2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem hiszem el… továbbra is teljesen ki vagyok akadva, hogy így lebuktunk. De ugye van jó oldala is a dolognak, mert amiért jöttünk, az megvan, és még mindig jobb, hogy Dumbledore kapott el minket, és nem McGalagony vagy az a rohadék Piton. Úgy látom, hogy Miyát eléggé megviselte a dolog, pedig nem kellene… de mellettem majd biztos megedződik. Persze engem sem hagy figyelmen kívül, de azért nem zuhanok depresszióba egy lebukástól, főleg, hogy ez már nem az első eset. Azt, hogy Hagrid annyival előbb van, mint mi, azzal magyarázom, hogy háromszor is akkora. Persze én is látom az arcán, hogy valami baja van, de biztos vagyok benne, hogy nem miattunk. – Szerintem amiatt ilyen ideges, amit odabent mondtak neki – morgom oda Miyának, mert egyrészt, nem bírom befogni, másrészt, nehogy már bűntudata legyen azért, amiért Hagrid nem tudja rejtegetni az érzelmeit.
A büntetésem miatt azért is nem aggódom, mert még mindig biztos vagyok benne, hogy semmi komoly nem lesz. Vagy ha igen, az összes diákot beköpöm, akivel az út során találkoztunk, nem érdekel. Ha minket megbüntetnek mászkálásért, akkor őket is. Meg amúgy is röhej, hogy a Tiltott rengetek például tiltott terület, de van, aki olyan büntetőmunkát talál ki, ami miatt be kell menni az erdőbe. Tele van a házirend ilyen ellentmondásokkal, és egyszer úgy megmondanám a magamét… Na, mindegy, az még sajnos nem most lesz. Majd ha legalább a hetediket is elvégzem. Egyetemen már emberibb tanárok tanítanak, nem ilyen diktátorhajlamúak, mint most. – Ugyan már... – legyintek a sajnálkozására. – Ha nem akartam volna, nem jövök. Emiatt nem kell aggódnod. Gondolj arra, hogy megvan, amit akartunk. – Végülis, már csak meg kell főzni azt a bájitalt, és különben is ki fogja megtudni? Meg az a pár alma se lesz gyanús. A büntetést túléljük, és lehet folytatni az akciót. – Előfordul… meg aztán én sem gondoltam volna, hogy meghallja az öreg. – Nem gondolom, hogy tiszteletlenül beszélnék az igazgatóról. Ha a nevét mondanám, Hagrid képes lenne faggatózni, vagy beszólni valamit, de ahogy én látom, épp el van merülve a gondolataiban. Nagyon foglalkoztat, hogy miről lehetett szó a kunyhóban, de azt ráér máskor kideríteni. Most nagyobb a probléma.
Úgy tűnik, mára egyelőre megússzuk a dolgot. Legalábbis, egyenesen a hálókörletek felé vezet minket a vadőr. Vagy tanár, vagy tudja a fene, micsoda. Aztán McGalagonnyal is összefutunk. Remek, tőle jól ki fogok kapni, szerintem mindig is rám volt szállva, most majd kapok egy jó egyórás fejmosást, aminek ugyanaz lesz a vége, mint az összes eddiginek. Végül eljutottunk ahhoz a részhez, ahol elválik az utunk, mert a Griffendél-torony a másik irányban van. Fogalmam sincs, hogy Hagrid melyikünket fog magára hagyni, de gyanítom, nem engem, mert én vagyok a balhésabb. – Találkozunk a reggelinél. Ne aggódj a dolgok miatt. Jóéjt – búcsúzom integetve. Jól sejtettem, Hagrid valóban engem kísér tovább, Miyának csak annyit mond, hogy menjen ő is a hálókörletébe. Bár lehet, hogy őt majd McGalagony tartja szemmel. Minden esetre megpróbálom kialudni a dolgot, aztán majd kiderül, mi lesz belőle.
Megbocsáthatatlan vétek, egy súlyos tetten érés. Hagrid társaságában a szavak gombóc formában tömítették el a torkomat. Készültem volna megszólalni...de ugyan milyen formában tenném ezt, ha a helyzetet ezzel egy fikarcnyit sem terelem pozitív irányba? A sajnálom, már maga az öngyilkosság a néma hallgatagságra nézve. Bármilyen témakörben is szólalnék fel, félúton ígyis-úgyis összecsuklana a hangom. A bűntudat kismértékben de folytonosan jelen van. Ennek tetejében, még a cinkosomat is jól magammal rángattam a bajba. Halvány sejtelmem sincs milyen büntetést szabnak ki rám. Leginkább az foglalkoztatott, hogy az én bűnöm miatt Rain milyen bánásmódban részesül majd. Túl nagy volt a tettvágyam, és az önbizalmam. A bosszú által hirdetett hadjáratban elvakított a terv mélységének teljesítése. Beleestem a régimódi csapdába. Lenéző arccal vonultam Rain és Hagrid társaságában, aki a személyes komfortálódást úgy próbálta kiküszöbölni, hogy 3 méterrel előttünk járt. Rain felszólalását követően azonban, azonnal felszegtem a fejem, és irigylő szemeket meresztettem rá. Hogyan képes még mindig ennyire lojális lenni magához? Mintha a büntetés maga, egy röpke időtöltéssel érne fel nála. Jómagam is kivettem egy-néhány büntető munkából a részem, de őt még az igazgató egyenes közlése sem rázta meg. Ellenben engem igen. Hiszen valahol belülről éreztem, hogy a büntetésem igazságtalan és