2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem ismerem még annyira ezt az új világot, így hát érthető, ha rengeteg kérdésem van, főleg hogy egyre több információt megtudok, ami miatt csak még több kérdésem lesz, mint ez a varázslény téma, meg Nessie, meg a sárkányok és persze az elrejtésük, ami lássuk be nem lehet könnyű feladat, főleg hogy egy sárkány nem éppen kis méretű. - Van ahol ennél is szigorúbb, hogy nem tudhatnak róla? Az milyen? - kerekedik ki a szemem. Hát az tuti, hogy oda mondjuk nem megyek, de azért akkor is elég durva, hogy így el van rejtve egy elég nagy világ sokak elől, főleg hogy ez nem valami kis apróság azért és ha jobban belegondolok az unokatestvérem tudott róla, de fel sem merült benne, hogy elmondja nekünk. Ezt akár még zokon is vehetném, bár tény és való, hogy nem vagyunk éppenséggel a legjobb viszonyban egymással, így fogjuk rá megbocsátható. - De gondolom azért néha csak előfordul, hogy valami... tudod félresikerül. - azért akármennyire is rejtenek mindent biztosan csúsznak be hibák és azokat valahogy elrendezik, elsikálják. Tudom-tudom ennek is biztosan utána olvashattam volna már, ha elolvastam volna a Roxfort történetét, meg gondolom még pár finom ám vaskos könyvet, de sokkal egyszerűbb kérdezni, főleg ha már egyébként is sétálunk és van időnk. Ha már nem szólalhatok meg, mert bevonzunk vele valami mágikus vadkant, vagy valamit, akkor gondolom Thess úgyis szólni fog. - Az tényleg nem olyan sok. Na és te azóta ide jársz, hogy... egyáltalán mikor kezdődik itt a suli? - igen ezzel újfent rávilágítok, hogy nem igazán értek az egészhez, a Roxforthoz sem, de azt hiszem ez nem különösebben meglepő, hiszen már jeleztem, hogy nem olvastam el vaskos könyveket és egyébként is jobban szeretem a gyakorlatban megtapasztalni a dolgokat, mint sem olvasni róluk.
Kicsit elgondolkodom, mikor rákérdez, nem kelle-e ezt elmondani a mugliknak is. Látszik rajtam, hogy töprengtem már ezen, de nem igazán tudtam jó megoldást találni, így azt mondom, ami az igazság szerintem. - Nem tudom. Ha kiderülne, az lehet háborúba fordulna, de lehet nem. Szerintem csak azért nem kockáztatják, mert ennek a lehetősége sajnos fenn áll. Szerintem is jobb lenne, ha megtudná a világ, szépen lassan adagolva, ahogy mondtad, de ha rosszra fordulna, nem lehetne visszacsinálni. Talán majd idővel ez amúgy is megtörténik. Itt Európában a mugli-varázshasználó viszonyra vonatkozó törvények és szabályzások sokkal lazábbak, mint máshol. De persze vannak olyan részek, ahol még inkább. Sőt, van ahol a régi mágia létezése ki is derült, de mára már csak ilyen történelmi nagyotmondásnak gondolják, és legendák vannak róla. Szóval nem tudom. Tényleg. - néha megvonom a vállam, néha ingatom a fejem, de az teljesen egyértelmű, hogy tényleg azt mondom, amit gondolok, és egy cseppet sem célom, hogy megvezessem a lányt, vagy szándékosan szépeket mondjak neki, vagy pont fordítva, elijesszem attól a gondolattól, hogy esetleg a jövőben muglik, varázslók, és boszorkányok együtt éljenek. - De az biztos, hogy a varázsvilág törvényei nem csak minket, varázshasználókat, de a muglikat is védik. Ezért nincsenek varázslények által okozott balesetek. Kirendelt emberek vannak, akik csak erre figyelnek. Apukámnak is ez a munkája például. - mondom mosolyogva. Remélem, hogy inkább felkeltem az érdeklődést benne, és megnyugtatom. Kedves lány, és el tudom képzelni milyen lehet neki most, hogy tudja, mi is a valóság a mágiáról. Én is voltam ilyen helyzetben, és nagyon megnyugtatott, hogy valaki válaszolt a kérdéseimre. Látom, hogy nagyon lelkes a kis kaland irányába, így beadom a derekam, legyen, lessük meg azt az egyszarvút. Megígéri, hogy nem fogja keresni a bajt, és hallgat majd rám, ha esetlegesen veszélybe kerülünk. Nekem ennyi elég. - Na jó, akkor legyen. Én vagyok a főnök, neked csak a kalandot kell élvezni. - mosolygom rá egy kicsit. - Nem, ha elindulunk, maximum 40 perc, és az itatónál leszünk. Arra. - bökök a fejemmel a megfelelő irányba, és elindulok. Szerencsére a Legendás lények ismerete órán tananyag az unikornis, és a megfigyelésük is téma, sőt gyakorlati foglalkozás, ezért van egy leshely a karámoktól nem olyan messze, ami már elég csöndes, hogy ne ijessze el az állatokat. - Remélem ott lesznek. Legfeljebb várunk majd egy kicsit. - közben fejemben már azon kattogok, hogy miről kellene beszélgetnünk odafelé, na meg ott, ha már várnunk kell majd. Lehetőleg viszonylag csendben. Remélem a lány kérdez, vagy magától mesél majd, mert ebben nem vagyok olyan jó, de ha már megy egy beszélgetés, könnyen alkalmazkodom, és felveszem a fonalat.
Persze Hermi nem volt ilyen lelkesítő. Ő valahogy mintha mindenben valami nehezítést, akadályt látna, pedig azért igenis van a dolgoknak jó oldala is és szerintem meg is láthatjuk, ha próbálkozunk, de ő szerintem nem is nagyon próbálkozik. Az ő baja, csak nem szeretem, ha ezt rám is kivetíti. - Ez jól hangzik, de akkor miért nem tudhat róla az egész világ? Mármint persze szépen ügyesen adagolva. - persze új vagyok én még ebben és bele sem gondolok, hogy az miféle káoszt szülne. Más, ha egy rokonodról derül ki efféle és megint más, ha egy vadidegenről. Főleg, mert a varázslás elég nagy hatalom ahhoz képest, hogy egy mugli mit tud... nem sokat lássuk be. Valahol érthető, ha jobb ha ezt titokban van, de ha nem lenne akkor nekem sem kellett volna lelépni otthonról és ott hagyni a barátaimat. Azért az úgy sokkal kellemesebb lett volna. Kicsit így olyan, mintha el lennék zárva, kérdés, hogy ez vajon meddig fog majd tartani. - Azért ez durva! És nem lenne jobb, ha a muglik tudnának ezekről, hogy óvatosabbak legyenek? - persze értem én, hogy Nessiet is kordában tartják, meg etetik, de azért mindig vannak balesetek, azért is vannak időnként az újságokban is érdekes hírek nem igaz? Mégis úgy fest mintha könnyebb lenne ez a titkolózás és elfogadni, hogy néha egy-egy mugli megsérül. Na igen tényleg nem értek a témához, pont e miatt vannak a kérdéseim és valahogy úgy érzem, hogy Thess sokkal inkább értelmesen meg tudja őket válaszolni, mint Hermi. Ő jó eséllyel már csak a kérdés felmerülése miatt is lekorholna csak, hogy hogyan juthat efféle eszembe egyáltalán. - Becs' szó senkinek se mondom el! Tudok titkot tartani, sőt ebben kifejezetten jó vagyok! - még meg is emelem a kacsómat, a jobbat pedig a mellkasomra teszem. Eskü, hogy nem mondom el senkinek, főleg mert ha maradnom kell még egy ideig, akkor legalább már ismerek valakit, aki időnként kicsit vállalja, hogy áthágja a szabályokat és az mindig hasznos lehet. Jó, hogy nem mondom el senkinek sem, mert akkor máskor esély se lenne erre. Mennék is már, de aztán jön a másik kis ígéret is, ami már nehezebb dió, de persze azonnal rávágom a választ. - Naná! Úgy lesz, ahogy mondod. Te vagy a főnök, meg minden! Messze vannak? - be vagyok sózva rendesen. Ha elmesélem bármelyik barátomnak azt, ami itt történt, persze ha már mesélhetek erről nekik és azt mondom, hogy láttam egy unikornist, tuti, hogy nem fogják elhinni. Érthető, én se hinném el másnak, de velem fog megtörténni és jesszus... tényleg így lesz! Frankó lenne sárkányt is nézni, de Hermi mondta azok nincsenek itt a suli területén. Gáz, de nekem már az unikornis is elég lesz így elsőre, komolyan.
