2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Az vagy, akivé önmagadat teszed"
Főkarakter: Titkos karakter Teljes név: Ethen (Agustin) Artmenson Születési hely és dátum: Birkenhead, 1972. november 10. Csoport: Ex-Halálfaló Patrónus: mosómedve Évfolyam (szak) / Foglalkozás: alkalmi munkából él Képesség: Bejegyzett animágus (jaguár)
Jellemed kifejtése
Halálomig hűséges leszek ahhoz, aki életem értelmét adta; ahhoz, aki bízott bennem annyira, hogy a hibáim ellenére is képes leszek mindenre, amit ő elvár tőlem. Ha valaki velem beszélget, néhányan azt hihetik, hogy személyiségzavarban szenvedek, pedig ez nem igaz; vagyis nem teljesen. Pár éve öngyilkos akartam lenni, amikor jött egy fiatal fiú, aki pontosan ugyanúgy nézett ki, mint én, és azt mondta, ne tegyem. Meghívott az otthonába, és azt mondta, majd ő elmagyarázza nekem, hogy miért érdemes élnem. Hónapokig ott voltam nála, és megfigyeltem minden mozzanatát. Rengeteget kutattam az után, hogy ki lehet ő, mire megtaláltam, hogy az ikertestvérem, aki kiskorunkban lelőtte a szüleinket. Hat hónappal azután, hogy befogadott, megöltem. Pár nappal később láttam az újságokban a holttestét; de a főcímben nem az ő neve szerepelt; hanem az enyém. Nem mondhattam el senkinek, hogy én öltem meg, ezért elkezdtem úgy viselkedni, mint ő, és eljátszottam, hogy ő én vagyok. Hamarosan sajnos a sok színjáték miatt teljesen átformálódtam, és már nagyon nehezen tudtam visszazökkeni a régi énembe, és ez a mai napig így van. Régen egy szerény fiú voltam, aki bármit megtett volna azért, hogy mindenkit boldognak lásson. A nagyszüleim, akiknél laktam, mindig aggódtak, hogy a rossz nemhez fogok vonzódni, mivel én jobban szerettem a babákat, mint az autókat, és mindig úgy viselkedtem, ahogy egy kislány szokott. Ártatlan voltam, és senkinek sem tudtam volna ártani. Aztán a nagyszüleim meghaltak, és én úgy éreztem, vége az életemnek. Öregek voltak már, és tudtam, hogy hamarosan itt a vég, de az nekem is túl sok volt, hogy egy éjszaka alatt hunytak el mindketten. Akkor talált rám az ikertestvérem, aki viszont a tökéletes ellentettje volt a régi énemnek. Agresszív volt, utálta a világot, és semmi máshoz nem értett, mint a parancsolgatáshoz. Kettőnk közül csak én voltam varázsló, így neki nem is szóltam róla, hogy ő csupán egy mugli a szememben, aki megpróbál segíteni nekem. Sokszor felemelte a hangját, ha azt látta, hogy ismét elhanyagolom magamat, de sosem ütött meg. A vele töltött idő alatt átvettem egy keveset az agresszivitásából, így voltam képes végezni vele, mikor megtudtam, hogy ő felelős a szüleink haláláért. Ő lett az új énem, és mostanában sokkal többször érzem úgy, hogy a testvérem én vagyok, és a régi énem már nincs sehol, de aztán valamikor mégis előbújik, amikor meglátok egy macskát, és ellágyulnak a vonásaim. A testvérem igazi nevét sosem tudtam meg, mindig csak Ő-nek hívtam, és sosem szóltam hozzá közvetlenül, ha nem volt szükséges. Hetekkel később végre megtudtam, hogy a neve Ethen volt, a családneve pedig értelemszerűen az, mint az enyém, így elmentem a városházára, és elmondtam, hogy elvesztettem a papírjaimat; túl könnyű volt felvenni az új énem nevét. Azzal, hogy évek óta eljátszom, hogy én vagyok a véreskezű testvérem, megváltoztam; és sajnos már nem tudom visszafordítani a folyamatot. Mikor úgy döntöttem, hogy a legegyszerűbb módja annak, hogy elbújhassak a régi énem elöl, az az, hogy csatlakozok a halálfalókhoz. Mikor egy éjjel arra ébredtem, hogy ismét a régi önmagam vagyok, el akartam szökni, hiszen tudtam, hogy ez nem helyes, amit az ártatlan