2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Őrület, hogy annyi idő eltelt immáron.. Néha el sem hiszem, hogy mennyire előre rohantak a pillanatok, s hogy mi egykoron a jelen volt, az voltaképpen már csak a múlt egy ékes darabja. Anno még a Roxfortba jártam, mint diák, most pedig annyi évvel később egy vagyok a tanárok soraiból. Ha valaki régen azt mondta volna nekem, hogy az leszek, ami mostan vagyok, akkor biztosan kiröhögtem volna, hisz kicsit sem volt képben ez a fajta életterv. Más céljaim voltak, sokkalta másabb elképzelésekkel, olyan álmokat szőttem, melyek végül félbe maradtak, de kicsit sem bánom mindezen tényesetet. Harminchárom éves vagyok, voltaképpen egy felnőtt ember, és úgy gondoltam, hogy épp ideje megkomolyodnom. Bár vannak hiányosságaim ez nem kétség, de a változás egyik alapköveként szolgált, hogy felelősséget vállaltam valami iránt. Elköteleztem magamat egy iskoláért, szabályok szerint élek, és visszatértem a varázsvilágba, amit eleinte teljesen itt hagyni szándékoztam, s bár megtettem, de visszajöttem. -Teljes mértékben szerencsések.-Mondom a szavait követően hirtelen, ahogy én is nevetek vele együtt.-Oh, ugyan, túléltem..-Legyintek a tényre egyszerűen a mondandóm közben, hisz azok az idők már elmúltak régen, és lám csak még mindig élek. Voltaképpen nem történt velem semmi komolyabb dolog, pedig annyi érdekes helyzetbe sodortam bele magamat, és annyi minden történt is egyúttal ezen eltelt időszakasz alatt. Voltak veszélyes ügyek, amelyekből talán jobb lett volna kimaradni, de az élet mindig tartogat meglepetéseket, újdonságokat, és ha a lehető legközelebbi halál élményemet túléltem, akkor ez lesz a legkevesebb igazából. Iszonyatos, hogy néhány fanatikus rajongód, avagy épp utálod mit meg nem tesz. Képes rád ugrani, és addig fojtogatni, míg le nem szedik rólad, avagy hogy éljek a másik példával is, akkor megemlíthettem azon esetet, amikor megöleltem az egyik rajongómat, az pedig nem akarta abbahagyni az ölelkezést egy pillanatra sem. Vicces, de igazából épp ettől volt izgalmas, és olyan jó az életem. -Üdítőnek találja a munkáját?-Kérdezek vissza végül egy mosollyal az arcomon.-Ilyet se hallottam még eddig, de kifejezetten tetszik, hogy nem találja nyomasztónak az ottani légkört.-Teszem még hozzá mosolyogva a következő szavakat ehhez, ahogy az ujjaimat a pohárra helyezem. Mindennek meg van a maga kimenetele, és mindenki azért az, ami, mert azt szeretné csinálni. Azt akarja csinálni. Bár megfigyelve a muglik világát, nos ott egészen másabb, és sokkal nehezebb is a helyzet. Olyan létbizonytalanság van. Egyesek szeretik, amit csinálnak, míg mások töprengenek, és nem abban dolgoznak, amiben kellene. A fő motiváló erő a pénz, míg itten a hatalom diktál. A kettő közti különbség csupán annyi, hogy az egyik kézzel fogható, míg a másik puszta fogalom. -Nagyobb elhivatottság? Inkább vegyük úgy, hogy meg sem hallottam.-Válaszolom nevetve, ahogy végül kortyolok egyet az italból.-A Minisztérium eleve egy központi hely, aki szeretne feljutni a legfelsőbb szintre, avagy csak elszántan be akar kerülni, nos az értelemszerűen próbál áttörést tenni a céljáért, de igazából nem mindenki álma, sőt igen keveseké. Sokan el sem képzelnék gyerekként, hogy ott dolgozzanak. Ne vegye sértésnek, de rémisztő már maga a kimondása is. Félnek a törvényektől, a szabályoktól, a rendszertől. Senki sem akar elkövetni bűnt, hogy aztán bezárásra jusson. Nekem is nehéz visszarázódnom az itteni életbe.-Részletezem, bár nem is értem, hogy miért ennyire komoly témával kezdtem meg ezt az egész beszélgetést. Talán, ha leépítem ezt a feszült hangulatot, és végig vezetem ezt, akkor utána könnyebb lesz, vagyis gondolom én. Magánéletbe amúgy sem mászhatok bele, így csak a munka maradt, mint opció. Az némileg személyes, de nem annyira mélyen hatóan. -Mindent meg lehet szokni.-Teszem hozzá, majd iszok újból az italból, hisz lassacskán el kellene fogyasztanom, és azt hiszem mára ennyi elég is lesz majdan nekem ebből. Végül leteszem a poharat lazán, ahogy hallgatom a nekem szánt kérdést. Szinte azonnal észreveszem, hogy kíváncsivá vált. Ki lehet olvasni tisztán a szemeiből.-Az egyetemi képzéseken belül a látványmágusi szakot.-Magyarázom a számára.-Bár kétségtelenül azon belül is a dalmágiát.-Szögezem le a tényt, ahogy végig őt figyelem, hogy mit is fog szólni mindehhez.
