Kis kiadó lakás

To: Prairie

Az árvaság egy igen érzékeny téma. Én magam is megéltem már nem egyszer. Noha Alexander saját fiaként nevelt a tény és az érzés, hogy nincsenek igazi szüleim mindig ott volt. Az árvák azok, akiket senki sem keres. A legtöbb gyermekem, köztük Boris is, mind árvák voltak, szerető család nélkül. Bár Tracy nem árva volt, de a saját apja gonoszsága üldözte odáig,hogy inkább lesz árva és gyilkos, mintsem még egy órát eltöltsön mellette.
Mindannyiunknak meg van a története és ezt tiszteletben kell tartanunk. Nem téphetjük fel a sebeket, mert akkor nehezebb lesz összevarrni. Ám a bizalom elengedetlenebb az életben. Ha nem bízol senkiben egy csekély mértékben sem egyedül maradsz. És vannak olyan akadályok az életben, amiket egedül nem tudsz átugorni.
- Ha nem azért adtak be az árvaházba, mert tudták a halál vár rájuk akkor igen, van rá esély, hogy még élnek. Ha csak azért lettél árva, mert szimplán... nem akartak, vagy nem tudtak volna felnevelni akkor is egyszerű dolgunk lesz. A legtöbb hivatalnál a születési és halálozási papírok meg vannak, így eléggé könnyű dolgunk van. Feltéve, ha csak nem ölték meg őket és ásták el őket egy jelöletlen sírban az Alvilág tagjai, mert akkor megszívtuk. - állítom a lány elé a szörnyű igazságot. Bár annyira nem is szörnyű. - De ne feled! Ez mind csak elmélet. Az igazi válaszokkal csak ők szolgálhatnak. Ne ítéld el őket anélkül, hogy találkoztál volna velük. - figyelmeztetem a lányt. Ha rossz következtetést von le és úgy áll a szülei elé akkor még rosszul járhat.
Boris látványa kiakasztotta és megtudom érteni. Azaz nem, mert én ismertem őt tizennyolc éves korában is, ahol még cukibb volt. Főleg, hogy akkor meg volt mind a két szeme...
A lány után megyek és megpróbálom megvigasztalni. Néhány évvel ezelőtt engem is hasonlóan kellett vigasztalni, mert egy munkája során vesztette el Boris a szeme világát. Ettől persze úgy éreztem magam, mint egy csődtömeg.
- Tudom... De, ha nem szerzel jó emlékeket is akkor ezek kísérteni fognak és felemésztenek. Adj neki egy esélyt és lásd  jót. Minden rémálomra van ellenszer. - próbálom biztatni a lányt. Amikor be is adja a derekát elmosolyodom és felegyenesedve Boris-re nézek. Bólintok neki egyet, mire leteszi a tollat és lassan felénk jön.
- Заботиться о нем! (Vigyázz rá!) - adom ki egyértelműen a feladatát. Nem tudok oroszul, de pár szót eltanultam. Az ajtóban állva nézem ahogy Boris nyugodtan és türelmesen megy remélhetőleg a lány mellet. Ha tényleg megfogadja a tanácsom elkezd vele beszélgetni, még ha nehezen is fogja megérteni Szovjet barátom akcentusát.

