2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A good friend knows your story, the best friend has lived them with you.
Harry szórakozottan andalgott befelé a tetőről a vörös hajú lány mögött. Élvezte minden pillanatát a kettejük cselszövésének, noha erre nem volt sokszor példa. Általában az ikrek találtak ki ehhez hasonló szituációkat, így feltehetően arra számított Harry, hogy majd ő kap valamiből. És most kivételesen fordult körülötte a világ és Ginny-vel az oldalán követhette el életének remek művét. Persze, nem egészében helyeselte a dolgot, de mivel ártatlan csínynek hatott, nem foglalkozott a fejében folyamatosan ziháló hanggal. Belépve a lépcsőn, Ginny egyetlen egyszer hátra pillantott Harry-re és a fiút, a lány mosolya láttán valami egészen különös járta át, de ő sem szólt semmit. Tudta, hogy ez megint megy azok közé a csendes pillanatok közé, amiket ők ketten gyakran megéltek. Előbukkant a fejében egy gondolat, hogy talán megkérdezi, hogy mennyire zavarja ez a lányt, de végül elvetette ennek az ötletét. Jobbnak látta, ha csak némán követi és a segítségére siet a rumlis szobában. A szobában Harry kézbe kapja a levelet és egyetlen varázslattal sikerül megbűvölnie azt. Ginny mellé lép, és úgy tartja a csín tárgyát, hogy mindketten elolvashassák, legalább egyszer, mielőtt Ron éles hangja szakítana a csendbe. Vigyorogva figyeli a lányt, majd épp szóra nyitná a száját, de nem teszi, csak húzza magával, ki a szobából, ha Ron-nak gyors futólépéshez támadna kedve, ne érje őket bent a szobában, még félreérti, vagy akár rá jöhet. Harry ajkait összepréselve mosolyog a lányra, majd ahogy ő komolyodik, úgy hunyja le a szemét a fiú is, és igyekszik nyugodt, higgadt maradni. - Majd támogatlak. - súgja a lány válla felett, miközben rendezi arcizmait és követlen Ginny mögött megindul ő is. Lefelé haladva a fiú tekintete Ront keresi és az arckifejezése, hogy Ginny és Ő... Szerencsére a lány nem igazán hagyja szóhoz jutni, amiért Harry némán igazán hálás, mivel vöröslő arca leleplezné zavarát a témával kapcsolatban. A fiú olyan határozottan áll meg Ginny oldalán, mintha legalább a katonaságból jöttek volna. És úgy kihúzza magát, hogy esélye se legyen elnevetni, ám ahogy Ginnytől elveszi a levelet a barátja, muszáj elfordítania a tekintetét, mert a vörös hajó leányzó rápillant, és Harry biztos abban, hogy ha viszonozza a tekintetét, ő bizony elneveti magát. Ron komikusan kifakad magából és értetlenül réved az előtte állókra, mire Harry férfiasan, védekezően maga elé tartja a kezeit. - Miért? Mi az? Mi áll benne? - még mielőtt feltenné minden kérdését Harry, Ron a szavába vágva, dadogva, sápadtan hull a kanapéra és épp arról hebeg-habog, hogy mit fognak szólni a szülei, az ikrek, és a suliban... A fiú nem bírja tovább, és konkrétan ki tör belőle a nevetés, ahogy Ginny-re pillant a hallottak láttán, majd elvigyorodva előhúzza a pálcáját és a srác kezében lévő levélről leveszi a bűbájt. - Ne haragudj. Azt gondoltuk, hogy ez jó poén. - visszateszi a pálcát, és váll rántva igyekszik ajkait összepréselni, hogy mégis kevésbé legyen udvariatlan, majd Ginny felé fordulva, pacsira adja a kezét. Végül jól hallhatóan Ron nevetése is betölti a teret.
Pár perccel később Ron magával hívja Harry-t, hogy ideje a pasis estének, megbeszélésnek, miegymásnak. A fiú azonban Ginny felé fordul és mintha nem is kellene mondania semmit, -pedig talán kéne, de mégsem teszi- ujjait végig szántja a lány derekán és finoman átöleli őt, gyengéden magához édesgetve. - Köszönöm. - suttogja Harry úgy, hogy csak a vörös hajó leányzó hallhassa, majd ellépve tőle, őszinte mosolyra fakadnak szemei és Ron után indul fel, a lépcsőn. Csak akkor pillant vissza a lányra, mikor barátja értetlen hangon azt kérdezi: 'Egyébként hol találtátok meg ezt a levelet?'
Halkan felnevetve iramodtam befelé. A lendület elég nagy volt, azért vigyáztam, hogy nehogy véletlenül leessek a tetőről, mert az nem lett volna valami kellemes. Óvatosan belépdeltem a folyosóra, körülnézve és mikor megbizonyosodtam róla, hogy sehol senki, akkor indultam el a lépcsőn fel, Ron szobájába. Egyszer hátrapillantottam, hogy Harry a hátam mögött van e, és csak egy apró mosolyt ejtettem felé, nem szóltam ismét. A csend tényleg nagy úr volt kettőnk között. Az elején még kínosnak éreztem és nem is értettem, hogy ez miért van, de aztán minden világos lett. Örültem, hogy ez így történt és szerintem mindkettőnknek sokat jelentenek ezek a pillanatok. Harry pedig soha de soha nem fog tőlem megszabadulni, mert megígértem magamnak egyszer, hogy mindig mellette leszek. Ha barátként, hát barátként. Ron rumlis szobája nekem már annyira megszokott látvány, hogy nem is figyelek fel rá. A szagok kicsit irritálják orromat, de hát ez a pasis szoba, nem is tudom miért lepődöm meg ennyire ezen! Persze találkoztam már szebb szobával is, például a Roxfortban ki kell, hogy takarítsák a szobát a fiúk és hetente egyszer egészen tűrhető a helyzet benn. A levelet átnyújtom Harrynek, miközben odaállok mellé és figyelem a végeredményt. Sikerül, és megszemlélem még mielőtt pimasz mosolyra húznám a szám. -Ez nagyon szuper lett! Szerintem eredeti... - Éppen csak felfigyelek az ismerős testvéri hangra. El is nevetném magam, ha lenne rá időm, de hát Harry már ki is ránt a szobából és én pedig gyorsan becsukom az ajtót magunk után. Átveszem a levelet és őrülten vigyorgós tekintettel figyelem a fiút. Túlságosan nehéz ilyen helyzetben komolynak maradni. Próbálom arcomra erőltetni, de szemem mást mond. Egy darabig. Aztán sikerül. -Oké, azt hiszem... menni fog. Csak ameddig meg nem látom az arcát. Remélem nem szúrom el! - Kezem szám elé teszem egy pillanatra, és kicsit izgulva, de annál nagyobb elhatározottsággal indulok meg lefelé, az előszobába, ahol Ron vár minket. Tekintete gyanakvó és a szokásos furcsa kérdéseit kezdené feltenni kettőnkről, de én nem hagyom, gyorsan elmondom amit kell ezzel a levéllel kapcsolatban. Felé nyújtom. - Ron, izé... ez az előtt jött neked. - Beharapom a szám miközben a fiú kissé furcsa tekintetét szemlélgetem. Nem bírom ki... nem bírom ki... Harryre pillantok, kíváncsi vagyok az ő arckifejezésére is. Mindjárt itt lesz a várva várt pillanat.
A good friend knows your story, the best friend has lived them with you.
Harry számára különösen fontos volt, hogy legyenek mellette barátok. Érezze, hogy nincs egyedül - nem feltétlen a fájdalmában. Túl sok minden történt a fiúval ahhoz, hogy egyedül képes legyen megküzdeni a vele történtekkel. Ezért és persze sok más miatt alakult úgy a személyisége, hogy igényelje a társaságot. Ám időnként az, amire vágyott nem merült ki a nevetésben, vagy egy-egy közös sírósabb percben. Az együtt eltöltött csendet is értékelte, és talán ez volt az, amiben Ginny mellett érezte leginkább jól magát. Mert a Weasley lány úgy is képes volt megérteni, hogy mire van szüksége. Nem voltak szavak, nem voltak mimikai játékok. Egyszerűen finom csend és ők ketten. És ez volt az, ami olyan fontossá nőtte ki magát Harry szívében, hogy sose mondjon le Ginny szeretetéről. Akkor se, ha Ron közéjük fúrta magát időnként. Felegyenesedik a fiú, majd guggolva hallgatja a lányt, amíg el nem indul befelé. Harry követi a lányt csendesen, ám arcán egy pimasz vigyor terül el, miközben Ron ábrázatát képzeli el. A lépcsőn haladva még halkan fel is nevet. Tudja, hogy gonoszság ilyet művelni, de ez csak megtévesztő bűbáj lesz, semmi több. És biztos benne, hogy a végén Ron nevet majd a legjobban, ha csak nem az ő kettejük sötét szövetsége. - Oké. - bólint a fiú, majd követi a lányt felfelé a lépcsőn, Ron szobájába. Ginny időközben elveszi a süteményestálat, amire egy hálás pillantást kap válaszul a fiútól, majd még egy darabig elnézve azt, egy kisebb lendülettel indul végül Harry a lány után. Felérve az ajtóhoz, belépnek és Harry térdig gázol Ron levetett szennyesébe, majd megtorpanva, vigyorogva rázza meg a fejét. Ha ilyen sok ruhája lenne, biztosan ő is így dobálná szét őket. És ha ilyen sok testvére lenne, biztosan ő is ilyen rendet tartana. És ha ő is Weasley lenne, nagyon boldog lenne. - Persze. - nyújtja a kezét a lány felé, majd elveszi tőle és előhúzva a pálcáját elmondja a bűbájt, hogy álcázza és elvarázsolja a levelet. Ahogy elmondja, felpillant a lányra és széles vigyor ül arcára. - Azt hiszem, hogy zseniális a végeredmény. - nevet fel, miközben a lány íriszeire réved. Épp elfogytak a szavai, mikor alulról hallható lesz Ron kiabálása. Harry egy iszonyatosan gyors reflex-el lép ki a szobából és karon ragadva húzza magával Ginny-t is. - Szerintem vigyük le neki... - suttogja Harry egészen közel a lányhoz lépve, majd annak kezébe nyomja a levelet és finoman a lapockájára simít tenyerével, hogy megindítsa őt - Csak komolyan. - suttogja a lány hajába, majd még állát szegve elneveti magát egyszer és rendezve arcizmait megindul lefelé a lány mögött, ha ő is úgy érzi, hogy elkészültek.
