2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Itt áll előttem egy lány, aki azt próbálja bebizonyítani számomra, hogy ő bizony tudja, hogy vérfarkas vagyok és azt is, hogy kicsoda, sőt hogy ő Maggie, akit ismerek régről, nagyon régről és ez valahogy lehetetlennek tűnik, hiszen mind meghaltak. Biztosan csak ügyesen tippel, esetleg kifigyelt, vagy valahonnan halott a titkomat, csak akkor azt kellene megtudnom, hogy kitől és az illető honnan tudta, hiszen nem szoktam mások orrára kötni a bajaimat. - Igen, biztosan tévedsz. - és nagyon is azt várom el tőle, hogy bizonyítsa, hogy tényleg az a Maggie-e, akit én ismertem évekkel ezelőtt, hiszen az itteni neve sem az, akkor meg... miért kellene elhinnem neki? Azóta sok minden változott, ahogyan ő is. Talán ha jobban megnézem, akkor van, ami ismerős a tekintetében, de a sok parfümtől nem érzem rendesen az illatát és már amúgy is évek teltek el azóta, ez az emlék is megfakult. Az persze nem kelt bennem valami jó benyomást, hogy esze ágában sincs bizonyítani, hanem inkább kihátrálna a dologból és annyiban hagyná, amikor eddig még annyira bizonyítani akarta, hogy ő bizony tudja, hogy vérfarkas vagyok. Ez akkor hová tűnt hirtelen? - Ha ismernél és tényleg Maggie lennél, megértenéd, hogy nem hihetek csak úgy neked. Én... én láttam, hogy mindenki meghal... a többség, de te mégis életben lennél? Hogyan és miért? Meggyászoltalak titeket. Nem jöhetsz csak úgy ide azzal, hogy nem haltál meg. - megrázom a fejemet, de azért látszik rajtam, hogy valamelyest sikerült elbizonytalanodnom, hiszen mégis csak komoly dologról van szó. Ha ő az a lány, akkor talán más is életben lehet, nem csak ő, akkor viszont veszélyben lehetünk, hiszen lehetnek ellenségeink is és ha szintén vérfarkas... Túl sok a kérdés és és a kétség, túl sok a kérdőjel bennem és sok mindent megváltoztat az, ha kiderül, hogy ő tényleg az a lány, akit régen ismertem. A jelleme is most kicsit más, valahogy visszafogottabb, akkoriban még sokkal nevetősebb és könnyedebb volt, de most sok benne a tartás. Vagy megváltozott, vagy nem ő az, de ha tényleg nem ő az, akkor vajon honnan tud arról, hogy én ki vagyok? - Nem mehetsz el csak így akkor se, ha nem Maggie vagy tudod ugye? - lépek egyet előre, a farkas pedig jön velem természetesen. Ha tudja ki vagyok, ha tud dolgokat a múltamról, akkor nem hagyhatom csak úgy annyiban a dolgot és nem engedhetem el. Előbb akkor el kell mondania, hogy kicsoda, honnan tud arról, hogy ki vagyok, hogy ismer-e valakit, akit én, hogy nem veszélyes-e rám nézve. Ez nem olyan egyszerű, hogy csak úgy elmegy és úgy teszünk, mintha mi se történt volna.
♫ Rajzolj meg! ♫ ϟ Ruha ϟ Eltévedtél szöszi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem várom el az idegen fiútól, hogy bátor legyen, vagy kezdeményező, az az én világom. Na nem mondom, hogy vagány lennék, inkább kiváncsi, és mindig beleütöm mindenbe az orromat, mint fiatal farkaslány, még ha szó szerint nem is tudom a bájital miatt követni a vágyaimat, ösztöneimet. Képes vagyok másokra ráakaszkodni, vagy hogy ne legyek egyedül, mert kell hogy törődjenek velem, viszont mindez sokszor plátói, mert kimondani mégse megy, így nem történik semmi, mert nem is vesznek észre. A srácot nem akarom elijeszteni, ő minden bizonnyal azt hiszi, hogy ő a félelmetes, de nekem nincsen akkora félelemérzetem, hogy gondnak érezzem a rengetegben sétálni, vagy éppen megijedni a farkasoktól. Ha vége, akkor vége. - Talán. Igazad van. Biztosan tévedek. – Értek egyet, hiszen elég tapasztalatlan vagyok, és nem is akarok túl vakmerőnek tűnni, a griffendél ház nem jogosít fel mindenre. Az biztos, hogy ha túlélem ezt a mai éjszakát, lesz miről mesélnem a képzeletbeli barátnőmnek, Diane-nek. A kérdésére azért felfedem a múltam bizonyos szeletkéjét, ami őt is meglepi, nem csak engem, most a végén még kiderül, hogy nagyon is jól ismertük egymást? Régi az emlék, de még ápolom, és ha nem lenne köztünk ott a borjú nagyságú farkas, biztosan sikítva a nyakába ugranék. Nem, talán mégsem, de hogy bátrabban üdvözölném, az biztos. A nyaki ütőereimre még szükségem van, így nem kockáztatok. - Most azt várod, hogy bizonygassam, hogy én vagyok, és hogy nem akarlak megölni? Én... nekem ez nem megy. Ha nem hiszel nekem, hát szíved joga. Már az is jó, hogy láttalak, és hogy megvagy még. – Engedem le a kezemet, a farkas morranása egyértelműsíti, hogy jobb, ha hagyom inkább az egészet. Fürkészem a srác vonásait, és magam mögé nézek, talán le kéne lépnem, mert így alaposan bonyolódik az ügy. Még ha fel is ismerne, nem várhatom el tőle, hogy ismét megbízzon bennem. – Nem. Fogalmam sincsen, mi az, amit csak nekem mondtál el. Akkor inkább.. – Most már tényleg hátranézek, és lépek egyet saját magam mögé, de olyan cuki az a farkas, hogy jó lenne valahogy megdögönyözni, ezért csak felsóhajtok egyet, majd oldalazva elindulok a fák közé. Tartom a szemkontaktust, még a farkassal is, hátha Wyatt meggondolja magát, de már nem reménykedek.
