2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- És még mindig, ebből én soha életemben nem fogok kinőni. Ellenállhatatlan vagyok, ezt teljesen felesleges titkolnod magadban – biccentek egy aprót, most az egóm szólt belőlem, de én már csak ilyen vagyok, Carol pedig már évek óta ismer. Minek is tagadnám a dolgot? Nem szeretném, ha egy olyan Tommal kellene együtt lennie, aki folyamatosan teszi a szentet, ennél sokkal jobbat érdemel. Az igazi Tomot. Talán marhaságnak hangzik, de a valódi énem fergeteges, Carol pedig nekem mondott igent. Mert hát azt mondott, vagy tévednék? Ki hitte volna ma reggel, hogy este már egymás mellett állunk a közös emlékünkben, karommal a lány derekán? - Hm... - Carol válaszán azért eltöprengek egy pillanatra, értem én Lacey indokait is, de akkor sem fogom azt mondani, hogy nem viszi túlzásba a dolgot. Oké, ők lányok, amolyan csajos felfogással, amellyel mindenképp igyekeznek megóvni a habos-babos lelkivilágukat, de az élet ebbe szinte állandóan keményen beleszól. - Ne vegyétek ennyire komolyan, különben is: milyen barát az, aki amiatt nem áll szóba valakivel, mert a bátyja meg közte nem működött egy kapcsolat? Ezt nem értettem én soha a lányokban... Ilyen jó barátnők, olyan jó barátnők, amikor pedig egyikük összejön a másik fiútestvérével, akkor örülnek egymás boldogságának. Ez eddig nagyon jó, nem is kell másként csinálni a dolgokat, de ha nem működik a kapcsolat, miért is kell összeveszni a másikkal? Carol nem hiszem, hogy olyasvalaki lenne, aki hagyná, hogy a Lacey-vel való barátsága miattam ússzon el. Bár, még csak ma jöttünk össze, talán nem kellene, hogy ilyesmin járjon az agyam. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem – sóhajtok gondterhelten, na igen, az a gond, hogy az én hibáimnak Carol fogja meginni a levét. - Nagy eséllyel sok lány lesz, aki piszkál emiatt, megpróbálnak meggyőzni arról, hogy hagyj el engem, de szerintem az lenne a legtisztább, ha erről beszélnél velem. Nem kell eltitkolni, ne egyedül szállj szembe velük, majd segítek benne. Nem is lenne fair a lánnyal szemben, ha elvárnám tőle, hogy az általam megbántott lányokat ő próbálja meg lerendezni. Nem lehetek ott mindig mellette, de ha kell, megkeresem a szószóló csajt – mert mindig akad egy – és lepattintom őt a témáról. Carol lelkivilága egyébként is kissé depressziós, sebezhető, hiszen az anyja annak idején ide-oda rángatta, sehova sem volt alkalma beilleszkedni. Most pedig, hogy sikerült megtalálnia a helyét a Roxfortban, én lépek a képbe és teszem őt tönkre akaratlanul. Amikor a lány elmosolyodik, én is hasonlóképp teszek, megnyugtat a tudat, hogy képes a dolgokat a pozitív irányból szemlélni.
- Hát, akkoriban még más voltam – vallom be kelletlenül, nekem sem jó visszanézni az emléket, hiszen valóban túlzásba estünk a lánnyal, ezt még innen is láttam. Főleg Carolnak milyen érzés lehet ezt végignéznie. Magamhoz vonom hát, majd megszólalok: - Ne aggódj, már nem érdekelnek az ilyen lányok, nem lesz semmi gond. Miért pont ezt az emléket kellett választanom? Gondolhattam volna, hogy Carolt bántani fogja a látvány, nehezen viseli az érzelmeket, főleg az ennyire erőteljeseket. Itt bizonygattam neki napokig, hogy ő a mindenem, erre ott ül az ölemben a csaj, aki némileg ellentmond a dolgoknak. Persze, emlék, nem több az egész, de csodálkozom azon, hogy a szívére veszi? Nem... - Egy kicsit – vonom meg a vállam a kérdését hallva. Nem mondom, hirtelen fordulat volt a modellkedő Carol, főleg amiatt, hogy előtte nem sokat adott a külsejére. Még az emléket megelőző év végét is copfosan, szemüvegesen várta. A lány másik felvetését hallva összerezzenek, nem mondom, a külseje is benne volt abban, hogy felfigyeljek rá. - Nem tudom... Mintha már előtte is más lettél volna a szememben, de akkor még konkrétan nem tudtam a dolgok okát. Csak annyit, hogy Lacey lüke barátnője átjön, én pedig alig vártam a dolgot. Persze, kár is tagadni, sokat dobott a modellkedés is a helyzeten. Egy kapcsolat alapja az őszinteség, én pedig nem akarom becsapni a lányt. Férfi vagyok, emellett pedig aurornak készülök, akkor ezzel is tanuljak meg szembenézni. - Mert szinte a testvérem voltál már akkor is. Kissé bizarr lett volna részemről a dolog, meg hát még nem tudtam, miként érzek irántad konkrétan. De most már azt hiszem, mennünk kellene... Nem szeretném kockáztatni, hogy Frics az első randink alkalmával kapjon el minket a folyosókon. Ezt mondva lágyan megfogom a szőkeség karját, majd hirtelen távolodni kezdünk a földtől. Amikor ismét a merengő előtt állunk, kissé bágyadtan szólalok meg: - Húh... Ezt sose fogom megszokni. Mehetünk? Természetesen, visszakísérem a lány a klubhelyiségéhez, nagy eséllyel egy-két csók is el fog csattanni köztünk, hiszen már túlléptünk a kezdeti zavarunkon és egész jól belejöttünk a dologba.
//Köszönöm a játékot //
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Carol - Zavart viszontlátás 2017-01-14, 16:54
- Tudom, hogy tudod, hogy cuki voltál már akkor is. - és persze még most is okkal vannak sokan oda érte, ez nem is kérdés, ahogyan én is oda voltam, de attól még a legjobb barátnőm bátyjáról van szó és valahogy furcsa lett volna legalábbis sokáig, ha ezt nem veszem figyelembe. Most viszont nem érdekel, főleg ha azt nézem, hogy őt már mióta érdeklem, sőt nem csak érdeklem ez ennél sokkal több. - Tudod azért az is benne van, hogy nem akarta megkockáztatni, hogy kikezdesz egy barátnőjével aztán megbántod és ő... elveszíti a barátnőjét. - teszem azt engem, vagy akárki mást. Azért lássuk be nem kellemes dolog, ha mondjuk a barátnőd bátyjával jársz, de ő csak kihasznál, aztán eldob, mint egy rongyot. Utána a barátnőd mindig az illetőre fog emlékeztetni és arra, ami történt veled. Érthető, ha ezt Lacey nem akarta megkockáztatni és inkább minden barátnőjét távol tartotta a bátyjától, főleg miután lássuk be azért eléggé meg van a maga híre. Biztosan mi is kapunk majd épp elég megjegyzést, azaz főleg én, hogy hogyan fog majd átvágni és mennyire meg fog majd bántani a végén. - Tudom és sokan fognak utálni azért, mert velem vagy és nem velük igaz? - azért lesz ennek még nehéz része, annyi szent, de majd valahogy megoldjuk és ezt is átvészeljük, bár még a legelejét is nehéz volt, nem tudom mi lesz a többi nehézségnél, de azért remélhetőleg menni fog. - De ne aggódj, a polcra nem teszlek fel. - mosolyodom el végre és rázom meg a fejemet. Eszem ágában sem lenne, az sokkal kellemesebb, ahogyan átölel és magához von, mint ha egy polcon ücsörögne és onnan nézegetném őt. - Nagyon remélem, hogy így van. - persze várt rám már jó ideje és nem mert próbálkozni sem, ami persze tőle teljesen hihetetlennek tűnik, de attól még ki tudja, hogy mi les, hogy nem un-e mégis csak rám esetleg. Azért remélem, hogy tényleg nem és azt is remélem, hogy nem leszek teljesen paprika vörös a következő emléktől, mert hát lássuk be keveredhetünk olyan helyzetbe is, ami kellemetlen is lehet, mármint végignézés szempontjából.
- Oh... - persze nem túl kellemes látvány az, ahogyan Tom épp valaki másnak igyekszik nagyban belemászni a szájába, még ha tudom is, hogy ez a múlt és tudom is, hogy ilyet nem egyszer tett nem egy lánnyal, de őszintén szólva most inkább mást nézek, akár Seant, akár azt az ugráló srácot az újsággal, mint azt, ahogyan Tom élvezetét leli valaki másban. - Érdekes lányokkal szűrted össze a levet Tom... - jól van, azért egy pillanatra mégis csak elhúzom a számat, amikor hallom, hogy az a lány, hogyan beszél rólam, pedig nem is ismerem, vagy is nem hiszem, hogy ismerném és kétlem, hogy ő ismerne engem. Tom tény és való, hogy elég érdekes alakokkal kezdett, nem is értem, hogy miért volt jó ez neki, mint ez a lány... kifejezetten ellenszenves számomra. - De azért eléggé meglepődtél. De azért ugye nem csak e miatt tetszem neked? - gondolom akkor vett észre igazán, amikor meglátta azt a képet, biztosan azért mutatja meg nekem ezt az emléket. Persze tény és való, hogy számít a külső, de nem akarom, hogy az jöjjön ki ebből, hogy ez számított igazán, hogy ez fogta meg és előtte fel sem merült benne ilyesmi, pedig jó eséllyel igen, előtte nem vett észre. Bár ha azt nézzük nem ez számít, mert nem mozdult rám egyből és dobott el, mint mindenki mást, hanem sokat várt és szeret is, azt hiszem ez a lényeg. - Azért ez kedves, hogy ennyire kiakadtál a kérdés miatt. Miért? - vajon már akkor is megfordultam a fejében, csak még nem mondta el senkinek, sőt még talán magának sem vallotta be, vagy tényleg arról volt szó, hogy a barátnője húgaként nem akart elrontani semmit sem közöttünk, főképp, hogy alapvetően az én barátom is volt, szinte a bátyám a sok náluk töltött nyárnak hála.
- Valóban? - kíváncsian pillantok vissza az akkori önmagamra, majd magamban belátom, hogy Carolnak nyilvánvalóan igaza lehet. Nem véletlenül voltak már akkor is hódításaim, noha azoknak is a legtöbbje leginkább csak gyerekes valami volt, cseppet sem hasonlítható össze azzal, amit a későbbiek folyamán volt szerencsém megtapasztalni. Tizennégy évesen még a szájrapuszi volt nálam a nagy divat, mely igencsak elterjedt körben hódított közöttünk. Akkoriban mindig mindenki Anna Mortont akarta lekapni, aki ötödikben elköltözött, így trófea-jellegét eléggé elvesztve. - Hú, mondjuk az a hidrogénszőke haj... Szerinted is menőn festek mellé a kék szemeimmel? Tipikus Thomas Stewart, még az emlékeimet nézegetve is azon aggódok, hogy jól néztem-e ki. Komolyan, bennem tényleg egy nő veszett el, ilyen szempontból legalábbis mindenképp. Mindenesetre, annak azért komolyan örültem, hogy a hajam az évek folyamán sötétedett, ezzel is némileg komolyabb megjelenést adva számomra. Az a hidrogénszőke valami... Hát, az nem haj, de annak a kiskrapeknak tényleg jól áll. - Lacey senkinek sem mesélt rólam – horkanok fel némileg bosszankodva. - Tudod, akkoriban sokat veszekedtünk, ezek amolyan gyerekes verekedések voltak, de mi komolyan vettük. Lacey mindig megsértődött valamin, bármit is mondtam neki, én pedig mindig a magam igazát hajtogattam. Nem csodálom, hogy annak idején vagy letagadott, vagy nem is hangoztatta, hogy van egy bátyja. Még kész szerencse, hogy az évek folyamán sokat javult kettőnk viszonya, mert nem vészeltük volna át azt az időszakot normális idegzettel. Ha továbbra is ütjük-verjük egymást, akkor mostanában igencsak sűrű vendégek lettünk volna a Szent Mungóban. - Most sem sok olyan lány van – jegyzem meg Carol válaszát hallva, majd karommal átfonom a derekát és magamhoz vonom. - De megnyugodhatsz, szívesen vagyok a te trófeád. Remélem, azért a polcra nem szándékozol feltenni. Simán leszakadna alattam. Carol következő kérdését hallva csak tanácstalanul vonogatom a vállam, miközben az emléket szemlélem. - Hát, tizennégy éves voltam, nem utáltalak, leginkább csak nehezteltem rád – felelem végül, miközben eszembe jutnak az akkori érzelmeim. Annyira beleéltem magam a dolgokba, szerettem volna azt a lányt is meghódítani, és haragudtam Carolra, amikor beégetett előtte. Nem éreztem igazságosnak a dolgot, elvégre akkoriban még csak Lacey egyik lökött barátnőjét láttam benne. Carol utolsó kérdésén elnevetem magam: - Most ugye csak viccelsz? Nem hiszem, hogy téged meg lehetne unni. Elvégre, évekig vártam rá, nem fogom csak úgy félredobni, ha valami esetleg nem úgy alakul, ahogy azt magunkban elterveztük.Végül megfogom a kezét, majd ismét megszólalok: - Eljött a következő emlék ideje.
