Hermione és Ron - A nagy egymásra találás

-Na és? És ezzel mágikus energiával és ráható bűbájjal ruház fel? Látszik annyira nem ismered a bátyáimat. - Oké, kicsit túlságosan is feldühödtem, és észbe kapva halkítottam a hangomon majd sóhajtottam egy nagyot. Hermione nem akarja bevallani még magának sem, hogy igazam van. Fredék rám hallgatnának utoljára, ha már minden élet kipusztulna a világon még akkor is megfontolnák, hogy rém hallgassanak. Nem akarok veszekedni vele, teljesen mást szeretnék tenni vele, aminek az esélye már vagy ezer éve elszállt. Ahelyett, hogy tökösen bevallanám neki, hogy még mindig szerelmes vagyok belé inkább leállok veszekedni vele a bátyáimról, tiszta romantika, nem?
Már olyan rég volt, hogy Hermione kiadta az utamat, pokolian éreztem magam hetekig vagy hónapokig már magam sem tudom, akkoriban az idő teljesen összemosódott körülöttem és azt se tudtam nappal van vagy éjjel. Aztán szép lassan begyógyult a seb és képes voltam lélegezni, járni, beszélni anélkül, hogy attól tartottak volna, hogy azonnal meghalok. Utána jött Bonnie és minden megváltozott, szívemmel Hermione-t szerettem, szerintem mindig is így volt, Bonnie azonban feledtette ezt a fájdalmat, jó volt vele lenni, annyira más volt, mint Hermi, teljes ellentéte és épp ezért éreztem vele olyan jól magam. Aztán ez is véget ért, éljen a szerencsém.
-Jól van...jól van, nem adom fel, csak hagyjuk ezt a témát. - Emelem fel a két kezem védekezésül. Kezdem úgy érezni, hogy Hermi már rögeszmésen ragaszkodik ahhoz, hogy a srácokat meglincseljék a poénjaik és trükkjeik miatt. Majd max figyelmeztetem őket, hogy egy darabig húzzák meg magukat, mert robbanni fog az a bizonyos bomba és Hermione elkapja őket. Ámbár Én még mindig úgy vélem semmire sem fog menni a fiúk ellen, egyszerűen megállíthatatlanok. Még a tanárok nagy része is teljesen oda van a trükkökért és eszük ágában sincs a fiúkat letiltani róla. Eredendően egy vesztes harc ez, de majd megpróbálkozom valamivel hatni rájuk, mondjuk egy sárkánnyal ami seggbe harapja őket ha valami újabb pénzkeresései akcióba fognak.
-Ezek a szabályok hülyeségek, na nem mind, de akad, csak szórakoznak, senkinek sem esik komolyabb baja és ha vannak olyan hülyék, hogy ezért fizetnek, akkor vessenek magukra. - Oké, szerintem most totál kivívtam Hermi haragját, basszus, jobb lett volna ha hallgatok, még azzal baj sosem volt. Most alighanem leharapja a fejem és akkor ugrik a kviddics karrierem.
Ám a beszélgetés hirtelen más fordulatot vesz, kissé kényesebbé válik, rég nem beszéltünk kettőnkről, nagyon rég. Bonnie felbukkanása pedig csak még inkább nehezít ezen az egész társalgáson.
Muszájnak érzem, hogy elmondjam neki, egyszerűen csak akarnia kellett volna, hogy vele maradjak, hogy ideje legyen rám, de akkoriban a vizsgán kívül semmi más nem érdekelte. Bántott, de képes lettem volna akár második is lenni a fontossági listáján, de nem, Ő azt választotta, hogy inkább hagyjunk fel az egésszel és így könnyebb lesz...ja, marhára.
-Pont neked ne sikerült volna a vizsga? Hermione, megmerem kockáztatni, hogy Dumbledore tudásánál is több rejlik benned, Én is átmentem, pedig Én hülye vagyok. - Érvelek és szerintem helytállóan. Hermione az utolsó ember a földön aki megbukna ezeken a vizsgákon, kicsit több önbizalom is szorulhatott volna bele.
-Ja, összejöttünk aztán szétmentünk.Ilyen ez. - Vonom meg a vállam, igazából már nem bánt a dolog, túltettem magam az egészen, jó volt míg tartott, most, hogy vége képes voltam összekanalazni magam. Hermione után azonban továbbra is keresem a részeimet, mert nagyon elbújtak a kis huncutok.
-Igen, újra akarom kezdeni. - Mondom határozottan és a kezemmel végig simítom az arcát, bár remeg a kezem mégis igyekszem uralkodni magamon és nem helyben összeomlani.
-Működhet, de ahhoz mind a ketten kelleni fogunk. - Mondom halkan, de tekintetem nem veszem le szemeiről. Annyira szeretném, ha jobbra fordulnának a dolgok. Minden helyzetben én vagyok a mókamester, a dilis Weasley, a komolytalan, de ebben nem, Hermione túl fontos nekem.
-Olyan gyönyörű vagy. - Bukik ki belőlem hirtelen, ettől pedig úgy elvörösödöm, hogy a hajam színe egy az egyben megegyezik az arcom színével, klassz. Igazi kaméleon lettem.

