2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Hát no én is tisztában vagyok azzal, hogy a sárkányok a húst szeretik, nem pedig a kekszet, vagy a csokit, viszont az állatok többsége kíváncsi, főleg akkor, ha valami olyasmi kelti fel a figyelmüket, amit előtte még sosem láttak és van egy olyan sejtésem, hogy ez a kis sárkány nem nagyon kóstolt még eddig kekszet. Én pedig határozottan jól szórakozom rajta, ahogyan küzd vele. Na igen a keksz maga rendesen száraz és nem épp az ő száj és fogméretére van kitalálva, nem csoda, ha rendesen porlik és nagyobb része kerül a földre, mint ami a szájában maradna. Nem baj, ez csak keksz, kibírom a vacsiig, hogy majd akkor egyek valami normálisat. A morzsa pedig tökéletes lesz majd az egereknek, vagy a pockoknak, más rágcsálóknak, akik erre járnak a mai nap folyamán. Szerintem elég gyorsan szét fogják majd hordani, végső soron jó eséllyel még a hangyák is egész jó kis új készletekhez juthatnak majd ez által. Azért még így is óvatosan nyúlok a feje felé és épp csak egy óvatos mozdulata erejéig simítom meg a feje búbját. Eszem ágában sincs elérni, hogy azt higgye rosszat akarok neki, tehát az a biztos, ha minden mozdulatot jól meggondolok. Érdekes a bőre, a pikkelyek, sosem értem még hozzá sárkányhoz és nem gondoltam volna, hogy pont itt a Tiltott Rengetegben lesz majd lehetőségem rá. De, ha ezt elmesélem valakinek... nem fogják elhinni! Bár nem vagyok benne biztos, hogy az okos ötlet lenne, ha tudnák, hogy egy sárkány van itt az erdőben a végén még veszélyesebbnek ítélnék meg a helyet, mint eddig és még kevésbé járhatna ide bárki is, vagy épp őt próbálnák meg elkapni, hogy elvigyék az egyik rezervátumba. - Vajon hogy kerülhettél ide? - csúszik ki a számon az újabb költői kérdés, miközben visszahúzom a kezemet, ő pedig pár pillanat múlva újra szaglászásba kezd. Még kis is nyitom a táskámat, ha újra a közelébe kerülne és továbbra is kedves mosollyal rázom meg a fejemet. - Sajnos nincs más. Ha tudom, hogy találkozunk hoztam volna neked valami finomat. - nem kekszet, mert az nem lett a legjobb barátja és a szendvics sem a legjobb, hiszen így a nagy része kárba ment, vagy hát más állatoknak jut majd belőle. Az viszont meglep, amikor hirtelen fordít hátat nekem és eltűnik a fák között. Mondjuk még így is hevesen kalapál a szívem a jelenet után. Érthető módon azt hiszem,a hirtelen mozdulatok egy sárkánytól nem sok bizalmat keltenek az emberben. Mint már említettem, ha nem lennék számára szimpatikus, se perc alatt kettékaphatna. Igazság szerint tényleg felmerül bennem, hogy talán tovább áll közben, de aztán mégis meglátom az alakját újra közeledni a fák között. Visszatér a mosolyom, nem olyan gyors, hogy fel akarna öklelni, csak akkor fagyok be kicsit, amikor meglátom a patkányt a szájában, no meg, amikor felém nyújtja. Hallottam már róla, hogy a macskák is előszeretettel viszik haza a zsákmányt, de úgy fest, hogy ez hála a kajáért, cserébe hozta, ha jól sejtem. Milyen kis okos! - Köszönöm... - bököm ki végül, bár így se nagyon akaródzik közelebb lépni, de attól félek, ha nem tenném a végén még e miatt lenne rám mérges, azt pedig nem akarom megkockáztatni. Végül csak nyújtom a kezemet felé, és a farkánál fogva igyekszem átvenni a szerencsétlen döglött patkányt. - Most még nagyon tele vagyok, de remek vacsora lesz, csak tudod mi emberek... meg szoktuk sütni is a dolgokat, nem csak így nyersen esszük. - még a hasamat is megpaskolom, így próbálva jelezni, hogy már amúgy is nagyon tele vagyok, és amúgy se ennék nyers patkányt egyébként. Nagyon remélem, hogy nem fog megsértődni a reakciómon. - Kedves sárkány vagy. - közben a táskámban kutatok, hátha maradt valami zacskó, amibe bele tudom tenni a pórul járt patkányt, mert hogy így csak simán nem szívesen tenném be a táskámba az is biztos, és még sem lóbálhatom itt magam mellett még ki tudja meddig.
