2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Itt az ideje, hogy felpakoljunk, és elinduljunk, hiszen Aisling leszögezte, nem marad a picivel a fenekén, most már egymás életénen a részei vagyunk. Elfogadtam, és hárman megyünk. Miután a kulcsnak nem találtunk zárat az egész házban, hozzuk magunkat. A pici Gracie szépen cseperedik, ez az időszak, amikor még minden nap látható a változás, hogy egyre szebben reagál mindenre, s nem feltétlenül alussza át a napot, habár sokat elbóbiskol, mégis nagyon érzékeny, kiváncsi baba. Érdekes, hogy Aisling-gel úgy lett gyerekünk hogy csupán csókot váltottunk, de semmi több. Azt hiszem egyikünk sem tervezte ezt el. Mégis nagyon úgy fest, hogy ő sem akar elmenni, legalábbis mintha kissé lenyugodott volna. Sikerült ruhákat vennünk, így már nem kell zsákban éreznie magát. Nem mintha nem tudtam volna előtte is, hogy mennyire szép, csak nem lett volna értelme ennek az egész házasságnak, ha egyikünk sem akarja. És most mégis... fegyverszünetet kötöttünk a kicsi érdekében, és kutatunk hogy feloldjuk a kötést. Nem tudom, hogy ha ez megtörténik, a pótanyuka valóban le akar-e lépni, én minden ügyetlenségem mellett a kicsivel maradok, s nem fogom felhánytorgatni, hogy Aisling mennyire el akart menni. Nem ő választotta ezt a sorsot, noha ő is a gyermek után nyúlt. Úgy egyeztünk meg, hogy Merlin barlangjaiba hatolunk be, hiszen ha régi varázsszereket, könyveket lelünk, hátha ott megtaláljuk a kötés feloldásának nyitját is. Néha észreveszem, ahogyan egymáson felejtjük a tekintetünket, s ez meglep. Nem vagyok túlzottan udvarlós típus, fontosabbak a kutatásaim, ám mégis, valahogy hatással van rám, ahogyan harcol velem mindkettőnk pocsék jellemén túl. A hátamra kötözöm a picit, amit Aisling rögzít. Varázsbottal indulok majd az útra, hogy legyen mire támaszkodni, hogy ne menjen szét az amúgy rossz gerincem, ami még ősrégen sérült meg. Hoztunk elég tejet, hogy ne fogyjunk ki, s magunknak élelmet, tértágított táskában. - Mehetünk? – Kérdezem már az ajtóban állva. Az időjárás szerencsére mellettünk áll, az őszi pirkadat igen szép napot hozott. A levelek már az avarba hullanak, az aranyló csillag fénye lassan beragyogja a falut. Reggeliztünk, a barlangok a dombok mögött találhatóak. Nem gondolnám, hogy lóval kéne odamenni. Pár órás séta alatt odaérhetünk.
*Tény és való, hogy ez az álom felkavart, falzaklatott. Nem sűrűn történik velem ilyesmi, rendszerint hamar túljutok mindenen vagy egyszerűen nem veszek róla tudomást, ám ez most egészen más, hiszen nem csak rólam van szó hanem egy csöpp babáról is akinek a sorsa, élete tőlünk függ. Másrészt, különös az egész mivel nem is beszéltünk még hasonló történetről sem, Michael nem említett semmi ilyesmit,csupán annyit, hogy miért jött utánam, hogy megvédjen, hogy ne vigyenek vissza az apámhoz megalázva teljesen feleslegesen, mert úgy sem lett volna belőle házasság. Amit álmodtam, mindaz az én elmém szüleményének tűnik de én nem hiszem, hogy ilyen egyszerű lenne az egész, fogjuk rá a kalandos énemre, vagy az olykor nyakatekert gondolatmeneteimre, a Michaellel eddig átélt furcsa és megrázó történetre. Ott motoszkál a fejemben egy apró, kiűzhetetlen gondolat, nem hagy nyugodni, ráadásul minden igyekezetem ellenére állandóan felbukkan az a tizenhét alkalom, a tizenhét halál, a tizenhét kudarc. Michael kész úriember; magának tulajdonítja az egészet, holott én pontosan ugyanannyira tehetek a köztünk dúló háborúról, a feszülő ellentétekről mint ő. Sőt, megkockáztatnám magamat ismerve, hogy felém billen a mérleg nyelve. Ismét csak megrázom a fejemet, de épp csak annyira, hogy ellenkezés legyen, de ne kerüljek távol simogató kezétől. Az ujjai továbbra is a tincseim között időzhetnek ami kicsit izgató is, de momentán ezt az oldalát bőszen félretolom az utamból. Ki hitte volna, hogy kihagyok egy ilyen alkalmat?* -Tudom és tudom, de nem. Nem a te hibád, és nem az zaklatott fel, hogy veled álmodtam, hanem a történet. Te nem meséltél semmi ilyesmiről mégsem hiszem, hogy csupán véletlen. Érzem, hogy van jelentősége mint egy látomásnak. Ilyeneket nem találhattam ki. *Mint az álom és az egész történet, én magam is zavaros vagyok ahogy őt mentegetem és próbálom elmondani mit érzek mindezzel kapcsolatban. Nem is értem miért jut eszébe újra Gracie és a bűbáj, hiszen ő megint alszik, én a karomban tartom és igazából szóba sem került. Vagy ez pusztán az iménti mondatainak a folytatása, a gondolat lezárása, lehetőség egy újabb menekülésre, amit én már nem akarok, főleg az álmom után nem. *-Nem kell.*Vetem oda kurtán, magam sem tudom miért így,bár nem vagyok ingerült, sőt a korábbi zaklatottságom is jócskán visszafejlődött a „már elviselhető” szintre. Mindezt úgy mondom, hogy már a szemeibe nézek, és őszinte vagyok. Tényleg nem akarom, igazából sosem akartam csak magamnak sem vallottam be. Maga a bűbáj,a kötöttség, hogy elvették a szabad akaratomból való választásomat, zavart és bőszített fel. Michael ellen pedig azért vagdalkoztam, mert ő is kényszerből lett a nyakamba varrva. Ha csak úgy, véletlenül találkozunk és nem tudom kicsoda, vagy nincs a háttérben apám parancsa mely mindenáron hozzá akar kötni, akkor egészen másképp viselkedtem volna vele. Vonzódom hozzá, kár is tagadnom…..nem is tagadtam, megírtam Grace-nek. Elmondtam neki mindent, azt is, hogy valószínűleg én rontottam el, és Michael azért olyan távolságtartó velem, Grace pedig a temperamentumomra fogta, a közvetlenségemre és azt ajánlotta, hogy lassítsak. Nos, megtettem, talán nem úgy ahogy kellett volna, sosem volt érzékem a finom változásokhoz, általában végletekben gondolkodom. El is merengek, elveszek a szemeiben, nem is nagyon figyelek arra, hogy centikre van tőlem, érzem a lehelete forróságát az arcomon, az illatát….és fogalmam sincs mit kérdezett. Csak annyi jutott el a tudatomig, hogy beszélt, hiszen járt a szája, hangok törtek elő a torkából, de a szavaknak nem volt számomra semmi értelmük. Amikor megköszörüli a torkát jövök rá, hogy talán válaszra vár és lázasan agyalok azon mit is kérdezett, próbálom visszatekerni az emlékezetem szalagját, de hiába gyötröm magam, csak süket sötétséget találok. Roppant kínos, de van mentségem, ám kétlem, hogy értékelné ha elmondanám, az ajkaival és a tekintetével voltam elfoglalva, azzal mennyire vonzódom hozzá és szeretném ha megcsókolna, és átkozom azt a pillanatot amikor először megtette és én nem viszonoztam. Francba az egésszel, kit érdekel, hogy mit kérdezett?! Kit érdekel az, hogy karótnyeltebb az összes angol úrnál, hogy mennyire nem kedveli azokat a nőket akiket szerinte én is képviselek a kalandvágyammal, a szabadosságommal, azzal, hogy felrúgok minden szabályt amit egy nemesi család alkotott évszázadokkal ezelőtt. Gracie-re vigyázva hajolok hozzá, és képes vagyok egy kézzel is megtartani a babát, hogy a másikat az ő arcára simítsam nehogy elkapja a fejét. Ki tudja, talán megijed. Nem vacakolok szempilla rezegtetéssel, sem a többi szokásos körítéssel, egyszerűen megcsókolom. Az ajkaim az övére simulnak, finoman tapadnak, picit követelőznek és birtokolnak, de még elég nőiesen ahhoz, hogy ne érje szó a ház elejét. Ő volt az aki felháborodott, amiért én úgy véltem neki kell udvarolnia és kezdeményeznie, most egye meg amit főzött. Persze ezek a gondolatok homályban maradnak, a szenvedély és vágy uralja a tettemet és marad bőven hely az élvezetnek is.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Látom, hogy teljesen ki van akadva az álom miatt, ami teljesen kivette az erejét. Nem szándékoztam egy szál boxerben benyitni hozzá, hiszen olyan felemás a kapcsolatunk, de nem hagyhatom, hogy kicsit is rosszul érezze magát, és most nem számít, hogy alig van rajtam ruha. Biztos, hogy sokkal jobban érezné magát, hogy ha Gracie-t is magához ölelhetné, noha nem ő az igazi anyja, nem volt szoptatás sem, mert tápszerrel etetjük a kicsit. Lehetne ugyan kecsketejjel, meg effélékkel, de úgy gondolom, hogy felesleges kockáztatni mindenféle betegséghordozókat, a por alapú tejféle is tökéletes lehet. A lány mellé magamtól is bebújnék, ha nem húzna oda, mégis megteszi, és bár odapuszilok az arcára, valahogy a testünk melege önmagában is komoly intimitást szül. Így a kicsivel a karunkban nem fogunk komolyabb csókolózásba fogni, de érzem, hogy valahogy úgy nézünk most egymásra, hogy a számtalan veszekedés ellenére igenis kezdünk egyre komolyabban összetartozni. A hozzám bújó keblek kellemesen ringatózása az én léleztemet is megnyugtatja, szinte visszacsuknám a szememet, ehelyett csak annyit teszem, hogy megsimogatom a vörös tincseket, miközben érzem a sóhaját. - Az álmok már csak ilyen zavarosak. Már az is felkavarhatott, hogy rólam álmodtál. Nem akartalak megbántani, biztos az zaklatott fel, hogy veszekedtünk. Mégis, komolyan mondtam, hogy kedvellek, és nem akarok neked rosszat. – Nem nézek rá, hiszen a mellkasomra bukik a feje, de mégiscsak tovább mondom, amit még gondolok, miközben Gracie szép lassan visszavándorol az álmok birodalmába. Ő még békésen alszik, nincsenek olyan felnőtt gondjai, mint nekünk, bár azt el tudom képzelni, hogy később, a tudatalattijában felsejlik majd az a pillanat, ahogyan kénytelenek voltunk elvenni őt haldokló édesanyja karjaiból. – Még most is tartom, hogy ha szeretnél, elmehetsz, megtaláljuk a módját, hogy elszakítsuk a köteléket. – Mondom ki attól függetlenül, hogy igenis szeretném, hogy ha maradna. Nincsen egyszerű életünk, és tudom, hogy nem könnyű velem. Skótként nagyon is karót nyelt vagyok, néha túlzottan urizáló, túl konzervatív az ő izlésének, de ez talán nem akkora baj, lehet csiszolni a hozzáállásunkon. Hiszen most is itt pihenünk egymás karjaiban. Finoman nyelek egyet a smaragdzöld pillantás nyomán, nem nagyon volt még alkalmam ennyire elmerülni a tekintetében, most viszont itt van előttem, szinte centikre tőlem. - Mitől félsz úgy igazán? Attól, hogy a szüleid elkapnak, vagy valami mástól? – Kérdezem halk, duruzsoló hangon, szinte észre sem veszem, hogy picit közelebb húzódtam hozzá, és szinte már érzem a lehelletét. Aztán mégis, amitől talán egy hangyányit zavarba jövök, megköszörülöm a torkomat, de nem húzódok hátra.
