Jensen & April - Kutatás

- És ezért igazán hálás is vagyok, de apámmal szemben ez sem segít – sóhajtok fel a lány szavait hallva, ő az egyetlen olyan barátom, aki mindenben mellettem áll, de a családi ügyekben még ő sem képes arra, hogy a lehető legjobbat hozza ki belőlem. Hiába a biztató szavai, a kedvessége, nem nyugszom meg egy pillanatra sem, olyan gyomorideg van bennem, hogy az már-már kezd kellemetlen lenni. Miért kellett megírnia azt a nyamvadt levelet? Miért nem tud kihagyni a kétes ügyleteiből? Minden sokkal kellemesebb lenne, ha nem kellene még vele is találkoznom. Persze, akkor is ott lenne a nyomás, hogy tökéletesen kell teljesítenem valamiben, elvégre apám mindenben ezt várja el tőlem, de mégis... nem kellene elviselnem magamon azt a kutató tekintetet, amivel szinte állandóan engem vizslat. Summer közelsége azonban jól esik, ha a szavai nem is, de a jelenléte enyhít kissé a terheken, hiszen tudom: akármi is történik majd Roxmortsban, neki bármikor elmesélhetem mindenféle gond nélkül. Nem fogja rámcsapni az ajtót, nem mond nemet, még ha éjfélkor is jut eszembe baglyot küldeni hozzá. Ez szerencsére kölcsönös, ami engem illet, már egy lányt is faképnél hagytam, hogy Summerrel lehessek. Mit ér egy kósza numera, ha az embernek nincs legalább egy barátja?
- A húsvéti szünettel csak annyi gondom van, hogy rövid – fújom ki a levegőt, majd egyetlen gondterhelt mozdulattal túrok bele a tincseimbe. Jó lenne már most útnak indulni és utazgatni, de Summer az iskolát illetően hajthatatlan, egyedül viszont nem sok kedvem van a kontinensen barangolni. Egy hét pedig nem idő, ezt azért a lánynak is be kell látnia, főleg akkor nem, ha ehhez hasonló ügyben vesszük fel a cipőt. - Na, mindegy, ha másra nem is, de arra bőven elég lesz, hogy körbekérdezzünk pár embert. Mit szólsz? De előre szólok, ha valami érdekeset találunk, akkor maradunk egy-két napot pluszban, nem vagyok hajlandó pár unalmas tanóra miatt elhagyni egy forró nyomot...
Persze, lenne még társam a kalandra, ott lenne Leticia is, csak hát őt nem hívhatom el, amikor azzal sem vagyok képben, hogy jelenleg miként állunk kettőnk ügyével. Kétségtelen, hogy belőlem igen intenzív érzelmeket vált ki a lány, tehát nem semleges számomra, de ezt majd Roxmortsban megbeszéljük négyszemközt. Legszívesebben megosztanám Summerrel is a dolgot, hiszen ő is lány, de ezzel egyelőre várni akarok. Semmit sem lenne jó elkiabálni.
- Igen, azt hiszem – markolok fel pár tekercs térképet. - Szerintem jobban járnánk, ha levinnénk a cuccokat a klubhelyiségbe... Itt túl sok az érdeklődő tekintet.
Elfintorodok, időközben ugyanis elkezdtek befelé szállingózni a diákok, akiknek nemrég értek véget az óráik és most jöttek, hogy megcsinálják a tanárok által feladott házikat. Igazán nem szeretem, amikor a kelleténél több fül hallja a szavaimat, elvégre sok diákot érdekelnek az ereklyék, én viszont csakis Summerrel vagyok hajlandó együtt dolgozni. A Mardekár klubhelyiségében azonban nagyobb eséllyel nem sokan vannak, vagy ha mégis, akkor legfeljebb felmegyünk a lány hálókörletébe. Jártam már ott, a szobatársai ilyenkor össze-vissza csavarognak, így nyugodtan tudunk beszélgetni.
- Na, menjünk – veszem fel a tekercseket, miközben vetek egy futó pillantást az asztalunkra, amelyet máris célba vett három hugrás diák.

//Köszi a játékot //Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]

Fura számomra, hogy Summer most nem kezd el vitatkozni, inkább rámhagyja a dolgot, pedig néha képes annyira felkapni a vizet a kijelentéseimen, hogy az már komolyan aggasztó számomra. Történt már olyan is, hogy annyira összevesztünk valami apróságon – ami előtte nem is izgatta -, hogy fogtam magam és elmentem onnan, bőven ráér magában is fortyogni, egyszerűen nem voltam hajlandó partnere lenni a vitában. Máskor pedig olyan nyugodt, mintha relaxációs gyakorlatokat folytatna magában, beszélgetés közben is. Nem igazán gyakoriak ezek a dolgok, de azért mégis szemet szúrnak egy hozzám hasonló alaknak, aki eleve sok időt tölt a lány társaságában. Talán ez is egy női dolog, vagy a fene se érti a lányt... Mindenesetre, a barátom, elnézem neki az ilyen kirohanásokat, de ha másról lett volna szó, akkor már minden bizonnyal faképnél hagytam volna. Örökre.
