2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
Igen, igen, már megint itt. Nagy szerencsém van Hagriddal, ugyanis kedvel engem, és ez viszont is igaz, eszembe se jutna őt kihasználni, kedves egy fickó, bár kicsit fura, de ki nem az? És az már csak hab a tortán, hogy tényleg nagyon érti azt, amit csinál, ő nem az a fajta könyvből tanultató típus, nem, ő inkább testközelből ismerteti meg a varázslót a különféle lényekkel, nekem pedig ez már az elején nagyon tetszett, nem véletlen, hogy most is itt vagyok. Nem, nem ő engedte meg, az ugyanis szabály ellenes lenne, de azt sikerült belőle kihúznom, hogy hol tartja ilyenkor a hippogriffeket. Elméletben csak úgy jöhetnék ide, ha ő is velem van, de most éppen órát tart, én pedig látni szeretném a kicsi hippogriffet. Sikerült összebarátkoznom már vele, és az anyukájával is, szóval nem támadnak rám, és nem is akarom őket zavarni, csak minél többet tudok meg róluk, annál jobb. Fura, de néha sokkal jobban érzem magam a hozzájuk hasonló lények társaságában, mint az emberében. Az emberek sokszor bunkók és figyelmetlenek, ellenben velük, ők aztán tényleg igazán hálás teremtmények, csak kissé – nagyon – érzékenyek. Az eleje elég nehezem ment, féltem is, hogy mi lesz,ha ő nem hajol meg, mert aztán futhattam volna, és van egy olyan sejtésem, hogy ő gyorsabb lett volna. Ezért is könnyebbültem meg nagyon, mikor meghajolt, mégiscsak akkor leszek jó bestiamester, ha megtűrnek maguk mellett, igaz? Óvatosan közelítem meg a fészket, nem akarom még véletlenül sem, hogy valamelyiküket megijesszem, így hát megállok pár pillanatra, hogy láthassák ki vagyok, majd a fészektől egy olyan öt-hat méter távolságra lévő fa törzsébe le is ülök, előkapva a jegyzetfüzetemet, hogy mindent felvéshessek rá. Már kezdenék is bele, viszont hirtelen furcsa érzésem támad, tudjátok, mint mikor figyelnek téged. Óvatosan sandítok fel, és elhúzom a számít, mikor meglátom, hogy a ”vendéglátóim” a mellettem lévő zsákot nézik, szinte már a szemük kiesik. – Éhenkórászok. – csóválom meg a fejemet, ahogyan odahajítom nekik a zsákot, és pár másodperccel később már bele is feledkeznek az evésbe.
Szerző
Üzenet
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-10-02, 18:06
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
- Csak szeretik a hasukat. De amúgy igen, tényleg te hibád. – vigyorgok rá. Nem akarom én még őt véletlenül sem megbántani vagy bármi hasonló, bár nem tűnik annak a könnyen sértődő típusnak, úgyhogy ezt talán akkor könnyedén el is kerülhetjük. Nagyon nem szeretem azt, ha valaki minden hülyeséget magára vesz folyton. Nem értem miért jó az, ha folyamatosan csak a rosszat hallja meg, a jót pedig akárhányszor mondhatod neki, az egyik fülén be, a másikon meg ki. Szerencsére kevés ilyennel találkozok, a házunkba legalábbis nem azok kerülnek szerencsére, akik folyamatosan csak azon szomorkodnak, hogy mit csináltak már megint. A tétlenkedés nem visz előre, cselekedni kell. - Hát, ha nagyon hitelesen adod elő, akkor talán