2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Már nagyon vártam, hogy egyszer eljöjjön ez a pillanat. Nem gondoltam volna ugyan, hogy ilyen hamar meg fog történni. Mégis, egy nagyon jó személlyel osztozom a helyzetben, ő egy picit fel is tud készíteni a jövőmben rejlő kérdésekre. A bestiamesterség ezek szerint nem lehet olyan túl könnyű, de hát ha szereti az ember, biztosan rendben lesz majd vele. Én pedig szeretni fogom. Tudom. - Még nem. - Kicsit elvörösödöm, de nem hinném, hogy ez látszik a sötétben. Nem mondanám, hogy félős vagyok, csak egyszerűen nem akartam sosem megszegni ezt a fontos szabályt. Mondjuk ezentúl már nem biztos, hogy hasonlóképp fogok vélekedni, de ketten mégiscsak könnyebben jutunk bármire is, mint egyedül. Nekem pedig nem menne olyan jól a támadás, ha nem tudnám, hogy valaki bátorít, valaki társul mellém és nem egyedül kell elbírnom például egy kentaurral. Bár a lehető legrosszabb példát hoztam fel erre. Elindulunk egy picit a másik irányba, miközben már szinte teljesen elcsendesültek a patanyomok körülöttünk. Az erdő legtöbb lénye furcsa és nem szeretik a varázslókat, mert bántották őket vagy egyszerűen csak túl vadak hozzá... így inkább kerüljük el a bajt, és csendben, figyelmes léptekkel tovább haladunk. Természetesen próbálok mindenfelé fülelni közben, hátha meghallok valami neszt, ami segítheti a kutatásunkat, de teljesen az ellenkezője történik a dolognak. Majdnem belezuhanunk egy gödörbe, ami előttünk van. Sóhajtok egyet, amolyan fellélegzésképp, hogy nem haltunk meg vagy nem rekedtünk ott. Közelebb lépek egy picit és hasonlóképp próbálom felmérni a helyzetet. Nem tudom, pontosan mi csinálhatta ezt. Egyetértően bólogatok az elején. - Nem tudom, meglehet, elvégre ez egy érdekes erdő... - Amikor viszont a lány felegyenesedik és közli, hogy menjünk oda be, először csak elfehéredek, de utána végül belegondolva, lehet, hogy nem is olyan rossz ötlet. - És szerinted ki tudunk majd belőle mászni? - Pillantok le ismét a mélybe. Elvégre varázslók vagyunk az isten szerelmére, valahogyan csak megoldjuk a gondot, ez legyen a legkevesebb. Cyrát követve, belevetem magamat én is a mélybe, és még csak ekkor jövök rá, hogy mennyi mindent veszítettem az évek alatt, nem mókáztam, és kutattam, csak könyvekből próbáltam okulni, ami abszolút nem elég ahhoz, amit most csinálunk például. Cyra igazi felfedező! Én is ilyen szeretnék lenni. Hosszú időnek telik, de végül is elég gyorsan leérünk az aljára. Pálcámmal körülnézek, de egyelőre még semmi különös nem tűnik fel nekem, csupán csak egy előre tartó, alagútszerűség. - Gondolom, ha van bejárat, valahol van kijárat is, ahol talán könnyebben ki lehetne menni, de ki tudja mi van odabenn. És ha egy fészekbe sétálunk bele? - Ez inkább csak kíváncsiskodás, hogy ő mit tenne, már kevésbé hallatszik az aggodalom a hangomon.
