2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Lassan én is indulok, így az utolsó kortyokat iszogatom a bourbon-ből, nem fogok már újabb kört kérni. Nem is cél, hogy Carment leitassam, a szöszi még azzal vádolhatna, hogy a kiskorú háztársak bugyijába így jutok be. Messzebb nem is állhatnánk ezzel a valóságtól, hiszen már Gemmának is felvezettem, nehéz bárkivel is elképzelnem, hogy akár egy felelőtlen fél órára elcsábuljak, mert máris veszélybe sodornám. Bőven elég, ha azt gondolják rólam, hogy ősbunkó vagyok, akkor az ellenségeim se gondolnak bele, hogy valaki mást büntessenek miattam. Na nem mintha ebből a kis csevejből Carmennek gondja lehetne, de azért rajta fogom tartani a tekintetemet. - Akkor itt az ideje, hogy kilépj az árnyékukból, és valami önállóba fogj. – Értettem én a hangsúlyt, és legalább a saját tapasztalataimból tudok átadni, hiszen az én szüleim is halottak, s már jó néhány év eltelt, mégsem tudtam olyan könnyen túllendülni, valami életcélt találni. A varázsvilágban nem ritka ez, hiszen sok az ellenség, főleg az aranyvérűek között, nem csoda, hogy magas a bűnözés. Ezért is akarok valami olyan ikont létrehozni, ami megálljt parancsoljon. Kérdés, hogy Gemma vajon mennyire fog tudni ebben segíteni, hiszen a sötét mágia révén összekapcsolódunk, de az ő halálát semmiképpen nem akarnám. - Izgalmasnak hangzik, főleg, hogy olyan hangsúllyal beszélsz róla szöszi, hogy tényleg úgy fest; élvezed. Nekem elemi mágia. Annak idején a szüleim indulatkezelésképpen javasolták, hogy az iskolai keretek között akarjam kitombolni magamat. Manapság csak járok rá, de nem érdekel. – Félmosollyal vonom meg a vállamat, és bólintok, a griffendéles lánnyal közös a szívünk, és nem kéne magammal rántanom a züllésbe csak mert Carmennel iszom le magamat. Hiszen igaza van, nem kéne teljesen kiütni magamat, még ha hajlamos is beletörődni mindenbe, de úgy tűnik most ő a józanabb típus, ezúttal szó szerint. – Jövök én is, és most már legalább tudod, hogy kivel kell lógnod, ha potyapiát akarsz annak ellenére, hogy kiskorú boszi vagy. – Nevetek fel sötét felhanggal, majd feltápászkodok a bárszékről, de a lánynak igaza volt, valóban kissé dülöngélős az érzet, ezért megkapaszkodok, kifizetem a fogyasztásunkat, aztán ha neki sem gond, a keze után nyúlok, hogy legalább támogassuk egymást, na nem mint valami nyálas szerelmespár, inkább csak kapaszkodva, hogy legalább a klubhelységig ne veszítsük el a talajt.
//Én is köszike, nagyon tetszett, majd ha rendeződnek a dolgaid, játszhatunk valami pörgősebbet is^^//
♫ Supreme ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to carmen ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
"Csak egyvalami lehet szörnyűbb annál, hogy valami rossz történik: ha egyáltalán nem történik semmi."
Határozottan felnevetek a kérdésen. – Hát, udvarolni lehet, de amíg nem viszonzott az érdeklődés, addig nem hiszem, hogy tudnám értékelni. Meg amúgy is, furcsa lenne. Eddig még senki sem próbált meg felém így közelíteni... - ez most egy kicsit elgondolkoztat. Valószínűleg a jellememből eredően nem akarnak törékeny lányként kezelni. Bókokat persze kaptam, talán volt is olyan, aki így próbálkozott nálam, de könnyedén átlendültem a dolgon, szinte észre sem véve. Az egoizmusomnak köszönhetően valószínűleg csak tényként kezeltem az igyekvésüket, így pedig gondolom hamar feladták. A kijelentése visszarángat a valóságba, talán egy kicsit elkalandoztam elmélkedés közben, így mondhatjuk, hogy érdeklődve pillantok rá. Viszont megint csak egy elgondolkodtató, bőven kibeszélhető dolgot hoz fel. – Igen. Mondjuk, kis koromban is mindig egyedül voltam, a szüleim sosem értek rá foglalkozni velem a munkájuk miatt. Ők is ereklyevadászok voltak, a megszállottabb fajtából. - Tényszerűen közlöm, ismét csak elfordítva a tekintetemet, érezhetően elmélázva. Szigorúan múlt időt használok, ebből sejtheti, hogy már nincsenek az élők közt, de ha nem is esik le neki - amiben kételkedem, elvégre ott volt az az érdekelődés a szemében -, akkor sem fejtem ki a dolgot. Magánügy, ha érti, érti, ha nem, hát az sem baj. – Nem, nem egészen. Inkább csoportokban küldenek el, általában egy tapasztalt vezetővel. De végül is hasonló kiküldetéseink vannak. Kapunk egy információt, mondjuk a germán mitológia misztikus kardjáról. Arról először ki kell derítenünk, hogy hol lehet fellelhető, ha ez sikerül, akkor megszervezzük a kiutazást, biztosítjuk a helyszínt, felmérjük a terepet és elkezdjük a munkálatokat. - Az elején még felnevetek, vicces elgondolás, pláne, hogy majdnem igaz is. A végére viszont már egész lelkesen részletezem, hogy végül is mit kell csinálnunk, pedig lehet, hogy ez a része meg nem is érdekli. – Amúgy meg főleg elméleti anyagot veszünk, folyamatosan beadandókat írni... Nem vicces dolog. Jut eszembe, te mit is tanulsz? - vonom fel a szemöldökömet. Most, hogy belegondolok, fogalmam sincs róla, hogy ő milyen szakon is van. Nem mintha eddig érdekelt volna, de ha már így szóba jöttek a dolgok, végül is megkérdezhetem. A frissen a pultra helyezett italra pillantok, majd rá. – Szerintem ez legyen az utolsó. Én is kezdem érezni a hatását, de rajtad már látszik is - apró, kissé talán kárörvendőnek nevezhető mosoly játszik az arcomon, még így is, hogy puszta jó szándékból figyelmeztetem. – Nem szívesen cipellek fel, de szerencsédre egész jól megy a lebegtető bűbáj, viszont, ha nem muszáj, nem használnám - billentem oldalra a fejemet, felmérve, hogy mennyire is lenne erre szükség. Komolyan nem szívesen cipelném fel és jelenleg eszembe sem jut senki, akit megkérhetnék. Kellemetlen helyzet lenne... Szóval csak óvatosan emelem a számhoz a poharat, még mindig őt figyelve és csak azután szólalok meg, miután túl vagyok a második kortyon. – Amúgy, mennyi egyáltalán az idő? - pillantok el az ablak irányába. A Nap lemenőben... Összeráncolom a szemöldökömet és egy újabb kortyot iszom. Valószínűleg Aaront felültették ezzel az informátorral. – Visszajössz majd velem, vagy tovább mélyülsz az alkoholizmus mély bugyraiba? - halványan vigyorgok, miközben leteszem a félig üres poharat és rápillantok. Ez után a pohár után én valószínűleg távozom. Kissé dühítő a gondolat, hogy feleslegesen jöttem le, de a helyzetet javító körülmény, hogy legalább volt valaki, akivel elüthettem az időt. Ha pedig már ilyen jó társaság volt, akkor vissza is mehetünk együtt. Már ha velem tart.
