2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A részeg csávó a klubhelyiségben felettébb szórakoztató jelenség volt. Alig bírtam visszafogni a vihogásomat, de egyelőre még sikerrel elfojtottam a feltörő röhögésemet. Elvégre, sokan hasonlították a hahotázásomat egy hiéna hangjához, szóval szerintem már a részeg ködön keresztül is eljutott volna a tudatáig, hogy rajta röhögök. Tehát igyekeztem türtőztetni magam. ‒ Ugyan, ugyan, semmi gond ‒ legyeztem magam egy díszpárnával miközben a másik kezemmel letöröltem a könnyeimet. Hát, basszus, ez nagyon nagy volt! És bezzeg pont ilyenkor nem volt itt senki! Átkoztam a Roxfortot, hogy nem tudtam felvenni ezt a jelenetet, pedig tuti Oscart érdemelt volna érte a gyerek, vagy inkább én az operatőri munkáért. ‒ Haha. Egy kis fűtől meg nem dől össze a világ! Tudod, picit szipuzol, király lesz tőle minden, aztán kidőlsz. Mint a pia, csak ettől nem fáj annyira a fejed ‒ poénkodtam. Mondjuk, én sose éltem ilyen szerekkel, de volt pár ismerősöm, akik elég gyakran betéptek. Igen, amúgy nekem mindenféle ismerőseim voltak, ezen nem kell úgy fennakadni. ‒ Úriember? Drága szívem, a mai világban olyan nem létezik! ‒ csaptam össze kacagva a tenyereimet. Jó vicc! Léteztek olyanok, hogy udvariasak, meg emberek. De úriemberek! ‒ Vagy úriember alatt a köcsög sznobokra gondolsz, mert az lehetsz, ha szeretnél ‒ vigyorogtam miközben megigazítottam az egyik bőrkarkötőt a csuklómon. Aztán számonkért, hogy mégis honnan tudok a kis problémájáról. Hát kérlek, az úgy volt, hogy én bejöttem, ő meg hangosan magyarázott az öccséről. Én jelen esetben teljességgel ártatlan voltam! Halkan felsóhajtottam. ‒ Pedig az előbb mondtad. Tesó, agyadra ment a pia ‒ csóváltam a fejem, mintha én valami szent lennék, majd elterültem a kanapén, és a fejemre szorítottam a párnát, amikor meghallottam, hogy pontosan hány éves is az öccse. Vihogásban törtem ki. Nem, nem is. Inkább nyerítettem. Még a párna se tudta elnyomni a hangomat, én pedig ott dobáltam magam a heverőn a röhögés miatt. Te jó ég! Ez beteg, nagyon beteg… Miután végre levegőhöz jutottam, és a taknyomat meg a könnyeimet beletöröltem a párnába, felültem. ‒ Kajak? Nem mondod komolyan? Ez irtó gáz… ‒ Hát izé, most mit mondhattam volna erre? Sajnálom haver? De hát ez… Erre nem találtam szavakat. Mégis milyen pasi hagyja, hogy a taknyos öccse lenyúlja a csaját?! És mégis milyen nőnek vannak ferdehajlamai, hogy kisfiúkkal kezd? Tök értethetetlen. ‒ Persze ördög… Szólt az alkesz ‒ mondtam szórakozottan, miközben egy hajtincsemet kezdtem tekergetni. Hihetetlenül szórakoztatott ez a gyerek. Megint prüszkölve fulladozni kezdtem, amikor említette, hogy a fivére idősebb nőkre bukik. ‒ Hát, el kell hogy keserítselek, de az öcséd nem ördög, csak valami nem stimmel a fejével. Pornót nézettél vele kiskorában, azért ilyen kattant? ‒ Öhm. Igen, amúgy tök jól éreztem magam, bár a pornós dolog nem tudom honnan jött, de kinézném a nagy úriemberből, hogy titokban azt néz. Én is szoktam, na és aztán? Pasikból vagyunk, ez tök normális dolog. De lényegében elterelődött a beszélgetés, pedig én szívesen beszéltem volna az ilyen filmekről, de mivel a dobverőimmel kezdtem játszani, ahogy elnéztem, az jobban megragadta a figyelmét, mint azok a remekművek. Hát jó, én ezzel is jól szívattam. ‒ Ugye? Szerintem is az ‒ vigyorogtam, majd a kérdésére ördögien elvigyorodtam. ‒ Bocs, haver, de ez titok. Ha elárulnám, meg kellene ölnöm utána, és azt egyikünk se