2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Én pedig igyekezni fogok annak érdekében, hogy ezt elkerülhessük – öltök nyelvet a fiú felé, ebből is láthatja, hogy nem veszem igazán komolyan a dolgot. - Elvégre, én vagyok a te vámpír-lovagod vagy mi a fene... Lovaggá ugyan még nem ütöttek, de ha már védenem kell valakit, akkor véleményem szerint mindenképp annak számítok. Persze, a bátor vitézek nem éppen a nyugalmas hétköznapok ellen küzdenek, nekik leginkább sárkányok az ellenfeleik, de na... akkor is lovag vagyok, nem igaz? Bátornak ugyan már nem mondanám magam, de közelítek afelé. - Sejtem, milyen lehet, amikor két pasi melegedik össze olyan szinten – vonom meg a vállam, az alapokkal azért én is tisztában vagyok, nagy baj lenne, ha legalább ennyit nem tisztáztam volna le magamban az elmúlt tizenhat évem folyamán. - Tudom, mi hova kerül, azzal nekem nincs gondom, elvégre nem sok olyan hely van, ahova mehetne. Az érzelmi háttér lehet, hogy más, mert a lányok igénylik utána a babusgatást. Gondolom, a fiúk már rögtön pattannak is ki felöltözni. Én is sokkal jobban díjaznám, ha egy pasi a szeretkezés után még mellettem maradna és velem foglalkozna, még akkor is, ha ezt senki sem nézné ki belőlem egykönnyen. Lány vagyok, kellenek számomra az érzelmek, voltaképp azért is lettem ilyen rideg mindenkivel szemben, mert annak idején nem kaptam elég szeretetet. Oké, már megint anyámékra húzom azt a bizonyos vizes lepedőt, de kire másra háríthatnám át ezt az egész dolgot? - Húúú... Nagyon izgalmas lehet, amint álló cerkával estek egymásnak... Gondolom, hamar elillan ennek az egésznek a varázsa utána. Sértődés, majd vigasztalás, végül újra a békülős szexnél tartotok. Utána természetesen ismét jöhet a heves vita, és ugyanott vagytok, ahonnan elindultatok. Nem vagyok félénk, amikor látom valakin, hogy hajlandó válaszolgatni a kérdéseimre és nem nevet ki az esetleges tudatlanságom miatt. El tudom képzelni, miként működnek olyankor a dolgok, épp csak azt nem, hogy mennyire lehet ez az egész jó érzés. Dícsérik égre-földre a dolgot, de mi van, ha nem is olyan jó? Oké, ennyi ember nem tévedhet, de nagyot simán mondhat szinte mindenki. - Én? Nem, még nem voltam együtt senkivel sem. Nem vagyok az a fajta lány, aki annyira könnyen ismerkedik fiúkkal. Talán nem ez jött le első benyomásként rólam, hiszen Cody-t is mindenféle biztatás nélkül megcsókoltam, de az spontán dolog volt, semmi komolyabb nem húzódott a háttérben. Nem éreztem szerelmet a fiú iránt, így nem féltem attól, hogy esetleg lekoptat. Persze, más lenne a helyzet, ha egy olyan fiúval beszélgetnék ilyesmiről, aki komolyan érdekel. Akkor elég sűrűn zavarba jönnék... - Volt már olyan ismerősöm, akiről akkor derült ki, hogy a saját neméhez vonzódik, amikor már családos ember volt – bólogatok egyetértően. - Ahogy megfigyeltem, ez a mugliknál sokkal gyakoribb jelenség, mint a mágusoknál. De a saját korosztályomban, a haveri körömben még nem akadt egy olyan emberke sem, aki bevallottan a saját nemét részesítette volna előnyben... Pedig szerintem mi még elég elfogadóak is vagyunk ebből a szempontból, nem? Sok felnőtt kapásból elutasítja az olyan embereket, akik felvállalják a másságukat, annyira vaskalaposak ebből a szempontból. Egyszerűen tagadják azt, amit mások bevallottak, nem hajlandóak olyasvalakivel barátkozni, akivel valami nem stimmel. A tizenévesek körében ez már teljesen más, van pár olyan srác ebben a suliban, aki meleg és mégis vannak barátai. - Csak romantikus vacsorára ne hívd el – csóválom meg a fejem. - A végén még reménykedni kezd abban, hogy talán mégis érzel iránta valamit. Sok lány esik ebbe a hibába, nekem elhiheted... Vetkőzös pókerbe nem megyek bele, nem vagyok én ennyire bevállalós, még akkor sem, ha mások előtt kifejezetten szeretek annak látszani. Ennyit azért nem ér egy szimpla csók, majd ráveszek egy másik meleg pasit. Cody csak egy a sok közül. - Nyugi, nem szeretnélek elcsábítani – csóválom meg a fejem nevetve, amikor a fiú kissé megrökönyödve pillant kötbe. - Egyszerűen csak ez él a fejemben, nem tehetek róla, ha a szoba egy romantikus film díszletét öltötte magára. Egyébként pedig a tiéd se volt jobb, még kissé talán ijesztő is azzal a sok pornográf témájú dologgal. Két épkézláb ember már rég egymásnak ugrott volna ezeket a holmikat látva, de mi ugyebár sohasem voltunk normálisak. Én legalábbis semmiképp sem, Cody-ról nem tudok nyilatkozni. - Nehéz a nyelvezetük – bököm ki kissé tiltakozóan. - Mondjuk, a Rómeó és Júliát én is nagyon szeretem, csak mire végigolvastam és értelmeztem... Azóta persze már sokkal könnyebben megy. A Titanic-ot láttad már? Mugli film, nagyon romantikus. Egyszer nézd meg. Nemrég jött ki. Elgondolkozva rágcsálom a számba vett falatot, majd néhány pillanatnyi tünődés után szólalok csak meg ismét: - Sohasem jutott még eszedbe, hogy kipróbáld, milyen egy lánnyal a szex? Csak úgy a kíváncsiság tekintetében... Van sejtésed róla, hogy milyen érzés a dolog, de nem tudod biztosra. Nem zavar téged, hogy úgy szeretkezel más fiúkkal, hogy közben fogalmad sincs arról, milyen lehet egy lánnyal? A partnereid voltak már együtt csajokkal? Elméleti szinten más a dolog, pont ezért rág belül a fene, hogy Cody mennyire esett már kísértésbe a testi vágyait illetően.
