2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Csak egy félmosollyal rántom meg a vállam. Nem vagyok én olyan lehetetlen eset. Egyszerűen csak tudom, hogy milyen az életem és nem akarok ennek senkit sem kitenni. Nincs értelme. Nem bántok szándékosan másokat, és addig jó, ha nem alakul ki semelyik fél részéről se több. A másiknak azért rossz, mert nem szép dolog végignézni azt, hogy valaki, aki fontos neked elmegy, nekem pedig... Nem akarok valamit úgy érezni, hogy tudom, hogy el kell veszítenem. A céljaim, amiket meg akarok tenni mind egyszeri alkalmak. Egyszer megteszem és kész, nem kell utána búslakodnom, hogy többé nem tehetem, de egy kapcsolat, a szerelem... az egész más, az ennél sokkal több. - Miért? Úgy gondolod esélytelen lenne megtanulnod? Pedig remek tanár vagyok! - komolyan, igazán ügyesen tudok egyensúlyérzéket fejleszteni. Mondjuk ezt nem is csak a szörffel lehet gyakorolni, csomó más opció van rá, és ne hogy kihagyja csak azért, mert nem menne neki. Szerintem ki kell próbálnia és ha lesz rá esélye, akkor tegye meg. Hogy velem, vagy akárki mással, netán egyedül... hát az már az ő dolga. - Szóval ha iszom, akkor viccesebb vagy? Hm... - vigyorodom el egészen szélesen, és mondhatnám, hogy nem gondolom komolyan és csak húzom, de azt hiszem jelenleg nem vagyok már teljesen beszámítható. Bár a fene tudja... lehet hogy nem ártott meg egy kis whisky, de azért nem mondanám a dolgot biztosra. Nem tudom, hogy mennyire volt hatással rám a dolog, főleg azt hiszem én ezt nem is tudnám jelenleg eldönteni, maximum ő, az eddigi és a mostani viselkedésem összehasonlításából. Azért a válasza hallatán azt hiszem egy kicsit meglepődöm. Na erre nem számítottam és igazán nem hangzik valami jól. - Oh! - oké nem a legjobb reakció, de nem tudom, hirtelen, hogy mit is mondhatnék. Nincsenek szülei... ez nem valami kellemes. Nekem legalább vannak és nagyon figyelmesek és segítőkészek. Imádom a szüleimet, mindennél jobban. Nem tudom, hogy nélkülük hogyan tudtam volna kezelni ezt az egészet, de velük együtt ment, és megy a mai napig is. Talán nem a legjobban, mert elzárkózom dolgoktól, de... én így tudom ezt megoldani, és nem szólhat bele senki sem, hogy másképp tegyem. Az utolsó kortyokat is kiissza, ami nem kéne, hogy meglepjen. Nem olyan fiatal már, mármint nem tizennégy éves, vagy ilyesmi, sejthető, hogy volt már dolga lányokkal és nem is várok én választ, nem azért mondtam. Csak bólintok egy aprót. - De nincs semmi bajom, komolyan! - azzal a mozdulattal fel is tápászkodom és persze az első pillanatban sikerül kibillenni az egyensúlyomból. Oké... azt hiszem azért mégis csak talán jobban betett a dolog, mint ahogy számítottam rá. Megkapaszkodom a karjában. - Oké... segíthetsz. - bólintok végül mondhatni nagy kegyesen, de azért megjelenik egy halvány mosoly az arcomon. Nem ittam még, talán tényleg ez a mennyiség is sok volt, de nem baj... igazából jól éreztem magam.
//Én is köszönöm, és úgy mondom, akkor már, hogy eeez fer... - most figyelj! - ... teges volt! Jöhet a folytatás ^^//
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
- Oké, nem mondtam semmit, lehetetlen eset vagy! – csóválom meg a fejemet mosolyogva, és nem azért mondom ezt, mert megakarom őt bántani, csak egyszerűen… nem tudom, elképesztően ellene van minden fajta kötődésnek, és még ha egy alkalmi, semmit mondó kapcsolatba se akar bele menni, akkor… akkor fogalmam nincs mi lesz, de nem is az én dolgom ez, az ő élete, úgy éli, ahogyan akarja, nem biztos hogy neki az a jó, ami nekem, igaz? Sőt, biztosan nem, én pedig nem akarok neki azt mondani, hogy éljen máshogy, mert semmi jogom hozzá. Mindenkinek szívügye az, hogy miként éli az életét. Ha egyedül akarja, akkor…akkor élje egyedül. - Nem hinném, hogy ilyen sok felesleges időd lenne. – mosolygok rá. Na igen, lemerem fogadni, hogy évekbe telne az, mire megtanulnék szörfözni, a vízi sportokban nem vagyok otthon, talán az árvaház miatt, meg amiatt, hogy elégé későn tanultam meg úszni is. A vízzel soha nem voltam kibékülve, utálok úszni, de meg kellett tanuljak, mert a többiek folyamatosan csak cikiztek, szóval… mondhatni elvárás volt, de nem úszkálok, ha nem muszáj. Nem félek tőle, egyszerűen csak nem szeretek és kész, ilyen is van a világon, nem? Szóval a szörfözés már itt bukna egy jó nagyot, de ötletként nem rossz. - Szerintem inkább csak kezd hatni a whisky. – mondom széles mosollyal. Ennyire azért ez nem volt vicces, inkább csak a pia miatt találta ez ennyire mulatságosnak, de azért erre lehetett számítani. Ha még soha nem ivott életében, akkor…akkor a kevés is megtud ártani, szóval lehet, hogy hamarosan itt kell megálljt parancsolni, mert nem akarom őt teljesen leitatni, azért nem kis fejmosást kapnék a tanároktól. Az árvaházban is elégé tudtak emiatt büntetni, el sem merem képzelni, hogy akkor a varázslók világában miként működnek az ilyen kihágások. Nem voltam még részeg a suliban, de… de talán egyszer majd ez is bekövetkezik, viszont nem ma, ez biztos. – Nem, csak nincsenek szüleim. – rántom meg a vállamat egyszerűen. Na igen, így könnyű azt mondani, hogy nem kaptam soha fejmosást a szüleimtől, elvégre fogalmam nincsen hol vannak, vagy miért döntöttek úgy, hogy jobb nekem egy árvaházban. Talán már meg is haltak, kitudja, nem ismerem őket, és nem valószínű, hogy valaha is megismerem bármelyiküket. Van ez így, nem siránkozok miatta, egyeseknek még nálam is rosszabb helyzetük van, én még szerencsésnek mondhatom magam, hiszen az árvaházba befogadtak, felneveltek úgy-ahogy, mert azért lássuk be, nem éppen a magas fokú iskolázottságáról híresek az árvaházak. A szavai azért nem kicsit lepnek meg, bár…bár azért valahol sejtettem a dolgot, de attól még elégé megdöbbent a dolog. A kulacsot azért elveszem tőle és kiiszom belőle az utolsó kortyokat is, de nem tudok egyből megszólalni. Mégis mit mondhatnék erre? Hogy ne félj, majd bepótolod? Ha nem akar senkihez sem kötődni, akkor ez elégé esélytelen, szóval… - Mi lenne, ha itt hagynánk abba? Kezdesz kivörösödni amúgy is. Gyere, segítek felállni. – már ha kell, mert ha nem, akkor hagyom én őt, nehogy azt higgye, hogy mindent én akarok helyette csinálni. A whiskyt viszont itt hagyom, ha már a szárnyas lovaknak hozta, akkor a maradékot akár meg is ihatják, mi pedig… visszamegyünk a suliba, mielőtt még bárkinek is feltűnne a hiányunk.
//Köszi a játékot, fergeteges volt, mint mindig!Jöhet a folytatás?//
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-10-23, 23:11
Remélem is. Tenni fogok érte, hogy minél több minden megvalósuljon abból, amit elterveztem. Nem biztos, hogy sikerül, de ezért nincs sorrendem, mert nem tudhatom, hogy mi az, ami belefér majd és mi az, ami nem. Majd meglátjuk minden esetre. Egyelőre még csak tervezgetek, és szeretnék minél többet megvalósítani. Ha azt nézzük, akkor ma több is sikerült. Felültem egy hipogriff hátára és még repültem is vele, most pedig whiskeyit iszogatok és kipróbáltam egy játékot, amire eddig még nem került sor, bár nem volt fent a listán, de akár rajta is lehetett volna. - Szóval azt mondod, hogy alkalmi kapcsolatokba kellene belemennem? És ha akkor is meg van rá az esély, hogy több alakul ki belőle valamelyik fél részéről? Semmi értelme. - egyébként is, ha valamit még nem próbáltál, akkor legalább nem tudod, hogy hiányozna-e az életedből, én is így vagyok ezzel. Nem hiszem, hogy ki akarok próbálni akár csak egy futó kapcsolatot is, vagy egy csókot, mert akkor lehet, hogy... Mi van, ha érdekelne? Mi van, ha épp én lennék az, aki többet akar a végén? Nem kockáztatom ezt meg, eszem ágában sincs, mert aztán csak még rosszabb lenne tudni, hogy egy újabb valami esik ki az életemből, vagyis a halálomból... na szóval értitek. Jobb azzal a tudattal élni, hogy ezt sose próbálom ki, és akkor nem is fogom sajnálni, hogy nem tehetem még sokkal többet. Már így is rossz belegondolni, hogy ha vége a játéknak, akkor nem ehetek többé csokitortát, mert nem hiszem, hogy ilyesmi van odaát és szellemként meg nem kóstolgathatok meg semmit sem. - Persze, hogy tudok! Ha egyszer találkozunk a tengerparton, majd megtanítalak. - mosolyodom el. Persze lássuk be, hogy ennek nem valami sok esélye van, mert hát mikor mennénk mind a ketten pont tengerpartra és pont ugyanoda? Na ugye, szóval nem hiszem, hogy én fogom megtanítani szörfözni, de más megtaníthatja attól még. Remélem megteheti, mert amikor egy magas hullám tetején siklasz az szinte olyan, mintha repülnél és alattad nincs más csak az a hatalmas víztömeg, ami erős és veszélyes, de abban a pillanatban úgy érzed, hogy bármire képes vagy, még ezt is gond nélkül legyőzheted, és akár... bármit a világon! - Ha-ha, rendkívül vicces vagy! - nevetek fel, bár ez már lehet, hogy az italozgatásnak is a hatása, ki tudja. Igazából nem tudom, hogy az ilyesmi mennyi idő alatt hat, de az is lehet, hogy meg se tudom, mert nem fogom észrevenni, hogy mikor történik változás, mikor kezdek mondjuk lazábban viselkedni, vagy vihogni, mint a fakutya. - Olyan tökéletes gyerek voltál? - kicsit azért meglep a kijelentésével, de persze átveszem a kulacsot és meghúzom. Volt már rá példa, azért is elég szép fejmosást kaptam, hogy ez az egész megtörtént. Csak aztán rájöttek, hogy attól nem lesz jobb, no meg... van elég bajom, nem kell még tetézni is. Kicsit gondolkodom csak a saját kijelentésemen, de hamar beugrik. Ez inkább már kérdésnek minősül, kíváncsi vagyok talán, az amúgy is evidens, hogy ha még nem csókolóztam akkor... - Még soha nem feküdtem le senkivel. - jó talán az eddigiekhez képes egy kicsit óvatosabban pillantok rá, talán.