A színek körülöttünk ismét kavarogni kezdenek, majd hirtelen új helyszín jelenik meg előttünk, amely nem más, mint a Roxfort Expressz egyik kabinja. Egy pillanataig még üresen suhan, csupán mi álldogálunk ott kettesben, majd hirtelen megtelik élettel. Négy srác ül benne, az ablaknál lévő Sean ölében egy könyv hever nyitva, melyet pillanatnyilag is lelkesen tanulmányoz. Mellette én foglalok helyet, rajtam fehér ing, természetesen hanyagul kigombolva. Az ölemben egy akkori utastársam, akivel aznap jöttem össze, majd évnyitó után dobtam is. Velünk szemben Irvin ül, egy jelentéktelen srác, aki szinte állandóan a nyomunkban loholt, az emléket követő évben pedig elköltöztek. Mellette egy másik csaj ült, Seannal szemben és elmélyülten tanulmányozta a fiút, aki észre sem vette őt. - Sean is nagy szívtipró lehetne, ha kicsit többet foglalkozna a környezetével – hajolok közel Carolhoz, majd magyarázatképp a csajra mutatok. Arcra nem csúnya, kifejezetten szép, elnyíló rózsaszín ajkai és mélykék szeme volt, melyet sötétbarna haj foglalt keretbe. A mellei pedig... Tuti szilikon, olyan nincs, hogy ekkora alapjáraton. - Mondjuk az is lehet, hogy azért nem jött össze vele, mert szegény elég ostoba. Sean zsánerei az okos lányok. A könyvtáros talán már bejönne neki. Elnevetem magam, miközben az emlékbeli Irvin izgatottan mocorogni kezd, majd egy magazint tart felém: - Tom! Ismersz te valami Carol Smith nevű csajt? Éppen nagyban csókolózom az emlékbeli csajjal, mire ajkaink pár pillanat múltán szétválnak, majd némileg kábultan szólalok meg: - He? Irv, ha lehet, ma ne fárassz a hülyeségeiddel, nem látod, hogy dolgom van? Az igazat megvallva fogalmam sem volt arról, hogy mit akar Irvin Carollal, a másik ok pedig az volt, hogy nem is érdekelt még akkoriban a dolog. Amikor azonban az újságra esett a pillantásom, megkövültem, majd kikaptam a kezéből és habogva meredtem a képre. Carol egy bikiniben pózolt, leeresztett, szőke hajjal, gyönyörű arccal és pompás alakkal... Rá se ismertem, hiszen egészen eddig semmit sem adott a külsejére, olyan kis szürke kisegér volt. - Ez tényleg ő? - Mindenki megmozdult a kérdés hallatán, kivéve Seant, aki a nagy izgalmak közepette lapozott még egyet a könyvében. - Nagyon úgy néz ki – csámcsogott a fülembe a fekete hajú csaj, aki abban a pillanatban már semennyire sem érdekelt. - Ő az a mardekáros picsa, nem? Az a negyedikes kiscsaj, igaz? - Tom ismeri – szólt bele Irvin. - Most már felkerült a térképre, igaz haver? Miben fogadjunk, hogy idén már őt is megdöntöd? Elvégre, nyáron nálatok lesz, bőven nyílik rá alkalmad. A szövegét hallva felháborodott arccal löktem vissza az újságot neki: - Hülye, ő a húgom barátnője, te állat! Milyen lenne már, ha őt is megfektetném? Hagyd abba a hülyeséget, vagy a hajadnál fogva lógatlak ki az ablakon.
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Carol - Zavart viszontlátás 2017-01-09, 12:05
- Azért esetedben ez nem lehet teljesen biztos. - halvány mosoly, na de azért szándékosan csak nem vinne be olyan jelentbe, amitől még a sötét folyosó lejátszódó véletlen tapizásnál is jobban belepirulnék, bár ha nem véletlen esetről lenne szó... De remélhetőleg, ha ezt kitalálta és ért is hozzá, akkor csak nem csúszhat félre semmi sem, hogy olyat lássak, amiről nem igazán akartam tudni. Persze tisztában vagyok vele, hogy a fiúk... fiúk, szóval vannak dolgaik, amik olyan igazán fiúsak, de ettől még ezekről nem akarok nyíltan tudni és persze eszem ágában sincsen végig is nézni valami kellemetlen jelenetet. - Cuki voltál... akkor is. - hát azért azt tényleg be kell vallanom, hogy tényleg aranyos kölyök volt, azóta lassan már igazából kész férfivé érik, de a tizennégy éves mása is irtó aranyos volt. Én is emlékszem erre a napra, bár csak halványan és nem nagyon idéztem fel magamban túl gyakran, de most hogy itt vagyunk... - Régen nem gondoltam rá, de rémlik. Lacey nem sokat mesélt rólad, eléggé... megleptél. - na igen volt sok jobb témánk, mint a bátyja és érthető módon nem nekem áradozott Tomról, aki milyen helyes és mennyire oda vannak érte az évfolyamán. Talán már év közben is találkoztunk futólag, de én akkor is inkább a háttérbe húzódtam, talán észre sem vett, sőt jó eséllyel észre sem vett és van egy olyan érzésem, hogy Lacey sem akarta, hogy nagyon ismerjük egymást. - Tudod fura volt, csak futólag említette, hogy van egy bátyja és hogy ott ültél lent, én meg kócosan, pizsiben... Nem sokon múlt, hogy ne szaladjak vissza az emeletre. - bár azt hiszem ezt sejtette, vagy ha akkor nem is, akkor most biztosan. Könnyebb lett volna, magam sem tudom honnan volt bátorságom, hogy lejöjjek a lépcsőn, főleg miután azt hitte, hogy valami betörő vagyok, akinek nem is kellene a házban lennie. - Elsős voltam Tom, szerintem nem sok lány volt, akinek ne tetszettél volna, és pont e miatt nem is gondoltam bele igazán. - vonom meg a vállamat, de azt hiszem sejtheti, főleg a kis Carol reakciójából, hogy nagyon is tetszett, hiszen mégis csak ő volt Tom, helyes srác, akiért sok lány oda volt és persze ő észre se nagyon vett engem, főleg az első években. Persze idővel összebarátkoztunk, de ez eleve elég lassan történt meg, én pedig épp eleget láttam őt más lányokkal ahhoz, hogy ilyesmire ne is nagyon gondoljak. - Igen, emlékszem, utána egész nap nem mertem kijönni Lacey szobájából és biztos voltam benne, hogy minimum utálsz. Nem utáltál? - azt hiszem én sokkal komolyabban vettem a dolgot, mint ahogyan ő és lássuk be tényleg nem járt volna jól azzal a lánnyal, de szó se róla azt hiszem talán nem osztott, vagy szorzott volna már a többiek mellett, hiszen épp elegen voltak meg Tom listáján ahhoz, hogy Eve aztán ne számítson sokat, hogy ott van-e, vagy sem. - Erre most nem mondhatnék mást, mint hogy naná és így is van, csak tudod... és ha tévedsz? Te nem félsz tőle? Hogy én unalmas leszek neked? - azért lássuk be régebben észre se nagyon vett, csak gondot okoztam az ilyen apróságokkal, mint a narancslé, vagy hasonlók, viszont most azért más a helyzet, de könnyen lehet, hogy idővel rájön, hogy voltak azért sokkal érdekesebb és izgalmasabb barátnői is, akikre nem kellett várnia semmilyen szempontból, akik nem jöttek zavarba mindentől, akikkel bármiről lehetett beszélni, vagy bármit lehetett velük hülyéskedni. Én meg... hát lássuk be nem ilyen vagyok.
- Nyugi, nem lesz benne semmi olyasmi, amitől zavarba jöhetnél – nyugtatom meg kaján mosollyal a képemen a lányt, noha nem tagadom, számomra pont az olyan emlékek jönnek be leginkább. Érzéketlen azonban nem vagyok, ezeket meghagyom az emlékezetemnek, no meg később – ha arra kerülne sor Carollal -, akkor az ágynak. Sajnos, nincs különszobám, számomra még nem ajánlották fel a dolgot, talán pont a sok hülyeségemnek köszönhetően. Szerencsére azonban rugalmasak vagyunk a fiúkkal ezen a téren, mindenki lekopik pár órácskára, ha ilyen esemény van kilátásban, meg tudjuk beszélni egymással. - Na, gyere... Gyengéden megfogom Carol karját, majd arcom a merengőbe mártom, az emlékek pedig szinte abban a pillanatban magukkal is rántanak, kavargó, színes hullámok fonalaival. A kép egyszer csak összeáll, a színek a helyükre kerülnek, majd tárgyak, végül emberek jelennek meg előttünk. Az egyik én vagyok, tizennégy évesen, épp a konyhában üldögélek, miközben pirítóst rágcsálok. Emlékszem erre, előző este az egyik barátomnál aludtam, épp csak pár perce érhettem haza. A másik anyám, aki éppen mosogat, miközben valami idétlen mugli számot dúdolgat magában. Ez a jó szokása persze máig megmaradt, noha nem sok hangja volt hozzá, annyi szent. - Az első találkozásunk – pillantok a mellettem álldogáló szőkeségre, miközben igyekszem összeszedni magamban, mi is történt az emlékbeli nap folyamán. - Romantikát akartál, kevés ennél romantikusabb dolgot tudok elképzelni... Való igaz, egy átlagos randi semmiképp sem ér fel azzal, amikor az ember az emlékeit nézegeti. Carollal már gyermekkorunk óta ismerjük egymást, sok közös emlékünk van, melyet mutathatnék neki, én azonban inkább azokat veszem célba, melyek igen meghatározóak voltak az életemben. - Emlékszel még erre a napra? - teszem fel a kérdést, miközben apró talpak dobogását hallom a konyhából felvezető lépcső felől, majd nem sokkal később meg is jelenik az emlékbeli Carol. A kislány kócos hajjal, szürke pizsamában, szeplős arccal, tágra nyílt zöldeskék szemekkel mered rám a lépcső tetejéről. Aranyos a maga módján, de isten bizony, senki meg nem mondta volna, hogy pont belőle lesz modell évekkel később. Mindenki azt hitte, hogy egy átlagos lány lesz kamaszként, nem pedig egy ilyen bombázó. - Anyu! – szólal meg némileg csodálkozó hangon a múltbeli énem, miközben értetlenül méregeti a pizsamás Carolt. A lány továbbra sem mozdul, nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy észrevegyem: zavarba jött. Nem csoda, hiszen szegény akkor még nem tudta, hogy én is a világon vagyok és amilyen félénk néha még most is... Egyszerűen nem mert lejönni, Lacey pedig még javában aludt az emeleten, szóval ezért nem fordult vissza abban a szent pillanatban, amint észrevett engem. - Azt hiszem, valaki betört a házba. Nem ismertem én sem Carolt, fogalmam sem volt arról, hogy a húgomnak lenne egy barátnője, aki nálunk alszik. Engem erről senki sem értesített. - Hogy mi? - anyám némileg értetlen képpel fordult felém, majd pillantott ő is a lépcsők irányába. - Jaj, nem Tom, ne beszélj butaságokat, ő itt Carol. Carol Smith, Lacey barátnője az iskolából. - Valld be, hogy akkor is tetszettem neked – vigyorgok rosszfiúsan, amikor észreveszem, hogy a kislány arcán mekkora pír jelenik meg, amikor találkozik a pillantásunk. A kis Carol gyorsan le is süti a szemét, majd leiszkol a lépcsőn és velem szemben ül le az asztalnál, de továbbra sem pillant fel rám. - Carol... Mióta tetszem én neked? Most ötlik csak eszembe, hogy a lány is talán már évek óta érdeklődik irántam, csak elnyomta magában ezeket az érzelmeket, hiszen nem voltam más, mint egy fogadott bátyus, aki mindig megvédi, amikor kell. Nem igazán hihette, hogy bármit is szeretnék tőle, hiszen az évek folyamán nem mutattam semmiféle jelét a dolognak. - Azt hiszem, ezek után öntötted rám a narancslevet – töprengek el. Úgy fél órával később csöngetni fog a szomszéd Eve, aki akkoriban annyira tetszett nekem. Tizennégy évesen is nagy szívtipró voltam ám. Rohantam is ajtót nyitni, csak hát Carol pont akkor jött ki az előtérből nyíló nappaliból és öntött telibe azzal a löttyel. Eve szemében egy életre el is ástam magam. - Talán nem is baj, hogy elüldözted mellőlem... A környék összes sráca végigment már rajta. Nálam két évvel idősebb volt, sokszor segített anyámnak a kert körül, de később mindenkinek széttette a lábát, aki szembejött vele. Azt hiszem, most egy gyereket nevel és a férje állandóan kamionozik. - Ami azt illeti, veled sokkal jobban járok, nem gondolod?
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Carol - Zavart viszontlátás 2016-12-31, 15:55
- Igen, de nem ezért, hanem... jó barátom lettél, az is fontos. - igen nekem talán ez fontosabb is, mint az az apróság, hogy ezúttal nem pont a barátság felé haladunk és hát remélem, hogy ezt Lacey is elfogadja majd. Na persze könnyebb lenne, ha biztosabb lennék magamban, de ezen nem tudok változtatni. Talán majd idővel ez is meg lesz, de most még így az elején, azért többet jár az eszem azon, hogy mi mehet ebben a kapcsolatban tönkre, mint hogy mi az, ami jól alakul majd. Tudom, hogy buta egy hozzáállás, de nincs mit tenni, majd remélhetőleg szépen átlendülök ezen, mert kellemetlen lenne mindkettőnk számára, ha átmennék valami vad féltékenykedésbe. - Akkor jó, nem szeretnék béna lenni, az biztosan... kiábrándító tud lenni. - harapom be az alsó ajkamat zavaromban. Szó se róla ő tényleg nagyon profi, még jó, hogy elég hűvös van ahhoz, hogy ne legyek lazán öltözve, mert biztosan látszana, hogy libabőrös még a karom is, amit tuti, hogy észrevenne és meg is jegyezne, ha más nem hát magának, vagy szóvá is tenné. Hatással van rám, ez eddig se volt kérdés, ahogyan másokra is, na de erre a részre nem akarok gondolni. Nem érdekes, hogy kikre volt eddig hatással, az a fő, hogy ő mégis engem akar valami különös okból kifolyólag és nekem csak erre szabad gondolnom. - Oh hát miattam nem kell, ha ez így is jó, csak azt hittem bonyolultabb. Sokszor kerültél már bajba majdnem igaz? - hát persze elég sok történetet hallottam már arról, hogy milyen helyzetekbe sikerült kerülnie, de persze ő az a típus, aki mindenből gond nélkül kivágja magát, úgyhogy soha sem került hosszú időre büntető munkára és persze soha sem fogta vissza magát csak azért, mert mondjuk Friccs jól ráijesztett. Ezek után meg én ijesztek rá magamra és még meg is lep, amikor szándékosan visszavág és elnyújtja a nevemet. - Azért az elég... fura lenne nem gondolod? - főleg itt, főleg úgy, hogy én még... nem, azért fel sem merült ez bennem, csak egy véletlen mozdulat lett és persze akkor is láng vörös a fejem, amikor felérünk a csapóajtón túlra, ami persze nem meglepő, rendesen sikerült zavarba hoznom magamat. Elég fura egy érzés volt ott hozzáérni, majd nem olyan zavarba ejtő volt, mint egyszer a Roxfort expresszen. Talán egy éve történt, bár lehet hogy volt az másfél év is és máig sem vagyok benne biztos, hogy szándékos volt-e vagy sem, de nagyon fura volt. A vonat tömve, én pedig nem egy külön kabinban ültem, hanem simán az egyik vagonban és mivel sokan tolakodtak oda az édességes kocsihoz, az egyik évfolyamtársam, azt hiszem Hollóhátas Jack pont mellettem állt és amikor el akart valaki jutni mögötte, hát pont úgy fordult, hogy pont azzal nyomakodott neki a vállamnak. Elég... tényleg nincs rá jó szó fura volt és szerintem ezzel ő is tisztában lehetett, mert nagy szemeket meresztett és még kissé el is vörösödött szegény, én meg nem különben. Talán nem csoda, ha a folyosón se nagyon köszönt utána vagy két hétig, hanem elkerült, na nem mintha amúgy beszélgetnénk. - Emléktúra? - meglepetten figyelem a mozdulatot, ahogyan másolatot készít az emlékről. Na persze kellően kíváncsi vagyok rá, hogy miféle emlék lehet az, hogy mit akar nekem megmutatni, nem lesz-e megint csak zavarba ejtő, ezért csak nyelek egy aprót, de aztán nagy levegőt veszek és belekarolok szépen a karjába. - Oké, nézzük, kíváncsi vagyok, hogy mit szeretnél mutatni. Ugye nem valami olyat, amitől... - a kezeimbe veszem az arcomat, ami persze még mindig kellően lángol és vörös és jó eséllyel ez nem fog egy hamar elmúlni majd. De csak nem, ő azért nem olyan, hogy szándékosan hozzon zavarba, maximum időnként viccel vele, de direkt kellemetlen helyzetbe hozni biztosan nem akar.
