2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Viszonylag kisebb teremről van szó, de azért az iskolához mérten szépen berendezett természetesen. Van itt kanapé, pár szék, ha kell pluszban és persze két fotel is. Elsősorban arra való a szoba, hogy ha egy nem az iskolához tartozó személy érkezik ide, akkor itt tud találkozni azzal, akit meglátogat, rokoni, vagy egyéb találkozó céljából.
- Igen, végtére is hasonló. Ha valamilyen bankos ügyem lesz majd önhöz fordulok, legalább már tudom, hogy nem kell feltétlenül egy undok kobolddal tárgyalnom, már... elnézést. - nem tudom, hogy ő hogyan viszonyul az ottani kollégákhoz, de közismert tény, hogy a koboldok nem kimondottan a legkedvesebb népség, főleg akkor ha értékes dolgokról van szó. Na persze a szavai igen kedvesek, de ettől még nem a legjobb hallani, amit mond, már csak azért is, mert elég nagyot téved, hiszen nem vittem sokra és ha ez az ügy nem sikerül akkor újra csak kudarcot vallok és talán soha az életben nem lépek feljebb, mint ahol most vagyok, aki csak arra jó a legtöbbek szemében, hogy aktákat tologasson és kávét főzzön. - Vannak helyzetek... azt mondják, amiket nem árt mégis csak kibeszélni magából az embernek. Tudja, ahogyan az sem mindig látszik meg egy auroron, ha az első komolyabb bevetésén megsérül, vagy másnak okozza a vesztét, de mégis nyomot hagyhat benne. - na most azt ebből nem tudatja, hogy én kerültem-e már ilyen helyzetbe, de azért sejtheti, hogy valamiféle saját tapasztalatról van szó, ha nem is ez ügyben, de akár más témában, csak hát az ember nem szívesen fedi fel önmaga sötét múltját főleg egy ismeretlen előtt, főleg akkor, ha az illető még láthatóan sokra is tartja, amire persze oka nincs és én tudom, hogy téved, de még sem akarnám lerombolni a rólam kialakult képet. Legalább egy valaki lásson többnek, mint mások, még ha ez nem is feltétlenül tart sokáig. - Sajnálom, hogy ilyen hatással volt az életére az a nő, de mindent meg teszek azért, hogy megkapja a büntetését érte és mindenért, amit eddig tett mások ellen. - megkeményedik egy pillanatra még a tekintetem is. Hát igen, azért igazságérzetem az nagy van és rettenetes, hogy egy ilyen alak bármit megtehet csak mert elég erős támogatói vannak és senki nem tehet ellene semmit sem, miközben talán valahol a lelkük mélyén mások is ugyanúgy tudják, mint én, hogy kellene. Gyávák... de nekem nincs igazán veszíteni valóm, így nem kérdés, hogy ha ők nem, akkor majd én bátor leszek helyettük is. - Oh, tehát ezen rajta van? - kissé azért meglepődöm, hogy így a kezembe nyomja. Tény, hogy olyasmit is észrevehetek, amit a beszámolója alapján nem biztos, hogy tudnék, mert ő esetleg nem tartaná fontosnak, de azért még számomra is zavarba ejtő, hogy az egészet akár végig is nézhetem, bár... őszintén szólva számomra inkább csak az eleje a fontos. Nincs mit tenni "elindítom a filmet", de természetesen csak addig nézem, amíg tényleg fontos lehet. Sejtem én, hogy ez számára is kellemetlen lehet, nem csak számomra, ezért is nem megyek bele a kelleténél jobban, csak amíg felmérem vajon hogyan kábíthatta el, hogy pontosan mi hol történt, hogy kissé jobban átlássam az Aranyvarjú felépítését is. A pontos részleteknél már inkább félrenézek, vagy a környezetre fókuszálok, nem... a lényegre.
- Higgye el hölgyem, másnak nem is mondanám el. Talán csak értékelem, hogy ilyen megértő, és profi. Valahogy a hivatalos út mindig olyan rémisztő tud lenni, én már csak tudom, bankban dolgozom, de Ön mégiscsak olyan kedves, nem csoda, ha sokra vitte. – Ezzel persze nem is tudom, hogy talán megforgatom benne a tőrt, én simán kinézem belőle, hogy ő valami fejes, hiszen az a logikus, hogy akkor tud az ember előrelépni, ha képes átlépni a saját korlátait, és mások fejével gondolkozni. Ez a nő, Ms. Jennings igazi kincs lehet ott az auroroknál. - Köszönöm. Nem gondoltam rá, eszembe se jutott, hogy ezt mással beszéljem meg. Ráadásul már sok hónap el is telt, Lavender nem értette meg, úgyhogy nekem kellett rajta túllépnem. Fizikailag nincsenek fájdalmaim, ez azért könnyebbség, vannak már olyan napok, amikor eszembe sem jut. – Nyilván más az én helyzetem, mint azoké a nőké, akiket meg is vernek, vagy úgy megerőszakolnak, hogy még a belső szerveik is szétszakadnak. Rajtam semmi külsérelmi nyom nem volt, és meg sem tudtam volna, ha nem kezdek el gyanakodni, hogy hogy kerültem a fura fogadószobába reggel. Talán jobb lett volna vissza se nézni jósmágiával, de nem hagyott nyugodni a gondolat. - Ez biztos. Szerettem volna eleve komolyabb életet élni, már küszöbön állt egy eljegyzés is, amiből így nem lett volna semmi. Ám úgy fest, az elhatározás önmagában nem elég, kerülnöm kell az ilyen helyeket. Vagy, legalábbis jobban odafigyelni magamra, és másokat. – Adok igazat az auror nőnek, aki nyilván gyakorlottabb nálam, mégis ő meg tudja magát védeni, míg én nem. Pocsék érzés, hogy áldozatnak kell lennem. Ezzel együtt a kedvessége nagyon is jól esik, talán erre volt szükségem, hogy még egyszer elmondhassam, és legalább a remény meg legyen, hogy elkapjk azt a nőt. - Szégyelem az tény, de ha ezzel másokon is segítek, hát megteszem. Csak az elejére emlékszem, utána filmszakadás. Csak azért tudom, hogy mi történt, mert kaptam a koboldoktól egy jósgömböt, hogy vissza tudjam idézni a múltamat, tudja a bankban annyi mindenre kell figyelni, ez segítséget jelent. – És mivel még mindig magamnál hordom, kelletlenül ugyan, de belenyúlok a zsebembe, és átadom. Tényleg kissé ciki lesz, hogy ha megnézi, mindent láthat rajta, engem is meztelenül, szex közben, de legalább nem kell rosszul éreznem magamat a tetteim miatt, hiszen nem voltam önmagam.
Azért értékelem, hogy bár látszik rajta, hogy nem épp ez a kedvenc időtöltése, hogy nekem meséljen arról, ami történt vele, de ennek ellenére mégis megteszi, mert segíteni akar másokon és jól is teszi, hiszen akármi történhet és történhetnek rosszabb dolgok is még. Muszáj tenni valamit a nő ellen és ha mások nem, hát majd akkor én leszek az, aki igen. - Köszönöm! Tudom, hogy nem lehet könnyű önnek. - erősítem azért meg, hogy tisztában legyen vele, nem akarok neki rosszat, de nem igen van egyikünknek sem más választása. Kell valami, amin elindulok, hiszen a legtöbben lefizethetőek, vagy más módon lettek elhallgattatva. Gerard se tenné magától, hogy beszámol erről az egészről, de sajnos kénytelen vagyok kicsikarni belőle az információkat és az sokat segít, hogy önként adja őket, nem pedig azért, mert muszáj. Mégis csak egy diákról van szó, azt nem akartam volna, hogy esetleg drasztikusabb eszközökkel kelljen rávenni arra, hogy segítsen. - Egyértelműen erőszak volt és kétlem, hogy az ilyesmit csak úgy le tudja rendezni magában az ember. Nem gondolt rá, hogy esetleg szakembert is meglátogat, főleg ha ilyen komoly következményei lettek? - tény és való, hogy nem vagyok releváns az ügyben, hiszen közöm sincs hozzá, hogy hogyan kezel valaki egy ilyen esetet, de azért ha már én is próbálok belőle információkat kiszedni, akkor mégis csak próbálok azért is tenni, hogy könnyebben kezelhesse. Persze bizonyára igyekezett önmagától is tovább lépni a dolgon, de nem biztos, hogy az a helyzet kezelését jelenti, ha úgy tesz, mintha nem történt volna meg és nem beszél róla senkivel, főleg ha az, akivel próbált láthatóan nem hallgatta meg. - Annyit már tanult az esetből, hogy máskor érdemes kevésbé... kétes hírnevű helyre betérnie. - na nem mondom, hogy az ilyesmi gyakorta előfordul az emberrel, de azért mégis csak az a biztos, hogy a lehetőséget se adjuk meg, bár persze tény, hogy nem feltétlenül tudhatta, hogy az Aranyvarjú nem épp az a hely, ahol érdemes megjelennie. - Ez cseppet sem így van, azaz nem feltétlenül. Tény, hogy a nőket gyakrabban éri efféle atrocitás, viszont a férfiak pont e miatt nem igen vallják be, vagy beszélnek róla, mert megalázónak érzik és sokuk úgy gondolja ez nem is számít erőszaknak. - magyarázom tovább, hiszen sejtem én, hogy mit érezhet. Velem még szerencsére soha nem történt ilyesmi, még csak hasonló sem, de minden erőszaknak számít, ami úgy történik, hogy az ember épp nincs tudatánál és nem csak az, amikor konkrétan fizikai erőszakkal mászik rá valaki. - Hát persze, miért gondolt volna rá, hogy beleszórt volna valamit. Az emberben nem merül fel ilyesmi. És ezek után már nem sok mindenre emlékszik, vagy vannak ködös foltok? - érdemes lenne tudni, hogy milyen gyorsan hatott az a szer, akkor könnyebb kitalálni, hogy mi lehetett és persze a hatás módja is fontos lehet, vagy épp, hogy mikor múlt el a hatás, milyen eredménnyel járt, fejfájás stb.
Csak betippelem, hogy ő valami vezető auror lehet, hiszen olyan komolynak, céltudatosnak tűnik. Ha nincs is olyan posztban, akkor is biztosan sikeres a szakmájában, így minden elismerésem az övé. Nem feltétlenül olyan szemmel nézem, mintha egy szép nőt néznék, bár ez is benne van. Inkább picit megrettenve, lassan oldódva, hiszen ő most a hivatalos közeg, aki nagyon is tényszerű, de közben meg barátságos, segítőkész. Ha minden auror ilyen lenne, aligha lennének bűntények. Még ha nem is akarnék arról az Eleanorról beszélni, akkor is.. igaza van a nőnek, ezzel másokat is megvédhetem, meg az auror hadnagy nyomozását is elősegíthetem. - Ez igaz. Ha tudok tenni azért, hogy másokkal ez ne fordulhasson elő, akkor.. megteszem. – Kénytelen-kelletlen, de a jó ügy érdekében. Meg kell próbálnom leghiggadni, mintha csak szemtanu, s nem áldozat lettem volna, muszáj elengednem a nyomasztó érzést, hiszen már megtörént, nincs értelme szenveni rajta. Végülis nem fájt, nem lettem terhes sem, meg beteg sem, így a lelki törés, na meg a szakítás Lavenderrel. Ám tanultam belőle, és ez is valami. - Utána próbáltam arra gondolni, hogy nem kellett volna elmondanom a barátnőmnek, hanem csak legbelül lerendezni. Végülis nem volt erőszak, szó szerint nem. Inkább csak leitatás, bedrogozás. A fogalom hasonló, úgyhogy.. igazából mégiscsak az. – Vonom meg a vállamat, most már őszintén elmondhatom a nőnek, hogy mivel is kellett szembenéznem, de ez már a múlt, s most a jelent kell valahogyan megoldani. Azért abban igaza van, hogy Lavenderrel talán nem voltunk tökéletes páros, lehet, hogy csak meg kellett volna maradni a baráti szinten, hiszen előtte egyikünk sem volt szerelmes. És pont nála merült fel, hogy ilyesmi történjen velem. Kész szívás. - Fokozatosan? Aligha hiszem, hogy az menne. Ha már rá gondolok, akkor mindegy. Egy Eleanor nevű nőt kerestem, igaz, az Aranyvarjúban. Csak azt tudtam, hogy a hölgy szőke, és hogy jól szituált. Ez nagyjából ráillett a gyanusítottra. Vagyis az elkövetőre. Bocsánat, annyira bénán mondom. Nem az, hogy fáj, inkább most már dühít a dolog. Ez inkább nőkkel történik, tiszta hülye vagyok. – Rázom a fejemet, aztán le is hajtom kissé, ha Lavender nem tudta ezt a helyén kezelni, talán egy idősebb, érettebb nő tudja, hogy mi történhetett, de pont ezért ciki éppen neki elmondani, hiszen ő aztán maga elé képzelheti a jelentet. Szégyen! – Megbeszéltük, hogy hoz két italt. Mivel úgy tűnt, hogy ő éppen kifogyott, felajánlottam a tárcámat. Amikor visszatért vele, akkor fel se merült, hogy beleszórt valamit..
