2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Viszonylag kisebb teremről van szó, de azért az iskolához mérten szépen berendezett természetesen. Van itt kanapé, pár szék, ha kell pluszban és persze két fotel is. Elsősorban arra való a szoba, hogy ha egy nem az iskolához tartozó személy érkezik ide, akkor itt tud találkozni azzal, akit meglátogat, rokoni, vagy egyéb találkozó céljából.
Nem tudom, hogy mi jár a másik fejében, de az viszont kedves tőle, hogy így megpróbál arra figyelni, hogy nekem mi a jó. Még nem is ismer, ez mégis udvarias lépés a részéről. Olyan kis félénk, na nem mintha én túlságosan is bátor lennék, kettőnk közül mégiscsak nekem kellett átvennem a kezdeményezést, hogy ebből a ma esti diavetítésből egyáltalán legyen valami. Haloványan rámosolygok, egyáltalán nem veszem sértésnek, hogy méltatja az ízlésemet. Valahol talán érthető amit mond, én meg így szoktam meg. - Persze, és.. semmi baj.. Aranyos, hogy így meglepődsz, és engem akarsz védeni. Tudod.. ő… régen sokkal kedvesebb volt velem, még abban az udvarlási szakaszban, és mindig reménykedek, hogy visszaváltozik olyanná. Hátha.. – Félénken megvonom a vállamat, tudom, hogy nem kéne olyannal lennem, aki bánt, aki terrorban tart, de a szüleim is veszekednek olykor, és nem válnak el. Talán számunkra is van még remény Freddie-vel. Lennie kell, én hiszek az ilyesmiben! Viszont olyan jól elvagyok Brandonnal, én egyáltalán nem nézem ki őt, nem zavar, hogy ügyetlennek tűnik, határozottan aranyos, főleg, ahogyan velem bánik. Akár még barátok is lehetnénk, ha nem tudnám, hogy Freddie mennyire bántaná őt is, csak mert rám mert nézni. - Ez egyértelűen így van. Látod velem is olyan jól el tudsz beszélgetni. Nem mindenki gonosz. Különben meg nem tudom, hogy másoknak az miért jó, hogy téged bántanak. Ez nem szép dolog. Akkor nincsen.. kedvesed sem? – Ekkor történik meg a baleset, szinte egymásra esünk, én legalábbis rá, de ösztönösen szétnyitva a combomat, hogy ne térdeljek a bordájába, vagy még inkább lejebb, de eszembe se jut, hogy ez neki kellemetlen lehet. Nekem nem az. Legalábbis az intim jellegét nem érzem a dolognak, ha jobban belegondolnék, akkor lehet, hogy eszembe jutna. Ő viszont majdnem félrelök, ahogyan kimenekül alólam, amit nem értek, már éppen mennék utána, hogy mi ez a bújócskázás, amikor Freddie érkezése kijózanít, sőt, majdnem még az ájulatba is taszít, villámgyorsan ilyen végletes érzelmi állapotokon csúszkálok át. Szinte fel sem fogom, hogy hol vagyok, majdnem betört a fejem, legalábbis érzem, hogy a tarkómon ragacsos a hajam a vértől, a könnyeim végigfolynak az arcomon, talán ez tart ébren. - Ő volt Freddie.. Neee… nee.. nem akarom, hogy kitudódjon. Akkor még jobban bántani fog. Inkább maradok itt, amíg jobban leszek.. – Vagy nekem akár az is jó lehet, hogy ha ő maga gyógyít meg. De semmiképpen nem szeretném, ha kitudódna, hogy milyen kapcsolat van köztem, és a fiúm között. Remélem Brandonra számíthatok ilyen tekintetben, és kiáll a titkom mellett. Valahogy majd hátha meg tudom neki ezt hálálni.
♫ All by myself ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Az a pasi biztosan elég extrás lehet, ha egyszer vele van annak ellenére, hogy nagyon nem bánik vele sem kedvesen, sem szépen, biztosan nagyon jól néz ki, vagy ki tudja, de az biztos, hogy nem normális dolog, ha valaki így viszonyul a másikhoz. Én sem barátkozom azokkal, akik szemétkednek velem, vagy kigúnyolnak. Az ember nem megy direkt elébe a bajnak, hanem megpróbálja elkerülni, ha sikerül neki. Ha pedig nem, akkor meghúzza magát de nem keresi azt. - Én nem... nem tudom, nincs közöm hozzá, hogy kivel mit csinálsz, csak tudod... ez nem szép dolog. - ilyeneket mondani a másiknak, főleg úgy, hogy ez a lány tényleg nagyon édes és kedves és még csoda szép is. Biztosan találna minden ujjára egy hódolót, ha akarna, aki sokkal jobban bánik vele és kedvesebben viselkedik vele, tényleg nem értem, hogy miért egy olyan valakivel tölti az idejét, aki ennyire kiállhatatlanul viselkedik vele és csúnya dolgokat is mond neki. Most se volt ügyetlen, csak én, az én hibám volt az elesés is, meg a lepedő esés, legalábbis úgyis magamra veszem, hiszen sosem voltam valami ügyes típus és félő, hogy ez már nem is igen fog pozitív irányba változni soha. - Én elég kevés igazán kedves embert ismerek, de talán csak eddig rossz felé keresgéltem, de mégis... nem tudom, nem sok van. - vonom meg tétován a vállamat. Ő igazából ezek után még a ciki helyzetet is nevetve kezeli és ha nem lennék ennyire kellemetlen helyzetben még az is lehet, hogy rácsodálkozva hallgatnám a csodás nevetést, de mivel finoman szólva is kellemetlen a helyzet, amit azzal vált ki belőlem, hogy rajtam ücsörög, kész csoda, hogy sikerül kimenekülnöm alól. Le kell nyugodnom, nem csoda, ha azt is alig hallom meg, hogy valaki közeledik, csak azt sikerül felfognom, amikor szegény lány becsapódik és nyekkenve hull a földre. Na ez tényleg magamhoz térít, de mire felpattanok a fotel mögül már nem látok senki sem. Azért ez meg lep, bár csak pár másodpercre, addig pislogok párat, aztán már ugrok is oda hozzá. - Ez... ez meg mi volt? - még mindig elkerekedő szemekkel nézek ki a folyosóra, de az ég világon senkit sem látok ott. Nagyon gyorsan jött és távozott valószínűleg, de miért vágta oda Mercedest? Éretlenkedem és kissé reszkető kézzel próbálok a zsebemből előkotorni valamiféle zsepit, vagy rongyot, akármi mást, hogy azt tarthassam oda az orrához, vagy a szemét töröljem meg vele? Láthatóan gőzöm sincs, hogy mit kellene tennem, hiszen nagyon megüthette magát és sír és vérzik... de miért? - Elviszlek a gyengélkedőre... re..re...rendben? - persze az izgatottság most is a dadogást hozza elő belőlem, amit nem könnyű legyőzni, főleg nem ilyen komoly helyzetben. Még most sem értem, hogy mi a fene folyik itt.
♫ Second hand heart ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A kérdésre úgy gondolkozom el, mintha még sosem jutott volna eszembe, hogy én magam is felvessem ezt. De tényleg, bennem eddig még fel sem merült, Freddie annyira egyértelműsítette már eddig is, hogy ez alap, hogy most komolyan ráncolom a homlokomat, lényegében a világom léte kerül most veszélybe ezzel a kérdéssel. Nem is tudom hirtelen, hogy mit feleljek, Brandon jól láthatja rajtam, hogy kissé el is képedek, próbálok megszólalni, aztán le is pisszegem magamat, hogy valami értelmes választ sikerüljön kinyögnöm. - Mert.. ő azt mondja, hogy összetartozunk. Akkor nem így kéne felfognom? – Visszakérdezek meghökkenve, nálam egyértelmű, hogy a nőnek az a dolga, hogy elfogadja, amit a párja mond, és ha az tilt valamit, hát abban is igaza van, mert idősebb, világlátottabb. Nem is értem, hogy Brandon ezt miért kérdőjelezi meg. Abba mondjuk sosem gondoltam bele, hogy a szüleimnél nem ez van, de mivel ez a srác olyan kedves, nem veszek vele össze, különben sem vagyok veszekedős, csak nem értem hirtelen őt. - Én kedves? Oh, köszönöm, aranyos tőled. A többség nem az? Nem tudom, én nem nagyon beszélhetek senkivel, úgyhogy.. nehezen tudom ezt eldönteni. – Vonom meg sután a vállamat, olyan ritkán beszélgetek bárkivel is, igyekszem kerülni mások társaságát, hogy Freddie felé még ez se legyen olyan alap, amellyel feldühíthetem. Szeretek elmélyedni a saját kis világomban, most is írkálni jöttem, mert megszállt az ihlet. Az más kérdés, hogy most nem az írás a leglényegesebb, hanem élvezetes játékba fogtam a sráccal, méghozzá olyanba, amelyről elsőre észre sem veszem, hogy neki ez milyen ciki, csak nevetgélek, nem tudom lerázni magamról a jó kedvet, érdekes módon most jövök rá hogy ez mennyire hiányzott. És ahogy néz rám, szinte kimenekül alólam, amit értetlenkedve fogadok, aztán mielőtt elköszönhetnék, a folyosóról meghallom az ismerős süvöltést, Brandon csak annyit hall, hogy valaki döngő léptekkel közeledik. - Nekem is, bocsi, szia! – Gyorsan rendbeszedem magamat, de tudom, hogy meglátott, mert csúnya nézzéssel nyúl be értem, és a fotel mögött bújkáló srác ezt most pont nem láthatja, csak valami susogást, aztán valami úgy az egyik szekrénynek vág, hogy nyekkenve zuhanok a földre, vérző orral, szinte felköhögve a saját sírásomat. Aztán az illető távozik is, én pedig maradok a földön könny és véráztatta arccal pityeregve.