-Mindenképpen szólni fogok, ha bele készülök halni a nyugalomba!- széles vigyort ejt. Érzékelhető, hogy ha épp nincs nyugalmi halál küszöbén, akkor is esélyes hogy megkeresi majd néhanapján. Az intim témás kérdésre a vigyora csak még szélesebb lesz, és ha nem lenne meleg, már lehetne rámondani, hogy flört szinten élvezi Mira zavarát. De így inkább csak egyszerűen szórakoztatónak találja. Aztán némi komolyságot húz magára és válaszol. -Voltam. De ha azért kérdezed, mert kíváncsi vagy, milyen együtt lenni valakivel, akkor szerintem ne menjünk bele abba, ez hogy zajlik két srác között... Egyrészt nem minden oda kerül ahová egy lánynál, másrészt... szerintem az egész hangulata nagyon különböző. Nem mondom, hogy nincs romantika, vagy előkészülés vagy egyéb, sőt... csak... pasi és csaj esetében más az érzelmi háttér. -eltűnődik -Srácoknál, ha nincs tisztázva, ki hova kerül, közjátékképp, nem minden esetben, de kakaskodás alakulhat ki. -Mirára néz, megcsóválja a fejét a következő mondat közben -Ellenkező neműeknél ,nem hiszem hogy ilyesmi jelen lenne... Legfeljebb a helyzetek kérdésesek.- Mira leveheti, hogy Cody elég nyitott a témában. Nem áll neki részletezni, legfeljebb ha belekérdeznek valamibe. -Persze a heteró oldalról, vagy a lányok szemszögéből nem tudok nyilatkozni, mivel ugye annyi közöm volt lányokhoz, mint flamingónak a betonozáshoz. Csak elméleti elképzeléseim vannak. Meg amit innen onnan hallottam, vagy olvastam. -az is levehető, hogy a srácot egyébként érdekelhette a téma, minden tekintetben. Aztán visszapasszolja a labdát -És te, voltál már együtt sráccal? -nem szívbajos. Bár őt is könnyen zavarba lehet hozni helyzetekben. Hallgatja a gondolatmenetet, tűnődik egy sort -Kezdjük azzal, hogy sokszor kényszeríti magát egy meleg, hetero kapcsolatba, hogy "normálisan" élhesse a társadalomban a mindennapjait. Gyakran viszont egyáltalán nem is próbálják meg lánnyal. Aki meg biszex, annak meg tökmindegy. De van aki kifejezetten érzelmileg kötődik egy személyhez, független a nemétől... És még nagyon sok lehetőség van... Úgyhogy, szerintem erre így nem lehet válaszolni. Sok srác van, akiben nincs hajlam, egészséges, csak vagy szerencsétlen, vagy valami jobban leköti épp. A cukkolásra, az arckifejezéséből lerí, hogy bosszantja a csókos dolog, de végül csak halkan fújtat egy rövidet és szemet forgat. Végül is ha vetkőző pókerbe, vagy felelsz vagy merszbe bocsátkoznak, nem kevés esély van rá, hogy kicsikarjon mindenfélét a sráctól. Így hirtelen, viszont, sajna nem fog belevágni. Mira vélekedése Gigiről helyre tesz benne pár dolgot és ő is eltűnődik. És nem mellékesen újabb oldalát pillanthatja meg a női lelkeknek. -Lehet a nyáron megkeresem, és megbeszélem vele... Olyan szerencsétlenül váltunk el ezután. Pedig nagyon kedveltem. A féltesója sajna csak volt mint előrébb említette, még azt is kibökte, hogy szerencsétlen a halála után a házban kísértett egy darabig.. De nem bánja ha nincs firtatva és terelődik a téma. Végül megmosolyogja Mira hozzáállását a tánchoz. - Én szeretem, szerintem jó kifejező eszköz. Önmagadra, egy üzenetre, történetre.. sok oldala van. -végül nem fokozza, tudomásul vette, hogy Mirát a dolog nem mozgatja. A feltételezésre hosszabban néz a lányra -Ha ágyba szeretnék vinni bárkit is, nem egy templomnak álcázott sztriptízbárt hoznék fel környezetnek... Bár a gyóntatófülkében látok lehetőséget...- mondja kissé rájátszva, olyan arcot vágva, mint akinek valami "csúnya" dolog jár a fejében. De aztán semlegesíti a képét és abbahagyja a célozgatós flörtszerű hülyeségeket. A végén még maga alatt kezdi vágni a fát. -Nincs mit! Máskor is a vendégem vagy. -biccent egyet a lány felé mintegy rövid főhajtás gyanánt. Aztán a hely szerencsére ismét átalakul, ezúttal viszont Cody pislog körbe zavartan. -Meghitt...- nyögi ki miközben körbe pillant. - Egy tengerparti kilátást még el tudnék viselni. -fűzi hozzá derűsen aztán a kajára pillant, és ő sem rest venni belőle magának. El kell ismernie, baromira megéhezett. -Igen, mindenfélét irkálok..- megpaskolja az övén függő szarvasbogaras erszényét, az rejti a verses füzetét. Némi jóleső zavar fut át az arcán a dicséretre. A könyvek témájának boncolgatását pedig kifejezetten jó néven veszi. Mindig örül ha van kivel ilyesmiről beszélni, még ha nagyon el is tér az ízlés, akkor is. -Sajna én a régebbi írásokkal, ha romantikáról, szerelemről, vagy egyébről van szó, jobban befogadó vagyok. Nekem egy másik nagy kedvencem a Doktor Zsivago. És persze Shakespeare művei.- eltűnődik, ajkához érinti a mutató ujját, aztán leengedi a kezét. -De ha már újabbak, akkor az Időtlen szerelem. A további álmodozásra elmosolyodik -Csak nehogy a végén el legyél fenekelve!
- De ha annyira hiányoznék, akkor csak szólj nyugodtan és majd kitalálok valamit, amivel az agyadra mehetek – vonom meg a vállam, nekem nem akadály, az pedig, hogy Cody meleg, egy nagyon jó kis felületet ad számomra a támadáshoz. - Igen, felétek a szex más... Lehet, intim témát érintek ezzel, de csak egyszer élünk, szóóóval... - jó hosszan megnyújtom az utolsó szót, melyből egyszerűen kiszűrheti a srác, hogy kíváncsi vagyok, csak éppen nem vagyok biztos abban, hogy jó embernek teszem fel a kérdéseimet. Végül – hatalmas erőt véve magamon – egyszerre bököm ki az engem érdeklő kérdést: - Te voltál már együtt fiúval? Mármint, tudod... szexuálisan. Zavarba jövök, amint kibököm a mondatot, szinte abban a pillanatban el is pirulok, majd elkapom Cody-ról a tekintetem. Nem szokásom így viselkedni, nem érzem magam egy szende szűznek, de még én magam sem voltam együtt senkivel sem olyan téren, és hát az is teljesen természetes dolognak számít, hogy érdekel, miként zajlik le ez mások között... Még ha ez a beszámoló egy homokos szájából is hangzik el. Valamennyire csak segít nekem is felkészülni a nagy napomra, nem igaz? - A pasik ilyesmivel általában nem foglalkoznak – legyintek egyet a fiú következő kijelentését hallva. - Nekem is törte már össze pár srác a szívemet, nem hatotta meg őket... Persze, ők azért nem is voltak melegek, szóval akkor ez nálatok egy ismertetőjel. Mármint, az hogy nem sok lánnyal jártok, mielőtt magatokra találnátok. Oké, nem általánosítok, mert biztos élnek a világon olyan melegek is, akiknek annyi kapcsolata volt lányokkal, mint égen a csillag, de véleményem szerint ők az elhanyagolható kisebbséghez tartoznak. Cody látszólag odafigyel mások érzelmeire, habár ez engem nem igazán hat meg, mert én a rosszfiúkat kedvelem. Miának mindenesetre biztosan bejönne a fiú személyisége. - Bocsi, de ezt nem hiszem el – csóválom a fejem, továbbra is cukkolva ezzel a srácot. Tudom én, hogy nem úgy csókol, mint a Rengetegben, vagyis leginkább csak sejtem, de tényleg nem bánnám, ha bebizonyítaná. Csak a móka kedvéért. Az pedig mekkora lenne már, ha most ő kezdeményezne... Miranda a nevem, kicsikarok én bárkiből bármit, anélkül is, hogy egy szót szólnék az illetőhöz. - Ha hirtelen ezzel állnának elém, akkor nagy eséllyel én sem hinnék az illetőnek – felelem kissé töprengő arcot vágva. - Most gondold el, milyen nehéz lehetett neki is... Van egy fiú, aki tetszik számára, szereti őt, erre az kiböki, hogy bocs, de nem. Természetes reakció, ha rögtön az jut eszébe, hogy talán olyasmit hallott valakitől, amit nem kellett volna. Ugyanígy vagyok én is a vámpírságommal is. Félek attól, hogy egyszer belezúgok egy pasiba, aki rájön arra, mi is vagyok valójában és inkább egy szó nélkül elhagy... Ezért is mondom meg mindenkinek a dolgot, eszem ágában sincs titkolni senki elől sem, mert sajnos elég könnyen visszaüthet ez az egész ügy. - Talán a jó háttér ellenére is rossz volt neki, hogy nincsenek igazi szülei – vonom meg a vállam, fogalmam sincs, milyen érzés lehet család nélkül felnőni, de esélyes, hogy Gigi családi ügyeinek köze volt a Cody iránt érzett dolgaihoz. - Lehet, hogy te jelentettél a szemében mindent. Szeretted, ő pedig biztosra vette, hogy ezzel a buzi vagyok szöveggel csak lekoptatni szeretnéd. Női lélek, de ebben a témában eléggé jártas vagyok, hiszen én is az lennék, még akkor is, ha nem kenek magamra egy vakolat sminket és járkálok a legújabb divattrend szerint. Lélekbúvár is lehetnék, de az már tényleg túlzás lenne részemről. - Volt? - felvonom a szemöldököm, de nem firtatom tovább a múltját, érzem ugyanis rajta, hogy nem szívesen beszél erről. Helyette én is elmosolyodok: - Én nem szeretek táncolni. Pont. Komolyan nem értem, mi olyan megkapó abban, ha pár ember hülyének tetteti magát mások előtt, mert szerintem a táncnak nem sok értelme van. Mi a jó benne? Élvezetet nyújt az embereknek? Ezt azért kissé nehéz elhinnem. - Ha nem tudnám, hogy olyan meleg vagy, mint egy forró serpenyő, akkor szívem szerint azt mondanám, hogy tetszek neked és te így próbálsz meg ágyba csalni – vonom le azt a következtetést, ami más lányoknak is egyből eszébe jutna, ha ők ülnének itt a helyemen. - De mivel te vagy Cody-homi, ezért ezt elnézem neked. És kösz a vért is... Isteni finom, nem szeretném azonban a fiú egóját maszírozgatni, így nem fejezem be a mondatot, helyette a Szükség Szobáját veszem szemügyre. Kissé morbid, így lehunyom a szemem, majd pár pillanat múltán már egy romantikus vacsora két résztvevője vagyunk, előttünk szépen megterített asztal, mindenféle földi jóval, a háttérben andalító zene szól, miközben gyertyafény garantálja a szerelmesek hangulatát. Mintha csak egy könyvből lépett volna elő a díszlet, minden a romantikáról szól, Cody és én pedig egymással szemben foglalunk helyet, az asztal két végén. - Upsz – szólalok meg, miután magamban nyugtázom művemet. - Kissé el lett rontva, de ha már itt a kaja, akkor essünk is neki... Ezt mondva leemelek egy szelet húst az előttem lévő tányérba, majd Cody szavait hallva megcsóválom a fejem: - Nekem az túl régi... De az Alkonyat... Az olyan lényekről szól, mint én, sokkal jobban fekszik a témája... - A fiú versét hallva elámulok: - Ez nagyon szép. Tényleg te írtad? Persze, nem fogok elalélni tőle, az nem az én műfajom, de ha jónak találom, akkor miért ne mondhatnám meg neki? - Én pedig leszek a kedvéért egy igazi rossz kislány – vágom rá álmodozva.