Teljesen megértem, hogy nem lehet könnyű beszélnie erről és persze kár lenne tagadni kissé hízik a májam attól, ahogyan rám néz, miután már megszoktam, hogy az irodában soha sem kapok elismerő pillantásokat, sőt inkább csak lenézést és negativitást. Ellenben az elhatározás meg van és eszem ágában sincs meghátrálni, ha már belevágtam. Egyébként is eljön majd egy olyan pont, amikor már akkor se tehetném, ha netán akarnám. - Ezt nem tudhatjuk, de az biztos, hogy elég sok minden van már a rovásán, amibe akármi beleférhet. Nem igazán híve az erkölcsöknek, de ezt... ön is jól tudja és megértem, épp e miatt szeretném elkapni, ha már más nem tesz semmit sem. - na ezzel nem akarom megbántani, de hát lássuk be Gerard se lépett az ügyben, bár tény abban igaza van, hogy ha csak simán bemegy az auror parancsnokságra félő, hogy a miatt, amit mondott könnyedén elhajtják és nem foglalkoznak vele, de főleg nem segítenek. Én viszont azért vagyok itt, hogy ezt tegyem és szeretném is, ha jobbra fordulnának a dolgai és az esetleges lezárás számára is hozhat eredményt. Persze el is nyomhatja magában, mintha mi se történt volna, de kétlem, hogy az mindent megoldana, hiszen most is felzaklatja már csak maga az említése is a történteknek. - Én nem... - vagyok hadnagy vágnám rá azonnal, de végül elharapom a mondatot és csak egy szolid mosolyt engedek meg magamnak. - Persze, ezt megértem, mindent megteszek annak érdekében, hogy elegendő legyen ez az egy beszélgetés és ne kelljen többet foglalkoznia az üggyel, de épp e miatt bármilyen részlet fontos lehet, ami eszébe jut. Az ital ízéről, illatáról, a helyszínről, bármiről. - na igen, kell találnom pár kapaszkodót, amíg azok nincsenek meg, addig nem sokra fogok jutni, ezzel tisztában vagyok. Nem szükségesen a pontos részletek, azokat nem kell elmondania a történetekről, de sok minden van, ami azért mégis csak fontos lehet és talán elsőre eszébe se jut. - Ezt sajnálattal hallom, de tudja a kapcsolatoknak is néha nehéz próbákat kell túlélni, na persze nem az én posztom tanácsokat osztogatni, úgyhogy ne is figyeljen rám. - rázom meg végül a fejemet. Az régen rossz, ha valami lány azért dobta őt, mert ez megtörtént. Persze tényleg nincs az egészhez semmi közöm, főleg nem szólhatok bele, hogy mi miért történik, maximum lehet véleményem, amit megtarthatok magamnak. - Semmi gond... csak fokozatosan. Tehát nem is ő volt, akit keresett, csak lecsapott önre? A bár, ha jól sejtem az Aranyvarjú volt? Nem egy kellemes környék, de gondolom ezt megtanulta már az esetből. És... pontosan hogyan zajlott az eset? Egy ponton túl nem kell beszélnie róla, de sok minden fontos lehet. - tudom én, hogy nehéz ez neki, de valamennyi információra akkor is szükségem van, főleg ha nem szeretné látni a nőt újra, akkor most kell minél többet elmesélnie a történtekről, akármennyi is nehéz.
Annyira nem vagyok jó emberismerő, hogy észreveszem, hogy egy viszonylag kezdő, lenézett auror hölggyel állok szemben, talán ez vezetett ahhoz is, hogy azzal az Eleanorral úgy pórul jártam. Fogalmam sem volt róla, hogy ki is valójában, most viszont csak az vezérel, hogy jólszituált a nőci, aki éppen kikérdez, és csupán az merül fel bennem, hogy hol hagyta a csapatát. Ám ezt is el is hesegetem, vélhetően már annyira profi, hogy egy szimpla kihallgatáshoz nem kell, hogy plusz három-öt ember itt ácsorogjon. Aztán lehet, hogy beidéznek a parancsnokságra, ott fogok velük találkozni, és az már egy komolyabb szint lesz. Áh, nekem már most is nagyon menőnek tűnik, nem csoda, hogy enyhén meg vagyok szeppenve a szégyen mellett, amit már hónapok óta nagyon igyekszem elnyomni. - Bele se merek gondolni, hogy ha a nőszemély valami sorozaterőszakoló, akkor még kikkel.. A nőkből nem szoktak ilyesmit kinézni, sőt, talán még megbocsájtóbbak is, mondván örüljenek a pasik, ha így levadásszák őket, de.. nekem ez akkor is erőszak, ami lelkileg viselt meg. Már túl vagyok rajta, de sosem fogom elfelejteni, az egyszer biztos. – Azért már nem vagyok annyira összetörve, s a nem gyászolok annyira, mint amikor végül Lavender elment az iskolából, de azért görcsbe rándul a gyomrom, amikor véletlenül eszembe jut az eset. Volt néhány randim azóta, de semmi komoly, és hát előtte is lelkizős alkat voltam, most még nehezebb lesz bárkihez is közelebb kelni. - Ez természetes, egy auror hadnagynak úgyis kötelességem segíteni, csak látni nem akarom többet azt a nőt. Már a képe is irritál. Remélem a válaszaim elegendőek lesznek, de igazából alig tudok róla bármit is. – Vonom meg a vállamat. Amilyen bájos, dögös nő benyomását keltette Nox, annyira gonosz dolog volt tőle, hogy úgy elkábított, és nem is voltam tudatában, hogy mennyire kiélem az állatias ösztöneimet. Pont ezért ciki egy másik nőnek erről nyilatkozni. Tudom, hogy ő nyomozó, de igenis belegondol, hogy milyen az erőszak, hiszen a nőket gyakrabban érik. És ahogyan Lavender nem tudott belegondolni, hogy hogy lehet erőszakot tenni egy pasin, hát mágiával, és egyéb ajzószerekkel kiváltható a vágy, de ha arról kiderül, hogy nem volt valódi, akkor ott ugyanolyan lehet a lelki törés, főleg esetemben, ahol nem emlékezem ugyan a dologra, de bábnak lenni még fizikai fájdalom nélkül is pocsék érzés. Így biztos vagyok benne, hogy a nyomozó is minimum elképzelte maga előtt a helyzetet, és ezzel együtt engem is. - Ez azért megnyugtató. Nem mindenki vélekedik ugyanis így. Ezért ment tönkre a kapcsolatom, igaz ez nem tartozik a tárgyhoz. – Megkönnyebbülten felsóhajtok, máris szimpatikus, hogy ilyen szinten szigorú, hogy tűzre vetné a kedvemért a boszorkányt. Remélem ha nem is szó szerint, de valmi iylesmi fog történni. - Remélem, hogy csak úgy kell látnom, hogy ő nem fog engem. Még egyszer nem tudnék a szemébe nézni. Nos.. A gringotts megbízott, hogy egy hagyatéki ügyben keressem fel az egyik örököst. A naivitásom volt, hogy nem végeztem el a szükséges bankbiztonsági lépéseket, csak betippeltem, hogy ő az, akit keresek. Beszélgetni kezdtünk, meghívtam egy italra, mert egy bárban volt a találkozó, és.. – Némulok el, ebből már talán kitalálható, hogy mi is történt, bár azt hiszem a hitelesség kedvéért be kell fejeznem. Mégis segélykérően nézek rá, nem tudom még egyszer csak úgy elmondani..
Na jó, kár lenne tagadni, hogy hízik a májam. Ez van, ha valaki nem ismer és nem tudja, hogy mennyire lekezelőek velem a kollégáim, mert hát mindenki az a munkahelyemen kivétel nélkül. Semmire sem tartanak és most itt van ez a srác és ő a külsőségek miatt úgy véli, hogy vagyok valaki. Na nem én fogom elmondani neki az ellenkezőjét, legalábbis egyelőre biztosan nem, hogy nem vagyok én olyan nagy név, nyomozó pedig főleg nem. Leginkább eddig aktatologatásban és kávé főzésben volt lehetőségem megmutatni a tehetségemet és pár totál érdektelen, félresöpört ügyben, ami lássuk be nem nagyon csillantja meg az ember tudását különösebben. - Köszönöm! Sejtem, hogy ez felzaklató lehet az ön számára, de... tudja nagyon sokat számítana a segítsége, különben ki tudja kivel történhet még hasonló? - bátorító mosollyal pillantok rá. Sejtem én, hogy mennyire nehéz lehet ez neki, ha olyasmiről kell beszélnie, ami nem épp a múltja legkellemesebb fordulata, sőt kimondottan pocsék és kellemetlen élmény, de meg kell értetnem vele, hogy ha nem segít azzal hátráltat és mást is veszélybe sodorhat. Remélem, hogy ennyi elég ahhoz, hogy könnyebben szóra bírjam. - Ha nem ismert közéleti személyiség, esetleg politikus... akkor nem gondolnám. E miatt ne aggódjon, nem tettestársként van itt, hanem mint... inkább áldozat, aki segíthet hogy elkapjuk. - mondom ki nyíltan, hiszen sejtem én, hogy nem épp a legkellemesebb emlékei vannak a célponttal kapcsolatban és pont e miatt olyan nehéz erről beszélnie. Látszik rajta, hogy feszeng és hogy most igen sok helyen lenne a jelenlegi helyett, amit alapvetően meg tudok érteni, de muszáj segítenie, pont azért mert annak a nőszemélynek túl sok és hathatós kapcsolata van ahhoz, hogy mindent megússzon. Gerardnak is meg kell értenie, hogy ezt nem hagyhatjuk annyiban, ő sem, bármennyire is nehéz lehet ez most neki. - Épp ezért vagyok itt, mert annak számít, hiszen nem volt a saját tudatánál, amikor mindez megtörtént, pont e miatt kell tennünk valamit, hogy mással ne történhessen meg, ehhez viszont ismernem kell a részleteket is. - látom rajta, hogy igazat mond és hogy mennyire nehezére esik beszélni erről, amit tökéletesen megértek. Nem egyszerű a helyzete, annyi szent és nem is látnám szükségét, hogy mindenképpen beszéljünk erről, ha lenne más mód, de meg kell értenie, hogy nem igen tehetek mást. Ha mindenki hallgat, akkor újra megtörténhet mással, vagy akár Gerarddal, hiszen mi van, ha netán az a nő... ismétlést akar? - Természetes, de tudja ha netán tárgyalásra kerülne sor... Másképp nem érhetjük el, hogy büntetést is kapjon érte, ezt megérti igaz? Kérem, ha összeszedi magát elmesélné pontosan, hogy mire emlékszik? - a toll az asztalon szorgalmasan jegyzetel, ahogyan beszélünk, hiszen minden apró részlet fontos lehet. Utólag majd ráérek, hogy leüljek és átnézzem az összes jegyzetet. Most viszont csak rá koncentrálok, hogy a kérdéseim is megfelelőek lehessenek.