Tudom, hogy kissé szúrós a stílusom, de ez leginkább a miatt van, mert meg zavart, meg aztán nem szoktam senkivel se nagyon találkozni az erdőben és e miatt kissé szokatlan a helyzet. Azt sem akarom, hogy valami baja legyen, mert ha kiderül, hogy én is itt voltam még a végén gondom lenne belőle, amit pedig főleg nem akarok. Jobb óvatosnak lenni, mégis csak vérfarkas vagyok, örülhetek neki, hogy itt lehetek a birtokon, születettként meg főleg. Nem akarok kalamajkát, legalább a sulit be akarom fejezni, aztán úgy is magamnak kellene boldogulnom, amit még nem tudom hogyan teszek meg. Rasmus halála mindent felborított, újra be kell férkőznöm a nagyok közé és új célpont kell, akinél jó pontokat szerezhetek, csak még nem tudom, hogy ki lesz az. - Talán nem olyan kifinomult a szaglásod, hogy ezt el tudd dönteni. - rántom meg a vállamat még mindig kötve az ebet a karóhoz, vagy a vérfarkast a fűhöz... vagy ilyesmi. Nem fogom nyíltan kimondani, hogy mi vagyok, amikor itt az ilyesmit okkal titkolja el mindenki. Nem, inkább megtartom ezt az infot magamnak, legalábbis ameddig ez lehetséges, aztán majd meglátjuk, hogy végre netán úgy dönt-e, hogy mondjuk távozik. Legalább most a mellettem álló farkas viszonylag nyugodt, amikor viszont meghallom a szavait és bennem is változnak dolgok... mint például az érzéseim és a nyugodtságom ő is újra idegessé válik. Nem vagyunk ugyan összekötve, de már épp eléggé és épp elég régóta ismerjük egymást ahhoz, hogy tudja, hogy mikor vagyok feszült és ez rá is rossz hatással legyen. Túlságosan zavaros ez az egész, főleg hogy Maggie meghalt. Talán ezt a lányt valaki küldte és tud a múltamról és most akar tőlem valamit... a titokért cserébe. Zsarolni akarna? Pedig elsőre nem tűnt veszélyesnek, de hát sokakról nem lehet feltétlenül megállítani, hogy van-e gond velük. Gyanakvóan méregetem, zavart arckifejezéssel, hiszen a vonásai tényleg hasonlítanak és az illata... de a parfüm elnyomja annyira, hogy ne legyek benne biztos. Átkozott kencék! - A nevem Wyatt, de... nem tudhatom, hogy te ő vagy. Túl sok rajtad a parfüm és... Lehet, hogy csak tudsz rólam dolgokat és azért jöttél, hogy befejezd, mert én megúsztam. Ki küldött? - nem fogom meg a kezét és nem lépek közelebb, a farkas is marad mellettem és továbbra is időnként morran egyet. Bizonytalan vagyok és ez látszik is rajtam, de még se tudok csak úgy megbízni benne, hiszen nem tudom, hogy igazat mond-e. Arra nem vagyok képes, hogy az ilyesmit felmérjem, ilyen képességem nincs, főleg úgy, ha még el is nyomja a jeleket, mint a szagát, akkor talán tud mást is befolyásolni, mint a szívverése és nem jönnék rá, hogy hazudik-e vagy sem. - Olyasmit mondj, amit tényleg nem tudhat senki más, csak Maggie! - nem elég, hogy tud pár nevet és hogy rajtunk ütöttek. Azt tudják mások is, azok is, akik végeztek a falka nagy részével. Azok az aurorok, akik talán most be akarják fejezni, amit elkezdtek. Lehet, hogy aki itt áll előttem nem is egy diáklány, csak annak tűnik és azért mozog ilyen bátran az erdőben, mert tisztában van vele, hogy úgyis meg tudja védeni magát, ha arra lenne szükség. Lehet, hogy azért nem fél, mert ő sokkal veszélyesebb és inkább tőle félnek mások.
