2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Liam és Graves
- Vámpírként egyszerűbb. Aha. Mély, visszafogott hangon dörmögök, és kevés híja van, hogy ledobjam a láncot a srác szavai hallatán. Ekkora oltári baromságot rég hallottam, de valahogy sikerül visszafogni magamat, és nem teszem szóvá a dolgot. - Az apáddal? Gondolom nem túl rózsás a viszonyotok, de ettől még nem hiszem hogy igazán büntetésként fognád fel, és lenne eredménye. Nem, valami sokkal mocskosabb és nehezebb dologra gondoltam. Valami olyasmi, ami belülről emészt majd fel, amitől sírva alszol majd el a párnádon, már ha egyáltalán sikerült megőrizni az ép eszedet. Arra gondoltam, hogy megtiltom neked néhány napra, hogy vért vegyél magadhoz. Na, ez hogy hangzik? A szemem sarkából figyelem a reakcióit, és felkészülök arra hogy kiborul. Az iskola történetében - tudomásom szerint - nincs túl sok dokumentált vámpír diák, így szerencsére a bevett, nevelési célzatú büntetések terén elég komoly szürke zónák léteznek, és könnyedén megvédhetem majd a döntésemet ha arra kerülne a sor. Elvégre nem nagyon volt még precedens ilyesmire. Kínzásnak hathat a dolog? Persze. De célja van.
Nem vagyok nehéz felfogású, szimplán mindenkivel meg akarom értetni valami miatt, hogy nem volt olyan könnyű életem, ezért vagyok olyan, amilyen és ezért nincs orrom. Naiv elképzelés, de hiszek benne, hogyha valakinek megtudjuk a hátterét, akkor egészen másképp nézünk rá azután. De ahogy most is, úgy az esetek nagyobb többségébe ez nem jön össze. -Nem akarom, hogy sajnáljanak, mindenkinek megvan a maga problémája, én szimplán utálom, ha valaki úgy ítél el, hogy azt se tudja mi történt velem. És egy fokkal amúgy már jobb, mióta vámpír vagyok, azóta kicsit egyszerűbb minden. – Én nem rinyálok azért, milyen életem van, szimplán pesszimista vagyok, mindenben a rosszat látom és akaratom ellenére a múltammal kötöm össze. Ez van. De én igyekszem tenni az ellen, hogy továbbra is szenvedés legyen, hiszen szörny lettem amiatt, hogy anyut megvédjem, a szektába is beléptem, mert remélem, hogy ezzel kicsit kellemesebb lesz majd az életem, és igazából most egész jó, hiszen vannak barátaim, otthon is rendben vannak a dolgok és itt van Eun Bi is, akivel nagyon jóba vagyok annak ellenére, ahogy kinézek. Kijelentésére gyorsan végighúzom a kezemet párszor az arcomon, jó erősen, hogy biztosan lejöjjön róla a vér. Majd tisztító bűbájjal megcsinálom, ha visszafelé megyek, addig nem merem elővenni a pálcám, nehogy fenyegetésnek vegye. – Beszélnem kell az apámmal? – Nem még az sem kellemetlen az lenne az, ha felhózná, hogy mi történt kettőnk között és kijelentené, hogy nem is szeret.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Liam és Graves
Elhúzom a számat. A srác vagy nehéz felfogású, vagy csak súlyosan sérült. Akárhogy is, jobb lesz ha összekapja magát, mert hamarosan a világ fogja úgy megcsócsálni és kiköpni, mint ő azt a pockot, vagy mókust, vagy mittudoménmit. - Látom hogy nem érted, még mindig. Nem ÉRDEKEL, hogy milyen életed volt, felfogtad? A világ legegyszerűbb dolga másra fogni azt, hogy a problémákat nem megoldani akarod, hanem inkább tapicskolsz benne és sajnáltatod magadat. Mindenkinek van nyomora, múltja, van akinek sötétebb, van akinek nem. És akkor mi van? Ki a francot érdekel? Szedd össze magadat, és kezdj el kapálózni a jobb élet felé. Előbb-utóbb összejön. Ideges hangon magyarázok, egyrészt mert a tanítás-nevelés sosem volt az én területem, másrészt tényleg felbosszant ha valaki csak picsogni tud ahelyett, hogy tenne valamit a - saját - problémája megoldása érdekében. Azok, akik csak látványosan szenvednek, sosem jelentettek számomra túl sokat. - A pofád véres, kölyök. Töröld már le végre... a büntetéseden pedig még gondolkozom, nem döntöttem el. Nyilván valami olyasmi lesz majd, ami igazi kellemetlenséget jelent majd.