emberekkel művelek, de valaki rajtakapott, hogy megpróbálok lelépni. Nem értette, hiszen olyan lelkesnek tűntem, így elmagyaráztam neki, hogy azt csak megjátszottam, de ő nem hitt nekem. Már azt sem bántam volna, ha megöl, csak legyen vége ennek az egész kezdődő személyiségzavarnak. Nem tette, inkább a legközelebbi kiképzetlen halálfalójánának kiáltott ki, akivel rengeteg időt töltött el. Addig mondta, hogy a gonosz énem a jó, és hogy az az, amivel tovább kell élnem, hogy elhittem. Elhittem, és így az én kezem által maggyilkolt testvérem újraéledt, egy újabb testben. Egy másik éjjel arra ébredtem, hogy már nem vagyok a táborban, ahol az elmúlt éveimet töltöttem, hanem a régi énemként épp a régi otthonom felé sétálok. Nehezen, de sikerült visszakapnom a régi önmagamat, akkor is, ha csak részletekben. Néha, mikor nem figyelek eléggé önmagamra, visszatér az ikertestvérem, amit igyekszik gyorsan legyőzni. Mivel van pár év, amit letagadok, nehogy a rosszabbik énem bepöccenjen, hogy de ő azokat az időket jobban szerette, így nem is vesznek fel dolgozni túl sok helyre. A mai napig félek tőle, hogy mi lesz, ha valaki ismét megpróbál egy olyan sereget szervezni, ami a másik énemet érdekelné. Mindent összevetve kialakult bennem a személyiségzavar, de ha pontos akarok lenni, én egy személyiség tolvaj vagyok, aki két énnel próbál meg ezen a földön élni.
Megjelenés
Sosem mondtam magamat jóképűnek, de a korábbi énemnek azért sok barátnője volt, valahogy mindig sikerült megnyernie őket a csábos mosolyával. Mióta a rosszabbik alteregóm akármikor a felszínre törhet, inkább kerülöm a kapcsolatokat, jóformán kapcsolatiszonyos lettem, habár ez nem látszik meg rajtam. Az arcom mostanában inkább komor, és semmit sem sejtető; egészséges pókerarc, amit bármikor meg tudok változtatni. Az új önmagam szeret cigizni, akkor is, ha tudja, hogy ez helytelen; lehet, hogy pont ezért csak néha gyújt rá, amikor már nagyon nem bírja. Általában a nagy nyári melegben is hosszú, farmernadrágot hordok egy egyszínű pólóval, ami jól eltakarja az azalatt megbúvó izmaimat. Rendszeresen edzettem, hogy ha kell, puszta kézzel is le tudjak győzni akárkit. Általában meghagyom a borostámat, csupán mert túl lusta vagyok minden egyes reggel felkelni, és azzal kezdeni a napomat, hogy megborotválkozzak. A kék szemeimet mindenki imádja, hiszen ez ritka az embereknél. Ha azt látod rajtam, hogy ijedt vagyok, akkor biztos lehetsz benne, hogy a régi énem éppen próbál megszabadulni az újtól. Mindketten szeretünk mosolyogni, az egyikünk azért, mert szépnek látja a világot, a másikunk pedig azért, mert így fejezi ki valaki felé, hogy megbízhat benne; én azonban pontosan tudom, hogy az a mosoly valakinek a halálát fogja egyszer jelenteni; csak meg kell várni a megfelelő pillanatot, amikor nem számít rá, hogy ő lesz az áldozat. Így sikerült nekem is kijátszanom az ikertestvéremet, amikor végeztem vele. Általában vonzom az olyan embereket, akikkel nem szeretnék találkozni; ilyenek a rendőrök, amikor éppen anyagot csempészek; ezért rengetegszer ültem már egy-egy éjszakát, amíg próbálták megtalálni a csempészárut. Én csak röhögtem rajtuk, mert semmi sem ott van, mint ahol ők azt keresik. Az egyik csatában a jobb kezemet eltalálta egy átok, ami miatt nem mindig tudom rendesen mozgatni; így ez nem akadályoz a varázslásban. Három évvel ezelőtt tetováltattam az oldalamra, de hogy mit, az csakis az én titkom; ha meg akarod tudni, kénytelen leszel közelebbről is megismerni, és lenyűgözni; és persze meggyőzni róla, hogy nem foglak megölni, ha épp úgy hozza a sors.
