Isabella & Shanna

Totál egyetértően bólogatok, van, hogy egy irtó aranyos, jól kinéző srác nem mozgat meg valakit, hiába tesz bármit, és van, hogy valaki, aki a kialakított zsáner szöges ellentéte, de még is ott a vibrálás a levegőben. Ez már csak ilyen, az emberek furcsa teremtmények.
- Hú, fogalmam sincs. Tilos bemennünk oda a vízbe, végül is tényleg az ő területük de... Hát végül is, nem hiszem. Tudják, hogy Dumbledore kiakadna és nem hiszem, hogy újat húznának vele. Nem csal félelemből, tiszteletből se. - válaszolok, elmélázva, aztán nyújtózkodom egyet és eszegetek tovább.  Kicsit megvonom a vállamat az állatos dolgokra, lenyelem a falatnyi sütit, amibe belekezdtem, csak aztán válaszolok.
- Hát, persze, tisztelem a mágikus hatalmukat, de nem mondanám, hogy szeretem őket. Nem akarnék semmilyen mágikus lényt gondozgatni, növényt még talán. - elhallgatok, mert várom a válaszát, aztán a szemem elkerekedik és valóban kitör belőlem a nevetés. Persze nem őt nevetem ki, nincsen benne semmi gonoszkás él, vagy becsmérlő. Általában a másodikos-harmadikos kislányok szoktak lelkesen mesélni arról, hogy Hagrid mutatott nekik unikornist és milyen gyönyörű volt, de hát...
- Végül is, igazad van. Tényleg gyönyörűek. - mosolygom , aztán hozzáteszem. - És tényleg van komponensük. Bár... Jó példát hoztál, egy unikornist soha, soha nem ölnék meg, akkor se, ha vérét valami fantasztikusra lehetne felhasználni.
Persze ebből jön a kérdés, hogy milyen más állatot lennék képes tárgyilagosan megölni, ha valamire tényleg szükségem lenne, de ez túl szörnyű gondolat ahhoz, hogy ezen a szép napon folytassam. Mikor befejezzük az evést és már kellően ki pihengettük magunkat, pont elkezd feltámadni a szél és az égre sötét felhők gyűlnek. Kicsit elhúzom a számat, majd egy pálcaintéssel összepakolok, és talpra állok. - Gyorsan előzzük meg az esőt, induljunk.
És azzal szépen bebaktatunk a kastély eső-mentes falai közé. Éppen akkor csap le a vihar, amikor a lábunk az előcsarnok márványpadlóját éri.

Hallgatom az okfejtését a pasikról, olyan dolgokat mond, amikre muszáj felnevetnem. - Mi a baj a szeplőkkel? Diszkrimináció, hogy a lányokon cuki, a fiúkon csúnya. Szegény szeplős, vörösesszőke, vézn fiúk most már hiába vágyakoznak utánad. - viccelődök, aztán a tavi témára kicsit már megvonom a vállam.
- Jó, oké, nyilván nem akarok beugrani és elúszni hozzá, hogy megfojtson még út közben néhány területét féltő sellő. - mondom gyorsan, szinte védekezve, hogy nem vagyok én ilyen buta, nem ezt akartam. - Igen, őrá gondoltam. Tudom, hogy kemény fickó, de akkor is itt dolgozik, nem veszélyes, és csak ki tudnánk szedni belőle valamit. De most inkább együnk! - zárom le gyorsan a témát, az idő majd eldönti, hogy Bella csak jóindulatból akar-e velem tartani, vagy tényleg van-e kedve. Matlockkal konfliktusom sose volt, miért pikkelne rám jobban, mint bármilyen más diákra, elboldogulnánk vele.
A magot majszolgatom, de néhány szem ízorgia után lerakom és iszok néhány kortyot az egyik gyümölcsléből én is. Van narancs, alma, eper, és én utóbbit választom.
- Hát... - gondolkozom el, kicsit színpadiasan sóhajtva. - Nem is tudom. Annyira a Legendás Lények Ismerete nem az erősségem, így inkább, mint mágikus komponens gondolok rájuk. Ami kicsit csúnya, tekintve, hogy Hagridnak ők háziállatok, de... a sárkány a legértékesebb és rengeteg mindenre fel lehet használni, így azt mondanám. Vagy a Griff. Nomen est omen. - egy kis szünetet tartok, a da bum ts-nek, majd folytatom. - Miért, neked van kimondottan kedvenc lényed?  