*Michael. Sosem tudom mit gondoljak felőle, vagyis nem tudtam. Most, hogy itt van sosem érzett biztonságot nyújt, ez az álom sokat kivett belőlem és egyre csak azon jár az agyam, hogy honnan meríthettem. Nem lehet egyszerű álom, olyanokat nem találhattam ki magamtól, még csak hasonlóról sem volt szó köztünk. Már magam sem tudom mi volt álom és mi a valóság, hogy mindebből mennyi történt meg, teljesen összezavarodtam. Nehezen áll össze a kép miután Michael válaszol és még akkor is van bennem kétség, félelem, bizonytalanság és aggodalom. Nem számít már, hogy miért vagyok itt, hogy mit veszítek azzal ha maradok, hogy miről beszélgettünk előző nap. Az egész teljesen új fordulatot vett. A kérdésére lassan ingatom a fejem, nem azért mert nem akarom elmesélni az álmomat, inkább csak magamnak tagadom mindazt ami benne volt, nem létezhet, nem volt jó. Ha ellentmondok magamnak, meg sem történt, tipikus „homokba dugom a fejem” szindróma. *-Persze.*Gyorsan teszem hozzá a fejem ingatásához még mielőtt Michael azt hinné vele ellenkezem, bár nem lenne tőlem szokatlan és meglepő, nem áll szándékomban titkolózni előtte, annál is inkább mert tudni akarom mi az igazság. Csak meg kell nyugodnom, a szívem még mindig zakatol de már nem olyan hevesen, Gracie babaillatú teste jó hatással van megtépázott idegeimre és Michael ölelése, csókja úgyszintén. Bár nem az ajkaimra adta mint először, éppen olyan bensőségesnek éreztem mégsem volt semmilyen szexuális töltete, és abban sem érzek ilyesmit, hogy egy lenge hálóruhában bújok meztelen mellkasához. Olyan ez az egész mint mikor egy csecsemőt vonunk magunkhoz, a bőrünk melegének érzete, a szívdobbanásaink megnyugtatják, a méhen belüli biztonságos életre emlékeztetik. Michael most az én biztonságos méhem, a megnyugtató meztelen mellkas, a dobogó szív. Felnézek rá mikor válaszol, tudni akarom mire gondol de szemeiben nem látok semmilyen félrevezetésre utaló villanást, egyetlen rezdülést sem, olyan mint a tó háborítatlan, feszített víztükre. Bólintok, nagyot nyelek, szinte fáj ahogyan leküzdöm a számban felgyülemlett nyálat és ennek ellenére száraznak érzem a torkomat, még sem kérem meg, hogy hozzon nekem egy pohár vizet, nem akarom, hogy most magamra hagyjon még ha Gracie itt is marad velem. Visszahanyatlok a mellkasára és beszívom az illatát, férfias és szappanillatú egészen enyhe verejtékkel keverve, de mindez nem rossz. Inkább erőt érzek belőle.* -Azt álmodtam, hogy elindultunk és elértünk egy helyre, de nem az út volt felkavaró hanem amit mondtál. Arról beszéltél, hogy….szóval nem csak a házasság miatt akartál velem beszélni, hanem mert látomásod volt és egy időnyerővel többször megtetted ugyanazt az utat, velem és Gracie-vel és mindannyiszor meghaltunk mi ketten. Hogy egyszer valami rosszat tettél és balul sült el és jóvá akarod tenni. De sosem sikerült. Tizenhét alkalomból egyszer sem. Ez valamilyen csapda volt, egy időcsapda vagy átok, egy mesterien megkreált bűbáj amiből nem lehet szabadulni. Nem tudom pontosan, az álmomban sem értettem. De….nem beszéltünk ilyesmiről sosem, épp ezért furcsa, hogy erről álmodtam, ilyen részletességgel. *Az egész zavaros, az álmomban is az volt, de most, hogy magyarázatot sem találok rá, még rosszabb. Nem tudom mit várok Michaeltól, hogy talán megrezdül mert arról beszélek amit titkol előttem, vagy ismerős neki az egész, esetleg ő is álmodott már ilyet velem. Bár azt mondta a megkeresésemmel nem volt más célja, minthogy…..megvédjen. Hogy ne hurcoljanak el az akaratom ellenére. Felemelem a fejem és ránézek, mélyen a szemeibe. Bízni akarok benne, igen, nagyon akarom de még mindig ott van bennem az az apró érzés ami nem hagy nyugodni. Talán csak az álom hatása, vagy csak a félelemé, a féltésé. Ez az egész nem hogy közelebb vitt volna minket egymáshoz, még rosszabb lett. Kétséget ültetett el bennem és ezt utálom. *
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Nem tudom, hogy mit álmodhatott, de hogy nem volt valami kifejezetten boldogító, az látszik a nedves homlokára tapadt tincseiből, és a karikás szemeiből. Nem csoda, hogy a motyogásra hozzá is benéztem, mert minden veszekedésünkkel ellenétben igenis kedvelem, valahogy fontossá váltunk egymásnak, és nem csupán a kicsi miatt. Mindketten szörnyen makacs jellemek vagyunk, de most küldetésünk van, méghozzá az, hogy a kicsinek valami biztos támaszt tudjunk adni. Tudom, hogy ezzel meggátolom Aislinget abban, hogy világot lásson, hogy kiélje magát, hogy vadkalandor lelke megnyugvást találjon, és ha mégiscsak szeretne menni, valahogy kibúvót találunk az eskü alól. Már róka formájában is kedves teremtésnek bizonyult, én azóta sem tudtam haragudni rá, csupán nehezen boldogulok a jellemével, amely annyira végletes, hogy egyszer meg akarja mondani nekem, hogy mit tegyek, máskor elvárja, hogy nőként kezeljem, akit körbe kell udvarolni. Mintha maga sem tudná, hogy melyik is az igazi énje. - Elmeséled? – Ülök le mellé, és nem csak hogy odaadom a babát, hogy magához ölelhesse, én is közelebb hajolok, ha már húz. Nem nézem meg magamnak, hogy mennyire áttetszően domborodnak a tagjai a hálóing alatt, az most fontosabb, hogy jól érezze magát mellettem. Átkarolom egyik kezemmel, másikkal pedig egy csókot nyomok az arcára, hogy kissé megnyugodjon a testünk melegétől. Ugyan így is úszik a verítékben, de ha tőlünk kap némi bújást, az hátha elősegíti, hogy jobb kedve legyen. - Van még mit pótolnunk, ha meg akarjuk ismerni egymást. Mégis.. ha így megkérdezed, azt kell mondanom, hogy igen. Nincs okom kételkedni benned. – Pillantok bele a smaragdzöld szemekbe. Olyan komolyan fogalmaz, tisztára mintha magamat hallanám, így nem is értem a dolgot, hogy miért beszél így. A nézésemből láthatja, hogy kész vagyok bármilyen információt befogadni. Ha úgy gondolja, hogy le kéne fújni a holnapot, mert eszébe jutott valami a triónkkal kapcsolatban, nekem nem sürgős, hogy Merlin hagyatéka utána kutassak.
*Ahogy magamhoz térek első gondolatom a kislány és ez először nem rémít meg mióta mi hárman összekerültünk. Az annál inkább, hogy nincs mellettem ahogy eddig megszoktam. Az álmomban látottak pedig tovább gerjesztik bennem az aggodalmat, hiszen minden ami ott és akkor volt nem csak rólam v agy Michaelról szól hanem Gracie-ről is. A látomás, Michael látomásában a kislány is meghalt velem együtt, és hiába tudom most már, hogy csak álom volt, és igazából el sem indultunk, az egészet nem lehet meg nem történtté nyilvánítani, mert még megtörténhet, legfeljebb nem Michael látomása lesz hanem az enyém. * -Álmodtam és nem volt jó. *Tudnék én pihenni, ha alszom felőlem ágyúkat is durrogtathatnak a fülem mellett, nem ébredek fel, de ez most más volt. Szörnyű volt, akkor is szörnyűnek éreztem de csak félig hittem el. Csak próbáltam megoldás keresni, olyat amilyet Michael nem talált. Mégis most mintha az egész semmis lenne, ezért is kérdezek rá arra, hogy elindultunk-e, de közben egyre jobban kibontakozik előttem a szoba minden árnyával és sötét sarkával együtt, Michael alakja ahogy felém közeledik s végül leül az ágy szélére. Érzem ahogy besüllyed alatta és a testemet hozzá közelebb húzza a mélyedés. Gracie-ért nyúlok és magamhoz ölelem, az ártatlan, tejillatú meleg test megnyugtat egy kicsit, de még mindig bennem van az az érzés, hogy elveszítjük. Most csak az érdekel, hogy megtudjam mi igaz abból amit álmodtam, hogy biztos legyek abban, mindez csak egy rossz álom volt, bár előtte nem beszéltünk semmi ilyesmiről, nem volt hát miből merítenem. A takaró lecsúszik rólam egészen a derekamig de nem is figyelek arra, hogy mennyire áttetsző az a hálóing amit magamra vettem. Michael házimanója hozta el az otthonomból, ez már a saját lenge darabom, ha minden normális lenne körülöttünk akkor sem húznám nyakig a takarót, sőt! Most még visszafogott vagyok a régi önmagamhoz képest, hiszen ha nem lenne Gracie, vagy nem álmodtam volna marhaságokat, még rá is segítenék Michaelnek a könnyebb belátásra. Most azonban egészen másra vágyom, abban ahogyan a karjába bújok nincs semmilyen buja, hátsó szándék, egyszerűen csak egy menedéknek tekintem ahol biztonságban érzem magamat és Gracie-t is. Be kell vallanom, mióta az eszemet tudom nem volt olyan ember a közelemben akivel ugyanezt éreztem volna, mindig csak magamra számítottam, magam intéztem mindent, és furcsa mód még az apámmal szemben sem volt meg mindaz ami most egy öleléstől és egy bizsergető puszitól egész teljességben átjár. *-Most már ismersz? Mit gondolsz mennyire? Bízol bennem? Feltétel nélkül?*Nem tudom miért, csak úgy érzem még nem kell belekezdenem abba amit álmodtam. Tőle szeretném hallani anélkül, hogy bármit is a szájába adnék a szavaimmal. A bizalma amire rákérdezek nem is a lojalitásomra vonatkozik, hanem a szeszélyeimre, a kiszámíthatatlanságomra, arra, hogy mindezek ellenére képes vagyok ésszerű és logikus döntéseket hozni és bár most egymáshoz vagyunk kötve, egyedül is meg tudom védeni magam. Magamat és akár Gracie-t is. *
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Úgy látom, a vöröshajú lány még kissé az álom határán van, mert bár felült, még ködös a tekintete, ezért is lépek beljebb, hogy megnézzem, minden rendben van-e. A haja zilált, biztosan túlstresszelte magát valamin. Nem mondom, hogy túlságosan az érzelmei rabja, hiszen pont ezért kezdem ennyire megkedvelni, amit még magamnak is nehezen vallottam be, de már eljutottunk odáig, hogy neki is szóvá tettem. Eléggé kétkedve fogadta, hiszen merő véletlenségből megcsókoltam, de mivel teljesen más elképzeléseink vannak a szerinte előre leoszott nemi szerepekről, annyiban is hagytam az egészet. Nekem aztán ne mondja meg senki, hogy mit kéne éreznem, csak mert férfinek születtem. Na nehogy már a nők kiérdemeljék a körbeudvarlást, csak mert a kromoszómáik úgy alakultak. Vallom, hogy mindenkiben, legyen az férfi vagy nő, megvan mindkét nemből egy jó adagnyi, és a saját döntésünk, hogyan élünk vele. Ha én nem vagyok udvarlós típus, és befelé fordulok, akkor nincsen az az isten, hogy valaki rávegyen, hogy eljátszam a lovagot, ami nem vagyok. Az képmutatás lenne. Ha ő arra vágyik, hogy a szeleburdi természete mellett valaki meghódítsa, hát nem én vagyok az embere. Mégis, sokszor birizgálja a fantáziámat, hogy az önként vállalt remeteségembe belegázolt, és minduntalan körülötte járnak a gondolataim, s ha a látom, az ajkát, a szeme csillogását figyelem. Nehéz ügy. - Itt van velem. Csitt... nincsen semmi baj. – Lépek közelebb, hogy leüljek az ágy szélére, és megrázom a fejemet, miközben a kicsi ismét gügyögésbe bóbiskol. Határozottan megnyugtat a jelenléte, számomra sosem volt fáradtság foglalkozni vele, ami nagyon fura, hiszen nem voltak babák a környezetemben. Merő véletlen, hogy passzol hozzám e szerep. Ezúttal nem pillantok le az áttetsző anyagú hálóingre, Aisling számomra igenis egy olyan lány, akit tisztelek, még akkor is, ha ő másféle lovagra vágyna. - Nem indultunk el. Majd reggel. Nem tudsz pihenni? – Kérdezem magamhoz képest lágy hangszínnel megszólítva a lányt, majd a visszakapott kérdéssel együtt a kicsit is nyújtom, hogy Aisling magához tudja szorítani, érezni a teste melegét. Ahogyan felém is nyúl, odahajolok, és egy puszit nyomok az arcára, és mögé illesztve a karomat átkarolom. – Nem akartam, hogy az akaratod ellenére elhurcoljanak, semmi több. Még nem ismertelek, de azóta már egyre jobban. Miért kérdezed? – Igazán érdekel, talán azon stresszel, hogy egyszer majd el kell vállnunk? Én ezt sosem siettettem, ő volt az, aki a bűbájt akarta megtörni, de mintha ez nem is lenne olyan fontos. Vagy csak az a kulcs foglalkoztatja, amit itt találtunk?