♫ Rajzolj meg! ♫ ϟ Ruha ϟ Eltévedtél szöszi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem akartam én odaszúrni, csak azt próbálom kifejezni, hogy nem kell mindjárt lenézni, csak mert lányként az erdőt járom. Nem mindenki védtelen, nem szeretem az ilyen általánosítást. Hogy az előbbi odaszúrás súlyát kicsit tompítsam, visszavonulólag karbafonom a kezemet, és ismét megjelenik a kedves mosoly az arcomon. Tudom, hogy túlzottan közvetlen tudok lenni, ez talán a farkasösztönnek köszönhető, amit egyébként el szoktam nyomni a bájitallal, viszont nem változtat azon, hogy én ilyen vagyok. - Talán. A Tiltott Rengetegben viszont inkább arra tippelnék, hogy te is az vagy, mint én. Engem csak megharaptak, de valamit mégiscsak érzek, és az nem ő. – Bökök a farkas felé az állammal, de nem moccanok előre, nem akartam én ebből veszekedést kihozni, vagy gyanusítgatást. Nálam csak egy jó tipp volt, és be is hódoltam neki, nekik, ő meg itt gyanusítgat engem. Miért ennyire morcos? Nem bántottam.. Olyan komor, keserűnek tűnik, nehezen tudom kezelni az efféle komolyságot, de isten a tanum, azért próbálkozom. Elsőre nem sok sikerrel. A srác elindul felém, miközben beszélek, aztán megtorpan, a farkas pedig mozogni kezd. Erre már riadtabban megugrok, és enyhén remegésbe kezdek. Beharapom a számat, most meg fognak támadni? Na ne... akkor nekem annyi. Futnom kéne? Úgyis utólérnek. A fának vetem a hátamat, ami mögül kiléptem, legalább nem tudnak tarkón harapni. - Én nem haltam meg. Még nem. A szüleim jöttek értem, nekik voltak auror barátaik, azt hiszem ők csinálták azt a mészárlást. Billy csapdába vezetett minket, de a szüleim se tudták, hogy ilyen vérengzés lesz. Csak engem akartak hazavinni. Te tényleg az a Wyatt vagy? A barátom? – Kérdezek vissza, én azért nem vagyok annyira hitetlenkedő, miért is ne lehetne? Sosem gondoltam bele, hogy meghaltak, mindig is reménykedtem benne, hogy csak szét lett zavarva a falka. És most úgy tűnik, hogy igazam lenne? Ellépek a fatörzstől, és bátortalanul teszek pár lépést felé. Nyújtom a kezemet is, azért elég félősen, de mégis lágyan mosolyogva, remélve, hogy a farkas nem tépi le a csuklómmal együtt a tenyeremet is.
A Tiltott Rengetegben a legtöbb fenyegetés azért nem jár álcában. Teszem azt egy vérfarkas nem veszélyes emberi alakban és a lidércek nem túl gyakoriak. Azért Tiltott a rengeteg, mert sokféle lény van itt, ami már önmagában is veszélyes, mint pl. az akromantulák, vagy épp a területüket védő kentaurok. Nem akar velük senki sem összefutni, legalábbis nem nyíltan úgy, hogy erőhátrányban van és mivel a kentaurok általában csordában járnak ez elég esélyes, ha csak nem tömegesen mennek a diákok az erdőbe, úgy viszont sokkal egyszerűbb őket kiszúrni és máris oda a titokban közlekedés része. A megváltozott hangnem azért meglep, a megszólítás és persze a szavak súlya is, ahogyan odaszúr, pedig eddig még alázatosnak tűnt és kedvesnek. Felszökik azért egy pillanatra a szemöldököm kétkedőn, de nem teszem egyből szóvá, hogy valami nem tetszik, így is látszik rajtam. - Lehetnék olyan valaki is, aki csak jól ért az állatokhoz. Ebből még nem egyértelmű, hogy vérfarkas vagyok. Ismerhetem őt akár kölyökkorától is. A farkas ugyanúgy szelídíthető, mint egy kutya. - persze ez így fals info lenne, mert igaza van tényleg az vagyok, ami de ettől még nem kellett volna csak úgy bedobnia, hogy ő is. Azért mert valaki jóban van egy farkassal még egyáltalán nem biztos, hogy ő maga is az. Nem szabad ilyen elhamarkodottan döntenie. Mégis csak egy szőke lányról van szó, aki az erdőbe kóricál egyedül, ami már önmagában is rettentő rossz ötlet. Nem kellene még tetőznie azzal is, hogy kikotyogja, hogy micsoda valójában. Közismert tény, hogy az emberek nem igazán vannak oda a magunk fajtákért és csak a miatt lehetünk az épületben, mert az igazgató engedélyezi a különleges diákok jelenlétét is, persze különleges felügyelettel és külön szabályokkal. Amikor viszont tovább beszél rendesen meglepődöm és bár az előbb közelítettem felé most megállok. Csoda, hogy nem lépek hátrébb. A tekintetem gyanakvón húzódik össze és úgy figyelem, mint aki minimimum a fejébe, vagy a veséjébe akar látni, még ha effélére nem is vagyok képes. Az izgatottságomat érzékelve a farkas mellettem megint elkezd halkan morogni. - Nem lehetsz Maggie. Maggie meghalt... a többiekkel együtt. Láttam, ahogy égtek a fák, a varázslatok... nem lehetsz ő. - a fejemet rázom és nem úgy fest, mintha elhinném a dolgot. Mégis beleszagolok most már erőteljesebben a levegőbe. Mi van, ha mégis? Ismerős az illata, de elnyomja a parfüm és azóta sok-sok év eltelt. Nem tudom... az érzékeim vetekednek a logikával, ami kizárja azt, hogy ő Maggie legyen, főképp hogy nem is ezen a néven mutatkozott be és igaza van. Az erdőben lehetnek lidércek, lények akik csapdába akarnak csalni, olyanok, melyek képesek olvasni a gondolataidban, az emlékeidben és kihasználják az érzéseket, amik benned vannak. Épp e miatt nem hihetek csak úgy el egy ilyen hírt, mert... könnyen lehet, hogy tényleg csak valami átverés, hiszen Maggie... meghalt!
