2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Sienna szavaira csak feltartom a kezeimet, amolyan semmi gáz, menjenek nyugodtan. Végülis nekem is van még mit átnyálaznom a nimfák témájában. Amióta Freya megküldte a levelet ezen kattogok! Alig várom, hogy találkozhassak vele valami kimenős napon és tisztázhassuk, meg feltehessek neki egy rakás kérdést mellé! Azért megnyugtató, hogy Roby is tisztázza, hogy ha fel is csattanna, akkor sem menne tettlegességig. Ezt így azt hiszem képes leszek kezelni. És nos igen, ha veszélyben érzem magamat, vagy fenyegetve, akkor hajlamos vagyok én is csúnyán viselkedni az illetővel.. - Kitalálunk majd valamit. - bólintok végül rá, hogy végülis eltegyük későbbre a témáját annak, miként vezessük le, vagy oldjuk meg ha egymásnak feszülnénk. Igazából nem találom rossz ötletnek, hogy megtanuljuk ezt kezelni. Ne csak egyéni szinten de együtt is. Sőt. Kritikus helyzetekben akár nagyon is sok múlhat az ilyesmin! Végül intek Robynak is és nem is tartóztatom őket tovább. Valamit azért mintha megneszelnék a becézés kapcsán, meg Roby inkább záró kézmozdulatán. Mintha lefogná magát.. Hm.. De végül nem kezdek el kérdéseket feltenni és úgy teszek mintha nem történt volna semmi. Ameddig nem osztanak meg velem valamit, addig úgy vagyok ilyesmivel, ez az ő dolguk vagy épp nem mert nincs is semmi. Remélem azért sikerül nekik elcsípniük interjúra Irvine-t! Én vissza térek az eredeti témámhoz és a délután további részét a könyvtárban töltöm kutatással.
//Köszönöm én is a játékot :3 örültem a közös vonalaknak!
-Kiabálni? Erőt fitogtatni? Bármikor! Megverni? Soha! – Rázom a fejemet. Siennát méregetem kicsit, hiszen vele a farkasok vagy a válogató során majdnem kinyírtuk egymást, de vele valahogy olyan cukik vagyunk kettesben, biztos vagyok benne, hogy nem az a vad szex lesz, amiben az ember véletlenül eltöri a másik kulcscsontját. Ám már értem, hogy Winifred miért volt velem olyan ellenséges, csak mert felemeltem a hangomat. Elhúzom a számat, felemelve a kezemet, sosem szerettem volna népszerű lenni, inkább irigyelt. – Igaz, igaz, de a tudod a temperamentum. Mindegy, a párbajhoz viszont nem értek. Idegből nem lehet varázsolni. Esetleg valami másféle játék, húzódzkodás, ilyesmi. – Próbálkozom valami áthidaló megoldással, mert lehet ezt oldani anélkül is, hogy a pálcámmal bénáznék. Hiába vagyok jó tanuló, az erőfitogtatás az nálam nem az átkok szórása. – Hát úgy érzem nekem sem biztos, hogy menni fog. Akkor marad ez az Irvine. Gyere Sisi! – Talán ennyi becézés belefér. Ahogy mozdulok, csoda, hogy nem fogom meg a lány kezét. A hónom alá csapom a kezeimet, távozólag intek a másik terelőnek, aztán elindulok kifelé hogy bevárjam a titkos szívszerelmet a küszöbön. Legalább egy kicsit indokoltan is együtt lehetünk. Mégis, valahogy sejtem, hogy Winifred nem hülye, és Corvushoz hasonlóan kezd sejteni valamit. Mindegy, Sienna kezében a döntés, hogy mikor tegyük publikussá. A tanulás pedig ránk fér, tudom, hogy Sienna mennyire elhivatott, és utál veszíteni. Ha most éppen ebben tudunk összedolgozni, az is egy lépés a komoly kapcsolat felé, amire mindketten vágyunk!
//Itt most kiírom magam, köszi szépen a csatlakozási lehetőséget, szuper volt^^//
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Csendben figyelek, amíg tisztázzák a dolgokat. Én is tudom, hogy Roby nem könnyű eset, ahogyan egyébként én sem, bár talán tőlem nem félt eddig senki, maximum távolságot tartottak odahaza például. Az viszont tény, hogy Robyval az első találkozásunk elég istenesen egymás ölésével indult és ha nincs a levelezés akkor nem is tudom, hogy képesek lettünk volna-e rajta bármit is javítani. De ezen már nem kell gondolkodni, mert jól alakult minden és úgy látom, hogy Winnievel is sikerül mindent megbeszélni, ami mindenképp fontos, hiszen csak úgy tudunk együtt csapatként működni. Elfogadom hát egy mosollyal én is a Hollóhátas lány kezét, hogy megszorítsam kicsit úgy bajtársiasan. A végén még lehet, hogy tényleg képesek leszünk majd csapattá kovácsolódni, ami lássuk be nem hátrány. - Merrók? - pillantok aztán meglepetten Winniere, mert őszintén szólva még nem ástam bele magamat komolyabban a témába és én nem vagyok olyan, mint Roby, sose érdekeltek a jegyeim. Ami a kviddicsen kívül létezik, az... nem is létezik. A legtöbb tantárgyból nagyjából átdöcögtem és kész és itt is úgy véltem tartom ezt a szintet, habár... a legutóbbi fiaskó mégis csak kicsit elgondolkodtatott, hogy mi van akkor, ha bármi rosszul sül el. Ha nem kapok szerződést, ha lesérülök. Talán mégis csak lehetne egy B tervem, ezért is választottam a tanár szakot. Elég általános és ha más nem akkor legalább oktathatok kviddicset, bár sejtelmem sincs, hogy mennyire tudnék bármit is kezdeni gyerekekkel. - Igen, mindenképpen több értelme van az interjúnak, mint a könyveknek. Ezek kifognak rajtam. - mint láttuk nem vagyok komolyabban képben a témában, hiába próbálkoztam eddig, mert már egy ideje a könyvtárban rostokolok, ami nem épp az én terepem. De legalább próbálkozom. - Lehet, hogy meg is nézhetnénk azt a sellő fickót, hogy egyáltalán mikor ér rá. - vetem fel Robynak, elnézést kérően Winniere pillantva. Nem akarom lekoptatni, vagy ilyesmi, de csak néhány nap van erre az esszére. Nem kapkodtam vele eddig, így majd most kell. Lehet, hogy jó lenne tényleg elkezdeni, mert az eddigi pergamen bámulás sajnos nem hozott nagy eredményt. Kénytelen leszek írni valamit, hogy értelmes jegyet kapjak rá.
