Főkarakter: --
Teljes név: Rickan Odesseon Gaver Goldstone
Születési hely és dátum: London, 1972. január 2.
Csoport: Varázshasználó
Patrónus: Fehér tigris
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Aurorként dolgozik, ügyosztály-vezető helyettes
Kiemelkedő tudás: SVK - kiemelkedő, Bűbájtan - kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Furcsa ember. Egyszerű, hivalkodásoktól mentes életet él, már amennyire a varázslótársadalom egyik legprominensebb családjának egyetlen férfi örökösétől – sőt, jelenleg patriarchájától elvárható lenne. Csöndes, nyugodt és megfontolt, nagyon ritkán veszíti el a hidegvérét. Igazságérzete rendkívül erős, nem képes még a legkisebb igazságtalanság mellett sem tétlenül elsétálni. Ez és kiemelkedő vezetői képességei sikeressé teszik az aurorok, főleg az alá beosztottak között, de feljebbvalói nem nézik jó szemmel, hogy az erejét néha túlságosan is szétteríti a kis dolgok után kutatva, és hagyja a nagyobbakat átsurranni az így keletkezett réseken, egyszerűen a szükséges anyagok hiánya voltán. Humoros figura, de csak azokkal, akiket ismer és akikben megbízik, mindenki mással szemben komor, titkolózó. Látszik, hogy kapott már pár kegyetlen pofont az élettől, de nem hajlandó meghátrálni ezek nyomán. Messze még a kitűzött cél: az Aurorok vezetője akar lenni ugyanis, és levadászni az összes hátramaradt halálfalót, rejtőzzenek azok az erdőkben, a muglik között, vagy hatalmas zsák aranyuk mögé.
Megjelenés
180 centiméter magas, barna hajú, kék szemű férfi. Általában sötét talárját hordja, ha szükséges, hát öltönybe öltözik a muglik között. Többnyire kitűnik a tömegből: bár arisztokratikus származását nem szereti, de le sem tagadhatná. Háta örökké egyenes, tartása büszke, feje fölszegett, tekintete dacos. Ha valaki szembeszáll vele, annak hamar a tudomására hozza, kivel áll szemben testbeszéd segítségével.
Életed fontosabb állomásai
Sosem szerettem különösebben a kúria dolgozószobáját. Hatalmas hely volt, céltalanul nagy – az ember elveszettnek érezte magát benne. Mégis önként jelentkeztem, hogy segítek anyánknak és a húgomnak kipakolni és átválogatni a hatalmas iratmennyiséget, amiket apám fölhalmozott. Most mégis egyedül maradtam a helyiségben, mellettem a Reggeli Próféta legalább kéttucatnyi, megsárgult példánya. A hírnév hatalmas átka, hogy a világ mindenről tud, amit teszünk, mégis... Sosem számítottam volna arra, hogy apám megtartja ezeket. A húgom megkapta a saját paksamétáját, én pedig itt maradtam a saját démonaimmal. Talán a varázslótörténelem egyik leghidegebb, legridegebb szereplőjének mégsem egy jéghegy dobogott a szíve helyén.
Elüldözöm ezeket a gondolatokat. Ahogy az lenni szokott, apámmal megvolt a magunk ellentéte, hála néhány fiatalkori döntésnek. Elsimítottuk ezeket, de valahol még mindig sajnálom azt a közel húsz évet, ami során egyszer sem beszéltünk egymással. És a végén is egy szívesség miatt törtem meg a hallgatást... Talán ezt is meg kellene köszönnöm annak a személynek, ha ismét találkozok vele. Ott lehettem apám halálos ágya mellett.
Hogy kiverjem a sötét, szomorú gondolatokat a fejemből, a legfelső próféta felé nyúlok. Nem címlapsztori – második oldal, jobb sáv.
Fekete Arany
A Wizengamot történetének legfiatalabb alelnöke, Jorann Goldstone mosollyal az arcán várt a Szent Mungó várótermében. A fiatal férfinek nem kevés oka van az örömre: alig másfél hónappal apja, Cornall Goldstone elnök lemondását követően választották meg történelmi pozíciójára, tegnap éjjel pedig, hat óra negyvenkilenc perckor megszületett első gyermeke. A fiú, Rickan nem elhanyagolható vérvonalat tudhat maga mögött: anyai nagyapja nem más, mint a Nimbusz-széria ősapja, míg apai ágon már generációk óta a Wizengamot vezető tisztségét tölti be a család. Mondanom sem kell, a látogatásom során békésen szunyókáló, fiatal örökösre hatalmas nyomás járul ennek a dicsőséges vérvonalnak a továbbvitelében.
És nekem mondanom sem kell, jobb emberek is törtek már meg a hatalmas nyomás alatt. De erről majd egy kicsit később... Gyermekkorom, ahogy a fentiekből is sejthető, igazi, felhőtlen boldogától terhes időszak volt. Apámat nem sokat láttuk, de anyám remek életet teremtett nekünk. Két évvel később megérkezett a húgom is, akit sokkal kisebb médiahangzavar üdvözölt a világban. Állandó vita kettőnk között, hogy melyikünk járt ezzel jobban, ő vagy én... Mindenesetre én szentül hiszek abban, hogy ő. Lapozzunk is egyet, következő újságot átugorjuk, senkit sem érdekli, ahogy éppen egy mű-Nimbuszon lovagolok.
