem volt róla, hogy az a lány végül őt választotta volna, csak elvakultságában... Nem kellene kombinálnom, de ez van, ha a másik nem beszél veled és kénytelen vagy egymagadban lenni és gondolkodni. Hiába tudom, hogy a túlzott gondolkodás sokszor nem vezet semmi jóra, de hát elég nehéz leállítani.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