- Én már csak a kedvességemről vagyok híres – bólogatok komoly arccal, habár ez egyáltalán nincs így, még bizonyítani is tudják mások. Szeretek beszólni másoknak, számomra teljesen mindegy, ártott-e nekem bármit is az illető, egyszerűen így vagyok programozva, vagy a fene se tudja. Természetesen, ha az áldozatom emellett még mugliivadék vagy sárvérű, akkor a bocsánatkérésemre ne is számítson, nem vagyok egy olyan alkat, aki bárki kedvéért is térden csúszna csak azért, mert valaki megpillantott a szemében pár kósza könnycseppet. Ha a Roxfortba jött, akkor viselje a dolgok következményeit. Nem tetszik valami? Menj vissza a muglikhoz, elvégre oda születtél, ők garantáltan nem fognak kivetni maguk közül. Summer és Let az egyetlen, akik tudnak velem normális hangnemben is beszélgetni, és akiknél nem érdekelne, milyen családból is jöttek tulajdonképp. - Nem is számítottam arra, hogy komédiaestet szeretne rendezni a Három Seprűben. Ez valahogy nem rá vallana. Szerető apa? Nem tudom, mennyire lennék képes megszokni az új énjét ennyi év után...
Nem mintha nem élvezném a dolgot, hiszen új apát kapnék, de azért gondoljunk csak bele reálisan is... Éveken át szívta a vérem, hajtott, mint egy lovat, hogy mindenben megfeleljek az ő álmainak, erre egyik napról a másikra álomapává válna. Lehetséges, történtek már csodák, talán aláállt egy bájitallal teli kondérnak, amely aztán lazán ráömlött, ennek hatására pedig teljesen más lett, mint eddig. Nem kívánom, nem szeretném, ha a nyakamon lógna, annyira hozzászoktam már ahhoz, hogy szinte nem is foglalkozik velem. Nem hiányzik nekem az, hogy betoppanjon a suliba és eljátsza a szerető apát.
- Csak hogy igazán kitoljak vele – vonom meg a vállam, életemben nem tudnék kitalálni olyan holmit, ami apámat a csőd szélére sodorná. Tudtommal elég sok a család vagyona, nemhiába van olyan jópofa kúriánk, házimanóink, meg miegymás... Az otthoni könyvekről pedig inkább nem is beszélek, akad ott pár értékes darab, melyet apa még anyunak vett annak idején. Azokból azért már én is tudok okulni, gyakran lapozgatom is őket, természetesen csak akkor, amikor otthon vagyok. Abban az esetben is ott töltöm a napjaim nagy részét.
- Jó, akkor nézzünk egy párat a századforduló környékéről – sóhajtok fel, majd előveszek egy 20. század elején rajzolt térképet, végül szétterítem magam előtt. Persze, még ez sem túl régi, hiszen ilyen esetben 100 év nem sok, de majd haladunk mi visszafelé, egyelőre azonban hátha már itt is nyomra bukkanunk. - A liliomnál az a jó, hogy leginkább termesztik, főleg ezen a környéken...
Mutatóujjammal egy pontra bökök a térképen, ha azt vesszük, nincs is olyan messze, bár számunkra a távolság nem számít, ez leginkább a mugliknak okoz gondot. Mi egyszerűen fogjuk magunkat, majd hoppanálunk egyet és már a megadott helyen is vagyunk. Elméletileg. Gyakorlatilag meg nem szeretek hoppanálni, a vizsgán is majdnem otthagytam az egyik végtagom, azóta szinte állandóan bennem van a félsz a dolgokat illetően. Nem, nem lennék ilyen fess és sármőr fél lábbal.
- Azt hiszem, errefelé mindenképp el kellene néznünk a nyári szünet alatt... Mit szólsz?
Ó, nem fogja Summer megúszni a kis kirándulást, erről személyesen gondoskodom, elvégre nélküle nem fogok útnak vágni. Szó se lehet róla... Vannak ugyan barátaim, akik szívesen eljönnének velem, de a lányt tartom olyan jó barátomnak, hogy ragaszkodjak a társaságához. Egyszerűen nem vagyok hajlandó valaki mással nekivágni, Summer az egyetlen olyan ismerősöm, aki nem nyafog, ha sátorban kell aludnunk és más kényelmetlen helyzeteket elviselnünk.Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]

Világéletemben gyűlöltem a muglikat, tipikus aranyvérű vagyok, aki jobbnak tartja magát a származása miatt. Elhittem azokat a tanokat, melyek azt hirdették, hogy jogunk van uralkodni a varázstalan emberek felett, elvégre ők mit is tettek le az asztalra? Semmit. Nem képesek megvédeni magukat, őket kell pesztrálnunk, mindezek mellett pedig még nekünk kell bujkálnunk, nehogy megtudják, hogy a világon vagyunk... Kétségtelen, hogy csatlakoztam volna annak idején a Sötét Nagyúr seregébe, ez nem is kérdés. Szerintem, olyasmiket tanított, amit mások nem mertek kimondani soha életükben és pont emiatt féltek tőle az emberek. A sárvérűek és a félvérek azonban mára már sokkal többen vannak, mint a nemes származásúak, így hát gyökerestől kiirtották azt a gondolatot, hogy bármit is lépjünk ellenük. Mindezt pedig miért? Mert félnek tőlünk.