Hermione az egyetlen, aki nem hiszi el, hogy az ikrek semmibe veszik a véleményemet. A legkisebb fiú vagyok a családban ez pedig már csak azért sem jó, mert Fred és George mióta csak megszülettem trükkjeik első alanyaként kezel. Ha véleményt nyilvánítok csak magamra haragítom a két trükk mestert. Nem az, hogy nem akarnék tenni valamit, mert de..csak hát nem menne úgy sem. Rám nem hallgatnak, előbb hallgatnának egy beszélő béka szavaira, mint az enyéimre. Meg valahol azt sem értem Hermione miért akarja annyira megfékezni a fiúk szórakozását, még komoly baj nem lett belőle és lássuk be, viccnek sem utolsó amit néha művelnek. A tanárok bár ellenzik azért néha látom Dumbledore-on, hogy megmosolyogtatja pár felháborító tett. Igenis van humorérzéke az öregnek. Egyedül Hermione ennyire humortalan. Csak annak nincs oka nevetni, akin tesztelik az újabb találmányt, de nagyjából még a teszt alanyok is hahotáznak a végeredményen, akkor meg hol itt a gond?
-Most akkor engem hibáztatsz? Ha neked nem fogadnak szót, nekem miért tennék? Mivel lennék Én több nálad? - Jó-jó, a testvéreim, de ez még csak még jobban alattam ássa a fát mivel annál inkább nem hallgatnak rám.
Segítenék Én neki...még úgy is, hogy utána Fredék rajtam vernék le..de hát semmi aduász nincs a markomban ahhoz, hogy véghez vihessem a tervet..
-Pont az a gond, hogy a bátyáim, nem figyelnek rám, mellesleg meg, miért is volna helytelen pár mű hányásos bogyó vagy esetleg hasmenést okozó drazsé? - Kérdem Én, mert hát szerintem ezek maximum csak jó praktikák, de hogy helytelenek vagy éppen veszélyesek lennének..kétlem.
Végül szinte leszedi rólam a pólómat és mind a ketten zavartan állunk egymással szemben, Én mert félmeztelenül állok előtte Ő meg mert..na ezt nem tudom, de Ő is zavarban van, mert látszik az enyhén szeplős arcán a megjelenő pír...hm..gyönyörű, de hát mindig is annak találtam, gyönyörűen idegesítőnek. Eleinte inkább idegesítőnek aztán végül megbarátkoztam ezzel az állandó parancsolgatással és végül bele is szerettem...de hát hiába, kiadta az utam, aztán jött Bonnie, megint egy újabb csalódás, így megy ez.
-Nincs mit sajnálni rajta. Megtörtént. - Most erre mit mondjak? Igazán együtt se voltunk, nem szerettem és Ő sem engem. Ez csak szenvedély volt, mert szeretni Én még akkor is Hermit szerettem meg hát most is, bár ezt így kimondani nem mondhatom neki, Ő már nagy valószínűséggel nem így érez régen, pech, kicsit belebolondultam.
A toppon elnevetjük magunkat, nincs az a galleon mennyiség amennyiért Én ezt felvenném magamra, kizárt dolog...bár a R.A.V.A.SZ eredményekért...nem, még azért sem.
Ekkor azonban Bonnie jelenik meg, mint valami nem várt viharfelhő. A becézgetésre már tényleg elfancsalodok, basszus, ezt a szívást, direkt csinálta, mert tudja, hogy bele vagyok esve Hermione-ba. Csak lehuppanok a kanapéra és a tenyereimbe temet az arcom.
-Én is sajnálom, hogy akkor szét mentünk..pokolian szar volt, hogy rád se nézhettem anélkül, hogy ne jusson eszembe, hogy több is lehetne köztünk...a tanulás meg..nem az, hogy nem tudtam megérteni, de nem hiszem el, hogy nem tudtál valamelyest időt szakítani rám, ha akartál volna tudtál volna. - Szontyolodom el és nem nézek rá, nem megy, szeretném megérinteni..de hát nincs nekem jogom hozzá.
-Igazából nem, nem mindegy, nekem nem mindegy! - Most már rá nézek, egyenesen a szemeibe. Bárcsak volnék oly bátor, hogy meg is csókoljam, de Én nem vagyok olyan, mint a többiek..Én egyelőre a szavakkal próbálkozom..

