Mai Kimura

Tárgy: Mai Kimura 2015-12-06, 16:49

Mai Kimura

[You must be registered and logged in to see this image.]
"The secret of happiness is freedom, the secret of freedom is courage."

Főkarakter: Főkarakter

Teljes név: Mai Kimura (木村舞 – Kimura Mai)

Születési hely és dátum: Kiotó, Japán 1972.08.08.

Csoport: Tanár

Patrónus: Tanuki

Foglalkozás: Keleti Bestiológia tanár

Képesség: -

Kiemelkedő tudás: -

Jellemed kifejtése

Általában nyugalmat sugárzok, öntudatos személyiség vagyok, aki tudatában van saját fontosságának. Határozott véleményem van mindenről, és ezt a többi embernek el kell fogadnia, az igazamat mindenekfelett megvédem. Kitartóan küzdök mindenért, amit a fejemba veszek, és ennek érdekében a kockázatoktól sem riadok vissza, sőt, talán azok még inkább feltüzelnek.
Szeretek minden figyelmet magaménak tudni, és ha ezt mégsem kapom meg, mindent megteszek azért, hogy az érdeklődést kiérdemeljem. Nem feltétlen extravagáns megjelenéssel, inkább tudásom, és képességeim szeretem megvillantani. Vezető személyiség vagyok, szükségem van rá, hogy önálló lehessek, és senki se parancsoljon nekem. Munkatársaimmal nagyvonalú, toleráns, diákjaimmal következetes és igazságos vagyok. Ha meg is haragszom, könnyen megbékülök, és képes vagyok túllépni a sérelmeimen, már néhány nyugtató szó elég lehet, vagy az, hogy kicsit magamra hagynak.
A gyermekeket imádom, nem véletlenül választottam a tanári pályát, bár a kisebbekkel akár gyerekes játékokba is képes vagyok belemenni, tisztában vagyok vele, ezt jelenlegi státuszomban nem tehetem meg. Igyekszem, hogy a legjobbat nyújtsam, és mindig felkészült legyek. Szeretem, ha a diákjaim érdeklődőek, és próbára teszik a tudásom, hiszen minél többet kérdeznek, annál nyitottabbak, és többet tudnak meg.
Zavar, ha a korom, vagy a kinézetem miatt nem vesznek komolyan, elvégre az embereket én a tudásuk, és a cselekedeteik alapján ítélem meg. Magabiztos vagyok, de szükségem van arra, hogy elismerjék, amit a tanítással, vagy más tevékenységemmel elérek.
Azért választottam a tanítást, mert ebben olyan kihívást éreztem, amivel nem csak magamnak, de szüleimnek is bizonyíthatok. Nagyon fontos számomra, hogy őket büszkévé tegyem. Jelenleg kicsit feszült a viszonyunk, mert nem támogatták, hogy elhagyjam Japánt, de nagyon ragaszkodom hozzájuk, ahogy minden családtagomhoz, és a barátaimhoz.