- Pedig nem lenne hülyeség, ha az ember büszke lenne a származására és nem hagyná, hogy pár mugliivadék befolyásolja – felelem Summer kijelentését hallva, manapság már azok is szót kapnak a Roxfortban, akik nem rendelkeznek olyan felmenőkkel, mint a Mardekárban tanulók többsége. Még jó, hogy a Mágiaügyi Minisztériumban valamennyire szem előtt tartják, hogy legalább egy generációig visszamenőleg mágusok legyenek az ember szülei. Nem sok, de ez is valami, legalább nem olyasvalakik szavaznak a törvényeinkről, akik csak most cseppentek bele a világba és még azt sem tudják, mi merre mennyi.
- De akkor is visszajöttem, értékeld a gesztust – válaszolok a lány vicces kifakadását hallva, habár igazán kíváncsi vagyok, miért szerette volna apám annyira, ha visszaülök az iskolapadba. Szinte egész távollétemben baglyok hadát küldte rám, minden levelében azt fejtegetve, mennyire fontos lenne, ha folytatnám a tanulmányaimat... Rendben, aláírom, nem szeretnék hülyén meghalni, de neki mi is mindennek az előnyös oldala? Nem fogok segíteni az üzleti ügyeiben, tudja jól, hogy a vizsgáim letétele után is a saját utamat fogom járni, ez nem is kérdéses. - Tudod, aggaszt a dolog... Amikor írta a leveleket, melyekben arra kért, hogy térjek vissza, meg sem várta a válaszomat, már küldte a másikat, érted te ezt?
Remélem, Summer nem azzal jön ezt hallva, hogy csak az apám, nagy eséllyel aggódott értem, hiszen mindketten tudjuk, hogy ez nála nem így működik. Soha életében nem látogatott meg még itt, ha volt is Roxmortsban bármikor, azt is csak egy levélben közölte, utólag, amikor már elment. Nem mintha bánnám a dolgot, még hálás is vagyok érte, de miért pont most kezdünk el apja-fiát játszadozni?
- Nagyon gyorsan – teszem még hozzá Summer szavait kiegészítve, elvégre fenének sincs kedve egy óra hosszáig apám társaságában üldögélni. Miről is beszélnénk? Együtt szapulnánk a sárvérűeket? Közös téma, de mégse miattuk megyek le a faluba. Miért kellett neki azt a francos baglyot elküldenie? Most szombatig ehet az aggodalom, hogy mit akarhat. - Akkor az egész eddigi életemet kompenzálnom kellene. Hidd el, ahhoz még a Három Seprű megvétele sem lenne elég...
A családi hátteremet tekintve talán még az se lenne túlzás, ha Roxmortsban minden üzletet megvennénk, beleértve a Szárnyas Vadkant is. Apám és az én viszonyom anyám halála előtt sem volt a lehető legjobb, de akkor még ott volt, hogy befolyásolja az apai szigort. Amióta azonban anya távozott az élők sorából, még rosszabb lett a helyzet. Az apai szigor elviselhetetlenné vált, számomra legalábbis, hiszen egyszerűen nem voltam képes felfogni, miért kell a lehető legkisebb dolgokban is ekkora pontosság és precizitás. Mintha minimum a királyi család lennénk...
- Nem t'om... - felelem a lány kérdésére, de azért megindulnak elmémben a fogaskerekek, hiszen beindult a kutatás, lázasan neki is állok töprengeni. Nem mindennapi virágokról beszélt, erre emlékszem, szóval nem pipacs vagy más lesz, hanem valami egészen különleges, ami nincs mindenhol az országban. - Talán liliommező volt?
Tanácstalan pillantást vetek kutatótársamra, láthatja is a tekintetemben, hogy ez nem több találgatásnál, hátha neki időközben beugrik a dolog. Máskor sokkal jobban megy a fejtegetés, most azonban ott motoszkált a gondolataimban apám látogatása, amely nem hagyott nyugtot számomra.
- Más tipp? .- kérdem, ha esetleg nem jutna eszébe a dolog. Nem jó ez a sötétben tapogatózás, amikor az öreggel beszéltünk, még nem tudtuk, hogy egyszer újra itt fogunk üldögélni és kutatni a falu után, hiszen akkor egyértelműen jobban odafigyeltünk volna. Talán még egy jegyzettömböt is kikaptam volna a zsebemből és arra firkantottam volna a lényeges információkat, de ezt nem tettem meg. Hülye voltam, nem vitás.Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]

Hálás vagyok Summernek, amiért nem kezd el faggatni, most igazán nem tudnám számára értelmesen elmagyarázni a dolgot, hiszen még én sem tudom, hányadán is állunk a lánnyal. Ha esetleg ismét összejönne a dolog, akkor természetesen mindenről beszámolok neki, addig viszont lakat a számon. Egyelőre a kutatás a fontos, vagyis Summer számára minden bizonnyal az, én meg csak sodródok az árral. Nem mondom, hogy nem lelkesít fel engem is, de nem vagyok az az alkat, aki szeretne a Roxfort könyvtárában nyomozgatni.