elhiszem. – eresztek meg az irányába egy mosolyt. Nem kell elmondania, ha nem akarja, maximum majd valahogy kiszedem belőle, de beárulni biztosan nem fogom, nem olyan vagyok, arról már nem is beszélve, hogy elméletben nekem se szabadna itt lennem. Hagriddal kijöhetek ide, az meg van engedve, de egyedül… az túl veszélyes, ahogyan a tanárok fogalmaznak. Pedig előbb-utóbb úgyis egyedül fogok mindezzel szembenézni. Nem éppen családbarát foglalkozást választottam, éppen a veszély miatt, vagyis részben amiatt. Szeretek az ilyen lényekkel foglalkozni, az pedig már csak hab a tortán, hogy oda vagyok a veszélyért, és az adrenalinért. - Szóval szárnyas lovak…és miért akarod látni őket? Mármint… kevesen vannak, akiket ez érdekel. – és akkor még finoman fogalmaztam. Nagyon kevés olyan diák van a suliban, akiket ez érdekel. A legtöbben a sötét varázslatokért vannak oda, álmodoznak is róla, hogy majd aurorok lesznek és harcolnak a halálfalók ellen, azaz azok ellen, akik megmaradtak belőlük, de ez… ez csak álom. A valóság más, ott nincs második esély, egyetlen rossz mozdulat és vége. Én is szeretem a tantárgyat, de sokkal inkább otthon érzem magamat a Legendás Lénye Gondozásában. Nem mondom én, hogy nem rossz szakma sötét varázslókra vadászni, de… de én nem vágyok rá. - A motiváló erő mindig kell, anélkül… kampec. – értem én, hogy mit akar mondani, de kell azért valami, ami motiválja az embert, ami miatt küzdhet, ami miatt egyre jobb akar lenni, és minél több mindent akar. Mindegy, hogy ez egy szakma, vagy egy nő… a lényeg ugyanaz. Ha nincs, ami űzzön előre, akkor eleve kudarcra vagy ítélve. Pont, hogy ez adja a szenvedélyét a dolognak. A küzdőszellem, hogy nem kaphatod meg könnyen azt, amire a legjobban vágysz. Ez kell, hogy motiválja az embert, akármilyen felületes dolog is tud lenni ez néha. - Ez a beszéd, bárcsak többen lennének így ezzel. – sokan mondogatják, hogy ők aztán nem félnek semmitől, de még a saját árnyékuktól is összecsinálják magukat. Egyszer már segítettem Hagridnak az alsósokkal, együtt vittük be őket a Tiltott Rengetegbe, és ott is mindenki azzal vágott fel, hogy ők bizony nem félnek, aztán csak megfújta a szél a szomszédos bokrot, és már csak a levelek zúgására is legalább tízen sikoltottak fel, és menekültek ki fejvesztve. Pedig ez a hely nem olyan veszélyes, csak tudnod kell, hogy hova lépsz és mit akarsz tenni. Ha tiszteled az erdőt, akkor ő is tisztelni fog téged, ez valami ilyesmi dolog. - Nem, nem egészen. Mondjuk úgy, hogy… együtt bukunk le, ha valaki beköp minket. Én csak simán szeretek ide kijönni, szeretem ezeket a lényeket, meg az összes többit is, aztán ha jövök, akkor hozok nekik kaját… nem hagynának békén addig. – hát igen, nem éppen azért vagyok itt, hogy segítsek a vadőrnek, amúgy se éppen valami rokonszenves alak. Erősen kétlem, hogy olyan nagyon sokat foglalkozna velük.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-10-01, 20:32