Megjelenés

Apró vagyok, mint a keleti nők nagy része, bár ezt csak akkor éreztem meg igazán, amikor megérkeztem Európába. 158 centiméteremmel otthon teljesen átlagosnak számítottam. Hajam őz barna, puhán hullik a vállamra, és néhány hullámba csavarodva nagyjából a lapockámig ér. Mandulavágású szemeim csokoládé barnák, sokszor megjegyezték már, hogy olyan, mintha egészen a lelkükig látnék vele.
Nehéz volt megszoknom az Európai modern öltözetet, az iskolai egyenruhám tradicionális viselet volt, és otthon is hasonló darabokat hordtam. Néha még most is előfordul, hogy meggyűlik a bajom egy-egy gombbal, vagy cipzárral, esetleg egy lábbelivel. Ha tehetem, olyan ruhákat hordok, amikben minél kevesebb ilyen kiegészítő található, ugyanakkor csinosak. Fontos számomra a megjelenés, hogy amint belépek valahová, egyből észrevegyenek.
Tekintetem folyton cikázik, csak akkor állapodik meg, ha kiszemeltem a következő „áldozatot”. Hogy ez egy beszélgetőpartner, felelésre kihívott diák, vagy csak rosszalkodó gyerek, teljesen mindegy. A kisugárzásom ilyenkor megváltozik, hasonlatos lesz egy ragadozóéhoz, épp ezért előfordulhat, hogy valakiből tartást, netán szorongást vált ki.
Általánosságban boldog mosollyal fogadom az embereket, kedvesség és nyitottság leng körbe. Fiatalabbnak látszom a koromnál, és magasságom miatt előfordul, hogy diáknak gondolnak a kollégák, vagy a tanulók.
Járásom ruganyos, inkább a kitartásom nagy, mint az erőm. Hosszútávfutásban, és úszásban jeleskedem, de nem rendelkezem feltűnő izomzattal, amit nem bánok. Sokan ártalmatlannak, és gyengének gondolnak első ránézésre, de ennél nagyobbat nem tévedhetnének, hiszen mugli harcművészetet tanultam fiatal koromban. Viszont csak végső megoldásnak tekintem az erőszakot, inkább szavaimmal harcolok, ha megpróbálnak sarokba szorítani.

