2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Némileg megütközve pillantok Brandonra, amikor meghallom a válaszát, de az egész nem tart tovább pár másodpercnél, mert hát a nevelőapját ismerve... Ő nevelte ilyenné a barátomat, miatta olyan búskomor néhanapján, én azonban szinte kötelességemnek érzem, hogy kirángassam ebből az állapotból. Vissza szeretném kapni azt a srácot, akit annak idején megismertem és aki még nyomokban ott volt benne az első négy osztályban. Mert hát mi tagadás, azóta vált ilyenné, hogy eljegyezték azzal a Briennával. Túl sok terhet vett a nyakába, igyekszik megfelelni mindenki más elvárásainak, épp csak azt nem veszi figyelembe, hogy így a saját énje kopik el. Lassan, de biztosan olyanná válik, mint azok a hűvös arisztokraták, akik közé becsöppent. Én pedig ezt nagyon nem szeretném, mert utána minden bizonnyal megszakad a kapcsolatunk. - De ugye tudod, hogy mindezek mellett még te is érezheted jól magad, ugye? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, miközben vetek egy pillantást Brandonra. - Oké, jelen pillanatban nem sok olyan dolog van, ami neked örömet okozna. Nem szeretted meg Briennát, pedig az lett volna a legjobb, mert abban az esetben nem éreznéd magad ennyire rosszul – Ennek azért örülök, mert nem kívánok ugyan semmi rosszat Brandon részére, de azt látni, hogy valaki mással van együtt és még boldog is mellette... Hát, kár is lenne tagadnom, hogy ez elején igencsak kiborított volna a dolog. Elvégre, éreztem iránta valamit annak idején, ami valamennyire még jelen van bennem. Persze már nem olyan dominánsan, de mégis. - Azt szerintem seperc alatt összehozzuk – vidul fel az arcom Brandon ötlete hallatán, mert mi tagadás, semmiképp sem szeretném teljes egészében Brienna rendelkezésére bocsátani a barátomat. - Majd kidolgozunk valami tervet, lesz egy titkos találkahelyünk és kitalálunk valami kapcsolattartási módszert is. A bagollyal való levelezgetés aligha jöhet szóba. Nem ismerem az előkelő, nemesi világot, de talán nem örülnének neki, ha Brandon egy hozzám hasonló lánnyal tartaná a kapcsolatot, akit egyszerű muglik neveltek fel. Elvégre, aranyvér mánia, vagy sem, de be kell látnom magamban, hogy ezzel kapcsolatban még mindig vannak előítéletek... Egyszerűen nem tartják a muglikat teljes értékű embereknek, pedig nagyon is azok. - Valahogy úgy, igen – biccentek egyet, amikor Brandon kimondja az általam nem kimondott szavakat. - És ebbe előbb-utóbb beleroppannék. Nem lennék képes lépést tartani azokkal a lányokkal, akiket veszélyforrásként érzékelnék... Talán ostobán hangzik, de akkor is ez a helyzet. Samael jól néz ki, ez pedig azt hozza maga után, hogy vonzza a csajokat. Márpedig, neki a legjobb jár, én pedig nem hiszem, hogy modellalkat lennék, szóval jobb is, ha mindketten mást választunk. Egy hozzánk jobban illő személyt. - Ráadásul egy bunkó tahó is – fejezem be végül a témát, mert minden kedvessége ellenére igazán annak gondolom, hiszen nagyon is fennhordja az orrát. Én szókimondó vagyok, ő azonban elég hamar elhallgattat, ha arról van szó. Az engedelmeskedés pedig nem pont az én műfajom. - Miért is ne? - mosolyodom el szélesen. - És különben is, miben bénáznál? Az ismerkedést nem lehet elrontani, egyszerűen csak erőt kell venned magadon, hogy be merd vallani valakinek, hogy tetszik. Ez a legnehezebb része. Ha pedig az illető igent mond, akkor más akadálya már nincs is a dolognak. A nemmel pedig ne foglalkozz, majd én elintézem... Jó, ez természetesen nem igaz, de ha ez Brandon boldogságának az ára, akkor nem értem, miért ne segítsek neki? Vagy valljam be számára, hogy tetszik nekem? Itt és most, pont a Samaeles dolog után? Hívjam el én randira? Á, nem, az annyira ciki lenne, meg hát tuti haragudna, amiért olyasmit éreztem iránta, amit nem kellett volna... És ráadásul még ki is nevetne, szóval jobban járok, ha befogom a szám és mindent megteszek annak érdekében, hogy összejöhessen azzal, akivel tényleg szeretne. Még falazok is neki, ha szeretné, ez igazán nem gond. Egyszerűen csak érzelmileg kell kimaradnom mindebből. - Szóval, benne vagy – állapítom meg a nyilvánvalót, majd folytatom: - Van esetleg valami listád azokról a lányokról, akik tetszenek vagy menjünk vaktában? Ha ismerek valakit, akkor azért beavatlak abba, hogy érdemes lenne-e vele kezdened.
Nem tudom, hogy mi volt olyan fontos, hogy barátném így siessen, hiszen amúgy is meg volt beszélve, hogy találkozunk ma, de a szemében valami égető tüzet látok, valamit meg akar velem beszélni, halaszthatatlanul. Hosszú hetekig nem voltam a Roxfortban, az óráimat elhanyagoltam, csoda, ha így még kaphatok e vizsgára minősítést, de most nem is az a lényeg, hanem hogy Yngriddel megbeszéljem a Briennás helyzetet, ám valami mégiscsak előrébb való, így gyorsan ki kell derítenem, hogy mit is szeretne ilyen villám sebességgel. Eszméletlenül hiányzott, olyan jó fej tud lenni, a dacos kis cinizmusával, vagy ahogyan hozzám bújik, vagy amikor közösen hülyeségeket csinálunk. Végülis olyan nekem, mint egy lelki társ, és pocsék érzés, hogy így valaki más mellé vagyok kényszerítve. - Tudod vannak dolgok, amik előbbrevalók, mint az ember személyes vágyai. – Vele együtt én is sóhajtok, most ez a családi érdek. Ugyan még nem nősültem meg, de már küszöbön áll a dolog, és nincs belőle kibúvó. Már mintkét család előretervez, és ha keresztbehúznám a számításaikat, akkor én magam tennék tönkre mindenkit. Nyelek azért egyet, mert őt persze nem vihetem magammal, egy fiatal csajszinak nincs helye a birtokon, pedig ha Yngrid ott lenne, akkor egyértelműen jobban érezném magamat. – Valahogy meg kéne oldanunk, hogy kiszökdössünk egymáshoz, ha van kedved.. – Vetem fel a lehetőséget, hiszen hoppanálni én már tudok, össze kéne hoznunk, hogy olykor feltöltödés szinten összefussunk. Akár pár naponta is, mert elvonási tüneteim vannak, ha ilyen hosszú ideig nem látom. Brienna nagyon rideg teremtés, és különben sem vagyunk olyan viszonyban, hogy ölelgessük egymást, így a szeretethiányom kielégítetlenül marad Yngrid nélkül. - És te állandóan bizonygatni akarnád, hogy te vagy a jobb? – Teszem most Yngrid vállára a kezemet. Legszívesebben az arcát simítanám végig, de most, hogy nekem menyasszonyom van, neki meg valami flörtbajnoka, nem igazán adja magát a szitu, pedig.. Én jobban szeretek a szöszivel lenni, mint a menyasszonnyal, és azt hiszem Yngrid se látja most már az új kapcsolatának a pozitív oldalait. Megtehetném, hogy valahogy a fogadott hugival kezdeményezek, de mi van akkor, ha ő mindig is csak barátként nézett rám. - Igen, de aki felnevelt, az bár szigorú ember, de mégiscsak az apámként viselkedik. – Valahogy jót akar nekem, de a szöszinek megint igaza van, olyan kelepcében vagyok, amit rám erőltettek. – Mármint úgy érted, hogy.. legyen valaki komoly? De hát sosem volt még úgy. Jó lenne persze, de biztos bénáznék, vagy ilyesmi. – Jó, Yngrid azt eddig is tudta, hogy nekem még nem volt senkim, de most konkrétizáljuk is. A titkos viszony ötlete nem hangzik rosszul, régen is voltak érdekházasságok, de a szöszin kívül nem bízok senkiben, és ez nagy gond, mert ha valakivel nem jövök ki, mi a garancia, hogy tartja a száját?
Elviselhetetlen bűntudatom van amiatt, hogy nem mindent vallok be Brandonnak, de ismerem már évek óta és tudom jól, hogy tuti kiborulna... Márpedig, mostanában van neki otthon elég baja, nem szeretném még a sajátommal is leterhelni szerencsétlent, szóval talán nem is olyan nagy baj, hogy nem avatom őt be a hülyeségem részleteibe. Elég magamban szenvednem, pedig én rángattam bele Samaelt is a dologba és még jó is volt minden, csak hát másnap arra ébredni, hogy kezdem megbánni... Na, nem pont kellemes, nem hiányzik mellé még az is, hogy a legjobb barátom lesajnálóan nézzen rám. - Szép kilátások – sóhajtok fel lemondóan. Nem szívesen lennék Brandon helyében, hiszen ez az egész életpálya nem pont ugyanolyan, mint amilyet régebben elképzeltünk magunkban. - Elég nehéz téged elképzelnem bírói szerepben... Főleg, ha belegondolok abba, hogy te magad is szegtél már meg szabályokat. Oké, az iskolai házirend azért nem összehasonlítható a törvénnyel, de ha Brandon nevelőapja már arról tudomást szerezne, hogy a nevelt fia alkalmanként a folyosón csavarog engedély nélkül... Hát, tőle még az is simán kitelne, hogy lecsüccsenti az Azkabanba pár napra, hogy tanuljon a gyerek némi fegyelmet. Ugyanis szerinte, ha valaki már az iskolában nem képes esetleg hajlandó alkalmazkodni a szabályokhoz, akkor onnan egyenes út vezet a bűnözéshez. Pedig a kettő nem ugyanaz, sok lázadó kamasz van a világon, mégse lesz mindegyikből gyilkos vagy hasonló. Nem hiszem el, hogy ő egy szabályt sem szegett meg diákként, mert olyan a világon nincs. - Én és a baj már rég összenőttünk – szorítom meg én is egy biztató mosoly keretében Brandon ujjait, hogy ezzel is éreztessem számára, miszerint mindenben vele vagyok. - A barátom vagy, a legjobb, érted a tűzbe tenném a kezem. Ez valóban így van, hiszen ha akadnak is fenntartásaim egy-egy dologgal kapcsolatban, leginkább azon esek elsőre kétségbe, hogy ez miként lenne kihatással Brandonra. Elvégre, szigorú szabályok szerint nevelték, sohasem állt szándékomban az én gyerekes hülyeségeimmel ártani neki, még akkor se, ha közben tudtam, hogy mindketten jól éreznénk magunkat. - Ki hitte volna, hogy valaha is fogsz nekem ilyesmit mondani – pirulok el a szép szó hallatán, mert hát ezt egészen más Brandon szájából hallani, mint másokéból. Az ő irányából mélyebb tartalma van ennek az elismerésnek, mint egy ismeretlentől, mert azért Brandon nem mondaná, ha nem így gondolná. Márpedig most a szívem is meglódul ennek hallatán és gyorsabban kalimpál a mellkasomban. Talán még mindig érzek valamit iránta? Nem tudom, de az az igazság, hogy most az egyszer eléggé zavarba hozott, habár ezt igyekszem mélyen eltemetni magamban. Csak összezavarnám őt is, ha most pirulnék itt össze-vissza. - Úgyis mindig jön jobb nálam, nem szeretnék állandóan ilyesmin idegeskedni – sóhajtok fel kissé csalódottan, mert hát Brandonnak igaza van, nem áll szándékomban számtalanadiknak lenni Samael életében. Helyes srác meg minden, de az a sok lány a közelében... Állandóan azon agyalnék, vajon éppen melyik feni rá a fogát abban a pillanatban is. Nem igazán szeretnék olyasvalaki kegyeiért versengeni, aki bárkit bármikor megkaphat. - Az egyetlen egérút számodra az lenne, ha otthagynád a nevelőcsaládod – vetem fel a dolgot, habár nagyon is jól tudom, hogy ez nem pont járható út, hiszen a hozzánk hasonló gyerekek általában örülnek, ha családban nőhetnek fel és a nevelő szüleink iránt érzett szeretet nagyon is erős, ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra elszakítani. Márpedig, ha Brandon ezt szeretné, már meglépte volna a dolgot rég. - Szerintem nem ártana neked is ismerkedned. Lányokkal. Ezt tényleg kimondtam volna? Áh, nem, életemben nem hittem volna, hogy ehhez hasonló ötletet fogok felvetni a fiú számára, de most tényleg kicsúszott a dolog a számon, ami kissé még meg is lep engem, mindenesetre folytatom: - Brienna a jegyesed, de azt nem tilthatják meg számodra, hogy mást szeress, nem igaz? Még ha össze is házasodtok, akkor is lenne egy kis örömöd az életben, még akkor is, ha tudod, tilosban jársz. Ez az érvelés elég bután hangzik, de ha Brandon érzelmi életét vesszük alapul, akkor még ez lenne a legjobb esélye arra, hogy boldog lehessen. Elvégre, nem szereti Briennát, miért ne ismerhetne hát meg egy olyan lányt, akit szeret is? Ez számomra fájni fog ugyan, de nem vagyok olyan önző, mint a menyasszonya, szóval hajlandó vagyok segíteni számára. Nekem ugyanis tényleg az ő boldogsága a fontos, nem más.