♫ Lifetime ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Cuki sárkánykának ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Maur türelmetlenül lökdösi orrával Liesel táskáját, mert érez még ott valamit, ami ehető. Ugyan nem volt már teljesen üres a gyomra, de egy kis potya kaját bármikor elfogad. A csoki mondjuk nem a számára laktató és talán nem is a legegészségesebb ételek közé tartozik, de valami van benne, aminek annyira vonzó szaga van, hogy nem hagyhatják ott lapulni egy táska mélyén. A lány elő is húzza a finomságot, amit Maur pillanatok alatt bepakol a szájába. Egy-egy leesik, ami a szájába kerül azt meg inkább csak szétropogtatja és szétszórja, mintsem, hogy normálisan megegye. A csokinak ugyan jó az íze, de a keksz túl száraz és nincs ehhez szokva. Kicsit ügyefogyottan fest, ahogy próbálja elfogyasztani a kekszeket, de azok sokkal inkább csak hullanak ki a szájából, ami pedig bent marad, az meg ragadós masszává válik és csak arra lesz jó, hogy hangosabban nyammoghassan, mint ezelőtt bármikor. A mafla sárkány végül csak eltünteti, amit sikerült megtartania a szájában, végül is nem volt olyan sok keksz, hogy ne tudja megenni pár perc alatt. Amikor a lány felé nyúl, nem foglalkozik vele, mintha észre sem venné. Miután végzett a kekszekkel, a következő lépés, hogy lecsekkolja, van-e még valami ehető. A földre esett kekszekhez már nemigen nyúl, elég volt az édességből. Végigszaglássza a kettejük lévő területet, majd miután rájön, hogy nincs már, amit beporszívózhatna, felnéz a lányra. Egy pár másodpercig nézi, félredönti a fejét, majd hirtelen megfordul és elrohan a sűrű erdő belseje felé. A lány talán azt hihetné, hogy eddig tartott a villámtalálkozás, de pár perc múlva az avar csörgése egyre közelebbről hallatszik, s egy pillanat múlva már újra szemtől szemben állnak egymással. A különbség viszont az, hogy a szárnyas gyík szájából egy döglött patkány lóg a farkánál fogva. Maur nem várja el a lánytól, hogy kitalálja mit akar, egyértelmű mozdulattal odanyújtja az értékes zsákmányt a lánynak. Cserébe a sütiért.