Biccentek én is, egyáltalán nem zavar, hogy csatlakozik, sőt. Azt nem mondom, hogy kifejezetten örülök, de határozottan szükségesnek érzem a lépést. Valóban alapvetően könyvmoly vagyok és leginkább a szürke, uncsi “apáca” kategóriába esem.. kivéve ha pályára lépek.. De azt hiszem mindenki egy kicsit más emberré avanzsál a pályán. De mindig is magas volt az igazságérzetem ebből fakadóan bent tartani is nehezemre esik ha valami böki a csőrömet. Úgyhogy jöjjön aminek jönnie kell! Fogalmam sincs mire számítsak Roby-tól, számomra kiszámíthatatlannak hat. De el kell ismernem a reakciója meglep. Jó értelemben. És kicsit furának hat amit mond, valószínűleg én is furcsán reagáltam, vagy félre érthetően jó néhány helyzetben. Hiszen szeretek felszólalni a nők jogaiért.. Mégis nagyon vallásos és régi vágású családban nevelkedtem, amik miatt azért bennem is vannak ellentmondások. És valahol ráeszmélek és meglátom hol van a baj és hol értettem félre és miért hatott az egész ijesztőnek. - Oké.. Bevallom azt hittem képes lennél megverni… - ismerem el. De azért amit az anyjáról mond az is egy jó pont nálam végül elfogadom a felém nyújtott kezet. - Annyira nem feltétlenül szeretek kiabálni, mert attól, hogy valamit hangosabban mondok, még nem biztos, hogy a másik érti… Dee mit szólsz, hogy ha legközelebb nézeteltérésünk van, párbajra hívjuk a másikat? Elvégre varázslók és boszorkányok volnánk vagy mi. - végülis az is egy módja a konfliktus kezelésnek, hogy rommá átkozzuk a másikat. - Közben persze megvitathatjuk a problémát..- meglehetősen nagy kő esik le a mellkasomról, hogy ez az egész így tisztázódik. - Győzzünk együtt! - biccentek és itt már Siennanak is nyújtom a kezemet, még ha nem is lesz belőle egy Teletabi-nagyölelés egy bajtársias kézfogás mindkettejüknek nem árthat. Aztán persze az egész beszélgetés tovább megy a tanulmányokra. Amit a könyvtárról mond pedig alaposan meglep. Mondhatni kissé ki is kerekednek a szemeim. Oké még egy pirospont. Megejtek egy mosolyfélét mindkettejük felé. Ki gondolta volna, hogy akár így is alakulhat ez az egész..? Végül megcsóválom a fejemet. - Nem zavartál meg semmit. Nincs titok. - vonok vállat egyszerűen. - Ami volt, azt épp most lepleztem le részemről. - mondok csak ennyit. A nimfákról meg jótékonyan megfelejtkezem. Hiába van előttem egy halom könyv a témában. A legtöbb csak mondákkal meg görög vagy épp kelta szépirodalommal van tele.. De egy se konkrétan a nimfákról szól. A segítségkérésre pedig hol az egyikükre hol a másikukra pillantok egy pillanatig. - Én a sellő nagyköveti részt ajánlottam. Egy interjúféleség egy hús vér sellővel mindig jobb mint egy száraz könyv. Ráadásul a könyvek nagy részében inkább a merrók-ról van csak szó. Bár azt elfelejtettem kérdezni, hogy nektek melyikkel kapcsolatban lenne szükség infóra? - aztán egy kicsit kínosan oldalt pillantok majd vissza - Mondjuk azt szögezzük le, hogy Legendás Lények nem az erősségem.. A gombaszörny esete ezt remekül bizonyította.. - hát igen. Mindenkinek van olyan amiből vért izzadva küzd, hogy meg legyen aminek kell. Estéket seggeltem végig, hogy sikerüljön a vizsga, és rohadt nagy mázlin múlott csak hogy elég meggyőző tudtam lenni, mintha tudnám miről beszélek, így annyira vissza se kérdezett senki.. Végül a vizsga után olyan gyorsan szállt el az anyag, hogy még aznap, lefekvés előtt már egy hangot nem tudtam volna vissza mondani..
Azt kell rólam tudni, hogy kettős életet élek, de csakis jó értelemben. Általánosságban nagy a szám, és bántóan őszinte vagyok, ezzel pedig Sienna tudomása szerint magamat védem. Az érzéseimet, hogy senki ne bánthasson, de legbelül jobban vágyom a barátságra, a társaságra, mint az elismerésre. Ezért is engedtem át Siennának a posztot, vagy fogadtam el, hogy nem én vagyok a kapitány. Már közismert tény, hogy én vagyok a bunkó rosszfiú, de valahogy a csapat szemében ezt egyre kevésbé kell fenntartanom, hiszen megismerjük egymást. Sosem leszek könnyű eset, de kívülálló sem. – Tudom, talán ez az én hibám. Nem akartam, hogy úgy érezd, hogy máshogy kezellek, csak mert lány vagy. – Bólintok itt Sienna felé, akivel az erdőben olyan veszélyeset, hogy majdnem a lábát törte szerencsétlen. Vagy amikor a hajtói posztért küzdöttünk, akkor meg a könyöke tört majdnem szilánkosra. Ez nem azt jelenti, hogy meg is verném Winit, csak hogy a szememben nincs olyan, hogy gyengébbik nem, ha sportról, veszekedésről, vagy akár varázspárbajról van szó. – Csak hogy tudd, nálam nagyobb feminista nincs a világon. Egyedülálló anya nevelt fel, aki világ életében azt vallotta, hogy a nők bármire képesek. – Ezzel mindkét lánynak bókolok, de nem amolyan Dany-sármőr módon. A nyers stílusomtól függetlenül részemről mindig is elismerésre méltó volt, ha valaki nőként erős, ha dacos, nem véletlen, hogy miért vagyok fülig beesve Siennába, még ha ő azt hiszi, hogy ez csak valami ismerkedős, randizós fázis. – Akkor tegyük egyszerűvé. Ordíts velem nyugodtan, veszekedjünk, mert nem kell, hogy a feszültség bent maradjon, de aztán.. győzzünk együtt! – Nyújtom a kezemet, és úgy vagyok vele, hogy részemről ez nem megjátszás, mindenkivel úgy viselkedek csapatban, mint privátban. Talán ugye Sienna a kivétel, mert így beszéltük meg. Ha valaha is nyilvános lenne a kapcsolatunk, akkor sem nyalakodnánk sokat mások előtt, hiszen nem a külvilágra tartoznak a hálószoba titkok. – Azzal nekem is. Ez a sellős esszé lesz a vízválasztó, ami miatt szar jegyeket kapunk. Direkt olyat adott fel, amiről nincsenek is érdemi információk. A rohadék! – Sziszegem fojtottan, mintegy ismét visszanézve Winire, ő azért hollóhátas, hátha van valami titkos könyvszekció, amit mi még nem ismerünk. A visszakérdezésére azért értetlenkedve pillantok vissza rá. – Időelbaszás. Ha a könyvárban tanulni akarunk, azt csináljuk alaposan. Ha pedig ismerkedni, arra is megvannak a megfelelő, és nem zavaró körülmények. – Én magam is okoskának vallom magamat, mert a nevelőnyám medimágusként durván maximalista, ráadásul az apám Luca igazi nagy koponya, nem véletlen, hogy tőle örököltem a sokoldalúságot. – Na ez jó ötlet Sisi! Becsatlakoznék, köszönjük terelőtársam. Ha csak ketten jól megírjuk az esszét, akkor legalább észreveszi az az állat, hogy pusztán elméleti módszerekkel megbuktat minket. Amúgy nem zavarok? Nem volt semmi titok, amit ketten akartatok megbeszélni?
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Biccentek azért Robynak, ha már lepakolja a könyveit, hogy üljön is le nyugodtan, ha szeretne, engem igazán nem zavar, de azért Winnie megerősítése is kell, habá amikor őszintén kezd beszélni már sejtem, hogy jobb, ha Roby tényleg helyet foglal. Na nem feltétlenül csak miatta, hanem hogy Winnie is halkabban beszélhessen és ne felfelé kelljen néznie, mert a másik még ácsorog. A lány kérdő pillantására azért bólintok egyet, bár sejtelmem sincs, hogy pontosan mit is akar mondani, és amikor belekezd kissé elkerekedik a szemem. Csendes lány és olyan könyvmoly félének tűnik, de úgy fest van benne kurázsi, ha ezt így nyíltan felvállalja. - Huh... - ennyit bökök ki, bár igazából nem akarom kimondani, ezért magamat is meglepem vele, hogy mégis kicsúszott, mert hát valakinek a szemébe mondani, hogy félek tőled elég nagy vállalás. Egyből Robyra pillantok, hogy vajon mi lesz a reakciója. Azt hiszem ez most a beszélgetésnek azon része, amibe nekem nem feltétlenül kell beszólnom, ezárt inkább csak feszülten figyelek. Tény, hogy Roby elég hirtelen és temperamentumos ember, még nálam is jócskán nehezebb eset időnként és ezt mindenki érzi is rajta. A többieknek pedig nagy hátrány, hogy nem ismerik azt az érzékeny oldalát, amit én és persze nem tudják, hogy a stílusának mi az oka. Viszont ezt neki kell kezelni és helyretenni a többiekben és már elég nagy lépés az is, hogy Winnie egyáltalán kimondta, mi a probléma. - Hogy én átváltoztatástanból? - kapok hirtelen észbe, amikor egyértelműen felém passzolja a lehetőséget, hogy segítsek Robynak. Végülis nem vagyok annyira rossz belőle, közelebb áll a bűbájtanhoz és a gyakorlati mágiaágak mindig jobban mentek, mint a száraz elmélet. - Öhm... talán, végülis... - bököm ki végül, de elsősorban azért, mert nem igazán szoktam én magam másoknak segíteni. Nekem aztán sosem voltak kiemelkedőek a jegyeim. - Csak előbb meg kell küzdenem ezzel az esszével a Fekete tavi sellőkről. - teszem végül hozzá, ezzel azt is megválaszolva, hogy miért is vagyok a könyvtárban a fiúk stírölésén kívül, amiről mindketten tudjuk Robyval, hogy teljesen kizárt. Nem szoktam senkit sem stírölni, soha, de tényleg. - Szóval én az esszé miatt vagyok itt, de Winnie azt a tanácsot adta, hogy beszéljek először azzal a Spencer... ugye? Spencer Irvinenal, mert ő éppenséggel sellő és valami nagykövet is. - azért még kérdőn Winniere pillantok, mert a memóriám nem a legfényesebb és még nem jutottam el oda, hogy felírjam a fickó nevét. Azt hiszem ideje lenne, mert ha törlődik az info és közben netán elköszönünk egymástól, akkor aztán nyomozhatok, hogy kivel kellene beszélnem, hogy könnyebben írjam meg azt az esszét.