A sietős mozdulatot nem veszem idegességnek, inkább azt gondolom, hogy célirányosan pörögni akar az ügy feldolgozásával. Mivel nálam évekkel idősebbnek tűnik, egyértelműen azt látom, hogy valami főnyomozó lehet, akinek külön nincsenek is emberei, hanem megold mindent villámgyorsan, nem csoda, ha kissé meg is vagyok illetődve. - Ez természetes nyomozó, nem szoktam akadályozni az igazságszolgáltatás munkáját. Remélem, hogy hasznos lesz, amit most válaszolni tudok, mert.. hónapok teltek el, és próbáltam lehetőség szerint felejteni is. – Ismerem be kelletlenül, a felejtés esetemben ivást is jelent. Nem lettem ugyan alkoholista, de jobbnak láttam valahogy elnyomni a keserűséget, hogy az első értelmes kapcsolatom egy sötét boszorkány miatt megy tönkre. Túl vagyok már a dolgon, de nehéz így utólag összefüggéseket találni. Leülök, ahova mutat, noha nem tudom, hogy meddig fog tartani, amíg itt beszélgetünk. Tisztára mintha már magam is valami vallatószobában ülnék, izzad is rendesen a tenyerem, pedig nem csináltam semmi rosszat. Lehet, hogy már ettől is gyanussá válhatok? - Én ugye nem tartozok ezen kapcsolataihoz? Törvénytisztelő állampolgár vagyok, a Gringotts-ban dolgozom, és remélem, hogy mint tanu vagyok itt, nem pedig tettestárs. – Mosolyog, ami jó jel is lehet akár, de mi van, hogy ha ezzel a kedvességgel manipulál? Ha így akarja kihúzni belőlem a vallomást, miszerint én is annak az Eleanornak a bábja vagy gyalogja vagyok. Előrehajolok, ahogyan előveszi a nő képét, elsápadok, nem tudnék hazudni, ilyen témában pedig főleg nem. - Igen, ő az. Csúnyán csőbe húzott, de az én hibám is. Nem gondoltam volna, hogy belekeverhet valamit az italomba. Nem is tudom, hogy így erőszaknak számít-e, de.. valami olyasmit csinált, amit a szerelmi bájital alatt lévőkkel szoktak. – Sütöm le a szememet, az emberben fel sem merülne, hogy egy pasit is meg lehet erőszakolni. Nem csoda, hogy Lavenderrel ezen össze is vesztünk, hiszen ő úgy értelmezte, hogy ha már élveztem, az nem számít erőszaknak. Szeretnék segíteni, de olyan kellemetlen ez az egész. – Ha esetleg szembesíteni akar.. nos azt nem szívesen vállalnám. Többé látni sem bírom azt a nőt. – Nyilván mindent megtennék, hogy elkapják, főleg hogy ha most ez a rendőrbíró auror még sötétebb ügyeket is emleget, de inkább túllépnék már a dolgon, és nem akarok megint belekeveredni.
Vagy egyébként is odafigyel a külsejére, vagy szimplán csak nem tudta mire vélni a levelet és ez az ok, de látszik, hogy nem csak úgy sebbel lobbal felkapta az első göncöt, ami a kezébe akadt. Ez jó jel, mert aki ad magára az általában több hasznos infoval is rendelkezik, mint akit egyébként sem érdekel maga körül nagyjából semmi sem. Persze tévedhetek, mint mindig és ahogyan mások gondolják mindig tévedek is, de ez engem nem igen szokott eltántorítani. - Igen, üdvözlöm Mr. Warringhton! - pattanok fel a helyemről és aki egy kicsit is jó megfigyelőképességgel rendelkezik hamar észreveheti, hogy ez a sietős mozdulat cseppet sem passzol a komoly külsőhöz, amit igyekeztem magamra varázsolni. Lássuk be az öltözet nem minden és nem is rejt el mindent, ahogyan az ember azt néha szeretné elérni. Közelebb lépek hát hozzá, hogy a kezemet nyújtsam első körben. Én hívtam ide, úgyhogy ezt így illik. Jelen helyzetben igazán nem számít, hogy ki a nő, vagy a férfi, vagy ki idősebb ki nem, bár egyértelmű, hogy utóbbiban azért jó pár évet ráverek, de annyit tudok, hogy egyetemista, úgyhogy nem egy tizenéves kiskölyökkel kell majd beszélnem. - Daphne Jennings és köszönöm, hogy eljött. Remélem megérti, ha első körben arra kérném kezelje ezt a beszélgetést diszkréten, ugyanis nem szeretném, ha túl sok kitudódna a találkozónkból. - teszem még hozzá, miután ha elfogadta a kezemet, megráztam az övét, aztán a székre is mutatok, hogy üljön le nyugodtan, majd én is helyet foglalok, szépen lesimítva a szoknyámat. A lábamat keresztbe teszem magam előtt, a penna úgyis elvégzi a dolgát, nekem nem kell írással foglalkoznom és egyébként is elég jó a memóriám, hogy megjegyezzem majd az esetleges válaszokat. Amikor már mindketten elhelyezkedtünk azért igyekszem egy barátságosabb mosolyt is villantani. Nem szeretném, ha már az elején kellemetlenül érezné magát, mert a helyzet túlzottan feszélyezett számára. Nem vallatásról van szó, hanem konkrét nyomozásról. - Nos hát, a segítségére lenne szükségem. Auror vagyok és a tudomásomra jutott, hogy ön találkozott már azzal a nővel, aki után jelenleg nyomozást folytatok. Tudja igen sok gyanú felmerült már vele szemben, sötét tettekről, de eddig minden vádat könnyedén lerázott. Túl sok kapcsolata van és túlságosan sok bennfentes embert ismer. Én ellenben nem szeretném, ha mindent csak úgy megúszna és ehhez megpróbálok minden még nem teljesen kihűlt nyomnak utána járni. Remélem, hogy a segítségemre lesz ebben. - egy újabb halvány mosolyt varázsolok az arcomra. Nem szeretnék különösebben ráijeszteni, meg hát egyébként is biztosan nem kellemes neki ez a helyzet, meg az sem, ha netán történt valami komolyabb akkor beszélnie kell róla. Ellenben muszáj lenne, hiszen meg kell értenie, ha valami rossznak volt a tanúja az mással is megtörténhet és ha soha senki nem lép semmit, akkor az a nő örökre azt tesz, amit akar, amivel lássuk be senki se jár jól. - Róla lenne szó. Nem tudom, felismeri-e arcról. - kerül elő egy kép is, amit a táskámból kapok elő. Nem mostani, kissé kopott is, de nem igen tudtam ennél jobbat találni. Ettől még persze az illető tökéletesen felismerhető rajta, ami nekem pont elég és reméljük neki is, hogy eszébe jusson valami. Az arcát fürkészem miközben átadom a képet, hiszen már az első reakció is igen-igen fontos lehet, ha netán azt mondaná, hogy sosem látta, de az arca egészen mást árulhat el.
Több mint fél év eltelt, mióta Lavender elment. Hiába voltunk oly jó barátok egykor, szerelmesként nem tudtunk urrá lenni a történteken, ezért aztán jobbnak is láttuk, ha vége. Az első napokban még sokat jutott eszembe, még az is megfordult a fejemben, hogy utánamegyek, meglátogatom, de nem láttam értelmét feleslegesen zavarni, hiszen közösen mondtuk ki, hogy váljunk el így, és emlékezzünk a jóra. A nyári szünetet ennek megfelelően otthon töltöttem, hogy rákészüljek a jövőbeni tanulmányaimra. Legalább annyit tanultam a dologból, hogy nem elég elméleti ereklyevadásznak lenni, ha ilyen könnyen átverhetnek. Azzal az Eleanor-álcájú boszorkánnyal azóta nem találkoztam, nem vagyok egy bosszúszomjas alkat, ráadásul semmi értelme nem lenne, én voltam a naív, és annyira talán nem álltunk készen Lavenderrel egy komoly kapcsolatra, hogy ha nem álltuk ki ezt a próbát. Mondhatnám, hogy könnyedén túlléptem a szakításon, de ez nincs így. Az első szerelmet megérzi az ember, nyomot hagy, mondhatni mindig ott marad legbelül, de nem vagyok már kisgyerek, hogy sírjak utána. Ahogyan telnek a hónapok, egyre inkább képes vagyok elfogadni a történteket, s egyszer majd tényleg tovább is lépek. Azóta nem nagyon voltak randik, hódítások pedig egyáltalán nem, hiszen miért is térnék vissza egykori felelőtlen életmódomhoz? Valahogy a komoly kapcsolat szépségét is felismertem, s noha leszűrtem a tanulságot, nyilván nem fog az ölembe pottyanni egy Lavenderhez mérhető lány, de hát ki tudja. Meglepetten bontogattam a levelet, s értetlenül néztem szembe a számomra ismeretlen nő invitálásával, aki ugyan azt írta, hogy nem hivatalos ügyben, de mindig akkor emelik ki így, amikor pontosan arról van szó. A banknál van valami zűr? Biztos ami biztos, tartom magamat az üzleti öltözékhez, de nyakkendőt nem veszek, viszont borotválkoztam. Kopogtatás nélkül nyitok be a megnevezett fogadószobába, hogy szembetalálkozzak a nővel. - Ah.. jó napot. Warringhton. Önnel van találkozóm? – Vélhetően igen, hiszen ez a kosztüm.. Rémesen komoly, ezzel együtt nagyon jól szituált. Én adok az öltözködésre, és másban is értékelem. Tökéletesen képviseli azt, amit mutat kifelé. Még ha ez számomra valami nagyon bonyolult ügy lesz majd, ebben máris biztos vagyok. Fogalmam sincs, hogy meddig fog tartani, vagy hogy le kell-e ülnöm, ezért becsukom magam mögött az ajtót. A nő idősebb nálam, de nem vészesen. Nem is tudnám pontosan meghatározni a korát csak azt, hogy valamilyen elhivatottságot sugall. – Miről van szó? – Húzok ki egy széket, de csak akkor ülök le, ha ő is megtette.
Mondjuk úgy, hogy félinkognitóban vagyok itt. Azért nem hívom fel magamra komolyabban a figyelmet és a látogatás sem mondható természetesen hivatalosnak, főleg mert nem állított rá senki sem az ügyre, csak megyek a fejem után, mert erre van szükség, ha el akarok érni végre valamit. Egyelőre még persze nem tudom, hogy van-e bármi esélyem erre, de nem igen tehetek mást, ha nem akarok örök életemre lótifuti lenni, aki maximum arra jó, hogy a legegyszerűbb ügyekkel foglalkozzon, vagy aktákat rendezgessen, rosszabb esetben kávéz főzzön a feletteseinek és a kollégáinak is, mert persze ők is abban a hitben élnek, hogy a feletteseim, ami baromira nincs így. Így hát itt vagyok, hátha van bármi esély arra, hogy a füles alapján kihúzzak valamit a srácból. Annyit tudok, hogy valami köze volt a célpontomhoz, de semmi sem bizonyított és semmi sem egyértelmű. Nem véletlenül nem tudta eddig senki sem bizonyítani, hogy vaj van a nő füle mögött, pedig csak úgy süt róla, hogy így van. Persze sejtem én, hogy tuti elég sokakat tart a markában vagy így... vagy úgy. A pasikat nem nehéz irányítani, befolyásolni és lássuk be, a legtöbb kollégám nem ritkán inkább csípő alatt gondolkodik, mint nyak felett. Na ezért kellek én, hogy majd szépen leültessem és kiderítsem pontosan mik is mennek itt a háttérben egy nyilvánvalóan sötét helyen. A levelet még tegnap küldtem el a fiúnak, hogy a mai napon délelőtt tíz órakor érkezem, tudomásom szerint amikor épp nincs órája és szeretnék találkozni vele egy nem hivatalos ügyben és remélem, hogy szán rám egy kevés időt. Ennek fényében itt is vagyok a fogadó szobában. Egyszerű szürkés nadrág kosztümben, alig magassarkúban, halvány rózsaszín nem túl kihívóan kigombolt blúzban feszes tartással, bár ha valaki jobban megnéz mégis csak láthatja rajtam, hogy valamikor volt, van is még lazább stílusom, de hát most nem arra van szükség. - Az alany Gerard Warrington, a téma találkozása a célponttal. - diktálom a pennának, ami az asztalnál szépen körmölni kezd. Persze a tinta láthatatlan és jól be van védve, hogy ne olvashassa csak úgy akárki. A kezemben a pálcám, egyelőre csak azért hogy valami lefoglalja a kezeimet. Ideges vagyok, hát persze, hiszen nincs az effélében gyakorlatom, miután érdemi ügyeket soha sem kapok. De most a jó kérdéseket kell feltennem és ki kell húznom belőle, hogy mi is történt, mert ugye az is benne van a pakliban, hogy nem fogja olyan könnyedén elmondani.