Miközben az eget szemlélgetem, csak gondolkodom az elmúlt témákon. A kviddics, ami lehet, hogy meg fogja majd határozni életem nagy részét... és persze a bizalom egymás iránt, ami pedig csodálatos, hiszen az ember mellé mindig kellenek olyan barátok, akikben tudja, hogy megbízhat és hogy rájuk bízhatja bánatát, nehézségeit. Harry pontosan ilyen volt számomra. Még ha nem is beszéltünk olyan sokat, szerintem egymás szemében is megláttuk azt, ha valami baj van. Néha jó volt a csend köztünk, és ez valóban nem kínos csend volt. Úgy éreztem párszor, mintha átáradna belém a fiú boldogsága és ez a csend is, sok mindent megpecsételt már kettőnk között. Nem múlhat el úgy nap amikor együtt vagyunk, hogy ne találnánk ki valamit, amivel feldobhatnánk a hangulatot még jobban. Mint most is. Széles mosolyomat ő is követi, és örülök neki, hogy benne van ebben a kis csínyben, amit végül is együtt ötlöttünk ki. Ronnal szemben mindig kitalálok valamit. Szegény olyan kis védtelen, gyakran török borsot az orra alá, főleg amikor itthon vagyunk és unjuk magunkat. Na aztán persze én is meg szoktam kapni a magamét, ha nem tőle, akkor az ikrektől. Akikből úgy gondolom, egy kevés huncutság áramlik bennem is. Szerintem örököltem pár dolgot tőlük, amit nem sajnálok egyáltalán. Lassan elindulunk befelé, felállok és megigazítom én is magamon a ruhát, kicsit a port is lesöpröm, közben felvázolom a fiúnak az ötletem, amin felnevetünk mindketten. Örülök, hogy ennyire tetszik neki ez az egész és hogy benne is lenne. Már látom Ron arcát, amikor meglátja a levelet. -Örülök, hogy neked is tetszik! Menjünk. - Nem sok idejük maradt már elkészíteni, ezért igyekezni kellene egy kicsit, de kettejük tudásával valószínűleg menni fog hamar a dolog. Lassan és óvatosan bemászok vissza, megvárom Harryt és a lépcsők felé, felfelé intek. - Gyere, keressük meg a levelet. Az egyik szekrényében tartja. - Mosolyodom el szélesen, miközben már indulok is felfelé, célba véve Ron szobáját. Mikor az ajtóhoz érünk, elveszem Harrytől a sütis tálat és a következő lépcsőfordulóba teszem le, hogy majd később ha erre járunk akkor elvisszük a konyhába, de most ne hagyjunk nyomot magunk után. Az ajtót kinyitom és belépünk a kissé rumlis szobába, és az egyik szekrényhez sietek, előszedve a levelet. -Itt is van! Megcsinálod te az álcázást? - Pillantok fel a fiúra. A cinkos mosolyom nem tűnik el az arcomról, már nagyon várom, hogy kész legyen és büszkék legyünk az eredményre, amit el fogunk érni ezzel.
A good friend knows your story, the best friend has lived them with you.
Ha varázslattal akarták volna kényszeríteni Harry-t, akkor sem tudta volna pontosan megmondani, hogy mit érez Ginny iránt. Egyébként sem volt soha az érzelmeit kifejtő típus, akár szóban, vagy írásban, de még magának sem sűrűn mondta ki mentális tükörképe előtt, hogy bizonyos esetekben hogyan érez lányok, vagy fiúk, barátok, vagy ellenségek iránt. Pedig az ő esetében talán hasznos lett volna, ha így tesz, még akkor is, ha megvetette azt, hogy beskatulyázzon bárkit is. Az egyetlen dolog, amiben biztos volt Ginnyvel kapcsolatban, hogy szeretett mellette lenni és megnyugtatta őt, ha eltölthettek pár percet, másodpercet együtt anélkül, hogy Ron, vagy bármelyik Weasley megzavarta volna őket. Kedvét lelte benne és megnyugodott. Akkor is megnyugodott, ha nem volt különösképpen feldúlt. A lány kisugárzása, vagy a kettejük meghittebb kapcsolata válthatta ki ezt belőle, ő maga sem tudta. De sosem akart ennek véget vetni. A mosoly, amit észrevett Ginny arcán automatikusan őt is bazsalygásra kényszerítette. - Ahogy én is. - bólint a fiú, majd maga elé pillant, végül fel az égre. Érezte, hogy mindketten az eget fürkészik és talán más helyzetben, más körülmények között, valaki más mellett kínosan érezte volna magát, amiért ennyire kreatívtalan a helyzetet illetően, de most nem. Egyáltalán nem bánta, hogy nem jönnek szavak a szájára. A kviddics témát maguk mögött hagyják és Ron forog témában. Harryt mindenszempontból felcsigázza Ginny huncutsága. És örömét leli benne, hogy végre kettesben csinálhatnak valamit, ami mindkettejüknek örömet okoz - és persze le sem tagadhatná azt a fiú, hogy rendkívül örül annak, hogy valamilyen szinten bosszút állhatnak együtt azokért az ellopott percekért, amiker barátja Ron megfosztott tőlük, mikor Ginnyvel kettesben beszélgettek volna. Természetesen a fiúnak eszében sem volt, hogy ezt a hátsó szándékát elmondja a lánynak, mert úgy érezte, hogy a vicc átfordulna bosszúba és ezt nem akarta, de magának vállat veregetett mentálisan, hogy még a lány is társul vele. - Tényleg. - válaszol Harry kissé rekedtebb a hangon, ahogy önmagát is próbálja meggyőzni arról, hogy tetszik neki az ötlet. Arcáról inkább az olvasható le, hogy nem érti, hogy Ginny miért kétlekedett abban, hogy ez neki tetszhet. Ahogy a lány szedelőzködni kezd, úgy Harry is felegyenesedik és porolja magát, hogy a menetre készen álljon, majd fogja a süteményes tálat is és int Ginnynek, hogy induljon el. - Hallgatom. - fagy bele a fiú a mozdulatába, miközben figyelmesen és természetesen udvariasan hallgatja a Weasley lány ötleteléseit. Nehezen fogja vissza a vigyorát az első szavak után, így kissé hangosabban felnevet, miközben leggugolva várja, hogy elinduljanak. - Ginny, ez remek ötlet! Simán felhasználhatjuk néhány álcázóbűbájjal a betűket megtudjuk babonázni. - Harry lelkesedése az egekbe szökik és vigyorogva toporzékol az ablak előtt, várva, hogy elinduljanak és elkezdhessék együtt a csíntevésüket - Szerintem menjünk be és kezdjünk neki. - felelt ennyi a fiú, majd széles-ördögi vigyorral arcán várta, hogy a lány után indulhasson a sütis tállal a kezében.
Mindig örültem neki, hogyha Harry a közelembe volt. Jó érzés volt tudni, hogy valaki van itt akivel jól megértjük egymást és ha kell, védjük is egymást. Ilyenkor mindig eszembe jut az az eset, mikor még pöttöm voltam és kiálltam érte Malfoy előtt. Szerintem már akkor éreztük a törődést, amit közösen adtunk egymásnak. Én legalábbis mindig számítottam rá, hogy ettől majd többet lelhetek ebben a kapcsolatban, de Harry konkrétan soha nem éreztette velem ezt a bizonyos dolgot, így én pedig nem akartam nyomulni. Nem vagyok az a fajta és azt sem szerettem volna, hogy ez a kapcsolatunkra menjen rá. Elmosolyodtam kijelentésén, örültem neki, hogy ezt mondja. -Igen, tudom. Hálás is vagyok érte. - Pillantottam a fiú szemeibe, majd vissza az égre. Szerettem ezt a helyet, a messzeséget, ilyenkor mindig elgondolkodtam a csillagokon, más életekről, de volt amikor csak egyszerűen vártam valami csodára. Akár egy hullócsillagra, hogy kívánjak valami szépet, és hogy be is teljesüljön. Na nem mintha valaha is beteljesült volna valami, amit kívántam, de nem adtam fel. Némely gyermeki pillanataim még mindig megmaradtak és egyáltalán nem is akarom őket elnyomni magamban. Szeretem őket. A kviddicstéma után rögtön Ron jutott eszünkbe ismét. Egy ötlet, amitől csak izgalmasabb lesz a mai nap. Néha én is tudok galád lenni, egy kicsit benne lenni ilyen dolgokban. Nem sokban volt részem, de szerettem mindig is az izgalmat, amit aztán a Roxfort megadott nekünk az évek alatt. Nem gondoltam volna, hogy Harrynek így fog majd tetszeni az ötletem, de felnevettem vele együtt és utána a széles vigyor ottmaradt az arcomon. Örültem. -Tényleg tetszik?! Szuper! - Ráztam meg a fejem, majd kicsit helyezkedtem, úgy gondolom, lassan be fogunk menni a házba, hiszen ezt a dolgot nem vagyok benne biztos, hogy meg fogjuk tudni itt valósítani. - Az tuti. Van egy ötletem... - Gondolkodtam el miközben elindult az az egész ötletelés. Kicsit haboztam csak, átgondoltam magamban a helyzetet, hogy vajon rendben lesz e így vagy hülyeséget fogok mondani, de úgy láttam, hogy minden oké, szóval a fiúra néztem és izgatottan elkezdtem mesélni. -Mi lenne, ha felhasználnánk a Roxfortos levelét, tudod, amit arról kapunk, hogy felvettek minket. Tudom is hol tartja. És szerintem nem lenne olyan nehéz pár mondatot átvarázsolni rajta, mondjuk csak valamennyi időre... aztán pedig a papírnak semmi baja nem lenne, visszaállna a rendes szöveg... - Elmerengek, hogy mindent elmondtam e vagy még hiányzik valami az elképzelésből. Vagy hogy egyáltalán kivitelezhető e. Szerintem igen... Hamarosan úgyis megjön a testvérem, szóval nem hiszem, hogy gond lenne a dologgal... még ha el is rontjuk és rövidebb ideig fogja azt a szöveget mutatni... - Mit szólsz?
A good friend knows your story, the best friend has lived them with you.