jóval kegyetlenebb lesz. Valahol, becsléseim között lejátszottam a jelenetet, ahogy Dumbledore szobájában megkapom az ítéletet. " - Remélem tudatában van Miss Dagger, milyen súlyos kihágást sértett meg az iskola falain kívül? Hagridot minden napszakban meglátogathatják a diákok, ha a látogatás természetesen indokolt. Felteszem az esti kijárásuk is valamilyen célt szolgált. - Nem, igazgató úr. Csupán csak megakartuk látogatni Hagridot. - Értem. S gondolom ez a késő esti órákban helyénvalóbb volt, mint az órák közti szünetekben? - Este sokkal nyugodtabbnak tűnt meglátogatni őt. - A siker jobbára azon múlik, hogy akkor is kitartsunk, amikor mások már feladták. - Bármilyen szándék is vezérelte magát és griffendéles társát, a büntetést nem a házvezetőkre bízom. Griffendéles társát Frics mellé osztottam büntető munkára. Magát pedig... - Piton professzorhoz." Nem akarom, hogy a megérzésem beigazolódjon. Bizalmat vesztetten reménykedek, hogy igazgató urunk átgondolja a dolgot, mégmielőtt kiszabja a végleges büntetésemet. Egy ilyen büntetést nem tudnék véghez vinni. - Sajnálom, hogy belekevertelek. - sandítok Rain felé, bocsánatkérésemet közvetítve számára. Noha ezzel a szituáció súlyosságát nem oldom, inkább csak zavarossá keverem. Három személy bizalmát vesztettem el egyazon napon...köztük Hagridét, akik nem beavatottként inkább áldozat volt. Az igazgató úrét, aki eddig kicsinyes problémának vélte lázadó szellemem a tanárokkal szemben. S ennek tetejében még Rain bizalmát is megrengettem...a túlzott eltökéltségemmel és naiv hozzáállásommal. A "küldetés" során beszerezett kesualmák mégmindig a táskám mélyén hevertek. Furcsálltam is, hogy Albus első ránézésre nem kérte a táskák kiürítését. Talán sejtette, talán jóindulatból hunyt szemet fölötte. - Annyira biztos voltam magamban. - folytattam bánkódva a történteken, néha-néha az előttem, óriás léptekben bandukoló Hagridra nézve. Kétségbeesetten vártam mikor pillant egy másodpercre hátra. Az iskolába vezető utunk során, erre a pillanatra szándékosan nem esett sor. A kiszabott út a hálókörletünk felé vezetett minket. A csarnokok, ilyen időtájban kihaltak és szokványosan sötétek voltak. Mégis akadtak olyan eldugott szegletek, ahol kelletlenül is Mcgalagonnyal ütközött a tekintetem. Arcára ugyanolyan csalódottság ült mint vadőr kollégájára. Ahogy Rain az előzőkben kifejezte érhetetlenségét, én is hasonlóan értetlenkedtem ebben a dologban. Miért súlyosabb a mi közös ügyünk, mint bárkié ebben az iskolában? Hisz minden épeszű ember tudja, a kijárási tilalmat legalább egyszer minden diák átszabta. Albus is tudja, Hagrid is tudja. Akkor miért élvez ekkora szemrehányó ítélkezést a mi esetünk? Néhány kesualma lopása még nem egyenlő az aszabkani foglyok bűntettével. Mégis, így próbálják velünk éreztetni, milyen "csúnya" dolgot tettünk. A küldetés nagyrésze az én javamat szolgálta. Raint hű cinkosomé fogadtam. Az igazi vád pedig nem más, mint késő esti kesualma lopás Hagrid telkéről. Semmi többet nem hozhatnak ki ellenünk, megfelelő bizonyítékok nélkül!
Készítette Hector
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
– Griffendéles vagyok, nem mardekáros – viccelem el a dolgot, de a lényeg benne van egy ilyen rövid mondatban. Még ha annyira a bosszú hajtana… de valójában egyáltalán nem erről van szó. Miya egy olyan helyzetben van, amit egyedül biztos, hogy nem tud, megoldani, legalábbis nagyon nehezen. Én pedig miért ne segítenék neki? Ez egy leegyszerűsített háború. Két ember az egyik oldalon, valaki mellé állni kell, és biztos, hogy nem fogok segíteni egy gyilkost. – Amúgy… nem ajánlok ám fel ilyet csak úgy akárkinek – jegyzem meg, hogy világossá tegyem a helyzetet. Ez pedig több mint igaz. Ha ilyet mondok valakinek, két lehetőség lehet, vagy kedvelem, vagy nem, utóbbi esetben olyankor behúzom a csőbe az illetőt. Most persze nem erről van szó. Ha át akarnám verni, már megtettem volna, nem jöttem volna el vele idáig. Hát igen, rólam terjednek bizonyos hírek, érthető, hogy nehéz elhinni, hogy valóban segíteni akarok neki. Látom a meglepetést az arcán, ez még jobban alátámasztja azt, amit eddig gondoltam róla. – Piton? – hördülök fel, mikor meghallom a nevet. Nem mintha nem erre számítottam volna, de így megerősítve csak még szörnyűbben hangzik. Az a rohadék még erre is képes volt? Nem elég, hogy az órán kiélheti szadista hajlamait, az iskolán kívül tettekkel kell levezetni a pszichopata indíttatásait? Legszívesebben ezeket hangosan mondanám, de nem tehetem, mert be fog hallatszódni a kunyhóba, és akkor lebukunk.