♫ All by myself ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Nehéz elképzelni róla, hogy bármit is rosszul csinál, vagy egyáltalán, hogy ezt bárki szóvá teszi neki, hiszen olyan... olyan nagyon tökéletes! Tőlem aztán csinálhatna rosszul bármit, de komolyan, át is mehet a lábamon biciklivel ügyetlenségével, de akkor se tudnék haragudni rá, vagy csak azt mondani, hogy ügyetlen. És hogy a pasija még ennél is rosszabbakat mond rá... na az valami rémes! - Ezt a pasid... mondja neked? Miért vagy akkor vele? - igen látványosan sikerül elképednem azért, hogy hagyja. Szép lány, mit szép mesés! Biztosan bárkit találna magának és az alapján, amit mond az a pasas valami rémes alak lehet, olyan igazi tapló. Én is találkozom ilyenekkel, de természetesen nem szoktam velük szoba állni, maximum ők velem, amikor leszólnak, vagy helyben akarnak hagyni, mert bajt csináltam, de neki lenne választása biztosan, akkor meg miért van együtt egy ilyen rettenetesen kiállhatatlan alakkal? Fel nem tudom fogni, hogy erre mi lehet a jó indok. - Azért, mert te nagyon kedves vagy, de a többség nem kedves és te is azzal a... pasival vagy, pedig ő nem lehet kedves. - nem, még most sem fogom fel, hogy miért van egy ilyen alakkal, főleg akkor, ha egyébként ő rendes lány és nagyon szép is, de az a fickó, ha ilyeneket képes mondani neki, akkor nagyon rossz ember lehet. Egy ilyen lánynak nem illik mást mondani, csak hogy milyen szép és... még annál is szebb, mi több káprázatos! Erre még jön a nagy káosz is, amit persze biztosan én okozok, vagy az én szerencsétlenségem és mire magamhoz térek olyan látvány fogad, amitől csoda, hogy nem ájulok el megint, mert kimegy a vér a fejemből. Egyrészt ott van felettem és valami mese szép, plusz nehéz is tartani a szemkontaktust, mert olyan belátást enged így a felsőjébe, hogy ihaj. - Én jól... nagyon, de neked a... - próbálnék szólni, de szavakat is nehezen préselek ki magamból, erre még rám is esik, még hozzá olyan helyzetben, hogy ezzel együtt a tény, hogy belátok a ruhája alá is már lassan sokkolólag kezd hatni rám. Talán nem csoda, hogy ha a fejemből kiszökött vér olyan helyre száguld pillanatok alatt, ahová nem kellene és ha pont ott ül rajtam, akkor minden bizonnyal érzékelheti is. Én viszont csak elképedve meredek rá, finoman szólva is kitágult pupillákkal. - A... a ruhád felül... - nyögöm ki végre, csak aztán pattanok fel, ha sikerül úgy moccannom, hogy kicsússzak alóla és persze szégyenemben szinte azonnal valami fedezéket keresek, bár kétlem, hogy ne lenne tisztában azzal, hogy milyen hatást váltott ki belőlem. - Nekem most... most mennem... - mennem kellene, de vagyok annyira esetlen, gyáva nyúl, hogy végül csak lépek egyet és ijedtemben a fotel mögé húzódom, ott ülök le, mert még szédülök is egy kicsit, a hátamat a támlának vetve, hogy ne lásson. Mintha ez is csak olyan dolog lenne, mint bármi más rossz, ha nem látod, akkor nincs is ott, szimpla béna struccpolitika, ami minden bizonnyal nem lesz hatásos. Nem vagyok én öt éves, hogy bújócskázzunk, de ez most nem nagyon számít, próbálok megnyugodni, hogy a nadrágomban végbe ment változás is elmúljon.
♫ Second hand heart ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Én ugyan nem vagyok ügyetlen, de nem szólok meg senkit, aki viszont az lenne. Freddie mellett megszoktam, hogy amúgy sem lehetek tökéletes. Még így is, hogy a kivánságait lesem, folyamatosan kiabál velem, megüt, és gyakorta azon tűnődök, hogy miben lehetnék még inkább a kedvére, hogy legalább ne bántson. Már az is nagy szó, ha nincsen kedve velem foglalkozni, és távol van. Ezek a semleges hanyagolások lassan már igazi szép pillanatoknak tűnnek, és fel sem merül bennem, hogy máshogyan is lehetne, hogy engem is szeressen valaki. Ahogyan az is nyilvánvaló, hogy meg fogom kapni a magamét, hogy egy másik fiúval beszélgetek, és talán nézem a diáját, de most nem akarok arra koncentrálni, hogy mi lesz majd, ha majd visszajön a párom. Csak azon nevetgélek halkan, hogy milyen viccesek a srác válaszai, és nem rajta, hanem vele nevetek. Észre sem veszem, hogy zavarban van a hajam miatt, vagy amikor hátat fordítottam neki, én elsőre azt hittem, hogy tényleg zavarom. De már annyiszor mondta, hogy ő nem akar zavarni, hogy gyorsan félre is tettük azt a témát. - Nem is az, hogy ügyetlen. A pasim azt mondja, hogy olyan szerencsétlen hülye vagyok, és igaza van, sokszor nem tudom, hogy mit merre. – Vonom meg a vállamat, ha már felvezettem a dolgot, akkor igen nagy udvaritatlanság lenne a részemről, hogy ha kitérnék a válasz elől. Fel sem merül bennem, hogy megbotránkozik majd rajta, számomra az a természetes, hogy mindenki ilyen, igaz, apa nem bánik így anyával, de lehet, hogy ők a kivételek. Biztosan Brandon is helyre szokta igazítan a barátnőjét. - A többség? Akkor gonoszság a részükről, engem cseppet sem zavar. Keresd azok társaságát, akik értékelnek. Biztosan rengetegen vannak, csak pont elkerülitek egymást. Látod, rám sem hatsz úgy, hogy idegesíts, vagy ilyesmi. – Tényleg nem értem, hogy mitől ilyen vörös az arca, nekem akkor szokott, ha Freddie korábban jön meg, és nem pattanok fel azonnal az írkálásból, így rosszul érzem magamat, mert tudom, hogy mi közvetkezik, de még sosem láttam olyat, hogy egy fiú tőlem féljen. Én.. nem akarom bántani. Nem is fogom! Jön viszont a kavarodás, próbálunk kimászni a vetítővászon alól, nem sok sikerrel, de még le is fejeli az asztalt, hát jaj! Előkapom a mágikus tudásomat, és sebtiben két bűbájt is ráeresztek, hátha jobban lesz, mellé térdelős állapotomban észre sem veszem, hogy tökéletesen beláthat, miközben simogatom a haját, hogy kiszedessem a sebbe ragadó tincseket, de már a kötözés el is végzi az áldásos hatását. Amikor feleszmél, akkor tehát nem csak a blúzomba láthat be, hanem a melltartóm tökéletes formáján túl még egy picivel több is elé tárul. Ám miután nekem sem megszokott a helyzet, eszembe sem jut takargatni magamat, csak aggódóan hajolok fölé, és elmosolyodom, amikor meghallom az első szavait. - Hát wow.. jobban vagy.. ? Úgy tűnik én is ügyetlen vagyok.. – Hajolok közelebb, hogy megnézzem, hogy máshol nem ütötte-e be magát, nehogy valami olyan vérzése legyen, amiről nem tudunk. Aztán itt most én csúszok meg a félig még alattunk heverő lepedőnek köszönhetően, és majdnem ráesek, de az utolsó pillanatban még korrigálom az esést, ösztönösen szétnyitva a combomat, nehogy megrúgjam a térdemmel, így egy fura lovagló ülésbe keveredünk, a tenyerem pedig a mellére simul. – Oooh.. bocsánat, hát ez tényleg nem az én napom.. – Nyelek egyet, na most úgy kéne megmoccanni, hogy ne okozzak még nagyobb galibát neki.
♫ All by myself ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Az az igazság, hogy nem nagyon szoktak velem lányok beszélgetni. Eleve kevesen beszélgetnek velem úgy viszonylag, hiszen nem sokan tolerálják az ügyetlenségemet, meg eleve a Hugrabugosoknak is negatív visszhangjuk van kb. mindenkinél, de lányok meg főleg nem beszélgetnek velem, főleg nem ilyen szépek. Biztosan neki is van valamilyen barátja, vagy pasija, vagy lesz, mert ha ilyen szép nem hiszem, hogy ne ugrálnák körbe sokan, én pedig persze, hogy zavarban vagyok, hogy itt lehetek vele kettesben, ha csak egy ideig is, de legalább még nem rohant el, mert béna vagyok, vagy zavarom, netán gagyi a diavetítőm. A legtöbben már e miatt elmentek volna, ő viszont kedvesen mosolyog is mellé, csak ne dobálná folyton a haját, mert így azon jár az eszem állandóan szinte, hogy biztosan milyen selymes lehet és milyen finom lehet az illata. - Miért? Te is ügyetlen vagy? - meglepetten pislantok rá az elszólást hallva. Rajtam sok a sérülés, de ez nem meglepő, magamnak okozom őket többnyire, kész csoda, ha másoknak épp nem, de olyankor legalább nem kerget meg senki, hogy végezzen velem, mert mondjuk ráöntöttem egy forró tányér levest. Igen, erre is volt már példa, kész csoda, hogy a Griffendéles srác nem kergetett az egész kastélyon keresztül. Valószínűleg csak azért, mert valami lánnyal volt és nem akarta elvágni magát, nekem meg ez volt a szerencsém, de azt nem értem, ha ő nem ügyetlen - és eddig nem tűnt annak - akkor miért vannak rajta sérülések. Lehet, hogy bajkeverő fajta és esetleg e miatt? De annak se tűnik, hiszen itt ült nyugodtan és csak olvasott. A kedves szavaira persze sikerül pillanatok alatt úgy elvörösödnöm, mint a legérettebb paradicsom. Milyen... kedves lány! - Oh hát... tudod a többség nem szereti és néha másoknak is bajt okozok ezzel, úgy meg főleg nem, de nem baj, én már megszoktam. - zavart mosollyal vonom meg a vállamat, de a vöröslő arcomat nem igazán tudom elrejteni, vagy megszüntetni ezzel sajnálatos módon, bármennyire is szeretném. Tényleg meglep, hogy ilyen rendes velem, nem szoktak azok lenni mások, sőt még biztat is, ennek a tetejében még azt is mondja aranyos dolog, hogy ügyetlen vagyok, nem pedig azt, hogy béna és szánalmas... mások inkább ezeket a jelzőket használják rám. Jó, azért nem mindenki, főleg azok, akiknek már gondot okoztam, vagy akiknek az ismerőseinek és hát... ez elég sok embert jelent évek alatt. Ezek után jön a teljes káosz, még az arcomhoz is ér, ami a már eleve zavart állapotom miatt csak tetézi a bajt, nem csoda, hogy úgy pattanok fel, hogy még az asztalt is sikerül lefejelni, és jön a vér, én pedig nem bírom a vért... Ciki mi? Ha folyton megsérülsz, de amúgy nem bírod kezelni a vérzést, mert akkor még gyakran el is ájulsz miatta. Szóval se perc alatt a padlón végzem kidőlve, csak percek múlva kezdek el pislogni. A diavetítőből már halvány fény árad, szinte glóriát rajzol a leányzó feje köré, én pedig pár pillanatig csak elkerekedett szemekkel bámulok, mintha nem is nagyon fognám fel, hogy már magamnál vagyok, és valahogy így is van ez. - Wow! - ennyit sikerül kibökni nagy nehezen, csak aztán próbálom felfogni, hogy mi történt. Újra a fejemhez nyúlok, de már nem vérzik. - Bocsánat... - bököm ki végül csendesen és tudom fel kellene tápászkodni, de most olyan jó ez így, csak nézném még egy kicsit... lehet?
