Főkarakter: P. Axelle Laroux
Teljes név: Peyton Axelle Laroux
Születési hely és dátum: 1981. február 1., London, UK
Csoport: Mardekár
Patrónus: Farkas
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: hatodév
Képesség: -
Mágikus adottság: -
Kiemelkedő tudás: Gyógynövénytan és Bűbájtan
Kihez tartozol?: Saját karakter
Jellemed kifejtése
Már egyetlen pillantásomból rá tudsz jönni, hogy milyen is vagyok. Hogy lenézően tekintek az emberekre, mert nem aranyvérűek? Ez valóban így van. És ki is spécizem őket magamnak? Ezt sem tudom letagadni sajnos, vagyis inkább nem sajnos, mert egyáltalán nem bánom. A szüleim büszkék rám, a házamban, s az egész Roxfortban ismerik a nevem és általában a hírem beelőz. Azt mondják, bunkó vagyok, és fennhangon beszélek, mire én csak meghúzom a vállam. Egyszer egy srác megpróbálta megtalálni bennem a belső szépséget, ami már úgy körülbelül ötévesen kimúlt belőlem. Mondanom sem kell, hogy pórul járt. Igazából valami beteges, gonosz módon élvezem, ha rossz véleménnyel vannak rólam és olyankor csak mosolygok és mosolygok. Örülök mások kárának, s a dühből táplálkozom. Persze az utóbbihoz hozzáfűzném, hogy nem a sajátomból, hanem a másokéból, de a tényen nem változtat.
Megjelenés
Csukd be a szemed, s csak és kizárólag a hangomra hagyatkozz, mely megfagyasztja benned a vért, ha meghallod. Tudni akarod, hogyan nézek ki, de nem láthatsz? Maradj nyugton és elmesélem…
Van az a lány egy mugli középiskolából, aki alig üti meg a 165 centimétert és hosszú barna haja van, amelyekhez ékesen csillogó barna szemek társulnak. Nekem tökéletesen megfelel, ha őt veszed például, ha rólam van szó. Szemöldököm nem olyan mű, s nem követi a legújabb trendet. Mosolyom széles, s fogaim rikítóan fehérek. Vigyázz meg ne vakulj, ha kinyitod a szemed! Arcom kissé kerekded, s azt sugallja, hogy milyen barátságos vagyok.
A fenéket! Haladjunk lentebb én azt tanácsolom. A nyakam tömzsi és hirtelen köti össze a testem többi részét a fejemmel. A vállam keskenyek, és ha nem bánod innen rögtön a melleimre ugranék, melyek formásak, ám nem túl nagyok. A hasam lapos, s a púpom is elég szép, szerencsére jól vágták el a köldökzsinórt anno, amikor a világra jöttem. A csípőm egyáltalán nem széles, ám mint a melleim, ezt is formásnak mondanám. A fenekem következik a sorban, amit páran laposnak mondanak, de én nem tudom hova tették a szemüket. A combjaim összeérnek, nincsen köztük rés és rövidebbek a lábaim, mint gondolnád.
Na most már felismersz majd az utcán?
Életed fontosabb állomásai
Azt mondják sírtam…
Azt mondják üvöltöttem…
Azt mondják magamból kikelve toporzékoltam, mikor életemben először megláttam Tudjuk kit. Ahányszor felidézem magamban az emléket az egész testem libabőrös lesz és megborzongok a félelemtől, amit akkor átéltem.
Aztán kiderült, hogy mindez csak egy álom volt. Félelemben éltem nagyon sokáig, mert otthon csak annyit hallok, hogy a Sötét Nagyúr visszatér, már készen áll, nem sok kell a végső összecsapásig. Először hihetetlenül féltem és nem tudtam, hogy mit fogok reagálni a dolgokra. Mi van, ha tényleg bekövetkezik, amiről a szüleim mesélnek nekem kiskorom óta? Ugyan nem hangoztatom, de Tudjuk ki idejében a szüleim a Halálfalók táborát erősítették és hűséges besúgói voltak a mindenki által gonosznak vélt, a rettegett Voldemortnak. A mai napig nem emlegetik fel, ha más is hallhatja, de hát egy olyan világban élünk, ahol nincsenek falak és mindenhol találkozhatunk kíváncsi szemekkel, illetve fülekkel. Sokáig nem akartam a nyomukba lépni, de aztán elkezdődött az első Roxfortos évem. A mardekárba osztottak be, ahová a szüleim is jártak anno az ő idejükben, aztán megismerkedtem az ottani diáktársaimmal, megismertem a mágiának a legsötétebb oldalával. Akkor már éreztem, hogy vonz a sötétség és gyökerestől fogva elszorítottam magamban minden jót. Többé nem akartam a békét, háborút akarok, hogy valaki olyan kerülhessen a világ élére, aki megérdemli. Megértettem a szüleim álláspontját és innentől kezdve a mai napig követem, s támogatom őket.
Pár hónappal ezelőtt elmeséltem az álmom apának, amiben láttam Őt. Egész kicsi kislány voltam, a szobám sarkában ültem és sírtam, míg Tudjuk ki anyával beszélgetett a folyosón. A kinézete tekintélyt parancsoló, szigorú és lenyűgöző volt egyszerre. Még sosem láttam senkit, aki ilyen lett volna. Hetekig kísértett ez az álom, s azt hittem ez a rideg valóság, minden nap verejtéktől tocsogva, lázasan, s sírva ébredtem fel az ágyamban. Valami visszatartott, valamitől féltem, ám a félelem átalakult rajongássá az évek során. Vajon igaz, amiről suttognak? Tényleg visszatér? Ha igen, akkor én a jobbján fogok harcolni a családommal együtt a varázsvilág legalja ellen.
••••
Immáron hatodik éve koptatom az iskolapadot a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Az évek alatt rengeteg szoros barátság alakult ki köztem, s a többi mardekáros diák között. Mikor idekerültem szinte már táncra pattantam, amikor kimondta a Teszlek süveg a házam nevét, mivel a szüleim, s más leszármazottaimat követem a sorban.
Rendkívül megkedveltem a hat év alatt a Varázslények gondozását, mivel lenyűgözőnek tartom ezeket a lényeket, ám mégsem kaptam sosem jó jegyeket erre a tárgyra. Talán csak nincs érzékem hozzá, ám a bájitaltan annál inkább megy, habár azt meg én nem kedvelem különösképpen. Azért meg kell jegyezni, hogy ez így eléggé furcsa, s csak a szememet húzogatom, amikor ebbe belegondolok.
Egyik nap azt mondta nekem az egyik hugrabugos csajszi, hogy gonosz vagyok és a pokol tüzében fogok elégni. Ebből több dolgot is lekövetkeztettem. Nem szerethetnek túlságosan a rivális házakban, ám nem is akarom, hogy kedveljenek, azt akarom, hogy féljenek tőlem. Bájos külső, romlott lélek. Aztán ha egy ilyen anonim leányzó megszólít, akkor bizonyára beszélnek rólam, ami jó pont, illetve a csaj hugrabugos, ami már alapból azt a képet festi le róla, hogy bolond, s én ezt a tényt csak meg tudom erősíteni.
Összességében bánom, hogy már csak kevés időm maradt a Roxfortban és rendkívül örülök annak, hogy hat év alatt nem pazaroltam az időm mihaszna sárvérűekre.