♫ Rajzolj meg! ♫ ϟ Ruha ϟ Eltévedtél szöszi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem akarom én fenyegetni, de hát úgy okoskodok, hogy a Tiltott Rengetegben bárkivel találkozik az ember, ki tudja, hogy mennyire veszélyes. Hiába nézek ki fiatal szőkésvörös lánynak, teszem azt, ha valami lidérc vagyok ebben az álcában, akkor még széttéphetem ha akarom. Az más kérdés, hogy nincs így, és nem benne, meg a házifarkasban akarom csiszolgatni az agyaraimat. Viszont látszik, hogy nem retten meg, sőt, mintha még éreztetné is, hogy ha bántani akarnám, akkor se tojná össze magát. Ez tényleg remek, de én nem akarok veszekedni, megadom magamat jó kutyaként, mert tudom, hogy még falkán kívül is van egyfajta hierachia, és ha nem változok át, szinte kitaszítottnak számítok. De nem is akarok, mert azzal mindenki rosszul járna. Biztos, hogy közöttük van valami kapocs, a farkas csak velem viselkedik ellenséges-semleges módon. - Édesem most beszólsz nekem? Nem kötöm mindenki orrára, nagyon is titkolom, nem élek az átokkal, már régóta. Aki viszont így simogat egy másik farkast, az magától is gyorsan rájönne, gondoltam elkerülöm a felesleges köröket . – Még mindig a sarkamon ücsörgök, és szépen nézek, amolyan igazi bájos, cuki pillantással, oldalra döntött fejjel. A tincseim kissé ziláltak, mert tartok tőle, hogy a farkas nekem ugrik, és hát nem vagyok egy valódi fenyegetés, pillanatok alatt átharapná a nyaki ütőerőmet, aztán pápá Annabelle! Remélem, hogy az alárendelti viszonyt mindkét delikvens elfogadja, és továbbállnak, vagy nem tudom. Ehhez képest a fiú azért mégiscsak maradni látszik, és tényleg korrekt, hogy így figyelmeztet. Ajj... most én vagyok akkor rossz, hogy csak így elcsellengtem errefelé? - Wyatt.. atyaég, én egy Wyattet ismertem, ő már farkasnak született. Egy imádnivaló szőrgombóc volt, és szinte a bátyám. Még régen, amikor Maggie-ként ismert engem mindenki. – Kicsit felemelkedek, ahogyan közelebb lép egyet, de nem húzom fel magamat a földről, mert jobb ezt fokozatosan csinálni. Ha ez tényleg az egykori falkatársam lenne, akkor én mindjárt a nyakába ugrok, és összevisszanyalogatom, vagy mi. Annak idején csomószor tényleg úgy aludtunk, mint a farkasok, egymáshoz bújva, melegítve egymást, totálisan mellőzve a társadalmi normákat. Azóta viszont visszaszoktam az elfogadott élethet, anyáék is örülnek, hogy minden rendben van velem. Viszont nem felejtettem el semmit. Tényleg ő lenne az?