Harry-t mindig boldoggá tette, hogy voltak olyan barátai, mint Ron, vagy Hermione. De, ha nagyon küzdött volna azért, hogy titkolja, akkor sem sikerült volna lepleznie, hogy mennyire örömét lelte Ginny társaságában és, hogy időnként azt a gyengédséget, amit tőle kapott, mennyire tudta értékelni. Ron és Hermione sokat jelentettek neki, rendkívül sokat. De időnként, több törődésre volt szüksége, és azt tőlük nem kaphatta meg. - Remélem, hogy ezt te is tudod rólam. - mosolyodik el a fiú lágyan, ahogy a vörös szépségre réved. Egyfajta zavart érez, és érzett is mindkettejükben már az elejétől fogva, mikor megért rá. De valami még különlegesebb oknál fogva sikerült együtt elnyomniuk és valami egészen széppé tenniük a kapcsolatukat. Különlegessé és egyedivé. A kviddics egy remek közös témájuk, az adott életükön túl. Harry szeretne többet tudni Ginny életéről, a barátairól és késztetést érez rá, hogy belefogjon a faggatásba, de valami gátlótényező megakadályozza ebben, így csendben pillant fel ő maga is az égre, mikor kifogynak a szavakból. Ördögi ötletük támad, hogy Ron-al kiszúrjanak valamilyen formában és az a meglepő és váratlan dolog éri a fiút, hogy rendkívül izgatott lesz az ötlettől. A nevetés nem marad el a fiú részéről. Az, hogy még ebben is társra lelt Ginnyben felüdíti őt. Már akkor is örült, mikor megtudta, hogy kettesben lehet a lánnyal, ám ilyen cselszövések közben még inkább felélénkülten várja az események alakulását. - Remek ötlet Ginny! - lelkesedik a fiú széles vigyorral az arcán - Egy korábbi kihágás miatt nem térhet vissza az iskolába, ez kitűnő! - rázza a fejét nevetve, majd a lány felé fordul szavaira figyelve. Kérdésére élénken felnevet, majd megdörzsöli a tarkóját. - Fogalmam sincs, de az biztos, hogy sápadtabb lesz a megszokottnál. - vigyorodik el, majd felhúzva térdeit kérdőn fordul a lány felé - Mivel kezdjük? -
Lelkesen bólogatok Harry felé. Persze, mindig örömmel kiállok mellette, mellettük, ha kell, tudja ő is hogy benne vagyok velük bármiben. Most már nem az a kis elsős vagyok, aki tehetetlenül várta a megmentőjét a titkok kamrájában. Most már úgy érzem, vagyok valaki. -Tudod, hogy mindig számíthatsz rám. - Kicsit sajnálom ilyenkor, hogy nem találkozunk többet kettesben. Ron egy kicsit túlreagálja a dolgokat, talán azt hiszi, hogy ki akarom sajátítani magamnak a fiút? Pedig nem így van. Csak egyszerűen kedves nekem a társasága, és persze nem utolsó sorban szeretek mellette lenni. Még ha csak barátként is, akkor is... nekem elég, hogy ő itt van nekem. Most már azt hiszem egy kicsit kezdek belenyugodni ebbe az egészbe. Mármint mindig így volt, csak hogy most már úgy kezd igazán világossá válni, hogy mik Harry szándékai és mik az enyémek. A csillagos ég felé meresztem tekintetem. Közben Ronról és a kviddicsről beszélgetünk, de mindkét témát gyorsan ejtjük, hiszen teljesen egyetértünk a dolgokban. Ezért szeretem őt igazán. Mert mi ketten mindig megtaláljuk a közös hangot, legyen akármiről is szó. Persze, nem mondom, pasi ügyekről talán nem beszélgetnék vele, hiszen az nekem is nagyon kínos lenne. Aztán jött az ördögi terv. Ron hamarosan hazaér, de valószínűleg csak ő, hiszen Harry miatta érkezett ide, hozzánk. Még mindig úgy érzem, hogy szerencsés voltam, hogy csak én maradtam itthon anyáékkal. Még a végén Fred maradt volna itt helyettem, vagy a fene tudja... Szóval kuncogva hallgatom végig Harry ötleteit, és persze hozzáteszem a sajátomat is. -Vagy esetleg egy régebbi kihágás miatt! - A mosoly nem tűnik el az arcomról. Óriási pofára esés lesz, és nagyon izgalmas tréfa. El tudom képzelni, hogy Ron hogyan fog ujjongani amikor hazaér. Felülök most már én is, felhúzom a lábaim magamhoz, és tovább figyelem Harryt. - Mit gondolsz, el fog ájulni amikor meglátja? - Nevetek fel, ismét, miközben kíváncsiak várom Harry válaszait. Már alig várom, hogy belekezdjünk!
A good friend knows your story, the best friend has lived them with you.
Harry egészen másképp éli meg a találkozásokat, az esetleges szituációkat, mint ahogy elsőre az arcáról leolvasná az ember. És így van ez akkor is, mikor Ginny-vel lehet. Nem tudnak egymásra elég időt szentelni, de valami különleges oknál fogva egyébként sem tennék. Mindketten látszólag jól érzik magukat úgy, hogy egyszer-egyszer összeülnek és akkor több időt elbeszélnek. És így legalább elmondhatják egymásnak, hogy kivel mi történt. Harry bánja egyébként, hogy nem találkoznak többet, de Ron már így is számtalanszor letámadta őt, hogy mi van közte és a húga között. Nem hiányzik neki a gyanakvás, szóval megelégszik azzal a pár alkalommal, ami megadatik nekik. Mint például most. A jövő egyébként is érzékenyen érinti Harry-t, hiszen számtalan okból kifolyólag ő sem tudja, hogy mit szeretne csinálni. Gyakran kívánja, hogy újra gyerek lehessen és ne kelljen ezzel foglalkoznia. Már átrágta magát gyakorlatilag minden eshetőségen, de mindig talált bennük valamit, ami felzaklatta, vagy ami megrémisztette az adott irányban. - Ha meg mégis, remélem számíthatok a támogatásodra. - vigyorodik el a fiú lelkesen, miközben rosszabbnál rosszabb jövőképek jelennek meg a fejében, hogy miként is járathatná le magát. Végezetül csak lemondóan felsóhajt. Bárhogyan is lesz, szüksége van támogatókra, akik megerősíthetik, vagy lebeszélhetik őt a rossz döntésről. Nem azért, mert döntés képtelen, egyszerűen csak ő ilyen és kész. Kell neki a megerősítés, ő így nőtt fel, ebbe. Végül Ron barátja kerül szóba és mindketten jót mulatnak szerencsétlen srácon és a gyomrán. A kviddics kerül szóba és Harry figyelmét nem kerüli el a lány lelkesedése. Éppen ezt, vagy ehhez hasonló reakciót várt tőle. Meg aztán pontosan tudta és tudja is, hogy mennyire fontos ez a lánynak. Éppen ezért jobb, ha hagyja kibontakozni és csak bízik benne, hogy Ginny személyében idén is remek társra lel majd. - Abban biztos vagyok. - küld a lány felé egy bátorító mosolyt, majd maga elé réved. A kviddics során megtanulnak csapatban játszani, miközben fejlesztik a reflexüket és a mozgáskoordinációjukat is. Így Harryben sosem merült fel az, hogy felesleges lenne. És az apja után, az ő helye is a csapatban volt egyébként is. És persze, tisztában van azzal is, hogy vannak gyengébbek közöttük, de majd belejönnek. És a csönd. Végül újra megkörnyékezi őket. Majd Ginny jön egy gonosz ötlettel, amire persze Harry azonnal rábólint. Fel sem merül benne, hogy egy ilyen jó lehetőséget hagyjon úszni. Ron és a kétségbeesett arca minden színjátékot megér. Így elkezdi sorolni az ötleteit, mire végezetül kiegyeznek az iskolás terv mellett. - Nem lehet olyan nehéz, szerintem menne. Hát, például lehetne mondjuk, hogy tavaly még sem sikerült valamelyik vizsgája, vagy, hogy úgy érzik Ron nem megfelelő személy, hogy ott tanuljon tovább. - rázta a fejét hitetlenül egy sötét vigyor keretében, persze egyik ötlettel sem volt kiegyezve igazán, de az alapból ketten építhetnek igazi várat - Neked van valami ötleted? - érdeklődött végül a fiú, majd mosolya ráfagyott az arcára ahogy nézte a lányt.
Mosolyom ilyenkor nem tud elszökni arcomról. Szeretem kihasználni az ilyen apró pillanatokat, amikor kettesben tudunk tölteni egy kis időt. Mert valóban nem szokott sok alkalmunk lenni egymásra. Sokszor csak havonta egyszer beszélünk, de néha nem is bánom. Hiszen nem ununk rá egymásra, meg tudjuk beszélni az ez idő alatt történt eseményeket és ilyenkor biztosan huzamosabb időre egymás társaságát szoktuk élvezni. Most ez épp kapóra jött. Örülök neki, hogy nekem végül nem kellett elmennem a többiekkel, és itt tudtam maradni Harry mellett. A jövő kérdése általában mindenkinél nagy probléma. Nálam is, hiszen fogalmam sincs, mit szeretnék csinálni majd két év múlva. Folytatni az iskolát? Befejezni és kviddicsezni? Talán aurornak menni? Rengeteg sok kérdés jár a fejemben ez ügyben, de nekem még van időm rá, hogy megtaláljam a megfelelő válaszokat. -Már miért jártatnád le magad?! Nem fogood! - Mosolyodom el a reakcióján. Ilyenkor mindig annyira aranyos, kissé még gyermeki énjére emlékeztet vissza. Akkor sokkalta nagyobb volt a vonzalmam hozzá, de ez mára már kicsit elült azért. Egy kicsit. Nem mondom, hogy ha végül csak vágyna rám... egy szavába kerülne, és én úgy érzem, bármikor a karjaiba loholnék. Gondolataim azonnal elterelődnek, méghozzá Ron említésére. Csak felnevetek és hevesen bólogatni kezdek, hiszen pontosan tudom, hogy Harry miről beszél. A fiú annyit tud enni, mint Harry, Hermione és én együttvéve. Vagy még többet... Sütievés közepette kedvenc témámra terelődik a szó. A kviddics nagyon közel áll hozzám, és sokat jelentett nekem, amikor bekerülhettem a csapatba. Remélem, hogy ameddig ide járok, tagja is maradok neki. Lelkesedésemmel valóban mindent megpróbálok megtenni azért, hogy minél jobbak legyünk. De persze nem csak a győzelem miatt. -Majd igyekszem. Tavaly is jól ment, szerintem idén is fog. - Mindig van egy-kettő olyan ember, akik meg akarják keseríteni az életünket és például csak poénból jelentkeznek, vagy pedig abszolút nem gondolják komolyan és a végén a gyengélkedőn kötnek ki. Persze azért általában jól szoktak menni a válogatók és mi pedig jól szoktunk szórakozni. Gondolataim ismét elvisznek, és egy kis ideig csendben üldögélek a fiú mellett, még fel nem merül bennem, hogy mi lenne ha nem ülnénk itt, beszélgetve, lassan kifogyva a témákból, hanem valamit kiagyalnánk, amivel megkeserítenénk szegény Ron további éjszakáját. Azt hittem, Harry nem fog majd belemenni, de örömmel látom, hogy mégis sikerült. Az első ötletére majdnem hogy semmit nem szólok, talán csak egy apró értelmetlen nyögés hagyja el a számat és egy pír az arcomon, amely szintén mindent elárul. Nem szeretném eljátszani azt, amire annyira vágyom. A másik kijelentése már jobban hangzik, sőt, gonoszabbnak is. Pimaszul elvigyorodom. - Ez szuper! Nagyon gonosz. Kellene valami ok, hogy miért nem... és szerinted meg tudjuk jól írni? Macerás, de sikerülhet.