// Köszönöm a játékot, nagyon jó volt! Remélem nem gond, ha ezt most zárom, tudod, hogy nagyon időhiányban vagyok, de azért remélem majd még összefutnak valahol a karakterek. Carmen örül, hogy végre van valaki, akivel ennyire hasonlóak és elkekeckedhet poénból. //
Valahol viccelek vele, hiszen fő a jó hangulat, másrészt meg simán kinézem belőle, hogy ilyen magabiztossággal amerre megy, igyekszik mindenkit behódoltatni. Az valahogyan fel sem merülhet, hogy teszem azt elcsuklik a hangja. Ahogyan én is állom a pillantását, hasonlóak vagyunk, kemény jellemek, de ez egymáson nem csapódik le túlzottan. Nem sértődünk meg, ha a másik kissé erősebben odaszól, pont ezzel tudunk akár szövetségesek is lenni, azonos értékrenddel. Ugyan Carmen hátterét nem ismerem, nekem valahol muszáj erősnek, magabiztosnak lennem, aki mindenkit lerúg magáról, hiszen a szüleim gyilkosainak nem akarok azzal fogást adni, hogy gyengének mutatom magamat. Még ha Gemma távollétében a legkisebb megfázástól ágynak tudok esni, a feketemágia igencsak le tud gyengíteni, ha a közös szív, amelyen osztozunk, úgy véli, hogy hordozói túl távol vannak egymástól. Az enyhültebb pillantásra mosolygok, tudtam én, hogy a lány jó fej, csak nem osztogatja úton-útfélen a társaságát. - Elhiszem. Ahogyan másoknak parancsolgatsz, megszerzed, amit akarsz, ugye? És vajon mit szólnál hozzá, ha valaki mégis gyengéd, udvarlós módon állna hozzád, meglátva benned a törékeny lányt? Annak minden lány örül, vagy baromi nagy tévhit, és igenis vannak alfanőstények? – Kérdezem érdeklődve, logikusan nem én volnék az udvarló, csak mint újdonsült ismerős, és szövetséges kérdezem, miközben belenyalok megint az italomba, ám már nagyon fogyóban van, ezért rendelek még egy kört mindkettőnknek. Kezdem már úgy érezni, hogy lassan a fejembe száll, talán ez is annak az oka, hogy a másik felem kissé távol van most tőlem, így az immunrendszerem elég zsenge. - Akkor ezért vagy ilyen önálló. – Nem kérdezek rá, hogy mi történt a szüleivel, ám érdeklőd tekintetemben benne van a kiváncsiság, amelyet vagy kielégít, vagy nem. Az ember bármennyire is erős, nem biztos, hogy meg akar elsőre nyílni, nekem is nehéz lenne felvállani, hogy mi történt, miért vagyok ilyen. A varázsvilágban sokkal gyakoribbak az összetűzések a sötét varázslókkal, mint a mugliknál a bűnözés, nem csoda, hogy sokan maradnak árvák. Kisebb közösség, nagyobb gondok. Az apró mosoly ellenben kellemesen meglep, a dacos máz ellenére igenis kedves lánynak gondolom. Így bólintok, tényleg el kéne mennem keletre, csak erőt kell hozzá szereznem. - Ugráltatni? Már úgy értve, hogy Carmen akkor most hozz Egyiptomból egy ősi relikviát? Vagy hogy? – Megérkezik az italunk, kissé megbillen a fejem, hamarosan bealszom, így nem ártana lassan indulni, ledőlni, mielőtt még Carmen karjaiba hanyatlanék. Nem tudom, hogy hogyan értékelné. Vannak elképzeléseim. Bár... lehet, hogy ebben is jó fej lenne, elvinne magával valahogyan legalább a mardekár klubhelységbe. Ebből a szempontból szintén jó, hogy egy házba járunk.
♫ Supreme ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to carmen ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
"Csak egyvalami lehet szörnyűbb annál, hogy valami rossz történik: ha egyáltalán nem történik semmi."
Egy elégedett vigyor kúszik az arcomra, ahogy hallgatom, még egy kicsit ki is húzom magam az elégedettségtől. Szeretem, ha az emberek ilyen reális véleménnyel vannak rólam. – Természetesen - magabiztosan csendül a hangom, mintha csak egyértelmű lenne a dolog. Nincs miért titkolnom, hogy imádok parancsolgatni, és el is várom, hogy teljesítsék a kérésemet, ha már egyszer többnek érzem magam, mint ők. Az meg már az ő hibájuk, ha be is hódolnak, ezzel elismerve a felsőbbrendűségemet. A szúrós pillantásom nem hatja meg, ami egy kis elégedetlenséggel tölt el, de valahol örülök neki. Sejtettem, hogy ő nem olyan ember, aki ilyen könnyen meghunyászkodik, és örülök, hogy nem kellett csalódnom benne, ezzel is csak szimpatikusabb lett nekem. Komolyan tele van meglepetésekkel ez a srác. Azt is értékelem, hogy nem húzza tovább a dolgot, így igyekszem nem olyan szúrósan pillantani rá, miközben tovább hallgatom. – Naná, egyedül is menni fog. - Némiképpen feldobja a megjegyzése a kedvemet, érzem a mögöttes poénos élcelődést, na meg a kősziklás megjegyzésen is. Bár, abban van némi igazság, tényleg tudnám értékelni, ha egy határozott férfi állna mellettem, és tényleg nem értékelném, ha megpróbálna keríteni nekem valakit. Ha a segítségére lesz szükségem, szólni fogok, de addig nem tudom értékelni, ha beleüti az orrát a dolgaimba. Franciaországról szólva meg... Lehet elhívom majd. Persze, ahhoz kellenek majd az elérhetőségei is, de ez legyen a legnagyobb akadálya annak, hogy eljöjjön. A megjegyzésén elgondolkozom. – Hmm, gondolom nem lehet olyan rossz. Én a nagybátyámmal élek, de ő sem tartózkodik otthon olyan sokat. - elgondolkoztat, hogy vajon rám milyen hatással is volt a szüleim halála, de nem tudnám megmondani. Nem lettem depressziós, még csak különösebben a helyzetemen sem változtatott. Az ajánlatra egy apró mosoly kúszik az arcomra. – Rendben van, ha jól sikerül a nyár, majd meglátjuk. - Ha tényleg jól sikerül a nyár, lehet leugrok hozzá, még ha egy kissé furcsán is hat, hogy csak úgy meglátogatom. A kérdésem után a számhoz emelem a poharat, kisebbeket kortyolva hallgatom, ahogy részletezi a terveit, majd a pultra visszatéve a poharat, felelek neki. – A Távol-Kelet biztosan érdekes, az épületeik elég szépek. - Sok mással nemigen vagyok tisztában azt a helyet illetőleg. Sohasem mozgatott meg annyira, hogy foglalkozzam vele, most is csak azért tudok bármi nemű érdeklődést mutatni, mert érdekes lehet, hogy ha Andrew még el is utazna oda. – Mondjuk... Tanulok az óráimra? - kuncogok, és végigsimítok a poharam tetején. – Nincs különösebb hobbim, a haverjaimmal szoktam lógni, amikor éppen nem pihenek, vagy a gyakorlaton vagyok. Akár hiszed, akár nem, az ereklyevadászokat imádják ugráltatni... - forgatom meg a szemeimet kissé elégedetlenül. A szüleim munkája nem tűnt ilyen fárasztónak anno, na nem mintha panaszkodnék, végül is, elég érdekes ez a szakirányzat.