- A véleményemet nem rejthetem véka alá – sóhajtok egyet a lány mondatait hallva. Igen, megegyeztünk annak idején, hogy figyelembe vesszük a másik álláspontját, én viszont semmit sem tehetek a néha fel-feltörő rosszindulatú megjegyzéseim ellen, olyan ez majdnem, mint a böffögés. Ha egyszer elindul, nem tudom visszanyelni, de nem is akarom, hiszen világéletemben olyan közegben nőttem fel, ahol lenézték a muglikat, sárvérűeket, félvéreket és vérárulókat. Hogy ez is apám hibája-e? Szívesen mondanám ezt, gond nélkül ráhárítanám a dolgot, de nem tehetem, hiszen a Roxfortban már nekem kellett eldöntenem, miként állok az aljanéphez. Én pedig – az otthoni példát látva – tiszta szívből gyűlöltem őket. - Néha annyira fájdalmasan pacifista vagy – nevetem el magam, kissé vicces számomra hallani, hogy a lány ennyire kiáll mások mellett. Nem mondom, hogy nem szokása, de ha egy másik mardekárosnak panaszkodnék erről, minden bizonnyal az beleegyezően bólogatna, még véletlenül se jutna eszébe, hogy ellent mondjon. Nem azért, mert bárki is tartana tőlem – jó, vannak olyanok, akik igen, de nem mind -, hanem azért, mert osztják a nézeteimet. - Néha tényleg komolyan elcsodálkozom azon, hogy miért ebbe a házba kerültél annak idején, tudod?
Tipikus nem mardekáros, most legalábbis semmiképp sem. Olyan furcsa ez a csaj... Mármint, egyszer ilyen, aztán meg olyan, sosem tudom eldönteni, melyiket kapom éppen. Hallottam én már hangulatfüggő emberekről, de Summer már-már enyhe túlzásba vitte a dolgokat. Mondjuk, annyit a javára írhatok ebben az ügyben, hogy sosem unatkozom mellette, feldobja a napjaimat.
- Elárulok egy nagy titkot, én csak miattad vagyok itt – kacsintok a lányra, majd mókás képpel az ajkaim elé emelem a mutatóujjam, ezzel is jelezve, hogy senkinek se beszéljen a dologról. Persze, veheti viccnek is a kijelentésemet, nem szokásom ilyesmin vérig sértődni, de tényleg ő az oka annak, hogy még mindig részt veszek a roxforti képzéseken. Már rég elmentem volna világot látni, ha nem lenne Summer is az iskolában. Most komolyan, őt kire bízzam? - Mindent meg lehet tanulni kellő kitartással és szorgalommal, nem csak a könyvekben leírtak számítanak. Neked kicsit sem unalmas ez a légkör? Becsöngetnek-kicsöngetnek, megebédelsz, majd beeszed magad a könyvtárba vagy a klubhelyiségbe elméletet magolni... De ne aggódj, maradok, mert ha én nem lennék, akkor sírva gubbasztanál valamelyik sarokban, mert nem lenne senki, aki képes lenne érted felemelni a nemesebbik felét és eljönni a könyvtárba kutatómunkát végezni...
Meg persze ez is jobb, mint a semmi, legalább nem változik kockává a fejünk az unalomban eltöltött idők alatt. Kell egy kis mozgás, nem csak a testemnek, hanem az agyamnak is, hiszen ha nem tartom kondiban, hamar eltunyulok, idétlen zombivá alakulok. Mondanom se kell, hogy apám elég csalódott lenne, ha egy zombi menne be hozzá hétvégén Roxmortsba, és most ebben egyetértek vele.
- Nem tudom, mi lenne a legjobb – csóválom meg a fejem tanácstalan képet vágva. - Kíváncsi vagyok arra, mit fog mondani, de ha tehetném, kihagynám ezt az egész közös ebéd dolgot. Elég stresszes a közelében lenni.
Még, ha csak az lenne... A víz is kiver, amikor magamban arra gondolok, hogy milyen metsző, kutató tekintettel fog rám pillantani. Nem tudok arról, hogy jártas lenne a legilimenciában, de nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy esetleg valamennyire képes alkalmazni rajtam a dolgot. Mindig úgy érzem, hogy a vesémbe lát, ezért igyekszem vele őszinte lenni, nem sokat szoktam neki hazudni. Bár, nem is lenne miről, hiszen szinte mindenben igyekszem az ő követelményeit figyelembe venni, de az iskolában természetesen lazábbra veszem a dolgokat. Senki sem örülne egy karót nyelt, szabálymániás Jensennek.
- Bocs, hogy ilyet mondok, de Angliában számtalan domb van az egész országban – vágom vissza Summer tanácsát hallva. Ettől mondjuk nem mond hülyeséget, nekem szinte teljesen kiment már az az öregember a fejemből, de domb bezzeg akad itt száz milliő. - Szinte dombvidék az egész térkép... Vannak persze hegységek is, azt kizárhatjuk, mert hegyet semmi irat nem említett és a koma sem.
Nem gyanakszom a lánnyal kapcsolatban, nem is állok hát neki arról érdeklődni, vajon ő mit lapozgat éppen, hiszen semmi okom sincs rá. Egyelőre.Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]

- El fogom mondani, ne aggódj, csak... csak kell egy kis idő, nem szeretek semmi olyasmiről sem beszélni, ami nem száz százalékig biztos – vonom meg én is a vállam Summerhez hasonlóan. Az érzelmi életem tabu, soha nem mondom el a lánynak, ha éppen tetszik valaki, elvégre minek is beszéljek vele róla, amíg nem tudom, mi lesz a dolgok kimenetele? Mondjuk, ebből a válaszból már kapizsgálhat valamennyit, annyit legalábbis mindenképp, hogy egy lány áll a háttérben, többet már nem igazán sejthet. Ha Let és én ismét együtt leszünk, akkor beszámolok neki a dolgokról, addig viszont csendben maradok. Apámtól tanultam azt is, hogy ne igyak előre a medve bőrére, csak azzal dicsekedjek, amit eddig megszereztem magamnak, ehhez pedig ragaszkodtam. Valami logikus tanács legalább...