Életed fontosabb állomásai

Lassú léptekkel haladtam végig a folyosón, nem a félelem tartott távol a teremtől, ahol az első órámat igyekeztem volna megtartani. Inkább embertömegnek nevezném, ami utamat állta. A hullámzó sokaság hangos csacsogással üdvözölte a másikat, nevettek, kérdezősködtek, tanácstalanul kóvályogtak, vagy gyors iramban szaladtak, hogy el ne késsenek egy szigorúbb tanár előadásáról. Nekem is igyekeznem kellett volna, azonban még mindig nehezen ismertem ki magam a folyosók között, segítséget kérni pedig szégyenletes lett volna egy diáktól.
Mély levegőt vettem, kihúztam magam, és magabiztos léptekkel indultam el abba az irányba, amerre az előadót sejtettem. Egy pillanatig sem tartottam attól, mit fognak szólni, ha meglátnak, nem engedtem magamnak, hogy ezen rágódjak. Édesapám szavai még most is visszhangoztak fejemben, akárcsak egy ráolvasás, mintha megátkozott volna. Természetesen nem feltételeztem, hogy valóban képes lenne rá, mármint az ereje megvolna hozzá, de egyetlen lányával nem tenne ilyet. Ugyan a véleményünk eltért egyes dolgokban, annyira nem volt rossz a helyzet, hogy pálcát kelljen ragadni az elrendezéséhez.
Egyre ürültek a folyosók, nehéz volt eldöntenem, hogy én tartok rossz felé, vagy mindenki megtalálta, hol kezdődik az órája. Halvány mosoly kúszott arcomra, ahogy arra gondoltam, nem is olyan rég volt, hogy én is ekképpen tettem. A bűvös hetedik évben ráadásul itt, a Roxfortban. Jó, és rossz emlékeim egyaránt voltak, bár erről nem az iskola, sokkal inkább az tehetett, hogy olyan más közegből érkeztem. Élveztem az iskola által nyújtott szabadságot, miközben azt hallgattam a többiektől, mennyire szigorúak a szabályok.
Ironikus volt, hogy minél kevesebben voltak körülöttem, annál több emlék zúdult rám, a nosztalgikus képeket megszépítette az idő. Hét év telt el azóta, s itt még sem változott szinte semmi, talán csak néhány tanár személye, és az egyetemi évfolyamok bevezetése. Vajon maradtam volna, ha már akkor léteznek? Kevésbé érezném még idegennek a légkört?
Olyan kérdések ezek, amikre nehéz válaszolni, mert én magam is megváltoztam ez idő alatt. Akiket akkoriban megismertem, ki tudja, hogy hol járnak éppen? Magam sem gondoltam rá, hogy valaha is visszatérek e mágikus falak közé, most mégis a folyosókat rovom, és nagyon remélem, nem tévedtem el. Lenéztem a kezemben tartott papírdarabra, amire leírtam, melyik termet kellene meglelnem. Egy bűbájjal könnyedén találnék rá, de kényszerítettem magam, hogy ne tegyem, ha most nem tanulom meg, később is a könnyebbik utat választom majd.
Néhány érdeklődő arcot vélek felfedezni, mintha összesúgtak volna a hátam mögött. Ez ismerős volt, talán túlságosan is, hiszen valami hasonlatos történt akkor, mikor ide kerültem. Ferdén álló talár, össze-visszagombolt ing, rosszul megkötött nyakkendő, valahogy így festettem, miközben kétségbeesetten kerestem a helyem, ahonnan felálltam a vonaton. Senkit sem hibáztathattam azért, mert azt feltételezte rólam, nincs minden teljesen rendben a fejemben.
Újabb kanyar a folyosón, már senki sem jön szembe, de nem bizonytalanodom el, végigviszem az elhatározásomat, ha ezt az utat választottam, legyen így. Makacsságból voltam itt, már nem csak a kiválasztott irányban, hanem a Roxfortban. El kellett hagynom Japánt, és ha már ezt a döntést sikerült meghoznom, minél messzebb akartam jutni. Nem feltételezhettem, hogy itt ne lenne legalább egy figyelő szempár, aki majd édesapámnak jelent rólam. Optimista voltam, de nem naiv, már nem. Azt hiszem, mostanra túlságosan is jól megértettem, mi mindenre képes, ha a család, és annak a jó híre forog veszélyben. Nem hozhatok rá szégyent, ezt egyszerűen nem engedi. Majd édesanyám megenyhíti, és akkor hazalátogatok, talán a következő szemeszter előtt.
Üresen kongó falak, a hatalmas ajtó láttán boldog mosolyra húzódik szám, lám, megcsináltam, képes vagyok rá, ha akarom! Könnyed mozdulattal tártam nagyra, majd elindultam a padsorok között a tanári asztal felé. Értetlen morajlás zaja, pontosan erre számítottam. Letettem az addig a hónom alatt tartott vaskos könyvet az asztalra, majd a hallgatóság felé fordultam. Érdekesnek ígérkeztek, bizonyosan lesznek közöttük tehetségesek, és olyanok, akik csak plusz pontok reményében vették fel a tárgyat, majd meglátjuk, ki miként boldogul.
- Nem akarlak megszólni, de jobb lenne, ha beülnél egy padba, mielőtt megjön a tanár. – Szólalt meg valaki a hátsó sorok egyikéből.
Ráemeltem tekintetem, mélyen a szemeibe néztem, és elmosolyodtam, ami azt hiszem ijesztőbb, mintha dühbe gurultam volna. Összefontam mellkasom előtt kezeimet, hátha ez felhívja a figyelmet arra, nincs egyetlen házra jellemző mintázattal sincs ellátva talárom.
- Én sem szeretném megszólni, de már megérkeztem. Amennyiben egy hatalmasabb lényt szeretnének inkább szemrevételezni, javaslom, hogy nyissák ki a tankönyvüket az ötödik oldalon, és kezdjünk neki az órának! – Visszafojtott kuncogás hallatszott felőlük, azt hiszem menni fog…

Tárgy: Re: Mai Kimura 2015-12-08, 22:17

Elfogadva!

Üdv!

Először is el kell, hogy mondjam, hogy jó volt olvasni a lapod. Szépen felépített jellem, jól leírt külső, szinte mindenhol érzékletesen, de finoman kiemelt kulturális eltérések.
Az ET-t ugyan nem fogtad túl bőre, és gondolkodtam is, hogy kérjek-e bővítést, ugyanis nem derült ki, miért hagytad el Japánt, vagy ki is ez a befolyásos apa, de arra jutottam, valami maradjon a játéktérre is. Jól átgondolt karaktert hoztál, én sok lehetőséget látok benne, úgyhogy biztosan érdekes játékaid lesznek. Mivel nem találtam benne hibát, úgyhogy nem is tartóztatlak tovább; foglalózz - ha jól láttam, ezt még nem tetted -, és aztán irány a játéktér. Jó játékot! Smile