2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Maradj hű a Nagy Szellemhez"
Főkarakter: C.H. Teljes név: Jodie "Ejla" Bilgewater Születési hely és dátum: Tucson, Arizona, 1981. február 22. Csoport: Griffendél Patrónus: Angóra nyúl Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Hetedik Képesség: ~ Mágikus adottság: ~ Kiemelkedő tudás: Jólástan - Kiemelkedő, Bájitaltan - Tehetségtelen Kihez tartozol?: Saját
Jellemed kifejtése
Hol is kezdhetném? Mit érdemes rólam tudni? Avagy a sablonszövegek Kánaánja. Nem akarok senkit sem untatni önmagam bemutatásával, de ha már hozzá kell fogni, ám legyen. Az első, amit tudnod kell rólam, az az önzetlenség. Mindenkit tisztelek a maga módján és elismerek. Vajszívem van mindenkivel szemben egészen addig a pontig, amíg ki nem húzzák nálam a gyufát. Ritka esetekben fordul csak elő, nem kell telerakni a nadrágot, de jobb, ha vigyáznak velem, mert nem mindig vagyok képes fenntartani a jóságos arcot mások előtt. Nem megjátszásról van szó, de még a legvidámabb embereknek is akadnak rossz napjai, vagy épp olyan múltja van, ami tele van rettegéssel és fájdalommal. Igyekszem magamban tartani a törzsem átkát, mely ez idáig titokként lappangott mélyen bennem. A második tényező, amit jobb, ha tudsz, semleges jótevő vagyok. Hogy ez mit is jelent pontosan? Együtt dolgozok másokkal, segítek rajtuk, de különösebb kötődést nem fogok érezni senki iránt. Persze a barátok egy másik kategóriába tartoznak, ott színtiszta ragaszkodásról lehet szó. Nem szeretek csalódást okozni senkinek sem, végképp nem a barátaimnak, akik mellett kiállok bármiről is legyen szó. Sokan csak bemesélik ezt a dumát, hogy „jajj, én így megvédem a legjobb barátomat, úgy megvédem a másik barátomat”, aztán a végén elrettennek, mikor egy kicsit húzósabb helyzet jön szembe velük. Én nem ilyen vagyok. A népem által megtanultam, hogy a ragaszkodás és törődés nem egyszerű érzések, melyekkel nem képes fájdalommentesen együtt élni az ember. Meg kell tanulnia kezelni az elé gördülő akadályokat, még akkor is, ha akihez ragaszkodik az makacs módon ellöki magától. Néha attól kapjuk a legnagyobb pofont, akiben a legjobban bíztunk… Határozott vagyok, egy igazi törtető, ki eléri a célját bármi is gátolja meg benne. Ez érvényesül a védelmezésre is. Amolyan őrangyalként szolgálok, kinek a vállán sírhatsz, tanácsot kérhetsz és a segítségemet. Az indiánoktól sok mindent megtanultam. Füstölők, csörgők, rituálék, melyekkel szabadidőmben is foglalkozok. Lehet elsőre ijesztőnek tűnik, de amolyan sámánista hajlammal rendelkezek. A hálórészem tele van álomfogókkal, s a területet édes, fahéjillat lengi körül egy leheletnyi füstös beütéssel. A harmadik és egyben utolsó, extrovertált ember vagyok. Könnyen nyitok mások felé és szeretek ismerkedni. Ugyan ez az első évemre nem volt igaz, viszont mostanra sikerült annyira megnyílnom mások előtt, hogy élvezzem a társaságukat. Szeretek szerepelni, többnyire az indiános holmijaimmal együtt, illetve a furcsa, megrögzött sámánista szokásaimmal kergetek másokat az őrületbe. Nem ítélek el senkit sem, amiatt, ha nem ismerik a kultúrámat, de ha kritizálják, azért harapok. Persze képletesen.