[You must be registered and logged in to see this image.]

♫ Zene ♫

Aktuális viselet

Made by

Ron & Hermione

Ron kifogására semmit sem mondok, indulataim helyett inkább csak egy sóhaj távozik belőlem mérgesen, semmi több. Jellemző, hogy meg sem próbálja, ezen lassan már meg sem lepődök. Persze, George és Fred elég makacsok, hajthatatlanok, még nekem sem sikerül lebeszélni őket a dolgokról, de Ronnál lenne pár fegyver, meg kell hagyni. Elsősorban a testvérük, talán tudna pár észérvvel hatni rájuk, még csak meg sem kellene erőltetnie magát. Nyilván ismeri az ikrek gyenge pontjait, amivel ideig-óráig ráhagynák az őrültségeiket. De nem. Ron meg sem próbálja, helyette figyelmen kívül hagyja a dolgokat, és velük együtt szórakozik. Bosszantott a dolog, hiszen – ha a fiú némileg határozottabban lépne fel -, akkor talán még el is érne velük szemben valamit, de a biztonság kedvéért meg sem próbálja inkább. Ennyit erről.
- Akkor tégy, ahogy jónak látod – vonom meg a vállam, de igenis rosszul esik számomra Ron mondata. Miért nem tesz úgy, mintha cseppet is meghatotta volna ez az egész? Jól ismeri a helyzetünket, tudja, mennyire nem boldogulok a testvéreivel, és azt is, hogy voltaképp miért olyan fontos számomra az, hogy gátat szabjak az idióta cselekedeteiknek. Prefektus voltam, bíztak bennem a tanárok, és mindenki azt várta el tőlem, hogy a Weasley-ikereket is kordában tartsam, ezt Ron is jól tudta, ahogy azt is sejthette, hogy mekkora nyomás nehezedik ilyenkor a vállaimra. Amikor Fred és George tettek valami olyasmit, aminek híre ment az iskolában, nem csak ők kaptak büntetést... Jó, én nem kaptam miattuk, de számomra már McGalagony professzor csalódott pillantási is bőven elég volt. Megbízott bennem, én pedig erre sem voltam képes. A híres Granger kisasszony, akinek a jegyei példaértékűek, nem képes arra, hogy megzabolázza a rendbontókat. Botrány! - Elvégre, csak a bátyáid, miért is hatnál rájuk?
Ron következő mondataira egy lesújtó pillantás a válaszom, miközben magamban igenis tisztában vagyok azzal, hogy teljes mértékben igaza van. Ezt viszont nem ismerhetem el nyíltan, hiszen akkor én is az oldalukra állnék, azt pedig nem szerettem volna.
- Hiába keresnek jól vele, ha nem helyes az, amit tesznek! - csattanok fel mérgesen, miközben a fiú lehajtott fejjel lép közelebb hozzám, de amint meghallja a hangom, összerezzen, majd ismét távolabb kerül előlem. Nem helyes, hogy rajta töltöm ki a mérgem, de mégis mit tehetnék? Fred és George nem olyan hülyék, hogy meghallgassanak, rájuk nem tudok hatni, és ahogy elnézem, Ronra sem. A fiú két tűz között van, nem szeretne egyikünk oldalán sem állni, ez látszik rajta, de mégis mit tehetne? Ha jót akar magának, állást kell foglalnia. Nekem már az is bőven elég lenne, ha nem reklámozná ennyire nyíltan az ikrek találmányait.
Amikor Ron végre – nagy nehezen levette a felsőt – egyszerre örültem a dolognak, és jöttem zavarba. Valamiért eszembe sem jutott az, hogy a fiú utána félmeztelen fog előttem állni, nem gondoltam bele a dologba. Pedig elég logikus volt, ami azt illeti, de kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy ezen törjem a fejem. Amikor szóba kerül az a Bonnie nevű lány, egy pillanatra megdermedek. Oké, én hoztam fel a dolgot, de nem igazán voltam biztos abban, hogy hallani akarom a dolgokat. Itt-ott belefutottam a pletykákba, volt aki konkrétan nekem mesélte, és evett is az ideg rendesen, de semmit sem tehettem, hiszen annak idején én adtam ki Ron útját, nem más. Hiba lett volna féltékenykednem mások előtt. Mérges voltam, de a mérgem inkább másban vezettem le.
