2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Ebben a központi teremben akár egy száz fős auror csapatot is el lehet igazítani. Minden reggel nyolckor itt történik meg az aktuális ügyek leosztása, a témacsoportok kialakítása. Mindig tartózkodik itt egy felelős, nagyobb beosztású parancsnok.
A fiatal, ijesztő nőn látszik, hogy nagyon unja, hogy itt kell lennie, hatalmasakat fúj a rágójával, de amúgy nem tűnik fenyegetőnek. – Felőlem.. Az ügyeletes asszem ebédszüneten van. Szolgálja ki magát. – Biccent a recepciós pult felé, aztán elballag az egyik folyosón, de nem arra, ahol Daphne a kétszárnyú ajtó vezet, és vélhetően az alagsorba vezet, ott lehetnek a hűtők a hulláknak. Viszont amint Daphne belépett a főkapun, némi szél is jött a nyomában, amely most meglengeti a kétszárnyút, arra utalva, hogy nincsen kulcsra zárva. Vajon elindul be és lefelé, netán a recepciós pult anyagait nézi meg, vagy vár az ügyeletesre? A szag itt bent sűrű, és fojtogató, nem szoktak szellőztetni, és émelyítő tartósító szaga nyomakodik a nő orrába. Vihar készülődik, mert a berácsozott ablakokat már komolyan veri a szél. De amúgy minek vannak rácsok a hullaház ablakán?
Megkorran a gyomrom, de nyomtam már végig úgy napokat, hogy ilyen apróságokkal egyszerűen nem foglalkoztam, úgyhogy egyelőre most is figyelmen kívül hagyom. Végül is legalább ha rosszul lennék odabent kisebb eséllyel köszön vissza az ebéd, amit amúgy sem ettem meg, aztán majd meglátjuk. Első körben valamiféle jelentést néznék meg, nem boncolnék hullát, ahhoz egyébként sem értek és azért először megpróbálnék megbízni abban, akinek ez a hivatása, nem bírálnám felül. Persze akaratlanul is körbenézek odakint, mielőtt behúznám magam mögött az ajtót, mert még mindig úgy érzem, hogy valaki követ, vagy figyel, ám az is egyre nyilvánvalóbb, hogy nem tesz semmit. Kérdés, hogy azért, mert még nem jutottam semmi olyanra, ami veszélyes lehet, vagy szimplán csak kivár, amíg nincs a közelemben senki? Na ez utóbbit egyébként is igyekezni fogok elkerülni. Idebent pedig a takarítóra pillantok, bár tényleg elég ijesztőnek is mondható a tekintete, de csak a szemszíne miatt azért még sem ítélnék el hirtelen senkit, így egyelőre nyugodtságot erőltetek magamra és kissé megköszörülve a torkomat szólalok meg, ha már a recepción nem látok senkit sem, akitől segítséget kérhetnék. - Jó napot! Daphne Jennings vagyok, a Minisztérium Aurorparancsnokságáról és egy ügyben nyomozok, amihez szükségem lenne néhány válaszra az egyik halottal kapcsolatban. Nem tudja véletlenül, hogy kihez fordulhatnék, ha nincs épp senki idekint? - azért egy barátságos mosolyt is villantok, hogy ne legyen olyan komoly a dolog, mert a legtöbben azért nem szeretik, ha bemész valahova és egyből előkapod az auror vagyok kártyát.
Daphne tehát elindul, sőt útnak indítja a levelet, egyikben sem tartóztatják fel. Kezd lemenni a nap, lévén itt a tél, korán sötétedik, ettől még néhány hétvégi bolt ebben a városrészben is nyitva van, de már azok is lassan zárnak. A nő gyomra megkordul, alig evett ma, úgy végigrohanta a napot. Biztos, hogy jó ötlet éhesen a hullaházba menni? Mindenesetre lassacskán eljut oda, ahol akár a megégett üzlettársat is boncolhatták, a Szent Mungótól nem messze van. Mivel egy ilyen helyen nincsen napszakra jellemző megvilágítás, mindig komor félhomály uralkodik, már a recepció környékén is, ahol most nem látni senkit, csak egy fiatal takarítónő mos fel, egy kétszárnyú fehér műanyag folyosóajtó előtt, amolyan valószinűtlenül kék husky szemei vannak, már-már ijesztő. Ám egy képzett aurornak, mint Dapnhe, mi félnivalója lenne? Ám a fojtogató nyomás, hogy valaki a nyomában van, már egyértelműen kézzel fogható. Láthatatlan lenne az illető? Vagy más módon rejtőzik? Ha bántani akarná a nőt, nem tette volna már meg?