From: Gabriel

To: Prairie

Időnként úgy érzem magam, mint valami gyermek megőrző. Előbb Gina, most meg ő. Bár vele ellentétben én Gina-t mondhatni felkaroltam azzal, hogy időnként kihúzom a mocsokból és a bajból. Nehéz úgy aludni, hogy nem tudod mi van a kölyökkel, aki már lassan a nem létező szívedhez nőtt. Így érez egy apa is, mikor az egy szem lánya még este kilenckor sincs otthon? Talán ragadt rám valami Alexander atyáskodásából? Valószínű. Elvégre, az öreg mindig is egy apa figura volt az én szememben. Tanított, védett, nevelt. Ha bárki is apáról beszél én csak őt tudom elképzelni. Időnként kíváncsivá is tesz, mi lett volna a sorsom, ha nem a templom előtt tesznek ki? Vagy, mi lett volna, ha Alexander nem nyitja ki az ajtót? Ott helyben halálra fagytam volna? Ki tudja. Ezen már értelmetlen agyalni.
- Az üzletben a kölcsönös bizalom igen értékes. Ha nem bízol az üzlettársadban akkor értelmetlen már maga az üzlet is. De ezt, majd idővel magad is megtanulod. Én egy ferr ajánlatot adtam neked azzal, hogy utólag kérem a fizetségem, így ha belegondolsz...szinte nincs is veszteni valód. Ha a szüleid élnek, élni is fognak e miatt nem kell aggódnod. Ha meg már nincsenek e világon. Akkor szinte az idő lényegtelen. - adok neki egy jó tanácsot. A bizalom egy kétélű fegyver, de ha a minimális bizalmat sem adod meg a társadnak nincs jogod ezt elvárni tőle. Az üzlet világában mindig lennie kell egy lapodnak, egy aduásznak, ami bármikor ki tud rángatni a csapdákból és szorult helyzetből. Ezáltal az üzleti bizalmat megtudod adni a másiknak anélkül, hogy mindened rámenne. Az élet olyan, mint a póker, vagy a sakk. Stratégia és szerencse. A tudás olyan irányzata, amit ha okosan kihasználsz senki sem állhat az utadba.
Ahogy Boris megjelenik érzékelem a lányon a feszültséget. Hm.. Érdekes. Ahogy a lány távozóra venné elsőre nem tudok szólni, mert Boris vág közbe. Azzal a mély szinte már barátságos hangjával még engem is képes lenne elcsábítani. Nem hiába imádják a "lányaim". Kinézete ellenére sokkal barátságosabb és megnyugtató személyisége van, ami miatt nehezen hihető, hogy valóban bérgyilkos.
- Várj már, Életem! Ne siess úgy. - megyek a lány után. Boris látványa kiakasztotta ezt megtudom érteni. - Az utca tele van tolvajokkal és gyilkosokkal. A tény hogy nálam voltál csak még jobban az irhád ellen játszik, ha valaki meglát és védtelen vagy akkor dobhatsz mindent a kukába az életeddel együtt. - mondom neki, míg beérem. Gyengéden fogom meg a karját és magam felé fordítom. Remélve nem borul ki annyira, hogy kiabálni és rángatózni kezd.
- Kár lenne, ha egy ilyen ostoba lépés miatt vége lenne mindennek. Tudom mit érzel. De szerinted a gondjaira bíztalak volna, ha ártani tudna neked? Nézz csak rá! - fordulok Boris-hoz. A férfi már a nála jóval picibb macskával játszik egy tollal. Eléggé szürreális látvány, de igazából eléggé aranyos.
- Gondolj a helyzeti előnyre. Oroszországba készülsz, nem igaz? Ő orosz. Használd ki. Gyűjts információkat, kérdezősködj tőle. Ha úgy mész egy ismeretlen területre, hogy semmit sem tudsz akkor halott vagy! Az élet ilyen. - adok neki még egy tanácsot illetve a lehetőséget, hogy felkészülhessen a találkozóra. Talán, ha többször is találkoznak nyelvet is tanulhat a férfitól.