– És még védik? Azok után, hogy amúgy is annyi pletyka kering róla meg a kis üzelmeiről, egy rossz szót nem lehet rá mondani. – Az én hangom nem erősödik, csak egyre hevesebb gesztusokat használok felháborodásom kifejezésére. – Persze, ő könnyen vezet félre mindenkit… felépítette ezt a taszító kisugárzást, és senki nem mer belékötni. Hogy rohadna el a... – A mondat végét már csak magamban mondom, ilyeneket nem akarok olyan hangosan kiejteni a számon. Bármennyire is ennél mocskosabb szavakkal való illetést érdemel, nem itt és nem most kell megtenni. Majd nappal, valahol máshol. – Ezek után pláne, hogy segítek. Neked sokkal több okod van rá, hogy utáld és megvesd őt, de én sem kedvelem, és akkor most nagyon finoman fogalmaztam. – Ez volt az utolsó dolog, amit kimondhattam, legalábbis egyelőre, mert ekkor a mellettünk elhaladó Dumbledore észrevett minket. A francba. Ez nem lehet igaz, hogy ilyen jó a hallása. Viszont, ha ezek után komolyan valami durva büntetést akar kitalálni, ahogy mondja, azt nem fogom szó nélkül eltűrni, mikor háztársaim sorozatosan sértik meg a kijárási tilalmat, és mégis megússzák írással, meg ilyesmivel. Ahhoz meg semmi köze, milyen megjegyzést teszünk kire, mert szólásszabadság van. Hagridot utasítja, hogy vigyen minket vissza. Rosszallóan felszusszanok, pont ő vág ilyen képet, mikor egyesek folyton kiszöknek hozzá, nagyjából ugyanilyenkor. Hát igen, mindenki képmutató, erre hamar rájöttem. – Nem hiszem, hogy tényleg olyan súlyos büntetést kapnánk – jegyzem meg. A beszéd nincs megtiltva, és személyes tapasztalatok alapján mondom ezt, egyáltalán nem akarom, hogy Miya emiatt aggódjon, bár azt nem tudom, keveredett-e már ehhez hasonló bajba. – A fél iskolát megbüntethetné ennyi erővel. Főleg a prefektusokat, akik átengedtek minket. – Hagrid nem szól semmit, remélem azért, mert tudja, hogy igazam van, vagy mert nem akar beleavatkozni. Hát ne is, mert ez nem az ő dolga.
Néhány válasza megalapozatlanul ér, s némiképp kivált egy olyasmi féle reakciót, mint a "mi a fenét tettem, hogy ennyire kegyesek velem az Istenek?!" Vagy talán találóbb lenne "a fenébe is, kibe fért ennyi megértés?" A kezdeti lépéseknél, elkönyveltem magamban, hogy ez a lány fejvesztve fog elmenekülni előlem és kissé pszichopata elhivatottságom miatt. Láss csodát, most pont az ellenkezőjeként teszi. A pártomat fogja, ráadásul még csatlakozna a Piton által elindított egyszemélyes háborúba. Minek higgyem ezt, ha nem égből jövő ajándéknak? Persze az értékes hozománnyal nem szabad visszaélni. Bármennyire is jól esne egy bajtárssal kiegészülve a tervemet forralnom, nem rángathatom bele felelőtlenül egy ilyen kockázatos buliba. - Meglep, hogy még ezekután készségesen segítséget nyújtanál... - fakad ki fogaim közül, az igen nyers és őszinte kijelentésem, egy halvány mosoly kíséretében. Ténylegesen meglep az eltökéltsége. Vajon a jelleme ilyen bosszúra éhes, vagy a múltban történtek hajszolják bele, hogy móresre taníttassa ellenségeit? Én az utóbbit képviselem, így nincs az sem kizárva, hogy ő másik kategóriát képviseli. Nem...egyszerűen nem tudok rá ítélkezően tekinteni. Persze bennem is, mint bármelyikünkben, felmerül, hogy ezek a túlzott hajlamok vajon milyen irányba terelik áldozatukat? Lehet most még a bosszúszomja gyerekes és apró sérelmekből táplálkozik. Mi lesz, ha nagyobb igényei lesznek? Két lehetőség van. Bűnöző életmódot fojtva vesz el életeket, vagy megtaníttatja másokkal milyen ártalmas gyilkosként leélni az életet. Furcsa, mert én pontosan ezt akarom bevetni Pitonnal szemben. Megéreztetni vele a bűntudat minden létező variánsát. Az ő kezeihez tapad a szüleim vére, mégsem látom rajta azt a cseppnyi bűnbánását sem, amitől egy kissé megenyhülne a szívem. Ha belátná, milyen borzalmas tettet vitt-véghez, egyenrangú félként tekintenék rá. Azt hinnék, hogy ilyen gaz-tett után kevés a megbocsátásra szánt esély. Pedig épp ez a legfőbb az ilyen bosszú-hadjáratokban. A másik félt jobb belátásra bírni. Ám, ez gyakorta megbukik. Nehéz megválni látszat életünktől. Nehezebb mint felvállalni a valódi önmagunkat. - Ennyire kedvelt lennék az ízlésednek...hogy nem félnél hadat üzenni, iskolánk legjobban félreérhetett és utálatosabb tanárának? - teszem fel kérdésemet, oly mértékű meglepettséggel, ami az arcomra is azonnal kiül. - Ha azt mondom, Perselus Piton az, még mindig kiállsz a szavaid mellett? - felöltött meghökkentségemet azonnal levetem, s a fürkésző résre nyitott szemekre cserélem. A bátrak, - igaz kevés számban - de mindenhol fellelhetőek. Kevés létszámuk mellett, léteznek olyan módszerek, amikkel őket is eltántoríthatja az ember. Elég egy éles helyzet, s az egyén bátorsága megcsappan. Persze az is lehet, hogy vele marad. Kevés az ilyen példa erre a jelenségre. De, aki bízva reménykedik az már kiállta a bátrak első próbáját. A felismerést. - Piton az. Ő a szüleim gyilkosa. Az ő fehér és élettelen ujjaihoz tapad még megannyi ártatlan vére...s a minisztérium valamint az iskola szinte pátyolgatja ezt a hideg-vérű gyilkost! - a szavaimban átáradó érzelem, ki-ki csikar néhány könnycseppet. A valódi sírásért már elapadtak bennem a könnyek...annyi éven