-Ez igazán rendes tőled.- vonja le nagyvonalúan a következtetést, hogy Mira másokkal is remekül meglesz. -Igen.. az valóban elég furán festene. Nem, hajba kapni nem igazán szokás. Ha eldurvulnak a dolgok, pont olyan mint két összekapott barát. Vagy jól megverik egymást, vagy elküldi egyik a másikat pár órára. Ha olyan volt a helyzet viszont utána képesek higgadtan megbeszélni... Aztán jön a békülős szex... -vállat von- Vagy nem. - Mirára néz -Persze ez nem azt jelenti, hogy ha srácokat látsz bunyózni, azoknak egyéb közük van egymáshoz. -teszi hozzá, de nyilvánvalónak tartja, hogy a lány sem venné úgy innentől azokat az eseteket. -Nekem ez az egy eset elég volt, hogy számomra tisztázódjon a helyzetem. Minek törjek össze több szívet? Nekem se lenne jó mindannyiszor színt vallanom, utána meg hallgatnom, hogy mennyire rendellenes vagyok. -aztán a csókos megjegyzésre egy mosolyszerű grimaszt vág és kibukik belőle. -Tudod fura, mert nincs mit bizonyítanom neked, mégis feljött hogy védjem magamat, tudok csókolni, szeretek is. -de ennyiben hagyja, nem gondol tettlegességre vagy egyébre. -Nem, nem tűnt fel neki. Nem hitte el. Azt mondta, hogy attól mert valahonnan megtudhattam, hogy nem akar velem elsőre lefeküdni, nem kellene ezzel a szöveggel lekoptatnom.... -jelentőségteljesen Mirára néz, pont olyan arccal, mint akiben a pillanat nyomán tudatosul, hogy neki meg ez a "vallomás" nem kellett volna az életéhez, mert Gigi most olyan kontextusba került előtte, ami igen kiábrándító. Bár az arcáról az is süt, hogy erre már ott helyben rájött, csak visszaidézte a dolgot. -Megjegyzem, tizennégy évesek voltunk. Hogy a viharba jut eszébe egy tizenéves lánynak, hogy azért "koptatja le" bárki is, mert nem akar az illetővel ágyba bújni? Giginek ráadásul jó háttere volt, a legtöbb otthonban élőhöz képest. És hamar új családba is került. Na mindegy...- nem folyik bele jobban, bár érezhető, hogy pár dolog feljött benne, és mintha még a lány hiánya is kiült volna pár pillanatra az arcára, bár csak mint mikor valaki egy rég látott barátját hiányolja. A bankautomatás gondolat őt is felderíti. -Hát... azon én is nevettem volna. Szerencsére nincs kártyám. A végén még azt is elrontanám. -elmosolyodik ahogy belegondol. Ha Dorothynál van, a nevelőnőjénél, akkor váltanak mugli pénzt és azzal flangál. Épp elégnek találja átszámolni, nem hogy még az automatákhoz is köze legyen. -Volt.- bólint a testvér kérdésére szűkszavúan, az érdekes életre, némi irónia vegyül a mosolyába, de hamar el is száll. -Ugyan már! Táncolni mindenki tud. -biztatja, bár nem arra, hogy felvonuljon az angyalok közé és ott lejtsen. -Táncolni jó dolog. -jelenti ki végül, vélhetően ő szeret. -Csak eszembe jutott, de nem volt szándékos az átrendezés. Hidd el, ezt nem hoztam volna nyilvánosságra...- vigyorog kissé szerencsétlen képpel, miközben ismét körbe tekint az átvedlett téren, amiről megint el kell ismernie, hogy egészen jól sikerült. - Igen, tudom hogy piszkos -villant egy kaján vigyort -Nekem ez jutott, és bevallom tetszik.- A romantikus témájú regényekre elgondolkozik, vadul kutatómunkába fogott a fejében, bár annyira nem is kell messzire mennie, mint elsőre hitte. -Ritkán van hogy a kezembe kerül egy egy darab. A büszkeség és balítélet nekem annak idején nagyon tetszett. Bár nem túl vidám ezt elismerem. -megcsóválja a fejét -Általánosan valahogy nem megy nekem a mély érzések tengerének megúszása... Ha viszont mindenképpen kihajózok, akkor verset írok, mint olvasok róluk.- eltűnődik kicsit maga elé néz, aztán ismét beszélni kezd, mélyebb hangszínt vesz fel, eltűnnek a mutálás élei a hangjából és így egészen fülbemászóvá válik.
-"Te eldobtad, én fölvettem, Te felálltál, én térdre estem. Elvesztettem, megtaláltad, Te elszöktél, s én visszavárlak."
Csak egy kis szösszenet, de gondoltam miért ne illhetne ide?.. - A vámpírról alkotott képet megmosolyogja. -Engem lehet kicsit inkább megijesztene, hogy belém van zúgva, figyel, és egyszer csak átváltoztat.. Akkor inkább szólítson le és hívjon el egy... akárhová. -Aztán mielőtt végleg elrontaná Mira álomképét gyorsan hozzáteszi. -Persze lehet, hogy valóban fülig szerelmes beléd, és egy igazi rossz fiú, aki csak arra vár hogy megjavítsd!