A good friend knows your story, the best friend has lived them with you.
Harry szívébe belemart a boldogság, mikor tekintete találkozott a vörös zuhataggal párosult csodaszámba menő, pirospozsgás arc tulajdonosával. Nem tudta, de nem is akarta elrejteni, hogy mennyire őszintén élvezi Ginny társaságát, így a mosoly, ami arcán éktelenkedett, igyekezett még jobban széthúzni az arcát és feszegetni annak izmainak határait. Szinte már nem is érezte saját tulajdon képét, mert annyira a lány bámulatos, porcelánnak tűnő bőrével volt elfoglalva. Majd elfordult és bámult a messzeségbe, mindig kócos hajszálába belekapott a jóleső nyári fuvallat. Jólesett, kifújta fejéből a gondokat. A nyári őrjítő várakozás, s az egyedüllét sem könnyítette meg a feledést, de most, hogy a tetőn üldögélhetett ezzel a különleges lánnyal, már másképp érezte magát. És az a pár sötét hét, mintha meg sem történt volna. A helyére valami vidámabb, valami melegebb költözött. Őszinte kíváncsisággal kérdezte a fiú, hogy Ginny mit tanácsol neki a jövőjével kapcsolatban. És nem csalódott benne. Időnként szüksége volt rá, hogy vele töltse a perceit és bár eleinte elcsodálva gondolt rá, hogy négyszemközt kell töltenie vele valószínűleg egy egész éjszakába nyúló napot, már egyáltalán nem bánta. Sőt, inkább kezdett eluralkodni rajta a vágy, hogy ez az állapot még fennmaradjon. Mikor minden testvér otthon tartózkodik, Ginnyt valahogy nem éri utol Harry, ha üvöltözik sem - nem mintha lenne rá példa. De időnként jólesően tudná le, ha lenne idejük egymásra is és Ron nem legyeskedne körülöttük, mint pók a falon. A Roxfort elszakítja őket egymástól és hiába van naponta a fiú fejében, hogy napvégén jó lenne összeülni Ginnyvel, ez van, hogy nem sikerül. Tőlük távol-álló hibákból. - Nagyszerű. Akkor én leszek az első bizonytalan griffendéles, aki megint lejáratja magát, klassz. - pillant a lányra egy lelkes mosollyal, majd önmagán felnevetve megrázza a fejét. Játszik a benn tartott levegővel, majd ahogy csontjait kezdi csiklandozni, kiereszti végül. Reményittas gondolatok szállják meg a fiú fejét McGalagony-al kapcsolatban. Elvégre, mi lehetne az oka annak, hogy nem hallgatja meg? Legfeljebb elküldi őt, de akkor sem veszíthet, mert legalább megpróbálta! Ron kerül szóba, mire Harry arca szinte azonnal élénkebb színre vált. A puha csend, ami Ginny mellett időnként átöleli a fiút, egyáltalán nem éri őt kellemetlenül, sőt, a legkellemesebb társaság időnként. Végül azonban Ron és az étkezése jön szóba, mire a lány nevetését követően, Harry élénk pillantást vetve rá szintén vigyorogni kezd. - Lehet, hogy hat gyomra van. Valami varázslat... - ujjaival hullámzó mozdulatokat festve pillant az égre, még mindig nevetést engedve magából. Végül megtörténik benne a felismerés és észre veszi, hogy milyen sokat nevet a lány mellett. Majd ahogy Ginny sütiért nyúl, rögtön utána Harry is. Jóízűen falatozik, majd engedi, hogy a kviddics témában elmerüljenek egy kicsit jobban. Szeret Ginny-vel erről beszélni, és egyébként is remek társnak tartja a játékban is. - Ha olyan lelkesen játszol, mint ahogy beszélsz és az újoncokat is sikerült megfognunk, akkor azt hiszem sikerülhet. - von vállat könnyedén a fiú. Őt kevésbé a nyereség, inkább a játék mozgatja meg. Az égre emeli tekintetét, úgy a lány is. Elmereng gondolatai között, végül Ginny rakoncátlan ötlete szólítja fel révüléséből. - Lenne egy ötletem, de nem biztos, hogy készen vagyunk rá. - vigyorodik el a fiú, majd közre eső kezével mutogat maguk között, enyhén célozva rá, hogy akár megjátszhatnák Ronald Weasley rémálmát, hogy a húga és a legjobb barátja... - Vagy, hogy kapott egy baglyot, hogy idén nem térhet vissza a Roxfortba... - a fiú meglepődik saját gonoszságán, de azért jóízűen virul, ahogy a lány felé fordul törökülésbe kucorodva.
Oldalra fordított fejjel figyelem a mellettem üldögélő fiút. Tekintetem követi az övét, próbálom minél jobban rejtegetni, hogy egyfolytában őt bámulom. Mikor felém pillant, egy kicsit a távolba kapom fejem. Szeretem őt nézni. Annyira érdekesek arcvonásai, szép a szeme és amikor mosolyog! Hát régebben nagyon zavarban voltam attól a mosolytól. Most már nem annyira, hiszen kinőttem a kislányos rajongásból, de mai napig gondolataim ezeken a dolgokon is cikáznak, és persze azon, hogy milyen szerencsés lesz majd az a lány, aki egyszer Harryt a magáénak tudhatja. A tanácsaimat is szívesen megosztom a fiúval. Mindig vártam a napot, amikor újra és újra leülünk beszélgetni egy kicsit kettesben. Hiszen ilyenkor meg tudjuk tárgyalni, hogy ki mit szeretne a következő évtől vagy mennyire izgul a vizsgák miatt. Mondjuk a Roxfortban kicsit hiányolom ezt. Ott mindketten szinte más utakon járunk, nem sokszor ülünk le így és beszélgetünk. Talán kellene, egyszer-kétszer. Néha jól is esne. -Azt hiszem igen. Viszont gondolom a házvezetők is szívesen adnak tényleg tanácsot ebben. Mondjuk még nem hallottam senkitől, hogy kért volna, de biztosan lehet. - McGalagony nem az a fajta tanár, aki ne hallgatná meg diákjait és ne adna tanácsot nekik, ha éppen kérik. Még soha nem beszéltem vele ilyen dolgokról, sőt, az órája anyagában sem volt soha gondom, nem kellett segítséget kérnem abban sem. Mondhatom, hogy négyszemközt még soha nem beszéltem ezzel a nővel. Milyen furcsa is! Öt év után... Ronra terelődik a szó rövidebb csend után. Már megszoktam a csendet kettőnk közt, nálunk van amikor többet mind a csend minden szónál. Persze előbb vagy utóbb valamelyikünk előrukkol egy témával, szó se róla. Halkan elnevetem magam Harry megjegyzésére. - Valóban! Nem tudom, hogy fér bele ennyi étel. - Az összes testvérem közül, ő az aki a legtöbbet tud falni és mégsem látszik meg rajta. Milyen szerencsés. Persze anyának nem nehéz, hiszen a sok fiú miatt már úgyis tudja, hogy jó nagy adag ételt kell készítenie, szóval Ronnal még itthon nem történt olyan, hogy ne lakott volna jól. Pár süteményt elveszek, hiszen az étel említésére eszembe jutott, hogy van mellettem édesség is, majd miután jóízűen elfogyasztottam, az egyik kedvenc témámra esik a szó. Kviddics. -Én annyira nem bánom az edzéseket. Tudod, hogy mennyire bele vagyok bolondulva egyébként is ebbe a sportba. Idén jó lenne elvinni a házkupát. - Morfondírozok el egy kicsit, és Harry is követi a példámat. Szemem sarkából látom, ahogy tekintete az égre kerül. Apró mosoly jelenik meg a szám szélén, miközben ismét csend honol kettőnk között. De csak pár percig tart, majd ismét hozzám kerül a szó. - Meg kellene lepni valami viccessel Ront mikor visszaér! - Merengek. Jó itt üldögélni, de szeretném ha egy kicsit pezsegne már a vérem. Újra.
A good friend knows your story, the best friend has lived them with you.