Kár lenne tagadni, azért rendesen remeg a lábam, nem meglepő, hogy az első reakcióm a hátrálás és hogy majdnem a hátsómra huppanok végül. Azért az ember lánya nem minden nap találkozik sárkánnyal, főleg nem az erdőben, ahol nincs rajta kívül senki sem. Lehet hogy ez a példány nem nagy, de attól még jó eséllyel tud tüzet lehelni és simán kettékapna, ha nem venném elég gyorsan elő a pálcámat és még ha sikerülne is, akkor sem biztos, hogy hirtelen megfelelő varázslatok jutnának eszembe, amik elől nem tér ki, vagy a pikkelyeiről nem pattan le. Elég kockázatos lenne eleve megtámadni egy sárkányt... enyhén szólva is. Talán az is buta ötlet, hogy megpróbálok neki enni adni, mert nem biztos, hogy szereti a szendvicseket és főleg nem biztos, hogy nem ijed meg, ha turkálok a táskámban, de ez végül nem következik be. Egy kicsit én is megnyugszom, bár még meg van az esélye, hogy a kezemet is leharapja... de ennyi bátorság legyen bennem, ha már Bestiamester vagyok nem igaz?! - Hoppá!- a szendvics a földre esik és nem kéne meglepődnöm rajta, hogy a kenyér megmarad, csak a sonkát és a sajtot pusztítja el belőle. Hát igen, nem hihettem, hogy kenyeret eszik, gondolom a hús van inkább kedvére, de azt nem nagyon hordok magamnál. Akkor kezd el csak még hevesebben kalapálni a szívem, amikor közelebb óvakodik, és szaglászni kezd. - Hó... hát szia... - oh nem eszembe sem jut egyelőre megsimogatni, vagy hozzáérni, csak tűröm alig moccanva azt, hogy megszaglásszon. Ismerkedik és ha nem csinálok semmi ijesztőt, semmi hirtelent, akkor minden bizonnyal rendben leszünk és nem lesz semmi komolyabb baj... legalábbis nagyon remélem. Ha ezt elmesélem Mariusnak, vagy... akárkinek, nem fogják nekem elhinni! De hogy le kell majd írnom, le is fogom rajzolni az biztos. Ezt nem akarom elfelejteni! A gondolataim itt akadnak el, amikor már a táskámat bökdösi nagyon az orrával. - Éhes vagy még? Van nálam keksz... de nem gondoltam, hogy... Na jó, nézzük csak... - óvatosan nyúlok bele a táskámba, hogy kikotorjam a pár szem csokis kekszet, amit még reggelinél csomagoltam el magamnak. Ennyit az uzsiról, azt hiszem majd a vacsora lesz a következő, amit majd megehetek, ebből már nem sok marad nekem. Végül csak előkerül a keksz is. Bizonytalan vagyok, de végül a kezembe veszem csak, a tenyerembe, majd lelöki a földre, vagy esetleg megpróbálja kienni a kezemből, esetleg közben megpróbálok a feje felé nyúlni, de csak nagyon lassan és még annál is óvatosabban. - Szóval torkos kis sárkány vagy és szereted a csokit is... nem gondoltam volna. - a hangom még mindig nyugodt, kedves és persze felettébb barátságos, még véletlenül sem akarom, hogy megorroljon rám. Ahhoz most túlságosan közel van. Ha csak véletlenül ijed meg és kap felém... na annak nagyon rossz vége lenne.
♫ Lifetime ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Cuki sárkánykának ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A kis sárkány jól érezte, amikor félelmet állapított meg a lánynál. A hátrálás, az egyensúlyvesztés, a lábak földbegyökerezése és a hosszú perceken át tartó mozdulatlanság egyértelműen bebizonyította számára, hogy fölényben van a szőke kétlábúval szemben. Ez a felismerés viszont a zöld lény felbátorodásával jár és ennek folyamatos fokozódása most már elkerülhetetlen lesz. Egy ideig még érdeklődve döntögeti fejét jobbról balra, ahogyan a lány beszél hozzá, majd úgy dönt közelebb lép, hogy megszagolhassa a tőle azért alacsonyabb teremtményt. Azonban megtorpan a lépés közben, mert az ember megmozdul és az oldaláról lógó valamiben kezd el turkálni, majd szép lassan elővesz valamit. Valamit, aminek egészen jó illata van. Maur fejét hirtelen leereszti, hogy nagyjából egy magasan legyen a szája a szendviccsel. Lassan közelít a lányhoz, aztán amint odaér, orrával megbökdösi a szendvicset, ami ettől a földre huppan. Maur orra, mintha hozzá lenne kötve a sonkához leereszti a finomság után és másodpercek múlva teljesen széttúrva a gondosan összerakott szendvicset, kieszi a közepéből a sonkát és a sajtot. Egy pillanatig még szimatolgat a földön, meg-megnyalja a vajas kenyeret, aztán felnéz és még közelebb lép a nyalánkságot adó Liesel-hez. Hangosan szuszogva szaglászni kezdi őt. A lábát, a kezeit, a hátát, a haját... Egyszer meg is kerüli a őt, majd megakad az orra a táskán. A süti még ott lapul valahol és ne is higgye Liesel, hogy egy torkos sárkány bármit is meghagy neki délutánra.