- Én nem vagyok akárki – mormogom kissé bosszankodva az orrom alatt. Komolyan, Anglia egyik legnagyobb aranyvérű családjába tartozom és nincs jogom belépni egy olyan helyre, amit mágusok generációi építettek fel? - Ha olyan kutatókat is beengednek, akiknek nem tiszta a családfájuk, akkor én miért nem várhatom el tőlük, hogy ott kutathassak?
Hiába, mindig is lenéztem azokat a családokat, akiknek egy-két hiba csúszott a családfájukba, ez már csak amolyan hagyomány felénk. A sárvérűeket ugyanúgy kiközösítem, mint mások a Mardekárban, elvégre a mi házunk legfőképp arra van, hogy megpróbáljuk megőrizni a Roxfort tisztaságát, nem igaz? Az nem teljesen fair, hogy mugli származású diákok rohangálnak fel-alá, miközben teljesen egyenlőnek érzik magukat velünk. És még vissza is beszélnek, ha beszólunk nekik! A tanárok pedig úgy pesztrálják őket, mintha az ő szüleik adományoznának olyan sokat az iskola részére. Mi ez, ha nem hátrányos megkülönböztetés az aranyvérűekkel szemben?
- Sokkal jobb, mint ez a bezártság – válaszolom Summer mosolyát látva. Komolyan, úgy csinál, mintha nem tudná, hogy az utazás és a kutatás a mindenem. Ezt az iskolában nem tudom kamatoztatni, hiszen eléggé le vannak korlátozva a lehetőségeim ilyen szempontból. - Elmondani? Te komolyan szeretsz itt lenni?
Némileg döbbent képet vágva meredek a lányra, azt hittem, ő is osztja a véleményemet, hiszen mindig ezer örömmel ássa bele magát a kutatásainkba, anélkül hogy akár egy panaszt is hallanék tőle. Nem szokott siránkozni, hogy nincs kedve, jön egy szó nélkül, emellett pedig mintha élvezné is némileg a dolgot. Nem mintha szakértője lennék a női léleknek, ezt nekem még tanulnom kell, de amennyi lány jár a Roxfortba, mind hisztis, kivéve Summert. Valamiben teljes mértékben más, mint ők, de arra még nem jöttem rá, hogy mi áll ennek az egésznek a hátterében.
- Rendben – biccentek Summer feladatkiosztását hallva, ez számomra teljes mértékben elfogadható, főleg azért, mert én vetettem fel előbb a dolgot. Amikor felhozza az apámat, akaratlanul is grimaszolok egyet, amiből teljes mértékben leszűrheti, mennyire nincs nekem kedvem a vele való szombati randihoz. - Jó, inkább csak reménykedek abban, hogy emiatt szeretne velem találkozni. Tudod, apa nem könnyű eset, sohasem találkozik velem csak azért, mert látni szeretne. Igyekszik úgy beadni a dolgot, de elég egyértelmű, hogy akar tőlem valamit... Szóval esélyes, hogy valami feladata van számomra...
Talán talált valami értékes ereklyére való utalást, amire szüksége lenne, de nem tud utánanézni az üzleti ügyei miatt és szeretné a nyakamba varrni a dolgot. El kell fogadnom, nem mondhatok neki nemet, nem háríthatom el, hiszen akkor jön a családi kötelékekkel, melyeket ő olyan fontosnak tart – állítólag -, és melyeket én olyan könnyen félvállról tudok venni. Olyankor persze bűntudatom támad, hiszen ért az ilyesmihez és még én érzem magam rosszul.
- Oké – biccentek, miközben mindketten elindulunk a megfelelő irányba. Apám ügyét ráérünk akkor boncolgatni, amikor már mindketten elkezdtük a saját kutatásunkat, legalább lesz mivel elterelnem a témát, ha másra nem is megyek ezzel az egésszel. Odalépek a könyvtárosnőhöz, kikérek tőle pár korabeli tekercset, összeszedek pár ezzel kapcsolatos könyvet, majd becélzok egy asztalt, amely mindkettőnknek elég közel van ahhoz, hogy ne kelljen folyamatosan átmennünk a terem egyik végéből a másikba. Leteszem a cuccokat, majd kiterítem magam elé az egyik térképet és előveszek néhány egyszerű vonalzót, majd magam elé húzok egy könyvet. Minden régi település megtalálható az ábrán, a könyv pedig arra kell, hogy utalásokat keressek az eltűnt helyre. Könnyebb behatárolni mindent, ha a falvak egymástól való távolságát mérjük le. Pontatlan módszer, de egyelőre ennyi van a kezemben. Talán, ha Summer visszatér, ketten többre megyünk.Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]

- Talán csak azért, mert egy mágusképzőben vagyunk – próbálom viccesre venni a figurát, miközben azért némileg bűntudatom van azt illetően, hogy semmit sem szólok Summernek a mostani érzelmeimet illetően. Ő ugyan a legjobb barátom, mondhatni: ő az egyetlen, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, és aki valamennyire még tisztában is van a családi hátteremmel. Illene ugyan megosztani vele a dolgot, már csak azért is, mert ő is lány, talán tudna némi tanácsot adni az ügyben, de mi van akkor, ha kinevet? Meséltem neki annak idején Leticiáról, ismeri vele kapcsolatban a dolgokat, ő úgy tudja, hogy már rég elfelejtettem, hiszen alapból úgy adtam elő neki a spanyolországi történetet, mintha semmit sem jelentene számomra az egész. Ami így is volt, hiszen valóban nem terveztem semmi komolyat a lánnyal, már-már el is sikerült felejtenem, amikor hirtelen ismét berobbant az életembe. És pont itt kezdődik a baj: ki hinné el nekem, hogy bármit is komolyan gondolok vele, amikor annak idején nem esett nehezemre otthagyni őt? Még csak nem is próbáltam meg felvenni a kapcsolatot, hiszen a távolság nem volt olyan kicsi, felesleges lett volna erőltetni az egészet. Én pedig személy szerint nem szeretek olyasmibe belevágni, amiről tudom, hogy semmire sem jutok vele.