Túl sok itt a különös eset és az egész hely is... őszintén szólva még jobb is, hogy leégett, kár hogy ez azt jelenti, hogy újra kezdték az egészet és nem maradt minden a hamu alatt, ahol lennie kellene. Valahogy sose szerettem az efféle helyeket, olyan... hátborzongatóak tudnak lenni és őszintén a fickó meg a mustráló tekintete sem tetszik. Rövid ideig voltam a Varjúban, nem tartott sokáig az ottani nyomozásom hála az orromnak, amint mindenbe beleütök, de láttam ott jó néhány mustráló tekintet, amiket már könnyen felismerek és ott sem voltak tetszésemre, de itt még inkább nem, ahol más nincs is rajtunk kívül csak a még annyira se megnyerő néma fickó. A manón is megakad a tekintetem. Látszik rajta, hogy mondana valamit és nem igazán azt sugallja, hogy jó helyen vagyok ezért is fogom távozóra. - Igazán sajnálom, hogy nem értette meg a művészetet. További... szép napot! - gyorsítok a lépteimen, főleg amikor meglátom fél szemmel a főnökre határozottan hasonlító alakot. Nem, bár a fejemben ott a kis hang, hogy kérdezzek rá, de sikerül legyűrnöm és győz a hideg logika, hogy minél előbb odakint legyek az utcán, bár lassan esteledik, de még mindig megnyugtatóbbnak tűnik kint lenni, mint idebent. A hullaház felé veszem hát az irányt, hoppanálok, ahol már senkinek sem tűnik fel, de még a bejáratnál a fal mellé sorolva előkerül egy vékony pergamen a táskámból és egy toll, ami szépen körmölni kezdi a ki nem mondott szavaimat. Úgy érzem a folyamatos figyelő szemek miatt, hogy biztosításra van szükségem, ezért is végül egy csettintéssel útra indítom a levelet, még hozzá Gerardnak címezve, amiben tájékoztatom, hogy hol és milyen ügyben nyomozok és megkérem rá, hogy amennyiben nem jelentkezem hétfő reggel a központban, akkor azonnal értesítse Solomont. Ezek után lépek csak be a hullaházba, hogy a halott tulaj testéről érdeklődjek.
- Hogyne… - Mutat körbe a professzor színpadiasan, szegénynek alaposan meg lehet égve a keze, hiszen még a kesztyű alól is látszik a csuklójánál, hogy a tűz szinte leolvaszotta a bőrt és a húst a csontjairól, lassú lesz a gyógyulás, ha egyáltalán lehetséges. Daphne miközben a művészt hallgatja, két dologra lehet figyelmes. Az egyik a kezét tördelő nagyfülű manű az egyik sarokban, aki nyüszítve próbál jelezni a nőnek, de hát most nem beszélhet, a másik pedig már hátrálás közben, véletlenül a szeme sarkából oda pillant, ahol Igor eltűnt a műhelyben, ott egy a saját csoportvezetőjére nagyon hasonlító női alak viaszbabája van kiállítve, de még nagyon kezdetleges formában. - Profi csalónak hitte magát, én pedig sajnos félreismertem, amíg az életemre és a művem elpusztítására nem tört. Nos menjen csak kedves, biztosan találkozunk még. – Bocsájtja el a nőt de olyan pillantással, és hangsúllyal, hogy ennél kétértelműbb nem is lehetne a dolog. De ha itt van a dolog elásva, vajon miért nem nyomozott senki eddig az ügyben? Meg ha a professzor ennyire beteg, és béna, Igor végezné el a piszkos munkát? Vagy valaki más áll a háttérben? Túl sok a megválaszolatlan kérdés, és most már szombat késő délután kezd lenni, vészesen fogy az idő. Daphne tehát mehet a hullaházba, az ispotályba, akár vissza az ivóba, vagy bárhova, ahova kedve tartja, mert még mindig nem áll össze a kép. Ki tud lépni a panoptikumból, de egyre erősebb az érzése, hogy valaki minden lépését figyeli.
Na igen csak a vaknak nem tűnik fel, hogy az itteni nőalakok mind szépek is fiatalok, pedig a történelemben akadtak idősebb és csúnyább ismert alakok is, sőt férfi se sok van, ahogy látom... - Úgy látom a tárlat inkább a női hősökre helyez hangsúlyt, miért van ez? - kérdezem egészen csevegő, érdeklődő hangon, mintha nem aurorként lennék épp itt. Persze azért az is szemet szúr, hogy a fickó néha úgy néz... hogy az már kezd akár zavaróvá is válni. - Ha belehalt a tűzbe, akkor még sem volt olyan profi csaló.. nem lett sok haszna a tűzből, ha saját maga is a martalékává vált. - jegyzem meg, de igen valahogy sejtettem, hogy nem lehetett túl jó a viszonyuk. - Tudja a koboldok nehezen engedik el a pénzüket, de sajnos nem maradhatok. A főnököm minden lépésemről tudni akar, úgyhogy sehol sem tölthetek túl sok időt. - egy mosollyal lépek hátrébb indulni készülvén. Kényelmetlen a mustrálása és persze jelezni akartam, hogy van aki tudja hol vagyok csak a miheztartás végett. Arról nem is beszélve, hogy ez az Igor cseppet sem szimpatikus, hogy újra találkozzam vele és még el kell mennem a boncterembe is.