♫ The Original High ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Elnézést a csúszásért :S ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Semmi ok az aggodalomra. Még ha a Minisztériumból is vagyunk, most munkaidőn kívül. Ez pedig egyértelműen látszik mindenkin. Ha bárki is látna minket hivatalos közegben, valószínűleg padlót fogna, ha itt, a kocsmában megpillantana minket. Nem is értem, hogy miért, mi is ugyanolyan normális élőlények vagyunk, mint mások. Dolgozunk, majd visszavedlünk a megszokott életünkbe, ha végeztünk. Bár, hallottam már olyanokat, hogy milyen kegyetlenek vagyunk. Nos, van benne valami, de ha nem mi, akkor ki fogja elsimítani a varázsvilág apró-cseprő botlásait? Sikeresen kitérek, majd miután odébb löktem a kezét, és az itala felé tereltem a kolléga figyelmét, visszafordulok Mr Delon-hoz. Kicsit meglep, amikor közelebb hajol, majdnem visszahőkölök, de a válaszára nevethetnékem támad. Már értem, nem akarta, hogy meghallja. - Nos, akkor mi még szerencsések vagyunk... - kuncogok halkan. - Részvétem Mr Delon. - Vigyorodom el. Nem tudom elképzelni, hogy milyen lehetett régen, de ha most visszafogott, akkor csak örülni tudok, hogy nem ismertem régen. Szerintem még így is idegesítő tud lenni, szegény Mr Delon! Csak mosolygok. Ki nem néztem volna belőle, hogy milyen udvarias egy ember. Sokkal inkább tűnt egy lázadónak, így öltözködés alapján. De hát igaz, ne ítélj a külső alapján. - Ez így igaz. - Helyeselek. Bár, van, hogy a munka üdítő hatással van az emberekre. Én legalább is néha felélénkülök tőle, de lehet velem van a baj. A következő szavain egy kicsit meglepődök, talán még lassabban is sikerül válaszolnom.- Nos... Lehetséges. Én személy szerint néha üdítőnek találom a munkát - mosolyodom el ismét. Én tényleg szeretem a munkámat, bár nem sokan vannak egy véleményen velem az üdítő hatást illetően. A munkatársaim szerint inkább fárasztó, meg sem lepődnék, ha most furcsán néznének rám az asztal körül. Viszont csak azért sem nézek oda. Nem kellenek a szúrós pillantások azért, mert szeretem a munkámat. Ahogy pedig ő kezd beszélni a munkájáról, úgy tűnik, mintha ő is szeretné azt. Ez egy újabb mosolyt csal az arcomra. - A tanári pálya szép és jó, de szinte biztos vagyok benne, hogy nagyobb elhivatottság kell hozzá, minthogy valaki a Minisztériumban dolgozzon - kuncogok ismét, miközben hátradőlök a székben, és egy újabbat kortyolok a vajsörömből. Lassacskán ugyan,d e talán elfogy. - Meg tudom érteni. Nekem nem hiszem, hogy lenne türelmem a gyerekekhez. - Bár jól kijövök velük, de nem hiszem, hogy tanárnak jó lennék. Viszont az elképesztő, hogy Mr Delon tanár. Valahogyan ki nem néztem volna belőle. Belekortyolok a sörömbe, majd lassan ismét végigmérem. A szememben ott csillog a kíváncsiság. - Megkérdezhetem esetleg, hogy mit is tanít? - kérdezem lassan, pár pillanatnyi gondolkodás után, egy óvatos mosollyal. Elképzelni nem tudom, hogy mit taníthat, de az biztos, hogy érdekesek lehetnek az órái.
