2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Michaelre pillantottam, és eléggé meglepett a tény, hogy ő mosolygott. Jó neki, nekem ez valahogy nem úgy sült el, ahogy eddig magamban elképzeltem. Romantikusnak, sokatmondónak, és örök szerelemnek hittem az első csókot. Ezzel szemben Michaelt alig ismertem, és ez felettébb zavart engem. Hát ezt az élményt teljesen elrontottam, ami azt illeti. Ráadásul, az a valami, amit ittam, nahát az is a fejembe szállt. - De... - igyekeztem a fiút meggyőzni arról, hogy igenis összedől a világ, hiszen nekem ez volt az első, ráadásul én mindig is a romantikát részesítettem előnyben, nem pedig a pillanat hevét. A fiúk azonban az ilyesmiről teljesen másként vélekednek, mint a lányok, ezzel én is tisztában voltam. Így inkább becsuktam a számat, majd ennyit motyogtam magam elé: - Aham... Amikor Michael felhozza, hogy talán magamra hagyna, hirtelen nem tudtam, mit kellene válaszolnom erre. Küldjem el? A lányok, akik innen nem messze ültek, és még most is minket méregettek, nagy eséllyel egyből nekem esnének, amint Michael kitenné a lábát a teremből. Maradjon? Nem lenne jó ötlet, hiszen annyira zavarban voltam, hogy aligha élveznénk a másik társaságát. Nem, ezt jobb lenne magamban feldolgoznom, és talán az is bölcs döntés lenne részemről, ha nem lovalnám bele magam a dolgokba. A srác nagy nőcsábász lehet, ezt sejtettem az eddigiekből. Elvégre, minden lányról sugárzott, hogy miért nem rajonganak érte. Átverte őket, én pedig nem szerettem volna ilyen kényes helyzetbe kerülni. Michael helyes volt, de ha én most beleszeretek, később elég nagyot koppanok, és az nekem fájna a legjobban. - Lehet, tényleg az lenne a legjobb – vontam meg a vállam tanácstalanul, miközben magamban azért imádkoztam, hogy ne bántsam meg Michaelt. Oké, ő hozta fel a dolgot, de lehet, titokban abban reménykedett, hogy marasztalom majd. Bűnbánóan pillantottam hát rá. Amikor felhozta, hogy a többiekkel ne foglalkozzak, kényszeredetten elnevettem magam: - Könnyű azt mondani. Naná. Valóban, Michael aligha tudja, mennyire vérszomjas tud lenni egy lány, ha a szeretett férfiról van szó. Én pedig könnyű préda vagyok, nem szokásom ide-oda átkokat szórni másokra. Persze, ha ő kezdik, akkor már teljesen más a helyzet, de ha nem élet-halál kérdése, akkor nem teszem. Ezek azonban bármelyik pillanatban nekem eshetnek. Az hogy Michael megvédi... Nos, ha valóban meg is teszi, akkor sem lehet ott mellette minden percben, nem igaz? Hülyén nézne ki, ha a fiú éppen előugrana egy függöny mögül, igaz? - Nem tudsz ott lenni minden percben – csóváltam meg a fejem, majd hirtelen felálltam: - Hagyd csak, majd én elmegyek a cuccaimért, ne fáradj. Egyébként sem fejeztem még be az anyagot... Kétségtelen, hogy ezek után nem is fogom, de úgy gondoltam, jót tenne egy séta a könyvtárba. Utána talán mindent másként látnék. Természetesen, a dolgozatra már nemigen fogok tudni koncentrálni. Nem, csak összeszedem a cuccaimat, és már ott sem vagyok. Visszamegyek a toronyba, kialszom magam, és hátha minden megvilágosodik előttem. - Hát akkor én el is megyek, szia! – jegyeztem meg, majd választ sem várva fordultam sarkon, és indultam el a terem kijárata felé.