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog hiányozni! És most, hogy itt van, az állandó szigorú szabályok helyett kapok egy édes, kedves lánykát, aki azt kérdezi meg, hogy én mit szeretnék. Tulajdonképen pont ezt. Nagyot nyelek, az utóbbi időben csak vele éreztem magamat jól, de mindezt kimondani rémesen zavarbaejtő lenne. Vagy mégsem? - Már nem nagyon van visszaút. Apa szerint át kéne vennem a helyét majd a bírói székben, és.. az új családnak pedig én lennék a vezetője. Bár ha már most eldöntenek helyettem a leendő anyósék, aligha hiszem, hogy ez bármikor változna. A címért cserébe apa eladott engem mint valami billogos pónit. – Rázom meg a fejemet, és észre sem veszem, hogy már Yngrid vékonyka ujjait szorongatom a kezeim között. Jól esik a közelsége, most érzem magamat otthon igazán. A legutolsó közös találkozásunk egy éjszaka volt, amikor kiszöktünk megfürdeni a tóban. Vele nőttem fel, vele lettem úgy igazán felnőtt, és nem akarok elvállni tőle. - Az jó lenne, csak tudod.. téged se akarlak bajba sodorni. – Persze magamat sem, hiszen apa meg is ölne, hogy ha most valahogy felborítanám az esküvős terveket. Minden megy a maga útján, engem is úgy lökdösnek, és rugdosnak a helyemre, mintha valami próbababa lennék. Viszont a következő szavain eltátom a számat, és szóvá is teszem, de a durcán pofija láttán szabadkozva emelem fel a kezemet. – Jól van na, bocsánat, én ismerlek kicsi korod óta, nem szoktam meg, hogy pasik zsongjanak körül. Azt mindig tudtam, hogy szép vagy. – Igen, belépett abba a korba, amikor már napi szinte többen fogják megnézni, ez természetes. Én is nézegetek már másokat, noha nálam ugye meglesz a leosztás, Brienna személyében, akivel viszont cseppet sem vagyunk egymásra hangolva, fogalmam sincsen, hogy mi lesz majd velünk, lévén nekem nem volt még kapcsolatom, legalábbis olyan komoly, ami az ágyra is kiterjedne, tényleg nem. – Igen, ebben osztom a véleményedet, akiért mindenki sorba áll, azért nem érdemes nekünk magunknak is sorszámot tépni. – Na nem lebeszélni akarom Yngridet, ha tényleg bele van zúgva abba a pasiba, akkor már most össze van törve a szíve, igazán nem lehetek féltékeny, ha valaki más számára, ugyanis nekem már le vannak osztva a lapok. – I-igen, ők mondják így, mintha minimum valami tenyészbika lennék. Attól félek, hogy ha ahhoz a másik családhoz vagyok kötve, akkor egy életre rab leszek. Az esküvőig van némi egérutam. – Nem tudom, hogy mi lehetne a megoldás, meg van kötve a kezem, de azért Yngridre bámulok amolyan könyörgő stílusban, hogy valamit találjunk már ki, mert én menten felakasztom magamat. – Igen, sejtettem, hogy oda nem is jönnél el, tehát maga a szertartás is pocsék lesz nélküled. Mindegy, hagyjuk is inkább az én nyűgömet. Akkor mit fogsz csinálni azzal a fiúval? Tovább próbálkozol, vagy keresel valaki mást?
Nem ezt a témát állt szándékomban Brandonnal együtt boncolgatni, teljesen mást terveztem a mai napra, de hát így alakultak a dolgok... Teljes mértékben bizonytalan vagyok a saját érzelmeimet illetően és igazán reménykedtem abban, hogy Brandon hideg fejjel képes mérlegelni a tényeket. Kívülálló, neki tényleg értenie kellene ehhez, hiszen ott van a Jégkirálynő, akit hamarosan feleségül kell vennie és akit már látatlanban is ki nem állhatok. Ő azonban nem ismeri Samaelt, engem viszont annál jobban, nem csoda hát, hogy valamiféle csodában reménykedem őt illetően. - Miért, mik a te személyes vágyaid? - csillan fel a szemem a témát érintve, hiszen Brandon nem igazán osztotta meg még velem a céljait. Bizonyára vannak neki is, mint mindenkinek, amióta azonban ahhoz a családhoz került, mindezt elfojtotta magában, hogy mások kedvére tehessen. - Talán néhányat még így is megvalósíthatunk közülük. Nekem az a legfontosabb, hogy boldog légy, de ezt te is tudod... Vannak módszerek, varázslatok, képesek lehetünk némi örömöt csempészni Brandon szürke hétköznapjaiba is, nem igaz? Talán akad olyan vágya is, amely ezekkel teljesen megvalósítható lenne. Nem ismerem ugyan az örökbefogadó szüleit, de ahogy vele bánnak... Ez az egész házasság-dolog egy Briennához hasonló lánnyal elég meredek. Rendben, megértem, hogy jobb rangot vagy mit akarnak szerezni maguknak, de ezt mással is képesek lennének elérni. A lustaság azonban győzött, így az én legjobb barátomat küldik a vágóhídra. - Abból nem lenne baj? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Mondjuk, engem nem érdekelnek a következmények, leginkább Brandon miatt aggódom. - Feleséged lesz, szerintem nem örülne a dolognak, de én simán benne vagyok. Csak le ne bukj... Bármit bevállalok, amivel bosszanthatom Briennát, ez tény és való. Nem kedvelem a csajt, nem értem, miért nem száll szembe a saját szüleivel, bár egy magyarázatom azért van a dolgot illetően: ő is hozzájuk hasonlóan egy karót nyelt arisztokrata, akit úgy neveltek, hogy a pénz mindenek felett. Fogalmam sincs azt illetően, miért járnának jól, ha egyesülnének Brandon családjával, de az igazat megvallva soha életemben nem is láttam bele a gazdagok életébe. Elég bonyolult és unalmas. - Naaaa, azért ez nem annyira meglepő – vágok durcás arcot, amikor meglátom Brandonon a döbbenet első jeleit, melyet már nem igazán képes leplezni. - Tizenöt éves vagyok, úgy vonzom a pasikat, mint fény a lepkét, szóval az a csoda, hogy eddig csak ő csábult el... Oké, ez vicc akar lenni, amit jól jelez az arcomon megjelenő széles mosoly. Nincs ugyan önbizalmam, de Brandon közelében képes vagyok elengedni magam és ehhez hasonló poénokat elsütni. Kissé egoista, de ennyi belefér, nem igaz? - Igen, nem néz ki rosszul – biccentek egyet ismét komolyabb képre vágva. - Csak hát minden második lánynak tetszik a suliban, szóval azt hiszem, nekem inkább passzolnom kellene. Nem szeretnék szerelmi csalódást, ebből viszont jó eséllyel az lenne. Mert hát be kell látnunk, hogy Samael láthatóan nagykanállal falja az életet és akkor minden bizonnyal a lányokat is. Ehhez pedig vonzó külső is társul, ami leginkább csak könnyít a dolgain. Irigylem, de komolyan. Neki minden annyira könnyű lehet. - Utódnemzés. De hivatalos lettél mostanában... Brienna beléd vert egy tudományos enciklopédiát is esetleg? - A következő kérdését hallva csupán sóhajtok egyet, majd gondolkodóba esem. Idősebb barátnővel? Csak egy személyt ismerek, aki idősebb nálam és talán még meg is hallgatna, az pedig Carol. Fogalmam sincs arról, hogy alkalmas lenne-e a feladatra, mert hát ő nem Brandon, eddig mindent meg tudtam beszélni a fiúval, de nagyon úgy néz ki, hogy ahogy öregszünk, a közös témák is egyre inkább fogynak. Ez a fiú-lány barátság egyik átka. A másik pedig az, hogy lépten-nyomon összehoznak a másikkal. - Oké, akkor hanyagoljuk a témát, mert te ebben mégse vagy otthon – ugratom a srácot, majd folytatom: - És hogy állnak felétek a dolgok? Mikor lesz az esküvő, ha már most ennyire a nyakadra telepednek? Ja, és még valami – emelem fel szigorú arcot vágva a mutatóujjam: - Nekem ne küldj meghívót, mert úgy se megyek el. Nem kedvelem Briennát, apud pedig engem nem. De ha esküvő helyett cirkuszt szeretnél, akkor talán benézek. [/i][/i][/i][/i][/i][/i][/i][/i][/i][/i][/i][/i]
Nem tudom, hogy mi volt olyan fontos, hogy barátném így siessen, hiszen amúgy is meg volt beszélve, hogy találkozunk ma, de a szemében valami égető tüzet látok, valamit meg akar velem beszélni, halaszthatatlanul. Hosszú hetekig nem voltam a Roxfortban, az óráimat elhanyagoltam, csoda, ha így még kaphatok e vizsgára minősítést, de most nem is az a lényeg, hanem hogy Yngriddel megbeszéljem a Briennás helyzetet, ám valami mégiscsak előrébb való, így gyorsan ki kell derítenem, hogy mit is szeretne ilyen villám sebességgel. Eszméletlenül hiányzott, olyan jó fej tud lenni, a dacos kis cinizmusával, vagy ahogyan hozzám bújik, vagy amikor közösen hülyeségeket csinálunk. Végülis olyan nekem, mint egy lelki társ, és pocsék érzés, hogy így valaki más mellé vagyok kényszerítve. - Tudod vannak dolgok, amik előbbrevalók, mint az ember személyes vágyai. – Vele együtt én is sóhajtok, most ez a családi érdek. Ugyan még nem nősültem meg, de már küszöbön áll a dolog, és nincs belőle kibúvó. Már mintkét család előretervez, és ha keresztbehúznám a számításaikat, akkor én magam tennék tönkre mindenkit. Nyelek azért egyet, mert őt persze nem vihetem magammal, egy fiatal csajszinak nincs helye a birtokon, pedig ha Yngrid ott lenne, akkor egyértelműen jobban érezném magamat. – Valahogy meg kéne oldanunk, hogy kiszökdössünk egymáshoz, ha van kedved.. – Vetem fel a lehetőséget, hiszen hoppanálni én már tudok, össze kéne hoznunk, hogy olykor feltöltödés szinten összefussunk. Akár pár naponta is, mert elvonási tüneteim vannak, ha ilyen hosszú ideig nem látom. Brienna nagyon rideg teremtés, és különben sem vagyunk olyan viszonyban, hogy ölelgessük egymást, így a szeretethiányom kielégítetlenül marad Yngrid nélkül. - Igen? – Lepődök meg látványosan, azt hiszem ez most nem az a perc, ahol pókerarcot tudnék villantani. Tudhattam volna, hogy Yngrid lassan belép abba a korba, amikor már más is észreveszi, hogy milyen kis édes. Na nem mondom, hogy felnőtt nő, de ezt a pasikat aligha zavarja. Valamiért elszorul a torkom, én meg lecsúsztam róla, mert ott van a menyasszonyom, és végülis Yngriddel sosem léptünk egymás felé így, egy-egy összebújós ölelésen kívül. – Akkor nem csak ő flörtölt veled, hanem tetszik is neked.. – Próbálom nem reszketegre venni a hanghordozást, bátorítóan nézni, de szúr a szemem is, mintha alattomos könnycseppek akarnának kicsordulni. Gyorsan megdörzsölöm, mintha csak álmos lennék. – Nem tudom, ilyen témákban sosem voltam otthon. Köztünk nincsen semmi Briennával, de gondolom majd elvárják, hogy legyen utódnemzés, meg mittudomén. Nem kéne inkább valami idősebb barátnődet megkérdezni? – Kérdezem most tanácstalanul, legjobb lenne, ha erről az egészről inkább nem tudnék, csak megfájdítom vele a saját szívemet.