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
- Majd drukkolok. – mosolygok rá. Nem hiszem, hogy az én szurkolásomon fog majd ez múlni, de attól még kívánhatok neki sok sikert, meg minden egyéb mást, igaz? Életrevaló csaj, jó fej, remélem eléri azokat a dolgokat, amiket akar, hogy nem marad majd azon a bakancslistán semmi, ha eljön a vége, ami remélem minél később találta meg őt, mégse mondod azt egy embernek, hogy jöjjön el érte minél előbb, igaz? Oké, más tészta az, ha az ember mondjuk megélt már egy tekintélyes életkort, de ő még fiatal, és még sokat kell élnie, tapasztalnia, no meg sárkányháton is repülnie kell majd egyszer. - Aha, kellemeset a hasznossal. – vagy valami ilyesmi. Nem nyaraltam még soha, egyszer majd arra is biztos sor kerül, bár eddig nem mondom, hogy olyan nagyon befolyásolta volna az életemet, max kicsit rossz érzés arra gondolni, hogy egyesek már körbejárták a világot, míg én az árvaház padlóját koptattam és a falra karcoltam fel a nevemet. Ez amolyan hagyomány, minden gyerek oda véste fel a nevét, mikor lelépett. A neved, és még valami néhányas szavas dolog, akár tanács, akár rólad valami… én csak annyit írtam oda, hogy az élet csak most kezdődik. Az árvaház az csak egy… az olyan, mint valami sötét kalitka. És a felnőttkor a kulcs a zárhoz, hogy végre szabadon repülhess a nagyvilágban. - Oké, van hogy kialakul valami, de… de szerinted mire vannak az alkalmi kapcsolatok? – csakhogy valami normális érvvel álljak elő. A csók az csók, legalábbis én nem gondolok bele többet, egy csóknál szerintem azért több kell a szerelemhez, és nem változik az olyan gyorsan át, legalábbis biztosan nem varázsütésre lesz az ember szerelmes, én ebben nem hiszek. Én inkább azt mondom, hogy ez lassan alakul ki, elvégre mégiscsak egy nagy lépés, már ha az ember komolyan gondolja, mert ha csak szórakozni akar, akkor elég két másodperc is. - Szóval te tudsz szörfözni? De oké, a képzeletbeli listámra fel is írtam. – bólintok egyet mosolyogva. Na igen, a szörfözés nem hangzik azért olyan rosszul, bár én minden bizonnyal már ráállni sem tudnék, legalábbis jóval nehezebb lehet az, mint mikor valami tévéműsorban mutatják. Úszni is elég nehezen tanultam meg, ritkán találkoztam medencével az árvaházban, szóval a tóhoz jártam ki az órák után, és itt tanultam meg úszni. Úgymond a Roxfortnak köszönhetően nem fulladok bele a vízbe, egy újabb piros pont az iskolának. Örülök annak, hogy varázsló vagyok, mindent megváltoztatott az életemben, és a jó irányba tette mindezt. - Kóstolni ne is kóstold, szörnyen rossz íze lehet. – mondom mosolyogva, ahogyan beleiszok a kulacsba. Tudom én mire gondolt, csak kicsit szívom a vérét. Amúgy meg nem vagyok én dohányos, vagy valami, csak néha elszívok egy-egy szálat, az nem ugyanaz, mintha folyamatosan csinálnám. Amúgy is,büdös lesz tőle az ember, én pedig utálom a szagát, szóval inkább megpróbálom távol tartani magam tőle, de már próbáltam. - Még soha nem oktattak ki a szüleim. – oké, nem valami nagy kérdés, de ez jutott először az eszembe, és merem feltételezni, hogy élnek még a szülei, és nem árva, szóval… akkor biztos voltak már veszekedéseik, igaz?
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-10-22, 14:52
- Igen, azok vannak, aztán majd kiderül, hogy mennyi teljesül.- rántom meg a vállam egy félmosollyal. Na igen, ez itt a nehezítés, hogy nem lehet tudni, hogy ebből mennyi sikerül. És nem arról van szó, mint másoknál, hogy auror leszek-e, vagy sem, hogy az életem úgy alakul-e, mint szeretném, hanem hogy az időm véges és fogalmam sincs, hogy nem tart-e rövidebb ideig, mint amennyire szükségem lenne. Az is lehet, hogy gond nélkül élhetek még éveket, akár normálisan le is élhetem az életemet, de... egyáltalán nem biztos, hogy így lesz. Az a baj, hogy nem tudja senki, még a medimágusoknak sincs halvány sejtelmük sem róla. Persze ki tudja, lehet, hogy majd egyszer találnak valami ellenszert, vagy tartós gyógymódot, de ez is csak egy kósza remény, amibe nem érdemes kapaszkodni, mert bőven lehet, hogy aztán úgy se sikerül. - Végül is, akkor pótolhatod a nyaralást valahogy, bár azért ez így nem az igazi, de... néha kivehetsz egy-egy szabadnapot sárkányvadászat közben is. - jó-jó tudom nem vadászunk sárkányokra, rezervátumokban élnek, de azért érti a lényeget. Ha már amúgy is valamilyen szép tájon van az ember, akkor érdemes kihasználni és érdemes élni a lehetőséggel, hogy megnézd civilként is, és ne pedig csak mint aki épp ott dolgozik, ne csak kötelességből csinálj mindig mindent, mert annak azért lássuk be, nem sok értelme van. Nem lep meg, hogy az én kijelentésem után iszik. Helyes srác, várható volt, hogy minden bizonnyal voltak már kapcsolatai, ha nem is hosszúak. Igazából azt sem tudom, hogy most van-e, mert hát ki tudja. - De jelenthet... Nem tudom, egy csók se csak úgy történik, csak mert miért ne. Akkor van, ha két ember között mégis csak akad valami, akár vonzalom és az már bármikor átcsaphat valami több-be is, akár csak az egyik fél részéről. Ez... túl kockázatos. - talán nem is érti teljesen, hogy miről beszélek, de az épp elég nekem, hogy én értem, mit is akarok mondani. Kockázatos, igenis kockázatos egy csók, mert többet is hozhat, amitől én pont hogy nagyon is tartózkodni akadok. A következő kijelentésére átveszem a kulacsot is újra meghúzom. - Egyszer ki kell próbálnod a szörfözést, bűn kihagyni, de komolyan! - és ami a legjobb ebben a kis whiskey-zésben, hogy még csak nem is érzem azt, hogy ahogy esteledik a levegő is hűl le, pedig még azért annyira nem ittam vészesen sokat. A következőn viszont már el kell gondolkodnom, nem egyszerű, de olyan kell, amit ő már jó eséllyel csinált. - Még soha sem dohányoztam, se cigi, se semmi más, még csak nem is kóstoltam. - ha már gyakorlott italozó, akkor simán benne van a pakliban, hogy már ezt is próbáltam nem igaz?
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
- Az nem olyan nagy baj, mármint csak annyit jelent, hogy vannak céljaid. Másoknak még egy sincsen. – ez most nem rosszindulat, vagy lenézés, csak sima ténymegállapítás. Vannak, akik még felnőttkorukban sem tudják, hogy mégis mihez kéne kezdeniük magukkal, Andie legalább akar dolgokat, nem baj az, ha sok mindent. Szokták mondani, hogy a minőség a lényeg és nem a mennyiség, de mi van akkor, ha mondjuk a kettő azonos? Minőségi is, és sok is van belőle? Az már szinte egy kész csoda, igaz? És ha innen nézzük, akkor nagyon is jó az, hogy Andie ennyi minden dolgot szeretne az élettől. - Hát… bestiamester leszek, remélhetőleg sokat utazok majd. – begyűjteni állatokat és a többi. Kicsit emiatt is választottam ezt a szakirányt. Az árvaház miatt soha nem tudtam utazni, pénzem se volt, szóval a könyvek megvételével nagyjából ki is merültem, nyaralni még a legmerészebb álmaimban se mentem. Ezért is hangzott ennyire jól ez a bestiamester dolog. Azt csinálhatom, amit imádok, folyamatos veszély és még utazgatni is lehet a nagyvilágban, ennél többet aligha kérhetnék az élettől, mégis kérek. Én sokat szeretnék, sok jót, az árvaház miatt kimaradt jó néhány alap dolog az életemből, de már bepótoltam a legtöbbet, mondhatni ez az én bakancslistám, csak kicsit más változatban. A szavai azért meglepnek, mert… mert azért nem hittem volna, hogy még csak nem is csókolózott soha. De aztán végül letörlöm a meglepettséget és mosolyogva és meghúzom a kulacsot. – Én is remélem, hogy fogsz. És tudom, te ellene vagy ennek, de… egy csók az csak egy csók, nem jelent szerelmet. – a kettő azért nem ugyanaz, és hiába mondják, hogy minden a csókkal kezdődik, ez nem igaz, néha ez csak a végére marad. Csókolóztam már, és a legtöbb lányba nem voltam szerelmes, sőt, igazából még csak valami gyengédebb szál sem kötött hozzájuk, csak… csak nem is tudom, jó volt és kész, nem a szerelem miatt volt. – Még soha nem voltam a tengerben. – tudom, ez akár az előző kérdés is lehetne, de nem az, nyaralni külföldre mész, tengerünk pedig nekünk is van, én pedig még abban sem voltam. Egyszerűen csak valami olyan dolog kellett, amire iszik, mert hiába mondanám, hogy nem csináltam még őrültséget, nagyon is csináltam, és minden bizonnyal ő is, mert a látottak alapján szereti a veszélyeket ez pedig… jó, mármint a legtöbben félnek, felüdülés olyannal találkozni, aki szembeköpi a félelmet és végre a saját sarkára áll. Erős csaj, csak kissé fura egy-két dologban, de hát ki nem?
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-10-20, 16:53
- Én azt hiszem túl sok mindent akarok, aztán majd kiderül mi sikerül belőle. - rántom meg a vállam. Ez még nem elszólás igaz? Érthetem úgy is, hogy mi sikerül belőle a következő hatvan évben, annyi van átlag egy embernek még hátra, csak épp nekem akár az is lehet, hogy egy hét, nem lehet ezt előre tudni, ezért is jobb, ha előre gondolkodom. Irigylem őt, mert ilyen lazán tud gondolkodni, de persze nem tudhatom, hogy akkor is így lenne-e ezzel, ha hasonló helyzetben lenne, mint én. Mindenki máshogy kezeli a húzós helyzeteket, én így... de szerintem még mindig az én megoldásom a jobb, mint azoké, akik feladják és letargiába süllyednek. De ez most nem számít, mert egy újabb dolgot próbálok ki, még hozzá azt az italt, amit amúgy a lovaknak hoztam. Igazából nem gondoltam, hogy meg fogom kóstolni, de ha már ketten vagyunk rá, akkor miért is ne és legalább egy kis játékkal is fel lehet dobni, egy újabb olyan dolog, amit még sose próbáltam, pedig igenis vicces lehet, aztán remélem, hogy nem az lesz a vége, hogy nem tudok majd visszakóvályogni a kastélyba. Azért az elég kellemetlen lenne, ha úgy találkoznánk szembe mondjuk Pitonnal, hogy épp hangosan nevetgélünk a folyosón és próbáljuk lepisszegni a majdnem elkaszált páncélokat, amik zajosan dőlnek el a kövön. Igazából kíváncsi is vagyok rá, hogy milyen ez a Jack igazán, mert eléggé magának való figurának látszik így első ismeret alapján, aztán simán lehet, hogy tévedek, de a fene tudja. Meglátjuk a kijelentései alapján, no meg az enyémek alapján. Az első mondaton azért eléggé meglepődöm, de végül szépen átveszem tőle a kulacsot és meghúzom. Még mindig épp annyira éget, de talán már egy fokkal enyhébb a fintorom. Talán ezt is meg lehet szokni idővel. - Azért egyszer remélem eljutsz nyaralni. - jegyzem még meg, aztán talán csak egy pillanatig gondolkodom. Olyan kijelentés kell, amit ő jó eséllyel csinált, én pedig tuti nem és mivel helyes srác, minden bizonnyal... - Még soha sem csókolóztam. - ez sejthető az alapján, hogy mennyire ellene vagyok a szerelmi dolgoknak, de belőle nem nézem ki, hogy ne lett volna még senkije, hiszen mint mondtam helyes srác, és annak ellenére, hogy jobban szeret állatokkal diskurálni azért mégis csak lehetett már valami barátnője, vagy akármilyen próbálkozása.