- Jó, rendben, értem a célzást és tudom is, hogy hibás vagyok ebben az egész ügyben – emelem fel a kezeim, mintegy védekezésképpen, de most az egyszer tényleg nem azon vagyok, hogy más nyakába varrjam a dolgot. Ezt az egészet én rontottam el, mindezt pedig azért tettem, mert kíváncsi voltam Carol véleményére rólam és nem mertem szemtől-szembe feltenni a kérdéseimet. Komolyan jó ötletnek gondoltam, habár amit én annak gondolok, az rendszerint szinte mindig kudarccal végződik, most pedig egyenesen pofára esés lett a vége. Rohadt nagy mázlim van, amiért Carol nem hagyott el a hülyeségeim miatt, de komolyan... Más csajok már rég elviharoztak volna, ő azonban még ebben is teljesen más, pont ezt szeretem benne. Sohasem úgy reagál, mint amire számítok, szinte mindig meglep valamivel, folyamatosan. Ahhoz képest, hogy mennyire szép, még sohasem láttam nála kozmetikáról szóló újságokat és nem is igazán tépelődik azon, hogy mit vegyen fel, hiszen számára nem a meghódítandó pasik száma a fontos, mint a legtöbb lánynak. - Oké, megadom magam, nem beszélgetek el vele – vonom meg a vállam kissé savanykás képpel, de azt közben megfogadom magamban, hogy ha még egyszer megpillantom Samaelt Carol közelében, akkor biztos kivágom a balhét, mert gyanús számomra ez az egész. Nem ismerem azt a srácot, talán kinézetre sem néz ki jól, de nem hiszek én az ilyesmiben... Kedves? Akkor nyilvánvalóan akar valamit tőle, hiszen mi másért is segítene? Fogalmam sincs, miért vagyok ennyire féltékeny, hiszen ez eddig nem fordult elő velem, de ezúttal Carol a tét, akit már egy ideje szeretek és most, hogy végre velem van, nem szeretném, ha más csapná le a kezemről. Főleg nem egy jöttment az idióta meséivel. - Bízom benned, de nem egyszerű megálljt parancsolni ennek az egésznek – sóhajtok egyet gondterhelten, hiszen a féltékenység nem csupán bizalom kérdése. Carol semmi olyasmit nem tenne, ebben biztos vagyok, de mégis félek attól, hogy elveszítem. Samael addig fog nyomulni, amíg sikerrel nem jár a terve... Na jó, talán tényleg nem ártana kissé jobban bíznom a lányban, mert nem egy olyan kapcsolatot láttam már, ami a féltékenység miatt ment tönkre. Nyugalmat erőltetek hát a hangomra, majd folytatom: - Én csak félek, hogy valaki szétzúzza a kettőnk közt lévő dolgot... Még nagyon az elején vagyunk, fogalmam sincs, merre haladnak benned a dolgok. Mert azt persze tudom, hogy én szeretem őt, de hogy Carol miként érez irántam... Na, az már egy teljesen más kérdés. Nyilvánvalóan benne is van valamiféle érzelem, máskülönben nem mondott volna igent a dologra, de ahhoz, hogy szerelmes legyen, ennél több idő kell és talán nem is lesz az, ez pedig egyenlő lenne a szememben egy rémálommal. - Semmi gond – mosolyodok el lágyan, amikor ajkaim elválnak az övéitől, majd folytatom: - Megértem, hogy még idő kell hozzá, ne aggódj, nem sürgetlek. Mert hát a lányok másként viselkednek, ezt én is tudom, mivel jómagam gond nélkül vetettem bele magam annak idején ebbe a dologba, nem kellett idő hozzá, de hát a női lélek már csak ilyen bonyolult, ezt eddig is tudtam. Nem sürgetem Carolt, hiszen én is azt szeretném, ha a velem töltött első alkalma jó lenne és nem csak azért esne át rajta, mert én azt akartam. - Ne aggódj, kényelmes az ágy, én elég hamar el tudok benne aludni – fogom meg lágyan a kezét, noha a mostani lelkiállapota nehezít majd a dolgokon, de talán a vajsör elálmosítja annyira, hogy kipihenhesse magát. Ha ez esetleg nem menne, akkor majd keresünk valami altatót, de aludnia kellene, mert Yngrid előtt nem lesz túl könnyű közölnie a dolgokat. Útba vesszük hát a Griffendél-tornyot, hogy kipihenjük magunkat és elfelejtsük a mai nap eseményeit.
Azért egy kissé csak összeszűkítem a szemeimet, amikor a szétszórtságot említi. Nem várhatja senki, hogy csak úgy könnyedén kezeljek egy efféle helyzetet, hiszen ez nagyon komoly dolog, nagyon-nagyon komoly. Mégis csak a húgomról van szó, azaz arról hogy ő mit szól majd ahhoz, hogy a húgom és biztosan nem fogja majd könnyen kezelni a dolgot, ahogyan én sem, de ha Tom nem teszi ezt... - Azért ebben neked is nagy részed van azt ugye tudod? Elterveztem és nem voltak hiú ábrándok sem... most persze, hogy szétszórt vagyok. - hiszen teljesen megzavart és összezavart, nem csoda, ha hirtelen gőzöm sincs, hogy mit is kezdjek ezzel az egésszel és hogyan kezdjek majd bele újra, pedig tudom, hogy kell, de csak majd holnap, addig még ráérek és addig nem is akarok vele bővebben foglalkozni. - Hogy... vele? Az nem beszélgetés lenne ugye? De nem... elvileg bennem bízol ugye? Akkor ez a fontos, ő pedig csak egy kedves srác, aki segített nekem, ne láss bele ennél többet. - na igen, értem én, hogy nincs ettől a legjobb kedve, de akkor sem az a megoldás, hogy tovább boncolgatjuk, főleg ha azt nézzük, hogy nem tettem semmi rosszat és ha jól tudom, akkor nem is adtam okot rá, hogy féltékeny legyen. Persze egy egészséges szint még esetleg csak-csak, de nem kell elbeszélgetnie Samaellel, vagy ilyesmi, mert annak akkor se sok értelem van, akármit is mond. - Akkor erre gondolj rendben? Hogy bízol bennem és ez most a fontos, semmi más. - azért elmosolyodom, de cseppet sem lep meg, hogy neki máris az ágyjelenetek jutnak eszébe, pedig tudja jól, hogy én nem vagyok az a típus és nem is adom egy könnyen magamat. Na nem azért mert neki akarnék rosszat, de mégis csak... rólam van szó. Csak persze az a kérdés, hogy ki tudja-e várni türelmesen, amíg eljutok oda, hogy tényleg akarjam és vállaljam is a dolgot. - Biztos, hogy... tudod... nem akarok rosszat, csak én még nem... - a csókja édes és kellemes, de még akkor sem érzem magamat késznek arra, hogy meglépjem ezt. Magam sem tudom, hogy miért, talán az anyám mesélt rossz dolgokat régen, vagy a jó ég tudja, de azt tudom, hogy egyelőre még nem szeretnék elkapkodni semmit, főleg amíg nem mondhatom ki egyértelműen, hogy szeretem Tomot, addig meg főleg nem szabadna megtennem. - Jól van, azt hiszem az most jól esne. Akkor a vajsör és egy kiadós alvás, ha sikerül. - elmosolyodom, bár persze megbántott, de nem haragudhatok rá a végtelenségig, annak értelme sem lenne. Felállok hát és ha ő is akkor a kezébe csúsztatom a sajátomat. Remélem most már tudja, hogy ilyesmit soha az életben nem érdemes tennie többet, mert abból az ég világon semmi jó nem sülhet ki.
Ostoba vagyok, teljesen ostoba, de mégsem áll szándékomban naiv reményeket elültetni Carolban. Mondjam számára azt, hogy Yngrid mennyire könnyen megtalálja majd a helyét mellettük? Ezzel csak becsapnám, még rosszabb lenne számára a valóság, sokkal rosszabb... Nem, jobb, ha teljes mértékben őszinte vagyok vele, és még mindig jobb, ha felkészül a legrosszabb lehetőségre, talán még jó dolog is lehet belőle. Talán Yngrid mégis jól reagálja le a dolgot és ez az egész happy end-del zárul, majd pár hónappal később csak nevetünk ezen az egészen. - Nem tudom, mi lesz Carol, én csak szeretném, ha nem ringatnád magad hiú ábrándokba – helyezem ismét tenyerem a kézfejére, majd mélyen farkasszemet nézek vele, szinte elmerülve a gyönyörű tekintetében. Szívem szerint itt és most megcsókolnám, minden további aggodalmát belé fojtva, de hagyom, hadd öntse szavakba a kétségeit. - Számolhatsz azzal, hogy boldog lesz, amiért kiderült a dolog, de ha jobban belegondolsz, semmi sem ilyen egyszerű... Nyilván nem lesz ez egy egyszerű menet egyikőtök számára sem. Hidd el, elég lesz. Mindkettőtöknek. Addig talán neked is sikerül kissé összeszedned magad, mert most teljesen szétszórt vagy... Amit megértek, tökéletesen megértek, mivel nem lehet egyszerű a helyzete. Nyilvánvalóan maga alatt van és nagy eséllyel vegyes érzelmek tombolnak benne. Egyrészt örül annak, hogy végre fény derült a titokra, másrészt pedig kétségbe van esve, mivel így ő érzi ennek az egésznek a terhét. Neki kell elmondania Yngridnek, neki kell szembenéznie a lány reakciójával és neki is kell kezelnie azt. Az anyja – aki az egészről tehet – nem lesz ott mellette, hogy helyrehozza a saját hibáit. Ezt gyáva dolognak tartom, hiába tudom jól, hogy mit sem tud az egészről, mégis igazságtalannak érzem, hogy pont Carol az, aki a múlt hibáit javítja ki. - Jobban örülnél, ha vele beszélném meg? - vonom fel a szemöldököm, egy mosolyt erőltetve az arcomra, hogy a szőkeség azt higgye, viccelek. Nem, ezt meg kell beszélnünk, bár talán tényleg nem ez a legjobb pillanat erre. Féltékeny vagyok? Igen. Okom is van erre, hiszen Carol egy igazán szemrevaló teremtés, én pedig nem vagyok naiv. Pasiból vagyok, tudom jól, miként néz mindenki egy hozzá hasonló virágszálra, de ő az enyém, csakis az enyém. Az én feladatom hát, hogy megvédjem mindenkitől, aki csak a közelébe kerül. Kissé szorosabban magamhoz vonom, majd egy lágy puszit nyomok a feje búbjára: - Bocsáss meg, de tényleg aggódom. Nem ismerem ezt a Samaelt és félek, hogy elvesz tőlem. Az érzelmeim legalább komolyak a lány iránt, hiszen nem volt még senki más, aki iránt így éreztem volna. Egy-egy csajt az ágyamba vittem alkalomadtán, de egyáltalán nem esett rosszul számomra, amikor másnap már más karjaiban láttam őket, még meg is könnyebbültem azt illetően, hogy nem nekem kell velük kínlódnom. Carol viszont más, teljesen más, tényleg félek, hogy elveszíthetem. - Én bízok benned és teljesen megértem, hogy nem egyszerű a döntés – biccentek egyet, hiszen még belegondolni se könnyű magamat a lány helyébe, addig pedig még nehezebben jutok el, hogy én mit tennék hasonló helyzetben. Az viszont teljes mértékben biztos, hogy nem egy idegen lenne az, akinek elsőként kérném a segítségét, hanem a párom, akit szeretek. Ezt természetesen nem hánytorgatom fel számára, hiszen már enélkül is nehéz számára ez az egész, nem áll szándékomban még nehezebbé tenni. Talán tényleg nincs semmi hátsó szándéka sem Samaelnek és tényleg csak a jó szándék vezérli. Aha, ezt el is hinném hét évesként... - Igen? - kérdezek vissza a nevemet hallva, de a választ már meg sem várva csókolom meg. Az ajkai édesek, mint mindig, nekem pedig kezd valami meredezni a nadrágomban, habár nagyon jól sejtem, hogy ma nem lesz semmi sem. Túl feszült ehhez, és az igazat megvallva én se komolyan gondoltam a dolgot. - Ne aggódj, nem teszek semmit. Várunk. Türelmes vagyok... Ismét az ajkaihoz hajolok, ismét megcsókolom, habár tudom jól, hogy ezzel csak a saját helyzetemet nehezítem. A lábaim közt meredező valami türelmetlen, de majd odadugok neki egy jéghegyet, utána minden sokkal jobb lesz. Remélem. - Van egy üveg vajsöröm a szekrényem alján, ha szomjas lennél – szólalok meg, majd várakozva pillantok rá. Ha szeretné, felmehetünk a szobámba és iszogathatunk egy keveset, noha nem áll szándékomban leitatni és nem is fogok visszaélni a helyzettel. Igazi kihívás lesz ez számomra, de innen legalább tudni fogja, hogy nem csak egy múló kalandot látok benne, hanem sokkal többet.