Már alig furcsállom, hogy néha elvesztem a fejemet és kiabálni, esetleg bunkó is lehetek. Bár alapból tényleg nem szoktam, elvégre én vagyok a srác, aki olyan kis visszahúzódó, és ha mégis beszélget valakivel, akkor csak kedves tud lenni. Kivéve, aki kigúnyolja az orrom, mert annak inkább beverném az sajátját, de úgy, hogy eltörjön és őt is kigúnyolják miatta. -Maga abszolúte nem tudja milyen életem volt. – nyugtázom végül csak ennyivel. Ó, ha bárki tudná Damienen és Blainen kívül, hogy hogyan vesztettem el az orromat, akkor biztos nem azt mondanák, hogy ott jön az a szörny, hanem sajnálnának. De azt nem is akarom, meg mi lesz, ha anyu megtudja? Szereti apát, én is, de ha erre rájön, akkor összeomolna, pláne ha még az is kiderülne, hogy én mit tettem. -De a mélyhűtöttet csak felmelegíteni lehet, ami undorító. És… tényleg véres vagyok? Hol? Ha így meglátnak a többiek ki fognak akadni. De értem, értem, majd megoldom valahogy. A bünti? – Mert gyanítom az is van, ha már egyszer rajtakapott és még vissza is pofáztam neki. Nem szeretek büntetésbe menni, oda csak a rosszak mennek, holott én abszolúte nem vagyok az. Dam szerint vonzza a csajokat, de nálam szerintem még így is csak menekülnének. Neki bezzeg mindig összejönnek a párkapcsolatai.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Liam és Graves
Ó, igen, a kiszámítható dac, és a visszavágás következik, és magamban megjegyzem hogy a srácból legalább egy agyturkász bőségesen megélne, évekig. De szerencsére ezt a problémát nem nekem kell megoldani, és egyébként is, jobb az ilyesmit szakemberre bízni... - Persze, a mindennapi küzdelem a túlélésért, meg a napi betevőért. Értem én... Legyintek továbbra is mosolyogva. - ...viszont félreérted. Tényleg nem érdekel hogy oldod meg. Varázshasználó vagy, nem olyan nehéz az ilyesmi. Hozz máshonnan mélyhűtött kaját, vagy mittudomén. Ami nekem számít, hogy ne a vadállatokat zabáld fel. Felfogtad? Ami pedig a stílusomat illeti, majd reklamálhatsz ha nem véres pofával találok rád. Egészen addig te itt diák vagy, én pedig a személyzet egyik tagja aki tiltott dolog közben kapott rajta. Értve vagyok? Nem emelem fel a hangomat, egyszerűen csak tárgyilagosan kijelentem, hogy mi a helyzet. A srác pedig vagy elfogadja, vagy elfogadtatom vele.
Nem kéne neki tovább húznia az agyamat, tényleg nem, mert lassan elvesztem a kontrolt magam felett, ami neki lesz rossz. Nem vagyok gyilkos, csak szerencsétlen. Egy elátkozott lélek. Apa is… vele is mit tettem azon az éjszakán? Bár azt nem bántam meg, de akkor is szörnyű, hogy képes voltam rá. -Általános műveltség? Képzelje jobb dolgom is volt annál, mint filmeket nézzek kiskoromba. És képzelje csak, nem vagyok elcseszett. De ha már itt tartunk, maga halott már arról, hogy udvariasság? – Ez nem te vagy Liam, csak valaki olyan, aki szakasztott olyan, mint te és sokkal gonoszabb. Nem elég türelmes és könnyen felkapja a vizet. De kölyöknek nevezett és a műveltségről beszél nekem, holott örültem, hogy túléltem a gyerekkoromat. Nem volt fenékig tejfel, levágta a saját apám az orromat, anyám semmit sem tudott erről az egészről, ráadásul a családfő egész kicsi koromban ordibált velem és rettegésben tartott. Most én vagyok a soros, hogy szenvedést okozzak másoknak! De… nem tudok. Túlságosan jó a szívem ehhez. A vámpír lét nem vette el teljesen az emberi énemet, még mindig jó vagyok, csak kicsit eltorzult. -Tényleg sajnálom. De mit ehetnék? Emberbe nem haraphatok, akkor kicsapnak a suliból. És értem én, hogy nem jó dolog, de megkérhetem, hogy kicsit visszafogottabban szidjon? Sajnos a vámpírlét hátránya, hogy agresszívabb lettem. Könnyen fel lehet húzni, azt pedig nem szeretném. – Folytatom most már a rendes kis csendes hangnemembe. Szerencse, hogy ő is visszább vett, mert különben vérengzés is lehetett volna vége, amit nem akarok. Akkor már tuti elküldenek innen.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Liam és Graves
Felsóhajtok, és az égre emelem a tekintetemet, átkozva az összes őrült istent, akár léteznek akár nem. - Remek példája vagy az elcseszett angliai iskolarendszernek, kölyök. Esküszöm, az általános műveltség valahogy manapság már senkinek sem fontos... De várj, megmagyarázom, mert látom hogy nem érted. A keresztes utalásnak semmi köze ahhoz hogy vérszopó vagy. Ez csak egy Monthy Python filmből vett idézet volt. De nem várom, hogy megértsd... KÖLYÖK. Mosolygok rá hidegen, aztán megállok tőle három lépésre. Továbbra is viszket a tenyerem, de ahogy a reakcióit elnézem, van épp elég gondja a világgal, már-már neurotikusnak is tűnik. Sóhajtok egyet, és leeresztek kicsit. - Azzal pedig sose takarózz, hogy a többiek mit csinálnak. Csak az számít amit te csinálsz, itt és most. A te életed, a te tetteid, és a te felelősséged. Szóval csak hogy egyértelmű legyen: ha legközelebb azon kaplak hogy csócsálod a vadakat, akkor nem állok jót magamért, felfogtad...? Függőben hagyom a mondatot, így büntetőmunkára is gondolhat Liam, na és persze arra is hogy kiverem belőle a szart ha legközelebb meglátom. Tapasztalataim szerint a neurotikus egyedekkel a félelem útján lehet a legegyszerűbben szót érteni, így teljesen tudatosan használom is azt.