át, nem is meglepő. - Nekik nem áll érdekükben felelősség alávonni! Miért is lenne, hisz annyi év után kegyetlenül kitaposta magának azt az elképzelést, hogy mindenki szemében ártatlan státuszt uraljon. Még magát Dumbledort is manipulálja!! - kezdem észlelni, hogy a érzések túlontúl befolyásolják a hangerőmet. Pont akkor érik el a tetőfokot, mikor a megnevezett illető elhalad a kunyhó előtt. Ennyi volt! Két tekintet azonnal a két tettesre fordul. Dumbledor tekintete olyan mélyen néz a lelkembe, mintha a születésem és halálom pillanatát látná benne. - Ez meg mit jelentsen? - Caramel szájából tör föl az első meglepett reakció. Albus továbbra sem vezeti másra, vagy a kollégájára tekintetét. Olyan érzés fog el, mintha ő tisztában volna az egész helyzettel. Nem is von kérdőre, egyikünket sem, csak mereven néz, üveg szemekkel. - Mi csak... - a lebukás immáron végleges. A magyarázkodásom csak erőltetett formában tör ki belőlem. Ha meg van a menekülésre szánt esély, hát merje kihasználni a tetten ért fél! - Hagdrid! - a megszólítás az igazgató úr száját hagyja el. Egyenesen érhetetlen, hogy a rajtakapáson nem ostoroz meg minket, azonnal. Továbbra is hidegvérű és nyugodt. Mintha egyáltalán nem is érdekelné, hogy késő este két diák lány járja a sötétséget. - Igen, igazgató úr! - Hagrid, hatágba áll mint egy parancsszóra, majd csalódással teli arccal néz le ránk a kunyhója ajtajából. - Vidd ezeket a lányokat a hálókörletükbe! - Nah de Albus! - Caramel bizonyosan más ítélethozatalra várt kollégájától. S ezt mégjobban alátámasztotta az elégedetlen fintor az arcán. - Ne aggódjon miniszter úr. A lányok holnap olyan súlyos büntetést kapnak, amilyen súlyos vétket követtek el a mai késő esti órákban. - most a társalgást fenntartva ráemeli tekintetét Caramelre, de azután rögvest vissza is vezeti ránk. A baljós előérzetem mellett, a helyzet még nyugtalanítóbbá válik, ahogy az igazgató úr tovább áll Caramel oldalán. Hagrid kénytelen a kötelességét teljesíteni. Miközben felénk sétál egy percre sem szűnik meg ábrázatán a mélységes csalódás. Legfőképp irántunk. - Gyertek! - az utasítás inkább volt páncél mint vezényszó. Épp akkor hangzott el, mikor a közvetlen sajnálkozást mutattam volna ki előtte. Elkéstem vele...jócskán beletiportam egy ártatlan ember bizalmába. S ennél rosszabb a mai nap folyamán már nem érhet.
Készítette Hector
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
Azt hittem, nem lesz elég neki az én történetem, mert úgy tűnt, az ő indokai ennél sokkal komolyabbak, de tévedtem. Mármint, mégis elég volt neki, és látszólag nem utált meg érte, legalábbis nem mondja. Sőt, az arcán nyomát sem látom semmilyen negatív ítélkezésnek, aminek örülök. Nem hiszem, hogy ilyeneket csak úgy el tudna titkolni, mert egész idáig tisztán lehetett rajta látni mindent, amin közös kalandunk alkalmával keresztülmentünk. – Nincs mit – felelem a köszönetére, mert tényleg, annyira nem nagy titok, csak az ne tudja meg, akit célzok vele. – Örülök, hogy így gondolod. Amúgy, ha a te életedben is vannak ilyen idegesítő, bosszantó alakok, szívesen felveszem őket is a listára – ajánlom fel. Ilyet nem szoktam csak úgy tenni, csak akkor, ha valakit tényleg kedvelek, és bár még csak ma kezdtünk el beszélni, mégis kezdem nagyon bírni Miyát.
Végül ő is belekezd a történetbe. Feszülten figyelek, és közben igen sűrűn pillantok a kunyhó felé elővigyázatosság szempontjából. De a látszat ne legyen megtévesztő, bármennyire is kihallatszik kissé a bent zajló beszélgetés, én most csak Miya szavait kísérem figyelemmel. Az arcom gyorsan változik, érdeklődésemet előbb a meglepetés, aztán a felháborodás váltja fel, végül az undor marad. Ki lehet ez a rohadék? – Ki volt az? – kérdezem, és az idegességtől remeg a hangom. Egy embert ismerek ebben az iskolában, akiről ezt el tudnám képzelni, de ha ő az…. A tanárok szidásában amúgy mesteri szinten vagyok, és amint meg tudom, ki az a mocsok, az biztos, hogy elküldöm a jó fenébe. Segíteni max annyit segít, hogy az ember kicsit meg tud könnyebbülni tőle, de persze én is tisztában vagyok vele, hogy itt tettekre van szükség.
– Miféle bájital ez? – kérdezem. Nem akarok érzéketlen lenni, ezért nem kommentálom a szülei halálát külön, tudom, hogy van, aki nem szereti, ha szóba kerül, vagy sokáig beszélnek róla. El sem tudom képzelni, milyen lehet úgy hazamenni innen, hogy nem várja senki. Már ha egyáltalán van hová mennie. Lehet, hogy csak nevelőotthon, vagy rosszabb. – Bájitalokban egész jó vagyok. Pontosabban, az az egyetlen tárgy, ami jól megy, még ha ezt nehéz is elképzelni rólam – mosolyodom el kissé szkeptikusan, hogy oldjam a feszültséget. – Ha gondolod, segíthetek megfőzni. – Tényleg jól beleáshatta magát a bosszúba, ha képes volt ilyen bájitalokat előszedni valahonnan. Azért én is olvastam már egy-két receptet, de ilyenről még nem hallottam. Márpedig akkor vagy nagyon ritka lehet, vagy nagyon magas szintű. Esetleg a kettő egyszerre. A terve meglehetősen pontos és felkészült, nem olyan, mint az enyémek. Talán pont ezért lehetnék a segítségére, mert én spontán reagálásban vagyok ügyesebb. Ezért sikerült már átejtenem olyan sok prefektust.
