2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Egyrészt nem akarom zavarba hozni, másrészt pontosan azt akarom. Nem nézünk ugyan egymás szemébe amikor elmegyünk egymás mellett a folyosón, szándékosan, hiszen már akkor fellobbanhat a vágy, és erőteljes önuralmat is kell gyakorolnunk majd, amikor kettesben leszünk. A barátkozás viszont nem kell, hogy bármilyen fizikai kontaktusról szóljon, még csak össze sem kell nézni, csak néha, amikor nagyon megvitatunk valamit. Az illatát majd igyekszem figyelmen kívül hagyni, akárcsak a haja susogását, vagy ahogyan megnedvesíti az ajkait... Affrrancba... Valahogy muszáj lesz elrabolnom valami sürgős elemista konferenciára. Már csak néznem kéne egy ilyet, mert amilyen kemény McGalagony, még utána is nézne, hogy iskolaidőben miért mászkál el a diákja. Igaz, Dorothy már egyetemista, akár hihető is lenne a dolog, viszont nagyon meg kell alapozni, mert a nyári szünetig nem hiszem, hogy fogok tudni várni. Nem vagyok elszállva magamtól, de ahogyan nézett rám, talán még ő sem. Fogalmam sincsen, hogy hogyan áll ilyen tekintetben, volt-e már valakije, erről még pont nem beszélgettünk. Akár letámadás, akár nem, valahol ez nem csak a vágyakozásról, a szerelemről is szól, itt most a kettő összefonódik. Akkor pedig kínkeservesen ugyan, de kivárom, mintha valami modernkori Jane Austen regénybe csöppentem volna. Nem is nagyon tudom, hogy milyen alibi feladatot szánjak Dorothynak, végül elkértem Lupintól pár javítatlan sötét varázslatok kivédése dolgozatot, hogy legyek a válláról némi terhet, hogy aztán nekem is halaszthatatlan papírmunkám legyen, és Dorothyra maradjon a feladat. Igyekszem nyugalmat erőltetni magamra, és rákészülni, hogy ezúttal semmi nem fog történni. Viszont mégis az jár a fejemben, hogy amit Astrid mondott, hogy titokban mégiscsak lehetnénk együtt. Ezt azért nagyon nehéz kiverni a fejemből, de griffendéles kiszemeltem annyira fél a lebukástól, hogy kénytelen vagyok beletörődni, hogy nincsen választásunk. Akkor majd nézzük egymást a terem két végéből, még ha ez csak halvány utánzata annak, amit valóban szeretnénk. Kopog, időben érkezett, így már szólok is, hogy szabad. Belép, és sugárzóbban gyönyörűbb, mint eddig bármikor. Ez nem is tudom, hogy hogy fog működni. Hirtelen nem is tudom mit is kérdezett, ócsúdok a kábulatból, még jó, hogy ezt most kettesben tudjuk gyakorolni, nem mások előtt. Bár társaságban különös módon egyszerűbb volt, mert tudtam másokra figyelni, ez most túl személyes. - Hogyne. Barátok vagyunk vagy mi, azért kértelek fel téged. – Bólintok, és intek, hogy jőjjön már csak beljebb. Miután most az asztalnál állok, magam elé mutatok, miközben távolodok az ablak felé. – Úgy tűnik, maradt néhány javítatlan dolgozat. Ezt kéne kijavítani, én pedig hamarosan előkészítek egy felsőbbéves varázslatot, de ne zavartasd magad. – Próbálok tárgyilagos lenni, elnyújtva a távolságot, kerülve a tekintetét, mégis sikerül a szemébe néznem, és máris elvesztem. A terem két végében állunk, mint holmi vadnyugati párbajhősök. Aztán kimondom. - Szeretlek!