Kezembe akad ezzel az első kép, amin boldog mosolyt villantok a nézelődő önmagam arcába. Valószínűleg ez az egyik utolsó is. Talán észrevehette az, aki ezt olvassa, de sosem kedveltem különösebben a publicitást. A cikk a harmadik oldalon kapott helyet, és ténylegesen rövid, csupán pár sor.
Minden gyermek vágya...
A tegnapi nap folyamán a Goldstone családban is megérkezett az a várva várt bagoly, amely a roxforti levelet kézbesítette. Rickan Goldstone számára régóta várt nap ez a mai – a család nagy reménysége szeptember elsejétől a platinás intézmény padjait fogja majd koptatni. A család egyként örül a ténynek.
Ez utóbbiban nem vagyok teljesen biztos. A kép hátterében észrevehető húgom dühös, pofákat vágó arca, aki rendkívül szeretett volna arra a vonatra ülni velem. De az biztos, sosem felejtem el, hogy apámmal együtt mentünk el bevásárolni az Abszol Útra, hogy végigjártuk az üzleteket, és hogy másodjára tértünk be Olivanderhez, éppen időben, hogy lássak egy lányt kisétálni onnan, pálcáját szorosan magához ölelve. Fél órán keresztül próbálgattam a pálcákat, de egyik sem felelt meg. Apám nem segített, csak mondogatta, hogy „újra” és „újra” minden egyes rossz próba után. Szerintem önmagát hibáztatta a bukásaimért akkor, és így érezhetett mindaddig a napig, ameddig a szíve föl nem adta a fél évszázados szolgálatot.
És visszakanyarodtunk az önsajnálathoz. Remek.
Inkább a következő lap felé nyúlok. Ez nem a Próféta, hanem a Szombati Boszorkány egyik száma, és ötödévben készítettek velem egy interjút. Addigra már elég idős voltam, hogy tudjam, mekkora átok is a családomra esett áldás, és utáljam az egész reflektorfényt. Akkor miért egyeztem bele ebben az interjúba? Nem tudom. Talán egy részem, bár utálta a felhajtást, de imádta utálni. Imádtam, hogy lehetőségem van rühellni az egészet.
Szerelem a kastély falai között
A szív vágyódása azon érzelmek egyike, amit mindenki megtapasztal egyszer, legyen az fiatal, öreg, szegény vagy éppenséggel a Wizengamot elnöki székének várományosa. Most, a nyári szünet kezdetén, a híres RBF-vizsgákon túl Rickan Goldstone-val ültem le beszélgetni röviden arról, milyenek is voltam a vizsgák és vajon a következő Mrs. Goldstone már a képben van-e.
„Üdvözöllek Rickan, igazán örülök, hogy tudtál időt szakítani rám.”
„Ugyan, én örülök, Mr. Raafs.”
„Kérlek, avass be, milyenek voltak az idei RBF-vizsgák?”
„Nem mondanám őket különösebben nehéznek. Ha az ember tisztességesen készült, akkor meg lehetett oldani a kérdéseket. A gyakorlati rész talán egy kicsit nehezebb volt, de azon múlott, milyen vizsgáztatókat fogott ki az ember.”
„Ó, igazán örömmel hallom. Amikor én jártam iskolába, az RBF-ek voltak a rémálmunk már negyedik évtől. Mit gondolsz, jól sikerültek?”
„Őszintén remélem.”
„Nos, most talán átválthatunk egy kellemesebb témára. Már amikor én iskolába jártam, a Roxfort a tanulás mellett a fiatalkori fellángolásoknak is igazi szentélye volt. Mondd, van valaki, akivel szívesen lemennél Roxmortsba? Esetleg valaki, akivel már Puddifot kávézóját is meglátogattátok?”
„Semmi igazán komoly... De van egy lány, akivel ház és évfolyamtársak is vagyunk. Még össze kell szednem a bátorságom, hogy megkérdezzem tőle, de... Szerintem jövő ilyenkor már biztosabban tudok válaszolni a kérdésedre.”
Vicces. Ez volt az utolsó interjú, amit adtam életemben, és ezen a nyáron zajlott le a hatalmas vita apám és közöttem: az eredményeim alapján ugyanis bármely RAVASZ-tárgyakat fölvehettem volna a tervek közül, legyen az saját vagy családi. Ő azt akarta, hogy a Wizengamot irányába folytassam, de én nem akartam az árnyékában tölteni az egész életemet. Az Auror-szakma, a karrierem, amin ma vagyok egy lázadásnak indult, de nem bánom. Egyáltalán nem.