Remélem én is, hogy nem lép ki, azzal lényegében teret engedne a rossz nyelveknek és annak, hogy a személyének köze volt bármihez is ami az Észak-Íreknél történt… Pedig.. nem. És való igaz, Sienna elpirulását épp nem veszem észre mert a saját zavarommal vagyok elfoglalva. Bár nem is kérném számon, vagy tulajdonítanék valószínűleg elsőre túl sokmindent a reakcióhoz, ha kiszúrtam volna sem. Hál égnek, nem szoktam ilyesmiken csámcsogni. Na jó egy kicsit azért érdekelne, de inkább amiatt, hogy kinek hogyan alakul az élete. Sienna pedig taktikusan rögtön terel és inkább vissza kérdez. Én pedig egy pillanatra végig futtatom a pillantásomat a könyvek gerincén amiket Roby lepakol- már amelyiknek látszik. Valahol mégis ott keringenek a kérdések a fejemben. Kismillió kétellyel együtt. Végül kibukik belőlem. - Szeretnék.. őszinte lenni. - Beharapom a számat Robyra nézve, aztán Siennara, mintha amolyan megerősítésért néznék rá. Bár hogy mihez, az kérdéses.. Talán csak hogy biztosan jó ötlet-e kimondanom amit gondolok..Ledobni a bombát - Időnként félek tőled. - mondom ki végül magamat is meglepve. - De nem gondolom, hogy ez lennél te. És nem akarom, hogy ez határozzon meg a szememben. Akartam már veled beszélni erről, tekintve, hogy a további csapatmunkában akadályozó tényező lehet… Csak.. hát.. nem egyszerű. - a végére azért egy kicsit elmegy a hangom és meg kell köszörüljem a torkomat. Persze eleve nem beszélek hangosan. Mégiscsak könyvtárban vagyunk és ez talán ugyanúgy mint Sienna levele, nem a kíváncsi fülekre tartozik. És egy kicsit valóban fura Roby-tól hallani, hogy tanul. De miért ne? - O! - bukik ki belőlem aztán Sienna felé fordulok.- Ahogy órán láttam, te jobb vagy belőle mint én. - a hangomban van egyfajta elismerés ezzel kapcsolatban. És bár nem az a szándékom, hogy Siennat jelképesen oda lökjem Roby elé, hogy tessék akkor majd te segíts neki.. szóval remélem nem is fogja így venni.. Miért van az, hogy az ismeretlen emberekkel kapcsolatban akaratlanul is van bennünk egy kelletlen előítélet és nem tudunk annyira függetlenek lenni mint szeretnénk?! Azért arra, hogy pasikat stírölünk egy kicsit prüszkölve kuncogom el magam. - Hát persze, mi mást lehetne csinálni egy könyvtárban? - nevezzen bárki prűdnek, vagy kockának, de a könyvtár számomra ilyen szempontból “szent és sérthetetlen”. Pechemre persze simán félre is érthetik, hiszen soha nem láthatott senki srácok társaságában, csak akikkel anno is már jóban voltam. Mint Benjamin vagy Corvus.
Látom, hogy a két lányban nagyon bennakad a szó, ami csak egyet jelenthet; pont rólam beszéltem. Mint köztudott, nem vagyok egy észlény, de ennyi még nekem is nyilvánvaló. Járatom a tekintetemet kettőjük között, hogy letegyem a karjaimban tartott vaskos könyveket az ő asztalukra, bár kérdőn méregetem őket, nem mondták, hogy csatlakozzak, lehet, hogy marad a pletyizős duójuk, csak udvariasságból méltatnak most némi figyelemre. – A beilleszkedésről? Hm.. mondanám, hogy az kemény dió, hiszen az újnak illene valamennyire alkalmazkodnia a már kialakult hangulathoz, más kérdés, hogy nekem ez sikerült-e. – Csóválom a fejemet hamiskás mosollyal, én aztán nem arról vagyok híres, hogy könnyű eset lennék. A két hölgy, aki jelen van, pontosan tudja, hogy velem aztán nem könnyű, de ha meg tudnak győzni az igazukról, akkor nem csak erős szövetségest nyernek velem. Nálam minden érzelmi alapon dől el, aztán megyek, mint a faltörő kos. Jelen állás szerint azonban nagyon visszafogom magamat, mert az, hogy váratlanul Siennába botlom, az mindig komoly erőpróbát jelent pont a titkolózás miatt. Valami bajtársias elismerő pillantás belefér, sőt akár még valami fürkésző tekintet is, mint amikor az ember azt méregeti, hogy vajon a közös génekből milyen gyerekeink lennének, de most semmi több nem férhet bele. Azért azt elégedetten nyugtázom, hogy csak úgy belepirul a pillantásomba, főleg mivel sötétebb a bőre, így ha valami pírt ki tudok váltani, az már erőteljes jelzés. - Furcsa lenne pont tőlem azt hallani, hogy tanulok? Ez a rohadt átváltoztatástan még rajtam is kifog. – És igen, tényleg maximalista vagyok a tanulásban is, bár lényegesen kevesebb időt szánok rá, mint bárki, aki nem sportol. Ettől még egy egyetemi szakos tanár nem fog csak úgy átengedni, csak mert az All-Starsba tartozom. Azt pedig nem lehet megtenni, hogy csak kviddicsezem, mert úgy lehet valaki a csapat tagja, ha amúgy van érvényes diák jogosultsága. – Na és ti? Pasikat stíröltök? – Kérdezek vissza, aztán majd Sienna eldönti, hogy mennyire megy bele a játékba, remélhetőleg tényleg nem szemez másokkal. Na de lássuk Winifred válaszát is.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
- Még sose voltam ott. - gondolkodom el, mert hát igazából még Franciaországból se mozdultam ki azelőtt, hogy eljöttem ide suliba. Ha azt nézzük mindez elég fura úgy, hogy az apám lényegében elég nagy világjáró, hiszen ismert a neve sokfelé. Engem még se vitt magával sosem, ahogyan látogatóba is elég ritkásan jött mindig. - Igazából én sem tudom pontosan. Tényleg kicsit mintha eltűnt volna, a választásnál is nagyon visszafogott volt. Lehet, hogy van valami a háttérben, majd... megpróbálom megkérdezni. - nem vagyok jó ebben, de gyakorolnom kell a társas kapcsolatok építgetését egyébként is, úgyhogy végülis nem ártana legalább próbálkozni. Egy biztos, Tori tényleg kicsit mintha magába fordult volna. Azért remélem, nem akar kiszállni a csapatból a miatt, ami történt velünk. Nem a csapat hibája és minden bizonnyal a következő meccs már rendesen fog zajlani és ténylegesen játszhatunk is. Nagyon megszeretném mutatni, hogy mire vagyok képes, ahogyan gondolom mindenki más is. - Igen, azt hiszem értem. - sóhajtok egyet, mert szó se róla a választást nagyon rosszul kezelte Roby. Én is azt hittem, hogy ott helyben kiborul majd, amitől csak mindenki még feszültebb lett, hiszen jó eséllyel mind éreztük ezt. Amikor viszont válaszra nyitnám a számat engem is meglep, hogy pont Roby jelenik meg az asztalnál. Tényleg nem pont idevaló, ahogyan én sem. A magunkfajták csak akkor jönnek a könyvtárba, ha nagyon muszáj, bár az is igaz, hogy Winnie arról nem tud, hogy bizony Robynak akad olyan oldala is, amit más nem igazán ismer, sőt még csak nem is sejt, hogy ott van. - Oh, szia! - pillantok fel rá, sőt mintha egy pillanat el is pirulnék a tekintetétől, bár ha Winnie is ideges, akkor nem feltétlenül szúrja ki, vagy foghatja arra is, hogy pont őt említettük és most mivel megjelent zavarban vagyok. - Igen, hogy mindegyikünknek kicsit nehezebb, hiszen idegenből jöttünk, habár Winnie csak egy ideig élt máshol. És te mit csinálsz itt? - passzolom vissza a kérdést, hogy azért ebbe a témába ne menjünk bele annyira mélyen, no meg azért az egyik székre is rápillantok, ha netán leakarna ülni, bár csak utólag jut eszembe, hogy nem biztos, hogy ennek Winnie örülne. Nem épp felhőtlen a viszonyuk, de az lenne a cél, hogy ez változzon, nem igaz?