bocsánat. | Ruci | Zene| [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem szokásom másokat is magammal cipelni, de nem bántam meg, hogy elhívtam Hannaht. Sokkal jobb valakivel, persze nagyobb a valószínűsége annak, hogy lebukunk, de ha ő is ügyesen közlekedik simán elkerülhetjük a vadőrt, meg talán néhány veszélyesebb lényt, melyek prédaként tekintenének minket. Na igen, a bestiamesterség sem egy életbiztosítás, de legalább szórakoztató és élőlényekkel foglalkozhat az ember. Én mindenesetre imádom és remélhetőleg Hannah sem retten vissza apró-cseprő dolgok miatt, mint például… hm, egy egyszerű acromantula. Jó, annyira nem lenne biztonságos összetalálkozni egy óriáspókkal, de azt hiszem kellőképpen tanultak vagyunk már ahhoz, hogy megvédjük magunkat a varázslatainkkal. - Nem jártál még itt egyedül? – oké, azért itt egy kicsit elképedek, mert azért ritka, aki még nem járt erre kíséret nélkül. A jó kisgyerekeken kívül szerintem mindenkiben akadt már egy kis kalandvágy, s a határokat feszegetve átlépték azt. Hannah amúgy sem tűnik annak a felelőtlen, szabályszegő lánynak, szóval valamelyest meg is tudom érteni miért nem járt még itt egymagában, szimplán meglepett. Magamat ismerve egy ilyen lehetőséget ki sem hagytam volna. Persze, tudom, hogy amit tettem és jelenleg is teszek az szabályellenes, viszont Beauxbatons óta megmaradt az az énem, aki mindenkit félresöpörne az útjából céljai eléréséért, na meg roppant felelőtlen is, ha arról van szó. - Nem egy rossz ötlet. – helyeslek, majd mikor végre el tudom dönteni mi legyen a következő lépésünk, bólintok. Nem kéne ujjat húzni a kentaurokkal, főleg ilyen időtájba, arról nem is beszélve, hogy tilosban járunk. Duplán megszívnánk. Végül azonban mégiscsak előre megyek, mintsem az ellenkező irányba. Ujjamat a szám elé tartom, míg Hannah felé fordulok egy pillanatra, majd csendben a lábunk alá bökök, hogy nagyon figyeljen minden lépésére. Kockáztatok, de úgy érzem előttünk van az, amit keresünk. A másik iránnyal túlságosan nagyot kerülnénk, másrészről a vadőrhöz is közelebb kerülnénk, ami még eggyel több ok arra, hogy elkerüljük azt a részt. Még a nagy elővigyázatosság sem segít, a föld összeroskad előttünk, s még időben reagálok a jelenségre, más különben már valahol ennek a feneketlen gödörben zuhannék, ki tudja hány évig. Egyelőre nem tudom mi ez, de mégis… olyan furcsa, hívogató, mintha magába akarna szívni. - Valami… hm. Nem tudom, mi áshat ekkora alagutat, de egész biztosan valami hatalmasról lehet szó. – agyalok, míg a pálcám fényénél guggolok, s méregetem az előttem lévő idegen földalatti járatot. – Lehet acromantula, de ez csak egy tipp. Nem tudom, az ő területük bejárata nem így szokott kinézni. – húzom el számat, végül felegyenesedek és egyik kezemet a csípőmre emelem. – Derítsük ki. - jelentem ki, majd megigazítom köpenyemet, mielőtt az alagút falán lecsúsznék a mélybe.
zene: The Sound of Silence ◊ szószám: 416 ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Rájöttem, hogy az az igazi, ha az ember a saját szemével is meglátja a dolgokat és tapasztal is valamilyen szinten. Furcsa, hogy nekem eddig eszembe sem jutott jóformán, hogy ha az erdő szélére is eljövök, kicsit beljebb merészkedem és megnézzek pár érdekes lényt. Azokon kívül persze, amiket az órán is tökéletes közelségben láthattunk. Nem mondhatom, hogy nem voltak izgalmasak, csak egyszerű, ártalmatlan lények. Én pedig egy kicsit többre vágyom, mert már sok egyszerű lénynek ismerem a felépítését kívülről belülről, sőt, már többet tanulmányoztam is. Egy picit megszállott vagyok, tudom, de mégis úgy látom, hogy belőlem a későbbiekben jó kutató lehet. Csak még ahhoz kell tanulnom valamennyit. Sokat... legalább a következő pár évet. Pálcámat előkerestem és közvetlen mellettem tartogattam, miközben