2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Voici mon secret. Il est trés simple: on ne voit bien qu'avec le coeur. L'essentiel est invisible pour les yoeux."
Főkarakter: Jonathan Zayn Davies Teljes név: Gabrielle Desirée Delacour Születési hely és dátum: Aix-en-Provence, Franciaország, 1981. május 21. Csoport: Griffendél Patrónus: Kócsag Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 6. évfolyam Képesség: Vélaszármazék Kiemelkedő tudás: Átváltoztatástan: Kiemelkedő, Bűbájtan: Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
A nővéremmel ellentétben én nem vagyok képes erősnek, és elérhetetlennek mutatkozni. Vele ellentétben én nem örököltem azt az elsöprő magabiztosságot, amit apánk is mindig tanúsított. Én szerény vagyok, szelíd, és békés. Még csak gőgösnek sem nevezném magam, annak ellenére, hogy teljes mértékben tisztában vagyok a bájaim erejével. De, hogy őszinte legyek, mindig is vegyes érzelmek kavarogtak bennem ezzel kapcsolatban. Jó érzés volt szépnek lenni, különlegesnek, imádottnak, de pont az volt a baj, hogy sohasem lehettem egy egyszerű lány, barátnőkkel körbevéve. Talán a nővérem nélkül töltött évek tették, hogy már képes vagyok kiállni magamért, felemelni a hangomat, még ha nem is olyan hangosan, mint a többiek. Már nem vagyok az a kislány, akit a nővérének kézen kellett fognia, hogy előrehaladhasson. Most már majdhogynem egyedül is megállok a lábamon, és képes vagyok egyedül keresni a saját utamat, elszenvedni a saját hibáimat. Bár, a mai napig leválaszthatatlan vagyok Fleur-ről, ő a példaképem. Az erős, de mégis gyengéd nő, aki megtalálta az élete értelmét. Egyszer én is szeretnék ilyen lenni, mindent meg is teszek ennek érdekében. Mostanra már sikerült előkerítenem magamból azt a kis oroszlánt, akiben van annyi bátorság, hogy le merje szólítani azt a fiút, akit a sors által küldöttnek titulált.
Megjelenés
A legtöbben a ’bájos’ vagy az ’elbűvölő’ kifejezést használják rám előszeretettel. Szeretem is, elvégre, ki nem szereti, ha megdicsérik? Mégis, mint mondtam, ebből akadtak már problémáim. A véla felmenőkkel rendelkező embereknek valahol büntetés is a szépség, legalább is szerintem. Sokan nem szeretnek azért, mert derékig érő, selymes, ezüstösen szőke hajam úgy csillan meg a napfényben, mintha gyémántokkal lenne kirakva, vagy éppen mert a mosolyom ragyogóbb, mint bárki másé a környezetemben, vagy éppen azért, mert törékeny alkatom minden férfi figyelmét képes magára vonni, minden hátsó szándékú célzat nélkül. Sokan nem szeretnek azért, ami vagyok, elvégre, én nem játszom az elérhetetlent, mint a nővérem, próbálok normális lenni, közvetlen, ez pedig talán csak feltűnőbbé tesz. Gyakran harsan fel a nevetésem, átszelve a klubhelyiséget, vagy éppen a folyosó néma csendjét. A mosolyomat sem sajnálom senkitől, szeretek mosolyogni, és szeretem, ha visszamosolyognak rám, erről igazán nem tehetek. Legalább az öltözködésemmel nem lehet semmi problémájuk. A szolid ruhákat szeretem, bár tény, hogy azokat élénk színekkel párosítva. Mégsem látni sokszor bennük, mivel a Bauxbatons Mágusakadémián a szigorú öltözködési szabályokat megszokva, most is javában az egyenruhámat hordom.