♫ Second hand heart ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Kedvesnek tartom a srácot, csak azt nem értem, hogy miért van ennyire zavarban. Lehet, hogy ő mindig mindenkitől zavarban van, vagy csak én váltom ezt ki belőle? Miért? Nem eszem meg. Velem a fiúk nem szoktak így viselkedni. Régebben még igen, volt aki rámenős volt, és volt olyan is, aki ha meglátott, nagyon zavarba jött, de miután évek óta együtt vagyok Freddie-vel, és igyekszem senkit sem észrevenni, ezért engem sem vesznek észre, mintha ott sem lennék. Az iskola azért elég nagy, hogy mindig találkozzak új emberekkel, akiket még nem ismerek, akik még nem tudják, hogy a pasim mennyire brutális, ezért gyorsan fel kell ismerniük, hogy engem tényleg nem érdemes észrevenni. És mivel már annyira megszoktam, hogy a saját gondolataimba kell mélyednem, teljesen meg vagyok lepődve, hogy valaki társalogni próbál, de túlzottan is udvariaskodik, holott velem annyira nem kell. Freddie sosem kezelt engem törékeny lányként, így nem várom el, hogy bárki is figyelmes legyen velem. A könyvem szereplői nyilván mások, de ott én irányítom az előzékeny férfi szereplőket is. Megbántani viszont ezt a srácot nem akarom azzal, hogy picit erélyesebben szólok, hogy kérem tényleg udvariaskodjon velem ennyire. - Rajtam is... – Mondom automatikusan, szinte véletlenül bukik ki ez így belőlem, aztán észbe kapok, és úgy teszek, mintha nem mondtam volna semmit. Nyilván rajtam más miatt vannak sebesülések, nem azért mert elesek. Vagyis az is előfordul, de minden esetben Freddie az oka, ő lök a földre, vagy neki valaminek. De az is megesik, hogy csak leszorít, megcsavargatja a csuklómat, vagy kikötöz, amihez éppen kedve van, én meg tűröm, hiszen már megszoktam. A srác pillantásait furcsának tartom, de nem szólok rá, hogy így megbámul, csak nem értem annyira a dolgot, nem látott még lányt? Kedves mosollyal válaszolok a pillantásaira, de lehet, hogy össze kéne fognom a hajamat, ha ennyire zavarja, hogy mindig eltűröm a fülem mögé, vagy felborzolom. - Azért nem kedvelnek, mert szeretsz tanulni, és ügyetlen vagy..? Ez annyira gonosz dolog. Az a furcsa, ha megvan a saját elképzelésünk..? Nem nem tartalak furcsának, az ügyetlenség pedig lehet vicces. Mármint nem nevetlek ki, hanem aranyos az ilyesmi. – Teszem be a füzetemet az egyik párna alá, és most már elindulok felé, hogy segítsek, úgy látom elkél ott két női kéz, mert tényleg semmi nem lesz az előadásból, ha még háromszor megpróbálja, de nem sikerül felhelyezni a vásznat. Úgy tűnik én sem vagyok ügyesebb, mert nem figyeltem fel rá, hogy a lepedő nem volt megfelelően rögzítve felül, és ránk esik, nem csoda, hogy nevetvélve kapálozok alatta, és az ideiglenes vakság közepette még az arcához is hozzáérek. Nem azért kapom vissza, mert tőle félek, csak nem akartam mondjuk a szemét kinyomni. - Én is bocsánat, csak segíteni akartam. – Nyújtanám a kezemet, amikor végre felálltunk, de ő ismét hozza a formáját, és úgy esik a földre, hogy le is fejeli az asztalt. Hú, ez már nem vicces, sőt, nagyon is komoly! Odapattanok, hogy letérdeljek mellé, és gyorsan előhúzok egy vászonzsepit, majd a halántékához nyomom, hogy inkább azt vérezze át, minthogy tovább szigárogjon a vére. Ha az arcára is elkezde folyni, akkor azt simán az ujjaimmal kezdem el gyorsan letörölni, meg a zsepi sarkával. – Szegény, tényleg nem vagy túl szerencsés.. Leszaladjak a gyengélkedőre egy gyógyitalért? Sajnos nincsen nálam. - Ám Brandon már válaszolni sem tud, mert jön a jótékony alélás. Oh! Na azért nem vagyok szőke herceg, hogy afféle Csipkerózsikás csókkal térítsem magához, meg hát Freddie is letépné a fejemet, és itt szó szerint kell érteni. Viszont bűbájtanból egészen ügyesen vagyok, ezért a haját simogatva félretolok pár odatévedő tincset, mielőtt még beleragadna a sebbe, és rámondok egy ferulát, hogy elállítsam a vérzést, majd egy kisebb kötözést tegyek rá, ami később akár le is vehető, majd egy stimulával igyekszem magához téríteni. Aggódva térdelek mellette, várva, hogy megrebbenjen a szempillája.
♫ All by myself ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Az a baj, hogy ha nagyon látszik rajtad, hogy mennyire zavarban vagy, azt könnyen kiszúrják mások, főleg ha csak ketten vagytok és persze attól én csak még inkább zavarba jövök, ha más is tudja, hogy zavarban vagyok és neki most nagyon könnyen sikerült kiszúrnia, ami nem meglepő. Nem vagyok az a típus, aki könnyen elrejti az érzéseit, vagy a gondolatait, sajnos sose voltam olyan. - Öh... persze, oké, igazad van. - bököm ki végül, mert hát végül is majdhogy nem rám szól, hogy ne nyafogjak már ennyire és azért ez eléggé zavarba ejtő és csak még inkább zavarban vagyok tőle. Kész csoda, hogy nem kezdek el újfent dadogni. Jobb is, hogy inkább a diák kérdésével foglalkozom elsősorban és nem pedig azzal, hogy mit mond, vagy csinál, mert így is rajta felejtem a tekintetemet pár pillanatra, amíg ügyködik a rendezkedéssel, pedig biztosan nem nagyon akarná, hogy így bámulja egy vadidegen srác, aki a tetejében még ennyire béna is. Kész csoda, hogy elvisel és nem zavart még el. - Jól persze, úgyis mindig... van rajtam pár kék-zöld... folt. - inkább lassabban beszélek, úgy nem jön a dadogás, mert e nélkül valószínűleg nem tudnék kimondani egy rendes összefüggő mondatot, bármennyire is szeretnék. Hát na azért igenis zavarba ejtő volt a hátsója, meg a fészkelődése, a függönyelhúzós manőver, mert hát szép lány, csak nem értem, hogy akkor miért ücsörög itt teljesen egyedül. Áh inkább foglalkozom a vászonnal, azzal legalább a saját figyelmemet is talán eléggé elvonom. A kérdésére azért megrökönyödve fordulok hátra, na ezt nem értem, hogy honnan szedte. Úgy nézek én ki, mint aki tud bántani másokat? - Dehogy é... én soha! Csak nem kedvelnek, tudod... szeretek tanulni és nem vagyok túl... ügyes. Kicsit furcsának gondolnak. - hát na gondolom diavetítővel se sokan jöttek volna be ide, ezt is csak én találhatom ki igaz? Nem csoda, hogy sokan kissé zakkantnak gondolnak és nem szívesen foglalkoznak velem. Majd biztosan ő is rájön, hogy miért érdemes távol maradni tőlem. Közben még a pálcámat is elveszítem, amivel nem igen segítek a saját helyzetemen, nem lesz kevésbé kellemetlen, hogy még ő segít nekem megint. Erre a lepedő is ránk esik, mert persze azt se csináltam meg jól. Olyan csilingelő a nevetése, én is felnevetek ugyan, de csak röviden, inkább csak elbambulva hallgatom azt a csodás kacajt és egészen ledermedek, amikor még hozzám is ér, még ha csak az arcomhoz is. Hamar el is kapja a kezét, gondolom, amikor rájön, hogy ezt nem akarta. - Bo... bocsánat... én... rosszul... ne haragudj! - gyorsan próbálok felpattanni és kigabalyodni végre a lepedőből, aminek persze csak az ügyességemnek hála az az eredménye, hogy rálépek és addig küzdök, amíg végül ki nem billenek az egyensúlyomból. Igyekszem nem rá esni, így valahogy kibillentem a maradék egyensúlypróbálkozásomat is és elzúgok az asztal felé, amibe az előbb rúgtam. Meg is van a következménye, sikerül úgy istenesen fejjel telibe kapnom a sarkát. A homlokom kezd vékony patakban vérezni, a világ pedig forog körülöttem rendesen, amikor felülök. A meleg, vörös nedű békésen csordogál, bennem pedig csak lassan tudatosul, hogy mi történt. A homlokomhoz nyúlok, érzem is, hogy nedves valami, aztán nézem meg az ujjamat, ami egyértelműen véres. - Hát ez... nagysze...rű... - lassan tényleg tudatosul bennem a dolog, a szemem kikerekedik és itt már végképp elsötétül a világ és jön az ájulás. Nem bírom különösebben a vér látványát, főleg nem az enyémet, amire mondhatnád, hogy komikus, hiszen elég gyakran sérülök meg.
♫ Second hand heart ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Jó, elég, ne udvariaskodjunk már. Senki nem zavar senkit, jó? – Az előbb is kimondtam már, és végre megkapom a megerősítést, hogy képes elfogadni, hogy nem egyedül van a diáktársalgóban, én is bekockáztatom, hogy Freddie mégiscsak hamarabb ér vissza az iszogatásból, hiszen megtörténhet, az utóbbi időben már sosem tartottam vele, így nem tudom, hogy milyen barátai vannak, de elég zaklatott szokott lenni, így feltételezem, hogy a legrosszabb. De ez mindegy, ő a pasim, el kell fogadnom, hogy ilyen, férfi, megteheti, hogy ha ő az erősebb, akkor ki is nyilvánítja. Végülis igaza van, elég buta szoktam lenni, nem értem időnként a motyogását, akkor azért képel fel, mert süket vagyok. Mégis, nem tudom mit kéne csinálnom, mert elvileg szeretném kéne őt, de már csak elfogadom, hogy van köztünk, a szüleim meg nem tudnak semmit a dologról. Ha jobban belegondolok, az utóbbi évben már oda sem jött velem, mindig volt valami más dolga, én nem is magyarázkodott, csak megrázta a fejét. Így hát mivel a szüleim sem találkoztak vele, nem volt ebből különösebb zűr, hiszen a sebeimet meg alaposan takargatom. Behúzom a függönyt, hogy a kinti fények ne zavarjanak bele a vászonba, és fel sem merül bennem, hogy az ivben meghajított testemet vizslatná, pedig valamikor még tudtam, hogy csinos az alakom, manapság már senki nem mondja, Freddie sem, így ez így feledésbe merült. Véletlenül elkuncogom magamat, amikor nekiütközik az asztalnak, ezért gyorsan a szám elé kapom a kezemet. - Oh, bocsánat, jól vagy? Nem fáj nagyon? – kérdezem félénken, még véletlenül sem akarom, hogy megaragudjon rám. Ezután amikor felhelyezi a vásznat, még a pálcáját is elejti. - Na várj, majd én! – Pattanok fel, bár megtorpanok útközben, csak lassan közelítek. – Miért? Miért nem kedvelnek? Bántasz másokat? – Nekem egyből ez ugrik be, valahogy számomra ez a legrosszabb dolog, még ha Freddie-nek ez teljesen el is tűröm. Lehajolok mellé, még térdre is vetem magamat, hátha nekem vélonyabb az ujjam, és jobban elérem, amikor bekötvetkezik az incidens; a lepedő itt adja meg magát, és szépen a fejünkre esik, teljesen betakarva minket. Elnevetem magam, és próbálom lehámozni magunkról, útközben akaratlanul is az arcához érek, de gyorsan visszakapom a kezemet.