*Muszáj megtudnom mi az ami velünk történt, mi az a hiba Michael elkövetett, persze tudom én, hogy akaratlanul, de mégis bekövetkezett. Biztos vagyok benne, hogy az a megoldás, a kulcs az lekerülhetetlennek tűnő történések elkerüléséhez. Nem akarok még elmenni sem a jövőbe sem a múltba, vagy nem is tudom hogyan nevezzem. Megtörtént egyáltalán vagy csak látomás volt? A látomások sokszor nagyon valóságosak, az is lehet, hogy semmi nem történt meg csak Michael valóságnak hitte a látomásait, vagy ő egy látó, egy igazi látó csak nem tud róla és mindaz amit ő átélt csupán a jövő egyik alternatívája. Pontosan szeretnék minden részletről tudni és akkor együtt kideríthetjük, hogy mi ez az egész. Fogom a kezét, úgy, hogy ne tudjon az időnyerőn pörgetni, hogy ne vigyen minket még sehova. Gracie kettőnk között nyugszik és sír. Ez furcsa mert az előbb még nem sírt, de most tisztán hallom a hangját, mégis úgy érzem nem oda való. Letekintek rá és a békésen szundikáló arcocskát látom, zavartan nézek fel Michaelre, nem értem az egészet, de mintha ő semmiről sem tudna csak néz rám mosolyogva ami szintén fura mert nem túl gyakran tesz ilyet, pedig már mondtam neki, hogy jobban tenné, hiszen a mosolygás egészen átrendezi az arcát, olyankor egyszerűen észvesztő a pasi. Valahonnan a távolból kopogás hallatszik és körbenézek, mivel közel s távol nem látok harkályt egyik fán sem, ez sem illik a helyhez és időhöz. Valami nem stimmel. *-Michael ez nem vicces!*Mérgesen szólok rá mert ez az egész olyan mintha szórakozna velem, bár tudat alatt érzékelem, hogy ő nem tenne ilyet, Michael nem olyan. Hallom, hogy szól hozzám, azt kérdezi, hogy velem minden rendben van-e…és akkor a hangja kirángat az álom mocsarából. Kábán nézek fel, immár ébren de még mindig zavartan mert elég nehéz kikerülni abból a képekkel teli világból ahol eddig voltam. Gracie után nyúlok de nincs mellettem, nincs a karomban.* -Gracie! Hol van Gracie?? *Hirtelen ülök fel, az ijedtségtől nekilódul a szívem és érzem a számban az adrenalin fémes ízét, homályosan látom Michael körvonalait, de az árnyék elfedi a kislányt a karjában. A folyosó felől szűrődik be a fény és Michael alakját sötéten satírozzák be az árnyak, csak a körvonalait látom. Gracie sírása gügyögéssé alakul és rájövök, hogy amit az előbb hallottam az az álmomban volt, vagy valóság de átszűrődött az álmomba. Lassan tudatosul bennem, hogy az egészet álmodtam de annyira hihetetlen, hogy muszáj biztosan tudnom, mert jelenleg fogalmam sincs hol vagyunk és mikor.* -Michael. Elindultunk már? Úgy értem….úton vagyunk valahol vagy…csak…..álmodtam az egészet?*Két kezemmel az arcomhoz nyúlok és megdörzsölöm a szemeimet, aztán végigsimítok az arcomon is, elűzöm a kósza hajtincseket melyek csiklandoznak. Felülök teljesen és hátracsúszok az ágy támlájához majd a hátammal nekitámaszkodom. Meg sem próbálom a takarót feljebb húzni magamon, igazából eszembe sem jut és ha teljesen magamnál lennék, ha nem számítana most más csak Michael elcsábítása, akkor tudatosan nem tenném. Ám azóta, hogy Gracie velünk van egészen más dolgok foglalkoztatnak. Lassan tisztul a fejem és rájövök, hogy Michael az indulásunk előtt soha nem beszélt a látomásáról, a múltban való ténykedéséről és arról, hogy valamit meg akar akadályozni, most viszont tudok róla, legalábbis ezt álmodtam, de persze attól ez még nem biztos, hogy így van. *-Michael. Őszintén, van bármi amit nem mondtál el arról miért próbáltál azon a napon megmenteni a zsoldosoktól?*Felnézek rá, most már látom Gracie-t is a karjában és felé nyújtom a kezeimet, egyértelmű, hogy a karomba akarom őt tudni. Éreznem kell, hallanom a szuszogását, éreznem az illatát, a puha, bársonyos bőrét. Ha megkapom a kislányt, szorosan de nem fájón átölelem és magamhoz húzom, de egyúttal Michael-t is. Szükségem van arra a biztonságérzetre amit csak ő tud nyújtani.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
És ez az a pont, amikor Aisling felébred. Még sötét éjszaka van, a csecsemő sírását hallja elsőre, majd az én duruzsolós nyugtatásomat valahonnan egy másik szobából. Mivel nagy a ház mindenkinek külön szobája van, ezúttal én voltam a gyorsabb, hogy felpattanjak, és megnézzem, hogy mi a helyzet a kicsivel. Az útrakelésünk előtti éjszaka van, nagyon úgy tűnik, hogy a vörös hajú lány álmodta az egészet, mármint hogy kutatni mentünk, a gömböt, az időnyerőt. Vélhetően túl sokat kattogott rajta az agya, én viszont semmit sem tudok az ügyről. Tisztába teszem a babát, és a mellkasomra véve kopogok be a lányhoz, mert úgy érzem, hogy kell. Pár pillanttal később résnyire hagyva az ajtót benyitok, és suttogva szólok be. - Nálad minden rendben Aisling? Beszéltél álmodban, és még az én nevemet is mondtad. – Nem, így nem tudom kivenni az alakját, ezért picit jobban benyitok, és láthatja, hogy félmeztelen vagyok, egy pizsama alsó van rajtam, Gracie pedig már a vállamon gügyörészik, és mivel átfogva a buksiját ringatom, lassan már visszahalkul. Még azért járkálni szándékozom vele, az tűnik a biztosnak. Sosem volt gyerekem, de nagyon kedvemre való ez a szerep, és próbálok az ő fejével gondolkozni, eddig úgy tűnik sikeres a művelet, de biztos vagyok benne, hogy Aisling ösztönből százszor ügyesebb nálam. A nők valahogy génjeikben hordozzák a tökéletes anyaság lehetőségét, én meg csak ugatom a témát. Ha most a másik oldalára feküdne, megértem, biztosan valami hülyeség zaklatta fel, ezért motyogott ennyire hangosan. Még nem szoktunk össze így hármasban, a kicsi meg amúgy is felkel enni sokszor az éjszaka közepén, most viszont hiába próbáltam, elutasította, ezúttal csak a pelenkája volt tele. A tisztaság érzésével együtt talán vissza tud aludni legalább egy órára, hogy mi is be tudjuk húnyni a szemünket. Bár jó eséllyel én már nem fogok, olyan kettő körül lehet, inkább fent maradok olvasni, hogy a lány nyugodtan aludhasson, és reggelre kipihent legyen, Gracie-t el tudom látni most én.
*Jó, szóval nem hallott még udvarlásról. A sötéten pislogás és a szótlanság ezt feltételezi. Persze mit is vártam egy olyan férfitól akinek az apja magázódik a feleségével, aki rábólintott egy olyan házasságra ahol a két fél nem is ismeri egymást. Udvarlás nuku, megértettem. Ezek szerint párt sem igazán akar találni magának, mert ha így lenne akkor valamit azért csak letenne az asztalra. Anélkül egyszerűen nem megy, másképp nem lehet meghódítani egy nőt, magához édesgetni. Persze mit is beszélek, hiszen már oda vagyok érte és sutba kell dobnom Grace tanácsait, mert Michaelnál egyik sem fog bejönni, felé nem lehet a szende szüzet játszani és várni, hogy a sült galamb, jelen esetben a kapcsolat megléte a számba repüljön. Mindezen viszont akkor fogok majd elgondolkodni ha túl leszünk ezen az egész, hihetetlen hülyeségen és még élek, bár lehet, hogy nem kellene kockáztatni és a halál előtt be kellene zsebelnem. Az is igaz, hogy a sors fintoraként ő tovább fog élni, és minden bizonnyal bánkódni fog a történtek miatt, ha magamba bolondítom, szenvedni fog amit nem akarok, mert már így is szenved valamitől amihez semmi köze sincs a tizenhétszeres útjának és kudarcának. Másrészt Gracie nagyban megnehezíti a helyzetet, csak nem esek neki a kicsi közelében, ha elveszítjük a fejünket, márpedig ez történne ha mi ketten összegyűrnénk a tavalyi avart magunk alatt, bármi történhet vele. A jóslat vagy látomás vagy mifene sajnálatos módon a kislányt is magával ragadja, ha nem teszünk ellene és Michael nem mondott olyasmit, hogy milyen sorrendben, csak a tényt ami mindig megtörténik. Meghalunk. De vajon miért? Miért mi ketten? Főleg azok után, hogy segítettünk rajta. Az lenne az ésszerű, ha akkor halnék meg ha Gracie-t valahogy kihagynánk a történetből és ő lenne a megoldás, az ő megmentése, de már megmentettük, szóval így teljességgel abszurd. A lehetőségek eléggé beszűkültek, viszont talán van még megoldás, csak most már Michaellel vagyok, én, tudatosan. Mivel az egészre nem emlékszem és nem történt az életemben semmilyen apró változás ami azt feltételezné, hogy megváltozott a jövőm, vagy a jelenem, vagy a múltam, szerintem az egészet csak Michael éli meg látomásként, egy nagyon valóságos látomásként, a mostani helyzet azonban merőben más, mert én is vele vagyok nem csak a látomás énem. Ezzel talán lehetne kezdeni valamit. Az egész persze sokkal bonyolultabb mint az időnyerőknél általában, ha valami összekeveredik, varázsló legyen a talpán aki kibogozza. Gondolkodni kell, sorra venni a tényeket és a lehetőségeket, több út is kell, hogy létezzen, az egyik csak jó. * -Ha a hármasunk a kulcs, akkor igen. Bár meg kell mondjam sajnálnám, ha nem találkoznánk. Szóval csak a mai napot kell túlélnünk? Ha sikerül megtörjük az átkot, csak a megoldás kell….héééé! Mit csinálsz? Nem mondtam, hogy most mindjárt.* Michael olyan gyorsan húzza elő az eszközt, hogy mire észbe kapok már a nyakamban van. Megfogom a kezét, hogy ne tudja elforgatni felhúzót. Gracie kettőnk között van, a lábaink támasztják őt, biztonsággal meg tudom fogni Michael kezét a sajátjaimmal. Az egész helyzet olyan véglegesnek tűnik mintha most készülnénk leugrani egy szakadékba végső elkeseredettségünkben és ha nem is szó szerint, de valahogy ez a helyzet áll fenn. * -Ne olyan gyorsan Michael, előbb gondolkodjunk, vegyük sorra az eseményeket. Abban kell lennie a megoldás kulcsának. Gondolkozz Michael, te élted át minden alkalommal, mi volt a közös pont, mi volt az ami mind a tizenhét alkalommal ugyanaz volt. Ugyanolyan. Ami nem változott bárhogyan is történtek a dolgok. Nem csak ez a mai nap a lényeg én úgy érzem az egész hármasunk fontos. Vagy talán csak Gracie. Meséld el ezt a mai napot. *Nem még nem akarok elmenni innen, még muszáj vele maradnom ha nem is szerelmeskedünk, ha még egy csókra sem telik, muszáj még maradni. Ő mondta, hogy jól meg kell gondolnia minden lépését, hogy ne kövessen el hibát, akkor jól gondoljuk meg mit cselekszünk. Mi volt egyáltalán a hiba amit elkövetett? *-Kérlek Michael. Ez egyszer szeretném túlélni.*Makacsságomat nem szorítom háttérbe, de most a türelem és a hideg fej sokkal többet ér. Meg kell nyugodnunk, hogy tisztán tudjunk gondolkodni. Nem gyakran mondom ki azt, hogy „kérlek” de most megteszem, Michael ugyanolyan fontos számomra mint Gracie és ez meglep. Egyiket sem kívántam a hátam közepére púpnak, most mégis ott vannak és bár az idő elég kevés volt amit velük tölthettem, tetszett. Nem szeretném elsietni. A tűz ami engem jellemez továbbra is ott lobog bennem, de a hangom egészen halk és őszintén kérlelő. A szemeibe nézek és ott is ragadok, azokban a hűvös, megnyugtató kékekben. *
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Mindig is a következetes lépések híve voltam, és nem értek én annyira a nőkhöz, hogy belegondoljak, hogy a szeszély náluk mit jelent. Bonyolult szabályrendszerek sokasága, ahol van létjogosultsága a kivételeknek, na nem, erre én igazán nem vagyok kiváncsi. Velem Aisling rossz lóra tett, ha azt hitte, hogy majd romantikusan meghódítom, udvarolok. Felvonom a szemöldökömet, ahogyan megállunk a barlangfolyosón, mert itt most nem is kéne továbbmenni, amíg nem tisztázzuk a dolgokat. ~Hogy micsoda? Nem a lovagkorban élünk Aisling, és te sem vagy hercegnő. Tudod a modern kor már ott el van szúrva, hogy ti nők mindenben véleményt nyilvánítotok, aztán meg elvárjátok, hogy mégis udvarlást kapjatok. Vagy-vagy, a kettő együtt nem megy. ~ - Ezt legszíveseben kimondtam volna, mert ezt érdemelné, de tekintve, hogy már meghalt többször a szemem láttára, inkább csak sötéten pislogok rá, nem fogok én itt holmi udvarlással próbálkozni, már így is sokkal kedvesebb vagyok, mint amúgy az alap jellemem engedné. De azért túlzásokba ne essünk. És én a vad meg az energikus... Az ilyesmi nálam fel sem merül. Miért kéne ilyen álomférfinek lennem? Bőven jó nekem minden, ahogy van. Azért a szép éjszakákon azért elgondolkozom, de végül csak vállat rántok, nem tudok csak úgy valami dögös párbajhőssé változni, így egyértelműsíti, hogy nem illünk össze. Ezt valahogy sejtettem is, ezért nem lett utána a csóknak semmi hozadéka. Az viszont már sokkal jobban érdekel, hogy leül, és tovább gondolkozik a helyzetünkön, ahogyan a gömbbe léptünk, és valami visszafordíthatatlan láncreakciót indítottunk el. Értek a mágiaelmélethez, és többféle aspektusból megvizsgáltam az időcsapdát, de mindezidáig nem találtam rá kiutat, kiskaput, akkor úgy gondolja, hogy ő majd megoldja? - És akkor azt akarod kihozni ebből az egészből, hogy soha ne is találkozzunk, Gracie pedig maradjon a sorsára? Ha nem itt halsz meg, akkor már a faluban. De mindenképpen a mai napon. Mikorra időzítsem tehát az időnyerőt? – Húzom el a varázsszeremet, és a nyakamba akasztom, és közelebb vonom őt is, hogy bele tudjam bújtani a fejét. Lecsatolom a hátamról a babát, és beteszem kettőnk közé, hogy ő is a varázslat hatósugarában legyen. Bármennyire is nem kenyerem az udvarlás, valahol azért szomorúan meredek rájuk, mert így vagy úgy elvesztem őket. Amennyire a magányos lét a hitvallásom, már egészen megszoktam ezt a jelenlegi állapotot. Nehéz lesz visszazökkenni a korábbi kerékvágásba, de ha a lány így tartja jónak, akkor ki vagyok én, hogy ellenkezzek? Úgyis mindent megvétóz, nem fogok egy többszörösen halott boszorkánnyal vitatkozni. Inkább csak várom a választ, és ezúttal úgy lesz, ahogy ő akarja, hiszen az elmúlt tizenhét napban nem hagytam neki beleszólást, sőt, ki is zártam a döntéseimből.