Ezzel most nem segít. Biztatnia kellene, hogy minden rendben lesz, helyette pedig azzal jön, hogy a húgom véleménye nem fog változni a családjáról, ha elmondom neki, hogy a testvére vagyok? Nem valami jó hír, hogy mit ne mondjak és nem értem... miért mond ilyet, ha megnyugtatnia kellene, nem pedig még jobban rám hozni a frászt. - Szóval szerinted ez lesz? Kiborul és engem hibáztat majd, vagy engem is? És időt kell adnom neki? És ha... az idő nem elég? - nem tudom, hogy mit mondjak, de ez az idő dolog... ebben nem tudom, hogy mennyire kellene hinnem. Az a baj, hogy pocsék dolog már most is várni holnapig, de aztán még az egész után is várhatok majd arra, hogy a húgom eldöntse egyáltalán akar-e tőlem bármiféle kapcsolatot? Nem hangzik valami jól, főleg hogy már barátok vagyunk és akkor akár ez is elveszhet. - De... igazán nincs mit megbeszélni róla. - Samael nem rossz srác, tényleg nem értem, hogy miért kell visszatérni rá. Kissé talán zavarba ejtő egy-egy pillantása, de csak ennyi és kész. Nem kellene e miatt rosszul éreznie magát és ha máskor beszéljük meg akkor mi lesz a jobb? Tom féltékeny, ami persze valahol imponáló, de nem akarom, hogy ezek után ha csak egy srác is a közelembe jön, ő már egyből a legrosszabbra gondoljon és persze kidobja őket. Nem adtam okot rá, hogy féltékeny legyen igaz? - Tudom én, jól át is gondoltam mindent, csak hát... nem sikerül eljutni a célig, de jól átgondolom majd és neked szólok elsőként. Ígérem! - tudom én, hogy rosszul esik neki, hogy nem őt hívtam nyomozni és ezt nem is fogom tudni egy hamar lemosni magamról, bármennyire is jó lenne. Tom azért nagyon a lelkére tudja venni a dolgokat, pedig ha azt nézzük, hogy én meg arra kell, hogy gondoljak, hogy ő hány lánnyal volt, miközben állítólag én érdekeltem, de mással vigasztalódott... Hát na kettőnk közül én vagyok az, akinek több oka lenne a féltékenységre, hiszen ő volt nőfaló és nem pedig fordítva nem igaz? - Tom... - a csóknak persze azért nem tudok csak úgy ellenállni, bár nem is akarok, viszont hamar magamhoz térek és csak a fejemet rázom meg. - Ez most nem az a pillanat. Én nem... nem ilyen feszült állapotban akarom az elsőt. Csak... gondolkozz egy kicsit Tom, kérlek. De... megmasszírozhatnál és alhatnék nálad. Úgy értem, szigorúan aludnánk. - és az azért nagy dolog lenne a részéről, ha ezt kibírná, mármint az együtt alvást mindenféle próbálkozás nélkül. Most tényleg nem arra van szükségem, ilyen idegesen, hogy ebből legyen az első szexuális élményem, hiszen mégis csak annak különleges alkalomnak kellene lennie nem?
Bűntudatom van, amiért ezt tettem azzal, akit elvileg szeretek, de még hányszor kérjek bocsánatot? Carol láthatja rajtam, hogy igenis bánt a dolog és nekem sem állt szándékomban ártani neki ezzel, csak egy hülye ötlet volt az egész, ami aztán katasztrofálisan sült el. Nem állt szándékomban a lány családi ügyeibe avatkozni, egyszerűen csak nem osztotta meg velem ezt a fontos apróságot. Ha csak sejtettem volna, hogy Yngrid a testvére, akkor igyekszem a segítségére lenni, miért nem bízott meg bennem? Mivel érte el nála ez a Samael, hogy neki mondja el a titkait? Féltékeny vagyok, igenis annak tartom magam, de mivel nem szeretném ennél is jobban nehezíteni kettőnk helyzetét, inkább befogom a számat, de az biztos, hogy emiatt még lesznek nézeteltéréseink. Sajnos, szavaztam már másnak bizalmat, de akkor megjártam a dolgot, érthető hát, hogy Carol esetében szeretném ezt elkerülni. - Nem hiszem, hogy változni fog a felfogása ezzel kapcsolatban csak azért, mert most derül majd ki a dolog... - Természetesen, nem szeretnék ezzel ráijeszteni a szőkeségre, de talán sokat segít, ha előre tudja, mi a helyzet. Nem dughatja homokba a fejét, igenis a legrosszabb eshetőséggel kell számolnia és akkor nem lesz annyira nehéz elfogadnia Yngrid kirohanását. - Talán az igazság után kell neki pár nap, mire eldönti, mit is szeretne tőletek. Ilyenkor az a fontos, hogy - bármennyire nehéz is -, de hagyd magára. És ha döntött, fogadd el a dolgot. Nem mondom, hogy ne változtass rajta, de csak óvatosan, lépésről-lépésre. Elvégre, Carol igazán kedves és jószívű lány, aki nem fogja könnyen megemészteni, hogy Yngrid nem tartozik a családhoz, noha ott lenne a helye. Ismerem már évek óta, tudom jól, mennyire szeretett volna annak idején egy testvért, amikor megismert engem és a húgomat. Mindig egy normális család volt az álma, amit talán meg is kaphatna a hugrás lánytól, de ha ő elutasítja... Azzal csak ront Carol helyzetén, hiszen ő saját magát fogja okolni a dolgok miatt, nem az anyját. Ez várható reakció, mindenképp túl fog esni rajta. Ő fogja rosszul érezni magát valaki más hibája miatt. - Jó, ezt majd máskor megbeszéljük, egyelőre ne ezzel foglalkozzunk...- túrok bele a hajamba, hiszen igen erős a késztetés, hogy kivágjam a balhét Samael felbukkanása miatt, de Carol érdekében lenyelem magamban a dolgot. Ha itt és most még nekiállunk ezt a témát feszegetni, annak igen csúnya vége lenne, ezt ő tudja a legjobban. Susan óta elég féltékeny típus vagyok, hiszen ő igen szépen csőbe húzott, Michaellel az élen. Nem szeretném, ha Carollal is ugyanez történne, de a féltékenykedés sem jó dolog. Majd máskor, ha már kissé leültek a kedélyek és Yngrid is megtudta a dolgot. Akkor talán erre is visszatérhetünk. - És szerinted majd ő is így fogja látni a dolgot? - vonom fel a szemöldököm kérdőn. Carol ismeri a lányt, én semmit sem tudok róla azon kívül, hogy néz ki. - Jó családja volt, oké. Viszont nem az igazi... Te nem akarnád megismerni a valódi szüleidet mindenáron? Ha egyszer elmondod neki, onnan már nem lesz visszaút. Nem szívhatod vissza a szavaidat, ezt jól át kell gondolnod. Ahogy azt is, hogy miként közlöd vele a tényeket. Hiszen ez is sokat jelent a két lány kapcsolata miatt, nem igaz? Szerencsére nem vagyok otthon a témában, nekem elvileg nincs eltitkolt testvérem, szóval a sötétben tapogatózok, de akkor is... Valahogy el kell kezdeni a dolgot, ha nem szeretné magában tartani élete végéig. - Ígérd meg, hogy én leszek az első, akinek szólsz, rendben? - pillantok jelentőségteljesen a lányra. Egyszerűen nem tudnám elviselni azt a gondolatot, hogy még ebben is Samaelt helyezi előtérbe helyettem. Segített neki, rendes tőle, de most már tényleg elfelejthetné a srácot. Amikor felhozza, hogy kellene számára valami, ami elvonja a figyelmét, kaján mosoly jelenik meg ajkaimon, majd megszólalok: - Hát, ami azt illeti, van egy-két módszerem erre, de azokhoz nincs szükség a ruhákra... Ennél a résznél már kifejezetten mosolygok, hiszen nem hiszem, hogy a szöszi pont erre gondolt, de ami engem illet, simán benne lennék a dolgok ezen részében is. - Mit szólsz? - nyúlok Carol dereka után, majd ismét magamhoz vonom és megcsókolom, kissé hosszabban elnyújtva a dolgot, mint eddig. - Figyelemelterelésnek kiváló és közben máris a mennyben érzed magad.