- Nem is vártam tőlük mást – vonom meg a vállam egykedvűen, mondjuk én is piszkáltam Cody-t, szóval egy szót sem szólhatok. Mondjuk, mi mást vár el valakitől, aki abban a pillanatban tudja meg róla, hogy meleg? Minden bizonnyal szinte állandóan a piszkálódást kell hallgatnia mások részéről. - Én nem hiszem, hogy rád szállok, talán hihetetlen, de vannak jobb dolgaim is annál, hogy egy nyurga hugrást üldözzek a folyosókon... Már megvannak a bejáratott embereim, max csak akkor kereslek fel, ha unatkozom, mert őket semerre sem találom. Eleinte senkit sem állt szándékomban szekálni, nem szerettem volna olyan ember lenni, de végül be kellett látnom, hogy muszáj megtennem, ha a mardekárosok között szeretnék életben maradni. Ha nem találok magamnak áldozatokat, akiken bemutathatom, milyen tehetséges vagyok mások porba tiprásában, akkor én leszek az, akit mindenki szőnyegként fog használni. Hát, köszönöm, de nem kérek belőle, talán majd legközelebb. - Mondjuk, vicces látvány lenne, ahogy két srác egymás haját tépné valami bugyuta románc miatt – mosolyodok el, miközben én is a számba veszek egy süteményt, mert kezdenek édesség-elvonási tüneteim lenni. [color=lightgreen]- Szóval, egy lány... Tudod, kissé nehéz elhinni, hogy csak egy lány volt, de ha számításba vesszük, hogy meleg vagy, akkor meg csoda, hogy volt ennyi is. - megvonom a vállam, miközben Cody-ra pillantok. [b]- Talán jobb is, hogy nem ment a csók, mert iszonyat rosszul csókolsz. Vagyis inkább egyáltalán nem... Jó, aláírom, bevallom, én támadtam le, ami igen bunkó és meglepő lépés volt részemről, neki pedig semmi esélye sem volt arra, hogy észbe kapjon, nem adtam számára időt erre. Mondjuk, ha megszólaltam volna, akkor minden bizonnyal hátrébb lép előlem, én viszont kíváncsi voltam, ha pedig az vagyok, akkor nem engedek semmiből sem. Így is, úgy is megcsókoltam volna, annyira mindegy. - És mit szólt, amikor megtudta, hogy meleg vagy? Előtte még csak nem is sejtette? Lehetetlen számomra elhinni, hogy a lány nem vette észre Cody-n, hogy nem éppen abban a csapatban játszik, amiben igazság szerint kellene, de mivel akadnak ilyen emberek, annyiban hagyom a dolgot. Ismerek személyeket, akik azt sem veszik észre, ami az orruk előtt zajlik éppen. - Azért megnéztelek volna, ahogy egy bankautomatával nyűglődsz – ráncolom össze a szemöldököm, mókás látvány lett volna ő is, ebben biztos vagyok. - Legalább nevethettem volna egy jót... Igen, tipikus mardekáros diák, nem az jut eszembe, miként segíthetnék másokon, hanem az, hogy milyen jót nevethetnék rajtuk. Mia és én ebben is különbözünk. Hála az égnek. - Volt egy féltestvéred? - csodálkozok el, ezt eddig még csak nem is sejtettem. - Miket nem tud meg az ember, ha veled fut össze. Elég érdekes életed volt eddig, mondták már? Hallgatni legalábbis semmiképp sem unalmas, nagy eséllyel a srác sem halt meg unalmában, miközben átélte a dolgokat. Most legalábbis itt van... Bár, az is lehet, hogy ő is csak egy kísértet. - Aha, ha azt szeretnéd, hogy kiégjen a szemed, akkor mindjárt neki is látok – biccentek egyet lelkesen, miközben lelki szemeim előtt megjelenik az, amint csábos táncot lejtve igyekszem bűnbocsánatot nyerni. - Elég piszkos a fantáziád, hogy jutott ez az eszedbe? Kíváncsian pillantok Cody-atyára, bennem még csak véletlenül sem ötlött volna fel ez a gondolat, annyi szent. - Hatalmas orgiákat rendezve éjjelenként – fűzöm tovább a fiú gondolatmenetét. - Igen érdekes elképzelés, de bejön. Semmi gond, én is szeretem az ilyen témájú könyveket, de leginkább csak olvasni szoktam őket, eszembe se jutott, hogy a Szükség Szobáját rendezzem át díszletbe. Te romantikus regényeket nem szoktál lapozgatni? Amelyikben a szőke herceg megmenti a királylányt, vagy valami hasonló tematikára épülő történet... Én azokat imádom. Talán ki se nézné belőlem senki sem, de valamiért szeretnék egy olyan kapcsolatot, amely úgy kezdődik, hogy betoppan az életembe az, aki szinte egyből megváltoztatja azt. Egy jóképű rosszfiú, aki csakis az én kedvemért hajlandó jó lenni... Csak velem gyengéd és áh... - Igazság szerint már eszembe jutott az a vámpír is ilyen szempontból, aki megharapott – lehunyom a szemem, képzeletemben meg is jelenik: - Nem láttam, de úgy gondolok rá, hogy magas, sötét hajú, világos szemű, fiatal és irtó helyes. És szerelmes belém, és mindig engem figyel, nekem pedig fogalmam sincs arról, ki ő valójában... Vicces, ha valakinek ilyesmin jár az esze, nem igaz? Mármint, bosszú helyett beleszeretek egy ismeretlenbe.
- Nem, a háztársak normálisak voltak, vagy inkább nem foglalkoztak vele. Mardekárosok voltak. De hála a mentalitásomnak, nem húzom rá a vizes lepedőt az újakra is. Már rég nem járnak ide, hál égnek. Amióta kiesett az a banda, meglehetősen nyugis évek következtek... Aztán most itt vagy te.- böki oda csipkelődve, de az arcából ítélve, jelenleg nem bánja Mira társaságát. Épp egy teasüteményt vesz le a hozzá közel eső tálcáról és tömi a fejébe mikor Mira felhozza a barátnős dolgot. Hallgat egy kicsit, meg rág, aztán némi zavarral válaszol. -Suliból sosem ismerkedtem- felhúzza a vállait -Talán csak gyáva vagyok, de valahogy sosem ment direktbe. Ami meg össze jött, az barátságból alakult tovább.- hallgat egy rövidet, míg összeszedi a gondolatait, aztán folytatja -Volt egyetlen egy lány még régebben az otthonba. Gondoltam nincs veszteni valóm, bár persze tele voltam aggályokkal.. Mi lesz, ha mégsem leszek rá képes, ha nem tudom szeretni úgy, mi van ha mégsem megy? -szusszant egyet, megissza a limonádé maradékát. -Nem sokkal előtte rendeztem magammal a viszonyomat, elfogadtam, satöbbi. Aztán jött Gigi és az elejétől fogva nagyon közel kerültünk egymáshoz. Volt egy pont amikor a kételyek ellenére úgy voltam vele menni fog. Aztán amikor eljött az első csók pillanata...- felemeli a kezét és amolyan kirobbanó kézmozdulatot tesz, hanggal is kíséri a mozdulatot "Phfoo" -Nem tudtam megtenni. És mivel utálok hazudni, telibe közöltem vele hogy miért. Azóta igazság szerint nem is próbálkoztam lánnyal egyáltalán... -a táncos dolgot megmosolyogja -Fogalmam sincs, nem volt még rá precedens. -Ha már így Mira rákérdezett, lesz olyan és bővebb lére engedi, de még befogadható állagúra hagyja. -Én is borzasztó sokat szerencsétlenkedtem, de mivel fiatalon kerültem muglik közé, egy boszorkány nevelőnő szárnyai alá, hamar beletanultam. De igen.. néha olyanok mint mikor egy gépésznek meg kellene oldania egy villamossági problémát. Vicces nézi.- aztán belegondol- Néha meg kifejezetten kellemetlen... - Hallgatja a húgáról alkotott véleményét- Nem lehet egyszerű. Nekem is volt egy féltestvérem, miután meghalt, jó sokáig kísértett a házban. De bírtam. -idézi vissza aztán inkább sürgősen letér a család témájáról. -Nem -csóválja meg a fejét -Nem erősségünk.-vigyorog szélesen. Aztán a hely átalakul, a gitárzúzó Jézust meglátva kicsúszik a száján némi ámulattal.-Dicsértessék a pantokrátor Krisztus...- aztán Mira feloldozást kér, ő pedig nem rest választ adni. -Halott a te lelked gyermek, mire nincs feloldozás. -közli szenteskedő hangon aztán kajánul hozzáteszi, persze csak szigorúan poénból - Kivéve ha eljárod a vezeklők táncát ama emelvényen, közben pedig elmondasz tíz mi Atyánkat. -aztán ő is csak ámul és halvány mosollyal csóválja a fejét -Hát az is tuti hogy a Szükség szobája, ilyen alakot se sűrűn öltött.- Szerencsére azért Codynak sem ez az első ami a templomokról eszébe jut, de azért furán veheti ki magát. -Olyan valami poszt apokaliptikus világ, ahol a boszorkányok és varázslók, vámpírok és melegek..., a középkor üldözöttei, az ódon katedrálisokat bevéve élik mindennapjaikat egy sötét korban, ki tudja miféle morállal.- kicsit még a költő is előtört belőle.- Bár a rúd körül táncoló gépangyalokból ítélve itt is elbukhatott valami Nagyúr...- aztán Mirára pillant -Bocs, túl sok sci- fit, meg egyebet olvastam régebben. Borzasztó de imádtam őket.- ismét furán érzi magát hogy ilyenekről beszél a Roxforban.