♫ Hey Brother ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Megjegyzés: Ugyan már, szerintem jó lett.
Igazság szerint gyárthatnék vagy ezerféle elméletet a gondolataim sorában, de mindez jelenleg nem szükséges, sőt igazság szerint felesleges. Egyedül ülve talán gondolkoznék, és filozofikusan szemlélném az életem eddigi, és majdani részét, de a jelenre tekintve egyáltalán sem kell így tennem, tekintetbe véve, hogy egy ékes társaság tagjává váltam, ahol kifejezetten jó a hangulat, és nem utolsó a buli fogalma sem, bár meg kell valljam, hogy a Minisztériumban dolgozó tagokkal ülni, nos kissé feszélyezett. Olyan hivatalosnak érzem magam, olyan komoly a hangulatom mellettük, bár nem fészkelődöm, mert nincs okom senkitől sem tartani, és továbbra is hozom a tőlem megszokott laza stílust, csupán.. csupán érdekes egy ilyen "banda" köreibe ülni. Olyan, mintha épp vallatnának engem, vagyis jelenleg így érzem magam, de ez nyilvánvalóan változik majdan. Fel kell még oldódnom, na meg nem ittam én annyit, hogy minden helyzetben remekül mosolygósan érezem magam, ahogy nem utolsó sorban idegennek számomra. Egyedül az ismerős, aki idehívott, míg a többiek sehonnan sem rémlenek, bár lehet azért, mert nem nagyon voltam jelen a Varázsvilágban. Jobban vonzott a mugli közeg, és a rocksztárságom, így ott mulattam. -Áh...-Válaszolnék, de hirtelen közelebb hajolok a nőhöz.-El sem tudja képzelni, hogy mennyivel rosszabb volt a helyzet. Most még eléggé tűrhető is.-Suttogom a szavakat a számára halkan, hogy csak mindösszesen ő hallja meg, és senki más. Mindeközben persze mosolygok, hisz eleve jó maga a hangulat, na meg nem letörtségről beszélünk, hanem vidám dolgokról. Én meg a vidámság vagyunk csak igazán jó páros, hisz eleve nem ismerem a negatív oldalt. Nem tudnám elképzelni az életemet a padlón, az valahogy túl nem én lennék. Na meg eleve mindenki szereti azt, ha a boldogság körül veszi. A laza stílusom pedig eleve adja a komolytalanságot, ami párosul a mosolygós hangulattal. Kérdés? Nincs, akkor menjünk is tovább. -Én is örülök a találkozásnak, Miss Lewis.-Bólintok is illedelmesen a szavaimat követően, hogy kifejezem a tiszteletemet. Alapjából véve udvarias személyiség vagyok, sőt kifejezetten a karrier pályafutásom alatt is használtam, persze nem önzőségből, hisz elég volt ránéznem valakire, és az máris odáig volt értem. Akadtak kivételek nem mellesleg, de azok mindenhol, és mindenkor vannak, tehát nem csoda tényező. Bár hogyan jutottam el idáig a gondolataimban? Nem is érdekel. A többiekhez hasonlóan én beérem a már magam által megrendelt valamilyen whisky-vel. Mindig elfelejtem a nevét, ami vicces, mert már egy ideje ezt rendelem, amikor itt vagyok, vagy megeshet, hogy a rendelés pillanatában tudom, amikor meg nem rendelem, akkor nem.. na jó, bezavarodok itt az őrültségeimen. -Oh, már értem. Mindenkit elfáraszt a nehéz munka.-Mondom mosolyogva, ahogy kortyolok az italomból. Egészen jól esik a mai nap után, főleg a diákok távozása volt a legjobb a napomban eddig, na meg úgy látszik ez is élmény lesz számomra.-Én ugyan nem dolgozom a Minisztériumban, mint önök, ami eleve nehéz szakmakört igényel, vagyis lemerem fogadni.-Kezdem el ecsetelni mindezt.-De eléggé elfárasztó a tanári szakkör is, sőt néha úgy érzem magam, hogy abba kéne hagynom.-Nevetem el magamat szórakozottan.-Imádom, szóval nem igen fejezném be a pályát, egy ideig tuti kihasználom a helyzetet, és élek a diákokkal, akik szeretnek előszeretettel kötekedni minden tanárral. Pimaszok.-Zárom le végül a mondandómat, és akkor ennyit rólam voltaképpen. Fogalmam sincs amúgy, hogy miért kezdtem el erről beszélni.. passzolom a dolgot, de megtörtént.