Örülök, hogy sikerül jobb kedvre derítenem a lányt a jövőjével kapcsolatban, máris jobb színben van, és nem tűnik olyan letörtnek. Nekem is nagy mosolyt csal az arcomra, ahogy a képregényekről és szuperhősökről beszél. Mégiscsak muglik voltak a szüleim, és egy mugli falucskában van az otthonom, ismerem az ilyesmiket. - És ha megtanulod irányítani a képességeidet, és varázshasználónak leszel nyilvánítva, akkor lehetnek bizalmasaid is. Olyan muglik, akiknek beszélhetsz a varázsvilágról, ha cserébe betartják a titoktartást. Például a szüleid, vagy a legjobb barátod. Igazából sok mugli tud a varázsvilágról, főleg azok, akiknek varázsló a párjuk vagy a gyerekük. Szóval még ez sem lesz baj, nem kell majd örökre titkolóznod. - mondom neki még el azt, ami esetlegesen még aggaszthatja. Egy cseppet sem zavar Alesha komolytalansága, igazából érdekesebb személyiség így, mintha egy begyöpösödött varázsló lenne. Engem is jobb kedvre derít, bár amúgy sem vagyok egy alapból karótnyelt egyén, inkább olyan semmilyen lehetek kívülről, ha valaki figyel. Ha meg szóba állnak velem, egész kommunikatívnak mondadám magam. - Igen, lényegében bármilyen élőlényét. - bólintok kérdésére, majd megválaszolom a következőt is, egy kis nevetés kíséretében. - Sőt, akár magasabb is, szóval bölcs döntés, ha elkerülöd őket! - az unikornisok létezésének tényére pedig teljesen fellángol, és szemében látom a kíváncsiságot, na meg az égető vágyat, hogy lásson egy egyszarvút. Elmosolyodom hát, és nagyot bólintok. - De csak ha kettőnk között marad! Piton nem örülne, ha megtudná, aztán kapnám a büntetőmunkák hadát. - szögezem le, de nem hiszem, hogy ebbe az apró kis feltételbe ne menne bele a lesésért cserébe. Szerencsére nem csak mondom magamról, hogy le tudok vezényelni egy ilyen kis túrát, hanem valóban így is van. Tehetségesnek számítok a legendás állatok tanaival kapcsolatban, tudok nyomot olvasni, és ismerek ivókat is az erdőben, nem is annyira messze, a veszélyes ragadozók pedig éjszaka vadásznak, addig meg még hosszú órák vannak hátra, fél kettő felé jár az idő. Végül a lány felé fordulok, és egy kicsit komolyabb arcot vágok. - És még valami, de utána ígérem, hogy mehetünk, rendben? - kis hatásszünet és helyeselés után folytatom, de nem nyomasztó hangnemben, hanem inkább kérő, kicsit aggódóban. - Ha bármi van, és azt mondom, hogy vissza kell fordulnunk, akkor hallgass rám, oké? Hidd el, mindent megteszek, hogy megvédjelek, ha esetleg szükség van rá, sőt, azt is megígérem, hogyha most nem látunk unikornist, elviszlek máskor, de ha mondom, hogy megyünk, akkor megyünk, jó? - mosolygom, érezni, hogy ez tényleg az ő védelme miatt van, nem ellene, nem fogom bevetni, mert idegesít és semmi ilyesmi, ez egyszerűen a vészhelyzeti terv.
- Köszi! Jó fej vagy. Igazából nem is tudom mi lenne a jobb, mert azért ez elég menő. Van egy csomó képregényem és most olyan, mintha én is valami szuperhősféle lennék, ami azért elég izgi. - na igen nem tudom azért én még ezt sem olyan halálosan komolyan venni, ami talán érthető, hiszen még fiatal vagyok és kevés dolgot veszek eleve komolyan. Nem is történtek még velem igazán rossz dolgok, amik arra ösztönöztek volna, hogy megkomolyodjak. Gondolom egy olyan lány, mint ő azért egészen más, mint én, hiszen az ő élete egész más, sokkal-sokkal komolyabb, ha ilyen sérülései vannak. Talán, ha emlékeznék rá mi történt én is megváltoztam volna, de azt mondom mázlim van, hogy gőzöm sincs róla. Nem is akarok megváltozni. - Azt hiszem értem, de akkor azt mondod ez a kelpi felvehet más alakot is? Akármit? - hű azért nem egyszerű olyan lényektől távol tartani magadat, amiket még az is lehet, hogy fel se ismersz. Mert, ha felveszi valaminek az alakját akkor biztosan másét is fel tudja venni, ami azért elég ijesztően hangzik, na nem mintha ijedős lennék, de hogy még a jeti is létezik! Azért ez állati! És én nem mesélhetem el a barátaimnak, ami ebben az egészben a legrosszabb, pedig az lenne az igazán állati csak. - Négy... méter... magas? Azta! Na akkor vele sem akarok összefutni, rejtőzködjön csak! - szélesedik ki a mosolyom, amikor pedig rátérünk a még izgibb részre, azaz az unikornisokra csak még inkább felkelti az érdeklődésemet. Azért egy unikornis csak nem olyan nagyon veszélyes, hogy ne leshetnénk meg. Annyira már nem is tűnik sürgősnek, hogy visszajussak a szobámba... - Hű! És... te képzettebb személynek számítasz? Mondd, hogy képzettebb személynek számítasz! - tudom az előbb még a kelpitől paráztam, de akkor is unikornis! Csak könyvekben láttam, meg rajzolt formában, de ha létezik igazából, hát naná, hogy meg szeretném nézni! Azért ez állati jó lehet. Van ennek a varázsvilág dolognak előnye is. Nem szeretnék találkozni egy jetivel sem, ez holt biztos, de hogy minden embernek látnia kell egyszer legalább egy unikornist az életében az tuti biztos!