A magas, szótlan alak eltűnik hátul a díszletelemek között, Daphne pedig kettesben marad a megnyitója miatt oly izgatott professzorral, aki nagyon méreget, mintha volna a tekintetében a kedvességen túl valami művészi áhitat, hogy ilyen szép nőt lát. A lába cseppet sem mozdul meg, jól megéghetett a szerencsétlen, igen elesettnek tűnik. Elgondolkozik a kérdésen, eközben Daphne szét tud nézni. Már a tárlat szinte késznek tűnik, akár kezdeni is lehetne, már csak apróbb díszletek vannak, amiket érdemes lenne a helyére tenni, névtáblák például, vagy éppen a megnyitó dekorációja. Daphne számára feltűnhet, hogy jobbára fiatal és szép nők vannak megszemélyesítve a legendás történelmi alakok közül. - Ha elkerülte valami a figyelmüket az elég nagy gond lehet, de részemről lezártnak tekintem az ügyet. Sajnálom, hogy a társammal így elmérgesedett a viszony, de a sors végül elégtételt vett, így mégis el tudjuk indítani a tárlatot, amelyre majd mindenki rácsodálkozhat. Ez az igazi művészet kedvesem! Elég rossz volt a viszonyunk, őt csak a pénz érdekelte, nem foglalkozott azzal, hogy adjon is. Gondolom a vagyonát is kétes üzelmekből szerezte, és most a biztosítási csalással kívánta növelni. Sok szép bábu lett így a tűz martalékául, és ha _Igor nem ment meg, akkor én magam is. – Húzza el a száját, a mimikája még nem az igazi, láthatóan az arcát is érhette a tűz, de lehet, hogy elé kapta a kezét, hogy óvja, így a keze égett meg, ettől még az arca is némi gyógyulásra szorul. – Na és Ön kedves? Milyen információ hiányzik még az anyagból? Úgy tudtam a koboldok már lezárták a kérelmüket. Vagy tévednék? Ha netán maradni szándékozik, hozatok Igorral egy csésze teát. Mindig öröm ilyen gyönyörű hölggyel társalogni. – Dönti a professzor oldalra a fejét, mintha nagyon mustrálná hősnőnket.
Az biztos, hogy a hely... számomra valahogy inkább bizarr, mint sem vonzó. Persze tudom, hogy vannak, akiket érdekel az ilyesmi, de engem valahogy sosem vonzott rég meghalt személyek élethű mása, hogy nézegessem őket. Bár talán az is benne van, hogy sosem voltam múzeumba járós típus, de azt hiszem akkor már inkább száz festmény, mint ez a hely, főleg két ilyen alakkal. Lássuk be, hogy a tolószékes professzor és a néma smasszer... cseppet sem bizalomgerjesztő, főleg utóbbi. - Ez természetes, nem is várok el ilyesmit. - mosolyodom el, aztán beljebb is lépkedek, amikor hátrébb gurul. Azért valahogy akaratlanul is szemmel tartom a szemem sarkából a nagydarab alakot, miközben igyekszem kicsit felmérni a terepet és körülnézni amennyire innen látszanak a dolgok. - Érdekelne, hogy van-e bármi, ami esetleg elkerülhette az aurorok figyelmét, netán az üzlettársa és ön között milyen volt a viszony, vagy nem mutatott-e bármi különöset, amikor beszélt vele. - egyelőre még mindig nehéz eldöntenem, hogy ki a gyanús. Valahogy azt is akaratlanul folyamatosan figyelem, hogy vajon a fickó nem tesz-e egy-egy tétova akaratlan mozdulatot, ahogyan beljebb sétálok mellette. Teszem azt... nem moccan-e meg alig láthatóan a lába. Lássuk be igen jó alibi lenne egy tolószék egy... nőket levadászó hentesnek.
A művész Daphne felé gurul, és arébb inti a magas, szótlan embert, aki már be is engedi a nőt. – Elnézését kérjük az ifjú hölgytől, remélem megérti a múlt tükrében, hogy ennyire óvatosak vagyunk. Igort már ismeri, és ha nem haragszik meg, nem áll módomban kezet nyújtani, vagy felállni, és sajnos ez nem fog változni. Jómagam Henry Jarrod professzor volnék, enyém ez a tárlat, amely hamarosan nyit. – Kicsit hátrébb gurul, mintegy beljebb tessékelve a nőt, aki most már még jobban láthatja, hogy mennyi híresség viaszmása van itt, főleg nőké, Jean D’Arc, Madame Currie, Mata Hari, és még sokan mások. – Akkor nem okozok nehézséget, rendelkezzen velem az ifjú hölgy, hiszen nem hagyhatom, hogy csak úgy megöljék, sokkal érdemesebb végzetre érdemes. Nos tehát? Miben segíthetünk? – Többesszámban beszél, noha Igor lassacskán eloldalog a hátsó díszletek irányába. A professzor művelt, értelmiségi embernek tűnik, csúnyán megjárta azzal a balesettel.
Egy auror életében mindig kétesélyes megmondani kicsoda valójában. Adhatom tehát a naiv nézelődőt, aki csak azt hitte már nyitva a hely és érdekli a kiállítás és meg is mondhatom az igazat. Előbbi esetben többet tudhatok meg, utóbbi esetben nagyobb biztonságban vagyok, hiszen ezzel előre jelzem, hogy tudnak róla, hogy itt vagyok. Persze frusztrál a tény, hogy valaki figyel és követ már jó ideje, de minden higgadtságomra szükségem van, hogy az épületbe lépve a méretes fickóval szembe találva magamat továbbra is nyugodt maradjak. Kihúzom hát magamat és egy bűbájos mosolyt igyekszem az arcomra varázsolni, amikor megjelenik a művész és egyben immár egyedüli tulajdonos is. - Üdvözlöm! Elnézést a zavarás miatt így hétvégén, de az Aurorközpontból érkeztem és lenne még néhány tisztázatlan kérdés, amire szeretnénk választ kapni. Amennyiben van rám egy kis ideje. - a mosoly marad és a tekintetem is csak időnként vándorol el, hogy a magas alak mögött, mellett azért bepillantsak, hátha nincs minden elpakolva, letakarva. Igyekszem azért afféle kedves kezdő látszatát kelteni, akinek sok kedve nincs itt lenni, de... - Igazán hálás lennék érte. Tudja a főnököm... megöl, ha üres kézzel megyek vissza. - teszem még hozzá egy kis együttérzést remélve és persze hogy úgy érezze tőlem aztán cseppet sem kell tartania, hiszen úgy se sok vizet zavarok, csak a feladatot akarom teljesíteni, mert muszáj.