~Ó a francba! Ki mondta, hogy nem kellesz? Mondtam én ilyet? Kimondtam konkrétan? Dehogy!~ *A férfiak mindent sajátosan értelmeznek, Michael sem kivétel, azért mert nem folytattam a csókot, mert nem bátorítottam, neki már az következik ebből, hogy nem is kell, pedig én csak meglepődtem és visszafogtam magam. Ezek szerint nem jól tettem, pedig szívesen letepertem volna, akkor is ha ez a gyors kezdés a férfiak kiváltsága, de hát Grace a fejembe verte, hogy ez így nem jó. Na tessék, és még a pasik mondják, hogy nem lehet a nőkön kiigazodni. Mondjuk más részről egész jól alakultak a dolgok, béke van, nem kicsi kettőnk között, nem vitázunk, de úgy tűnik ez azt hozta magával, hogy nem is beszélgetünk eleget, így nem ismerjük meg egymást. Vagy csak ő nem engem, mert én már sok mindent tudok róla. Lehet, hogy észre sem vette mikor kikérdeztem? Persze rengeteg fehér folt van még bennem vele kapcsolatban, mindennek ellenére ő a zárkózottabb, és tessék, még titkai is voltak. Vagy még mindig vannak.* -Miért kell így felháborodni? Olyan rossz lenne, vagy lett volna? Udvarlásról nem hallottál még? Arról, hogy a nők direkt kelletik magukat? Hogy szeretik a vad és energikus férfiakat akik átveszik az irányítást? Basszus! Sok szép éjszakát kihagytunk. *Nem, ezen a ponton túl már nem fogom vissza magam, a fenébe is, ha meg kell halnom legalább a karjaiban halljak meg, meztelenül és kielégült mosollyal az arcomon. Persze Gracie beleszól mindebbe a jelenlétével, az ő nevében nem beszélhetek, biztosan nem akarna meghalni ha tudatában lenne a rá váró veszélynek és lenne döntési helyzetben. Oké, azt hiszem eddig tartott a béke, kiástuk a csatabárdot. Viszont muszáj megtudnom egy csomó mindent erről a hülye izéről, átokról vagy mi a szösz meg manó. Lecövekelek és nem megyek tovább, hovatovább, mikor Gracie megnyugszik, még Michael szavai közben leülök a földre törökülésben. Van némi megoldás, mindjárt az eszembe is ötlik, persze Michael minden bizonnyal már sokkal dühösebb mint amilyen a találkozásunk első napján volt. Sorra veszem a tényeket.* -Szóval, csak a mai naptól, oké. Értettem. Talán pont ez a gond, hogy nem próbálkoztál korábbi idővel. A hármasunk soha nem változik, de ha korábbra mennénk vissza az időnyerővel, úgy értem egy normális időnyerővel, megakadályozhatnánk, hogy ne találkozzunk, vagy, hogy ne hoppanálj velem, vagy ne segítsünk Gracie-n, hanem mondjuk valaki más. Számtalan lehetőség van ami megváltoztatná az egész jelenlegi helyzetünket. Ha nem vagyunk együtt, ha nincs család, akkor nem jövünk ide, nem halunk meg. He nem jövünk ide, akkor hol halok meg? Akkor is együtt vagyunk? Mondom én, hogy korábbra kell vissza menni. *Nem kell fejetlenül besétálni, csak nyugodtan végig kell gondolni a dolgokat. Michael eddig egyedül próbálkozott, nem járt sikerrel. Tizenhétszer nem. Megjegyzem ha mindjárt az első napon előjön ezzel a cuccal, lett volna időnk kitalálni mit csináljunk és akkor én sem kardoskodom amellett, hogy menjünk világot látni és kalandozni. A franc akart volna elébe menni a saját halálának, maradtam volna a csinos és formás popómon a házban és kiéltem volna minden kalandvágyamat a helyiek bolondításával. Előveszem a kulacsomat és belekortyolok, ez a gondolkodás szomjassá tett, és azt hiszem meg is éheztem, remélem az még nem tilos, mert ha az evés is közelebb visz ahhoz a gömb izéhez, akkor inkább éhen halok. Képletesen persze.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Bólogatok, nálunk mindenki rettentően komoly, beleértve engem magamat is, mert nem látom értelmét, hogy bárkit is bevonjak az életembe. Úgy tartom, hogy ha valaki kutató, tudós, akkor kár elvonnia a figyelmét azzal hogy valaki más is az élete részese. De hogy Aisling-gel miért vagyok még a szokásosnál is morcosabb, azt éppen most mondom el neki, beléptünk Merlin végső nyughelyére, és az nem ereszt. Olyan, mintha egy valóságos pokolba kerültünk volna, és nincsen kiút. A lány örökké meghal, és én bármit is variálok, nem tudok szabadulni a végkimeneteltől. Nagy vonakodva bevallottam neki, hogy nagyon is kedvelem, aztán meg olyan csapdába vezetem, amelyből nincsen kiút. A sors különös átka ez, hogy miközben megpróbálom megmenteni, még inkább összefonódik a végzetünk. El kéne szakadnunk egymástól, ám nem tudok tovább lépni, ezért ha meghal, akkor újrakezdem az egészet, ám ez az első alkalom, hogy bele is mondom a képébe, hogy miről van szó. Itt ez a vörös teremtés, aki tényleg különleges minden tekintetben, még a bennem jó mélyen eltetemetett férfire is hatással van, itt egy kisbaba, akit közösen nevelhetnénk, mert bár Aisling nagyon húzódozott az elején, ám mintha kezdene megbarátkozni a dologgal. A kicsi is úgy bújik hozzá, hogy teljesen elfogadják egymást. Igaz, most Gracie az én hátamra van csatolva, de ettől még igenis látom társnőmön azt, hogy már annyira idegen tőle ez az egész helyzet. Összenevetünk, ezen a ponton még nem történt ilyesmi, egy pillanatra képes vagyok elengedni magamat, és a szörnyű helyzetet. Mégis, amikor elmesélem neki, hogy mi vár ránk, mintha nem hinne a fülének. - Mindig máshogyan. Próbállak megismerni, de nehezen adod a bőrödet. Nem bízol bennem, ami érthető. Dolgozom a megoldáson, hogy ne érjen utól a vég. Egyikünket sem. Micsoda? Ágyba? Ezt hogy képzelted? Hiszen nem kellek neked, akkor mit erőltessem? Ilyesmi nem történt meg. – Rázom a fejemet, és felhorkantok, miért kellett ezt felhoznia. Talán fel kéne gyorsítanom, hogy meghaljunk, mert máris elvette a kedvemet ettől a beszélgetéstől. - Ne kérdezz hülyeségeket. Mondtam, hogy csak ettől a naptól indul előlről minden. Arra már nincsen ráhatásom, hogy korábban mit csináltunk. Azt, hogy Gracie itt van, és a bűbáj miatt egy család vagyunk, az nem fog megváltozni. Ha nem ide jövünk, akkor is meghalsz valahogyan. Mintha ez a gömb elintézné, hogy a behatolók mindenképpen bűnhődjenek. Nem tudom, hogy mi lehet a megoldás. – Vallom be, de nem vagyok elkeresedve, csupán megoldandó problémának látom a dolgot, és úgy vélem, még vannak lehetőségeink. Mégis úgy vélem, hogy itt lesz a kulcs, valahogy befelé kell hatolnunk, hogy megtaláljuk azt a központot, ami az egészet kikapcsolja. Talán éppen Merlin sírhelyének megbolygatása jelentené, hogy túlélhetjük a dolgot. Mégis, elmosolyodom, ahogyan a lány a kicsi fejét kezdi el simogatni, Gracie pedig gügyörészve nézelődik, nem úgy tűnik, mintha túl álmos lenne, sőt, egyre inkább nyitogatja a szemeit. Indulnék befelé, de úgy tűnik Aisling megmakacsolja magát, így tényleg kiváncsi vagyok az ő verziójára, hogy mit kéne tennünk. Azt hiszem a női konoksággal most sem tudok mit kezdeni. Így hát karbafonom a kezemet, és várakozóan meredek rá.
*Te jó ég! Ezt most komolyan mondja? Persze nálunk is dívik a szolgasor de megelégszenek a házimanókkal, akikből egyet már szabaddá tettem apám legnagyobb haragjára, mentségemre legyen mondva még csak elsős voltam azt hiszem. Olyan régen volt, de a világ változik ahogy én nem, és bármikor megtenném újra. Olyan helyes manó volt. Egyébként most, hogy eszembe jutott nem is vetem el az ötletet, az is lehet, hogy hazamegyek ha ezzel a kalanddal végeztünk és viszem Michael-t és Gracie-t is és minden házimanónak ruhát adok. Édes a bosszú.* -Tényleg magázódnak? Ez hallatlan. Borzasztó. Az én szüleim nem magázódnak egymással de olyan karótnyeltek, hogy az összes angolkisasszony elbújhatna mellettük. *Michael minden bizonnyal nem járkált lánykorában könyvekkel a fején és nem tanították pukedlizni, de én igen, engem igen és olyankor annyira szerettem volna fiú lenni és vadászni járni. Persze amint megtudtam, hogy a vadászat nem azt jelenti, hogy kilessük a vadakat hogyan élnek hanem le kell őket lőni, felhagytam ezzel a vággyal. Azzal viszont nem, hogy olyan kalandos életet éljek mint a férfiak. Michael nevet! Erre felkapom a fejem, szeretem amikor nevet de rövid ismeretségünk óta azt hiszem most először jön ki ilyen őszinte és felhőtlen hang a torkán. Jókedvű, mi több tovább tart három másodpercnél. A jókedv pedig ragadós és jó pár lépésnyi időre én is elmosolyodom oldalról őt lesve. Amikor nevet a szeme körüli ráncok elmélyülnek és hihetetlenül sármossá teszik az amúgy sem elvetendő arcberendezését, a borosta pedig csak lök rajta még egyet. Borosta, inkább már szakáll, bár azt, hogy mennyire karistol vagy simogat csak úgy tudnám meg ha megcsókolna. Az első és azóta egyetlen csókunk emléke élénken él az emlékeimben és akkor simogatott, selymes volt de mégis férfias. A felismerés, hogy nagyon is vonzódom hozzá kissé letaglóz, de jól viselem, nem úgy a tizenhétszeres halálomat megjósló látomás. Naná, hogy megint kikelek magamból elvégre az én bőrömről van szó, és még mindig nem értem a mikéntjét. Hülyeségnek tartom az egészet, mégis megtorpanok, vagyis inkább makacs szamár módra lecövekelek amikor meghallom, hogy nemsokára belépünk. Bele. Lépnénk, ha tovább mennék de nem megyek. * -Álljon csak meg a menet! Ez érdekes. Mármint, hogy tizenhétszer tetted meg ezt az utat velem és Gracie-vel. Most tegyük félre a halálos véget, jó? A találkozásunk eddig a pontig hogyan alakult? Mindig ugyanúgy? Vagy mást csináltunk? Volt amikor ellenségek voltunk, esetleg ágyba is bújtunk? Ha tudtad mindezt, miért engedted, hogy megérintsem Gracie-t? Miért engedted, hogy a bűbáj összekapcsoljon minket, és miért nincs bennem olyan érzés, hogy mindez már megtörtént egyszer, ha tizenhétszer történt meg? Ha nem vezetsz a barlangokhoz akkor hol halok meg és hogyan? Mindig ugyanúgy? *Ennél sokkal több kérdésem van de félek mindet feltenni, nehogy valamelyikre ne válaszoljon. Szóval most csak ennyi de van még és addig tapodtat sem mozdulok amíg mindegyikre nem válaszolt. Gracie kiváló érzékkel ébredezni kezd, de nem hagyhatom, hogy emiatt elvesztegessünk az időnkből vagy Michael ne válaszoljon a kérdéseimre. Odalépek hozzá és simogatni kezdem a fejét, így csak oldalról látom Michaelt, viszont eléggé közel is vagyok hozzá.* -Mondd csak, Gracie-vel ne törődj, mindjárt visszaalszik. *Ezen a ponton tudatosul bennem, hogy Gracie is veszélyben van, mégis idehozott minket, őt is. Ez nem jó, nagyon nem jó és meg kell oldanunk mielőtt belépünk abba a micsodába. Az is lehet, hogy nem lépek be, akkor nem török meg semmit, vagy épp ellenkezőleg. A fene sem tudja, de mostantól mindent úgy kell csinálnunk ahogy én mondom, hiszen Michael tizenhétszer nem járt sikerrel. Ez azért elég rossz statisztika.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Ide vele azzal az időnyerővel!!!