Hallgatom a lányt, és teljesen megértem az aggodalmait. Látszik, hogy némiképp gondterhelt lesz az arcom. Empatikus vagyok, még akkor is, ha nem látszik rajtam, és jól tudom, hogy milyen kilógni a mugli világból, és hogy a varázstalanok milyen szélsőségesen tudnak reagálni a mágia létezésének tényére. Próbálok neki biztató dolgokat mondani, de semmiképp sem hazudni. - Teljesen értem, miért érzed magad rosszul, de szerintem mindenképp haza mehetsz majd. Vagy úgy, hogy elveszíted a képességeid, vagy úgy, hogy megtanulod őket irányítani. Lehet meg tudnak gyógyítani, és akkor hamarabb hazakerülhetsz, ha pedig nem tudják elnyomni a vadmágiát benned, meg kell tanulnod hogyan használd. Lehet, hogy nem úgy varázsolsz, mint az átlagos boszorkányok, de szinte tuti, hogy képes vagy irányítani, csak még nem tudod hogyan kell. - nem tudom meggyőzöm-e, így próbálok ésszerű érvet felhozni. - Például a boszorkánynak és varázslónak született gyerekek is használnak ilyen fókuszálatlan varázslat-megnyilvánulásokat, és ők is pálca nélkül csinálják olyankor. Sőt, sok varázshasználó tud pálca nélkül varázsolni, ha már elég képzettek. Szóval ez tanulható, ne aggódj. - tényleg próbálom biztatni, és finoman mosolygom is hozzá. Jó lenne, ha megnyugodna, teljesen biztos, hogy a minisztérium meg fogja oldani ezt. Olyan nincs, hogy soha többé nem láthatja a szüleit és a barátait, de lehet, hogy több időbe fog kerülni, mint szeretné... Néha a megnyugvás furcsa helyekről is jöhet. Például sebhelyes arcú lányoktól, akiket elgázolunk, majd beszélgetésbe elegyedünk velük. Annak viszont egyértelműen örülök, hogy a legendás lényekről tartott rövidke beszámolóm eloszlatta a félelmeit, és jobb kedvre is derítette egy kicsit, így örömmel válaszolok a kérdéseire. - Persze! Nessie különleges kelpi, mert egy tengeri kígyó alakját szereti felvenni, és láthatóan nyugodtabb, mint a többi. Valószínűleg azért, mert a legnagyobb, így nincs természetes ellensége, szóval azzal szórakoztatja magát, hogy muglik elől bújócskázik, vagy hogy is fogalmazzak. Szeret szerepelni. A minisztérium erre szakosodó osztálya pedig eteti, és ezzel gondoskodik róla, hogy senkit ne bántson. Valószínűleg nagyon megvadulna, ha megpróbálnák elvinni az élőhelyéről, és a muglik amúgy sem hiszik el a létezését, így hagyják is. - egész lelkesen mesélek neki, mint egy jó tanár, lehet megszerettetem vele a legendás lények különleges világát. Gesztikulálok, bólogatok, miközben magyarázok, és persze a jeti kérdéssel folytatom. - Ugyanez. Létezik, Tibetben él, és feltételezhetően a trollok rokona, de nem tudni biztosan. Fehér bundája van, és vagy négy méter magas. Muglikra elég veszélyes, de fél a tűztől, és nagyon kevés van belőle, szóval elég nehéz összefutni eggyel. - mosolygom, igazából jó kedvem van, neki is feltűnhet, hogy valószínűleg szeretem ezt a témát, és ezt a lelkesedést adom a mondandómhoz, talán ettől még élvezetesebb hallgatni. - Háááát... - kezdem cinkos hangon. - Tudom hol élnek az erdőben, és képzettebb személyeknek, nappal nem olyan veszélyes az erdő... Ráadásul az unikornisok a lányokat jobban szeretik. Nagyon nemes lények, gyönyörűek, és mivel inniuk kell, megleshetők a kis tavaknál... - kezdem kicsit elgondolkodva, mint aki noszogatást igényel. De látszik, hogy egyértelműen hajlok az apró kis csínyre, na meg az unikornislesésre.
- Pedig lehet, hogy csak az alkohol hatna rá, nem tudom mi más lazíthatná el. - tényleg nehéz elképzelni, hogy az unokatestvéremre bármi is jó hatással lehet, de persze talán igen van, amitől még ő is ellazulhat. Azért nem akarom elbízni magamat, hogy netán rá is jövök és akkor kevésbé fog a nyakamra járni. Ennek sajnos nagyon kicsi az esélye, főleg jelen helyzetben, amikor nagyon komoly dolgok zajlanak körülöttem. Nem hiszem, hogy vállat rántana bármilyen komoly témára is, vagy akár az én ügyemre, csak mert ellazul valami csoda folytán. Sajnos kizártnak tartom. - Van azért ebben valamennyi logika, ezt aláírom, szóval igen itt biztosan biztonságosabb, csak azért pocsék érzés, hogy nem tudom meddig leszek itt, vagy egyáltalán bármikor hazamehetek-e. Közben Hermi azt mondja még nem tudják hogyan oldják meg, hogy ne legyek ilyen, viszont így nem mehetek haza, viszont itt sincs helyem, mert nem tudok úgy rendesen varázsolni. Érted? - igazság szerint nem is tudom, hogy miért pont neki mondom el ezeket, mert hát nem logikus, alig ismerem és nem egy bizalomgerjesztő a kinézete a sebhely miatt, de most mégis jól esik kiadni magamból az aggodalmaimat, amikből azért van bőven. - Szóval én ne panaszkodjam. - azért zavarban vagyok, mert hát nem tudom, hogy mit is illene mondani, főleg hogy láthatóan őt ez az egész nem érinti azért annyira komolyan, mint ahogyan én állok hozzá, de talán érthető, neki már volt ideje megszokni, nekem viszont új még ez az egész és nem tudom, hogy vajon hasonló helyzetben mit tennék, vagy hogyan vészelném át. Elég pozitív személyiség vagyok, de egy ilyen sokk biztosan rám se lett volna jó hatással. - Komolyan? Nessie létezik? De durva! És megvédik tőle a muglikat? - mert ezek alapján, amiket a lány mesélt eléggé veszélyesek ezek a lények és egy szabadon van csak úgy egy tóban? Jó gondolom több is van szabadon, de a muglik nem tudnak védekezni ellenük. - Na és a Jeti? - kerekedik el a szemem, amikor tudatosul, hogy akár még a Jeti is létezhet, ha vannak sárkányok és kelpi is a világon. Elég fura, ki tudja hogy mennyi mindent titkoltak már így is el előlünk! - Unikornisok? Azta! Ééés az az erdő mennyire nagyon tiltott úgy... komolyan? - igen látom a sebhelyét és persze értem is, hogy mi mennyire lehet veszélyes, de ettől még... unikornisok! Az azért nem olyan kis apróság és persze állati izgalmas is lenne. A suliban is vannak tiltott dolgok, de persze nem mindent veszünk azért halálosan komolyan, mint ahogyan elvárnák.