♫ The Original High ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Pedig ezen van mit csiszolnom, nem úgy gondolod? ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Végül is a férfi csatlakozott hozzánk. Mint említettem, szívélyes volt a fogadtatás, és az új körben már neki is rendeltek valamit. Ha esetleg mondta, hogy mit kér, akkor azt kapott, de más esetben valószínűleg vodkát. Ez volt az új kör itala, mert nálunk az a szokás, hogy körönként újítunk kicsit, és meglátjuk, hogy ki hogyan bírja az újonnan rendelt italt. Érdekes szórakozás - persze, hogy a férfiak találták ki -, de természetesen ki lehet belőle szállni. Én meg is tettem. Egyrészt, mert nem szeretem a vodkát, csak naranccsal innám meg, másrészt meg kezdett sok lenni az ivászat. Egy vagy két órája már itt voltunk, szóval legurult már pár pohár, én pedig nem akarok holnap rémesen másnapos lenni. Szóval tartok egy kis szünetet, és a vajsör mellett döntök pihenésképpen. Kicsit talán durcásabbnak hat az arcom, amikor kinevetnek. Természetesen nem szeretem, pláne, hogy még a társaság új tagja is nevet. Micsoda dolog már! Na mindegy, miután megigazítottam a hajam, attól még nyugodtan térek vissza a csevegéshez. Ennyi azt hiszem még belefér ebbe a napba. Meg legalább jól szórakoznak a többiek. Bár való igaz, hogy fiatal vagyok, de, hogy éppen kölyöknek nevezzenek... Ez azért egy kicsit sértő volt. Majd holnap, ha kijózanodik, biztos megkapja a magáét a kollégám. Viszont arra, hogy ismeri, csak elvigyorodom. - Tehát már akkoriban is ilyen szórakozott volt részegen? - kérdezem vigyorogva, de ezúttal kitérve a borzolás elől. Merlinre mondom, engem többet nem kócol össze! Így is megszenvedtem érte reggel, hogy be tudjam kicsit hullámosítani. Bár igaz, ami igaz, mostanra már úgyis kilógta magát, szóval felesleges a hajam miatt aggódnom, de na... És végül bemutatkozik. Nem mintha zavarna, hogy csak most, akkor lenne csak illetlen, ha egyáltalán nem mutatkozna be. - Ugyan, semmiség. Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Delon - mosolyodom el. Érdekes név, de jól cseng, és meg kell hagyni, hogy illik hozzá. Ő is érdekes, mármint külsőleg, és talán egy egyszerű Adam, vagy Peter nevet el sem tudnék hozzá képzelni. A kérdésére elnevetem magam. - Nem nevezném ünneplésnek, inkább csak összeültünk italozni. Általában minden hét végén ezt tesszük, de a mai nap különlegesen nagy felfordulás volt a részlegünkön, és mindenki úgy érezte, hogy a péntek helyett ma kell eljönnünk inni egyet. Bár, ha úgy vesszük, ezzel megünnepeljük, hogy túléltük a mai napot - a mondandóm végén ismét elvigyorodom. Hát igen, utólag már könnyen vigyorog az ember, de amíg munkában voltam, biztos, hogy nem tudtam volna így örülni.
♫ Everywhere I Go ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Megjegyzés: Csak ne csiszold túl, mert még lemaradok minőségben.