♫ All by myself ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Úgy tűnik, hogy mindkettőn számára zavarba ejtő a jelenlegi helyzet, amivel végül is nincsen baj, úgyis én vagyok nagyobb zavarban, ahogy ismerem magamat. Ő amúgy is szép és szerintem kedves lány is, nem is értem, hogy miért érzi magát kellemetlenül. Biztosan miattam, csak túl kedves ahhoz, hogy megmondja, hogy zavarom, vagy... nem? - Ha biztos, akkor köszi, de ha nem tudsz miattam olvasni, akkor tényleg szólj nyugodtan és keresek egy másik üres helyet... tényleg. - oh én nem akarom, hogy esetleg titkon kellemetlenül érezze magát, csak ne akarja a szemembe mondani, vagy valami. Az olyan rossz érzés lenne. Persze ezzel is kivételessé válik, hiszen a legtöbben gond nélkül a szemembe mondják, hogy nem tetszik nekik a jelenlétem, vagy netán én magam. Igazából már megszoktam, nem is bántódom meg ezen különösebben. Persze jól nem esik, de mit lehet tenni? Akik már ismernek, tudják, hogy gyakorta természeti katasztrófaként működöm és másokat is bajba sodrok, amit általában szegények nem viselnek valami jól. - Öh... oké. - zavartan vakargatom meg a tarkómat. Végül is teljesen igaza van, hiszen nem tudhattam, hogy itt lesz, de ha mégis szeretné megnézni a diákat, én nem vagyok ellenére, de persze megértem, hogy esze ágában sincs pont velem diát nézni. Az ilyen szép lányok szóba se szoktak állni a magam fajtákkal. Az is kész csoda, hogy beszél velem és nem teljesen kelletlenül áll hozzám. Erre még nyújtózkodik is, amire kész csoda, hogy nem tátom el a számat, és mázli, hogy közben nem néz rám, vagy legalábbis remélem, mert azért rendesen sikerül megbámulnom. Ez a hajigazítás, meg nyújtózkodás, hát... rendesen feszül rajta az a felső is, főleg így. Nagyot nyelek a végén, ha netán rám néz és el is kapom a pillantásomat. - O... ok... é. - persze azonnal előjön a dadogás, mert rendesen sikerült lefagyasztania az agyamat. Kész csoda, hogy amikor ezek után felkapom a lepedőt, amikor ő még meg is fordul, hogy elhúzza a függönyt, én pedig akaratlanul is megnézem a hátsóját, nem esem át az asztalon, amin a dia van. Csak nekiütközöm lépés közben, amibe persze belesajdul a térdem, de hang nélkül tűröm annak ellenére, hogy rendesen fáj. - Köszi, akkor oda. - bököm ki nagy nehezen, megcélozva a falat. Hát na nem vagyok a legjobb varázsló, úgyhogy megküzdök vele mire sikerül felerősítenem oda a lepedőt. A kérdésére fordulok csak meg, amikor már elvileg minden ponton rögzítve van. Hát azért meglep a kérdés, szó se róla, főleg hogy ilyen nyíltan teszi. Zavartan köszörülöm meg a torkomat, még a pálcámat is sikerül rossz helyre csúsztatni, aminek az a vége, hogy leesik a földre. - Hát... nem kedvelnek valami sokan. - rántom meg végül a vállamat, miközben a pálcámért hajolok le, ami persze be is gurult a fal mellett lévő kis szekrény alá. Jellemző. Marad a küzdelem, hogy kipiszkáljam. Arra nem is nagyon figyelhetek így, hogy a lepedőt nem sikerült túl jól felerősíteni, így szépen lassan kezd leválni a falról.
♫ Second hand heart ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Zavartan felkuncogok, ahogyan egymást győzködjük, hogy nem zavarunk. Megrázom a fejemet, és a szám elé kapom a kezemet, hiszen nem vagyok egy harsány alkat, legalább az egyikünknek ki kéne mondani, hogy jó, ahogyan most vagyunk. Végül abbahagyom a nevetést, mert még megbántódik szegény, hogy kigúnyolom őt, holott úgy érzem, hogy engem szoktak, amiért ennyire visszahúzódó vagyok, biztosan bogaras, bolond lánynak tartanak, pedig Freddie tart a terror alatt. - Figyelj csak, nem zavarjuk egymást. Nézd nyugodtan, amit szeretnél, még az is lehet, hogy fél szemmel én is belekukkantok. – Bíztatom végül én, megkockáztatva, hogy ha a pasim itt talál valaki más társaságában, akkor kapok a fejemre. De ha jobban belegondolok, ez valamiért úgyis bekövetkezik, csak a srácot nem akarom veszélybe sodorni. Habár.. Freddie mindig csak rajtam tölti ki a mérgét, máshoz nem is szól. Csak elmegy, mondván, hogy a haverjaival lesz, viszont az iskolában nem szoktam őket látni, biztosan roxmortsi ivócimborák. Nagyon rég volt már, hogy az iskolában bandázott. De ez mindegy is, nem az én dolgom. Én csak szeretem írni a regényeimet az asztalfióknak, legtöbbször vissza se olvasom őket, még a saját fejemből is kitörlődnek. Nagy ritkán mégiscsak rászánom magamat, hogy átfussam a korábbi szerzeményemet, és jót mosolygok a kezdőbb fogalmazásmódon. Azért sikerült látványosan fejlődnöm az utolsó években, úgy tűnik a saját szenvedésemtől ihletet kaptam. Valahol mégiscsak elfogadom a sorsomat, máshol éheznek, vagy árvák. Nekem mindenem megvan, tető a fejem felett, van családom, a pasim meg olyan, amilyen. - Kedves tőled. Mármint... miből? A dianézésből? Hát... eleve kihagytál belőle, mert nem tudhattad, hogy itt leszek, szóval.. Hagyj ki belőle nyugodtan, én nem fogok megsértődni. – Hagyom rá, most mit stresszel emiatt? Kihúzom a hajgumit a tincseim közül, és szépen eligazgatom, mielőtt újra összefűzném lófarokba. Véletlenül még nyújtózkodni is sikerül egyet, nagyon késő van már, de eszembe sem jut, hogy netán megbámulhat, ilyen szinten nem figyelek ilyesmire. – Te se? Jó, akkor kijelenthetjük, hogy nem sértődünk egymásra. Tényleg nézd csak, én is nézem innen, jó? – Most már tényleg le kéne zárni ezt az óvatoskodó témát. Freddie talán még pár órát nincsen itt, addig egy mesedia bőven bele kell, hogy férjen, aztán majd befejezem a harminckilencedik fejezetet, ahol Natasha végre bevallja Jonanthannak, hogy kileste az ablakból, amikor táncolt a holdfénynél. Az lesz aztán az izgalmas zárás! - Ahha... tudom, én is mugli családból jöttem. A nagynéném varázsló, talán innen a boszorkány vér. Oda arra a nagy falra. – Mutatom az egyikre, és feltérdelek neki hátat (feneket) mutatva, elsötítítem az ablakot, ami előtt ültem, aztán feltolom magamat, és végigjárom a többi ablakot is, a diáktársalgó igen nagy helység. – Miért egyedül nézed amúgy? Nincsen valami baráti köröd az ilyesmihez? – Kérdezem halkan, próbálok tapintatos lenni, nehogy valami hozzám hasonló magányos csodabogár legyen. Vagy ha az is, ezt nem illik kiemelni.
♫ All by myself ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Ahogyan néz rám nagy szemekkel tényleg attól tartok, hogy zavarom szegényt, csak nem akarja nyíltan a szemembe mondani, mert megbántana vele. Pedig nem vagyok én az a típus, akit nagyon könnyű megbántani, főleg mert már megszoktam, hogy a legtöbben ebbe cseppet se gondolnak bele, és nincsenek oda annyira értem, ahogyan egyből arra gondolok, hogy minden bizonnyal ez a lány sem, de végül úgy fest, hogy még sem vagyok a terhére, vagy csak nem mondja a szemembe. - De, ha mégis, én... el is mehetek, biztosan találok egy másik üres helyet, tényleg nem gond. - szabadkozom azért, mert tényleg nem akarok zavarni, vagy gondot okozni neki. El vagyok én máshol is, nem a hely számít. Igazából csak egy üres fal kell és ha az meg van, akkor már minden rendben. Ha jobban belegondolok nem is értem, hogy miért akartam én mindenáron pont ide jönni, ahol közismert tény, hogy szoktak mások is tartózkodni. Tudom, hogy elég nagy butaság volt, buta egy ötlet... nem gondoltam át. De ennek ellenére mégis megkérdezem tőle, hogy nem szeretne-e csatlakozni, vagy választana-e esetleg ő a diák közül. - Te is itt vagy, szóval nem akarlak kihagyni, csak ha... szeretnéd, hogy kihagyjalak. - nem vagyok biztos benne, hogy ez így jó megfogalmazás, de talán érti, hogy nekem nem gond, csak ha esetleg neki gond, mert egyedül szeretne ezzel foglalkozni, akkor én biztosan nem erőltetem, hogy ő is vegyen részt a nézegetésben. Persze jó lenne, mert szép lány és kedvesnek is tűnik, de lehetséges, hogy csak nem akar megbántani és ezért nem zavar el. - Nyugodtan megmondhatod ám őszintén, nem sértődöm meg. - azért kicsit megpróbálom megerősíteni abban, hogy tényleg nem halok bele, ha még sem akar velem diát nézni, csak hogy ne kényszerből mondjon igen. Az olyan kellemetlen dolog lenne igazából. Mondjuk a tekintete alapján úgy tűnik, hogy nyitottabb típus és nem zavarom őt annyira, főleg hogy figyel és még kérdez is, én pedig, ha a saját kis kacatjaimról van szó egészen lelkesen tudok magyarázni. Olyankor néha még az alapvető zavarom is megszűnik, ami általában ismeretlenek és főleg lányok közelében eluralkodik rajtam. - Be lehet, csak tudod az elektromos dolgok nem működnek itt, viszont ha megbuherálod, akkor nem kell hozzá elektromosság, úgyhogy ehhez már nem kell. Szerinted hová tegyem fel a vetítővásznat? - kell egy jó szög és persze be is kell sötétíteni majd, de vannak függönyök, szóval az nem gond. Közben azért el is indulok felmérni kicsit a terepet, hogy vajon hol lenne a legjobb helye a vászonnak, ami persze csak egy szimpla lepedő, pontosabban az én lepedőm az ágyamról, amit leszedtem erre a célra. Azt hurcolom már magamnál, kivettem az előbb a dobozból, amikor a diákat letettem szépen az asztalra és most próbálom belőni a tökéletes helyet, bár úgy fest a lány ismeri a diavetítőket, úgyhogy biztosan tud nekem segíteni. - Te amúgy esetleg... mugli származású vagy? - a szemem még fel is csillan, mint egy lelkes amatőrnek, hiszen én nem, de imádom ezeket a ketyeréket, szóval ha ő az... akkor még jobb, segíthet nekem, vagy adhat jó ötleteket is akár!