Fintorgok, mikor elmondja, hogy testőrt akart mellé állítani. Nekem ugyanaz a véleményem. Nem bírnám ki, ha valaki minden lépésemet figyelné. Nem azért, nem csinálok semmi rendkívülit általában, és még csak nem is vérfarkas dolog az oka, hanem a tudat maga. Hogy valaki jön, és figyel. Szóval egyértelműen látszik az arcomon, hogy ez nekem sem feküdne, de nem fűzök hozzá már semmit. Hermione viselkedésére vállat rántok, próbálok kitalálni valamit, hogy mi oldaná meg a helyzetet, de nyilván esélytelen vagyok úgy, hogy nem is ismerem. - Biztos van valami, amit szeret, vagy ami kicsit ellazítja. - mondom azért, hátha alapon, miközben vállat rántok és folytatom. - Az nem lehet, hogy nem pihen sosem, és nem tudja elengedni magát. Biztos van valami, ami ilyen hatással van rá. És nem feltétlenül az alkohol. - teszem hozzá még viccesen, és mosolygom. Persze félig komoly, mert akik nagyon csak a logikára építenek, sokszor lesznek nyitottabbak és lazábbak, ha isznak egy kicsit. Persze nem a mértéktelenség segít, és nem is biztatnám Alesha-t arra, hogy itassa le az unokatestvérét, hogy megnézze vajon akkor levetkőzi-e karótnyelt stílusát, de pusztán elméleti síkon azért el lehetne gondolkodni rajta... Végül az elrablására terelődik a szó, és a lány elmesél mindent, amire emlékszik. Rajtam látszik hogy töprengek, de nem jutok egyről a kettőre. Azt meg tudom neki magyarázni, hogy hogyan találták meg az aurorok, hát meg is teszem, hátha megnyugtatja, hogy tud valami biztosat az ügyről, és nem mindenhol csak az ismeretlen, kérdésekkel teli világ van körülötte. - Van egy rendszer, ami érzékeli a kiskorúak mágiahasználatát, így bukkanhattak rád. De még szerencse, hogy időben, mert lehet az elrablók visszamentek volna érted idővel, hogy megnézzék hogy haladsz az új képességeid irányításával, vagy bármi. Szóval az biztos, hogy itt nagyobb biztonságban vagy. - nem tudom, hogy segítek-e ezzel, de inkább megpróbálom, minthogy kihagyjam, pedig működött volna. - Szóval nekem az a tippem, mint auror-tanoncnak, hogy valamiféle kísérlet lehetett, és azért helyeztek vissza az eredeti környezetedbe, hogy ez a változás ne befolyásolja az eredményeket. - nyilván ez csak találgatás, de az elmondottak alapján ez tűnik logikusnak számomra, így megosztom a lánnyal. Tudom, hogy élesben az aurorok nagyon keveset beszélnek a kihallgatáson túl a sértettel, és nem is mindig tájékoztatják megfelelően az ügy állásáról. Így talán jobb lesz, hogy valamit elmondok neki. Biztosan ő is kíváncsi, hogy mi folyik az életében. Elmesélem a történetem, némi csúsztatással, a lány pedig nagyon kedvesen reagál, és kicsit kuncogok, mikor elmondja, hogy a kelpi milyen hülyén hangzik. - Nem, egyáltalán nem látok rá. - válaszolom, a szememre feltett kérdésre. - És sajnos a kelpik mágikus tulajdonsággal rendelkező bestiák, így az általuk ejtett sebesülések gyógyítása nagyon nehéz. Így is sok kezelve, ez csak a maradék. - magyarázom neki miközben megrántom a vállam, és próbálom sugallni, hogy ez nekem normális, nem kell miatta sajnálni, és azért sem kellene rosszul éreznie magát, hogy megkérdezte. Látom rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát, így megpróbálom egy érdekességgel szórakoztatni. - Van egy kelpi, amit a muglik is ismernek. A Loch Ness-i szörny, Nessie néven nevezik. Biztos te is ismered a történetét. A Minisztérium úgy döntött, hogy nem kell eltusolni a feltűnését, mert a muglik amúgy sem hiszik, hogy valójában létezik. Pedig Nessie a jegyzett történelem legnagyobbra nőtt kelpije. - megosztom ezt a a varázslók között köztudott tényt, hátha jobb kedvre deríti, mert úgy látom, hogy a történetem kicsit lelombozta, sőt lehet meg is ilyeszette, pedig egyáltalán nem volt célom ez. Megnyugtatom hát, hogy a fekete tóban nincsenek ilyen lények. - Nem, nem, itt nincsenek ilyen veszélyes bestiák. A Tiltott Rengeteg az egyetlen, ami veszélyes lehet, de nem véletlen tiltott. Meg vannak ott csodás és nemes teremtmények is, mint mondjuk az unikornisok, vagy a hippogriffek. Szóval a diákok által is látogatható helyek biztonságosak. - remélem, hogy sikerül megnyugtatnom egy kicsit, és nem fog félni a legendás lényektől, elvégre rengeteg közülük teljesen ártalmatlan. Szívesen mesélek neki róluk, ha érdeklődik a téma iránt, elvégre ez a specialitásom, vagy mi a szösz. Közben persze befelé sétálunk, ha a lány ismeri már a járást egy kicsit, hamar feltűnhet neki, hogy a Nagyterem van célba véve. Feltételezem, hogy Avalon ott megtalálható ilyenkor.
- Ugye? Pontosan! Az elején még azt is kitalálta, hogy valaki folyton velem lesz, hogy ne legyen bajom és ne kerüljek bajba. Ezt szerencsére sikerül kikerülnöm, tuti, hogy nem bírtam volna ki. - még akkor sem, ha nem ő az, aki a nyomomban jár, hanem valaki mást állít rám, de az, hogy valaki állandóan utánam settenkedjen, figyelje minden lépésemet... na azt nem viselném el. Úgy már tényleg olyan lenne ez a hely, mintha valami börtönben lennék, pedig arról volt szó, hogy ez az egész a biztonságomat szolgálja nem pedig ellenem van. - Persze én is tudom és nem is utálom őt, sőt még kedvelném is, ha egy kicsit lazább lenne, de még a viccet is komolyan fogja fel és... hát állati nehéz vele. - jó persze tény, hogy időnként direkt szurkálok oda neki már csak azért is, de tényleg még a poénos megjegyzésekkel se tud mit kezdeni, mintha számára minden csak a kötelezőből és a logikusból állna, pedig vannak helyzetek, amikor csak tesszük, ami épp eszünkbe jut, hagyjuk hogy sodródjunk az árral stb. Ő viszont erre valahogy mindig is teljességgel képtelen volt. Komolyan hihetetlen, hogy rokonok vagyunk. - Nem régen, de mivel nem emlékszem rá... - vonom meg a vállamat. - Csak azt tudom, hogy vagy három hete jöttek ezek a fura képességek és aztán jöttek az aurorok. Valami olyat magyaráztak, hogy érzékelték a mágiahasználatot, aztán meg ide kerültem. - de hogy miért hagytak a muglik között fura képességekkel, akik ezt csinálták arról igazából gőzöm sincs. Biztosan ennek is van oka, csak hát nem tudjuk kik csinálták így nehéz őket megkérdezni. Mondjuk pont e miatt nem hiszem, hogy nagy veszélyben lennék, ha egyszer hazamehettem, akkor gondolom nem jönnek utánam megint, hogy újra elvigyenek. Azt viszont nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek rá a sebhelyére. Elég durván néz ki és az ilyen nem mindennapi, főleg nem a muglik között, ahonnan én jöttem. - Hű az elég ijesztő lehetett, bár ez a kelpi név elég... béna, de... sajnálom. Akkor nem is látsz a sérült szemedre egyáltalán? Hát... sajnálom, én meg azt hittem a mágiával elég sok mindent, szinte mindent meg lehet oldani. - azért most először még én is elcsendesedem kicsit, főleg amikor azt fejti ki, hogy mindenhol vannak rajta karmolások, a karján, a hátán, a lábán is. Az nem lehetett egy olyan kis apróság, amikor odakap a macska, az az izé... az a kelpi, vagy mi a szösz jó eséllyel majdnem szétkapta szegényt. - Szóval keplikkel ne barátkozzam, vagy... ne menjek tavak közelébe? Fú, ugye ebben a tóban nincsenek? - azért elkerekedik kissé a szemem, sőt mintha még ezúttal talán egy egész kicsit meg is lennék ijedve. Talán.... mondom talán lehet, hogy volt Herminek minimálisan igaza abban, hogy ez a világ tényleg elég veszélyes lehet, ha ilyesmi is megtörténhet egy tíz éves kislánnyal, hogy megtámadja valami rémség.