- Igaz, ha csak rádnézek, simán elhiszem, hogy másoknak parancsolgatsz.. – Nevetem el magamat, ezzel a külsővel, és a diktatórikus stílusával el tudom képzelni, hogy sokan behódolnak neki. Alkalomadtán megnézném, ahogyan udvartartást generál magának, én sosem volnék olyan gyenge, hogy a farkam vezessen, és hagyjam, hogy egy nő uralja a sorsomat. A szüleim is túlzottan össze voltak kötve, mint ahogyan én Gemmával a feketemágia révén, de hogy szerelem, vagy kötődés... a hideg kiráz az ilyesmitől. Jobb nekem egyenlőre egyedül, akkor nem kell azon tűnődnöm, hogy kinek felelek meg. Carmen vélhetően még ennyire sem tartja a másik nemet, azaz minket pasikat, ezéret aztán biztosan vicces látvány lehet, ahogyan loholnak utána. Hiába néz csúnyán, már csak ezért sem vagyok hajlandó tiszteletet mutatni az irányába, ha szarkasztikus, hát tegye, ám rám ez nem ragad át. Ám mivel elfogadom, hogy ő erős, független csajnak akarja magát mutatni, ezért itt húzom meg a határt, igaz, bókolgatni nem fogok. - Ah, szóval legyen a másik minimum valami rendíthetetlen kőszikla. Na nem mintha azért lenne jó tudni, mert keríteni akarok neked valamit. Szó sincs róla, ahogy elnézem, meg is ölnél, ha rád szabadítanék valami pasit, nemigaz? – Kérdezek vissza szemöldök felhúzogatva. Nem, egyértelműnek tűnik, hogy Carmen van annyira domináns, hogy ha majd ő kinéz magának valakit, akkor nem kell lasszót használnia, hogy megszerezze az illetőt. Már bőven lemondhatunk a lovagkor eszméiről amikor a szende szűznek szemérmesen meg kellett várnia a hódítót. Franciaország nem is hangzana olyan rosszul, majd meglátjuk, hogy mennyire unja magát, csak hát a varázslat értelmében nem tudok távol lenni Gemmától, és Carmen biztosan nem hívná meg őt is, hiszen griffendéles, amit a legtöbb mardekáros gyomra nem vesz be. Kivéve ha úgy intézem, hogy Gemma ugyan utazzon velem, de ne Carmennél szálljon meg, hanem le lehessen koptatni valahol a közelben. Igen, ez így egész jól hangzana. Végtére is lehet, hogy önző dolog tőlem, de a griffendéles csajjal még csak barátok sem vagyunk, megbeszéltük, hogy kénytelenek vagyunk közösen intézni az ügyeinket, így talán megdumálható, hogy jőjjön velem. Bólintok, ahogyan iszunk, majd eldől akkor, hogy Carmen meghív-e, én megadtam a szinte beleegyező választ, a többi már rajta áll. - Köszi. Régen volt, már megtanultam kezelni. Egyedül lenni nem is olyan halálos. Ha úgy alakul, hogy tudok nálad vendégeskedni, majd visszahívlak. – Ez persze nem ígérgetés, csak egy ötlet, amit nem kötelező megfogadni. Lehet, hogy ha nem bírjuk egymást elviselni náluk, akkor a miénk már értelmetlenné is válik. - Alapvetően mindenki itt lakik Angliában a haveri körből, de... mostanság azon tűnődöm, hogy van rá pénzem, hogy jó messze elutazzak. Mondjuk a Távol-Keletre. Érdekel az ottani kultura, a küzdősportot. Na és te szöszi? Mit csinálsz, amikor éppen nem másokat bosszantasz?
♫ Supreme ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to carmen ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
"Csak egyvalami lehet szörnyűbb annál, hogy valami rossz történik: ha egyáltalán nem történik semmi."
Tipikus Mardekáros... Érdekes, de én nem teljesen így definiálnám a Mardekárt. Vannak nálam rosszabbak és jobbak is, véleményem szerint. – Hmm, valami olyasmi... - kissé elgondolkozom. Nem teljesen dolgoztam ki az elméleti részét a dolognak. – De egyszerűbb lenne felvitetnem egy sráccal. Egy nagyobb darab Mardekáros könnyebben felaggasztja oda a szerencsétlen kiszemelte, mint én. - oldalra döntöm a fejemet, majd ha befejeztem a beszédet, visszaemelem, hogy egy újabb kortyot gurítsak le a torkomon. Elgondolkozva révedek a pult mögé. Ez az ötlet nem rossz, komolyan mondom, ha alkalmam nyílik rá, kipróbálom. Biztosan van olyan módja is, hogy egyedül oldjam meg a dolgot, de ha nem marad más, majd segítséget kérek valakitől. Ismerek egy-két elvetemült srácot, akik benne vannak az ilyen kis balhékban. Elvégre, valamivel el kell ütni az unalmas perceket... A nevetését nem viszonozom, mindinkább egy elég ronda pillantással igyekszem elnémítani. Utálom, ha kinevetnek, még ha tudom, hogy csak tréfa az egész. Ha én nem nevetek, más se nevessen. Ez az én önző filozófiám. – Hát, egy nyálgépet nem is lennék hajlandó magamhoz fogadni... - Továbbra is kissé gőgösen pillantok tova, de nem rá. Kicsit megsértődtem, bár javító körülmény, hogy nem húzta tovább a heccelést. Úgy tűnik, tudja, hogy hol a határ, vagy csak éppen puszta véletlen. Mindenesetre, egy minimális szünet után ismét megszólalok, folytatva az előbbi gondolatmenetemet, ezúttal már viszont rá emelem a tekintetem, ami továbbra sem szűkölködik magabiztosságban. – Viszont kevés olyan srác van, akit ne puhítana meg egy kis női báj. Van benne kihívás, hogy találjak egy talpraesett srácot. - A végére már felkúszik egy sanda kis vigyor az ajkaim szélére. Vannak elképzeléseim, hogy milyen férfit szeretnék magam mellé, így csak kevés srác jut át a szitán. A legtöbbjükkel csak haverkodni tudok, mert minduntalan csak papucsokká válnának, ha közelednék feléjük. Az a kevéske pedig, akik nem gyengülnek el egy kis románctól, azok pedig vagy foglaltak, vagy nehezebben megközelíthetőek. nesze nekem válogatósság. De nem mintha bánnám, így legalább biztos lehetek majd a dolgomban, ha találok egy rendes srácot. Felhozom Franciaországot, ha már a nyári terveinkről van szó, csak úgy önvigasztalásképpen. A szavain viszont felnevetek, kissé gúnyosan, mint ahogy az megszokható már tőlem. – Majd fontolóra veszem eme kegyes ajánlatot - nevetek fel, és egy halk egészségedre elhagyja a számat a koccintáskor. Én is belekortyolok az italomba. Ha már úgy sincs más dolgom, akkor miért ne innék? Aaron kicseszett velem azzal, hogy megkért, jöjjek ide, szóval én meg kicseszek vele és iszok inkább. Az illető, akit említett amúgy sincs még itt, pedig már ideje lenne... Azt hiszem ma már csak tényleg a lazítás van hátra. – Óóó, értem. Részvétem... - Csak természetes a részvétnyilvánítás. Át tudom érezni a helyzetét, én is elvesztettem a szüleimet, bár ettől még nem fogok a nyakába borulni, hogy 'Jaj, te szegény!'. Egyikünk sem az az érzelgős típus, így én részemről ennyivel letudtam a dolgot. Ha szeretne, majd úgyis beszél még róla, bár nem hiszem, hogy mi olyan hű de nagyon jóban lennénk. A zsebkendőre meg csak bólintok. – Meg tudom érteni, a morgós inasok irritálóak tudnak lenni. - Viszont maga a gondolat nem rossz, hogy az ember egyedül legyen egy hatalmas kúriában. Én biztosan élvezném, ha egyedül lehetnék otthon és Norman bácsikám nem járna a nyakamra. – Merre utazgattok? Európa, vagy csak itt Angliában? - Ha én megtehetném, biztos, hogy körbeutaznám Európát. Éltem már Amerikában, éltem itt Angliában, és határozottan szeretem, ha van egy kis izgalom az életemben. Már pedig, egy európai körút biztosan érdekes lenne.