Hallom futólag a lány hangját mielőtt elérne hozzánk, de nem hallgatom ki szándékosan, hogy mit mond. Talán, ha nagyon fülelnék akkor még a szavait is ki tudnám venni, de nem tartozik rám, csak szépen meg kell neki magyaráznom, hogy rossz helyen van. Nem véletlenül hallottam már én is milliószor, hogy milyen sok diák mászkál az erdőben, amikor nem szabadna nekik. Mintha bele se gondolnának abba, hogy milyen nagy bajba kerülhetnének. Ez az emberek legnagyobb baja, azt hiszik, hogy elég bátornak lenniük, akkor nem lesz gond, hogy nem pont velük fog megtörténni a baj, csak másokkal. Persze... aztán jön a nagy meglepetés, amikor rájönnek, hogy mekkorát tévedtek. Én azért vagyok vérfarkas, mert így születtem, de van olyan, aki szimplán csak meggondolatlan és így vesz a nyakába egy ekkora terhet. Az emberek nagyon naivak tudnak lenni amíg nem történik egyszer velük valami igazán rémes dolog. Akkor viszont már majdhogynem mindegy. - Oh hát ez... remek. - a hangomban azért van egy cseppnyi gúny, bár nem sok, nem vagyok az a szurkálódó fajta, én őszintén meg szoktam mondani a véleményemet, de mégis vicces azt hallani a szájából, hogy nem akar bántani minket, amikor egy kifejlett farkas - fajtájának egyik legszebb és legerősebb példánya - és egy született vérfarkas áll előtte, bár utóbbiról valószínűleg még nem igen van fogalma, de hogy bántana minket... valószínűleg akkor se lenne képes rá, ha akarna. Persze ott van nála minden bizonnyal a pálcája, de az nálam is itt van és valószínűleg én vagyok a gyorsabb nála és ez nem holmi beképzelt felvágás, egyszerűen így van. Viszont úgy tűnik, hogy a lány azért mégis csak tudja mit csinál, a testtartása, ahogyan jelzi a farkasnak, aki mellettem áll még mindig, hogy nem akar bajt. Lassan Maren szőre is visszaáll nyugalmi állapotba, bár a tartása peckes marad és ugrásra kész, de már nem morog fenyegetően. - Vérfarkas vagy? Ezt nem kellene ilyen nyíltan egy idegen orrára kötnöd. Az iskolában nem sokan vannak oda a fajtánkért. - ha őszinte volt, akkor én is lehetek az, ennyire azért vagyok korrekt és felvállalom, hogy ki vagyok, bár az iskolában én sem reklámozom. Lupin professzorról sem közismert tény, hogy micsoda, csak néhányan tudják róla, akiknek muszáj, de ennyi. Ő segít nekem és ő is úgy gondolja ez nem olyasmi, amit csak úgy bárkinek az orrára lehet kötni. Nem tudom, hogy a lány honnan jött, de bátor, ha úgy gondolja, hogy csak úgy elkotyoghatja. Felhasználnák ellene, vagy netán még bántanák is e miatt, nagyon kockázatos. - Én csak sétálni jöttem ki egyet és találkozni Marennel, gyakorolni, de én is az iskolába járok. Wyatt. - a végén a nevemet is hozzáteszem és végül én lépek egyet előre. Nem jó, ha ő próbálja meg csökkenteni a távolságot, viszont ha én teszem akkor a farkas is jön velem és úgy kevésbé lesz baj. Tudom már, hogyan kell egy ilyen vadat megszelídíteni és nem csak azért, mert vérfarkas vagyok, hanem mert épp eleget éltem én is vadonban ahhoz, hogy tudjam az állatok hogyan működnek, meg aztán az én egy részem is épp elég vad ahhoz, hogy legyen ebben tapasztalatom. Az a célom, hogy egyszer képes legyek irányítani azt, ami vagyok. Lupin szerint nem lehetséges, de ő nem született farkas úgyhogy... ki tudja.
♫ Rajzolj meg! ♫ ϟ Ruha ϟ Eltévedtél szöszi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Tévedés ne essék; a walkmanből kiszűrődő zene ellenére is pontosan hallom az erdő zajait, csak éppen nem túlzottan zavarnak. Csak azért kapcsolom ki, mert emberi hangokat is hallok, és ez meglep. Tudom, hogy nem szabad itt járkálni, de vajon más is éppen olyan renitens mint én? Alaposan ledöbbenek, amikor megpillantom a párost. Alapból állatra számít itt az ember lánya, én mégis értelmes lényre gondoltam a hangok alapján, erre mindkettővel találkozom. És a fiú különös, nagyon különös. Farkasokkal így bánni csak nagyon keveseknek adatik meg, én mégis kettőt is ismertem, Skylert és Wyatett, őket is borzasztó régen, szinte még egy másik életben. Félénken lépkedek közelebb, az meg sem fordul a fejemben, hogy netán megfutamodjak. Még csupán a srác beszél a farkashoz, így van némi időm, hogy előkapjam a diktafont, és belesuttogjak pár szót. - Az erdőben vagyok Diane, de nem egyedül. Van, aki még nálam is kevésbé fél itt. A fák komorak, mintha engem néznének, valamiért mégsem aggódok. Megnézem, hogy ki az. – Kapcsolom ki a stop gombbal, és indulok el a látótávolságot szűkítve, amíg fel nem hívom magamra a figyelmet. A farkas morog rám, és már az említett módon adom meg magamat, kerülve a szemkontaktust, lesütöm a