A sportoló mindig a célra fókuszál, annak rendel alá mindent, amíg lélegezni, lépni bír, edz.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2022-12-01, 11:24
Sienna & Wini
[You must be registered and logged in to see this image.] Ha a nevelőszüleimen múlott volna, akkor simán beíratnak egy varázstalan gimnáziumba kint Amerikában, de szerencsére akkor még meg tudtam győzni őket, hogy ez így nem lenne túl fair. Ilyen szintű alkalmazkodást ne várjanak el tőlem! Az más kérdés, hogy az akkorra már nem túl fényes viszonyunk miatt, az érveim között ott volt az is, hogy az ilvermorny bentlakásos és államilag támogatott, tehát a lehető legkevesebb “gontot” fogom okozni, ha oda mehetek. Nem tartott sokáig, hogy átgondolják, mehetek. Biccentek - Amerika egyébként lenyűgöző egyfelől, de olyan hatalmas hogy érzetre is el lehet benne veszni. Angliát pedig mindig is inkább éreztem az otthonomnak. - nyilván a Roxfort egy meghatározó pont azon belül is számomra, de mielőtt tényleg elmélyülhettek volna a kapcsolataim itt, ki lettem szedve. - Tetőzheti, hogy az angolok pedig nem minden esetben a nyitottságukról híresek. - ismerem el. Az angol varázslóvilágban még mindig jelen van a régi arisztokráciai hierarchia és rendszer egy jó része. Legalábbis, ha az iskola el is kezdett feloldódni ez alól, családonként még bőven megtalálható. Bele gondolva ijesztő lehet számukra, hiszen ahogy változik a kor, változnak a szokások, változik minden. Kultúrák esnek szét vagy tűnnek el. Elemről elemre. Talán emiatt érezhető innen-onnan egyfajta agresszív ragaszkodás a “hagyományokhoz”. Hümmentek együttérzően arra, hogy elismeri Torival biztonsági játékot játszott. - Tényleg vele mi van? Mármint a gombás eset óta nagyon vissza húzódott. ennyire durván megviselte? - azért hallottam ezt-azt és abból ítélve nem is csodálkozom rajta, hogy megviselte, de azért remélem nem fog totálisan magára maradni a helyzetével.. Csak hát.. igen, elég nehéz ha elzárkózik mindenkitől. Amikor viszont szóba hozza Robyt egy kissé fészkelődni kezdek. - Őszintén szólva a csapatkapitány választásnál nem mertem oda menni gratulálni Corvusnak mert olyan érzést keltett mintha helyben képes lenne embert enni… - ismerem el, kicsit felhúzva az orromat. És persze észre sem veszem első blikkre, hogy itt lehetne a közelben. Őt legalább annyira nem gondolnám könyvtárba járó alkatnak, mint Siennat. - Biztosan van egy kevésbé ijesztő oldala is… - adok esélyt hangosan is kimondva a gondolatot - Amúgy is vele is beszélnem kéne majd.. - bököm ki, mire mintegy falra festett ördög egyszercsak megjelenik az emlegetett, belém pedig belém fagy a szó. És csak remélem, hogy jótékonyan lemaradt arról a részről, hogy mekkora parát is okozott bennem.. Az pedig, hogy esetlegesen engem kihagy a szemmel vetkőztetésből pont hogy inkább örülök neki. Nevezzen bárki prűdnek, de én nem szeretem az ilyesmit. Ráadásul Robyval egyáltalán nem vagyunk olyan viszonyban, hogy hiányolnom kéne tőle az ilyesmit. Sőt!.. Kissé azért lefagyok, de végül is miért kéne terelni? - A.. beilleszkedésről beszélgettünk. - azért nyelek egyet. Tény, hogy a gombaveremben, amikor éles helyzet volt vállt vállnak vetve sikerült küzdenünk, azért voltak olyan kirohanásai amiket nem tudok csak úgy félre söpörni. Persze a provokatív személyiségem se segít a helyzetünkön és valahol tudat alatt talán nagyon is irritálom.. Fogalmam sincs. Mindenesetre kíváncsian figyelem a reakcióikat.
Nem vagyok a tanulás megszállottja, de mivel győztes alkatként gondolok magamra, számba veszem azt is, hogy ha valamiért nem foglalkozhatok a sporttal, ne maradjak csonthülye. Ez a jegyeimen is meglátszik, maximalistaként igyekszem mindenben otthon lenni, noha az egyetemi részleg még nekem is új, Rómában nem volt ilyesmi. Siennával találkozunk olykor, a legnagyobb titokban, s nem lógunk egymás nyakán, hogy ne merüljön le a szenvedély, megmaradjon az izgalom. Ez a könyvtáras összefutás a legnagyobb véletlen, s ezt onnan is tudni, hogy nincsen egyedül, Winifreddel, a másik terelővel beszélget, akit még mindig nem tudok hová tenni, de azért túlzás lenne rosszban lenni, csak mert orron pöckölt, vagy provokált kissé. Végülis kölcsönösen megmentettük egymás életét, és egy ilyen lányra van szükség a posztunkon, aki képes beleállni bármilyen helyzetbe. Elsőre oda sem akarok menni hozzájuk, mondván nem hívtak, és két lánynak lehet önálló beszélgetése is, de amikor véletlenül a nevemet hallom, akkor elmosolyodom, és a halomnyi könyvvel a kezemben odalépek. – Sziasztok. Mi a nehéz nekem? A tanulás? – Lóbálom a könyveimet, amiből van egy halomnyi a karomban. Azért nehéz megállni, hogy ne pusszantsak oda Sienna szájára, de tekintve, hogy a titok él, nekem meg van önuralmam, ez nem történik meg. Ám a méregetés, mustrálás nem marad el. Nem mondom, hogy bugyiáztató a pillantásom, de az nincsen tiltva, hogy tetsszen, ami pedig reális lehet, hiszen miért ne fejezhetnénk ki, ha tetszetős a látvány? Ám úriember vagyok, annyira azért nem vagyok egyértelmű, hogy zavarba hozzam, s nem felejtem el rajta a tekintetemet, hogy ezzel Winifredet megalázzam. Csak amolyan pasis, gyors szemmel vetkőztetés, majd visszaöltöztetés, hogy minden follyon tovább a megszokott mederben.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
No igen mindketten kellően óvatosak vagyunk. Én direkt nem kérdezek nyíltan, ő pedig látszik, hogy hezitál, hogy beszéljen-e, de szinte ott a nyelve hegyén az info. Mennyivel könnyebb, ha csak az egyik félben kevés a gátlás, de hát nem lehet minden tökéletes. - Világos. Nem lehetett egyszerű, ha kiszakítottak a megszokott közegedből. Gondolom hiányzott, ha visszajöttél, amikor lehetett. - ő szintén szólva nem is tudom, hogy milyen az a bizonyos valahova tartozás. Sosem éreztem magamat otthon a Bauxbatonsben. Nem sokan voltak, akikkel egyálalán csak beszéltem. Annyira más ott a többség, mint én, hogy hihetetlen. De hát, ha az a suli volt helyben... az apám pedig sosem kardoskodott érte, hogy a Roxfortba járjak. Az az évente néhány futó látogatás nem volt elég, hogy lássa mennyire nem jó nekem a francia suliban. Anyu pedig nem tehette meg, hogy olyan messzire küld, kapcsolatai se voltak hozzá, hogy megtehesse és anyagilag is megterhelő lett volna, hiszen hiába híres az apám, akkor is anyu nevelt lényegében egyedül. - Igen. Azt hiszem kicsit a többség kívülállónak érzi magát, vagy legalábbis mi, akik idegenből jöttünk biztosan. - mondom óvatosan, hiszen tényleg olyan nem egyszerű nekünk Robyval, de tény, hogy igazából a többiek között sincs olyan nagy összehang, hiába közös az iskolájuk. Azért erre a történész dologra kicsit megrándul az orrom hegye. Azt már tudjuk, hogy a tanulás és az elméleti dolgok nem az erősségeim, bár igaz, hogy azért is mert sose volt senki, aki megkedveltesse velem. - Talán. Azt hiszem én is biztonsági játékot játszottam eddig. Torit ismerem régről és sokkal könnyebb volt mindig mellé besorolni. - bólintok egyetértően, hiszen én se nagyon igyekeztem, de tényleg nehéz is, ha másoknál azt látod ők már amúgy is jóban vannak. Azért Lizzy és Dany mégis csak egy pár, láthatóan Corvus is elég jól ismeri őket és hát Winnie bár kevésbé nyit könnyen, mint ahogyan én is, de mégis csak ismeri őket, Corvust egyértelműen jobban. Őszintén szólva sejtelmem sem volt, hogy ezt hogyan lehet bármi módon is megtörni, vagy bejutni a közegükbe és hát nem is nagyon próbálkoztam. Talán majd a csapatépítés segít valamennyit. - Robynak azt hiszem talán a legnehezebb. - teszem végül még hozzá, mert tudom, hogy a többség nem is igazán kedvelte meg, ami valahol érthető, hiszen a levelezésünk előtt én se voltam oda érte. Elég hirtelen jellem. Nagyon meg is lepett, amikor átengedte a helyét a válogatón. Akkor láttam meg először, hogy van benne más is a rosszmájú megjegyzéseken kívül.