halványan Cyrára mosolyogtam. - Így tuti érdekesebb lesz, szerintem is. Egyedül még nem jártam itt... - Oké, kalandkereső vagyok, de azért szeretem betartani legtöbbször a szabályokat és még hozzá ha nincs nagyon társaság, akkor esély sincs arra, hogy én egyedül egy ilyen veszélyes helyre bemerészkedjek. Most pedig éppen kapóra jött ez az egész. Lassan elindulunk, csendben és minden apró neszre felfigyelek, oda fordítom a fejemet. Ha tehetném, teljesen eltekerném azt hogy mindent lássak, körbe, panorámába. Aztán hirtelen megtorpanunk, valami mozgolódásra és pálcámat én is magam elé emelve nézek körül, hátha sikerül észrevennem valamit, de addigra már Cyra válaszol a kérdésemre. Még levegőt sem nagyon szeretnék venni, egy ideig körülbelül észrevétlenül visszatartom, aztán mélyebbet szippantok. - Ez menni fog, csak picit a másik irányba induljunk. - Ahogy a hangokból próbáltam kivenni, biztos, hogy mellettünk suhantak el és tényleg reménykedem abban, hogy nem kell majd velük összetalálkozni és barátkozni, mert akkor már biztosan lebuknánk. Na meg nekik ezek a szabályok, hogy nem igazán beszélnek varázslókkal... Tovább indultunk, lábam elé figyeltem, nem lenne kellemes megint felzavarni az állatokat vagy ki tudja mit, mi nem rejtőzik itt, de csak keveset haladunk előre, mire Cyra hirtelen odaugrik mellém és megragadja a karomat. Ekkor látom meg az előttünk tátongó gödröt. Felvont szemöldökkel próbálok először is megnyugodni majd megfigyelni a helyet. Pálcámat én is odaszegezem, miközben Cyra elmélkedését hallgatom. - Nem lehet, hogy valami más...? Mármint elég sok lény van ami a föld alatt él, mondjuk pont nem tudom, hogy ezekből melyikek lehetségesek az itteni... körülményekhez. - Egyelőre el kell gondolkodnom, mert hirtelen eszembe sem jut valami konkrét válasz, de nem is akarom magamat leégetni, ezért próbálom körülírni a helyzetet, aztán hátha Cyra még említ valamit, amitől jobban elképzelem a dolgokat.
bocsánat. | Ruci | Zene| [You must be registered and logged in to see this link.]
Mindig is tudtam, hogy nem jó dolog szabályt szegni, mégis megtettem. Kiskoromtól kezdve kerestem a bajt, ki akartam tűnni, vagy épp csak beilleszkedni egy olyan társaságba, ahol a bűnt jutalmazzák. Mindenki tudja, hogy amitől eltiltanak, az csak még kíváncsibbá tesz és egyszerűen késztetést érzel arra, hogy áthágd a szabályokat. Most se volt másképp, ezúttal viszont Hannah-t is belecibáltam ebbe a kalandos erdei túrába. Reméltem nem fog más szemmel nézni rám, ha netalán a vadőr ránk találna, és szépen leszólna, amiért errefelé bókszálunk az éjszaka közepén. Ugyan én már egyetemista vagyok, a Tiltott Rengeteg még mindig olyan hely, ahová nem szabadna betenni a lábunkat. Mikor Hannah megérkezett, kénytelen voltam előrántani a pálcámat, puszta elővigyázatosság gyanánt. Sose tudhatja az ember kibe vagy mibe botlik bele az éjszaka kellős közepén. Nem lenne jó, ha bárki meglátna, meg aztán éjszaka van, bármi előbújhat a rejtekhelyéről. - Tégy úgy. – bólintottam az ötletre, miszerint mindketten többet érnénk, ha ő is előhúzná a pálcáját a biztonság kedvéért. – Sokat olvastam erről a helyről, néha sikerült kiszöknöm, de azt hiszem most sokkal izgalmasabb utam lesz, legalábbis végre megoszthatom valakivel az élményeket. – mosolyogtam így a végére, aztán elindultam. Nem akartam húzni az időt, így is eléggé kétesélyes volt a dolog, és ha már így alakult, akkor minél hamarabb el kellett indulnunk. Nem is telik sok időbe, míg a Rengeteg felfedte valós önmagát és megmozdult az élővilág. Ebben a szent pillanatban torpantam meg, majd Hannah felé fordultam, pálcámat magam előtt tartva. – Kentaurok. Valószínűleg. És…nem igazán barátságosak senkivel, de ezt tudod jól. Jó lenne, ha csendben el tudnánk osonni, anélkül, hogy a csorda