Értettem én pontosan, hogy miket is írt a leveleiben és kár lenne tagadni, hogy azért nagyon is izgalmas volt őket olvasni, és... ez az egész igazából baromi izgalmas. Tilosban járok én... aki soha sem szokott. Én, aki igazából jó kislány vagyok és nem nagyon szoktam ellentmondani. Tanulok és teszem azt, amit kell többnyire, most pedig mégis csak úgy fest, hogy olyasmit teszek, amiről tudom, hogy nem szabadna. Egy tanárral vagyok együtt titokban és olyan feladatot bízott rám, amit nem tudom hogyan fogunk végigcsinálni úgy, hogy közben semmi sem történik, hogy csak úgy elleszünk egymás mellett és kész, mert meg van a kockázata, hogy valaki ránk nyit, hiszen mégis csak a teremben leszünk, amit furcsa lenne kulcsra zárni, akkor is meglepődne bárki, ha kiderülne, hogy bent vagyunk az ajtó meg zárva. Akkor meg főleg, ha ránk nyitnák az ajtót, aztán jönne a nagy meglepetés, hogy épp nem teljesen a terem rendben tartásával vagyunk elfoglalva, szóval óvatosnak kell lenni. Én is azért igyekeztem nem túlságosan kiöltözni, hiszen nem is lenne értelme. Ez egy iskola, az ember nem báli ruhában megy el órára és óra utáni teendőket végezni sem úgy kell. Egyszerű farmer és egy felső, a kabát is csak azért van rajtam, mert voltam kicsit kint is levegőzni előtte. Részben azért is, hogy kicsit a szívverésem is lehiggadjon, mert nem lett volna jó, ha eleve már úgy jövök ide, hogy... Na jó, nem mintha sokat sikerült volna javítanom a helyzeten igazából, hiszen most hogy közeledem az ajtóhoz megint ugyanaz a helyzet. Heves szívverés és a társai, szóval elég nehézkes lesz ez az egész, ez már nem is lehet kérdéses tovább. Végül csak kopogok párat, majd óvatosan be is nyitok. Elvileg így kell viselkedni egy tanárral szemben. Azért most elég nehéz, hogy ne vigyem túlzásba azt, hogy eljátszom csak a diákja vagyok. Valahogy meg kell találni a nem feltűnő középutat azt hiszem. valahogy... még én sem tudom, hogyan. - Szia! Vagyis... a szia jó? - hú basszus már az elején sem vagyok teljesen biztos, hogy hogy is kellene. Már behúztam magam mögött az ajtót, szóval nincsenek itt lehallgató készülékek, hogy ne mondhassak semmit sem azt hiszem, de attól még ugyanúgy bonyolult kitalálni mi a jó formula. - Szóval mi lesz a dolgom mára? - rendbe tenni a termet, vagy a fene tudja. Őszintén szólva nem vagyok profi tanársegédi poszton, még soha életemben nem volt ilyen feladatom más tanárnál, ez is tudjuk mindketten, hogy inkább csak egy szimpla alibi semmi más. És pont e miatt nehéz, mert annyira szeretnék máris odamenni hozzá, de nem lehet... nem tehetem meg csak úgy, mert túlságosan kockázatos és... iszonyat nehéz kibírni így.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Tanársegédkedés
A karácsonyi szünetet melegben töltöttük el, ráadásul volt egy napunk, amikor úgy igazán együtt tudtunk lenni, igaz, minden puskaport nem lőttünk el, mégiscsak ismerkedünk, és azt teszteljük, hogy képesek vagyunk-e egymás nélkül kibírni. Meg hogy az iskolában mi lesz a helyzet. Azt kell mondanom, felnőttként kezeljük a dolgot. Nincsenek cinkos összenézések, baráti viszonyt meg lehet ápolni, és ha szerelmesek vagyunk egymásba, akkor az nem hunyhat ki hónapok alatt, igenis most a barátság útján kell erősíteni. Ahányszor ránézek, elönt a szerelem, és a vágy, mégis csak azt a derűt sugárzom, amelyből aztán senki nem láthatja bele, hogy ez több mint holmi tanár-diák viszony. Váltottunk pár baglyot, nagyjából kéthetente, az álneveken, ezekben megvitattuk hogy mi is történt köztünk azon a napon, szerelmet ugyan nem vallottunk, mert levélben ez mégsem annyira ütős, talán majd a következő találkozásnál, mert bízom benne, hogy miharabb lesz ilyen. Ellenben a levelekben írtam pár pikáns megjegyzést arra vonatkozóan, hogy milyen keményen szorítanám a falhoz, hogy még a szuszt is kicsókoljam belőle, vagy hogy a domborodó kis almait milyen nem túl gyengéd módszerrel kapnám a kezeim közé... Ha ebből nem ért... Dehogynem, okos kislány! A mai viszont ennél jóval szűziesebb téma lesz, a tanársegédség. Ezt nem bagollyal, simán házimanóval küldtem, a saját nevem alatt, amelyben felkértem tanársegédnek, bár ereklyevadász szakra jár, mindig kimagasló volt ebből a tárgyból is, és a házvezetőjének is szóltam, hogy olykor le fogom foglalni a lány idejét. A mai csak egyeztetés, és rábízok némi aljamunkát, hogy tegyen rendet a teremben, javítson dolgozatokat, míg én legalább nézem őt, és válthatunk pár szót. Igyekeztem nem túl dögös külsőt magamra tolni mára, mert nem cél, hogy bárki is kisértésbe essen. Bár az a baj ezzel, hogy ha meglátom a szende kis fejét, úgyis begerjedek, ha nyakig be van gombolkozva. Mindensetre én most egy egész szolíd inget viselek, ugyan abban is kidomborodik boltozatos mellkasom, és feszül alatta a bicepsz, de hát többet nem tudok tenni az ügy érdekében. A hajam a jó időre való tekintettel lényegesen rövidebbre vágva. Karbafont kézzel nézelődöm ki az ablakon, páran kviddicseznek az udvaron. Piton mindjárt elkapja őket.. Mosolyogva csóválom a fejemet...