A csók megtörtént és pont olyan volt mint ahogyan azt Michael elképzelte, őt egyáltalán nem zavarta közben semmi. Bár ugyan ez nem mondható el Lacey-ről, aki a csók után visszaült a helyére és elvörösödve nézelődött össze vissza, úgy tűnt, hogy ez volt Lacey első csókja. Michael nem ült vissza még a helyére, ő továbbra is megtartotta pozícióját. - Hey Lacey, nincs semmi baj. Néz rám! - mosolygott Michael. - Ez csak egy csók, ettől még nem dől össze a világ. - folytatta. Megsajnálta szegényt annyira furcsán viselkedett, Michael szét nézett a teremben és úgy vette észre, hogy ezt nem sokan látták, azt a pár csajt kivéve akik már az elejétől fogva nézték őket. De valószínűleg szegény lány azzal a tudattal van, hogy ezt most mindenki látta és, hogy milyen nagy vízhangja lesz a történteknek. - Figyelj ha nagyon szeretnéd elmehetek, hogy magadra hagyjalak egy kicsit. Michael nem tudta, hogy most igazából mi is lenne jó a lánynak. Igazából ehhez hasonló még vele sem történt, vagyis eddig egyik csaj sem viselkedett így. - Addig vissza mehetek a cuccainkért a könyvtárba és addig magadra hagylak ha úgy szeretnéd. Michael úgy gondolta, hogy ilyenkor a legtöbb lánynak kell egy kis idő, hogy jól átgondoljanak mindent, hogy megemésszék a történteket, mivel valószínűleg Lacey sem gondolta, hogy ma megfogja csókolni őt valaki, ezért ő sem volt rá elégé felkészülve. - A többiekkel meg ne foglalkozz - közben a lány felé nyúlt és a szemébe lógó haját kivette majd gyengéden megsimogatta az arcát. - Majd én megvédelek tőlük - folytatta. Michael tudta, hogy rossz irányba halad a kapcsolatuk mert Lacey-hez mégsem egy ilyen fiú való mint ő, hanem inkább egy hozzáillő, egy olyan srác aki hasonló hozzá. Úgy hozta őt ide, hogy hátha találnak egy neki való srácot erre még is az lett a vége, hogy ő csókolta meg. Lehet, hogy jobb lett volna, hogyha nem isznak annyit és jobban oda figyelnek. Ezek után ugyanis kitudja, hogy mégis mit vár el Lacey Michael-től. És hogyha Michael nem felel meg az ő elvárásainak akkor mi lesz? Nem szerette volna, hogy csalódjon benne.
- Hát nem is tudom, valahogy nem sima csevegőpartnernek tűnnek – jegyeztem meg töprengve. És valóban, a lányok inkább voltak mérgesek, mintha Michael valamiben hazudott volna nekik. Végig magamon éreztem a tekintetüket. Sejtettem ugyan, hogy a fiú titkol valamit, de most valamiért nem igazán érdekelt a dolog. A vajsör jólesően melegítette testem minden pontját, a másik ital pedig lassan, de biztosan kezdett az agyamba szállni. Nem voltam részegnek mondható de spicces már annál inkább. Arra a megjegyzésre, hogy nem mérgezett az ital, elmosolyodtam: - Csak az irántad való bizalmam kimutatása érdekében iszom belőle. Ez a mondat hangzott el, mielőtt ismét ajkamhoz emeltem a kulacsot, majd kortyoltam belőle egyet. Nagy meglepetésemre Michael is inni kezdett, és nemsokára már kedélyesen csevegtünk mindenről. Kutyáról, macskáról, szülőkről, iskoláról, továbbtanulásról. Egyszóval mindenről, ami a korunkbeli diákokat érdekelheti. Rám oly nem jellemző módon bókoltam Michaelnak, figyelmet sem vetve arra, hogy ez általában a fiúk feladata szokott lenni. Az ital a fejembe szállt, én pedig már rég félretettem a bennem lévő gátakat, amelyek eddig körülvettek. Untam már, hogy állandóan én vagyok az, akit a mardekárosok megszólnak a félvér származása miatt, mert nem védi meg magát. Elegem volt már abból, hogy az évfolyamtársaim mind-mind a hétvégi randijukat beszélik meg, miközben a hátam mögött rajtam köszörülik a nyelvüket, amiért nincs még párom. Na és természetesen gyűlöletes lett számomra minden perc, amit a könyvtárban kellett töltenem, ahelyett, hogy a tóparton sétálgattam volna egy helyes sráccal, akár Michaellel, mint a többiek tették azt. A lelkem legmélyén irigy voltam rájuk, de ezt egészen eddig a percig még magam elől is eltitkoltam. - He? Michael mondata nem jutott el teljesen az agyamig, épphogy pár szót fogtam csak fel belőle, hála az italnak, melyből az elmúlt pár percben mindketten iszogattunk. Tekintetem elködösült, amikor felém hajolt, de a csók elől nem húzódtam el, noha reálisabb énem ezt szerette volna. Helyette én is áthajoltam az asztal fölött, és viszonoztam azt. Amíg tartott a pillanat, szinte fel sem fogtam, voltaképp mit is teszünk. Ahogy azonban véget ért, riadtan dőltem vissza a székemre, miközben lassan, de biztosan magamhoz tértem. Mégis mit művelek? Nem vagyok eszemnél! - Jaj, ne! - nyögtem fel kelletlenül, miközben mindenhová néztem, csak éppen Michaelre nem. A vér teljes mértékben az arcomba szökött, én pedig menekülési útvonalat kerestem magamnak. Megcsókoltam egy fiút! Én! És ezt mások is látták! - Mit csináltunk? Arcom a tenyerembe temettem, majd erőteljesen megcsóváltam a fejem, mintha ezzel bármit is meg nem történtté tehetnék. A köd, amely eddig az agyamon ült, most elkezdett felszállni, és a magabiztos Lacey helyébe a régi került. A lány, aki még soha senkit sem csókolt meg, és aki most hirtelen túl esett a legelső alkalmon, a Nagyteremben. A helyen, ahol ezt többen is láthatták. Ebből akkora pletyka lesz! Holnapra az egész kastély tudni fog erről, ebben biztos voltam.