A sportoló mindig a célra fókuszál, annak rendel alá mindent, amíg lélegezni, lépni bír, edz.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2022-11-12, 12:36
Sienna & Wini
[You must be registered and logged in to see this image.] Azért örülök, hogy én magam végül mégsem léptem előre. Nagyjából ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy úgy jártam volna mint Lizzy. Noha esetemben annyira nem lett volna “nagy veszteség”, de nála alaposan beütött. Hiszen a VMS-en csapatkapitányként vett részt. Amerikában pedig láttam a kupáikat a Wampus-osoknak és Lizzy neve ott virított ráadásul ott is csapatkapitányként. Bele gondolva szinte csupa olyan került be a válogatón az allstar-ba akik vezető pozícióban voltak a saját posztjukon túl. Azért az, hogy közéjük én is bekerültem, nekem elég bizonyíték magamnak a rátermettségemre. Ahogy felhozza a jó okot, látszik rajtam, hogy voltaképp.. mesélnék is.. De nem akarok mindent rá borítani. Végül úgy döntök, miért ne..? - A.. nevelő szüleim munkalehetőséget kaptak kint és nem igazán én döntöttem arról, hogy menni akarok-e velük vagy nem. - bármennyire is eltávolodtam tőlük, még mindig furcsa kimondani, hogy “nevelő szülők”. - De a vissza útba már nem volt bele szólásuk. - biccentek egyet a jó okokra - Nem tudtak távol tartani az egyemtől és az allstar-tól. - nem mintha annyira marasztaltak volna.. de ha bele megyek a nyomorom részleteibe, azzal semmire nem válaszolok valójában. Meg.. egyenlőre nekem is kényelmesebb így. Biccentek arra amit mond egy őszinte mosollyal - Tényleg jót fog tenni az a csapatépítés! Talán több kedvünk lesz utána edzéseken kívül is találkozni. - talán egy kicsit túl bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban… De abban biztos vagyok, hogy nagyon nem akarom azt, ami az Ilvermorny-ban történt. Úgy nem is tudna igazából a csapat mit kezdeni magával, sem az allstar-on sem azon kívül. - Én.. amióta vissza jöttem, találkoztam például egy történész-polihisztorral Roxmorts-ban. Sok téma van, amiről nem tudok másokkal beszélni, vagy levelezni, de vele igen… Szóval.. szerintem nagyon is igaz, amit a megfelelő közegről mondasz. - értek vele egyet. - Egyébként.. a társaságokkal kapcsolatban, nekem mindig azt mondták, hogy ha van legalább egy valaki, aki engem is és a társaságot is ismeri legalább nagyjából, az mindig könnyebbséget jelenthet. - osztom meg. - Persze benne van a pakliban, hogy ez klikkesedést okozzon, vagy hogy az “új ember” az ismerősével együtt is egyedül marad mert sajt.. és még nagyon sok rosszul elsült helyzet kijöhet egy ilyen szituból.. - azért ennél a pontnál érezhető, hogy nálam inkább az utóbbi “példa” következett be - De bármi megtörténhet! Hátha te szerencsésebb vagy. - valahol elég vicces amikor két introvertált személy próbál a szociális kapcsolódási képességeiben, vagy annak hiányaiban eligazodni.. És nem arra a szilárd megállapításra jutni, hogy.. köszi inkább maradok a biztonsági zónában, ahol nem lehet annyira pofára zúgni!
- Kösz, ez is sokat számít! - mosolyodom el halványan, mert hát attól még maga a tény, hogy az egyébként se túl erős hírnevem még jobban csökkenhet itt, nem valami jól hangzik, pedig tudom, hogy igaza van. Mást viszont nem tehetek, mint hogy kihozom magamból a legtöbbet a pályán, ami lássuk be, hogy eddig nem sikerült valami jól, hiszen a válogatón se sikerült a legjobban nyújtanom. Ha Roby nem gáláns, akkor most terelő lennék, pedig sose voltam oda ezért a posztért, még ha erőnlétem van is hozzá, hogy jó legyek benne. - Így már értem, de biztosan jó okkal voltál távol és aztán jöttél vissza. - hümmentek egyet, ami talán vehető burkolt kérdésnek is, de mint említettem nem vagyok valami jó barátkozás terén és nem szoktam nyílt kérdéseket se feltenni, csak így a magam módján érdeklődöm. No meg így legalább a másikon nincs meg a nyomás, hogy olyasmibe avasson be, amibe nem akar, de ha mégis beszélne róla, megteheti. Az úgyis egyértelmű, hogy egyikünk sem olyan típus, aki könnyen barátkozik. Más-más okból ugyan, de a kapcsolatépítés mindkettőnknek időbe telik, ha jól sejtem és ez így, hogy mindketten ilyenek vagyunk, még nehezebb feladat. - Talán, de ha másoknak nem a kviddics a fő érdeklődési köre, nekem meg sosincs időm másra, mint az edzésre... Azt hiszem a legtöbben nem jól kezelik, ha egy-egy meghívás helyett mindig az edzést választom, és még nem vagyok jó abban, hogy ezt hogyan kell másképp kezelni. - vagyis hát elengedni magamat. Még a tanulás se megy könnyen, hiszen akkor is mással kell foglalkoznom, mint az, ami érdekel és igazából bármiféle szórakozás alól könnyen kihúzom magamat e miatt. Az is benne van, hogy talán Felicity és Prairie egyszerűen nem passzoltak hozzám és talán kár lett volna erőltetni a dolgot. - Lehet, hogy ha megtaláljuk a megfelelő közeget, akkor nem is kell változtatnunk. - célzok ezzel arra, hogy ahogyan mondja előttük nem kell visszafogni magamat, ha a kviddicsről akarok beszélgetni, vagy ha főleg arról szoktam és ha ez nekem az elsődleges. Ettől még persze megpróbálhatunk valamelyest nyitottabbá válni, de nem vagyok benne biztos, hogy mindenáron erre kell törekedni... már nem. Egész életemben meg akartam felelni az apámnak, ez lehet hogy épp elég teher, amit magamra róttam.