– Jól teszed… – jegyzem meg végül. – Nem ér annyit, hogy megöld. Azzal túl jót tennél vele, mert akkor hamar vége lesz. Rosszabbat érdemelne a halálnál – jelentem ki megvetően. Aki képes végezni két emberrel, majd kimenteni magát és úgy tenni, mintha mi sem történt volna… Nos az az én szememben nem ember, és semmi jót nem érdemel. Az, amit Miya kitalált, sokkal jobb. Közben odabent, mintha szedelőzködnének. Hallottam, ahogy Dumbledore bejelentette, hogy távozik, és megkérte Caramelt, tegyen ugyanígy. Nemsokára mi is mehetünk innen. Hagrid nem olyan okos, ha ezek lelépnek, minket sem állíthat meg már senki.
A hasonlóságok révén lépünk közös útra. A különbözőségek révén maradunk együtt. Milyen igaz, bárki is volt ennek a szó-szólója. Bennem önkénytelenül is szimpátiát ébreszt, hogy jellemünktől s házunktól eltérően, egy mozgatórugó hajt minket. A bosszú. Nah persze, amennyi ember annyiféle értelmezése van ennek a kitűzött célnak. Ő a rövidtávú, lightos változatát követi. Én a múltba visszagyökerező fajsúlyosat. Az élet morálunk továbbra is hasonló. Nem tudnék rá "elfajzott"-ként tekinteni, csakmert az Isten számára tetsző élet-eszményt elvetve, életét mások megbüntetésébe áldozta. Az egész élő-társadalmat egy láthatatlan kötelesség tartja mozgásban. Ha valamelyikünkben felmerül az ellenállás szikrája, azonnal riválissá válunk a másiknak. Megértően követem végig hosszú epedését, gesztusairól pedig hasonló őszinteséget sugároz. Szándékában sem állt félrevezetni, csak nyíltan megosztani, amit sokak elől okkal elrejt. Nem is lehetett jobb formai válaszadása, ennek a beszélgetésnek. - Köszönöm, hogy elmondtad nekem. - számomra kitűnően vizsgázott, mind emberiségben mind őszinteségben. Tömérdek ellenkezője létezik ennek az emberiség tömegében. Mert számos emberben még a helyzet-felismerése sem jut el kellően. Egy személyes titkot nehéz nyilvánosságra adni, hiszen ettől magánjellegű. Ha azonban, mégis valaki rászánja magát erre, valójában segélyt-kiáltva kér esélyt a támogatásra. - ... és teljesen egyetértek veled. - egy időre elderengek, egy évvel korábbra, mikor még a terv születőfélben volt jelen a fejemben. A jelenben egy finom mosolyt lejtek, míg a múltban emlékezve felidézem az álmatlan éjszakáimat. Groteszk reakciót gerjeszt bennem, a múltnak sérelmei. Kizökkentve ragadom meg Rain tekintetét az enyémben. - Én is pontosan így érzek. - a mostani mosolyom inkább bizalmat-ébresztő mint megnyugtató a feltörő nyomasztó érzésekre. Elég volt kinyilvánítanom, hogy egyforma célokat űzzünk. Azonnal a szüleim elfeledett arcvonásai jutnak eszembe, kiknek ugyancsak elkötelezett céljuk volt engem felnevelni. A sajnáltatás akár az imádság nem nyújt vigaszt. Ezt már 12 éves fejjel is hamar beláttam. - Nem is aggódtam afelől, hogy elárulsz engem...most pedig méginkább gondolom úgy, hogy nem lenne okod ellenem fordulni. - felelem, tekintettel a körülményekre, közepes hangerővel. Hiszen a komoly beszélgetésben is, fennállt a lebukás esélye. Pár méterrel arrébb egy különös értekezlet folyt Hagrid házában. Nem árt ezt észben tartani! A kapott közvetlen beszédért, soron következőként én kellett, hogy beavassam eltitkolt haditervembe. Sokadik nekifutással is elég nehezen ment. Már a bizalmi kérdőjelet kiűztem az aggodalmaim sorából...inkább maga történet elmondása volt szívszorítóbb. - Én hozzád hasonlóan, is bosszút szeretnék állni. Egy jelenleg is itt tanító professzoron. - bököm ki nagy hatás szüntet hagyva a végére. Elméleti szempontból, úgy hiszem, erre gondolt ő a legkevésbé a becsélesek áradatában. Nem látom rajta, hogy a válasz előregondoltként hatott volna rá. - Tudom, a helyzet alkalmatlan egy hosszas és kitérő magyarázkodásra... - a helyzetet leírva, párhuzamban néztem körül a korom-sötét, óriás tökkel teli teleken. Nem bátorított el a szituáció kétsége. Nagy levegőt véve belekezdtem a mesélésbe anélkül, hogy levegőt vettem volna. - Ez a tanár, elsőként megölte az anyámat, majd biztos öngyilkosságot ígért édesapámnak. Ahelyett, hogy vád alávonták volna, befolyásos és hihető pozíciója révén ártatlanként kezelik, még a mai napig is! Senki nem tett semmit, és ha rajtuk múlna soha nem is fognak. Én azonban, már elsős éveimben felépítettem széleskörű tervemet ellene. Ma épp ehhez a tervhez szereztem be veled egy fontos alapanyagot. Érdemes tudnod, hogy ez volt a legutolsó hozzávaló. Már csak maga a terv, azaz másként a főzet elkészítése maradt. - egy percre megállok, csakhogy a szavak ne legyenek sűrűn értelmetlenek a fejében. Miután értelmet nyertek benne, folytatni kezdem a mondanivalómat. - Ez a főzet akkor lesz aktív, ha a kijelölt személy elé dobom. Egy hozzátartozó varázsige mormolásában, szürke füsté egyessül, majd a füstben megmutatja, ami az aktuális személy gyengesége. Ez lehet személy, tárgy vagy akár egy gondolat is. S ez a végső cél...hogy megtudjam a gyengeségét. - pontról-pontra vázolom fel a hosszasan szövögetett tervemet előtte, érdeklődően reakciói után kutatva a tekintetemmel. Nem tudom milyen arányban bonyolítottam vagy súlyosbítottam a helyzeten. Félek, hogy ezzel a véresen komoly haditervvel megriasztottam az ítélő-képességét. De ha van esélyem menteni a helyzet, hát ne habozzak tenni érte. - Ha megtudom a gyengeségét, nem fogom megölni! Ez fel sem merült bennem. Csupán, a kegyelmes halálnál a pusztítóbb bűntudatot akarom bevetni ellene. - teszem hozzá, noha az esélyeimet ezzel leheletnyi arányban tudom változtatni a pozitív irányban. Bármily gonosznak is hangzik elsőre, minden szavam őszinte és világos volt. Akár az övé, az előzőkben.