- Szóval a kajával elveszik az okosságuk, értem én. Mondjuk tény, hogy nekem kellett volna eleve távolabb menni. - vonom meg végül a vállamat. Megnézhettem volna, hogy pontosan merre is vagyok, és akkor pár tisztással arrébb keresek magamnak helyet, de sajnos nem tettem, úgyhogy most kénytelen vagyok kivárni, amíg szépen befejezik az evést, ez van. Ettől függetlenül persze elhúzom a számat, amikor megszólal megint. Én is ettől félek, hogy idejönnek majd a kajáért és eszük ágában sem lesz inkább koplalni, hogy én végre véghezvihessem az eltervezett küldetést. Na, de ha más nem, hát akkor tényleg marad a várakozás, és nagyon remélem, hogy gyors tempóban pusztítják majd el a vacsorájukat, hogy én is mielőbb tesztelhessem az elméletemet. Amúgy is lehet, hogy nem jön be, de legalább az esélyt adjuk meg rá, így pedig az se fog menni. - Ha azt mondom, hogy csak sétáltam az nem elég hiteles igaz? - pillantok rá egy már-már cinkos mosollyal, de végül mégis kicsit közelebb lépek hozzá, és még a hangomat is lehalkítom, pedig igazából csak a hipogriffek hallhatnák meg, hogy mit is akarok mondani, ők pedig tuti biztos, hogy nem adnák tovább senkinek, főleg hogy ugye elsősorban a kajával vannak most elfoglalva, és még jó eséllyel lesznek is egy ideig. - Szárnyas lovakat akarok látni, mármint... becserkészni. Már egy ideje tervezem, de mostanra sikerült annyi whiskey-t szereznem, ami elég lehet. Elég macerás volt a... begyűjtés. - lehet, hogy a vadőr ki lesz bukva, ha rájön, hogy minden hónapban egy ideje megcsappant kicsit a készlete, de lehet hogy észre sem veszi, vagy legalábbis nehezen jön majd rá, hogy ez miattam volt. De ennyiből már minden bizonnyal Jack is sejtheti, hogy miről van szó. Az a nagy adag whiskey várja most az én drága lovaimat, csak épp a nagy zaj miatt tuti, hogy nem jönnek a környékre sem. - De ez olyan felületes dolog. Én azt szeretem, ha valaki eleve bátor, nem csak akkor, ha muszáj, mert akar valamit. - ez így... olyan mint a kutyáknál a jutalom falat. Ha elég ügyes vagy, ha megteszed, amit kell, akkor megkapod a csontot és lihegve pitizhetsz. Nem szeretem, hogy a dolgok így működnek, mert ez szerintem így nem jó. Oké, persze értem én, hogy kell valami hajtó erő, ha az ember fél, de legyen valaki önmagában is elég bátor ahhoz, hogy kockáztasson, ne csak a jutalom reményében, bár igazából édes mindegy. Nem sokat számít, hogy nekem ki, vagy mi tetszik. A kérdésére csak megrántom a vállamat először, aztán a következő után ülök le szépen mellé. - Nem történt még itt soha semmi komoly bajom. Szerintem nem olyan veszélyes, mint amilyennek beállítják és amúgy sem vagyok az a típus, aki megijed a saját árnyékától. - mosolyodom el a végére. Aztán pár pillanatig csak nézem a griffeket, ahogy eszegetnek. Hát ez így el fog tartani egy ideig, főleg hogy láthatóan a végére még be is lassulnak. - És te? Azért jöttél, hogy megetesd őket? Ez nem a vadőr dolga? - gondolom besegít, meg ilyesmi, de ki tudja, lehet hogy ez csak valami kiskapu, amire aztán foghatja, hogy ide jött és nem azt kell mondania, hogy csak úgy kilóg, mint... mondjuk én.
