2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Bújhatsz álarc mögé, de vigyázz... más is megteheti. Nem csak neked lehetnek titkaid."
Főkarakter: Titkos karakter Teljes név: Kim Sun-Hi Születési hely és dátum: 1986. április 22. A születési hely ismeretlen Csoport: Hugrabug Patrónus: Kaméleon Évfolyam (szak): Ötödik Képesség: - Kiemelkedő tudás: Átváltoztatástan - Született tehetség, Jóslástan - Kiemelkedő, Repüléstan - Tehetségtelen
Jellemed kifejtése
Alapvetően kedves és nyitott lány vagyok. Igen... lány, még ha ez elsőre nem is tűnik fel a többségnek, vagyis senkinek, de nem is számít igaz? Tehát a jellememet tekintve tényleg figyelme és kedves típus vagyok, nem igazán tudok ártani másoknak, sőt hajlamos vagyok minden miatt elnézést kérni, még ha nem is teljesen én vagyok a hibás, csak mert... nem is tudom, azt hiszem jobb, ha nem kerülök bajba, összetűzésbe, akkor senkinek sem tűnik fel az az apró bibi, miszerint nem az vagyok, akinek látszom. Nem mondom, hogy nehezen nyitok mások felé, de a kapcsolataim általában viszonylag felületesek, de ez nem jelenti, hogy egyáltalán ne akarnék másokkal jó viszonyt ápolni. Igyekszem azért ismerkedni, az új iskolában nyíltan állni a többséghez és figyelni arra, hogy ne okozzak senkinek sem gondot. Elég nagy akaraterőm van, ha valamit el akarok érni, akkor ezt megteszem és ha valakihez ragaszkodom, akkor mindenek felett hűséges vagyok. Igyekszem megfelelni az elvárásoknak, pont azért vagyok... olyan, amilyen vagyis pont azért nem vagyok én... én.
Megjelenés
Tudomásom szerint koreai születésű vagyok, ennek fényében a külsőm is ezt mutatja, bár ahogyan már észrevettem a legtöbben, ha hozzám hasonlót látnak, akkor azonnal rámondják, hogy kínai, teljesen mindegy, hogy nem mindenki az, akinek vágott a szeme. A külsőm tükrözi azt, ahonnan származom, a hajam fekete, egyenes szálú, rövidre van vágva, bár néhány hónapja még hosszú volt. A szemem sötét barna, nagy, olyan mintha folyton rácsodálkoznék a világra és persze vágott. Az arcom kissé kerek, és kissé talán egy európai számára túlzóak lehetnek a gesztusaim, de én ezt szoktam meg, ilyen környezetben nőttem fel, számomra ez a normális. Elég alacsony vagyok, ami a koromból, a nememből és a származásomból is adódik, de nem volt ezzel soha sem gondom. A ruházatom általában egyszerű, fiús, az iskolában természetesen talárt hordok. Nem kedvelem a feltűnő dolgokat, kiegészítőm is csak egyetlen nyaklánc van a nyakamban, amit sosem veszek le, és amiben egy kép van a családomról... mármint arról, ami még akkor volt, mielőtt anya... na igen ez már egy hosszabb történet és nem is ide tartozik.