szememet, gugolok, a hasamat mutatom, miszerint védtelen vagyok, hátha így lenyugszik. Mindez ösztönös, tudom, hogy így kell tennem, még ha a gazdája nagyon meresztgeti is rám a szemét, ez így van jól. - Elhiszem, idegen vagyok neki, de nem akarlak bántani titeket. – Suttogom, mert valahogy sejtem, hogy a különös fiú így is hallja a szavaimat. Finoman terelgetem érzékeny orromba az illatokat, olykor bizony jó nagyon kortyolok az aurájából, de még nem ugrik be. Talán szándékosan leplezi a tudatom a múltbéli emléket. Az nem lehet, hogy egy régi ismerős volna, hiszen felhagytam mindennel, ami már mögöttem van. Közelebb nem mehetek, mert még támadásnak fognák fel, inkább csak tenyeremet az avarba nyomva a sarkamra ülök. Mintha meditálnék minimum. Áh, sokkal ösztönösebb vagyok, mint hogy ilyen tudatosan ápoljam a lelkemet. A kérdésére ellenben kuncogok. - Oh, én tudom, nekem viszont nem annyira veszélyes. Én is a családhoz tartozom, ha lehet így mondani. – Biccentek a farkas felé, amit talán csak megszelíditett valahogy, vagy ő maga is vérfarkas, azt nem tudom, ám nem érzem indokoltnak a titkolózást, lévén aki ennyire biztos kézzel ural egy vadállatot, az csak nem olyan ostoba, hogy rólam is kiderítse. Akkor meg nem ért elébe menni a gyanusítgatásoknak. – És ti mit csináltok itt? Annabelle vagyok. Az iskolában tanulok. – Jegyzem meg immár egy fokkal hangosabban, nem fenyegető éllel, inkább kedvesen mosolyogva. Tovább is indulnék feléjük, mert zavar a távolság, de tudom, hogy még nem lehet. A távolban farkasüvöltés hallatszik, lehet, hogy ezt hallottam a szobámból. Ösztönösen rezzenek meg, de nem félve, hanem mintha a lábaim maguktól mozdulnának, ajaim elnyílnak, mégsem szólalok meg.
Ha nem a farkasra figyelnék, a kellően erős hallásom valószínűleg előbb is jelezné nekem, hogy valaki van a közelben, főleg hogy az a valaki láthatóan nem igen foglalkozik a ténnyel, hogy talán zajt csaphat, no meg hogy eléggé veszélyes helyen ólálkodik, ahol talán nem kellene. Nem azt mondom, hogy a diákok testi épsége érdekel engem különösebben, inkább csak az, hogy ne pont a közelemben legyen valakinek komolyabb baja. Azt nem szeretném végignézni, hogy széttép valami fiatalt pont előttem valami erdei vad, csak mert nem értette meg a Tiltott Rengeteg nevében a tiltott szócskát. Bajba pedig szintén nem szívesen keverednék azzal, hogy nekem kell megmentenem, mert akkor is felmerülne a nevem az ügy kapcsán és bár egyetemista vagyok, de nekem sem igen szabad itt tartózkodnom és farkasokkal barátkoznom. A lány - legalábbis mint végül kiderül lány - csak előlép a fák közül, én pedig kétkedőn mérem végig. A kezem a mellettem lévő farkas fején pihen, mert még most is érzem felőle a feszültséget és azt is, ahogyan a tarkóján a szőr az égnek mered. Láthatóan zavarja a másik, de egyelőre még nem tudom, hogy miért. Ellenségesnek véli vajon, vagy valami másról lehet szó? - A neve Maren és nem mondanám szelídnek. Inkább csak nekem, úgyhogy jobb, ha távol maradsz. Láthatóan nem tetszel neki. - a farkas még mindig ideges, de a morgás abbamarad, amikor Annabelle leguggol. Talán fenyegetésnek vélte? Ahogy a szélirány kicsit változik én is rájövök, hogy miért lehetett. Érzem a lányból, hogy micsoda, a szaga mindent elárul róla főleg az én érzékeny szaglásom számára, no meg ahogyan reagál, ahogyan a levegőbe szimatol. A legfurcsább az egészben, hogy ismerős is az illat, nagyon-nagyon ismerős, mintha már éreztem volna. Erőltetem a memóriámat. Talán csak elmentem már mellette a folyosón a kastélyban... vagy mi másról lehetne szó? Hasonló korú lehet, mint én, maximum 1-2 év eltérés esetleg, de arcról nem ismerős egyelőre, viszont akkor miért ismerem az illatát? A látási viszonyok sem a legjobbak, hiszen este van, és a fák közé még a hold fénye se nagyon jut be, főleg hogy még csak nem is teli. - Miért sétálgatsz a fák között, amikor egyértelműen elmondták már nem egyszer a tanárok, hogy veszélyes és tilos? - megpróbálom elhessegetni a tényt, hogy ennyire ismerős az illata. El kellene mennie, a végén még tényleg baja esik annak ellenére, hogy az már egyértelmű, hogy micsoda, de nem biztos, hogy meg tudja védeni magát, főleg ha megharapták és úgy vált vérfarkassá, akkor nem olyan erős, hogy ha valami komolyabb támadás éri, főleg így emberei alakban, akkor bármit is tehessen ellene. A második kérdésére szándékosan nem reagálok, ha sejti, hogy vérfarkas vagyok, de még nem biztos benne, akkor nem rántom le a leplet, ha pedig biztos abban, hogy netán jól gondolja, akkor nem igen érdemes időt pazarolni a válaszadásra.