akarná. Szerintem te is belátod, hogy túl fiatal vagy még, ahhoz, hogy meghalj. Na, meg túl piaszagú is. Mit szólna a nőlopó öcséd, ha úgy találnának rá a testedre, hogy az bűzlik, mint állat? ‒ magyaráztam szórakozottan. Majd az egoista kis válaszára egy széles vigyort villantottam. ‒ Én hamar meglátom ám mások erényeit. ‒ Á, egy cseppnyi irónia nem volt a hangomban. Á, dehogy! Mindenesetre, neki megfelelt a földön fetrengés is, nekem meg a kanapén döglés, szóval a kisujjamat se mozdítottam azért, hogy felrángassam onnan. Merlin ments, hogy gátoljam őt az egyéni döntéseiben! Aztán arról kérdezett, hogy volt-e szerelmi bánatom, vagy csalódtam-e csajban. Felröhögtem. ‒ Ó, tesó! Ha tudnád mennyiszer volt! Ne aggódj, neked sem ez lesz az utolsó. ‒ feldobtam az egyik dobverőt a levegőbe, majd fürgén elkaptam, mielőtt arcon vágtam volna magam vele. Az zseniális húzás lett volna. ‒ Szóval, szedd össze magad, ne rinyálj, és légy férfi! ‒ tettem hozzá talán kisebb élesebb hangon. Ennyire padlót fogni egy csaj miatt… Szánalmas volt. Miután meguntam a szenvedését, felpattantam a helyemről. Megkerültem ‒ hogy lássa milyen jófej vagyok, és nem ültem rá ‒, aztán megindultam a Kövér Dáma irányába. Arra gondoltam, hogy kerítek magamnak jobb társaságot, viccesebbet, és kevésbé depresszívebbet. ‒ Na, további jó szórakozást‒ búcsúztam, majd amint kinyílt az ajtó, kiléptem a lépcsőházba, és elindultam az utamra.
Meglehet talán kisé túlzásba vittem az ivást ezúttal. Valóban jobban odafigyelhettem volna, hogy miket beszélek. Elég rosszul jött ki, hogy pont a klubbhelyiségben kérdeztem meg, hogy melyik házba tartozik. - Ne haragudj! Kisé szétszórt vagyok. - mondtam majd megmasszíroztam a halántékomat. Rettenetesen fájt a fejem. Reménykedtem benne, hogy kezdek kijózanodni, de az még odébb van egy kicsikét. Inkább csak kezdek ráébredni, hogy egész pontosan mit is csináltam. - Még mindig jobb, ha drogoznék. Bár tény, hogy ez sem illik egy úriemberhez, de ettől most tekintsünk el. Kérlek! - Rettenetesen zavart, hogy így kioszt, de megpróbáltam higgadt maradni, mert nem akartam részegen verekedni. Abból egész biztos rosszul jönnék ki, amit nem akarok. Inkább hagyom, hadd röhögjön csak, aztán majd valamikor jól megleckéztetem. Bár talán még annyit se érne meg nekem. Túl fárasztó lenne. Nem akartam felemelni a hangomat, azonban lehet, hogy az alkohol hatására ingerlékenyebbé váltam és emiatt hangzott úgy, mintha dühös lennék. Pedig nem állt szándékomban. Szimplán megkérdeztem. – Valóban? Nem rémlik. De bizonyára úgy van, ha te mondod. – Jelen esett tényleg nem tudtam mit mondtam és mit nem így csak reménykedni tudtam, hogy a tag tényleg azt hallotta, amit mondtam és nem legilimentor. - Tizenkettő. - válaszoltam a feltett kérdésére. - De ne tévesszen meg a látszat! Belül egy igazi ördög. - kis szünetet tartottam és elgondolkodtam, hogy most valóban ördögnek neveztem a testvérem? Valójában halálfaló nem ördög, de ezt inkább nem kötöm az orrára. - Nem mellesleg az idősebb lányokra bukik, így biztos vagyok benne, hogy ő lehetett a hibás. - Valóban furcsálltam, hogy valakinek két pálcája legyen, de nem nagyon érdekelt a mostani esetben. Azonban elég érdekes volt, hogy ilyesmikre képes. - Lenyűgöző! Hogy szerezted őket? Már ha persze megkérdezhetem. - Ha valamiféle feketeáru vagy elég titkos a dolog, akkor nem firtattam tovább a dolgot, de nagyon is érdekelt, hogy honnét lehet neki ilyen pálcája. Biztosan drága holmi lehet! Mikor