Brandon az egyetlen olyan ember az iskola falain belül, akivel bármit képes lennék megbeszélni mindenféle előzetes aggodalom nélkül. Tőle nem kell tartanom, ő nem a hibáimat boncolgatja, mint mindenki más tenné, hanem leginkább segítene megoldást találni a problémáimra. Most azonban görcsbe rándul a gyomrom, ahogy közeledünk egymáshoz és komolyan gondolkodóba esem azt illetően, vajon van-e olyan megértő, hogy egy ehhez hasonló, orbitális baklövést is elnézzen nekem. Elvégre, olyasmit tettem, amit nem sokan tennének meg egy olyan sráccal, akivel életükben először találkoztak, főleg nem abban az esetben, ha hozzám hasonlóan ez az első alkalom. Iszonyúan röstellem magam, pedig élveztem azt az éjszakát, de mégis... Vajon miként leszek képes ezek után Brandon szemébe nézni? Nem mintha bármiféle romantikus szál is lenne köztünk, de mégiscsak ő a legjobb barátom, mondhatni a testvérem, én pedig nem szeretnék csalódást okozni számára. Samael gyengéd volt és figyelmes, de nem hiszem, hogy Brandon ebben az esetben is értékelné bármelyikünk részéről is a dolgot. - Tönkretesznek, hát nem veszik észre? - sóhajok fel bosszúsan, miközben felülök az asztalra. Brandon családja jó körülményeket biztosít a fiúnak, mindennek azonban hatalmas ára van. A nyomás, ami rá nehezedik, cseppet sem könnyíti meg a helyzetét, ráadásul jól tudom, hogy az apja nincs oda értem, mert szerinte rossz irányba viszem a nevelt fiát. Oké, nem vagyok egy ma született bárány, de ha Brandon nem akarna velem tartani, akkor nem erőltetném. - A folyamatos magolás meg ez az egész jegyesség... Teljesen ki fogsz merülni, ráadásul alig találkozunk egymással. Kissé fancsali képet vágok, miközben Brandont figyelem. Tényleg aggasztóan látszódnak azok a bizonyos karikák a szeme alatt, mintha csak most jött volna a mosógépből. Egy olyan embert sem ismerek, aki ekkora nyomást képes lenne elviselni tizenévesen. Addig rendben, hogy Brandon hálás azért, mert egy jó családhoz került, de az már cseppet sincs ínyemre, hogy mintegy eszközként használják őt arra, hogy jobb legyen az életük. Ennél még az árvaház is jobb volt, de komolyan. Anyagi szempontból ő járt jobban, de van egy olyan érzésem, hogy szívesen lemondana a vagyonról, csak úgy élhessen, ahogy szeretne. Ahogy mindig is szeretett volna. - Azt hiszem – tűrök zavartan egy hosszú tincset a fülem mögé, majd folytatom: - Legutóbb ugyanis egyértelműen flörtölt velem – zavart köhintést hallatok, tényleg elég ciki ilyesmiről beszélni, még ha Brandon is a partnerem. Nem, főleg akkor, hiszen volt idő, amikor komolyan tetszett nekem és az egy dolog, hogy ő nem tud erről, de én tudok, ez pedig bőven elég arra, hogy zavarba jöjjek, ha ilyen témát kell érintenem az ő társaságában. - De tudod, ő olyan srác, aki nagyon népszerű a lányok körében, én pedig óvatos vagyok a dolgot illetően. Vagyis szeretnék az lenni, de ez pokoli nehéz, ha tetszik valaki... Mert a nap minden pillanatában őt látom magam előtt és ez olyan dolog, ami megnehezíti számomra azt, hogy ne essek bele teljes mértékben. Pedig az eszem azt mondja, hogy ne tegyem, én pedig egyelőre tartom magam ehhez, de nem sokáig húzom, ha valaki nem térít gyorsan észhez. – Mit tegyek? - pillantok Brandonra, hiszen ő pártatlan a témában, talán jobban átlát mindent, mint én, neki nincsenek érzelmei, melyek összekavarnák a gondolatait. - Tudom, hogy fáradt vagy és sok a dolgod, de te vagy az egyetlen, akire számíthatok, mert ezt egyedül képtelen vagyok kezelni. És nekem még soha nem volt senkim, mi mást tehetnék? Brandon számára ott van Brienna, neki tudnia kell, mi a dörgés ilyenkor. Vagy legalábbis reményeim szerint tudni fogja...
Yngrid valóban olyan kis csinos, törékenyen vékony, hogy feltámad bennem az ösztönös védelmező, aki szétnyitná előtte a tömeget, de mire felé fordulnék, már mégis átfúrta magát az embereken, és ott is van előttem. A puszi persze magától értetődő, ebből az egész iskolából ő hiányzott a legjobban, hiszen az egész elit világ számomra nem annyira testhezálló. Aki árvaházból származik, az sosem fogja tudni egykönnyen elfogadni, hogy valami kiválasztott szerepkör vár majd rá. De még mindig én vagyok a szerencsésebb, hogy az apám ennyire bennem látja a jövőjét, hogy továbbvigyem a nevét, még ha nem is vagyok vér szerinti örökös. Yngrid viszont egész életében csak kereste önmagát. Én mintha valami mostohabátyja lennék, amióta ismerjük egymást, bár az évek során nem tudtam nem észrevenni, hogy milyen bájos, édes lány lett. Nem csoda, hogy most is nagy szemeket meresztek rá. Minden karótnyelt dolgot nélkülöz, ami Brienna sajátja. - Igazad van, pocsékul alszom, állandóan azon stresszelek, hogy nem felelek meg neki, nekik. – Ez alatt nem csak Briennát, hanem az apámat is értem. Mindenki tőlem várja a megváltást, hiszen mindkét családban én vagyok az, akire szegeződnek a szemek. A menyasszonyom próbál bevezetni az úri világba, apa pedig azt akarja, hogy megfeleljek az elvárásoknak, hogy a frigy létrejőjjön, megkapjuk a nemesi címet. Ehhez nekem kell legjobban teljesítenem.. - Igen? – Ha valaki így kezdi el, akkor biztosan komoly dologról van szó, csak az elején szeretné kissé tompítani a témát. Mintha valami szűrő lenne, amin keresztül nem olyan brutális a tény, majd ha kimondja. Még a lélegzetemet is visszafojtom, hogy aztán megtudjam a világ legrosszabb hírét, mellette még az is eltörpül, hogy pokoli heteken vagyok túl. Na igen, Yngrid sajnos beleérett abba a korba, ahol már nem csak az én édes barátném, féltve őrzött majdnem testvérem, hanem bizony préda. – Aha.. értem. És.. te is neki? – Mert más az egyoldalú rajongás, és megint más, ha már történt is valami. Azt nem is tudom, hogy tudnám elviselni. Jó eséllyel sosem tartottam elég komolynak a kettőnk vonzalmát, és amikor végre elgondolkoznék rajta, akkor már bőven késő. Hát ez is egy szempont, de akkor miben kéri a tanácsomat? Látszik rajtam, hogy azért valamennyire le vagyok sújtva.
Hatalmas a tömeg, ami különösen szokatlan ilyenkor, hiszen a legtöbb diák a szünetek javát odakinn tölti, de a mostani hideg miatt sokan inkább a folyosót választották. Nem csoda hát, hogy erőlködnöm kell annak érdekében, hogy Brandon észrevegyen, habár már megszoktam a dolgot. Nem vagyok egy magas lány, mindezek mellett pedig elég törékeny alkatom van, ami azt jelenti, hogy számomra nem igazán megy a vállal előre való furakodás. Vagyis megy, de nehezebben és leginkább lassabban, mint testesebb társaimnak. Megkönnyebbülök hát, amikor Brandon int felém, mintegy jelezve, hogy észrevett, mert már komolyan kezdtem attól félni, hogy a hömpölygő emberáradat elszakít minket egymástól és ismét várhatok két hetet, mire személyesen beszélhetünk egymással. - Szia! - viszonzom én is a mosolyát, miközben azt a különös bizsergést várom, ami az ő közelében szokott elkapni. Az érzés azonban nem jelentkezik, amit annak tudok be, hogy mostanában leginkább Samael köti le a gondolataimat. Ennek viszont nem örülök, mert tényleg nem szerettem volna beleélni magam a vele való – nem is tudom – kapcsolatba. Ő annyira kicsapongó, nem szabad hiú ábrándokat táplálnom, de sajnos a kamaszkor velejárója a romantikus képzelgés is. Én pedig elég szépen beleestem ennek a titokzatos srácnak a hálójába, ami már minden bizonnyal más lányokkal is megtörtént már. - Legalább pihensz egy kicsit. Ne haragudj, de elég fáradtnak nézel ki... Szemöldökömet összehúzva kémlelem az arcát, miközben magamban is megállapítom, hogy ennél zombibb kinézete már tényleg nem lehet Brandonnak sem. Mondjuk, aki nem ismeri, annak nem ötlik szembe a dolog, de én tudom jól, hogy mostanában igen sok gond van a családjában, ami leginkább Briennához köthető. Brandon igyekszik megfelelni az apjának és a menyasszonyának is egyszerre, ez pedig nem lehet túl könnyű feladat számára. Elég stresszes mostanában az élete, ha pedig ezek mellé a sulit is odavesszük... hát, nem lehet olyan nagyon könnyű dolga. - Én állandóan pörgök, ezt már megszokhattad volna – nevetem el magam és tényleg fura, de még az ujjainak érintésére sem indul be bennem semmi az égvilágon. Kiszerettem volna belőle? Egyik napról a másikra? Nem, itt valami másról van szó. Nem ismerem ugyan az érzelmeket, de olyan csak nem létezik, hogy ilyen hamar valaki más kerüljön nálam a középpontba. - Nem, nincs semmi baj, egyszerűen csak rég beszéltünk. Baj lenne az, amit Samaellel tettem? Talán. De az is csak leginkább abból a szempontból, hogy túlságosan hamar ugrottam fejest egy olyan dologba, ami mások részéről igen alapos felkészülés előzött volna meg. Mindig is különböztem másoktól, ez nem újdonság számomra, de annak tényleg nem örülök, hogy Samael jött és győzött. Nem mintha megbántam volna a dolgot, de kissé szégyellem magam. Kalandvágy ide vagy oda, ez akkor is jelentőségteljes lépés volt az életemben. - Nem tudom, hogy ez most komoly-e vagy sem... - vonom meg a vállam kissé esetlenül, ami ugyebár szokatlan részemről, de jelen pillanatban nem szeretném megjátszani magam. - Tudod, nemrég jött egy srác a Roxfortba és tetszik nekem. Belepirulok a kijelentésembe, hiszen ez annyira szokatlan részemről. Mármint, Brandon és én barátok vagyunk, nagyon jó barátok, de ilyesmiről még neki se számoltam be egyszer sem, most azonban felrúgom a saját szabályaimat és megteszem a dolgot. Arról az éjszakáról nem beszélek neki, még nem készültem fel erre, de idővel talán képes leszek rá.