Azt hiszem bárki be lenne rezelve a helyemben, ha eleve olyan helyen járna, ahol nem szabad, mert hát a Tiltott Rengeteg pont nem az a terep, aminek a meglátogatásáért megveregetik az ember vállát. Azt pedig nekem is be kell látnom, hogy nem véletlenül mondják ezt, mert elég rendesen félelmetes a hely, főleg akkor, ha mindenféle motoszkálásokat is hallasz a sötétből, még ha most nincs is kimondottan késő este, de ettől még ugyanúgy rendesen be vagyok tojva, mert egyáltalán nem biztos, hogy csak egy diáktárs szórakozik velem, simán lehet, hogy valami jár a fák között és nem szívesen találkoznék mondjuk egy morcos kentaur csordával, vagy netán farkassal, bár attól tartok, hogy utóbbi amúgy is annyira csendes lenne, hogy nem nagyon hívná fel magára a figyelmet, én pedig már csak arra eszmélnék fel, hogy valami lazán átharapta a torkomat... Na jó, azt hiszem ez nem az a gondolatmenet, amitől könnyedén megnyugodnék. Amikor viszont a mozgást újra meghallom, válasz viszont nem érkezik, hanem inkább a látvány mutatja, hogy mi is van a fák között... hát akkor aztán az eddigi félelmem kellemesen felerősödik. Nem meglepő, az ember nem igazán nyugszik meg, ha egy sárkánnyal találja hirtelenjében szembe magát, még ha az nem is a legméretesebb sárkány, mert ahogyan olvastam róluk vannak nála sokkal-sokkal nagyobbak is. Ettől még naná, hogy azonnal hátrahőkölök és jön pár gyors lépés is hátrafelé. Az ijedtségemnek hála ez persze azt eredményezi, hogy az első kiálló kő akadályt képez, én pedig kis híján a hátsómra csüccsenek. Végül sikerül megtartanom az egyensúlyomat, főleg hogy tisztában vagyok vele nem kéne most kalimpálni, no meg hirtelen mozdulatokat tenni. - Hű... - ennyi csúszik ki csak a számon első blikkre. Ez azért olyasmi, amit fel kellene valahogy dolgozni és egyelőre még nem sikerült. Mégis csak egy sárkány van itt velem szemben, aki egészen érdeklődve figyel. Kettőnk közül egyértelműen én félek jobban, bár ez érthető, hiszen én nem tudok tüzet lehelni és nincsenek olyan méretes fogaim sem, mint amik ha jól sejtem az ő szájában pihennek. - Öhm... szia... Na jó, nem tudsz beszélni. Nem akarlak bántani, úgyhogy nem teszek semmiféle hirtelen mozdulatot. Vagyis... várj csak! - tudom nem érdemes egy állattal beszélgetni, még ha mágikus lény is, de a számít a hangod is, ha megnyugtató vagy, a hanglejtést azért érthetik, legalábbis így tanultuk. Lassan és óvatosan nyúlok oda a táskámhoz, hogy megnézzem van-e benne valami használható. Egy szendvics és egy zacskó csokis keksz. Kétlem, hogy a sárkányok szeretik a csokis kekszet, úgyhogy végül a másikat halászom elő és bontom ki. - Nem vagy éhes? - óvatosan teszem a tenyeremre a sonkás-sajtos szendvicset. Délutánra tartogattam magamnak, mert lekéstem az ebédet, de majd jó lesz nekem a keksz. Azért persze baromi óvatosan nyújtom ki a kezemet és nem nagyon araszolok közelebb hozzá, hogy ha bármiféle hirtelen mozdulatot tesz akkor azonnal eldobhassam neki, vagy pálcát ragadjak, vagy talán inkább futásnak eredjek.