észrevenne minket. – magyaráztam suttogva. Igyekeztem a lehető leghalkabban, mert akár valami más lény is lehetett az a valami. Elsőre kentaurra tippelnék, mivel a patadobogás és az éjszakai mászkálás rájuk vall leginkább. Viszont rettentően bizalmatlanok, így nem szívesen tölteném el most azzal az időmet, hogy a kentaurok szívébe zárjam magam. Intettem egyet Hannahnak, miután megbizonyosodtam arról, valóban nincs semmi veszély a fák mögül, ugyanis a zajok elhalkultak, s ezúttal csak saját lélegzetvételünk visszhangzott. Jobban oda kell figyelnem a levéltakaró alatt megbújó gallyakra, nem lenne szerencsés, ha egy kentaur helyett valami más bukkanna ránk. Valami ijesztő és hatalmas. Csendben lépkedtem tovább, követve a kitaposott ösvényt, mely egy vékony vonalban húzódott a fák mentén. Pálcámmal világítottam magunk előtt a Lumos varázsigét használva, egészen addig, míg meg nem éreztem az alattam összeomló talajt. Ijedten ugrottam hátra és fogtam meg Hannah karját a biztonság kedvéért, nehogy ő is előre bukjon. A talaj egy pillanat alatt esett össze, ezzel feltárva egy mélyebb gödröt előttünk, melynek fenekét egyelőre nem láttam, csak a mélybe hulló földdarabokat. - Oké, ez számomra is új. – guggoltam le a gödör elé, majd pálcámat felé emelve próbáltam némi fényt adni a lenti mélységnek, hátha többet látok majd. Valami alagútszerűnek tűnt, aminek ezúttal sikerült észrevennem az alját is, ami egy kicsit mélyebben helyezkedet, olyan hat méter legalább. – Érdekes. Nem igazán olvastam efféléket a Tiltott Rengetegről. Baziliszkusz itt egész biztosan nincs, de akkor… mégis mi ez?
zene: The Sound of Silence ◊ szószám: 492 ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Már most egyáltalán nem bánom, hogy belementem ebbe az egészbe. Azt hiszem jó lecke lesz így a hetedik évem befejezőjeként, ugyanis utána pontosan arra a szakra szeretnék tovább menni, amire a Cyra is jár. Mondhatom, hogy tökéletes példaként eddig számomra, főleg az elhivatottságával és hogy együtt is szeret dolgozni, mint most, hogy nem egyedül indul neki, hanem engem is magával visz. Boldogan, de mégis óvatosan sietek végig a Roxfort birtokán egészen a Tiltott Rengeteg széléhez. Nem szeretném ha elkapnának és lemaradnék erről a csodás eseményről, már persze ha valamit ki tudunk lesni. Ha nem is azt konkrétan, amit keresünk, akkor másik állatot, az is jó lenne, akkor már tudjuk, hogy megérte kijönni a szabadba, megérte megszegni a szabályokat egy picikét. Remélem nem csalódottan fogunk visszaindulni a Roxfortba. Bólintottam egyet amikor odaértem és a pálcát előhúzta. Megértem, biztosan én is ezt tettem volna, hogyha egyedül kellene álldogálnom a Rengeteg szélén és várnom. - Nem gáz, megértem tényleg. Akkor azt hiszem elővadászom a pálcámat, ketten úgyis többre megyünk. Azért remélem nem lesz baj, és csendben meg tudunk figyelni ezt azt, ha nem is konkrétan amit keresünk... - Pillantottam határozottan Cyrára és végig suttogtam mondandómat, miközben a pálcámat is előszedtem és olyan helyre helyeztem, ahonnan könnyen elő tudom húzni. Halkan, lábujjhegyen lépünk be a Rengetegbe. Minden apró ágra figyelek a lábam alatt, de ez nem számít, Cyra megteszi helyettem és kicsit fel is szólal. Elhúzom a számat, ezt igazából várhattuk, hogy nem nagyon lehet elkerülni, de nem is ezzel kezdek el most foglalkozni, hanem inkább a fák mögül megmozduló valamire. Megremegek a fújtatás hallatán, kérdő tekintetemmel a lány felé fordulok, miközben még a pálcámat nem veszem elő, de ha kell, ott tartom a kezem. - Ez mi lehet? - Suttogom olyan halkan, hogy szinte meg sem lehet hallani. Még szerencse, hogy egészen közel állunk egymáshoz, és még egymás szuszogását is tökéletesen hallhatjuk.
bocsánat. | Ruci | Zene| [You must be registered and logged in to see this link.]