♫ Second hand heart ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Azt veszem észre magunkon, hogy mindkettő a másiktól várja, hogy megszólaljon. Igazából én tőle se várom, csak az érdekel, hogy zavarom-e, mert ha igen, akkor szívesen átvonulok máshova, bár Freddie majd itt fog keresni, és jaj nekem, ha nem talál. De ha meg maradok, akkor óhatatlanul zavarok majd bárkit, aki itt akar programot szerezni. Erre nincs is értelmes megoldás. Maradok végül, és be kell húznom a nyakamat, hogy tényleg ne legyek útban. Forduljak inkább az ablak felé, hogy Freddie ne foghassa rám, hogy egy srác társaságában vagyok? Így se jó, úgy se jó, mindenképpen kikapok, tehát mindegy is. Ezért aztán maradok az ismeretlen látogató felé fordulva, de azért nem húzom ki magamat. - Nem az.. nem te zavarsz, csak... mindegy. – Felelem félszeg mosollyal. Aprót rázok a fejemen, és visszatemetkeznék az irományomba, de az nagyon illetlen lenne, ha most már direkt nem foglalkoznék vele, ráadásul még kíváncsi is vagyok, hogy mit akar nézni. A diavetitőket jól ismerem, bár itt a Roxfortban még nem láttam senkit, aki ilyesmit nézett volna. Az újdonság varázsával hat, és miután Freddie mindig velem verekszik csak, a srácnak nincsen félnivalója. Tudom, hogy a pasimtól ez nagyon gyáva húzás, de hát már megszoktam, bele is törődtem ebbe a része. Ő legalább törődik velem a maga módján, és hát ez is valami, nem? Érdeklődve ráncolom a homlokomat, hogy mit felejthetetett el, kissé előre is dőlök, véletlenül éppen egy kivágott felsőm van, direkt Freddie kedvéért, de eszembe se jut, hogy más is megnézhet. - Engem kérdezel? Azt hittem egyedül szeretnél diát nézni. Akkor... legyen Vuk. – Ugyan már láttam, de a rajzfilmek nekem megunhatatlanok, legbelül ugyanis még mindig kislány vagyok, a megpróbáltatások miatt sosem sikerült igazán felnőni, az más kérdés, hogy Freddie mint nőt használ, de arról igyekszem nem is tudomást venni, amolyan testen kívüli élményként megélni a dolgot. Talán arra is lesz idő, hogy Vuk is legyen, meg delfikenek is. Összecsukom a jegyzetfüzetemet, immár kivéve belőle a tenyeremet, ma úgysem akarok tovább írni, felkeltette az érdeklődésemet a gép. - Honnan szerezted a gépet? Be lehet ilyesmit hozni? – Kérdezem lágyan, még véletlenül se akarom felelősségre vonni, csak kérdezem. Friccs nagyon szigorú tud lenni, főleg az olyan dolgokban, amiket nem ért, nem ismer.
♫ Breathless ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Az elsődleges feladat megszólalni, a második pedig hogy valami értelmeset mondjak és ez így együtt már szinte teljesíthetetlen feladatnak tűnik. Érzem, hogy remeg a kezem és tudom, hogy ha megszólalok akkor a hangom is fog, szóval nagyon-nagyon nehéz lesz majd szavakat kipréselni a számon, de mindenképpen meg kell próbálnom valahogy. Bár most úgy érzem, hogy ahhoz csoda kellene, hogy értelmeset tudjak mondani, főleg mert úgy néz rám a szőke szépség mintha minimum szellemet látna. Vagy én nézek rá így és ő e miatt csak még inkább úgy néz rám? - Oh nem, te nem vagy útban! Én... én hittem azt, hogy zavarok, a legtöbben nem szeretik, ha a közelükben csinálok... valamit... akármit. - na igen volt már pár próbálkozásomnak és kísérletemnek határozottan rossz vége, ami amiatt végül is teljesen érthető, ha nem nézik általánosságban jó szemmel, ha ügyködni kezdek valamin. Úgy fest viszont, hogy őt ez nem zavarja különösebben, ami jó dolog, tényleg, bár egyben meglepő is, főleg hogy ilyen szolid és visszafogott módon reagál mindenre, mintha neki kellene rosszul éreznie magát, pedig a szép lányok általában nem így szoktak viselkedni. Vagyis inkább úgy mondom, hogy a szép lányok nem szoktak velem szóba állni, inkább elnéznek és elmennek mellettem. Lehet, hogy ő is legszívesebben elmenne, csak nem akar megbántani, bár már ez is jó pontnak számít, mert ez azt jelenti, hogy nagyon kedves, ha így viszonyul hozzám. - Oh... hát... a fenébe, tudtam, hogy valamit elfelejtettem! - bár nem vagyok benne teljesen biztos és első körben keresgélni kezdek a dobozban, mert hogy hoztam-e egyáltalán filmet arról fogalmam sincsen. Elvileg igen, e mintha láttam volna az ágyamon a kis dobozt, amiben volt pár és mostanra sikerült elbizonytalanodnom. Vajon... hoztam, vagy nem hoztam? Kis kutatás után végre előkerül a kisebb doboz, amiben több diafilm is van, én pedig győzelemittasan emelem a magasba. - Meg van! - lelkesen kezdem el kipakolni, már nem annyira feszélyezetten, mint az elején, hiszen kedves lánynak tűnik, csak nem lesz itt gond. Olvasgatom persze közben a címkéket félhangosan. Nem értek annyira a dologhoz, szóval nem tudtam miket tudok megszerezni, csak most derül ki a meglepetés. - Ez valami eredi élővilág, ez pedig egy mugli mese... Vuk és ez meg delfinekről szól. Szerinted melyik legyen? - a fejem tetejét vakargatom bizonytalanságomban. Mondjuk még az se biztos, hogy össze tudom rakni a szerkezetet, nem hogy lejátsszam bármit is, meg aztán fel kell erősíteni a lepedőt is. Sok mindennek kell egyszerre működnie ahhoz, hogy elérjem a kívánt sikert. De ettől még kíváncsian pillantok a visszahúzódó szőke lányra, hogy ő vajon melyiket javasolná. Valószínűleg nagyon jó lehet mugliismeretből, vagy ő maga mugli származású, mert nem lepődött meg, amikor meglátta a gépet és nem is kérdezte meg, hogy mire való. Ez egy újabb jó pont. Na nem mintha nekem bárkinek is pontokat kellene osztogatnom ugye.
♫ Second hand heart ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A legjobb lenne egyből elsüllyedni, bepréselődni a párnába, amin kucorgok, mert nem értem, hogy mit néz rajtam ennyire, biztosan zavarom, amitől én jövök zavarba, csak nálam ez szócsépléshez vezet, ezért ered meg a nyelvem, adom meg az összes opciót, ami létezhet. Pedig olyan hangulatos most a szoba, kint ugyan dúl a vihar, de itt bent jó meleg van, ég a tűz a kandallóban, igazi író idő van számomra, és Freddie érkezésére kell számítanom az elkövetkezendő órákban, ezért is rezzentem meg annyira, amikor nyílt az ajtó, és betoppant a srác, aki most alig hallja, hogy mit mondok, így elnézést kérően emelem meg a hangszínemet, ezért a második hello már sokkal hangosabb. Kellemetlenül érzem magam, eszembe sem jut, hogy ő zavart meg engem, valahogy mindig úgy vélem, hogy én vagyok láb alatt, és már moccannék, hogy elhúzom a csíkot, de még ezzel sem akarom felhívni magamra a figyelmet. Meglepetten veszem észre, hogy megköszörüli a torkát, akkor ő is zavarban van? Hm.. - Te nem, csináld nyugodtan, én azt hittem útban vagyok. – Rázom a fejemet kissé hevesebben, mint kéne, még véletlenül sem akarom, hogy bárki úgy gondoljon rám, hogy miattam kellett kútba esnie a programjának. Pontosan tudom, hogy mi az a vetítő gép, lévén mugli származású vagyok, és totál furcsállom, hogy valaki ilyen ügyes, hogy be tud hozni ide a kastélyba egy ilyen tipikusan mugli szerkezetet, ahol semmi nem működik. Komoly mágus lehet a srác, nem olyan ügyetlen, mint én. Nekem Freddie még azt sem engedi, hogy varázsoljak, állandóan lebénáz, és igaza is van, bármibe fogok, félresikerül. Ha egy kicsit bátrabb lennék, akkor megmosolyognám a dadogását, így csak fészeklődök a párnámon, és észre sem veszem, hogy elkezdem rágni a tollam végét, amitől enyhén tintás lesz a szám. - Mit fogsz nézni? – Csúszik ki belőlem, noha úgyis láthatom, ha egy picit maradok. Viszont riadtan nézek az ajtó irányába, nagyon nem lenne jó, ha Freddie betoppanna, és egy idegen fiú társaságában találna. Még mindig fáj a hátam a múltkoritól, előbb abból kéne kigyógyulni, hogy legyen erőm elviselni a következőket. Lehet, hogy mégiscsak mennem kéne, de akkor meg a srác úgy érezné, hogy ő a hibás. Óóó, ez olyan feloldhatatlan dilemma, amivel a hősnőim is szoktak küszködni. Velük ellentétben én viszont nem tudom megoldani a kételyt.
♫ Breathless ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
A terv tökéletes, már csak a kivitelezés a kérdés és remélhetőleg az is menni fog, vagy is menne, de hamar rá kell jönnöm, hogy bármennyire is ritkán van itt bárki is, most mégis és én erre nem számítottam. Nem vagyok egyedül és ezzel hirtelen nem tudok mit kezdeni, főleg azért, mert akivel vagyok láthatóan egy nagyon szép lány, aki szintén elég szépen lefagy, amiért én is lefagyok, vagy... nem tudom miért. Mondjuk még mindig többet beszél, mint én, főleg az hat rá, hogy én nem szólok semmit, csak nézem őt, ami végül is érthető. Bárki meglepődne, ha valaki elkezdené bámulni csak úgy és nem szólna hozzá egy árva szót sem közben és azt se tudná, hogy mit akar. De hát olyan szép, azt hiszem bárki megértené, hogy nem tudok mit mondani, azt viszont nem értem, hogy miért suttog, bár az is lehet, hogy nem ő suttog hanem a meglepetés miatt az én fülem zúg és azért nem hallom rendesen, hogy mit mond, de az egyértelmű, hogy mozog a szája és annyira tudok szájról olvasni, hogy minden bizonnyal köszönés lehetett. Nekem persze így is kell pár pillanat mire végre nagy nehezen sikerül megszólalnom. Kicsit megköszörülöm a torkomat, mert természetesen a torkom kiszáradt és egy enyhe berekedés is benne volt a pakliban és az még cikibb, ha mondjuk úgy szólalok meg, hogy nem is érti mit mondok, mert csak valami krákogás szerű hörgő hang jön ki belőlem. Nem akarok a szükségesnél jobban beégni, az alap úgyis meg lesz... van. - Ne.. ne... nem kell elmenned. Én csak... csak ki akarom próbálni ezt a vetítőgépet. Tudod egy mugli szerkezet és nagyon érdekesnek találom, gondoltam, hogy itt úgy se lesz majd senki, főleg ilyenkor, de te itt vagy úgyis ez nem jtt be. Én nem zavarlak? Mert jöhetek máskor is, ha esetleg fontos az, amit csinálsz, vagy nem is tudom. - a kezdeti enyhe dadogás után átmegyek hadarásba, kész csoda, ha érteni fogja, hogy mit akarok egyáltalán. Gondolatban persze homlokon vágom magamat, hiszen mi lenne amit csinál, ha egyszer csak szimplán olvas? Nem valami rettentő fontos tevékenység, amit művel, ez látszik. Velem van a baj, hogy hülyeségeket beszélek és látszik is, hogy rendesen frászban vagyok. A tenyerem izzad, ami szerencsére nem látszik, csak érzem. A nadrágomba kellene törölnöm, de az túlságosan látványos lenne. Az viszont látszik, hogy ide-oda lépdelek egyik lábamról a másikra, mert hát nem tudom, hogy mit kellene tennem. Ha zavarom, akkor összeszedem a cuccaimat és lelépek, de ha nem, akkor maradok és össze kéne raknom a szerkezetet, kitenni a lepedőt, ahhoz viszont túlságosan izzad a kezem. Mi lesz ebből?