From: Gabriel

To: Prairie

Tényleg kezdenem kell valamit magammal. Nem kérdés, hogy a gyerekek a gyengéim, akaratlanul is megnyílok előttük. Bár nem mondtam neki semmi olyat, ami vészes lenne és aggódnom kéne a hatalmam megrezdülésében. De nem szoktam a múltamat hánytorgatni. Sőt...Tracy az egyetlen, aki tudja, hogy honnan jöttem. Ő az egyetlen, aki tud Alexander-ről és, hogy vér tapad a kezemhez. De nem bánom, hiszen azaz ember többet érdemelt volna, mint egy szimpla tűz általi halál. A nagyon fanatikusak talán még Isten akaratának is mondanák. Hiszen kezdték sejteni a bűnös kis tevékenységeit, csak bizonyíték nem volt. Erről mindig is eszembe jut a nevem. Nuntius. Hírnököt jelent latinul. Alexander mindig is lehetőséget látott bennem és támogatott, még akkor is mikor megkaptam a levelem a Roxfort-ba.
Elmosolyodom ahogy a lány kedvelni kezdi a macskám. Nightmare szereti az embereket, bár meglepően lojális hozzám és szinte mindig hoz nekem ajándékokat. Na ja...mondjuk egy élő madár még mindig jobb, mint egy halott. Sajnálom szegényeket, hiszen csak azért kapódnak el, hogy aztán nálam végezzék. Nem érdemelnek ilyen sorsot, de leszoktatni sem tudom őnagyságát erről.
Elégedetten bólintok egyet ahogy jelezte felém a lány, hogy megértette, nem lenne jó dolog, ha velünk packázna. Nem szívesen emelnék kezet egy gyerekre, de ha a csapatom épsége múlik rajta akkor megteszem. Számomra ők a család és felelősséggel tartozom nekik. Számomra ők az elsők, egyaránt szeretem őket. Mind az örömlányok, mind a bérgyilkosaim, tolvajaim és mindenki, aki nekem dolgozik fontos nekem. Én neveltem fel őket, ragaszkodóm hozzájuk.
Az biztonságos megjegyzésére nem mondok semmit. Nem akarok a múltban élni és felkavarni a mára már leülepedett sötét foltjaimat. Vannak dolgok, amiket jobb elengedni. Ahelyett, hogy tovább feszegetném a témát Boris-t hívom magamhoz. A sötét folyosóról egy két méteres, kopasz, izmos férfi tűnik fel. Bal szemére vak a jól látható vágás miatt. Ahogy megpillantja a lányt felém néz és karba teszi kezeit. Ismerem ezt a nézést és csak rámosolygok.
- Te, aranyom most szépen hazamész és elfoglalod magad a házon belül. Ha mázlid van és nem fog a maffia ellenünk játszani akkor egy hónap múlva eredményekkel szolgálhatok. - mosolygok rá ellentmondást nem tűrve. Ez a lány csak bajt és több munkát hozna a nyakunkra, ha részt venne a dolgokban. Főleg, h a rendőrség és a Minisztérium is rájön akkor csak maga alatt vágná a fát.
- Te pedig drága, Szovjet barátom... - lépek Boris-hoz és vállának támaszkodva a lányra mutatok. - Kísérd szépen haza. - vigyorgok a férfire, aki felvont szemöldökkel néz rám, majd a lányra. Látszólag nem tetszik neki a helyzet és szívesebben lépne le, de nem mond semmit. Megérti az angol nyelvet, de az akcentusa miatt nehezen kivehető mit akar, így egy hosszabb beszélgetésre nem alkalmas.