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
- Hát… azt hiszem ebben én vagyok a hibás, mert nem akarok olyan vészesen sok mindent, amit ne tudnék a fejemben tartani. – mondom mosolyogva. Irigylem is őt azért, mert olyan sok mindent megakar tenni, de én sajnos nem így vagyok. Vágyom dolgokra, szeretnék sok mindent csinálni, de nem olyan sokat, hogy ne tudnám megjegyezni és írnom kéne magamnak. Amúgy is…nyomasztó szerintem a bakancslista, mintha várnád a halált, és nem élnél igazán. Legalábbis nekem ilyen érzésem volt, mikor én kezdtem bele, és gyorsan abba is hagytam. A pillanatnak élek, lesz, ami lesz alapon, nem akarok attól félni, hogy vajon mikor ér majd el a végzet. - Tudod, hogy értem. – mosolygok rá. Oké, veszélyesebb volt a hippogriff, ez tény, de attól még ihat alkoholt, főleg, ha eddig nem tette meg. Az alkoholistákat mindenki lenézi, amúgy okkal, mert elég szánalmas az, ha valaki a megoldás helyett inkább a feledésbe menekül, de az nem árt az embernek, ha mondjuk néha egy felest kitölt magának, mert jó tud az lenni. Az ember iszik akkor, ha… igazából mindegy, mindig talál valami okot arra, hogy juttasson a szervezetébe alkoholt, szóval a kérdés miértje az teljesen mindegy. Én nem szoktam inni, csak néha, bár az okát néha én se tudom, csak jólesik. - Igen, valahogy úgy. – azért zugivó nem vagyok, és nem is azért járok ide, hogy igyak, de megtehetném mondjuk. Egyszerűen csak jó ide kijönni néha, bejárni az erdőt, megnézni magamnak azokat az állatokat, akikkel minden bizonnyal foglalkozni fogok. Jó, azért én veszélyesebb lényekre szeretnék majd inkább specializálódni, de egy kis béka meg harmónia még soha nem ártott meg senkinek sem. Az emberekből néha elegem lesz, az értetlenkedésből, vagy abból, hogy nem törődnek semmivel és senkivel… persze, akadnak kivételek, és talán csak én vagyok ennyire szkeptikus, de az emberek sok esetben nagyon idegesítőek. Vagy azért mert nem figyelnek oda, vagy azért mert túlzottan is odafigyelnek rád. - Azt hiszem tudom mire gondolsz, jól van, csináljuk. – az árvaházban mikor már nagyobbak voltunk játszottunk ilyet, voltak akik loptak piát, venni soha nem vettünk, aztán ha szerencsénk volt, akkor senki nem foglalkozott azzal, hogy elégé dülöngélünk , bár volt egy srác, aki a felügyelet előtt csinálta, na az nem volt valami szép, onnantól már a szigor is jóval nagyobb volt. Nem szerettem soha azt a helyet, elvégre ki szereti az árvaházakat? Egyedül vagy, nem számíthatsz senkire se, csak több tucat másik gyerek van rajtad kívül, akikkel általában nem lehet valami jól ki jönni. – Még soha nem…nyaraltam sehol. – remélem erre gondolt, legalábbis én mindig így játszottam az árvaházban a többi kölyökkel, bár nem volt könnyű lerészegedni, mert nagyjából semmit nem csináltunk, nem mentünk sehova se, csak évente egyszer vittek minket színházba ugyanarra a darabra újra, és újra. Gondolom azért neki bőven lehetnek élményei, főként akkor, ha még bakancslistát is ír, akkor úgymond keresi a veszélyt, és sok dolog történhetett már vele.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-10-18, 21:48
Mindenki máshogy kezeli az életét és mindenki máshogy kezeli a vágyait is. Én listát írok, míg akadnak olyanok is, akik nem, de azért lássuk be, hogy sokaknál ennek meg van az oka. Ráérnek, ha nem tesznek meg valamit, megteszik máskor, egy hét múlva, vagy egy év múlva, ha elfelejtik addig, eszükbe jut majd később. Nálam ez nem ilyen egyszerű. Egyáltalán nem biztos, hogy eszembe jut és egyáltalán nem biztos, hogy eljutok addig, hogy eszembe juthasson, ezért kell a lista, hogy mindig legyen valami, amit le tudok húzni róla, hogy lássam, hogy már elértem dolgokat, és hogy nem feleslegesen mentek el a napok, hogy letettem valamit az asztalra, és volt értelme az eddigi életemnek. Valahogy jó érzés ezt tudni, ha tudod, hogy hamarosan akár vége is szakadhat. - De mi van, ha túl sok mindent akarsz megtenni? Ha nem teheted meg azonnal, és... és félsz, hogy elfelejted közben? - vagy ő mindent észben tud tartani, netán mindent megtehet, amikor akarja? Vagy csak egyszerűen nem jut eszébe annyi minden mint nekem, ezért nincs ilyen gondja mi? Mindegy, ez már nem az én dolgom, nem kényszerítem arra, hogy listát írjon arról, amit meg akar még tenni az életben. Én így élem az életemet, de jó azoknak, akik nem szorulnak rá ilyesmire, örüljön is neki, hogy egyszerűbb az élete. Én sem várom a halált. Talán félek tőle, de jobban félek attól, hogy mit hagyok magam után. Meghalni mindig annak rosszabb, aki itt marad majd, nem annak, aki elmegy. Persze igazságtalan, és én is mérges vagyok az életre, hogy nekem ez jutott, de nem lenne értelem őrjöngenem és csapkodnom, mert attól sajnos még semmi sem változik. El kell fogadnom ezt a helyzetet és kihozni belőle a legjobbat. - Szóval ettől fogok veszélyesen élni? Hát jó... - mosolyodom el, ahogy először meghúzom a kulacsot. Azért szó se róla istentelenül éget. Hiába, hogy a hipogriffen repülés tényleg veszélyesebb, de azért lássuk be ez se kutya. Nem lehet belehalni, de azért elég nagy kárt tehet a torkomban. De nem baj... mindent ki kell próbálni egyszer, majd az italozást is lehúzhatom a listámról nem igaz? A válaszára muszáj vagyok elnevetni magam. - Szóval ezt értelmezzem, ahogy akarom. - nem tudom letörölni a mosolyt az arcomról. Vicces srác, és határozottan szimpatikus, akkor is, ha tényleg titokban zugivó és csak azért jár az erdőbe, hogy itt vedeljen mindenféle kétes löttyöket. - Ha már ilyen veszélyesen élünk, akkor játszunk is valamit, ne csak iszogassunk. Igaz, hogy eddig még sosem próbáltam, csak hallottam a barátaimtól, de a játék lényege, hogy mondok valamit, és ha rád igaz, akkor te iszol, ha viszont rád nem igaz, akkor én, és fordítva. Benne vagy? - a kulacsot szépen vissza is adom neki, ezzel az első kérdés jogát is átpasszolom. Én találtam ki, hogy mivel foglaljuk el magunkat, akkor ő lesz az, aki kezdi a játékot, persze, ha benne van.
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
- De, megpróbálhatjuk. – bólintok egyet mosolyogva. Próbálom én is ezt csinálni, a legtöbbet kihozni magamból, úgy élni, hogy ne legyen hiányérzetem, és ez megy is, méghozzá elég jól, ami azt illeti. Vannak barátaim, az életemben nincsen semmi olyan, amiért búsulnom kéne. A szüleim talán, nem ismerem őket, talán már nem is élnek, kitudja, de… de nem érzem a hiányukat, ahhoz rájuk is emlékeznem kéne, és még csak a nevüket sem tudom, mert elfelejtette a nő, aki bent volt, mikor megérkeztem. Talán a sors sem akarja, hogy megismerjem őket, talán ők se akarják, hogy találkozzam velük… akkor meg minek sürgetni? - Az biztos, ennél egyedibben lehetetlenség lenne. – mosolygok rá. Nem mondom, hogy rossz dolog, írjon csak nyugodtan, ha akar, nem számít, vagyis de, számít csak… szóval értitek. Van, aki szereti, ha láthatja, hogy mi az, amit csinálni akar, megint más pedig megteszi abban a pillanatban, vagy megjegyzi magának, papír és toll nélkül. Az élet útjai kifürkészhetetlenek, ahogyan mondani szokás, vagy… vagy Isten útjai? Mindegy, a lényeg majdnem ugyanaz. Nem tudhatjuk mennyi időnk van még hátra, ahogyan azt sem, hogy ezt miként tudjuk kihasználni, vagy mit teszünk, mikor elér minket a vég. Az ember azt hiszi sok mindent tud, de valójában csak sötétben tapogatózik. – Nincs, ha valamit megakarok tenni, akkor megcsinálom abban a pillanatban, vagy kicsit később. – gondoltam rá, hogy írok egy ilyen listát, de lusta voltam vezetni, még írni is lusta voltam rá, szóval elég hamar befuccsolt az egész, de sebaj, csak rosszul érezném magamat, ha írnám, mert az olyan lenne, mintha várnám a halált, mintha… mintha félnék tőle. Félek is, nem akarok meghalni ,de nem fogok egész életemben attól rettegni, hogy melyik az utolsó pillanat. Én inkább csak kiélvezem az összest, ez minden, amire szükségem van, nekem nem kell lista, belőlem pont az ellenkező hatást váltaná ki, mint Andie -ből. - Nem azt mondom, hogy igyál minden ebédnél, de néha nem árt, ha… ha veszélyesen élsz. – mondom neki vigyorogva. Oké, én sem vagyok az a nagypiás, csak egyszer-kétszer szoktam legurítani valami ütősebbet, mikor a Roxmortsba látogatok le, vagy csak éppen kedvem van valami erősebbhez, mint a víz, vagy mézsör. Néha csak jó ha pusztítod magadat. Nem cigizem, nem piálok állandóan, néha iszok valami erősebbet, a dohányzás viszont teljesen elkerült és el is fog kerülni engem, én nem vagyok az az alkat, aki ettől érzi magát többnek. - Most ültél egy hippogriff hátán, ha nem haltál bele abba, akkor ebbe se fogsz. – mosolygok rá, mikor megpillantom a bizonytalanságot az arcán. Értem én, én is hasonlóképpen tettem, mikor először ittam, de hozzá lehet ehhez szokni, és gyerekként még utáltam az alkoholt, így, nagyobb fejjel viszont már megszerettem annyira, hogy időnként engedjek magamnak és igyak. Az árvaházban sok dolgozó volt piás, ami elégé fura, mert alkoholistákat mégse kéne gyerekek közé engedni, de… de szerencsére én átvészeltem ezeket az időszakokat komolyabb bajok nélkül, talán egyszer esett meg, hogy megvertem az egyiket, az utolsó évemben, amit ott töltöttem. Nem vertem össze, piás volt, esélye sem volt, elég volt csak hozzáérnem, és máris elesett. Halkan felnevetek, ahogyan elkezd köhögni, majd elveszem tőle a kulacsot, és gyakorlott mozdulattal húzom meg. – Egyedül járkálok az erdőbe, és állatokkal beszélek… szerinted? – csak viccelek persze, de azért ezt ha egy idegen hallja, akkor simán elkönyvelne zugivónak.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-10-16, 15:40
- Igaz... nem sok minden, de azért megpróbálhatjuk megközelíteni legalább nem? - én is azt csinálom. Önként döntöm el, hogy mi az, amit száműzök az életemből, mint a mély érzések, de attól még a többit úgy igyekszem intézni, hogy a közelében legyen a tökéletesnek, hogy minél többet elérjek, amit szeretnék, hogy minél több lehetőségem legyen az életben. Szeretnék úgy élni, hogy annak tényleg és igazán értelme legyen. Lehetséges, hogy még csak a sulit se tudom befejezni, de attól még úgy teszek, mint aki arra törekszik, hogy auror legyen, jót tegyen másokkal, aztán majd kiderül, hogy van-e egyáltalán esély rá, hogy ez sikerüljön. Ha nem... hát minél többet teszek addig is. - Nem vagyok fura, csak egyedien szemlélem a világot. - mosolyodom el finoman megrántva a vállamat. Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbbeknek nincs ilyesmije, de azért, mert ők ha valamit meg akarnak tenni, megtehetik tíz év múlva is, én viszont egyáltalán nem biztos. Azért kell a lista, hogy mindig a szemem előtt lebegjen mindent, amit meg akarok tenni. - Neked még csak fejben sincs? Dolgok, amiket mindenképpen meg akarsz tenni, csak van ilyen nem? - mindenkinek van, csak az emberek többsége nem is mer gondolni rá, mert akkor sokkal nehezebb elfogadni a tényt, hogy még se sikerült, hogy nem volt esélye rá, hogy tényleg teljesítse, ezért inkább úgy tesznek, mintha nem is vágynának rá igazából. Én tudom mit akarok és el is érek mindent,amit csak tudok, amire van időm. - Majd meglátjuk. Csak azért, mert azt mondod, még nem biztos, hogy iható. - azért hallottam már rosszakat is, hogy erős, meg nagyon ütős is, de majd kiderül. Nem ittam még a mézsörnél durvábbat, az pedig azért eléggé gyenge ital. Állítólag nem is szabadna ilyesmiket innom, de mint mondtam nem fogok állandóan arra figyelni, hogy mi okozhat gondot a szervezetemben. Ha folyton csak attól félnék, hogy miből lehet baj, akkor az életem kész rettegés lenne, azt pedig nagyon nem szeretem. Szóval irány a kis tisztás, hogy megkóstoljuk azt a bizonyos felettébb ütős italt. Elég sok van belőle, az tuti, hogy mindet nem tudjuk megmenteni és nem hiszem, hogy vissza akarnám csempészni a vadőrnek. Esetleg el lehet rejteni és egy másik alkalommal újra próbálkozni a szárnyas lovak becserkészésével. - Oké, a kulacs is megteszi, legalább nem kell lefetyelni. - vigyorodom el, bár azért megnéztem volna, hogyan lefetyeli ki a whiskey-t a vödörből, de ez az élmény mára elmarad annak is örülnöm kell, hogy hipogriff háton lovagoltam. Nem kell mindig túl sokat várni. A finnyásságra nem is reagálok. Hát olyannak nézek ki én, Biztos hogy nem, nem lesz gondom a kulacsával. Merít, én pedig azért talán most először egy cseppnyi bizonytalansággal veszem el tőle. Nagy levegő, majd jól meghúzom. Talán lehetettem volna visszafogottabb is, de hát az ember ha nem tudja, hogy mire vállalkozik... Az első korty után jön is a köhögés, mar úgy istenesen, de aztán csak sikerül abbahagyni, és átnyújtom neki is a kulacsot. - Nem is rossz. Na és te gyakorlott zugivó vagy? - nem komoly a kérdés persze, csak viccelek, bár aztán ki tudja. Az erdőbe jár állatokkal társalogni, lehet hogy az alkoholt se veti meg.