- Igen, mert a Roxfort könyvtára aztán tényleg sokkal nagyobb, mint az a tekercsgyűjtemény Egyiptomban – jegyzem meg gúnyosan. Summer tisztában van vele, hogy nagyon szeretnék egyszer eljutni Kairó mágustárába, ahol minden nyelven megtalálhatóak azon mágusfeljegyzések, melyeket bárki is papírra vetett élete folyamán. Valamiféle mágus-szerzetesek gyűjtötték össze őket, majd másolták le az évszázadok folyamán, így jelenleg az a legnagyobb könyvtár az egész világon. Tervbe is volt véve, hogy a mostani tanév helyett ott fogom tengetni napjaimat, ez az elképzelés azonban köddé vált. Máig nem tudom, miért is engedtem Summernek, amikor visszarángatott a Roxfortba. Talán csak nem akartam magára hagyni? Most azonban némi keserű élt felfedezhet a hangomban, hiszen tényleg bántam, hogy nem ott kutakodunk ebben a pillanatban is. Bizonyára bármit megtalálnánk azokon a régi polcokon.
- Akkor utána neki kell ugranunk a korabeli anyakönyvi feljegyzéseknek is? - vonom fel a szemöldököm csillogó tekintettel. Végre valami jó hír, hiszen akkor el kell utaznunk Londonba, hiszen a Mágiaügyi Minisztériumban minden olyan falu lakosáról van feljegyzés, amely valami bűbájnak köszönhetően tűnt el a süllyesztőben, legyen az mugli vagy varázsló. Persze, ez még hosszú folyamat, ehhez elsősorban a falu nevét kellene kitalálnunk, vagy legalább kizárásos alapon gondolkoznunk, ami elég nehéz, ha azt sem tudjuk, merre kellene elindulnunk. Mindenesetre, felvillanyozott a gondolat, miszerint nem kell folyamatosan az ódon kastély falai között üldögélnünk. Kell a környezetváltozás, nekem legalábbis semmiképp sem ártana már. - Ha van valami ötleted az illető felkutatására vonatkozóan, akkor azt rád bízom. Én a faluról keresek majd adatokat, ha neked így megfelel...
Fogalmam sincs, hogy ezzel April kezére játszom, elvégre még csak arról sem tudok, hogy Summernek két énje van, arról pedig végképp sejtésem sincs, hogy mostanában miről álmodik. Ilyesmiről nekem nem számolt be, pedig általában mindent elmondunk a másiknak. Mindenesetre, nem hibáztathatom, hiszen mostanában számomra is kuszák a dolgok, talán jobb is, hogy nem keverjük még közé a másik ügyeit is. Akkor aztán végképp katasztofális lenne a helyzet.
- Igen – biccentek Summer kérdését hallva, igencsak komor képet vágva. - Valami nagyon fontosat akar elmondani neki, habár tippem sincs, hogy miről is van szó. Aligha olyasvalami, ami engem is érint, nagy eséllyel összejött neki egy sikeres üzlet, vagy a fene sem tudja...
Apámmal nem egyezik az értékrendünk, annyi bizonyos. Amit ő fontosnak talál, azt én elhanyagolható valaminek minősítem magamban, amit pedig én találok fontosnak, azt ő szólja le. Ha másban nem is, ebben az egy dologban mindenképp egyetértünk, így vagyunk mi boldog család. Azt viszont Summer is kitalálhatja, hogy nem örülök a dolognak.
- Ja, és szombaton akar velem találkozni. Tudod, úgy terveztük, hogy lemegyünk Roxmortsba neked új talárt meg pár tanszert nézni... Azt hiszem, én 12 előtt lelépek, ha nem gond. Nem mintha olyan sok kedvem lenne hozzá – Summer ötletét hallva biccentek: - Rendben, legyen úgy. Milyen témájú könyveket hozol?