Ismét tilosban járok, holott ez egyáltalán nem jellemző rám. Akár előrukkolhatnék a sablon szöveggel, miszerint én „ jó kislány vagyok”, de mindannyian tudjuk, hogy ez nem lenne igaz. Bármennyire is tűnök kedvesnek, aranyosnak, ez nem garancia arra, hogy ne lennék néha egy kicsit más. Egy kicsit felszabadultabb, aki nem követi tovább a szabályokat, hanem a saját feje után megy. Ezúttal Hannah-t is sikerült beleráncigálnom a kis akciómba, amit egyáltalán nem bánok. Lelkes lány, látszik rajta, hogy érdeklik a bestiák, úgyhogy azt hiszem megtaláltam a partneremet. Legalábbis nem tudom mennyire tudok elszállni a földtől és kiselőadásokat tartani a varázslényekről, amivel az őrületbe kergetek másokat, de reménykedek benne, hogy azért nem fog kiakadni, ha már hasonlóan látja a világot, mint én. Persze az én fejemmel egy kicsit kiöregedtem már abból a korszakomból, amikor gyerekfejjel nézhettem a világra és nem kellett felelősséget vállalnom a tetteim iránt. Jó, ez nem teljesen igaz, mert akkor is tudnom kellett hol a helyem, de valahogy a Beauxbatonos éveim sokkal felszabadítóbbak voltak, nem éreztem úgy, mintha láncra lennék verve. A felnőttkor közel sem olyan szórakoztató, mint ahogy azt gyerekként gondoltam. Persze ki hinne a szülőknek, amikor te már alapból utálod az iskoládat és minél hamarabb át szeretnéd lépni a tizennyolc éves kort? Senki se hisz a szülőnek, amikor ők azt mondják, hogy az életed nehezebb lesz, felelősséget kell vállalnod számtalan esetben és a végén visszasírod majd a gyerekkorod. Badarságnak tartottam, ám úgy érzem kezd beigazolódni a szüleim állítása. A reakcióm lehet kicsit erőltetett, de jobb félni, mint megijedni, ezért amint megpillantom Hannah arcát, a pálcámat visszacsúsztatom a köpenyem alá. – Bocsi emiatt, csak tudod, elővigyázatosság, meg ilyenek. Neked sem árt majd ébernek lenned, mert nem csak a bestiáktól kell tartanunk, hanem a vadőrtől is, vagy… valami mástól, ki tudja, ez a suli tele van meglepetésekkel. – sóhajtok fel. Abszolút nem akarok lebukni, vagy egy mély gödörben végezni, mert ki tudja miféle lények élnek az erdő mélyén. Nem véletlenül „Tiltott Rengeteg”, ezzel tisztában vagyok, de akkor is. A kalandvágyam nagyobb, mint a félelmem, még akkor is, ha tudom a ma este eléggé rázós lesz mindkettőnk számára. - Oké, szuper, ha minden értve, akkor azt hiszem, indulhatunk, de halkan. – emelem mutatóujjamat a szám elé, majd egy sejtelmes mosoly keretében libbentem meg köpenyemet, végül átlépve az erdő határát lépek be a rengetegbe. Csendben lépek a kis ösvényen, ügyelve arra, hogy még véletlenül se lépjek rá egy ágra, mert akkor a reccsenés simán felkelti valaminek a figyelmét. Úgy néz ki, nem jött be túlzottan az óvatosság, mert egy gallyra sikeresen rálépek a levéltakaró alatt. - Francba… - suttogom, s amint kiejtem számon a szót, valahol a fák mögött valami megmozdul. Halk fújtatást hallok, erőteljes dübögést, majd néma csend újra.