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
- Jó, de végül is mi tökéletes? – nem azért kérdezem mert olyan sötéten látnám a világot, de elméletben mindenben van hiba, szóval… a tökéletesre úgymond kár törekedni, de azért nem baj, ha az ember megpróbálja, mert így tudja magából a legtöbbet kihozni, ami fontos, legalábbis én szeretek jól teljesíteni, még ha nem is tudok tökéletes lenni, de azért legyek jó, és ne maradjak alul saját magam elvárásaival szemben. Mások elvárásai nem érdekelnek, vagyis nem annyira, mint a sajátjaim, nem nekik, hanem magamnak akarok megfelelni. Persze, mikor végre munkába állok majd azért más lesz a helyzet, mert ott mégiscsak másoknak kell megfelelni, de majd megoldom. - Szóval bakancslistád is van? Fura egy lány vagy te, kevesen írnak bakancslistát. – mondom neki mosolyogva, minden rosszindulat nélkül. Nem olyan rossz az, ha felírja, hogy mit akar megtenni, mielőtt bedobná a törülközőt, de szerintem…. vagyis én nem írok, mert túl sok minden lenne, és túl sok mindent nem tudnék megtenni közülük. Ő nyugodtan írjon csak, talán nekem is el kéne majd kezdenem, de aligha fog erre sor kerülni, én nem ilyen vagyok, teszem, amihez éppen kedvem van, ez a legegyszerűbb módja annak, hogy a pillanatnak éljek, legalábbis az én számomra ez a legegyszerűbb módszer, másnak talán van valami jobb megoldása, én beérem ennyivel is. - Persze, ártatlanok. – mondom halkan felnevetve. Oké, nem is gondoltam én ezt olyan komolyan, még örülök is annak, hogy egymásba botlottunk, vagyis ő belém, mert én nem találtam volna meg, de ez most mindegy is. Andie jó fej, lehet vele normálisan beszélni, nem tűnik olyannak, aki sok mindentől félne, és elégé egyéni módon látja a világot, ami jó, különleges, még ha kicsit fura is nekem, bár velem van a gond, nem mindenki lehet olyan, amilyennek én szeretném, és ez így is van jól, unalmas egy világ lenne ez, ha mindenki megfelelne mindenkinek. - Tényleg? Hát akkor itt az ideje, hogy elkezd, nem olyan rossz az. – bár… én utáltam mikor először ittam, és nem is gyakran iszok, de azért néha jó egy kis alkoholt vinni a szervezetbe. Nem szokásom leinni magam, elégé nagy ökörségnek tartom azt, ha valaki így tesz, mert semmit nem old vele, csak késlelteti az elkerülhetetlen, amit félelemre utal. Természetes, hogy félünk valamitől, de akkor ezzel inkább szembe kéne nézni, semmint menekülni előle. Én szeretem megoldani a dolgokat, utálok halasztgatni, mert… mert felesleges, aminek meg kell történnie, az meg fog történni, akármennyire is igyekszem, ez ellen nem tehetek semmit sem. - Azt hiszem van nálam egy kulacs… - mondom, ahogyan a táskámban kutakodom és, aki keres az talál is. - … megvan, nem kell vödörből inni! Remélem nem vagy finnyás. – mondom neki mosolyogva. Nincs semmi bajom, nem vagyok beteg, szóval aligha kap el tőlem bármit is. A kulacsban lévő vizet gyorsan megiszom, és mosolyogva nyugtázom, hogy a whisky megvan, és hogy mi találtuk meg. Leülök mellé, és a kulacsba azonnal merek is a piából. Az egészet aligha isszuk meg, attól felfordulnánk, de egy kicsi nem árthat meg. – Na jó, tessék, tied az első korty! – nyújtom át neki a kulacsot. Ő az, aki alig ivott ilyet, vagy egyáltalán nem is ivott, meg ő is a nő, úgyhogy… övé az első korty joga.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-10-14, 12:45
- De a kérdéseidre sem válaszolnak, azért az úgy nem tökéletes. - mosolyodom el. Na igen, azért nem rossz állatokkal megbeszélni a dolgaidat, viszont tanácsot sem adnak, ha mégis csak arra lenne szükséged, szóval azt hiszem, hogy ez a megoldás se kifejezetten tökéletes. Persze nehéz megtalálni azt, akitől tényleg tanácsot kérhetnél, de ha nem is keresi, akkor marad az, hogy olyanokkal beszélget, akik sose válaszolnak. Persze én egy árva szót sem szólhatok, hiszen többnyire nem beszélek mélyenszántó dolgokról senkivel sem, maximum a szüleimmel, de ők se tudnak mindenre megoldást találni. Mondjuk igazából azzal nem is foglalkozom, aminek nincs megoldása és lássuk be a legtöbb dolognak nincs, csak az ember azért mondja el másnak, hogy meghallgassa és bólogasson, hogy neki milyen rossz. Együttérzés kell, semmi több, azt meg egy kutyától is meg lehet kapni, sőt a simogatásával még talán az ember jobb kedvre is derül. - Sárkányháton... Fent van a bakancslistámon. - elszólásnak veheted, de igazából nem az. Nem csak az ír bakancslistát, akinek közel van a vég nem? Az is írhat, aki egyszerűen csak bizonyos dolgokat meg akar tenni az életében. Én pedig sok mindent meg akarok és az egyik a sárkányháton való lovaglás. Végül is a hipogriffet nem sokára kihúzhatom, de ahogy magamat ismerem úgyis bejön majd még a helyére kapásból másik két ötlet pár napon belül. Merészebbnél, merészebbek, amiket a legtöbben még csak meg se próbálnának megtenni, gondolni sem mernek rá, hogy teszem azt egy holdfényes hideg téli éjszakán fürödjenek meg egy forró vizű erdei forrásban. Pedig ezek olyan dolgok, amiket nem szabad kihagyni. A megjegyzésére csak egy félmosollyal rántom meg a vállam. Szeretném... talán, de könnyebb nem foglalkozni ezzel. A romantika nem nekem való, na az nincs rajta a bakancslistámon, csak olyasmi, ami nem okoz fájdalmat, aminek nem lehet rossz vége, ez pedig pont az, aminek nagyon is rossz vége lehet. Nem akarok én sem sérülni és nem akarok mást sem bántani, így aztán az a jobb, ha igenis távol tartom magam mindentől, ami fájdalmas lehet bárkinek is. - Tudod... igazából ők a hibásak. Túl hangosan ettek, mi ártatlanok vagyunk. - rántom meg a vállam egy széles mosollyal, az állammal a hipogriffek felé bökve. Na igen, tényleg nem a mi hibánk, és persze közben mindkettőnké, mert ő hozta nekik a kaját, én pedig túlságosan közel próbáltam meg ezt a kis kísérletet. Nem baj, jól lesz ez így is. Legalább megtehettem azt, amit már rég szerettem volt és Jack elég rendes srác, annyira nem vagyok ki a miatt, hogy meghiúsította a tervemet. Amúgy is valamikor még simán pótolhatom nem? A cinkos szavakra csak kiszélesedik a mosolyom és végül lelkesen bólintok. - De számíts rá, hogy még nem nagyon ittam ilyesmit, szóval... ha rossz, akkor te mented meg, én pedig maximum drukkolok. Na gyere! - intek a fejemmel a cél felé, mert hát úgy nem lesz az a kis pia elpusztítva, ha nem mutatom az utat, ő pedig nem igazán tudja, hogy merre van. - Na és van nálad pohár? Vagy a vödörből lefetyeljük majd, mint a lovak tették volna? - na igen, apró kis bökkenő, bár ki tudja, ha ilyen természetjáró típus, akkor lehet hogy van nála valahol titokban tartalék pohár. A kis tisztást aztán hamar el is érjük, ahol láthatóan érintetlenül ott van még az a bizonyos whiskey. Egy levél hullott csak bele, de az végül is annyira nem nagy dolog. Nem teketóriázom, egyszerűen csak leülök törökülésben a földre a vödör mellé, aztán onnan pillantok rá,hogy akkor mégis hogy gondolta ezt a megmentést. Amúgy nem hiszem, hogy mindet meginnánk, mert az... na annak tuti durva következményei lennének.