Nehogy mindketten ugyanazokat pakoljuk az asztalra, az kissé cinkes lenne. Visszavihetjük őket bármikor, nem is erről van szó, de az plusz munka. Azt pedig minek végezzünk, ha nem muszáj?Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]

- Még nem sikerült szóba hoznod – dörmögöm az orrom alatt, miközben nagy nehezen lemondok a további álmodozásaimról. Nehéz elengednem Letet, hiszen annyira jó őt látni, még úgy is, ha csak képzeletben teszem ezt, de most arra is gondolnom kell, hogy Summer mellettem lépked és bizony vele is szóba kell állnom, nem bújhatok örökké a saját kis álomvilágomba. Minden sokkal könnyebb lenne, ha meg tudnám beszélni a dolgot anyával, de már ő sem jelent meg már elég régóta... Nem is tudom, pár hónapja már semmi jelét sem adta annak, hogy esetleg itt lenne, pedig most aztán igazán szükségem lenne rá. Apával nem vagyok olyan viszonyban, hogy bármilyen érzelmemről is beszámoljak neki, egyébként sem egy olyan alkat, aki értene ezekhez a dolgokhoz. Elég rideg és érzéketlen, meg hát pont neki ömlengeni... Nevetséges, már maga a gondolat sem túl reális.
- Oké – sóhajtok fel Summer mosolyát látva, miközben a könyvtárban álldogálunk a polcok mellett. Nem igazán tudom, merre kellene kezdeni a dolgot, habár a részleggel tisztában vagyok, szerencsére van külön témakör a rejtő-bűbájokról, ami – nos hát – nem éppen egy-két könyvet jelent és pont ezért vagyok bajban a dolgot illetően. Némileg tanácstalanul pillantok a lányra, majd ismét megszólalok: - Lelkesedés? Bármiben benne vagyok, csak ne az órákon kelljen üldögélni. Binns eléggé lefáraszt, de komolyan...
Meg úgy ez az egész tétlenség, amivel nem tudok mit kezdeni. A kutatás az én világom, az információszerzés, nem pedig a száraz elmélet. Nem is igazán állt szándékomban visszatérni a Roxfortba, hagytam volna a fenébe a tanulmányaimat, elvégre nem tartom olyan fontosnak, hogy megszerezzek egy darab papírt arról, hogy ereklyevadász vagyok. Az én szememben mindennél többet ér a lelkesedés, az elhivatás és a teljesítmény. Azt sem értem, hogy Summer miért ragaszkodik ennyire az auror-szak letételéhez... Ha bizonyít, akkor mindenféle előképzettség nélkül felveszik a Minisztériumba. Persze, ez nem éppen a könnyebbik út, de legalább nevet szerez magának.
- Rendben, akkor kellene valami komolyabb tájoló-bűbáj meg egy részletes térkép is – húzom el a szám, ez ugyanis még negyven-akárhány könyvvel többet jelent, mint amennyire eredetileg számoltam magamban. A tájolásnak mindenképp felettébb pontosnak kell lennie, hiszen ez mindennek az alapja, ebből kiindulva kezdjük el keresni a falut. Az nem megy, hogy északot jelöl, majd hónapokkal később kiderül, hogy eredetileg délen van... És ez még a jobbik eset. - Valami nagyon-nagyon komoly tájolásra lenne szükségünk, ami a lehető legpontosabb. Ja, és valamire, ami bizonyítottan a faluból származik. Gondolom, nem hordasz magadnál valami ilyesmit, igaz?
Ezek nélkül is léteznek tájolást elősegítő varázslatok, de azok már nem annyira pontosak, több mérföldes körzetet fednek le, emellett pedig nem is túl megbízhatóak. Sokkal jobban szeretem a másik megoldást, de ha nincs más, akkor beérem ennyivel is. Egy jó ereklyevadász azzal dolgozik, amilye van, ha pedig nincs valami, akkor szerez magának.
- Hálás köszönet érte – pillantok némileg megkönnyebbülten Summerre, valóban örülök neki, hogy képes figyelmen kívül hagyni a témát, és nem faggatni róla többé. Apámról sohasem beszéltem jó szívvel, ennek talán érthetőek is az okai. A legutóbbi levele pedig szintén csak aggodalmat szült bennem, talán pont emiatt sem küldtem el számára soha semmit, amit írtam. Egyszerűen nem szokása anélkül megírni a választ, hogy ne közölne legalább egy olyan dolgot, amit olvasva görcsbe szorul a gyomrom. - Szombaton mindenképp találkoznom kell vele, legalább addig ne halljak felőle semmit se...
Elég lesz azt hallgatni, mennyivel jobb lehetnék annál, amilyen most vagyok, meg hogy nem tanulok elég keményen, így az életben sem fogok boldogulni, ilyesmi. Szokása leszólni a teljesítményeimet, szinte már gyermekkorom óta. Otthon pedig vasfegyelmet tart, számomra ismeretlen a hétvégi lazítás fogalma, hiszen minden óraműpontossággal működik. Pontban délben kezdődik az ebéd, nem utána egy perccel, az ugyanis már teljesen feldolgozhatatlan valami, ha valaki megcsúszik az ilyesmiben. Egész eddigi életemre rányomta a bélyegét az, hogy megfeleljek neki, mi jöhet még ezek után?
- Fogalmam sincs – vonom meg a vállam, igyekszem kiverni a gondolataimból a sérelmeimet és minden erőmmel a falura koncentrálni. - Talán kezdhetnénk a tájolásokkal, nem gondolod? Utána ráérünk a többivel foglalkozni, nem igaz?