Viszonylag kevés időt tudok tölteni az iskolában, hiszen ez az eljegyzés minden időmet elveszi, de a vizsgák miatt mégiscsak kénytelen vagyok benézni, na és persze, hogy lássam a barátomat. Persze, hogy tudtam, hogy találkozunk majd, így örömmel olvastam a levelét, legalább nem kerüljük el egymást. Oly rég volt már az árvaház, felnőttünk, de nem fogjuk elveszteni azokat az emlékeket, amelyek több mint tíz évnyi távlatból összekötnek. Még van némi dolgom a tanulmányi osztályon, ám amikor meghallom a fiatal szöszi hangját, hát ezerből is megismerném, így felkapom rá a fejemet, s intek, hogy észrevettem. Átfúrjuk magunkat a tömegen, hogy valahol félúton találkozzunk, és jól is tette, hogy így utánam szólt, a végén még tényleg elkerüljük egymást. Lehajolok hozzá, hogy adjak egy puszit az arcára, aztán szóban is köszöntöm. - Szia. Nem sietek, minden más ráér. – Mosolyodom el, végre egy üde színfolt, mert az elmúlt napok oly nyomasztóak voltak, Brianne ugyan nem rossz ember, de túlságosan karótnyelt, és az aranyvérű családja jelenleg rémálom számomra, így végre kicsit fellélegezhetek. Tudom, hogy a családjaink szempontjából állati fontos ez az egyesülés, számomra viszont egy kötelező pofavizit, amit állandóan meg kell ejtenem. Azt hiszem az apám túlságosan akarja ezt, és nem érdekli, hogy én mit is szólok a dologhoz. Eldöntött tény, hogy anyagilag kisegítjük a másik családot pusztán azért, hogy címet szerezzünk. - Persze, én is keresni akartalak. Baj van? Olyan kapkodósnak tűnsz? – Simítok végig a vállán, aztán bólintok, persze, vonuljunk el, végülis a dolgaink senki másra nem tartoznak, csakis kettőnkre. Követem a termek egyikébe, amit kinézett magának, végülis a tanulmányis dolgok bőven várhatnak. Ha minden igaz, akkor most pár napra el tudtam szabadulni az estélyek világából, Brianne végre megértette, hogy a házasságtól függetlenül nekem fontos az előmenetelem is. - Hm.. valami komoly dologról lehet szó. Akkor nem is az a lényeg, hogy velem mi van. Különben is tudod, szar a helyzet, herótom van az egésztől, de ugye apa.. Na mondjad, mert a végén még túlizgulom itt magam. – Ülök fel az egyik pad tetejére, onnan lógatom le az egyik lábamat, a másik a földet támasztja. Kiváncsian meredek a szöszire, nem szokott ennyire komoly lenni. Én csináltam valamit, amivel megbántottam? Na neee..
Itt beszéltem meg egy találkozót Brandonnal, vagyis nem is beszéltem le vele semmit sem, egyszerűen csak ismerem az órarendjét és ideálltam megvárni, amíg kicsengetnek. Alaposan meg fog lepődni, hiszen elég rég beszélgettünk már egymással, melynek egyik nyomós oka a menyasszonya, a másik pedig az, hogy ő is teljesen be van táblázva órarendileg. Komolyan, szerintem lassan már az is csodaszámba megy, ha egy-két falatot be tud kapni ebédszünet alatt, utána pedig már rohanhat is a következő órájára, nehogy véletlenül szembemenjen pár perces késéssel. Na, nem mintha ő olyan lenne, aki ilyesmi miatt aggódna, de az apja már egy másik világ, én pedig tökéletesen megértem a benne lévő érzelmeket a nevelőszülei iránt. Egyikünket sem a vér szerinti családunk nevelt, úgyhogy valamennyi hálával tartozunk azért, mert befogadtak minket. - Brandon! - kiáltom el magam, amikor megpillantom a fiút a hömpölygő tömegben, majd sietős léptekkel eredek utána. Nem fog tetszeni neki az, amit mondani akarok, de mindenképp el kell mondanom valakinek, barátnőim pedig nincsenek, ő viszont az egyetlen olyan ember, aki évek óta közel áll hozzám. Egyébként is, még akkor se mondanám el senki másnak, ha lennének is barátnőim rajta kívül. Az ellenkező nemmel valamiért sokkal hamarabb megtalálom a közös hangot, mint a velem egykorú libákkal, akik nem képesek semmi másról, csak a sminkről és a pasikról beszélgetni.... Brandon aligha fogja magát elnevetni a mondat közepén, igaz? - Hé! - kiáltom el újra magam, amikor barátom nem lassít, mintha észre sem vett volna, majd kissé még jobban gyorsítok a lépteimen. Nem, ma nem hagyom, hogy úgy menjen el, hogy nem beszélgettünk, mert igenis kell valaki számomra, akivel megoszthatom a problémáimat és a kétségeimet. Samael helyes srác, ugyanakkor viszont népszerű is, szóval jó lesz vele vigyáznom, hiszen nem lenne szerencsés ismét a padlóról szedegetni a szívem darabjait. Már elsőre is igen fájdalmas volt a dolog, másodjára tuti nem bírnám ki, most azonban lelkileg felkészültem. Igen, minden erőmmel azon vagyok, hogy – ha nem is teljesen, de legalább némileg olyasvalakinek állítsam be magam előtt Samaelt, aki lépten-nyomon elcsábítja a nőket. Ebben azért nem lesz nehéz dolgom, mert hát Amerikában sztár volt, szóval nagy eséllyel itt is hasonló fogadtatásban lesz majd része. - Lassíts egy kicsit! - szólalok meg kissé pihegve, miközben a fiú háta mögé kerülök, majd gyengéden megfogom a karját, ezzel is jelezve felé, hogy vele szeretnék beszélgetni. Persze, ha fontos beszéde lenne valakivel, akkor megvárom, amíg végez, de elmenni már nem hagyom. Már így is örülök annak, hogy sikerült ráakadnom, most ismét keresgéljem napokig? Nem, szó sem lehet róla, végig fog hallgatni... Lógott már órákról korábban is, talán most is belefér ilyesmi és nincs semmi halaszthatatlan dolga. - Beszélhetnénk egy kicsit? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, amikor végre megfordul, majd folytatom: - De ne itt, menjünk be valamelyik terembe... Fenének sincs kedve ilyesmit mások füle hallatára boncolgatni. Töprengve pillantok hát körbe, majd tekintetem megakad a Bűbájtan termen. Ma elvileg ott nincs óra, mert Filtwick professzor kivett pár nap szabadságot, a vele tartandó órákat pedig átvették más tanárok. Ott azért minden bizonnyal nyugodt körülmények közt tudnánk folytatni a társalgást... - Gyere... - vonom magam után barátomat, ha nem rántotta ki magát eddig a kezeim közül. Magabiztos léptekkel indulok hát el a terem felé, majd amikor mindketten belépünk, becsukom az ajtót. - Oké, ezt nem szeretném, ha rajtad kívül más is hallaná – szólalok meg, végül előveszem a pálcám és egy hangszigetelő búbájt szórók el. - Rendben, ezzel meglennénk... Hogy vagy? - elmosolyodom, majd Brandon felé fordulok, aki természetesen sejtheti az iméntiek fényében, hogy nem hétköznapi témát szeretnék felhozni számára, szóval ezzel azért talán megleptem kissé, de egyelőre nehéz belefognom. Kell még pár perc.
Furcsa alak ez a Kyle, annyi szent. Mindig is kiismerhetetlennek gondoltam magamat, de nagyon úgy fest, hogy van, aki nálam is kiismerhetetlenebb és Kyle pont ilyen. Néha igazán nem tudom, hogy pontosan mit is akar, mert arra hamar fény derül, hogy nem a bűbájtan az, ami érdekli, de közben numeraként emlegeti Madisont, tehát jó eséllyel mint nő sem érdeklem különösebben, bár mintha próbálkozott volna. A jó ég tudja, hogy mit akar és ez egyre inkább piszkálja a csőrömet. Igen, tüzetesebben is utána kell néznem, hogy kicsoda és mit akar pontosan. - Pár numera? Ugye tudod, hogy én nem valami spanod vagyok? - szökik fel eléggé értetlenkedve a szemöldököm, hiszen fiúk ilyet egymás között szoktak inkább mondani, én igazán nem értékelem az ilyen dumát, főképp, hogy lány vagyok. Persze kihasználok én is másokat, de mondjuk ilyen módon nem szokásom és annyi önbecsülésem azért bőven akad, hogy az effélét nem is nagyon tudom értékelni. - Közöd van hozzám? Vagy... nekem hozzád? Az biztos, hogy eddig nem ismertelek, de akkor... - értetlenkedve nézek rá, főleg, amikor tovább ebszél. Igen az lenne a cél, hogy én parancsoljak, de mi az, hogy engem ismerve? Nem is ismer még igazán, hiszen alig találkoztunk és persze régebbről nem ismerhet, akkor mégis miről beszél egyáltalán? Aztán távozni készül és én a szavaitól annyira leblokkolok, hogy még ha akarnék se nagyon tudnék utána menni, hogy megállítsam, még ha kellene is. Bár attól tartok, hogy úgy se nagyon mondaná el azt, amit szeretnék, tehát nem lenne valami sok értelme próbálkozni. Nem marad hát más, mint hogy elfogadom a távozás tényét és egyelőre maradok ott, ahol most, azaz kissé megkövülten a teremben. Az biztos, hogy most kutatómunka következik, erőteljes kutatómunka méghozzá. Ki kell derítenem, hogy ki a fene ez a Kyle, mert úgy fest, hogy még több van benne, mint amit eddig gondoltam róla.