- Igen, így akartam érteni. Én is inkább a szabad-lelkűek táborát szaporítom. Vagy legalábbis inkább azt, mint a szabálymániásokét. - mosolyodom el egy kicsit, majd folytatom. - Szóval teljesen megértem, ha idegesít és kikészít a túlzott irányításmániájával meg a tökéletességre való törekvésével. Rossza, amikor megkötve érzed magad valaki által. - nekem is vannak ilyen élményeim, amikor a "család" rányomja a saját akaratét az egyik tagjára. Nekem az vált be, hogy kiléptem, de nyilván nem teheti meg mindenki, és nem is mindig ez a legjobb megoldás. Sok problémát meg lehet beszélni, és ki lehet javítani, de nem az összeset. Akkor meg talán jobb tartani az egészséges távolságot. Alesha-nak persze esélye sem lenne, tekintve, hogy össze van zárva az iskolában Hermione-val. Szóval megértem, hogy nem lehet neki könnyű. - Csak a rokona vagy, nyilván nem akar neked rosszat. De igen, van, amikor túlságosan különbözünk másoktól, és ez szétszakít minket... - hallani, hogy tapasztalatból beszélek, de nyilván könnyebb azt feltételezni, hogy az iskolai kirekesztettségemről beszélek, mint az őrült szüleimről, akiktől elszöktem. Minden esetre az volt életem legjobb döntése, mert azóta ugyan sok minden megváltozott bennem, de önmagam vagyok, és lehetek, jobban, mint gyerekkoromban. Az elrablásáról szóló kis beszámolójára csak hümmögök, de nem tudom megállni, hogy ne játsszam a nyomozót legalább egy kicsit. Az auror létem fel van villanyozva a nyomozás lehetőségétől, ráadásul egy ilyen izgalmas témában. Kinek lenne előnye belőle, ha muglikat varázshasználóvá tehetnének? Az elrablók nyilván mugli családból származó muglit szemeltek ki, de hogy-hogy nem tudták, hogy van az ágnak boszorkánya? Nem néznek utána rendesen a dolognak? Vajon voltak más ilyen esetek is? Sok kérdés merül fel bennem, de a lány nyilván nem tud ezekre válaszolni, nem is terhelem szeglényt azzal, hogy feltegyem őket, helyette olyasmit kérdezek, amire tud is választ adni. - Ez az egész mostanában történt? Vagy még régen? És amúgy is, otthagytak a muglik között furcsa képességekkel? Nem tudok elképzelni, hogy mi történhetett. - lehet, hogy az egész félresikerült kísérlet volt? Vagy a kísérlet sikeres volt, de a végét megzavarták? Bárhogy is legyen, ártatlan embereket rabolnak el, és ezt nem szabad hagyni. Tengernyi fejemben áramló kérdés közül az ránt vissza a jelenbe, hogy Alesha a sebhelyeimről kérdez. Egyáltalán nem látszom megsértettnek, vagy ilyesmi, nyilván más is megkérdezte már, így könnyen válaszolok rá. És amúgy is. Én is kérdezgettem, válaszolt nekem, úgy jogos, ha én is válaszolok, ráadásul elég nyitottak vagyunk most. Talán engem is befolyásol a tudat, hogy a lány valószínűleg valamikor a közeljövőben távozik az iskolából. - Még kb 10 éves lehettem, amikor megtámadott egy kelpi. Nem tudom, hogy hogy került oda, mert általában tavaknál vagy folyóknál él, de nyilván éhes volt már, úgyhogy élelem után nézett. Ez egy alakváltó vizidémon, ami honos Írországban, én pedig kislány voltam, fogalmam sem volt, hogy mi az. Egy ló alakjában jelent meg, ahogy általában, de aztán két lábra állt, szőrös, karmos lény alakját vette fel, és nekem esett. Apa mentett meg, ellátta a sebeim legjobb tudása szerint, de az ilyen lények által okozott sebesülések mágikus természetűek, szóval nem olyan egyszerű meggyógyítani őket. Akkor vakultam meg a jobb szememre, és azóta vannak a sebhelyek is. - hangom olyan mesélős, nincs benne semmi, ami rossz érzést kelt. Az elmesélés végén félresöpröm a hajam, félig felfogom az ujjaimmal, és jól látszik, hogy a karmolások a fülemen folytatódnak, tetejéből hiányzik egy darabka. - De mindenhol máshol is vannak. A karomon, hátamon, lábamon... - elengedem a hajam, miközben merántom a vállam, a tincsek visszaomlanak a fülemre, és csak reménykedem, hogy nem sokkolom a lányt. Tudom, hogy a történetem nem teljesen a valóság, nem kelpi volt, hanem egy vérfarkas, de az még egy muglinak is lehet leesik, hogy várj, az nem terjed? És ezt azért most nem akarom kimagyarázni.
- Közepesen idegesítő? Ezzel nem értek egyet, Hermi iszonyú fárasztó tud lenni a szabálymániájával. - azt már hozzá se teszem, hogy az unokatesóm sem kedvel éppenséggel engem, de hogy Tesshez hogyan viszonyulna na azt nem tudom, de talán nem is nagyon számít, hiszen nem ismerik egymást és kétlem, hogy az elbeszélésem után ez megváltozna. Tess nem tűnik olyan tipikus közéleti személyiségnek, aki könnyen és lazán ismerkedik bárkivel is. Kész csoda, hogy esetemben nem vette zokon az ütközést, vagy mondjuk azt, hogy még a sebhelyét is úgy megbámultam. Cserébe viszont neki is felvázolom, hogy miért vagyok itt. Hermione kérte, hogy szerezzek barátokat és azt hogyan lehetne, ha már az elején nem vagyok senkivel sem őszinte és titkolózom? Meg amúgy is arról volt szó, hogy ez a hely biztonságos, szóval nem hiszem, hogy azzal ha valakinek elmesélem a sztorit bajba kerülök, főleg hogy gőzöm sincs, hogy mi történt. - Nem igazán tudom, külsérelmi nyom nem volt rajtam csak ez a... változás bennem, a mágia, vagy a jó ég tudja, de hogy mi történt arról fogalmam sincs. - vonom meg a vállamat. Nem rég egy srác, akinek meséltem a dologról magyarázott valamit valamiféle bűbájról... vagy átokról, ami képes elvenni az ember emlékeit, szerinte könnyen lehet, hogy rajtam is valami effélét hajtottak végre és ezért nem emlékszem semmire sem, ami velem történt. Könnyen lehet, hogy igaza van, de persze az aurorok még csak erről se mondtak túl sokat, ne hogy könnyebb dolgom legyen és rájöjjek, hogy mi a jó élet van a háttérben. - Testvérem nekem sincs és igazából Hermivel se találkozunk túl gyakran és nem is valami jó a viszonyunk. Oké... tudom, hogy nem akar rosszat, csak tudod nagyon fárasztó és annyira mások vagyunk. - sóhajtva vonom meg a vállamat. Azért valahol mélyen bánt ez a dolog, persze soha sem mondanám meg neki, könnyebb piszkálni, szívni a vérét és beszólni neki, hogy miért nem tud kicsit lazább lenni és miért nem képes könnyedebben kezelni az életét, de ettől még az unokatesóm és nem lenne rossz, ha jobb viszonyban lennénk egymással. - És te... na jó, tudom, hogy bunkóság, de ez mitől van? - nem érek hozzá, de az arcára mutatok, ahol a sebhely van. Tudom, nem szép dolog az ilyesmire rákérdezni, de ha már nyíltak vagyunk és én egyébként sem vagyok egy visszafogott típus... meg aztán lehet, hogy nem maradok itt sokáig, nem kell a miatt izgulnom, ha netán van aki nem kedvel meg, vagy akár meg is utál, hiszen talán egy hét múlva már itt sem leszek és szépen el is felejthetnek.