Harry féltő és egyben nevelő célzattal kereste korábban Ginny társaságát. Ő maga sem érti, hogyan és mikor nőtt fel az apró lány, de -bár nem vér szerinti testvér- számára is megdöbbentő volt végül megérteni, hogy az apró porcelán leányzó nem igényli többet a törődést, a folyton rajta csüngő szemeket. Továbbra is próbálja eldönteni, milyen téma felé sodorja kettejük találkáját és további hallgatást mellőzve úgy tegyen, mintha egyáltalán nem bánná, hogy ő van itt és nem Ron, vagy majd kicsit később mondja el a lánynak, hogy tulajdonképpen örömét leli benne, hogy picit kettesben lehet vele. Harry hosszú percekig se nem látott, se nem hallott, megbabonázta a lány arcára ülő széles vigyor, amit olyan régen tudhatott magáénak, hogy alig emlékezett rá. - Gondolom úgy vannak vele, hogy elég önállóak vagyunk a döntéshez. - a fiú mosolya vetekedett Ginny széles vigyorával. Bár Harry vakon is megbízna Ginny szavaiban, tanácsaiban, döntéseiben, jól tudja, hogy a jövőjét mégis egyedül kell meghatároznia. Ám ettől függetlenül hallgathat a körülötte élők tanácsaira. A tetőre mászik a lány után és miközben óvatosan elhelyezkedik mellette, a barátjáról beszélgetnek. Jól tudja, hogy ahány ember, annyiféle gondolat születik Ronról. Elég megosztó alak és többnyire nincs egyforma vélemény vele kapcsolatban. Tisztában van vele, hogy Ginny egy másik oldalát ismeri a fiúnak és azzal is, hogy akit ő ismer, milyen. Mosolyogva pillant a lányra, ahogy Ginny végül felé fordul. - És éhes... - nevetve megrázza a fejét, ahogy eszébe jut mennyit eszik Ron. Harry feleannyival is jól lakik, mikor a vörös fiú még mindig rágja a terülj-asztalkán található kínálatot. Ez persze betudható annak is, hogy Harry gyomra valószínűleg gyerekkorában megállt a növekedésben, mikor éheztették. És így a kicsivel is beéri. Sütizni kezd, és jólesően tudja le magában, hogy Ginny is lemásolja a dolgot és falatozni kezd. Piton jön szóba, mire Harry gyomra még kisebbre zsugorodik. Kettős érzéseit aligha tudná leplezni a férfival szemben. A nevetésük visszhangzik a szélben, majd a kviddicsről szavalnak. A lány lelkessége feleleveníti a fiúban az ösztönt, hogy újra repüljön, hogy újra kergesse az aranycikeszt. - Tényleg jó lenne. A repülés az egyik legjobb dolog a varázsvilágban. És persze én is remélem, hogy sokan eljönnek. Bár az újjoncok miatt az edzések száma biztosan megnő majd. - von vállat letudóan. Jól láthatóan a vörös leányzó gondolatai most a seprűk és gurgók világába merül, így Harry bólogatva elfordítja tekintetét és élvezi a csillagos ég adta látványképet. Boldog, hogy itt lehet. És a közéjük telepedő puha csend sem képes kedvét lohasztani.
Ahogy kezdtem megismerni Harryt, mindig egyre többre gondoltam vele kapcsolatban. Nem mondom, tényleg első látásra belezúgtam, és jogos, hogy még a mai napig is piszkálnak vele az ikrek. Hiszen érzek iránta valamit, valami kicsit, de most már többet nem hozom magam kínos helyzetbe. Mosolyogva figyelem ahogy válaszol az auroros dologra. Én is szerintem ilyen tanácstalan leszek jövőre. Hiszen nem csak egy dolog érdekel, hanem több. Olyan jó lenne, ha tudnám csinálni mindet! Kár, hogy nincs időnyerőm. Megkönnyítené a dolgom. -Szerintem biztos! Nem hiszem, hogy az iskolának van pályaválasztási tanácsadója, szóval... - Szélesen elvigyorodom. Talán McGalagony tud neki olyan jó tanácsot adni, amit aztán meg is fogadhat. Hiszen ő tanárként ismeri Harryt, látja, hogy miben jó és miben nem. Egyértelműen jobb lesz, mint a tőlem kapott tanács. A tetőre sietünk, hiszen valóban kellemesebb itt beszélgetni. A kilátás is szebb és a levegő is jó. Eszembe jutnak az itt töltött idők a hármassal, meg amikor még kisebb voltam és nem akart Ron kiengedni ide, mert féltett. Megmosolygom a gondolataimat, majd elhelyezkedem és Harry felé fordítottam a fejem.- De azért néha tud unalmas is lenni! - Persze, egyetértek abban, hogy Ronnal sokat lehet nevetni, de én testvéri viszonyomban vele egy kicsit másként érzem a szituációt néha. Mert van, amikor összekapunk, de mondjuk amikor fiatalabb voltam, akkor több ilyen alkalommal lehetett számolni. Most már jobb a viszony. Harryvel együtt én is sütizni kezdek, majd egyetértünk a Pitonnal való érzéseinkben. Vele nevetek, majd a repülésre, a kviddicsre kerül a szó. Ezzel az egy dologgal mindig fel lehet kelteni a figyelmemet, akármi is van. Szemeim felcsillannak és bólogatni kezdek. -Ó, én nagyon várom már a válogatót! Remélem sokat fogunk edzeni. Ha lehetne, már most mennék. - Szélesen elmosolyodom. Lehet, hogy a kviddiccsel kellene foglalkoznom, ha már ennyire beleélem magam mindig a dologba. Hiszen szívem lelkem beleadom a versenyekbe és egyébként is szeretek nyerni. - Biztos sokan jönnek el majd a válogatóra. - Most hirtelen csak ezen kezd el járni a fejem. Kviddics kviddics kviddics. Mennyünk már vissza!
A good friend knows your story, the best friend has lived them with you.
Az, hogy a Weasley testvérek közé bekerült, a legjobb dolog, amit történhetett vele. Mindig úgy gondolta, hogy bár nem vérségi kötelék köti össze a vörösökkel, de lelkileg-érzelmileg egynek érezte magát közülük. Eszébe jutott gyakran, amikor Draco Ron ellen próbálta hangolni az első napon, ám sikertelenségbe fulladt a kísérlete. Elvégre Harry sosem vagyon, vagy népszerűség után választott. És a Ronnal töltött utazás felnyitotta a szemét, hogy milyen az, amikor valaki szintén nélkülözik. Hisz a fiú elmesélte neki, hogy mindenből levetett dolgokat kap. Se új pálca, se új talár. Éppen ezért hívta meg a büfés kocsinál mindenféle édességre. Ron egyfajta tükröt jelentett neki. Nélkülözött, mint ő. Ginnyvel érdekesen találkoztak és annál is különlegesebben alakult a közös történetünk. És most, ahogy a jövőről beszélgetnek, Harryben furcsa érzések kavarognak. Mintha nem akarna felnőni. Tanácsért szólítja meg a lányt, majd mosoly kúszik arcára, ahogy Ginny vállat von. - Inkább csak gondolkodtam rajta. Elég tanácstalan vagyok. Szerinted McGalagony professzor beszélne velem erről? - kérdőn pillant a lányra. Tudja, hogy olyan irányt kell választania, amiben boldogul és amiben sikerül boldogan élnie. Ám nehezen gondolja el, hogy milyen lenne ő, mint auror. Vagy, mint tanár. Esetleg, mint kvidics-bajnok. Lenne esélye bármelyikben is levetkőzni a Potter nevet? Luna szóba keveredése kissé felzaklatja a fiút, de nem különösebben adja jelét, hogy elgondolkozik a lánnyal töltött napokon. Pedig így van. Örömtelien gondol vissza rá, ahogy a nyulakat etették, vagy ahogy a lombok alatt elbeszéltek olyan dolgokról is, amikről azt hitte, hogy a szőke lány sosem mesélne. Pár másodperc elteltével igyekszenek a tetőre. Nem gondolta, hogy beleegyezik a leányzó és felviszi oda. Szeretett ott lenni. Varázslatos és feltölti őt mindig. Főleg, ha együtt teheti velük. Ginny nevetése őszinte vigyort csal Harry arcára, majd megrázza a fejét a lány válaszára. A fiú figyeli, ahogy a Weasley lány kimászik, majd utána igyekezve nyitja szóra ajkait. - Nem értek egyet veled. Ron tesz érdekessé mindent. Ha ő nincs, akkor nevetés sincs. - Harry maga elé révedve helyezkedik el, ahogy legjobb barátjára gondol. És ténylegesen így érzi. A Ronnal töltött időszak alatt tanult meg igazán nevetni. Ő volt az első barátja. Legalábbis, ha Hagrid és Hedvig nem számít. Elmosolyodva kémleli az eget, majd Ginnyt. - Jó, Piton nekem sem hiányzott a nyáron. - neveti el magát, mert biztosra veszi, hogy Ginny is a professzorra gondolt az imént. Nemlegesen megrázza a fejét, majd belenyúl a sütis tálba és rágcsálni kezd egy darabot. - Igen, a repülés is hiányzik. - törli meg a morzsás száját, miközben újra elneveti magát, amiért úgy eszik, mint egy malac - Kíváncsi vagyok a válogatóra, persze, hogy lesz. - bólogat lelkesen, majd az utolsó falatokon is átrágja magát. El is feledkezett a kviddicsről. Pedig alighanem az egyik legizgalmasabb dolog a Roxfortban.
Amikor kiskoromban Ron hazajött az iskolából és azt mondta nekem, hogy összebarátkozott Harry Potterrel el sem hittem. Azt gondoltam, hogy csak mesél nekem, azért, hogy ne érezzem olyan rosszul magam a miatt, hogy még nem mehettem az iskolába. De amikor először eljött hozzánk a fiú, minden megváltozott. Mintha már egyel többen lettünk volna testvérek. Nekem a mai napig egy kicsit még furcsa érzés a közelében lennem, hiszen kedveltem, nagyon is. Sokáig 'futottam' utána és most, hogy már idősebb lettem, megéreztem az elutasítást, azt, hogy ő csak barátként tekint rám és akármilyen érzések is keringnek még bennem iránta, lassan kezdenek majd elhalványulni, hiszen nincs értelme, hogy tovább keressék a fiút. Az iskolavégzésre terelődik a téma és meglep a kérdése. Nem gondoltam volna, hogy tanácsot fog majd kérni tőlem ilyen értelemből. Jól esik, elmosolyodom halványan és megvonom a vállam. Kicsit bizonytalanul, de válaszolok. -Amit szeretni fogsz! Ron azt mesélte, gondolkodtál az auror dolgon is. Szeretnél auror lenni? - Ez csak egy egyszerű kérdés, amolyan kíváncsiskodás arról, hogy mi a véleménye most, már felnőttebb fejjel erről a dologról. Én mindenképpen megvárom még ezt az egy évet és aztán olyasmivel fogok foglalkozni, amit úgy érzem, életem végéig szeretnék csinálni. Mert nem akarok szenvedni egy munkahelyen például a minisztériumban, ami dög unalom. Eszembe jut Luna, ahogy az imént emlegettük. Annyi érdekes dolgot mondott és mutatott már nekünk. Sajnálom szegény lányt, amikor kinevetik és sületlenségeket mondanak a háta mögött. Azért értékelem a kitartását is, hiszen nem láttam még haragosnak. Harry megjegyzésére elmosolyodom, kissé el is pirulok, de nem értem magam sem miért. Talán csak mert jól esett ez a kijelentése. Aprót bólintok rá, és lassan elindulunk a tetőre. Azt hiszem itthon ez a legjobb elfoglaltság, amikor Harryék itt vannak. Mindig kifekszünk oda, beszélgetünk és nézzük a csillagokat, amik oly sok csodát rejtenek. Felkuncogok a kérdése hallatán. -Tudod milyen makacs és félénk. Egyébként nélkületek nem érdekes. - Pillantok hátra Harryre, majd kimászom. Kényelmesen elhelyezkedem, már amennyire tudok, és a sütiket is leteszem olyan helyre, ahol nem lökjük le. Megvárom még a fiú is kiér, elmosolyodom és az eget kezdem el fürkészni. Lehet, hogy csillagászattal kellene foglalkoznom. Az is érdekes ág. Ki tudja, lehet, hogy még egyszer elkezdek róla tanulni valamit. - Nekem inkább a társaság hiányzik. A tanárok közül nem mindenki. - Nevetek. Piton professzor például abszolút nem hiányzik. Remélem idén nem fog minket nagyon megkínozni. Kicsit beleborzongok már most, csak így az említésére is. - És a kviddics? Idén is lesz válogató a suli elején? - Elvégre ő a csapatkapitányunk, de gondolom, hogy a hiányzó posztokra valakiket azok közül, akik feljebb léptek, találni fogunk. Én azt hiszem gyökeresen belevájtam magam ebbe a csapatba és ez a két év alatt, tuti nem fogok kihagyni egy edzést és meccset sem.