Megmosolygom azt, ahogyan kezeli a bókot, el nem ismerné, hogy igenis nem vagyok az a gonosz, szőrösszívű férj-jelölt, akitől menekülni szándékozott. Igaza van, én sem így terveztem a következő pár hónapomat, évemet, ezzel azonban még nincs mit kezdeni, örülhet, hogy végtére is nem kellett hozzámjönnie, mert ha nem érem utól, hanem a fejvadászok, bérencek, ki tudja, hogy végül mit sikerül kihozni a helyzetből. Bár azt el nem tudom képzelni, hogy a szüleink hogyan erőltették volna rá az akaratukat. Még én sem tudom, esélyem sincsen. Bár... olykor azért rá parancsolok, nagy durcásan teljesíti, egészen aranyos, kellemes személyiség még úgy hisztizve is. El tudnám amúgy képzelni, hogy ő és én, de annyira bizonytalan még a saját sorsában is, hogy ez már veszett fejsze nyele. Nem tudok vele mit tenni, annak ellenére lemondok róla, hogy egyedül az ő kedvéért adtam volna fel a remetetlétet, hiszen korábban úgy véltem, a nők csak meggyengítik a férfiak ítélőképességét. És az, aki igazán illene hozzám, egyben taszít is, mintha mindketten a mágnes ugyanolyan végével próbálnánk egymáshoz közelíteni. - Az aranyvérű családoknál nem ritka az ilyesmi. A varázslóvilág más mint a mugliké. Az én szüleim még magázódnak, és elvárják, hogy szolgák hajlongjanak nekik. Tiszta viktoriánus korszakban élnek. – Látom rajta, hogy mennyire indulatos, ezt azért megértem, ám el kell nevetnem magamat, ahogyan engem tart makacsnak, kiállhatatlannak. Pedig ő sem az, csak egyszerűbb veszekedést szimulálni, hogy ténylegesen ne kelljen komolyan venni egymást. – Én mindenképpen rosszabb vagyok, mint bárki, aki utánad koslat. Viszont ezt nem engedem át másnak. - Halvány félmosollyá szelidül a nevetésem, igenis nekem is az eszembe jár az a csók, és bár roppantul nehezen indult a kapcsolatunk, úgy vélem már készek vagyunk olykor valódi érzelmeket mutatni. És ami a legérdekesebb, tényleg érdeklem. Aligha hiszem, hogy a részéről ez udvariskodás lenne. Nem, Aisling nem úgy akarja eltölteni Gracie nevelését, hogy két idegen vagyunk egymás számára. Ez becsülendő. És igen éles látású, mert rá is jön, hogy az időnyerő nem így működik. Csak éppen nem akartam terhelni vele, hogy beleragadtunk egy földi pokolba, amelyből most még nem látok kiutat. - Oké, akkor nem időnyerő. Merlin egyik régi relikviája. Amolyan gömb, nem igazi tárgy, hanem egy helyszín. Láthatatlan... mégis érzékelhető. Hamarosan belépünk. Viszont bárhányszor tettük meg, mindig ugyanaz lett a vége. Halál. Akkor is, ha nem tettük meg. Mindig ugyanúgy indul a nap, és még ha nem is vezetlek a barlangokhoz, akkor is meghalsz... – Értem én, hogy nem hisz nekem, de ezzel most nem tudok mit kezdeni, hiába nyújtja felém a kezét, nincsen mit adnom. Amikor először beléptünk ide, vélhetően aktiváltunk egy ősi halálmágiát, amely hatással van ránk, és még nem jöttem rá a megoldásra, pedig ez már a tizennyolcadik nap. És csak annyit tudok, hogy nagyon nem akarnám őt elveszíteni. Kedvelem, ahogyan meg is mondtam neki...
-Te most vitatkozni akarsz velem? Hogy lenne mindegy? Egészen más terveim voltak.*Például, hogy nm voltak terveim és így volt nekem jó. Erre apám beletúr az életembe, mintha ugyan lenne joga megmondani hogyan éljem a saját életemet. Persze bosszantó, de csak megvonom a vállam és megyek tovább a magam útján, így azonban egészen más a helyzet. nem a magam útját járom akkor sem, ha apám és az ő akarata messze van és nem érvényesült igazán, de végül is egy része mégis. Szóval, persze, hogy utálatos vagyok amikor csak úgy tartja kedvem, egyébként sem könnyű velem kijönni. Azt csak fű alatt értékelem, hogy tulajdonképpen bókolt, vagy megdicsért mint egy gyereket, már csak a buksisimi hiányzott az összképhez. Attól függetlenül persze ha már így alakult meg akarom ismerni és szükséges is, hogy a továbbiakban is tudjam kezelni a rám erőltetett helyzetet. Piszkálom, persze mert ez a lételemem, másrészt fel kell ráznom egy kicsit, hogy adjon magából, mert az amit eddig kaptam marhára kevés. Mármint a lelkéből. Jó persze értem én, hogy nehéz megnyílni, de egy fedél alatt lakunk, _muszáj_ tudnom_ róla_ mindent_! S persze már csak azért sem árt, hogy tudjam, érdemes-e vele kezdeni vagy felejtsem el még a tervét is annak, hogy rámásszak a következő csók projektre. * -Azért értékeltem volna ha szólnak, vagy csak pedzegetik. És ha halálosan szerelembe estem volna valakivel, vagy mondjuk te *Ezt mondjuk nem igazán hiszem, de megadom neki is az egyenlőség esélyét.* -Olyan Rómeó és Júliásba. Akkor mi lett volna? Csak a saját kibírhatatlan személyiségünknek köszönhetik, hogy nem történt meg. Lehetett volna egy másik potenciálisan jó kapcsolat is, egy sokkal jobb. Na akkor mit tettek volna? Felrúgják az egymással kötött megállapodást? Hogy lehet felnőtt fejjel ennyire felelőtlenül döntést hozni és megállapodást kötni? *Azt hiszem kicsit ingerült lettem ettől a gondolatvezetéstől, de persze ez érthető. Máskor is megesett, hogy felhergeltem magam olyanon is ami még meg sem történt csak számba vettem a lehetőségeket. Aztán úgy kellett a fejemhez kapni mert a falhoz vágtam a cipőmet. ~A kedvenc cipőm volt.~*Mit mondjak, bevallom, nem vagyok túl jó véleménnyel Michael apjáról de mentségemre legyen mondva a sajátomról sem, róla meg aztán pláne. *-Gondolom nem, de legalább békén hagyott. Én meg mit kaptam? Zsoldosokat a nyakamba, most meg egy makacs, kiállhatatlan skótot. nem is tudom melyik rosszabb. *Lopva rátekintek de nem tudom elnyomni a kuncogást. Persze a véleményem attól még igaz, Michael egy kiállhatatlan skót, de még így is kedvelhető. Néha. Amikor nem mond nekem ellent.* -Nem dehogy! Hogy gondolod? Én imádnivaló, szellemes, kedves és remek humorú nő vagyok, nem mellesleg igéző is. Én jó véleménnyel vagyok magamról, a tiédre gondoltam. *Ha már így benne vagyunk a beszélgetésben hát ne hagyjunk ki semmit, főleg ne azt ami miatt végül is itt vagyunk. Ám nem arra gondolok ami végül napvilágra kerül, de ezen a ponton még hihető volt, viszont az összes többi már annyira gonosz és ijesztő, hogy azért tartom ostobaságnak. * -Ez….ez hülyeség Michael! Ilyen nincs. Az időnyerő sem képes ilyesmire, tizenhétszer mi? Mi közöm lenne nekem egy ilyen ősi erőhöz, az életben nem csináltam semmi fontosat, hacsak az nem számít annak, hogy egyszer a Roxfortban bementem a könyvtár zárolt szekciójába és felcsaptam egy könyvet. De melyik diák nem csinál ilyet? Ha igaz lenne amit mondasz akkor lennie kellene bennem valamiféle deja vu-nek, de nincs. Egyáltalán, egyszer sem, nemhogy tizenhétszer! *Most pont olyan mint amikor felhergelem magam valami hülyeségen ami aztán be sem következik és igen, jó lenne ha a kezem ügyében lenne egy nem kedvenc cipő meg egy fal. Így csak toppantok egyet mérgesen és megindulok a barlang felé, lendületes lépteim miatt a hajam úgy ugrál akár a hullámok a viharos tengeren, a szemembe is jut amit mérgesen fújok el, de nem tágít. megrázom a fejem és a kezemmel is rásegítek. ~Hallatlan. Ekkora badarságot. Ez csak humbug, valami bűbáj egy látomásra. Valamit elronthatott mint Trelawney. ~ *Megnézném én azt, hogy valaki csak úgy megöljön úgy, hogy nem tudok ellene tenni. Olyan nincs, hogy végzet, hogy valamit nem lehet megváltoztatni, azért találták ki az időnyerőt. Tizenhétszer nem lehet tévedni, vagy rosszul csinálni valamit. az időnyerő a kulcs. Visszafordulok Michael felé és ezzel együtt meg is állok. Hacsak ott nem ragadt döbbenetében ahol hagytam, mert akkor kénytelen leszek visszakutyagolni és a lendületemet tekintve az jó nagy távolság. ha fújtató fúriaként indulok meg olyan vagyok mint viharos szél, gyorsan érek el messzire.* -Mutasd! Az időnyerődet! Hol van? Látni akarom. *Még a kezemet is felemelem és az ujjaimmal intek, hogy adja oda az eszközt. Majd meglátjuk mi lesz ha visszatekerem, vagy előre. Végül is, ha minden igaz, akkor ez ahol én vagyok nem is a valóság, csak egy alternatíva. menjünk vissza az igaz világba. *
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Ide vele azzal az időnyerővel!!!
Ha azt várja tőlem, hogy komolyabban adjam ki magamat, sajnálattal közlöm, hogy a kifejezésben is skót vagyok, nem csak a származásomat illetően. Hiába is próbálnék jobban nyitni felé, csak azt tehetem, amit eddig is, kifejezem, amit érzek, de már a csókkal is nagyon elvetettem a súlykot, mert azóta is furcsán néz rám. Vettem a lapot, meg kell maradnunk Gracie felvigyázóinak, és ez így is van jól, többről nem lehet köztünk szó, még azt mondja, hogy meg akar ismerni, ez valahogy inkább baráti alapra helyezi a kapcsolalunkat. Végtére is a fegyverszünet erről szól, képesek vagyunk-e úgy vigyázni a picire, hogy közben nem öljük egymást. A nyomozásba eredetileg nem akartam bevonni, ám Aisling ezúttal nem adott választást, kategórikusan kijelentette, hogy jönnek velem a picivel. Így ha akarnám sem tudnám tartani a távolságot, csupán magamat kell visszafognom még jobban, hogy ne akarjak szélesebben mosolyogni a kellenétél. - Dehogynem mindegy. Még ha én rád is erőltettem, az a lényeg, hogyan kezeled. Az első lépés tulajdonképpen mindegy is. – Ezzel mégiscsak bókolok neki, jó anyának tartom, aki bár roppantul szeszélyes, de őszintén ez kit izgat? Aisling egy igazi nagyszívű nő, aki ha valakit a lelkébe zár, nem is ereszti őt onnan. Ezért kérdéses, hogy rám vajon hogyan gondol? A különbözőségünk ellenére mintha vágyna arra, hogy megértsük egymást, folyamatosan faggat, akarja azt, hogy ez működjön. De csak a barátság, semmi több, legalábbis én így érzem. - Azt hiszem ezt már régen, de velünk nem közölték. Csak hátráltatták volna, ha esetleg mással készülünk frigyre lépni. Mi sem vagyunk túlzottan gazdagok, a kapcsolatok azok, amik igazán tőkét érnek. Az apám... szerinted egy Screwburry elfogadja, ha szembemennek az akaratával? – Mosolygok kesernyésen, naná, hogy óriási vita volt belőle, és amikor elindultam, akkor azt hitték, hogy Aisling után megyek, és vele térek majd haza. Az előbbit eltalálták, utóbbit végképp nem. Csak beszélni akartam vele, semmi több. Az, hogy így alakult, immár véletlen. - Ez nem így működik. Nem a te hibád, hogy nem akarsz engem, nem is ismersz. Ám azt nem hagyhattam, hogy önhibádon kívül fejvadászok kapjanak el. Hátráltató tényező? Érdektelen? Te tényleg ilyen rossz véleménnyel vagy magadról? – Csóválom a fejemet, engem aztán nem izgat, hogy veszekszik velem, de nem is hátrálok meg a konfliktus elől vele kapcsolatban. Tudom, hogy úgysem fogom tudni lenyugtatni. A kérdésére vonatkozólag viszont heves fejrázásba kezdek, és összeszorítom csinos metszésű ajkamat. - De igen. Merlin hagyatékát egy ősi gonosz őrizte. Egy olyan sosem nyugvó lélek, amely több ezer éves álmát aludta. De mi megbolygattuk. És... azóta próbállak megmenteni. Téged. Titeket. És ez mindennél fontosabb, még annál is, hogy milyen képet vágok a bolondozásodhoz. Mert bárhogyan is teszek, mindig meghalsz... – És végül elhallgatok, igen, nehéz elmondani, hogy mi is történt pontosan, mert az sem megoldás, hogy nem jövünk a barlangokig, mert a kísértet már megtalálta a módját, hogy akkor is elragadja Gracie-t és Aisliniget. Mintha hatása lenne térre és időre. – Nem csak egyszer. Tizenhétszer. – Ez talán magyarázat arra, hogy miért vagyok vele kapcsolatban olyan komor. Hiszen állandóan látom meghalni, pedig összekötném vele az életemet. És babusgatom a picit ebben a földi pokolban, amibe ragadtam, mert ki tudja, hogy mikor történik meg az, hogy már nem lesz több lehetőségem megpróbálni.