♫ Lifetime ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Cuki sárkánykának ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Másodpercek telnek el csak és a sárkány szemei előtt hamarosan megjelenik a lény, mely a fára riasztotta őt. A lány lábai alatt ropognak a száraz levelek, ráadásul kiereszti csengő hangját is, mely egyáltalán nem segíti őt a rejtőzködésben. Maur értetlenül félrebiccenti a fejét és úgy méregeti őt. Egy ember. Mikor is látott utoljára ilyen közelről egy kétlábút? Elég régen ahhoz, hogy most kíváncsi természete marasztalja. Azt mondják, hogy a walesi zöld sosem bánt embert, mert tiszteli azt. Ha így van, ha nem, az biztos, hogy Maur képtelen lenne ok nélkül rátámadni bárkire is. Bár ezt a lány nem tudhatja, csak reménykedhet ebben. A két lábon járó lény, melynek sárga szőr fedi a fejét és fekete-fehér rongyok fedik a testét nem sok bátorságot sugároz magából, sőt, inkább félelmet érez benne Maur. Ettől pedig igencsak felbátorodik, érzi, hogy nincs mitől tartania. Nem is időzik tovább a fa tetején, kitárja széles szárnyait és egy határozott szárnycsapással elrugaszkodik búvóhelyéről, majd pillanatok múlva Lieseltől nem is oly messze landol a földön. Még azért nincs ellazulva teljesen, izmai feszülnek, hogy bármikor menekülőre foghassa, ám egyáltalán nem félelem tükröződik a szemeiben, inkább csak egy kis bizalmatlanság. Szárnyait gondosan behajtogatja teste mellé, fejét magasra emeli, amennyire csak tudja és onnan pislog le Lieselre. Termete nem olyan óriási, nem sokkal emelkedhet a lány főlé, de azért egy sárkány közelsége rémisztő lehet, még így is, ha nem tud egyben lenyelni, csak darabokban. Maur viszont semmiféle támadó jelet nem ad, csak áll egy helyben és figyel, hogy mi fog történni. Legrosszabb esetben megpörköli támadóját, de talán erre nem kell sort keríteni. Úgy is utálja. Utána órákig prüszköl és forró nyálat köpköd. Idővel biztos beletanul...