Belesétáltál a gondolatok hálójába, elhiszed minden édes kis szavát, melyet a füledbe suttog, mert azt akarod hinni, hogy a gondolataid, és a fantáziád elrepít egy egészen más világba. Mindez voltaképpen szép is lehetne, ha a valóság nem lenne bonyolult, és nehéz, ha az élet nem lenne kemény, és rögös, ha nem kellene mindennap küzdeni azért, hogy az lehessél, aki. Gyönyörű álomban élhetne mindenki, ha a fantáziájával foglalkozna, ha az elméjével játszana, ha nem törődne semmilyen gonddal, csak élné a maga kis életét, ezáltal zárkózva be - talán végleg. Isteni lehetne, sőt felemelő az érzés, hogy elrugaszkodva a talajtól, nos.. nem kell a mindenkori problémákkal elszámolni. De abban voltaképpen mi is az élet? Folyamatosan ülni, és gondolkozni valamin, ami lehet, hogy sohasem történik meg, de te magad mindaddig boldog vagy, amíg átéled a saját gondolatodat, aztán mikor eltűnik vele száll el az érzés, a semmibe vesztődik a hitted, és elfoszlik a reményed halvány kis szikrája is. Ebben mi az élvezet, kérlek? Talán egyetlen pillanat, amíg képzelődsz, azaz egyetlen perc megéri tényleg? Persze a gondolatunkat nemcsak erre használhatjuk fel, hisz tervezgethetünk is egy-egy helyzetben előre felé lépve az úton, vagy csak simán átfuthatunk gyorsan a lehetőségeinken, és amikor választás előtt állunk, akkor tényleg meghátrálunk. Nem merünk bevállalni sok mindent, csak mert a gondolatunk jelzi figyelmeztetően, hogy helytelen, lehetetlen, és ne is álmodj róla. Ki a fene tud mégis egy ilyen életben élni? Mert én nem. Nekem ez nagyon bonyolult, hisz nem szokásom gondolkozni. Hirtelen cselekszem, gyors döntésekkel, és bevállalósan, hogy semmiből se maradjak ki, hogy semmiről se maradjak le. Lehet ezáltal felelőtlennek tűnök, de igazság szerint jobban kiélvezem az előnyömet, mint bárki.. bárki más. Gondterheltek az emberek, sietnek ide-oda, alaposan átgondolnak mindent ezerszer, és idegesek, feszültek, stresszesek. Áh, már nekem fáj az elmélkedéstől a fejem igazából. Én mindent elértem, amit csak akartam, mert mertem nagyot vállalni, míg mások ezt nem mondhatják el magukról. Így jártak. A gondolatmenetem eléggé hamar véget ér, hisz egyrészt közeledőket pillantok meg, míg másrészt az italomba is beleiszok eközben. Fogalmam sincs, hogy mi történt az iménti néhány percben, hisz alaposan eltöprengtem, bár igazából a felének nem volt értelme, de ezt teszi az ital. Kikapcsol, és valahogy jobban kirángat a a valóságból, mint kellene. Természetesen alapból laza vagyok, és kötetlen, de mindezt megtetézi még az alkohol is ráadásként. Érdeklődve nézek az érkezőkre, akik végül áthívnak önmagukhoz. Még szép, hogy nem hagyom ki az alkalmat, és ezáltal velük tartok, így csatlakozva egy nagy társasághoz, amelynek a tagjai Minisztériumi dolgozók igazából. Mindez akkor esik le, amikor is a mellettem ülő férfit jobban megvizsgálom, és koppan, hogy anno vele jártam az iskolába. Néha egy-két személlyel össze is szoktam futni, de ritka eset, hisz igazából senkivel sem tartom a kapcsolatot. Micsoda véletlen, dehogy ő maga honnan is ismert fel, nos az rejtély. -Szép estét.-Köszönök végül röhögve, hisz az emlegetett iskolatársam megjegyzése kiváltképpen nyomott hagyott maga után. "A kölykök csak viselkedjenek.." Tehát, Miss Lewis fiatal, bár ezen nem is igazán csodálkozom, hisz tényleg annak tűnik, ránézésre is.-Nem, nem zavar, sőt ismerem is őt.-Mondom, ahogy beleiszok az italomba végül, sőt voltaképpen még mindig ugyanazt fogyasztom. Nem vagyok alkoholista, enélkül is tudok bulit tartani.-Elnézést az illetlenségemért, a nevem Slate Delon voltaképpen.-Javítom a kis hibámat, miszerint eddig még be sem mutatkoztam a számára, de hát.. na jó, néhanapján bunkó vagyok. Most pedig az voltam. -Amúgy mit ünnepelnek, avagy ez csak egy olyan összejövetel a társaság közt?-Kérdezek rá konkrétabban, ahogy a fiatal hölgyre pillantok eközben, hisz nagyon jó az alaphangulat eleve, sőt az egész társaság, így gondolhatni lehetne valamiféle ünneplésre, de ha tévedek, akkor azaz opció maradt, hogy összeült egy baráti kör mulatni.