Nem hagyom annyiban a pasi témát, bár már kissé félvállról érdeklődöm, hiszen jobban foglalkoztat a tó titka. - És akkor ki a zsánered? - teszem azért fel, majd jön a tó mutogatás, de a lány nem pörög rá annyira, mint amennyire reméltem. Jó lett volna, ha van egy szövetségesem, aki velem jön érdeklődni, de azért nem szontyolodom el látványosan. Csak kicsit elhúzom a számat, aztán megvonom a vállamat és elmosolyodom.
- Nem is tudom, butaság talán, de ha olyan ritka az az állat... szeretném tudni mi az. Hátha különleges. Hátha valamilyen bájital mágikus komponense. Vagy az utolsó komponens a familiárisomhoz. - magyarázom neki, és szerintem már ennyivel sikerül rávilágítanom, hogy mi van a háttérben. Nem csak tudni akarom mi az, hanem azt is tudni akarom, hogy mire jó, mit tud, miért van itt. Majdnem minden varázslényt fel lehet használni valamire.
- Persze nem azért akarom tudni, hogy mi az, hogy levadásszam és köpenyt csináljak belőle, ha a bőre, pikkelye, fene tudja mije láthatatlanná tesz, csak... Csak hátha valami igazán különleges. Téged tényleg nem izgatnak a bájitalok, se a legendás lények ismerete, ahj... - sóhajtok fel, teljesen lemondva arról, hogy velem tartson. Ha nem érdekli, nem kell, tehát lendületesen hátat fordítok a tónak és visszasétálok a piknikhez. Nem látszik rajtam megsértődés, nem is sértődtem meg, talán a szememben látszik egy pici csalódottság.
- Na, akkor térjünk vissza a kajához, még annyi minden van. - mondom gyorsan és azonnal nyúlok valami rágcsáért, ami egy kis ételhordóban pihen. Sajtos ízű kesudió, még életemben nem ettem ilyet, de ahogy ráharapok már érzem, hogy elképesztően finom. - Ó, te jó ég. - suhan ki a számon, és olyan "ezt kóstold meg!" arccal Bella felé nyújtom. De csak kínálásra, ki nem adom a kezemből, az tuti.

- Na jó, azért akkor még nem volt ilyen jó pasi, mint ma, azt szögezzük le. Nem csúúúnya... - mosolygok cserfesen, vidáman, persze komoly érzéseim nincsenek a srác iránt, ezek csak megállapítások, ahogy gondolom Isabella sincs nagyon ráakadva. Azt csak mondaná. Akkor lehet tudnék tenni az ügyükben. A párjára már csak hümmögök, persze figyelek én, csak felcsigáz a felfedezésem. Lehet, hogy ennyi idősen még nem kéne így rápörögni a dolgokra, de kit izgat, csak Isabella van itt, nem valami komolyabb karót nyelt brit, azoknak a társaságában merően máshogy viselkednék. Előjönne a tartás, az aranyvérűség, amire egyébként nagyon is büszke vagyok. Nem azért, mert több lennék azoknál, akik mugli születésűek, hanem azért, mert eléggé elképesztő, hogy milyen hosszú ideig tudom visszavezetni a családfámat.
A Tóra meredek megmerevedve, aztán Isabella kérdését hallva kicsit hátrapillantok. - Fogalmam sincs. De biztos vagyok benne, hogy a tanári kar nem jelentette be, hogy valamit betelepítenek. Talán titokban Hagrid tette volna? Vagy más? De Dumbledore professzor biztosan tud róla. Láttam a Trimágus tusa évében beszélni a sellőkkel, szerintem ha valami történik a tóban, arról ő tud. Szóval olyannyira nem lehet veszélyes. - fejtegetem ki a gondolatot, de azért megveszek azért, hogy tudjam mi is az és miért került ide. Tudásvágy, kíváncsiság, Hollóhátas vagyok és adatgyűjtögető.
- Szerinted van jogom csak úgy odamenni a Vadőrlakhoz megkérdezni Hagridot? Vagy Matlockot, mert ő a vadőr? - gondolkozom tovább, tanácsot várva, bár nem akarom Hagridot bajba keverni, ha esetleg Matlock nem tud róla és valami titkos engedéllyel került oda. Az tuti, hogy nem Trimágus tusa lesz, az éppenhogy jól sült el és egyhamar nem fogják megismételni.  