Én ezt nem értem! Miért gondolják azt a pasik, hogy bármikor bárkit csak úgy meg lehet csókolni, amikor épp olyanjuk van? Tudom hogy holnapra úgyis elfelejtem ezt az egészet, de attól még most ebben a pillanatban ugyanúgy idegesít, hogy az a szőkés hajú srác egyszerűen csak fogta és belemászott a számba, miközben még csak a nevét se tudom és ő sem az enyémet... legalábbis remélem, hogy nem. Ha fontos lenne, akkor beírtam volna a naplómba, ha tényleg fontos lenne, akkor biztos, hogy olvastam volna reggel, ahogyan a legtöbb fontos dolgot fel szoktam eleveníteni, de nem emlékszem ilyesmire, tehát nem volt fontos, akkor meg mégis hogyan képzelte egyáltalán? Gerard is ugyanezt művelte a bálon még karácsonykor, bár ott legalább előtte beszélgettünk kicsit és ő e miatt nem kapott pofont, de ez a valaki... komoly nem értem én, hogy mi van. Még azt se mondhatom, hogy a tavasz miatt mindenki meg van zakkanva, hiszen már bőven nyár van, vagy netán a nyár is ilyen hülye hatással van a srácokra? Mindenesetre azt hiszem nem meglepő, ha kissé összezavarodva és annál morcosabban vágtázok a fák felé. Még azt sem veszem észre, hogy már rég sikerült túlmenni azon a határon, amin akartam, már nem az erdő szélén vagyok, hanem bőven a belsejében. Sötétednek az árnyak, én pedig csak lassan fogom fel, hogy hol is vagyok pontosan és hogy még néhány könnycsepp is kicsordult mérgemben. Gyorsan megtörlöm az arcomat és most már nem állok meg csak akkor, amikor meghallom a hangokat a fák közül. Halk puffanás, aztán... mintha karmok hangja lenne? Megdermedek, amikor végre felfogom, hogy hol is vagyok pontosan. A fák között, a Tiltott Rengetegben. Nagyon nyelek, hiszen az egy dolog, hogy nem szabadna itt lenni, mert hát veszélyes... nem csak viccből riogatnak tőle. - Hahó... Ha csak... csak valaki viccelni próbál, akkor nem jó vicc és jöjjön szépen elő! - gyengécske a hangom és nem sok határozottság bújik meg benne, ami talán érthető. Mégis csak talán jobb lenne lelépnem, hátrálni, eltűnni innen, de hát a kíváncsiság túl erős és mégis csak bestiamester leszek, ha végezni fogok az iskolában, nem ijedhetek meg az erdő lényeitől. Az is lehet, hogy csak egy nyúl, vagy... kentaur, vagy a jó ég tudja, rengeteg a lehetőség, nem kell ijedeznem. - Nem bántalak... ha... áh jó, ezt úgy sem érted, ha mondjuk egy róka vagy. - na igen, állatokkal beszélni én sem tudok, arra senki sem képes. Ettől még ugyanolyan bizonytalanul lépkedek előre és próbálom belőni a hang forrását. Le kellene lécelnem, helyette pedig beljebb megyek a fák közé. Ügyes! Gratulálok Liesel, tényleg ügyes! Ezért tuti biztos, hogy a bátyám nem dicsérne meg különösebben, de hát nem kell feltétlenül tudnia róla nem igaz?
♫ Lifetime ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Cuki sárkánykának ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Egy árnyék suhan el az apró tisztás mentén, majd eltűnik a fák takarásában, majd csak két széles szárny suhanását hallani, ahogyan a levegőt szelik. A vad száguldás tárgya az önfeledt jókedv, hiszen ha a sárkány gyomra tele, akkor minden rendben van. Az idő tökéletes ezen a délutánon, más dolga pedig úgy sincs egy ilyen kis lénynek, csak újabb területek felfedezése. Ahogy a fák egyre ritkulnak körülötte, már tudja, hogy az erdő széle felé közeledik. Azt azonban nem is sejti, hogy a Tiltott Rengeteg határain túl helyezkedik el a Roxfort hatalmas birtoka, ahol temérdek sok Frank-hez hasonló kétlábú éli életét. Kissé bedöntve szárnyait lelassít aztán tompa puffanással megveti lábait a talajon. Megdöntve fejét kíváncsian hallgatózik, ám nem merészkedik ki a fák közül. Hiába mondják, hogy a walesi zöld kedvelt élőhelye a hatalmas füves dombságok, erdőtlen hegyek, ez a kis jószág még életében nem látott ilyesmit, s csak azt tudja, hogy a fák között könnyű elrejtőzni, elmenekülni, ezért nem szabad elhagyni az erdőt. Léptek zaját hallja, ám nem iszkol vissza a sűrűbb rengetegbe, kíváncsisága marasztalja. Éles karmai segítségével felkapaszkodik egy fára, melynek alacsonyabban lévő ágára szinte rásimul. Figyel és vár. Vajon miféle lény közeleg?
ϟ 