- A háztársaid is? - csúszik ki a számon a kérdés, elvégre a srác a Hugrabugba jár, ez a ház nem pont arról híres, hogy bárkit is kikezdjenek... Nem, ott mindenki megpróbál eggyé válni a másikkal, nem sok veszekedés van feléjük, de természetesen ott is vannak kivételek, olyasvalakik, akik nem menetelnek a tömeg után. Én vagyok rá az élő példa, hogy a Mardekárba nem csak az aranyvérűeket osztja a Süveg. - Vagy mindenki más az iskolában? Gondolom, az én házam azért elég szépen benne volt a szivatásban... Igen, tőlünk nem is igazán lehet mást elvárni. Felénk is vannak olyanok, akik maguktól nem piszkálnak másokat, de igen erős bennünk a túlélési ösztön, hozzácsapódnak egy népszerűbb klikkhez és olyanná válnak, mint a tagjai. Voltaképp, engem is a Mardekár formált ilyenné. Ha nem vagyok nagyszájú és konok, meg természetesen bunkó, akkor már rég feladtam volna a dolgot. Talán, ha én is a Hugrabugba kerülök annak idején, mint Cody, jó kislány lehetnék. - Még életedben nem volt egy barátnőd sem? - teszem fel az engem leginkább érdeklő kérdést, kíváncsi vagyok arra, milyen egy homokor érzelmi élete. - Mármint, korábban egy lány sem tetszett neked semennyire sem? Nincs valaki az évfolyamodban, akivel úgy érzed, összejönnél, ha nem lenne benned ez a meleg-dolog? És ha valaki csábtáncot lejtene előtted? Kicsit sem indulnál be rá? Hihetetlen ez az egész számomra, nálam is vannak olyan pasik, akik semmit sem mozgatnak meg bennem, képes vagyok rájuk úgy tekinteni, mint egyszerű barátra, mert külsőre nem jönnek be egy szemernyit sem... De mellettük természetesen akadnak olyanok is szép számmal, akikkel igenis képes lennék járni, mert eszméletlenül jól néznek ki és a fél karomat is odaadnám azért cserébe, ha akár egy percre is szóba állnának velem. Annyira ostoba azonban még mindig nem vagyok, hogy nyálcsorgatva meredjek utánuk, mint egyes libák a környezetemben. Ha nem vesznek észre, akkor így jártam, nincs mit tenni. - Mindkettő – bólintok Cody kérdését hallva, majd folytatom: - Mondjuk, ennek is sok jó oldala van, én például kiválóan eligazodok az ő világukban is. Rémes, hogy egyes mágusok mennyit bénáznak egy-egy helyen. Lemondó sóhajjal forgatom meg a szemeimet, láttam már pár olyan varázslót, akik kitünően bántak a pálcával, de amikor egy jegyet kellett lyukasztani, akkor annyira már nem voltak magabiztosak. Percekig vizsgálták a gépeket, mire rájöttek arra, hogy van melléjük használati utasítás is. - Nem utálom, de nem is szeretem – nevetem el magam. - Inkább semleges vagyok Miával szemben, de igen, akadnak pillanatok, amikor kicsit sem hiányzik a társasága. Olyankor elég hamar lekoptatom. Hiába a család a legfontosabb, nekem mégis az a megnyugvás, ha nincsenek állandóan a közelemben. Köszönöm, de megvagyok egyedül is, ezt már számtalanszor bizonyítottam számukra. - Úgy tűnik, hogy mi ketten nem vagyunk éppen családcentrikusak – mosolyodok el, ebben azért nem veszünk össze a fiúval, de nem is faggatom tovább, jól tudom, mennyire kellemetlen tud lenni, amikor egy idegen olyasvalamibe mászik bele, amibe nem kellene. A fiú fantáziáját hallgatva megcsóválom a fejem: - Mindenki elmenekülne, ebben biztos lehetsz. Elhallgatok azonban, amikor a tér Cody gondolatait követve elkezd megváltozni és ámulva figyelem, ahogy a szoba felveszi a fiú által elképzelt hely alakját. Kissé morbid, ahogy a gótikus stílus és a sztriptízbár egybefondódik, de valamiért mégsem olyan vészes, csak hát az emberek erkölcsi normája nem éppen ezt diktálná. A rockkoncertet idéző freskók tetszenek a legjobban, Jézus a piros gitárját éppen Júdás hátán veri szét, miközben a színpad előtt fiatalok százai tombolnak. - Ez nagyon csúcs! - rebegem el a gyóntatófülke belsejében, hála az ajtók hiányának, továbbra is látok mindent, majd hatalmas mosollyal az arcomon fordulok a másik oldalamon lévő rács felé, mely mögött Cody-t sejtem: - Oldozz fel atyám, mert vétkeztem...
Biztos lehet benne, hogy számtalan helyzet adódik még ahol csőbe lehet húzni a srácot. Ahogy hallgatja a lányt, a Mardekáros élményeiről mesélni visszatér a mosolya. -Amikor először kibukott, hogy meleg vagyok, baromira zavart, tettek róla hogy zavarjon és persze akik tudtak róla, nem halasztottak el alkalmat.- derűs nosztalgiával gondol vissza.- Tökmindegy volt mit csinálok, ha magamra vettem, az volt a megragadható indok egy kis szivatásra, ha nem vettem akkor meg az. Végül annyira felidegesítettek, hogy valami elszakadt bennem, és onnantól valahányszor megláttam a társaságot, rájátszottam a meleg kérdésre. Életre keltettem, azt a csodás közhiedelmet, amit te is említettél, rányomultam az összesre. -elégedett mosoly terül el a fején ahogy vissza gondol. -Természetesen mindannyiszor elkaptak valahol és elintézték hogy a gyengélkedőre bérletem legyen. Aztán egy idő után ahogy ők durvultak én is. És szerencsére megunták, meg jobban féltették a hájas seggüket, minthogy több verést megérjek. -szabály szerűen derűvel gondol vissza. Így Mira számára egyértelművé válhat, miért nem hatja meg Codyt ha leköcsögözik. -Muglik a szüleid?- vált végül témát - Nem gondoltam volna.- tényleg meglepte a dolog, de nem csinál belőle ügyet, nem az a fajta. Mira jól érzékeli, van egy jó adagnyi szarkazmus, meg némi természetes, ártatlan szerencsétlenség, amivel képes lehet mindent elrontani, még akarata ellenére is. És akkor az önérzetéről, és a nyugodt vérmérsékletéről még nem is beszéltünk. De egyébként szereti a vicceket, és annyira nem szende, mint amilyennek tűnik a feje alapján. Még be is lehet vonni valami csínybe, ha úgy adódik. Aztán hogy ő tud-e róla, hogy a részese, vagy sem, az más kérdés. -Ne értsd félre, sajnál itt bárkit is a fene. Teljesítmény központú családban mindenhogyan szar, főleg ha állandóan egymáshoz mérnek...- tényleg nincs benne sajnálat, inkább hangosan gondolkozott. -Nem utálod emiatt? -bukik ki egy újabb személyesebb kérdés. Aztán Mira nem kérdez bele örömére az ő felébe, így nem is fogja kifejteni. Csak vállat von. -Én örülök neki. Bár igaz.. pár éve jött egy hír, hogy életben vannak, de... remélem jó távol tőlem. - Hát igen, ez a család téma úgy tűnik mindkét fél részéről kissé megcsömörlött. Bár vicces lenne, ha egy Mardekáros meg egy Hugrás lelkizésbe fogna.. A templomok gondolatára azonban újfent elmosolyodik. -Ha lenne lehet szereznék egy olyan imaszobrot...- aztán beugrik neki egy újabb kép és nem tudja nem megcsóválni a fejét - A latex-apáca és egy meleg pap kalandjai a Vámpírherceg duomo-jában...-mintha valami szalagcímet harangozna be- Szerintem csodálatosan mutatnánk az ódon falak között. -Sajnos jelenleg az ő fejében se jár épp jobban a templom képe, és bár nem szeretné, sőt még csak nem is koncentrál rá, a szoba mégis változni kezd, részben Cody remek agyszüleményeit visszaadva nyúlik egy gótikus templom és egy sztriptízbár belső terévé. Irdatlan belmagasság, trükkös boltozatmegoldások, színes freskók mindenütt, hiszen a gótika erről híres, minél látványosabb annál jobb. Most még a freskók is inkább egy rockkoncert hangulatát idézik az első sorokban zajló pogóval és egyéb formációkkal. Természetesen az összes szent valami passzoló latex, vagy bőrszerelést kapott és most nem a szimbólumaikat tartják, hanem egyéb... dolgokat. Az imapadok előtt a főhajóban táncosrudak feszülnek. Csak párat szabadon hagyva, a többi előtt steampunk-os gépangyalok táncolnak, női, férfi alakban egyaránt. A falak mellett, gyertyák ezrei helyett, Trónok Harcás tűzkosarak adják a fényt, amik mivel nem nyúlnak fel, csak pár méterig, a helyet kellemes félhomályba vonják. Az oltáron mintegy trónus egy egy használaton kívüli villamosszék hívogatja a fura birodalom önkéntes úrnőjét/ urát. Ők maguk pedig pillanatokon belül egy gyóntató fülke két oldalán találhatják magukat. Bár a főhajó felé néző oldala teljesen nyitott a fülkének. Mikor a tér átvedlése befejeződik, és a háttérben felcsendül az orgona és valami egyéb, hozzáillő zene összemixelése, Cody kissé megilletődötten pislog körbe, meg lehetne esküdni, hogy még el is pirult. A fülke rácsozott részén átpillant Mirára. -Na jó.. Ez..-felfújja az arcát és keresi a megfelelő szót, de valahogy csak nem akar jönni, azonban hamar fejére mászik egy vigyor és szinte majdnem elvihogja magát aznap már másodszor. Most sikerül visszafognia, mindenki megnyugvására.