Készítette Hector
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
Már kezdtem azt hinni, hogy majd jól lebukunk. Na persze, tuti én is így reagáltam volna, ha nem rosszabbul, ha valaki hirtelen berántana valahová, de na, itt azért az ilyen eshetőségekre fel kell készülni, mert bármi előfordulhat. – De, szerintem is…. Mi dolguk van ezeknek ilyenkor? – gondolkozom hangosan. Mármint, a hangosan nem azt jelenti, hogy kiabálok, hanem hogy nem tartom magamban. Mindig is gyanús volt nekem ebben az iskolában, hogy a fontos dolgok titokban, többnyire éjszaka történtek. Azok a dolgok, amikbe Harryék keveredtek, sose nappal fordultak elő. És ők persze sosem kaptak érte büntetést. Legközelebb, ha lebukok, én is kitalálok valami hülye szöveget a világ megmentéséről, vagy mi. Mert azt mondják, szabály alól nincs kivétel, de ezek szerint mégis.
Miya pont akkor indulna el hallgatózni, amikor a kérdésemet felteszem, én meg majdnem hangosabban szólok a kelleténél, hogy talán nem kellene odaosonni, mert Dumbledore kiszagolja, vagy mit tudom én, de végül erre nem kerül sor, mert ahogy látom, elég érzékeny pontra tapintottam. Jól sejtettem ott a kastélyban, amikor először rákérdeztem, hogy nem igazán akar beavatni engem a dologba, de úgy tűnik, most mégis rászánná magát, egy feltétellel. Tényleg a legjobb dolgot kéri tőlem, mert erre kb nehezebb válaszolni, mint az, hogy ő elmondja a tervét. Lehet, hogy balhés vagyok, meg kétszer buktam, de azért olyan nagy titkaim nincsenek, pont emiatt ismernek olyan sokan. – Húha… – túrok bele a hajamba kicsit idegesen. – Az a problémám, hogy nem igazán tudok olyat mondani, amit még nem mondtam el senkinek. Vagyis magammal kapcsolatban nem nagyon szoktam titkolózni – magyarázom a helyzetet, de aztán hirtelen eszembe jut valami. – Hmm.. viszont azt még talán csak egy ember tudja, de ő azóta elfelejtette úgyis, szóval akkor vegyük úgy, hogy senki… - kicsit megrázom magam, majd újra belekezdek, valamivel értelmesebben. – Nem olyan hű de nagy titok, bár, lehet emiatt most te is beállsz az utálóim sorába – vigyorgok rá. – Az a helyzet, hogy bármennyire is nem tűnök valami okosnak, de azt találtam ki, hogy gyógyító leszek. Valamikor sikerülni is fog, és akkor… akkor majd mindenki jól megkapja, aki eddig bosszantott engem. Maga a gyógyítás része annyira nem is érdekel... inkább a kutatás, meg hogy hogyan tudok vele majd kellemetlenségeket okozni azoknak az ismerőseimnek, akik megérdemlik.
Hát, ez így elég gonosznak hangzik, de tényleg megérdemlik. Azért is lesz majd nagy a meglepetés, mert tudok én tanulni, ha akarok, csak utóbbival mindig bajok vannak. Mondjuk nem kétség, hogy önszántukból úgyse jönnének hozzám, ha bajuk van, de pont emiatt kell majd olyan területre szakosodnom, ahol kevesen vannak jelenleg. Mert akkor majd jól jön az ismerős. Haha, de még milyen jól… már előre kárörvendek. Ha meg emiatt Miya is úgy dönt, hogy mégse vagyok szimpatikus, és többet nem akar velem beszélni, vagy csak azért, hogy beszóljon valamit, nos, hozzá vagyok szokva. Előbb-utóbb eddig mindenkivel ez történt. – Viszont… azt azért tudnod kell, hogy nem is nagyon lenne esélyem a tiédet elpletykálni. Egyrészt, mert nem szoktam másokról beszélni, hacsak nem bosszant fel különösen, illetve ha tanár az illető. Másrészt, úgy igazán jóban max két emberrel vagyok.
