2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
*Eszembe sem jutott az a furcsa álom azalatt a pár hónap alatt, míg meghúztuk magunkat a házban. Hallgatólagos megállapodás született kettőnk között Michaellel, hogy nem megyünk egy ideig sehova, nem kutatunk, nem keresgélünk sem a házban új nyom után, sem máshol. Én nem szóltam ő nem firtatta. Berendezkedtünk Gracie nevelésére, még úgy is pici volt ahhoz, hogy bárhova magunkkal vigyük. Bár elejétől kezdve megkedvelt minket, hozzánk kellett szoknia, nekünk meg nem csak ahhoz, hogy egymásért vagyunk Michaellel, hanem ahhoz is, hogy őérte. Mindketten magányosan éltük az életünket, az a pár futó kaland ami az enyémet színesítette, nem nevezhető kapcsolatnak, de most….eleinte kerülgettük egymást, nehogy a másikhoz kelljen szólni, próbáltunk megbékélni azzal a kapoccsal ami összekötött minket, az az éjszaka sorsfordító volt. Másnap már inkább kerestük a másik társaságát, nem volt én és te és ő, hanem _mi_ volt. Michael persze előadta az udvarias és türelmes, teret adó pasit, de sürgősen lebeszéltem arról, hogy külön szobában aludjunk, nem láttam értelmét. Különben is Gracie a legtöbb alvással töltött időben kettőnk között feküdt. Egyedüli szórakozást a szomszédok cukkolása jelentette a számomra, persze Michaelen és Gracien kívül. Ők voltak a békés szórakozás, a lelki feltöltődés, a mogorva szomszédok pedig inkább csiklandozták a jókedvemet. Még mindig utálják az íreket. Egy idő után azonban már nem bírtam tovább, Gracie megnőtt, már egyedül ült és szinte mindent megevett amit mi is, végigaludta az éjszakákat, nyugodt és bájos baba volt, nekem pedig hiányozni kezdett a kaland. Azt hiszem én voltam az aki először megemlítette, hogy most már menni kellene, én vagyok az aki nem tud a fenekén ülni, nem volt meglepő, hogy egyre inkább bezárva éreztem magam. Csak úgy mint az álmomban, bár ott nem játszódott le a jelenet amikor bejelentettem Michaelnek, hogy ha még egy napot abban a besavanyodott faluban kell töltenem, a Szent Mungó zárt osztályán kötök ki, de az ok amiért elindultunk hátrahagyva mindent, ugyanaz volt. Természetesen akkor eszembe is jutott az egész és míg megérkeztünk az általam kijelölt helyre, ott motoszkált a fejemben a gondolat. Michael persze kifogásolta a Zsebpiszok köz gyerekekre való rossz hatását, de megmagyaráztam miért megyünk oda/ide. Először is mert én találtam ki, tehát egy kicsivel több esélyt adtam magunknak, hogy nem teljesedik be az álmom és az a jóslat vagy mifene amiről Michael mesélt benne. Másrészt ott biztosan senki nem fog minket keresni, az apám zsoldosai ugyan eltűntek, de nincs arra garancia, hogy nem fognak keresni ha észreveszik, hogy eltűntünk a faluból. Senki nem gondol majd arra, hogy egy gyerekkel ott szállunk meg, egyébként meg bebiztosítottam magunkat. Mielőtt Londonba értünk volna elaltattam egy kis varázslat segítségével és egy mágikus rejtő hálóval is beburkoltam. Akárki is látott minket a megérkezésünkkor, az csak kettőnket látott nagy csomagokkal. Graciet bebugyoláltam, mert már hidegre járt az idő, Roxmortsban már biztosan az első hó is leesett. A zsebpiszok közben ismertem valakit, aki ismert valakit, aki ismert valakit….hosszú, volt apró odú ahol megszállhattunk. Ütött kopott, még Michael minimalista házánál is egyszerűbb, főleg külsőleg. Mondhatni romosnak és elhagyatottnak tűnt. Egy festetlen ajtó tele repedésekkel, odabent viszont minden bútor megvolt, kandallóval de egyetlen helyiséggel. Az ajtó előtt megálltam.* -Felhívom a figyelmedet arra, hogy Skócia ehhez képest luxus lakosztály.*Michaelre mosolyogtam azzal a mosollyal amit akkorra tartogattam ha valami vaj van a fülem mögött és jobb sem lesz.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
*Most nem vagyok éppen jó kedvemben, és a csípős humorom is elhagyott amit Michael „annyira szeret” de azt hiszem ez a legkevesebb probléma ami érhet minket. Az apám nem csak a testemet de a lelkemet is meggyötörte, Michael sárkánya pedig csapdába ejtett minket. Egyelőre legalábbis úgy tűnik innen nincs kiút. Csak annak örülök, hogy ebben a helyzetben Michael velem van. Sosem gondoltam arra amikor először találkoztunk, vagy még azelőtt, hogy egyszer majd ő lesz az egyetlen ember akiben megbízhatok. Valljuk be, nem indult a kapcsolatunk valami fényesen és pont olyan sötéten folytatódott amikor magával rántott az ismeretlenbe…s Gracie…talán a sors, de inkább Michael számlájára írom, elvégre ő vitt minket oda ahol a kislányt megtaláltuk. Egy egész életre szóló feladatot rótt ránk. Szóval a hangulatom érthetően a varangy segge alatt van. *-Az apám volt. Tőle kitelik. Most már értheted miért nem akartam neki engedni. A házasságunkkal a családod révén még nagyobb hatalomra tesz szert és senki nem állíthatja meg.*A hangom most keserű épp olyan mint a lelkem. Michael sok mindent nem tud még a családomról, még ha utánunk is nézett mikor szóba került a frigyünk. Ám nem fogom mindenről egyszerre felvilágosítani, nekem is túl sok, neki is az lesz. Előbb kerüljünk ki innen és találjunk egy biztonságos helyet ami mindhármunk számára az. Utána elkezdhetünk tervezni a jövőnket illetően. *-Rendben. A házig még kibírom.*ha méreg, akkor már elkezdte kifejteni a hatását, fáradtnak érzem magam és egyre jobba fáj minden tagom. Nem is ellenkezem amikor Michael a karjaiba kap, csak az eszem makacskodik de az kevés. Hozzábújok, ahogy képes vagyok átkarolni a nyakát, hogy megkapaszkodjak még az is fáj, de elérem Gracie buksiját és azt simogatom. A kislány hihetetlen erőt ad. A házban csend van, ami nyugalommal tölt el annak ellenére, hogy még nem tudom hogyan jutunk vissza a világunkba, vagy az ébrenlétbe. Michael nem mondott semmit a felvetésemre a sárkányos álomról, tehát nem is cáfolja. Azért jó lenne tudni mit gondol felőle. *-Fent az emeleten. Jobbra van a lépcső a fal mellett. Aztán egyenesen a folyosó végén.* Gracie jó lesz ott velünk, bár az egész úgy tűnik mint az én elképzelt menedékem, nem tudom, hogy a sárkány mit hozott ki belőle. Ha a kettőnk emlékeit összekeverte, kerülhetett bele az apám gaztettének indítékaiból is, jobb ha nem kószálunk a kastélyban mindenfelé. A szoba emléke csak az enyém, az a biztos pont és Gracienek is van benne hely.* -A szobám elég lesz hármunknak, rendbe hozol aztán minél gyorsabban kitaláljuk hogyan tűnjünk el innen. *Ennél többet most nem tudok mondani, erőtlen vagyok és képtelen bármilyen további gondolkodásra. Michaelra most nagy teher nehezedik, de ezt is megoldja ahogyan sok minden mást eddig, csak meg lesz a humorom nélkül.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Úgy fest, túlságosan egymásra vagyunk már hangolódva a nővel, ráadásul a bűbáj is összeköt, ezért a menedéket adó fantomsárkány nem pusztán az én akaratomból táplálkozva alkotta meg az úticélt, Aisling akarata is érvényesült, és ebből a kettős halmazból, és én nem bánom. Legalább ez is azt mutatja, hogy mi ketten már egyek vagyunk, közös a célunk. Azon túl, hogy Gracie-t akarjuk felnevelni, számíthatunk egymásra. Már nem arról szól a mindennapos veszekedés, hogyan is törjük meg a varázst, hogy aztán Aisling elhúzzon, hanem azon, hogy is védjük meg magunkat lényegében a saját családunktól. Ahhoz képest, hogy egyikünk sem akarta ezt, bizonyos mértékben nagyon is hasonlítunk. Azt kétlem, hogy már csak dacból csinálnánk, én kimondtam, hogy kedvelem őt, Aisling pedig szavak nélkül, de tettekkel is bizonyította. A csipkelődős humora igencsak egyedi, néha nem tudja, hogy hol a határ, de igaza van, ha nekem így kell, akkor kár lenne megváltoztatni. Csupán néha igyekszem helyretenni, ha már átlépné a jóizlés határát, ami nekem sem fér bele. - Igencsak csúnya átok talált el, bárki is volt, nem kímélt. – Nem láttam a nagy villogások közepette, hogy az ő apja volt e vagy az enyém, jó eséllyel az övé. Hihetetlen, hogy még a saját lányát sem kíméli, akinek a karjában ott van egy pár hónapos kicsi lány. Halált érdemelne az ilyen ember. – Meg tudlak, de ami azt illeti, az csak fájdalomcsillapítás lenne. Valami fekete anyag került a véredbe, és ha most összehúzom a sebet, enyhül a fájdalom, de a méreg tovább terjedhet. Legjobb lenne talán először hagyományos módon kitisztítani, és inkább bájitalt főzni. Ne a tünetet kezeljük, oldjuk meg magát a kiváltó okot. – Nem vagyok ugyan különösebben nagy gyógyító, a jóslatok, és az egyéb fürkészőmágiák a szakterületem, de egy erősebb főzetet bármikor össze tudok ütni. Túl sokáig kutattam Merlin hagyatékát, megtanultam a vadonban magamra hagyatkozni. Ám mivel ez egyképzelt világ, nem biztos, hogy itt is találok gyógyfüveket. - Inkább várj. – Mivel amúgy is a földön ücsörög, nem kell letámasztanom sehova. A hátamon már jó ideje van előre készített hordozó a gyermeknek, akit így bele is csúsztatok, majd ismét felveszem magamra, hogy Aislinget inkább a karjaimba kapjam. Erős kézzel nyúlok a combja alá, a hátát viszont úgy fogom, hogy még véletlenül se az átkozott felület közelében. – Bújj hozzám, viszlek. – Karolja csak nyugodtan át a nyakamat, ha ehhez még van ereje, ha nem, akkor csak engedje el magát. Elindulok befelé, nem is ütközünk akadályba, csak szépen haladok, de lendületesen, hogy mielőbb le tudjam tenni. Na nem azért, mert nehéz, hanem hogy pihenni tudjon. – Merre van a szobád? Hova vigyelek? És a picit?
