2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Szeretem az itthon töltött időt. Jó a Rofortban is, de viszont... ilyenkor van egy kis magánszférám is. Na persze csak akkor amikor nincs itthon mindenki és vagy 100 vendég a háznál. És az az igazság, hogy nálunk majdnem mindig vannak vendégek. Anya szeret vendégül látni mindenkit és mondjuk sokszor van itt Harry meg Hermione is. Az ünnepek a legjobbak. Olyankor sokat sütünk főzünk és mindenki nagyon boldog is. A családom egyébként sem arról ismeretes, hogy nem vagyunk boldogok. Fred és George... ha valaki le van lombozódva, ők tuti hogy feldobják a hangulatot. Na és persze mindig készülnek valami meglepetéssel. Most sajnos nincsenek itt, pedig szívesen megnéztem volna a legújabban piacra dobott termékeiket. Mindig van valami izgi is és olyan is ami az én érdeklődésemet is felkelti. Kivéve az a hülye szerelmi bájital amit múltkor rám akartak tukmálni. A-a. Nem kell. Anyának segédkezem a konyhában, a vacsorát készítjük. Elég sok minden lesz, nem is tudom miért főzünk ennyi mindent egy egyszerű hétvégén. Ennek mindig valami oka van... vendég lesz talán? -Anya, kit várunk? - Pillantottam fel a tálból és amikor azt mondta, Harry-t egy kicsit meglepődtem. Vagy megijedtem vagy nem is tudom. Nem szeretném, ha így látna meg, csupa koszosan és kajásan. Már szerintem amióta először belépett az ajtón, azóta szerelmes vagyok belé. Kiskoromban annyira nyilvánvaló volt a dolog, hiszen mindig ügyetlenkedtem, amikor itt volt. Anya még mindig az orrom alá dörgöli a nagyitól kapott étkészlet hiányát! -Kicsikém, vacsora után el kell hopponálnunk Percyhez, addig itt lennél Harryvel? - Ron is Percynél van csak apa és anya lesznek itt vacsoránál és Harry meg én. Igazából egyáltalán nem bánom, hogy kettesben kell majd maradnom vele. Legalább egy kicsit tudunk beszélgetni is, nem kell Ron hülyeségeit hallgatnom. De azért szeretem a bátyámat. Miután elkészítettük az összes kaját, felszaladok a szobámba és keresek valami felvehető cuccot. Egy egyszerű farmert kapok magamra és egy pólót, valamint kifésülöm vörös loboncomat, mert ma még ilyesmi eszembe se jutott. Aztán leülök az ablakba és csak bámulok kifelé. Vajon mikor fog megjönni?
Csak ülök ott fent teljesen elkészülve és várom, hogy megérkezzen. Anyáék is mindenfelé sürögnek forognak, azt se tudják, hogy hova kapkodjanak de azért ők is nagyon várják Harry érkezését. Mindig ez van... mármint midig várjuk amikor jön. Szeretjük őt, anyáék úgy tekintenek rá mintha a saját fiuk lenne. Meg is értem a dolgot, az én családom mindig is ilyen volt. Gondoskodóak. Sokan ezért ki is használják őket, de ez már egy másik történet. Hajamat tekergetem, néha az eget figyelem, néha pedig a földet. Nem tudom, hogyan fog érkezni. Aztán jó szememnek hála, messziről kiveszek egy alakot. Először nem látom tisztán, hogy ő az, de mikor közelebb ér, meg is bizonyosodom róla, hogy igen, a várva várt személy. Még nem mozdulok el az ablakból. Csak végignézem ahogy közeledik. Nem tudom, mit szerettem meg benne. Talán a jellemét. Annyira más, mint a többi fiú akivel valaha is találkoztam! Viszont nem hinném, hogy ő többnek látna, mint Ron húga. Megáll és felnéz rám. Nem hinném, hogy onnan lentről észreveszi de elpirulok és egy apró zavarban lévő mosollyal felpattanok az ablakból és elkiáltom magamat. -ANYA! MEGJÖTT HARRY! - Azzal elindulok le a lépcsőn, hajam csak úgy ugrál a vállamon, annyira gyorsan szaladok lefelé. Apa kihajol fentről a korláton a nagy rohanásom hallatán, megrázza a fejét és mikor megbizonyosodott róla, hogy épségben leértem, visszamegy a dolgozószobájába. Harry már bejöhetett. Már be kellett érnie. Megállok azért egy pillanatra az ajtó előtt, hátha tévedek, de aztán meghallom a hangot a konyhából. Megfordulok és a másik irányba igyekszem. Benyitok az ajtón, elmosolyodom kicsit zavartan amikor meglátom. Csak ott állok és néézek. -Sz...Szia Harry. - Miért vagyok ennyire zavarban? Hiszen már nem vagyunk azok a kisgyerekek, akik anno voltunk évekkel ezelőtt. Nekem is jobbat kellene már mutatnom, nem ezt a kislányos zavarba ejtést. Kicsit mocorgok, egyik lábamról a másikra állok majd kibököm végül. - Anya a kertben van, de aztán el kell menniük Ronért. Éhes vagy? Csináltunk vacsorát. - Nem mozdulok el az ajtóból, csak ott állok a kilincset fogva még mindig és figyelem minden mozdulatát. Várom a szavait, de aztán anya lépteire rezzenek fel. Ő csak leteszi a tálat ami nála volt és átöleli Harryt. -Jaj Harry! De rég láttunk és milyen sovány vagy már megint! Hát Sirius nem ad neked enni? Nem baj, hogy Ginnyvel kell maradnod egy kis ideig, ugye?