Megjelenés
Barna haj, barna szem, barna bőr. Dióhéjban? Hogy egy kicsit jobban kifejtsem a külsőmet, kezdeném a szemeimmel. Sokan hasonlítottak már az ázsiai néphez, hiszen a szemeim enyhén mandula alakot öltenek. Nem tehetek róla, az őseim révén örököltem ezt a tulajdonságot, annak ellenére is, hogy a fehér amerikaiak is beléptek a képbe. A szemeim csokoládébarnák, mint ahogy azt a legtöbb őslakos amerikaitól megszokhattuk. Ajkaim teltek, amit időnként világosabb szájfénnyel kenek be. Valójában nem tudom miért, esetleg a divat miatt, ami újonnan söpört végig az országon, vagy szimplán azért, mert eper íze van? Szív alakú arcom van, hosszúkás orr, keskeny arccsont. A hajam nem túl hosszú, de nem is túl rövid. A vállam alá ér körülbelül, emellett sötétbarna színben ékeskedik a fejem tetején. Nem, nem fekete a hajam, hanem barna. De ezt hiába magyarázom, sokan nem képesek felfogni, hogy attól, hogy valakinek sötét a haja, attól még nem feltétlenül fekete. Persze bevallom, kiskoromban én is mindig azért ugráltam, mert különlegesnek hittem magam a „fekete” hajam miatt. A törzsünkben nem igazán akadt olyan, aki tagadni merte volna az öt éves kislány állítását, miszerint az ő haja fekete, mint az esti égbolt és kész. Azt hiszem nem egyszer sikerült megnevettetnem anyámékat a gyermeteg szövegelésemmel. Bőröm bronzos árnyalatot ölt magára, kissé olajbarna, de egyáltalán nem lehet összekeverni az afro-amerikaiak külsejével. Az alkatom sportos és kissé szálkás. Igyekszem kondiban tartani magam és néha mikor időmből telik, futkorászok párat a tó körül. Nem is tehetek mást, imádok enni. És ha valamire én azt mondom, hogy imádom, akkor ide vele dögivel. Rengeteget eszek és bevallom, néha bennem is felmerül a kérdés, hogy hogyan képes ennyi kaja elférni a gyomromban. Kész…varázslat! A ruhatáram általában lazább ruhákból áll, ujjatlanok, nagy mackóalsók és hatalmasra varrt melegítőfelsők. Sajnálom is, amiért leginkább az egyenruhát kell hordanom, az valahogy túl feszes és kényelmetlen. De hát… ami szabály, az szabály, nekem pedig együtt kell élnem a Griffendél színeivel ellátott nyakkendővel és társaival.
Életed fontosabb állomásai
Az indiánokat amerikai őslakosokként tartják számon. Ők voltak az igazi amerikaiak, míg Kolumbusz Kristóf be nem toppant a képbe. Mi voltunk az Első Nemzet, és ezt senki sem veheti el tőlünk. Az apacs törzs tagjaiként tartanak minket számon, azon belül is úgy hívnak minket, navahók. Ami eredetileg nem igaz, hiszen a két törzs eltér egymástól. Navahó társaink szokták magukat így hívni, illetve a laikusok sokagása, akik egyáltalán nincsenek képben a kultúránkkal és a múltunkkal. Az évek során persze a fehérekkel is keveredtünk, így nem mondhatom magamat tisztavérű indiánnak, de a külső és a szokások egyeznek. A sámánizmus nálunk mindennapos, s egyáltalán nem vetjük meg a mágia fogalmát sem. Mi mindenben hiszünk, nincs olyan képzelet, mely túl tudná szárnyalni népünk fantáziáját, hiszen mi magunk őrizzük szívünk mélyén a varázslatokat. Amikor szóba kerülünk, általában mindenkinek a westernfilmes indiánok jutnak eszükbe. Mokaszinokkal, gyapjúból készült ruhákkal, és őzbőrből varrt ingekkel. Nem is kell ragoznom a tollakat és egyéb állati fogakkal kirakott nyakláncokat. A mai világban viszont már mások vagyunk. Olyanok, akár a többi amerikai ember. Az állatvédők amúgy is neheztelnek a népünkre, amiért a múltban olyan sok állat esett áldozatul, csak azért, hogy mi ruhákat készíthessünk belőlük. De hiszen… nem ez van a mostani életben is? Kaszabolnak, nyilaznak, lőnek mindent, ami mozog, hogy a végén a kifutón díszelegjenek egy gebe liba nyakában. Visszakanyarodva a történetünkhöz, talán sokan nem tudják mi is áll igazán a hátunk mögött, az árnyékunkban, ahol minden egyes percben az az érzésed, mintha valaki figyelne. A népemet még évszázadokkal ezelőtt egy átok sújtott, mely a mai napig keseríti meg az apacsok életét. Nem maradtunk sokan, a népünk ugyan nincs kihaló félben, de sokan elmenekültek a territóriumunkból, azzal az