- Ó, értem... Hát, sajnálom... - Ennyi a reakcióm arra, hogy Bonnie és Ron nemigen passzoltak össze semmiben sem, de valójában örültem a dolognak. Tudom, önző dolog, de én sem találtam a helyemet, amióta szétmentem a fiúval, és jól esett hallani, hogy ő is így áll a dolgokat illetően. Régen beszélgettünk már kettesben, főleg a magánéletünk nem került szóba sohasem, és annyira abszurd volt, hogy pont Ront faggatom erről az egészről. Ezért is örültem annak annyira, hogy némileg oldódott kettőnk között a légkör, amikor a kezem ügyébe akadt a rózsaszín ruhadarab, és most legalább szívből jövően mosolyoghattam.
- Jól mutatna rajtad – mosolyodok el szélesen, miközben megpróbálom Ront képzeletben a topba helyezni. Nem nagyon megy a dolog. Valamiért a kettő nem passzol egymáshoz, ami azt illeti. Arcomra fagy azonban a mosoly, amikor felbukkan a nemrég emlegetett lány is... Bonnie még női szemmel nézve is nagyon jól néz ki, és hát én mellette egy szürke kis paca vagyok tulajdonképpen, semmi több. Csoda, hogy annak idején Ron őt választotta? Aligha... Mindenesetre, gyilkos tekintettel kísérem végig, amint a lépcsőhöz vonul, a tigrises mondatára pedig Ron felé kapom a tekintetem. Lett volna köztük valami olyasmi is? Vagy mire véljem ezt a becenevet? Megkérdezni azonban már nincs alkalmam, nagy eséllyel nem is tenném, mindenesetre Bonnie amilyen hamar jött, olyan hamar el is tűnik a lépcsőfordulóban, Ron pedig komoly képet vágva huppan le a kanapéra, én pedig követem a példáját.
- Aha... - motyogom felhős képpel, és már egyáltalán nem izgat, hogy rajta van-e a felső, vagy sem. Viselje, ha annyira szeretné, nekem semmi közöm hozzá. Majd, ha Bonnie kéri, minden bizonnyal leveszi. Nagy eséllyel sokkal nagyobb örömmel teszi meg neki, mint nekem. Ron következő mondatára szívem szerint hitetlenkednék, de nem tudom eldönteni, mit kellene tennem ilyen helyzetben. Sajnáljam? Valamiért nem tudom, hiszen egy bombanővel volt együtt, még ha nem is tartott sokáig a dolog kettejük között. Nekem pedig ki jutott? Senki. Nem tudtam túllépni a kettőnk közt történt dolgokon a mai napig sem, és most az egyszer mindketten elég komoly ábrázattal meredtünk a másikra. Ron számáról ez elég szokatlan cselekmény volt, általában nem szokott ilyen képet vágni, én legalábbis nem sűrűn láttam ilyennek. - Én sajnálom, hogy szét kellett mennünk annak idején... - hozom fel végül a dolgot, miközben leteszem magam mellé a rózsaszín ruhadarabot, melyet pár perccel ezelőtt még feltett szándékom volt a fiúra erőltetni. - Csak tudod a vizsgák, a tanulás, meg miegymás... Prefektus vagyok, a jövőm múlik ezeken, nem vehetem félvállról a dolgokat, te pedig ezt nem tudtad elfogadni.
Ron hibája? Nem. De nekem az évek alatt sikerült a fiúra hárítanom a dolgokat, hogy ne tűnjek annyira rossznak mások szemében. Igen, előbbre helyeztem a tanulmányi eredményeimet a fiúnál, és ezt már volt alkalmam megbánni az évek alatt. Hiányzott, nem is kicsit, és még a mai napig is fájt másokkal látni.
- Ma már nagy eséllyel máshogy alakulnának a dolgok, de már mindegy, nem igaz? - Halovány mosoly jelenik meg az ajkaimon, noha legszívesebben a fiú nyakába vetném magam, és sírva vallanám be neki, hogy mekkora ballépésnek tartom az akkori döntésemet. Minden sokkal könnyebb lenne, ha Ron mellettem állna, és támogatna a döntéseimben. Semmi se lenne ennyire bonyolult.