Életed fontosabb állomásai
Öt hónap és huszonkilenc nap telt el azóta, hogy az idegen srác odajött hozzám a hídon, hogy ne ugorjak le. Először fel sem tűnt a hasonlóság, mert csak arra tudtam gondolni, hogy a nagyszüleim, azok, akik felneveltek, meghaltak, hiszen a szüleimet már kiskoromban elvesztettem. Pár napba tellett, mire rájöttem, mekkora a hasonlóság kettőnk között; ekkor határoztam el, hogy utánajárok, ki ő, és miért néz ki pontosan úgy, mint én. Ő semmit sem mondott erről a témáról, sőt, ha rákérdeztem, egyenesen megfenyegetett, hogy ha nem hagyom abba, maga visz vissza ahhoz a hídhoz, és dob le a mélybe; így titokban folytattam a kutatásomat. Már rögtön az elején sejtettem, hogy ikrek vagyunk, de nem akartam elhinni mindaddig, amíg erről meg nem bizonyosodtam. Újságcikkeket olvastam, régi, archivált könyveket bújtam, bizonyítékokat keresve, hogy mi rokonok vagyunk. A születési anyakönyvi kivonatokban, vagy a kórházi feljegyzésekben nem jutottam semmire, jóformán a régi újságokban sem találtam semmit, majd egyszer csak megakadt valamin a szemem. „Hat éves kisfiú gyilkolta meg a szüleit. A gyermek eltűnt, ikertestvérével együtt.” Rögtön nekiálltam elolvasni a cikket, ugyanis egybevágott, hogy én hat évesen veszítettem el a szüleimet, de én úgy tudtam, hogy balesetben haltak meg. Mikor megtaláltam az apa családnevét, nem kaptam levegőt, és percekig csak a saját vezetéknevemet bámultam. Akkor tudtam meg, hogy az a fiú, aki engem fél évig befogadott a házába, a saját, közös szüleink gyilkosa. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, ezért inkább csak becsuktam mindent, ami előttem hevert, de még gyorsan, észrevétlenül kitéptem azt a lapot az újsággyűjteményből, amin a tragédia le volt írva. Visszamentem a testvérem házába, majd leültem a konyhában az egyik bárszékre. Tudtam, hogy hamarosan Ő is megérkezik, ezért vártam a vacsorával. Mikor hallottam, hogy a bejárati ajtó nyílik, elbújtam a konyhaszekrény mögé, egy éles késsel a kezemben. Az újságcikket, amit aznap zsákmányoltam, a pulton hagytam, hogy biztosan észrevegye a ház tulajdonosa, hogy ott van. Még hallottam a „mi a franc” szavakat, mielőtt előbújtam a rejtekhelyemről, és hátulról a torkának szorítottam a kést. - Szóval így állunk. – jegyezte meg Ő. - Így állunk – mondtam, majd az éles tárgyat még inkább a torkához szorítottam, és kicsit bele is vágtam a húsába, hogy érezze, nem viccelek. – Megölted a szüleinket – kezdtem. – Megérdemled, hogy te is az ő sorsukra juss. – Éreztem, ahogy verejtékezett, de abban a pillanatban csak a düh irányított engem. Megpróbált mondani valamit, de én nem hallgattam végig, csak elvágtam a torkát. Elengedtem a testét, és mikor megláttam, hogy mit tettem, elejtettem a kést. Sírtam, kegyetlenül sokat. Ugyanolyan lettem, mint a testvérem; gyilkos. Napokkal azok után, hogy a holttestét ott hagytam a konyhában, a kést pedig magammal hoztam, majd kidobtam a folyóba, először merészkedtem az utcára. Az első utam az újságárushoz vezetett, ahol az összes napilap és hetilap főoldalán az általam meggyilkolt fiú volt, néhány helyen kiretusált képpel. A cím viszont megdöbbentett: „Agustin Artmensont a saját házában találták holtan.” Nem értettem, hogy hogyan lehetséges az, hogy az én nevem állt az újságban. Egyszer csak eszembe jutott, hogy a pénztárcámat már attól a naptól fogva nem találom, amikor elhagytam a testvérem házát. Biztosan