Életed fontosabb állomásai
A születésem pontos körülményeiről nem sok fogalmam van, nincsenek róla pontos adatok és semmi ilyesmi, az anyakönyvi kivonatomban is az árvaház címét jelölték meg, ami persze nem igaz, de hát írni kellett bele valamit. Egyébként annyi biztos, hogy életem első néhány évét Andzsuban töltöttem, egy észak-koreai városkában az öcsémmel, az az ikertestvéremmel. Nem sok mindenre emlékszem ezekből az időkből, vagyis inkább semmire sem, ugyanis négy éves korunkban végül örökbe fogadtak minket. Hamhung lett az új otthon egy kedves kis családban Sung-yeun és én is jó gyerekkorral büszkélkedhetünk. Egyszerű volt, de a maga módján tartalmas és kellemes, én legalábbis határozottan élveztem, csak hát ahogy az lenni szokott semmi sem tart örökké, és így... az én életem sem maradt olyan, amilyenre vágytam. Az egész azzal indult, hogy apa sajnos kénytelen volt üzleti ügyben Dél-Koreába elmenni amikor mi tizenkét évesek voltunk és... nem jött haza. Csak annyit tudunk az egészről, hogy megtámadták a nyílt utcán és már addig se jutott el a mentő, hogy kórházba vigyék. Anya kiborult és persze mi se viseltük túl jól, de... anya sokkal nehezebben tette túl magát az egészen. Mondjuk azt hiszem nekünk volt könnyebb, még azért elég fiatalok voltunk, hogy viszonylag könnyen kezeljük a dolgot, plusz nem sokkal előtte kezdtük el az iskolát és nem is voltunk túl sokat otthon. Anya viszont pont ezért kezelte nehezebben, hiszen csak a téli szünetben és nyáron lehettünk vele és... ő meg egyedül maradt teljesen. Azt hiszem így utólag visszagondolva már akkor is voltak jelei... fura jelek, amiket talán ha jobban figyeltek volna mások rá, akkor észrevették volna, de... talán nem, nem tudom. Ez viszont még nem volt elég a rosszból, pedig azt hinné az ember, hogy ha már elszenvedtél valami rémeset, akkor más nem jöhet, de... jött. Az öcsém... Lassan egy jó fél éve... Olyan nagyon gyorsan történt az egész, nyáron úsztunk a kis közeli tóban és nem is tudom, azt hiszem, utólag azt mondták, hogy valamibe beleakadt a lába, én pedig mire felfogtam, hogy túlságosan régen van lent... Próbáltam kiszabadítani, de mire sikerült ő már nem lélegzett, és nem tudtak segíteni rajta. Anya végképp beleroppant, és ezt én se viseltem túl könnyen, hiszen mindent együtt csináltunk. Fogalmatok sincs róla milyen lehet elveszíteni a másik feledet, egy ikertestvért... de én tudom, mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot. Anya a következő hetekben egyre furcsább lett, hívogatta őt éjjelente, hallottam, amikor az öcsémet kereste, aztán egyik reggel megkért... majd rám förmedt... végül konkrétan parancsolta azt, hogy vegyem fel a ruháit és erőnek erejével rángatott be a fürdőbe, hogy levágja a hajam. Az egész olyan volt az elején, mint valami rémálom, csak vártam, hogy végre felébredjek belőle, de nem történt meg. Azóta, lassan fél éve én vagyok ő, Sung-yeun... az öcsém, mert anya ezt akarta és én szép lassan elfogadtam, szép lassan alkalmazkodtam ehhez az új helyzethez, igyekeztem úgy viselkedni, úgy tenni mindent, mint ő. Anya nem engedett vissza az iskolába, néhány hete kitalálta, hogy költözzünk el. Vannak rokonai Londonban, távoliak, akik évekkel ezelőtt költöztek ki Angliába, nekem pedig nem sok választásom volt, jöttem vele... egy új iskolába... nem is én magam, hanem más valaki bőrébe bújva. Fiúnak látsz és persze az európaiak nagy része nem is nagyon látja a különbséget, én pedig eleve sose voltam túlságosan formás... lányos, úgyhogy bőven elég pár lazább ruha és minden reggel szépen lekötni a mellkasomat. Nehéz észrevenni... nagyjából lehetetlen. Persze ennek hála csendesebbé váltam, visszahúzódóbbá, ami talán érthető. Nem is én vagyok az, aki vagyok és nekem is rémes minden áldott nap a tükörbe nézni és... őt látni ott, az öcsémet, akit nem tudtam megmenteni, és közben úgy tenni, mintha ő lennék.
A hozzászólást Kim Sun-hi összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2017-06-09, 22:10-kor.
Albus Dumbledore
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kim Sun-Hi 2015-02-01, 12:10
Elfogadva!
Hű, nagyon szép megfogalmazás mellett igazán szívszaggató, torokszorító dolog, a kedves anyuka súlyos orvosi eset, de remélem te át tudod vészelni, és meg tudsz erősödni.
Végülis egy bentlakásos iskolában lehet barátokat szerezni, más csak az a kérdés, hogy így fiú jelmezben mennyi galibát fogsz okozni. Mondanom sem kell, nagyon tetszik a távol-keleti sztori Viszont fontos, hogy minden sorodat imádtam, mint ahogyan azt fogom is a jövőben, mert biztosan fogok még találkozni a soraiddal, hiszen egy frappáns, merészen eltalált kariról van szó!^^ Foglalózz, és máris vetheted bele magadat a játékba!