- Ó – kissé csodálkozva elnyílik a szám, azt hittem, Cody ennél kissé jobban ismeri Miát, vagy legalábbis hallott rólunk. Mindegy, már nincs mit tenni, pedig olyan jó kis tréfa lett volna! - Legközelebb majd óvatosabb leszek és nem szólalok meg anélkül, hogy előtte átgondolnám a dolgot.. - legyintek egyet Cody bocsánatkérését hallva. Igen, elrontotta a mókámat, de nem is várhattam tőle semmi mást, elvégre ismerem már valamennyire. Van benne egy kis ünneprontó személyiség, ami nem baj, egészen addig, amíg nem velem akad össze, hiszen gondolatban már ismét azon töprengek, miként kellene a srácot csőbe húzni. Azt a képet, amit már jó előre elképzeltem magamban, egyszerűen nem vagyok hajlandó feladni! - Ami engem illet, szeretek a Mardekárban lenni – mosolyodok el, miközben kezeim a tarkómra fonom és onnan figyelem Cody-t. - A szüleim muglik ugyan, úgyhogy eleinte elég szépen megpróbáltak szivatni, csak éppen arról nem volt szemernyi fogalmuk sem, hogy kivel kezdenek... Mentem már neki másodikosként kétajtós szekrény-alkatú hetedikeseknek is. Igaz, abból nem én kerültem ki győztesként. Százkarátos mosolyt villantok a fiú felé, idővel én is rájöttem arra, hogy hiába vagyok vakmerő, amikor egyszerűen nem minden helyzet olyan, amilyennek lennie kellene. Akivel nem bírtam el fizikailag, azt másként bántottam, mert nem voltam hajlandó feladni a dolgot... Valamit a cipőjükbe csempésztem, vagy beleöntöttem egy bájitalt az italukba, amikor nem figyeltek. Végül leszálltak rólam, mert csak azokkal történt ilyesmi, akik engem piszkáltak. - Nem hiszem, hogy Mia szempontjából olyan rossz lenne – villan egyet tekintetem testvérem neve hallatán, miért van az, hogy mindig mindenki őt akarja áldozatként bemutatni előttem? - Neki minden teljesítménye tökéletes, bármilyen esetben meg van dícsérve. Ha pedig valami nem sikerül – ami elég ritka -, akkor megkapja azt, hogy semmi gond, majd legközelebb menni fog... Szóval hagyjuk ezt a Mia-sajnáltatós dolgot. Hallatszik a hangomon, hogy mérges vagyok, bár ezen sok csodálkoznivaló nincs... Természetes, hogy én magamat tartom jobbnak, csak azt nem értem, hogy ezt a környezetem miért is nem képes beismerni. - Nyolc éves korod óta? - most az egyszer valódi kíváncsiság jelenik meg a szemeimben, érdekel, mi történt a fiú szüleivel, de a büszkeségem miatt nem állok neki faggatni a dologról. A végén még azt hiszi, hogy érdekel, pedig nem. - Értem, az nem lehet túl jó. Mindenesetre, az étvágyam elmegy, mindketten rossz családi háttérrel rendelkezünk, én legalábbis mindenféleképp így állok a dologgal. Cody szavait hallva elnevetem magam, megpróbálom elképzelni olyan ruhában, kissé idiótán fest: - Igen, jól mutatna a templomok falain, nem gondolod? Kissé feldobná a helyet... Ellentétben a mostani képekkel, melyek a szenteket ábrázolják. Olyan komor vele az egész hely. - Szerintem, ha elég erősen koncentrálsz, akkor a szoba olyan lesz, amilyennek te szeretnéd. Én most ebből kimaradok, mert elég erősen bőrruhás képpé formálnám.
Mira elszolja magát, de mielőtt bármit is mondhatna folyatja. A hirtelen beismerés meglepi ez süt a fejéről. -Nem ismertem egyikkötöket sem. Csak beugrott, hogy a beosztásnál ketten voltatok... - nem nem haragszik egyáltalán, sőt - Bocsi... lelepleztettem veled a terved...-nem ez volt a szándéka, de Mira kicsacsogta. Ha nem szólja el magát, vagy fejti ki, független attól, hogy eszébe jutott ketten vannak, még meg lehetett volna tréfálni. De Cody nem bánja hogy a lány elismerte a dolgot. -Szóval Miranda.- nyugtázza a valódi nevét a lánynak- A Mardekár a te házad és ez így jó. Kétségbe ejtő lenne, ha a Hollóhát is átvette volna azt a sajátos mentalitást...- Hallgatja a szülőkre a reakciót és a fejére egy fura kifejezés ül. - Az ilyen az tök szar. Mia szempontjából is elég szívás lehet, neki saját magát kell felülmúlnia akkor ha bizonyitani akar... - Nem mintha sajnálná bármelyiket is jobban a másiknál. Nem az a fajta, és ez süt is a fejéről. Másfelől nem akar ő senki psichomokusa lenni, csak kivácsi. Aztán a saját családjáról kérdezik és az arckifejezése tartózkodóbbá válik. Végül vállat von. - Én nagyjából nyolc éves korom óta nem tudok róluk semmit. És ez így nagyon jól is van.- feleli egyszerűen és nem is fűz hozzá egyenlőre többet. Érzékelhetően zárkozottabb lett, ahogy a családja került témába. Mirának sikerül pillanatra kibillentenie a börrucis képpel. - Igen előnyösen mutatnál benne. Ellentétben velem. - a mosolyából nem lehet eldönteni, hogy Mira képe tetszett meg neki börruciban, vagy... úgy maga a bőrruha gondolata..már persze nem magán.. dee nem is biztos hogy érdemes taglalni.. A kérdésre mosolya féloldalas ívet ölt -A bőr szerkós Szűz Mária?- aztán csillapodik a vigyora és némileg felhúzza a vállait. - Nincs baj, csak... a Szoba eszembe juttatta a házat ahol kölyökként éltem, meg úgy mindent. - tekintete a késre téved ismét aztán gyorsan továbbkapja az egyetlen bizonyosan semleges pontra. Mirára.