A két auror helyszínelő tehát marad a helyén, Daphne búcsút int nekik, és elindul a panoptikum irányába. Nagyon sürgeti az idő, így útközben csak egy péksüteményt tud bekapni, bár a pékségnél is egyre jobban az az érzése, hogy valaki figyeli a közelből, de vagy láthatatlan, vagy nagyon ügyesen képes elvegyülni a tömegben. Azt viszont a nő észreveszi, hogy a nők nincsenek egyedül, mintha ebben a negyedben már köztudott lenne, hogy nem érdemes magányosan mutatkozni. Nem lett komolyabb nyomozás az eltűnésekből, de az emberek mégiscsak óvatosak, hátha összefüggenek, s nem pedig elszigetelt eseményekről van szó. Tehát pár édes falattal már megtömve a gyomrát, és helyretéve a vércukor szintet, már csak az adrenalinnal kezd küzdenie, hiszen mintha minden szál ide vezetne, egy látszólag művészi csodának tekinthető kiállításhoz, amely a negyed, és talán az eltűnések középpontjában is áll ha már mértani közepet nézünk. Bár Daphne még nem járt a hullaházban, de felmerülhet, hogy a kétes hírű üzlettárs talán mégsem halt meg, hanem beteges vágytól fűtve a megégése után is valahogy él még, és szedi az áldozatait. A nő belép tehát az épületbe, amely pár napon belül nyit, talán már hétfőn. Nincsen lezárva a látogatók elől, ám amikor a küszöbre ér, egy marcona tekintetű, keménykötésű alak állja az útját, mintha nem akarná beengedni, de beljebbről egy lágyabb férfi hang szól ki. – Igor, állj el az útból, és engedd be a vendégünket. – A fickó talán néma, mert fel se mordul, csak arébb lép. Bent Daphne már látja a kiállított viasszszobrokat, s közülük egy kerekesszékes férfi gurul elő. Költői jellegű bajsza, és körszakálla van. Ő lehet tehát a művész, aki komolyan megsérült. A lábain és a kézfejein fehér védőanyag, azok komolyan megéghettek, így biztosan csúnya látványt is keltenek. – A tárlat csak hétfőn nyílik kedves, miben segíthetünk?
Ahogy a fickó beszél egyre jobban kezdek undorodni az egész helyzettől. Már azt hiszem valahol attól is, hogy milyen nyugodtan képes valaki beszélni egy ember szenvedéséről és haláláról. Vajon mit érezhetett ez a nő, amikor tudta, hogy itt a vége és miközben még fájdalmat is kapott, még ha nem is olyan kínzás jellegűt, ahogyan ezek szerint ez a fickó leírta. De ettől még ugyanúgy rettenetes lehetett és végképp nem értem, ha nem is volt látványos összefüggés az esetek között, hát miért nem járt senki sem a végére? Miért nem nyomozott még senki sem aktívabban, amikor emberek, nők tűntek el és jó eséllyel haltak meg, ha nem is mind kerül elő? És ha Nancy húga is közöttük van? Beleborzongok már csak az esélybe is, hogy nekem kell majd vinnem a halálhírét a testvérének, akinek köszönhetem, hogy még itt vagyok és élek, mert Solomon és Gerard utánam jöttek kiszabadítani. - Értem, köszönöm! - nem sokon múlik, hogy ne bukjanak ki a gondolatok a számon is, de végül visszafogom magamat. Elköszönök gyorsan, az utólagos teendők már nem az én dolgom, sőt jó eséllyel hamarosan tényleg érkezik egy ide kirendelt nyomozó és jobb is, ha nem futok össze vele lehetőség szerint. Az csak felesleges kérdéseket szülne. Így hát elindulok sietősen, ha tudok útközben majd eszek valamit, bár nem most, mivel egyelőre a gyomrom nincs olyan állapotban, hogy bármi is lecsússzon a torkomon. Az újonnan épülő pantoptikum most már a cél. Túl sok a kérdés, ami megfogalmazódott bennem és túl sok a gyanús körülmény, hogy ne vizsgáljam meg a helyet és ne beszéljek a tulajdonossal, akinek sikerült megúszni az előző tüzet.