indokkal, hogy nem képesek felnevelni a gyermekeiket egy szörnyeteg közelében. Hogy mi is ez a szörnyeteg? Miért pont a mi törzsünket átkozta el egy életre? Kigatilik. Egy kegyetlen, gonosz démonként ismert az indiánok között. Sámánokat karol fel és visz magával, hogy lelkeiket elszívva kapjon újra erőre. Egyszer láttam, de a képe beleégett az emlékezetembe. Karmok, hegyes fogak és az a fülsüketítő üvöltés, mely megrázta az eget. Ijesztő volt, mikor évente egy éjjel lecsapott a földünkön. Nem volt menekvés, egyszerűen nem tudtál elmenekülni éhsége elől. A legbölcsebb sámánjaink vesztek oda, velük együtt az anyám is. Egy meleg, nyári éjjelen történt minden. A farmunk békés és nyugodt csendbe burkolózott, az állatok aludtak, s minden indián egyenletesen szuszogott a hálórészlegükben. Egészen addig, míg Kigatilik meg nem jelent. A bestia tombolt, pusztított mindent, hatalmas karmát belevájta a kopár talajba, majd üvöltve jelezte népemnek az „etetés” idejét. Elzárkóztunk, ám vihar nem csendesült. Anyám, a törzsünk egyik legerősebb boszorkánya és sámánja állt ki a bestia elé. Azt hitte legyőzheti őt, de mindannyian jól tudtuk, hogy ez ostobaság. Amióta ez az átok elért minket, minden évben kiválasztott egy sámánt, hogy egy évig csillapítsa étvágyát. A mágia nem hatott rá, anyám mindent bevetett, de a végén ő is elbukott. Lelke Kigatilik testébe került és ott elveszett örökre. Hét éves voltam, nem értettem miféle világ az, ahol ilyen szörnyek születnek, csupán annyit tudtam, mindig lesz valami, amitől félnem kell. Anyám nyomdokaiba kell lépnem. Követnem kell azt az utat, amit ő is járt. Sámánizmus, mi is olyan nehéz abban? Az átok nem szűnik meg, a nyomomban lesz bármerre is megyek, de át kell vészelnem. Míg nem válok teljes értékű sámánná, addig a mágia útját kell követnem. Sosem állt távol tőlünk a varázslás. Ott lapult már régóta az ereinkben, a generációnk magvaiban, iskolákban és egyéb helyeken. Amerikába ugyanúgy eljutottak a varázs sulik, viszont sokkal kevesebb számban, mint Angliában. Apám tanácsára kilenc évesen Angliába költöztünk. Az átok ugyan csak a népünk földjét sújtja, a hátszelét még odaát is megéreztük a hideg brit anyaországban. Furcsa volt számomra a környék, de legfőképp a meleg Arizona hiányzott. A napsütötte reggelek, a lovak, a bárányok és a tyúkok, akikről nekünk kellett gondoskodnunk. Fájt beismerni, de nem éreztem otthon magam. Még csak barátokat sem szereztem az iskola kezdetéig, így mikor megérkezett az a bizonyos levél, kénytelen voltam az ablak mellé kuporodni és bámulni az elsuhanó fák hatalmas lombjait. Egy új világ várt rám, ahol biztonságban lehetek, és új varázslatokat tanulhatok. Képezhetem magam, hogy évek múltán képes legyek megtörni az átkot és megmenteni a törzsemet.
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jodie Bilgewater ~ 2016-05-17, 05:12
Elfogadva!
Hűha! Nagyon egyedi karakter és érdekes előtörténete van. Én szeretem az indiánokat! Remélem a játékok során az is kiderül mennyire sikerült beilleszkednie a közösségbe, én biztosan olvasni fogom. Kíváncsi vagyok mi lesz ha eljön az a bizonyos idő, amikor annak a démonnak meg kell jelennie. Vajon kifog rajta az iskola védővarázsa? Vagy már járt itt csak nem jutott be? Hogyan hozható össze a sámánizmus a varázsvilágunkkal? Sikerült? Mind érdekes kérdés és felvetés, ugye kapunk majd rá választ? Részemről nem tartóztatlak tovább, hiszen már foglalóztál is, csak a játék vár rád! Ezért hát, vigyázz, kész, játssz!!
Remélem a játékok során az is kiderül mennyire sikerült beilleszkednie a közösségbe, én biztosan olvasni fogom. Kíváncsi vagyok mi lesz ha eljön az a bizonyos idő, amikor annak a démonnak meg kell jelennie. Vajon kifog rajta az iskola védővarázsa? Vagy már járt itt csak nem jutott be? Hogyan hozható össze a sámánizmus a varázsvilágunkkal? Sikerült? 
Mind érdekes kérdés és felvetés, ugye kapunk majd rá választ? Részemről nem tartóztatlak tovább, hiszen már foglalóztál is, csak a játék vár rád! Ezért hát, vigyázz, kész, játssz!! 