From: Gabriel

To: Prairie

Nem vagyok se jó, se rossz. Ilyenekkel engem nem lehet illetni. Inkább szürke vagyok, mint sem fekete vagy fehér. A legtöbb alvilági nem kedvel, mert nem tudnak elintézni és jól végzem a dolgom. Dagi Domi például egyenesen retteg tőlem, mert tudja nem árthat nekem, ha még is az embereimmel kell számolnia, akik pedig túlságosan is tisztelnek és szeretnek ahhoz, hogy eltűrjék a bántalmazásom. Tartoznak nekem és ezt ők is nagyon jól tudják. A legtöbbjüket magam emeltem ki a nyomorból és neveltem ki őket a tehetségük szerint. Mindenki jó valamire és, amíg bizalmamat élvezik nem mondok le egyikőjükről sem. Ha bárki kezet mer emelni rájuk, vagy mocskolódni kezd velük azt én nem fogom kímélni. Olyan vagyunk, mint egy család oda figyelünk egymásra, erre is buzdítóm őket. Ritka, hogy egy vad idegenben csak úgy megbízzak. Bizonyítania kell ahhoz, hogy elnyerje a családomba való belépést. Ám olykor ez a "teszt" nem mindig az, aminek gondolod. Ha azt mondom húzd meg a ravaszt nem biztos, hogy ténylegesen ezt várom el tőled. Nem vagyok szörnyeteg, aki elvárja, hogy mindenki vakon kövesse. Érdekel, ki mit gondol. Én nem értek például a bérgyilkosi léthez, vagy a kémkedésről, ezért kikérem a szakértőim véleményét. Egy csapat vagyunk és így is cselekszünk.
- Nightmare. Egy viharos estén találtam rá, mikor egy nála tízszer nagyobb kutyával verekedett. úgy gondoltam illene rá ez a név. - mosolygok a lányra. Elnézve kettőjüket, ha Miss Szilagyi még egyszer erre téved drága kiscicám már boldogan veti magát az ölébe cirógatást kuncsorogva.
- Nem kell aggódnia. A kiléte ezeken a falakon belül marad. Sem én, sem pedig az embereim nem fogják az ön nevét emlegetni. Amíg nem tesz semmi meggondolatlant, vagy próbál átverni szívesen állunk a szolgálataiba. Ellenkező esetben viszont a legnagyobb ellenségei leszünk. Ezt ne felejtse. - figyelmeztetem kulturáltan a lányt. Sokan voltak, kik megpróbáltak átverni. A varjak azóta is teli hassal szelik az eget.
Türelmesen és figyelmesen hallgatom a lány szavait. Behunyt szemmel elemezem magamban a dolgokat. Oroszország...Boris is onnan jött. Talán még megvannak a kapcsolatai, hogy információkat szerezzünk meg onnan. Ha esetleg még sem akkor nehezebb dolgom lesz.
- Megértem. Én magam is árva voltam...csak engem az egyház nevelt fel, míg el nem jöttem onnan. - ha alaposabban megfigyel láthatja a nyakamban lógó fém keresztet, ami megcsillan a fényben. Azóta lesem vettem, hogy Alexander atya nekem adta volna. Vajon most hogy van? Emlékszik e még rám, vagy csalódottságában végleg kitörölt az életéből?
- Megteszek mindent, amit csak tudok. A fizetségről, majd a legvégén tárgyalunk. Nem szeretem előre kapni a pénzt. - bár elnézve a lányt nem lenne szívem pénzt kérni tőle. Mire ennek vége lesz úgy is kitalálok valamit, mivel fizethetné vissza a dolgokat. Feltéve, ha sikerül a dolog. Ha nem úgy sem kérek tőle semmit.