- Hát az elég nagy túlzás lenne, ha azt állítanám, hogy ismerem. Nyilván hírhedt a maga módján, vagy mit tudom én, de egy szót nem beszéltem vele életemben. Kb annyit tudok róla, hogy nyolcadikos, mint én, Griffendéles, közepesen idegesítő, de engem nem nagyon érdekel a dolog. Türelmes ember vagyok. - vonom meg a vállam, majd hozzáfűzök pár dologot a lány kérdéséhez kapcsolt komolyabbnak mondható kis leírásához, magyarázatához is. - De a leírásod alapján nem egy szimpatikus személy. Nyilván ő is ezt gondolná rólam. Együtt kezdtük az iskolát, de mondhatni nem igen érdeklődtünk a másik iránt. Hallom nem hagytam ki semmit. - kicsit cinkos a mosolyom, vállat rántok újra, magamtól is rájöttem, hogy valószínűleg nem puszipajtások Hermione-van. Nem nagyon izgattak sosem az iskola nagy "hősei" vagy mi a szösz, nekem ők is olyanok, akik érdektelenek, mert én is érdektelen vagyok nekik. Nyilván ez nem negatív dolog, hanem egyszerűen természetes. Nagy ez a suli, sokan vagyunk, természetesen nem beszél mindenki mindenkivel, nem ismer mindenki mindenkit névről. Nyilván vannak páran, akiket talán igen, mint Potter, Granger, ilyenek. Lehet engem is sokan megjegyeztek a sebhelyemről meg a furaságomról, de kit zavar ez már? Túlléptem ezen az egészen. Nem vagyok egy pletykás alkat, nem igen köt le az ilyesmi. Figyelek rá, ahogy elmeséli az elrablásának ködös történetét, össze is ráncolom a szemöldököm, miközben félredöntöm a fejem. Figyelek rá, ahogy egyben elhadarja az egészet, a végén pedig levegőt vesz. Látszik rajtam a meglepődés, nem nagyon hallottam még olyanról, hogy valakik elraboltak varázstalanokat, hogy valamiként különlegessé tegyék őket. Őszintén nem is értem, hogy mi motiválna egy ilyen elrablót, de végül a gondolataim másra terelődnek, és inkább az egyértelműen fontosat kérdezem meg. - De akkor nem bántottak, nem sérültél meg? Vagy egyáltalán nem emlékszel semmire? - kissé aggodalmasan méregetem a lányt, lehet sebhelyek után kutatok. Tudom jól, hogy milyen a fájdalom, amit nehéz elfelejteni, és ha Alesha-t bántalmazták, vagy ilyenek, az mindent megváltoztatna a szememben. Persze az ügy így is megpiszkálja az auror elmémet, pörögnek a gondolataim. Minden esetre nem akarom kihallgatni, és ha a képzett aurorok nem tudták megfejteni a rejtélyt, akkor én sem fogok rájönni itt helyben gyorsan. Közben nyilván próbálok figyelni a lány szavaira is. Valahol megértem, hogy unatkozik itt, valahol pedig egyáltalán nem tudom felfogni, hogyan lehet unatkozni itt, ha semmit nem tudsz a mágiáról, és most ismerkedsz a létezésével. Eszembe jut, amikor én voltam így vele, és kis mesevilágba csöppentem, ami minden volt, de unalmas az nem. - Arra minden esetre rájöttem, hogy nem vagy jóba az unokatesóddal. Nem tudom, nekem se testvérem, se unokatestvérem, szóval nem tudom milyen lehet nem egykének. - arra nyilván nem térek ki, hogy lehet vannak testvéreim, csak én nem tudok róla, mert a szüleim igazából nem azok voltak, akikkel jó élni... És valójában mondhatni örökbefogadott gyerek vagyok, ahogy ezt a mugliknál mondani szokás. És hogy az örökbefogadó apám a vérfarkas, aki összekaszabolt... Igen, azt hiszem sok részletre nem térek ki... Meg úgy nem is tértem ki soha. Többet között ezért is nem elterjedt tény rólam, hogy sárvérű vagyok. Nem is tudom mit csinálnának velem a Mardekáros társaim... Apa mondta, hogy lehet nem azért kerültem ebbe a házba, mert nekem vagy szükségem rá, hanem azért, mert nekik van szükségük rám. Nem tudom, lehet. A Süveg meg csak tudja mit csinál. De ennek amúgy is már nyolc éve, és senki nem szólt, hogy útközben meggondolta magát az a koszos, gyűrött fejfedő, szóval nyilván nem tévedett...
Oh igen megszoktam már, hogy eléggé meglepem az embereket itt a bejelentésemmel, hogy mugli vagyok és persze már sikerült belefutnom olyanokba is, akik az unokatestvéremet is ismerik... úgy fest elég sokan is vannak, így aztán végképp megértem a meglepett homlok ráncolást és szemöldök összehúzást. Nem csoda, ahogyan én is ledöbbentem, amikor először Hermione bejelentette, hogy ő bizony boszorkány és ezek a dolgok, amiket én produkálok nem is annyira furcsák, inkább csak azért, mert én mugli vagyok, no meg pálca sincs nálam és az azért dukálna. Na nem mintha nem lenne röhejes az, hogy egy pici, vékony fadarabbal hadonásznak. Nem sokkal menőbb, hogy nekem csak úgy a kezeimből tör ki a tűz? Na ugye, hogy de! - Szóval te is ismered. - sóhajtok egész belenyugvóan. Igen, már különösebben meg sem lep, hogy lépten-nyomon olyanokba botlok, akik természetesen tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy ki is az a Hermione Granger. A további felvetésekre azért bólintok, bár ha jól sejtem ez már csak hangos gondolkodás, ahogyan levonja a konzekvenciákat és jól is sejti, ezért nem ismerem fel a sálát. - Az unokatestvérem és... te nem ismered őt? - ha már a nevével tisztában van azért biztosan a hírével is. Ember legyen a talpán, aki oda mer mennyi hozzá, hogy elkérje a jelszót. Előtte tuti a fejmosás. - Ha oda megyek hozzá, hogy elérjem a jelszót minimum lehord a sárga földig, mert még mindig nem olvastam ki a Roxfort történetét. Tudod te hogy milyen vaskos az a könyv? Simán embert lehet ölni vele, de komolyan! Meg aztán... tudod Hermi azt gondolja, hogy minden a tudás és ha valakit nem érdekel annyira és esetleg nem mindig figyel oda mindenre, amit mondanak neki, teszem azt mindenféle jelszavakra, meg útvonalakra... hát ő az effélét nem igazán kezeli jól. - egészen komolyan magyarázok magamhoz képest, bár itt-ott kissé hadarok, máshol megnyomom a szavakat csak hogy még inkább átérezze szinte rettegésben élek egy olyan valaki mellett, mint az unokatesóm. Na jó, talán egy egészen kicsit túlzok, de akkor is iszonyatosan nehéz vele. Akkor is, amikor csak egy-egy ünnep alkalmával találkozunk, de ennyit még soha sem töltöttünk együtt, kész kínszenvedés. A sok kérdés látszik, hogy így elsőre egy ici-pici sok nekem. Nem vagyok buta, de lássuk be nem olyan koncentrált a figyelmem, mint Herminek és nem is szeretek annyit figyelni, főleg nem olyan témákra, amik nem érdekelnek annyira, vagy amikről már épp eleget beszéltem. - Végül is nem mondták, hogy szigorúan titkos... vagyis nem így szó szerint. - cinkos mosollyal vonom meg a vállamat, ahogyan lépkedek mellette, mert bizonyára az első elképedések után megyünk szépen a megmentőm felé, aki tudja a jelszót valószínűleg. - Szóval elvileg elraboltak, csak hát nem emlékszem belőle semmire. Úgy tértem magamhoz, hogy képes vagyok fura dolgokra, tűz csap ki a kezemből, furcsa álmaim vannak, egyszer azt hiszem megállítottam az időt, vagy... mindenki mást magam körül. Elég vicces volt. - sikerül kissé elkalandozni, ami a mosolyomból is látszik, hogy úgy igazán nem veszem komolyan a probléma mélységeit. - Persze először oda vittek, abba a... Minisztériumba... aurorok, az egyik valami iszonyú cuki volt! Szóval bementünk, megvizsgáltak pár varázslattal, aztán mivel ha jól sejtem fogalmuk sincs, hogy mi a fene van és az a hely elég sivár, hogy ott éljek ide küldtek, mert amúgy is itt van az unokatesóm, akiről mint kiderült boszorkány és itt majd tuti jó lesz nekem, de az van hogy... unatkozom és hiányoznak a haverok és... mondtam már, hogy unatkozom? Ja igen, Hermivel pedig nem vagyunk épp a legjobb viszonyban. - igen végre levegőt is veszek és ki tudja talán mivell Thess is elég komoly lánynak tűnik van rá esély, hogy hamar rá fog jönni, hogy miért is visel engem olyan nehezen Hermione. Én cseppet sem vagyok komoly, sőt a komolytól a lehető legtávolabb állok.