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
- Okos teremtmények ők, de… de kaja idő van, ilyenkor azt se vennék észre, ha egy meteorcsapódba be mellettük. – rendben, azért ez így túlzás, de viccnek szánom én a szavaimat csak. A hippogriffek nagyon is okosak, Hagrid szerint a legszebb lények a világon, amivel mondjuk én nem értek egyet, de… de való igaz, hogy nagyon érdekes állatok, főleg, ha sikerül a közelükbe kerülnöd. Egyszer repültem már hippogriffen, és az valami eszméletlenül jó volt, de most inkább csak kiültem ide, nézni őket. Én inkább a … sárkányokért vagyok oda, de végül is, ki nem? El sem tudom mondani, hogy mennyire örültem annak, mikor a Trimágus Tusán láthattam őket, kár, hogy Cedric nevét dobta ki a Tűz Serlege, pedig én is beneveztem. - Oké, de úgyis idefognak még jönni kajáért, szóval inkább várd ki, míg mindent megettek. – azt már testközelből tapasztaltam, hogy a legtöbb hippogriff imádja a hasát, amíg kaja van, ők addig esznek, nem tudnak egyszerűen megálljt parancsolni maguknak, és hát van még nálam nekik valamennyi, amit most oda is dobok hozzájuk, egy ártatlan tekintettel válaszolva Andie-nek, ha esetleg csúnyán nézne rám a dolog miatt. Mint mondtam, ez egy vesztett ügy, nem igazán fognak leállni, amíg van kaja. – Szóval hogy is keveredtél ide? – ez az, ami sokkal jobban érdekel most. Nem igazán járnak ide ki az emberek, és nem is láttam őt még itt, arról nem is beszélve, hogy nem azt a szakot választotta, amit én, szóval igazából, ha jobban belegondolunk, akkor semmi keresnivalója itt. Nem fogom őt beárulni, nem vagyok én olyan, de azért érdekel a dolog, aztán maximum nem mondja el, ha nem akarja, de… de akkor kihúzom majd belőle, nem? Kötve hinném, hogy olyan nagy titok lenne amúgy is, bár… bár a csajoknál ki tud biztosra menni? Ők a bonyolultság élőszobrai, lehetetlenség eltalálni azt, ami tényleg kell nekik. - Hé, azért nem kell ezt így mondani, ha jó a csaj, akkor elmegyünk mi a világvégére is. – mondom ezt megjátszott komolysággal. A nőkkel ellentétben a pasik nagyon is egyszerűek. Nincs szükségünk sok mindenre. Evés, ivás, szórakozás, na meg szex. Ennyiben ki is merül a férfi szükséglet, és az is igaz, hogy ha jó a csaj, akkor képesek vagyunk akármekkora hülyeséget megtenni érte. Más kérdés az, hogy megéri-e, vagy sem. - Na és te nem félsz? Elvégre veszélyesnek mondják és tiltottnak. – igazából nem vagyok arról képben, hogy mégis miként áll ő a pasikkal. Nem próbálkoztam nála soha, és nem is különösebben érdekelt az, hogy ki kivel jár a suliban, az ő dolguk. – Amúgy… nem akarsz leülni, míg végeznek? A végén még nekem kell visszavinni, annyit állsz ott. – mutatok magam mellé. Persze, ez csak egy ajánlat, felőlem aztán álldogálhat ott, ha szeretne, de… de nem lesz valami kellemes.
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-09-30, 18:00
Igazán kereshettem volna magamnak egy másik tisztást, egy távolabbit mondjuk, de hát nem számoltam azzal, hogy pont most fognak kajálni a hipogriffek, az ember ezzel soha sem számol. A Tiltott Rengeteg nagy én pedig nem agyaltam rajta, hogy vajon mikor botlom bele valakibe, szóval rosszul jött ki a lépés. Tudom én, hogy nem az ő hibája, de attól még nem vagyok kifejezetten oda, meg vissza a helyzettől. Szeretném kipróbálni, amit kitaláltam és erre csak akkor van esély, ha csend lesz. Ezért morranok rá kicsit, hiába hogy úgy se tudja befogni a vadak száját... akarom mondani csőrét, én pedig