A good friend knows your story, the best friend has lived them with you.
Céltudatosan veszi az irányt a Weasley ház felé. Nem kell látnia az utat, viszik a lábai. Szinte semmit sem érzékel azóta, hogy felhangzott az a három koppanás ablakán. A bagoly és a levele, a meghívás mindenét elvette. Boldogan vágott neki az útnak. Gyorsan ideért és Sirius viszonylag hamar útjára is engedte. Így örömtelien lépdel a Weasley ajtó felé. Csak pár lépés és eléri a bejáratot. Varázslatos érzések kerítik hatalmába, ahogy átszenvedi magát a nyakig nőtt gazon. Kiéleződik a kép, a ház kristálytisztán megmutatja magát Harrynek. Megtorpan egy pillanatra és hagyja átadni magát a látképnek. Elnyílnak ajkai és szája sarka felfelé ível. Tudja, hogy Ron nincs itt. Levelében megírta, ezért fel van rá készülve, hogy Ginnyvel tölti az estét, de nem bánja. Szereti a legapróbb vöröst és mélyen tiszteli is, amiért ilyen könnyen viseli ezt a sok Weasley fiút. Be kell vallania, hogy irigy, amiért neki ennyi fivére van, de azért egy-egy ilyen összejövetelen, mikor még őt is képes kínos helyzetbe hozni a Fred páros, jobb neki, hogy nincs. Legalábbis ezzel nyugtatja magát, de az igazság az, hogy az összes Weasley és az egy szem Granger is olyanok neki, mintha a testvérei lennének, így megindítja végül lépteit. Gépiesen araszol, s tekintete megakad az ablakba kucorgó lányon. Ismét megtorpan. Vajon rá vár ennyire, vagy csak unatkozik? Furcsa, kellemetlen érzés kúszik tarkójába, ám nem az a rossz fajta. Megbizsergeti a fiú minden porcikáját, át a szöveteken, le a sejtekig, míg az végül ismét -ezúttal ténylegesen- megindul. Egy gombócot nyom le torkán és tarkóját is megdörzsöli. Azon kezd morfondírozni, hogy vajon jól néz ki? De nem érti, hogy ez miért is izgatja. Megáll a küszöb előtt és megemeli jobbját, hogy bebocsájtást nyerjen a házba, végül inkább csak egyszerűen benyit. Elvégre, mindig megkapja, hogy gyámoltalan, amiért nem érzi magát igazán otthon... Hogy kiverné a biztosítékot, ha kopogni merészelne? - Hahó. - lép be bátortalanul, lassan behúzva maga mögött az ajtószárnyat. Megköszörüli torkát és pördül egyet tengelye körül. Minden csodálatos, meg sem lepődik ezen. A Weasley birtok egyike azon kevés helynek, ahol igazán otthon érzi magát. - Hahó! - ezúttal kissé hangosabban szól. Reménytelien lép a konyha irányába, majd vár.
Szeretem az itthon töltött időt. Jó a Rofortban is, de viszont... ilyenkor van egy kis magánszférám is. Na persze csak akkor amikor nincs itthon mindenki és vagy 100 vendég a háznál. És az az igazság, hogy nálunk majdnem mindig vannak vendégek. Anya szeret vendégül látni mindenkit és mondjuk sokszor van itt Harry meg Hermione is. Az ünnepek a legjobbak. Olyankor sokat sütünk főzünk és mindenki nagyon boldog is. A családom egyébként sem arról ismeretes, hogy nem vagyunk boldogok. Fred és George... ha valaki le van lombozódva, ők tuti hogy feldobják a hangulatot. Na és persze mindig készülnek valami meglepetéssel. Most sajnos nincsenek itt, pedig szívesen megnéztem volna a legújabban piacra dobott termékeiket. Mindig van valami izgi is és olyan is ami az én érdeklődésemet is felkelti. Kivéve az a hülye szerelmi bájital amit múltkor rám akartak tukmálni. A-a. Nem kell. Anyának segédkezem a konyhában, a vacsorát készítjük. Elég sok minden lesz, nem is tudom miért főzünk ennyi mindent egy egyszerű hétvégén. Ennek mindig valami oka van... vendég lesz talán? -Anya, kit várunk? - Pillantottam fel a tálból és amikor azt mondta, Harry-t egy kicsit meglepődtem. Vagy megijedtem vagy nem is tudom. Nem szeretném, ha így látna meg, csupa koszosan és kajásan. Már szerintem amióta először belépett az ajtón, azóta szerelmes vagyok belé. Kiskoromban annyira nyilvánvaló volt a dolog, hiszen mindig ügyetlenkedtem, amikor itt volt. Anya még mindig az orrom alá dörgöli a nagyitól kapott étkészlet hiányát! -Kicsikém, vacsora után el kell hopponálnunk Percyhez, addig itt lennél Harryvel? - Ron is Percynél van csak apa és anya lesznek itt vacsoránál és Harry meg én. Igazából egyáltalán nem bánom, hogy kettesben kell majd maradnom vele. Legalább egy kicsit tudunk beszélgetni is, nem kell Ron hülyeségeit hallgatnom. De azért szeretem a bátyámat. Miután elkészítettük az összes kaját, felszaladok a szobámba és keresek valami felvehető cuccot. Egy egyszerű farmert kapok magamra és egy pólót, valamint kifésülöm vörös loboncomat, mert ma még ilyesmi eszembe se jutott. Aztán leülök az ablakba és csak bámulok kifelé. Vajon mikor fog megjönni?