Rajongói klub? - nevetett hangosan Michael - dehogyis, tudod ők csak.... ismerem őket, néha beszélgetek velük de ennyi. Az egyik Mardekáros csaj, akinek már sajnálatos módon Michael nem is emlékezed a nevére majdnem oda jött és elrontotta az egész beszélgetést de ezt szerencsére nem történt meg mert a barátnői nem engedték. - Kicsoda? - kérdezte Lacey-t. - Ja az a szőke lány? Rá se ránts - nyugtatta a lányt. Michael nem szerettet volna mesélni mindenkiről akivel találkoztak, ezért kérte meg Lacey-t, hogy ne is foglalkozzon velük. - Fogalmam sincs, hogy mi van benne - nevetett Michael - egy ismerősömtől kaptam de ne aggódj nem mérgezett, vagyis remélem - nevetett ismét. Lacey közben minél többször kortyolt bele a kulacsba és ennek hatására minél többet is mesélt magáról. Így ment ez egy darabig amikor már Lacey bókolgatni is elkezdett, de akkor már lehetett hallani a hangján, hogy nem teljesen tiszta a lány. Csak, hogy Michael sem nagyon arról volt híres, hogy tudja a határt ő is elkezdett iszogatni. - Szép a szemem? Hadd köszönjem hát meg - Michael közelebb hajolt Lacey-hez és oda súgta - Ne mozdulj hát meg most hálát mond-e ajk. Az alkohol mámorban lévő Michael nem bírta ki, hogy ne csókolja meg a gyönyörű mosolyú, kedves, aranyos Lacey-t. A teremben egy-két lány végig figyelte őket, és ha ez a csók tényleg el csattan nem biztos, hogy továbbra is békén hagyják őket.
Némileg furcsállottam, amikor Michael a nagyterem helyett a könyvtáros asztala felé vette az irányt, de amikor megkérte arra, hogy vigyázzon a cuccainkra, minden világossá vált. Nem szívesen hagytam itt a könyveimet, de ilyen állapotban nem is vihettem magammal őket. Legszívesebben a könyvtárban maradtam volna, de Michael rendesnek tűnt, nyilván nem akar ezzel a kis akcióval semmi rosszat sem nekem. - Ööö... - Engedelmesen követtem a fiút, habár némileg még mindig meg voltam szeppenve. Mindenesetre, úgy gondoltam, nem árt, ha udvarias leszek a könyvtárossal, és legalább kinyögök valamit mindkettőnk nevében. Még mindig Michael-t követve hátrafordultam hát, majd megszólaltam: - Elnézést, nemsokára visszajövünk... Az igazat megvallva fogalmam sem volt arról, meddig leszünk távol, de magamban reménykedtem abban, hogy nem túl sokáig. A könyvtár volt az egyetlen hely, ahol otthonosan mozogtam, ami nem is csoda, hiszen napjaim legjavát ott, és a tanórákon töltöttem. Nem szívesen hagytam hát el, és még a könyvtárosnőt is nagyon kedveltem. Végigmentünk a folyosókon, miközben Michael továbbra sem engedte el a kezem, nekem pedig nem kerülte el a figyelmemet azok a gyilkos pillantások, melyeket ismeretlen lányoktól kaptam. Fogalmam sem volt, szám szerint mennyi illetett vele, de az biztos, hogy több, mint 10. Az egyik egy hetedikes hollóhátas lány volt, akit ismertem ugyan látásból, de nem tudtam, mi a neve. Mindenesetre, jobban járnék, ha egy ideig messziről elkerülném, a tekintete legalábbis ezt sugallta felém. A másik egy mardekáros lány volt, aki épp a barátnői társaságában haladt el a folyosón mellettünk. Michael egy pillantásra sem méltatta, én azonban szinte rögtön észrevettem a szemében azt a tömény gyűlöletet, ami egyenesen felém irányult. Nem messze pedig egy csapat negyedéves nevetgélt. Amint észrevették közeledni a fiút, sutyorogni kezdtek, majd pedig gyanúsan elpirultak, amikor a fiú köszönt nekik. Itt összeállt bennem a kép, így – Michael tarkójának címezve a kérdést – szólaltam meg: - Ők mind a rajongói klubbod tagjai? Minden jel erre utalt legalábbis számomra. Nem ismertem ugyan a fiút, de úgy tűnt, elég komoly hírnévre tett szert a lányok körében. És nagy az esélye annak, hogy az én nem létező hírnevem is pont most zuhant 10 pontot. Fejenként. Minden lány