A good friend knows your story, the best friend has lived them with you.
Különös érzés járja be a fiú egész testét, ahogy a Weasley ház felé közeledik és az érzés csak felerősödni látszik, mikor végezetül belép annak ajtaján. Harry számtalanszor járt már itt, de sosem úgy érkezett, mint egy vendég. Hazavárták és azok az emberek, akik itt éltek, szerették őt. Ő sem különben. Minden Weasleyt családtagnak könyvelt el magában. Szeretett velük lenni, idejét velük tölteni. Elfogadták őt és nem a hírneve miatt fogadták be, azért, aki ő volt. Ronald Weasley legjobb barátja. De emellett szerető gyerek, kíváncsi kölyök volt még. Elgondolva a jövőn, még egyáltalán nincs a tervei között, hogy mi lesz vele, ha végez a Roxfortban. Szívesen lenne tanár, de persze, ez megint olyan dolog, amit egyedül nem szeretne elhatározni. Siriussal kellene társalognia a dologról, ám ő valószínűleg a mostani helyzetet tekintve egy vállrántással letudná a fiút. Harry fejében McGalagony arca villan fel. Talán, majd ő segíthet neki. - Te mit gondolsz, minek kéne mennem? - érdeklődve fordul a lány felé. És miért is ne adhatna neki Ginny tanácsot? Mindig figyelmes volt a fiúval, ebben a kérdésben is a hasznára lehetnek szavai. Érdeklődve figyeli a lányt, őszinte kíváncsisággal íriszeiben. Belegondol, hogy lassan végez, ami azt jelenti, hogy ideje választania. A jövő azonban rendkívül homályos előtte. Sosem tudott előre gondolkodni, hiszen apró gyerekként a Roxfort sem szerepelt a tervei között. Most mégis hogyan dönthetne? A Sirius téma megpecsételi a hangulatot. Harry hiába próbál jó arccal mesélni róla, nem igazán sikerül egyről - a kettőre jutnia a dologgal. Jobb is, ha nem firtatják tovább. Nem azért jött, hogy a szenvedéseiről meséljen. Egyébként sem szívesen tette, most ez miért lenne másképp? - Igen. Mint ti. - próbálja elterelni a szót a szőke lányról és a Weasleyket emelni a központba. Elvégre valóban úgy gondolja, hogy varázslatosak. Annak idején, az ő házukban látott először megbűvölt mosogató szivacsot és varázs órát, amin az arcaik mozogtak. A fiú magával hordozza az emlékeit. Felegyenesedve halad Ginny mögött, hogy csillagot leshessen a lánnyal. Óvatosan lépdel, de nem marad le. Közepes tempóban halad a lány mögött. - Miért? Ron fél a tetőn? - vigyorogva rázza a fejét Harry, miközben elképzeli barátját, ahogy reszkető térdekkel kievickél. Legutóbb is nehezen imádkozta ki a szélére, bár akkor Ginny is velük volt, talán emlékszik még. Boldogan mosolyog maga elé, jó érzéssel tölti el, hogy a lány nem fogadja elutasítóan szándékát, hogy a tetőn üldögéljenek. Felérve előre engedi a lányt, majd követve őt mellé kucorodik. Fészkelődik még egy darabig, majd Ginny hangja megdermesztően hat rá. Elmosolyodva bólint és követi a lány tekintetét a csillagos égre. - Én is várom. Hiányoznak már az órák, meg a tanárok. - von vállat egykedvűen.
A családom valóban sokszínű. Mindenkit más-más munkakörök érdekelnek. Amikor kicsi voltam, nem is tudtam, hogy melyik bátyámra szeretnék hasonlítani. Mindig volt előttem egy példakép. Egyszer olyan akartam lenni mint az ikrek, máskor mint Ron... aztán amikor egyedül maradtam anyáékkal, amikor mind elindultak a Roxfortban egy kicsit önmagam is lehettem. Kezdtem megtalálni saját magam. Mondjuk ez leginkább a Roxfortos éveim első felére jellemző. Akkor aztán történt jó is rossz is, nem volt benne hiány. A tapasztalatokból tanultam és így lettem az aki. Az, hogy milyen szakmát szeretnék választani a jövőben még elég bizonytalan számomra. Nagyon gondolkodom a kviddicsen, ami szerintem tök érdekes dolog. Hires kviddicsezőnek lenni nem kis megpróbáltatás de az az igazság, hogy rengeteget kell majd rá edzenem. Nem tudom, az időm meg fogja e majd engedni. Nem hiszem, hogy az iskolai csapatedzések elegek lesznek számomra. Talán majd megkérem Harryt, ha a döntésem végleges lesz, hogy segítsen ennek kivitelezésében egy kicsit. -Van még rá egy kis időd, hogy szakmát válassz. - Mosolyodtam el kedvesen. Hát igen, neki még egy éve lesz rá, nekem pedig kettő. Talán a következő évem elejéig nem is fogom biztosra tudni, mit akarok. És egyébként is. Tök nehéz bejutni egy csapathoz játszani, mert ha megnéznek és nem tetszik nekik a játékom, akkor aztán dobhatom el az álmokat. Mert eredetileg kiskoromtól kezdve bele vagyok ebbe bolondulva. Csak néha eszembe jut, hogy lehet mással kellene majd foglalkoznom. Nem tudom. Látom Harry arcán egy kisebb fintor ül ki, amikor Siriusról kezdünk el beszélgetni. Nem is firtatom tovább a témát, nem szerettem volna neki rossz kedvet okozni, sem fájdalmat. Talán ha tudtam volna ezt, akkor rábeszéltem volna Ront hogy hívjuk meg Harryt ide huzamosabb ideig. Jól szórakoztunk volna! - Igen, Luna mindig az. - Hiába tartják sokan furcsa lánynak attól még szerintem egészen kedves. Vannak neki érdekes dolgai, de hát kinek nem, valójában? Összepakoltam egy kis süteményt, ezt nem akarom kihagyni, anya a kedvencemet sütötte. Ezután pedig elindulok a lépcsőn felfelé, Harryvel magam mögött. Örülök neki, hogy nem ülünk egymással szemben és várjuk, még egyikünk talál valami érdekes témát, hanem igazából még csendben is ki tudjuk fejezni az érzéseinket egymás iránt. -Egy kicsit nekem is, de csak úgy, ha veletek csinálhatom. Ronnal nem szoktunk oda kimenni. - Mosolyodom el. Jóban vagyok a testvéremmel, de ez a csillagles olyan szokás, amit Harryékkel szoktunk csinálni. Kiskoromban persze sokkal de sokkal érdekesebb volt a dolog, néha kiszöktem egyedül a tetőre, de amikor anyáék megtaláltak, mindig volt egy kis ordibálás, hogy mit képzelek én magamról. Nyüzsgős kislány voltam. Szerencsére ma csillagos az ég. Előre megyek, kiteszem a süteményt majd kimászom és kicsit arrébb helyezkedem, hogy a fiú is mellém férjen. Közénk teszem a kis tálacskát, majd az égre pillantok. Csodaszép, mint mindig. - Már nagyon várom, hogy újra a Roxfortban leszünk.
A good friend knows your story, the best friend has lived them with you.
Harry mindig úgy érezte, hogy a Weasley gyerekek a hiedelmekkel ellentétben, egyáltalán nem egyformák. Ott van Ron, már úgy ismerte, mint a tenyerét. Pontosan tudta, hogy melyik vonás mit jelent arcán, vagy melyik mozdulat, mit rejt el a nagy közönség elől. Az ikreket mindig is a vidámság az öröm példamutatónak gondolta. És persze Harrynek, mint mindig- mindenkiről meg volt a véleménye. Ginnyt ellenben mindig nyugodtnak és kedvesnek látta. Róla különleges képet őrzött magában. Így természetesen egyáltalán nem kavarta fel, hogy a lánnyal kell töltenie néhány órát. Inkább boldogan vette tudomásul, hogy a közelében lehet. A fiú figyelmét nem kerüli el a mosoly, sem az elgondolkodó tekintet. Nincs tisztában vele, hogy milyen ennyi testvérrel felnőni, ahogy abban sincs tapasztalata, hogy milyen az anyai szeretet, ha ennyi felé el van szórva, de tiszteli őket a vendégszeretetükért és bármikor, ha otthont emlegetnek neki, nem Sirius, vagy Dursleyék jutnak eszébe. Nem. A Weasleyékkel töltött hétvégék és nyarak elevenednek fel benne. Legfőképpen persze Ron. - Gondolkodom még én is. - ajkait összepréselve felhúzza azokat. Ostobaság volt Ginnytől megkérdezni, de úgy vélte, hogy a lány már előre gondolkodott. Meglepte, hogy ez nincs így. Ő pedig bele sem gondolt abba, hogy idén végez és munkába álljon. Siriustól tanácsot aligha kap majd, így kénytelen lesz McGalagony professzort felzargatni kérdéseivel. A fiú zavartan fészkelődik, mikor keresztapja szóba kerül. Ez a nyár is elrepült úgy, hogy egyáltalán nem szántak egymásra időt, mintha két idegen élne abban a nyavalyás házban. Bosszantotta a fiút, hogy így viselkedik vele az, akivel ő boldogan tudna élni, mert ezáltal rettentően nehéz neki túllépni a dolgokon. Legyen szó bármiről is. Harrynek pont nem arra van szüksége, hogy egész nyáron egy hatalmas házban azt éreztessék vele, hogy milyen jelentéktelen és nem számíthat senkire. De ezt persze így kereken, sosem vallaná be senkinek sem. - Jó lett volna. - bólint keserédesen, majd maga elé révedve figyel egy távoli pontot. Szája sarkába apró fintor jelenik meg, ahogy elgondolkozik az egész nyarát összevetve. Alig talál benne örömöt és aztán mégis eszébe jut, hogy most itt van és, hogy Lunával is milyen kellemes napokat élt meg. Ginny kérdésére rápillant, majd lágyan elmosolyodik, mielőtt szóra nyitná ajkait - Jól van, varázslatos, mint mindig. - oldalra dönti fejét, ahogy visszaemlékszik a nyúl családra. És ettől a gondolattól - valami különleges érzésnél fogva - jobban várja a tanévet, mint eddig bármikor. - Tényleg? - Harry döbbenten figyeli Ginnyt, ahogy összepakol egy tálnyi aprósüteményt és felpattan. A fiúnak több sem kell, követi őt, ahogy az ajtó felé haladnak és érdeklődve hallgatja, amit az ifjú vörös leány szaval neki. - Hiányzott már. - mosolyt csal arcára, hogy ilyen lelkes társa akadt a dologban és hogy pont Ginny személyében. Minden percet boldogan tölt el vele, arról nem is beszélve, hogy végre beszélgethet vele. Fontos neki a lány, ezért örömködve baktat mögötte.