*Sosem tagadtam, hogy nem nőttem még fel az élet dolgaihoz, de azt sem, hogy nem is igazán akartam. Jó volt ez így nekem, önálló voltam és éppen készültem kialakítani a saját éetemet minden kötöttség nélkül, talán egy kicsit elhúztam a dolgot amit apám megelégelt. Nem tudhatom biztosan, de valószínűleg ez is közrejátszott a döntésében. Persze mindezek után úgy gondolom és jogosan, hogy ez az egész házasságosdi már eleve elrendeltetett, talán már a születésem idején, csak mi nem tudtunk róla. Tény és való, hogy az apámnak nem kevés kapcsolata volt Michael apjával, ám én minderről vagy nem tudtam vagy úgy gondoltam merőben üzleti jellegű és a családunknak csak ennyiben van köze hozzájuk. Az életem tervezésében nem szerepelt egyáltalán házasság sem gyerekvállalás, még halványan sem jutott eszembe, hiszen mindezt az ember csak akkor kezdi tervezgetni ha van hozzá megfelelő partner, érzelem és igény. Nekem egyik sem volt, és nem is vágytam rá még jó hosszú ideig. Általában a sors szokott beleszólni mindenki életébe, az enyémbe apám tenyerelt bele amit nem igazán értékeltem és mindez Michaelen csattant, amit minden kellemetlen perc ellenére nem sajnálok, mert így legalább megtudta miről mit gondolok. Nem voltam zsákbamacska, ami a jelen helyzetben igen nagy előny. Ezen a vonalon maradtam és nem is akartam eltérni róla. Erről az egész felelősségvállalásról és felnőtté válásról másképp gondolkodom, úgy hiszem valójában akkor válunk igazán felnőtté amikor elveszítjük a szüleinket, már nem vagyunk senki gyermeke, akkor lépünk előrébb a nagybetűs élet újabb lépcsőjén. Ám mindezt nem tudom vele megosztani mert megérint mikor játékosan meglököm a vállánál. Ismét másképp válaszol mint azt vártam volna, cseppnyi játékosság sincs a mozdulatában, inkább komoly érzelmekről árulkodik, olyanról amire még nem vágytam, mégis jólesik. Ragaszkodás és birtoklás, gyengédség és a biztonság kinyilvánítása árad ebből az érintésből és kénytelen vagyok megtorpanni. Felnézek rá és zavarba jövök a saját érzelmeimtől melyek a pillantása nyomán szabadulnak fel bennem, aminek természetesen rövid úton véget is vet. Hát így van ez, Michael mintha félne attól ami velem elérte, vagy csak nem hiszi, hogy megtörtént. Eszembe jut a csókja és van egy nagyon rövid pillanat amikor úgy érzem újra meg fog történni és elhatározom, hogy nem hagyom ki, de a varázs elillan és mi továbblépünk anélkül, hogy bármibe belebonyolódtunk volna.* -Nem mindegy, hogy magadtól teszed meg a lépést vagy valaki tovább taszigál.*Rendezem a szívverésem néhány lépés alatt és visszazökkenek a tények köz. Van néhány fehér folt amit be kell színeznünk, és túlnyomó részt az ő családjával kapcsolatos. vajon melyik családnak volt leginkább érdeke a mi házasságunk, ki profitál a legtöbbet? valószínűleg az én apám mert ő küldött utánam zsoldosokat, míg Michael apjának hírét sem hallottuk vagy csupán ő nem mondott el mindent. Úgy érzem jelenleg ő van előnyben velem szemben. * -Szerinted ezt mostanában döntöttél el vagy már közvetlenül a születésem után? Elgondolkodtál már azon, hogy miért is lenne előnyös a mi házasságunk? Valószínűleg az én családomnak fontosabb, hiszen utánad nem küldtek elfogó osztagot. A te apád mit szólt amikor közölted vele, hogy nem kérsz a nagy családegyesítésből? Simán belement? *Legalább van amiben egyetértünk. Elgondolkodva mosolygok vissza rá, de láthatóan tele vagyok kérdésekkel, melyekre más híján tőle várom a választ. Egyre jobban érzem azt, hogy túl keveset tudok és ez bizonytalanná tesz vele szemben, nem azért érzem magam kislánynak mellette magam mert idősebb nálam, sokkal inkább az a nehezen megszerzett tapasztalat alacsonyít le ami belőle árad. S mindez csak növekszik mikor kijelenti, hogy miért is vitt magával akkor. egy hosszú pillanatra torkomra forrnak a szavak és átértékelődnek, egészen mást kérdezek mint amit terveztem. Persze tapasztaltabb varázsló mint én, sokkal többet tud a mágiáról, volt ideje átlátni és megtanulni, a kutatásai minden bizonnyal erre is kiterjedtek a Merlin-i vérvonal mellett, ám mindennek semmi köze ahhoz, hogy ismeretlenül is engem akart védeni. Mitől? Meg kell állnom és mikor ő is megtorpan elé állok és felnézek rá, muszáj látnom a szemeit, a vonásait. A tanácstalanság ráncokat gyűr a homlokomra.* -Ki akart bántani akitől meg akartál védeni? Miért? Hagyhattad volna annyiban is a dolgot, végül is nem ismertél, semmi közös nem volt hozzám. Érdektelen voltam a számodra és mindenképpen hátráltató tényező. Szükségét érezted, hogy egy ír lányt felbosszants? Mindenképpen pokolra akartál jutni?*Meg kell értenie, hogy velem nem beszélhet rébuszokban, nekem azonnal kell mindenre a válasz, nincs kedvem kerülgetni a kását míg kihűl, forrón szeretem, akkor is ha megégeti a számat. Utálom a kötelező köröket és türelmetlen vagyok, idegbajt kapok attól ha mindent foggal-körömmel kell kihámoznom a száznyi réteg alá bujtatott tényekből. Mivel én álltam meg előbb, semmi szükség sincs arra, hogy ő tegye meg, így maradunk míg mindent nem tisztáztunk, elvégre kedélyes séta közben nem lehet komoly dolgokat megbeszélni, nekem pedig most ez fontosabb mint a közeli barlang. A mágia elkerülése is egy olyan tény amit nem tudok figyelmen kívül hagyni, mivel alapvetően ez jellemzi és irányítja az életünket, nem lehet csak úgy eldobni, én ráadásul odavagyok érte, főleg azóta értékelem, hogy eltöltöttem egy kis időt a muglik között. Volt vagy három nap, elég is volt. Igaz, hogy azt terveztem a mugli világban rejtőzöm el, de nem szándékoztam azzal együtt a mágiahasználatról is lemondani, csak ügyesen kell csinálni.* -Milyen sötét dolgot? Voldemortnál nem volt soha semmi komorabb és sötétebb. Az időnyerő is éppen elég komoly…és te most…tényleg azt mondtad amit hallottam? Vissza akarsz menni az időben velem és Gracie-vel? Megváltoztatnád a jelent? Akkor hogyan történt? *Barlang ide, barlang oda, ez most tényleg leköt egy időre, tapodtat sem mozdulok míg mindenre választ nem kapok, elvégre én is benne vagyok nyakig és össze vagyunk kötve, tehát jó ha tudom mi vár ránk. Ahogy nézem őt és az eddigi válaszai sorra újra felbukkannak az elmémben, valami pukkan bennem és minden a helyére kerül, csak akkor nyílik el igazán a szám és kerekednek el a szemeim. A felismerés lángja magasra csap bennem.* -Te már….te már egyszer megcsináltad és én is ott voltam. Mivel nem emlékszem ilyesmire, nem találkoztunk közvetlenül, de te már ismersz engem. Michael Screwburry! Itt és most mondj el mindent! Egy centit sem mozdulok! *Összehúzott szemöldökkel ráncolom tovább a homlokomat, kicsit dühös vagyok de ez már ismerős neki, ez is. Még a lábammal is toppantok, hogy elhatározásomnak nagyobb nyomatékot adjak. *
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Sosem várnám el egy nőtől, hogy mindenképpen azt tegye, amit én mondok. Eleve a munkám is tanácsadó, auroroknak, felfedezőknek adok stratégiai ötleteket, varázslat kifejlesztési ötleteket, amit aztán vagy megfogadnak, így Aislingnak sem szándékoztam parancsolgatni. Szerettem volna, ha tudja, hogy nem erőltetek rá semmit, legyen meg mindkettőnknek a saját élete, ám menekülni vágyott, még tőlem is, onnantól nem volt megállás, ami a veszekedéseket illeti. Teljesen más világ vagyunk, legalábbis ezt gondoltam elsőre, ám ahogyan egyre több időt töltünk egymás társaságában, kezdek ráébredni, hogy csupán a kifejezésmódunk különbözik, az értékeink nagyon nem. Szeretünk a saját elveink alapján élni, nagy az igazságérzetünk, és még sorolhatnám. A fegyverszünet, amit felállítottam magunknak, talán nem is szünet, sokkal inkább kinyilatkoztatása annak, hogy hasznos ez a szövetség. Csak tudni kell olykor nagyot nyelni, s nem keserédesen visszaszólni. A széles mosolyt visszafogottan viszonzom, hogy tudja, képes vagyok én kimutatni, amit gondolok, csak összességében nem szoktam hozzá, hogy bárk is elvárná, hogy mindenen vigyorogjak. - Valójában minden kötöttséggel jár, addig talán nem is nő fel az ember úgy igazán, amíg nincsenek utódai. Addig senki másért nem felelős, lehet akár nyolcvan éves is. Te máris előreléptél ebből a szempontból, ami dícsértes. – Ahogyan hozzám zörgölőzik, átfogom az arcát, hogy ujjaim elérjét a tarkóját, és gyengéd határozottsággal simogatom meg hátul a haját. Csupán egy kézzel teszem, valamiért a másikat úgy tartom, hogy ha a gyerekkel bármit tennem kéne, vagy a pálcámra legyen szabad mozgásterem. Tudom, hogy van köztünk valami furcsa vibrálás, amivel nem túlzottan tudunk mit kezdeni, olykor egy helyben toporgunk, amelynek sokszor az én vagyok döntésképtelen. Ezúttal sem lépek tovább, pár pillantnyi érintkezést követően elengedem, hogy tovább lépdeljünk a barlangok felé. - Az enyém is akarta, csak én nem mentem bele. Az mindegy, hogy mit mondok otthon, a saját utamat fogom járni. Vélhetően most látták elérkezettnek az időt, hogy egyesítsék a két családot. Akár akarjuk, akár nem. – Pillantok oldalra hamiskásan, egyértelmű, hogy ebben is egyetértünk. Ugyan mindketten nemesek vagyunk, mégis máshogyan közelítjük meg azt a kifejezésmódot, amit más sokszor gondolkoztam. – Cseppet sem meggondolatlanul Aisling. Ismerem a térmágia mibenlétét, egy percig sem voltál veszélyben. Pont hogy azért vittelek magammal hogy megvédjelek. Inkább én bosszantalak, mint hogy más bántson. Szükségszerű lépés volt, de ne hidd, hogy gyakran élek vele. – ingatom a fejemet, és egy halovány mosolyt kap ismét, a visszafogottságomat nem válaszolhatom meg ilyen könnyedén, ahhoz még nem ismerjük egymást túl jól, még ha az is a terve, hogy ez változzon. Ellenben a távolban feltűnnek a barlangok, ahova igyekszünk, így remélem, hogy ez kicsit eltereli a gondolatait a témáról, amit most még nem tudok megválaszolni. Végül mégiscsak megállítom őt, a vállánál fogva, és magam felé fordítom. – Azért, mert ezt már csináltuk egyszer. Valami komor, sötét dolgot szabadítottunk el, aminek nem lett jó vége. Ám lehetőségem van még egyszer újraélni egy időnyerőnél is komolyabb varázslattal, és most nagyon kell figyelnem, hogy ne úgy történjen minden, ahogyan akkor. – Ez talán válasz arra is, miért tudtam olyan könnyedén hoppanálni vele, hiszen egyszer már sikerült, nem is azzal volt a gond. Meg hogy sokszor csupán megmosolygom őt, hiszen már ismerem, és előfordul, hogy tudom, hogy mit fog mondani. Viszont a komorságom oka ennél sokkal mélyebbről fakad. Még nem értheti az indokát.