Úgy tűnik, hogy Justice számára igazi kihívás az én megfejtésem, ez pedig elég könnyen az előnyömre válhat. Olyan ostoba, hogy még csak nem is sejt semmit, annyira elvan a maga kis világában, ahol minden Ő-központú, hogy egy pillanatra se villan be számára, hogy valamikor régen volt egy öccse, aki eltűnt és akit a mai napig keresniük kellene. Nem, ez nála nem téma, úgy néz ki, elfelejtett engem, vagyis a kisfiút, aki én voltam. Nem beszél rólam, mintha soha az életben nem léteztem volna, fogadni mernék, hogy még az állítólagos lovagja sem hallott még arról, hogy a kiszemeltjének bármikor is lett volna egy testvére. Szomorúnak kellene lennem emiatt, én azonban a dühre fordítom minden érzelmemet, hogy amikor odakerül a sor, képes legyek cselekedni. - Pár numerára pont megtette, nem igaz? - vonom meg a vállam egy cinkos mosoly kíséretében, mintha Madison tényleg csak erről szólt volna, pedig nem. Szerettem őt a magam hülye módján, nem állt szándékomban játszadozni vele, de ezt nem hozom a lány tudtára. Hadd higgye csak azt, hogy bárkin képes vagyok átlépni a saját céljaim érdekében. Ez veszélyessé tesz a szemében, tartani fog tőlem, vagy legalábbis ahhoz elég óvatos lesz, hogy ne akarjon az ellenségem lenni. Justice sokkal jobb lehet szövetségesként, hiszen máskülönben nem lennék képes elcsalogatni olyan helyekre, ahol szemtanúk nélkül végezhetek vele. Persze csak azután, hogy a szeme láttára filéztem ki azt, akit szeret. - Elárulok egy nagy titkot, de ezt ne add tovább senkinek – A mosolyom, ha lehetséges, még az eddiginél is szélesebb lesz. - Komolyan nem jutott még eszedbe, hogy talán valami közöm van hozzád? Azért ez a sok kérdezősködés, mert te is választ adhatsz a kérdéseimre. Ugyan, Justice, hollóhátas vagy, legalább egy percre használd a fejed! Ennyi, többet nem árulok el számára, noha igenis nagy a kísértés arra, hogy mindent a képébe vágjak, de ha kérdőjeleket hagyok, akkor talán sokkal, de sokkal kellemetlenebb lesz számára úgy rájönnie az igazságra, hogy nem rángathat rögtön elő és teheti fel számomra a kérdéseit. Nem leszek ott a közelében, hogy kerek-perec rákérdezzen a dolgokra, ez pedig kétségeket támaszthat benne, márpedig Justice számára ez a legnagyobb méreg a világon. - Talán mert kellően realista vagyok – válaszolom meg a kérdését. Nem szeretném, ha mások ölnék meg, azt pedig főleg nem, hogy királynőként érjen véget az élete és teljes pompával temessék el. Nem, Justice ezt nem érdemli meg, neki bünhődnie kell a múltért, még ha közvetlenül nem is ő felelős a történtekért. Huszonegy éves, bármikor úgy dönthetne, hogy kideríti a testvére hollétét, ő azonban erre eddig még csak nem is vette a fáradtságot. Ennyire nem érek semmit sem a családom részére? - Mert ha te parancsolsz, akkor te irányítasz és mindenki engedelmeskedik majd neked. Bábuid lesznek, Justice, téged ismerve pedig ennek egyáltalán nem lehet jó vége. Ezt mondva a hátamra kapom a táskám. Ma is beszélhettem egy keveset a lánnyal, sok mindent el is mondtam neki, talán többet is a kelleténél, ennyiből már elég hamar összekapcsolhatja a dolgokat. Én viszont meglepetéssel készülök neki, valami olyasmivel, ami kellő hatást tud gyakorolni a lelkivilágára. - Ha bevillant, ki vagyok, akkor küldj nekem egy baglyot – szólalok még meg, mielőtt kilépnék az ajtón. Kezem a kilincsre helyezem, egy pillanatra azonban visszafordulok. - Azt hiszem, most egy jó ideig nem látjuk egymást. Szia! A terem ajtaja kitárul, én pedig kilépek a folyosóra, hogy végleg magára hagyjam nővéremet az örvénylő gondolataival. Kétségtelen ugyanis, hogy kellően felkavartam benne az állóvizet.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Azt hiszem ezt vehetem felhívásnak keringőre. Érdekes alak ez a Kyle annyi már szent igaz. Rendkívül komolynak tűnik és végül ki is derül róla, hogy az is, még hozzá akár komoly ellenfél is lehet. Egyik percben úgy gondolom megfelel cinkos társ lehet belőle, aztán kiderül, hogy talán inkább ellenségnek lenne jobb? Azaz inkább annak kellene kezelnem, mert annyira érdeklődik felőlem, hogy... Nem, még mindig azt nem tudom, hogy miért ilyen nagyon kíváncsi. - Ez nem lep meg, de akkor... hogyan? Ő meg te... Oh minden bizonnyal elcsábítottad, kicsit játszadoztál vele, aztán jól átejtetted igaz? Enyje Kyle... csúnya dolog átverni a lányokat. - sejtelmesen elmosolyodom, hiszen én is már nem egy alkalommal tettem ilyesmit, csak hát a pasikkal egy fokkal könnyebb. Ők valahogy nem merülnek el olyan mélyen egy kapcsolatban, főleg az elején, főleg ha nem mész el bármeddig, én pedig nem mentem sosem egy határon túl, nem feküdtem le velük teszem azt, tehát nem volt komoly kapcsolat. Kyle viszont, ha jól sejtem darabokra törte a lányka szívét, ami nem meglepő, hiszen eleve olyan típusnak tűnik, aki nagyon tud szeretni. Nem, talán ennyire még én sem vagyok kegyetlen, valahogy sosem kezdtem olyanokkal, akikben igazán nagy kárt lehetne tenni, talán tudat alatt nem akartam? - Igaz mindenre fény derül, de tudod mi érdekel igazából a legjobban? Azt hiszem főképp az, hogy miért? Egyáltalán miért érdekel téged annyi minden velem kapcsolatban? Miért nem mást környékeztél meg? - mert egyértelmű, hogy engem faggat, tőlem akar valamit és kétlem, hogy a bűbájtan lenne az, hiszen most sem azzal foglalkozunk, hogy tanulunk, hanem már megint velem és az életemmel és Lance-szel, bár őt még mindig nem neveztük nevén, főleg mert eszem ágában sincs kiadni a titkát. Nem buggyantam meg, hiszen Kyle egyértelműen akár vetélytárs is lehet, okosan kell cselekednem vele szemben. - Bárhol veszélyben lehetek és érdekes lehet királynőnek lenni. Miért nézed mindennek az árnyoldalát Kyle? - halkan felnevetek, mintha ez megint csak valami lényegtelen apróság lenne, miközben azért én is tudom, hogy nem erről van szó. Arra nem is reagálok, hogy mennyire szeretem Lancet, mert ez éppenséggel olyasmi, ami még bennem sem tisztázott. - Tudod, ha királynő leszek én parancsolok, miért lenne az olyan rossz? - nem is értem pontosan mit akar ebből kihozni, miért olyan szörnyű dolog, ha az ember trónra kerül. Szerintem érdekes lenne és hát ki tudja mi lesz még Lance nem is akar igazából uralkodni, szóval még nem is biztos, hogy összejön ez az egész. Van időm nekem is átgondolni.
- Ahogy téged elnézlek, lesz ezt még alkalmam bizonyítani – jegyzem meg, elvégre Justice tele van titkokkal, melyeknek nagy részét már megfejtettem, de szinte állandóan felbukkan valami újra meg újra. Azt viszont igenis jól sejti, hogy beszédem van azzal a bizonyos lovaggal, habár nem pont azon célból, amire ő gondol. Nem elijeszteni szeretném mellőle, hanem valami sokkal kegyetlenebb dolgot tartogatok számukra... A sráccal semmi bajom ugyan, normális esetben nem tennék ilyesmit, de ha már egy ilyen lehetőség bukkan fel, akkor miért hagyjam ki? Justice ezen a ponton igenis támadható, ő maga mondta nemrég, hogy ez az illető más, mint a többiek. Talán érdemes lenne ezen a vonalon elindulnom, mert a lánnyal szemben nem sokat haladtam eddig előre.. - Ne aggódj, mondták már mások is – nevetem el magam, miközben megvonom a vállam. Nos igen, én és Maddie két külön világ vagyunk, egymás szöges ellentétei. Valamilyen módon viszont akkor is egymásba gabalyodtunk és összejöttünk. Okokat már nem igazán tudnék mondani, fogalmam sincs, mi fogott meg annyira abban a lányban, talán az, hogy másokon segít, olyasvalakiken is, akik meg sem érdemelnék. Talán emiatt hittem azt, hogy engem is képes lenne szeretni, mindazok ellenére is, amit apám nyomásának hatására tettem. Igen, akkor még hatott rám apám, amit viszont most teszek, teljesen önszántamból cselekszem, senki sem kényszerít erre. Pont emiatt nem szabad ismét a szőkeséggel lennem... Most én vagyok a rosszfiú, erre viszont senki sem utasított. Vajon mennyire lenne képes így is szeretni? - Nem érdeklődtem utánad, ne aggódj. Úgyis ki tudod deríteni, kinél kérdezősködtem téged illetően - jegyzem meg. - Szerinted vagyok annyira hülye, hogy ilyen konkrét választ adjak ebben a témában, ha tudom, hogy úgyis mindenre fény derül? Oké, érthető, hogy azt hiszi, tetszik nekem, Justice esetében ez igazán egyértelmű válasz minden dologra. Nem rossz bőr, ha nem tudnám, hogy a nővérem, akkor gond nélkül ráhajtanék, nem érdekelne az sem, hogy kiken tipor keresztül annak érdekében, hogy oda jusson, ahova. Így azonban teljesen más a helyzet, ismerem mindkettőnk hátterét, szóval szó sem lehet arról, hogy kavarjunk. Persze, az ő gondolatait már nem tudom megszabni, de nagyon remélem, hogy titokban nem rólam álmodozik. - Sellő? - Oké, az én tippem volt, de azért mégis meglep a dolog. A fekete-tavi lények ugyanis nem pont arról híresek, hogy annyira szeretnék az embereket, erre pont Justice egy ilyen valamibe habarodik bele? Most ez komoly? Természetesen nem mi választjuk meg azt, hogy kit szeretünk, de a lány törtetése itt is közreműködhetett... Nyilvánvaló, hogy kiszemelte magának az áldozatát. - És akkor nemsokára királynő leszel odalenn? Vagy mégis miként szeretnéd leélni az életed? Annak a srácnak trónra kell ülnie a birodalmában, nem hiszem, hogy te olyasvalaki lennél, aki annyira élvezni tudná a királynői létet. A másik nagy kérdés pedig az, hogy elfogadnak-e téged ott. Mert ugyebár nem pont a legbarátságosabb nép trónörökösébe futottál bele... Elmosolyodom a felvetéseimen, habár nem nagyon örülök annak, hogy Justice ennyire megnehezíti a dolgaimat. A lány erről ugyan nem tud semmit sem, de akkor is bosszantó... Ha az a fiú vissza szeretne térni a víz alá és ő tényleg szereti, akkor nem fog nélküle ittmaradni. Lemerül ő is a habokba, királynőként pedig megközelíthetetlen lesz a későbbiek folyamán. - Tényleg szereted annyira, hogy magadra vennéd ezt a terhet? Mint mondtam, az életed állandó veszélyben lesz, még az a Lance se lesz képes arra, hogy minden pillanatban téged figyeljen...
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
- Igen ezt már határozottan kezdem sejten. - igen egyértelműen rendkívül kitartó, hiszen már legutóbb is sokat kérdezett a dolgaimról, a magánéletemről is, nem csoda, ha még az is felmerült bennem, hogy tetszem neki, és most is van egy ilyen érzésem, mert amúgy egy pasi miért lenne annyira kíváncsi egy lány magánéletére? Nagyon remélem, hogy nem az a cél, hogy beszéljen Lance-szel, aztán jól elijessze mellőlem, vagy rosszabb esetben valami valótlant mondjon neki rólam...akkor aztán jól megjárná, ezzel azért hátha tisztában van. - Látod könnyebb, hogy elmondod az igazat, szóval egy ex. Nehéz elképzelni titeket, tudod ő... meg te... - csak félmosollyal rázom meg a fejemet. Hát első ránézésre egészen más világ ők ketten, annyit már tudok, sejtek, hogy Kyle elég komoly ellenfél is lehet, ha nem szövetséges, hiszen ahogyan mondta kitartó és elég trükkös is, no meg ügyesen forgatja a lapokat. Madison viszont... amennyit tudok róla igazi jó kislány, aki mindenkin segít, nem csoda, ha könnyű volt belegázolni a kis lelki világába, csak azt nem értem, hogy egyáltalán hogyan és milyen okból volt közük egymáshoz. Na ez az, ami igazán hihetetlen. - Igen, de... valahogy nehezen hiszem el, hogy ez csak tipp. Szóval utánam érdeklődtél? Kyle... Kyle... ugye mondtam, hogy van valakim, szóval bármennyire is helyes kis pofid van, nem én leszek a befutód. - komolyan úgy sejtem, hogy azért tud rólam ennyit és azért érdeklődik ennyit, mert tetszem neki. Ez persze egyébként teljesen érthető, hiszen mégis csak rólam van szó, de hát lássuk be, ettől még nem kevésbé furcsa, hogy ennyire nagyon érdekli, hogy mi van velem, vagy ki van velem. Nem azt mondom, hogy nem rá tartozik, de... ha még azt is tudja hol születtem. Mi a következő lépés? A kedvenc virágommal toppan be a következő alkalommal? - Egy kentaurral? Ne nevettess, az nagyon fura lenne! - nevetve rázom meg a fejemet, hiszen ez tényleg felettébb képtelen ötletnek tűnik nem csak elsőre, de sokadik átgondolásra is. Még hogy nekem egy kentaurhoz lenne közöm... buta egy felvetés, ellenben végül csak beletrafál, de érthető, hiszen már nem volt túl sok reális opció, esetleg véla lehetett volna, de a vélák már egészen elterjedtek manapság. - Ez nehéz szülés volt, de igen sellő... egy igen sármos sellő. - ezzel jelzem azt is, hogy tényleg eléggé levett a lábamról. Nem, olyasmit nem fogok kimondani, hogy netán szerelemről lenne szó, de szó se róla, tényleg határozottan kedvelem Lancet.
