2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "A szépséghez sudárnak és magasnak kell lenni. Aki (...) alig több mint 150 centi magas, az legfeljebb aranyos... nem csinos vagy szép, csak aranyos. ‒ Cassandra Clare"
Főkarakter: Aaron Prusseit Teljes név: Liana Cavendish Születési hely és dátum: Lisburn és 1980. március 8. Csoport: Mardekár Patrónus: Sivatagi róka lenne Évfolyam (szak) / Foglalkozás: szeptembertől 7. évfolyam Képesség: ha elfogadható az et, akkor harapott vérfarkas lenne Kiemelkedő tudás: Sötét Varázslatok Kivédése - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Sokan ki sem néznék belőlem, hogy mardekáros vagyok, mert csendesnek meg aranyosnak gondolnak. Nos, néha annak is mutatom magam, de közel sem vagyok az. Régen nagyszájú voltam meg beképzelt, de mostanra inkább csak meghúzom magam a háttérben. Ettől függetlenül szeretek szerepelni, vagyis a nővérem fotós, és neki szoktam modellkedni, de amúgy egy nagyobb társaságban nem én vagyok a leghangosabb, hanem a barátnőm, Quinn. Általában ráhagyok mindent, és ha kér valamit, akkor szívesen segítek neki, még akkor is, ha mások piszkálásáról lenne szó. Mert amúgy egyedül senkit nem szekálok, de ha ő kéri, akkor igen. Addig meg megmaradok a kis ártalmatlan álcám mögött. Általában mivel pici vagyok és csendes, gyakran meg is feledkeznek rólam. Nem tartom magam makacsnak, két éve még nagyon ragaszkodtam az igazamhoz, de azóta sok minden megváltozott. Pontosabban, én változtam. Ma már könnyű elbizonytalanítani, és szívesebben hagyom, hogy mások döntsenek helyettem. Ha ma osztana be a Süveg, akkor vélhetően csak azért kerülnék a Mardekárba, mert a családom összes tagja aranyvérű volt. Hogy mi történt két évvel ezelőtt? Megharapott egy vérfarkas. Azóta nem békéltem meg azzal, hogy telihold idején közveszélyessé válok. Szóval ennek köszönhető, hogy oda a magabiztosságom meg a büszkeségem. Azóta próbálok úgy tenni, mintha minden rendben lenne, pedig az egész kis világom romokban hever, és még segítséget se kérhetek másoktól. Viszont, az édesség és koffeinfüggőségemen még az sem segített, hogy vérfarkas lettem. Ha épp nem valami cukrot, rágót, csokit eszem, akkor vélhetően vagy kólázom, vagy vödörszámra döntöm magamba a kávét. Olyankor kissé hiperaktív tudok lenni, csak ilyenkor mutatkozik meg a régi nagyon vidám, érvényesülni akaró énem.
Megjelenés
Nem vagyok túlságosan magas, talán jó, ha a 156 centimétert elértem, ezért a nővérem folyton törpének hív. Tehetek én arról, hogy ő meg egy túlméretezett, de imádnivaló zsiráf? Az arcom kerek, sőt már-már kislányosnak is nevezhetném, és ezen sajna még az se segít, hogy sminkelem magam. Az eredeti hajszínem barna, de voltam már szőke, fekete, sőt vörös is, attól függ, milyen kedvem van. Gondolkoztam azon is, hogy most lila csíkokat tettessek bele, de Quinn lebeszélt róla, így hát ez a dolog annyiban maradt. A termetemhez képest és a gyerekes arcomhoz képest legalább a testem egész formás. Az egészséges étkezéssel és a rendszeres testmozgással elég jó kondiban tartom magam. Amikor a Roxfortban időzöm, akkor kocogni szoktam, de itthon leginkább kosarazni járok el. A bőröm egész fehér, bár nyáron viszonylag sokat járok napozni, vagy szoláriumba, de főként a tengerpartokon szoktam lebarnulni, ugyanis a szüleimmel elég sokat nyaralunk külföldön. Az öltözködési stílusom általában a trend szerint változik, meg persze attól is függ, hogy éppen milyen ruhákat tud szerezni a nővérem, ugyanis egy divatcégnél fotós. Meg persze az iskolai egyenruhám is át van alakítva egy icipicit. Nem nagyon, szóval nem rövidebb, vagy ilyesmi, csak van rajta egy-két plusz kitűző. Igazából az öltözködésem attól is függ, hogy mit veszek fel, hogy épp mit tervezek csinálni aznap. Ó, és mindig van nálam egy fényképező, ugyanis követni akarom a nővéremet a fotós pályán, ha már egyszer a példaképem vagy mi.