A sportoló mindig a célra fókuszál, annak rendel alá mindent, amíg lélegezni, lépni bír, edz.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2022-10-20, 15:27
Sienna & Wini
[You must be registered and logged in to see this image.]- Szívesen! - És bármilyen színessé is nőtte ki magát, még így is sokan vannak, akik a régi rendszer alapján látják a világot. De azt hiszem ez.. normális. Nem mindenkinek ugyanazok a tapasztalatai, így nem is mindenki fog idomulni, vagy együtt mozogni a változásokkal. Azért felélénkülök, amikor mégiscsak nyit. Elgondolkodva nézek rá - Ha ki is tudódna, az azt jelentené, hogy a hírnevedet - meg emelem az arcom elé vízszintesen tartva az alkaromat - nem innen kellene újjá építened, - majd leeresztem a karomat egészen a mellkasom vonalába, megtartva a vízszint jelképes vonalát - hanem nagyjából innen. De! Nem a csapat szemében. - mutatok rá az apró vigaszra a képletben. Aztán csak az asztalra ejtem a kezeimet. - Ha itt Angliában is hírbe keverednél, az is teszt a válogatottnak. Hogy ki tudunk-e állni egymásért. - összegzem megtoldva egy bíztatónak szánt mosollyal. Persze úgy beszélek az egészről, hogy tekintettel vagyok arra, nem nyilvános témát fejtegetünk és könyvtárban vagyunk, ahol időnként a halk szavak is ordításnak képesek hatni. Szóval a hangerőm ehhez igazodik. - Nem végig. Két évet Amerikában voltam. Voltaképp Lizzy-vel váltottuk egymást. Én mentem, ők jöttek a nővérével. Idén, év kezdésre jöttem haza. - osztom meg - És mivel hajlamos vagyok mindent megszakérteni és kimondani.. Ez általában kevesek számára szimpatikus vonás. - aztán oldalt pillantok és elismerem - De tény, van egy kisebb társaság akikkel illene újra felvennem a fonalat. - aztán csak hallgatom eltűnődve. És bár elsőre jópofa ötletnek tűnt az akadálypályás gondolatom, most ahogy így beszélgetünk, valami egészen más kezd megfogalmazódni bennem. - Az elszántságnak nem egy pozitív tulajdonságnak kéne lennie? - gondolkozom el pillanatra. - Hát.. legalább csapaton belül biztos, hogy bátran orrvérzésig beszélhetsz róla. - engedek meg egy bátrabb mosolyt. Hiszen valószínű, hogy közülünk senki nem fogja rossz néven venni. - Talán csak… egy kicsit mind bezárkóztunk a saját világunkba és nem igazán tudjuk, hogyan érdeklődjünk a másiké iránt. - próbálom megfogalmazni amibe amúgy én is elég gyakran bele esem. És ez persze nem kötelező, hogy rá is igaz legyen. Aki egész életében verseng, annak talán időről időre meg kell tanulnia, hogyan is néz ki a viszonzás.. akár csak egy gesztusé és hogy nem kell mindenkivel is versengenie. Na igen! Ezzel azért nekem is van mit kezdenem.
Eszembe sem jut, hogy igazából Winnie is újnak számít, vagy legalábbis volt egy kis kiesése, úgyhogy nem biztos, hogy ő keni vágja, hogy hol is van ez a sellő, de mondjuk tuti, hogy nagyobb esélye van rá, hogy ismeri, mint én, aki teljesen új vagyok itt és nem visszatérő. Hümmentek hát egyet és felvésem a papírom aljára a nevet és hogy kb. merre találom, hogy tuti ne menjen ki a fejemből. Lehet, hogy tényleg jobban járok vele, ha előbb őt interjúvolom meg, mint hogy megpróbálom itt bújni a könyveket, ami egyértelműen nem az erősségem. - Kösz! Felkeresem, remélem ráér időnként. - nem tudom, hogy mennyire lehet elfoglalt egy ilyen sellőképviseleti akárki, sőt igazából azt sem sejtettem, hogy az iskolában többen vannak sellők. Érdekes dolog ez, a Roxfort úgy érzem sokkal vegyesebb iskola, mint a Bauxbatons volt odahaza, de igazából sokkal jobban tetszik. Nálunk túlságosan egyforma volt minden, itt sokkal változatosabb és sokkal kevésbé érzi valaki, hogy kilóg, ha nem olyan, mint amit elvárnak tőle. - Azt hiszem értem. - bólintok végül, mert hát a rövid válasz legalább válasz, de egyértelműen azt sugallja, hogy azért ennél többet nem szívesen mondana róla most így hirtelen. Egy magamfajta zárkózottabb ember, azért ezt könnyen látlátja. Nekem se volt egyszerű megírni azokat a leveleket, de úgy érzem jobb tisztavizet önteni a pohárba, mintha megtartom magamnak az infot és aztán később derül ki valami más okból. Sose lehet tudni, hogy ki olvas francia újságokat. - Én csak... - akadok el, mert a jó ég tudja, talán elvágni se kellene magamat, hiszen én javasoltam, hogy építsünk csapatot és ez bizalomépítésről is szól. - Az ember nem szívesen beszél a hibáiról és lehet, hogy rosszul is sült el. Nem tudom. Ha pedig kitudódna... - sóhajtok végül egyet, hiszen olvastam az iskolai újságot. Őszintén szólva tudom, hogy bizalomról van szó, de mi van akkor, ha valamelyik csapattársam végül mégis csak odaadja annak a cikkírónak, aki említést tett a levelekről? Lehet, hogy nekik elmondtam, de ha mindenki megtudná nyíltan és leközölnék a levelemet... A föld alá süllyednék szégyenemben és még a csapatépítőre se biztos, hogy hajlandó lennék elmenni. Rettenetes megalázó lenne! - De hát te eleve idejártál nem? - kérdezem, hiszen ebből valahogy adódna, hogy vannak barátai, ami amúgy butaság, mert nekem nem voltak érdemben odahaza, úgyhogy nem evidens ez. Aztán csak sóhajtok egy aprót és végleg becsukom a könyvet, amit eddig próbáltam bogarászni. Tényleg inkább felkeresem azt az Irvint. - Azt hiszem a legtöbben nehezen viselik a... - elakadok és keresem a megfelelő szót, de látszik, hogy nehezen jön a nyelvemre. - Elszántság? Nem is tudom, mindig egy valamire koncentrálok, ami a kviddics és nehezen fér bele más. Gondolom mindig ez is a fő témám, ami egy idő után másnak unalmas lehet. - legalábbis gondolom, hogy e miatt koptak el Felicity és Prairie, vagy egyszerűen csak velem van a baj és kiállhatatlan vagyok, de ez az opció azért rosszabb, mint az első.