Egyre furcsább ez a lány, értetlen, és nem tudom miért. Amnéziás, vagy mi a szösz? Lehet elszökött a gyengélkedőről, vagy ilyesmi? Méregetem, de nem tűnik úgy, mint akinek ilyesmi bántalmai lennének, se fejseb, se hasonló, ha meg valami vicces kedvű diák kitörölte az emlékeit, az úgy sem látszik rajta, szóval azért figyelgetni fölösleges. Minden esetre én is csak megvonom a vállam a Kövér Dáma pohárrepesztő akciójára. Mulatságos látvány lehetett, de a témát végül lezártnak tekintetem. Jobb, ha keresünk valakit, aki megmondja azt a jelszót. El is indulunk, és elmondja, hogy csak egy hete érkezett, és furcsának írja le az iskolát. Honnan jött ez a lány? Az, hogy a sebhelyemet vizslatja, még nem is lenne olyan különös, mások is csinálják, és ha csak most jött a suliba, lehet az előző iskolájában pont nem volt egy szétkarmolt arcú, egyik szemére vak valaki, így még érthető is. De amikor felel a bemutatkozásomra, némiképp elképedek. És ez mondhatni látszik is rajtam, bár főleg a szemöldököm összevonásában és homlokom ráncolásában mutatkozik meg. Kb úgy nézhetek ki, mint aki nem is érti, hogy mit beszél a lány. Valószínűleg nem én vagyok az első, aki így reagál a tényre, hogy mugli, és a Roxfortban sétálgat. Pislogok pár nagyot, és tovább lépek a döbbeneten. - Igen, ez a jó szó. Mondjuk ez így sok mindent megmagyaráz... Mugli és Granger? Érdekes... - pislogok párat, de nem én leszek az, aki nagyon sokáig fennakad a tényen, hogy vannak emberek, akik nem ugyanolyanok, mint a többi. - Akkor ezért nem ismereted fel a sálamat sem... Na mindegy... De ha Granger vagy, miért nem aaaa testvéred? Unokatestvéred? Rokonod kérdezed meg a jelszóról? - próbálok találgatni a mondat közben, hogy milyen viszony lehet közöttük, de talán az általam is felsorolt kettő a legvalószínűbb. - És mi történt, hogy baj van veled, amiről nem tudják, pontosan mi is? Láttál valamit? Vagy valaki csinált veled valamit? Úgy értem biztos nem a semmi miatt vagy itt. Na meg miét pont itt, és miért nem a Minisztériumban? Azt hittem ott kezelik az ilyesmit. - látszik rajtam a zavartság, hirtelen nagyon beszédes lettem, pedig nem szoktam az lenni. Mondjuk nyilván erről Alesha-nak fogalma sincs, tekintve, hogy még csak órákon sem láthatott csendesen ülni egyedül. Jellemző, hogy pont belém botlanak az ilyen fura emberek. Végül még nekem is feltűnik, hogy túl sokat kérdeztem egyszerre, és kicsit megzárom a fejem, majd hozzáteszem. - De nyilván nem kell válaszolnod, ha nem akarsz. - nem akarok totál bunkó lenni, még ha nem is tudom pontosan hogyan is kell azt. Sajnos nem vagyok teljesen tisztában vele, hogy mit illik és mit nem, de próbálkozom. Elvégre a lány nem tett ellenem semmit, csak kicsit nekem jött. De talán jobb is. Kellemetlenebb személyiségű Mardekárost is találhatott volna, mint én.
- Bocs, kissé nagy a tömeg. - dörzsölöm meg kissé a karomat, amivel sikerült neki csattannom az imént. Láthatóan nem értékelte a dolgot, amit amúgy teljesen megértek, viszont amikor a sálát mutogatja csak értetlenkedve nézek rá. A sajátomra pillantok, ami egészen színes darab az övéhez képest. Igen tudom el kellett volna olvasnom rendesen azt a könyvet, de ember nincs a talpán, aki önszántából olvas ennyit. Na jó, de az unokatestvérem simán képes rá, de én ettől nagyon távol állok. - Igen, ezt már észrevettem, valami rémesen énekel és azt hiszi jó. Állítólag egyszer megpróbált megrepeszteni egy poharat, de még ez se sikerült neki. - mosolyodom el megvonva a vállamat. Nem tudom, hogy a pletykából mennyi igaz, de nem is érdekelt annyira, vicces volt, főleg ahogyan előadva hallottam. Viszont már az is valami, hogy ismer valakit, aki tudja a jelszót. Őszintén szólva nem szeretnék a folyosókon éjszakázni, főleg mert tuti, hogy utána még valami fejmosást is kapnék Hermitől, hogy miért voltam ennyire figyelmetlen, arra pedig végképp nem vágyom. - Aha, talán csak egy hete érkeztem, hozzávetőleg, de egész gyorsan telnek a napok, főleg a sok furcsaság miatt. - nem teszem hozzá, hogy jelenleg őt is a furcsaságok közé sorolom, főleg a kinézete miatt. Hát no nem láttam én még ilyen sérülést, főleg nem ilyen közelről, nem csoda, ha nem könnyen palástolom, hogy legszívesebben rákérdeznék, hogy mégis hogyan szerezte. - Én meg Alesha Granger, hát azt hiszem nincs évfolyamom, mert nem maradok sokáig, csak amíg rá nem jönnek, hogy mi a bajom. Jah és... mugli vagyok. Ez a jó szó ugye? - igen tudom többet kellene olvasnom, tanulnom és tájékozódnom, de sajnos az a baj, hogy baromira nem érdekel a száraz tananyag. Én sokkal jobban szeretek gyakorlatban tanulni, meg hát ez a suli elég izgi ahhoz, hogy inkább én fedezzem fel, mint hogy egy könyvből olvassak el mindent.