♫ If I Had You ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Tökéletes, és most ment is egy fokkal jobb válasz, bár még kell csiszolnom rajta ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Csak a szokásos összeülős, iszogatós partinkat szerveztük meg a részlegünkkel. Igaz, hétfőn ritkán iszunk, de ha igen, akkor... Na akkor aztán rendesen. Valamiért zűrzavar volt egész nap, talán mindenkit megütött a hőguta, viszont ilyen felfordulást még én akkor sem láttam. Ha pedig a hőguta a tettes, akkor tudom ajánlani a Szent Mungót. Mert, ha a mi részlegünkön van felfordulás, az már nem a legjobb dolog a varázslók szempontjából, szóval inkább tüsténkedjenek ott, mintsem nálunk. Nem mintha nem szeretném végezni a munkámat, de azért ez már igen sok volt... Szóval ezért ülünk most itt, és lazítunk egy kicsit, már most, a hét elején. Talán jobb is nem belegondolni, hogy mi lesz később... Bár, nem hiszem, hogy sok mindenkinek ezen járna az agya. Az egész banda nevetgél és hangoskodik, és hát mit ne mondjak, én sem húzom meg magam. Alapból nem vagyok egy csendes típus, de ha még iszom is, akkor könnyen túl tudok tenni egy férfin is, hangoskodás terén. Bár az sem meglepő, ha erősnek képzelem magam, egy bizonyos mennyiség után sok minden megtörténhet, de most gondolnunk kell rá, hogy holnap még csak kedd lesz, másnaposan meg annyira nem víg az élet, ugye. Persze, a másnapra megint csak nem gondol senki. De az egyik idősebb kollégám hirtelen felpattan mellőlem, és vadul integetni kezd. Na, ezen már sokan meglepődnek, köztük jómagam is, már csak azért is, mert mellőlem pattant fel. Viszont, amilyen gyorsan felállt, olyan gyorsan ült is vissza. Azt kezdte el magyarázni, hogy az a köpenyes fickó egykor egy iskolába járt vele. Nehezen hittem el. A kollégám idősebbnek tűnt, mint a köpenyes fickó, ennek pedig hangot is adtunk. Felnevetett, és belém meg a másik mellette ülőbe karolt. Értelmetlenül pislogtam, de már megtanultam, hogy a részeg ember, nem cselekszik átgondoltan. - Ide akarod hívni? - nevetek fel. Képes lenne rá, de csak ha vele megyünk. Általában nem rontok neki minden idegennek, ha valami van, de ha iszom, akkor még szociálisabb leszek, mint amúgy szoktam. Nem, azért nem vagyok durva, csak könnyebben ismerkedem. Mintha csak az alkohol feloldaná a stresszt bennem. Szóval végül is elkísértük őt, ő pedig áthívta hozzánk. Én csak angyalian mosolyogtam, mintha egy jó reklám lennék a csapatunkról. Bár, az biztos, hogy még én vagyok az egyik legtűrhetőbb, mert még nem ittam annyit, mint a többiek. És azt hiszem hangsúlyos volt, hogy még. Az újonnan becserkészett férfival tértünk vissza a vidám kis csapatunkhoz, természetesen a kollégám maga mellé ültette le, ha már egyszer odahívta. Szívélyes volt a fogadtatás, mindenki örült, volt, aki az új társaságnak, volt, aki az új kör piának. Én személy szerint mindkettőnek. Bár, elsőre kicsit furcsa volt a férfi, még nemigen láttam egy ilyen stílusú embert sem, szóval erősen gondolkodtam, hogy most jól néz-e ki, vagy csak egyszerűen furcsa. És, hogy ne legyen olyan félreérthető, hogy őt kezdtem nézni, hát szóba elegyedtem vele. - Szép estét. Rosette Lewis vagyok, elnézést, ha a kollégám megzavarta, ő már csak ilyen, ha részeg - folytattam volna, de az előbb emlegetett drága kollega kegyesen összeborzolta a hajam, és valami olyasmiről magyarázott, hogy a kölykök csak viselkedjenek. Ki kérem magamnak, már nem vagyok gyerek! Oké, még csak 22 éves vagyok, de gyereknek igazán nem nevezhető. Kissé durcás arccal igazítottam meg a hajam, miközben egy bocsánatkérő mosollyal pillantottam a férfira. Komolyan, miért kell engem leégetni mások előtt?