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
- Valahogy úgy, csak néznek bambán, mintha nekem lenne igazam. – vonom meg vállamat mosolyogva. Nem arról van szó, hogy ne szeretnék emberekkel lenni, csak hát… néha jó ide kijönni és az állatokhoz beszélni. Nem vágnak közbe, nem figyelnek oda, de te mégis kibeszélheted magadból azokat a dolgokat, amiket az emberek képtelenek lennének. Az emberek sajnos ilyenek, néhány dolgot képtelenek elfogadni és megérteni. Vagy azért, mert nem tudják milyen, vagy mert irigyek… mindegy, egyszerűen csak vannak olyan dolgok, amiket az emberrel nem lehet megbeszélni. Tudom, furán hangzik, de pont az ilyen dolgokat tartja magában az ember, remélve, hogy nem derül ki és torkollik katasztrófába. - Inkább sárkányháton, az sokkal… izgalmasabb lehet. – még véletlenül sem akarom megsérteni a hippogriffeket, de azért egy sárkány…na az már valami. Titokban azért minden gyerek álmodozik arról, hogy milyen lehet egy sárkánynak a hátán ülve repülni, igaz? Én nagyon sokat ábrándoztam erről, bár eddig még soha nem történt meg, de nagyon remélem, hogy lesz ilyen. Minél veszélyesebb egy állat, annál jobban érdekel, a sárkányok pedig kiemelt helyen vannak az érdeklődési körömben. Ő megvédi a világot, én pedig szemmel tartom az állatokat. Azért ez így erősen úgy hangzik, hogy neki jutott az izgalmasabb meló. - Na igen, meg te nem is szereted az ilyen dolgokat. – gondolom, ha ilyen véleménnyel van a szerelemről, akkor a romantikáról is megvan a saját véleménye, igaz? Igazán kár, gondolom azért a legtöbb pasi bepróbálkozna nála, de hát ha nem akarja, akkor nem akarja. Fogalmam sincsen, hogy mi az oka rá, és bár érdekel, megegyeztünk, hogy ez az egyik tabutémánk, igaz? Szóval nem fogok erősködni, hogy mondja el, mondanám, hogy kivárom, hátha egyszer majd magától is beszél, de erősen kétlem, hogy ez valaha is meg fog történni. Egyszerűen csak nem olyannak tűnik, aki… szívesen dumálgatna a bajairól. Nem is baj, mindenkinek kell legyen valami titka. - Viszont te meg elrontottad a pihenőmet. – na igen, nehogy már csak én legyek az, aki elszúrt valamit. Ő nem láthatta a kísérletét, én pedig nem tudtam pihenni, pedig ezért jöttem ki ide. Nem bánom a dolgot, mert Andie jó fej, fura is, hogy eddig nem igazán beszéltem vele, valahogy elkerültük egymást. Mindegy is, csak azért teszem szóvá a dolgot, mert… mert utálok egyedül hibás lenni, legyen szó akármilyen kis, vagy nagy jelentőségű dologról. Szóval, ha én hibás vagyok, akkor legyen ő is, és kvittek vagyunk, meg hát amúgy is, repülni mégiscsak jobb, mint nézni, ahogyan az állatok whiskyt isznak, igaz? - Hát… nem kéne, hogy kárba vesszen… drága pia. – bólintok egyet. Igen, én csak… megakarom menteni, nem meginni az egészet. De soha nem árt az, ha van kéznél valami dugi piánk, igaz? Nem mintha olyan krónikus zugivó lennék, vagy hasonló, de azért hébe-hóba szeretek inni valami alkoholt, akármennyire is mondják, hogy rossz, néha csodákat tud tenni, főleg, ha rossz az ember kedve. – Szóval mi lenne, ha megmentenénk? Te úgy is mások megmentésével fogsz foglalkozni, egyszer el kell kezdeni. – oké, nem éppen megmentéssel, hanem inkább üldözéssel, de ez most csak részlet kérdés, a lényeg azért nem változik.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-10-12, 12:48
Igazából én nem mondanám magamat titokzatosnak csak azért, mert megtartom magamnak a titkaimat. Igazából csak egy van főként, de azt tényleg megtartom, mert így jobb nekem. Nem kell, hogy mások sajnáljanak, vagy azon gondolkozzanak, hogy milyen rossz lehet nekem. Nem akarom azt hallgatni, hogy szegény én, sokkal szívesebben töltöm az időmet vidámat, ha arról van szó, akkor itt, mindenféle lényekkel, mert úgy sokkal jobban érzem magam. Már az is kész kínszenvedés, amikor időnként beüt a baj és kénytelen vagyok huzamosabb ideig a Gyengélkedőn dekkolni. Határozottan nagy kihívás szokott lenni Madame Pomfrey-nek, hogy ott tartson. Szerintem már volt arra is példa, hogy teszem azt megfordult a fejében, hogy az ágyhoz kötözzön, akkor tuti, hogy maradok. - Nem válaszolnak és nem vitatkoznak igaz? - szélesen elmosolyodom. Nem akarom én direkt piszkálni őt, de mégis csak ez a helyzet nem? Az állatok nem kötekednek vissza, bár akkor már igazából a tükörképeddel is beszélgethetnél, mert kb. ugyanaz a szint, de én nem szólhatok be neki, nem vagyok nála jobb egy cseppet sem igazából, én is hajlamos vagyok a bajaimat megbeszélni egy macskával, mint sem élő emberrel. Amúgy is olyan gondjaim vannak, amiken segíteni nem lehet, tanácsot adni sem, akkor meg... nincs értelme mélyebben belemenni nem igaz? - Na látod! Te addig nyugodtan ülhetsz hipogriff háton, amíg én védem a világodat, ennyi. - szórakozottan bököm oldalba, nem sokkal az előtt, hogy végül a már említett lények egyike mellé lépnénk. Nevetek... tényleg őszintén és ez jól esik. Volt értelme kijönni az erdőbe, mert ez a Jack egész rendes, no meg mégis csak olyasmi jön most, amire eddig még nem volt példa és hát persze, hogy baromi lelkes vagyok már alapból is. - Az úgy már túl giccses lenne. - rántom meg még a vállam, amikor már fent ülök a mesés lény hátán. Nincs más hátra, mint a repülés, amitől cseppet sem félek. Komolyan... inkább haljak meg úgy, hogy lezuhanok egy hipogriff hátáról, mint hogy egyszerűen csak vége legyen az életemnek egy hülye betegség miatt. És hamarosan már a levegőben is vagyok. Talán még messziről is hallani, hogy mennyire élvezem, de ezt ki ne élvezné?! Maximum, aki tériszonyos, de az nálam nem játszik, szóval imádom minden pillanatát. Ezért van, hogy amint földet érek a nyakában kötök ki, aztán gyorsan el is lépek tőle, amikor leesik a dolog, hogy talán túlzás, de tudjátok, vannak pillanatok, amikor nem tudsz kontrollt tartani, csak úgy jön az, amit meg akarsz tenni. Ez is egy ilyen, túlságosan felszabadult lettem odafent. - Ez igaz, ennyivel lógtál. - mosolyodom el, de a kérdése azért meglep. - Meg van, ha azóta nem vitte el valaki, de ennek kicsi az esélye. Miért... meg akarod inni? - elég nagy adag, szerintem én már pár kortytól is még a megszokottnál is nyitottabbá válnék, főleg hogy amúgy sosem iszom.
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
- Ja, fő a titokzatosság. – mosolyodom el. Na nem mintha olyan nagy titkot csinálnék én abból, hogy mi a bajom az emberekkel, de azért nem szívesen beszélek róla, mégis ki tenné? Ez egy olyan személyes dolog, de ha nagyon kíváncsi rá valaki, akkor elmondom, nem ezen fog múlni az életem. Viszont szerencsére még senkit sem izgatott annyira, hogy rákérdezzen, és ez jó is, ha így marad, néhány ember azt hiszi, hogyha már csak megemlíted azt, hogy árva vagy, máris sajnáltatni akarod magadat. Erről pedig szó sincsen, nem akarom, hogy sajnáljanak, nem csak én vagyok árva a világon, vannak még rajtam kívül pár millióan. - Hát, velük könnyebb beszélgetni az biztos. – nem utálom én annyira az embereket, hogy kerülgessem őket, egyszerűen csak… reálisan látom a világot és kész. Nincsen olyan, hogy jó ember, mindenkinek van valami kis titka, amit nem akar megosztani másokkal, mert fél a következményeitől. Senki sem szent, senki sem tökéletes, de nem is kell, hogy az legyen, csak néhányan már túlzásokba esnek, csinálnak dolgokat, amikkel átlépnek egy határt, és onnan már nem olyan könnyű visszajönni, főleg nem elérni, hogy megbízzon benned a másik. Ha most felbukkannának a szüleim és hirtelen családot akarnának, valószínűleg elküldeném őket a fenébe. A szüleim meg minden, de… de ez nem jelent semmit sem. - De, így van, már most örülök, hogy te fogod védeni a világot. – mondom széles mosollyal. Az már igaz, hogy a dolgok előbb-utóbb elromlanak,és néhányan csak ülnek ölbe tett kézzel, és várják a csodát, ahelyett, hogy tennének is érte valamit. Nem árt az, ha vannak olyanok, akik képesek is cselekedni, ezért nem értem, hogy miért vannak ennyire az ellen, hogy auror legyen az ember. Hallottam már olyanról, hogy a szülők teljesen kiakadtak mert békeidőbe miért akar harcolni az ember? Nincsen békeidő, valahol biztosan vannak olyanok, akik háborút akarnak, és őket el kell kapni, ezt hívják bűnmegelőzésnek. - Már csak a zene hiányzik a háttérből. – nevetek vele együtt. Nem szoktam fennakadni az ilyen dolgokon, közvetlen típus vagyok, de az igaz, hogy a mozdulatunk beleillene valami romantikus filmbe. Egészen addig a pontig, hogy felül a hippogriff hátára, mert ekkor vége is lenne az illúziónak. Nem olyan nehéz őt felemelni, úgy pedig még könnyebb, hogy még lendületet is vesz, így elég könnyen és gyorsan a hippogriff hátára is tudom őt segíteni. Nem szoktak kengyelt, vagy bármi mást rakni a hippogriffre, mert… mert mégis, hogy nézne ki? Ennek ez a varázsa, csak úgy repülni minden más nélkül. A szavaira csak mosolyogva bólintok, majd arrébb is lépek, hogy szabadon szállhassanak fel. Meg sem próbálom őket követni a szememmel, az erdő fái miatt amúgy se lenne esélyem, de azért a kiáltását hallom, és az alapján be is tudom lőni, hogy hol van, na meg azt is megtudom állapítani, hogy nem zuhant még le. Ha zuhan az ember, akkor nem így kiabál. Nem estem még soha se ekkorát, de nem hinném, hogy örömteli kiáltást fog tőlem bárki is hallani. Az elején még kicsit azért aggódom, de aztán ez elmúlik, ha eddig nem történt semmi baj, akkor ezután se fog már. Sikerül alaposan meglepnie azzal, hogy a nyakamba köt ki, de csak vidáman elmosolyodok. – Ugyan, semmiség, ennyivel lógtam, tönkretettem a whiskys kísérletedet. – jó, nem én, hanem a hippogriffek, de azért én is alaposan benne voltam a dologban. – De ugye a whisky meg van még? – nem vagyok nagy piás, de azért a whisky egy jó pia, igazán kár lenne érte, főleg úgy, hogy hasznát se vette, mert nem látta a szárnyas lovakat, és ha még azt is hozzávesszük, hogy a vadőr piáját lopta, akkor… akkor jobb, ha megmaradt a pia.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-10-10, 18:50
Nem akarok erről beszélni, nem akarom elmesélni az indokaimat. Lehet, hogy nem is értené, plusz ahhoz minden el kéne mondanom neki, amit pedig nem teszek meg senkivel. Nem kell, hogy sajnáljanak. Nem kell, hogy akár ő, akár más kicsit is sajnáljon, tényleg nincs rá szükség. Nekem ilyen élet jutott és nincs vele gondom. Lehetnék depressziós és folyton szomorú, de akkor még azt a kis időt is elvesztegetném, ami megadatott, akkor meg mégis mi értelme lenne? Ugye, hogy semmi! Nekem jó így, csak tudom, hogy mit lehet és mit nem, tudom, hogy vannak dolgok, amikbe jobb nem bele menni és ilyen az is, hogy szerelmes legyek, vagy valakinek hagyjam, hogy engem szeressen meg. Úgy sokkal nehezebb elfelejteni, és nem akarok senkinek az életemben sem szándékosan űrt hagyni, vagy fájdalmat okozni. - Oké, akkor meg van a két tabu témánk, és ezekről nem beszélünk sosem. - bólintok egy aprót és egy félmosollyal még a kezemet is nyújtom neki, hogy tényleg hiteles legyen az, hogy most erről egyességet kötünk, amit nem lehet megváltoztatni. Nem kérdezem miért ítél el másokat és ő sem zargat azzal, hogy miért tartom távol magamtól az embereket, ennyi... és nem több. - Nem csoda, hogy ilyen sok időt töltesz az állatok között, minden szóba belekötsz. - a mosolyom persze azt mutatja, hogy viccelek, nem gondolom én ezt annyira komolyan. Rendes srácnak tűnik. Oka van annak, hogy nem bírja a többi embert, de velem rendes, szóval ez az ok nem érdekel. Amúgy is tényleg sok olyan ember van, akit nem érdemes megtisztelni a bizalmunkkal, szóval nem ítélem el e miatt. Amúgy is mindenki azt teszi, amit szeret, és ha neki ahhoz van affinitása, hogy egyedül mászkáljon az erdőben, akkor egy szavam sem lehet, főleg hogy én is pont ezt teszem. - Végül is igen. Tudod... lehet hogy most minden szép és jó, de ez se tart örökké és mindig kellene olyanok, akik mernek is tenni valamit és nem csak meghúzzák magukat. Szerinted nem így van? - bár őt inkább az állatok kötik le. Engem is, bár csak hobbi szinten, attól még az élettől mást akarok. Izgalmat, érdekességeket, utazást és ezt mind megkaphatom az auror szakmától, a mellett, hogy még tehetek is másokért. Ha már rövid az életed, akkor éld tartalmasan és hasznosan. Inkább halnék meg valami vad varázspárbajban, mint csak úgy összeesve az utcán egy unalmas péntek délután, amikor épp nem történik semmi. Az olyan... semmitmondó lenne. Szépen a vállára támaszkodom, amikor már az állat mellett állunk. - Egész romantikus mi? - röviden nevetek csak fel, ahogy felemel a derekamnál fogva. Azért lássuk be, van benne erő, de persze rásegítek egy kis lendület vétellel, hogy aztán hamarosan már a griff hátán üljek. Azért van ebben valami félelmetesen izgalmas. Se kengyel, se semmi, csak a csupasz hát és nem kapaszkodhatok másba, csak a nyakába. - Oké! Vigyázok rá, ha ő is rám. - mosolyodom el, aztán egy elfojtott sikkantással dőlök előre, amikor a lény megindul, hogy lendületet vegyen. Azért... nem rosszabb ez, mint szárnyas lovakat látni. A levegőben pedig egyszerűen mesés. Talán még ő is hallja a távolból, ahogy lelkesen kiáltom el magam, amikor kiérünk a fák közül. Nem vagyok félős, mint mondtam tényleg nem. Nem nagyon irányítok, hagyom neki, hogy ő menjen, amerre szeretne, én csak figyelem a tájat, csak élvezem azt, amit láthatok, és ami történik, ahogy a szél süvít a hajamban. Hosszú percek mire aztán visszafelé kanyarodunk és elérjük újra az erdő határát, aztán az ereszkedés, majd már én pattanok le a lány hátáról egész nagy lendülettel. Az arcom csak úgy szikrázik, hiába, hogy hajam úgy festhet mint egy szénakazal, de kit érdekel?! - Ez... ez valami fantasztikus volt! Komolyan... fantasztikus! Köszönöm! - csak talán egy röpke pillanat, amíg elkap a hév és átölelem a nyakát hálám jelélül. A lelkesedés szól belőlem, aztán talán kissé zavartan lépek hátrébb. - Öhm... szóval tényleg kösz. - szelídül kissé a mosolyom. Talán túlzásba estem, de... de nem érdekel!