*Akad egy kis néma csend miután elhangzik a kérésem, de felnézve végre biztonságban tudom a kicsi lányt, így már foglalkozhatok magammal és azzal a hellyel ahova kerültünk. Nem tudom Michaelnek mi volt a szándéka azzal amit a sárkánytól kért, de jól melléfogott, most derül k mennyi mindent nem tudunk még egymásról. Persze csak jót akart, honnan is tudhatta, hogy számomra biztonságos hely csak egy létezik, legalábbis eddig csak egyet képzeltem el, mert a való világban mióta felnőttem nem volt szükségem ilyen helyre. Eljöttem otthonról, egyszerűen otthagytam a szülői házat és éltem a saját életemet, nem kellett már a családi drámák és más, a hátam közepére sem kívánom események elől bujkálnom, nem kellett a képzeletemre bíznom magam mint kislány koromban. Az egészet igazából el is felejtettem, csak a tudatom mélyén élt még ahova a sárkány képes volt lenyúlni. A fájdalom azonban nem enged gondolkodni nagyon, kezem-lábam remeg, maradok a földön ahonnan biztosan nem esem lejjebb, s bár Michael a maga szemmagasságából kiválóan láthatja a hátamat, inkább megfordulok félig feltérdelve.* -Ez a hely…már régen elfelejtettem. Nem gondoltam rá már…legalább tíz éve. *miért pont ezt választotta a sárkány nem tudom, de most alaposan befürödtünk vele. Michael újabb kérdéseket vet fel és fogalmam sincs mit válaszoljak rájuk.* -Menedék az van, a kastély üres, csak épp nem tudom milyen formában vagyunk itt. Ez kezd kísértetiesen hasonlítani az álmomra. Az is lehet, hogy még mindig a sárkány hátán ülünk és nem vagyunk magunknál, csak a varázslat összekapcsolta az elménket.*Ez lenne a legjobb. Valahogy csak felébredünk – ki tudja hol és milyen állapotban – de őszintén nem hiszek ebben. Másrészt a sérülésem fáj és nagyon is valóságosnak tűnik, az pedig egy álomban, még ha az varázslatos álom is, nem létezhet. *-Nem volt ilyesmire szükségem, szóval nem hiszem, de ha ez az én képzeletem, akármit ideképzelhetek nem? Nem tudsz a pálcáddal meggyógyítani?*A bőröm ég és feszül, érzek minden egyes mozdulatot, legszívesebben itt helyben hasra feküdnék egy nagy kád hideg vízben. Vagy csak lebegnék a tó vizében. A birtokunkon van egy tó, nem messze a kastélytól, bent az erdő mélyében, fákkal körülvéve a partján széles sávnyi tisztással. De talán előbb próbáljuk ki a pálcát, aztán a kastélyt, hátha találunk valamit az anyám szekrényében, végül is minden ugyanolyan mint régen volt, csak a szüleim nélkül. Akkor kell, hogy legyen itt minden ami otthon a valóságban is van, csak eddig nem volt rá szükség. S ha már minden rendben, ráérünk gondolkodni a kivezető úton is. *-Vigyázz Gracie-re. Őt kell biztonságba helyeznünk. Talán bemehetnénk a kastélyba, a szobámba.*Próbálok felállni de elég nehezen megy és fájdalmas is. A lelkem is fáj, tudni és szembesülni azzal, hogy az apám képes volt ilyesmire csak azért, hogy megállítson. Michael karjába kapaszkodom, de csak óvatosan nehogy miattam Gracie-nek essen baja. Minden csendes, a ház is. Odabent félhomály van, a bútorok sincsenek letakarva mint amikor a ház népe elutazik hosszabb időre. Minden olyan szép és új. A hallból nyílik egy kétszárnyú ajtó, mögötte a szalon ahonnan fel lehet jutni az emeleti nyitott folyosóra, tulajdonképpen belső erkély vagy galéria. Minden épségben van, a tető kupola is….és csend van. Egy kicsit hűvösebb a levegő de nincs hideg. Csak csend.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Természetesen az értetlenkedés uralkodik el rajtam, amint meghallom a kérdését, miért tenném le? Megsérült, óvni akarom. Ám ha jobban belegondolok, felnőtt nő, túlélte, és bizalmat kell szavaznom, hogy tudja, hogy mit akar. Ezért óvatosan megtámasztom a hátánál, hogy talajt tudjon fogni, majd átveszem tőle a kicsit, aki most értetlenkedve kapkodja a fejét, de legalább nem sír, az is valami. Nyugalmat erőltetek magamra, sőt, még egy mosolyt is kap, amitől egyből gőgicsélni kezd, aztán foglalkozhatok Aislinggal. Bár letettem a földre, nem mozdulok mellőle, arra az esetre ugrásra készen állok, hogy ha megroggyanna, itt legyek, és azonnal tudjak lépni. Nem vagyok éppen a gyógyítás nagymestere, a természetes regenerációban hiszek inkább, viszont ha sürgősségi ellátásról van szó.. Nem akarnám még véletlenül sem, hogy súlyosabb legyen az az átok, mint elsőre hisszük. Legjobb lenne a háta mögé kerülni, hogy megnézzem, de nem akarom a frászt hozni rá. - A legjobb lenne, ha megfordulnál, meg kéne néznem. – Intek a szabad kezemmel körkörösen, de ha nem hajlandó megfordulni puszta makacskodásból, nem fogok tudni mit tenni, mégse erőltethetek rá valami varázslatot így látatatlanban. Ám amit ismét mondd, az megint keresztbehúzza az elképzeléseimet. Tévedtem volna? Mondjuk eddig is azt hittem, hogy ismerem a fantomsárkányt, de az most jól rámcáfolt, hogy ide hozott? Vagy Aisling, netán Gracie gondolatai vegyültek volna az enyémmel? Lényegében akkor fogalmam sincsen, hogy hol vagyunk. Vagy éppen hogyan jutunk ki innen. Egyáltalán akarunk-e. – Akkor is menedéket kell találnunk. Ha te találtad ki ezt a helyet, van itt kötszer, netán gyógyital? – Szökkenek őzikemód a kúria felé, remélve, hogy a drága vöröske továbbra is velem tart. Ha támogatni kell akkor nyújtom a kezemet, vállamat, minden testrészemet, amit éppen igényel.
*Magunk mögött hagytuk a borzalmat, az otthonomat és mindent ami valaha jó volt. Már régen elromlott minden, emlékét sem tudom mikor változott meg, mikor fordult ki magából a világom. Fel sem fogtam miért menekültem, csak éreztem, hogy távol kell lennem. A fájdalom és a történtek a lelkemben és a testemben égnek, a megkönnyebbülés morzsányi, a csalódottság és az elszakadás véglegességének érzése óriási. Az ég kékje hoz némi békét magával, néhány fehér, puffadt felhő vonul át felettem, az egyik olyan mint egy ugró nyúl és ezen a képtelen ötleten elnevetem magam kínomban. Michael emel fel a karjaiba, az enyémek szorosan tartják a kislányt, önmagammal még nem törődve nézem meg, hogy ő jól van e, de néhány elsírt könnycseppnél és riadt csodálkozásnál többet nem látok az arcán. Fájdalmat sem. Azt viszont nem tudom hol vagyunk, míg Michael nem világosít fel. Képtelenség amit mond. Múlt, az én múltam. Időnyerő nélkül. Úgy tűnik még sem ismerem a saját világomat, mert még mindig képes meglepetést okozni. Ám meg sem tudom nézni alaposan minket körülvevő környezetet, mert a fájdalom átveszi az uralmat a tudatom felett. Vonásaim elkínzott formát öntenek, és próbálok Michael karjaiból szabadulni, mert ott is fog ahol lángol a hátam.* -Tegyél le…fogd meg Grasie-t. *A lelkemben is a pokol uralkodik, a szívemet mérhetetlen csalódás járja át. Vajon kinek az átka talált el? Az apám képes volt ilyesmire? Ha nem teszek eleget a legnagyobb vágyának, akkor inkább haljak meg? Vagy így próbált jobb belátásra bírni? *-Eltalált egy átok…Michael…a hátam. *Kínok között támaszkodom a földön ha Michael letett a karjaiból és elvette tőlem a kislányt, de még így is képes vagyok körülnézni, homályosan látom a régi kastélyt, mely gyermekkorom mentsvára volt, ám ez nem valódi. Az igazi otthon sosem volt szép és kellemes, sosem volt biztonságos, hiszen sosem éreztem magam szabadnak benne. Mindig tennem kellett valamit, tanulnom kellett valamit amihez nem volt kedvem, mindig engedelmesnek lenni, és lányhoz méltónak. *-Ez nem a múltam Michael.*Talán ha az lenne, el tudnánk hagyni, de ezzel nem tudok mit kezdeni, ezzel talán Michael sem tud. A sárkány a legtitkosabb vágyamat, álmomat jelenítette meg. Azt amelyik csak a képzeletemben élt mindig, egy olyan hellyé varázsoltam az otthonomat ami mindig szép, jó és mindig minden ajtó nyitva áll. Egy gyermek álma, egy képzeletbeli otthon ami így akár csapda is lehet.* -Ez egy elképzelt világ.*S ezzel együtt a fájdalom lángoló érzése mellé a rettegés is beköltözik. Innen nincs kiút. *
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
A két család gőgjét akár Rómeó és Júlia drámájához hasonlíthatnám, ám több helyen is hibádzik a két történet összehasonlítása. Példának okáért mi nem első látásra szerettünk egymásba, sőt, a szerelem lényegében még nem is teljesen bizonyos, csak az erős, heves vonzalom, és a kötődés. A másik, hogy a szüleink eleve össze akarnak boronálni a vak gyűlölet helyett, ami viszont stimmel, hogy meg akarják mondani, hogy mit tegyünk, hogyan éljünk, és ez a nem mindegy. Mindketten felnőttek vagyunk Shakespeare szinte gyermeki hősei mellett, már tudjuk, hogy mit akarjuk, és egymást, egyértelműen egymást, de nem azért, mert mások döntöttek a sorsunk felől. Hatalmas szerepet játszik a döntésünkben Gracie megtalálása, ő boronált minket így össze, családdá lettünk hármasban, és ebből már egyikünk sem akar kibújni. Lenyeljük a békát, ha az egyikünknek (Aislingnak) rossz napja van. Nem vagyok hajlandó meghallgatni az apámat, talán ez az a pont, ahol végérvényesen el kell szakadnom tőle. Amilyen gyorsan csak lehet, távozunk, és csak miután földet értünk, akkor érzékelem, hogy Aisling a földön fekszik, és zokog, hangtalanul, egyértelműen testi-lelki fájdalmai vannak. Nem hogy felsegítek, hanem a combja és a dereka alá nyúlok, mert tudom, hogy tartja jól a kicsi lányt, s a karjaimba kapom. - Hol fáj, mit segítsek? – Súgom oda, nem is törődve a kérdésével, lecsókolnám az ajkáról azokat a sós könnyeket, de most nem a szenvedélyé a főszerep, el akarom űzni mind a fájdalmat, s a rossz kedvét is. Legalább a kislány jól van, amennyire innen látom, Aisling összecsuklása nem okozott benne kárt. Körbenézek mégiscsak, és immár ölemben a két imádott nővel mérlegelem a helyzetünket. – Ez nagyon olyan, mintha a múlt lenne. A te múltad. Azt kívántam a sárkánytól, hogy küldjön oda, ahol biztos a menedék, és nem tudnak utánunk jönni. Erre nem számítottam..