♫ Second hand heart ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Kiesek a dúdolásból, és még az a szó, amit keresgéltem, mert frappáns módon beleillene a következő mondatba, teljesen kiesik a tudatomból, mert valaki nekiesik a diáktársalgó ajtajának. Talán Freddie lenne az? Nem lennék meglepve, de még korai, hogy visszaérjen a birtokra, ennyi idő alatt biztosan nem szórakozta ki magát. Alig egy órája vagyok itt, nem rég érkezhetett meg a roxmortsi kocsmák egyikébe, nincsen az az isten, ogy kihagyjon egy ilyet. Mégiscsak figyelek a bejáratra hogy kéznél legyek ha kellenék, nem akarok összetűzni vele, még ha nem is úgy bánt, hogy arcomon látszódjon, így is tiszta kék zöld vagyok, leginkább a hátamon, meg a bordáimnál, még most is nehezen veszem a levegőt. Már az első pillanatban látom, hogy nem ő az, hanem egy másik fiú. Mégsem tudok megkönnyebbülten felsóhajtani, mert bennakad a levegő, az oldalamra is kell szorítanom a tenyeremet, mert be is csípődik kissé, úgyhogy kapkodok után. Viszont az jobban érdekel, hogy az illető miket hoz, mert valamin nagyon ügyködik. Összébb húzódok, még a kiváncsiságom ellenére is szeretek megbújni a háttérben, hogy ne érhessen az a vád, hogy ismerkedek, barátkozom. Mégis, tágra nyílik a szemem, érdekel az a doboz. Talán ha kimegy innen a srác, megnézhetem. Már látom, hogy valami mugli masina lehet az, de hogy mi, arról gőzöm sincsen, én meg aranyvérű vagyok, nem tudom, hogy mit pakolászik. Aztán megrezzenek, ahogyan szembenézünk egymással, már késő a föld alá süllyedni. - Hello. – Suttogom, de nagyjából semmit nem lehet belőle hallani, ezért egy fokkal hangosabban megismétlem. – Hello! Elmenjek? Készülsz valamire? – Csukom be az írófüzetemet, benne hagyja az ujjaimat, hogy tudjam, hogy hol tartottam. Miért néz ennyire? Megtörlöm a számat, hátha a vacsi miatt maradt volna ott valami. Felmerül bennem, hogy mögöttem nézi a csillagokat, bár zuhog az eső, és dörög az ég, nem túlzottan látni most semmit. Akkor meg... mit? Idegesen fészkelődni kezdek, de hülye helyzet. Mégsem merek megszólalni, csak kérdőn nézek rá. Hiszen ha Freddie betoppan, és meglát egy másik fiúval egy szobában, akkor mindkettőnket bántani fog. Jajistenem!
♫ Breathless ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Bentről egy halk koppanás jelzi, hogy megérkeztem, ugyanis a nagy pakk miatt, amit magam előtt tartva a két karomon egyensúlyozok nem igazán látok az ég világon semmit sem. Tudom, hogy közveszélyes vagyok így, legalábbis nem valami okos ötlet így közlekedni, de szerencsére nem mentem neki eddig senkinek sem. Ezúttal kivételesen egészen nagy mázli volt, mondhatom ezt, csak az ajtót nem sikerült teljesen kiszámítani, ez ez még mindig jobb, mintha egyébként a lépcsőnél néztem volna el valamit és netán lezúgok rajta, vagy a folyosón egy falnak... szóval ez a jobb és nem is mentem nagy lendülettel. Mindenesetre így megállok és vakon tapogatózva igyekszem megkeresni a kilincset, amit végül csak meglelek, így lenyomva nagy nehezen nyílik az ajtó. Először sikerül megpróbálnom azt is, hogy belököm, ami persze nem működik, így kis küzdelem után rájövök, hogy húzni kell. Végül sikerül megoldani és bent vagyok. Nem nagyon látok semmit sem a nagy pakktól. Egy méretes doboz van egyébként nálam, papírdoboz, amin jól látszik, hogy rendesen nagy súlya van és tele van úgy istenesen, nekem pedig nem igazán vannak kidagadó izmaim, amik segítenének. Nagy küzdelemmel, szinte már nyögdécselve jutok el addig, hogy végre elérem az asztalt és sikerül letennem a dobozt az asztalra. Itt még pont háttal vagyok a lánynak és ha nem ad ki kifejezetten valami erőteljes hangot, akkor nem is igen veszem észre, hogy más is van itt rajtam kívül. Az ajtót is lábbal csuktam be, nagyot csapódott ugyan, de nem vettem figyelembe igazán a dolgot. Elkezdek előpakolni, egy nagy lepedő kerül az asztalra, egy kisebb műanyag doboz, amiben nem látszik, hogy mi van és valamiféle műanyag szerkezet, amiről aki nem ért a mugliismerethez tuti, hogy nem fogja tudni megállapítani, hogy egy viszonylag régi diavetítőről van szó. Kicsit sikerült megbuherálnom, miután megvettem, így nem kell hozzá áram, meg semmi hasonló, mágiával is be lehet kapcsolni és úgy is fog majd működni rendesen. Morfondírozva nézegetem az előpakolt cuccokat, aztán felkapom a lepedőt és körbefordulva megpróbálom kitalálni, hová is kellene tenni a falra. Az a jó ebben a helyben, hogy nem sokan járnak ide általában... Erre most, amikor fordulok egy fél perces fáziskéséssel az is leesik, hogy nem vagyok egyedül. Talán pont farkasszemet nézek a lánnyal, ahogyan felfogom, hogy talán már percek óta a kínlódásomat nézi. Ijedtemben a lepedő is majdnem kicsúszik a kezemből, épphogy sikerül elkapni. - Öhm... he...hello... - halvány gőzöm sincs, hogy most mit kellene tennem. Biztosan zavarom, meg amúgy is azt hittem egyedül leszek, de nagyon úgy fest, hogy baromi nagyot tévedtem, de akkor most mi lesz? Most mi a fenét csináljak? Vagy mit mondjak? Valamit mondanom kellene, de én helyette csak bután bámulok. Milyen szép fényes a haja!
♫ Second hand heart ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Tavaszi koraeste van, kint dúl a vihar, mégsem hiszem, hogy Freddie-t ez meggátolná abban hogy Roxmortsban iszogasson a barátaival, jó eséllyel hajnalig nem kerül elő, úgyhogy most van egy nyugodtabb pár órám. Miután már az írásbeli vizsgáimmal végeztem, fél lábbal egyetemistának számítok, talán nem szólnak rám, ha nem a klubhelységemben töltöm az estét, hanem levonulok a diáktársalgók egyikébe, ahol a kandallóba a manók begyújtottak, és barátságos tűz ropog. Kint esik az eső, mintha dézsából öntenék, alig lehet kilátni az ablakon, én mégis a párkányra vackolódtam be a pokrócommal, hogy olykor kinézzek, és dúdolgatva írjam a legújabb fejezetet. Ilyenkor tudok csak elmerülni a saját kis világomban, minden szereplő egyben én vagyok, ez az igazi életem. Ami a valóságban történik az nem számít. Fáj minden tagom, Freddie ugyanis a múlt éjszaka kitalálta, hogy nem elég, ahogyan csináljuk, meg is kötözött, a csuklómba szinte belevágott a kötél. Próbáltam közben a könyvemen agyalni, akkor meg az volt a baj, hogy nem rá figyeltem, még fel is pofozott, hogy nem élveztem eléggé, így gyorsan odakoncentráltam, mint akinek olyan jó, lassan már profin játszom el, hogy lenyeljem a könnyeimet, vagy hogy kéjesen nyögdécseljek. Mindenkinek így a jobb, talán majd egyszer észheztér, és meg tudom változtatni. Szerencsére gyorsan végzett, én pedig le tudtam sietni a gyengélkedőre egy kis fájdalomcsillapító gyógyitalért, hasfájásra kértem, mert az elég intenzív, és akkor nem vizsgálnak semmit. Még három ilyen üvegcsével meg tudtam volna inni, akkor használt volna, így éppenhogy enyhült a dolog, de most megint hasogat mindenem. A hátamat a falnak vetve gondolkozom, hogy mi legyen a következő fordulat, igyekszem a szereplőim életét az akadályok ellenére mindig jó irányba terelgetni, legalább ők egymásra találhassanak, ha már Freddie nem olyan romantikus lélek. Ócsúdok, valaki jön, így gyorsan lejebb húzom a pulcsim szárát, hogy ne villanjon ki a csuklóm, és visszatemetkezek az írásba. Úgysem vesznek észre, olyan vagyok mint egy bútordarab. Azért mégicsak jobb az óvatosság.