Mérges vagyok rá, de nincs rá sem energiám, sem kapacitásom jelenleg, hogy a végtelenségig haragudjak rá. Majd megoldjuk ezt is valahogy, hiszen megoldottunk már mást is. Eleve az is kis esélyű volt azt hiszem szerinte is, hogy köztünk valaha lenne valami és mégis lett, szóval már csak nem szúrjuk el a dolgot nagyon, én pedig megpróbálom neki ezt a botlást elnézni valahogy még ha tényleg fene nagy marhaság is volt a részéről. Még mindig fel sem foghatom, hogyan és mért jutott egyáltalán eszébe, de ezen már nem érdemes gondolkodni. - Igen, sajnos, de talán mégis meggondolja és én végül is nem tehetek az egészről. - na igen azért ez is számít remélem legalábbis, hogy én nem tehetek arról, ami történt és nem engem fog hibáztatni, de sose lehet tudni. Akár még az is benne van a pakliban, hogy velem sem akar majd találkozni, érthető módon ettől is nagyon félek, de az aggodalom is tudom, hogy nem old meg semmit. Ettől még persze nem lesz könnyebb, de... nincs mit tenni, akkor is újra neki kell ennek futnom, csak hát jó lett volna, ha nem kell kétszer lejátszanom ezt a beszélgetést. - Ő nem diák és Samael segíteni tudott neki ebben. Miért kételkedsz ennyire? Látod, hogy segített nem? - persze értem én, hogy féltékeny, de ezzel most nem sokat segít az egész helyzeten. Eleve elszúrta ezzel a hülyeséggel, hogy felvette Yngrid alakját és most még a féltékenykedés is. Samael segített és igen lehet, hogy valami... nem is tudom, ezzel az egésszel nem foglalkoztam és kész, a fontos, hogy valami miatt úgy éreztem vele könnyebbe ezt megoldanom, Tom nem tudta volna eléggé komolyan venni. - De neki jó családja van. Azt mondta rendes emberek, kedvesek a szülei, szóval... talán még jobb is volt neki, mint nekem. - hát igen reménykedem azért benne, hogy ezt megérti majd, hiszen nem én tehetek róla és nekem cseppet sem volt jó az a fajta élet, amit élnem kellett és neki jobb volt a nyugalom, a rendes család. Persze ettől még érthető lesz, ha mérges lesz, rosszul érzi majd magát, de hátha megérti, hogy nem ez nem rajtam múlt. Én egyből meg akartam keresni, amikor megtaláltam azt a képet. Ő tudja a legjobban, hiszen neki mutattam meg először. - Nem is tudom Tom... És, ha gond lesz és ott toporogsz az ajtóban és ettől csak még rosszabb lesz? Nem... nem hiszem, hogy jó lenne, de amint vége én mindenképpen szólok neked róla rendben? Most inkább... valami kellene, ami elvonja a figyelmemet, mert képtelen lennék ma ezt újra végig csinálni, de aludni se lennék most képes. - ebben pedig ő a profi, figyelem elterelésben és akkor talán a saját figyelmét is elterelné egy kicsit Samaelről. Azt hiszem az is elég hasznos lenne jelenleg, miután ennyire mardossa az a fránya féltékenység.
Már jó jel, hogy Carol egyetért velem, hiszen így érezhetően oldódik a kettőnk közt lévő feszültség, habár a bennem lévő féltékenység ellen képtelen vagyok mit tenni. Sohasem érdekelt, hogy más lányok kikkel randiztak utánam, hiszen őket nem hosszú távra terveztem, egyéjszakás kalandok voltak csupán, Carol viszont teljesen más, érzelmi szempontból is. Amióta Michael belepiszkált a Susannal való kapcsolatomba, már egyáltalán nem vagyok képes annyira lazán kezelni a dolgokat, mint előtte. Féltem a lányt, hiszen fontos számomra, azt pedig el sem tudnám viselni, ha valaki elvenné tőlem. - Az érthető lenne, ha nem kíváncsi rá, elvégre eldobta őt magától – jegyzem meg egyetlen komor pillantással. Yngrid ebben azért nem hibáztatható, hiszen bármennyire is veszélyben lett volna az élete az anyja mellett, akkor is a családjával lehetett volna. Emellett pedig az sem pont enyhítő körülmény, hogy Carol végig az anyjával lehetett, míg a kisebbik minden bizonnyal családról-családra vándorolt. Nem kellemes élet ez egy gyerek számára, szóval nem lehet könnyű menetre számítani, nekem viszont eszem ágában sincs a szőkeséget még nagyobb dilemmába sodorni. Úgy kell tenni, ahogy mondta: szépen sorba, egyik lépés a másik után, de nehéz falat lesz ezt megemészteni, főleg Yngrid részéről. Nem irigylem egyiküket sem, annyi szent. - A nénikéd? - vonom fel a szemöldököm kissé kétkedve. Természetesen nem arról van szó, hogy Carolnak nem hiszen, inkább ez a Samael gyanús számomra. Szóval beadott neki egy mesét, hogy a közelében lehessen, mi? Bár, honnan máshonnan tudhatna erről a titokról, ha nem Carol nénikéjétől? Tényleg le kellene állnom ezzel a féltékenykedéssel, de egyszerűen nem megy... Megpróbálom logikus szempontból átlátni Samael sztoriját, valahogy azonban mindig ott lyukadok ki, hogy Carol kell neki. Nahát, abból nem eszel... - Miért szeretne a nénikéd beleavatkozni a családod ügyeibe? Miért most lett fontos számára, hogy meglegyen a testvéred? És miért nem ő jött el személyesen? Miért mást kell küldenie maga helyett? Most vagy hírhedten ostoba ez a Samael, vagy pedig van valami komolyabb is a háttérben. Yngrid ugyanis már tizennégy-tizenöt éves, szóval fogalmam sincs azt illetően, miért vártak ennyi ideig azzal, hogy felkutassák a lányt. Nem szeretném Carolt kellemetlen helyzetbe hozni, de azért talán az sem árt, ha ő is felteszi ezeket a kérdéseket magában vagy pedig egyenesen nekiszegezi annak a bizonyos hős megmentőnek. - Ki fog bukni rajta – vetem fel a legkézenfekvőbb lehetőséget, amit a lány tehet. - Nem fogja túl könnyen fogadni a hírt, szóval ez nem lesz könnyű... Talán idővel beletörődik majd, de ne csodálkozz azon, ha eleinte pont rajtad fogja levezetni minden dühét és ellenszenvét. Elvégre, te megkaptál mindent, amit ő nem. Az igaz, hogy menekültetek, meg ide-oda költöztetek, de nem hiszem, hogy vigaszt találna benne. Hiszen Carol számára se volt a legkönnyebb az élet, de ezt aligha hiszem, hogy Yngrid figyelembe venné. Oké, nem ismerem a lányt, talán sokkal jobban fog erre reagálni, mint azt most hisszük, de mindig a legrosszabb lehetőséggel kell számolni. Onnan már csak jobb jöhet. - Hát, nem... - vonom meg a vállam sajnálkozó képet vágva. Ez nem egyszerű, korántsem az. - Figyelj, Carol... Biztos ne legyek a közeledben, amikor megmondod számára a dolgot? Mármint, nem közvetlenül melletted gondolom, hanem kinn várnék rád. Fogalmam sincs azt illetően, ez mennyire könnyítené meg a helyzetét, de csak jelentene számára valamit, hogy ott vagyok, nem messze tőle. Lelkileg bizonyára megviseli majd a dolog, bármi is legyen belőle.
Csak bólogatok a szavaira, hiszen amióta tudom, hogy Yngrid a testvérem én is egészen másképp nézek rá és igen tényleg hasonlítunk egymásra, ebben Tomnak igaza van, épp e miatt nem tehetem meg azt, hogy annyiban hagyom a dolgot. Nem, ezt meg kell tennem, csak így már sokkal nehezebb, hogy Tom... megkeverte a dolgokat ezzel az első vallomással, ami nem igazi volt és most muszáj újra játszanom az egészet, most már még több félelemmel és persze nem tehetem meg egyből ma, az nem menne. - Tudom, de ere most nem tudok gondolni Tom. Előbb Yngrid és csak szépen sorban. Lehet, hogy nem is kíváncsi anyára, akkor meg... miért mondanám el neki, hogy még abból is baj legyen. Én... - elhallgatok, túl bonyolult ez és őszintén szólva túlságosan is sok nekem. Remélem megérti, ha nem tudtam minden részletet pontosan átgondolni, az igazából lehetetlen is lett volna. Így ilyen nagy titok senkinek sem könnyű, nekem meg aztán főleg, miután jelenleg csak én tudok róla, meg persze Samael és mostmár Tom. - De Tom ez nem csak rajta múlik és... nem erről van szó. Samael rendes volt, a nénikém küldte ide, hogy vigyázzon rám és csak segített... Ő már tudta és valahogy könnyebb volt vele intézni... neked nem akartam gondot okozni ezzel. - főleg, hogy azért Tomnak mindig van elfoglaltsága, épp elég fajta ahhoz, hogy ne zavarjam még én is. Tudom, hogy segített volna, de ehhez egyébként is kellett Samael, hiszen el tudta intézni, hogy Londonba mehessünk és ezt az egész kutatást is elég jól megszervezte. Nem mondom, hogy Tom nem lett volna alkalmas rá, de azért lássuk be ő ért a bulizáshoz, de nem épp éltanuló típus. Nem tudom ment volna-e neki az, ami Samaelnek. Inkább most a csókjára koncentrálok és egy kicsit megpróbálok kiverni a fejemből mindent ami ma történt. Így is elég nehéz dolgom lesz majd, hiszen aludnom kellene, ami valahogy lehetetlen vállalkozásnak tűnik, aztán holnap kezdhetem előröl az egészet, ami szintén nem egyszerű, főleg a mai történések után. - Igen Tom pontosan, ezért nem is lehet kérdés, hogy meg kell tennem és el kell mondanom neki, de nem lesz könnyű. Szerinted egyáltalán hogyan fogja lereagálni ezt? Már, ha nem azt nézzük, hogy te hogyan reagáltad le. - nem, az nem Yngrid volt, őt Tom nem ismeri, de attól még talán van róla sejtése hogyan reagálhat valaki egy hasonló hír hallatán. - A legrosszabb, hogy egyszer azt mondta nem érdekli a családja egyáltalán, ez... nem jó jel igaz? - na igen e miatt is félek annyira ettől az egésztől, hiszen akkor úgy tűnt nem kér belőlem. Nem tudhatom, hogy ez nem csak valami sértett reakció volt-e a család kérdésre, de... ettől még érthető módon rengeteg félsz van bennem ezzel kapcsolatban, mert meg van az esélye, hogy alapból elutasít és ez finoman szólva is ijesztő, mert mégis csak a húgom és szeretném, ha... tényleg a húgom lehetne.