Életed fontosabb állomásai
Hamarosan ismét telihold lesz, gondoltam, amikor kinéztem a szobám ablakán. Már jó ideje itthon voltam, azonban csak most kerített hatalmába a félelem, hogy én mit fogok kezdeni magammal, amikor a holdtól bekattanok. Elvégre, a szüleim nem tudtak a dologról, sőt a tesómnak se árultam el. Itthon nem maradhattam, mert szétszedtem volna a kúriát, sőt talán a szeretteimnek is ártottam volna. Hacsak egy-két házimanóról lett volna szó, akkor nem izgatom magam, de idén nem mentek el nélkülem nyaralni. Fel-alá járkáltam a szobámban, és úgy öt percenként téptem fel a minihűtőm ajtaját, hogy egy-egy dobozos kólát emeljek ki onnan. Csak az volt a baj, hogy hamar elfogyott a készletem, a koffein pedig teljesen felpörgetett, így hiába terültem el az ágyamon, és ölelgettem a Hello Kitty-s plüssömet, nem tudtam lenyugodni. Tizenöt éves koromig egészen átlagos életet éltem. Úgy három éves koromtól hat éven keresztül mindig kihisztiztem és kinyafogtam azt, amit akartam. Ráadásul a tesóm olyan jófej volt, hogy még segített is megszerezni ezeket a dolgokat, lehetett szó egy babáról, vagy egy kiskutyáról. Mivel a családom aranyvérű volt, ezért magántanárok tanítottak meg arra, amit a szüleim szerint érdemes tudni a mugli világgal kapcsolatban, és az anyukám volt az, aki megmutatta, hogyan ne robbantsak fel semmit dühömben. Aztán, kilenc voltam, amikor a tesóm megkapta a roxforti levelét. Emlékszem, ott nyafogtam apunak a dolgozószobája kellős közepén toporzékolva, hogy intézze el, hogy engem is vegyenek fel oda most azonnal, mert én nem akarok elválni a nővéremtől. Persze, apuci biztosított arról, hogy három évvel később, ismétlem, HÁROM évvel később utána mehetek. Na, több se kellett, olyan hisztit levertem, hogy dühömben véletlenül kirobbantottam a szoba ablakait, mert ugyebár eszem ágában sem volt kontrollálni az erőmet. De ez nem hatotta meg a szüleimet, párszor a fenekemre vertek, majd elküldtek szépen a szobámba, és közölték, hogy tanuljak meg viselkedni. Szóval, nem vittek magukkal az Abszol útra, amikor a tesómat vitték vásárolni, sőt, a ronda nénikémre bíztak engem, hogy ne próbáljak megszökni. Most is megborzongtam, amikor eszembe jutott a pacsulijának a szaga, vagy éppen hogyan szúrt arcon a bajszával, amikor éppen puszikat osztott nekem. Most lehet sajnálni. Aznap, amíg elment a nénikém, addig nem lehetett kirángatni a szobájából. Tehát, három évvel később úgy téptem ki az egyik házimanó kezéből a sajátos roxfortos levelemet, hogy szerencsétlen lény hátratántorodott, én pedig ugráltam örömömben, hogy végre, végre itt az én levélkém is. Több se kellett, odarohantam anyuékhoz, és némi szempilla-rebesgetés meg kérlelés után már vittek is vásárolni. Hú, milyen lelkes voltam akkor! Villámgyorsan elintéztük a bevásárlást ‒ tekintve, hogy mindenkit félrelökdöstem útból, így mindig sikerült előrefurakodnom. Nem sokra emlékszem a nagy kapkodásból, csak arra, amikor a kezembe vettem a pálcámat, ami egyből reagált az érintésemre, és felrobbantottam az Olivander mellett lévő régi lámpást. Mert, általában robbantgatni