- Kitartó alkat vagyok. Ha valamibe igazán belevetem magam, akkor addig nem hagyom abba, amíg el nem érem a kívánt célt – vonom meg a vállam magamban somolyogva. Vicces egy helyzet, ha azt vesszük alapul, hogy Justice még csak nem is sejti, kivel áll szembe valójában. A titkai nagy részét már tudom, elvégre retteg attól, hogy kideülhet az róla, hogy van egy öccse, akit annak idején elraboltak. Zsarolhatnám is vele, de abban mi lenne a móka? Emilia benne lett volna a dologban, még egy levelet is írt a lánynak róla, természetesen névtelenül, de azóta ő is leállt ezzel. Nem, ez csakis az én dolgom, senki másé. Szeretném a lányt szenvedni látni, de számomra már az is bőven elég, ha közvetlenül a halála előtt teszi mindezt. - Igen, jártam vele egy ideig – biccentek a feltételezést hallva, most mi hasznom származik abból, ha letagadom a kapcsolatunkat? - Ártalmatlan kis kaland volt, bár esélyes, hogy neki többet jelenthetett ez annak idején – Mint ahogy nekem is, de ha valamibe rossz ötlet belekezdeni, mi azonban már megtettük, akkor véget kell vetni az egésznek. Nem lett volna szerencsés egy barátnő, miközben Justice után nyomozgatok. Na és ott van Aurora is... Most egyszerre kettőt kellene leráznom. - Megbeszéltük, neki pedig rosszul esett, ennyi. Tudom jól, hogy kíváncsi természet vagy, de elég sok idő menne el az életedből feleslegesen, ha Madison vonalán kezdenél el szaglászni. És ez tényleg így is van, nem csak azért mondom a lánynak, hogy távol tartsam a titkaimtól. Maddie valóban nem tud semmit, max csak annyit, hogy az exe egy vadbarom, sok értelme nem lenne, ha Justice kihallgatást szervezne a lány számára. Na, nem mintha engem annyira izgatna, mivel tölti a lány a szabadidejét, Madison esetében még idejében észbe kaptam, ő semmit sem tud, de ha nővérkém így látja jónak... - Hadd tippeljek... Los Angeles? - mosolyodok el, mintha érezném, hogy bele fogok trafálni, bár ez már egy kissé jobban meglendítheti a lány kíváncsiságát, főleg az, ha elárulnám neki a konkrét időpontot, de nem... Csábító lehetőség, ezt azonban csak akkor fogom megtenni, ha ő kérdez rá, magamtól nem feszítem tovább a húrt. - Lehetsz, csak nem pont a megfelelő emberre vagy az, de majd meglátod – vonom meg a vállam, ismerem már Aurorát annyira, hogy tudjam: ha észreveszi, hogy valaki szaglászik utána, akkor nem pont a legszebb módszerekkel fogja eltávolítani az útjából. Persze, Justice igazán mestere a kérdezősködésnek, de Aurora óvatos, nem adja magát túl könnyen. Mindegy, engem nem zavar, ha a két csaj összecsap, legalább lesz min röhögnöm, ha nekem panaszkodnának. - Miért? Azzal is együtt lehetnél – forgatom meg a szememimet, majd ismét gondolkodóba esek. Akkor mégis miféle lénnyel van együtt? Házimanó? Ejnye, nem... Kobold? Oké, ennyire még ő sem lehet vak. Óriás? Azt azért már észrevettük volna. Hegyi troll? Fúj... Végül kibököm azt a fajt, ami a legközelebb áll az emberekhez és még el is tud vegyülni köztünk: - Esetleg egy sellő?
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
- Azt gondolod, hogy csak úgy kiderítheted azt, amit még senkinek se sikerült előtted? - azért erre elmosolyodom, mert akárhogy is nézzük vannak dolgok, amik nem így mennek, legalábbis nem fogja csak úgy kideríteni azt, hogy mi történt velem pontosan, hogy milyen vagyok olyan, amilyen, hiszen erről az ég világon senki sem tud. Vannak titkaim, amiket eszem ágában sincs bárkinek is kiadni, neki sem fogom és másnak sem, akitől megtudhatná. - Valakibe szerelmes volt és te bántottad meg? Csak nem beléd? - nevetem el magamat, bár aztán ki tudja. Madison ide jár iskolába, de annyi tudok róla, hogy mindenféle nyári gyakorlatokra rá szokott pörögni, ahogyan itt az iskolában is rengeteg külön tevékenységet végez, a Gyengélkedőn is besegít. Igazi csupa szív lány, minden bizonnyal elég komoly bántás kellett ahhoz, hogy belegázoljon a kis lelkébe, de úgy tűnik, hogy ez a Kyle effélére is képes és még akadályok is akadnak bőven az életében, ha az a menyasszony ennyire megnehezíti az életét. - Amerikában születtél? Hm... érdekes, én is, kezdesz egyre jobban érdekelni. - azért most már egy kicsit jobban végigmérem, mert tényleg kezd érdekelni. Vannak azért bőven dolgok vele kapcsolatban, amik még rejtélyek számomra és szó se róla szeretek mindent tudni az emberekről és ha még fel is adta a leckét akkor meg főleg meg kellene tudnom. Kezd egyre érdekesebb lenni. - Hát persze, ne aggódj, ha valakit el akarok üldözni, akkor természetesen menni fog, de attól még lehetek kíváncsi. - hát persze jó tudni, hogy mibe ártom bele magamat, főleg mert nem jó, ha nem tudom kivel húzok újat. Ki tudja, talán az a lány még esetleg veszélyes is lehet rám nézve, akkor pedig jó, ha minél többet tudok róla, mert a végén még visszacsap ez az egész dolog és nem szándékozom én rosszul kijönni belőle. - Kentaurral? - újfent elnevetem magamat egyértelműen úgy, mint aki nem is érti, hogyan lehet ilyesmit egyáltalán csak feltételezni. - Egyelőre elég távol vagy a valóságtól, de tippelhetsz még egyet. Ma rendes vagyok. - legyen így, adok neki egy esélyt, még tippelhet és ha eltalálja akkor megmondhatom az igazat. Annyi esze csak van, hogy nem mondjuk egy órásra gondol. Azért annyira nem adom alább, hogy egy óriással kezdjek, már a kentaur is abszurd feltételezésnek számít.
- Akkor azt mondanám, hogy te vagy az egyetlen olyan emberi lény a világon, aki képes érzelmek nélkül, kívülállóként szemlélni a dolgokat – felelem Justice kérdését hallva, némileg komor arcot vágva. - Nekem pedig szent meggyőződésem, hogy nem véletlenül lesz valaki ilyen, de ez egyelőre legyen a te titkod. Ha igazán érdekel, úgyis megtudom az igazságot rólad... Nemtörődöm képet vágva vonom meg a vállam, mintha egyáltalán nem érdekelne semmiféle információ a lányról, de lenne annyi hatalom a kezemben, hogy megszerezzem magamnak azt, amit szeretnék. Ez kissé talán hatással lesz rá, megijeszti őt, nekem ez pedig egy kis előrelépést jelent a saját ügyemben. Legalább annyit elérek a lánynál, hogy nem vesz átlagos embernek, nem kever össze többé azokkal, akiket eddig ismert. - Amennyit hallottál róla... Hidd el, ez semmi ahhoz képest, ha együtt vagy vele. Én sokkal jobban ismerem, mint bárki más, akitől a szóbeszédeket szerzed. Őt – veled ellentétben – igenis az érzelmei irányítják. Hiába okos, ha volt valaki, akibe annak idején szerelmes volt. Kissé túllőttem a célon és megbántottam, ennyi az egész, nem több. Ne láss bele mindenféle titkokat... Justice és Madison nem ismerik egymást, ez elég jó jelnek számít számomra. Maddie nem olyasvalaki, aki csak úgy elmondaná bárkinek a dolgait, én pedig még előtte beszélgetek vele egy-két szabályról. Gondoskodom arról, hogy a nővérkém ne tudjon meg sok mindent első kézből. Nem hiszem, hogy volt barátnőm túl sokat tudna rólam, de azért nem árt a körmére néznem. Csak úgy lágyan természetesen, nehogy gyanút fogjon. - Szereted a kihívásokat, nem? - vonom fel a szemöldöm, miközben kérdőn pillantok a lányra: - Tessék, itt egy... Próbáld meg kideríteni, habár ez szinte lehetetlen lesz számodra. De játszhatunk olyat is, hogy kapsz némi segítséget, megfelel? Kis oknyomozó játék... Komisz kis mosoly jelenik meg ajkaimon, milyen jó lenne, ha pont én vezethetném rá Justicet a háttérben lévő dolgokra, ő pedig magában rakná össze a kirakóst. Izgalmas kis móka elé nézünk, ha a lány esetleg vállalja a dolgot. - Kezdjük talán ott, hogy Amerikában születtem – kacsintok testvéremre. - A hely titok, erre már neked kell rájönnöd. Tessék, találgass nyugodtan... Elvégre, szereti a rejtélyeket, nem? És melyik találós kérdés is lehetne izgalmasabb annál, amelyikre magától kell rájönnie? - Mindenkit el lehet üldözni innen, te pedig kifejezetten tehetséges vagy ebben – nevetem el magam, nem hiszem, hogy Aurorát semmivel sem lehetne elkergetni a közelemből. - Ő is emberből van, bizonyára neki is vannak gyenge pontjai, neked csak annyi a dolgod, hogy megtaláld azt és ellene fordítsd. Mit gondolsz, menni fog? Kissé talán leereszkedően beszélek ebben a pillanatban a lánnyal, de az igazat megvallva rohadtul nem érdekel. Megbíztam valami olyasmivel, amiben elvileg ő a legjobb, akkor tegye is hasznossá magát. Nekem mindegy miként, de koptassa le a közelemből Aurorát és akkor abban a kegyben részesül, hogy nem hal meg olyan lassan, mint azt eddig elterveztem magamban. Még. - Megadom számodra az esélyt – biccentek egyet. - Csak nehogy olyasvalamire akadj közben, amire nem szeretnél. Nem hiszem, hogy a lány értené ezt az elejtett célzást, de nem fejtem ki bővebben a dolgot, mert nem szeretném, ha idejekorán rájönne a megoldásra. Szenvedjen vele egy kicsit, mert nekem annál édesebb lesz a győzelem. Vajon mit fog tenni, ha rájön az igazságra? - Ma van a rejtvények világnapja? - csóválom meg a fejem töprengve. - Gondolom, nem mugli uralkodókról van itt szó, hanem olyasvalakiről, aki a mágikus világba született. Márpedig a varázslóknak nincs királyuk. Csak nem egy kentaurral kavarsz?
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
- Nagyon-nagyon kíváncsi vagy Kyle... És mi van akkor, ha én csak ilyen vagyok, mert láttam már, hogy másokat hogyan érint ez a sok érzelem? Hollóhátasként van annyi eszem, hogy direktbe magammal ne tegyek rosszat. - nem, nem kap egyelőre választ, főleg nem olyat, amilyenre várna, főleg mert az igazán nagy titkomat jelenleg úgy tudom, hogy az ég világon senki sem tudja, egyelőre még ő sem minden részletet, hiszen csak azzal van tisztában, hogy elrabolták, azt tudhatja az újságokból, hogy velem volt akkor, de kicsi voltam és a szüleink keresték, kerestették is egy ideig, de nem találták meg. Azt a tényt senki sem tudja rajtam kívül, hogy megtehettem volna, hogy szólok, amikor elvitték, de nem tettem meg, ez olyan titok, amit senkinek sem mondtam el, egyelőre még Lance-nek sem, pedig idővel neki illene, lehetőleg az előtt, hogy ne adj isten tényleg érezni kezd irántam valamit, vagy én iránta, de mi van, ha ez már most megtörtént valamilyen szinten? Talán pont e miatt sem merem elmondani még neki sem a teljes igazat? Azt tudja, hogy milyen vagyok, de mindent ő sem tud és ha tényleg mindent tudna, annak rossz vége is lehetne. - Szóval kíváncsi vagy rám, de te füllentesz? Tudod az ilyesmit könnyen kiszúrom és amennyit hallottam erről a Madisonról, eltökélt és céltudatos, sőt még okos is Hugrabugos létére, nem az a könnyen sírdogáló típus. - csak egy halk ciccentés kíséretében csóválom a fejemet, mint aki nagyot csalódott most, na de lássuk be még sem hiszem, hogy így van, ahogyan mondja, hogy csak szimplán volt valami nézeteltérésük, jóval komolyabbnak tűnt az elbeszélések alapján. - Bosszúéhes? Ez már érdekes, már csak az a kérdés, hogy kin és miért akarsz bosszút állni. - mintha csak hangosan gondolkodnék és nem konkrét kérdést tennék fel, pedig természetesen annak szánom, de azért sejtem én, hogy olyan könnyen ő sem fogja csak úgy kiadni a titkait nekem. Végül is nem is várhatom el tőle, egyébként sem adom ki én sem őket, hát nem csoda, ha ő sem köt feltétlenül mindent az orromra. - Tudod mindig az a baj, hogy lebecsülöd az ellenfelet. Mi van, ha nem fog hatni a kis csel, ha nem is lehet elüldözni innen? Erre gondoltál már? - én sosem vagyok nyíltan ellenséges, ő viszont mintha abba nem gondolt volna még bele, hogy egy ilyen lépésnek akár komolyabb következményei is lehetnek, hiszen azok alapján, amiket mondott az a lány sem lehet piskóta, főleg ha magától nem tudja elrendezni az ügyét, akkor viszont jobban járna, ha okosan taktikázna, így viszont az illető hamar rá fog jönni, hogy ki áskálódik ellene és az nem biztos, hogy jó lesz majd Kylenak, de akkor maximum majd azt mondom, én megmondtam. - Ha többet kérdeznék mindent elmesélnél? Lehet, hogy magamtól is kideríthetem. - félmosollyal adom csak a tudtára, hogy általában megtudom azt, amit akarok, még ha nem is faggatom tovább, az nem jelenti, hogy nem vagyok kíváncsi, főképp, hogy ő is nagyon érdeklődik felőlem, akkor nekem is többet kell tudnom róla, ez nem is lehet kérdés. - Nos hát úgy látom kaptál egy feladatot, amin törheted a buksidat, vajon rájössz a megoldásra? - szélesedik a mosolyom és nem sokon múlik, hogy nem kap még egy kis arc paskolást is, bár tudom, hogy hol vannak a határok és azt is, hogy ez most nem biztos, hogy okos lépés lenne, mert ő nem tuti, hogy mindent jól visel, ezért nem, kivételesen nem teszek ilyesmit.