- Beletelhetett egy pár évbe, de megérte, nem igaz? Ismét csábos mosolyt villantok, valahogy nem tudom megállni, hogy ne vonjam állandóan magamra Carol figyelmét. Kiélvezem a helyzetet, elvégre sokáig nem mertem színt vallani előtte, most azonban úgy beszélgetünk itt kettesben, mintha legalább már évek óta együtt lennénk. Nem szabad azonban ennyire elbíznom magam, az egy dolog, hogy bőven van önbizalmam, az pedig egy teljesen másik, hogy a velem szemben álló Carol már nem ilyen szerencsés ezen a téren. Oldódnia kell még a társaságomban, meg kell szoknia a csókjaimat, érintéseimet. Eddig jól haladunk, az lenne a legjobb, ha a folytatás is ilyen lenne. Viszont arról sem szabad megfeledkeznem, hogy igen vékony jégen sétálok a lányt illetően, elég egy rossz szó és vége mindennek. - Tényleg minden a lehető legnagyobb rendben lesz – igyekszem nyugtatgatni a lányt, hiszen Lacey tényleg nem fogja zokon venni a dolgot, én legalábbis mindenképp ebben reménykedtem. Őt nem vontam bele a dologba, neki nem meséltem el, hogy mit érzek Carol iránt, hiszen nap, mint nap együtt lógtak, akkoriban még az órarendjük is közös volt. A húgom elmondta volna neki, én pedig elég kellemetlen helyzetben találtam volna magam. Carol félénk lány, még nem volt kapcsolata, fogalma sem lett volna róla, miként kezelje a helyzetet. Nem, sokkal jobb, hogy én mondtam el neki a dolgot, szemtől-szembe meg tudtuk beszélni ezt az egészet. - Nem – kacsintok rá, miután elválnak ajkaink. - Sőt, kezdő létedre egész ügyes vagy. Még mindig érzem az ajkai ízét, mintha egy kis eper is vegyülne bele. Láttam rajta a szájfényt, nagy eséllyel én is kaptam belőle a csók alatt, de egyáltalán nem bántam. Nem szerettem ugyan az epret, de Carol ajkairól ezt is szívesen vettem át. Ha belegondolok, mekkora utat tettem meg, mire kinyögtem számára a dolgot... Nos, akkor azt se bántam volna, ha egy kosár ilyen gyümölcsöt önt a számba, miközben csókolózunk. - Hát, ha nagyon szeretnéd, akkor kitalálhatunk valamit – igyekszem töprengő képet vágni, habár a bonyolult szavak nem éppen az én szakterületem, ebben Sean sokkal jobb. - De szerintem inkább maradjunk ennél a módszernél, sokszor jól jön, ha Frics elől kell elbújni... Ó, hogy én hányszor leltem itt menedékre kölyökkoromban! Szinte állandóan erre vezettük a gondnokot, amikor a nyomunkban volt, mi pedig már nem tudtunk semerre sem menni. Hiába tudta, hol vagyunk, sokra nem ment vele. Kvibli szerencsétlen, nem tudja megnyitni az átjárót. Roberts-től egyszer azt hallottam, hogy egy egész éjszakát itt töltött, várva ránk, de mi addigra már rég Roxmortsban voltunk. Szegény esett már pofára miattunk, nem is egyszer. - Carooool – nyújtom meg én is a nevét mókásan, engem ezzel aligha lehet zavarba hozni. - Kár, hogy nem élsz a lehetőséggel, habár valamennyire azért megértem a dolgot... Nem éppen a legromantikusabb hely és hát a csajok agya sem jár úgy, mint a miénk, ez tény. Óvatosan megfogom a karját, majd magam után vonom. Eszembe jutott ugyan, hogy rámarkolok a melleire, csupán tévedésből, de szegény lány már így is akkora zavarban volt, hogy csodaszámba ment részéről már a járás is. Ezt azért ebben a helyzetben nem lenne szép dolog eljátszanom. - Itt is van – mutatok egy poros csapóajtóra, melyhez egy rozoga lépcső vezet, majd előveszem a pálcám, mely egy kis ige elmormolása után lángra lobban és kicsit jobbak lesznek a látási viszonyok: - Ne aggódj, mindkét öreg mélyen alszik ilyenkor, bájitalt kell inniuk, az eléggé kiüti őket... Csakis emiatt mertünk mi is idejárni, de akkor sem sok mindent hoztunk el tőlük, nehogy észrevegyék. Kárba vinni se szerettük volna a boltot, noha az öregúr nem volt éppen a szívem csücske, de az édességek itt nagyon finomak voltak. Előrementem a lépcsőn, felnyitottam a csapóajtót, majd Carol felé nyúltam a szabad kezemmel: - Gyere, van egy kis meglepetésem... Ha beleegyezik, felsegítem, ha pedig úgy gondolja, megy neki ez egyedül is, akkor türelmesen megvárom. Amikor a pincében állunk, egy poros kőtál felé indulok, melyről Carol is egyből láthatja, hogy egy merengő. - Tanultam egy-két dolgot auror-szakon, ezek egyike az emlékek tárolása és megmutatása – magyaráztam Carolnak, miközben pálcámat a halántékomhoz érintettem, majd lassan elhúztam onnan. - Fontos tudnom használni, ez egyfajta jelentés, kihallgatások alkalmával jól jön, elkerülhető a félreértés... Jó voltam benne, hiszen ez azt is jelentette, hogy nem kell oldalakat teleírnom, ha egyszer valamikor auror lesz belőlem. Csak beletöltöm egy fiolába az emlékemet, felcímkézem és a polcra helyezem. Persze, annak is megvan az esélye, hogy betörnek az irodába és ellopják, ezért sem használják sokan manapság, de ezerféle biztonsági bűbáj van a világon, valamelyik csak jó lesz erre is. - Benne lenne egy kis emléktúrában, hölgyem? Ügyetlen pukedlit mutatok be Carol számára.
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Carol - Zavart viszontlátás 2016-12-26, 17:13
- Volt időm, hogy jól megismerjelek. - azt hiszem kezdek oldódni és már nem vagyok annyira zavarban, mint a legelején, legalábbis remélhetőleg tényleg kezd alakulni a helyzet közöttünk. Igaz, hogy időbe telik, hogy tényleg elfogadjam ezt az egészet köztünk és még jó ideig aggódni fogok majd, hogy valami netán mégis rosszul alakul majd, de meg kell bíznom Tomban és remélhetőleg sem a barátságunk, sem a barátságom Lacey-vel nem fog rámenni majd a jövőben. - Remélem. Lacey a legjobb barátom és... nagyon fontos nekem. - azért nehéz lesz teljesen kiverni a fejemből azt, hogy aggódjam, de remélhetőleg idővel menni fog majd. Azért lássuk be Tom mégis csak Tom, nagy dolog, hogy pont én érdeklem őt, miközben nem vagyok az a típusú lány, akik őt szokták érdekelni, mert hát nem vagyok sem kihívó, sem egyéb. Abba pedig most nem akarok jobban belegondolni, hogy inkább azóta érdeklődik utánam, hogy változtam a külsőmet illetően, mert azért mégis csak számít a belső, különben nem beszélne szerelemről. Azért rajtam kívül is sok szép lány jár az iskolába. - Remélem azért nem vagyok nagyon ügyetlen. - szóval azt mondja van azért még mit fejlődnöm, de azért nagyon remélem, hogy nem annyira rémes, ahogyan csókolok, akkor még a végén rosszul érezném magamat. Ő tényleg profi, finoman szólva is bizsergető és csak akkor nem sejteném, hogy ő legszívesebben többet is kihozna ebből, mint néhány csók, ha tényleg semmit nem tudnék a kapcsolatokról, de azért ennyi még nekem is megy. - Nem is tudom, valami bonyolult kódszóra... ami alapján nehéz idetalálni. - vonom meg a lábamat, de hát nincs mit tenni, ha már belementem, akkor irány a titkos alagút és majd meglátjuk, hogy mi lesz ebből a kis kalandból. Remélhetőleg nem lesz végül semmi bajunk, én még nem nagyon voltam büntető munkán és nem is akarom elkezdeni, akkor csak még nagyobb esély lenne rá, hogy mások a szájukra vesznek, amit pedig végképp nem szeretnék, már így is piszkáltak elégszer a saját házamban, most pedig még ez a Tom ügy is... hát elég nehéz ügy, de majd megoldom valahogy. Erre már csak hab a tortán, hogy a sötétnek és a szűk helynek hála sikerül ijedtemben pont oda nyúlni. Benn akad a szó is annyira kikerekedik a szemem. - Tooom. - sikerül végre legalább a nevét kinyögni nagy küzdelmek árán. Még a szám is kiszárad hirtelen és kész csoda, hogy egyáltalán megszólalni sikerül ezek után, főleg ahogyan ő meg lereagálja a dolgot. - Én nem... főleg nem itt, inkább menjünk és felejtsük el. - harapom be a számat és persze el is indulok előre inkább, most már egyből bátrabban, bár gőzöm sincs, hogy el lehet-e itt tévedni. Még mindig érzem azt, amit sikerült véletlenül kitapintani, amire elég csak gondolnom és máris zavarban vagyok. Hallottam már a szobatársaimat efféléről beszélni, de nagyjából ennyi, azért olyan sokat nem tudok róla és most meglepett azért kissé, hogy nem is olyan volt, mint amit meséltek. Mármint... egész puha. Megrázom a fejemet és megyek előre, persze rák vörös képpel, mázli, hogy legalább ezt most nem látja a sötét miatt.
- Az már mindenképp jó jel, hogy ennyire ismersz engem – mosolyodok el pajkosan, miközben a lányra kacsintok. Nincs ezen mit szépíteni, ha ennyire tisztában van a saját tulajdonságaival. Mondjuk, nem is hátrány, nehezebben veszi magára a bántó megjegyzéseket. Bár, azt se hagyhatom figyelmen kívül, hogy Carolt a Mardekárba osztotta a Teszlek Süveg, ahol volt ideje hozzászoknia az állandó piszkálódásokhoz. Félvérként nem lehet könnyű helyzetben, annyi szent... Néha még nekem is beszólogattak a kis mitugrászok, még év elején, fene se tudja, honnan vannak ilyen jó információik azt illetően, ki milyen családból származik... Mindenesetre, részemről elég volt egy mogorvább pillantás és még ott helyben visszanyelték a csípős mondókáikat. Ha valaki még ezek után is folytatta volna a dolgot, akkor ott helyben leküldöm a padlóra. Számomra nem gond a büntetőmunka, havi bérletem volt rá, igazán nincs mit veszítenem a dologgal. - Végy egy mély levegőt, Carol! – intek egyet, miközben a lány még mindig idegeskedik. Értem én, hogy ez a lányoknál sokkal többet jelent, mint nálunk, már csak érzelmileg is, de ez szerintem akkor is enyhe túlzás. Majd kiheveri, max pár nap lesz az egész, igazán semmiség. Legalábbis nagyon remélem. Lacey nem olyan ember, aki ilyesmi miatt megszakít egy barátságot. - Vesztünk már össze kisebb dolgokon is, ez már tényleg semmiség, igazán. Majd hozzászokik ehhez is. Előbb-utóbb úgyis rájön, hogy komolyan gondolom a dolgot. Két hét múlva mindenképp látni fogja, ebben teljes mértékig biztos vagyok. Lacey nem ostoba, tudja jól, mennyi ideig tartanak a kapcsolataim, ha Carollal egy hónapig együtt leszünk, akkor mindenképp meg fog enyhülni. Utána pedig fokozatosan törni fog a jég és egy reggelen majd arra ébred, hogy már nem is haragszik. Ennyi az egész, felesleges ezen paráznunk. A végén Carolnak is be kell majd látnia, hogy némileg túlzásba vitte ezt az egész ügyet. Csak járunk, nem dől össze a világ. - Tapasztaltabb vagyok? - teszem fel a kérdést, miközben szétválnak ajkaink, majd a zavart Carolra pillantok. Igazán aranyos, tényleg nem értem, miért is tétováztam eddig ezzel a vallomással. Jó, kerültük egymást néhány napig, de ennyit aztán megért a dolog. Enyém a suli legjobb csaja, vége a Valentin-napi édességáradatnak, annyi szent. Senki se fogja már szerelmeslevekkel bombázni, hiszen nemsokára híre megy majd, hogy velem van együtt. Van pár pletykafészek a suliban, ebben a tekintetben teljes mértékben bízom bennük. - Hidd el, nem nehéz belejönni, egy-két nap és minden oké lesz ebben a tekintetben. Sebesre csókoljuk egymást, én legalábbis mindenképp ezt szeretném tenni vele. Nem igazán zavar a bátortalansága, valamiért vonz ez a tulajdonsága. - Egy párszor – vonom meg a vállam hanyagul, mintha minden kihágás semmiség lenne számomra. Na jó, kissé talán az is... Én meg Sean az évek folyamán szinte minden zugát felderítettük a kastélynak. Nincs olyan titkos folyosó, melyről mi ketten ne tudnánk. - Meg voltam párszor Frics irodájában is, valamiért sose adja ki feladatba, hogy azt kell kitakarítani, pedig tényleg igyekszünk... Mennyi mindent találnánk ott, öregem! Kötegével hevertek ott az iratok a diákok kihágásait tartalmazva, érdekes lenne elolvasni, mivel mentek az akkori gondnok idegeire az 50 évvel ezelőtti diákok. Nem semmi olvasmány lenne, ebben teljes mértékben biztos vagyok. - Miért, mire számítottál? - kacsintok Carolra, amikor a szobor nyikorogva utat enged, majd előre engedem a lányt, miközben alaposan szemreveszem a hátsó karosszériát is. Nem semmi, nem véletlenül kérték fel modellkedni, van rajta mit fogni, azt meg kell hagyni. Szerencsésnek érzem magam, hogy nem adott kosarat, hatalmas mákom volt. Annyi fiú közül válogathat, lenne mit szemezgetnie, habár nálam jobbat aligha kapna, az tény. Nem azért, mert olyan rosszul néz ki, inkább csak amiatt, mert én vagyok a suliban a legjóképűbb. - Hé! - kiáltok fel meglepetten, amikor Carol kezét megérzem azon a bizonyos ponton, de szinte abban a pillanatban rögtön el is rántja, én pedig kissé zavartan mosolygok rá. Oké, ez tényleg kínos helyzet, vagyis neki, engem cseppet sem zavar, de valamiért váratlanul ért. - Csak szólj, ha ki szeretnéd próbálni, igazán nem vagyok semminek az elrontója, de tényleg... Mondjuk, kissé romantikusabb körülményekre gondoltam, de számomra nem akadály. Csináltam én már extrémebb helyen is, ez az alagút sem éppen a szokványos ágynak felel meg, de bármire hajlandó vagyok a szent cél érdekében. - Akkor mi legyen? Mézesfalás, vagy valami egészen más? Carol ugyan nem láthatja, hiszen sötét van, de cinkos mosolyra húzódik a szám széle.