Kicsit feljebb húzom a blúzomat, a mellem alatt összekötöm és süttetem a pocimat, miközben beszélgetünk. A szendviccsel már végeztem is, annyira nem voltam még éhes, csak jól nézett ki. Kicsit mosolyogva válaszolok a kérdéseire, nekem kézenfekvő, de neki meglepő lehet.
- Egyedül mentem. Így nem sértek meg senkit, ha mindenkivel táncolok és nem egy embernél ragadok le. Maximum a fiúk párjait, de egy táncért csak nem sértődik meg senki. Ha csak nem egy Hisztis Mirtillel van dolgom. - mesélem, félvállról, mert hiába tűnök népszerű csajnak, azért pasikkal nekem sincs olyan sok tapasztalatom. Hosszú kapcsolatom sose volt fiúval, legalább is romantikus értelemben, egyszer-egyszer jártam srácokkal, de semmi túl komoly és legtöbbször nyugiban váltunk el. Tekintve, hogy mindig rengeteg emberrel vagyok, nehezményezték, hogy nem tudtak kisajátítani.
- Igen, Rebecca, de mindig Beccának becézik. - válaszolom, kicsit nem is odafigyelve, mert a pillantásaim elkalandoztak a Tó tükre felé. Kinyújtózkodom aztán hirtelen váltással felpattanok. - Na, érdekel, hogy mit akartam mutatni? - kérdezem mosolyogva, rejtélyesen, miközben lehajolok és összezárom a piknik kosár tetejét. Jobban nem pakolok össze, csak úgy ott hagyom a lepedőt, senki se fog ideszaladni és ellopni egy szendvicset. Vagy ha igen, egészségére. Szép lassan sétálok a tóhoz, a pálcám újra a kezembe csúszik. Azon a részen, ahol vagyunk, egy pici földnyelv belóg a tóba, csak 2-3 méterrel jobban, mint máshol, de akkor is jobb rálátás. A szememet kicsit összehúzom, próbálok fókuszálni, de talán több percbe is beletelik, ameddig a fürkészésből egy izgatott kiáltás lesz, a pálcámmal előre bökve.
- Arra! Nézd! - szólok hátra neki, de nem fordulok vissza, követem a helyet. Egy sötét, fekete árny körözik arra, nem lóg ki a víztükre fölé semmije, de még is látszik a selymes víz alatt az árnyéka. Egyértelműen nem tó polipjáról van szó, és nem is tűnik sellőnek. Bár az is furcsa lenne, ha azok közül valamelyik ennyire kijönne, ok nélkül, de ez valahogy túl sötét hozzá. Vagy vannak fekete sellők?

Én még nem esek neki a sütinek, de örömmel nézem, ahogy Bella befalja, aztán előkapja a vizet és iszik. Én inkább szendvicsemet nyammogom, de amikor nyújtja a vizet elfogadom. Nem azért, mert olyan nyílt vagyok, hogy meg se kottyan más után inni, hanem mert a grifffes lány után ivás nem igazán zavar. Vagyok jóba olyan csajszikkal és srácokkal is, akik azért nem ütik meg azt a szintet, hogy megtegyem, persze ezzel sose bántanám meg őket. Mármint nem mondanám ki, csak elutasítanám, hogy nem vagyok szomjas.
Majdnem elnevetem magam, amikor rákérdez Lee Jordanre, mondjuk persze, honnan is tudná...
- Igen, vágom, negyedikben el akart vinni a bálba, de nemet mondtam. - mondom, kicsit mosolyogva, aztán hozzáfűzöm. - De nem sértődött meg nagyon, azóta is jóban vagyunk. Ő tényleg nagyon ügyesen csinálta, lehet, hogy tippeket is ad, hogy hogy kéne felkészülni rá. Bár igazából a manővereken kívül csak követni kell melyik labda hol van és éppen ki ütlegeli. Na jó, és az a legizgalmasabb rész, amikor bemondják, hogy a Fogó észrevette a cikeszt. Onnantól mindenki kiesik a lelátóról úgy bámulja az eget.
Kicsit talán sokat dumálok és elkalandozok, de tényleg jó lenne bepróbálkozni. Azért az uncsi Hollóhátasra kicsit megcsóválom a fejem. - Egyébként Becca Jannings, aranyos lány, ügyes rúnaismeretekben, de a pályát tényleg elég uncsin olvassa. - vallom be, kicsit elmosolyodva. Nem vagyok vele olyan jóban, szóval egyáltalán nem veszem sértésnek, hogy Bella leszólta.