A két kocka helyszínelő halálos nyugalommal rögzíti a nyomokat, még ahhoz is van gyomruk, hogy közben Daphnenak magyarázzanak. Ráadásul úgy teszik ezt, mintha mindenkinek ennyire egyszerű, vagy egyértelmű lenne. A magas szemüveges int a nőnek, hogy jőjjön fel, és mivel már lehet mozgatni a testet, szépen megforgatja a kampón, már úgysem okoz vele fájdalmat, több vér pedig már úgysem csoroghat ki, lényegében elfolyt, vagy megalvadt mind. – Ahogy látja felügyelőasszony, a vágások okozta sebek iránya, és mélysége arra utal, hogy a gyilkos gyorsan végzett, tudta, hogy mit csinál, csak afféle ellenőrzésképpen figyelte meg az izmok mozgását. Ha kínozni akarta volna az áldozatot, akkor fájdalmas, de felszínes sebeket ejt, és valamilyen élénkítővel az eszméleténél tartja. Ám semmilyen erre való nyomot nem találtunk. Emberünk inkább a testre, semmint a lélekre fókuszált. – Lassan elkezdenek pakolni, be is jön pár nagyobb darab segéd, hogy leszedjék a testet, vagy elrámolják a szereléseket, eközben a szakállas veszi át a szót. – Úgy két hónapja kezdődtek ezek az esetek, de nem láttunk semmilyen összefüggést. Nincs indíték, nem vezetnek sehova a szálak, különálló esetek is lehetnek, végülis annyi beteg ember van. – Daphnenak azért eszébe juthat, hogy az első panoptikum is nagyjából két hónapja égett le, Nancy huga pedig egy hónapja tűnt el. Lehet, hogy minden összefügg mindennel, de az is meglehet, hogy Conway szimplán egy sötét városnegyedbe küldte Daphnét, hogy aztán hétfőn eredmények híjján kirúghassa. És már szombat dél van, nagyon megy az idő.
Látom én jól, hogy ők elég jól bírják a látványt, de hát lássuk be bármennyire is elhivatott és céltudatos vagyok attól még az ilyesmit mindenkinek szoknia kell és én még nem igen láttam megnyúzott hullát. Arról nem is beszélve, hogy ha jobban belegondolok azért ez akárkinek megrázó lehet, hiszen mégis csak egy emberi lényről van szó, aki mérhetetlen szenvedést állhatott ki, főleg ahogyan kiderül a lenyúzás menete még csak nem is halott állapotában történt, tehát nem elég hogy meghalt előtte lényegében meg is kínozták. - Honnan tudhatja, hogy nem a kínzás volt a lényeg? - azonnal ez ugrik be, hiszen lássuk be, nem gondolkodhat a gyilkos fejével. Ki tudja talán magát a szenvedést élvezi, vagy azt is élvezi azon túl, hogy érdekelte az izmok megfeszülése, vagy tudom is én. Mindenhogy barbár dolog ez az egész és sejtelmem sincs, hogy mégis hogyan képes valaki ilyesmire. Ez a nő rettenetes haláltusát vívott, amibe belegondolni is rossz, nem hogy még elemezgetni is, pedig tudom, hogy ez a dolgom, főleg ha nem akarom, hogy mások is hasonló sorsra jussanak. - Világos és logikus is. És kb. mióta tartanak ezek az eltűnések? - azt már nem kérdezem meg miért nem próbáltak akkor összefüggéseket keresni közöttük, mert én látom jól, hogy igenis tuti, hogy van, de akkor a mélyen tisztelt és jól képzett aurorok vajon miért nem látták? Mindenesetre az idő sajnos telik és lassacskán ideje lenne ellátogatnom az újonnan épülő panoptikumba és a túlélővel is beszélni, mert észre se veszem és máris vasárnap este van.
A két kocka helyszínelő nincsen rosszul a látványtól, ők már nyilvánvalóan megszokták, így meglepődés nélkül válaszolnak Daphne kérdéseire, beleszámolva azt is, hogy ha a nő esetleg nem tud az áldozatra nézni. A szakállas még mindig a nyomok mellé kirakós számok mellett gugolva néz fel, és bólint. - Idevágó, és helytálló kérdés. Az áldozat még életben volt, amikor lefejtették a bőrét. Ám nem a kínzás volt a lényeg, sokkal inkább az izmok mozgása volt a gyilkos számára az érdekes, mintha azt akarta volna tesztelni, hogy ilyen, vagy olyan pózban mennyire feszül meg a test. – Összenéz a másikkal, aki oda is lép Daphne mellett a fellógatott húsdarabra, és egy mágikus nagyítóval mutatja, hogy bár vértócsa van, de valami forró anyaggal önthették le a testet, hogy a bőr szinte lecsússzon róla. Viasz? Talán? Amikor Daphne körülnéz, akkor a nőn láthat egy apró vágásnyomot, az achilles inait vágták el. Mintha a gyilkos elrejtőzött volna valahol lent, mondjuk az ágy alatt, ott várta be az áldozatát. Ezek szerint bent volt már, és nem betört, vagy elkábította az áldozatát, hogy magával vonszolja, hanem eleve be lett engedve, vagy az ablakon mászott be, hogy aztán elbújjon. - Voltak igen, de a véres gyilkosságok esetén sosem találtunk indítékot, jellemzően olyanokat kaptak el, akik egyedülállóak, és lehetőleg nincsenek szüleik. – Ez mondjuk most Daphnére is igaz, mert nemrég szakított, tehát vajon ki keresné őt? A gyilkos alaposan utánajárhat az áldozatainak. Viszont nagyon telik az idő, már jócskán benne vannak a szombat délelőttben.