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
-Jól van, el van felejtve. – felírom majd a képzeletbeli listámra, hogy mit ne említsek meg, ha Andie-vel beszélek. Fogalmam sincsen, hogy miért áll így a dolgokhoz, de gondolom van rá valami normális oka, mert senki nem lehet olyan bolond, hogy azt higgye egyedül olyan nagyon mókás élni. Tanúsíthatom, hogy nem az, nem valami jó érzés az, hogy nincsenek a szüleim, és elképesztően utáltam nyáron visszamenni az árvaházba. Nem voltak barátaim, akikhez mehettem volna, így a nyár volt az aktuális évem legrosszabb időszaka, el sem tudom mondani mennyire örülök annak, hogy már betöltöttem a tizennyolcat és soha nem kell látnom azt a helyet. - Félreértesz, nem ítélek el. Neked van valami okod, hogy nem engedsz senkit sem közel, nekem is van okom arra, hogy a legrosszabbat lássam az emberben. De mi lenne, ha ezt hagynánk, oké? – nem igazán van most kedvem arról beszélni, hogy miért ítélek el embereket. Őt nem ítéltem el és kész, csak megjegyeztem, hogy nem valami boldog élet az, ha egyedül van az ember. A szülei elhagytak, nem is emlékszem rájuk, az árvaházban sem törődött velem senki, még csak a szüleim nevét sem tudták megmondani, mert elfelejtették. Azért ez egy kicsit röhejes, nem? Az életem egyik fontos részétől fosztottak meg azzal, hogy képtelen megjegyezni egy nevet valaki más érdekében. - Tudod, hogy ezt mondja egy ítélkező ember, aki mentségeket keres? – mosolygok rá. Viccelek csak persze, nem gondolom komolyan a szavaimat. Nem igazán szeretek rosszkedvű lenni, elég ritkán esik meg, hogy szomorkodom, mert mégis mi van, ami miatt egyáltalán kéne? A haverjaim többsége már rég elment, én meg itt maradtam, van még két évem a Roxfortban, aztán irány a nagyvilág, már ha ugye sikerül a tervem. Sikerülnie kell, jó vagyok ebben, és komolyan gondolom azt, hogy bestiamester legyek, nem valami gyerekes hóbort ez, erre készülök mióta először mentem LLG-ra. - Szóval megakarod menteni a világot a rossz emberektől? – ha már auror lesz, akkor gondolom halálfalókra fog vadászni, igaz? Vagyis ex-halálfalókra, ahogyan a többség mondja, de szerintem ez hülyeség. Oké, hogy Voldemort meghalt, de erősen kétlem, hogy ne lenne valaki olyan , aki összetudná őket kapni, vagy legalább rábeszélni őket az egyesülésre, ha már a nagy tervük befuccsolt. Elégé bolond az, aki egy pillanatra is elhiszi azt a marhaságot, hogy mostantól minden szép lesz, és béke honol majd a virágban örökké. Előbb-utóbb úgyis jön valaki olyan, aki megint elakar pusztítani mindent, ami fontos az embereknek, mégis felkészülés helyett a legtöbben csak a hasukat sütetik. - Oké, csak támaszkodj a vállamra. – mosolyfok rá, ahogyan közelebb lépek, és megfogom a derekát, hogy felemelhessem, és onnan már könnyen rá is tud ülni a hippogriffre. – Ledobni? Nem, de… ha mégis, akkor próbálj meg ide esni, hátha a fák tompítják majd az esést. – vigyorodom el, mikor már fent ül az állat hátán. – Kapaszkodj, de ne tépd ki a tollait, oké? Találkozunk itt lent, ha még élsz! – búcsúzom el vidáman, ahogyan megpaskolom a hippogriff oldalát. - Oké szépségem, nyomás! – aztán már csak mosolyogva nézek utánuk, ahogyan felszállnak a magasba. Azért tényleg remélem, hogy nem fog leesni, és tudja mit csinál.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-10-07, 12:14
-Nem fog. Ez ennél... jóval bonyolultabb. Hagyjuk rendben? - nem akarok ezzel foglalkozni, egyszerűen tényleg nem. Jól érzem most magam, azért jöttem ki az erdőbe, hogy szárnyas lovakat lássak, de így is tökéletes nekem a hipogriffekkel, és beszélgetek vele is kicsit, de ennyi. Ne akarjon beleszólni az életembe és főleg ne abba, hogy mit hogy érzek, vagy hogy mit hogyan gondolok, mert ahhoz nincs köze és úgy se fog tudni változtatni rajta. Én nem lehetek szerelmes, túlságosan fájdalmas lenne a tudat, hogy aztán úgyis le kell mondanom róla, az pedig főleg, hogy tudom, hogy ezzel másnak is fájdalmat okoznék. Amikor valamit még nem ismersz igazán addig nem is tudod, hogy mennyire rossz elveszíteni, tehát ha nem vagyok szerelmes, akkor sokkal könnyebb ezt az érzést már előre elengedni. Nekem így... tényleg egyszerűbb élni, ő pedig nem értheti, hiszen nem tudja az okokat, de nem is fogom most neki felvázolni, hiszen senki se tudja, miért pont ő lenne az, akinek elmondanám? - Elítélsz, mert nem érdekel a szerelem, miközben ilyen véleménnyel vagy az emberekről? Nem gondolod, hogy ez így kicsit... fura? - őszinte kérdés, nem szánom én bántónak, csak egyszerűen tényleg... nem érzi úgy, hogy ez így nem az igazi? Amúgy is ha az emberek nagy része olyan rossz, akkor meg mi értelme lenne szerelmesnek lenni? Honnan tudod, hogy olyat találsz magadnak, aki megérdemli a figyelmedet és nem olyat, aki szintén egy felettébb kellemetlen alak? Ahogy mondta az emberek önzők, no meg bántóak is tudnak lenni jócskán, mi van, ha valakit megkedvelek és amikor megtudja, hogy mi a baj gyorsan visszakozik, amikor én már... Szóval nem, nem kockáztatok, így könnyebb nekem. - Nem ítélkezem, ezek csak a tények kétlek szépen. - visszatér azért a mosolyom a kezdeti felmerülő kellemetlenebb téma ellenére is. Nem szoktam én túl hosszan letörni, ahhoz valami rossz fázis kell, amikor tényleg nagyon magam alá kerülök és nem pedig egy olyan felmerülő dolog, ami nem épp a kedvencem. Ezen is túl tudok lépni és inkább azzal foglalkozni, ami érdekes, mert még arra sem érdemes időt pazarolnom, hogy rosszul érzem magam. Az élet amúgy is rövid, az enyém meg főleg, butaság szomorkodással tölteni, amikor annyi minden van, amit ki lehetne próbálni. - Igazából sokat gondolkodtam, hogy a bestiák, vagy a sötét varázslók, de... végül is auror leszek, aztán még hobbi szinten foglalkozhatok a mágikus lényekkel nem? - ennyi. Az ember nem kell, hogy csak egy lábon álljon. Sokkal izgalmasabb az, ha több mindent csinálsz és nem korlátozod be magad csak egy valamire, én pedig pont hogy olyan vagyok, hogy szeretek minél több mindent kipróbálni, minden több mindenben részt venni, legyen az sötét varázsló vadászat, vagy mondjuk sárkány lovaglás, mert egyszer majd azt is összehozom valahogy. Még nem tudom hogyan, de... akarom és kész. Azért annyira nem visítok ám hangosan, sikerül magam valamelyest visszafogni, egyszerűen csak jól eső érzéssel tölt el, hogy sikerült és hát na felettébb lelkes vagyok, de ennek örülnie kéne. Már nem vagyok morcos, hogy ugrott a szárnyas ló vadászat, meg azt amúgy is lehet még valamikor pótolni nem? - Oké, csak óvatosan... - ismétlem el halkan a szavait, miközben tényleg közelítek az állat felé, és csak akkor szorítom össze a számat, amikor hozzáérek a fejéhez. Puha, pedig azt hinné az ember, hogy a tollas állatokra ez nem igaz. De akkor is piha és meleg. Nem tudom eltüntetni a mosolyt az arcomról, a kérdésére is csak szó nélkül tudok bólintani, csak aztán esik rá, hogy ez még nem lesz elég. - Segíts. És nem fog odafent... ledobni? - ő ért jobban hozzájuk igaz? Én azért nem vagyok profi, de tuti, hogy nem hátrálok meg. Ha segít felülni, én bizony repülni fogok, komolyan... repülni fogok egy hipogriff hátán!