Kicsit a hajamba túrok idegességemben. Én hiába is próbálkoznék szót váltani az ikrekkel úgyse lenen semmi értelme, ezt igazán érthetné Hermione is. Ha az ikrek valamit a fejükbe vesznek az biztos úristen, hogy úgy lesz, amúgy meg az egész nem olyan komoly, pár vicces trükk, még senki nem szenvedett maradandó károsodást, max kapott egy egyhetes hányásos cuccit és ki se tudott kelni az ágyból, viszont azt mondta, hogy legalább egy hétig nem kellett csinálnia semmit, akkor hol itt a gond? Meg hát, Hermione-nak ezt nem merem elmondani, de van amikor Fred-éktől kapok pár hányást vagy egyéb görcsöket okozó szert és nem is vagyok Én olyan gyakran beteg, csak a bátyók besegítenek...
-Hermi...nem hiszem, hogy ez sikerülne, inkább nem, jó? - összébb húztam magam, felkészültem arra, hogy kifog törni a jól ismert Granger vulkán, megállíthatatlan irammal fog elcsapni.
-Ezt azért te sem hiszed el, fognak boldogulni, már most olyan jól keresnek ezekkel a diákok körében, hogy simán abbahagyhatnák a sulit, de nem teszik, mert jó a bevétel forrásuk a Roxfortban! - Ekkor esik le, hogy az ikrek oldalán állok Hermione oldala helyett, elszégyenlem magam és odalépek hozzá.
-Bocsáss meg, igazad van. - Hajtom le a fejem majd mégis hátrébb lépek. Csak mert jó mókának találom a srácok trükkjeit valahol igaza van Hermione-nak is. Persze nem ennyire komoly a helyzet, mint Ő gondolja, ez azért túlzás.
A pólómat így is úgyis leakarja szedni rólam, magamban mérlegelem, hogy melyik is a jobb, ha Ő tépi le rólam..khm...vagy, ha magam veszem le. Végül amellett maradok, hogy leveszem Én, bár azért még mindig úgy tartom, hogy bárki jöhet pont akkor, amikor leveszem.
A pólót lekaptam magamról és odadobtam neki, mintha elpirult volna amitől elvigyorodtam. Talán vagyok még rá valamilyen hatással? Áhh..nem hiszem, azért már rég volt mikor szétmentünk..mondjuk Én azóta is gondolok rá, de még mennyit. Meglep a kérdése és kicsit meg is döbbenek, nem is igazán tudom hirtelen kiről van szó aztán leesik..Bonnie. A szőke, alacsony Griffendéles lány, akivel aztán csúnyán elváltak útjaink.
-Bonnie-ra gondolsz, egy ideig együtt voltunk aztán...nem illettünk össze..ennyi. - Nem is igazán volt ott szerelem, az Én részemről sem, Charlene-nál is azt hittem, hogy szerelmes vagyok, de nem, egyik sem volt még közel sem hozzá. Hermione-t szerettem és szeretem, csak hát Ő inkább tanulni akart és akar, az a fontosabb neki, nem Én..remélem ez fog változni, szeretném, ha változna.
-Nem gondolod, hogy felveszem..azt. - Mutattam a rózsaszín toppra és alig kellett egy perc és hatalmas nevetésben törtem ki. Ez már annyira abszurd hogy nem bírtam ki nevetés nélkül. Itt állok a volt barátnőm előtt félmeztelenül és egy rózsaszín topp vár arra, hogy felvegyem, kizárt dolog.
Mikor már kezd alábbhagyni a nevetés betoppan Bonnie és lefagy a vigyor az arcomról. Meredten nézek rá, mesterkélt arca és kuncogása nem sok jót sejtet, mikor kimondja, hogy Tigrisem...hát elfehéredem, ezt most miért kellett Hermione előtt??
Nem tudok mit mondani és inkább odamegyek Hermione-hoz és a pólómat ismét magamra rángatom.
-Bocs az előbbiért, vannak még viharfelhők. - Motyogom. Egyszerűen lehuppanok a kanapéra és fejemet a tenyerembe fektetem.
-Azt tudnod kell, hogy már nem szeretem..azt hiszem sosem szerettem, de Ő sem engem, fene se tudja mi volt köztünk. - Mondom majd ránézek, eltűnik a szokásos humoros Weasley, most komoly vagyok, rohadt komoly.