*A diadalittas győzelem amit Michael megadása felett érzek, nem veszi el az eszem, egyszerűen csak tudom mivel lehet rá hatni ha belekeverednénk megint egy ilyen egészségesen üdítő vitába. Ám a csókja felett érzett örömöm sem tarthat sokáig, ebből rángat ki az apám házimanója, és az egész világ teljesen a feje tetejére áll. Sosem féltem ha vele szemben álltam, mindig volt kiút, ha csak az, hogy faképnél hagytam hát az, de egyébként mindig kivágtam magam. Most viszont a torkomat a félelem szorítja el de nem magam miatt hanem Graciet féltem, noha az apám minket akar összezárni a család „érdekében” látom a szemeiben, hogy a kislányt tartja akadálynak a tervei megvalósítása előtt. Nem hittem volna, bármennyire is ismertem és tudtam, hogy utálatos, akarnok és önző, hogy a céljai elérése érdekében képes lenne egy pici gyermeknek ártani. Ám úgy tűnik ebben tévedtem. Mindig is azt vallottam, hogy megtudom magam védeni, ám most pálca nélkül, Gracievel a karomban ez nem olyan egyszerű, szükségem van Michaelre és ő nem okoz csalódást. Igenis imponál ahogyan felveszi a harcot értünk, s mint ahogy pár pillanattal később kiderül még az apjával szemben is. Nem tudtam mi a szándéka mikor megérintette a vállamat de bármi is volt, sikerült időben ellépnem tőle és Michaelba kapaszkodnom, az egyetlen célunk immár az, hogy minél gyorsabban elhagyjuk a kastélyt és Graciet biztonságban tudjuk. A sárkány hatalmas károkat okoz, borul és repül minden, csak annyit tudok tenni, hogy Graciet védem a testemmel, magamhoz ölelem még szorosabban, a karommal takarom el a fejecskéjét. * -MICHAEL! FIAM, NE MERÉSZELJ ELMENNI! A KÖTELESSÉ….*Michael apjának szavai, noha ő is kiabál a sárkány által keltett káoszba fullad. Hallom az apám hangját és Michael apjáét ahogy átkozódnak, de már a kezemet nyújtom Michaelnek, hogy felhúzzon a sárkány hátára. Arra számítok és talán a szüleink is, hogy a sárkánynak még kell egy kis idő, hogy felemelkedjen, ám erre nincs szükség, én ugyan nem érzem azt az erőt ami magával ránt minket, de tény és való, pillanatok alatt eltűnik körülöttünk a kastély. Ám velünk együtt, talán téren és időn át, a szüleink átka is velünk utazik. Érzem a fájdalmat a hátamon ahol elért az átok, több sebből vérzek, a ruhám megpörkölődött, de csak azzal törődöm, hogy Gracie biztonságban legyen. Őt szorítom magamhoz mikor a sárkány eltűnik alólunk, fekszem a földön és az eget nézem. A lelkem ugyanúgy vérzik ahogy a testem, csalódás, félelem, aggódás kavarog bennem. Hogy lesz ezután? Egész életünkben menekülni fogunk? Michael hangja mintha vízen keresztül érkezne, alig értem a szavait, Gracie sírása úgy szintén, arcomon forró könnyek csorognak le, pedig nem akartam sírni, nem akarok, inkább a harag és a megkönnyebbülés, hogy ha csak egy kis időre is de megmenekültünk, csalogatja elő belőlem a sós cseppeket. *-Hol vagyunk Michael? *Gyanús a kérdés aminek az értelmét csak később fogom fel. Különleges helyen lehet ha Michael meglepődött. *
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Végül nem felelek, hagyom, hogy az övé legyen az utolsó szó, hiszen ezt akarja, és ettől érzi jobban magát, a saját véleményemet pedig már elmondtam, tehát tisztában van vele. Viszont mosolyog, tehát sikerült helyrebillentenünk az amúgy nagyon kényes egyensúlyt, ezért maradunk annyiban, hogy a pecsét, amivel részemről zárom le a témát, az egy csók, amit az ajkára hintek, amolyan zárszó gyanánt, vagy azt helyettesítendő. Azt hiszem ezzel ő is elégedett lehet. S nem sokkal később a családi mágiájukat használó manó varázslata nyomán kerülünk el Aisling szüleinek a birtokára, ahol a hűvös, védelmező élő pajzsom ellenére az apja úgy üvölt szegény lánnyal, hogy komoly lelkiismeretfurdalásom van, hogy ennyit veszekedtünk. Legszívesebben a karomba kapnám, hogy bocsásson meg, mert pocsék egy élete lehetett, nehogy már én legyek az újabb arrogáns férfi, aki leteremti. A burok még kitart, ám a sárkányt muszáj megidéznem, még akkor is, ha tudom, hogy ennek a mágiának komoly ára lesz. Szó szerint fizikai fájdalmat okoz, hiszen oly varázslatokkal operálok, amelyek ősibbek, mint azt a legtöbben el tudnák képzelni. Merlin hagyatékát ápolom, és ő volt az aki az eleink misztikumát felhaszálva hívta életre többek között az Excaliburt. A többi már történelem. - Itt nem maradunk. Ha követni próbál uram, magára vessen! – Sziszegem immár jeges tőrként döfködő szavaimmal, noha kétlem, hogy a majdnem-apóst ez kicsit is meghatná. Azon viszont enyhén meglepődök, hogy az apám a semmiből tűnik fel mögöttünk, de ez nem változtat a menekülési terven, hiszen immár egyértelmű, a két család megint a fejünk felett dönt. Ezt pedig nem hagyhatjuk. Szóra sem méltatom őt, csupán intek, mire a fantomsárkány bukórepülést vesz, s további rombolással landol egyszerűen a nappali közepén, felborítva a székeket, lekaszálva a korlátot. A fantomsárkány nyakának a tövében a tüskék mögött nyereg található, s alatta kengyel. Pillanat alatt húzom fel magamat, majd a kezemet nyújtom Aislingnak, remélve, hogy elfogadja azt, máskülönben a derekánál kell felrángatnom. Ám csak nincs annyi ostobaság benne, hogy ellenkezzen. Ám utána nincsen szükség további szárnycsapkodásra, amint a nyeregben ülünk, egyszerűen köddé válunk. S hogy követhetetlenül? Igen, erről van szó! Az más kérdés, hogy mialatt ezt megtesszük, még bele tud-e nyúlni a folyamatba az apja, vagy akit utasított. A következő pillanatban azt hihetnénk, hogy valahol máshol vagyunk, ám.. meglepő módon a kúria közelében érünk földet, a sárkány pedig a semmivé lesz. Az épület hasonlóan néz ki mint ahonnan távoztunk, és ha nem számoljuk, hogy ép a teteje, sokkal jobb állapotban van. Talán az időben is utaztunk? Nem vagyok építés, de úgy tizenöt évvel frisebbnek tűnik.. – Nocsak.. ennyire menekülni vágytunk? – Kérdezem a nőtől, hátha az ő vágyalma volt, hogy térjünk vissza a múltjába. A sárkány ereje komoly csodákra képes, de hogy még az időt is meggörbíti?
*Szemet forgatok Michael kérdésére. Nem angolul mondtam volna? Vagy elvesztettem a fogalmazási képességemet valahol a Zsebpiszok köz kellős közepén? *-Nem volt világos? Persze lesznek vitáink még nagyon sokszor, hiszen nem vagyunk egyformák, de épp ez benne az izgalmas. *Még mosolyra is futja a szemforgatás után, Michael arca értetlen, mint aki nem akar hinni a füleinek. Mókás. Ahogy korábban is mindig szórakoztatott minden érvelése, hogy meggyőzzön valamiről, az a maximális erőfeszítés amit belevitt egy-egy ilyen vitába. Ő az aki nem csak a szexuális fantáziámat mozgatja meg hanem az agyamat is. *-Na végre! Nehezen eset le.*Szúrok oda még a végén halkan kuncogva mikor a megadás első jelét látom és hallom. Próbáltam…Merlin a tanúm, hogy mindig is próbáltam megmagyarázni neki mire gondolok a szüleimmel kapcsolatban, de úgy tűnik most ért célt. Azt nem mondom, hogy beleszerettem, de az biztos, hogy ő az a férfi aki hosszú idő óta…vagy mindig is az egyetlen akiben megtaláltam mindent amire vágytam. S házasságra soha nem vágytam. Másrészt azt hiszem Gracie felé is őszintének kell lennünk. Ő gyermek de nem hülye és hiába tapasztalatlan még az élet dolgaiban, rajtunk múlik mit mutatunk meg neki belőle. Nem vagyunk a szülei, ez tény, nem is állíthatunk mást, sokkal rosszabb ha később egy véletlen folytán derül majd ki, viszont lehetünk az egyetlenek az életében akikben megbízhat, akiket szerethet és akik mindig a támaszai lesznek. Azt hiszem mindezt később, már a szülői házban érti meg igazán Michael és mond olyat válaszul az apámnak ami megdobogtatja a szívemet. Hűvös, ellentmondást nem tűrő, szigorú, határozott és szinte kegyetlen, de nem velünk szemben. Inkább csak a világgal szemben mellettünk. Megborzongat, még izgatónak is találnám ha éppen nem a bőrünkről lenne szó. A bezártság soha nem tartozott a kellemes dolgok közé, most pedig bezárva érzem magam és ez frusztrálttá tesz, már-már pánikot idéz elő a lelkemben. Az idegességem és az aggodalmam átragad Gracie-re is, mocorogni kezd majd halkan nyöszörögni, végül hangosan felsír. Dühös leszek, az apámra, ki másra. Az érzés ami a szívemben és a lelkemben keletkezik iránta kikívánkozik belőlem, csak úgy fröcsög belőlem a szó. * -Soha nem lesz másik család tagja Screwburry, soha! *Gyűlölten, artikulátlan hangon ordít, mint aki fel sem veszi, hogy mivel áll szemben. Újabb átkot szór ránk, a gömbre ami továbbra is véd minket, ám mintha gyengülne. Újabb és újabb átkok záporoznak ránk válogatás nélkül, az apám kísérletezik, hátha az egyik célt ér. *-Michael!*A hangom kétségbeesett, hiszen nincs nálam pálca és hiába vagyunk ketten egy ellen. Michael azonban cselekszik a látvány félelemmel tölt el. Vagy inkább aggodalommal. Őt féltem. A burok szétpattan, ezer és ezer darabra hullik csillogó szikraesővel kísérten, a védelmünk elporlad a levegőben, én csupán az apám diadalittas szemeit látom. Néhány nagyon rövid pillanat erejéig úgy hiszi ő nyert, hogy ami történt az ő érdeme és győzelmet arathat felettünk, ám a szikraesőt hatalmas robbanás rázza meg, ahogyan a kastély szalonjának kupolája semmivé válik. A csupasz eget látom magunk felett, és eljön az a pillanat amikor Michael mögé állok Gracie-vel. *-NEM MEHETTEK EL! SCREWBURRY! TARTSD VISSZA ŐKET!*Ijesztő ahogy ordít, Gracie keservesen sír, én jobban magamhoz szorítom és fél kézzel Michael ruhájába kapaszkodom, mintha olyan sokat segítene. Nem értem az apám kihez beszél, a hangzavarban nem is hallok mást, de aztán egy kéz a vállamra nehezedik és akkorát ugrom, hogy nekiütközöm Michaelnek. Az ő apja, az idősebb Screwburry áll mögöttünk, csak a fejemet fordítom felé, ő érintette meg a vállam, mivel a fiát nem érte el, hiszen mögötte álltam, kettejük között. Nem tudom Michael miért idézte meg a sárkányt, de legalább már megpróbálható a hoppanálás, remélem, hogy a bűbáj burok is szétporladt amikor a ház egésze megsérült. Akárhogy is, de mennünk kell, mégpedig úgy, hogy ne tudjanak követni. Ám a nagy kérdés a „hova?”, hiszen a Zsebpiszok közben is megtalált minket Griphook.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Összekulcsolt kezeimet az ölembe ejtem, miközben felvont szemöldökkel hallgatom őt. Na nem azért, mintha haragudnék, vagy el akarnám marni magamtól. Az igazság az, hogy nem szokásom senkivel ilyen komolyan beszélni, én magam vagyok az, aki főuraknak tanácsokat ad. Nem engem szokás kioktatni. Aislingtől most mégis végighallgatom, hogy a kettőnket illető tények függvényében, hogy valójában lehet, hogy teljesen félreértettem. – Azt akarod mondani, hogy te is elfogadsz engem így? – Én már kimondtam, hogy kedvelem, ő viszont inkább rávezetőleg éreztette, nagyon is kellek neki. Azért egy nő mégsem fogad az ágyába egy férfit, ha nem bízik benne, s nem kívánja. Megtörtént köztünk egyetlen alkalommal a beteljesülés, és a veszekedéseink ellenére sem tűnik úgy, hogy alábbhagyott volna a szenvedély. Most pont azért beszéljük meg, hogy ne válljunk csak Gracie pótszüleivé, hanem akár egymást is boldoggá tehetjük. - Én sem akarom, hogy olyan legyél, amilyen nem akarsz. Úgy csináljuk, ahogyan mindhármunknak jó. – Kész vagyok elfogadni, hogy nem akar anyukát játszani, inkább csak valami pótszülőt, ám mivel előttem konkrét példák sincsenek, vagy csak rosszak, így nehéz mindezt bekategórizálni. Nagyon korán elhagytam a szülői házat, és csupán a saját elképzeléseimre tudok támaszkodni. Talán rosszul gondoltam, ám mivel vannak dolgok, amelyben Aisling bizik bennem vakon, így lehetünk egymás szövetségei is. Nem sokkal később pont egy ilyen pillanat következik be, amikor a lány ösztönösen hozzám lép közelebb, gyakorlatilag egy családdá növünk ki ezzel a döntésével. Engem választ a szülei helyett. Lehet, hogy csak időlegesen, ám már nem hinném. - Már nincsenek. Egy másik család tagja. – Felelem kurtán, megvetve a lábamat, s mindezzel jelzem, hogy kész vagyok nem csupán megvédeni a két szeretett nőt, de akár az életemet is adni is értük. Események villámgyors láncolata kezdődik meg, s csakhamar sötét magban találom mindhármunkat, hitetlenkedve nyílnak el az ajkaim, hogy az a férfi, Aisling apja képes lenne a saját lányán túl egy ártatlan kicsi babának is ártani. A patthelyzetet nem szívlelem, ezért a saját pálcámat előpattintva leghűségesebb segítőmet idézem meg. Ritkán fordulok komoly varázslathoz, hiszen azoknak mindig van valami ára, de most nem érdekel. A szemeim majdnem kifordulnak a koponyámból, ahogyan széttárom a kezemet, s a védőmagot átütve villámcsapást idézek a levegőbe, hogy s semmiből felettünk kavarogva sötét fantomsárkány jelenjen meg, miután egész egyszerűen lekapta a ház tetejét egy darabon, és a szalon maradványai felett szárnycsapkod.. - Most elmegyünk. Te döntesz jóuram.. ha akadályozol, megbánod. – Még nem döntöttem el, hogy a sárkány minket menekítsen ki, vagy támadjon. Kissé még várok ezzel a kérdéssel.