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
- Jól van, akkor nem vagy, de elég rossz lehet magányosan élni, szóval… azért drukkolok, hogy majd megváltozzon a véleményed. – nem azt mondom, hogy egyik napról a másikra legyen fülig szerelmes, egyszerűen csak annyit, hogy adjon esélyt a dolgoknak és kész, mert… mert, ahogy mondani szokás, az élet megéri, hogy megéld. Egyedül pedig aligha akar bárki is élni, mi jó van abban, ha soha senkire nem számíthatsz, ha hiába kérsz segítséget, mert nincs kitől. Nem ismerem őt, nem tudok róla valami sokat, csak néhány alapinfót, de még ha nem is hisz a szerelemben, elzárkózni felesleges tőle. Egyrészt mert miért akarna elzárkózni valami olyan elől, ami nem is létezik? Másrészt pedig… egy próbát megér, nem? - Az emberek nem valami jók. Mármint… jobb félni, mint megijedni, a legtöbben nem foglalkoznak magukon kívül senkivel sem. – igen, nem vagyok valami jó véleménnyel az emberekről, de ennek meg van az oka. A szüleim is csak egyszerűen otthagytak, nem igazán tudok hinni abban, hogy olyan elképesztően nyomos indokuk lett volna bedobni egy árvaházba, na meg aztán itt is elég sok olyan embert ismerek, akik… az én szememben nem valami jók. Persze, ez emberfüggő is, mindenkinek más a jó és a rossz, én meg az átlagnál könnyebben ítélek el másokat. - Nézzenek oda, csak nem ítélkezünk? – viccelek persze csak. Elég sokat jövök ki ide, sokkal több szabadidőm van, mint a legtöbbeknek, bár ezt nem pihenésre vagy szórakozásra szoktam elhasználni, hanem gyakorlásra és munkára, szóval azért nem igaz, hogy olyan nagyon könnyű dolgom lenne, de lehetne rosszabb is a helyzet. Főleg gyakorlati óráim vannak, Hagridnak is elég sokat segítek, nagyon sokat ért az állatokhoz, én pedig a legjobbtól akarok tanulni. Igaz, hogy nem visz sárkány, vagy bármilyen hasonlóan veszélyes lény elé, de nem is kell, oda találok én egyedül is, a bajt nem kell keresnem, általában csak úgy rám szokott találni. - Nem is rossz, nem gondolod, hogy szakirányt kéne módosítanod? – vigyorgok rá. Azt hiszem ő auror akar lenni, de ez csak egy nagyon gyenge lábakon álló tipp, de valami ilyesmi rémlik róla. Az viszont már igaz, hogy Piton elégé ellenszenves egy alak, én se kedveltem soha, bár különösebb gondjaim nem voltak vele, de azért kissé lehetett volna barátságosabb is. Bájitaltanból soha nem voltam valami jó, mondhatni végigszenvedtem nála az órákat minden egyes alkalommal, de az év végén valahogy csak átmentem bájitaltanból is. Nem igazán érdekelt már maga a tantárgy sem, a legkevésbé kotyvasztani akarok az életem során. Kicsit meglepődök, hogy olyan nagyon gyorsan hajol meg a griff, de végül csak elmosolyodok, és fordulnék is hozzá, de a mozdulat valahol félúton megszakad, mert a fülemhez kell tennem a kezemet, hogy ne süketüljek meg a visítása hallatán. – Csak óvatosan közelíts felé, simogasd meg, aztán… feltudsz mászni a hátára, vagy felrakjalak? – nem vagyok rossz kondiban, szóval könnyedén feltudom őt rakni oda, ha kell, de persze nem erőltetek én semmit sem, csak nem lenne jó, ha mondjuk megrugdosná szegény hippogriff oldalát, mert… egyrészt sajnálnám szegény állatot, másrészt meg Andie-t sajnálnám, aligha örülne bármelyik állat is annak, hogy rugdossák, még ha nem is szándékos.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-10-05, 20:30
Csak bólintok a szavaira. Na igen a kivétel erősíti a szabályt, én pedig szeretek kivétel lenni, nincs abban az ég világon semmi rossz. Egyébként is az a fő, hogy az életedet érdekesen éld, azt pedig akkor lehet, ha nem teszed azt, amit mindenki más. Rám pedig ez különösen igaz. Sokan megtehetik, hogy halogatják az izgalmakat, hogy inkább később tesznek meg valamit, mert akkor épp nem biztosak magukban, de az én életem más, nekem akkor kell megtennem, amit akarok, amikor eszembe jut, mert soha se tudhatom, hogy van-e holnap. - Nem vagyok jégkirálynő... - vonom meg a vállamat. Nem értheti, de nem is várom el, hogy értse, senki se érti, én pedig nem fogom magyarázni se neki, se másnak, mert ahhoz mindent meg kéne magyaráznom. Az életem bonyodalmas, de épp elég, hogy ezzel nekem együtt kell élnem, nincs szükségem rá, hogy bárki sajnáljon. Egyedül az igazgató, a házvezetőm és Madame Pomfrey van tisztában a helyzetemmel, mert őket kötelező tájékoztatni minden ilyesmiről, de ennyi, másnak semmi köze hozzá, és én nem is fogom senkinek sem felvázolni. Ha akar, akkor kezeljen jégkirálynőként, végül is olyan mindegy. - Nem vagy valami jó véleménnyel másokról. Csak azért, mert nem járnak a Tiltott rengetegbe? - legalábbis én ezt vettem észre róla. Mintha csak egy-egy reakció alapján már egyből el is, vagy inkább meg is ítélne mindenkit, pedig ez nem így működik. Az ember is olyan, mint az ogre... nem olyan, mint a tora, hanem, mint a hagyma. Réteges, és akkor ismerhetsz csak meg valakit igazán, ha lebontod a rétegeit, ha tényleg minden szinten tisztában vagy a jellemével, a reakcióival. Amíg ez nincs meg, addig szerintem nem formálhatunk véleményt senkiről sem. Én se teszem ezt vele, akkor ő miért teszi mással? - Gondolom... akkor is kilógtál a Tiltott Rengetegbe épp. - kicsit még meg is nyomom a Tiltott szócskát. Na igen, elvileg nem szabadna ide járni, ő pedig természetesen itt tölti az idejét, akkor nem csoda, ha nem hallott arról, hogy milyen kis földre szállt angyal vagyok. Egyébként meg tényleg rendesen viselkedem mindenkivel, mert miért kéne direkt undoknak lenni? Többnyire még a Mardekárosok stílusát se veszem fel, inkább hagyok valakit faképnél, ha nem bírom. Nem fogok a kevés időmből olyanokra pazarolni, akikre nem érdemes, ennyi. - Nem tudod, miközben te vagy a szakértő? Hogy is van ez? Elvárom, hogy a következő tiltott kiruccanásod alkalmával, amikor megint itt találsz tudd! Ez a házi feladatod Rogers! - az utolsó mondatnál még kicsit el is mélyítem a hangomat és próbálok olyan határozottan morózusan nézni. Nem vagyok profi utánzásban, de azért próbálom visszaadni Piton stílusát, mert amúgy én soha életemben nem szoktam senkit sem a családnevén szólítani, csak a tanárok teszik ezt, meg a Mardekárosok. Sose értettem, hogy mire szolgál a dolog. A lenézést mutatja, vagy inkább a tiszteletet? Valahogy inkább az elsőre gondolnék. De nem is számít, mert sokkal érdekesebb téma, ami miatt egy pillanat múlva már talpon is vagyok. Repülni egy hipogriffen! Ez is fent van a bakancslistámon. Oké, mondjuk ez egy rendkívül hosszú lista és folyton új dolgokat írok fel rá, de... ez benne a kihívás. Persze figyelmesen követem az instrukciókat, és pontosan addig megyek, amíg mondja és hajolok meg. Nem félek, talán a lény is ezt érzi bennem, mert talán csak egy kicsit hezitál, aztán hajlítja a térdét és meghajol. Én pedig alig tudom visszafogni, hogy ne kezdjek el lelkesen visítani. - És akkor most... most lehet? - nem akarom letámadni szegény állatot és azt se tudom, hogy egyedül jó ötlet-e felülni rá, de a fenébe is, baromira akarom!
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
-A kivételek csak erősítik a szabályt. – rántok egyet a vállaimon, de továbbra is mosoly ül az arcomon. Oké, vannak olyan érdeklődő és vállalkozó szellemű egyének, akiket érdekel mindez, de a legtöbbjüket nem. Inkább csak a seprűjükön ülnek egész nap és edzenek, vagy egy diáktársukkal együtt próbálják begyakorolni az adott bűbájt, vagy átkot… keveseket láttam még, hogy kijönnek ide, csak azért, mert annyira érdekli őket mindaz, amit itt találhatnak. Ellenben azzal, amit mondanak, az erdő egyáltalán nem veszélyes, csak érteni kell azt, hogy miszerint is mennek itt a dolgok. Te nem vagy idevaló, te csak egy vendég vagy, tiszteld a helyet, és tiszteld az állatokat, akkor nem esznek meg. A többség legalábbis nem. - Rendben van jégkirálynő, nincs rá szükséged, felejtsd is el, hogy rákérdeztem. – vigyorodom el. Nem vagyok én az a menthetetlenül romantikus és szereleméhes ember, de azért nem állok olyan elutasítóan a témához, mint mondjuk ő. Oké, hogy nem mindig jön össze ez a szerelem dolog, de nem kell úgy hozzáállni, hogy nem kell. Mindenkinek szüksége van valakire, még neki is, akármennyire is elakarja ezt titkolni. Nem ismerem őt, szóval nem ítélkezhetek, de erősen kétlem, hogy ne vágyna legbelül arra, hogy szeresse őt valaki. Talán már szerették is, csak kikosarazta a srácot. Vagy csajt. Ezt sem tudhatom, igaz? - Híresek? Azért ez erős túlzás… nem baj, ha félnek ide jönni, csak ne féljenek mindentől. – oké, a Griffendélbe a bátrak kerülnek, de nem hinném, hogy ne lennének bátrak a többi házban is. Nem azért kerülsz a Griffendélbe, mert bátor vagy, a bátorságnak is vannak fokozatai. Én mondjuk már eljutottam párszor arra a pontra, hogy ne bátorságnak, hanem inkább őrültségnek nevezem azt, amit csinálok. Én nem tartom olyan nagyon sorsdöntőnek meg jellem meghatározónak azt, hogy mit mond az az ősöreg süveg. Azok csak szavak, nehogy már ő tudja jobban, hogy ki és mi leszel. Oké, hogy ez a dolga, de nem rajta múlik. - Nem is tudom hol voltam, mikor ezt mondogatták. – széles mosollyal nézek előre. Ami azt illeti, nem igazán beszéltem még soha vele, szóval meg nem mondom, hogy mégis milyen ember, de nem tűnik olyan elképesztően gonosznak, viszont elégé… hát nem is tudom, fura. A csajok például mindig hinni szoktak ennek a szerelem maszlagnak, nem? Vagy itt is a kivétel erősíti a szabályt dolog érvényesül? Mert Andie eddig minden a nőkről felállított elméletemet megdöntötte, ami nem valami jó. A nőket soha nem leszünk képesek megérteni, de azért próbálkozni nem árt. - Soha nem érdekelt, hogy jöttek létre. Hagrid egyszer mesélt róla, de nem igazán figyeltem oda. A mugli könyvekben azt írják, hogy a ló meg a griffmadár keresztezéséből, de hogy ebből mi igaz, meg mi nem… majd utána kell olvasnunk. – sok mindent a varázslók hittettek el a muglikkal, ez tény, talán ez is egy ilyen dolog. Engem soha nem érdekelt igazán az, hogy miként is jöttek létre a hippogriffek, sokkal inkább kedvemet leltem a látványukban, mintsem hogy pont Hagridot hallgassam. Úgyhogy ennek mindenképpen utána kell nézni, elvégre nem árt tudnom, ha már bestiamester szeretnék lenni. - Oké, csak hadd álljak fel! – mondom mosolyogva, ahogyan feltápászkodom a földről, majd pár pillanatig várok, hogy a kaját amit hoztam, teljesen eltüntessék a hippogriffek. – Na jó… figyelj! Gyere egy kicsit előrébb… ide, így, maradj itt, és hajolj meg! – adom az instrukciókat, ahogyan tisztességes távolba állítom a hippogrifftől. Remélem, hogy viszonozni fogja a meghajlást, mert… mert anélkül nehéz rajta repülni.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-10-04, 13:19