From: Gabriel

To: Prairie

Lassan kezdem magam úgy érezni, mint valami gyermek megőrző. Egyre több gyerek jár el hozzám a segítségemért. Vagy ennyire ostobák, vagy kétségbeesettek. Elvégre nem a jó híremről vagyok ismert, sőt pont ellenkezőleg. Ennek ellenére sok fiatal jön el hozzám. Drogokért, bosszúért, információért, változó. Amíg nem kérnek olyat mely már nekem is sok szívesen üzletelek velük. Persze egy bizonyos határig. A legfiatalabbak, akiket hajlandó vagyok kiszolgálni drogok terén azok a tizenhét éves fiatal fiúk. Emlékszem volt is egy rendszeres vevőm, aki a drogjaimtól úgy bekattant, hogy egy lányt kezdett el zaklatni, majd hozzám jött, hogy még több információt gyűjtsek róla. természetesen megtagadtam. Nem vagyok olyan gátlástalan, mint amilyennek hisznek.
- Ő senkiben sem. Ha nem ismerném kiskora óta most nem lenne itt. - nyugtatóm meg, hogy Tracy-nél ez nem újdonság. Mikor aznap megtaláltam őt az utcán, egyedül nem tudtam ott hagyni. Akkor már egy szűkebb társoságot irányítottam, volt elegendő anyagi hátterem, hogy felkaroljam és felneveljem. Míg én tizenhat évesen addig ő csak tizenkettő olt, mikor az utcára kerültünk. Tíz év van köztünk, néha nem is tudom, milyen kapcsolatban állunk.
Csendben hallgatom Miss Szilagyi meséjét és elmosolyodom. Szemem sarkából látom, hogy Nightmare leugrik a kanapéról, hogy a fotelhez menjen és a háttámlára ugorva szemügyre vehesse a jövevényt.
- Allergiás a macskákra? - kérdezem meg tőle. Ha igennel felel felállok és elveszem onnan fekete társamat. Ha nemmel nyugton maradok. Nightmare nem egy agresszív macska. Nem fogja megkarmolni, amíg nem kezdi el szekálni, vagy lelökni onnan.
- Miss Szilagyi... - állok fel végül és felé kezdek el sétálni, nem fenyegetően, semmi ilyesmit nem terveztem. A mögötte lévő kandallóhoz lépek és varázslattal begyújtom. - Megannyi emberen kémkedtem már, gyűjtöttem információt, kutattam. Embereket neveltem ki erre a szakmára. Ön szerint egy olyan megbízás, hogy találjak meg embereket kifog rajtam? - nem fordulok meg a tűzet bámulom. Csak egy kis szünet után folytatóm monológom és fordulok a fotel felé.
- De ahhoz, hogy eredményeket követelhessen tőlem...Elkel mondania mindent, amit tud az illetőkről. Máskülönben... a végén azzal állítok be önhöz, hogy mivel nem volt hajlandó együttműködni velem a kérését semmibe vehetem és kereshet magának olyat, aki előbb kéri a pénzét és kifosztva magát kiteszi nincstelenül az utcára. Higgye el nehezemre esne ezt tenni, de valljuk be...csak pár napig zavarna a tudat. Szóval kérem. Legyen őszinte hozzám és ne kerteljen, vagy hallgasson el bármit is. - hangom nyugodt és komoly. Minden szavam igaz volt. Ha én nem válok be akkor túl sok reménye már nem igen lesz. A mai világot elnézve pontosan ugyan az várna rá, amit most levázoltam. Lehet, hogy okos kislány, dehogy ide jön tényleg azt jelenti nincs min elindulnia és ki máshoz fordulhatott volna, mint az alvilághoz?

From: Gabriel

A kopogásra Tracy nevű nő nyit ajtót. Vállát nem takarja semmi, szoknyája sokat mutat, de a lényeget eltakarja, mintha csak egy rongy lenne rajta, amit egy fűzővel tartana felsőtesténél. Szőkés barna haja kontyba van összefogva, mely úgy néz ki, mint ami pillanatokon belül szétesik. Tracy formás és vékony alkattal lett megáldva, ezért is olyan jó második szakmájában.
Karba tett kézzel néz le a jövevényre. Hangja lágy, kellemes, mégis elég határozott és erős, hogy érezni lehet dominanciáját a szervezeten belül.
- És mégis ki keresi? - nem szokás gyerekeknek itt lófrálni, főleg nem a főnöke után, így jogos a hangnem. Mielőtt a lány szóra bírhatná magát bentről egy mély férfi hang hallatszódik ki. "Enged be." Tracy a hang irányába tekint, majd ismét a lányra. Szemet forgatva odébb áll és beengedi a leányt.
- Nappali. - szólal meg, majd becsukja a lány mögött az ajtót, hogy felmenve az emeletre ismét a dolgát csinálja.