Tisztában vagyok azzal, hogy ezzel most hatalmasat hibáztam, viszont rohadt nagy szerencsém van amiatt is, hogy Carol nem gondolta meg magát kettőnk kapcsolatát illetően. Ha ezt tette volna, akkor ismét jöhetett volna újra a jól ismert letargia, hiszen mostanában valamiért kritikán aluli volt a szerelmi életem. Az első komolyabb kapcsolatom lelépett egy másik sráccal, Carolnál pedig én magam baltáztam el... Gratulálok, Tom, csillagos ötös! - Hú... - megvakarom az állam, kissé töprengőbe esek, miközben felsejlik előttem Yngrid arca. Egyszer néztem tükörbe az ő alakjában, azt is csupán futólag tettem, akkor még nem is sejtettem, mibe keveredek a tudtomon kívül. - Azt azért észrevettem, hogy eléggé hasonlítotok egymásra. Persze, ha nem mondtad volna el a dolgokat, akkor nem tűnt volna fel, de így... Van benne némi Smith-vér, le se tagadhatná. Se ő, se te. Azt látom én a szőkeségen, hogy neki aztán esze ágában sincs letagadni a dolgot, de hogy Yngrid miként reagál majd ezzel kapcsolatban, azt nem tudom előre megjósolni. Felvettem ugyan az alakját, de az emlékei és az érzelmei nem lettek az enyémek, erre semmiféle bájital sem képes. Pedig mindenemet odaadnám, hogy megmondhassam Carolnak, mi fog ebből kisülni, hátha könnyebb lesz számára a dolog, ha már azt nem engedi, hogy vele tartsak. Segíteni szeretnék ebben az egészben, de úgy tűnik, ezen a téren Samael megelőzött engem. Azért rohadtul remélem, hogy nem Carol elcsábítása a célja, mert ha igen, akkor akkora balhét rendezek, hogy akár ki is csapathatnak. - Csak reméltem, hogy van valami tipped ezzel kapcsolatban – vonom meg a vállam, hiszen ő élt együtt vele évekig, ő tudja, miként viselkedik az anyja, én még csak nem is sejthetem. - Ezt azért vele se lesz egyszerű közölnöd, hiszen nem véletlenül titkolta el előled, nem gondolod? Talán valami nagyon-nagyon nyomós oka volt rá... Évekig bujkáltatok annak idején, vagyis mindig költöztetek, egy csecsemőnek ez nem pont a legjobb életmód, de azért nem kellett volna lemondania róla. Carol ebben nem hibás, nem ő beszélte rá az anyját arra, hogy passzolja le a kislányt valami árvaházba, majd álljanak tovább. Ezt azonban nem az én feladatom belátni, erre Yngrid-nek kell magától rájönnie. Magamban csak remélni merem, hogy nem fog a nővére torkának esni emiatt. - Féltékeny? - meglepődök a hirtelen jött kérdésen. Nem, eszem ágában sem volt ezt beismerni, de ha már így rákérdezett, bólintok egyet: - Igen, az vagyok. Nem szeretném, ha elvenne tőlem, hiszen annyi időn keresztül álmodoztam arról, hogy együtt lehetünk, erre bejön ő a képbe, ráadásul veled tart nyomozgatni, biztos akar valamit... Bízom Carolban, tisztában vagyok azzal, hogy ő sohasem csalna meg, de ez a Samael már teljesen más tészta. Carol gyönyörű, elég sok srác szeretne együtt lenni vele, nem lenne hát csoda, ha ennek a kölyöknek is megakadna a szeme a lányon. Ráadásul, ez a kis kutatóút... Tuti, hogy csak indokot keresett arra, hogy a lány közelében lehessen. Ismerem én a hozzá hasonló srácokat, elvégre én is sokáig ebbe az állatfajba tartoztam, szóval egy rugóra jár az agyunk. - Akár akarja, akár nem, meg kell mondanod neki is a dolgokat – sóhajtok egyet én is gondterhelten. Hiába nem érint a dolog, akkor is benne vagyok nyakig, hiszen Carol az én barátnőm, nekem kell mellette állnom, nem annak a gilisztának... Samael. Most komolyan, milyen név ez? A Thomas sokkal jobban hangzik, jobban is buknak rám a nők, mint arra a ficsúrra. De nem, most nem ezen kell rágódnom, hanem a lánynak kell segítenem, hogy mit tegyen. Nehéz helyzetben van, nem tehetek rá erre még egy lapáttal, főleg nem az iméntiek miatt. - De szerintem előbb Yngriddel kell ezt tisztáznod. Ha már kiderült, ő miként reagál a helyzetre, akkor léphetsz tovább. Egyelőre felesleges ezen rágódnod. Lágyan magamhoz vonom a lányt, szabad kezemmel elsimítom szőke tincseit az arcából, majd egy óvatos mozdulattal megcsókolom. Természetesen elhúzódhat, ha szeretne, most egyáltalán nem vagyok tolakodó, egyszerűen csak így szeretném tudatni vele, hogy mindent bánok, amit elkövettem ellene ebben a témában. Nem könnyű ez, még számomra sem. - Ha kiderülne, hogy van egy testvérem, akkor pontosan ugyanúgy reagálnám le, ahogy most azt te is teszed – szögezem le a dolgot szokatlanul komoly képpel. Nem, ezt most nem szabad elhülyéskednem, itt az ideje megmutatnom a lány számára, hogy képes vagyok felnőtt módjára gondolkodni, ha arra kerül a sor. - Bizonytalan lennék és állandóan azon rágódnék magamban, hogy mit kellene tennem. Egyrészt nem szeretném felforgatni az eddigi életét, főleg akkor nem, ha szerető családban nőtt fel, másrészt viszont kötelességemnek érezném közölni vele a dolgot. Kötelességnek, hiszen csak én tudnék erről, ezzel pedig ez is az én nyakamba szakadna. Te is hasonlóan érezhetsz, hiszen félsz attól, hogy miként fogja lereagálni ezt az egészet, de közben mardosna a bűntudat, ha nem mondanád el neki. Nincs igazam? Persze meg is vétózhatja a dolgot, ha szeretné, emiatt nem fogom leszedni a fejét, de az tény, hogy mindezt én kötelességtudatból lépném meg. Hiszen csakis én tudok róla, én ismerem, ezért hát nekem is kell megtennem, bármennyire is szeretném elkerülni a dolgok eme részét.
Azért azt nem mondom, hogy minden rendben van és mindent elnézek neki, de nem lenne értelme tovább ismételgetni, hogy mennyire bántó volt ez az egész és mennyire elrontotta. Bár azt hiszem épp ezzel támasztja alá az igazamat, miszerint nem lett volna jó ötlet, ha őt hívom el erre az egész kutatásra, mert azt se tudta volna igazán komolyan venni. - Dehogy! Ha sejtettem volna, akkor utána nézek és kiderítem, de fogalmam sem volt, ez is azt hiszem a vak véletlennek köszönhető csak. - na igen, ha tudom hát persze, hogy előbb utána járok, vagy kérdőre vonom anyát, de így esélyem sem volt, hogy bármit is tegyek. Azért mégis csak sokkoló, hogy van egy húgom, most már legalábbis ezt is tudom, hogy nem öcsém és ha tudok bárhogy is róla tuti, hogy utána járok mindennek ezzel kapcsolatban. De nem tudtam és most hogy már igen nem volt esélyem elmondani Yngridenek, ami a legrosszabb az egészben, mert így még várhatok egy napot és fogalmam sincs, hogy azt hogyan bírom ki egyáltalán. - Nem tudom, mégis... honnan tudhatnám előre? Kiderül majd, amikor elmondom neki. - milyen kérdés ez? Gondolom nem fog örülni neki, hogy kiderült tudok arról, amit olyan bőszen el akart titkolni előlem, de ez most igazán nem számít, csak az, hogy már tudom és ha anya nem is örül neki, ettől még így van. Azért remélem elfogadja majd, a nagyobb kérdés Yngrid, hiszen neki kell ezt kezelni, neki lesz nehezebb, főleg hogy azt sem tudom anya mit mond, egyáltalán kíváncsi-e rá. És mi van akkor, ha nem? Elkerekedik a szemem, amikor jön a felismerés, talán csak rosszabb lesz ettől a húgomnak, ha anya nem akar vele találkozni. Akkor mi lesz? - Nem tudom Tom én csak... Nem akartam, hogy elvond a figyelmemet és azt sem akartam, hogy... Féltékeny vagy? - óvatosan kérdezek csak rá, hiszen valahol evidens a dolog, na de e mitt sem akartam volna, hogy velünk jöjjön, mert annak se lett volna jó vége. Az a baj, hogy attól félek csak vetélkedtek volna, netán piszkálni kezdi Samaelt és tuti, hogy a feszültség nem tesz jót a nyomozásnak. Jobb ez így, hogy ketten mentünk, még ha ezzel meg is bántom most Tomot. - Nem tudom, most összezavarodtam, mert mi van, ha anya nem akarja őt? Akkor megbántom, de ha anyával beszélek előbb... az se jó, elbizonytalanít. - hatalmasat sóhajtok, mert most egyértelműen úgy érzem csak nehezebb lett a dolog és nem könnyebb, pedig már túl kellene lennem az egészen, helyette viszont még jobban belebonyolódom és még inkább nem tudom, hogy mit is kellene tennem. Jesszus... Tom szavaira viszont csak újra elkerekedik a szemem és ezúttal még a kezemet is elhúzom tőle. - Tom... mégis hogy mondhatsz ilyet? Ő a testvérem, persze hogy nem kötelességből teszem. Ha kiderülne van egy testvéred eltitkolnád, hogy tudod? Ezt... nem kérdezheted komolyan! - neki ott van Lacey, neki kellene a legjobb tudnia, hogy mit is jelent ez az egész, hogy milyen érzés is az embernek, hogy van egy testvére, még ha esetemben eléggé más is a helyzet. De akkor is... nem értem, hogyan gondolhat egyáltalán ilyesmit, ez annyira abszurd és igazán nem néztem volna ki belőle.
- Akkor jó – rogyok le ismét a fotelba, hiszen a lábaim már képtelenek eltartani a súlyomat, végül pedig Carol kezéért nyúlok és egy lágy mozdulattal az ölembe vonom. Kisimítok pár kósza tincset a homlokából, majd nyomok rá egy puszit, mintegy megbánásom jeleként. Legszívesebben megcsókolnám, de valamiért érzem, hogy ez nem a nagy együttlétek ideje, most nem. Szerencsétlen lány már így is tiszta ideg, nincs szüksége arra, hogy még engem is le kelljen ráznia magáról szexuális zaklatás miatt. - Még csak nem is sejtetted? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, miközben karjaim biztosan tartják a lányt, most valamiért annyira jól esik a közelsége... Nyugodtabb vagyok, sokkal reálisabban szemlélem a dolgokat, mint eddig, a kis lebukásom óta. Carol arcát tanulmányozom, igyekszem elsuhanni afelett, hogy még zaklatottan is milyen gyönyörű és csak a lényegre, az érzelmeire koncentrálni. Talán az arca olyasmit is elárul, amit szóban nem közöl velem. - Egészen eddig sikeresen titkolta előled anyukád? Tizenhat év nem kis idő, vagyis Yngrid olyan korú lehet, ezalatt pedig csoda, hogy csak most derült ki a dolog... Persze, Carol és az anyja sokat költöztek annak idején, amit leginkább annak tudtunk be, hogy az apja az Azkabanban raboskodik, az anyjának pedig valamiféle üldözési mániája alakult ki az évek során. Bolond az a nő, erről teljes mértékben meg vagyok győzödve magamban, de a Carol iránt érzett dolgaim miatt nem közöltem ezt a lánnyal konkrétan. Számomra se esne jól, ha az anyámat elmebetegnek titulálná valaki. - És anyukád mit fog szólni ahhoz, ha kiderül, hogy megtaláltad a testvéred? - teszem fel a kérdést, habár Samael nevének említésére kis grimasz suhan át az arcomon. Mindegy, most nem a srác a lényeg, vele ráérek később is foglalkozni, itt és most csakis Carol a fontos. Láthatóan nehezére esik beszélnie erről, még elég szépen benne van a dolog, amit személy szerint én nem is csodálok. Éveken át titkoltak előle valamit, ami befolyással van az egész életére, és most rá vár az a feladat is, hogy ezt közölje Yngriddel. Pedig ez az anyja dolga lenne, szóval ebből a szempontból egyáltalán nem igazság az, hogy Carol az, akinek emiatt le kell nyelnie az ideget. - Én is segítettem volna – vágom közbe, tényleg nem érzem úgy, hogy ebből ki kellett volna maradnom. Oké, van bennem egy jó adagnyi féltékenység is a sráccal kapcsolatban, noha Carolban tényleg megbízhatok, de akkor is... Színész Amerikában. Az ottani színészek pedig igen jól néznek ki, hiszen az amerikai társadalom szereti a tökéletes megjelenést a filmvásznon. - Vagy simán veletek mehettem volna, miért nem szóltál? És ez igazán bánt, tényleg rosszul esik, hogy a lány úgy érezte, ebben nem lennék a hasznára és inkább valaki mással tartott Londonba. Nem lehetett olyan hosszú idő, hiszen egyszer sem mondta le kettőnk találkáját, de akkor is... Carol szép lány, talán az a Samael szeretne tőle valamit, de akkor esküszöm, hogy beleverem a falba fogasnak. - És most mi lesz? - pillantok kérdőn a lányra, miközben magamban igyekszem teljesen megnyugodni és elterelni a figyelmem a srácról. - Anyudnak szólsz erről a lányról vagy előtte megpróbálod kettőtök között elrendezni a dolgot? Nem tudom, melyik lenne a helyesebb lépés Carol részéről, de ha azt vesszük, hogy az anyja évekig titkolta előle, hogy van egy testvére, akkor igazán nem lehet beleszólása abba sem, ha esetleg Carol és Yngrid eleinte csak a testvéri kapcsolatot próbálják meg felépíteni egymás között. - A másik fontos kérdés pedig az, hogy te akarod-e ezt az egész testvéresdi dolgot – helyezem tenyerem a lány kézfejére. - Biztos vagy abban, hogy nem csak kötelességből lépnéd meg? Azért, mert ennyivel tartozol neki? Nézd, Carol, ez nem a te feladatod lenne, nem te hagytad magára azt a lányt, hanem az anyád... Könnyen eltitkolhatnád, hogy te tudsz erről az egészről, ne neked legyen kellemetlen a dolog. Még ha ilyen egyszerű is lenne a dolog... Carol testvére az az Yngrid, efelett már nem lehet szemet hunyni, szóval megint hülyeségeket beszélek itt össze-vissza. Aggaszt viszont az, hogy a szőkeség érzi magát emiatt rosszul és talán még ő is fogja meginni ennek az egésznek a levét.