Carmennel tipikusan mardekársok vagyunk, már ha lehet ezt úgy megítélni, hogy típikus. Nem tudom, hogy őt mivel veri a sors, én a saját keresztemet úgy hordozom, hogy nem veszek tudomást a problémáimról, másét nagyítom fel inkább. - Ugyan... csak provokállak, szépen fokozatosan, hogy érezd az izgalom ízét. Hogy aggatnál fel valakit oda? Felviszed seprűn? – Kérdezem az elméletét a dolognak, úgy vélem mindez csak a fejünkben játszik le, valójában nem tenné meg. Carmen csinos, dekoratív lány, aki bármit megtehet, vélhetően pont ezzel él vissza. Nem kárhoztatom érte, senki nem születik gunyorosnak, vélhetően ő maga is olyan példákat látott, amelyből azt szűrte le, hogy nem szükséges jókislánynak lennie, hiszen az oly sablonos. Számomra mindenképpen felüdülést jelent, hogy nem az átlag értékekkel kell találkoznom, hanem a beszélgetésünk izgalmas. Elnevetem magamat a fintorán, természetes, hogy az volt a célom, hogy húzzam az agyát. Ha ő gúnyolódik, csodálkozik, ha én is benne vagyok a témában? - Sejtettem. Azért mégiscsak az a lényeg, hogy valami tuti pasit kapj ki magadnak, aki nem omlik a lábaid elé nyálasan, hanem kezelni is tud. – Dörzsölöm meg az államat, végtére is nem sietek annyira, maradhatok még valamennyit, ha már így ütköztünk, és egymásnak feszítjük a nézeteinket. Oldalra döntöm a fejemet, mintha valóban lenne benne némi keserűség, őszintének tetszenek a szavai, ahogyan elmondja, hogy azért neki is vannak kinézett célpontjai, de nem ő a roxfort szépségkirálynője. Nem érzem pokolian rossznak a jellemét, hiszen mindenki más, csak meg kell találni azt, akivel megvan a közös hullámhossz, meg a külső alapján a működő kémia, aligha hiszem, hogy az egzotikus szépség egyedül maradna. Nem kérdezek rá, hogy kik azok a szimpatikusak, majd ha akarja, majd elmeséli, végtére is nem vagyunk puszipajtások. Vagy ha máskor összefutunk még, lehet mélyíteni az ismeretséget, nem kell most ellőni minden puskaport. - Nem fogom magam meghivatni, kivéve ha máris a haverodnak gondolsz. Biztosan izgalmassá tudnám tenni az életedet, de majd eldöntöd. – Koccintom a poharamat az övéhez, miután megjött az újabb kör. Láthatóan Carmen imád pasik társaságában lenni, nem véletlen, hogy ennyire ódzkodott az ellen, amikor pusztán hülyülésből felvetettem, hogy lányok is szemet vetettek rá. - Üres a Calver-kastély. A szüleim pár éve meghaltak. Aurorok voltak, és azt hitték, hogy jobbá tudják tenni a világot. Csúnyán rácsesztek. Én nem követem a példájukat, nincsen kedvem egy morgós inassal tölteni a nyarat. Köszi. – Fújom ki az orromat, Gemma minél távolabb van, a vérmágia egyre jobban rám hozza az átkot, gyengülő szervezetem omlik szépen össze, de hát így jártam. – Ezért inkább utazgatok, haverokkal lógok, akárcsak te.
♫ Supreme ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to carmen ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
"Csak egyvalami lehet szörnyűbb annál, hogy valami rossz történik: ha egyáltalán nem történik semmi."
Kiegyenesedem és gőgösen pillantok le rá, talán az egyik legundokabb vigyorom kíséretében. Ha ő is, akkor már én is poénkodom kicsit, még ha nem is egészen annak tűnik. A kérdésén pedig egyenesen felnevetek. Hova gondol? Ezeken a trükkökön már rég túl vagyok. – Ez csak természetes, legyél kicsit kreatívabb - jegyzem meg, és a pohár szélét az ajkaimhoz érintem, inkább csak gondolkodási célzattal, mintsem ivászatival. – Például, felaggatni valakit a kviddicspálya tornyain lévő rudakra. Onnét egyhamar nem másznának le - nevetek fel kissé gúnyosan, most már eltartva magamtól a poharat. Még senkit nem aggattam fel oda, de most, hogy így eszembe jutott a dolog, lehet, hogy ki kéne próbálnom, biztos vicces lenne nézni, ahogy ott ébred, majd kapálózva visítozik. A következő megjegyzésére azonban inkább elhúzom a számat, mintsem az előbbi önelégült mosolyomat villogtassam. Még ha komolyan bóknak is szánta, ezzel a kiegészítéssel elrontotta az egészet. – Maradjunk annyiban, hogy azt nem igazán tudnám értékelni, ha a lányok bomlanának utánam... - Nem rajongok a melegekért. Nem utálom őket, komolyan, kit érdekel, hogy kit és hogyan szeretnek? Amíg kihagynak a részletekből, tőlem aztán azt csinálnak, amit csak akarnak. – De amúgy ja, egy-két srác nekem is szimpatikus - rántom meg a vállam, ez már csak amolyan helyeslés féleség az előbbi megállapítására, miszerint "bomlanak utánam" a srácok. Annyira nem gondolom magam népszerűnek, a szépségemet kompenzálja a személyiségbeli hibáim, példának okán a szemétségem. Na, nem mintha bánnám ezt, így legalább a társaságom csak olyan emberekből áll, akiket tényleg kedvelek, nem kell nyápicokkal foglalkoznom, azok elmenekülnek előlem. Közben valahogyan átkeveredünk a nyári utazgatásra, mint témára. Megemlítem Franciaországot, már csak azért, hogy a magam kedvét feldobjam ezzel, legalább az ábránd meglegyen, az feldobja a sivár itteni napjaimat addig. – Eddig annyi biztos, hogy a nagybátyámmal megyek, az övé a nyaraló létesítmény, így muszáj... De lehet, hogy egy-két haveromat elhívom, csak, hogy biztos izgalmasan teljen a nyár - elvigyorodom, majd megiszom az utolsó kortyot is az italból, az üres poharat pedig csak a pultos fickó felé tolom, jelezvén, hogy elmoshatja. Andrew persze gondol a következő körre, rendes tőle. Tényleg szimpatikus, bár, nem nehéz javítania a róla kialakult képemen. Szegénykéről nem a legjobb véleménnyel voltam, de mire nem jók ezek a kocsmai beszélgetések... – Váó... Nem semmi. Szabad kérdeznem, hogy miért nem maradsz inkább otthon? - vonom fel a szemöldökömet, ezúttal én könyökölök a pultra. Kezd érdekelni a dolog, kicsit foghíjas a sztori... A szipogására viszont felfigyelek. – Kell egy zsebkendő? - Én, és az az áldott jó szívem... Vagy mim. Mindenesetre, ha kér, akkor veszek elő egyet a zsebemből és átnyújtom neki.