- Annyit már tudok rólad, hogy nem vagy olyan, mint a többi lány az iskolában. Kissé... nem akarlak megbántani, de mintha érzelmileg távol állnál mindentől, nincs igazam? Ha pedig ezt vesszük alapul, akkor a te múltadban is vannak olyan dolgok, amelyek befolyással voltak a későbbi életedre. Olyasmik, amik miatt ki szeretnél maradni mindenből, ami érzelmekkel járna. Megöltek valakit annak idején, aki közel állt hozzád? Szándékosan nem kérdezek rá konkrétabban a dologra, hiszen abból hamar leszűrheti egy Justice-féle ember, hogy mik a szándékaim. Egyelőre úgy teszek, mint aki csak a sötétben keresi az egérutat, nem ejtek el olyan infókat, melyeket senki sem tudhat. Ha a lány szeretné, akkor elárulja magától a titkolt kis történetét, ha pedig nem, akkor majd én teszek róla, hogy megtegye ezt a lépést. A saját szájából szeretném hallani, ahogy a bocsánatomért esdekel és bizonygatja, hogy mennyire megbánta már ezt az egész dolgot. Egyelőre ugyanis nagyon úgy tűnik számomra, hogy erről szó sincs. - Hallottad? - vonom fel a szemöldököm kételkedve, miközben némi gúnyos él is vegyül a hangomba, amit nővérkém elég hamar kiszűrhet. - Aha... Nos, sok mindent hall az ember, amikor a folyosón járkál, nem igaz? A lány neve Madison Fisher, a hugrabugba jár és ami azt illeti, kissé érzékenyebb a kelleténél, ezért sírta el magát. Egyszerűen csak tisztáztunk egymás között pár kérdést, ez érintette meg olyan mélyen a lelkét. Semmi sötét titok, nem kell aggódnod. Elnéző mosollyal vonom meg a vállam, mintha tényleg nem aggasztana az, hogy kissé jobban kifaggatja az exemet, valójában azonban már most felképelném a lányt. Mégis mi köze ahhoz, hogy kit milyen módon ríkatok meg? Egyébként is: mi köze a magánéletemhez? Gondoltam ugyan, hogy nyomozgatni fog utánam, ha jobban meg akar ismerni, arra azonban nem számítottam, hogy mindez ennyire érzékenyen fog engem érinteni. - Női kompromisszum – javítom ki, a férfiak ebben is teljesen mások, de hát mit is várok én Justicetól? Bizonyára van valamiféle érdeke abban, hogy az a srác vele legyen, mert másért aligha tenné meg ezeket a lépéseket. A lány mindent üzleti érdekből csinál, állandóan azt latolgatja, mibe kellene belevágnia, ami számára különösen nagy haszonnal járna. - Legyek inkább bosszúéhes – újabb lehengerlő mosoly és egy újabb indok arra, hogy Justice továbbra is érdekesnek tartson engem. Nem árulom el neki az apróbb háttérinformációkat, de ezzel elég szépen életben tartom az érdeklődését magam iránt, nem leszek túl unalmas a szemében. Ha valaki, hát akkor a lány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy kiszedjen belőlem mindent. Ez azonban sokkal nehezebben fog menni számára, mint hiszi, hiszen senkiben sem bízom meg annyira, hogy bármit is eláruljak neki. - Most komolyan azt kéred tőlem, hogy legyek türelmes vele, amíg te és ő haverkodtok? - teszem fel kissé mérgesen a kérdést, nem áll szándékomban sokáig húzni az időt, Aurorának azonnal mennie kell, minél előbb. - Te csak tedd a dolgod, ne barátkozz vele, mert nem bírok ki a társaságában még két hónapot vagy ki tudja mennyit... Főleg, ha nyomozgatni kezd utánam a csaj, ami azért elég necces lesz, közben pedig pont Justice lesz majd az, aki megpróbál haverkodni vele. Szépen fogunk kinézni, mondhatom. - Nem faggatsz tovább? - kérdem kissé hitetlenkedve, Justice nem szól egy szónál többet, komolyan azt hittem, hogy ha feldobom neki a témát, akkor azonnal nekiesik darabjaira szedni, de nem ez történik. Talán csak számol azzal, hogy úgysem tud belőlem azonnal mindent kiszedni. - Királyi? - Nocsak, ez valóban érdekes még nekem is, noha annyira sohasem érdekeltek mások titkai. - Melyik uralkodói család rendelkezik mágikus erővel? Természetesen nem gondolok egyből arra, hogy az illető nem a szárazföldről származik, hiszen ennek igen elhanyagolható az esélye, az pedig, hogy emellett uralkodói család tagja is legyen... Nagyon-nagyon kicsi.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
- Hogy engem? Kyle... Kyle... hát nem ismersz még egy kicsit sem? Nem vagyok olyan, aki hagyja, hogy irányítsa bármi is és a szerelem is ilyen, irányít. A legnagyobb őrültség ilyet önként bevállalni, te már megtetted? - ha már kérdezget és ennyire érdekli a szerelmi életem... Persze én is utána jártam az ő dolgainak, de ez még nem jelenti, hogy mindent tudok róla, főleg hogy csukott könyvnek tűnik, de kérdezgetni azt nagyon tud, sőt úgy fest, hogy szeret is. - Állítólag pár napja, vagy egy-két hete eléggé megríkattál valakit a parton, csak hallottam... pletykaféle tudod, annyi biztos, hogy szőke volt. - teszem még hozzá, mert hát azért ennyit tudok, de ennél többet nem. Persze utána járattam volna, de sokkal érdekesebb, ha első körben őt kérdezem meg, aztán majd utána járok jobban utána a kérdésnek és ha kiderül, hogy mást mondott, mint ami az igazság... na úgy egyből jóval érdekesebb lesz majd minden. Tudom majd mennyire bízhatok meg benne. - Tudod ezt hívják kompromisszumnak, de nem adnék fel mindent, úgyhogy igen erős vagyok. - ez nem is kérdés. Igen Lance miatt visszafogom magamat, mert kedvelem, de azért vannak határok és vannak dolgok, amiket nem tennék meg. Igenis játszom tovább a kis játékaimat, de ettől még valamelyest engedek is neki, mégis csak egy király fia és ha innen nézzük akkor érdekemben áll, hogy ne tegyek olyasmit, amiből kellemetlenül jöhetek ki. Lássuk be, vannak helyzetek, amikor egy kicsit muszáj fejet hajtanod, de persze nem kell túlzásba vinned. - Ha nem vagy társasági ember, akkor végül is okkal kerültél oda, na de miért választott a süveg? Te nem vagy Azkabanba való, hát akkor törtető vagy? Eltökélt? - azért igenis a süveg tudja mit csinál és kit miért tesz oda, ahová. Mindenkiben van egy-egy jellemvonás, ami erősebb, van ami gyengébb és minden bizonnyal ez esetében is fennáll. Végül is magamtól is rájövök biztosan idővel, csak az a nagy kérdés, hogy mikor és hogy ehhez mennyit kell beszélgetnünk, mert úgy fest a mai nap is a beszélgetésé lesz és nem pedig a gyakorlásé. Végül is nem nekem fontos, úgy tűnt, hogy neki az, de ezek szerint jobban szeret ismerkedni, pedig azt már tudja, hogy nálam nincs esélye, legalábbis remélem, hogy ezt sikerült letisztáznia magában. - Bizonyára így lehet, majd megpróbálom megismerni, ha már ki akarod adatni általam az úját. - sokat mondóan mosolyodom el, hogy azért sejtse, ha netán valami olyasmi van a háttérben, akkor arra úgyis rájövök, maximum idő kérdése, ha nem mondja el nekem magától. - Hm... ez érdekes. - kicsit összeszűkítem a szemeimet, mert azért van ebben valami, annyi biztos, de egyelőre nem kérdezek vissza, főleg mert arról volt szó, hogy titkokat árulunk el, nem arról, hogy bele is lehet kérdezni és ha jól sejtem van annyira fifikás, hogy csak annyit mond el, amiből még nem jövök rá sok mindenre, viszont azért sok minden alapján lehet már utána nézni dolgokat. - Ha már annyira érdekel... a srác, akit említettem szintén nagy titkot hordoz, azaz többet is. Az egyik, hogy királyi sarj. - na persze nem fogom bedobni azt is, hogy sellő, maximum apró infoként, hogy nem ember. Nem buktatom le Lancet, főleg hogy bár a nevét nem mondom ki, de ha Kyle kicsit is utána jár, akkor azért rá lehet jönni, hiszen mutatkoztam már vele a folyosón nem is egyszer.