- Azt hiszem... értem. - igazából fogalmam sincs, hogy most megcáfolnom kellene-e a szavait, vagy tudnám-e vagy igaza van és tényleg zavarban lettem volna és nem tudtam volna az igazat mondani neki, de... azért legalább megpróbálhatta volna, hogy megkérdezze és ne így tegye, mert ennek lássuk be egyáltalán semmi értelme sem volt és még ki is derült és ha nem derül ki, akkor is idővel ez lett volna, mert ha találkozom Yngriddel, akár rá is kérdezhettem volna, hogy miért érdekelte annyira Tom, vagy tudom is én... Szóval az ilyesminek sehogy sincs értelme. - Jó ideig én se tudtam igazából. - és igen ezen a ponton azért van bennem egy adagnyi rossz érzés, mert el kellett volna mondanom neki, hogy van egy húgom, mesélni a fotóról, amit találtam, vagy épp Samaelről, de valahogy a kettő összefüggött és e miatt nem beszéltem róla, még ha tudom is, hogy ez nem volt szép tőlem. Aprót sóhajtok csak, amiből sejtheti, hogy azért tudom nem jól tettem, amit eddig, de ezen már nem változtathatok és mégis csak úgy érzem, amit ő csinált az azért rosszabb. - Velem tartanál? Nem is tudom... - persze talán jó lenne, de közben meg mégis... ez az én dolgom és még sem lenne az igazi, ha nem egyedül mennék Yngridhez, hogy beszéljek vele. Mégis csak az én húgom és egy hasonló információ megkapásánál én sem hiszem, hogy örülnék neki, ha a másik többedmagával érkezne. Így se lesz neki egyszerű feldolgoznia majd ezt az egészet. - Nem... kedves tőled, de nem hiszem, hogy jó lenne. Elég nehéz lesz neki ez így is és nekem is, ezt kettőnknek kell megbeszélni de... köszönöm. - azt hiszem Tom azért nem érzi át ennek az egésznek a nehézségét és pont ez az oka, hogy végül nem neki mondtam el és nem őt kérdeztem meg a dologról, nem ő jött segíteni, mert valahogy nem tudja olyan komolyan kezelni az efféle helyzeteket. A végén még ott is viccelődni kezdene és poénra venné az egészet, ami kétlem hogy jót tenne a helyzetnek. - Elég bonyolult az egész, én is csak pár hete tudtam meg, azaz csak sejtettem először. Találtam egy képet a padláson és azon anya volt egy babával és az a baba biztos, hogy nem én voltam. Aztán keresgélni kezdtem, mert érdekelt, hogy mi ez az egész és jött Samael... - na igen itt azért nagy levegőt veszek, mert bármennyire is jó lenne ezt gyorsan letudni mégis muszáj beszélni róla. - Szóval... ő a nénikém fia, anya barátnőjéé és ő küldte ide, hogy vigyázzon rám. Tudod apa... dolgai miatt. Rendes srác... színész Amerikában és kissé rám ijesztett elsőre, de végül valahogy elmondtam neki ezt a van egy testvérem dolgot, azaz talán és azt mondta segítene, mert sok helyre van bejárása Londonban. Én meg gondoltam... megpróbálom. - igen és itt jön a kérdés, hogy miért nem vele beszéltem erről, hogy miért nem őt kértem meg, hiszen vele vagyok együtt és úgy illett volna és őszintén szólva nagyon remélem, hogy erről nem kell majd beszélnünk, mert nem szeretnék belemenni, de félő hogy muszáj lesz.
Elcsesztem. Azt hiszem, ez az egyetlen olyan szó, mellyel megfelelően leírhatom miden, idáig vezető döntésem következményét. Átvertem Carolt, ezen pedig az sem változtat semmit sem, hogy nem szerettem volna keresztbe tenni neki egy ilyen különleges helyzetben... Ostoba voltam, hogy azt hittem, ha Yngrid alakját veszem fel, akkor minden kérdésemre fény derül. Mindezek mellett pedig gyáva, hogy nem álltam Carol elé és kérdeztem rá nyíltan a dolgokra, elvégre ezzel azt jelzem felé, hogy nem bízom meg benne teljes mértékben. Márpedig egy kapcsolat alapja a bizalom, nem igaz? - Mert féltem, hogy nem az igazat mondanád, csak azt, amit hallani szeretnék... - szólalok meg kissé idegesen, miközben fel-alá kezdek járkálni a fogadószobában. Nem pillantok a lányra, most egyszerűen képtelen vagyok a szemébe nézni, bűntudatom van már a hangját hallva is. Becsaptam, átvertem, ráadásul a lehető legrosszabbkor. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy ez a kis ötletem mindenképp hatással van kettőnk kapcsolatára. Innentől kezdve Carol sem fog egykönnyen megbízni bennem, amit teljes mértékben megértek, de akkor is rosszul esik, hiszen már így is kell hozzám valamiféle türelem a sajátos múltam miatt. - Nem gondoltam semmire, mert egyszerűen nem vettem számba, hogy ilyesmi is megtörténhet – legyintek egyet a szőkeség szavait hallva. - Fogalmam sem volt arról, hogy ki is ez az Yngrid, én azt hittem, hogy csak egy barátnő, akivel beszélgetni szeretnél. Nem tudtam, hogy a testvéred... Azt se tudtam, hogy van testvéred. A hír tényleg váratlanul ért, nem is sejtettem, hogy Carol nem egyke. Tisztában vagyok azzal az aprócska ténnyel, hogy az anyjával valami nincs teljesen rendben, jól tudom, mennyire nehéz eset az a nőszemély, habár a viselkedésének is megvannak a maga okai, amit teljes mértékben meg is értek, de néha komolyan túlzásba esik... Carolt csupán több napos veszekedés árán engedte el hozzánk, mintha a lánya veszélyben lenne nálunk. Éveken át bizonyítottuk számára, hogy mindig épen és egészségesen kapja vissza, de nem... Erre pedig még egy gyerek? Nem csoda hát, hogy lemondott róla, de komolyan. - Megértem – biccentek egyet, amikor pedig Carol megfogja a kezem, lágyan magamhoz vonom, majd szorosan átölelem. Örülök annak, hogy a lány nem szeretne szakítani, noha minden kétséget kizáróan megérdemelném a dolgot. Nem bíztam meg benne, noha leginkább én adtam arra okot, hogy gyanakodva nézzen rám. Bonyolult ez az egész, akárhogy is nézzük... - Ha gondolod, veled tarthatok, amikor közlöd Yngriddel a dolgot. Kis erősítés... Halványan elmosolyodom, noha némi hátsó szándékom azért akad ezzel, márpedig az, hogy nem szeretném, ha az a bizonyos Samael legyen Carol társasága. Nem ismerem ugyan a srácot, de az, hogy a lány nem beszélt még róla, de egyébként meg ismeri... Nem, Carol nem olyan, ő nem csalna meg, de mi van akkor, ha az a Samael kezdeményezne nála? Vajon ellen tudna neki állni? Nem vagyok önbizalomhiányos, jól nézek ki, de maga a személyiségem hagy némi kivetnivalót maga után. Most pedig ez a húzásom... Kissé elrúgtam a pöttyöst, ez tény. - Tudod mit? - szólalok meg, amikor már érzem, hogy a lány kezd kissé nyugodtabban lélegezni. Nem hiszem ugyan, hogy teljes mértékben lehiggadt, hiszen a probléma még ugyanúgy fennáll, de talán ez az alkalmas pillanat arra, hogy beszélgessünk: - Mesélj arról, hogy találtad meg ezt az Yngridet... Eddig te se említetted, hogy lenne testvéred. Mi történt? Talán, ha beszélünk róla, ha valakinek kiadhatja magából, akkor egy kis ideig eltereli a gondolatait az előtte álló feladatról, én pedig segíthetek neki néhány jó tanáccsal. Nem tudom, szeretné-e, ha vele tartanék, hiszen ez családi dolog, de kötelességem mindent megtennem annak érdekében, hogy Carol jobban érezze magát. Elvégre, én rontottam el mindent.
Nem értem miért nem gondolt bele, hogy az őszinteség a legfontosabb. Ez a játék... hiszen anya is egész életemben titkolt előlem.. a testvéremet elsősorban, kiskoromban pedig apáról is mindenféle történeket talált ki, nem értem, hogy miért nem gondolt bele Tom, hogy ez nem megoldás. Miért nem ült le őszintén beszélni, ha valami érdekelte, miért kellett egy ilyen trükk hozzá? - De miért nem tetted fel őket akkor nyíltan? Tom... válaszoltam volna rájuk, miért kellett... így? - tény, hülye ötlet volt és legalább ő is belátta, de ez nem változtat azon, hogy mennyire elrontotta ezt az egészet, hiszen kezdhetem előröl az egészet és mondhatom el Yngridnek, de nem tudom hogyan, hiszen most az egész, amit elterveztem kútba ugrott. Nem tudom előröl kezdeni, de mégis csak muszáj lesz és Tom... ettől még mérges is vagyok rá, hogy játszott és hogy elvette tőlem a lehetőséget. Sehogy se jó ez az egész. - És nem gondoltál rá, hogy úgyis kiderül? Mi van, ha nem derül ki, akkor te mondod el Yngridnek az igazat helyettem? Az úgy... ugyanúgy nem lett volna jó. Tom... - csak sóhajtok és törölgetem a szememet, hiszen kiborított úgy istenesen, nem csoda, ha nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Értem én, hogy félt attól, hogy szakítok vele, de ez így se volt jó és nem lett volna sehogyan sem, csak ha még a legelején elmondja az igazat. Talán akkor kisebb a baj, de így csak nagyobb lett és így csak még rosszabb lett. De miért nem gondolt bele? És, ha nincs a féltékenység, akkor még csak nem is derül ki az igazság? Ha nem kérdez rá Samaelre... igen ő volt a kulcs, még e miatt is ő akadt ki, pedig ő szúrta el az egészet? Újra lebiggyed a szám. Hát pedig ettől féltem, mi van, ha baj lesz, aztán meg nem lehetünk úgy barátok, mint előtte? De persze nem akarok e miatt szakítani vele, de attól még iszonyatosan megbántott. - Nem tudom Tom én... nem akarok szakítani, de ez... Át kell gondolnom és valahogy... Nem tudom mi legyen. Beszélnem kell Yngriddel, ha tudom az igazat, de most nem menne, de azt sem tudom hogyan fogok tudni aludni majd, hogy én tudom az igazat, de nem tudom miképp reagálna. Jajj Tom... - és mégis megfogom a kezét, főleg mert újra elerednek a könnyeim és jót fog tenni, ha megölel. Mérges vagyok rá, de közben épp elég bajom van más is, és nem tudom, hogy hogyan kezeljem ezt az egészet, nem tudom, hogy mit tegyek és hogy mi legyen most és Tom is... megússza ennyivel? De mégis nem én vagyok az anyja, hogy megbüntessem. Sose voltam még kapcsolatban, nem tudom igazából hogyan is kell az ilyesmit kezelni.