Természetesen tudok róla, hogy ma jön hozzám valaki. Elvégre, amikor először az embereim keze közé került azonnal szóltak nekem, hogy van egy lány, aki akar tőlem valamit. Nem ő az első gyermek, kit szárnyaim alá fogok, ki vagyok én, hogy kivételt tegyek vele? Előre hajolva a kanapén az ajtó felé vizslatok. Nightmare mellettem elterülve húzza a lóbőrt, míg számban még ott lóg a cigi. Ahogy megpillantom a világos hajú leányt kezdeményezni kezdek.
- Elnézést az....asszisztensem modora miatt. Időnként túl komolyan veszi a feladatát. Kérem. Foglaljon helyet. - mutatok a kandalló előtti fotelra. Kissé kopott, de nem rég lett leporolva. Míg várom, hogy helyet foglaljon végig simítok macskám hasán és elnyomom a cigim. Nem vagyok híve a társalgás közbeni dohányzásnak. Poharamat is leteszem az asztalra.
- Remélem nem zavarja túlságosan a hely.....állapota. Ha kicsit később keresett volna fel jobb körülmények között találkoztunk volna Miss Szilagyi. - mosolygok rá barátságosan. Remélem nem ijesztem el. Bár a tény, hogy eddig képes volt eljönni megcáfolna lévén ez nem egy biztonságos környék.

To: Prairie


Mily régen is jártam a zsebpiszok közben. Hónapokkal ezelőtt talán, mikor boltokat és egyéb dolgokat nézegettem kedvenc lánykámmal, ki nem csak a testét, de lelkét is felajánlotta nekem. Persze nem vonzalmi alapú, hiszen kicsi kora óta ismerem. Drága bérgyilkosom, ki ideje nagy részében férfiakat kopaszt meg velem együtt mértük fel a zsebpiszok köz kínálatát és lehetőségeit. Most mégis itt vagyok egy poros kis lakásban, aminél még az én házam is tiszta palota. Nightmare is nehezen foglalja el magát és ahogy csak tudja tudtomra adja, hogy ez nem tetszik neki. Nincs mit tenni dolgom van itt. Csak pár nap és visszamehetünk. Feltéve, ha minden jól alakul. Ha az ügyfelem morci lesz, vagy közbe jön valami akkor tovább maradunk. És akkor karmolásokkal a kezemen és a lábamon megyek haza, miközben Tracy halálra röhögi magát, hogy egy macskával nem bírok el, hogy jutottam egyáltalán idáig. Makacs egy nőszemély és időnként a saját feje után megy, de rendes lány. Okos és megbízható. Még, ha időnként az idegeimre is megy szándékosan akkor is nincs kétségem a felől, hogy bízhatók benne és rendesen végzi a munkáját.
Egyedül ülök a nappaliban. Számban az égő cigi pihen, kezemben egy pohár hideg whisky-t tartok. Plafont bámulva készülök fel a megbeszélésre. Hiába van hátra legalább négy óra, valami nem hagyj nyugodni. Valami, ami már régóta a szívembe ette magát. Lehunyva a szemem őt látom. Alexander atya... Tizenhat év telt el azóta, hogy eljöttem az egyháztól. És most...itt vagyok. Az emberi elmét roncsolva belelököm a lelkeket a mocsokba és otthagyva őket, hagyom hogy még lejjebb süllyedjenek, hasznot húzva ebből.
Kezem lassan mellkasomra csúszik, ujjaimmal végig simítok a kereszten. Megannyi emlék, mennyi év. Mindez csak egy álomnak tűnik. Tele boldogsággal, kihívással, rettegéssel, vérrel. Az évek alatt egyetlen egyszer tapintottam saját véremet, de hála ennek pontosan tudom, mi a gyengém, így esélyem van rá, hogy megelőzzem a végem. Bár tény...Nem akarok megöregedni. Hogy fogok kinézni ősz szakállal és hajjal?! Ráncosan, bottal és naftalin szagú ruhákkal?! Nem akarok vénember lenni. Az nem illene hozzám! Tracy szavait figyelembe véve...ahogy bánok a gyerekekkel találnom kéne magamnak egy nőt és családot alapítani. Szép gondolat, még tetszik is. De az én szakmámban nem engedhetem meg. Nem engedhetem meg magamnak, hogy miattam bajuk essen. Ezért is jobb, ha egyedül maradok. Nem keseríteném meg mások életét.

From: Gabriel