Nem volt gyáván szóló jelzés. Egyetlen hang sem nem tudott kizökkenteni abból a szapora szedegetésből, amit Hagrid háza előtt folytattam. Egy régen szőtt terv hozott sikerében reménykedve. Bízva, hogy ezúttal a sikeremet öröm koronázza meg, s némi megnyugvás. Minden hitemet, egy számomra ismeretlen főzetbe ültettem. Tudván, hogy az iskola legnehezebben átverhetőbb személy torkán keresztül kell megitatnom. Vagy mégsem...hiszen a leírás szerint elég lesz a főzetet elé dobnom, s máris szemem elé tárul mit oly régóta meg akarok tudni. Mielőtt még igen részletesen átfutottam volna a tervet mégegyszer a fejemben, váratlanul arra eszmélek, hogy Rain cinkosom egy gigantikus méretű tök árnyékába húz. - Mi a - szólalok föl, magas megbotránkozással a hangomon, miután hallgatásra csitít. Nem kellett kétszer csend királyt hirdetnie, elég volt, a megnevezett, már-már aggastyán éveiben lévő igazgatóra néznem, aki lassan de céltudatosan sétált Hagrid házát végállomásnak kitűzve. Mikor elérte a terebélyes lakot, kopogtatnia sem kellett, szinte másodpercre pontosan nyílt is az ajtó. Mintha előre tudták volna késő esti érkezését. - Nem gyanús ez egy kicsit? - teszem fel milliónyi eshetőséget felháborgató kérdésemet Rainnek. Maradásra biztat, de engem jobban lefoglal a bent történtek eseményei, mint meglapulva a saját bőrömet védeni. El is rugaszkodom egy pillanatra, hogy megközelítsem a házat, épp csak annyira, hogy mindent kitűnően és érhetően halljak. Ám hirtelen, meg fog a kérdésével. A cselekvés párhuzamosan szakad meg, s arcomra akaratlan görcsös félelem ül. Olyan könnyed volna megosztani vele. Mégis, olyan nehéz megfogalmazom ajkaimmal a szavakat. Megannyi kérdés futja át a fejem, köztük az egyik legérintőbb kérdések egyike: "vajon bízhatok benne?" Minden adandó lehetőségre gondolnia kell ilyenkor az embernek. Hisz mi lesz ha árulás áldozata lesz? Vagy netán zsarolásának eszköze? Hogyan dönthető el a leghamarabb, hogy az ismeretlen idegen méltó a bizalom-kör befogadására? Raint, néhány órával ezelőtt ismertem meg. S ebben a pár órában, jó oldalát hamar megláttam benne. De mi van a rejtett, sötét oldalával? Jól tudom, senki nem adná nyomtatásra, rémes múltjának szégyen foltját. Mégis akadnak olyan helyzetek, amikor az ember kelletlenül is a rossz oldalra lép. S ezt a hatást nagyon nehéz kicsikarni. De, nem lehetetlen. S talán épp ezért szükséges, az alku megkötése. - Elárulom... - fordulok felé, hangos sóhajt véve és folytatva, amibe belekezdtem. - ...de először oszd meg velem őszintén egy titkodat. - mondom neki, magabiztos eltökéltséget ruházva az arcomra. Így ha valamilyen formában történne valami köztünk, akkor mindenkét félnek meg van az ütőkártyája. - Bizalmatlanságomat ne vedd sértőnek...mert ez egy olyan dolog, amit nem lehet eskü nélkül egymás szájára adni. - teszem hozzá, ezzel is némiképp mentve a helyzet, nehogy a frusztráló megbízhatatlanság ellenségessé szülje magát. - Ha te nyíltan elmondod, megígérem hogy én is őszintén beleavatlak tervem minden egyes szakaszába. - teszem mellé, egy apró biztató, igaz mosoly kíséretében.
Készítette Hector
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
A birtokon már valóban nem állta semmi az utunkat, ezért ott már nem is kellett annyira rohanni. Az éjszaka hangjaira ügyet sem vetek, ilyenkor amúgy sem hallom igazán, mert egyszerre csak egy dologra tudok figyelni, jelen esetben arra, hogy odaérjünk. Szerencsére tiszta az ég, ezért a Hold világítja az utat. Még szerencse, mert, ahogy egyre közeledünk, és fények látszódnak az ablakból, már nyilvánvaló, hogy vagy itt van, vagy valaki más, de meglátnák, ha pálcával akarnánk boldogulni. – Hát, nagyon úgy tűnik…. – jegyzem meg, a kérdésre válaszolva. – Vagy az is lehet, hogy máris visszajött. Ki tudja, megint milyen ügybe keveredett… – fintorodom el. A jelenlegi csoporttársaim nagy része megmagyarázhatatlanul kötődik hozzá, pedig semmi esze, és folyton valami bajt csinál. Mások igyekeznek diszkréten intézni az illegális ügyeiket, de ő valamiért mindig lebukik. Bár, ha ezek után taníthat, akkor még nekem is van esélyem bármit elérni. Érdekesen működik a rendszer, de működik. Nem mindig az jut megfelelő pozícióhoz, aki arra érdemes. Hanem valaki más. Az biztos, hogy annak idején jobban élveztem az LLG-t, amíg a helyettes tanár tartotta.
– Az könnyen lehet. Biztos megint Harryék lógtak le. Folyton nála vannak. – Nem kizárt, hogy most nem így van, bár az igaz, hogy a klubhelyiségben nem láttam őket, mikor kijöttem, de lehet, hogy kivételesen aludni mentek. Azt mondjuk sose értettem, ők hogy tudtak észrevétlenül leosonni ide olyan gyakran. – Van a kertjében? Micsoda? – kérdezem, mert erről a részről még nem hallottam semmit. Csak nem egy óriás tököt akar ellopni? Mondjuk ez hülye ötlet, de nem baj, úgyis megtartottam magamnak, és engem szórakoztat a dolog. Eljutunk az ablakig, ahonnan egy férfi hangja hallatszódik ki. A mágiaügyi miniszter? Ilyen későn? Neki sem lehet semmi hasznos feladata, ha ennyire ráér, hogy idejöjjön személyesen, ahelyett, hogy valaki mást küldene. Ennyit akárkire rá lehetne bízni.