indulni készültem felfelé, rögtön elestem. Nem csodálkoztam. Még mindig egy kisé ki voltam ütve, de már éreztem, hogy múlik az ital hatása. - Tudom, hogy az vagyok, de köszönöm, hogy ezt te is beláttad. - Hát igen! Valóban túl nagylelkű vagyok néha az emberekkel. A lányoknál még csak-csak érthető, de a fiúknál igazi kincsnek számított, ha valakit kitüntettem a figyelmemmel. Egyszóval most repeshet a boldogságtól, hogy voltam oly kedves és megadtam neki ezt a lehetőséget. - Nem szükséges, köszönöm! Remekül megvagyok itt a padlón. - A kanapéról, ami mellettem volt levettem egy párnát és azt a fejem alá raktam, hogy kényelmes legyen a fekhelyem. És valójában az is volt. Talán itt fogok aludni ma éjszaka. - Neked is volt már olyan, hogy azt hitted, megtaláltad azt, akit igazán szeretsz, de aztán… ez az álom köddé vált? - Nem tudom, hogy miért pont ettől a sráctól kérdeztem ezt meg, mert nem nagyon sütött róla az értelem, de jelenleg ő volt az egyetlen ember a közelemben, nekem pedig beszélhetnékem támadt. Így muszáj volt vele beérnem.
megjegyzés || zene || szószám
✖ K.P ✖
Kevin Holt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kevin & Dorian 2015-08-11, 05:55
Dorian & Kevin
//1997. május 25.//
A srác nagyon be lehetett rúgva, elvégre, a klubhelyiségünkben képes volt megkérdezni tőlem, hogy melyik házba járok. Összeráncolt homlokkal méregettem, és az arcomon kábé ez a gondolat tükröződött: Mi a fasz? Khm. Hát, azt hiszem, minden el tudja képzelni, hogy milyen képet vághattam, de a pillanatnyi kihagyás után sóhajtva feleltem neki. ‒ Öcsém, nem zavar, hogy a Griffendél klubhelyiségében döglesz? Nem gondolod, hogy akkor nekem is annak kéne lennem? ‒ kezdtem el pofázni, aztán elhallgattam, elvégre, a srác totál részeg volt, semmi értelme az ilyeneknek dumálni. Tapasztalatból beszéltem. A felháborodott kijelentésére kitört belőlem a röhögés. ‒ Na, ja, egy angol úriember csak leissza magát a sárga földig, aztán hagyja, hogy akárki megcsodálja őt. Sokkal jobb ‒ nyüszítettem vihogva, bár külsősként nem biztos, hogy megértettem volna miről is hablatyoltam. Hát ez nagyon kész volt! Kérdezek tőle valamit, erre egyből nekem támadt a kérdésével. ‒ Nyugi már! Az előbb te makogtad, tesó ‒ emeltem fel a kezeimet mentegetőzésképp. Még, hogy angol úriember… Inkább csak egy sznob köcsög, aki még a piát se bírja. Aztán mégis beavatott a dologba, aminek során ismét visszavarázsolódott az arcomra a „mi a franc?”-arckifejezés. ‒ Öhm. Hány éves is az öcséd? ‒ kérdeztem óvatosan, mert azért na, ez elég gáz volt. De az meg még nagyobb, hogy ezért leitta magát. Én a helyében szétvertem volna a taknyost, bár… Komolyan! Hány éves lehet az a kölyök? A következő kérdésére ördögien elvigyorodtam. ‒ Na, ja. Az. Elementálpálcák. Az egyikkel tüzet okozok, a másikkal szökőárt. ‒ Magamban kuncogtam azon, hogy ilyen marhaságok eszembe jutnak, mert amúgy az egész tök kamu volt, de hadd szórakozzak már egy kicsit én is! Nem tartott sokáig a köztünk fennálló kommunikáció, a srác bizonyította, hogy egy gyenge, alkesz és antiszoc idióta. Izgi. Intettem neki köszönésképp, és indult volna visszafelé, amikor eltaknyolt. Felhorkantottam. Oké, ez egyre röhejesebb. ‒ Ó, igazán nagylelkű vagy, hidd el, nem terveztem ‒ vigyorogtam rá. Azon merengtem, hogy felsegítsem-e, de arra jutottam, hogy a fotel túl kényelmes ahhoz, hogy felálljak. ‒ Fel tudsz tápászkodni, vagy hívjak egy darut? ‒ kérdeztem szórakozottan. Ez nagyon muris volt.