szoktam. De az öreg nem bánta, nevetett rajtam. Anyu persze szörnyülködött, és kártérítést ígért, amikor egy egyszerű Reparoval meg lehetett volna javítani a cuccost. Na, mindegy. Ennyit erről. A vonaton a tesómmal meg az ő mardekáros barátaival meg azoknak a tesóival utaztam, ugyanis olyan hatan zsúfoltuk ki magunkat egy négyszemélyes kabinba. Én ott jóformán csak ültem, és csodáltam a nővéremet, aki szinte csak ragyogott a többiek között, meg milyen hanyag mozdulatokkal hajtotta el a kellemetlenkedő alakokat! Azonban sajna el kellett válnom tőlük, mert minket másik után vittek a kastélyba. Picit víziszonyos voltam akkoriban, ezért ismét kivertem a hisztit, hogy nem, én nem szállok be egy ladikba, de végül Hagrid berakott az egyik csónakba, hiába ellenkeztem. Na, ezt azóta se bocsájtottam meg neki! Végül ‒ nem is volt kérdés ‒, a Mardekárba osztottak be, és ott csatlakoztam szépen a nővérem társaságához. Amúgy az első öt évem egész nyugisan telt. Barátokat meg ellenségeket szereztem, összevesztem meg kibékültem emberekkel, ímmel-ámmal tanulgattam meg ilyenek. Semmi említésre méltó. Talán csak annyi, hogy folyton váltották az SVK-tanárok egymást, már pedig én nagyon szeretem az SVK-t, és idegesített, hogy nem bírtak találni egy normális embert. Ja, amúgy jóformán a tesómmal töltöttem a napjaimat, ám, amikor ötödéves lettem, ő elvégezte az iskolát, és magamra maradtam, ugyanis a társaság, amit az ő személye tartotta össze, szétesett. Ekkoriban már kezdtem visszavenni a nagyarcomból, mert nem volt senki, aki kiálljon értem, na meg, azért mégis csak társaságra vágytam. A régi haveri köröm jóvoltából aztán egy mardekáros csajparti kellős közepébe csöppentem, amit az ötöd-, hatod- és hetedéveseknek szereztek így fű alatt. Ott ismerkedtem meg Quinnel. Habár elég döcögősen indult a kapcsolatunk, mára már egész jó barátnők lettünk, de ettől függetlenül nem árulhatom el neki a legnagyobb titkomat. Mert ötödév után olyan dolog történt, amit a mai napig szégyellek, és rejtegetek mások elől. Addig nyafogtam, amíg be nem írattak egy írországi művészeti táborba ‒ szerettem énekelni, bár nem biztos, hogy jó hangom volt, továbbá énekelni és táncolni is meg akartam tanulni, ez a tábor pedig mindegyik szolgáltatást felkínálta. Így hát nem izgatott, hogy muglikkal kell-e vegyülnöm, vagy se. Egy kis erdő szélén volt a táborunk, és összehaverkodtam egy-két idősebb táborozóval, akikkel esténként kiszöktünk a kis faházakból. A többiek cigizni akartak, én pedig nem óhajtottam egyedül maradni, így velük tartottam. Aha, csakhogy az egyik felügyelő vérfarkas volt. Komolyan mondom, ki az a hülye, aki ilyen helyen dolgozik vérfarkasként?! Lényegtelen. Engem is megkínáltam egy szállal, és el is fogadtam. Éppen próbáltam levegőt kapni, mert letüdőztem a füstöt, amikor valami megmozdult az egyik bokorban. Az még annyira nem érdekelt minket, de amikor a távolban meghallottuk a vonyítást, na akkor a srácok nagy része szerintem elég rendesen berezelt. Szóval nem maradt ott más, csak én, két lány meg egy srác. Úgy gondoltuk, mi majd megmutatjuk a