Összerezzenek, mikor nevetni kezd. Nem szeretem. Én… én nem bírom, olyan rosszul esik, ha valaki kinevet. És ez nem volt még baj pár éve, akkor csak szimplán szomorú lettem, most már viszont nem jó ötlet rajtam gúnyolódni. Fülemre szorítom a kezeimet, hogy biztosan ne halljam a hangját, de még így is tökéletesen értem, mit mond. – Nem én vagyok az egyedüli, aki ezt teszi, nincs joga engem szidni emiatt. – Mások is vannak itt, akik ugyanezeket követik el, nem csak én, de persze nekem kell lennem a bűnbaknak. Hát nem, tudja ki lesz! Utálom, mikor csak engem képesek hibáztatni, egyáltalán nem értheti milyen ez, el sem tudja képzelni milyen az, mikor kínoz az éjség és legszívesebben bármit felfalnál csak azért, hogy csillapodjon. – És ne nevezzen zsebrakétának. Nem ez a nevem. Mellesleg, a kereszt baromira nem hat ellenünk. – Csak ha fából van, de ezt inkább nem tettem hozzá. Most tényleg úgy beszéltem, ahogyan egy átlag Mardekáros szokott, pedig én igazán nem szoktam így, egyszerűen agresszívabb leszek, ha egy kicsit is felhúznak, sőt ha vámpír alakban vagyok, akkor akár vérszomjasabb is. Örülhet, hogy még vissza tudom magam fogni, de ez nem fog sokáig így lenni, ha tovább húzza az agyam.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Georgiana és Graves
Érdesen felnevetek. -Annak meséld akit érdekel, kölyök. Nem érdekel sem az éhséged, sem az hogy nem tehetsz az állapotodról. Vagy sokkal több figyelmet fordítasz arra hogy ki láthat meg, és kit eszel meg, vagy legközelebb nem figyelmeztetlek, hanm kiradírozlak téged a történelemnkönyvekből, örökre. Felfogtad miről beszélek, zsebrakéta? Ha akár csak egyszer hozzányúlsz a helyi vadállatokhoz, személyesen készítelek ki. Balra fordulsz, és fogsz egy keresztet, ha érted mire gondolok... Alulról súrolom ugyan a tanár-diák udvariassági határokat, de egész testemben megfeszülök ahogy séta közben haladok felé. A vámpírok mindig azon a határon táncoltak amit még éppen el tudtam fogadni, és a zsigereimben érzem hogy egyetlen rossz rezdülés elég lenne hogy eltüntessem ezt az entitást a világ színéről. Hidegen elmosolyintom magam a gondolatra, de persze még nem kapom elő a pálcámat, egyelőre marad a szájkarate.