*Nos, együtt fogjuk tanulni milyen mással élni, mert nekem is új ez a fajta kapcsolat és egyáltalán nem terveztem mostanában, hogy felkészült legyek. Végül is a sors kegyes volt hozzám mert nem egy bányarémet rendelt mellém, hanem egy ízig-vérig pasit akin jó érzés elgyönyörködni. Az összes problémámat az apám okozta azzal, hogy megmondta; "Márpedig az övé leszel." Az is felbosszantott, hogy megláttam Michaelt, mert azt hittem vissza akar vinni, de én voltam a hibás még ha akaratlanul is azért, mert nem derült ki időben mi a szándéka. Ugyanis le akartam lépni, ő pedig utánam jött és igazából elrabolt azzal, hogy a semmi közepére hoppanált velem. Szó se róla viharosan indult a kapcsolatunk, és így is maradt volna ha nem találunk rá a kislányra. Elváltak volna az útjaink, ő is járta volna a magáét én pedig menekültem volna apám zsoldosai elől. Most nyertem egy kis időt és talán néhány hónapig nyugodtan élhetek, az elég lesz arra, hogy megtervezzem a későbbi életemet, akár michael és Gracie nélkül, akár velük. Legalább fel tudok készülni, sok lehetőség van előttem és időm is van mindegyikre, addig pedig megkaptam a hőn áhított kalandot. Az ismerkedésre nagy hangsúlyt kell fektetnünk ha már elhatároztuk magunkat, én még Grace-nek is megígértem, másrészt érdekel Michael, főleg azóta érzek erős késztetést arra, hogy egészen és mélyrehatóan megismerjem, mióta nyugalom van kettőnk között. Mióta tudom, hogy nem akar tőlem semmit igazán, mégis kedvel és igen....ahogy a kislánnyal foglalkozik csodálom őt érte. Végül is ez az egész olyan lehet neki mint a nem kívánt házasság rabigája mégis fel tudott emelkedni rajta. Eddig is tudta, hogy nem vagyok egyszerű eset a természetem gyökeresen elüt az övétől, de ezt el is mondom neki feketén-fehéren. A válasza meglep, nem az a kijelentés, hogy majd megpróbál felülkerekedni a piszkálódásaimon és nem is az amit az érzelmekről és a tennivalókról mond, hanem amit utána. Megemelt szemöldökkel nézek rá, még az ajkaim is elnyílnek, aztán elégedett mosolyra húzom őket. Persze az ördögi énem, a piszkálódós most is felteszi a kérdést, hogy vajon csak nem sajnálja, vagy örül neki? A kérdésén el kell gondolkodnom, az igazság az, hogy Grace-nek sem tudtam őszintén és pontosan kifejteni, hogy mit érzek ezzel a kényszerű kötődéssel kapcsolatban. Az biztos, hogy egyelőre maradnom kell, de nem tudom, hogy ha lenne lehetőségem arra, hogy megtörjem a minket összekötő bűbájt, akkor megtenném-e. * -Te is tudod Michael, ha akarnék sem tudnék elmenni, de jelenleg még nem tudom mit gondoljak vagy érezzek, de ehhez közvetlenül nincs közöd. Valójában veled soha nem is volt gondom, a kötöttség az amitől kiráz a hideg és a gyereknevelés mert nem tartom magam felkészültnek rá. Egyébként....amióta fegyverszünetet kötöttünk én is kedvellek. egészen jó fej vagy amikor nem akarod megmondani mit csináljak. *Finoman nekimegyek és a vállammal megtaszítom az övét, figyelve arra, hogy Gracie ne ébredjen fel. Amit mondtam azért nem teljes mértékben van úgy, igazából egyre jobban érzem magam vele, és minden nappal többet felejtem rajta a figyelmemet, a csókjára gondolok és arra, hogy meg kellene ismételni és nem csak egyszer. Máskor meg gyűlölni tudnám, de aztán rájövök, hogy ez is egyfajta érzelem és egyszerre bosszant és mulattat a helyzet. A fejemet rázom az aggodalmára, Grace-ben megbízom, ő soha nem árulna el, nem mellesleg az pámat is értesítettem arról, hol vagyok és kivel, s mivel a hazaszállításom és Michael-hez való hozzáadásom egy időre okafogyottá vált, tudom, hogy nem akarnak a nyomomra akadni. amit a családjáról mond és magáról és a viszonyukról egy kicsit meglep, persze Michael felnőtt, önálló férfi az nem különleges, hogy a saját útját járja, végül is én is erre az útra akartam lépni közvetlenül azelőtt, hogy összetalálkoztunk volna némi gőzölgő kávé felett. Ám Michael a Gracie-vel való foglakozása és felelősségvállalása miatt család centrikusnak tűnik, mégis ennek ellentmond a családjával való semmilyen kapcsolata. * -Ha így van, miért szóltak bele az életedbe? Ez a kényszerházasság kétoldalú, nem csak az én apám akarta hanem a tiéd is. Nekem elég furcsa, hogy ha eddig hagyták, hogy a saját utadat járjad, akkor most hirtelen mi történt, hogy meggondolták magukat. *Éreztem a finom hezitálást mielőtt válaszolt volna, ezek szerint nem szívesen beszél magáról, gondolom nem bízik bennem, a nagy megismerés nem fog egy perc alatt lezajlani. A zárkózottsága nagyobb mint gondoltam, alapjában véve csendes természet, úgy tűnik csak én hoztam ki belőle a vadat. Erre a gondolatra elmosolyodom, másokra is hatással szoktam lenni, de azért egy kicsit megismerve Michaelt, vele szemben ez hízelgő. * -Mégis hoppanáltál meggondolatlanul. *Arra az esetre gondolok amikor már egyértelmű volt, hogy egymáshoz vagyunk kötve ő mégis eltűnt, magával rántva. *-Nos, én viszont imádom a mágiát és használni sem vagyok rest. Szóval ezen a problémán is át kell esnünk. És ezért vagy ilyen komor? Pedig jól áll ha mosolyogsz. *Na, most megcsókolnám. Kellene egy alkalom amikor nem gyalogolunk és legalább egy percet egymásra szánunk. Na jó, elég fél perc is.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Reszkess Merlin!
- Szó se róla, nekem is újszerű, hogy valaki más is az életem része. Nem tudom hogyan kell ezt kezelni, még tanulom. – Ismerem be sötét félmosollyal. Aisling és én annyira világ vagyunk, ám kezd oldódni a feszültség, ahogyan elfogadja lassan, hogy én nem tudok olyan szenvedéllyel égni, ahogyan ő teszi. Igaz, én is kész vagyok meglátni, hogy ha együtt akarunk működni, nyomozni, és nem utolsó sorban Gracie felügyeletén osztozni, szükség lesz arra, hogy elfogadjuk egymás rigolyáit. Tudom, hogy egyikünk sem egy egyszerű eset, főleg én, hiszen ő próbálta kifejezni a gondolatait, míg én többségében magamba fordulok, mégis úgy gondolom, hogy nem lehetetlen az ügy. Mint ahogyan sejtelmem sincsen róla, hogy az unokatestvérével levelezget. Ha tudnám bizony alaposan felvonnám a szemöldökömet, nem akarom ugyanis, hogy ránk törjenek, ismét családi konfrontáció legyen. Az már más kérdés, hogy semmi értelme nem lenne, hiszen pont hogy együtt vagyunk, amit a két család akart, igaz, nem éppen úgy, hiszen szó sincsen egyesülésről. Még annak a csóknak sem volt értelme, hiszen Aisling úgy vélte, hogy játszom az érzelmeivel. - Nem tudom. Majd igyekszem lenyelni a piszkálásaidat. Hogy miért? Úgy gondolom, hogy az érzelmek elvonják a figyelmet a tennivalóktól, igaz... nem sajnálom azt, hogy megismertelek. Te hogy fogod kibírni velem? Mellettem? Csak a kicsi miatt vagy itt? – Kérdezem fürkésző pillantással, végtére is a vöröske izgalmas utitárs, azt biztosan kizárhatja, hogy unatkozni fogunk. Vagy így, vagy úgy, de valami történni fog. A mosolya ezúttal belőlem is válaszmosolyt vállt ki, a gyerkőc pedig már pár percnyi zötykölődés alatt elszunnyadt a hátamon. - Ah.. s nem gondolod, hogy így a nyomodra akadhatnak? Nem tudom milyen családi titokra gondolsz. A családommal alig tartom a kapcsolatot. A saját utamat járom. – Ingatom a fejemet, valahogy nem akarózdik egy ilyen direkt kérdésbe beleállnom, miért mesélnék csak úgy a múltamról. Először töltsünk el együtt némi időt, szolgáljunk rá a másik bizalmára. Természetesen lesz mit tudni, ám csak szép sorjában. - Nos tudnod kell, hogy amikor csak lehet, mellőzöm a varázslat használatát, Ugyanis sokan nem hisznek benne, ám én biztos vagyok, a természet erőit felelőtlenség megzavarni. A mágiát nem lehet csak úgy kontrollálni, beláthatatlan körülményei lehetnek, ha elszabadul..
*Az a pici mosoly, komolyan szélesebbre is húzhatná a száját, hogy még jobban induljon a napom, de ne legyek telhetetlen igaz? Legyen elég annyi, hogy egyáltalán képes derülni a polgárpukkasztásomon. Szóval kedvel, és ezt azóta sem írta felül más kijelentéssel, így az első van érvényben. Amióta tűzszünetet kötöttünk egész jól elvagyunk, bár jobbára úgy élünk mint két szobatárs a Roxfortban, kivéve ha Gracie nem alszik. Ő köt össze minket és nem csak a bűbáj miatt. Már nem. Egymás kezéből vesszük ki és úgy tűnik ő ezt nem bánja, az ártatlansága, a szépsége mindkettőnkre hat, megszelídített minket és nem bántjuk egymást. Igazság szerint mellette nem jut időnk az eredeti problémánkon merengeni és nem húzzuk fel magunkat rajta. Más lett fontos. Ezért lep meg amiért minderre rákérdez, hogy megint előveszi a szökésemet és, hogy egyáltalán érdekli mi lett volna velem. * -Igen, kaland ez is, de nem tudom jobb-e. Úgy értem sosem tudom meg milyen lett volna ha....*Lehet, hogy a sors tudta és megszánt és ezért alakult minden így, talán valami rossz várt volna rám, fogjuk rá erre. Meg akar ismerni, ez jó jel, akkor valamit mégis jól csináltam, Grace most büszke lenne rám, amennyit panaszkodtam neki. Erre elmosolygom magam, nem mintha már nem nevettem volna eddig is, Gracie kacagása jobb mint madame Pomfrey gyógyitalai, de még sem vigyoroghatok egyfolytában. Feltűnt, hogy Michael csupán arra kérdezett rá, hogy hova mentem volna ha sikerül megszöknöm előle is, de azt nem, hogy miért tettem mindezt. Jó persze meséltem neki a kielégíthetetlen szabadságvágyamról, de a megismeréshez ennyi nem elég. Grace-el már beszéltünk arról, hogy Michaek mennyire zárkózott és az utóbbi időben volt alkalmam erről meggyőződni, és megígértem a jó kuzinnak, hogy valahogy kiszedem Michaelből ennek a miértjét. Itt az alkalom, ha már magunkról beszélünk és a másikról kérdezünk, egyébként meg, én is kíváncsi vagyok rá. Nagyon úgy tűnik, hogy huzamosabb ideig együtt leszünk kénytelenek élni, nem ártana felkészülnöm néhány dologra, hogy ne érjen meglepetésként. A babucit Michael lépteinek ritmusa elringatta, én is láttam és picit közelebb húzódom Michaelhez, hogy halljam a halkabbra fogott hangját.Örülök, hogy az elrendezett házasságban ő sem hisz, ám minden amit utána mond elszomorít valamiért és most ugrik csak be amit ez imént mondott.* -Miért gondolod úgy, hogy nem vagy alkalmas a kapcsolatokra? És miért élsz a múltban? A zárkózottságodra gondolsz? Nem szeretsz megnyílni senkinek, de ez nem jó, és most már nem tudsz visszavonulni. Össze vagy zárva egy energikus és szószátyár boszorkánnyal aki kíváncsi mindenre és állandóan piszkál, kalandvágyó és egyáltalán nem érdekli a jövő. Hogy fogod kibírni mellettem? *Mindezek után tényleg katasztrófa lett volna kettőnk házassága, de végül is pont belecsöppentünk, csak papírunk és fogadalmunk nincs, viszont egyből szülők lettünk. Ha jól belegondolok ebbe az egészbe, egy egészen jó kis komédia van kialakulóban. Ahogy magam jellemzem talán ijesztő de szerintem mókás az egész helyzet és a sors fintora soha nem volt ekkora mint velünk szemben. Halkan kuncogok, az élet a legnagyobb tanítómester. * -Meséltem rólad az unokahúgomnak. Azt mondta érdemes lenne megismernem téged jobban. Mesélj magadról, milyen nagy családi titok és tragédia áll a komorságod hátterében? *Tudom, hogy ezzel a kérdéssel valamibe bele fogok trafálni, de végül is, erről szól a házasság, nem? Együtt kell élnünk egymással és a másik titkaival, fájdalmaival és örömével. Jóban és rosszban, betegségben....blablabla. *
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Reszkess Merlin!