- De pont erre valók a kivételek. Én meg szeretem mindkettőt, az erdőt is, a varázslényeket, és a pálcámmal is lelkesen hadonászom. - vonom meg a vállam egy félmosollyal. Na igen, én inkább az vagyok, aki mindenből kiveszi a részét, és mindent kipróbál. Szeretek én varázsolni is, aurornak készülök, mert abban ezernyi izgalom van, e attól még szeretnék egyszer sárkány háton lovagolni, vagy lemerülni a Fekete tó mélyére, látni a Jetit. Túl sok minden van a világban, ami érdekes és, ha tudod hogy nem tudni meddig lesz még időd, akkor nem ülhetsz a hátsódon és nézheted a falakat. Engem épp ezért lehet ritkán megtalálni a szobámban, vagy a klubhelyiségben. Oké, időnként én is alszom, mert hogy muszáj, a nélkül nehéz kibírni, de ezt igyekszem minél ritkásabbra szűkíteni, ha lehetséges, és inkább minél gyakrabban járni ki ide, vagy akárhova, ahol valami történik is. - Nem tudom... nekem nincs rá szükségem. - vonom meg végül a vállam. Nem olyan téma ez, amibe szívesen mennék bele mélyebben. Nem érdekel... de hogy nem, érdekel, kár lenne tagadni. Jó lenne szerelmesnek lenni, ez is olyasmi, amit szívesen próbálnék ki egyszer az életben, de túlságosan fájdalmas lenne ez más számára, azt pedig nem akarom. Én nem ártok senkinek sem. Épp elég lesz a szüleimnek végignézni, ha egyszer... Nem kell, hogy másoknak is megszakadjon a szíve. Nem az a típus vagyok, aki arra vágyik, hogy egy csomóan álljanak ott a sírja mellett a temetésén és sorolják az érdemeit. Inkább élje mindenki az életét, én is azt teszem, ez így sokkal kellemesebb. - Azért a Griffendélsek nem erről híresek nem? De persze... akadnak olyanok, akik félnek, de nem lehet mindenki bátor. Tudod, akkor a bátraknak nem lenne kit megvédeni. - mosolyodom el. Auror leszek, ha mindenki bátor lenne, akkor mégis kit óvnék meg én? Na ugye! Nem azt mondom, hogy sok gyávára van szükség, egyszerűen csak ők is kellenek ahhoz, hogy meglegyen a világ egyensúlya. - Nem, ezt még soha senki nem mondta. Földre szállt angyal vagyok Jack, ez közismert tény. - szélesen elmosolyodom, ahogy visszairányítom lassan a tekintetemet ezekre a mesés lényekre. Soha életemben nem tudtam mégis, hogy jöttek létre. Ennyire azért nem mélyültem el a bestiák ismeretében. Persze érdekelnek, de inkább a szépségük és a különlegességeik, nem pedig az, hogy mitől lettek ilyenek. - Te tudod, hogy hogy jöttek létre? Ha már olyan sokat jársz ki hozzájuk. - ő a szakértó, legalábbis úgy látom, szóval talán tudja a választ és akkor nem kell olyasmire pazarolnom az időmet, hogy teszem azt a könyvtárban poshadok. Na az olyasmi, amit nagyon nem szeretek. Repülni viszont... Amikor meghallom a kérdését meglepetten pillantok rá. Ő már repült, de... én is megtehetném? Egy pillanat múlva már talpon is vagyok. - Taníts mester! - ha kell, akkor én magam húzom fel onnan, hogy minél előbb megpróbáljuk. Talán még azt is meg tudom bocsátani, hogy nem látok ma szárnyas lovakat, ha tényleg felülhetek egy hipogriff hátára.
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
- Oké, csak egy kérdés volt, nyugi! – emelem fel a kezeimet védekezően, de mosolyogva. Nem mondtam én, hogy meglepő, csak hát…fura, na. – Tudod,a legtöbben a pálcájukkal szórakoznak, párbajoznak vagy épp kviddicseznek, viszonylag keveseket érdekel mindaz, ami itt van. – ez csak tapasztalat, nem akartam én őt semmiféle módon megbántani, vagy hasonló. Oké, mindenki oda van a sárkányokért, de a legtöbben összecsinálnák magukat, ha meglátnának egyet testközelből, úgyhogy ez is csak arról szól, hogy milyen mesterien képesek a levegőbe beszélni. A többség jobban szeret harcolni és kviddicsezni, mint az állatokkal foglalkozni. Én ezzel nem így vagyok, bár félreértés ne essen, szeretek én is átkokkal dobálózni, meg a kviddicset is szerettem, de… de engem jobban vonzottak ezek az állatok. - Gondolom még nem volt pasid, nem éppen valami… családbarát hozzáállás ez. Mi ennyire rossz a szerelemben?[/color] – na nem mintha én olyan nagyon hinnék benne, de… de azért mégis, csak nem keresem, mint valami eszelős. Vannak dolgok, amikben nem hiszek. Ilyen például az első láttásra szerelem, na az egy baromság, de miért ne létezhetne olyan szerelem, ami idővel alakul ki? Én is akarok egyszer így érezni, szeretnék majd valamikor családot, már ha addig nem esz majd meg egy sárkány, vagy valami más. Fura is a dolog igazából, mert egész jól néz ki, nem nézném ki belőle, hogy ennyire… így áll a hozzá a dolgokhoz, bár lehet ennek is oka van, nem ismerem őt annyira, hogy erről tudjak is. - Oké, ott a pont. Nem kell idejönniük, csak… lehetne egy kicsit több a bátor emberekből. El sem tudod hinni, hányan félnek még az árnyékuktól is. – húzom el a számat, de aztán végül elmosolyodom. Nevetséges az, ahogyan néhányan a bátorságukat próbálják fitogtatni, ami persze nem létezik, szóval nem is nagyon sikerül a dolog nekik. Nem hinném, hogy valaki bátornak születik, ez csak… döntés kérdése, legalábbis szerintem. Bár biztos van köze a neveléshez meg ahhoz, hogyan alakult az élete, de ezek már olyan dolgok, amikbe nem szívesen megyek bele. Engem nem igazán féltettek a szüleim, így úgymond szabadon tettem,amit csak szerettem volna, így lettem szerelmes a veszélybe. - Gonosz vagy, mondták már? – vigyorgok rá. Persze, nem gondolom komolyan, és nem is árultam volna be, az nem én vagyok, felőlem aztán eljöhet ide, ha akar, nem az én dolgom, hogy távol tartsam innen az embereket, az a vadőr dolga, és halkan jegyzem meg, hogy elég rosszul végzi eddig a munkáját, bár… bár meglepne, ha egyáltalán érdekelne, vagy értené a munkája lényegét. Mindegy, ez most nem számít. Andie-vel most abban kell reménykednünk, hogy nincs itt valaki más, aki esetleg mégis úgy dönt, hogy beköp minket a tanároknak, mert az aztán… nem lenne valami kellemes. - Aha, jóban vagyok velük, kell is,mert velük fogok foglalkozni…többek között. – nem éppen velük, de velük is. Mindennel, ami csak állat, és mindennel, ami veszélyes. – Egyszer igen, na az aztán nem volt semmi! – mosolyodom el, ahogyan felidézem az emléket. Még Hagrid is ott volt, mikor először repültem a hátukon és az valami… elképesztő volt, átkoztam is az életet, hogy nem adott nekünk szárnyakat, szívesebben repkednék, mint sétálnék. – Mondd csak… te nem akarsz? – nézek rá cinkos mosollyal. Ketten vagyunk csak, és azt mondta szereti az állatokat. Oké, nem biztos, hogy sikerülni fog, először is össze kell velük barátkoznia, de… de bátor csajnak tűnik, nem hinném, hogy ne hajolnának meg.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-10-03, 16:06
Gondolkodás nélkül nyelvet öltök rá, miután tényleg képes azt mondani, hogy az én hibám, hogy nem jó helyre jöttem. Oké, én is ezt mondtam, de attól még... nem mondhatja ezt más is, mert... nem és kész. Én szidhatom saját magamat, más engem nem és kész. Tudom, hogy rossz volt a döntés, hogy ide jöttem, de attól még ezt más nem mondhatja csak így ki. De persze nem veszem ám igazán zokon a dolgot, ez látszik is rajtam. Nem érint meg komolyabban, maximum majd átcukkolok és megoldom a dolgot máshogy, vagy megvárom, amíg szépen elhallgatnak végre. Gondolom, ha megkajáltak, elfáradnak annyira, hogy minimum kidőljenek és akkor tényleg jóval csendesebb lesz az erdő. Aztán csak megrántom a vállam. Áh, nem fogom azt ecsetelni, hogy csak sétálni jöttem ki. Ki az, aki sétálni jön a Tiltott Rengetegbe? Mindenki, akinek erre van affinitása tuti, hogy azért jön, hogy... rosszban sántikáljon igaz? Hallottam már én is arról a bizonyos térképről. Csak mendemonda, vagy vajon tényleg igaz? Egyszer jó lenne megtudni és mondjuk lenyúlni, mert nekem aztán igazán jól jönne ilyen esetekben. Nem mintha folyton attól rettegnék, hogy lebukom, igazából ez a legkevésbé se szokott érdekelni. - Mert szépek, akkor meg miért ne akarnám látni? És amúgy is kell valami elfoglaltság, és most épp ezt találtam ki. Ez miért olyan meglepő? - tényleg nem értem, hiszen azért vannak mások is, akik szeretik az állatokat. Én kifejezetten oda vagyok értük, mert békések és kedvesek és soha nem kérdeznek semmit. Jobban szeretem őket, mint az embereket, az az igazság, de hát... mindegy is azt hiszem, itt vagyok és kész, mert érdekelnek és meglepő számomra, hogy ez másnak ilyen fura. Amúgy meg ő is itt van, épp hipogriffeket etet, akkor miért értetlenkedik, hogy mást is érdekelnek ezek a különleges lények? Egyszer majd sárkányt szeretnék látni élőben. Addig nem akarok... addig nem lehet vége, amíg nem látok egy sárkányt! Az lenne csak az élettől a fenemód nagy kiszúrás. - Oké, ez igaz, de akkor is... Ezért hülyeség ez az egész szerelem dolog. - na persze ez nem így van, annyira nem nagy hülyeség, de tudjátok úgy van ez, ha az ember elég sokat ismételget magának bizonyos dolgokat, akkor egy idő után el is hiszi. Amúgy se nekem valóak az emberi kapcsolatok, a barátkozást is általában csak felületesen teszem. Senkit sem akarok azzal bántani, hogy megkedvel, aztán... Nekem igazából édes mindegy, tisztában vagyok a sorsommal. Nem tart örökké az életem, mint hogy senkié sem, de az enyém akár holnap is véget érhet és ez a nagy különbség másokéhoz képest. Ez van... igazából már rég túljutottam azon, hogy ezen siránkozzak, csak legalább másokat megóvok attól, hogy nekik ne legyen rossz, ennyire egyszerű a helyzet. - De akkor már itt nyüzsögne mindenki az erdőbe, azért hidd el az se lenne jó. Így legalább nyugtunk van. - szökik mosoly az arcomra, miután már sikerül lehuppannom mellé. Jól érzem magam az az igazság, még úgy is, hogy egyelőre nem láthatok szárnyas lovakat. Na, de majd ha a hipogriffek megkajáltak, akkor majd talán. Amúgy se volt biztos, hogy sikerül a dolog, szóval... - Akkor legalább nem kell attól félnem, hogy te mondod meg valakinek, hogy itt jártam, mert akkor magammal rántalak. - finoman oldalba bököm, aztán csak szépen neki vetem a hátam a fának, aminek a tövében sikerült leülni. - Elég éhesek lehetnek, de aranyosak. És tudod őket kezelni már? Repültél már valamelyik hátán? - nekem még soha sem volt alkalmam rá. Szerettem volna, de... az igazi az lenne, ha felülhetnék egyszer egy sárkányra, de kezdetben beérném egy hipogriffel is.
//