Én is örülök neki, hogy itt vannak többször is Harryék. Nem csak azért, mert olyankor sok mindent főzünk anyával, finomakat, hanem mert jó a társaságuk és főként mert jól érezzük ilyenkor mindig magunkat. Egy kicsit feldobódik ez a hely, és akkor mindenki boldog. Általában az vagyok... nem sokszor lehet látni engem szomorkodni, csak amikor valakiben csalódom és így tovább. Bólintok egyet egy mosoly kíséretében arra, hogy anya szereti Harryéket. Szinte családtagnak mondhatóak. Szerintem ugyan úgy kedveli őket anya, mint ahogy minket. Gyerekeiként. Hiszen amikor Harrynek szüksége volt egy kis anyai szeretetre, akkor Mollytól megkapta. Ilyen ez a család. Én is mindig próbálok rá hasonlítani, remélem, valami hasonló személyiségem lesz majd az évek múlásával. Én is ilyen tökéletes családot szeretnék. -Terv? Nem igazán. Még gondolkodom rajta. Neked? - Egy kicsit talán még korán van ahhoz, hogy a jövőmön gondolkodjak. Mármint a munkán, hogy mivel fogok majd foglalkozni a következő jó pár évben. Még nem tudom, mit szeretnék. Úgy érzem, hogy ez a két év fogja eldönteni, igazából mire is vágyom. Addig még rengeteg minden változhat, nem is szeretnék konkrétat mondani e miatt. Siriusra terelődik a téma. Nem bánom, hogy megkérdeztem. Érdekel. Ahogy az is, hogy Harry hogy érzi magát. Szeretem, amikor van egy kis időnk elbeszélgetni, elvégre alig tudunk, mert mindig Ron vagy valaki más odakotnyeleskedik. Ez az időpont most épp alkalmas arra, hogy bepótoljuk azt, amit nem tudunk egymásról. Egy kicsit meglepődöm. -Ohh, tényleg? Sajnálom... rossz lehet egyedül abban a nagy házban. Meg gondolom szerettél volna nyáron több időt vele tölteni. - Egy pillanatra legörbül a szám, szomorú arcot vágok. Sajnálom, hogy ismét ebbe csöppent bele. Pedig mindenki remélte, hogy most majd jobb lesz neki. Boldogabb lesz és sokkal többet törődik vele Sirius. Aztán most tessék. Szeretném, ha Harry legalább most jól érezné magát, ameddig itt van nálunk. Sajnálom, hogy nem találkozhattunk többet a nyár folyamán. Én is elég sokat ültem itthon, de azért volt egy-két izgalmas pillanat is. - Hogy van Luna? - Érdeklődtem kedvesen mosolyogva, miközben a csillagos dologra felcsillan a szemem. Fel is pattanok rögtön a székről, és heves bólogatásba kezdek pár másodperc erejéig. -Ez egy jó ötlet! Menjünk. Egyébként sem volt semmi konkrét tervem. - Vonom meg a vállam. Általában nem vagyok túl jó ötletelő. Egy kis tálra teszek abból az aprósüteményből, amit ma készítettünk anyával, és az ajtó felé veszem az irányt. Nem szoktam kimászni a tetőre amikor egyedül vagyok. A fiúkkal pláne nem, valahogy ez nem lett családi szokás nálunk. Talán egyszer vagy kétszer lehettem ott kint, amikor Harryék is itt voltak. Ilyenkor érdekesebb. - Amióta legutóbb itt voltatok, azóta nem is voltam ott kint.
A good friend knows your story, the best friend has lived them with you.
Harry is megdöbbent a szokatlan képen, hogy Ginnyvel kettesben töltsenek pár órát, akár egy napot, ha a Weasleyekről van szó. Bár ennek inkább az volt az oka, hogy jobban belegondolva, sosem töltöttek még kettesben több, mint három percet, ugyanis Ron elővigyázatosan figyelt a húgára, vagy a barátjára, hogy véletlenül se adódhasson közöttük semmi. A fiú azonban örült, mert jól tudta, hogy Ginny mellett néhány perc nyugalom várja őt és ebben az illúzióban elmerülve örömtelien gondolt a nap hátralévő részére. Különleges, sztoikus nyugalom kezdett eluralkodni Harry. Bár összeszorult a szíve a gondolatra, valójában mennyire magányosnak és kirekesztettnek érezte magát órákkal ezelőtt, most valami más kúszott be mellkasába. Jobb érzés volt, határozottan kellemes. És egyelőre nem tudta, hogy Ginnyt éri a köszönet érte, vagy az egész családot. - Igen, azt hiszem Hermione nevében is mondhatom, hogy mi is őt. - néz maga elé a fiú elmerülve előbbi szavaiba, amit nevetés és nemleges fejrázás követ - Azt gondoltam. - feleli elhalkulva, miközben mosolya nem lankad. Maga elé réved, mikor a lány mellette ismét szavalni kezd és tekintetét ezúttal azonnal ráemeli. - Persze. - bólogat egyetértően - Van valami terved? - kérdezi a fiú halkan, közben kíváncsian felvonva szemöldökét és lágy mosollyá szelídült kisfiú képpel figyeli a lányt. Elképzeli a vörös lányt külön a családtól és meglepően az az érzése támad, hogy a Weasley testvérek közül ő áll majd helyt leginkább a nagy világban. - Ó, hát öhm. - szokásos Harry szindróma lép fel, végül leküzdi esetlenségét, mert jól tudja, hogy Ginny előtt megnyílhat - Nem igazán olyan, mint ahogy képzeltem. Nincs otthon velem, szinte soha. Gyakorlatilag az ideje nagy részét Lupinnal tölti, ami nem baj. Csak hát így eléggé egyedül vagyok, jah. - bólint a végén egy szomorkás mosollyal megfűszerezve az utolsó mondatát, végül maga elé pillant. Őszintén bántja ez a dolog, hogy egy olyan családból, ahol nem vették észre, végül bekerült egy olyanba, ahol szintén nem veszik észre. Ennek van értelme? Kíváncsian fordul a lányhoz, majd teljes tartását felé ívelve figyeli őt, ahogy beszél. - Ó, értem. Bár azért itt mindig történik valami. - próbál biztatóan vigyorogni a lányra - És Lunáéknál voltam egy kis ideig, egyébként nem. Otthon ültem. - von vállat lemondóan, de az előbbi lány megemlítése közben apró pír szökik arcára - Van valami terved mára? Akár kimászhatnánk a tetőre csillaglesre. - vigyorog a fiú, mert mióta belépett a házba az a vágya, hogy a tetőn fetreng, minek okát ő maga sem tudta megmagyarázni.
Amikor Harry megjelenik nálunk, ilyenkor mindig eszembe jutnak a régi idők, amikor ők kezdték el az elsőt én pedig még itthon ücsörögtem. Mennyire irigy voltam rájuk! Menni szerettem volna velük én is... és amikor eljött hozzánk... az a sok bénázás! Soha nem felejtem el. Anya a mai napig visszasírja egy-két érdemesebb étkészletének darabjait. Kiskoromban sokat meséltek nekem róla, hiszen ő egy legenda lett és sokunk példaképe. Soha nem gondoltam volna, hogy a Roxfortban majd találkozunk és még jóban is leszünk. De így lett, amit nem bánok. Most már nem vagyok kislány, aki össze fogja törni Harry jelenlétében a tányérokat és egyéb eszközöket. Már teljesen hozzászoktam ahhoz, hogy idő közben ő is a családunk tagja lett. Elköszöntem anyáéktól, akik mint mindig, most is rohannak. Ez mostanság nálunk bevett szokás. Mindenki el akar késni mindenhonnan. Még ha azt a varázsvilágban nem is olyan könnyű kivitelezni ha az ember tud hopponálni, stb... Elmosolyodom Harry kijelentésére, majd miután sikeresen kipakoltam mindent az asztalra, helyet foglalok a fiú mellett. Néha tényleg soha hallgatunk egymás között, de biztosan ennek is oka van. Kicsit néha kínosan érzem magam miatta, és úgy érzem, hogy miattam történik, hogy én zavarom össze őt is azzal, ahogyan viselkedem. -Ő szívesen csinálja. Imád téged és Hermionet is! Szokott... de nem sokat és elég ritkán. - Nevetem el magam röviden. A nem sokat, azt tényleg komolyan gondoltam. Minden nap későn fekszik, aztán hajnalban kell. Pedig háziasszony szegény anyókám. - De hamarosan mind elhagyjuk ezt a helyet és akkor könnyebb lesz már neki. - Igen. Ha jobban belegondolunk, akkor már csak pár év és mind elköltözünk máshová. Nem fogunk a szüleink nyakán élni. Én várom már, hogy saját életem legyen. Saját ház, gyerekek... -Nem könnyű vele? Miért? - Érdeklődöm Siriusról. Nem jártam arra mostanság, nem tudom mi a helyzet vele. Harryvel is most találkozom először a nyár alatt... aminek egyébként is mindjárt vége. Azért elmosolyodom és megpróbálok értelmes választ adni a kérdéseire. -Hát, én jól vagyok. De igazából semmi nincs velem. Itthon töltöttem az egész nyara, elég unalmas volt. Te jártál valamerre?