főleg nem. Voltam már itt kint és nem vagyok kifejezetten rossz LLG-ből, de azért nem biztos, hogy tudnék mit kezdeni ennyivel egyszerre. Mindegy is, nem is állatszelídítés miatt vagyok itt, mármint nem kifejezetten miattuk. Végül csak sóhajtok egyet a széles mosolyát látva, és erőtlenül ejtem le a vállaimat. - És szerinted hallgatnának rám? - döntöm kicsit oldalra a fejem. Hát nem hiszem, főleg nem ha csak szólok, hogy maradjanak kicsit csendesebben. Nem is nagyon értenék, hogy mit akarok ez itt indul, mert oké, nagyon okos állatok, de attól még az emberi beszéd távol áll tőlük. Igazából amúgy jártam már erre párszor az évek alatt, de így van olyan gyakran nem szoktam. Inkább az erdő többi részét járom. A karámok viszonylag közel vannak a sulihoz, így azért olyan nagyon nem izgalmasak számomra. Én valahogy... mindig más dolgokat célzok meg, amik jobban lekötnek, amiktől úgy igazán felpezsdül az ember vére. Már azt is tervezem minimum egy éve, hogy egyszer megkeresem a Kentaurok tisztását. Még nem szántam rá magam, de tuti biztos, hogy mielőtt befejezem a sulit meg fogom tenni, mert... mégis csak kentaurokról van szó! A legtöbben egész életükben egyet sem látnak közülük, mert közismerten nincsenek oda az idegenekért, de én attól még szeretnék legalább távolról meglesni egyet. Élőben minden egészen más, mint csak úgy könyvből. - Elárulom, ha nem árulsz be és ha... nem adsz nekik több kaját, hogy végre csend legyen. - idősebb nálam egy évfolyammal, de attól még ugyanúgy nem áll felettem, mint mondjuk a kisebbek esetén a prefik, de persze beárulhatna. A baj, hogy hinnének is neki, mert elég szép kis lista van már a kihágásaimról, mondhatni bőven van priuszom. Az utolsó mondatára viszont kissé sikerül elképednem, aztán kibukik belőlem egy rövid nevetés és csak megrázom a fejem. Közismert tény rólam, legalábbis főleg az évfolyamtársaim körében, hogy nem igazán szoktam randizni. Ez így rossz megfogalmazás, soha életemben nem randiztam még és nem is igazán tervezem, ezért is érzem olyan nagy képtelenségnek azt, amit mond. - Nem várok senkit, a legtöbben tényleg félnek a Tiltott Rengetegtől, nem tudom, hogy csak azért, mert tiltott, vagy mert veszélyesnek mondják, de szerintem nem sok pasit lehetne rávenni, hogy itt találkozzon valakivel. - bennem pedig fel sem merül. Adtam már néhány kosarat, és egy idő után szerencsére feladták, szóval ebben az évben még az alatt a lassan egy hónap alatt, hogy visszajöttünk a suliba nyugi volt körülöttem e téren. Na most kéne egy fa asztal alja, hogy lekopoghassam, és így is maradjon a dolog.
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
Kellenek az ilyen nyugis pillanatok is. Társasági ember vagyok, szeretek másokkal lenni, de azért az is tény, hogy néha az ember nagyon sok, és kell egy kis kikapcsolódás. Néhányan elmennek kviddicsezni, vagy esetleg valami fával párbajoznak, én meg inkább csak kijövök az erdőbe és leülök egy fa tövébe, hogy nézhessem mit is csinálnak az itt élő lények. Ismerem őket, könyvekből is, sokat tudok róluk, de a zömüket személyesen is, már ha szabad egyáltalán ilyet mondani. Hagriddal kijövök ide néha, és sok mindent mutat nekem, ő… ő aztán tényleg otthon van itt, csak remélem, hogy valaha is olyan jól kifogok tudni jönni ezekkel a lényekkel, mint ő. Tényleg olyan, mintha közéjük tartozna. Persze, azért én kicsit másnak készülök, nem tanárnak, hanem bestiamesternek, ezért én inkább a veszélyesebb lényekre