♫ Everywhere I Go ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Megjegyzés: Tökéletesen, remélem én sem szomorítom el a válaszommal.
Mára végeztem is a diákjaimmal, hisz ennél többet nem várhatok el igazán tőlük. Hiába nyúznám őket, akkor se tudnának jobban teljesíteni, vagyis ma már nem - ezt biztosra veszem. Eleve fáradtak voltak, amikor bejöttek hozzám, na meg én is kissé túllőttem a célon, de ez van. Imádok velük foglalkozni különben, és ez az 'itt maradunk felsőoktatáson' dolog a lehető legjobb a Roxfortban, hisz lehet egy végső képesítése is az adott tanulóknak végezettül, és nemcsak céltalanul bolyonganak a nagyvilágban, hogy 'mit is kezdjek mostan magammal'. Viszont amilyen könnyűnek gondolják a tanári pályát, nos épp oly nehéz voltaképpen. Egyszerűen néha kitépném minden egyes szál hajszálamat egyesével, hisz nem is értem mit várok.. eleve kamaszok, amit hagyjunk is, de hogy szemtelenül pimaszok az már.. már nekem sok, sőt túlzás. Ki a fenének jutott az eszébe valaha, hogy beragasztózza a tanár székét, és a tanár úgy guruljon végig a folyosón, hogy végül valamivel feltudja magát vágni onnan? Az eszem megáll, és idegileg totál kiégek rajtuk, de amit ma tettek.. több a soknál. Mondom bemegyek órára, erre amíg nem figyelek a pálcámat átcserélték egy másikra. A varázslat pedig rosszul sült el végül.. Olyan dühös voltam, hogy mindenkivel ordibálni kezdtem, pedig egyetlen egy darab személy volt a hunyó, de legalább így mindenki megtanulja, hogy nem szórakozunk a tanárral. Veszek egy mély levegőt, ahogy a Roxmorts utcáin járkálok a Három Seprű felé tartva. Most igazán rám férne valami ütősebb ital, főleg ezek után. Már lassan elhiszem tényleg, hogy nincs hajam, mert úgy érzem.. sőt kifejezetten most is azt érzem, hogy nincsen, ami vicces, valahol pedig idegesítő. Sietős léptekkel közelítem meg az épületet, ahogy szinte csak leng utánam a hosszú szárú kabátom. Sohasem tagadtam meg önmagam, és mindig is kirívóan közelítettem meg a dolgokat. Öltözködésben, kinézetben, sőt jellemben is. Néha azon csodálkozom, hogy nem akadnak ki a diákok azon, hogy úgy nézek ki, ahogy, de ez van. Sokat nem tehetnének ellene, azonkívül persze, hogy magukban elmondanak mindennek, aminek lehetséges, de nem is érdekelne igazából. Könnyedén lépek be végül az ajtón, ahogy azonnal körbe is pillantok a helyiségben. Sokan vannak, mint szinte mindig. Eléggé népszerű hely, főleg a fiatalok körében, amit nem is csodálok, hisz ki ne szeretne inni? Fiatalság bolondság - tartja a mondás is. Lazán a pulthoz sétálok, és kikérek magamnak egy lángnyelv-whiskyt, egy mosollyal az arcomon. Megvárom az italomat, majd kifizetve végül helyet foglalok egy üres asztal résznél, ahol is lerakom a pohárt. Egy ideig a résztvevőket nézem, majd végezettül beleiszom a whisky-be, ahogy meg is feledkezem mindenkiről. Most kifejezetten jól esik az ital, mármint ahhoz képest, hogy legtöbbször nagyon, de nagyon erősnek gondolom. Most egész jó, amin magam is meglepődök egy pillanatra, de hát az élet váratlanságokból áll, és ez egy ilyen alkalom. Visszahelyezem végül az asztalra a pohárt, és egyből fel is pillantok magam elé egyúttal.
† Megjegyzés: Remélem megfelel a hölgynek / zene: Runnin