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Carol - Zavart viszontlátás 2016-12-13, 17:50
- Kedves vagy, de tudom, hogy... füllentesz. - mégis értékelem, ez a mosolyomból is jól látszik. Nehéz eset vagyok, könnyen és ügyesen sodorok magam mellett bárkit káoszba, kész csoda, hogy még nem sérültem meg az eddigieknél sokkal többször, vagy épp mások nem sérültek meg miattam jobban. Azért próbálok nem mindenkinek keresztbe tenni magam körül és hát nagyon remélem, ha Tom tényleg gyakrabban lesz a közelemben akkor nem éri majd semmilyen vész. Kész csoda, hogy az első csók alkalmával nem fejeltünk össze. Azért először legörbül a szám épp csak egy kicsit, amikor arról beszél, hogy Lacey nem fog örülni a kettőnk dolgának. Végül is érthető... a legjobb barátnő és a báty és ha valami rossz sül ki belőle... - Oh, így már értem, azért remélem, hogy nem lesz mérges, vagy ideges e miatt. - igen, azt hiszem igaza van, tényleg nem fog neki örülni és jó eséllyel tényleg Tom miatt, de talán ha én beszélek vele és megértetem vele, hogy én is aggódtam, de Tom mit mondott és ez nagy dolog... akkor remélhetőleg nem lesz majd mérges és könnyedebben fogja fel a dolgot, vagy legalábbis idővel majd elfogadja. - Érthető, hiszen te már... én meg. - beharapom a számat és a tekintetemet is lesütöm egy pillanatra, amíg megint meg nem csókol. Szinte libabőrös lesz a karom úgyhogy igaz lehet, hogy így vesz le mindenkit a lábáról. Félelmetes belegondolni, hogy én tényleg Thomas Stewarttal csókolózom épp, amiért sokan mindent megadnának és ő engem szeret és ki tudja, talán már hetek óta nem is volt köze máshoz, mert tényleg nem igazán láttam lányok körül sertepertélni az utóbbi időben, legalábbis amióta visszajöttünk a suliba, biztosan nem. De vajon mi lett volna, ha nemet mondok végül? Nem, erre kár is gondolni, mert nem mondtam nemet, inkább az jár az eszemben, ami érthető módon most felrémlett bennem, az, ami az a bizonyos vizsga lesz majd. - Értem... már... - kissé még a hangom is bereked, amikor reagálni próbálok, de talán érthető, nagyon jól csinálja, csoda, hogy nem remeg a térdem, csak a karom lesz libabőrös az ölelésétől és persze a csókjaitól. - Sokszor voltál már ott? - igen, azért ideges vagyok, hiszen én nem szoktam kihágásokat elkövetni, most pedig épp ez van folyamatban. Arról nem is beszélve, hogy jó eséllyel egy szűk és sötét folyosón fogok Tommal együtt eljutni Roxmortsba. Az egy dolog, hogy ez tiltott, de még... izgalmas is. - Szóval ilyen egyszerű? - elképedve figyelem a pálcamozdulatokat, ezek szerint tényleg nem bonyolult, ha tudja az ember hol keresse a járatot és hogyan tárja fel. Amire pedig feleszmélek már az alagútban is vagyunk, ami tényleg meglehetősen szűkös és sötét. Amikor a járat becsukódik mögöttünk kissé még meg is ugrok ijedtemben és csak még jobban ráfogok a közben elengedett... Hát szóval a kezem kissé félrecsúszik, ösztönösen nyúlok az övé után, miután az előbbi ijedtség miatt egy pillanatra elengedtem és sikerül így mellé érve pont... ott hozzáérnem. Még jó, hogy nincs teljes fény, mert olyan paprika vörössé válok, mint annak a rendje. - Bocsánat, én csak... - valahol tudom, hogy nem kellene e miatt elnézést kérnem, őt cseppet sem fogja zavarni, sőt... jó eséllyel majd elvicceli a dolgot, vagy ki tudja, de számomra ettől még nem kevésbé zavarba ejtő a helyzet. Lássuk be ez tényleg egy szűk, sötét folyosó, ahol nagyjából semmi esélye nincs annak, hogy valakibe véletlenül belebotlunk, gondolom erre nem járnak azért túl sokan.
- Még így se vagy annyira nehéz eset - kacsintok Carolra mosolyogva. Jó, talán mégis igaza van ebben, de nem áll szándékomban megbántani, az valahogy nem az én módszerem. Carol kissé ügyetlen, de pont ez teszi annyira bájossá. Az pedig, hogy valaki fél valamitől, teljesen természetes, nem kell annyira szégyelnie magát miatta. Különben is, eddig is megvédtem mindentől, ezután is meg fogom, nem szokásom senkit sem bajban hagyni. Ha valaha is eljönne az az idő, hogy szétválnak útjaink - amit nem szeretnék, kapcsolat elején ne gondoljak már ilyesmire! - , akkor sem hagyom sose cserben, maximum kevesebbet beszélgetünk és találkozunk, de utána is számíthat rám mindenben. Nincs olyan szakítás, amivel a lány el tud ijeszteni maga mellől. - Nem szokása ilyenen problémázni - vonom meg a vállam mosolyogva. Ismerem már annyira a húgomat, hogy tudjam: eleinte talán kissé döcögősen veszi a dolgot, hiszen csak rólam van szó, Thomas Stewartról, aki szinte mindenkit az ágyába csábít, de idővel meg fog békélni a dologgal. - Az lehet, hogy nem fog neki örülni, de az sem miattad lesz, hidd el... Csak a hírnevem már a családban is megelőzött, félteni fogja a barátnőjét. Igen, nagy eséllyel ez lesz a helyzet, hiszen még Laceynek sem számoltam be az érzelmeimről. Hogy is tehettem volna, amikor jól ismerem a nőket, és Lacey meg Carol egész nap együtt lógtak, előbb-utóbb kiderült volna a titok nélkülem is. A testvérem aligha állta volna meg, hogy ne mondja el a lánynak a dolgot és akkor bukott volna a zseniális strucc-politikám. - Látom, zavarba jöttél - kerülök közelebb ismét a lány arcához, melyen nemrég enyhe pír jelent meg. Bizonyára rájött, hogy miket tartogatok még számára a csókon kívül és emiatt viselkedik ennyire furcsán. Persze, nincs mit ezen csodálkozni, hiszen nem sok tapasztalata van ezen a téren, de szívesen leszek én a gyakorlati oktatója, ezt nyugodtan rám lehet bízni. Ismét megcsókolom, harmadjára is, és be kell vallanom, nagyon nehéz visszatartanom magam attól, hogy itt és most el ne kezdjem levetkőztetni. A vágy tombol bennem, régóta vártam már erre a pillanatra, de Carol bizalmát sem szeretném elveszteni. Amikor ismét szétválnak ajkaink, megszólalok: - Nem, én ezzel veszek le mindenkit a lábáról... Sokan mondják, hogy jól csókolok, ebben pedig én is egyetértek velük. Ha én nem csókolok jól, akkor tényleg vége a világnak. Lányok terén még nem volt nehéz esetem, a külsőm és a sármom, meg a bolondos viselkedésem megadta számomra azt a lehetőséget, hogy könnyen csajozhassak... De komolyan, a lányok valamiért szeretik a hozzám hasonló fiúkat, még ha nem is túl jó a hírük a romantika terén. Úgy vannak vele, hogy egye fene, nem bánják a dolgot. Volt olyasvalaki is, aki már számított a szakításra egy hét után, ezért sem került hozzám közelebb érzelmileg. Vele csupán a romantika testi részét gyakorolgattuk. - Miért, nem mersz? - nevetek a lányra, miközben ő tágra nyílt szemekkel pillant rám. - Fricstől nem kell félni, nem olyan veszélyes, csak az irodája nagyon büdös, oda tényleg nem szívesen mennék vissza... Egyébként meg csak papírokat tölt ki, meg valami unalmas büntetőmunkát ad, de mi azt is sűrűn el szoktuk hülyéskedni. Semmi hatalom nincs a kezében, baj csak akkor van, ha valamelyik tanárral akadunk össze, de ők ritkán járőröznek a folyosókon. - A Weasley-ikrekkel egy házba járok, a Griffendélben mindenki ismeri ezeket a folyosókat - érzem, ahogy a lány megszorítja a kezem és elmosolyodok. Tényleg aggódhat kissé, de úgy tűnik, mer ennyit kockáztatni. - Na gyere, nézzük mit tartogat számunkra a Mézesfalás... Elindulunk a folyosón, végül a Púpos-boszorka szobrához érünk, ahol előveszem a pálcámat és a megfelelő helyeken megkopogtatom vele a hideg felületet. A szobor megmozdul és elfordul a helyéről, így feltárul előttünk az az átjáró, amely egyenesen a Mézesfalás raktárába vezet. - Na, gyere, induljunk... Magam után húzom Carolt, majd mindketten belépünk az alagútba.
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Carol - Zavart viszontlátás 2016-11-29, 17:45
Tényleg nehéz elhinnem róla, hogy bármitől is fél. Jó persze más valami fóbia, de úgy igazán... Tom olyan típus, akiről azt gondolod semmitől sem riad vissza, bár persze tény, ha tudnám, hogy pont a kötöttségektől riad meg az nem vetne jó fényt a kezdődő kapcsolatunkra. - Azt kétlem, maximum kevésbé érezném magamat... nehéz esetnek melletted. - mosolyogva vonom meg a vállamat, hiszen lássuk be azért én tényleg nehéz eset vagyok, nem vagyok kimondottan bátor, nem véletlenül nem a Griffendélbe kerültem, hanem a Mardekárba és hát e miatt is kerültem őt az utóbbi hetekben. Nem vagyok könnyű eset, pont e miatt meglepő, hogy szeret pont engem, amikor sok szép és biztosan bátor lány van az iskolában és gondolom elég sok ajánlaná fel magát neki gondolkodás nélkül. - Tudom és tényleg sajnálom, de... akkor ezt hagyjuk és nézzünk előre. Lacey-vel sem lesz baj... remélem. - de sokáig ezen végképp nem tudok gondolkodni, mert hamar rájön, hogy miért is nézek rá úgy... és sokat várnom sem kell, hogy újra megcsókoljon. Végül is ez még csak a második, a kezdő akciónk után, ami a nagy vallomáskor történt és számomra tényleg fenomenális, maximum valami miatt attól tartok, hogy netán számára nem, hiszen már volt épp elég próbálkozása előttem, nekem ellenben nem igazán. Ki tudja, hogy nem gondolja-e esetleg úgy, hogy én... nem is tudom, még kissé béna vagyok hozzá képes. - Tudod... hogy értem. - próbálom rávezetni, amikor először láthatóan nem igazán érti, hogy mit akarok ezzel, aztán végül leesik neki, én pedig persze hogy menten elpirulok, ahogyan arról beszél, hogy majd gyakoroljuk és hogy majd tovább is eljuthatunk. Na azért ez nem csoda, ha okoz bennem egy leheletnyi pirulást, mert végül is tudom én, hogy ez hogyan működik, de ettől még nem kevésbé zavarba ejtő belegondolni, főleg hogy tudtommal Tom már e téren is bőven tapasztalt, én pedig... - Nem vészes, és én még azt hittem, hogy Thomas Stewart úgy vesz le mindenkit a lábáról, mint a pinty. - persze csak viccelek, próbálom a zavaromat leplezni, főleg ha arra gondolok, hogy vizsga alatt ő mit is érthet. Hát igen egyelőre azért még attól távol állok, hogy olyan szintre jussunk, ahhoz először maradéktalanul meg kell bíznom benne, arról már nem is beszélve, hogy azért ez elég komoly dolog, számomra főleg, hiszen még sosem voltam úgy senkivel sem együtt, na nem mintha amúgy másképp lettem volna. Mondjuk ki egyszerűen, egy fiú se látott még ruha nélkül és zavarba ejtő arra gondolni, hogy Tom... ha jól sejtem talán már fejben el is képzelt. - Úgy érted szökjünk ki csak úgy... titokban? - kicsit elkerekedik a szemem, mert nem szoktam én szabályt szegni, de meg van ennek a maga izgalma és akkor biztos, hogy nem botlunk olyanba, aki aztán valami pletykát indít útjára még az előtt, hogy beszélni tudnánk Lacey-vel. - Végül is... te ismered ezeket a titkos folyosókat? - megszorítom kicsit a kezét. Bízom benne, és egyébként is jövőre én is egyetemista leszek és akkor már gond nélkül mehetek le a faluba, addig pedig... egy alkalom azért csak nem olyan nagy dolog és nem lenne rossz tényleg kettesben lenni Tommal úgy, hogy nem futhat belénk akármikor egy másik diák, főleg hogy hamarosan vissza kellene mennem a hálókörletembe.