Életed fontosabb állomásai
13 éves voltam, amikor először úgy éreztem, hogy tényleg élek. Még akkor is, ha éppen hogy megmenekültem a halál markából, éreztem a szívem heves dübörgését, a pulzusom verdesett. Sok minden homályos volt előttem még, de egy arcot egészen tisztán ki tudtam venni a nővéreim sziluettje mögött. Mégis, ez az öröm csak röpke időre adatott meg, hamarosan visszatértünk a Roxfortból, és többé nem láthattam őt. Rengeteget gondoltam rá, aki megmentette az életemet, és a nővéremre is, mivel, időközben ő elvégezte az iskolát, és visszatért Skóciába, egyenesen a vőlegényéhez. Irigyeltem a boldogságát, de örültem neki, támogattam, bár csak leveleken keresztül. Nem lehettem mellette. Immáron egyedül koptattam az iskola falait, de szerencsére itt sem voltam teljesen társaság nélkül, még ha minden más is lett. Viszont, a jegyeim romlani kezdtek, nem tudtam nem Skóciára, és a Roxfortra gondolni. 2 évig küzdöttem a szüleimmel, hogy megengedjék nekem az iskola váltást. Nagyon féltettek, még úgy is, hogy tudták, Fleur ott lesz mellettem, ahogy mindig is ott volt. Ez a gondolat adott nekem is erőt, amikor ismét átléphettem a Roxfort kapuit, de ezúttal már, mint új diák. Izgultam, remegtek az ujjaim, ahogy a szék szélébe kapaszkodtam. A Süveg sokat gondolkozott, "Hollóhát, vagy Griffendél, hol vár több szerencse rád?". Magamban mormogtam a Griffendélt, emlékeztem, ő is odajárt. Végig az a kedves zöld szempár lebegett előttem, még akkor is, amikor már felpattantam, hogy a Griffendélesek asztalához siethessek. Sikerült, megcsináltam! Itt vagyok, vele egy házban. Sajnos nem találtam őt elsőre, hiába kerestem a szemeimmel, csak idegen pillantásokat kaptam el, féltem is egy kissé, de már nem fordulhattam vissza. Ideértem, innét kell tovább haladnom előre. Amíg a nővérem bíztató mosolya, és az az érzés, amikor fellökött a víz tetejére, bennem volt, addig semmi sem tántoríthatott el. Bizakodva kezdtem el az új évemet, de a túlzott elbizakodottságom miatt sokszor botlottam olyan helyzetbe, amit majdhogynem képtelen voltam egyedül megoldani. Nem sokat javított a helyzeten, hogy a kezdetekben még barátokat sem sikerült igazán szereznem. Nem voltam túl népszerű a lányok körében, a fiúktól pedig egy kicsit féltem… Eddig szinte csak lányok vettek körül, nem igazán vagyok hozzászokva ehhez a bánásmódhoz, kellett nekem egy kis idő. Szerencsére Fleur levelei, valamint a Bauxbatons-i barátnőim bíztató szavainak köszönhetően kitartottam. Meg hát, az is sokat segített, hogy néha láthattam őt. Most már köszönni is merek neki, azt hiszem felismert, talán még fel is keltettem az érdeklődését. De ez lehet, hogy már csak a véla vérem miatti elbizakodottságomból ered. Pedig milyen jó lenne…
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gabrielle Delacour 2015-12-08, 14:30
Elfogadva!
Jajjj de cuki! Egyrészt canon, másrészt sokkal szabadabb lehettél a megalkotásnál, mert róla nem sokat tudni, de remekül megoldottad, ez az életút illik ahhoz a bájos és ijedt pofihoz amire emlékszem a filmből. Nagyon drukkolok neki, hogy sikerüljön a köszönésnél többet is kieszközölnie az imádottal szemben, szívesen kerítenék is Nem találtam semmi kifogásolni valót, örülök, hogy csak így egyszerűen ideírhatom, hogy: Mivel már mindent megtettél annak érdekében, hogy játszhass, vigyázz, kész, játssz!