Oké, eszméletlenül hülye vagyok, ha azt hittem jó ötlet Fred-éknek segíteni kampányolni. Na persze mindaddig ez klassz ötlet is volt, de most szembesülni Hermione-val és a híres haragjával már a legesleghülyébb ötletnek tűnik a póló meg úgy az egész. Aki kihívja Hermi haragját az halál fia, és ez nem vicc, az ikrek nem tudják kivel szórakoznak.
Hozzám vágta a papír galacsint amit széthajtogattam és elolvastam, oké, piszok rosszul időzítek, de elvigyorodtam miközben olvastam, persze azonnal leolvadt a vigyor a képemről, de hát tuti hogy meglátta. - Csak viccelsz ugye? Én? Hatni rájuk? Előbb hallgatnak egy elefánt fülű nyúlra, mint rám. - Hőköltem hátra. Ez kész vicc, az ikrek sose hallgatnának rám, ha anyára és apára sem, akkor rám semmiképp sem. Főleg, hogy imádnak belőlem viccet csinálni.
-Lehetne, hogy ne viselkedj úgy, mint Anyu? - Most rajtam volt a sor, hogy azért kicsit felemeljem a hangom. Anya épp elégszer oktat ki, nem kell, hogy még a barátnőm...akarom mondani, hogy Hermione is a nyakamra szálljon.
-Ez egy póló, azért van rajtam, hogy ne járkáljak meztelen felsőtesttel a folyosókon és hozzak frászt az elsősökre. - Mondtam védekezés képpen kicsit azért gúnyosan. Hermione lassan a második anyámmá válik, nem csodálom, hogy az ikrek igyekeznek felbosszantani. Anyával is mindig ezt művelték, most Hermione a soros.
A parancsoló hangja és a mellkasomat ért erős bökés hatására azért rendesen meglepődtem. - Ezt nem gondolod komolyan! Itt vagyunk egy nyilvános hely kellős közepén és vetkőzzek le? - Húztam fel a szemöldököm, valahol azért rendesen elpirultam, mert hát..csak. Végül mégiscsak elkezdtem lehámozni magamról a felsőt, ha egyszer Hermi valamit a fejébe vesz, akkor annak úgy is kell lennie, hajthatatlan boszorkány. Levettem a felsőmet és odadobtam neki. Most ott álltam előtte egy szál nadrágban és cipőkben.
-Jó rég voltunk már egy helyen kettesben. - Bukik ki belőlem. De tényleg így van, most pedig még csak egy felső sincs rajtam és vézna, alig izmos mellkasom itt riogatja a kaszás pókokat a sarokban. Vörös hajam egybeolvad a most már talán még sötétebb pírral borított arcommal. Két éve lett volna csak, hogy szakítottunk? Egy örökkévalóságnak tűnt..