A good friend knows your story, the best friend has lived them with you.
Harry mindig is különös érzéseket táplált Ginny iránt. Eleinte nem is foglalkoztatta a lány úgy igazán, de mikor a Titkok Kamrájában megpillantotta őt és azt hitte, hogy elveszítették a Weasley hercegnőt, igazán összetört. S mikor végül felébredt, olyasmit érzett Harry, amit azelőtt még soha. Fontos volt neki a lány, csak egészen a lehetőségig, hogy elveszítse, ezt nem vette észre. Mindig is úgy gondolta, hogy a lány különösen szép. Szép a bőre. A haja ápolt. Különleges, varázslatos lánynak gondolta. De sosem próbált, sosem engedett az érzéseinek, úgy gondolta, hogy ők ketten testvérek. Berögzült a közös élet, a sok idő a Weasley házban, hogy Ronnal annyi mindent megosztottak. És az, hogy Ginny menő lánynak számított Harry szemében. Olyasvalakinek, aki a családon belüli légkörön kívül nem igazán figyelne fel egy kerek szemüveges, időnként dadogó fiúra. Hisz a köré szült legendán kívül nem volt több. Ahogy bemerészkedett már érezte a jó illatot, átjárta a Weasley szeretet pedig nem is találkozott senkivel. A konyhába lépve végül Ginny érkezett meg, erre felbátorodva a fiú közelebb lépett hozzá, hogy átölelje. Egészen addig tartott a kontaktus, míg Molly be nem lépett. Egyből beindult benne a vendéglátó ösztön és a fiút a helyére igazította, az asztalhoz. Apró mozdulatokban közben helyet foglalt, de mire válaszolhatott volna a kérdésekre Weasley anyuka már indulásra készen állt és egészen hamar el is indultak. - Akkor jó, igyekszem majd nem halálra untatni. - nevet fel a fiú, bár ezt őszintén inkább kínjában teszi, mint örömében. Jól tudja, hogy közte és a lány között gyakran meglapul a csend és bizony nem ereszti el őket egy jó darabig, de úgy érzi nincs ezzel baj. Így is szereti a vörös társaságát, sőt, van, hogy azokat a perceket élvezi a legjobban, mikor nem beszélnek, csak némán tudatják egymással, hogy "Számíthatsz rám." Ismét a lány töri meg a csendet, miközben maga előtt tologatja a tányérját Harry, úgy érzi meg kell szólalnia, nem akar szófukar vendégnek tűnni. Végülis haza jött. - Anyukád mindent megtesz értetek. És csodálatos asszony. Bár biztos nem könnyű, főleg, mikor még Hermionéval mi is becsatlakozunk és erősítjük a tábort, de legalább néha pihenhet. Szokott egyáltalán aludni? - mosolyra görbíti ajkai vonalát, igyekszik oldani közöttük a lappangó feszültséget. Bátran elnyúl a salátás tálért és óvatosan szed a tányérja szélére, éppen egy - két kanállal. Nem sokat, keveset. Tétlenségében még édességért is elnyúl, végül arra figyelve, hogy mellé helyezkedik a lány. - Ó, köszönöm jól. - bólogat lelkesen, majd rádöbben, hogy a lány előtt megnyílhat ezért leteszi a kezéből az eszközöket és felé fordul - Bár nem könnyű Siriussal.. - sóhajt végül, majd egy félmosoly kíséretében a lány felé fordul teljes tartásával - És te? Mi van veled mostanában Ginny? - mosolya nem lankad, csillogó szemekkel figyeli a lányt.
Legszívesebben csak ücsörögnék hangtalanul az ajtóban és figyelném őt. Nem is tudom mi az, ami annyira tetszik benne. Talán az enyhén kócos haja vagy a szemei... eleinte csak azért kedveltem őt, mert híres volt és menő, na meg az én bátyám a legjobb barátja... és ez idő közben megváltozott. Ahogy lett nekem is közöm a fiúhoz, ahogy egy kicsit tudtam vele beszélgetni és megismerni, más lett a véleményem. A kislányos rajongás átváltott vonzalomra. Csak ezt a vonzalmat ő soha nem viszonozta. Mindig is gondoltam arra, hogy talán majd ha váratom az egészet akkor... még a mai napig kicsit reménykedem, de talán most már csak barátként kellene rá tekintenem. A nevem hallatán apró mosoly jelenik meg az arcomon. Bólintok egyet, majd kicsit megrezzenek, teljesen észrevétlenül, arra, hogy ölelni akar. Nem ellenkezem persze, hiszen nekem is jól fog ez már esni. Egy férfi ölelése, aki nem a testvérem. Volt már erre alkalom persze, nem csak Harrytől, hanem az utóbbi évben attól a pár kiszemeltről, akivel megpróbáltam a dolgot... sajnos egyik sem volt a legmegfelelőbb, nem lett belőlük semmi komoly, csak egy próba...csak kíváncsi voltam talán arra, hogy milyen lehet egy igazi kapcsolat. Próbáltam magam felkészíteni az igazira. Hát, remélem sikerült... még nem érzem, hogy eljött volna az a pillanat, amikor teljesen le kelljen kötelezni magamat. Hamarosan. A válaszaira csak egy kedves mosollyal válaszolok és elindulok a pult felé ahonnan tányérokat veszek elő. Persze fél füllel azért hallgatom anyáék beszédjét. -Ó kedveském, gyere csak, Ginny mindjárt megterít! Ó! Te jóó ég. Már ennyi az idő?! Azt a mindenit! ARTHUR! Indulás! Elkésünk. - Anyához néha füldugót kellene használnom, amikor teljes izgalomban van annyira be van pörögve! Azt hiszem, nem sok ember mondhatja el magáról, hogy ilyen pörgős anyukája van. Bár szegény már nagyon fáradt néha és megviselt, de azért látszik rajta, hogy örül annak, hogy kevesebb a gyerek a házban, mint az előtt. Néha megtud egy percre pihenni. -Ó, nekem igazán nem gond. Úgy sincs jobb dolgom. - Teszem ki a tányért az asztalra és mivel anyáék közben már el is mentek a dolgukra, így csak kettő teríték kerül az asztalra. Még egy picit zavarban vagyok, de szerintem hamarosan fel tudok végre oldódni. Nem akarok leégni pont előtte. - Tudod milyen anya... mindig annyi mindent bekészít amikor jön vendég hozzánk. Szerintem még be van állítva erre a nagycsaládos üzemmódra. Pedig már nem is vagyunk itt annyian. -Vonom meg a vállamat. Totál sületlenségeket beszélek. Miért is érdekelné ez őt? Kicsit odébb állok, a tálcákat és edényeket az óriási asztalra teszem. Van itt leves, sült hús, saláta, édesség... amit csak a szem és száj megkíván. Bátorságom összeszedem és amikor már végleg nem tudom tovább húzni az időt leülök a fiú mellé. -Egyébként... hogy vagy? - Csak hogy a lehető legunalmasabb szöveget mondjam neki, mert persze semmi értelmesebb nem jut sajnos az eszembe.
A good friend knows your story, the best friend has lived them with you.
Néhány tántorgó lépés után megpillantja a Weasley házat. Közelebb merészkedése végett pedig az ablakban kuksoló Ginnyt. A vörös szépséget, Ron húgát. Mindig úgy figyelte őt, mint Ron testvérét, ám be kellett vallania magának, hogy velük együtt megnőtt az apró lány is. Igazán csinos lett. Nem hiába pattog folyton a vörös barátja, hogy zavarja, ha ez meg az megkörnyékezi. Ám eddig a pillanatig Harry valahogy nem vette észre a változást, csak most, az apró mosoly elfoglalta a lány arcát, mielőtt elfordult volna. Gépiesen újra tovább indult a fiú, ahogy az ablak hirtelen üressé vált. Léptei lomhák voltak, ám nem vészesen. Az ajtó előtt megtorpant, szeretett volna egy tükröt, hogy legalább kócos, égbe álló tincseit megigazítsa, de végül úgy döntött, hogy nincs szüksége rá. Megköszörülte a torkát és átlépte a küszöböt. Még, hogy kopogjon... Egy ideig várt, aztán behúzta az ajtót maga mögött és a konyha felé vette az irányt. Valaki mindig tett-vett arrafelé, így biztosra vette, hogy ott majd találkozik valamelyik vörös kedvességgel. Ám senkit nem lelt fel és ez kissé felzaklatta, kényelmetlenül érezte magát, míg végül halk nyikorgást hallott háta mögül és íriszei találkoztak az ablakban üldögélő lányéval. - Ginny. - szaladt ki a torkán és léptei már vitték is a lányhoz, hogy átöleljék. Jól tudta, hogy a vörös valamiért mindig is félelemmel, bájos zavartsággal gondolt rá. És ugyan ő maga sem volt a szociális tér legbátrabb embere, úgy gondolta, kezdeményezhet egy ölelést. Léptei vitték is, majd karjai utat fúrtak maguknak a lány körül és ezáltal magához vonta őt. Lágyan öleli, végül pár másodperc után elereszti. Mintha félne attól, hogy megsértette. Ellépve tőle hallgatja, hogy a Weasley anyuka a kertben tevékenykedik. Ron meg sehol. - Ron baglyozott, tudtam, hogy nem lesz itt. - mosolyog szelíden - És igen, egy kicsit. - válaszol udvariasan az éhség kérdésre. Hátrál párat, mert olyan érzése van, hogy megzavarta a lány komfort-zónáját, végül megtorpan és a vörös anyuka felé pillant, aki hirtelenjében magához öleli. Reflexszerűen viszonozza annak ölelését, majd nevetve bólogat. - Csak a csontot eszi pedig. - dörzsöli meg tarkóját, ahogy Siriusról van szó, végül beljebb megy és Ginnyre pillant - Nem, dehogy. Szerintem nem lesz gond, már ha Ginnyt sem zavarom. - intett jobbjával a lány felé, hogy biztosra menjen, majd elhelyezkedett a legközelebbi széken.
Nagyon élveztem! 