A sportoló mindig a célra fókuszál, annak rendel alá mindent, amíg lélegezni, lépni bír, edz.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2022-10-08, 15:16
Sienna & Wini
[You must be registered and logged in to see this image.]El kell gondolkozzam pár pillanatra mert régen volt már amikor azzal menőztem, hogy sosem tévedek el a kastélyban és mindenről is van egy kicsi infóm legalább. - Ha jól emlékszem valamilyen Irvine a neve. Bevallom a keresztnevére nem emlékszem.. És a gyengélkedőtől nem messze van az első emeleten. - Néha jó, hogy okostojás vagyok. Legalábbis szeretném ezt gondolni magamról. Mondhatnám azt, hogy csak úgy kíváncsiságból gyűjtök róluk de már pusztán az, hogy egy pillanatra kínos csendbe burkolózom a vissza kérdezése hallatán, elég hülyén venné ki magát, vagy lerázósan, hogy jaaa perszeeee csak uncsizom és ilyesmikkel szoktam elütni az időmet!! Még akkor is gyanús lenne, ha amúgy tényleg szokásom teljesen indokolatlan témákról olvasni, pont ezzel az indíttatással.. Mondjuk azt is egy pillanat alatt mérlegre teszem, ez mennyire jelenthet jót, vagy rosszat, ha felfedem magamat. Mennyire fognak “csalással” vádolni ha esetleg tovább megy az infó.. De végül úgy döntök, hogy ha ő megadta a bizalmat, akkor ám legyen. Én is megadom. - Inkább, személyes okok miatt. - bár tény, hogy nem spilázom túl a magyarázatot, főleg, hogy rá is terelem ezzel a lendülettel a szót. Aminek talán nem örül. A levelet felemlítve pedig próbálok nem elmosolyodni a megnyilvánulásán, ami a látványos lapozgatást illeti. Úgyhogy satuba fogom az arcomat és csak aztán szólalok meg. - Nem piszkálni akarlak vele. Úgyhogy ha azt akarod, akkor valóban hagyjuk. - mondom ki mintegy biztosítva, hogy csupán szerettem volna ha tudja, nem akarok semmit felhánytorgatni. Nyilván érdekelne a téma, de még nekem is sikerül felmérnem, hogy majd talán máskor. Még nagyon nincs itt az ideje. Egyáltalán nincs meg az a hangulat köztünk, ami miatt erről feszengés nélkül lehetne beszélni. Ráadásul csk választással kapcsolatos érzései is érintettek a téma kapcsán.. Így inkább vissza térek arra amit előtte mondott. - Azt hiszem beilleszkedés ügyében hasonló cipőben járunk. - kicsit tűnődöm, mintha derengene néhány lány vagy talán egy mindenképpen akit többször láttam Sienna közelében korábban - Mi történt azzal a két lánnyal, akikkel év eleje körül voltál? - nyilván nem mindenkire figyelek a suliból, de főképp megfigyelő életforma vagyok és akikhez van már valami fixebb kapcsolódási pontom, nekik a dolgaik mindig hamarabb feltűnnek.
Eszembe sem jut, hogy esetleg azt hiheti, hogy azért megy nehezen a házidolgozat megírása, mert nyelvi nehézségeim adódtak. Elég jól beszélem a nyelvet, bár talán igaz, hogy az itteni könyvek nyelvezete rettentesen száraz, de az a helyzet, hogy tanulási szempontból igazából soha sem voltam a toppon. Először az sem esik le, hogy miért jön ezzel a sellőképviseleti dologgal, ami sajnos azt mutatja, hogy tényleg nagyon nem vagyok jó ebben az egészben. - Oh... - bukik ki belőlem, ahogyan leesik, hogy mit is akar ezzel mondani, ami olyan téren vicces, hogy lehet, hogy ő elsőre úgy érzelmezi, hogy rossz néven veszem a megjegyzését, vagy segíteni akarását. - Mármint, erre nem is gondoltam, vagy nem hallottam az infot, de kösz. Hogy hívják az illetőt, vagy hol találom pontosan? - kérdezem végül, mert nem lenne hátrány, ha nem kellene még tovább kőrdezősködnöm, hogy vajon ki lehet az a sellő, akit kifaggathatnék. Az tuti, hogy sokkal könnyebb lenne, mint ezeket az ósdi könyveket lapozgatni, és megpróbálni kihámozni belőlük a fontosabb infokat. - Csak úgy önszorgalomból? - lepődöm meg, hiszen nekem muszáj ezzel foglalkozni, ő meg úgy tűnik, hogy csak úgy kedvtelésből foglalkozik ezzel a nimfa kérdéssel és akar utána járni. Nagyon fura! Az eszembe sem jut, hogy rákérdezzek, hogy honnan jött a késztetés, vagy tud-e kifejezetten valakit, aki ezek szerint nimfa és az átlag emberek közé vegyül. Az ember azért általában nem ok nélkül kezd kutatásba, mármint gondolom a többség, aztán vannak olyanok is, akik csak úgy kíváncsiak, és érdeklődőek, ai tőlem rendkívül távol áll, ha nem kviddicsről van szó. A kérdésére viszont látványosan elgondolkodom, nem vágom rá egyből, hogy jól és kész, pedig mennyivel egyszerűbb lenne! - Meg vagyok, kösz. Próbálok beilleszkedni, vagy ilyesmi. Nem vagyok benne... nagy szakértő. - ezt értheti mindkettőre természetesen, az iskolára és a kviddics csapatra is és hát tényleg nem vagyok valami profi beilleszkedés terén, pedig próbálkozom, amennyire legalábbis nekem megy. Sajnos nem segít sokat, hogy azok, akik felé nyitottam el is koptak mellőlem hamar. Mindig ez volt a baj. Túlságosan lefoglalt a kviddics ahhoz, hogy legyen időm barátkozni. - Kösz, de én nem hiszem, hogy arról akarnék beszélni. Talán hülye ötlet volt. - nyelek egyet és bármennyire is nem szokásom olvasni, mégis lapozgatni kezdem a méretes könyvet, ami előttem van. Csak az jelzi egyértelműen, hogy totál nem érdekel a dolog, csak ezzel akarom a témát elodázni, hogy már egy idő után egészen más lényeknél járok benne, mint a sellők, mégis úgy nézem, mintha minimum érdekes lenne, közben pedig már rég egyértelművé vált, hogy én és a könyvek két külön világ vagyunk.
A sportoló mindig a célra fókuszál, annak rendel alá mindent, amíg lélegezni, lépni bír, edz.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2022-09-25, 12:58
Sienna & Wini
[You must be registered and logged in to see this image.]Egy röpke pillanatra elgondolkozom azon, hogy vajon amiatt nem jó ebben, mert fogalma sincs melyik végéről fogja meg a feladatot, vagy mert nyelvi nehézségbe ütközött? De aztán eszembe jut egy alternatíva, amit újként esélyesen nem tudhat, így megosztom vele. - Ha esetleg a könyvek túl szárazak, vagy túl.. régies angolt használnak, a suliban van sellőképviseleti iroda. És egy kissé szórakozott, de jó fej fickó a vezetője. Bár ő azt hiszem nem kifejezetten fekete tavi de sellőként csak többet tudna mondani a témáról. De akár interjú félét is készíthetsz vele. - bele gondolva, az utóbbi majdnem egy évtizedben a Roxfort színesebb lett mint azt valaha bárki gondolta volna.. Mardekár Malazár példának okáért tutira forog a sírjában, de hát szerencsére már nem tud bele szólni. Az meg, hogy minden kornak meg van a maga Malazárja… már más kérdés. - Én..? Nimfákról gyűjtök mindenféle információt. Főleg amióta tudomásomra jutott, hogy ahogyan a sellők vagy vélák, ők is az emberek közé képesek vegyülni. - osztom meg a valóság egy részletét. Bár valóban jellemző rám, hogy ha valami számomra új dolog jut a tudomásomra, arról szeretek maximális tájékozottságot össze gyűjteni. Fürkészem egy kicsit, nyilván ha vissza kérdez arra majd még válaszolok, de néhány gondolat nem hagy nyugodni, úgyhogy megpróbálom össze foglalni őket. - Öhm.. egy ideje kavarog bennem, hogy érzed magad itt a Roxfortban? És hogy érzed magad az Allstar-ral kapcsolatban? - elég hirtelen a téma váltás, de eddig bírtam. Azért van bennem némi feszkó és remélem nem borítja rám az asztalt a kérdés miatt, vagy ilyesmi, de tényleg érdekel. Ráadásul úgy gondolom, nem árt ha a csapat tagjai megpróbálnak valamiképp zöld ágra jutni. - Nagyon bátor volt tőled az a levél. - ismerem el végül egyszerűen. - Még akkor is így gondolom, ha személy szerint belőlem, első körön rengeteg ellentmondásos érzést is váltott ki.. - és ismerem el ezt is őszintén. Hiszen a bizalom amit bele fektetett, bár nem úgy térült meg ahogy valószínűleg számított rá, de akkor is értékelendő. Másrészről a levelének furcsán elárvult hangulata volt ezzel pedig valóban együttérzésre talált nálam, még ha egyéb döntéseimet nem is befolyásolta.