fogok specializálódni, de ettől függetlenül azért nem vettek meg egy kis nyugit. Szeretem az akciót, az adrenalint, de köztudott tény, hogy kell egy kis pihenő, egy kis kikapcsolódás, mikor parkoló pályára teheted az agyadat, és ez is egy ilyen pillanat. Én elüldögélek itt, elnézem a hippogriffeket, ők pedig elvannak ott a kajával, amit hoztam. Kiszoktam azért jönni hozzájuk, és már megszokhatták, hogy soha nem jövök üres kézzel, Hagrid szerint ez olyan, mintha vendégségbe mennék, illik hozni valamit. Nem is igazán figyelek fel a léptekre, nem hinném, hogy bárki is itt akarna lecsapni rám, szóval meglepetten fordulok a hang irányába, persze felismerem azt, akitől származik a rosszálló hang. Andie Vickers, az Andie biztos, a Vickers –ben azért már erősen kételkedem. Ismerem őt, bár nem igazán vagyunk puszipajtások, a folyósokon szoktam látni és kész, de azért egy házba járunk, és eggyel alattam is jár, ha minden igaz. Szóval nem ismeretlen előttem. – Ne rám nézz, nekik szólj! – bökök a fejemmel a hippogriffek irányába szélesen mosolyogva. Na igen, nekik aztán szólhat, ha kaja van, akkor esélytelen, hogy bármi másra odafigyeljenek, na meg nem is ajánlatos a közelükbe menni, ha nem ismerik már őt, és valamiért úgy sejtem, hogy nem igazán barátkozott még össze velük. Aztán persze lehet, hogy tévedek, elvégre ha most itt van, akkor lehet gyakran kiszokott járni, ami azért mondjuk meglepne, mert még soha nem láttam őt itt. – Amúgy meg mit keresel itt?–azért mégsem olyan általános, hogy a diákok kijárjanak ide, komoly fejmosást is kapnánk, ha megtalálnának itt minket, de… de könyörgöm, én ilyen lényekkel fogok foglalkozni, nem tarthatnak vissza tőlük. Ellenben vele. Fogalmam sincsen minek készül, de biztos, hogy semmi köze az erdő lényeihez, nem is értem mit keres itt. Esetleg… - Mondd, hogy nem randid van, mert semmi kedvem megkeresni a lovagodat. – csak viccelek persze. Nem azért, mert ne lehetne randija, hanem azért mert… szóval ki az az agyament hülye, aki ide szervez bármit is?
Andie Vickers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Andie & Jack - Jókor, rossz helyen 2014-09-29, 16:15
Nem mondom, hogy könnyű, de akkor is el fogom bírni, mert meg akarom próbálni, hogy vajon tényleg így van-e. Arról volt szó, hogy a szárnyas lovak imádják a whiskey-t, vagyis hogy csak azt isznak, mármint amelyikek itt voltak két éve. Persze lehetséges, hogy az erdőben élők nem így vannak ezzel, vagy hogy egyáltalán az erdőben nem is élnek, vagy csak nincsenek most a közelben, de a fenébe is, attól még meg lehet próbálni. Szóval kellő küszködéssel sikerül végre eljutnom a kis tisztásra a méretes lefedett vödörrel együtt. Ne... ne kérdezd, honnan szereztem ennyi alkoholt, mert nem hiszem, hogy tényleg tudni akarod. Annyit mondhatok, hogy én nem iszom ilyesmit, viszont most már valaki más sem, maximum a leugrik majd a boltba. Szóval nagy küzdelem árán, de sikerül elérni a célt. Tudom én, hogy nem szabadna itt lenni, a Tiltott Rengeteg veszélyes a diákok számára és bla-bla... tudom, de nem érdekel. Eddig sem érdekelt és innentől sem fog. Végre leteszem a vödröt, és lekerül a teteje is. Szinte azonnal elfintorodom, mert ekkora mennyiségben azért a szaga... iszonyatosan ütős, kész csoda, ha nem részegedek le csak ennyitől. Végül aztán hátat is fordítok neki, aztán beosongálok a legközelebbi bokoregyüttes mögé, hogy onnan figyeljek. Nem is tudom, hogy mennyi idő telik el, de persze semmi