Nem mondom, hogy azonnal rosszul leszek, de őszintén szólva azért nem vagyok az efféle terepmunka terén gyakorlott, úgyhogy talán nem meglepő, ha van egy enyhe felfordul a gyomrom érzésem, amikor meglátom a testet és az összegyűlt vért. Rettenetes és nem is akarok rá gondolni, hogy mi van, ha ne adj isten a nő még élt, amikor elkezdték. - Van a testem más... sérülés, ami arra utal, hogy élt, vagy halott volt, amikor... - nem nézek oda, határozottan inkább a szobát figyelem. Dulakodásra utaló nyomokat keresek én magam is stb. Persze már helyszíneltek, de azért mégis több szem többet lát és hát őszintén szólva a megcsonkított testet nem szívesen nézegetném, szóval akkor már inkább próbálok egyéb nyomokat keresni. Azzal mindenki jobban pár, takarítani sem kell mondjuk utánam. - Volt a közelmúltban esetleg más hasonló esetük is? - helyszíneltek már épp eleget és minden bizonnyal, ha ilyen különös látvány tárul az ember szeme elé, akkor azt megjegyzi, vagy ha mástól hall róla akkor is. Remélhetőleg ezzel nem tűnik majd egyből úgy, hogy nekem egyébként semmi közöm sincs az egész ügyhöz, ami egyébként így van, de jó lenne az előtt, hogy lelépek körülnézni. Bűzlik az egész, de sokáig nem maradhatok, mert hamarosan megérkezik a ténylegesen ide tartozó nyomozó és nekem is ideje lennem elmenni még feltenni pár kérdést a hamarosan nyíló új panoptikumba is.
Daphne annak köszönheti, hogy más még nincsen ott aurorként, hogy alig aludt, és rendkívül korán kelt. Így csupán a helyszinelők, és néhány nagyon alacsony rangú auror van, de senki nyomozó, ezért, amikor jelvényt mutogat, akkor mindenki úgy kezeli, mintha ő kapta volna a nyomozást, és leadják a drótot, hogy mást már ne küldjenek, mert kiszállt valaki. Vagy ha Daphne erősítést kér, akkor megteheti, hogy szól. Egy szemüveges és egy szakállas helyszínelő rakosgatja a nyomokat jelző sárga számocskákat, a szemüveges emelkedik fel, hogy beszámoljon. - Üdv nyomozó. Egy teljesen megnyúzott test, amelynek csak a bőre hiányzik, de azt sebészi pontossággal távolították el, és el is vitték. Mintha a gyilkosnak a hús mit sem számítana, csak a külső.. – Vezeti be a belsőbb szobába, ahol egy vödörnyi vér gyűlt össze a henteskampóra felaggatott testre. Az látszik, hogy nő az illető, de nem beazonosítható, hogy ki lehetett. Elvileg fiatal az alkata és az izomzata alapján. – Most keressük a nyomokat, eddig csak annyi, hogy valaki nagyon ért ahhoz, hogy feldolgozza a testeket, boncmester, vagy preparáló is lehet. Vagy akár hentes.. – Csóválják mindketten a fejüket, Daphne ideje pedig vészesen fogy, már lassan kilenc óra, nyitnak a hétvégi boltok, és ha hétfőn reggel nem tud semmit felmutatni, lehet, hogy Conway hasonlóan megnyúzza.
Úgy sejtem ezen a hétvégén határozottan nem fogok túl sokat aludni, hiszen most éjjel sem sikerül, így reggel csak úgy döntöm magamba a kávét. Gyors tussolás és már érkezik is a hír az újabb eltűnt személyről és még csak nincs is messze a környéktől, ahol kutatok... Nem tudom, hogy van-e összefüggés ,de eddig nem sok nyomot találtam, ezért egyszerűen nem tehetem meg, hogy nem foglalkozom olyasmivel, ami akár csak kicsit is fontos lehet. Van még dolgom, de előttem az egész nap, ezért felöltözöm, rendbe szedem magamat és a közeli kis pékségben tankolok fel, hogy útközben kicsit eszegetve hoppanáljak oda, ahonnan a fodrásznő eltűnt. Az ismerősnek nem intek látványosan oda, most igazán nem lenne jó felhívnom rá a figyelmet, főleg ha tényleg valaki még figyel is. Talán ő lenne a következő, aki eltűnik és akkor az egyértelműen az én hibám lenne. Ha már netán van a helyszínen kolléga, és jó eséllyel ha vér is van akkor akad, akkor felmutatok egy jelvényt, hogy körülnézhessek és megkérdezzem mi történt, mit tudnak. Van e bármi nyom, ami fontos lehet. - Hello! Mit tudunk? - igyekszem nagyon lazán viselkedni, mint akinek tényleg köze van ehhez az ügyhöz hogy lehetőség szerint ne pattintsanak le ideje korán és tényleg legyen időm körülnézni, mielőtt ellátogatnék a túlélőnkhöz és megnézném az újonnan épült panoptikumot is.