A paca is visszaköszönt, bár ő nem az udvariasabb verziót választotta. Megdörzsöltem a szemeimet, hogy élesebben lássam az elmosódott alakot. Még pislogtam párat, mire teljesen tisztán láttam a képet. Egy srác állt mellettem. Elég ismerősnek tűnt. Bár nem igazán rémlik. - Ismerhetjük mi egymást valahonnét? Melyik házba tartozol? - Sejtelmem sincs, honnét gondoltam, hogy ismerem, de ha már egyszer itt volt, akkor megkérdeztem. Hátrafordult, majd megtudakolta, hogy az ital mellet szívtam-e valamit. - Már megbocsáss! De egy angol úriember nem drogozik! - Persze, majd pont én fogok! Micsoda kérdés volt ez? Nem vagyok őrült! Ha túladagolom magam, vagy olyan szert veszek be, akár meg is halhatok; én pedig szeretek élni. Vannak rossz napjaim, de ez nem ok arra, hogy öngyilkos legyek. Leült egy fotelba majd kérdezősködni kezdett. - Honnan tudod, hogy az öcsém volt? - Gondolatolvasó talán vagy mi, hogy tudta kiről van szó? Mindegy ez most nem annyira fontos. - Ha tudni óhajtod, akkor elárulom neked, hogy lenyúlta a csajomat. - Én pedig a bánatomban alkoholba fojtottam, mint mindig. Igaz, általában jobb szerettem whiskey-be ölni a bánatom, de jelenleg az nem állt rendelkezésemre. Bár tény, hogy nem tudom valóban az öcsém volt-e, aki miatt szakított velem az a lány, de nagyon más lehetőség nem volt. Engem nem lehet utánozni! Se a modoromat, se a mosolyomat, de még csak a stílusomat sem. Így csak egy igazi Havilliard viselkedik. És rajtam kívül egyetlen Havilliard járt még az iskolába, az pedig az öcsém volt. Egyszóval biztos vagyok benne, hogy az ő keze van a dologban. Furcsán néztem arra a tárgyra, amit a srác a kezében tartott. Érdekesnek találtam, hogy valakinek ilyen pálcája legyen. - Ez valami speciális varázspálca? Még nem láttam ehhez hasonlót. - Úgy éreztem, hogy az agyam teljesen le van szívva. Még csak vacsorázni sem akartam lemenni, annyira rosszul voltam. Csak egy kis pihenésre vágytam. - Ha most megbocsátasz, akkor elmennék aludni. - mondtam a fiúnak majd felálltam a székből. De alighogy kiegyenesedtem és megindultam, elvesztettem az egyensúlyom; egy másodperccel később pedig a padlón találtam magamat. - Na, jó! Talán élvezheted még egy kis ideig a társaságom. De aztán meg ne próbálj megakadályozni, ha el akarok menni! -
megjegyzés || zene || szószám
✖ K.P ✖
Kevin Holt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kevin & Dorian 2015-08-02, 18:22
Dorian & Kevin
// 1997. május 25.//