♫ Breathless ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
*Nem azért mondtam azt, hogy lesz másik Michael mert annyira új apukára vágyom, hanem azért, hogy egy kicsit jobb kedve legyen éccsanyának, mert neki kell a boldogság. Én jól elvagyok a suliban, úgy sem tudnánk együtt tölteni sok időt, különben sem hiányzik még egy felnőtt aki megmondja mi a jó nekem, éccsanyának is azért tűröm el mert az anyukám és hát ő ismer engem a legjobban, és nő. Egy apuka honnan tudná, pláne ha nem is az édesapám. A célomat azért elértem ezzel mert tényleg kicsit jobb kedve lett, látom rajta bár nem nagyon mosolyog de tetszik neki amit mondtam. Annyira el vagyok telve attól, hogy sikerült elérnem, hogy picit megnyugodjon, hogy elszólom magam, először azt hiszem csak majdnem, da aztán rájövök, hogy teljesen és igazán. Hát ezt jól megcsináltam, ha hazamegyek kapok még a fejemre, de ez a Michael ügy úgy tűnik, szóval mégis van előnye mert éccsanya nem feszegeti tovább a dolgot.* -Jó, akkor hagyjuk, igazad van éccsanya, ne menjünk bele. *azonnal kapok az alkalmon és igazat adok neki még mielőtt meggondolná magát. Nem szeretném én sem forszírozni a dolgot, főleg azt a részét, hogy varázsoltam. Igaz csak pici volt és nem muglik előtt, de mégis, nem lehet megállni egész szünet alatt, hogy ne varázsoljak. Persze pálca nélkül csináltam, az egyik felsőstől kaptam valami kencét, ráment az összes zsebpénzem, na persze Weasley termék volt. Az ikrek jó fejek…..a dédi. A gondolataim közé furakodnak anya szavai és azt hiszem valamit muszáj mondanom neki, különben nem hagy békét. Azért annyira nem vagyok mártír, hogy bevállaljak bármit csakhogy mással foglalkozzon, azért ez nem játék mert a végén tudom hova kerülök.* -Hallgatni azt nagyon tud, és mindent elmondok neki ami történt és azt is mit tervezek és akkor szokta mondani, hogy jó vagy nem jó. *Azt hiszem ez még nem meríti ki a pszichózis fogalmát, de elég magyarázat lehet. Végtére is pont éccsanya mondta, hogy akinek valaki hiányzik, gyakran képzeli azt, hogy még vele van, és ez természetes és majd elmúlik. Én azt hiszem ez nálam nem fog elmúlni. Gyorsan másra terelem a szót, olyankor amikor érzem, hogy bajban vagyok, mindig előhozakodom olyasmivel ami miatt anyai gondoskodás szükséges és az új penna jó indok. Persze igaz is, mert tényleg történt valami a pennámmal, vagy egyáltalán nem akar írni vagy mindent összepacáz tintával. Azt hiszem elcserélem valaki máséval és megfigyelem, hogy neki mit csinál. * -Köszi, irtó sürgős lenne. Hááát, most nem köszi. *Erősen gondolkodom hátha ki tudnék még belőle csikarni valamit ha már adakozó kedvében van de semmi nem jut eszembe, végül is mindenem megvan. Csak vállat vonok mielőtt felállna majd újra megölelne. Szóval ennyi volt, már megy is. Persze megértem, az ilyen látogatások rendkívüliek és csak sürgős esetben engedélyezik, nincs sok idő rá. Pedig szívesen elmentem volna anyával egy kicsit Roxmortsba, de talán a következő hétvégi falukiránduláskor találkozhatunk, de azt majd megbeszélem vele levélben, addig még meggondolom. Átölelem és még egy utolsót szippantok az illatából, adok neki két puszit amit jó hosszan kiélvezek mert egy ideig megint nem találkozunk, finom bőre van anyának és nagyon szeretem. * -Rendben, írok és te is. *Most már elszomorodom, mert máris hiányzik pedig még itt van, de jó volt vele beszélgetni egy kicsit még ha rossz híreket is hozott. Felállok és megyek vele, hiszen majdnem a bejárati ajtóig együtt mehetünk, csak kis kitérő az alagsorba való lejárattól és végig fogom a kezét. Az utolsó ölelésnél, mielőtt elengedném a fülébe súgom.* -Szeretlek éccsanya! *Aztán elrohanok mielőtt meglátná ő vagy bárki, hogy pityergek és nem is a klubhelyiségbe megyek hanem a seprűtároló felé veszem az irányt és remélem nincs most ott senki, mert jó lenne egy kicsit beszélgetni a dédivel.*
//Örülök, hogy tetszik és olyan lett amilyennek elképzelted. Anci is aranyos, imádom!!! //
Hát azért még most is úgy gondolom, hogy valahol mégis csak így volt, ketten kellettünk ehhez. Az elhamarkodott döntés is, ami miatt végül összeházasodtunk, pedig nem kellett volna, és hát Bobby, de nem fogom a fiamat hibáztatni azért, mert nem jól sikerült a házasságunk. Persze sokáig csak Michaelt hibáztattam, hiszen jelentősen megváltozott, de... a családja miatt is van, egyszerűen csak nem tudott szembe menni velük hosszútávon és tudom, hogy Bobby elhelyezését is majd főképp ők fogják megnehezíteni és rajtuk keresztül Michael is. Azért remélem, hogy nem lesz nagy haddelhadd. Kell majd keresnem egy kiváló varázsjog varázslót. Nem akarom Bobbyt eltiltani az apjától, az fel sem merült, de azt sem akarom, hogy hozzá kerüljön teljesen, csak mert mi képtelenek vagyunk megérteni egymást... főleg ő persze. - Jajj drágaságom, köszönöm! Tudod majd minden rendbe fog jönni. - nem mondom, hogy találunk neki új apukát hamarosan, de majd talán egyszer. Annyira nem akarom elkapkodni a dolgot, mert túl sok volt ez a két csalódás egymás után. Jó tudom sok idő telt el a kettő között, na de akkor is. Jobban szeretnék inkább már egy kicsit magammal törődni. Nem akarok újra csak alkalmazkodni valakihez, aki aztán... Andrew nem tehet róla, hogy meghalt, de a veszélyes életéről igen, Michael pedig ilyen, ha jobban megismerem a házasság előtt, akkor rájöttem volna. Végülis mondhatni az én hibám, hogy így alakult az életem, mert én hoztam meg a saját döntéseimet. Nem panaszkodhatom. Viszont most már nem lenne rossz egy kis nyugalom, csalódásoktól mentesen. - A... nyuszikat? Igen az ő volt, de te... akkor te hoztad rá a frászt a... Jól van ezt most hagyjuk, de a nagyi... - jól van azért lassacskán tényleg kissé kikerekedik a szemem, hiszen igaza van. Az alapján, amit mond ez az egész nagyon is igaznak tűnik, valóságosnak. Tehát lehetséges tényleg, hogy esetleg látja a nagyit? De miért tart vele? Még most is segít neki, de nem láthatja csak úgy bárki? Nem tudom, hogy ez nem okoz-e nagyobb törést benne, mint amire egyébként szükség lenne. Félek, hogy nem biztos, hogy ez annyira jót tesz neki, de talán a nagyi segít, de mégis csak jó lenne, ha olyannal tudna beszélni, aki meg is tudja ölelni, aki élő. - Tehát beszélsz a nagyival... és meghallgat? Segít neked? - nem mutatom, de azért összeszorul a szívem. Minden szülőnek nehéz a gyerekét egy ilyen iskolába dugni, ahol nem beszélhetsz velük minden áldott nap, ahol nem segíthetsz, nem hallgathatod meg őket és nem is ölelhetem át Samet minden áldott nap. Én szeretnék segíteni neki, megvigasztalni, de csak a nagyi teheti meg és ő is csak szellem alakjában. azért ez... szomorú. - Persze kincsem, küldök új pennát más esetleg nem kell? - megölelem még egyszer jó szorosan, de lassacskán felállok. Azt hiszem már ő is érezte jól, hogy lassan mennem kell. Sokáig nem maradhatok, nem véletlenül nem járnak az iskolába a szülők, de néha azért lehet kivételt tenni, amikor ilyen fontos eset van, mint most. Mégis újra leguggolok hozzá, hogy adjak két puszit az arcára, és hogy jól megjegyezzem magamnak. - Ha bármi van írj rendben? Én is írok, hogy mi hogyan alakul és minden rendben lesz, ne aggódj, megoldjuk. - a mosolyom határozott és biztató, láthatóan tényleg hiszek abban, hogy megoldjuk ezt is és túllendülünk rajta. Egyébként is muszáj, nem igen van más választásunk. Még egy utolsó szoros ölelés, csak aztán állok fel, hogy induljak. Persze a bejáratig még akár le is kísérhet, e miatt senki nem róná meg és akkor még mindenképpen kap egy nagy ölelést és jó pár puszit mielőtt indulnék.
//Köszönöm a játékot a kis cukorfalatnak! Imádom, olyan kis édes lett! Majd folytatás következik. *-* //
*Azt hiszem mégsem azt kellett volna mondanom, hogy a váláshoz két ember kell, éccsanya még mindig hibásnak érzi magát és ez mégsem járja, persze talán de nem tudom biztosra és nem is hiszem, ő sem tett meg mindent, de akárhogy is volt hajlamos vagyok arra, hogy mindent Michaelre kenjek, elvégre az anyámról van szó. nem vagyok jártas a felnőtt kapcsolatokban de az amit láttam éppen elég. Mégis hogyan igyekezett volna éccsanya ha nincs kivel igyekeznie? Michael alig volt otthon és amikor a suliban vagyok gondolom még annyit sem . Legalább Bobby miatt lett volna otthon de az öcsém is hiányolta sokszor és bármennyire is undok a kis hülye gyerek, én sajnálom őt mert szegény olyan egyedül van Michael nélkül, mert mi nők vagyunk. A félresikerült mondatom után igazán nem tudom mit mondhatnék még de lelket kell öntenem az anyámba különben szomorú lesz és sírni fog. * -Te szép vagy és kedves és vicces, biztosan lesz másik Michael aki majd szeretni fog. *Világbajnok, kell, hogy legyen valaki aki szereti rajtunk kívül, bár még az első csókomra sem vágyom azért azt tudom, hogy egy nőnek kell legyen valakije aki szépeket mond neki, virágot vesz és együtt vacsoráznak esténként. Végül is apa halála után jött valaki Michael személyében és ő egy ideig jó is volt, úgy látszik a férjpótlékoknak rövid a szavatossági idejük, még a varázsvilágban is. Ha mondjuk beadnánk Michaelnek egy szerelmi bájitalt akkor megoldódna minden, anya miért nem gondolt erre? Talán eszébe jut majd később, de a biztonság kedvéért én is megpróbálok majd elkészíteni egyet, majd ellopom az egyik szobatársam bájitaltankönyvét és összeszedem a hozzávalókat hozzá. Csak be kell jutnom takarodó után a bájitaltanterembe vagy a szertárba. Ezzel a sok lelkizéssel úgy hiszem, hogy a dédivel való beszélgetésem is feledésbe merül de éccsanya következő mondata szerint ez még reménynek is kevés volt.* -Tegnap ebéd után. *Vágok közbe, nem is értem miért kellett ennyire sietnem a válaszolással, utána jön a „dédi nem valóságos” bemagyarázó szöveg. Hagyjam annyiban? Akkor talán nem nyaggat tovább, de az is lehet, hogy elküld a gyengélkedőre vagy az egyik kollégájához beszélgetni, az hiányzik, hogy ő elemezzen ki, ahogy mondani szokta másokra. Ám ha már belebonyolódtam bosszant, hogy nem hisz nekem és az a lassú, szájbarágós beszéd olyan mintha hülye gyerek lennék. Pont mint Bobby, vele szokott így beszélni. *-De ha nem valóságos akkor honnan tud arról, hogy mit csinált Bobby két hónappal ezelőtt amikor besunnyogott a szobámba és kivágta a pizsamámból a nyuszikat, hogy legyen akit megegyenek a sárkányai? Én nem is voltam otthon akkor. Csak karácsonyra mentem haza, akkor festettem be a…..én nem csináltam semmit. *Bekentem a térdét disznóvérrel és egy varázslattal láthatatlanná tettem a lábszárát. Irtó vicces volt amikor azt hitte, hogy álmában levágták a lábát, persze nem mondta el éccsanyának mert megzsaroltam a pizsamámmal és éccsanya eltűnt virágos sáljával. Mert kellett neki virágos mező a szobájába. * -Vannak barátaim. Egy csomó. *Hazug disznó vagyok. Mióta a dédi meghalt nem barátkozom szinte senkivel, persze szoktam beszélgetni a lányokkal és néha fiúkkal is, de olyan igazi barátnőm nincs. Olyan semmilyen a másodévesek helyzete, már nem vagyunk a legkisebbek de még nagyok se, aki viszont velem egy idős az nem normális. esküszöm a másodikosok meghülyülnek velem az élen, elvégre beképzelem a dédimet. Talán még sem igazi. Gyorsan megígérem, hogy jól fogok tanulni, bár ennek már elúszott az esélye, talán halvány reményem van arra, hogy mindenből éppen megfelelő legyek ha most nekiesem az összes anyagnak és ki sem dugom a fejemet a tankönyvek közül a nyári szünetig. Belebújok az ölelésébe és beszívom az illatát, azért mégis más így mint az elcsórt kendőjére locsolt parfümöt szagolgatni, azon nincs rajta a bőre illata ami szuper finom. * -Jó, írj sokat és…lehetne, hogy izé…..küldenél nekem új pennát? A régi már nem olyan jó, folyton pacázik, szerintem valaki megbűvölte.