*Michael szavaira elgondolkodom, persze nem azért, hogy belássam igaza van csak keresem a kiskaput. Olyan nem létezhet, hogy meg akartam volna változtatni, nem tennék olyat amit másoktól sem viselek el, de na…tényleg provokáltam, hogy kimásszon abból a savanyú modorából.* -Ja, igaz, tényleg. Meg akartam tudni miért vagy olyan amilyen, hogy megértsem és könnyebb legyen elfogadni. De…nem emlékszem olyanra, hogy mondtam volna; változz meg mert így nem jó. *Komolyra fordul a beszélgetés, legalábbis a részéről, mert közelebb húzódik székestől. Elmondom a magamét és ő is a saját verzióját, még mindig nem értem mit akar ezzel a felnőtt példával. Az lenne a felnőtt példa, hogy kifordítjuk a másikat önnön valójából? Vagy az apró alkalmazkodással hagyunk teret a másik kiteljesedéséhez? *-A felnőtt példa sokféle lehet. Csak a szüleimre kell gondolnom és tudom, hogy olyat nem akarok Gracienek.*Azt hiszem Michael jobban szeretné ha anyaként és feleségként viselkednék, neki ez a felnőtt példa és én? Mire mentem a szüleim felnőtt példájával? A kényszer csak lázadást szül. Szerintem Gracie okos és jó lelkű felnőtt lehet úgy is, hogy mondjuk nem maminak szólít hanem Aislingnek, hiszen nem vagyok az anyja, és nem ülünk otthon az élet szabályait magolva hanem belekóstolunk, érezzük a bőrünkön, a lelkünkben, hogy élünk! Persze néhány szabályt be kell tartani, én sem lázadozom minden ellen, de megtaníthatjuk neki úgy is, hogy nem viselkedünk házasokként. A házasság intézménye csak a család kiváltságait hivatott előbbre vinni és nem azokét akik benne élni kényszerülnek. Ezt hiába magyaráztam az apámnak amikor még úgy gondoltam józan és tiszta beszélgetéssel meggyőzhető, és hiába magyarázom Michaelnak is. S ha már akár csak gondolatban is de szóba került az apám, kénytelenek vagyunk személyesen találkozni vele. Mindig is gyűlöltem amikor a legváratlanabb pillanatokban jött értem a házimanója, sajnos még nem jöttem rá arra, honnan tudják pontosan hol vannak azok az emberek akiket meg kell keresniük. Az apám jól ismer, ezért is fedte le az egész házat bűbájjal, jól sejtette, hogy menekülni fogok a megérkezésünk második pillanatában. Michaelhoz húzódom Gracievel, nem szabad elszakadnunk egymástól, csak ketten védhetjük meg a kislányt és fogalmam sincs mit akar az pám tőlünk azon kívül, hogy összeboronáljon minket. Láthatóan a baba is érdekli, őt viszont nem adom és nem hagyom, hogy az uralma alá vonja. Nem is árulok el semmit sem róla. Az lep meg amit Michael mond a védelmemre, nem rég még egészen mást vallott, de úgy látszik van az az akarat ami megmásítja a véleményt. * -Aisling valóban felnőtt nő Screwburry, pont ezért vannak kötelességei a családja felé, felénk akik felneveltük és mindent megadtunk neki, ahogy a maga családja is. *Elkerekednek a szemeim. Tényleg azt mondta, hogy a család adósa vagyok amiért megszülettem és fel kellett nevelnie? *-Sajnálatos módon nem vér szerint, pedig ez lenne a következő kötelességetek. Gyermeket nemzeni, hogy a vérvonal ne szakadjon meg és mivel mindketten egyetlen gyermekek vagytok….nem kell tovább fejtegetnem ugye Aisling? Az a gyerek pedig ennek van az útjában. *Nem hagyja abba és már Graciere is fenyegetően néz, mintha bármitől megvédhetném azzal, hogy jobban magamhoz ölelem…el kell tűnnünk innen, minél előbb. Hátrálni kezdek, ha nem hoppanálhatunk akkor kirohanok a világból, legfeljebb Michael tartja a hátát és a bűbáj majd magával rántja és megint együtt lehetünk. Ebben bízom, abban a bűbájban amit korábban a pokolba kívántam, bízom az erejében és abban, hogy megvéd minket. *-Gyűlöllek!*Fröcsögöm apám felé, de nem fordítok neki hátat. Csak a pálcám lenne nálam, nem okozna lelkiismeret furdalást egyik átok használata sem. Ám apám megelőzi a gondolataimat és felemelt pálcát szegez rám és Graciere, ám bármilyen varázslatot is tervezett, az érdekes módon nem ér célba, helyette visszapattan egy burkon ami hármunkat vesz körbe, olyan mintha egy üveggömbbe fekete füstöt eresztettek volna, csak kavarog körülöttünk de érezni nem lehet sem a szagát, sem a levegőben való keringését a bőrünkön. Mintha az üveg falára tapadt volna, vagy két héj között keringene. Minket véd és tudom, ez az a bűbáj ami egymáshoz láncol minket, sajnos azonban nincs teleportálási képessége. Az apám sikeresen elkerüli a visszapattanó varázslat hatását, ám még nincs vége. Ez patthelyzet.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Továbbra sem értem, hogy miért feszül ennyire ellenem, hiszen nem cél, hogy állandóan veszekedjünk. Nem teljesen értek egyet, és ezt látja is rajtam, mégis, türelmesen végighallgatom őt, hiszen annyira szenvedélyes, hogy muszáj kimondania, amiket gondol. Most viszont én jövök. - Valójában.. nagyon sokszor kötözködtél, hogy miért vagyok olyan szűkszavú, gyakorlatilag provokáltál. Azzal, hogy oldódom melletted, igenis változom, mert elkezdtelek megkedvelni. Nem mondom, hogy teljesen feladom magamat, de ha nem érted, hogy miről beszélek, akkor úgyis mindegy. – Vonom meg a vállamat, őt méregetve, ám ahogyan levegőt vesz, sejtem én, hogy nincsen vége a beszélgetésnek. Nocsak! Tovább akarjuk feszegetni a témát? Kissé előredőlök a saját karosszékembe, amibe lehuppantam, lévén nem fogok ácsorogni, miközben ő eszik. Eredetileg az ő fotelének karjánál ültem, de egyszerűbb úgy vitatkozni, ha valamennyi fizikai távolságot tartunk, noha az enyémet kissé közelebb húztam, hogy ne a szoba két csücskéből kiabáljunk egymásnak. - Valóban nem vettem észre, hogy felhagytál a bűbáj megtörésével. Észreveszem a szép pillanataidat, mert megmondtam, hogy kedvellek. Nem a saját magam örömére sugallom, hogy miben kéne máshogyan tenned. Mint láthatod, számomra mit sem számított, hogy van-e nő az életemben. De ha Grace-t fel akarjuk nevelni, akkor mutathatunk előtte egy bizonyos felnőtt példát.. Ha ezt nem akarod, akkor nem erőltetem. – Még az sem tetszett neki, hogy maminak állítottam be a kislány előtt, pedig szerintem kedves megfogalmazás volt. Véleményem szerint nem csak abból áll a gondoskodás, hogy ellátjuk a picit, hanem a szüleinként is viselkedünk, felnőtt, érett emberként, amire Aisling sokszor nem hajlandó, továbbra is élné a megszokott kalandos életét. Nekem aztán mindegy, akkor mutatok én példát, amennyire tudok, noha nem terveztem családot. Aisling sem volt képben, és most az egészet félreértette, miszerint csak úgy tudnám kedvelni, netán szeretni, ha a saját képemre formálom. Most azonban félre kell tennünk a saját elképzeléseinket, mert a hoppanálás újabb célt ad a mai napunknak. S lám, egy családként húzódunk egymáshoz. Járatom a tekintetemet, noha most nem a menekülési utat keresem, úgy fest arról egy időre lemondhatunk. De legalább együtt vagyunk. - A kötelességeit? Már megbocsásson uram, de Aisling felnőtt nő, a saját sorsának a kovácsa. Az, hogy együtt vagyunk, vagy sem, a mi döntésünk, nem holmi családi önkényes akarat kérdése.. A gyermek a miénk vér szerint vagy sem. – Talán túlságosan is bátor szavak ezek tőlem, aki Aislinghoz hasonlóan makacsul ellentartottam a szüleink akaratát illetően, de most úgy érzem, hogy teljesen jó helyen vagyok a két szerett nő oldalán. Vajon mi sül ki ebből?