zene: The Sound of Silence ◊ szószám: 445 ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Annyira beleéltem magam a felfedezésbe, hogy egyszerűen rohantam, mint egy félőrült. Alig bírtam kivárni az estét, már oda és vissza sétáltam a hálóteremben, a többiek többször is megkérdezték, hogy mi a frász bajom lett. Ilyenkor mindig nagyon beleélem magam és ki ne lenne besózva, ha valami olyasmit csinál majd, amihez nagyon van kedve és amire nagyon vágyik? Na ugye... Az idő viszont nagyon lassan akart eltelni, már teljes készenlétben álltam az óra előtt, és amikor negyedet ütött, azonnal nekiiramodtam az iskolának. Próbáltam minél észrevétlenebbül kiosonni, hiszen egy kicsit sem szabályos az, amit majd csinálni fogunk. Kicsit féltem is egészen addig, még nem értem ki a birtokra s már közeledtem a megbeszélt helyhez. Fekete talárom szorosan összehúztam magamon, oldalamon lévő táskámat pedig fél kézzel fogtam, hogy nehogy valamit útközben elhagyjak belőle. Pálcám olyan helyen pihent, ahonnan azonnal elő tudom venni ha szükséges. Nem tudom, mit felejthettem el, hiszen nem vagyok hozzászokva az ilyen kisurranásokhoz. Természetesem máskor is voltam már kint éjjel, de nem a tiltott rengetegben. Oda még soha nem mertem bemerészkedni azelőtt, nappal is csak a széléig mentem és onnan figyeltem a sötét helyet. Most pedig éjjel megyek be. Furcsa, hogy mit meg nem tesz az ember a céljai eléréséért. Hamarosan szerencsére észrevétlenül értem a megbeszélt helyre, ahol Cyra pálcával fogadott. Kicsit meglepődtem, de végül belegondoltam, hogy milyen igaza is van, hiszen már a rengeteg szélén járunk, ki tudja itt is éjjel mi nincs. - Szia, jöttem. - Bólintottam egyet kijelentésére. Nem hátráltam meg, még egy picit sem haboztam, csak izgulok. Elvégre egy olyan lényt keresünk... hát... ami nem száz százalékosan megbízható és biztonságos. - Oké, persze. Minden világos. Menni fog. - Válaszolom teljes magabiztossággal a végén. Az erdő felé pillantok, tudom, veszélyes, de nem inogok meg egy pillanatra sem.
bocsánat. | Ruci | Zene| [You must be registered and logged in to see this link.]
Még sötétedés előtt a köpenyem alá rejtettem jegyzetfüzetemet és pálcámat, hisz’ kétség sem fér hozzá, hogy nekem, és Hannahnak szüksége lesz ezekre. Először is fogalmam sincs, hogy a kiméra itt van-e, ha nincs is, egész biztos akadna más különleges állat, akiket megfigyelhetnénk. De a fő célpont az pontosan az a bestia, aki a földön kúszva közelíti meg prédáját. Eléggé félelmetes, és veszélyes, mondhatni halálos. Egy varázsló akadt csupán, aki legyőzte, ám ő is szörnyethalt a küzdelem végén. Mindig is érdekelt, hogy egy olyan lény, mint ő, hogyan képes ilyen nemes egyszerűséggel és eleganciával gyilkolni. Merthogy elegáns egy faj, az biztos. Annyira izgulok, hogy majd kicsattanok az örömtől. Még a folyosón ballagva is önfeledten ábrándoztam egy-egy unikornisról és martikórról. Szinte már annyira belemerültem, hogy majdnem lebuktattam saját magamat. Most viszont itt vagyok, a Tiltott Rengeteg előtt, és Hannaht várom. Remélem, időben ideér majd, nem lenne jó elhúzni azt a kevésnyi időt, ami nekünk van. Az egyik fának dőlve húzom csuklyámat a fejemre, közben erősen pásztázom a terepet, nehogy a vadőr kiszúrjon minket. Még lejjebb is húzódok a fa tövébe, csupán a közeledő léptek zajára kapom fel fejem és automatikusan húzom elő pálcámat köpenyem alól egyenesen a hollóhátas lányra szegezve. - Oh. Remek, itt vagy. – suttogom, majd örömteli mosollyal üdvözlöm őt. – Óvatosnak kell lennünk. A vadőr egész este járni fogja az erdőt, könnyen lebukhatunk, ezért jobb lesz, ha elfedjük az arcunkat és a lehető legcsendesebben osonunk. – adom ki a tervet és az instrukciókat. Nem árt majd betartani, ha nem akarunk pontokat veszíteni a Hollóhátnak. Duplán… - Mit gondolsz? Menni fog? – pillantok rá türelmes, mégis halálosan komoly szemekkel. Nem fogom elviccelni a mostani kis akciónkat, túl kockázatos lenne, főleg akkor, ha Hannah-t is belecibálom. Csak akkor lépjük át a határt, ha ő is biztos önmagában, és meg meri tenni ezt a lépést.
zene: The Sound of Silence ◊ szószám: 299 ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
