2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "You can cross the line"
Főkarakter: Draco Malfoy Teljes név: Blaine Mitchell Születési hely és dátum: 1968.05.10. Csoport: Mardekár Patrónus: Denevér Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 10. évfolyam (medimágus) Képesség: Harapott vámpír Kiemelkedő tudás: Sötét varázslatok kivédése - Kiemelkedő Rúnaismeret - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Sötét alaknak tűnő, ám mégis a barátaiért élő srác vagyok. Olyan, akiről mindenki azt feltételezné, hogy veszélyes, éppen ezért sokszor már nem is magyarázkodok, csak elfogadom, hogy milyen sokan utálnak. Holott a saját körömben igenis sokan hallgatnak rám, amolyan leendő vezetőnek tartanak, aki ha kicsit moccanna, akkor bőven át tudná venni a hatalmat a természetfeletti körében. Mégis, nem vágyom most még ilyen hatalomra, hiszen nem vagyok született vérfarkas, és nem is akarok másokat bántani. Hiszek abban, hogy nem csak az a módszer, hogy megmentsünk másokat, hogy átváltoztatjuk őket valami mássá. Egykor ez az apám s a felmenői módszere volt, hogy aki nem született vámpírnak, s nem is örökli a gént, azt át lehet változtatni, hogy ha úgy alakul, így velem is ez történt, még ha akkor nem is értettem még kisgyerekként mindezt. Ez az elit kör, amibe bele születettem, egyszerre volt irigyelt, s üldözött társaság.
Megjelenés
Sötét haj, és sötét szem. Alapvetően kaukázusi felmenőkkel rendelkezem, halovány a bőröm, európai a kinézetem. Aranyvérű család révén a ruházatom mindig díszes, rendezett, legtöbbször a sötétet hordom, mert elegáns, és bárhova fel lehet venni. Magas vagyok, szinte óriás, vállam széles, alkatom sokatmondóan kidolgozott. Ehhez párosul még az a metsző, szigorú tekintet, amely az alkatommal együtt olyan tekintélyt ad, amelytől tényleg azt érezheti a környezetem, hogy érdemes rám odafigyelni, már csak azért is, hogy ne legyen következménye. Nem vagyok szívbajos, pokollá tudom tenni bárki életetét, aki csak úgy mer nézni rám, szólni hozzám, hogy az nincsen ínyemre. Lányokkal nem foglalkozom, nem érdekel a csábítás, sem a mások által oly sokra tartott járás. Amikor éppen nem a diákszövetséggel foglalkozom, akkor a klubhelységben olvasok, vagy lemegyek a folyóhoz kenuzni. Van amikor egyedül, van hogy a fiúkkal. Na és persze egy-egy esti iszogatás belefér, egyébiránt a szervezéssel vagyok elfoglalva. Komoly döntéseket kell hoznunk.
Életed fontosabb állomásai
Aranyvérű családba születtem, ahol mindenki valami természetfelettit örökölt, vagy mutatott fel, volt több száz évre visszamenőleg. Na nem az a halálfaló fajta, sokkal inkább az a dölyfös, kapcsolatépítős, aki majd minimum a minisztériumban találja meg a számítását. Már tízéves koromban átváltoztattak, hogy ne is érhessen komolyabb sérülés, apám úgy vélte, hogy így tudok többet tenni majd a családért, s az elit körért. A Roxfortba szántak, és már éppen a vonaton ültem kis elsősként, amikor aurorok szálltak fel a vonatra. Valamiért éreztem, hogy engem keresnek, ezért menekülni kezdtem a lesötítétett vagonokon keresztül, s egy velem egykorú kislánnyal találtam magamat szemben. Ő megpróbált segíteni, hogy majd feltartja őket, úgy éreztem, nem tart veszélyesnek, és segítőkész volt. Leugrottam a vonatról, s elszaladtam, ám a kislány nem tudhatta, hogy a vonatot már körbevették, és így is elkaptak. A roxfort helyett egy messzi északi mágusiskolába kerültem, ami olyasmi volt, ahova a különösen veszélyes sötét varázslók gyermekei járnak, kontrollált körülmények között tanítva őket. Egy szigeten volt az épület, amit sosem hagyhattunk el, így is éreztetve velünk, hogy ha kapunk is mágikus tudást a kezünkbe, sosem kerülünk ki a figyelem alól. A hugom is itt nőtt fel velem, így legalább nem voltam egyedül. Barátokat is sikerült szereznem, és valahogy mindig érlelődött a pillanat, hogy egyszer majd meg tudom mutatni a világnak, hogy mindaz, amit képviselünk, az nem feltétlenül olyan sötét és gonosz, mint azt hiszik. Ám erre nem került sor. Ugyanis olyan szervezett támadás élte túl a mágusiskolát úgy tíz évvel később, amelyből ha tippelnem kéne, akkor se tudnám megmondani, hogy ki tette. Hogy Voldemort egykori hívei láttak bennünk fenyegetést, vagy csak a minket túlságosan máglyára kívánó fanatikus szélsőséges inkvizítorok, végeredményben mindegy. Mi heten életünkben először Londonban jártunk, hogy így a nagykorúság után hol tudnánk majd elhelyezkedni, és itt is velünk volt egy komoly küldöttség, hogy ne árthassunk senkinek. Ám a véres pusztítás és rombolás hírérére mi lettünk bűnbaknak kikiáltva, hogy mi vagyunk a métely, amivel mindenkire csak halált hozunk. Ám Dumbledore, a Roxfort igazgatója kiállt mellettünk, és hajlandó volt az intergrációs program folytatására, hogy legyünk mi heten is az egyetemistái. Persze minden újság megírta, ezért amikor először átlépjük az iskola kapuját, mindenki tudni fogja, hogy mik vagyunk, s hogy mi történt a társainkkal. Ám úgy hírlik, mégiscsak maradtak túlélők, akiket viszont már nem mernek beengedni sem a Roxfortba, sem pedig a varázsvilágba, és egy táborban szállásolták el őket, lényegében mintha valami karantén lenne.. A nagy kérdés, hogy most mi lesz velük, hiszen nem lehetnek továbbra is rabok, ám az is igaz, hogy ha nem mindenki olyan békés mint én, lassan megelégeli a fogva tartást.