Megnyugtatóan rámosolygok és mikor a sütit említi, akkor benyúlok és kiveszk egy aprócska papírdobozt, amit felnyitok és felé mutatok. Jó, tömény, extra csokis brownie lapul benne, a kedvencem. És úgy tudom, hogy ő se utálja, ha igen, akkor... van olyan kedves Bella, hogy csöppet se bánkódik és nekem adja. Persze remélem inkább örül majd nekik. - Sütit is kértem. - jelentem ki az egyértelműt, aztán lerakom a plédre a dobozt, mert hát még se azzal kezdjünk. És igen, sok ember szokott körülvenni, de néha kell egy kis kikapcsolódás. Más embernek az a szoba magánya, nekem az, hogy csak egy emberrel találkozom. Rendben, szoktam egyedül lenni, néha a könyvtárban, meg persze amikor a naplómat vezetem.
- Hééé, ha akarnék a világ legjobb őrzője lehetnék. Mondjuk az oviban, egy csapat féllábú és félszemű gyerek között. - próbálom egészen komolyan befejezni a mondatot, de ahogy befejezem, felnevetek. Az, hogy van gyengeségem, éppen csak emberré tesz, ennyi az egész. Persze apám kiakadt, mert ő nagyon is ügyes őrző volt, de nem örökölhetem minden felmenőm minden erősségét, nem vagyok valami kitenyésztett lény. Lány.
Bella természetesen a sütinek esik neki, kicsit elmosolyodom, de én elkezdek bontogatni valami nagyon guszta olivás ciabatta szendvicset. Tudnak ezek a manók, ha akarnak.
- Szerintem jó lenne, persze azt se tudom, hogy egyetemistaként mennyire vehetem el a lehetőséget a fiatalabbaktól. De hát itt kezdtem a sulit, mindig is Roxfortos voltam, miért is ne...

Lehet, hogy pont megéreztem, hogy mikor van Bellának rossz kedve, vagy lehet, hogy pontosan tudtam, hogy Greg nekiment véletlenül, mert körülbelül fél óra múlva panaszolta nekem a harmadikon. Szegény srác bele van zúgva, de ahogy a közelébe ér kitör rajta a bénaság kór és tör, zúz, félrebeszél, vagy éppen leönti teával.
Mélyen a tó fülé hajolok, de a hatodik érzékem szól, hogy valaki közeledik, és még egészen távolról észreveszem Isabellát. Lelkes mosollyal integetek neki eltávolodva a tótól néhány lépést, majd végigpillantok rajta. Csini, mint igazából mindig. Én se panaszkodhatom, bár én az egyik iskolai egyenruhámban vagyok, talár nélkül. Persze ez sem olyan uncsi, ha a Roxfort hímzések csak combközépig érő rakott szoknyát díszítenek, és a blúzom sincs végig gombolva. Szóval olyan lezseren-sulis vagyok.
- Szia! - köszönök vissza és boldogan megölelem. Tényleg kedvelem őt, nem csak azért barátkozom vele, mert tudom, hogy ígéretes gyógyító lehet belőle. Ennyire nem vagyok nagyapám unokája. Amit persze nem is igazán szoktam reklámozni, bár a mai diákok vajmi kevesen ismerik amúgy is.
- Igen, tök jó, hogy így kisütött a nap, egy órája még kicsit aggódtam, hogy borús lesz. - vallom be, mert hát még is csak Angliában vagyunk... vagy skóciában... szóval a lényeg, hogy az időjárás változó.
- Jajj, ne csináld, úgy is tudod, hogy nem én csináltam a saját kezemmel, csak meg kellett fognom és kihozni. - nevetem el magam kicsit, mikor elhúzza a száját. - Amúgy gondolkozom, hogy ha már bekerülni nem sikerült kviddicsbe soha, a következő meccsen megpróbálok kommentálni. Mit szólsz?

Könnyed, kecses léptekkel sétálok a birtokon, sehová se sietek, hiszen tudom, hogy valamivel korábban indultam, mint kellett volna. Isabellának akarok kedveskedni egy kicsit, mert néhány hete alig beszéltem vele, pedig igazán kedvelem, sőt, a barátnőmnek is tekintem. Mivel felette járok egy évvel, ezért közös óránk nem nagyon van, étkezéseknél meg úgy tűnik eléggé váltjuk egymást, de a folyosón elkaptam egy griffest, és a kezébe nyomtam a halvány levendula illatú papirosra írt levelet.

"Szia Bella!
Van kedved szombaton, egy óra körül kijönni velem a Fekete-tóhoz? Valamit mutatni akarok, és jó lenne kicsit dumálni!

Shanna"

Persze erre lehetett volna az is a válasz, hogy nem, de ha végül felültet, akkor magamban fogyasztom el a hangulatos kis pikniket, amit összeüttettem a házimanókkal. Kockás terítő, fonott kosárka, benne szendvics, gyümölcs, innivaló, egy kis édesség... a szokásos. Mikor elérek a tó partjához, elkezdem megkerülni és megállok egy vízfülé lógó fűzfa mellett. Leterítgetem a plédet és lerakom a kosárt a közelébe. Otthagyom a cuccot és pálcámat kivonva szépen lassan közelebb megyek a vízhez. Fő az óvatosság, ugyanis nemrég eléggé furcsa dolgokat láttam ebben a vízben...