Az ujjaim között forgatom a poharat, s felpillantok rá. A sötét szempár semmi jót nem ígér, mégis van egy olyan érzésem, hogy megjátsza magát. Mintha lenne benne valami sértettség, valami fájdalom, amivel nem tud mit kezdeni, ezért annyira cinikus. Én nem érzem magam olyannak, aki túl empatikus lenne, hallgatóságnak éppenséggel pocsék vagyok, a közös iszogatás szintén alkalmi találkának tűnik. A gőgös pillantás és a vigyorgás már jobban a kedvemre való, ne is lelkizzünk, hiszen annak aligha van értelmes kimenetele. Valahol nagyon is hasonlóak vagyunk mi ketten, s nem szükséges továbbrohannom. Igaz, Gemma most esélyes, hogy hazautazott, így nem csoda, hogy ennyire le vagyok amortizálva belülről, a távolság gyengíti a sötét mágiát, amivel a közös szíven osztozunk. A kis hülye még nem fogta fel, hogy csak mert így alakult, inkább kockáztatom az épségemet, de nem kényszerítem rá magamat, hogy a közelében legyek. A szüleim is felfordultak idejében, magamnak sem jósolok túl fényes jövőt. - Igen? Akkor majd átgondolom, hogy mire vegyelek rá. Törd be a Roxforti tanárok ablakát, keverj szart a stéberek kakaójába... vagy ezeket magadtól is megteszed? – Könyökölök mellé a pultra, és hamiskásan húzkodom a szemöldökömet, Carmen nem úgy tűnik, mint aki valóban gondol a jövőre, vagy éppen a következményekre. Sőt, amilyen gőgös, minél nagyobb akadályokat állítok elé, annál nagyobb eséllyel fogja kihívásnak venni. - Annak szántam. Biztosan döglenek érted, a fiúk-lányok. – Harapom be az ajkamat, mert még elnevetem magam. Igen, simán kinézem belőle, hogy félmeztelen lányokkal párnacsatázik, és aztán más is történik. Manapság sokkal könnyebben felvállalható, ha valaki a másik oldalon tolja a bringát. A kacér pillantású szépségból én aztán bőven feltételezném, hogy akármennyire is hűvösnek mutatja, legbelül érzelmileg túlfűtött művészlélek, aki szeret magából adni. - Csoportosan, egyedül, netán valakivel? – Kérdezem, talán tapintatlan is vagyok, de nem túlzottan érdekel. Nem kötelező válaszolni. Ahogyan telnek a percek, egyre többször nyílik a fogadó ajtaja, és telik meg újabb vendégekkel. Lassan megy le a nap, majd beindul az éjszakai élet, meg hát akik nappal dolgoznak, azok is hamarosan végeznek. Minket is ki fognak nézni, hogy ha nem rendelünk folyamatosan. Így most intek, s a mindkettőnknek kérek még két kört, hogy legyen utánpótlás. Magától értetődő, hogy fizetek is Carmen helyett. - A családi kastélyt biztos, hogy ki kell mosnom a koszból, egy inasra futja már csak. Vagyis pénzben lehet, hogy kifizethetnék egy korrekt személyzetet, de nincs kedvem utánajárni. Így végiglátogatom az ismerőseimet, és ahol lehet, megalszom párat. – Szipogok, de nem az elérzékenyüléstől, csupán Gemma távolodik látványosan, ami azt jelenti, hogy mindkettőnk immunrendszere kezd rohamosan romlani. S mivel olyan közegben vagyok, ahol bőven terjedhetnek a kórokozók, lehetséges, hogy már meg is fáztam.
♫ Supreme ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to carmen ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Szem forgatva fordítottam vissza a poharamra a tekintetemet. Szép hárítás, de mi mást várna az ember egy Mardekárostól, ugyebár. - Ja, persze... - Biztos vagyok benne, hogy ideálisabb partnert is találna nálam, mint, ahogy én is biztos vagyok benne, hogy van más, akivel szívesebben leinnám magam. Bár, jelenleg nem sok választási lehetőségünk akadt, így egymásra vagyunk utalva. A következő szavait valóban fenyegetésnek vettem volna, ha nem kapom el a szemem sarkából a kacsintását. Így viszont csak elvigyorodtam, és kicsit feljebb emelve az államat, és gőgösen pillantottam le rá. Még szerencse, hogy ezek a bárszékek ilyen magasak, kompenzálják a magasságbéli különbségeket, és így nagyjából a kellő hatást érhetem el ezzel a mozdulattal. - Állok elébe. - Vigyorogtam, már hogy ne? Azért, a humort még én is tudom értékelni. Már, ha az tényleg humoros. Már pedig, ez az volt, és lehet, hogy csak az alkohol hatásának köszönhetően, de ezzel most egy kicsit jobb fényben tűnt fel előttem. Az érdeklődése, hogy őszinte legyek, meglep. Nem ezt vártam tőle, de talán annyira nem bánom, hogy a róla alkotott képem egy kissé más lesz végül is. Viszont, a hasonlatán már meg sem lepődök, még ha fel is vonom a szemöldökömet. - Érdekes hasonlat, de bóknak veszem - feleltem, bár, szinte sejtettem, hogy nem annak szánta. Viszont, az én egomnak felettébb jót tesz. Még ha tisztában is vagyok a saját adottságaimmal, mégis csak jól esik mástól is hallani a dícsérő szavakat, nem igaz? Amíg feltette a következő kérdését, én beleittam a potya italba. - Eddig csak Franciaország van tervben. Meg ugye, haza is látogatok a rokonokhoz. - Amíg beszéltem, a poharat néztem. Eszembe jutott, hogy esetleg a szüleim sírját sem ártana meglátogatni. Nem lenne szép dolog, ha ez kimaradna. - Na és neked? Merem feltételezni nem ebben a kocsmában fogod tölteni a szünetet, hogy megfelelő társaságot keress - pillantottam vissza rá, utalgatva az előbbi beszólásomra. Még ittam egy kortyot, mielőtt letettem a poharat az asztalra, majd a székkel felé fordultam. Ezúttal a teljes figyelmemet neki szenteltem, ha már egyszer egész eddig én beszéltem.
- Most éppen valóban nincsen, ez telitalálat volt. Vagy... csak elhihetetem veled, hogy te vagy ideális partner. – Vonom meg a vállamat legörbülő mosollyal. Így koradélután már bőven megérett az idő az ivásra, és ha a lány fiatal is hozzá, majd én segítek, hogy seggrészegre igya magát velem ez egyszer. Különben pedig miért ne adhatnék tippeket, hogy ha jól akarja magát érezni, akkor ne fogja vissza magát csak mert a kora folytán elutasítást kapna. A szemforgatása ellenben kifejezetten mulattat. Ki mondta, hogy kicsit is a kedvében akarnék járni? Mardekárosként már megszokhatta volna, hogy az élet korántsem rózsaszín, s nem kergetünk pillangókat kézenfogva a réten. Ahogyan ő sem megy bele a vitába, én sem erőltetem, mintha kissé magába lenne fordulva, így nem veszem vállamra a terhét. Nem azért, mert annyira udvarias volnék, szimplán nem érdekel. Közel sem ismerjük egymást annyira, hogy az indokolt lenne, más tekintetben pedig örüljön a társaságnak, és akkor nem kell a lelkizést aláhúzni. Biztosan vannak ismerősei, barátainak, akiknek elregélheti, hogy mi a helyzet. A lányok már csak ilyenek, még ha ez erőteljes általánosítás is. - Akkor összefutunk még. És csak tőlem függ, hogy mikor buktatlak le. Édes felelősség, végre van kit zsarolnom. – Kacsintok, ám ezt nem kell komolyan vennie, nem fogok némi nyelvégető piáért máris öltáncot kérni tőle, ha megtenném, fel is képelne. Igaz, az legalább kicsit feldobná a napomat, már amúgy is hiányzik a pofámra egy kis szemkápráztató fájdalom, lássuk be, szeretem, ha a véremet szívják, ahogyan én is megteszem másokkal. Nem zavartatom magamat, hogy nem koccint oda, én megteszem, még egy kicsit át is löttyen az övébe az enyémből, ami nem számít, hiszen ugyanazt isszuk. Legfeljebb nyáltestvérek leszünk, nagy ügy. A folyosókon smároló ifjoncok ezt egymásba mászva még jobban megteszik. Egészségükre. Nem tudom, hogy mi lepi meg a kérdésen, talán itt kéne ülnünk magunk elé merengve, amíg be nem áll a merevkuss. - Ah, világos. Csak érdekelt. Hát mit ne mondjak, egzotikus vagy Carmen. Az túl konvencionális, ha valaki csak fehér, vagy távol-keleti. Viszont ha keveredik a vér, az általában mindkét irányból a pozitív tulajdonságokat hozza felszínre. Mint a kutyáknál. – Ezzel sem bókolni nem akarok, lekutyázni meg pláne nem, ha van egy kis esze, akkor megérti. A kutyáknál sem a kortyokra gondolok, vagy a túltenyésztett ebekre. Nem, a két fajtatiszta állat véletlen keveredéséből általában gyönyörű utódok születnek. Csak míg nálunk az egymásra hangoltságot kémiának hívják, náluk inkább biológia, vagy nem tudom. – Na és merre lesz a menet a nyári szünetben? Az iskolában csak nem maradhatunk. – Fűzöm tovább az érdeklődést, amíg meg nem unja, vagy vissza nem kérdez. Amíg nem döntöttem el, hogy merre indulok, addig még van időm vele maradni. A nyár előttem áll, csak éppen a pár meglátogatni való havert leszámítva teljesen tanácstalan vagyok. Összefoglalásul: fingom sincs.