Fogalmam sincs, Miya mit talált a kertben, ilyen sötétben úgysem tudtam volna megállapítani. Úgyhogy inkább azt néztem, nem jön-e erre még valaki, biztos, ami biztos. Hát amilyen könnyű volt kijutni ide, abból lehetett volna arra következtetni, hogy a neheze még hátravan. Hirtelen berántom Miyát az egyik hatalmas tök mögé. – Ha netán neked is megfordult volna a fejedben, hogy McGalagonyéknál semmi sem lehet rosszabb – suttogom, amilyen halkan csak tudom. –, akkor tévedtünk. Dumbledore az. Épp erre jön. – Azt hiszem, elég nagy fenyegetés, hiszen az igazgatót lehetetlen kijátszani. Remélem, nem lát át tárgyakon, mint az a Mordon, mert akkor aztán baj lenne. Most csak abban reménykedhetünk, hogy hamar elmegy. Az biztos, hogy ő simán észrevenné az ablakból is, ha elindulunk visszafelé. – Szerintem az lenne a legjobb, ha megvárnánk, amíg visszamegy. – Tényleg nem hallottam még olyat, hogy őt bármilyen diáknak is sikerült átvernie. Még ha nem is mutatta…. szerintem mindenről tud. Kivártam, amíg az igazgató bemegy a kunyhóba. – Addig esetleg elmondhatnád, hogy mire lesz jó ez az egész. – A hangom nem követelőző, ugyanakkor azért nem kérdezek rá még egyszer, mert egyszer már megtettem. Lassan jó lenne rá választ kapni, mert mégis csak eljöttem idáig.
Mikor akad esélyem beleszippantani a szinte kristályosan tiszta, hűs szellőbe...olyan érzés fog el, mintha a legkedveltebb vadregényes könyvem főhősét tölteném be. Az éjszaka sötétsége kötöttségtől mentes. Néhol behálózza egy leheletnyi fény, de csakis útmutatásul. Az semmiből feltörő morgásokba és harmonikus nász-vonyításokba szinte belebizsereg az arra-járó bőre. Ha figyelmesen fülel az ember, a baglyok jellegzetes "sikolya" mellett pata dobbanások moraja hallatszik, egy számottevő egységben. Kentaurok. Hagrid barátai, s aki Hagridnak barátja, annak már nyert ügye van. A folyosókon ólálkodó "csőcseléket" magunk mögött hagytuk. Ámde még így sem volt nyert opciónk az út végére. A késői, hideg mohás lejtőn lesietve, lámpa fények kandikáltak ki, messziről az óriás méretű ablakokból. - Nem ment el? - a kérdést tudatosan céloztam magamnak, hisz úgy voltam vele Rain sem járhat közelebb az igazsághoz, ha valójában az én számból hallotta, a máris hamis pletykát. - Chhh... - hangosan zsörtölődök, miközben durcás kislány módjára keresztbe fonom a karomat magam előtt. - Ennyit a pletykákról. - szemöldököm elégedetlenül felszökik. Létfontosságú lenne az a kesualma! Egy igen nélkülözhetetlen alapanyaga a főzetnek. A karma megint csak jót nevet a sarokban. Könnyed szerrel eljuttatott minket idáig. Így már értelmet is nyerne, hogy miért tudott két alapjaiban még kezdő diák, kijátszani két legendás tanárt. Hát igen, a humorosabb fele, elhitette velünk, hogy minden olyan lesz, mint patkót dobni a vasszögre. Aztán, lásd csodát, Hagrid eltávozott látszat híre ellenére itt tartózkodik, mint eddig. Bután és ostobán érzem magam amiért hittem a többségnek, anélkül, hogy utána jártam volna az igazságnak. Most mégis, hogy fogunk betörni? Leginkább az nem hiányozna, hogy szívélyes üdvözléssel meghivatjam magunkat. Hiszen, hogy zajlana ennél szebben: "Szia Hagdrid! Jutunk ellopni néhány kesualmát tőled. A tea vizet már feltetted?" Biztos azt felélné. "Jaj igen, bújjatok csak beljebb és a kesualma mellett nyugodtan lopjátok még el az ezüst teás készletemet is." - A fenébe... - kezemet nyugtatólag a hajamba eresztem, némi használható agy-sejtemet gondolkodásra erőltetve. - Talán valaki van nála. - pattan ki a számból, ez első hallásra abszurd hipotézisem. Volt egy gyenge megérzésem. Hiszen az ablakok ilyenkor már vak sötétet kéne, hogy árasszanak. Hagrid jelenlétét elég volt a kemény füstjének jelezni. - De ha a szerencse velünk van...találhatunk a kertjében párat! - fordulok Rainhez, olyan arckifejezéssel, mintha tudnám, hogy ő minden fontos lépésemet kívülről fújná. Márpedig egyszer rá kerül sor, ha tetszik ha nem. Ennyi balhé után, kijár neki a nyers őszinteségem. Beleelőzve reakcióját, rögtönzötten ragadtam meg a pulóvere ujjától, egyenest Hagridhoz vezényelve. Mikor elértük, az ablakok alatti szeglethez húzódtam, hogy megbizonyosodjak az ésszerűtlen képzelgéseimről. - Mondja kérem, hova utazna el két hétre? - a nyájas és kifinomult hanglejtésével, csakis Caramel jöhet számításba. Később ez be is igazolódott. - Miniszterúr, Dumbledor professzor maga kérte, hogy utazzak el, mert szerinte kijárna egy kis pihenő. - Hagdrid mentegetőző szavai hallatán, elmerengtem, hogy ha 2 hétre is, de nagyon fog hiányozni az az elszóló kelekotyasága. - Nem értem...nem értem, miért éppen most. - Caramel ellenállva kezdett bele egy kétellyel teli beszélgetésbe. - Menjünk! - suttogtam az ablaka előtt térdelve, mialatt a szemmel a kunyhó előtt kiskertre néztem. Reménykedtem, hogy a gigantikus tökök mellett, megfér néhány kinézettben szembetűnő kesualma is. Nem tudom milyen áldozatot ad érte a karma, de nagy mázlimra három darabot is találtam. A vak sötét ellenére, a kesualmák pici méretükkel és paprikára emlékeztető kinézetükkel igen jól észre vehetőek. Nem várhattam be, míg Caramel fontos mágiaügyi pozíciójában tovább áll Hagridtól. A táskámat szétnyitva, annyit kesualmát gyömöszöltem bele, amennyit csak tudtam. Biztos, amit biztos alapelven. Mert a főzetet mindenképp, sikeresen kell, hogy elkészítsem.
Készítette Hector
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