Nancy a maga megszokott módján visszafogottan hálálkodik, nyilván ő is szeretné, hogy ha a huga meglenne, de Daphnét sem akarja veszélybe sodorni. Marasztalná még az aurornőt, de azt is megérti, hogy ha ez most egy sürgős nyomozás, akkor Daphne számára is a pihenés a fontos, meg felesleges egy nőnek, még ha nyomozó is, az éjszakában mászkálnia, társ nélkül. Így hősnünk haza indul, és pár órányi értelmetlen forgolódás után zuhanyzás, és reggeli, majd éppen indulna, amikor egy nyest patrónus jelenik meg az ebédlőasztal lábainál, hogy egész cuki módon szinte két lábra állva kezdjen bele. - Daphs, nagy hír. A kerületben, ahol nyomozol, egy fiatal fodrásznőt elhurcoltak az otthona elől. Nem igazán vannak szemtanuk, de komoly vértócsa maradt. A címet küldöm is. – A patrónus Daphne szinte egyetlen informátorától, egy londoni újságárustól származik, aki sokakkal áll kapcsolatban, és mivel a nő gyakran vásárol nála, a kölcsönös szimpátia miatt ha hall valamit, egyből leadja a drótot. Na igen, de mi van, ha ez az ügy egyáltalán nem kapcsolódik a panoptikumhoz? Akkor csak időt veszít. Ha viszont nem megy el, de kapcsolódik, akkor fontos nyomokról maradhat le. Vagy hagyja a helyszínelőkre, és ő maga pedig közvetlenül nyomozzon a panoptikum ügyében? Hiszen Nancy huga még mindig nincs veszélybe, és régebb óta tűnt el, mint az említett fodrásznő..
Nem akartam én rá hozni a frászt, de azt hiszem ez most nagyon jól sikerült, főleg ha már esetleg eleve aggódott, hogy semmi hír egy hónapja a húgáról és igazából totál érthető is lenne. Értem is küldött, nekem is segített és egyébként ha nem róla lenne szó is tudni akarnám mi van egy aurorral, aki eltűnt és akiről jelenleg semmit sem lehet tudni. Hiába épült be,ha felmerült a neve és ez az ügy elég kétes és veszélyes az semmi jót nem jelent... - Lehet, hogy nincs semmi baj, isten ments, hogy ijesztgesselek ezzel, de... utána nézek. Ha kapcsolódik az ügyhöz, amit én is kaptam és a gyanúm esetleg beigazolódik akkor... - csak sóhajtok egy hatalmasat és megrázom a fejemet, mert akkor nagy a gáz és nem csak a húga miatt, hanem úgy ám blokk az új főnök nagyon problémás. És persze ezzel megint ráhozom a frászt csak még jobban, pedig úgy sejtem már így is eléggé aggódik szegény. Nagy levegő és közelebb lépve ölelem meg egy kis biztató célzattal, hogy ne aggódjon annyira, bár azt hiszem ezt nehéz lesz elérnem. - Amint tudok valamit értesítelek rendben? Minden rendben lesz! - nem ebben nem hiszek igazán, de igyekszem úgy mondani, hogy ő elhiggye és igen én magam is arra jutok, hogy miután elköszöntem haza menjek, bár jó eséllyel aludni nem sokat fogok, csak eszem valamit, lezuhanyozok, bevárom a reggelt és amit tudok még előkerítek infokat, újságokból stb. erről az egészről.
- Nagyjából másfél hónapja, és ilyenkor.. nem beszélhet senkivel, családtagokkal sem, csak a felettesének jelent valami titkos módon. – Sajnálkozik Nancy már teljesen beletörődve, hogy a hugának valami nagy baja esett. A kezét tördelve járkál, aztán mégiscsak megszólal, mintegy összefoglalásul azt, ami a szívét nyomja. – Meg aztán amikor te eltűntél, akkor is próbáltam többeket rábeszélni, hogy menjen utánad, Solomon nagyon kedves volt, meg az az ügyfeled, akinek segíteni akartál, Gerard, de nem akarok hetente szólni valaki miatt, aki éppen eltűnt. De ha te.. akkor nagyon megtisztelnél vele. – Természetesen nem várja el, hogy Daphne viszonozza azt, hogy megpróbálta megkerestetni. Elég jó a viszonyuk, hogy ne legyen szükség ilyen számonkérésre. Ám már jó késő van, nem biztos, hogy éjszaka érdemes tovább próbálkozni, hiszen akkor Daphne csak kimerül, és romlanak az esélyei, hogy időben végezzen. Talán érdemes lenne nyugovóra térni, és másnap korán kezdeni, de legalább aludna egy pár órát. Ráadásul ha figyelik, akkor a sötétben könnyebben eltűnhet, szemtanuk hiányában.
Még ha olyan lenne a helyzet, hogy megoldódik.. Nekem kell megoldanom, vagy rajtam verik el a port, hogy nem sikerült. Ha pedig arra gondolok, hogy Conway még akár arra is rámehet,hogy eltetessen láb alól, vagy ez nem célja, de ha így sikerül akkor végül is neki mindegy... hát sehogy se áll jól a szénám és Nancy igen kedves, de valahogy nehezen hiszem, hogy megoldódna ez a dolog csupán a reménykedés hatására. - Talán. - mondom azért egy félmosollyal, bár félő az alap idegességem mellett azért jócskán látszik rajtam, hogy ennek a talánnak nem sok esélyt tulajdonítok, főleg úgy, hogy megoldódik és nem inkább megoldom valami módon, csoda folytán stb. - Épp ott... és mikor épült be? Azóta nem is beszéltél vele, vagy hallottál róla? - beljebb lépkedek persze, de egyelőre maximum futólag ülök le feszülten és egyenes háttal és inni se nagyon kérek semmit, amúgy is ittam kávét már a kocsmában, ha tovább iszogatok akkor muszáj leszek... Hm... könnyen lehet, hogy indulás előtt beugrom a mosdóba, mert ahogyan magamat ismerem még egy ideig nem megyek haza. Azért nagyon remélem, hogy nem pont nekem kell majd a rossz hírt közölni Nancyvel, hogy a húgának baja esett. Olyan rendes nő, nem érdemelné meg és sejtelmem sincs, hogy hogyan tudná, vagy tudná-e egyáltalán kezelni.