Remek napom volt. A srácokkal odapofátlankodtunk a Griffendél kviddicsedzésére, hogy veteránokként tippeket adjunk nekik, de lényegében el ökörködtük az egészet, így egy idő után elkergettek minket onnan, pedig mi csak segíteni akartunk nekik. Bezzeg, a mi időnkben! Na, sebaj, túléltük. Lebaktattunk a Három Seprűbe, és vajsört ittunk ott, amíg valamelyik hülye ki nem találta, hogy menjünk a hegyekbe túrázni. Na, én ekkor döntöttem úgy, hogy elválnak útjaink, nem volt kedvem a hegymászáshoz, amúgy se aludtam sokat, szóval, inkább visszatértem a kastélyba. Úgy, a harmadik emelet környékén Frics elkapott, és egy órán keresztül üvöltött velem, hogy mégis miért mászkálok sáros cipővel a kastélyban, az imént takarított, én meg néztem rá, mint egy hülye gyerek, elvégre sár a közelemben se volt. Hiába mutogattam neki, hogy nézze már meg, nem retkes a cipőm, csak azért is folytatta a kötekedést. Már épp McGalagony elé akart rángatni az engedetlenségemért ‒ ember, mit csináltam?! ‒, amikor kiszúrt néhány alsóbb évest, akik Rókázó Rágcsa hatására épp összehányták a folyosót. Több se kellett, egy kecses mozdulattal odébbtoltam Mrs Norrist, és futottam a hetedik felé. Még távolodva is hallottam a vén gondnok hangját meg a macska nyávogását, de végre megszabadultam tőlük, eszem ágába se volt megállni. Lihegve torpantam meg a Kövér Dáma előtt, és két lélegzetvétel között elmondtam a jelszót. Ő még csacsogott nekem valamit, de nem figyeltem rá, berontottam a klubhelyiségbe, aminek az előterében percekig lapultam, és vártam, hogy helyreálljon a szívverésem. Ekkor hallottam valami morgolódást, legalább is, valaki elég ideges lehetett a tesójára. Hát, nem tom, ha az én tesóm még meglenne, tuti nem vitáznánk. Kilestem, és láttam, hogy a puffogó illető épp az egyik székben ücsörög. Én tuti a kanapén terültem volna el, vagy egy fotelben terpeszkednék, de kinek mi… Mindenesetre, beljebb mentem, elvégre nem akartam én rejtőzködni előle. Merlin ments! Minek lapulnék miatta? Szóval odabattyogtam mellé, és a széke mellett ácsorogtam. Ahogy elnéztem, kissé be volt lassulva, továbbá enyhe alkoholszagot éreztem. Hű, szegény gyerek! Alaposan bepiálhatott. Ráadásul tök egyedül? Egyedül nem jó vedelni. ‒ Hali ‒ köszöntem. Nekem nem szokásom az udvariaskodás, ha MC nem verne agyon érte, akkor simán tegezném őt is. Épp megkérdeztem volna tőle, hogy mi a baja, amikor megszólalt. Döbbenten meredtem rá, majd a biztonság kedvéért hátrasandítottam. Mi a faszról beszélt? Rózsaszín elefánt? Elefánt sincs itt, nem hogy rózsaszín! ‒ Te, haver… Mit szívtál? Ugye nem drogozol a pia mellett? ‒ kérdeztem aggodalmasan, elvégre nem kéne nekem, hogy egy betépett alkesz griffis itt dögöljön meg a klubhelyiségben a jelenlétemben miközben még szemtanúk is lennének rá, hogy eltüntetem a hullát. Lassan leereszkedtem az egyik fotelbe, és onnan szemléltem. Igazából, azon kattogott az agyam, hogy mi a szart csináljak vele, bár, ha csak ivott az nem gáz, majd kijózanodik, de ha tényleg szedett mellé valamit, akkor az szopás. ‒ Amúgy, elárulod, hogy a mi bajod? Mit csinált az öcséd, hogy ilyen állapotba kerültél? ‒ érdeklődtem miközben a kezembe vett dobverőimmel végigmutattam rajta. Szerencsétlen elég szarul nézett ki.