Tudom, hogy nem szép dolog állatokat ölni, de… mit tehetnék? Nekem is életben kell maradnom valahogy. Szörnynek szoktak minket nevezni, pedig nem vagyunk azok, csak mások. Én vagyok talán egyedül igazi rémség, hiszen nekem orrom sincs és emiatt is éppen elég ijesztő vagyok. Ahhoz viszont, hogy anyut megvédjem valódi fenevaddá kellett válnom, ezért hálás vagyok Damiennek, de néha olyan rossz, hogy nem beszélhetek róla senkinek. De anyu is… mit szólna hozzá, ha megtudná? Mindig azt hitte, hogy én egy jó gyerek vagyok, aki kicsit szerencsétlenebb, mint mások. Ha rájön, hogy mit tettem apuval és mi vagyok, akkor biztosan megutál majd. Bár azt mondta mindig szeretni fog, neki nem számít, hogyan nézek ki. Itt azonban többről van szó. Figyelmetlen voltam, valaki a hátam mögé osont, nem is tudom hogyan, hallanom kellett volna. Megint elmerültem a gondolataimba biztos. Lassan fordulok meg és szégyenkezve vakargatom meg a tarkómat. Mit mondhatnék? Megettem ez tény, talán ilyen szempontból jókor is jött, mert pont befejeztem. – Bocsánat… Igazán nem akartam, de már nagyon éhes voltam. – mondom halkan, nem tudom megértette-e. Bár a többiek is szerintem szoktak itt enni, nem én vagyok az egyetlen vámpír, hiszen rajtam kívül még legalább hárman vannak. De persze pont engem kaptak rajta. Ilyen az én formám, mindig engem szúrnak ki.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Liam és Graves
Az utóbbi időszakban megszaporodtak a szétcincált állatok a Rengetegben, én pedig kénytelen-kelletlen újra a nyakamba vettem az erdőt, hátha ki tudom deríteni hogy mi okozza. Már jó ideje koptatom a bakancsomat, de egészen eddig nem találtam semmit. A legjobb tippem valami veszett farkas volt ami valahogy idetévedt északról, de ez is valószínűtlen volt - elvégre annyi bűbáj és varázslény kószál a környéken hogy még egy veszett vadállat sem annyira ostoba, hogy ide jöjjön. Viszont úgy tűnik végre rám mosolyog a szerencse. Hátulról szúrom ki a srácot, messziről, de egyértelműen épp egy nyulat zabál fel. Egy pillanatig a hideg is kiráz, összeszűkül a szemem és ösztönösen tapogatom meg a pálcámat és az elrejtett fegyveremet. Még nem találkoztam élő - vagy halott? sosem tudtam pontosan hogy kell nevezni őket - vámpírral, bár anno még a Minisztériumban a kezembe került néhány jelentés, amiben említették őket. Mocskos lények az biztos. Nyugalmat erőltetek magamra, hiszen akármennyire is szét akarom kapni a vérszopót, ettől még diák. Kihúzom magam, veszek pár mély levegőt, aztán fapofát erőltetve magamra sétálok közelebb. - Hé kölyök, nem szép dolog az iskola vadállományát engedély nélkül megritkítani. Nem mondták még neked, hogy a Rengeteg és az ott élő állatok nem minősülnek terülj-terülj asztalkának? Bár arcomon megjelenik egy hűvös mosoly, de a hangomból érezheti hogy véresen komolyan gondolom...
Nem szoktam tilosban járkálni, szinte soha. Mármint párszor, de annak megvan az oka… Most viszont nem akarok én a rengetegbe menni, csupán a szélén sétálgatok, valamit ennem is kéne. Ma még csak egy madarat fogyasztottam el, nem volt túl sok, azt is kapkodva, mert elaludtam és majdnem elkéstem az iskolából. Hiába vagyok Mardekáros, attól még nem szeretek utolsóként beérni a terembe, pláne nem a tanár után, meg ugyanígy nem bírom, ha nincs kész a házim, vagy tudom, hogy nem tanultam eleget. Rejtély, hogy miért nem a Hollóhátba kerültem, talán azért, ami vagyok, meg azért, ahonnan jöttem. De mindegy is ez, most már van időm, mert végeztem a tanórákkal, így nyugodtan tudok falatozni valamit. Jó lenne, ha valami nagyobb állatot le tudnék teríteni, de kötve hiszem, hogy az most sikerülni, meg azt inkább a srácokkal intézném. Olyan kár, hogy most nem jöttek… Csendben lépkedek az erdő szélén, közben állatokat keresek. Meg is akad a szemem egy nyuszin – szegény kis jószág – de gondolkodás nélkül rohanok oda hozzá és kapom fel. Mélyen a szemeibe nézek, régebben sose tudtam elsőre megölni őket, mindig elkeserített a tudat, hogy miattam hal meg. Most már azonban sokkal könnyebben megy, így az agyaraim megjelennek, a szemem pedig elsötétedik. Már nem fáj, mikor előbuknak a hegyes szemfogak, már hozzászoktam. Jó mélyen az állatba mélyesztem őket, majd enni kezdek. Gusztustalan tudom, ha valaki meglátn most, csak egy még nagyobb szörnynek képzelne. Sörnyeteg vagyok… Aznap mikor levágták az orrom pontosan ugyanezt mondtam anyának is. Már sosem leszek szép, de vannak legalább páran, akik így is elfogadnak és szeretnek.