♫ Rajzolj meg! ♫ ϟ Ruha ϟ Eltévedtél szöszi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ugyanazt a pár számot hallgatni, számomra a legtökéletesebb kikapcsolódás, más viszont biztosan unná a monotóniát. Még szerencse, hogy varázslattal meg tudtam bűvölni a walkmant, különben már régen becsípte volna a szalagot. Így viszont akár még húsz év múlva is ezeket hallgathatom. Nem, talán addigra megunom. Most csak nyolc éve pörög mindig a fülemben, ami szinte egy fél élet. Én viszont ilyen vagyok, ragaszkodom a megszokott dolgokhoz. Az új életem már ilyen, a régiekre alig emlékszem, végtére is ez vagyok én, Annabelle, Maggie csak egy időleges korszak volt az életemben. Viszont az elrablómon túl azért a többiek olykor eszembe jutnak, Skyler, Wyatt... de még Billie is. Még ha miatta romlottak is el a dolgok. Mindegy, a szüleim rám találtak, és készek voltak kezelni azt, ami történt, így már én is aurornak készülök, ami egyébként mókás, mert nem vagyok az a nagyon odavágós típus. Nyomozni szeretek, terepen mászkálni, de hogy akár sötét varázslókat bántsak, az annyira távol áll tőlem. Direkt iszom a farkasölőt, hogy még véletlenül se törjön ki a bestia oldalam, és emberként sem szeretem az erőszakosságot. Kedves vagyok, és társasági lény. Csak ezek a furcsa éjszakai vonyítások, dobáltam már magamat rendesen miattuk, így gondoltam utánajárok. Ám annyira belefeledkeztem a sétába, miután lekoptattam Friccset, hogy egészen hosszúra nyúlik a csellengésem, már harmadszor hallgatom végig a hat számot. Éppen negyedszer indítom, ősrégi szám ez az első, valahogy leragadtam a nyolcvanas éveknél, a szüleim akkor voltak fiatalok, és annyira imádom őket, amiért értem jöttek, hogy mindenben őket majmolom. Csak éppen egy óceán választ el tőlük, de legalább a számaik alapján együtt vagyunk. Megmoccanok, és véletlenül rálépek egy faágra, de ekkor mást is hallok, valaki beszél. Vagy... valakik. Kikapcsolom a zenedobozomat, és kilépek a fák közül. - Csak én, Annabelle... – A hang furcsán ismerős, de már nem is tudom, hogy mikor hallottam utoljára. Valahogy akkor más volt, nem ilyen, de mégis, mintha régi emlékeket idézne. Meghökkenve támasztom a vastag tölgyet, amikor egy szinte velem egykorú fiút pillantok meg, aki úgy kezeli a farkast, mintha holmi kutya lenne. - Úristen, ő szelíd? Vagy... te sem vagy az, ugye? – Haloványan mosolygok, és magam sem értem, ösztönösen legugolok, és a farkas szemébe nézek. Azért csak óvatosan, hiszen nem én vagyok a gazdája, de ezzel is kicsinek mutatom magamat, hogy nem akarok támadni. Hogy mi fog történni, azt nem tudnám megjósolni. Óvatosan szimatolok bele a levegőbe, annyira... ismerős...
Az iskolának rendkívül szigorúak a szabályai a vérfarkasokra nézve. Elfogadtam, na nem mintha lenne más választásom, mint hogy elfogadjam. Nem is tehetek mást, ahogyan mások sem, így hát ez van, lenyelem a békát. El kell nyomnom magamban azt, ami vagyok, de egyszer idővel majd más világ lesz, amikor majd nem kell rejtőznöm azért, mert az vagyok, ami. Egyszer majd minden más lesz hinnem kel ebben és hogy nem kell majd félnem, hogy mit gondol más, ha rám néz, ha megtudja, hogy ki vagyok. Egyelőre viszont innom kell a bájitalt, ami még mindig nem a kedvencem. Elnyomja ugyan a bennem szunnyadó vérfarkast, de csúnyán ki is veszi az erőmet. Arról már nem is beszélve, hogy ezekben a napokban még az alvás is alig megy. Nem csoda, ha napközben olyan vagyok, mint akin átment az úrhenger... kétszer, plusz megcincálta egy falkányi vadkutya. Úgy döntök nem is próbálkozom alvással. Már kora este sem tértem vissza a szobámba, inkább döntöttem úgy, hogy sétára indulok, hogy egy kicsit... mondjuk úgy tesztelem azt, ami vagyok. Volt már rá példa, hogy máskor is megpróbáltam, mert miért is ne? Vérfarkas vagyok, az embereknél erősebb, plusz jó néhány állatfajnál is. Főleg persze vérfarkas alakban, de végül is emberi alakban sem vagyok éppenséggel gyenge. Gyorsabb és erősebb, mint az átlag és nem igen vagyok beteg, vagy sérült. Persze kivéve ezt a pár napot, amikor a főzet nagyjából mindent megpróbál kiölni belőlem, ami a farkasléttel kapcsolatos. Amikor elérem a célt a rétet a Tiltott Rengetegben, ahol már