Visszafogott mosollyal felelek a vigyorára, ha neki az okoz örömöt, hogy másoknak az idegeit nyúzza, legyen, én már kezdem megszokni. Végtére is megmondtam neki, hogy kedvelem, ez a különbözőségünk okán is elképzelhető. Nem fogok rászólni, hogy vegye le, mert még félreérti, másrészt igenis megadom neki a szabad akarat lehetőségét, legalább ebben, hiszen ha egymáshoz vagyunk láncolva, igen nehéz dolgunk van, ha önállósodni akarunk, ezért aztán a saját életének bizonyos szegleteit nem illik csak úgy elvenni. Végtére is ha belegondolok, jól érzem magam a fiatal nővel, aki majdnem a feleségem lett, és kezdünk feloldódni egymás felé. Amit kért, hogy tartunk fegyverszünetet, tartósnak bizonyul, végsősoron lehet, hogy Gracie jelenléte mindkettőnk indulatait alaposan elrakja egy hátsó, zárt fiókban, és bár a csókot azóta nem emlegettük, olykor bizony észreveszem, hogy rajtamfelejti a tekintetét. Még engem vádolt azzal, hogy játszom vele, holott kemény érzelemkinyilvánításom őszinte volt, de mintha nem is kért volna belőle. Így vállat rántottam, nekem végtére is oly mindegy. Most mégis őt nézem, azaz őket, kettőjüket, ahogyan együtt kacagnak, Aisling megpuszilja a kicsit. - Kaland. Helyette egy másikba csöppentél, nemigaz? Hogy miért? Talán mert meg akartam ismerni a nőt, ha csak a felszínt kapargatva is, akit nekem szántak. Én akartam megmondani neked, hogy alkalmatlan vagyok a kapcsolatokra, és menj nyugodtan, én is ezt teszem. – Foglalom össze a válaszomat így elsőre, nem gondoltam volna, hogy vissza fog kérdezni, holott sokkal inkább érdekelne az, hogy vele mi lett volna. Észre sem veszem, hogy miközben kaptatunk fel a domboldalon, a pici a hátamon el is szunnyad a zötykölődéstől, de mégis, öntudatlanul is halkabbra veszem a szavaimat, így közelebb sodródva a lányhoz. - Nem hibáztattalak. Eleve elrendelni valamit... elavult, ósdi mentalitásra vall. Mondjuk pont én beszélek, aki a múltban él. Tulajdonképpen is is szántam magamnak semmilyen jövőt. Számomra is megoldás volt a visszavonulás. – Pillantásom kiváncsi, valahogy érdekelne még, hogyan képzelte volna a jövőjét nélkülem. Most már egymás életének részei vagyunk, akár akarjuk, akár nem. Részemről úgysem tudnám e pillanatban eldönteni, de a hevesvérű ír lány mindig meg tud lepni.
*Széles és elégedett vigyorral nyugtázom, hogy észrevette a pólómat, kiváltképp a feliratot rajta és értékelem, hogy nem szólt semmit miatta. Úgy is tudja, hogy felesleges. Nekem az egész örömöt okoz, jól érzem magam tőle ha polgár pukkaszthatok és itt van bőven alkalmam rá, hiszen egetlen írként a skótok között kész túlélő programon vettem eddig részt. Az első pár nap után már élveztem, megtaláltam a szépségét és további ötleteket meríthettem a későbbiekre. Michael jelenlétének és személyének köszönhetem, hogy nem szerveztek boszorkányüldözést a faluban olyan régi ellentétek miatt melyekről már csak koromnál fogva sem tehetek, de hát az emberek már csak ilyenek. Engem viszont szórakoztatott a dolog, hogy minden nap tüntetően végigmentem a falu egyetlen kis utcáján és begyűjtöttem a szigorú ám visszafogott pillantásokat, hogy hallhattam a hátam mögötti morgolódásokat, főleg akkor amikor arról beszéltek, hogy az előző éjszaka az összes birka kiszabadult a karámokból. Pedig ők milyen jól bezárták. Michael persze gyanította, hogy én voltam de nem szólt semmit, csak kíváncsian nézett rám egész nap ami megint csak mulattatott. nem tudom, hogy a flu népe és nézetei miatt jöttünk ilyen jól össze vagy amúgy is egymáshoz csiszolódtunk volna, persze a lehetőségeinkhez és a mentalitásunkhoz mérten. Engem az érdekel, hogy távol innen, tényleg csak kettesben, vagyis hármasban hogyan alakul majd kettőnk között a dolog, hogy egyáltalán van-e dolog. Grace kérésének megfelelően visszafogtam magam és az utóbbi időben próbáltam kedves lenni, még vacsorát is készítettem, persze a leves főzéssel nem próbálkoztam meg, de hozattam a manóval és én terítettem meg. Az is valami. Kalandra vágytam, hát most megkaptam, végtére is Gracie is egy kaland, őt nevelni, róla gondoskodni az, Michael is egy kaland hiszen eléggé magának való és gyakran morcos vagy csak komor a hangulata, ezt még nem sikerült kitalálnom, mert morcosságra adtam elég indokot. Elhatározt6am, hogy az utazásunk alatt megpróbálom ezt a fajta tulajdonságomat háttérbe szorítani és talán rájövök miért spórol mindig a mosolygással. Pedig…..eszméletlenül jól áll neki. Amikor Gracie felnevet, megfogom a kezét és megpuszilom, jó hangosan és hosszan cuppantva amivel újabb nevetést csalok ki az édes kis torkocskából. Michael kérdése váratlanul ér, nem gondoltam, hogy kíváncsi rá, másrészt pedig olyan sok idő telt már el azóta, hogy ez utoljára szóba került, hogy már nem számítottam rá. Elindulok mellette, pár lépésnyi időt hagyok magamnak a gondolkodásra, elvégre nem volt semmilyen célom, tervem is félkész.* -Nem volt célom, még nem találtam ki, de egy ideig a muglik között éltem volna az biztos. Gondoltam kibérelek egy házat valahol és aztán, ahogy esik úgy puffan. Tudod a kalandnak ez a lényege. Miért érdekelt akkor és miért érdekel még most is? *Őszinte voltam, tényleg ennyire futotta tőlem abban a helyzetben amikor Michaellel találkoztam, azóta pedig nem kellett tovább gondolnom a dolgot, az viszont kíváncsivá tesz amiért ő kíváncsi. A kérdésemben cseppnyi gúny sincsen, semmi rosszindulat, egyszerű érdeklődés mint amilyen az övé volt. Viszont ha már így érdeklődünk egymásról, nekem is van kérdésem, én viszont nem kérek rá engedélyt, ebben is különbözünk egymástól.* -Te miért akartál velem beszélni ha már úgy is tudtad, hogy megszöktem előled és a kötelezettségem elől? Biztosan megvolt rólam a véleményed, mégis rendezni akartad. Miért? Ez azóta érdekel amióta megismertelek. *Nem azóta, hanem csak akkor, viszont nem kaptam rá választ. Megjegyzésének elismétlése csupán játék, mosolygok is mellé, nem akarom, hogy elszokjon a stílusomtól.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Reszkess Merlin!
Nem kérdezek rá, hogy a baglyot miért hozzuk magunkkal, tudtommal nem akarja tartani senkivel a kapcsolatot. Sokkal inkább az motoszkál a fejemben, hogy Grace korát alaposan elnézhettük. Ami nem csoda, hiszen egyikünknek sem vannak oklevei gyereknevelésről. Én pár hetesnek saccoltam, de úgy tűnik, hogy csak nagyon mini baba volt, mert mostanság rohamléptekkel fejlődik. Nem tudom, hogy Aisling feladta már a terveit, hogy mégiscsak lelép, mert ahogyan bánik a kicsivel, minden szenvedélyes morgása ellenére is van benne valami csoda. Állandóan rajtuk felejtem a tekintemet, és nem kapom el, ha véletlenül felnézne a pelenkázásból. Munkamegosztás van kőkeményen, én ha lehet, jobban akartam a picit, mint ő, még ha nem is a sajátunk, így gyakorta pakolásszuk még mindig, össze azért nem veszünk rajta, de nem kell attól félnie, hogy rá hagynék mindent. Ha éjjel felsír a kicsi, nem tudok olyan álmos lenni, hogy ne pattanjak máris, hiszen nappal azért a női kézre jobban szüksége van a mi csöppségünknek, én azonban igyekszem minél inkább szoktatni őt a gondolathoz, hogy neki két anyuja van, hiszen nem szoptatjuk, hanem másféle tejet kap. Kétlem ugyanis, hogy Aislingnak a hirtelen támadt anyaságtól megbolondulnának a hormonjai, noha az állatoknál már láttam ilyesmit, jobb az így. Mivel én már felcihelődtem, magától értetődő hogy nem segítem fel rá a kabátját, máskor viszont megtenném. Tudom, hogy sokszor cinikusnak lát, keménynek, így nem is ábrándítom ki ebből, csupán érdeklődő pillantást vetek a pólójára. Szokás szerint polgárpukkasztó, mint mindig, nagyszerű. Szótlanul fogom végighallgatni a beszólásokat, amiket majd kap a falu utcáján haladva. Áh, nem tartok ettől, a személyem iránti tiszteletből megússza. A mosolyát ellenben mégis viszonzom, igaz, kissé haloványan, a saját stílusomban, az okát nem értem. - Kérdezhetek Aisling? Mi lett volna a cél, ahova szöksz? Ez azóta érdekel, amióta megismertelek. – Simogatom meg a baba tojásdad buksiját, hátranyúlva, vigyorgós gügyögés a válasz. Betesszük az ajtót, és megindulunk fel a kaptatón, a házak vége felé vesszük az irányt, hogy nekivágjunk az útnak a barlangokig.
*Hogyan zabolázz meg egy szeszélyes asszonyt? Nos erre a kérdésre azt hiszem remek választ adtam Michaelnek. Végy egy tündéri, mosolygós babát, lazább, lehetőség szerint az aktuális divat szerint készült ruhát, és néha elgondolkodóan tekints rá csodálatod tárgyára. Persze egy megkötő bűbáj sem hátrány de a feloldására való törekvés újabb pont. Azt nem mondom, hogy feladtam önmagam és az álmaimat, és már csak kakás pelenkák között tudom magam elképzelni, és azt sem, hogy halálosan beleszerettem Michaelba, de hajlandó voltam kompromisszumot kötni. Végül is átvizsgáltam a helyzetemet és a terveimet, melyek azelőttről valók voltak, hogy apám bejelentette volna a házasságunkat és arra a megállapításra jutottam, hogy minden ellenérzésem mellett a lehető legjobban alakulnak a dolgok. Végül is nem csináltam volna otthon semmit, éppen egy még meg nem tervezett kaland előtt ejtőztem unatkozva és azon agyaltam mit kezdjek az életemmel. Most egy időre megoldódtak a problémáim. Igaz, hogy nem egy gyerekkel és egy gyakran morc pasival képzeltem volna el a közeli jövőmet, de lehetett volna rosszabb is. Szóval a kaland már megvan hiszen Merlin után kutatunk és egy nagyon erős és furfangosan bonyolult bűbáj után, a gyerek fóbiámon pedig Gracie dolgozik rendesen, mert imádnivaló. Nem tudok betelni vele, mintha csak érezné, hogy engem meg kell puhítania ahhoz, hogy maradhasson, hogy biztonságban legyen. Rám mindig mosolyog és velem gurgulázik és minden mókás dolog nekem jut, Michael viszont remekül meg tudja nyugtatni ha valami baja van. Ha fáj valamije vagy fázik vagy éhes vagy épp csak valami miatt nem tud elaludni. Egyik ámulatból a másikba esem ahogy nézem őt mikor Gracie a kezében van, annyira jó apa. Türelmes és nyugodt amilyen én sosem leszek. Néha, mint most is, megérzem, hogy néz mielőtt még megszólítana, de nem is kell hozzám szólnia, gyakran azon kapom magam, hogy őt nézem elbambulva. Valószínűleg az egész úgy kezdődik hogy rávetül a pillantásom, elkezdem nézn i aztán elgondolkodom azon milyen lenne Michaellel ha….és amikor a sokadik „ha”-nál járok, megérzem, hogy ő is engem néz. Éppen Grace baglyát tessékelem be egy kalitkába, hogy magunkkal vigyük, aztán majd ha letáboroztunk és tudom mikor szabadulhatok el egy kis rokontalálkozóra, elküldök egy levelet a kuzinnak ő meg visszaír, hogy hova menjek. Már megbeszéltem Michaellel, együtt hoppanálunk és míg én Grace-szel dumcsizok körülnéz a városban vagy faluban, ahova éppen megyünk. nem örült neki, egy gonddal több, de v égül meggyőztem és nála is működik a szépennézés. Amit persze nem használok ki. * -Máris, csak felkapom a kabátom. *Igyekszem és izgulok. Nem mindegy, hogy Gracie hogy bírja az utat, mennyire tetszik neki Michael hátán utazni. Úgy rögzítettem, hogy ne a hátát kelljen néznie, hanem a tájat amint épp távolodunk tőle és ha egy lépéssel lemaradok akkor engem is lát és még beszélgetni is tudunk, persze eléggé egyoldalúan. Így talán nem fog unatkozni. Már csak a kabátom hiányzik, a saját kabátom amit sikerült a manónak kimentenie a Foltozott Üstből. Egészen más a komfortérzetem a saját gönceimben mint a nagyanyáméiban. Kényelmesebb is, a manó csak a szoknyát ismerte ha rólam volt szó, amikor egyszer megpróbáltam Michaelnek kérni nadrágot, az persze nem volt rám jó. Hülye egy házimanó. Szóval most már a saját nadrágom van rajtam, legalul a "Csókolj meg ír vagyok!” feliratú pólóm rajta egy rojtos pulóver. A hajam akár a szénaboglya, göndör és zabolázatlan de én így szeretem, különben sem nagy kunszt a pálcámmal kifésülni. Végre készen vagyok, fogom a kalitkát, bezárom a ház ajtaját magam mögött és veszek egy nagy levegőt. A jókedvem az arcomra van írva, talán Michael nem is látott még ilyen szélesen mosolyogni, most megajándékozom vele.* -Kész vagyok. Kalandra fel! Reszkess Merlin!
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Reszkess Merlin!