Hatalmas nevetések közepette siettem a Griffendél torony felé. Elképesztő volt, ahogy az ikrek egy elsős kis kölykön kipróbáltak valami teljesen új "találmányukat". Szinte a könnyeim is folytak a nevetéstől, de a közönség többi tagja sem bírta száraz szemekkel a bemutatót. Valami sárgás-kékes habot kezdett az orrán fújni és a füléből meg valami rózsaszínes gőz kezdett kifelé szállni. Ahogy visszagondolok még mindig a nevetés üldöz. A festménynek elmondtam a jelszót és ahogy kitárult a titkos ajtó beléptem, pechemre még mindig az előbbi vigyor ült az arcomon, azonban Hermione-val szemben találni magam úgy, hogy közben Ő szinte vörös az idegtől..nem a legjobb választás. És még csak ekkor esett le, hogy a bátyáim egy galleon értékben megvásárolható pólóját viseltem...néha igazán átkozom a hülye fejem.
-Szia Hermione! - Intettem oda egy bárgyú vigyorral. Sosem díjazta Fredék üzletét és a kísérleti programjukat. Szinte mindent megmozgatott annak érdekében, hogy ezt az egészet abbahagyják a srácok, de hát Ők és a fejük lágyának benövése, olyan mese ez amiben egy cseppnyi igazság sincs. meg egyedül van azzal, hogy ez nem mulatságos, mindenki más jól szórakozik az újabb trükkök és kísérletek láttán.
-Mit csinálsz itt egyedül? - -10 pont a Griffendélnek Ronnak köszönhetően, ennél hülyébb kérdést fel tenni csak, hogy eloszlathassam a készülő vihart.
beletúrok furán vörös hajkoronámba. Hermi-vel nem igazán maradtunk ketten egy helyen azóta, hogy úgy döntöttünk jobb ha vége annak, amibe még bele sem kezdtünk igazán még hatodikban. Nem ment volna jól, ha akkor belevágunk, azóta ez fel sem merült kettőnk közt, de most, hogy ketten vagyunk ez eszembe jutott, az arcom is vörös árnyalatot öltött.
Igyekeztem közben a póló szövegét takarna így karba fontam a mellkasom előtt a kezem és vigyorogtam bambán. Vörös fej, hülye vigyor és meglepően feltűnő kartartás, tuti nem tűnik fel neki..persze.

Némileg reszketegen fújom ki a levegőt, majd egyetlen mozdulattal becsukom az előttem lévő asztalon helyet foglaló, súlyos könyvet. A könyv mellett pergamenek sokasága hevert itt-ott áthúzva, majd kijavítva, néha a lap aljára megjegyzéseket firkantottam, melyek talán hasznomra lehetnek a későbbiekben. Nincs az az Isten, hogy bárkinek bevalljam, mennyire megizzasztott ez a bűbájtan-dolgozat. Általában, ha jegyzetelésről van szó, könnyedén veszem az akadályokat, de most ez nem ment túl fényesen. A könyv össze-vissza említette meg a dolgot, így – amint rájöttem erre a kis trükkre – mindent leírtam a pergamen aljára, pontosabban jeleztem magamnak, mely oldalon mire bukkantam. Most pedig, három órával később, késznek mondhattam a dolgozatot. Összegyűrtem az összefirkált pergameneket, majd a kandalló melletti szemetesbe hajítottam őket. A kosár nagyot nyelt, majd jólesően böfögött egyet, minek hallatán elmosolyodtam. Magamhoz vettem a könyvet, és a letisztázott dolgozatot, majd elindultam a hálókörletek felé. A klubhelyiség már teljesen kiürült, tekintettel a késői időpontra, így hát úgy döntöttem, nekem sem ártana aludnom egy keveset, ha túl szeretném élni a tanórákat.
Lábam már az első lépcsőfokra helyeztem, amikor kellemetlenül ismerős felhívást pillantottam meg a hirdetőtáblán a szemem sarkából. Gyomrom összeszorult a balsejtelmek sorától, melyek szinte rögtön teret követeltek az elmémben. Úgy gondoltam azonban, jobb ha most járok a dolog végére, és nem halasztgatom reggelig. Felháborodva léptem hát le a lépcsőről, tettem le a kezemben tartott könyvet egy közeli asztalkára, majd a hirdetőtábla elé léptem. Szemeim szinte csak falták a sorokat:

                       

- Hát ez nem lehet igaz! - fakadtam ki döbbenten tátogva, miközben egyáltalán nem érdekelt az az aprócska tény, hogy valaki talán meghallja a dolgot. Fred és George éve óta hirdették már ezt a kis akciójukat, és mit sem sejtő elsősökön próbálták ki legújabb piruláikat, melynek én mindig megpróbáltam megálljt parancsolni. Eredménytelenül. Hiába a büntetőmunka, a temérdek pontlevonás, a dühös kirohanásaim, a fenyegetés, hogy mindent megírok Mrs. Weasley-nek, semmi sem használt. Semmi az égadta világon. Tanácstalanul toporogtam hát egy helyben, magamban latólgatva, mit is kellene tennem. Végül, tehetetlen mérgemben, leszakítottam a hirdetést a tábláról, majd a kandallóba hajítottam. Tudtam, hogy holnap reggel ismét ott lesz, de egyelőre nem tehettem semmi mást. Legalább addig is kevesebben látják a felhívást.