*Valahol értem amit mond, értem...megértem, de a másik oldal az enyém és én ugyanazt mondhatnám amit most ő vág a fejemhez. Eddig olyan jól megértettük egymást, elvonultunk a világ elől és csak Graciuenek szenteltük az időnket, a figyelmünket, meg persze az ágylepedő összegyűrésére. Most viszont dolgunk van, megint élünk, kimozdultunk és előjönnek a hibák. Nem is ezzel van a gondom...*-Én elviselem Michael ha más vagy, nem hánytorgattam fel a hibáidat és nem akarlak megváltoztatni, ha változol az a te döntésed. Te akarsz engem csiszolni, de nem fog menni. *Persze én is változtam, önmagamhoz képest nagyon is sokat, de neki nem volt összehasonlítási alapja hozzám, csak magához. Ha úgy érzi változott, tényleg nem nekem köszönhető, vagy legalábbis nem az én akaratomnak. Ugyanez áll rám is, ha változtam nem az ő befolyására, és nem is Gracie-ére, egyszerűen csak alkalmazkodtam, de van egy bizonyos pont ami után már nem megy több. Nem adom fel önmagam. *-Na látod! Pont erről van szó. El fogunk válni, egyszer biztosan. Te ugye észre sem vetted, hogy már nem szorgalmazom a bűbáj megtörését, hogy nem akarlak titeket elhagyni, de ez neked tök természetes. Emlékezzél csak Michael, nem én akartam veled együtt lenni, csak megtörtént. Bizonyos területen összepasszolunk és vannak közös pontok is Gracie-n túl, de a kényszer, kényszer marad, akkor is ha változnom kell. Nem kell, csak lehetséges. nekem jó vagy karótnyelten, morcosan és tüskésen is, meglátom és elkapom a szép pillanataidat, miért nem tudod te is ezt tenni velem?*Nem tudja, nem akarja, mindegy. Fájón bántó. Képtelen vagyok megváltozni és nem is akarok. Akkor már nem én lennék, csak egy nő akit a saját képére formált valaki, jelen esetben Michael. Más fajta nőre vágyik, ha egyáltalán...velem hozta össze a sors. Rosszabb lenne ha fejet hajtottunk volna a szüleink akarata előtt, gyűlölnénk egymást. Így viszont még akár jó is kisülhet a dologból, de....és megint visszakanyarodtunk a változáshoz. Nem leszek más senki kedvéért, és ne keverjük össze az alkalmazkodást a változással. Alkalmazkodom hozzá, a rigolyáihoz, a szeszélyeihez, a jó- és rosszkedvéhez, szeretgetem ha kell és békén hagyom ha arra van szükség, hogy később megint egymás nyakába boruljunk....de akkor is önmagam maradok és ugyanezt várom el tőle is. A francba, túl sokat agyalok ezen. A bűbájkövető varázslatom ötletére már nem is reagál, ideje sincs rá, ahogy nekem sem, hogy védekezzem Griphook akciója ellen. Egy szempillantás alatt otthon találom magam, a jól ismert illatok körbe vesznek, az árnyékos, kissé sötét tónusú szalon közepén állunk hárman, mivel a manó rögtön el is tűnt ahogy megérkeztünk. *-Boruljanak a pribékjei az árokba három napos eső után. Üdvözöllek az O`Hara birtokon....és már mehetünk is. *Egyszerűen nem bírom ezt az apámtól elviselni, máskor is megtette már ha úgy tartotta kedve. Egyszerűen magához citált és mindig Griphookot használta, talán ezért utálom annyira a manót. Szorosan Michael mellé állok,bármennyit is vitáztunk nem rég, ő az egyetlen biztos pont az életemben jelenleg és mindenáron együtt kell maradnunk. Nálam nincs pálca, ott maradt a Zsebpiszok közben, amúgy sem tudnám használni hiszen Gracie a kezemben van, a kislány pedig felsír. Talán az iménti hoppanálás viselte meg, ám hiába szeretnék eltűnni, vissza a Zsebpiszok közbe, hogy gyorsan mindent összepakoljunk és eltűnjünk onnan, nem megy.*-Michael. Nem tudunk hoppanálni. *Csak súgom, bár érezhetően nincs senki a közelünkben. A ház viszont le van fedve valami bűbájjal és nem mehetünk innen el csak két lábon, el is indulok a szalon ajtaja felé, de az apám az utunkat állja. Magas, szikár alakja erőt sugároz, vörösbe forduló gesztenyeszín haja hosszú és hátul össze van fogva, mindig is utáltam. A karjait a háta mögött fogva össze áll az egyetlen olyan helyen ahonnan elmehetnénk, persze vezet még innen másfelé is kijárat, de felesleges lenne körbe rohangálni. Nem adom meg neki azt a szívességet, hogy belémköthessen, ezért meg sem szólalok, csak bólintok köszönésképp. Ő viszont kihagyja a felesleges köröket. *-Aisling...Michael Screwburry! Üdvözlöm, remélem jól utaztak. Úgy hiszem van mit megbeszélnünk, ne is szaporítsuk tovább a szót feleslegesen. Foglaljatok helyet. *Én még mindig csak kivárok és lesem az alkalmat, hogy mikor mehetünk el, de erős a gyanúm, hogy nem mostanában lesz és ha akarjuk ha nem, végig kell hallgatnunk. Megmakacsolom magam és nem ülök le, megszokhatta már, hogy az ilyesmivel nálam nem ér el célt, persze ez nem akadályozza meg abba, hogy elmondja amit akar...és mondja is, feltéve ha Michael nem szakítja félbe.*-Adtam elég időt Aisling a kisdded játékaidra, kiélvezhetted a szabadságot, de most már elég. Ideje tenni a kötelességedet. Másrészt nem mehetek el szó nélkül a tény mellett, hogy egy gyermeket látok a karjaidban. Persze tudom, hogy nem a kettőtök gyermeke, de felettébb kíváncsivá tett, hogy miért ragaszkodtok hozzá annyira. Elmondjátok vagy én derítsem ki? -Semmi közöd hozzá és nincs semmilyen kötelességem amit meg kellene tennem.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
- Nem feltétlenül baj, csak aztán viseld el, hogy ha a másik, jelen esetben én, másmilyen vagyok. Ha te nem engedsz, miből gondolod, hogy a másik engedne a saját elképzeléseiből? Marad az állandó veszekedés? – Én aztán nem szoktam veszekedni, legtöbbször ráhagyom, ám igenis előfordulnak olyan momentumok, amikor előjön az a bizonyos skót makacsság, amikor nem vagyok képes elfogadni, hogy mennyire más. Nem is feltétlenül a neveltetése miatt. Egyazon vonalú nemesi családból származunk, nem véletlenül néztek minket egymásnak, ám amíg én a remeteéletbe menekültem az udvar elől, Aisling igazán kalandos természet lett. Néha kicsit vulgáris, infantilis, de lássuk be, nagyon is más, egyedibb, mint azok a nők, akikkel eddig a rossz sorsom összehozott. Figyelfelkeltő, nagyon is. - Ha értem, és Gracie-ért sem fogsz változni, akkor elég sok konfliktusunk lesz még. Amíg csak el nem válunk. – Ez persze nem olyan egyszerű, hiszen mindketten részt vállalunk a gyermek nevelésében, így szólt az eskünk, de ami köztünk van, nem is biztos, hogy fog működni. Végtére is azt nem fogadtuk meg, hogy egy pár leszünk, csakis a kislányhoz köt a fogadalom. Ha köztünk nem működik, akkor nem biztos, hogy fogom erőltetni, élhetünk egymás mellett mint holmi lakótársak, és nem szólok bele, amit csinál, eddig is megvoltam egyedül, az önként vállalt aszkéta létben. Nem veszekszem hát tovább vele, én majd megrágom a kicsinek a húst, vagy majd szerzek pépeset, ha Aisling nem hajland. Visszahúzom a kezemet, ha már a gyengédségre sem vevő, és már éppen vonulnék ki a szobából, amikor a kicsi az ölében van, amikor megpillantjuk a jelenést, akiről elsőre azt hittem, hogy valami kóbor lélek minimum. De nem, egy házimanó, akit úgy tűnik, Aisling nagyon is ismer. Közelebb lépek, hogy ne maradjak le semmiről, főleg, mivel a manó már emeli is fel a csettintős ujját, hogy elhoppanáljon a társnőmmel, s a picivel. Gyorsan megragadom Aisling csuklóját, engem nem lassított le a beszéd, de vagyok annyira szemfüles, hogy azonnal mozduljak. – Kitalálom.. most jön a nagy családi összeborulás. – Engedem el a lányt, hogy körülnézzek, de csak a nyakamat forgatom, nem lépek el Aisling és Gracie mellől. Biztosan az O’Hara birtokon vagyunk, és hogy innen hogyan távozunk.. Nos ahhoz még komolyakat kell improvizálnom..
*Ugyan miért lenne baj ha az lennék amit most lát? Sosem hazudtam ilyen dolgokról, nem vagyok álszent és köpönyegforgató sem, nem mutatok olyasmit magamról ami nem igaz, de az életem előnyösebb lenne tőle. Nem vagyok olyan mint a szüleim és nem leszek olyan mint amilyenre ők akarnak formálni. Michaelnek sem hagyom, és itt lép be a képbe a kényszerű együttlét. Az elmúlt időben sok minden kiderült rólunk a másiknak, a rossz szokások is, nem értem miért van kiakadva azon,hogy most kézzel zacskóból akarok enni mert jólesik, hiszen ez csak egyszeri alkalom. Mióta együtt vagyunk nem ettem így, tudhatja, hogy képes vagyok kulturáltan étkezni, de most farkaséhes vagyok és pont. Bosszant a kérdése.* -Ez lennék én, igen. Baj? *ezt nem bírtam korábban sem. Az összes pasim, mind ilyen volt mint amilyen most Michael és nem értem miért változnak meg amikor egy kicsit is komolyabbra vagy közelibbre fordul a kapcsolat. Az elején minden olyan jó nekik, egy lila, puffadt felhőben tengődnek, aztán elhessegetik és jön a nevelés, a kifogásolnivalók felsorolása. Michael ilyennek ismert meg, lesznek még különc dolgaim bőven, és nem fogok leszokni róluk mert az enyémek, tőlük vagyok az aki. De a pasik…egy kis idő elteltével a saját képükre akarnak formálni. *-Te legalább kaptál rólam képet, érezd magad kivételezettnek. Egyébként a csiszolás is változtat. Akit csiszolsz már nem lesz ugyanolyan mint régen. És most ne gyere nekem azzal, hogy a nyersgyémánt is csak szebb lesz a csiszolástól. Én nem leszek és nem is fogok megváltozni. Egyébként eddig nem kézzel ettem, nem értem most mi a bajod vele. Éhes vagyok és így esik jól.*Azt hiszem most fog kiborulni a bili. Eddig csak beleszoktunk az új helyzetbe, próbáltunk alkalmazkodni hozzá, Graciehez, egymáshoz, ám változott a helyszín és változott a program és ez már túl sok. Michael megint kötekedik. Én falatozom tovább, természetesen kézzel mert még mindig így esik jól és már csak azért is.* -Mert felnőtt vagyok? Nem _döntöm el_ mit ehet, hanem ésszerűen gondolkodom, mivel nincs még annyi foga, hogy elrághassa a húst. A zöldség puhább ha megfőzzük, az jó neki és ezt nem én döntöttem el, hanem csak tudom.*Kezdek lassan eltelni és nem csak a kajával hanem Michael kötekedésével is. Miért kezdi ezt most megint? Össze fogunk veszni, érzem…érzem a villámokat a levegőben kettőnk között és csak szítja a tüzet.* -Nos, te sem fogod vissza magad.*Elhúzom a keze elől a fejem, felállok és az asztalra teszem a tányért. Elment az étvágyam, vagy csupán az ingerültség amit Michael okozott szorította összébb a gyomromat. Picit hangosabbra sikerül a tányér letétel.* -Bűbáj követőre. Olvastam valahol róla, kicsit bonyolult de ha megtaláljuk a leírást már könnyebb lesz. Itt a zsebpiszok közben biztosan tud valaki segíteni.*Visszaülök a fotelba és elveszem tőle Graciet, bár jobb lenne lefektetni az ágyikójába, ha már annyit fáradoztam azzal a függönyös megoldással, vegyük hasznát. Amíg alszik nekünk is van időnk és nyugalmunk keresgélni vagy épp még jobban összeveszni, végül is mindkettő jó program. Ám az a sötét árnyék ami a még sötétebb sarokban hallhatóan megmoccan, felülírja a terveimet. Nem teszem Graciet az ágyába, sokkal jobb helyen van a kezemben, a karjaim óvó összefonódásában. Nem csak neszezést hanem szipogást is hallok a sarok felől, a szívem nagyot ugrik csontketrecében, az adrenalin elönti az egész testemet, érzem a fémes ízt a számban, teljesen elnyomja a sült húsét. A szipogós hang ismerős, kísértetiesen ismerős és utálatos.* -Griphook?*Mi a fenét keres itt az apám házimanója? Olyan mint a gazdája, utálatos. Soha nem szerettem, a házimanók átka. Mindig váratlanul jelent meg, elmaradt a kis pukkanás és soha nem sült ki jó abból, hogy ott volt. Az árnyék aztán elválik a még sötétebb sarok feketeségéből és valóban Griphook az, ráncos arcán kárörvendő mosoly, már ha azt a szájhúzást lehet mosolynak nevezni. A hangja pedig pont olyan recsegős mint a Fúriafűzé mielőtt lecsapni készül.*-Üdvözöllek Lady Aisling! Gazdám kéri, hogy vigyelek haza.*Na neeeeem! Azt már nem. Sajnos azonban a pálcám nincs a kezemben, hogy átkot szórjak rá, hiszen Gracievel van tele. Nyúlnék Michael kezéért, hogy hoppanáljak vele, de Griphook gyorsabb, így mi tűnünk el Michael szemei elől…hacsak nem sikerült megfognia engem vagy graciet. Akkor viszont mint egy szép kis család, mindannyian megjelenünk az O`hara birtokon.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
- Ugyan.. pont a rossz szokások határoznak meg. Valójában az vagy, amit akkor teszel, ha senki nem lát. Ez lennél te? – Kérdezem évődő mosollyal, igenis a fejébe fogom verni, hogy ha már van egy gyerekünk, akit a sajátunkként nevelünk. És ez a gyermek butaságokat fog ellátni a mamijától, amit nem fogok engedni. Tudom, hogy nagyon különbözőek vagyunk mi ketten, és Aisling azt hiszi, hogy nem tudok rá hatni, pedig nagyon is meg fogja tapasztalni az ellenkezőjét. Ha ő képes volt kicsikarni belőlem érzelmeket, hát én viselkedési kulturát tanítok. Na nem várom el, hogy megtanuljon sütni-főzni, netán nőiesen viselkedni, valamilyen szinten igenis belevaló hölgyről van szó. - Mindig is bejöttél. Már a kép alapján is, ám nem akartam rád erőltetni magamat, amikor felkerestelek. Tartom a véleményemet, elengedtelek volna, hiszen nekem is megvolt a saját életem, amit nem szívesen adtam volna fel. Berendezkedtem arra, ami érdekel. Mégis.. üde színfolt vagy. Megváltoztatni nem akarlak, de ahogy mondod, csiszolni igen.. Ide tartozik a kulturált étkezés, valóban. - Néhány mondatban összefoglaltam, zavarbahozni nem akarom, talán nem is lehetne, hiszen tökéletesen ura az érzelmeinek, és ha kiabálni akar velem, úgyis megteszi, bármennyire is diplomatikus vagyok. Most éppen nem vagyok. - Ez már önmagában is ellentmondás. Ha nem vagy a mamija, miért dönthetnéd el, hogy mit evet? – Nevetem el magamat, végül ráhagyom a dolgot, marad egyenlőre a tej, és az ehhez hasonló pépes babakaják, amivel még én is csupán ismerkedem, alaposan utána kellett néznem, hogy mit is ehet egy ilyen pici, hiszen közel s távol nem volt senki a környezetemben, akinek ilyen apró porontya lenne. - Besavanyodtam? Mintha te maga lettél volna a megelenevedett jókedv. Ha jól emlékszem, mindenbe belekötöttél. Ja nem, az még most is él. – Simítom meg az arcát, miközben eszik, majd megigazgatom az ölemben gügyögő babácskát, miközben az én gyomrom is megkordul, lassan nem ártana nekem is enni, de addig nem akarom letenni a kétes tisztaságú padlóra a gyermeket. Jó lesz majd ő Aisling ölében, - Milyen bűbájra gondolsz? – Kérdezem érdeklődve, még mindig mellette ücsörgök, amikor a sarokban megmoccan valami. Nem patkány, még csak nem is csótány, csak valami árnyék. Összerezzenek, azt hittem, hogy csak magunk vagyunk. Elképzelhető, hogy valami más is lakja a helyet, nem ártana mihamarabb megtisztítanunk, ha nyugodtan akarunk aludni. Azzal most nem akarok foglalkozni, hogy talán az apja idézett a nyomunkba valami amorf szörnyeteget..