- Ha most mindet felsorolnám, akkor a végén még sírva futnál el előlem – vakarom meg az állam töprengést színlelve, habár annak is megvan a maga oka, hogy miért nem vallom be Carol előtt a legnagyobb gyengepontom. Nem igazán szerencsés dolog úgy útjára indítani egy kapcsolatot, hogy az egyik fél legnagyobb félelme a kötöttségekben lelhető meg. A szabadságom elvesztése – bármilyen szempontból is – eléggé megrettent, még így is, hogy Carolról van szó. Persze, elfogadom a dolgot, hiszen kompromisszumot kell kötnöm magammal, ha a lánnyal szeretnék lenni, de kissé hiányozni fognak azok az idők, amikor még szabadon udvarolhattam bárkinek. Szívesen lemondok ugyan erről, csak hát eléggé szokatlan lesz, ez nem vitás. Évekig ezt tettem, hiszen Carol nem volt elérhető számomra. Te jó ég, tiszta lámpalázas vagyok… Vajon működni fog a dolog? Nem, erre gondolnom sem szabad, hiszen a lányt már így is kétségek gyötrik, nem lehet nekem is kételkednem. Működni fog, miért ne tenne azt? Végül elnevetem magam: – Hidd el, sokkal jobb, ha az erős oldalamat ismered, maradjunk annyiban. - Ne aggódj, nem haragszom, értem, hogy nehéz volt ez az időszak neked – Jó, nem csak a lányt viselte meg, hanem engem is. Az a bizonytalanság a halálba kergetett, ami az igazat illeti. Nem sokat aludtam mostanában, ezért is kellett megbeszélnem a dolgot Carollal. Nyugtalankodtam, hogy vajon mit fog lépni a lány, álmomban sem hittem volna, hogy belemegy a dologba. Arra számítottam, hogy megszakít velem minden kapcsolatot, és ez egyáltalán nem érintett volna jól engem. Utána Lacey számára is magyarázatokat kellett volna gyártanom, hogy mégis miért nem jön a legjobb barátnője ismét hozzánk nyári szünetre. - De fura ez a szó... - nevetem el magam, miközben magamhoz ölelem a lányt. Tényleg szokatlan, hiszen Susan óta nem ismertem ezt a fogalmat, nálam leginkább csak fellángolásokról volt szó, és akkor is leginkább a vágy dominált, semmint az érzelmek. Meg hát persze Susan... Mondjuk azt, hogy ő sem volt konkrét szerelem, de jóval többet jelentett, mint azok a lányok, akikkel előtte voltam. De Carol... Igen, belé már szerelmes vagyok, hiszen nem volt még olyan, hogy ennyi ideig magamban tartottam volna azt, hogy valaki tetszik nekem. Kerek-perec megmondtam másoknak, de neki valamiért nem mertem. Sokkal fontosabb volt számomra a közelsége, semmint, hogy ezt feladjam holmi ágybeli kalandért. Amikor meghallom a lány újabb kérdését, sóhajtok egyet, majd megcsóválom a fejem: - Szerinted? Végre eléd álltam és kiböktem azt, amit már legalább egy éve magamban tartottam. Majd megevett a fene, hogy miért kerülsz annyira... Nem, eszem ágában sincs őt hibáztatni a történtekért, hiszen én voltam az, aki csak úgy rázúdította minden baját, de eltitkolni se szerettem volna a dolgot. Ez van, mindkettőnknek el kell fogadnia, hogy nem teljesen könnyű, ha az ember ehhez hasonló helyzetekbe kényszerül. A csók után némi elégtétellel nyugtázom magamban, hogy Carolt sem hagyja hidegen a dolog, hiszen hamarosan a nyakam köré fonódnak a karjai, én pedig alig tudom abbahagyni. Te jó ég, a végén még itt mászok rá... - Gyakorlatlan? - némileg értetlenkedve pillantok a lányra, miután elváltak ajkaink, majd amikor végre leesik, mire is akar ezzel célozni, eltöprengek a válaszomon. Valóban sok lánnyal voltam már előtte, de mind más volt, és hát akadt köztük olyan is, akinek én voltam az első, ezt kár lenne tagadnom. Nagyjából ők is ilyen kis félénkek voltak, mint most Carol, de engem egyáltalán nem zavart, ha valaki gyakorlatlan az ilyesmiben. Taníthatlak, ha gondolod, talán még a csókos részt is átléphetjük, ha szeretnéd... Na tessék, megint kitört belőlem a tipikus Tom, aki szinte mindenben csak azt látja. Carol más, mint a többi lány, ő azért ennél sokkal többet érdemel, nem akarom, hogy azt higgye, ő is egy a sok közül, hiszen ez egyáltalán nincs így. Most azonban teljes mértékben úgy viselkedek, mintha mindenáron az ágyamba szeretném csábítani... Persze, nem bánnám, ha velem térne nyugovóra, de ez még túl korai annak ellenére, hogy vele tényleg komolyan gondolom. - Vagyis, majd gyakoroljuk – kacsintok le Carolra, miközben még jobban magamhoz vonom. Annyira furcsa ez az egész, hogy szinte el se hiszem, hogy ő sétál mellettem. Lehet, csak álmodom az egészet. Mindenesetre, akkor sohasem szeretnék felébredni. - Átismételjük az alapokat, hogy semmiben se szenvedj hiányt, ha a vizsgára kerül sor. Egyébként pedig nem vagy vészes. Nem is profi, de mitől is lenne az? Nem baj, leszek én a tanára, de még így is jól esett a csókja. Kissé esetlen és némileg bátortalan, de ez érthető is, ha a kettőnk helyzetét vesszük alapul. Évekig barátok voltunk, emellett pedig még mindig van benne némi félelem a dolgot illetően, effelől szemernyi kétségem sincs. - Hol szeretnéd folytatni? - mosolygok rá, miközben a folyosókat rójjuk. - Lemehetünk Roxmortsba, ha gondolod, de akkor valamelyik alagúton keresztül, és nem hiszem, hogy ilyenkor nagy forgalom van a faluban... Mivel lassan esteledik, és ma nem is kaptunk kimenőt. Nekem természetesen nagyobb szabadságom van ezekben a dolgokban, de az én kimenőm sem végtelen, viszont Carol csak akkor mehet le a faluba, ha azt engedélyezik a tanárok. Nem, meg kell szöknünk.
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Carol - Zavart viszontlátás 2016-11-19, 19:25
- Tényleg nehéz elhinni, ezek után kíváncsi vagyok, hogy vajon Thomas Stewart mitől félhet egyáltalán. - na igen azért ez tényleg érdekes kérdés, mert nem gondoltam volna, hogy ő bármitől is félhet. Jó persze lehet, hogy van valami apróság, de úgy komolyabban... nehéz elképzelnem róla, meg hát úgy általában a lányok, meg a kapcsolatok, azoktól se hinném, hogy félne és persze még sose láttam kiakadni, mert bejött egy pók, a fiúk nem szoktak félni az efféléktől igaz? - Köszönöm, de azért nem volt fair, hogy csak úgy eltűntem előled és tudod ugye, hogy nem kényszerítettél bele semmibe? - és nem is akarom, hogy úgy érezze ez bármennyire is rossz nekem, hiszen egyáltalán nem volt az és most sem, csak kellett egy kis idő, amíg sikerült kezelnem ezt az egészet, de azt hiszem most már menni fog és nem lesz baj, legalábbis remélem, hogy nem esem majd megint pánikba, mert tudom, hogy elég pocsék érzés lehetett számára az, hogy nem álltam szóba vele és őszintén szólva nekem se volt valami kellemes, hiszen attól még kedvelem, hogy kissé bonyolultan alakultak a dolgok köztünk, ez nem is kérdés, csak megijesztett a tény, hogy kiderült ő nem csak kedvel. - Én? Neked kellenek, hiszen rajtad nincs kabát, mert fűt a szerelem. - nevetem el magamat, de legalább már eddig eljutottunk a kezdeti feszült állapot után és azt hiszem ez is nagy előrelépésnek számít. Mindenképpen úgy fest, hogy elég ügyesen haladunk, az viszont biztos, hogy nem lenne jó ötlet Lacey-re önteni ezt a sok infot, csak úgy egyszerre, nem feltétlenül tudná kezelni és ezt nem akarom. Mégis csak a legjobb barátnőm, eszem ágában sincsen kiborítani szegényt. - Hát persze és kicsit sem izgultál, mert nem álltam szóba veled igaz? - mosolyogva rázom meg a fejemet, pedig biztos voltam benne, hogy pontosan erről van szó, de tény, azért Tomot nehéz nem úgy nézni, mint egy igazán jó pasit. Én se vagyok vak, vagy érzékelten, tudom, hogy mennyire néz ki jól, csak hát ez még nem tette könnyebbé és tüntette el belőlem a kérdéseket. A csókjával viszont, ha csak pár pillanatra is, de úgy elűz belőlem minden kétséget, mint annak a rendje. Olyan finom és óvatos ez a csók, hogy automatikusan fonódik a két karom a nyaka köré és, amikor elválnak az ajkaink még egy halk hmm és előszökken a torkomból, amitől persze szinte azonnal zavarba jövök. Ciki, ha ennyire élvezem igaz? - Tom... én nem vagyok túlságosan... gyakorlatlan neked? Tudod te... én meg... - bukik ki belőlem, magam sem tudom, hogy miért ilyen hirtelen, de azért lássuk be valahol érthető, ha így vagyok vele, hiszen neki van egy csomó tapasztalat, én pedig még azt sem tudom, hogy nem csókolok-e baromi pocsékul, vagy valami.
- Pedig sok dologtól félek - nevetem el magam Carol kijelentését hallva. Persze, szeretek magabiztosnak látszani és úgy tenni, mintha tényleg minden a lehető legnagyobb rendben lenne körülöttem, és semmi okom se lenne a félelemre, de ez nem igazán van így... A párkapcsolataim terén is akadtak olyan pontok, amikor igazán megijedtem valamitől, talán ezért is kellett oly sokszor a szakításban megtalálnom az egyetlen kiutat. Mindenkit ellöktem magamtól, aki kissé közelebb került hozzám, mint kellett volna. Mindenkit. Mondhatnám, hogy ennek az egésznek csakis Susan az oka, de ez nem lenne teljesen igaz. Nem csak a lány tehet arról, hogy ilyen lettem, hiszen már előtte is voltak rövid párkapcsolataim. Vagyis... leginkább csak azok voltak. Susan azonban kissé megjavított, ha mondhatom ezt, ő bizonyította be nekem, hogy vannak lányok, akikre nem lehet olyan könnyen ráunni. - Félek attól, hogy sosem sikerül elvégezni az auror-szakmát, ezt az évfolyamtársaim is tudják, szóval nem gond, ha kitudódik. Na igen, édes jó apám elég jó kis akadályt gördített az utamba azzal, hogy nem tart sokra. Túl magasra tette a lécet, így pedig egyszerűen nem tudok átugrani rajta. Persze, tisztában vagyok azzal, hogy nem szeretné, hogy auror legyen belőlem, mert túlságosan is tudja, mivel jár ez a szakma, azt pedig még ennél jobban is, hogy egyetlen hiba is a halálomat okozhatja. Viszont rossz közlési módot talált ki magának... Nem kellene állandóan a gyengéimet hangsúlyoznia, hiszen így csak még elszántabbá tesz az iránt, hogy bizonyítsak. Nem tudom, mit gondol magában, miért nem működik a saját kis módszere, de azt tudom, hogy nagyon is idegesíti a dolog. Én pedig ennek igenis örülök... Talán más lenne a helyzet, ha normálisan leült volna velem és elmondta volna nekem, hogy miért nem tartja jó ötletnek az egészet. Akkor talán még meg is gondoltam volna magam. Így viszont csak az lebeg a szemem előtt, hogy bizonyítsam: nem vagyok olyan tehetetlen gyerek, amilyennek magában tart. - Hát, ha jobban átgondolom, milyen lehetett neked ez az egész, akkor viszont teljesen megértelek - szólalok meg kissé nyugodtabban, hiszen jó látni, hogy Carol végre mosolyog és nem vág olyan világkomoly arcot, hiszen az egyáltalán nem illett hozzá. Sokkal jobb az én hangulatom is, oldódik a köztünk eddig meglévő feszültség. Jól gondolja, nekem is pocsék érzés volt, de neki még kétségbeejtőbb lehetett a helyzete. Sok lányt dobtam már előtte, sok szakításomat ő is megtapasztalta, amikor otthon panaszkodtam ki magam mindenről. Nem lehetett egyszerű megemészteni a hallottakat, az pedig végképp nem lehet könnyű számára, hogy most pont ő kerül ennek a középpontjába. Megértem, hogy tart a dolgok végkimenetétől, ez elképzelhetetlen egy új kapcsolatban, de inkább a nők nézik a dolgok rosszabbik oldalát... Susan mondjuk nem problémázott ezen, hiszen előtte nemigen ismertük egymást, vele teljesen más volt a viszonyom, mint Carollal. A szöszit már gyermekkora óta ismerem, míg Susannal néha csak összefutottam a folyosón és kész. - Engem viszont nem kell sajnálni, én kényszerítettelek ebbe a helyzetbe... Valamennyire azonban mégis rágott belül a dolog. Carolt mindennap láttam, beszéltem vele, megszoktam, hogy a közelemben van, nyáron pedig hirtelen visszamondta azt, hogy hozzánk jöjjön, pedig ilyet eddig még sosem tett. Hidegzuhanyként ért a hír, nem számítottam arra, hogy ennyire kerülni fog. Tervbe vettem ugyan, hogy nálunk mindent megbeszélünk, de a lány nyilván nem tartotta ezt az egészet olyan jó dolognak. Mondjuk, annyira nem aggódtam, hiszen volt egy olyan tippem, hogy csak a Roxfortból nem fog kiiratkozni miattam. - Hát, ha rám hallgatsz, akkor szorgalmasan fogyasztod azokat a főzeteket - Nem kezdem el részletezni, milyen is a szerelem, nem áll szándékomban Carolt még ennél jobban is elbizonytalanítani. Majd megtapasztalja, én pedig igazán reménykedem abban, hogy mellettem lesz alkalma átélni a dolgot. - Hagyjuk a kétségeket, ha mindig ezeken törjük a fejünket, akkor nem fogunk egyről a kettőre jutni... - Ebben teljesen egyetértek veled – biccentek Carol ötletét hallva, hiszen valóban nem lenne túl jó ötlet, ha a húgomat egyszerre érné minden információ. Zavarba jönne, nem igazán lenne képes a helyén kezelni ezt az egészet. Miközben Carol válaszát hallgatom, sármos mosoly jelenik meg az arcomon: - Lebuktál! Tudtam én, hogy tetszem neked... Hát, ez nem teljesen igaz, de mindegy. A lány esetében ugyanis némileg bizonytalan voltam, szóval nem igazán tudtam eldönteni, mit is gondol magában valójában. Amikor Carol az ajkait harapdálja, felismerem a mozdulatot, hiszen szinte mindennap találkoztam ezzel. Lehajolok hozzá, majd ajkaim az övéire tapasztom és megcsókolom, olyan lassan, mint eddig még senkit sem. Kiélvezem a pillanatot, hiszen ki tudja, mikor gondolja meg magát Carol, és mond nemet a dologra.