se történik. Talán egy óra, talán csak fél, vagy kettő, nem is tudom, csak a távoli hangokra figyelek fel. Totál csendben voltak a hipogriffek most pedig... hangzavar van és csőrcsattogtatás. Morcosan húzom el a számít. Ez nem lesz jó, nagyon nem, nem sokat segít. Feltápászkodom hát. Nem zavartatom magam, hogy a térdelésnek hála a farmerem mindkét térdénél kissé földes folt van és a hajamba is keveredett néhány levél már, amit a szél a fákról vert le, csak határozottan tartok a cél felé, aztán látom meg Jacket. Ismerem, egy a házunk, bár inkább csak névről és a folyosóról, nagyjából ennyi. Finoman megköszörülöm a torkomat, ahogy csípőre vágott kézzel megállok jó pár méterre tőle, vagyis tőlük. - Már elnézést, de lehetne egy kicsivel halkabban? - igen, képes vagyok rá, hogy még én szóljak rá, mikor elvileg nekem nem is lehetne itt lenni. De mit tesz? Nem Prefektus, vagy ilyesmi, maximum erővel rángathat vissza, de azt nem tenné, nem valami Mardekáros, vagy ilyesmi. Persze tudom, hogy magukat az állatokat nem intheti csendre, bár persze arra a pár pillanatra, amíg felnéznek elhallgat a csőrcsattogás, de aztán folytatják is tovább. Remek! Szóval várhatom meg, amíg készen lesznek, de remélem, hogy nem ad nekik most azonnal még többet, mert akkor tényleg morcos leszek.
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. - James Redfield
Igen, igen, már megint itt. Nagy szerencsém van Hagriddal, ugyanis kedvel engem, és ez viszont is igaz, eszembe se jutna őt kihasználni, kedves egy fickó, bár kicsit fura, de ki nem az? És az már csak hab a tortán, hogy tényleg nagyon érti azt, amit csinál, ő nem az a fajta könyvből tanultató típus, nem, ő inkább testközelből ismerteti meg a varázslót a különféle lényekkel, nekem pedig ez már az elején nagyon tetszett, nem véletlen, hogy most is itt vagyok. Nem, nem ő engedte meg, az ugyanis szabály ellenes lenne, de azt sikerült belőle kihúznom, hogy hol tartja ilyenkor a hippogriffeket. Elméletben csak úgy jöhetnék ide, ha ő is velem van, de most éppen órát tart, én pedig látni szeretném a kicsi hippogriffet. Sikerült összebarátkoznom már vele, és az anyukájával is, szóval nem támadnak rám, és nem is akarom őket zavarni, csak minél többet tudok meg róluk, annál jobb. Fura, de néha sokkal jobban érzem magam a hozzájuk hasonló lények társaságában, mint az emberében. Az emberek sokszor bunkók és figyelmetlenek, ellenben velük, ők aztán tényleg igazán hálás teremtmények, csak kissé – nagyon – érzékenyek. Az eleje elég nehezem ment, féltem is, hogy mi lesz,ha ő nem hajol meg, mert aztán futhattam volna, és van egy olyan sejtésem, hogy ő gyorsabb lett volna. Ezért is könnyebbültem meg nagyon, mikor meghajolt, mégiscsak akkor leszek jó bestiamester, ha megtűrnek maguk mellett, igaz? Óvatosan közelítem meg a fészket, nem akarom még véletlenül sem, hogy valamelyiküket megijesszem, így hát megállok pár pillanatra, hogy láthassák ki vagyok, majd a fészektől egy olyan öt-hat méter távolságra lévő fa törzsébe le is ülök, előkapva a jegyzetfüzetemet, hogy mindent felvéshessek rá. Már kezdenék is bele, viszont hirtelen furcsa érzésem támad, tudjátok, mint mikor figyelnek téged. Óvatosan sandítok fel, és elhúzom a számít, mikor meglátom, hogy a ”vendéglátóim” a mellettem lévő zsákot nézik, szinte már a szemük kiesik. – Éhenkórászok. – csóválom meg a fejemet, ahogyan odahajítom nekik a zsákot, és pár másodperccel később már bele is feledkeznek az evésbe.