♫ Supreme ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to carmen ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Gonoszkás mosolyra húzódtak az ajkaim. A szavai kicsit túl könnyen kifordíthatónak tűntek. Talán készakarva hagyta így? Vagy csak pillanatnyi figyelmetlenség volt a részéről? A franc se tudja, de nem bírtam megállni, hogy csukva tartsam a számat. - Á, tehát, ha nincs jobb dolgod, akkor spontán leszólítasz embereket, hogy a kitűnő humoroddal szórakoztasd őket. - Szarkasztikus megállapítás volt, míg a mosoly még mindig ott játszott az ajkaimon, miközben rá pillantottam. Semmi harag, tényleg, egyszerűen csak nekem sincs jobb dolgom jelen pillanatban, mint ez a vagdalózó bájcsevej. Bár, a következő szavaival hamar letörölte az arcomról az előbbi mosolyt. Igaz, felidegesítenie ezzel még nem sikerült, de egy szemforgatást megérdemelt. - Hát, ha meg is alakítottam, nem lenne az igazi, ha te is csatlakoznál. - Lehet gyenge, lehet nem, de a tekintetemet róla, az üdítőmre fordítottam, és megittam a maradékot. A válaszomból vélhetően érezhető, hogy ezeket a szavait még egy rendes visszaszólásra sem méltatom. Ennél azért többet vártam volna tőle. Még a téma is az italokra terelődik. Bár, hálás vagyok érte, ha egy körre a vendége leszek, de a tipp maga, amit adott, valahogy több hálát von maga után, mint a potyaital. - Hmm, nagyszerű. Akkor ezentúl majd én is idejárok - feleltem, bár az 'idejárok' rész nálam talán havi egy-két alkalmat jelenthet. Szerencsére van rá alkalmam, hogy otthon, vagy otthonról hozatva biztos minőségű alkoholt fogyaszthassak, a kocsmai selejttől távol, kényelmesen. Már, ha éppen Norman bácsi nem fenyíti be a házimanókat a futárkodás miatt. Az odakoccintásra nem is figyeltem igazán, talán nekem eszembe sem jutott volna, hogy koccintsak vele, még ha ez illetlenség is. Mondhatjuk, hogy egy kicsit más felé jártak a gondolataim, amikor először belekortyoltam az italba, tényleg nem figyeltem rá, így elég meglepetten ért a kérdése. Felvontam a szemöldökömet, egy kicsit lehet úgy néztem rá, mintha nem is angolul beszélne, de végül is feleltem, még ha egy kicsit késve is. - Nos, édesanyámnak voltak mongol felmenői. - Én mondjuk nem ismertem őket, szóval ha nem lettem volna így meglepődve a kérdésem sem valószínű, hogy többet tudtam volna mondani neki. - De ez most honnét jött? - Fordultam felé, és a kérdés után belekortyoltam az italomba. Van egy sanda gyanúm, de megadom a lehetőséget, hogy egy kitérő választ adjon, még ha a személyiségéből ítélve, biztos, hogy nem fog kertelni.
Ha tudnám, hogy miket gondol, biztosan ellenmondanék, hiszen pont hogy azért passzol, mert mindketten hasonlóan undorítóak tudunk lenni. Ha ez csak egy egyikünkre élne, akkor aztán valóban katasztrófális lenne a társalgás, a mimóza biztosan magára venné, így viszont könnyedén vállat tudunk rántani, még mint pszichopata, akinek nincsenek érzéseik. Azért ez biztosan nincsen így, mindenkiben vannak tüskék, amitől ilyen lett, nyilván nem fogjuk csak úgy kiönteni egy szinte vadidegennek a szívünket, úgyhogy marad a vagdalkozós bájcsevej. Nem is szeretem, ha egy lány eljátsza a sablonos törékeny hercegnőt, azt hiszem már bőven magunk mögött hagytuk a lovagkort, amikor ennek még divatja volt. - Csak nincsen jobb dolgom. – Felelem rezzenéstelen arrcal állva a tekintetét. Kemény, karizmatikus lánynak tűnik, meglehet vár valakire, vagy csak magányosan iszogat, mint én? Magamra húzom, mert látom, hogy élvezi mindazt, hogy belém rúghat, ha nem is olyan arrogánsan teszi, mint én, sokkal manipulatívabban, megjátszva, hogy talán máshogyan is viselkedhetne, de nem érdemlek megkülönböztető kegyes figyelmet. Ajkaimra irónikus mosoly ül ki, belemegyek a játékába, hagyom, hogy azt higgye, ő irányít. – Mármint úgy értem, hogy te egyedül már megtetted, csak nem csatlakozom. – Felelem kiigazítva saját magamat, és rendelek egy újabb italt. Még este sincsen, már egészen kezdek hangulatba kerülni. Carmen is kellőképpen éles stílusban válaszolgat vissza, ám nem kérdez, nem gördíti tovább a dolgot, szinte elvárja, hogy fordítsak hátat. Nem tervezem, hogy nyomulni fogok, ám ráébresztem, nem hagyom, hogy untasson. - Ugyan, bármikor. Itt egyébként te is kapnál, nem nézik olyan komolyan, mint a Seprűben. – Adom ki a titkot, nem vagyok az a típus, aki most szívességet zsarol ki belőle. Felnőtt lány, nem szorul az én segítségemre. Összekoccintom a poharához az enyémet, majd mindketten iszunk. Tűnődve nézem, de nem olyan pillantással, mint aki rögtön letépi róla a ruhát, bár ki tudja, bármi megtörténhet. - Honnan származol? Ezek a mandulavágású szemek elég egyediek. Hawaai? Távolkelet? – Ha jól emlékszem a családneve Wilkes, ami tipikus angolszász név, így egyértelműen a felmenőit illetően illeti a kérdésem. Van a lányban egy brutál jó egzotikus dögösség, amit sem a kaukázusi fehérek, sem pedig a vágott szeműek nem birtokolnak, ám ő kevertként magával ragadó különlegességet hordoz. Más kérdés, hogy mindezt nem kezeli tudatosan. Vélhetően megvan a miértje.