többieknek, hogy nem kell félni azért, mert előtte rémtörténeteket hallottunk. Aha, persze. Tényleg nem kell félni. A többire nem emlékszem tisztán. Vagyis, addig oké, hogy kiugrott a bokorból a farkasember, és széttépte a srácot, és még addig is képben vagyok, hogy konkrétan szétmarcangolta annak a csajnak a torkát, akivel egy szobán osztoztam, de hogy pontosan hogyan történt… Nem tudom már előbb kit ölt meg, mert annyira gyorsan peregtek az események. Na mindegy. A másik csajjal futásnak eredtünk, és javasoltam neki, hogy váljunk szét, és akit nem üldöz az a dög, az rohanjon el segítségért. Belement. Aha, de olyan béna futó volt, hogy néhány méter után elesett, a vérfarkas meg rá vetette magát. Ha nincs az a jó szívem, akkor belőle is farkaseledel lett volna, de felkaptam egy nagy követ a földről, és hozzávágtam. Erre bezzeg ő megsértődött, és megindult felém, én pedig futottam, de hát akkoriban nem voltam olyan jó kondiban, a dög is fürgébb volt nálam, és az is a segítségére volt, hogy elestem egy földre dobott bicikliben, így rám vetette magát. Percekig viaskodtunk. Beleharapott a vállamba. Felüvöltöttem a kíntól, talán ezt volt a szerencsém, mert ha nem hallják meg a kiáltozásomat, talán még ennél is nagyobb tömegmészárlásra került volna sor. Eleinte próbáltam nem törődni a fájdalommal, de egy kis idő után nem tudtam figyelmen kívül hagyni, szédülni kezdtem, gyengének éreztem maga, aztán… Egy óriási csattanást meg egy puffanást hallottam, és a vérfarkas eldőlt mellettem a porban. A továbbiakra nem emlékszem. Annyira mondjuk nem hatott meg az egész, bár a többiek elég durván néztek ki, de nem voltak rémálmaim e miatt. A tábort másnap bezárták. Anyámékat még aznap este értesítették a történtekről, csak úgy adták be nekik az egészet, hogy egy veszett kutya harapott meg. Az már más kérdés, hogy mit szóltak később a hullához, nem tudom. Azonban én hallgattam, a mai napig is lapítok, sőt rettegek, ha közelít a telihold. Én nem akarok olyan lenni, mint az a felügyelő, én nem akarok gyilkos lenni, és mégis… Holnap telihold lesz. Kitalálnom valamit, hogy elzárjam magam másoktól, mert lehet, ezúttal tényleg ölni fogok…
Albus Dumbledore
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Liana Cavendish 2015-07-20, 14:47
Elfogadva!
Nagyon szép, kerek sztori, igazi jellemfejlődéssel karöltve. Tetszik, hogy innen továbbra is nyitott a kérdés, hogy mi lesz a leányzóval, hogyan fog alakulni. Harapott farkasból keveset engedünk, neked ezúttal igen, mert már többször bizonyítottad, hogy ügyesen játszol, és helyén kezeled a racionalitást. A sztoridban nem találtam hibát, sőt, élveztem olvasni, még annyi, hogy vegyél fel szerintem még egy kiemelkedő tárgyat, mert kettő lehet. Foglalózz, és már mehetsz is játszani!
Harapott farkasból keveset engedünk, neked ezúttal igen, mert már többször bizonyítottad, hogy ügyesen játszol, és helyén kezeled a racionalitást. A sztoridban nem találtam hibát, sőt, élveztem olvasni, még annyi, hogy vegyél fel szerintem még egy kiemelkedő tárgyat, mert kettő lehet. Foglalózz, és már mehetsz is játszani! 