Én vagyok ugyan a szakértő, de szükségem van arra, hogy Summer megerősítsen a dologban, hiszen ha elrontom, akkor legalább lesz kire kennem. Jó, nem teszem ezt, nem akarok rosszat a lánynak, nem hiába ő a legjobb barátom.Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]

Csendben baktatok Summer mellett, miközben a gondolataimba merülök, így nem is figyelem, merre tartunk, egyszerűen csak gépiesen követem őt. Leticia... Komolyan azt hittem, hogy már rég elültek bennem az iránta való érzelmeim, nem is gondoltam rá a kelleténél többet, egészen mostanáig. Amióta megpillantottam a Roxfortban, minden a feje tetejére állt bennem, mostanában valamiért a tananyagra sem tudok koncentrálni, csak arra a képre, ahogy ott áll a folyosó szélén és nevet... Szinte ragyogott, mindenki más elhomályosult, szürkévé vált körülötte, mintha csak ő lenne a világon. Nem szólítottam meg, akkor még nem szerettem volna őt is felkavarni, pedig ez annyira nem jellemző rám. Soha életemben nem foglalkoztam mások érzelmeivel, talán csak Summer volt ilyen szempontból is fontos számomra, senki más. Ő a legjobb gyermekkori barátom, ölni tudnék a kedvéért, még csak indokolnia sem kellene a dolgot, egyszerűen csak kérnie. Leticia pedig ugyanilyen lenne? Kétlem, mindenesetre alaposan felkavarta bennem az állóvizet, ha szabad ezt mondanom.
- Hm? - értetlenkedve kapom fel a fejem Summer kérdését hallva, az egészből egyszerűen csak a tenger alatti birodalom neve jut el a tudatomig, semmi más. - Miről beszélsz? Mi van Atlantisszal?
Talán valami tananyagra kellene számára információ? Ebben azért ő is elég jó, nem kellene pont engem faggatnia róla. Igazság szerint jelenleg sem vágyok semmi másra, csak arra, hogy ismét láthassam Leticiát. Fogalmam sincs arról, hogy jelenleg van-e valakije, de talán képes lennék ismét meghódítani őt. Elvégre, a szakításunk oka nem az érzelmekben volt keresendő, leginkább csak a körülményekben... Ő Spanyolországban élt, én Angliában, emellett a két iskola sem volt közel egymáshoz, úgyhogy döntenünk kellett és meg is tettük. Nem mondom, hogy fájdalmasan érintett volna a dolog, hiszen tényleg azt hittem, hogy lezártam az ügyet, de most nagyon úgy néz ki, hogy tévedtem. A legjobbakkal is megesik néha.
- Ja, hogy az a falu! - csillan fel a szemem, amint leesik a tantusz. Kezdek ismét visszatérni a valóságba és kész vagyok az álmodozás idejét kissé arrébb csúsztatni. Nem mondom, hogy sokat kutattam az ügyben, mert nem igazán, vagyis én nem éreztem elégnek, de most bepótolhatom az elvesztegetett időt. - Köddé vált, érted? Az egyik pillanatban még ott volt, a másikban pedig már semmi... Egy árva lélek nem sok, annyi nem jelent meg utána. Atlantisz ügye azért kissé másabb... Ott, a legújabb kutatások szerint némileg lasabb volt a folyamat, pár óra esetleg nap alatt zajlott le. De ez... Egy pillanat műve volt az egész, semmi több. Érdekes, nem?
Számomra mindenképp az, engem leginkább az ilyen rejtélyek foglalnak le, nem a Hírverőben meg a Heti Mágusban megjelenő keresztrejtvények, melyeken a legtöbb diák elmélkedve rágódik magában. Egyszer kipróbáltam, úgy két percig tartott megfejteni, nem tovább. Ez egy ereklyevadász számára nem kihívás. Nekem meg főleg nem...
- Akkor kiderítem – kacsintok magabiztosan Sumerre. - Nincs olyan varázslat, amely egy egész falut lefedne anélkül, hogy semmi nyomot sem hagy maga után... Pár komolyabb felderítőbűbájra lenne szükségem, de talán találok néhányat a könyvtárban.
Igen, minden bizonnyal. Ha kell, bevállalok egy kis flörtöt a könyvtárossal annak érdekében, hogy beengedjen a tiltott részlegbe is. A legtöbb helyre van ugyan bejárásom, mint egyetemistának, de még mindig akadnak olyan könyvek a polcokon, melyek a tabu-kategóriába sorolhatóak nálam.
- Nem tudnál már erről leszállni? - sóhajtok fel némileg bosszankodva, amikor ismét témánál vagyunk. Kellemetlen ez az egész számomra, főleg azok után az események után, melyeken gyermekkoromban kellett átesnem apám miatt, és melyeket a mai napig nem hevertem ki teljesen. A megbélyegzés, mert olyasmiket vagyok képes észlelni, amiket mások nem, rosszul érintett. Azóta is idiótán érzem magam, amikor apámnak kell írnom, talán emiatt sem küldöm el a leveleimet számára. - Pont eleget ahhoz, hogy unjam a témát. Leszokni viszont nem tudok róla, mert ilyesmire még nem tartanak elvonó-kúrát...Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]