Hát igen, Daphne alaposan benne van a kakiban, és nincs más választása, minthogy a saját kezébe veszi az irányítást, vagyis abból főz, ami van. Fogy nagyon az ideje, de még nem lehetetlen a vállalkozás, hétvégén is nyitva vannak boltok a hivatalokon kívül, és bizonyos tanukat otthon is el lehet érni. Lássuk tehát Nancyt, aki nem kicsit van meglepődve, hogy pont hozzá jött be munka után, ráadásul este Daphne. - Ah, hallottam róla, még nem találkoztunk. Remélem megoldódik a dolog. – Tárja ki az ajtót, a lakásában semmi különös, egyedül él, akárcsak Daphne. A minisztérium úgy fest alaposan kifacsar mindenkit, hogy érdemi magánélete legyen. Tipikus multi. A csendvarázsra a fiatal nő csupán szájtát, de megérti, hogy valami fontosról lehet szó, úgyhogy hellyel is kínálja az aurort a kanapén. - Cheryl még nagyon kezdő, de őt is mintha ez az új főnök osztotta volna be valami beépülős ügybe a St. Chapel streeten. – Hát hol máshol? Pont ott van a színház is, na meg persze a panoptikum. Mintha Conway szándékosan küldene oda számára nem szimpatikus aurorokat. Bár Cheryl eléggé bénácska, befolyásolható auror, de lehet, hogy Conway inkább a női vetélytársakat akarja eltűntetni.
Meglepetten konstatálom a patkány megjelenését és persze egyből átfut az agyamon, hogy mondjuk úgy igen találó patrónus egy ilyen nőszemély számára. Nem csoda, ha kissé elhúzom a számat,hiszen majdhogynem igyekszik lehetetlenné tenni a feladatot, hogy ha sikerrel járok akkor őt dicsérjék, ha elbukom, akkor viszont én legyek a hibás. Jellemző... - Francba! - morranok fel, aztán még azt is érzem mintha figyelnének és a pajzsom hatására meg is látom egy pillanatra a kalapos alakot. Nem jó jel, nagyon nem. Nancy hát a következő cél, aztán sejtelmem sincs hogy mire lesz elég a hétvége, vagy egyáltalán mikre lesz lehetőségem. - Szia! Baj nincs, de azt hiszem az új főnök ki akar szúrni velem... nem kicsit. Beengedsz? Csak egy keveset zavarnék. - és itt meg is várom amíg beinvitál, nem szeretnék az ajtóban beszélgetni, főleg hogy már egyértelmű, hogy figyelnek. Nem csoda, ha automatikusan körül is nézek, nincs-e esetleg most is odakint valaki, sőt ahogyan belépek még egy halk csendvarázst is felhúzok a ház néhány pontján, hogy megakadályozzam az esetleges hallgatózást odakintről. - Nancy... nem figyeltem mostanában eléggé, de ugye egy ideje már nem láttam a húgodat a Parancsnokságon? - nem akarom kiborítani, főleg nem ráijeszteni, de neki kell a legtöbbet tudnia a testvéréről és ha teszem azt csak nyaralni mint akkor minden rendben, megnyugodhatok, de ha nem... akkor könnyen lehet hogy nagyon nagy a baj.
Ha már a minisztériumba nem tud bemenni, mást kell csinálnia, legalábbis ha ma folytatná a nyomozást. Úgy fest Daphné igazi örökmozgó, aki nagyon komolyan veszi a határidőt. Jól is teszi, mert a lábánál egy patkány formájú patrónus jelenik meg, Conway küldte, helyesbít, méghozzá azt, hogy sajnos nem tud pontosan hetvenkét órányi határidőt adni, tehát a hétfő két óra ugrott, hanem már hétfőn nyolckor meg kell tennie a jelentését, mert az auror osztályvezető is elszámolással tartozik a felettesei felé, hogy mit végzett az ügyben. Az más kérdés, hogy valójában Daphne nyomoz, de ezt senkinek nem kell tudnia. Viszont így még inkább sürgetőbb a dolog, mert hétfőn már a nyitás előtt nem lesz lehetősége hivatalos ügyeket intézni, jól ki van ez találva. A pajzs viszont sikerül, éppen ezért az egyik macskaköves utcácska sarkán észreveheti az illetőt, mielőtt az teljesen kámforrá válna. Egy sötét köpenyes, széles karimájú kalapos alak az, aki mágia takarásában nézte őt, de a varázsvédelem egy pillanatra megzavarta az álcát, így az illető végleg eltűnik, mielőtt a nő megnézhette volna magának. Ám amikor ő is elhoppanál Nancy lakása elé, akkor végre mázlija van, mert az ajtó alól fény szűrődik ki, sőt, a fiatal titkárnő már nyitja is ki. - Daphne. Hallottam, hogy hoppanált valaki. Mit keresel itt? Baj van? – Tárja ki az ajtót, láthatóan egyedül van, a lakása rendezettnek tűnik, egyébként a jól szituált külső mögött valóban egy csinos nőci rejlik. Csak hát csendes, és nem túl agilis, ezért maradt meg a titkárnő státusznál az aurorság helyett.