Egy kicsit legalább elvonja a figyelmemet ez a nagyi dolog most a többiről, bár... nem tudom, hogy ez nem rossz lesz-e, hiszen félő,hogy csak még inkább aggódni fogok, ha kiderül, hogy a lányom egyébként a dédijével beszélget szabadidejében. Persze, ha nem tart sokáig, akkor nem annyira vészes, de ha már régóta az azért gondot okozhat. Látni valakit, aki nincs ott, az mindig bajt jelent és nagyon remélem, hogy tényleg csak időleges ez az egész. Akkor viszont csak még jobban meglep, amikor hozzáteszi az ominózus mondatot. Ehhez két ember kell... a lányom szinte már felnőtt! Olyasmiket mond, amiket mondjuk egy barátnő mondana nekem átlag esetben, csak épp Sam a lányom, nem a barátnőm. Nem neki kell megnyugtatnia engem, ezt nekem kell megoldani és nekem kell megnyugtatni őt. Furcsán érzem magamat. - Igen drágám... ehhez két ember kell, én is hibás vagyok és... Így alakult, majd megoldjuk ezt is. - elmosolyodom, főleg hogy bátorítsam és ezzel mondhatni magamnak is erőt adjak, már amennyire egyáltalán tudok. Muszáj lesz erősnek lennem, mert szeretném, ha jól alakulnának a dolgok, legalább innentől. Felhagyok a férfiakkal és minden... ilyesmivel, itt van nekem Sam és Bobby, rájuk figyelek, mert valahogy a szerelmi életem nem akar soha sem működni. Csak rossz lesz a vége. Sam apja meghalt, Michael megváltozott... mindenből valami rossz sül ki, mintha csak számomra e téren nem létezne a boldog befejezés, nem ragaszkodhatok hozzá minden áron. Csak egy újabb félárva gyerek lenne az eredménye, azt pedig főleg nem akarom. Azt viszont nem hagynám csak úgy annyiban, hogy beszél a nagyival. Azért ez elég fontos információ, nem lehet csak úgy elsiklani felette. Tudom, hogy vannak szellemek a kastélyban is, de az azért más helyzet. - Mikor beszéltél legutóbb a dédivel drágám? Azt tudod ugye, hogy... a dédi nem valóságos. Ő már nincs köztünk és nem szellem, mint itt az iskolában. Őt csak... te képzeled, biztosan mert nagyon hiányzik. Néha én is úgy érzem, hogy olyan, mintha még itt lenne, de... nincs. - lassan beszélek, tagoltan és megnyugtatóan igyekszem pillantani rá, hogy lássa ezzel most nem rászólok, vagy leszólni akarom az érzéseit, hanem egyszerűen csak meg kell értenie, hogy ez nem valóságos dolog, hogy... tényleg ez nem így működik. A dédit nem láthatja, ő már nincs köztünk és nem is lesz. Biztosan egyedül van itt és a miatt képzeli el, de... attól még ez nincs rendben. - Ha baj van drágám akkor velem beszélj, vagy a barátaiddal. Vannak barátaid ugye? - voltak, ezt tudom, de remélem, hogy nem változott meg hirtelen valami az életében és nem érzi egyedül magát, mert ha ezt tetézem még a válással is. Egyre rosszabbul alakul ez az egész, aggódom. - Köszönöm Sam! - hálásan pillantok rá, hiszen az iskola fontos és nem szeretném, hogy e miatt elhanyagolja a tanulást, hiszen az kell a jövőjéhez. Okos kislány, nem dobhatja el csak úgy a jövőjét, mert most rosszul állnak a dolgok. - Ne aggódj, meg lesznek a babáid, minden meg lesz, és... még nem tudom. Nehezen beszélünk meg bármit is Michaellel és Bobby... De ez miatt te ne aggódj, írok majd, ha már tudom, hogy mikor költözünk. - újra elmosolyodom. Érezheti persze, hogy ez a mosoly nem az igazi, főleg hogy újfent meg is ölelem, hogy ne lássa végig az arcomat. Aggódom, gondterhelt vagyok, ami érthető. Nem alakulnak épp a legjobban a dolgok, de nincs mit tenni, majd megoldom. Nem akarom, hogy ő aggódjon e miatt.
*Anya tudhatná, hogy senki nem hal meg igazán, hiszen a kastélyban is vannak szellemek és egész jól el lehet velük társalogni. Ott van például a házunk szelleme, Pufók Fráter aki tök jó fej és mindig sokat segít, de a legmulatságosabb Félig Fej Nélküli Nick aki gyakran ugratja az elsősöket. Azt hiszem ő a nagy kedvenc. Nekem sem természetes, hogy tudok beszélni a dédivel, mert igazából a kastélyban csak olyan szellemek voltak eddig akik korábban is itt éltek, legalábbis csak róluk hallottam, hogy a dédi hogyan került ide nem tudom, de az biztos, hogy miattam szokott felbukkanni. Ő viszont nem akkor amikor a kedve tartja hanem amikor én szeretném és más nem látja csak én. Hát ezért nem beszéltem róla senkinek és vele is csak olyan helyen beszélgetek ahol más nem lát engem. Fura lehet, hogy csak úgy a levegővel beszélgetek, szóval ha a dédit szeretném akkor kimegyek a bagoly házba vagy a seprűtárolóba, bár a dédi azt a helyet nem szereti, viszont a tóparton imád lenni és sokat mesélt a sellőkről. Anya próbálja megmagyarázni, hogy miért nem tudok beszélgetni a dédivel, de ez így nem jó mert tudok. Észbe kapok, hogy elszóltam magam ezért csak hümmögök egy sort ami betudható egy helyeslésnek is, de nem fogom tudni sokáig tartani a számat. Michael emlegetésével csak egy kis időre tudom eltolni a dolgokat, viszont így már értem mire gondolt éccsanya.* -Értem. Több is van. *Elhúzom a számat mert eszembe jut Meryl, egy negyedikes lány aki állandóan piszkálja az elsősöket. Tavaly engem sem hagyott békén, mindenki utálja, kivéve a fiúkat mert Meryl természetesen szép. Aztán ott van még az összes mardekáros és, hogy őszinte legyek az egyik szobatársamat sem kedvelem már egy ideje, mióta új barátnője van a Hollóhátból. -Szóval nem lehet megjavítani. *Nem kérdezem, mondom. Értem én, valami elromlott Michaelben és már soha nem lesz olyan mint régen. *-Nem te vagy a hibás éccsanya. Ehhez két ember kell. *Azt hiszem tavaly a karácsonyi szünetben mondtam el neki sírva, hogy milyen nagyot csalódtam a barátnőmben, és úgy gondoltam én rontottam el valamit de éccsanya megnyugtatott, pont ezeket a szavakat mondta. Gondoltam ha nekem használt, neki is fog. Azt szerettem volna ha megint mosolyog és boldog. Ezen a vigasztaláson aztán elcsúsztam és megint szóba jött a dédi és én simán rávágtam a kérdésére, hogy „ja persze”.* -Hátúúúúgy, hogy izé….. *Nem kicsit voltam zavarban de már nem lehetett visszafordulni. Ki fog borulni a bili.* -Téged nem tudlak megkérdezni és a dédi nagyon hiányzik még mindig és ha nagyon erősen gondolok rá és azt szeretném, hogy velem legyen, akkor megjelenik. És akkor beszélgetünk sok mindenről. De legutóbb még nem mondta, hogy baj lenne Michaellel, szóval nem tud rólatok. *Azt hiszem ezzel teljesen elvágtam magam anyánál, ez még a nem tanulásnál is rosszabb, pedig az is eléggé esélyes lesz ha minden nap azért aggódom, hogy mikor sír és mikor marad egyedül ha Michael mégis magával viszi a kis hülye gyereket. Muszáj lesz bevállalnom, hogy igyekezni fogok a tanulásban. nagyot sóhajtok és bólintok, tényleg csak az ő kedvéért, mert ha még rólam is rossz híreket kap, akkor aztán nagyon fog sírni és én ezt nem akarom.* -Igaz éccsanya és ígérem tanulni fogok. Igyekszem majd. *Hozzábújok és átölelem, még egy kis szippantás az illatából. Jó, hogy itt van, jó lenne ha maradna de nem lehet, tudom én ezt, csak rossz. Így még jobban fog hiányozni és már most várom, hogy hazamehessek…a dédihez. Hát ezt is meg kell szoknom. Eszembe jut az ágyam és a babáim és az is amit eldugtam. Felkapom a fejem és éccsanyára nézek.* -És mikor kell elköltöznötök? A babáimat ne hagyd ott és…izé….van egy amit eldugtam a kandallóba, Bobby szobájában. *Mosolyaim közül a bájos, ártatlan, bociszemes változatot kapom elő, igen, ez egy csínynek készült de nem fejeztem még be. Most már nem is fogom.*
No jó nem értem, hogy pontosan mit is akar a dédivel, pedig nagyon figyelek a szavaira, de mégis... hogy jön vajon ide a dédi? Arra próbálom fogni, hogy most nagyon meg van lepve és nem tudja kezelni a helyzetet és a miatt került elő a dédi, de olyan határozottan és komolyan beszél, hogy tényleg eléggé értetlenkedve állok a helyzet előtt. - De kincsem a dédi... meghalt, nem tudunk vele csak úgy beszélni, te is tudod. - szeretetteljes a mosolyom, próbálom finoman mondani. Arról nem tudtam, hogy a lányom a dédit képzeli el, mint beszélgetőtársat. Persze lehetséges, hiszen nagyon hiányzik neki és e miatt beképzeli, hogy ott van vele. Ez olyan, mintha naplót írni csak kicsit más. Akkor a nagyobb a gond, ha a dédi válaszol is neki, amikor beszélget vele... De remélem, hogy erről azért nincs szó. - Nem jövünk ki túl jól kincsem. Biztosan neked is van olyan gyerek az iskolában, akit nem kedvelsz, nem tudtok meglenni egy helyen. Valahogy mi is így vagyunk. - persze ilyenkor furcsább, hogy volt idő, amikor nem így volt. Sam már nagy, ő még emlékezhet a kezdeti időkre, de van az úgy, amikor egy érzés megszűnik, vagy átalakul és bármennyire is akarsz nem tudsz mit kezdeni vele és nem tudod már megjavítani, vagy újra azt érezni, amit régen, még ha akarod sem. - Bobbyt nem viszik el, de... hogy érted, hogy amikor te akarsz beszélsz vele? Válaszol is kincsem? - na jó ez kezd egyre furcsább lenni. Azért itt valami nincs rendben. Eddig ilyesmiről nem volt szó. Épp elég ez a jelenlegi kellemetlen helyzet is, de hogy még Sam is... beszélget a dédivel. Erről gyorsan le kell beszélnem, hiszen... persze vannak az iskolában is szellemek, de a dédi miért lenne itt? Akkor én is látnám, bár tény, hogy nem gyakran jövök ide, de a szellemek általában a lakhelyük, vagy az elhalálozásuk helyszíne körül maradnak, nem pedig máshol találnak maguknak új helyet. Ez... furcsa így. - Azt is meg fogom érteni bogaram, de próbáld meg anya kedvéért rendben? Tényleg minden rendben lesz, csak egy kicsit megváltoznak a dolgok, de azt... szoktuk tudni kezelni igaz? - ahogyan régen is. Eddig mindent képesek voltunk kezelni, akkor hát most miért lenne másképp? Erősek leszünk most is, ahogyan régen is azok voltunk, én pedig főleg. Menni fog, muszáj lennie. Bobby előtt is erősnek kell lennem és mint mindig a gyerekek a fontosabbak. Miattuk én is ki tudok majd tartani, hiszen a gyerekek miatt mindig megéri.
Anci is aranyos, imádom!!! 
//
Imádom, olyan kis édes lett! Majd folytatás következik. *-* //