♫ Supreme ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to carmen ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Furcsa mód társalgást kezdeményezett felém, de kölcsönösen rémes modorunk nem igazán passzol egymáshoz, ez már az első megszólalásainkban nyilvánvalóvá vált. Mégis, milyen ironikus, hogy egymással cseverészünk, úgy tűnik egyikünknek sincs jobb dolga. Na meg, valószínűleg a hasonló modorunkkal megérdemeljük egymás társaságát. Mindenesetre, a válaszom eléri a kellő hatást, elkapja a fejét, ezen egy kicsit elmosolyodtam, és ha már ennyire belelendültem a kekeckedésbe, meg úgy sincs más dolgom még egy ideig... Nos, az ő társasága is jobb mint a semmi. Mást nem majd faképnél hagy, ha ráunt a bunkósságomra. - Csak...? - nyújtottam el az "a" hangot, miközben én továbbra is rajta tartottam a szemem, majd egy kis szünetet hagyva folytattam. - Ha ennyire nem érdekel, minek kérdezed? - Bár ezt már inkább csak költői kérdésnek szántam. Annyira nem mozgatott meg, hogy mit is válaszolna a kérdésemre. Inkább csak jól esett, hogy idegesíthettem. Legalább ez javíthat valamit a napomon, ha már az a másik három magamra hagyott. A válaszára, az előbbi kérdésem kapcsán, elég szkeptikus fejet sikerült vágnom. Bár, megérdemeltem, hogy visszavágjon, ez tény. Én sem voltam túl kedves vele, de nincs mit tenni, rossz napomon akart velem cseverészni. Talán ha egy másik napon szólt volna hozzám... Na jó, valószínűleg akkor is ez lett volna a vége, már ha a stílusát nézzük csak. Soha nem lennék hajlandó elnézni az ilyen viselkedést, nem bírnám ki, hogy ne szóljak vissza. - Ne aggódj, nem terveztem. - Egy kis fintor kísérte a válaszomat, mielőtt még beleittam volna a frissítőmbe, és elfordítottam a tekintetem róla. Ha nem ellenem irányulna az ellenszenve, akkor lehet, hogy még jól ki is jönnénk. Valahogy el tudnám képzelni, mert valahol azért szimpatikus, elvégre hasonló a stílusunk. Legalább is szerintem. A felém tolt italra felvonom a szemöldököm, de ez már csak javíthat a napomon, így egy hálás mosollyal elfogadom. - Kösz, ezzel most feldobtad a napomat. - Elvégre, ha én kérném, tuti nem kapnék, ha csak nem fenyegetném meg halálosan a csapost. Erre pedig azért valamicske esély van. De ha annyira alkoholra vágyom, csak hazamegyek. Ott egy egész bárpult vár rám, még ha Norman bácsinak nem is tetszik. Mindenesetre, a potya italt felhajtom. Igaz, a sót hiányolom hozzá, de nem panaszkodhatok.
A szüleim már nem élnek pár éve, így magamra vagyok utalva, s a szolgák, inasok nem tudják megadni azt az odafigyelést, amitől igazán szocializáltnak mondanám magam. A roxfortban van ugyan pár ismerősöm, akik inkább haverok, náluk majd ellehetek egy-egy napig, többre nem számítok, ellenben nem akarom az egész nyarat a Calver kastély hűs magányában tölteni, az valahogy annyira szánalmas lenne. Ha nem sikerül áthidaló megoldást találni a programokra, akkor szerintem veszek egy repülőjegyet Japánba, hogy ott körülnézzek. A nyelvezet nem gond, már beszélem úgy-ahogy a harcművészetek révén, és az, hogy teljesen más környezetben leszek, eltereli majd a figyelmemet arról, hogy nincs kivel megosztani. Félreértés ne essék, sosem voltam egy romantikus alkat, a szomszéd család lányával afféle gyermekkori barátságféle, vonzalom volt köztünk, ami mára már elhalt, nem is ismerjük egymást. Csak... úgy vélem, hogy nincsen helyem a világban. Nem vagyok az a kedves jófiú, akit bárki is hazavinne a szülőknek megmutatni, hihetetlenül alulmotivált vagyok, nem igazán fognak meg a roxfort által kínált tudományok, hogy majd egyszer felcsapjak mondjuk aurornak, ahogyan a szüleim tették. Bele is haltak, így meg mi értelme? Hát nem sokkal jobb érzés szarni a világra? De igen, az, csak éppen magányos szerep ez, amely olykor búskomor önsajnálatot ébreszt az emberben. Keserédes stílusom most a háztárs kislányon csapódik le, aki menetrendszerűen jelét is adja annak, hogy pofátlannak tartja a stílusomat. És akkor kit érdekel? Amilyen csinos, szépen metszett arca van, nem szorul az én csodálatomra, még ha a távolkeletinek tetsző íriszek nagyon is odavonzák a saját tekintetemet, mindig az ilyen lányok rajongója voltam, az egész kultura a mindenem. Carmen ellenben aligha érzékelhet ebből bármit is, egzotikumát nem én fogom értékelni. - Nem hinnéd? Azt hiszed, hogy annyira érdekel, hogy itt vallassalak? Ugyan... – Rántom meg rezignált félmosollyal a vállamat, és elkapom róla a tekintetemet, hogy a pohamaramat kezdjem el forgatni. A kinti forróság ellenére itt egészen jó az idő, főleg a bourbon-be mártott jégkockák koccannak egymáshoz a mozdulatomtól. Nem tudom, hogy mennyire sietős, ha ilyen lepattintással felel, végülis én sem vagyok egy túl közlékeny fajta, így ezt elnézhetem. – Már utazóban. Magányos szívek klubját azért még ne hozzunk létre szivi. – Az elé rakott üditőre aprót ingatok a fejemen, sötét tincseim kavargó pillantásom elé hullanak, s rendelek egy tequilát, mintha magamnak tenném, majd elé tolom. – Tudsz te jobbat is kicsi. Na gyerünk, hajtsd fel.
♫ Supreme ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to carmen ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Na igen, engem jó modorra neveltek a szüleim, nem tudtam csak úgy köszönés nélkül tovább sétálni. Vagy is de, pontosan ezt teszem, még hozzá nem is ritkán, ma mégis vehetjük úgy, hogy a jó szívem vezérelt. Bár, sokan kételkednek benne, hogy nekem van-e egyáltalán szívem. Viszont itt a bizonyíték, ezúttal még meg is esett Andrew-n. Igaz, lehet, hogy csak én ismertem félre, de ő közösségi embernek tűnt, most mégis egyedül ücsörgött itt. Ez pedig nálam azzal volt egyenlő, hogy valami történhetett. Élénk a fantáziám? Meglehet. Elvégre, én is egyedül jöttem ide, mindenki más nélkül, még sincs semmi problémám azt nem nézve, hogy éppen Franciaországban akarok lenni. Amikor visszaköszön, egyszerre vagyok elégedett, és meglepett. Egyértelmű, hogy vissza kell köszönnie, számomra legalább is biztosan, de valahogy nem várt dolog volt mégis, ha a magamban kialakított képet nézem róla. Bár, amikor a köszönés után még hozzám is szól, már annyira nem lepődöm meg. Igaz, a szemöldökömet felvonom, de az is lehet, hogy ez már csak egy önkéntelen reflex, ami tökéletesen illik a válaszom hanghordozásához. - Nem hinném, hogy rád tartozik, hogy merre kódorognak, de mivel én sem tudom, ezért nyugodtan mondom, hogy fogalmam sincs. - Különösebben nem hat meg a kérdése. Igaz, hogy Mardekáros vagyok, de szerencsés mód a hidegvérű fajtából. Szóval egy ilyen fajta "számonkérés" még nem fogja kihúzni nálam a gyufát. Nem igazán tudtam érdeklődést felfedezni rajta, akárhogyan is fürkésztem az arcát. Egyszóval, valamiért beszélgetni akart velem. Ha pedig ilyen közlékeny kedvében van, akkor miért ne üssem el vele az időt? Nem tűnik olyan rossz arcnak... - Na és a te slepped hol maradt? - Persze, attól még megmaradok a megszokott stílusomnál, bár ezúttal ugyanúgy teszem fel a kérdésem, mint amilyen hangsúlyt ő is használt. Majd meglátjuk, hogy ő hogyan reagál egy kis számonkérésre. Mindenesetre, én a pultra könyököltem, és belekortyoltam az elém rakott frissítőbe.