- Szóval te ismered Miát? Teljesen kimegy a fejemből, hogy Cody úgy tudja, én vagyok Mia, de még ha eszembe jutna, akkor sem tartanám annyira fontosnak, hogy leplezzem előtte a dolgot. A kis mókám pont arra épült, hogy majd leesik a srác álla, ha megpillant egy olyan lányt a folyosón, aki kiköpött én, csak éppen személyiségileg nem passzol hozzám. Nem, abban teljes ellentétei vagyunk a másiknak. Így azonban már nem remélhetek olyan nagy katyvaszt ebből az egészből, úgyhogy kissé savanyú képet vágok, mint aki nagyot csalódott valamiben. Újabbat kortyolok Cody véréből, végül leteszem az asztalra a poharat és folytatom: - Igen, tudod ő Mia, egy kicsit becsaptalak ezzel kapcsolatban – mondandóm közben elhelyezkedek , hogy kényelmesebben ülhessek. - Én eredetileg Miranda vagyok és mardekáros. Azt reméltem, hogy elsüthetek egy aprócska tréfát veletek, de túl sokat tudsz ahhoz, hogy megtehessem a dolgot. Fene... Megvakarom a tarkómat, miközben bocsánatkérően mosolygok rá az előttem álldogáló srácra. Nem hiszem, hogy megharagudna rám emiatt, elvégre semmi sem lett a tervemből, de azért sohasem árt némi bűnbánatot mutatni másokkal szemben. A végén még ő tréfál meg engem, azt mondjuk tényleg nem díjaznám túlságosan. Na, de azért Mia képét látni, amikor valaki velem téveszti össze! Áh, minden jó tervem bizonytalan alapokra épül... - Igen, szerintem mindenképp így alakulna a dolog. Elvégre, benne is az eredményeit ismerik el, akkor én miért lennék más? Külsőre tök ugyanolyanok vagyunk, szóval ebben nem lehet hiba... Komolyan, szerintem még a saját szüleink se lennének képesek megkülönböztetni egymástól minket, ha egyszer ugyanolyan ruhába bújnánk. Nem mindegy hát nekik, hogy melyikünket ajnároznak égre-földre? - Három éves korom óta nem ismernek engem? - vonom fel a szemöldököm hitetlenkedve. - Figyu, ez a probléma már elég régi ügy, jól tudom, mit miért teszek, de te... Te miként állsz a saját családoddal? Inkább erről mesélj nekem, nagyokos. Tény, ami tény, ezt az egészet csak azért vetettem fel, hogy eltereljem a témát a saját dolgaimról. Nem szeretek erről senkinek sem beszélni, még Miának sem hozom fel a dolgot, miért pont Cody lenne kivétel ez alól? Oké, a vérbankom lett, ettől függetlenül azonban nem vált belőle személyi pszichiáter. Boncolgassuk csak az ő lelki világát. - Szerintem bőrruciban, korbáccsal a kezemben sokkal jobban mutatnék a húgomnál, de aligha hiszem, hogy te ilyesmire gondoltál volna – vonom meg a vállam, oké, Mia és én ugyanúgy néznénk ki szexi latexben is, de valamiért sokkal jobban el tudnám képzelni magamon, a személyiségemhez passzolna. - Ha te jól vagy, akkor én vagyok Szűz Mária... Nem igazán izgat Cody állapota, de sohasem bírtam, ha valaki a szemembe hazudott. A fiúról lerí, hogy nincs élete legjobb formájában, de nem feszegetem tovább a témát. Ha elájul, összekaparom, de egyelőre még nincs semmi baja.
Ő sem úgy gondolta egyik pillanatról a másikra változna, de nem feszegeti a témát. Ahogy elképzeli Mirát páncélban, elmosolyodik. Nem hozza a lány tudtára, hogy elsőnek, az a kép ugrik be neki, ahol a lány gyakorlatilag eltűnik a lemezek sűrűjében, lévén, a páncél némileg túl van méretezve. Aztán persze eszébe jut egy méltóbb kép, ahol Mira már nem totyog pingvin módjára, roskadozva a súlyos acéllemezek alatt. Örül hogy Mira vámpír és nem legilementor. Most biztosan kapná az ívet ezért az arcátlan képért a fejében, ennek nyomán elégedettség tölti ki a bensőjét, ameddig be nem lépnek. Hallgatja Mira szavait és eltűnődik. Aztán hirtelen eszébe jut - Neked van egy ikertestvéred. Igen már emlékszem rátok..- elgondolkozik a hallottakon. - Úgy érzed, hogy ha túlteszel a húgodon, akkor a szüleidtől elismerést kapnál? Mi van akkor, ha csak baromira nem értik mi zajlik le benned, és nem tudják kezelni a helyzetet, hogy te üásmilyen vagy, más gondolkodással? Mi van akkor, ha csak segitened kellene nekik megérteniük téged? A szülők gyakran hülyén viselkednek, ha bem értik a gyereküket és nem tudják hogyan kellene közeledniük...- tűnődik tovább - Vagy ha egyszerűen csak nem a húgodat akarnád tulszárnyalni, hanem önmagaddal foglalkoznál. Felfedeznéd te miben vagy kiváló. Biztos vagyok benne hogy van ilyen!- jelenti ki szent meggyözödéssel - Jó nyilván te is gondoltál ezekre, de... hátha.. - aztán még hozzáteszi- Vagy a szüleid teljesen elzárkóznak elöled? Nem zavarja ha Mira elküldi a francba a kiváncsisága miatt. A kérdésekből az a benyomás támadhat, hogy a srác egy támogató, együttműködő családból jött, és ezért nem érti és kérdezget ilyeneket. Aztán Cody végigzongorázza a maga körét a véradással. Valóban kiváló a vére, Mira egy aranyvérű vérét szürcsölheti. Szerencsére a vérébe nem vegyült semmi ami az imént lezajlott benne, másképp Mira is most igen kellemetlenül érezné magát. A kérdésre felpillant nehezeket pislogva. -Aha...- nem fűz hozzá egyenlőre több kommentet a hogylétéhez, leveszi a szorítónak használt karkötöjét is és tovább mozgatja a tagjait. Aztán folyadék után nyúl ő is. Egyenlőre beéri a limonádéval, bár akad ott bor is. Az egyik a vércukorszintnek jó, a másik meg a vértermelést segítheti. Nézi Mirát a pohárral a kezében, és hálás, hogy a lány nem emlékezteti senkire a családjából.
- Nem fog – csóválom meg a fejem határozottan, valamiért sohasem voltam olyasvalaki, aki könnyen ugrál egyik véleményről a másikra. Így van ez az emberekkel kapcsolatoan is: általában sokat kell tenniük annak érdekében, hogy a kezdeti véleményemet félredobjam róluk és haverkodjak velük. Kevés ember mondhatja el magáról, hogy eleinte utáltam, utána viszont életre szóló barátságot kötöttünk egymással. Voltaképp senki sem került még ilyen helyzetbe. - Vámpírlovag? - ízlelgetem a szót, miközben elképzelem magam talpig páncélban, kezemben egy karddal, miközben a félelemtől reszkető Cody uraságot védelmezem. - Jól hangzik, de azért páncélt ne aggass rám, jobban szeretem a saját ruháimat. Nem a legjobbak ugyan, de számomra kényelmesek. Igen, ha a pólómon keresztül szúrnak át karddal, akkor esélyem sem lesz a túlélésre, rögtön meghalok, elég Trónok Harcát néztem otthon ahhoz, hogy tudjam, mi vár rám. Még szerencse, hogy mostanában az emberek pálcát forgatnak, nem kardot. Az ellen kissé nagyobb esélyem lenne. - Ha te nőttél volna fel abban a családban, amiben én, akkor most nem tennél fel ilyen kérdéseket – vonom meg a vállam válaszul, majd nagy kegyesen bővebben kifejtem gondolatmenetemet: - Nálunk a húgom a kedvenc, anyáék szemében én nem ütöm meg azt a mércét, amit ő, egyszerűen képtelen vagyok felnőni ahhoz, hogy bármiben is elismerjenek. Megpróbáltam okosabb lenni, mint ő, nem ment. Igyekeztem szebb lenni és több srác fejét elcsavarni, szintén kudarcot vallottam. A vámpírságommal pedig komolyan azt hittem, hogy sokkal jobb lesz minden, de még inkább megutáltak engem. Pedig ebben jobb vagyok, mint a testvérem. Soha életemben nem leszek már ismét normális ember, ezt igazán elfogadhatnák már. De nem, ők egyszerűen nem hajlandóak beletörődni a dologba és úgy kezelnek engem, mint egy idegent. Ilyen hozzáállás mellett pedig én sem vagyok hajlandó arra, hogy a kedvükben járjak. Minek is tenném? Nekem kifejezetten tetszik a szoba, igazán kellemes a hangulata, mindig is odavoltam a régi típusú helységekért, főleg a kandalló ragadja el a tetszésemet. Hallom ugyan, hogy Cody dünnyög valamit az orra alatt, de nem érdekel a dolog. Hangosan rágcsálom a kekszet, miközben kíváncsian figyelem, amint a fiú megvágja magát. A poharat egyetlen szó nélkül veszem át, majd kóstolom meg a vért. Finom és eltelít. Azt hiszem, jó döntés volt, hogy nem öltem meg a srácot. - Jól vagy? - vonom fel a szemöldököm, elvégre észrevettem ám, hogy Cody nem néz ki épp a legjobban, de az igazat megvallva, jobban érdekelt a vére. Most, hogy ezt megkaptam, lehetek annyira udvarias, hogy kedveskedek számára ezzel a kérdéssel. - Elég hülyén nézel ki... Mármint, hülyébben, mint eddig...