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Carol - Zavart viszontlátás 2016-11-09, 11:42
Irigylem őt. Én túlságosan sokat gondolkodom, ő pedig csak úgy könnyedén kezel mindent. Nem tudom, hogy csinálja, de valahogy sokkal egyszerűbbnek tűnik az élete, mint mondjuk az enyém, vagy csak ő képes rá, hogy egyszerűbben kezelje, magam sem tudom. Az biztos, hogy én is szívesen lennék ilyen, csak hát nem tudom, hogy hogyan kell csinálni, pedig próbálok lazább lenni, de folyton betörnek a fejembe a gondolatok, aztán hirtelen megszűnik az a nagy lazaság, amit igyekeztem magamra erőltetni. Nincs mit tenni, sajnos én, nem igazán tudok lazán élni. Épp ezért meglepő hallani, hogy azért ő is fél, hogy milyen rossz vége lehet esetleg ennek az egésznek, de talán tényleg megoldjuk, főleg ha már ő ennyire hisz benne, akkor nekem is illene nem igaz? - Tudod furcsa azt hallani, hogy Thomas Stewart fél bármitől is és hogy nem merted nekem elmondani ezt... ne adjam tovább senkinek sem a nagy titkos igaz? - elmosolyodom szórakozottan, szinte már viccelődőm, így próbálván ezt az egész helyzetet egy kicsit még könnyebbé tenni számomra is, hiszen esetében annyira nem kell könnyíteni rajta. Ha jól sejtem ő az elmúlt heteket is másképp oldotta volna meg, én voltam az, aki azért lépten-nyomon elkerültem, mert valahogy könnyebb volt a nagy beszélgetés elől menekülni, mint megejteni, még ha tudtam is, hogy előbb-utóbb úgyis sor kerül majd rá. - Igen, azt hiszem értelek és... sajnálom, mármint tudod, hogy nem tudtam kezelni ezt és inkább eltűntem. Pocsék érzés lehetett neked. - bánom, azt hiszem igen, látszik is az arcomon, mert azt mondja szeret és akkor nem lehetett valami nagy élmény, hogy nyáron nem is találkoztunk, hogy nem beszéltem vele és hogy még itt az első hetekben is elkerültem őt. Oh, nem volt valami szép tőlem, kész csoda, hogy nem jutott végül arra, hogy akkor inkább hagyja az egészet a fenébe, hogy így kiszúrok vele. - Oh, szóval a szerelem... reméljük megvéd Madame Pomfrey gyógyfőzeteitől is. - zavartan nevetgélek, kissé sikerül még el is pirulni, hiszen még mindig valahogy zavarba ejtő számomra a tény, hogy halljam kimondva, hogy Tom szeret engem. Nekem is ezt kellene mondanom, de valahogy még nem jön a számára. Benne már jó ideje kialakult és biztosan időbe telt, amíg bevallotta magának, azt hiszem nekem is idő kell, hogy rendezzek magamban minden érzést. Kedvelem, ehhez kétség sem férhet, tényleg nagyon! De a szerelem... még sosem voltam szerelmes, azt sem tudom, hogy pontosan mit is jelent az érzés. - Azért megnyugtató, hogy nem csak én aggódtam e miatt, hogy azért benned is voltak kétségek, bár gondolom sokat én ébresztettem. - igen attól félek, hogy azért a kétségeit sikerült úgy istenesen felhevítenem az elmúlt hetekben, még ha már a nagy vallomás előtt is voltak benne. Na, de ez még nem jelenti azt, hogy most már minden könnyebb, mert jól mondja, még Lacey-nek is el kell mondani és még mindig nem tudom hogyan fog reagálni. - Azt hiszem lassan és óvatosan, valahogy megpedzegetve. Tudod... azt hiszem mindkettőnk miatt aggódna. - na igen bennem vannak kétségek és félelmek és azért Tomban is egy kevés, mint kiderült, na most Lacey valószínűleg mindkettőt megkapná, főleg ha én is elmondanám neki, hogy mit gondolok. Nem lesz könnyű neki, annyi biztos. A kérdés viszont meglep, hát hirtelen nem is tudom, hogy mit mondhatnék rá, csak bizonytalanul pillantok rá. Azt hiszem tudja a választ, csak megerősítést vár, nem szép dolog. - Jól van, te... Tom vagy, szerintem nincs olyan lány, aki ne gondolna rá, hogy milyen lehet veled randizni. Persze mindig úgy néztem rád, mint Lacey bátyjára, szinte a saját bátyám is voltál, de azért még sem... - remélem érti, hogy mit akarok kihámozni ebből az egészből. Voltak azért olyan pillanatok, amikor megfordult a fejemben, amikor láttam valakivel, egy lánnyal csak sétálni, vagy épp több... hát persze hogy elképzeltem én is, hogy milyen lenne, ha engem akarna levenni a lábamról, vagy megcsókolni. Most is akaratlanul is az ajkaira téved a tekintetem, a sajátomat finoman beharapom. Hát szó se róla... fenemód jól csókol! Volt lehetősége gyakorolni, na de ez kit érdekel? Most majd nekem is lesz.
Nagy a kísértés számomra, hogy ismét megcsókoljam a szőkeséget, de nem teszem, hiszen előbb talán rendeznünk kellene a bennünk felmerülő dolgokat. Még csak nem is sejtem, hogy egyre gondolunk, amikor előre veszem a barátságunkat... Vagyis, nem igazán voltam soha életemben a barátja, ez inkább csak a körülmények miatt alakult így. Elvégre, Lacey egyik nyáron hazaállított a kis szemüveges szöszivel, akiről még csak azt se tudtam, ki fia-borja. Mindenesetre, rendes voltam vele, mert a húgom barátnője volt, és mert a szüleim is kedvelték. Ezért is vigyáztam rájuk. Természetesen, egy idő után én is megkedveltem a lányt, de kétlem, hogy bármi is lenne köztünk, ha Lacey nem barátkozik össze vele. Aligha ismertem volna meg, és aligha lettünk volna barátok. Carol mardekáros, és hiába nem szereti a házát, ha a testvérem nem mutatja be otthon, akkor ügyet sem vetek rá. Sean az egyetlen abból a házból, akit kedveltem mindenféle külső befolyás nélkül is. Egyszóval: ő Lacey barátnője volt, nem az enyém. Számomra Carol nem barát volt, hanem szerelem. Azt hiszem, én már rég elrontottam ezt a barátság dolgot azzal, hogy megszerettem a lányt. - De igen, félek – simítok hátra egy kóbor tincset a lány arcából, miközben mélyen a szemébe nézek. Talán a szemeimből ki tud mindent olvasni... Talán. - De hiszek abban, hogy ha így is történne a dolog, mi ketten meg fogjuk tudni beszélni. Te nem vagy olyasvalaki, aki csak úgy lemondana egy jól működő barátságról, nem ilyennek ismertelek meg. És igen, biztos vagyok abban, hogy szeretlek... Már egy jó ideje. Valóban van bennem is némi fenntartás, de a Carol iránt érzett dolgok úgy érzem, felülkerekednek ezeken. Próbáltam én nem úgy gondolni a lányra, igyekeztem kiverni a fejemből, de egyszerűen nem ment... Nem voltam képes arra, hogy két percig ne jusson eszembe, és ne töprengjek azon, vajon mit csinálhat most. - Nekem is fontosabb a kettőnk barátsága, és igyekeztem nem megmondani neked ezt az egészet, de már kezdett felemészteni a dolog – felelem végül. Talán, ha Carol megtudja, milyen csaták zajlottak bennem jó ideig, akkor rájön, hogy nem olyan egyszerűek ezek a dolgok. - Féltem, hogy elutasítasz, de ami még ennél is jobban aggasztott, az az, hogy tönkremegy a kettőnk barátsága. Egyébként is: ezután a vallomás után már aligha tudnánk barátok maradni. Hiszen mit tettünk most is? Igyekeztünk nem összefutni a másikkal. Ez ment volna a végtelenségig, ha ma nem szánom rá magam arra, hogy idejöjjek és beszéljek Carollal. Nem lettünk volna már többé barátok, hiszen mindketten tudtuk, mi az igazság. - Engem fűt a szerelem – kacsintok viccelődve a lányra a kérdés hallatán, viszont most valamiért igaznak is érzem a dolgot. Valóban örömmel tölt el a tudat, hogy Carol nem mond nemet csípőből, és esélyt kapok arra, hogy bizonyítsak. Nem mondom, hogy könnyű menet lesz, hiszen nagy eséllyel nem lesz az, de mindkettőnknek igyekeznie kell minden szempontból. Amikor Carol a kezét az enyémhez csúsztatja, gyengéden átkulcsolom az ujjait, majd némileg közelebb vonom magamhoz, hogy a saját testem melegéből is átadjak neki egy keveset. Kedves lány, nem érdemel még több szenvedést, mint amennyi így is jutott neki, így tényleg azon vagyok, hogy csak akkor menjek bele vele egy kapcsolatba, ha már teljes mértékben biztos vagyok a dolgomban. Amikor felteszi a kérdést, ami nagy eséllyel már foglalkoztatta egy ideje, némi töprengés után válaszolok csak: - Talán úgy éreztem, hogy időt kell neked adnom erre az egészre, hiszen nem egyszerű utat jártunk be idáig... Barátok vagyunk, nekem is megvan a magam hírneve, ráadásul soha életemben nem mutattam jelét annak feléd, hogy tetszenél... Gondoltam, hogy hirtelen jött számodra a dolog, és nem is lehetett egyszerű megemésztened... Nem mintha nekem bármennyire is könnyebb lett volna a dolgom, de mégis Carol az, aki mit sem sejtett ebből. - Már csak az a kérdés, miként tálaljuk Laceynek azt, hogy randizunk – semmiképp sem használom a járunk szót, még véletlenül sem szeretném megijeszteni a lányt. Elvégre, Carol mégiscsak fontos a húgom számára, hiába igyekszem úgy beállítani a dolgot, hogy ez nem lesz gond a számára. Gondolkodom még egy kicsit, majd ismét megszólalok: - Mond csak... Gondoltál már rám valaha úgy, hogy egyszer jó lenne randizni velem? Bökte már a csőröm egy ideje a kérdés, csak ugyebár miként tettem volna fel ezt Carolnak, hogy ne sejtse meg a dolgot? Tisztában vagyok azzal, hogy jól nézek ki, és a lány is benne van abban a korban, amikor időszerű egy barát, és hát kíváncsi voltam... Mindig is érdekelt a dolog, hogy Carol mennyire gondol rám testvéreként? Elvégre, a lányok kedvence vagyok és ő se vak...
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Carol - Zavart viszontlátás 2016-11-01, 15:03
Nem lep meg, hogy igyekszik elviccelni a dolgot. Tom már csak ilyen és én e miatt is kedveltem mindig annyira és ezért volt furcsa, amikor volt, hogy eléggé... érdekesen viselkedett velem, mint pl. akkor nyáron, de most minden rendben van, legalábbis fogjuk rá, hiszen az idilli állapotot sikerült azért kissé elrontanom azzal, hogy kerültem őt, még ha nem is azért tettem, mert baj lenne vele, csak hát nem tudtam kezelni ezt az egészet. - Jól van... igaz, nem volt semmiség. - legalább elmosolyodom, még ha aztán újra komollyá is válok, hiszen mégis csak komoly a téma és szeretném, ha megértené az okaimat, hogy miért nem beszéltem vele, hogy miért kerültem őt, hiszen nem azért tettem, mert nem volt jó, vagy mert bajom van vele, csak hát... nem tudtam hogyan mondjam el neki az aggályaimat. Az a baj, hogy még most sem tudom, pedig valahogy muszáj lesz. De ha ő is került biztosan neki is voltak aggályai, csak talán eddig még nem gondolta át őket, vagy sem tudja olyan könnyen elmondani nekem. - Azt hiszem igazad van, de... közben... mi van, ha te bántasz meg? Te nem félsz tőle? Biztosnak érzed... ezt? - persze buta kérdések azt hiszem, csak hát esetünkben ez jóval bonyolultabb, mint két ismeretlen esetében, mert kedvelem Tomast, de ha ennek az egésznek rossz vége lesz, akkor nem maradhat meg barátként sem, az nem igazán működne úgy. Pont e miatt félelmetes, hiába tudom, hogy nem kellene minden miatt aggódnom és persze tudom, hogy jól érzem magamat vele mindig, akkor ez csak még jobb lehet, ha még át is ölel vagy megcsókol. Na, de mi van, ha megunja és tovább akar lépni? Akkor én mennyire törnék össze? - Igen, ezzel azért tisztában vagyok és te nem fogsz így fázni? - lepődöm meg, amikor a vállamra teríti a saját kabátját. Tom tudom, hogy nagyon kedves tud lenni és lovagias, mindig is ilyennek ismertem, nem csoda, hogy bárkit könnyedén le tud venni a lábáról, na de pont ezért vannak sokan oda érte és pont ezért nehezebb a mi helyzetünk. Mindenesetre belebújok szépen a kabátba, ha már megkaptam és kicsit össze is húzom magamon és végül talán egy cseppnyi hezitálás után, de a kezemet az övébe csúsztatom. Randi végül is és már csók is volt, talán akkor mégis csak ez... nem furcsa ugye? - És te miért kerültél? - bukik ki végül belőlem, hiszen az előbb azt mondta ő is így volt ezzel és akkor biztosan volt rá oka, hogy inkább távol maradjon tőlem. Valószínűleg benne is voltak kétségek, pedig azt mondta, hogy szeret. Ezt is nehéz elhinni, hogy Thomas Stewart pont belém lett szerelmes, amikor olyan sok lányhoz volt már köze, szépekhez, kedvesekhez... nagyszájúakhoz, én pedig sosem gondoltam magamat olyan különlegesnek. De még sem kérdezhetek rá, hogy mit szeret bennem, vagy... azt kellene?