Meglepetten pillantok fel az ital hűs magányából. Azt hittem, hogy többségében kiürült a Roxfort, Carmen mintha most végezte volna el a hetediket, kész van a RAVASZ-szal. Az efféle végzős kis diákok ilyenkor tombolni szoktak az örömtől hogy egyetemisták lehetnek, vagy éppen körbeutazhatják a világot. Olyan balgák is vannak, akik máris munkára pályáznak, mintha lenne érteleme ezt siettetni. Ezzel szemben a háztárs kis barna olyan, mintha lószarba harapott volna. Ezek alapján mégse sikerült túl jól az éve, vagy egyéb problémák árnyékolják a lépteit. Lehet, hogy egyszerűen pocsék a napja, és nem olyan társaságra vágyik, aki még inkább lombozhatja a lelkivilágát lefelé. Holott velem ebben a pillanatban nincsen semmi gond, tervezgetem, hogy mi lesz velem szeptembertől, lehet, hogy maradok az iskolában, amely ugyan nem érdekel túlzottan, ám a társaság nem feltétlenül rossz, ám még az is meglehet, hogy valóban elutazok a Távol-Keletre, és kicsit elmélyítem az ösztöneimet. - Ah, helló. – Biccentek neki vissza, ezek szerint nem kerülöm el annyira a pillantását, hogy „véletlenül észre se vegyen.” Megtehette volna, akkor folytathatjuk magányosan amit megkezdtünk. Kényszeredett pillantásából nem úgy tűnik, mintha arra vágyná, hogy megszólítsam, mégis győz bennem a nemlétező lelkiismeretfurdalás, valahol a szüleim értelmetlen barmok voltak, hogy másokért haltak meg, belőlem viszont sajnos kiirthatlanul meghagyták az ösztönt, hogy másokért azért illik tenni valamit. Magamban elnyomok egy mordulást, és még forgatva kissé a tökéletes alakú kristálypoharat, féloldalas kört írok le a bárszéken, ahogyan felé sandítok. - No mi a helyzet kislány? Hol maradtak a kis barátaid? – Mardekáros, akárcsak én, vélhetően nem szívleli, ha valaki számonkéri, de ha ezzel el tudom terelni a gondolatait a dolgairól, már elértem valamit. Nem mintha egy kicsit is fényes páncélú lovagnak gondolnám magam csak na... Ökör iszik magába. Az ajtó felé pislantok, hátha követik társak, ám egyenlőre nem látok senkit a roxfortosok közül, akik hozzá tartoznának.
♫ Supreme ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to carmen ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
És igen, még mindig itt rohadok Roxmortsban. Itt a nyár közepe, és én mit csinálok ahelyett, hogy Franciaországban nyaralnék Norman bácsikámmal? Itt döglök a Szárnyas Vadkanban, és egy összekötő fickóra várok. Igaz, még csak az előbb léptem át az ajtó küszöbét, de már most unom a várakozást. A többiek azt mondták, hogy bármikor betoppanhat valamikor a délután folyamán. Öcsém, ezt a pontost leírást! Állítólag majd biztosan meg fogom ismerni, de jó is nekem... Na mindegy, azért körbepillantottam. Nem túl sok ismerős arc, csak a megszokott részeg tömeg. Azaz nem teljesen, mert egy, eddig itt szokatlan arcot pillantok meg. Óhohó, nincs olyan szerencsém, hogy az összekötő fickó legyen az! Csak egy háztársam, még hozzá nem a legjobb hírű. Bár, ez alapján én sem ítélkezhetek, mert a gyengébb lelkületű Hollóhátasok majdhogynem remegnek, amikor felbukkanok. És maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül, természetesen megvan a magam módja arra, hogy kifejezzem, mennyire nem bírom őket. De talán a kettőnk rossz hírét összevetve, ő vezetne. Vagyis, nem tudom. Az én szememben ő vezet. - Szia... - Egy pillanatig még rajta tartottam a szemem, de csak éppen hogy addig, amíg pontosan beazonosítottam, hogy tényleg ő az-e, és igen. Ő Andrew, de a vezetéknevét ne kérdezd. Néha láttam a klubhelyiségben, néha nőket szédített, de mondhatjuk, hogy nem mozgunk egy körökben, de lehet, hogy csak az én figyelmemet kerülte el a jelenléte. Ez nem lenne meglepő, nem foglalkozom olyanokkal, akiket nem ismerek, a köszönést is úgy kellett kikényszerítenem magamból, még ha ez nem is látszik. Bár tény, és való, hogy nem biggyesztettem hozzá a megszokott mosolyomat, egyszerűen csak köszöntem. De hát nem is vagyunk barátok, nem? No meg a kedvem sem a legjobb, sőt, ez enyhe kifejezés. Már majdhogynem fel tudnék robbanni, hogy Aaron elrángatott a párizsi nyaralónk medencéjétől, és a békés, nyugodt nyári szünetemtől... Talán nem kell leírnom, hogy mennyire "kegyes" tekintettel fordultam a pultoshoz, hogy kérjek egy frissítőt. Jelenleg mindegy is, hogy mit, csak valami olyan legyen, ami lehűt.
Az utolsó előtti tanévnek vége, most jön majd a zárás, amikor igazán megmutathatom, hogy mit tudok. Még pár napig az iskolában lehet maradni, kihasználom az alkalmat, hiszen a szüleim halottak, nincs kihez hazamenni, barátom nem sok, azok is nagyjából már szálingóznak el nyaralni, vagy éppen a családjaikhoz. Ahogyan Lioneah-val, mardekáros háztársammal is már beszélgettem, lehet, hogy itt az ideje, hogy egy kicsit körülnézzek a nagyvilágban, még van az örökségemből. Mégsem akaródzik annyira elmenni, egyedül legalábbis semmiképpen sem. Biztosan érdekes lesz majd távolkeleti mesterekről tanulni, ám úgy végigélni ezt az egész folyamatot, hogy senkivel nem oszthatom meg... Ezt még át kell gondolnom. Nem vagyok egy jótét lélek, a Roxfortban is kifejezetten sötét alaknak ismernek, mert nem tudják, hogy mire vagyok képes, és az ismeretlen mindig titkokat sző, hírhedtté teszi az embert. Szívesen rájuk hagyom ezt, mert egyrészt szórakoztat, hogy holmi playboynak hisznek, vagy éppen pengés sorozatgyilkosnak, valahogy mindkettő, valahol meg egyik sem vagyok. Mivel az iskola lassan kiürül, még egy utolsó iszogatásra gondoltam beülök a Szárnyas Vadkanba, ha pedig nem futok ott össze senkivel, hát istenem, túl fogom élni, eddig sem voltam túlzottan a társaság közepe. Túl erős az akaratom, emiatt kényszerülök parkolópályára, hiszen nem egyszerű mindenkit csak úgy behódoltatni, így az alfahím szerepe helyett a magányos farkasé marad, csakis végleteket ismerek, arany középút meg nincs. És hogy mit iszom? Bourbont, hát mi más? Igazi pasis ital, és miután kint már dög meleg van, bőrdzsekimet eltettem, és csak a sötét póló maradt alatta, a nadrág azért még mindig hosszú. Hajam ezúttal viszonylag rövid, katonásra nyírva. Alkatom izmoktól dagadó, ám nem felfújt, nem olyan régen edzettem, megmaradt az, hogy még mindig lázban a testem, hogy ne essek ki az ütemből.
♫ Supreme ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to carmen ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Remélem nem gond, ha ezt most zárom, tudod, hogy nagyon időhiányban vagyok, de azért remélem majd még összefutnak valahol a karakterek. Carmen örül, hogy végre van valaki, akivel ennyire hasonlóak és elkekeckedhet poénból. 
//