-Még változhat a véleményed.- von vállat a gondolkodásmoddal kapcsolatban. - Hálás leszek, lehet a lovagommá is avatlak! - tényleg hálás lesz, ha olyan helyzetbe keverednek, hogy ő már kevés lesz oda. Bár nyilván nem hagyná utána magára Mirát, amit tudna ő is megtenné a helyzetért. -Ahogy érzékelem, nem vagy jóba velük. Miből gondolod hogy nem szerettek soha életedben? -érdeklődik közben, minden kérdőre vonás nélkül, tényleg csak kíváncsi. Aztán belépnek a Szükség Szobájába és pillanatra megtorpan. A szoba légköre, ugyan nem idézi teljes egészében azt amilyen odahaza volt a birtok halja, de kellően hajaz rá és Codyn úrrá lesz valami kellemetlen érzet és ki is csúszik a száján egy nyugtalan meglepettséggel. - ..Édes otthon...- Főleg akkor lesz nyugtalan, mikor meglátja a kristálypoharakat. Az egy az egyben az otthoni készletet idézi, ahogy a heverő is.-Egy kicsit tulságosan is családias...-dünnyögi halkan. Nyel egy nagyot, aztán beljebb lép, de érzi, ahogy a tagjaiból kiszáll a vér, és kihül keze lába. A szive is szaporábban kezd verni. Aztán sohajt egyet és összeszedi magát, a kérdésre megköszörüli a torkát. A poharakkal teli aztalhoz lép, szorakozottan huzza végig egy egynek a száján az ujját, mire azok kisérteties bugásba kezdenek. Levesz egyet aminek nem ért a szájához, felveszi az asztalról a kést. Pont ilyet haasznált az anyja is levélnyitásra. Akaratlanul megvakarja a vállát, ahol az anyja egyszer belevágta. Úgy érzi a szoba kicsit kibaszott most vele. A fotelhez sétálva a mellette lévő asztalkára állítja a poharat. Leül, leszedegeti a bal kezéről karkötőit, egyetlen egyet hagy magán, egy bőrből fonottat, azt kilazítja és a könyökhajlata fölé tolja. Elvérezni nem szeretne, ha netán izgalmában bénázásba esik. Vesz pár mély levegőt, aztán sikerül lehiggadnia. Bal kezét a pohár fölé tartja, a pálcájával felemeli a kést és cselekvésre birja a tárgyat. A vágás hamar megesik, a pohár pedig hamar elkezd megtelni, nézi a kicsorgó karmazsin színű meleg folyadékot, aztán mikor a pohár pereme alatt úgy egy centinyi marad már csak üresen, beforrasztja a csuklóját. Megmozgatja, aztán leengedi az ölébe. - A vacsora tálalva- jelenti ki, és érzi is hogy haalványan megszédül, de a fején egy barátságos mosollyal tolja a poharat Mira felé.
- Hát én nem igazán szeretek az emberek nagyobbik részéhez tartozni – csóválom meg határozottan a fejem, tényleg nem a kedvencem az, ha csak egyvalaki vagyok a sok többi közül. Szeretek mindenhonnan kiemelkedni, ha mással nem is, de a kinézetemmel mindenképp. Úgy tűnik azonban, hogy most nem a gondolkodásom az, ami mássá tesz. Franc. - Ne aggódj, ha valami nagyobb jószágba futunk bele, akkor majd én megvédelek – felelem határozottan Cody szavait hallva, mintha csak olyasvalaki lennék, aki elől elmenekül mindenféle veszélyes jószág. - Nem szeretem, ha más pályázik a potyakajámra, meg hát nem sok ember adná a fejét, amire te, szóval nyugodj meg, nem lesz gond. Igaz ugyan, hogy a testvérem is felhozta már a vérbank dolgot, de a családomtól nem kell segítség. Tartsák meg maguknak... Még mindig nem vagyok képes elfelejteni azt a viselkedést, amit anyu és apu művelnek velem szemben, amióta vámpír lettem. Nem utálkoznak, semmi ilyesmi, de akkor is... Lehetetlen nem észrevenni a tekintetükben, hogy zavarja őket a dolog, idegennek tartják. Levelet sem írnak már nekem, leginkább Miának címzik, őt faggatják arról, mi a helyzet velem, tőlem egy szóval sem érdeklődnek, mintha nem bíznának abban, hogy az igazat fogom mondani nekik. Na, nem mintha meghatna a dolog, felőlem aztán elmehetnek a búsba is, nem sírom vissza őket. - Hát persze – vonom meg a vállam vigyorogva, továbbra is azt gondolva, hogy csak így akar kegyelmet kicsiholni belőlem, de nem mondom ki nyíltan a gondolataimat. Nem lenne szerencsés pont olyankor összeveszni, amikor vacsorára készülünk. Fogalmam sincs arról, milyen egy dühös ember vére, de az biztos, hogy nem túl finom. - Én nem bánom, ha eltünedeznek azok az emberek, akik körülvesznek – szólalok meg Cody okfejtését hallva és ezt valóban így is gondolom. - Soha életemben nem szerettek, szóval számomra csak megkönnyebbülés, ha nem lesz senki, akihez vérségi kapcsolat miatt kellene kötődnöm. Sőt, már alig várom, hogy eljöjjön az a nap, amikor az utolsó családtagomat temetem el. Miát tekintve ebben azért nem vagyok teljesen biztos, mert őt egyszerre szeretem és utálom is, noha még én sem tudom, miként fér meg bennem ez a két ellentétes valami. Nem sokat töprengek azonban, mert hamarosan már a Szükség Szobája előtt álldogálunk. Benyitok az ajtón, majd egy hatalmas szoba jelenik meg a szemünk előtt, lobogó kandallóval leghátul, előtte kényelmes fotellel és heverővel, köztük asztallal, amely mindenféle csemegével fel van pakolva – gondolom, a fiú miatt, nem túl jó, ha az ember vért veszít. Kristálypoharak foglalnak helyet az asztalon, mindig is az volt az álmom, hogy olyanból igyak vért, ezért ilyen jó ez a hely. Pont eszembe jut, hogy kés nincs semerre, amikor egy megjelenik a semmiből az asztalon. Kicsike, nem túl komoly vágás ejtésére alkalmas, de arra jó, hogy ihassak egy pohárkával. - Hát, a légkör legalább családias – jegyzem meg kissé ámulva, amikor beljebb tessékelem magam az ajtón, majd megvárom, amíg az uzsim követ. - Így már nem félsz annyira, igaz? Elég megnyugtató a hangulat, minden bizonnyal a szoba megérezte Cody félelmét, így megpróbálta a lehető legotthonosabbá varázsolni a helyet. Lehuppanok a kanapéra, pár szem kekszet a számba tömök, majd rágcsálni kezdem őket. Olyan finom, csokisak. Imááádom! - Nos? Kapok innivalót?
Elmosolyodik a feltételezésre. - Ha hiszed ha nem, az emberek nagy százaléka hiszi ugyanezt. De nem. Ennyire nem vagyunk ösztönlények. -vállat von és hallgatja Mirát, azt jelenleg sokkal érdekesebbnek találja. -Már értem.- Bolint rá. A fogocskásra eltűnődik- Igen, így lényegesen jobban hangzik. Csak nehogy közben nagyobb vadba ütközzünk.- megenged egy mosolyt. Lélekben épp készíti magát, gogy meg fogja vágni pl a karját... Nincs baja a vérrel, sem a sebekkel, de magában, még ha csak átüeneti is, nem feltétlen szeret kárt tenni. Kell fejben némi rákészülés a részéről. Elvigyorodik. - Egy percig ne hidd, hogy épp benyalni szeretném magamat, hogy kikuncsorogjak egy "kegyelmet".-ránéz Mirára- Amit így kimondok, azt úgy is gondolom. Minden mögöttesség nélkül.- aztán ahogy Mira arról beszél, hogy a rengetegben harapták meg, ő is átgondolja az életét. Aztán halkan megjegyzi. - Nos a vámpirság valóban nem hétköznapi...-elmereng- Azt kell mondjam örülök. Szimpatikus a hozzá állásod a vámpirságodhoz. Jobb mint, ha azon keseregnél, hogy idővel mindenki kihal körülötted. Lévén, ez amúgy is bekövetkezik mindenkivel.- jelenti ki olyan könnyedséggel, mintha csak azt mondta volna, az ég kék, a fű pedig zöld. Közben megérkezhetnek a szükség szobályához. Észre se vette hogy keveredtek oda ilyen gyorsan, de nem is zavarja. Kiváncsi a szoba milyen formát fog ölteni nekik egy ilyen helyzetben. Ahogy közelednek a pillanathoz úgy zavarodnak fel a lepkék a gyomrában.