*Csak nem mondja ki. Ám ez is nevetésre késztet, csak úgy mint az, ha nagy dérrel-dúrral, de beismeri a tényeket. Nem, Michael nem olyan aki kimondja kerek perec az ilyen pikáns dolgokat, ő van annyira karótnyelt, vagy úriember, hogy nem vesz a szájára ilyesmit. Ebben is különbözünk egymástól, a szüleimnek ez volt a másik bajuk velem, túl szabadszájú vagyok, nem félek kimondani az igazságot és a disznó dolgokat sem, bár a szeretkezésben nincs semmi disznóság. Sosem viselkedtem nemes hölgy módjára, már csak azért sem mert megkövetelték tőlem, a fejemhez vágták, hogy így nem illik és ez olaj volt a tűzre. Az anyámnak adhattak volna egy használati kézikönyvet hozzám rögtön a születésem után, akkor biztosan nem itt tartanánk. Megkockáztatom, hogy több dologra is rá tudott volna venni, melyekre a jelen személyiségemmel fejet rázok. Michael is azt próbálja a fejembe verni – meg kell hagyni sokkal mókásabban és lazábban – amit a szüleim, kivételesen most nem nevetek mert éhes vagyok és éhes ember ideges.* -Senki nem látja, miért ne ehetnék kézzel, zacskóból.*Persze ezzel nem azt akartam mondani, hogy ő senki, hanem másokra céloztam, olyanokra akiknek ez számít. Hát nem fogok asztalhoz ülni és késel villával, eltartott kisujjal falatozni, miközben éhen veszek. *-Nem, nem hagysz. *Nagyobb lenne a diadal, ha sikerült volna a zacskóból elcsípni egy falatot, de már csak akkor jutok hozzá a vacsimhoz amikor tányéron van. Michael sokkal jobb háziasszony mint én, tekintve, hogy egyből talált tányérokat. Én nem szoktam ilyesmire fecsérelni az időt, látszik is az apró lakáson, hogy csupán a kényelemre erősítettem és nálam a tányérból evés nem kényelem hanem körülményeskedés. Mindezek után nem csoda, hogy a neki szánt asszonyt hogyan írom le, de úgy tűnik tévedtem, Michael még mindig tartogat meglepetéseket.* -Áááá, szóval mégiscsak bejövök neked! Csiszolni? Úgy érted megtanítanál evőeszközzel étkezni?*Nem véletlen hát, hogy eszembe jut mégis a kérdésére a megfelelő válasz. Ám nem mondom ki, most nem, épp eleget húztam az agyát, különben is előbb eszünk. Már mindkét kezem szabad, Gracie méltatlankodva bújik Michaelhoz, hiszen a finom falatoktól egy kis időre távol került. Elhelyezkedem a fotelban és nekiesek a húsnak, olyan elánnal őrlöm a szálas finomságot, hogy megfájdul tőle az állkapcsom, de talán nem kellene egyben lenyelnem, mellesleg úgy nem terül szét az íze a számban, pedig az a második legjobb dolog az evésben. Michael odaül a karfára a pici lánnyal és megint azzal a „mamival” jön nekem. Ki tudnék szaladni a világból a mamizástól, főleg azok után, hogy Gracie is úgy szólít, persze Michael miatt. Rámorgok rágás közben, nyelek egy nagyot, hogy minél előbb meg tudjak szólalni.* -Nem vagyok mami, Aisling a nevem, másrészt Gracie még nem ehet ilyesmit, meg sem tudja rágni és én nem adok a szájába megrágott falatot, nem vagyok madár. *Az más kérdés, hogy a madár sem rág, de ne menjünk bele a részletekbe. *-A magadét kínáld.*Nem sajnálom Gracietől, ha meg tudná enni, adnék neki. Ebből is látszik, hogy nem vagyok anyatípus, előbb a magam éhét csillapítom. Egyébként a kislány is kapott nem rég enni, igaz tejet, mert egyelőre az a legfőbb tápláléka, bár a zöldséget sem veti meg. Összeveszni nem fogunk, én utálom a sárgarépát. A váratlan vallomásra azonban még a rágás is elakad, Michaelre nézek, mint aki szellemet lát. Naná, nem gondoltam volna róla, hogy bevall olyasmit, aminek a létezését önmaga előtt is tagadja. Lehet, hogy számára ez az egész csupán a megszokásokból való kizökkentés, nekem azonban az egész világomat a feje tetejére állította. Kiforgatott önmagamból és olyasmikre vett rá amiket élből elutasítottam. *-Igazad van. Teljesen besavanyodtál, pedig kár lett volna érted. *Az egész történet gyenge pontja a házasság. Örömmel együtt élnék Michaellel ha csak az én választásom lett volna, néha bosszant az igaz, de anélkül unatkoznánk, másrészt viszont az egészet kalandnak fogom fel, nem pedig komoly dolognak, ami kettőnk között alakult, szerintem ugyanúgy tönkremehet és az bonyodalommal jár. Ezért nem akartam sosem tartós kapcsolatot, tulajdonképpen eszembe sem jutott, nem vagyok feleségnek való. Főleg nem skót feleségnek. Ám azzal a levéllel amit apámnak küldtem csupán kis időt nyertem magunknak, amit már letöltöttünk és újra nekiállt sürgetni a házasságot. Legalábbis úgy vettük észre, hogy a rövid nyugalom után megint figyelnek minket. Eddig csak megpróbáltunk egymáshoz és a helyzethez szokni, nem foglalkoztunk sem Michael kutatásaival, sem a Graciehez kötő kapoccsal, ám előbb-utóbb el kell intéznünk még ha együtt maradunk is. Ez a bűbáj túl bonyolult ahhoz, hogy csupán ennyi legyen és nem szeretnék meglepetéseket később. *-Mit szólnál egy körülményes de hatásos bűbájhoz?*Azért mert nem foglalkoztunk semmivel, nem jelenti azt, hogy nem is tettem semmit az eltelt idő alatt. Gondolkodtam. Olyan bűbájokon, megoldásokon, melyekkel kideríthetjük Gracie kihez tartozik, miért olyan fontos és kinek. A kalandos természetem erőt gyűjtött és mozgásba lendült, ám már nem a minket összekötő bűbáj megtörése izgat, hanem Gracie múltja, mert ahhoz képest, hogy elég rövid, mozgalmas volt.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Azért nyelnem kell egyet, túlságosan sokáig éltem remeteéletet, így nem vagyok még komolyan jártas a pikáns flörtölésben, amibe Aisling vezet. Ha véletlenül célozgatnék ki, biztos lehetek benne, hogy direkt kimondatja velem, hogy mire gondolok. De nem, ez nem lehet az ő játéka, bosszús félmosollyal legyintve ráhagyom, mindketten tudjuk, hogy mire gondoltam, a legharmónikusabb pár akkor vagyunk, ha éppen hempergünk, bár meg kell vallani, hogy ott sem mindig van egyetértés, megyünk a saját fejünk után, és csak valahol mélyen remélhetjük, hogy a másik még partner ebben, és neki is jó. Most megint ő nyert, mint a szócsatáink nagy részét, de ez nem is baj, szeretem, ha egy nő furmányos. Szeretem? Tulajdonképpen időtlen idők óta nem volt senkim, igencsak önmegtartóztató lettem, merthogy a bonyolult női elme alaposan összezavarja a férfiembert, és lám, igazam is lett. Inkább behozom a tányérokat, amit különleges érzéssel találok meg, és úgy teszem ki neki, azért mégiscsak legyen benne némi női törékenység, báj, hogy nem úgy eszik, mint egy cseléd. - Kulturáltan eszünk Aisling, ha már nemesi család sarja vagy, könyörgöm legalább néha viselkedj úgy. – Nem könyökölök oda, ahogyan koslat a nyomomban, de nem is hagyom hozzáférni a csomaghoz, csak miután már a tányéron van az adagja. Morózus képpel rázom a fejemet, általános volt a kérdés, nem kell megint szurkálódni. – Na persze, hagylak én, csak.. Mindegy, együnk. – Ha majd tele lesz a hasa, menten jobb kedve lesz. Megvannak azok a szeszélyei, amiket szeretek, és nyilván vannak rigolyái, amivel a hidegrázást hozza rám. Félrenézek, nem állom a pillantását, evőeszközt nem kapott, mert úgysem használná, magamnak viszont hoztam. Leteszem a fotelembe a saját tányáromat, hogy átvegyem a lánytól a pici babát, aki lasan kezd olyan súlyos lenni, mint a sózsák. Lehet, hogy feleslegesen tömjük ennyire? De hát hogy is vonhatnánk meg tőle egy falatot is? - Hah, gondolod? Akkor nem vettem volna már egy falusi lányt? A kutatásaim helyszínen minden bizonnyal számos ilyen lány volt. De nem.. valahol a kettő között. Szeretem a kalandos természetetedet, másfelől.. van még mit csiszolni rajtad. – Mégsem fogok csiszolni rajta, mert tudom, hogy már így is rengeteget változott alkalmazkodott. Inkább csak a karomra véve Gracie-t, odasétálok Aisling foteljéhez, amiben ülve falatozik, és megsimogatom a vörös tincsenet. Még ha kissé állat módjára is viselkedik, csak nem morog rám, ha kajálás közben érek hozzá. – Na és picim? Kérsz pár falatot a mamitól? – Kérdezem a kicsire mosolyogva, aki édesdeden gyügyögve kacarászik. Ez bármi lehet, de egyenlőre nem raboljuk le a vöröske ételét, majd ha tényleg rákezdi a kincsem a süvöltést, akkor adok neki a sajátomból. – Tudod Aisling.. Mindezek ellenére.. Örülök, hogy így alakult. Kizökkentettél a megszokásokból, és talán rám is fért. – Ismerem el, hiszen a véglegességig azért nem vagyok makacs. Ráülök a fotel karfájára, az ölembe mozdítva a kicsi lányt, és érdeklődve várjuk, amíg Aisling eszik. Az én ebédem igazán ráér, inkább kiváncsi lennék, hogy mit is fogunk itt csinálni. Lassan ki kéne találni, hogyan is szabadulhatnánk meg a zsoldosoktól.