- Semmiség? - vonom fel kételkedve a szemöldököm, miközben Carol arcát veszem kissé jobban szemügyre. Annyira furcsa egymással szemben állni, miközben már túl vagyunk életünk első közös csókján... Méghozzá Carollal! Amióta csak megszerettem, mindig féltem megtenni a dolgot, hiszen azt hittem, ezzel azt visszük kockára, ami eddig olyan jól működött. Mint barátok, tényleg kijöttünk egymással, olyan kis édes volt, amikor átölelt, vagy hasonló... Nekem azonban be kellett vallanom neki ezt az egészet, hiszen nem volt egyszerű a dolgom. Vigyázzak rá, óvjam más fiúktól, holott legszívesebben én is megcsókoltam volna. A Valentin-nap pedig egyszerűen gyötrelmes volt számomra, hiszen Carol annyi levelet kapott, annyi hódolója akadt, hogy attól féltem, egyszer arra ébredek, hogy összejött valakivel. Szerencsére azonban sokkal félénkebb volt, semmint ezt tegye. - Azért az én csókom nem semmiség... Tessék, megint ez az egoizmus, de mentségemre legyen szólva, csak a légkört igyekeztem feldobni kissé. Nem bírtam elviselni ezt a feszültséget, egyszerűen nem ment... Carol nem ilyen, most viszont olyan komoly képet vág, pedig annyira szerettem, amikor mosolygott. Most is sokkal jobb lett volna egy mosoly a szája szegletében, mint ez a zavart kifejezés az arcán. Sokkal könnyebben menne még az is, ha kikosarazna és közölné velem, hogy jó lenne, ha nem próbálkoznék többet nála. - Mondjuk, annyira nem is fontos – csóválom meg a fejem Carol kifogásait hallva, hiszen mindketten nagyon is tisztában voltunk a dolgokkal. Egyikünk sem volt egy éltanuló, felesleges lett volna beadni a másiknak, hogy hirtelen most lett ihletünk felütni pár poros könyvet és elolvasni, voltaépp mi is szerepel benne. Mégis, valamiért úgy érezte, meg kell magyaráznia a dolgot, és igyekezett nem megbántani. Ez kezdetnek mindenképp jó, akkor nem fog nyíltan kosarat adni. - Ami az igazat illeti, én is kerültelek egy ideig... Kelletlenül vallottam be a dolgot, hiszen legszívesebben én is másra fogtam volna ezt az egészet, elvégre én vagyok a férfi vagy mifene... Nekem kellett volna olyan bátornak lennem, hogy Carol elé álljak és bevalljam neki a dolgokat. Pedig máskor olyan tökös legénynek érzem magam, de a saját érzelmeim elől megfutamodok. Szégyen. - Ez mindenképp benne van a pakliban – mosolygok barátságosan a lányra, aki egyre-másra sorolja fel az aggályait a kettőnk ügyével kapcsolatban. Annyira jellemző, hogy ilyenkor is csak másokkal törődik. Azt hiszem, ez annak az átka, hogy az anyja olyan, amilyen. Carolnak sosem volt ideje a saját boldogságával foglalkozni. Ráadásul, az apja is elhagyta, így tényleg hamar fel kellett nőnie. - Ha mindig azt nézed, kit bántasz meg azzal, hogy boldog vagy, akkor soha az életben nem leszel szerelmes. Minden kapcsolatnak vannak árnyoldalai, ez nem csak a boldogságról szól. De legalább lesz valaki melletted, aki átsegít a nehézségeken. Nofene, milyen nagy tudós lettem hirtelen az érzelmek szempontjából. Azt viszont nem mondhatom a lánynak, hogy minden olyan szép lesz, mert ez nem igaz, és a végén még az első nehézségnél feladja. Értem én, hogy tart a dologtól, de akkor mindenkit ki fog kosarazni, mert ismeri az exét, a testvérét, vagy a szobatársát? Nekem soha életemben nem jutott eszembe, hogy így gondolkozzak a kapcsolataimról. Persze, tisztában voltam azzal, hogy sok lányt bántottam már meg az évek folyamán, ez nem is kérdés, de ők is túltették magukat rajta. Ráadásul, Carolt nem csupán egy futó kapcsolatnak képzeltem el, ezt azonban nem tudom bizonyítani a lánynak, ha nem ad rá esélyt. - De ugye tisztában vagy azzal, hogy ez egy randi lesz? - mosolygok rá félszegen a lányra, miközben megpróbálok nem túl nyomulós lenni. Nem baráti beszélgetés helyszínének gondoltam a tópartot, hanem a kőkemény romantikáénak. Amikor Carol a kabátot emlegeti, leveszem a saját dzsekimet, majd óvatosan a vállára terítem. Szerencsére, volt annyi előrelátásom, hogy melegen öltözzek fel, hiszen nemrég voltam a birtokon. - A herceged megérkezett... Elég meleg lesz, vagy még mindig igényt tartasz a sajátodra? Ha a lány a saját kabátját szeretné, akkor természetesen elmegyek vele a klubhelyiségéig, mert félő, hogy megint elég gyorsan kereket old. Persze nem így ismertem meg, de a dolgok mostani alakulása elég ijesztő lehet számára. Hiszen még én is zavarban vagyok kissé, pedig nekem aztán tényleg van tapasztalatom az ilyen dolgok terén.
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Carol - Zavart viszontlátás 2016-10-28, 20:48
Tényleg nem gondolom, hogy elnézést kell kérnie tőlem csak azért, mert megcsókolt, hiszen jól esett és... egy szóval sem mondtam, hogy hiba volt, csak hát még azt nem tudtam kitalálni hogyan is kezeljem ezt az egészet az összes többi zavaró tényező miatt, mint Lacey, vagy egyszerűen az ő eddigi életvitele. Abba nem tudtam, hogyan fér ez az egész bele és talán egyszerűbb volt menekülő utat adni neki már így az elején. - Nem, dehogy! Ez... semmiség volt, nem tettél semmi rosszat. - nem akarom, hogy úgy gondoljon magára, mint Bobby. Ő tényleg egy rettenetes alak, akit le akartam állítani és nem tudtam, viszont Tom semmit se tett igazából, se ellenem, se úgy általában, csak megcsókolt és tudom, ha nemet mondtam volna neki akkor nem folytatja tovább, de igazából nemet se akartam mondani, csak hát... tudom, kissé bonyolultan gondolkodom. - Tudod a tanulás és... és... mindenfélék. - jól van tudom én, hogy sejti, hogy csak kifogás az egész, ezért is próbálom meg megmagyarázni neki, hogy miért is jutottam erre, miért is kerültem el őt. Azért mégis csak Lacey a legjobb barátnőm és őszintén szólva fogalmam sincs, hogy ő nem ellenezné-e ezt, hiszen Tom a bátyja és ha netán nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogyan szeretnénk, akkor annak nem lehet jó vége. Nem mehetnék hozzájuk nyaranta, netán Lacey is összeveszne velem, vagy a jó ég tudja. Ettől pedig félek nagyon, hiszen minden nyár legjobb két hete, amit náluk tölthetek és Lacey a legjobb barátnőm, nem akarom elveszíteni. - Azt hiszed? De mi van... mi van ha nem? Mi van, ha még sem működik és megbántasz, vagy valahogy én téged és... és megutálsz, vagy a szüleid, vagy Lacey... Ez olyan félelmetes. Jó lenne persze, nem arról van szó, én... csak... érted? - habogva próbálom neki elmagyarázni azt, ami az elmúlt napokban, hetekben folyamatosan a fejemben dübörgött. Nem mondom, nagyon nehéz valami értelmeset kihozni ebből az egészből, tényleg összeszedni rendesen a gondolataimat és azokat szavakba is önteni. Remélem, hogy megérti a kétségeimet. Persze ez nem jelenti azt, hogy akkor semmi értelme az egésznek, csak talán így világosabb, hogy miért is hezitáltam ennyit, vagy miért kerültem el őt folyton. - Oh hát tudod szuper lenne! Viszont mivel hetedikes vagyok, szerintem ezt még nem tolerálnák a tanárok, de majd... mondjuk jövőre már lehet ilyesmit, aztán meglátjuk. Most jó a tópart is, csak azt hiszem ahhoz kellene egy kabát. - na igen elég hűvös van odakint már, én pedig annyira még nem öltöztem be idebentre, hogy ha kimegyünk, akkor ne fázzak. De szeretném, ha tudná, hogy szeretnék vele időt tölteni és nem fogom megint elkerülni, csak jól át kell gondolni ezt az egészet.
Nem mintha annyira zavarna a mardekárosok méregetése, hiszen gondoltam, hogy ezzel jár az, ha egy griffendéles az asztalukhoz megy, de azért sok dolgot jobban szeretnék négyszemközt megbeszélni. Márpedig, ha a mardisok közül valaki neszét veszi annak, hogy miről is beszélünk Carollal... Nos, az kissé túl hamar teret kapna az iskola berkeiben is, ennek pedig már végképp nem örülnék. Még ha engem nem is érnének támadások, de Carolt minden bizonnyal szétszednék egy az egyben. Nem, ezt nem kellene megkockáztatni, hiszen már így is zabosak a lányra, aki nem igazán titkolja, hogy valamiért nem szereti szívből a házat, melybe a Süveg osztotta. - Ó, tényleg nem? - némileg megütközve pillantok a lányra, amikor visszautasítja a bocsánatkérésem, hiszen én azt hittem, haragszik érte, amit teljes mértékben meg is értettem volna. Mondjuk, így azért mégis sokkal jobb a helyzetem. Talán minden sokkal könnyebb lesz, és ismét barátok lehetünk a lánnyal, ha mást már nem is igazán szeretne. Nem mondom ugyan, hogy jól érintene, ha kosarat kapnék, de hamarabb túltenném magam rajta, ha ismét minden mehetne a rendes kerékvágásban. - Hát, azért elég szépen rádmásztam... Nem akarom lejáratni magam Carol előtt, tényleg nem, de úgy érzem, mégis túlzásba estem azzal a csókkal, még ha nem is mentem olyan messzire, mint annak idején Bobby. Elég beképzeltnek hatnék, ha ezt nem ismerném be még saját magam előtt sem, úgyhogy az a legkevesebb, hogy bocsánatot kérek tőle. Elvégre, Carolról van szó, neki ugyan esze ágában sem volt kelletni magát számomra, mint a legtöbb lány tette volna a helyében. A viselkedése alapján pedig azt szűrtem le, hogy zavarja a dolog. - És mégis miféle dolgaid voltak? - kérdőn vonom fel a szemöldököm, de kezdem észrevenni, hogy a lány egyre jobban zavarba jön. Na, igen, sosem tudott jól hazudni, és most sem hagyta csendben ez a képessége. Ráadásul, nagyon átlátszó szöveg volt, én azonban türelmesen vártam, amíg összekapja magát, és bevallja az igazat. Szerencsére be is jött a dolog. - Nem hiszem, hogy Lacey-t annyira zavarná a dolog... Vagyis nem tudom, hogy miként működik ez a lányok köreiben, de én például kifejezetten örülnék, ha a húgom Seannal jönne össze. Jó buli lenne, nem igaz? Konkrétan fogalmam sincs arról, hogy miért is gondolnám ezt jó mókának, de engem ez egy cseppet sem zavarna. Különben is: nem hiszem, hogy a rokonainknak kellene eldönteniük azt, hogy kivel lehetünk együtt. Lacey majd szépen hozzászokik a gondolathoz. Persze, ha lesz ebből valami. Nagyon úgy néz ki, hogy Carol nem igazán bízik bennem, amit természetesen megértek, de azért némileg neheztelek is. - Jó, szoknyapecér vagyok-voltam – bólintok rá a lány szavaira kissé türelmetlenül. Igen, volt már pár lány az évek alatt, ez nem vitás. Mostanában azonban kissé visszavettem a dologból, és már nem hajtom őket... annyira. Egyrészt itt van Carol, akinek bizonyítanom kellene, másrészt pedig már belefáradtam abba, hogy állandóan nekem kell az élen lennem. Nem igazán akarok már az iskola ügyeletes szépfiúja lenni, ez már annyira snassz. - De már tényleg szeretnék egy komoly kapcsolatot, és azt hiszem, ez veled valóban működne. Tessék, csak kibukott belőlem a dolog, habár valamiért azt hittem, hogy ezt a témát nem fogjuk ennyire nyíltan kimondani. Olyan abszurd ezt pont olyasvalakivel megbeszélni, aki évekig nem keltette fel az érdeklődésem. No meg persze az sem kizáró tény, hogy szinte a tesvéremnek tekintettem őt. Te jó ég, mit fognak szólni a szüleim, ha Carol lesz az a lány, akit bemutatok nekik, mint barátnőt? Na, nem mintha nem kedvelték volna, mert mindketten odáig voltak érte, csak ugyebár teljesen más, ha az egy szem fiú egy olyan lánnyal állít haza, aki a lányuk legjobb barátnője. Eddig csak Lacey reakcióját próbáltam elképzelni, anyámék eszembe se jutottak... - Hát, akkor valamikor elmehetnénk Roxmortsba... Mármint együtt... Úgy tudom, egy banda lép fel nemsokára a főtéren. Nem valami népszerűek, de igazán érdekesek. Benne vagy? - Kérdőn pillantok Carolra, hiszen fogalmam sincs, mennyire szereti az ilyen jellegű dolgokat. Szoktak ugyan ide-oda menni a húgommal, de randiként ez már teljesen más kérdés. - Bár, ha jobban szeretnél a kastélyban maradni, akkor nekem az is teljesen megfelel... Lemehetünk a tópartra is. Engem ugyan sokkal jobban vonz a közösségi élet, de most Carolra is gondolnom kell. Ha ő nem szereti a felhajtást és a tömeget, akkor itt is maradhatunk. Örülök, hogy egyáltalán belemenne egy randevúba is.