- a tapasztalat mondatja velem – szólalok meg, miután Justice abbahagyja a nevetést. - Nem kell rólatok semmit sem gondolnom, ilyenek vagytok... Azt ne mond, hogy téged még senki se vett le annyira a lábadról, hogy teljesen beleszeress... Persze, Justice nem olyan lány, aki bárkit is közel engedne magához, legalábbis nem túl könnyen tenné meg ezt a lépést, de a szerelem valami olyasmi, amit még ő sem képes irányítani. Ellenállni szinte lehetetlen ennek az érzelemnek, megállj-t parancsolni... Nincs az az ember, aki képes lenne olyasvalakinek nemet mondani, akit annyira szeret, hogy a nap minden percében körülötte járnak a gondolatai. Én még nem éltem át ilyesmit, Madison mellett sem, elvégre nem mélyült el ennyire a kapcsolatunk, ahhoz nem voltunk eleget együtt. Ő gyakorlatra jött hozzánk, az a pár hónap nem volt segítségünkre a dologban. - Te erősnek tartod magad? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, kissé kételkedek a szavaiban, hiszen számomra nem tűnik rendíthetlennek. Mintha nemrég azt mondta volna, hogy van valaki az életében... Ha olyan erős lenne, amilyennek tartja magát, akkor az illető se lett volna képes elérni nála azt, hogy egyáltalán szóba hozza. - Javíts ki, ha tévedek, de nemrég azt mondtad, van valakid. De nem is ez az érdekes... Féltékeny, te pedig visszafogod magad a kedvéért, szóval miről is beszélünk? Te is nőből vagy, hiába próbálsz meg más indokok mögé bújni. Nem igazán áll szándékomban meggyőzni nővérkémet arról, hogy ő is sebezhető, nem ez a célom, de bosszant, hogy ennyire fennhordja az orrát... Ő is ugyanolyan, mint a többi ember, neki is vannak gyengéi, őt is meg lehet fogni valamilyen módon. Ha a családja nem érdekli egy fikarcnyit sem – mert úgy veszem észre, hogy nem -, akkor a titokzatos udvarló személyét kell kiszimatolni. Bár, nem hiszem hogy megviselné az, ha a fiúval bármi is történne, elvégre a drága kis öcsikéje elrablása miatt sem esett kétségbe, ahogy elnézem. Nem, a fiú még nem érdekli annyira, hogy szenvedjen az elvesztése miatt, túl hamar túllépne a dolgon, azt pedig nem igazán szeretném. Ha valaki, hát Justice és a szülei megérdemlik, hogy szenvedjenek. A lányt tönkreteszem lelkileg, a szüleivel végzek, ennyit megérdemelnek... Persze, előtte a képükbe vágom, hogy ki is a gyilkosuk, hadd kérjenek bocsánatot a haláluk előtt. - Hidd el, nekem is vannak ismerőseim, akiknek talán az lenne a legjobb, ha ott végeznék be az itteni pályafutásukat... - Nem, most nem rá gondolok, hiszen vele én fogok végezni, a magam két kezével teszem pokollá az életét, nem szorulok ebben mások segítségére. Én tudom, mi ártana neki a legjobban, ha abba a börtönbe vetetném, túl hamar meghalna, ez így nem lenne kellemes megoldás, csak számára. Talán a barátját majd bedugom oda, még eldöntöm. - Én nem vagyok nehéz eset, a többiek pedig... Nos, nem tudom, nem vagyok társasági ember, ebben nem tudok véleményt mondani – vonom meg a vállam. Tisztában vagyok azzal, hogy sokan nem kedvelik a háztársaimat, elvégre nem véletlenül kerülnek oda ahova, oka van annak, hogy a Süveg a Mardekárba osztotta őket. Ha valaki nem felel meg az elvárásaiknak, akkor kíméletlenül kikezdik. Justice viszont nem olyan ember, akit érdekelne a mások által felálított értékrend. Ő sokkal jobbnak tartja magát másoknál, minden bizonnyal képes lenne egy olyannal is elbánni, aki a Mardekárba jár, csak számára fáradtságos munka lenne, ő pedig ilyesmibe sohasem kezd. - Ha ismernéd, nem ezt mondanád – felelem szúrós tekintettel, nem tetszik nekem az, amit Justice feltételez rólam. Aurora az utamban van, mindenképp félre kell állítanom, különben nagy az esélye annak, hogy bajba kever. Nem hiányzik számomra az, hogy azért lepleződjek le, mert neki nem tetszett a pofám. - Mindenkit vonzanak a titkok – sármos mosoly jelenik meg arcomon, miközben kiráz a hideg is azt hallva, hogy Justice szerint hasonlítunk. Nahát, nekem ez nagyon nem hiányzik, hiszen már abba sem szívesen gondolok bele, hogy mi ketten testvérek vagyunk. Amikor a kezét nyújtja, megfogom, majd megszólalok: - A Roxfortba valójában nyomozni jöttem. Tudod, nem Matthews az igazi családnevem, nem azok a szüleim, akik felneveltek engem... Ebből még nem jöhet rá semmire sem a lány, elvégre sok olyan gyerek van a világon, akit nem a vér szerinti szülei neveltek fel, de nekem az is bőven elég, ha valamit kapisgálni kezd. Okos csajszi, nem hiába jár a Hollóhátba, szépen lassan rájön a dologra. Nem rögtön, talán egy-két hónap, de addigra elég késő lesz.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
A szavaira akármennyire is nem akarom, de mégis csak elnevetem magamat. Én nem vagyok ilyen, sose voltam, nem alélok el egy helyes pasi láttán, soha nem fordult elő. Lance sem tehet meg bármit és én nem heverek a lábai elé, azt szeretem, ha ez fordítva történik meg. Hajlandó vagyok... néhány dologra, de azért eszem ágában sincs túlzásba vinni a dolgot, az már nem én lennék. - Hogy te miket gondolsz a lányokról... persze vannak ilyenek, de ők gyengék, a pasikat viszont az ösztön irányítja és ebben nincs köztük kivétel. - megvonom csak a vállamat, hiszen nem fog tudni meggyőzni az ellenkezőjéről. A pasik egyformák, ebben legalábbis biztosan, el lehet csavarni a fejüket, maximum ledobod a felsődet és szépen törlődik minden, ami eddig ott volt bent és bármennyit is számított. Ők egyszerűen csak ilyenek és kész. Persze a nők között is vannak nehéz esetek, olyanok, akiknek elég pár romantikus gesztus, néhány légből kapott ígéret és kész, de azért ennek könnyebben ellenállnak, mint mondjuk egy pasas a női testnek. Nem hiszem, hogy túl sok van köztük, aki egy felajánlkozásra nemet mondana, főleg mert nőt szerezni nehezebb, mint egy nőnek pasit fogni, ez egyszerűen így van és kész. - Hm... erről még nem hallottam, de érdekes lehet, vannak akiknek jót tenne egy ilyen kis kiképzés, annyi szent.- oh igen akadnak olyan bűnöző lelkűek, akiknek nem ártana egy kis kiképzés. Én azért nem vagyok börtönbe való, nem teszek kimondottan rossz dolgokat, csak időnként olyanokat, amiket mások... rossznak gondolnak, de mégis kit érdekel, hogy mit gondol más? Általában úgy sincs igazuk nem igaz? - A Mardekárosok túlságosan nehéz esetek, nem kezdek velük és... egyébként sem szokásom pasizni. - na igen hírbe hoztak már egy-két sráccal, de az a nagy helyzet, hogy én csak szórakozom másokkal, nem igazán szoktam kapcsolatokba belemenni még rövid távon sem, az egyszerűen nem passzol hozzám. Nem kötöm le magamat, maximum csak úgy teszek néha, mint ha, csak mert kell, hogy a rivaldafényben maradjak. - Oh hát persze... szóval nem kapod meg és ezért úgy teszel, mintha nem is kellene. Tipikus pasi hozzáállás, de hidd el nem árulom el senkinek. - cinkosan rá is kacsintok. Ismerem én ezt a heves ellenkezést és ne mondja nekem, hogy van olyan csaj, aki jól néz ki, de nem érdekli egyáltalán, főleg ha a jegyese és ha az, akkor van rá esély, hogy közös szobájuk van, tehát látta már azt a lányt reggel kócosan és persze hiányosabb öltözetben. El nem tudom képzelni, hogy egyszer sem fordult meg a fejében ezek mellett, hogy milyen lenne, inkább az az esélyesebb, hogy azért tagadja ezt ilyen hevesen, mert nem lenne esélye a lánynál és e miatt naná, hogy nem mondja, hogy bejönne neki egy kis hancúr vele. - Ez édes, szóval téged is ennyire vonzanak a titkok... ezek szerint hasonlítunk. - még mennyire, és ha valaki kívülről megnéz minket, még azt is láthatná, hogy a vonásainkban is. Végül is testvérek vagyunk, de nekem ez egyelőre egyáltalán nem tűnik fel. - Jól van, akkor legyen, titokért titkot. Mondasz valamit, amit nem tudnak rólad itt és én is mondok valamit, amit még nem tudsz rólam, rendben van? - a kezemet nyújtom neki, mégis csak így a fair és végül is én is szeretek olyasmiről tudni, amiről senki más sem, akkor miért ne? Ő akart tanulni, ha neki nem fontos, egy izgalmas beszélgetést én is többre értékelek.
Biztos vagyok abban, hogy Justice igenis tud veszélyes lenni, ha akar, elvégre a testvérem, ami pedig engem illet, igen bosszúálló típus vagyok. Ebben mindenképp rám ütött, habár az ő fegyvere a pletyka, de a szavak sokszor nagyobbat ütnek, mint a fizikai erő. Sok emberre nézve rossz az, ha valótlan dolgok terjengenek róluk a folyosókon, hiszen a későbbiek folyamán igen nagy hatással lehet az életükre. Hiába mondják a tanárok, hogy őket hidegen hagyják az eféle híresztelések, mégis jobban a körmükre néznek azoknak az embereknek, akik állítólag valami rossz fát tettek a tűzre. - Talán azért, mert így vagyunk beprogramozva. Te se panaszkodhatsz, nektek is megvan a gyengétek... Egy helyes pasi, aki levesz a lábatokrólm ti pedig rögtön mindent megtesztek érte anélkül, hogy látnátok ennek a végkimenetelét, nincs igazam? A nők terén nekünk sokkal nehezebb dolgunk van, hiszen ha valaki nem olyan, hogy egyből az ágyunkba essen, akkor igenis meg kell dolgozni azért a bizonyos sikerért. Tenni a szépet, elhívni randira a kiszemelt csajszit, udvariasnak lenni vele, mindezek mellett pedig az sem árt, ha megpróbájuk eljátszani előtte, hogy mi vagyunk az álmai pasija, aki képes csak azért megváltozni, hogy igent mondjon neki. Ha minden jól alakul, miénk a kupa, gólt lövünk, majd továbbállunk. Azonban, ha akad valaki, aki nem csak erre játszik, akkor elég szerencsésnek mondhatja magát, ha a nő mellette marad... A lányok mindent megtesznek életük szerelméért, tényleg mindent, ezt túlzás nélkül állíthatom. Bármibe is keveredik az illető, a csajszi mellette fog állni, segíteni fog neki. Nem mondom, hogy ebből sírig tartó szerelem alakul ki, mert előbb-utóbb mindenkinél betelik az a bizonyos pohár, de addig se mindegy, mire lehet őket rávenni. Sok munka van benne, én ezért sem használom ezt a taktikát, de a lányok gyengéje a romantikus pasi. - Dél-Európában is van pár extrém hely, talán rosszabbak is, mint az itteni – vonom meg a vállam töprengve. Állítólag, van valamerre egy sziget, kissé lentebb Görögországtól, ahol van egy igen biztonságos létesítmény. - Úgy hallottam, ott mindennap rendeznek párbajokat, ahol a vesztest megölik. Ha az embernek szerencséje van, akkor az egyik társa végez vele, ha nincs, akkor egy mágikus lény. Tudom jól, hogy errefelé a dementor a divatos megoldás, itt sokkal jobban tisztelik az érzelmeket, nálunk viszont az a szégyen, ha valaki képtelen túlélni. A gyengéket irgalmatlanul eltapossák, ezért olyan rideg a Durmstrang, nem másért. Csak meg kell kérdezni egy balkáni mágust, mitől retteg a legjobban a világon. Tuti, hogy nem az Azkabant fogja mondani. - Ne becsüld alá a mardekárosokat! - csóválom meg a fejem. Drágám, te pont nem a Hollóhátba illesz, hanem a mi házunkba, szorult beléd annyi gőg, hogy nyugodtan helyet foglalhass ott is. - Mi bárkivel jól bánunk, nem volt még egyetlen mardekáros pasid sem? Érdeklődve pillantok Justice-ra, elvégre nem árt egy kissé jobban elmerülni a múltjában, talán akad egy-két olyan ember, aki bővebb felvilágosítást adhatna számomra a lányról. Nehéz eset, nem könnyen nyílik meg, ez pedig kezd bosszantani. Kétségtelen számomra, hogy nem fogja kiadni a mostani hódolója nevét, de legalább már annyit tudok, hogy griffendéles. - Miért kell rögtön mindenkit ágyba vinnie egy pasinak? - vonom fel a szemöldököm. - Attól, hogy jól néz ki még nem lesz szimpatikusabb, és hát tudod... akadnak olyan lányok, akikkel semmi pénzért sem feküdnék le. Na, ő pont olyan. Kell a fenének, több jó csaj is van errefelé, ráérek válogatni. Azt hiszem, ez egy elfogadható magyarázat azt illetően, miért is szeretnék megszabadulni annyira a jegyesemtől. Utálom. Ennyi, most miért kell ezt addig húzni-vonni, amíg ki nem nyögöm a tényeket? Eszem ágában sincs elárulni a lány számára ama apró kis tényt, hogy okkal tartózkodom itt és az nem éppen az egyetem elvégzése. - Csak meg szerettelek volna ismerni – sóhajtok fel. Semmi kedvem tanulni, sokkal érdekesebb Justice magánéletét boncolgatni, főleg azért, mert látom rajta jól, hogy nincs pont ínyére a dolog, de ez ebben a lényeg. - És ha elárulok magamról néhány információt? Cserébe azért, ha mesélsz egy kicsit a magánéletedről. Mit szólsz? Sokat kockáztatok ezzel a kis üzlettel, talán jobb lenne itt és most abbahagyni a lány faggatását, de tudnom kell, milyen az élete és a családja, akik eredetileg hozzám is tartoznak. Nem tagadhat meg tőlem ilyesmit, ez nem lenne fair velem szemben...
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
//