Rémes egy nap volt. Először is, hajnalban keltem föl, mert a srácok egy vödör vízzel szó szerint kimostak az ágyamból. Aztán úgy döntöttem, hogy a csajommal elmegyek Roxmortsba egy kis kiruccanásra, mire ő közölte velem, hogy talált nálam valaki jobbat. Mondjuk nem értem, hogy ez hogyan lehetséges, hisz én egy kész főnyeremény vagyok! Aki velem járhat… Sőt, akihez egyáltalán hozzászólók már megtisztelve kéne, hogy érezze magát! Ugyanis én nem állok szóba akárkivel. Csak aki szimpatikusnak tűnik, vagy csaj. Egyszóval nem értettem mit akar mondani, így csak elvicceltem az egészet, hogy biztosan csak szórakozott velem, majd egyszerűen faképnél hagyott. Én ettől függetlenül elmentem, csak ahelyett, hogy egy kellemeset sétáltam volna, inkább leittam magam. Oké, ez elég erős kifejezés! Csupán annyit ittam, hogy már ne érezzem magam olyan rémesen, mégis tudjak még járni. Így amikor végre sikerült visszabotorkálnom a suliba egyből a klubhelyiségbe mentem. Lerogytam az egyik fotelba és csak némán bambultam ki a fejemből miközben gondolkodtam vajon miért szakított velem. Talán azért mert keveset foglalkoztam volna vele? Hisz mindig odamentünk ahová ő szerette volna! Még Legendás Lények Gondozása óráról is késtem csakhogy még egy kis ideig vele legyek. Vagy az volt a baj, hogy más lányokra is rámosolyogtam? De azt csak akkor csinálom, ha valamelyikük egyedül van! Hisz mindenkinek jól esik, ha mosolyognak rá! Esetleg az, hogy nem jegyeztem meg a nevét? De mégis minek kellet volna? Sok csajjal kavartam már! És a mai napig nem emlékszem mindegyikük nevére! Akkor miért pont az övét jegyeztem volna meg? Engem kéne, hogy mindenki ismerjen! Elvégre én Dorian Havilliard volnék! A híres halálfaló család egyik leszármazottja! - Tuti, hogy az öcsém kavart már megint be! - mondtam ki végül hangosan. Gyakran előfordult, hogy amikor én már meguntam, hogy egy lánnyal beszélgessek, átpasszoltam az öcsémnek, hisz imádja a nála idősebbeket. Biztos voltam benne, hogy ezúttal már nagyon unta azt, hogy nem akarom kidobni (annak ellenére, hogy nem szőke volt) így persze megszerezte saját magának, azzal az álnok kis cuki kisfiús mosolyával. Meg persze a hírnevével, ami nekem még így is nagyobb! Nem nagyon érdekelt, hogy lát-e vagy hall-e valaki, bár az is igaz, hogy nem is nagyon tudtam megállapítani, hogy van-e társaságom. Zavartalanul ültem a székben és egyre jobban kezdtem törni a fejem valamin. Egy idő után aztán felhagytam a gondolkodással, mert a fejem is elkezdett fájni tőle és igazából ki kéne józanodnom mire, le kell menni, vacsorázni. Tény, hogy most semmi kedvem nem volt beszélgetni senkivel. Egyedül az öcsémet fogom megint megfenyegetni, hogy ha még egyszer lenyúlja a csajomat, akkor elküldöm Timbuktuba, bár az is igaz, hogy gőzöm sincs, hol van. De a lényeg, hogy megtehetem. És meg is fogom! Ha nem leszek túl fáradt hozzá… Pár percen keresztül semmire sem gondoltam. Csak bámultam a tüzet. Nem tudom miért, pedig dög unalmas volt. Aztán meghallottam valamit. Elfordítottam a fejem és egy elmosódott pacát láttam magam előtt. Nem tudtam, hogy csak képzelődtem vagy valóban ott volt, de a lényeg, hogy láttam. - Üdvözletem! - mondtam illedelmesen. Attól, hogy nem vagyok teljesen magamnál, még lehetek udvarias. - Mond csak… Téged nem zavar, hogy egy rózsaszín elefánt áll mögötted? -