*Ó, igen, tudom én mire céloz, de nincs az az isten, hogy önként megértsem. Nem, hallani akarom, az ő szájából. Egyébként talán még _azzal_ sem tudja befogni a számat, hangulattól függ, volt is már olyan, hogy beszéltem közben, persze csak az elején, amikor a szenvedély még nem ragadott magával nagyon. Visszatartom a nevetést, magamban kuncogok azon, hogy Michael csak egyetlen lehetőséget talált arra, hogy elhallgattasson. *-Az? _Az_ micsoda? *Az arcából ítélve nem is bántja a tény, hogy mással nem tud rám hatni, persze eddig is tudtam, egyértelmű volt, hogy valamit nagyon jól csinálok ha nyoszolyára kerül a sor, mindazonáltal mulattat és elégedetté tesz az, hogy az életünk egy pontján megzaboláztam a karótnyelt skótot. Amíg távol van nem merengek ezeken a dolgokon, van nekem is tennivalóm, igaz eléggé korlátozott ha azt vesszük, csupán a kényelmet teremtem meg, másnak utána sem nézek. A konyha Michael feladata, s amikor visszatér, rá is hagyom. Nekem csak a vacsora kell és annak neki is látok, zacsiból, kézzel.* -Végletes? Nem értem. Éhes vagyok nem végletes…..ne vedd eeeel!*És most már elégedetlen is, mert kikapja a kezemből a finom, ínycsiklandóan illatozó csomagot. Úgy megyek utána mint a kutya a gazdája után, kerülgetem jobbról-balról, hogy a vacsorámhoz férjek, de nem hagyja. Csak egyetlen csipetet tudok kihalászni mikor tányérért nyúl és milyen meglepő…egyből megtalálja. Az első szekrény amit kinyit tányérokat rejt magában, szerintem szagra ment mint egy vadászkopó. Gracie közben csak néz értetlenül, a számhoz nyúl a pici kezével mikor eltűnik mögötte a falat, éhes a szentem, de sült szarvast nem adhatok neki, hiszen még nincsenek fogai, csak…mennyi is? Négy pici gyöngyszem. Azt hiszem. A kérdésére sem tudok komolyan válaszolni, folytatom ott ahol én hagytam abba. *-Aki hagy zacskóból enni amikor farkaséhes vagyok és nem húzza el az orrom elől.*Morgom szándékosan mérgesen, de már előttem a tányér a finom falatokkal. Gracie-t Michael felé nyújtom jelezve, hogy mostantól ő az ügyeletes szülő és ha átveszi, nekiállok enni. A konyhaszekrénynek dőlve, állva falatozom.* -Egyébként az a férfi még nem született meg, az istenek nem hallgatnak rám. És neked? Barna, kontyba rakott frizura, fakanál a kézben, sertepertélő, néma kis angyal? Megjegyzem olyan nő sem született még, szóval sorstársak vagyunk. *Sosem gondolkodtam el azon a kérdésen amit Michael feltett nekem, nem volt rá szükség. Elégedett voltam az életemmel míg az apám bele nem tenyerelt. Azt nem mondom, hogy vártam a herceget fehér lovon, hogy hiszek az igaz szerelemben, de úgy gondolom ha van olyan férfi akiért érdemes kompromisszumot kötnöm, akkor megteszem. A férfi aki elfogad olyannak amilyen vagyok és nem akar folyton megváltoztatni. Igen, azt hiszem ez lenne a méltó válasz Michael kérdésére. *
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Nem is igaz, hogy mindenbe belekötök, csak a fanyar skót humoromat nehéz értékelnie a tűzről pattant ír lánynak. Való igaz, megöltük volna egymást, ha mégiscsak összekényszerítenek a szüleink, hiszen szabad szellemek vagyunk, egyfajta belső szabályrendszerrel, de Gracie felbukkanása mégiscsak ilyen irányba igazította az életünket, együtt kell boldogulnunk, és ezt egészen gyorsan elfogadtuk. Viszont ez nem gátol meg, hogy közben folyamatosan odaszúrjunk, hiszen megváltozni nem fogunk pár hónapnyi babanevelés után. Csiszolódunk, lenyelünk bizonyos dolgokat, s a vonzalom is egyre komolyabb, ami olykor megadásra késztet, igen, még őt is. Való igaz, sosem fog felvállalni bizonyos dolgokat, ahogyan én sem leszek kevésbé makacs, de nem kell mindent kimondani, egészen jól tudunk boldogulni, abból főzünk, amink van. - Ahha, ha nem válaszolsz, akkor kizárásos alapon _az_ marad. – Nyomom meg azt a bizonyos szót, bizony én is tudok pikáns lenni, s ha már egymásra találtunk, akkor egyértelműsítem, bármennyit is veszekszünk, az ágyban igenis jók vagyunk együtt. Sokszor akkor is azon kapom magamat, hogy Aislingon merengek, amikor véletlenül nem vagyunk együtt. Hiszen még mindig nem alszunk egy szobában, megmaradtak a magánszfrák, meg ha a kicsit kell az éjszaka közepén etetni, tisztába tenni, akkor csak egy egyikünk pihenése menjen rá. Viszont itt, a zsebpiszok közben lehet, hogy megváltozik a helyzet, lévén nem tudom, hogy mekkora maga a ház, lehet, hogy nincs is több szoba. Nem baj, legalább összeszokunk. - Köszönet a költői túlzásért. Valami átok ül rajtad te lány, hogy mindig ilyen véglegetes vagy? – Rázon a fejemet cinkos mosollyal, és gyorsan kirakom legalább tányérokra a húst, s még a köretet is, mert én is enni szándékozom, de vagyok annyira önző, hogy nem várom ki a soromat. Így pár falatnyi csipegetés után kiragadom a kezéből a csomagot, fordulok a konyha felé, fatányérokat találok, de jó lesz az. Csupán néhány pillanat az egész, ha közben hőbörögne, hát nem zavar. - És mondd csak, ha merő véletlenségből nem velem hoz a sors, milyen lett volna a zsánered a férfiakat illetően? Ki az, akivel Aisling valóban elégedett? – Kérdezem miközben már a saját adagomat fogyasztom az egyik fotelből. Remélhetőleg ezek nyugodt percek, csak egymással állunk hadban, mint mindig. Azért sikerül rajtafelejtenem a tekintetemet, ahogyan a zsíros ujját nyalogatja, szopogatja. Mind az ujjaival, mind a szájával volnának elképzeléseim.
*Miért kell mindenbe belekötnie? Persze, hogy nem csak az én lányom, vagyis egyáltalán nem az, csak nevelőszülő vagyok, de attól még projekt. Szemet forgatva nyújtom ki rá a nyelvem, nem fogok vitatkozni és nem azért mert igaza van, hanem mert úgy sem hagyja magát meggyőzni az enyémről. Fafejű. Azt hiszem teljes kudarcra lett volna ítélve a házasságunk ha csak úgy engedünk a szülői akaratnak, mert muszájból senki nem kedveli meg a másikat és már csak azért sem tűri el a hülyeségeit, így viszont egészen más. Bár az együttlétünk is kényszerű, köszönhetően a Gracie bűbájnak, ez ellen egyelőre nem tudunk tenni viszont van olyan megoldás ami senki érdekét nem bántja. Más kérdés, hogy már lemondtam róla. Az apám miatt nyertem egy kis időt magunknak, de hamarosan újra ráül a témára, kerestetni fog, hogy számonkérje rajtunk a frigyet, mert anélkül ő sem tudja érvényesíteni az akaratát és nem érhet célt az érdekei növelésében. Ahhoz mind kell Michael családja, hiszen házasság nélkül egyik fél sem fogja mozdítani a kisujját sem a másik felé. Engem meg pont nem érdekel, hogy úgy lesz erősebb a két család. *-Mióta is vagyunk együtt? És még nem jöttél rá? Helyes. *Ő csak ne akarja befogni az én számat. Jól tudja, hogy öntörvényű vagyok, szeszélyes, mértéktelenül nagy az igazságérzetem és egyszerűen nem bírom a pasik felsőbbrendűségének taglalását és gyakorlati igazolását. Mindennek ellenére picit rossz érzés kerít hatalmába Michael beletörődő válasza miatt. az az egyetlen szó nem takar túl sokat, de az ahogyan kimondta már igen. Felmerül bennem a lehetetlen kérdések egyik, hogy vajon mégis akarja a házasságot? A visszautasításom pedig rosszul esett neki? Tudja jól mi a véleményem erről és ez nem fog változni annak ellenére sem, hogy ismerjük már egymás összes porcikáját és élvezzük is. Miután eltűnt az apró lakásból, megrázom a fejem és a jelenre koncentrálok, kényelmet kell teremtenem a lehetőségeink szerint és meg is teszem. Nincs sok időm Gracie-vel játszani, mert Michael hamar visszaér és lám, nem egy vértől csöpögő szarvast hozott hanem finom sültet. A kislánnyal a kezemben pattanok fel és csorgó nyállal – képletesen csorgó – igyekszem utána.* -Ha öt perccel később jössz már csak az összeaszott porhüvelyemet találod itt. *Szóval farkaséhes vagyok. A pici lányt átveszem az egyik karomra, a másikat arra használom, hogy elkezdjem kibontogatni a csomagot és azonmód amint húst találok nekiállok csipegetni. Nem kell tányér, egyébként nincs is, legalábbis nem tudok róla, mert a konyhában lévő szekrényekhez nem nyúltam sem kézzel, sem pálcával. A fontos dolgok meg vannak, ágy, tiszta ágynemű, portalan padló és hintaszék nekem. Én mondtam, hogy a konyha nem az erősségem, viszont kiválóan tudok papírcsomagból is enni. Meg is mutatom ha hagyja, meg sem várom, hogy ő bontsa ki, máris rávetem magam. Kézzel. Evőeszköz sincs. Nyilván.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
- Neked? De hát Gracie nem csak a te lányod. – Rázom meg a fejemet, ebből nem engedek. Nem ő szülte meg, és nem is szoptatta, mindent meg tudok csinálni, amit nő. Ilyen tekintetben az anya és apa szerepek le sincsenek osztva, mindkettőt felvállalhatjuk. Viszont tudom azt is, hogy Aisling esetében már a gyerekvállalás is nagy szó, így meg kell elégednem azzal, amire képest, és minden mást átvállalok én, mert ez így helyes. Végtére is komolyan mondtam, hogy nagyon kedvelem, minden makacsságával egyetemben, és bár nem gondolom magamat megalázkodó papucsnak, többségében engedek neki, mert tudom, hogy nem akar kihasználni, csakis azért húzza az agyamat, hogy megmaradjon köztünk a vibrálóan izgalmas érzékiség. Bólintok végül borostás államat simogatva, azért nekem mégsem elég ennyi, nehéz lesz majd pihentetően aludni, a legkisebb neszre is fel fogok riadni, és ezúttal nem a kislány miatt. Idegen helyen lenni, ahol mástól függünk, ez nem az én műfajom. - Sose tudsz csendbe maradni? Mivel kéne betömnöm azt a nagy szádat? – Kérdezek vissza fanyar mosollyal, lennének ötleteim, noha nem vagyok az az erőszakos férfi, és célozgatni sem szokásom, de most ezt hozza ki belőlem. Karbafont kézzel figyelem a ténykedését, jelenleg nem túl konfortos a rendetlenség, nálam az összehajtott ruháknak is katonásan kell állniuk, s látszik, hogy a zsebpiszkos lak nem éppen otthonos. - Aha. – Azért biztosan jól meglepném vele, hogy rácáfolnék, és mégis megkérném. Lényegében önbeteljesítő jóslat lenne belőlünk, hogy a sok makacskodás után mégiscsak egybekelnénk. Eljátszom ugyan a gondolattal, de semmi több, férjnek nem tudom magamat elképzelni. Igaz, korábban apának sem. Ez most mégis más, Gracie nem szó szerint az én lányom. Otthagyom őket, remélve, hogy Aislingnek megvan a magához való tyúkesze, s alig negyed óra múltán térek vissza, a közeli fogadók egyikéből hoztam laktató libacombot párost káposztával, vegyes körettel, a picinek pedig apróra vágott csirkemellet, hiszen ennie mégiscsak kell, már rég nem elég a tejpor. – Most vágták a libát. Ennyire éhes vagy? Sikerült belakni ezt a lukat? – Indulok el a csomaggal a vélt konyha irányába, remélem, hogy legalább tányérok vannak, mert kétlem, hogy Aisling ezt előkészítette volna. Nyilván a semmiből tudok teremteni, de sosem voltam a felesleges mágikus eszközhasználat híve.