Nem kellene annyit bámészkodnom, akkor talán nem jönne nekem mindenki. Vagy nekik nem kellene, és akkor feltűnne nekik, hogy pont ott állok, ahova lépnének. Nem tudom, ki van rám írva, hogy lökj fel? - A farancba már! Senkinek nincs szeme? - horkanok fel, majd az engem elgázolóra pillantok és meglepett arcára én is meglepett arcot vágok. Persze hamar leedik, hogy a szememet meg a sebhelyet bámulja rajtam, de ki is mondja, amit gondolok. Már megszoktam. Minden esetre kicsit elhúzom a szám, és megforgatom a szemem, de ennél többet nem is teszek, mert a szószátyár lány már fel is tesz fura kérdést. Griffendélesnek látszom? Kicsit előre hajolva mutatok rá a sálamra, ami házam színeiben pompázik, zöld és ezüstös kötött darab. Nyilván nem egyértelmű. Kénytelen leszek megszólalni, mert úgy tűnik, ennek ellenére tényleg tőlem várja a választ. - Be kell vallanom, nem sokat látogatom a Griffendél klubhelyiségét, de ismerek valakit, aki tudja a jelszót. A Kövér Dámával meg ne foglalkozz nagyon. A feltűnési viszketegség és a rossz énekhang nem a legjobb párosítás... - végül én is valami mosolyfélét teszek az arcomra, még ha kicsit furán is érint, hogy a lány úgy bámul rám, mintha életében nem látott volna még embert. Végül intek a fejemmel, hogy kövessen. Avalon valószínűleg vagy a Nagyteremben, vagy az előtte lévő csarnokban lesz, ő pedig biztos szívesen segít az eltévelyedett lánynak, aki úgy tűnik ügyesen kizárta magát a klubhelyiségéből. Szóval ha elfogadja a segítségem, elindulhatunk befelé. Kicsit jobban végigmérem, közepesen feltűnésmentesen, nem vagyok a diszkréció embere, és feltűnik a könyv, amit szorongat. Bűbájtan alapjai. A lány nem tűnik éppen első-másodévesnek, pedig ezt főleg azok olvassák. - Eeeh... Új vagy itt? Még nem láttalak, és a te korodban kevesen felejtenek már el egy jelszót, ha régóta idejárnak... - kicsit furának tűnik a lány, így jobban megnézve, nyilván akkor Griffendéles, ha azt a jelszót keresi, de nincs rajta semmi házára utaló jel. Méregetem. Végül vállat vonok, és bemutatkozom. - Amúgy Theresa O'Conail, Mardekár, 8. évfolyam. De a Thess is megteszi... - várom a választ, és nyilván nem titkolt célom, hogy megtudjam, ki ez a csaj, és honnan szalajtotta az élet.
Jó egy kicsit jobban is felöltözhettem volna, a szürke kapucnis kabát alatt még csak egy pulóver sincs. A fene se tudta, hogy a hegyek között van ez a rettenetes iskola. Persze el kellett volna olvasnom a Roxfort titkait, vagy mi az anyámat mielőtt ide jöttem, Hermi tuti, hogy erre ezt mondaná, de nekem nem volt kedvem elolvasni azt a könyvet. Az meg van, hogy akár még embert ölni is lehetne vele annyira méretes és vaskos? Dehogy fogok én nekiállni és olvasgatni egy ilyen rémséget. Szekrénytámasznak jó esetleg, vagy valami hasonló hasznos dolog, na de hogy át is olvassam. Erre kiborít egy festményt, azért nem vettem pulcsit, mert hogy be akartam jutni a Griffendél kluhelyiségbe, mert hogy ott van a szobám, ha már az unokatesóm oda jár és persze az a kövér spiné nem akart beengedni. Mert kell a jelszó... mint valami maffiafilmben, csak akkor jutsz be a főhadiszállásra, ha tudod a jelszót. Próbálkoztam én olyanokkal, mint a vörös madame, meg a két fejű kobra, de sajnos nem jött be. Azt hiszem kell egy notesz és fel kell írnom, mert reggel még tudtam, de ha most megkeresem Hermit hogy juttasson be... egyrészt kinyír, mert órája van, másrészt nem fog örülni a ténynek, hogy meglógtam a csaj elől, akinek követni kellene minden lépésemet, mert "Egy mugli a Roxfortban se perc alatt kipurcan." Jó ő nem szó szerint így mondta, de ez volt a lényege. Dühösen csattogok végig a folyosón, majdnem felrúgva egy elejtett könyvet, amit végül magamhoz veszek, majd megpróbálok rájönni, hogy kié, aztán végül az udvaron lyukadok ki, ahol már láthatóan akadnak páran rajtam kívül. Alig nézek fel csak igyekszem lendületes léptekkel kerülgetni a népeket, amíg végül belé nem botlok valakibe. Nem tudhatom, hogy pont pár perce lökte fel valaki majdnem, amit én is leutánozok és persze ennek hála legalább felnézek rá, hogy rendesen elkerekedhessem a szemem, leplezetlen rácsodálkozással az... arcára. - Hű... basszus! - igen, nehéz lenne tagadni, hogy a sebhely az, ami odavonzza a tekintetemet és én effélével nem is nagyon próbálkozom, mert hát eléggé ott ragad a pillantásom, és kell pár másodperc mire észbe kapok egyáltalán. - Bocs, de ez... gondolom már megszoktad és gondolom teljesen véletlenül nem tudod, hogy mi a Griffendél klubhelyiség jelszava... belépő kódja... szóval tudod, a kövér nőci hogy a fárszban enged be. - még egy mosolyt is mellékelek, de kész csoda, hogy nem próbálok meg hozzáérni az arcához, mintha minimum kiállítási tárgy lenne. Azért ez nem semmi, vajon mi a fene csinálhatta ezt vele? Valami szörny, vagy... Hermi miután nem sikerült egy vizsgája és átment tomboló őrültbe? Jó ez nem reális, kizárt, hogy neki ne sikerüljön egy vizsgája.
Mindenkinek kell egy kis friss levegő, még akkor is, ha odakint fagy, és hó szállingózik a felhőkből. A hideg nem állíthat meg senkit abban, hogy éljen egy kicsit odakint is, ne csak a négy fal között. És Thess is nyilván ezzel igyekezett győzködni magát, amikor arra adta a fejét, hogy csak úgy, minden egyéb indok, óra, és kötelezettség nélkül kimerészkedjen a főkapun, hogy járjon egyet, vagy legalább lássa az eget, nem csak a Nagyterem mennyezetén. Vastag talár, sok Mardekár színekben pompázó sál, és a hajszálcsíkos kalapja igyekszik megvédeni a mínuszoktól, és a bakancsa talpa alatt még ropogni sem tud az a pár centi porhó, ami eddig a földet borítja. Az ég legalább még igyekszik, a fehér kis pelyhek szitálva szállnak alá, hogy megtelepedjenek a haján, vállán, kalapján, a lány pedig csak álldogál, és bámul fölfelé a szürke felhőkre. Végülis ezért jött ki. Hogy lássa az eget. Bár némi csalódás ez a szürkeség, meg a felhők, de végülis a kívánsága teljesült. Megint azon agyal, ami vele történt, amióta visszajött a Roxfortba. Három hónap kihagyás elég sok, nem valószínű, hogy minden vizsgája sikerülni fog. És akkor ismételni fog? Bár kit érdekel, így is úgy is több idő lesz, mint általában, mert fejébe vette, hogy mind a két szeretett szakját elvégzi, párhuzamosan. Jobb tanulni, mint más butaságokon járatni az eszét. Ott van például Avalon, a kedves kislány, akit nemrég ismert meg. Olyan, mint ő volt még nagyon régen, és ha vele van, a lányka kihozza belőle a kedves és törődő énjét. Ott van Kyle, aki pedig pont fordítva. Lehet, hogy a személyisége nem is olyan egyszerű, mint gondolta, és a környezete ilyen mértékben befolyásolja? Túl sok értelmetlen kérdés, és túl sok értelmetlen válasz, ami még több értelmetlen kérdést vet fel... Szóval ilyen, amikor másokkal igyekszünk barátságokat kötni? Normális, hogy így alkalmazkodunk, hogy egy kicsit elveszítünk magunkból? Vagy inkább kapunk a másikból? - Basszus! - riad fel gondolataiból, ahogy egy random diákcsapat egyik tagja véletlenül nekimegy. Nem ismeri az illetőt, de az csak bocsánatot kér, és megy is tovább. Vállat ránt, nem volt gond, csak kicsit kizökkentette, de végülis ő áll az út szélénél. Fölpillant még a szürke égre, majd a diákokat, közlekedő varázslókat és boszorkányokat kezdi figyelni, a nagy színes forgatagot. Nem hitte volna, hogy ilyen bonyolult lesz a társasági élet... Lépteit a főkapu felé indítja, és figyeli a többieket, ahogy ki-be járnak. Kezd hideg lenni itt.