olyan sokszor megfordultam csak pár pillanat kell, hogy feltűnjön az ismerős morgó hang a hátam mögött. Amikor megfordulok ott látom az állatot. Nemes farkas, az egyik legnagyobb lehet az erdőben, ha nem a legnagyobb és legerősebb. Óvatosan közelít, a levegőbe szagol, én pedig kihúzom magamat. Nem hunyászkodom meg előtte, fel sem merül bennem, amire persze felborzolja a hátán a szőrt. Volt már erre példa, de rá fog jönni, hogy ki vagyok és akkor nem lesz baj. Kicsit megköszörülöm a torkomat, a hangom mélyebbé válik, ahogyan a farkas vonyítást imitálom. Szinte pont olyan, mint vérfarkas alakomban. Az állat azonnal megáll, felismeri a hangot, én pedig még mindig várok, amíg közelebb nem lépdel hozzám. Amikor csak pár méterre van tőlem már nem borzolja a szőrt a hátán. - Jól van, én is így gondoltam. Bár tudnánk beszélgetni is. - halványan elmosolyodom. Kinyújtom előre a kezemet, még csak le sem kell guggolnom, hiszen a farkas elég nagy, így is elérem a fejét bőven, amikor közelebb jön. Nem ellenséges, a farka behúzva, lefelé áll, ezzel is jelzi, hogy behódolt nekem. Ariellenek igaza van, van bennem erő, van bennem határozottság és képes lennék akár még irányítani is... Talán úgy, ahogyan minket régen Skyler, talán képes lennék egy egész falka felett hatalmat gyakorolni, ha egy ilyen méretes farkasra is hatást gyakorolhatok. Mégis megállok a mozdulat közben, amikor meghallom a fa reccsenését, a közeledő lépteket és természetesen a mellettem álló állat szőre is újra felborzolódik. - Nyugalom Maren, talán csak egy óvatlan diák. - csitítom az állatot, de valami miatt mégis morogni kezd, pedig nem szokása. Valamit érezhet az ismeretlen valaki felől, ami idegességre ad számára okot. - Ki van ott? És miért mászkál a Tiltott Rengetegben? - jól megnyomom az első szavát a helynek, hiszen tiltott, diákoknak nem igen kéne erre sétálnia, főleg nem olyanoknak, akik nem tudják megvédeni magukat. Persze mind azt hiszik, hogy képesek rá, de aztán rájönnek, hogy jobb lett volna, ha nem közelítik meg az erdőt soha többé.
♫ Rajzolj meg! ♫ ϟ Ruha ϟ Eltévedtél szöszi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Az éjszaka közepén riadok fel. Megint mintha hallottam volna. De az nem lehet, hiszen csak pár nap múlva lesz holdtölte, és én iszom rendesen a farkasölő bájitalt. Alaposan le is vagyok gyengülve tőle. Mégis, úgy érzem, hogy annyira ismerős ez a hang, amit nem tudok hová tenni. Farkasvonyítás volt. A Tiltott rengeteg felől jött. Lehet, hogy megint csak álmodtam? Összezavartak a régi emlékek? A fejemre húzom a párnát, ám pár perc dobálózás után felülök, és felöltözöm. Pulcsit húzok, és egy melegebb nadrágot. Belebújok a csizmámba, még olyan jó idő nincsen, hogy tavaszi cipőben mászkáljak. Mivel nem kell egyemistaként a lebukástól félnem, nyugodtan a fülembe dugom a walkmant, és elindulok kifelé. Ugyan találkozom azzal a morcos gondnokkal, de ő semmit nem tehet velem. Igaz, tiltott helyekre én sem mehetek, de nem kötöm az orrára, hogy az erdő a cél. Nincsen bennem félelemérzet, valahogy a sötét fák hivogatnak. Az átokból úgysem fogok tudni kigyógyulni, akkor elég, ha elfogadom, nem tudok vele mást tenni. Egy lassabb, andalító számot hallgatok újra és újra, nem szeretem ilyen tekintetben a változatosságot. A kazettán egyébként is csak hat szám, amiket az aktuális hangulataimhoz szoktam odatekergetni. Szőke hajam hátul csattal összefogva, picit fázósan ölelem át magamat a karommal, de nem baj, már egyébként is felébredtem. Az itt tartózkodásom pár hónapja alatt nem hallottam olyat, hogy a Tiltott Rengetegben valakit baleset ért volna, így tehát az a feltevés is ostobaság lehet, hogy az erdő mélyén vérfarkasok élnek. Én vagyok itt az egyetlen magányos ordas, és én sem változom át. Hiányoznak apáék, itt pedig még nem tudtam annyira beilleszkedni, noha a legjobb házba kerültem. Aurornak tanulok, mint apáék, de még nem érzem magamat olyan szinten felkészültnek, hogy meg is tudjam állni a helyemet. Még a zenén túl is hallom, hogy roppan egy ág, de oda sem nézek, biztosan egy őz, vagy ilyesmi, az erdőnek éjszaka vannak leginkább hangjai. A hátamat egy fának vetve behunyom a szememet, és dúdolom a számot.