elejtettem, és mivel az ikertestvérem nem tartott magánál semmilyen iratot, azt hitték, hogy az én vagyok, hiszen képek alapján ugyanolyanok voltunk. Pár héttel később épp egy motelszobában ültem, közel éjfél volt, mikor kopogtattak az ajtón. Odamentem, majd kinyitottam azt, majd megláttam, hogy egy magas, pufi fickó állt előttem, két fekete ruhába öltözött, vékony, fiatal sráccal. - Na mi van, Artmenson? Már meg sem ismersz? – kérdezte tőlem. Valószínűleg azt hitte, hogy én vagyok a testvérem, ezért elálltam az ajtóból, és beengedtem. Leült a kanapémra, én pedig adtam neki sört, és leültem vele szemben. A két srác a falnál állt, és minket figyelt. – Jól tetted, hogy elintézted az öcsédet. Megmondtam neked már az elején, hogy belőle sosem lesz tag. Sajnos nem értettem, hogy miről beszél, ezért megpróbáltam a legjobb pókerarcomat felvenni, és úgy viselkedni, mint az ikertesóm. – Ja – kezdtem. – Hallgatnom kellett volna rád. – Hátranyúltam a fotelemben, és a sörömet a jobb kezemben tartva beszéltem. – De legalább tanultam valamit a kis taknyostól. – Kíváncsian nézett rám. – Hogy sose add fel. Először úgy nézett rám, mint aki rájött, hogy át akarom verni, de aztán elnevette magát. – Megpuhított a testvéred. Örülök, hogy eltetted láb alól. Az pedig, hogy ott hagytad a holttestét a zsaruknak, egyszerűen zseniális, el kell, hogy ismerjem. Én nem tartottam annyira zseniálisnak, hogy nem tudtam, mit tehetnék a tesóm testével, de ha ez nekik menő, akkor nekem is úgy kell tennem, mintha büszke lennék magamra. – Ismersz, nem? – Erre megint csak mosolygott. Egy ideig csak nézett, majd levágta a sörös dobozát a mellette lévő asztalkára, felállt, és elindult az ajtó felé. Az egyik talpnyalója odament, és kinyitotta neki az ajtót, a másik arra várt, hogy a nagydarab fickó kimenjen az éjszakába. – Büszke vagyok rád, Ethen – mondta, majd egy újabb mosoly kíséretében elhagyta a szobámat. Szóval ez volt a testvérem neve. Ethen.
A hozzászólást Ethen Artmenson összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-12-13, 14:44-kor.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ethen Artmenson 2015-08-11, 22:07
Elfogadva!
No először is törölgetem a nyálamat a földről a pb-d láttán, mert bírom nagyon a kölyköt és éljen a Kingsman! Igazán lehetne valami esernyőbe rejtett varázspálcája, tiszta menő lenne. Az ET-d nagyon szuper lett, a pici hibát köszönöm, hogy javítottad. Állatira tetszik ez a fajta megközelítés ezzel a tudat hasadt megoldással, hogy átvette a tesó helyét és hogy ez nem csak ideiglenesen sikerült, szóval le a kalappal, állati jól ki sikerült találnod a dolgot, nagyon tetszik! Szépen felépítetted az egészet, a jellemed olyan szép hosszú lett, hogy le a kalappal, majdhogynem ET helyettesítő is lehetne akár, de még így a többivel együtt végképp tökéletes lett az egész. Azt hiszem foglalóztál már, szóval már azt sem kell, suhanj szépen játszani ezzel a kis szép emberrel!
Az ET-d nagyon szuper lett, a pici hibát köszönöm, hogy javítottad. Állatira tetszik ez a fajta megközelítés ezzel a tudat hasadt megoldással, hogy átvette a tesó helyét és hogy ez nem csak ideiglenesen sikerült, szóval le a kalappal, állati jól ki sikerült találnod a dolgot, nagyon tetszik! Szépen felépítetted az egészet, a jellemed olyan szép hosszú lett, hogy le a kalappal, majdhogynem ET helyettesítő is lehetne akár, de még így a többivel együtt végképp tökéletes lett az egész.