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Carol - Zavart viszontlátás 2016-10-20, 17:33
Én is akartam vele beszélni, megbeszélni ezt az egészet, csak hát eddig fogalmam sem volt róla, hogy mégis hogyan csináljam, hiszen mégis csak Tomról van szó és volt az a csók is, ami rendesen összezavart, főleg hogy van valahogy egy olyan sejtésem, hogy valamikor pár éve, talán tavaly a karácsonyi bál után is rólam beszélhetett, csak nem akarta kimondani ténylegesen és e miatt volt olyan furcsa egyik nyáron is? De mégis ezt olyan nehéz elhinni, hiszen mégis csak Tomról van szó. Igazából azt hiszem adni akartam neki egy esélyt, hogy visszavonja csak így szavak nélkül a dolgot, mert hát lássuk be az utóbbi években azért elég gyorsan váltogatta a barátnőit, hogy épp ki az, akiért oda van. - Oké, azt hiszem úgy tényleg jobb lenne. - bólintok egy aprót, főleg, hogy a háztársaim bár tudják, hogy Tom a barátom és Lacey bátyja, de ettől még eléggé húzzák a szájukat arra, hogy a Mardekár asztalánál ácsorog és velem beszél. Sose értettem ezt a házak közötti ellenségeskedés dolgot, nem sok értelme van, de végül csak felállok és elindulok kifelé, csak akkor lepődöm meg, amikor olyan óvatosan megfogja a kezemet és az egyik félreesőbb sarokba von. Nem tehetek róla, de már e miatt is a torkomban dobog a szívem, ahogyan felpillantok rá, csak akkor lepődöm meg még jobban, amikor meg is szólal. Meg kell találnom a hangomat, annyi szent, főleg hogy tényleg alig jár most erre valaki. Na nem attól félek, hogy netán olyat tenne, ami nem vallana rá, nem félek én tőle. Magam sem tudom mitől akar kiugrani a szívem a helyéről. - Nem kell... nem kell bocsánatot kérned. - rázom meg a fejemet szinte a szavába vágva. Legszívesebben még azt is hozzátenném, hogy remek volt az a csók és szívesen ismételtem volna meg, de ez megmarad a fejemben gondolati szinten és végül nem mondom ki. Na igen az egyik örök nagy hibám, hogy sok minden jár a fejemben, amit aztán végül még sem mondok ki, hiába akarnám pedig megtenni. - Oh dehogy Tom, de még csak nem is közelítesz Bobby-hoz! Ez nem... még hasonló helyzet sem volt. - na azt főleg nem akarom, hogy ilyesmit gondoljon magáról. Semmi rosszat nem tett és nem is erőszakoskodott, nagyon kedves volt és akkor a bál után is ő mentett meg lényegében, amiért én máig hálás vagyok neki, de persze igaza van, tényleg beszélnünk kell. - Igazából tényleg sok dolgom volt, de... jól van igaz, hogy kerüllek. Én csak... nem is tudom... - elbizonytalanodom, hiszen nehéz megmagyarázni azt, amit még én sem értek pontosan, főleg úgy, hogy nem akarom őt megbántani sem a szavaimmal és lehet, hogy ha kimondom, ami először eszembe jut az esetleg bántóan hangzana, de azt tényleg nem akarom. - Tudod ott van Lacey és... kicsit összezavarodtam, meg azt hiszem esélyt akartam neked adni, hogy átgondold, hiszen... hát... sok lányért voltál már oda az utóbbi időben, aztán mégis mást kerestél. Én csak... - remélem érti, amit magyarázni próbálok, mert hogy nehezen szedem össze a gondolataimat és rakom össze a mondatokat, az holt biztos, pedig igazán igyekszem érthetően megfogalmazni, amit gondolok erről az egész helyzetről és főleg nem szeretném őt akár csak véletlenül is megbántani, de muszáj valahogy elmagyaráznom miért nem beszélek vele hetek óta. - Ha tényleg szeretnéd, én szívesen mennék... bárhová. - jó talán ez túlzás, mármint nem mennék én bárhová, de szívesen mennék vele randizni, vagy csak sétálni egyet. Nem azért kerültem, mert ez az egész rossz, csak még új és még egyelőre nem tudtam, hogyan kezeljem, de majd idővel menni fog, főleg ha már biztos vagyok benne, hogy ő is biztos magában.
Kisebbfajta csodaként könyveltem el magamban, hogy Carol nem rohant el hanyatt-homlok előlem, amint megpillantott. Na, nem mintha sok esélyt adtam volna számára ezt illetően, hiszen szinte teljesen elálltam az útját, nem sok esélye lett volna a menekülésre. Ennek viszont mindenképp pontot kell tennünk a végére, az nem megy, hogy állandóan azt lessük, merre jár a másik, hogy még véletlenül se akadjunk össze vele. Mindenképp beszélnem kell a lánnyal, még ha ő ennek nem is örül igazán... - Hát, úgy terveztem, hogy itt is nyugodtan megbeszélhetjük a dolgokat – miközben ezt mondom, körbepillantok, majd észreveszem, hogy már korántsem vagyunk olyan kevesen, mint akkor, amikor idejöttem. Azóta visszatért az edzésről a Mardekár kviddicscsapata is és éppen zsibongva foglaltak helyet nem túl távol tőlünk. - De úgy nézem, változott a helyzet. Nem megyünk ki inkább a csarnokba? Fejemmel a kétszárnyú, hatalmas ajtó felé biccentek, mely mögött egy kisebb csarnok helyezkedett el, és a kellős közepén egy lépcső volt, mely aztán a nagyobbik csarnokba vezetett, és ahol szintén tömeg lehetett ebben az időpontban. Az a kis átvezető szakasz azonban csendes szokott lenni, hiszen mindenki a tágasabb helyen tolong. Nincs az az Isten, hogy én a mardekárosok előtt tárgyaljam ki ezt a dolgot... Különben is, néhányan már elég kíváncsian méregettek minket. Nagy eséllyel elég fura jelenségnek tartottak engem ennél az asztalnáll. Általában Carol jött oda hozzám, és nem fordítva. Azóta viszont sok minden változott, ez pedig egyike ezeknek a dolgoknak. Megvártam, amíg a lány feláll, majd előre indultam. Kinyitottam előtte az ajtót, majd amikor kilépett rajta, gyengéden megfogtam a kezét, majd egy félreeső sarokba vontam. Megvártam, amíg egy csapat másodikos lány elvonul mellettünk, majd amikor megállapítottam magamban, hogy senki sincs a közelünkben, halkan megszólaltam: - Bocs a múltkori csókért – szólaltam meg bűnbánó képpel. Talán hiba volt így lerohannom... Néha lehetnék igazán udvariasabb is. Habár, a legtöbb lánynál ez nem volt akadály, de Carol egyáltalán nem volt olyan, mint a többi lány. Vele ennél gyengédebben kell bánni, ez számomra már nyilvánvalóvá vált. - Nem akartam olyan fafej lenni, mint az a Bobby, csak kissé elszaladt velem a ló... Ennyi erővel simán meg is erőszakolhattam volna, maximum akkor is ezt mondom. Komolyan, miért nem tudok néha komolyabban bánni az emberekkel? Carol az Carol, nem pedig egy olyan lány, akivel csak egy napra tervezgetnék... Jó, ő ezt persze aligha tudhatja, hiszen nem egy gondolatolvasó alkat, és azt is megértem, mennyire nehéz neki most ez az egész. - Meg szeretném veled beszélni ezt az egész ügyet – fújom ki a levegőt némileg feszülten, miközben a lány arcát tanulmányozom. Évek óta barátok vagyunk, most pedig ebben a helyzetben találjuk magunkat. Hiába érzem azt, amit, még így sem sokkal jobb a dolog. Minden annyira kusza. - Múltkor rábólintottál a dolgokra, most pedig kerülsz ezerrel... Nyári szünetben sem jöttél el hozzánk, arra hivatkozva, hogy sok a dolgod. Pedig tényleg reménykedtem abban, hogyha már az iskolában nem volt időnk ezt megbeszélni, akkor a vakáció ideje alatt majd átrágjuk a dolgokat, és mindent rendezünk, de sajnos nem ez történt. Carol ugyanis írt egy levelet Lacey-nek, hogy nagyon sajnálja, de idén nem tud jönni, mert nagyon sok felkérést kapott. Nálam jobban ugyan senki sem sajnálta. - Most viszont semmi dolgod, úgyhogy kezdhetnénk is a tanakodást – mosolyodok el bátorítóan, ezzel is jelezve Carol felé, hogy tényleg nincs bennem semmi rossz szándék, csak beszélgetni szeretnék. - Ha elhívnálak valamerre, eljönnél velem?
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tom & Carol - Zavart viszontlátás 2016-10-04, 20:36
Tudom, elég furán viselkedem napok óta, már Lacey is rákérdezett, hogy mi van velem, de neki aztán végképp nem tudtam ezt most elmondani, hiszen még sem mesélhetem el a legjobb barátnőmnek, hogy a bátyja szerelmet vallott nekem és megcsókolt és én visszacsókoltam és élveztem is. Meg aztán ott vannak bennem a buta kételyek is, hogy mi van akkor, ha Tom meggondolja magát, vagy a jó ég tudja, esetleg mégis csak szüksége lesz másokra és rájön, hogy nem olyan vagyok, mint akikkel szórakozni szokott. Ez azért... elég esélyes, bár talán csak az én önbizalomhiányom magyaráz bele efféléket, de e miatt is volt, hogy ha megláttam őt, akkor egyszerűen eltűntem a képből, mert valahogy egyszerűbb volt, mint megbeszélni vele azt, amiről még nekem se sok fogalmam van, hogy mi a fene egyáltalán. Viszont úgy fest most nincs menekülési út. Nem figyelek eléggé és mire felnézek a könyvemből, amiben épp lapozni készülök megáll mögöttem és... a lapozás félbe marad, a kezem félig a levegőben reked és csak kissé zavart pislogással nézek rá. Itt a Nagyteremben mindenki előtt jött ide, én meg elszaladtam előle mostanában mindig és... jesszus, olyan rémes, hogy kínos ez az egész, amikor eddig mindig olyan lazák és könnyedek voltunk egymással. Most meg valahogy megváltozott és ha már most ilyen mi lenne, ha ne adj isten nem menne ez és dobna és... Nem is szólnánk egymáshoz és akkor mi lenne a nyarakkal és Lacey-vel? Pár pillanatnyi feszült csend, vagy inkább befagyás után jutok oda, hogy végre csak nyeljek egy nagyot és szavakat is megpróbáljak kipréselni a számon. - Szia! - fordulok hátra mostmár egy zavart félmosoly kíséretében. Oh nem is értem, hogy miért ilyen kínos ez az egész, de nem kellene ilyen komolyan vennem, csak dumálni akar. Végül is... lehet hogy úgy tesz, mintha mi se történt volna és kész nem? - Persze, hol... hol szeretnél beszélni? - összecsukom a könyvemet, mert gondolom nem itt mindenki előtt akar, na nem mintha sokakkal lennék jóban a házamból, de az a pár most itt van és árgus szemekkel figyelnek, talán pont a miatt mert látszik, hogy kínos a helyzet és valószínűleg ők se nagyon tudják, hogy mégis miért viselkedem így és persze Tom is miért viselkedik így, amikor ő mindig határozott és magabiztos, most pedig egyértelműen inkább a bizonytalan felé tendál, ami felettébb szokatlan.
A Carolnak tett – talán túlontúl őszinte – vallomásom óta kerültem a lányt, mint macska a forró kását. Mondjuk, ez a hasonlat nem éppen a legjobb, hiszen a macska is megunja előbb-utóbb a dolgot, és nekiesik annak a bizonyos kásának, de rólam ez már nem volt elmondható. Egyszerűen nem mertem Carol elé állni azzal a dologgal, hogy megbeszéljük a történteket. Elvégre, annak is megvolt a maga oka, hogy eddig miért nem tettem neki vallomást erről az egészről, most pedig pont az a helyzet állt fenn, amitől olyannyira rettegtem... Már nem voltunk barátok, megváltozott köztünk valami. Míg régebben állandóan felbukkant Lacey-vel, aki átjött a Griffendél asztalához beszélgetni velem, most nem volt ott a húgom oldalán. Helyette magányosan üldögélt a Mardekár asztalánál és a könyvébe temetkezve várta, hogy Lacey visszamenjen hozzá. A húgom persze nem tudta mire vélni a dolgot, hiszen én nem avattam bele ebbe, és úgy néz ki, Carol sem tette meg a szükséges lépéseket ezzel kapcsolatban. Nem mintha olyan nagy baj lenne, sokkal inkább örülök neki, hiszen már így is eléggé össze voltunk zavarodva, már csak az kellene, hogy mások is a fülünkbe duruzsoljanak. Ennek fényében a mai nap is a maga megszokott medrében haladt előre, a lehető leglassabb tempóban, ami csak még lassabbá vált, amikor olyan órára kellett beülnöm, amit a hátam közepére sem kívántam. Mindenesetre, eleget tettem diákéveim elvárásának, és igazán gáláns voltam az új tanévben a tanárokkal szemben. Idén még csak három alkalommal lógtam el mondvacsinált ürüggyel, ami – mint McGalagony is megjegyezte az utolsó óránk alkalmával – okleveles teljesítmény volt részemről. Ezzel teljes mértékben egyet is értettem. Végül is, gondolnom kell arra, hogy év végén szintvizsgát kell tennünk, hogy tovább maradhassunk az iskolában. Nem mintha olyan nagy esélyem lett volna arra, hogy bármiféle auror lehessen belőlem... Nem, ahhoz már régebben meg kellett volna komolyodnom. Az órák után egyenesen a Nagyterembe vezetett az utam, ahol szinte azonnal meg is pillantottam Carolt, aki ismét a Mardekár asztalánál ült, és nagy eséllyel észre sem vette, hogy beléptem. Olyankor ugyanis az esetek többségében csak fogja magát, felpattan, majd elég sietős léptekkel másik helyre menekül. Nem mintha furcsa lenne a dolog, hiszen nem volt az, számítottam rá, főleg azok után, hogy a lány még soha életében nem került ilyen helyzetbe. Ráadásul, pont én voltam az, aki szerelmet vallott neki... Eléggé rosszul érinthette a dolog. Sóhajtottam egy nagyot, majd körülnéztem. Talán, ha hárman ültek annál az asztalnál. Plusz, mindegyikük hallótávolságon kívül esett. Remek. - Öhm... Carol? - köszörültem meg zavartan a torkom, miután összeszedtem a bátorságom és a lányhoz léptem. Türelmesen megvártam, amíg hátranéz, azt fontolgatva, vajon ki szól hozzá, majd menekülésre esélyt sem adva szólaltam meg újra: - Beszélhetnénk?
//