-Hé! Elég nekem Gracie küldetésnek! Te csak ne csinálj nekem feladatokat. Mondtam, hogy nem főzök és nem mosok. *Michael megint mosolyog és újra csak meg kell jegyezzem magamban, hogy roppant jól áll neki. Igen, ha nem akartak volna egymáshoz kötni a szüleink és csak úgy találkozom vele, még a karótnyeltsége sem állt volna az utamba, hogy meghódítsam. Így viszont egészen más. Még mindig ott lebeg bennem a családi akarat, a szándékosság, a parancs ami elől menekültem, és bennem van a „csakazértis” érzés. A mosoly gyorsan lelohad az arcáról amint körülnéz, van is látnivaló bőven, én tudva a valóságot, vidoran nézem ahogy próbálja biztonságossá tenni a kicsiny és ideiglenes otthont. *-Ameddig akarunk. Csak baglyot kell küldenünk egy címre, hogy már nem kell.*Nem tetszik neki. Ezen is vidulok, olyan édes ahogy véd minket. Egész jól összejöttünk, csak a családjaink ne tudják meg. Ennek az elbújásnak az egyik mozgatórugója éppen az, hogy ne tudják milyen kapcsolatban vagyunk egymással, na és persze Gracieről se szerezzenek tudomást. Egyszer küldtem levelet az apámnak, és megírtam benne hol vagyok és azt is, hogy Michaellel. Meg is mutattam magam az egyik zsoldosnak, mert feltételeztem apámról, hogy utánanéz az állításaimnak. Mindezzel az volt a célom, hogy többet ne küldjön utánunk, hogy békén hagyjanak és bevált. Azután már nem láttam többet, pedig biztos, hogy kiszúrtam volna ha csak egy is ólálkodik a környéken, másrészt a kíváncsi szomszédoknak is van előnye. A mogorva birkatenyésztő árgus szemekkel figyelt minden nap, és mindenki más is a faluban, észrevettek volna egy idegent és Michaelnak szóltak volna. Őt mindenki szerette és tisztelte. *-A fene sem gondolta volna, hogy a végén még jó apa leszel.*Kénytelen vagyok én is visszaszúrni neki. Méghogy én jó anya? Kizárt. Gracie még mindig Michael karjaiban alszik el, én csak arra vagyok jó, hogy kaját adjak neki és megnevettessem, mert idétlenebb vagyok a pasinál. Ezért is volt meglepő mikor anyának vagy maminak szólított a csöppség, tutira Michael mondogatta neki rám mutogatva mikor nem figyeltem, máskülönben nem jutott volna eszébe. De ezért még kapni fog. A pöttyet leteszem az újdonsült ágyikójába ő meg békésen alszik, mivel még hat a bűbáj. Előbb rendet rakok s csak azután ébresztem fel, hogy már van hova leülni, feküdni és van hol tisztába tenni, mert a bűbáj azt nem állítja meg és érzem én, hogy különös szagú felhő veszi körül. Mázlista családfő, ebből is kimarad, néha szeretnék pasi lenni. Mondjuk havonta egyszer hét napig biztosan….meg télvíz idején, mínuszban amikor pisilnem kell az erdőben. Michael persze minderről nem tud, én csodálom ő meg kelleti magát azokkal a szép szemeivel, meg a körberohangálásával. Nem sokára olyan védelmi rendszerünk lesz, hogy ha Voldemort még élne, ő sem törhetné meg. Nem véletlen, hogy családfőnek titulálom és rátestálom a vacsora megszerzését. Mondtam, hogy nem főzök, szóval jól teszi ha nem csak levadássza azt a szarvast, hanem egyenesen sülve hozza. Ja, és előtte még tehenet is kell fejnie, vagy kecskét….Gracienek. A kérdésre felkapom a fejem, a tincseim ugrálnak mint egy csapat bakkecske a domboldalon.* -Kizárt! Szó sem lehet róla!*Ez nem vicc. Elmeroggyantnak kell lennem ahhoz, hogy eleget tegyek az apám akaratának, szóval összebújhatunk az ágyban, meg minden de nem leszek Mrs. Screwburry. Nem tud oylan gyorsan csókot is adni és el is hoppanálni, hogy én ne jussak szóhoz, szóval egy nemleges válasszal mehet vadászni. Ezek után minden bizonnyal nyers békát hoz kígyóbélbe töltve. Miután magamra maradtam a pöttyel, nekilátok, hogy élhető helyet varázsoljak a házból. Néhány pálca suhintás és a bútorok törései eltűnnek, újak lesznek, szépen csillognak a friss politúrtól, az ágy kiszélesedik, intarziás támlái négy oszlopot tartanak, rajtuk függönyös tetőrész és oldalt is redőződik a finom anyag. Faragott asztal és székek, a kandalló kövei között új a habarcs, lángok lobbannak kellemes meleget árasztva. Mire Michael visszatér már igazi családi fészek várja, igaz csak egyetlen helyiség az egész, de Gracie ágya is függönnyel van eltakarva a fal mentén, közel a kandallóhoz. A konyharészre nem fektettem nagy hangsúlyt, viszont van hintaszékem és abban csücsülve várom Michaelt, a már ébren és tisztán, illatosan kacagó Gracie-vel.* -Mi tartott ennyi ideig?*Teszem fel a kérdést mielőtt még megszólalhatna, de csak azért, hogy bosszantsam egy kicsit. Néha frusztrál a jókedve, szeretem amikor mérges.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
- Majd leszel az én csatlósom, szívesen kieszelek neked feladatokat, küldetéseket. – Vigyorgok vissza, ahhoz képest, hogy skót létemre spórolok az érzésekkel, valahogy a vörös hajú fiatal nő nagyon is kihozza belőlem. Vagy inkább Gracie miatt lettem ilyen nyitott? Míg korábban hárítottam Aisling pikáns viccelődéseit, manapság nem csupán lecsapom a magas labdákat, én is dobok fel számára, hogy egyáltalán ne unatkozzunk. Viszont ez a hely.. furcsa, különös, taszító. Nem mondom, hogy én magam vagyok a fény, de hogy ilyen helyen éljek, akár napokig is egy kisbabával.. Hát nincsen ínyemre a dolog. És félreértés ne essék, nem a luxus hiánya aggaszt, csupán maga a tény, hogy körbevesznek minket a sötét alakok, akik bármikor ránk törhetnek, és lássuk be, az éjszaka közepén ha elkábítanak, hogyan védem meg a két szeretett nőt? - Nem ismered? De akkor honnan tudjuk, hogy meddig maradhatunk? Nem tetszik ez nekem.. – Mordulok körbe, és minden rezdülésemből gyanakvás szökken. Nem tehetek róla, már valóban családfőnek érzem magamat, akinek jelenleg egyetlen feladata van, megvédi a gyengébbeket. Látom már, hogy míg ők aludni fognak, addig én virrasztok. Akár napokig is. Miközben az általam gyengének titulást Aisling csomagolhatja ki a lánykát, rajtuk felejtem a tekintetemet, nem kevés szerettől kicsorduló szívvel, kívülről pedig a bősz atya ábrázatát viselve. – A fene se gondolta volna, hogy a végén még jó anya leszel. – Szúrok oda, de csak hogy ne legyen ennyire idilli a helyzet, aztán felvonom a szemöldökömet a csábos parancsra, és karbafont kézzel kérdezek vissza. – Hah, feleségül ne vegyelek? – A kérdés már csak azért is találó, mert lényegében a menyasszonyom volt, még ha akaratunk ellenére is akartak összeboronálni. A sors iróniája, hogy magunktól is szépen odatalálunk, de legalább a mi döntésünkből. Egy gyors csókot nyomok az ajkára, mielőtt még érdemi választ csacsogna, s elhoppanálok.
*Michael házában nem voltak egerek, sem csótányok, sem másmilyen apró állatok amelyek megzavarták volna az életünket. Ezt sosem furcsálltam azon egyszerű oknál fogva, mert volt más ami lekötötte a figyelmemet és az időmet. Pedig aztán lehettek volna, hiszen falun voltunk ahol sok mugli élt az állataival és mint tudjuk az egér a takarmányra megy, meg beköltözik a téli hideg elől. Nálunk nem voltak tehenek, sem lovak….nahát! Most jutott eszembe, hogy ha nem volt ló, akkor miért álmodtam bele abba a furcsa álomba? Szóval igazat mondtam Michaelnek, sem patkány, sem csótány nem volt a házban, de egér minden bizonnyal lesz. Nem tudtam milyen jelentősége van vagy lesz a közeljövőben, ezért nem is foglalkoztam ezzel a témával behatóbban. A lényeg az volt, hogy minél gyorsabban bejussak a házba és ehhez nem átallottam felhasználni Gracie-t. Nyílik az ajtó, biztos nem a mosolyom miatt, de belépek ahol minden piszkos, poros, szürke és dohos szagú. Csak akkor csalogatok fényt a pálcám hegyére mikor már Michael is bent van és mögöttünk becsukódik az ajtó. Akkor viszont minden látszik a maga valójában. *-Nos, nem. Halálfaló semmiképp, egyébként nincs is kinek a csatlósa legyek. Viszont….Zsebpiszok…piszok…*És akkor még nagyon enyhén fejeztem ki magam. Természetesen bűbájjal mindent meg lehet oldani, az egész csak azért néz így ki, hogy még véletlenül se kukkantson be senki. Bűbáj az kell, nem csak védő hanem takaró is, amivel elrejtjük a kíváncsi szemek elől azt a luxust amit majd idevarázsolok. Kívülről továbbra is egy elhagyatott és romos háznak látszik majd amilyen most is. Romos. Ez pedig helytálló, hiszen egyetlen bútor sem ép, már ami van. Egy asztal, két szék kezdetnek azok is töröttek itt-ott. Szakadt függöny a hályogos ablakon, kiégett kandalló, száz éves gyertya….vagy száz gyertya egybefolyva teáskannányi piramist alkotva. *-Nem tudom, nem ismerem. Az a jó az egészben, hogy ő sem engem és arról sem tud ki költözik ide be és mikor. Több szálon futott a bérlés. A tulaj valószínűleg nem megbízható de az intézés módja és a jelenlegi helyzetünk igen. *Nézem ahogy mérgezett egérként „körbefutkos” az egyetlen térből álló házban és védőbűbájokat szór. A bejárattól lévő legtávolabbi sarokban koszlott függöny takar egy másfél személyes ágyat, aminek a szalmazsákja olyan mint egy kibelezett állat. A kandalló mellett fáskosár áll üresen, ahhoz lépek oda és mint a muglik meséjében a tündér keresztanya a tökből hintót, én a kosárból ágyikót varázsolok Gracienek. Csak ekkor csomagolom ki mind a köpenyből, mind az őt rejtő bűbájból. Édesdeden alszik, nyála csorog, az arca kipirult. Na persze így fény derül a turpisságomra. *-Nahát! Újra elaludt. Jó kislány.*A köpenyt alulra teszem és úgy fektetem be Gracie-t a kosárból lett ágyikóba, majd be is takargatom. Meleg kell és étel. -Na családfő! Menj el vadászni, hozz egy szarvast.*Megállok Michael előtt és a móka mellé bevetem a csáberőmet, egy tincsemet az ujjam köré csavargatom és egy helyben állva ringatom a csípőmet. *
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