után, akik észrevettek minket a folyosón. Jaj nekem, ha ezek legközelebb egyedül találnak! - Elég gyilkos tekintettel méregettek – morogtam magam elé, miközben beértünk a Nagyterembe. Körülnéztem. Itt is volt pár lány, akik nem igazán örültek a jelenlétemnek, én legalábbis ezt szűrtem le magamban. Az egyik szőkeség már éppen felállt, és mérgesen elindult felénk, pár barátnője azonban visszatartotta. - Ki az? - böktem a lány felé, Michaelhez intézve szavaimat, miközben leültünk az egyik asztalhoz. A fiú eközben egy kulacsot tett le elém, én pedig némileg gyanakodva méregettem annak tartalmát. Végül döntöttem: felemeltem, majd ittam belőle pár kortyot, végül visszahelyeztem az asztalra. A fiúra pillantottam, majd megszólaltam: - Olyan furcsa íze van. Vajsör meg valami más... valami... nem is tudom... Megcsóváltam a fejem, mivel egyáltalán nem tudtam meghatározni azt a másik ízt, amely jelen volt az italban. Szerencsére elég kellemes íze volt, így néha ittam még pár kortyot, és egyre jobban kezdtem feloldódni. Sokkal mosolygósabbá váltam, és valahogy már az sem esett nehezemre, hogy magamról meséljek: - Tudod, egy szép házban élünk négyen, Londontól nem messze... Hogy ott milyen szépek a parkok! El sem tudod képzelni... Ráadásul van egy kutyánk, Csutak... Imádom. Esténként hatalmasokat sétálok vele, szeret rohangálni. Levegőt is alig vettem, olyan örömmel meséltem ezeket a dolgokat egy olyan embernek, akit csupán nemrég ismertem meg. Volt egy sanda gyanúm, hogy volt valami az italban, de egyáltalán nem érdekelt a dolog. Hetek óta ez volt az első eset, hogy ennyire megnyíltam valakinek. Végig Michael arcát figyeltem, majd minden zavar nélkül szólaltam meg: - Hogy neked milyen szép szemeid vannak! Milyen bűbájt szórtál rájuk?
- A nagyterem? - gondolkozott rajta - hát jó legyen. - Öhh..elnézést - szólt oda Michael a könyvtárosnak - megkérhetem, hogy addig amíg távol leszünk vigyázzon a cuccainkra? Mondjuk nem biztos, hogy szükség van rá mivel valószínűleg senki nem jön be ide, de a biztonság kedvéért kérem vigyázzon rájuk. mivel az egész asztal tiszta tinta volt beleértve Lacey jegyzeteit ezért nem lett volna legjobb ötlet elhozni őket, mivel azok tovább maszatoltak volna, ezért gondolta Michael, hogy hagyják itt, és majd visszajönnek érte a pálcájukkal és akkor majd megoldják. A könyvtáros elégé rémisztően nézett Michael-ra, jól ismerte őt és a tetteit és biztos nem tetszett az neki, hogy az egyetlen lány aki még szívesen tölti az idejét a könyvtárba még azt is elviszik tőle, ráadásul pont egy olyan fiú mint amilyen Michael is volt. - Na gyere menjünk - szólt oda Lacey-nek, de a kezét továbbra sem engedte el. Út közben elég sokan megnézték ez miatt őket, sőt egy-egy lány nagyon is féltékeny volt amiért Michael kézen fogva jön egy többségüknek ismeretlen lánnyal. Ha Michael egy pillanatra is egyedül hagyta volna Lacey biztos, hogy abban a pillanatban megtámadják őt. A nagyteremben sem voltak valami túlságosan sokan, de legalább többen mint a könyvtárba. Leültek az asztalhoz majd Michael egy kulacsot vett elő és tette ki az asztalra. - Igyál csak - kérte meg Lacey-t. Persze a kulacsban nem víz volt hanem valamilyen alkoholos ital, maga Michael sem tudta pontosan, hogy mi van benne, mivel az egyik barátja akivel legtöbbször lógni szokott ő adta neki oda. Azt akarta, hogy egy kissé ellazuljon Lacey, persze nem akarta azt, hogy nagyon be rúgjon és nem is akarta leitatni sem, csak azt szerette volna ha egy kicsit ellazul és akkor hátha könnyebben és szabadabban mesél magáról. Úgy gondolta muszáj egy kicsit elengednie magát Lacey-nek. - Most pedig mesélj magadról! Mit szeretsz csinálni? Mit kultiválsz? stb. - tette fel a kérdéseket a lánynak.