És mi van a lánnyal? Egy fiatalkori fellángolás volt, ahogy a riporter fogalmazott. Ő volt az, akit messziről csodáltam, akivel, ha beszélgettem is, megpróbáltam minél hamarabb lezárni, mert rettegtem tőle, hogy idiótának fogok hangzani. Hosszú ideig hittem, hogy az érzéseket felé sikerült eltemetnem, jó mélyre és azok ott is maradnak a sötétben. Egészen addig, ameddig végig nem kellett néznem a tárgyalást, és ki nem viharzottam a közepén. nem tudtam elképzelni, hogyan süllyedhettél ennyire mélyre, Laura...
Remek, most sikerült megidéznem egy második szellemet is... Inkább átlapozom a lapokat, de immár hamar a stóc végére érek. Az utolsó a "bukásomat” mutatja be, rossz fényviszonyok között készült képpel. Ha ránézek, még én is azt hiszem, hogy én vagyok a Tékozló Fiú.
Porba hulló álmok
Sötét nap ez a Goldstone család számára. Az Aranyifjú, Fekete Arany, Rickan Goldstone hivatalosan is felvételt nyert az aurorképzőbe, ezzel megszakítva a közel két évszázados hagyományt, mely szerint a család elsőszülött fiának a Wizengamot tagjai közé kellett lépnie. Ahogy megérkezek a család dél-skóciai birtokára, mintha az időjárás is a családdal együtt gyászolná a család nagyságát. A családfő, a Wizengamot elnökhelyettese, Jorann Goldstone nem kívánta kommentálni a szomorú híreket.
Visszahelyezem a papírt a stóc legaljára, és nagyot sóhajtok. Aurornak menni életem egyik legjobb döntése volt. Nem, nem élek örökös izgalomban, nem oldok meg bűneseteket minden nap, de... Szabad vagyok. Érthető ez így? Apám üvöltött, anyám zokogott, a húgom kajánul vigyorgott. Apám a fejemhez vágta, hogy azt a kis csitrit akarom követni, semmi mást, és meg fogom bánni mindezt pár éven belül. De nem bántam meg. Igaz, örültem, hogy továbbra is Laura mellett lehettem, ha rövid időre is, hiszen hamarosan kiszállt a csoportból. Engem pedig áthelyeztek egy olyan különítmény másodtiszti posztjába, amelynek a Voldemort bukása után megmaradó Halálfalók levadászása volt a feladata. Sosem hittem volna, hogy ott leszek, amikor Laurát is elvezetik, a szemem láttára... Akkor azt hiszem, összetört bennem valami.
Fölemelem a papírokat, hogy visszavigyem őket az asztalhoz. Ekkor hullik ki belőle valami, egy összehajtott papírdarab, alig nagyobb egy rövid levélnél. Lepakolok az asztalra, majd fölveszem, és széthajtom. Még így is kicsi, de így már láthatom benne apám kézírását, kapkodó, ronda, csak úgy, mint a sajátom. Ahogy olvasom, megelevenedik előttem az a végzetes nap, amikor azt hittem elveszítem a családommal való minden kapcsolatomat. Apám és én nem igazán beszéltünk akkor már egy éve. Aztán jött a tárgyalás...
Fiam,
Sosem hittem volna, hogy megélem, ami ma történt. Kérdések egész sorát kellett megválaszolnom, amikor visszatértem a terembe. Mindazok azonban nem sokat számítanak így az éjjeli órákban. Azóta is azon gondolkodom, amit a folyosón mondtál nekem. Amit az arcomba vágtál. Bár azt mondhatnám, igazad van. Tudom, hogy a fiatal lány nem szabad akaratából cselekedett. Ha tényleg egy halálfaló lenne, nem keltél volna a védelmére ennyire harciasan, nem váltott volna ki belőled ennyire erős érzelmeket. Arra kérlek, bocsáss meg nekem, fiam, mert a kezem meg van kötve.
Sosem kaptam meg ezt a levelet. Az esetet követően vizsgálódni kezdtem. Nem akartam elhinni, hogy Laura tette, amit a nyakába varrtak, kellett, hogy legyen valami enyhítő körülmény valahol... És végül meg is találtam. Nem volt könnyű dolgom: először Olivanderhez vittem a pálcáját, aki segített nekem kideríteni az utolsó harminc cselekedetet, amit végrehajtottak vele. A gyilkos átkoz egyértelműen végrehajtották a pálcával, nem is egy alkalommal. A muglik egyik új módszere, az "ujjlenyomat" szerint nem volt senki más, csak a gazdája kezében, leszámítva az őrt, aki kiadta nekem és Olivandert. A családjáig kellett eljutnom, hogy megtudjam, mi történt.
A bizonyítékkel apámhoz mentem, ő pedig segített felülvizsgáltatni az ügyet. Ez alatt csiszolódtunk össze ismét, és bár éreztem némi neheztelést akkor is, már nem akart beleszólni az életembe. Talán azért, mert látta, hogy jó vagyok a munkámban, és elhivatott is. Tény, a célom az Aurorok vezető pozíciójának elérése, és senki sem fog megállítani benne. A ház, amit Laurának szereztem régi, nehezen visszakövethető családi birtok, ami már majdnem fél évszázada üresen állt.