Egészen belemerülök a papír bámulásába, mintha attól magától megjelennének rajta a szavak, ami persze nem történik meg, hiába fókuszálok annyira. Viszont e miatt elég hirtelen ér Winnie megjelenése és az első szavaira már-már ijedten kapom fel a fejemet, mintha valaki minimum tetten ért volna, ami persze butaság, mert nem csináltam semmi rosszat, bár jót sem, ami az esszét illeti. - Oh, szia! - sikerül elsőre ennyit kibökni, amikor felocsúdok és ő már le is ül az asztalhoz. Hollóhátas, ha jól tudom, ami azt jelenti gondolom, hogy neki a könyvtár nem olyan idegen hely, mint nekem és hogy minden bizonnyal az életében már alternatívák is vannak, mint a kviddics. Vajon nekem is kellene, hogy legyen, ahogyan anya néha óvatosan megpróbált rá célozgatni? Persze sose vettem komolyan és úgy tettem, mintha nem hallanám, vagy nem érteném, hogy mit akar kihozni a kis rejtett utalásokból, de attól még tudom, hogy mire ment ki a dolog. - Még, ha írnék, de nem igazán vagyok jó ebben. - mutatok végig színpadiasan a könyveken, meg a pergamenen, meg úgy általában az egész hóbelevancon, ami az asztalt borítja. - A fekete tavi sellőkről kell esszét írni, csak hát nem értem, hogy minek. Néha úgy érzem a legtöbb tanár csak azért ad ilyen feladatokat, hogy valamit osztályozni tudjanak. - húzom el a számat egy gyors sóhaj után. Látszik rajtam, hogy fenemód szenvedek a miatt, hogy kénytelen vagyok ilyesmit írogatni, pedig kénytelen leszek megcsinálni, mert jegyet kapunk rá. Itt nem ismernek még annyira a tanárok, hogy a minimummal átrugdossanak, tehát kénytelen vagyok teljesteni legalább valamilyen szinten, ha bent akarok maradni a csapatban, márpedig ez a legfontosabb. - Öhm és te? - kérdezem vissza végül egy kis fáziskéséssel, mert egyrészt mégis csak illik, másrészt csapattársak vagyunk, vagy mi fene, még ha nem is vagyunk valami szoros kapcsolatban. Próbálkozom, hogy nyitottabbá váljak, bár nem volt valami bíztató, hogy akikkel az elején sikerült egy kicsit barátkoznom Preirie és Felicity, eléggé felszívódtak. Gondolom sokat tanulnak, vagy csak nem voltam nekik szimpatikus. Végülis mindegy, de a próbálkozás iránti lelekesedésemet elég erősen hazavágta a dolog. Amúgy is itt van Roby, még ha titkos is ez az egész, ami közöttünk alakul. Nem akarom, hogy a csapatban e miatt másképp nézzenek ránk.
A sportoló mindig a célra fókuszál, annak rendel alá mindent, amíg lélegezni, lépni bír, edz.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Könyvtár (IV. emelet) 2022-09-16, 13:49
Sienna & Wini
[You must be registered and logged in to see this image.]Egyik sort szedem a másik után. Főként olyan könyveket keresek, amikben szerepelhetnek akár csak gyermekmese szintjén is a nimfák. Szóval, mesekönyvek, görög legendák és mítoszok, drámás verses kötetek, mágiatörténet, emberi, vagy emberszerű varázslényekkel és előfordulásukkal foglalkozó mindenféle enciklopédiák landolnak az egyre halmozódó kupacon amit a kezemben tartok. Fogalmam sincs hogy mennyi időt töltöttem már itt, de esélyesen egy két órát biztosan és még csak kiválogattam az esetleges köteteket. Mindenesetre épp két polcsor közül mászom elő és épp azelőtt sikerül lepakolnom a könyvtornyomat, hogy lebillenne belőle egy is. Történetesen Sienna-tól nem messze sikerül mindezt kiviteleznem. És csak miután a könyvtorony már nem takarja ki a látóteremet tűnik fel a francia csapattársam. - Oh, hello! - köszönök rá, halkan de kellően meglepetten, nem mintha a torony lehelyezésével nem csaptam volna kellő zajt, hogy magamra vonjam a figyelmét. Bárhol máshol előbb számítottam volna rá, de pont nem nézem egy könyvtárba járó alkatnak, szóval egy kicsit, talán illetlenül megbámulom. Nézek rá, úgy az egész jelenetére ahogy láthatóan szenved afölött amit épp csinálnia kéne.. gondolom. De végül csak közelebb tolom a könyvtornyomat, hogy Siennaval szemben leülve is elérjem amit épp akarok. - Nem baj ha csatlakozom? - bár lehet ezt az előtt kellett volna megkérdeznem, hogy a közelébe telepedtem de sebaj! - Miről írsz? - teszem fel neki minden további nélkül a kérdést. Tényleg kíváncsi vagyok. Persze annyira nem vagyok zug-kocka, hogy bárkinek felajánljam amint elakadt, hogy majd én megírok helyette mindent! De talán ha beszéltetem arról amit csinál, beindulnak a kerekei. Amikre innen nézve rá férne némi olajozás. Az más kérdés, hogy egy kicsit talán fontoskodó hangnemet sikerül megütnöm, így mielőtt úgy érezné, hogy ellenőrizgetni akarom, vagy számon kérni, elő szedek a táskámból egy jegyzetfüzetet és leveszek egy könyvet a kupacból. Történetesen az emberszerű, emberek közt elvegyülni képes varázslényekről szóló akad a kezembe. És bár készenlétbe helyezem a jegyzeteimet, a tintát és a pennát, mintegy jelezve, hogy ha nem akar beszélni, van dolgom, de még bele nem kezdek semmibe, hogy ha esetleg mégis nyitott lenne… érezze, hogy rá is figyelek. Különösen pedáns, ennél fogva időnként mesterkéltnek hathatnak a mozdulataim, így kviddicsen, seprűn kívül. Egyenlőre nem hozom szóba a sportot, meg úgy semmit ezzel kapcsolatban… Pedig jó pár kérdésem lenne. De majd később!
Az élet miért nem lehet jóval egyszerűbb? Én tényleg nem akarok mást csak kviddicsezni. Anya viszont mintha képtelen lenne ezt megérteni, meg persze a tanáraim is. Itt egy újabb beadandó, amit meg kellene írnom, de csak nézek ki az ablakon a könyvtár egyik asztalánál ülve, vágyakozva, elképzelve magamat, ahogyan odakint repkedek. A Bauxbatonsban is sok tanár úgy rúdgosott tovább minden évben, de ez most sajnos nem működik, mert itt nem ismernem és kénytelen vagyok valahogy legalább a minimumot hozni, csak még sejtelmem sincs hogyan. És erre még rátesz anyám levele is, amit már másodszor olvasok át és csak egyre jobban dühít. Persze, ha az ő szemével látnám magamat, akkor igazat adnék neki, de sajnos ez még sosem sikerült. Az én érdekeimet nézni, de mégis nehéz elfogadni, hogy ha esetleg igaza is lenne, akár csak részben is. Már megint azt taglalja, hogy jobban oda kellene figyelnem a tanulásra, nem tehetek fel mindent egy lapra és hogy annak ellenére, hogy még mindig reménykem, az apám nem valószínű, hogy eljön majd a következő meccsünkre, pedig még nem is tudjuk mikor lesz! Mégis hogyan jelentheti ki már előre, hogy esély sincs rá?! Mintha tudna valamit, amit nem mondd el. Én pedig botor módon reménytelenül hiszek benne, hogy az apám nem csak ide-oda pottyantott pár gyereket, hogy aztán élje világát és ne foglalkozzon velük. Akárhogy is, nem tesz most jót ez a levél, hogy jobban odatudja figyelni a tanulásra. Egyébként is mi a fene értelme van elemzést írni a Fekete tó sellőiről, ha egyszer én nem úszó vagyok, hanem kviddicsezem és sosem fogok sellőkkel konfrontálódni. Teljesen értelmetlen az egész, csak időhúzás. Szerintem a legtöbb tanár csak azért ad különféle feladatokat, hogy ennyivel is kevesebb dolguk legyen, ami a tanítást illeti. - Valamit írjunk... - motyogom magamnak, anyám levelét félbehajtom, majd újra és leteszem a könyv alá csúsztatva, amit vagy fél órája szedtem le az egyik polcról és sellőkről szó, aztán magamhoz veszem a pennát és elkezdem piszkálni a tollas végével a nyakamat, miközben meredten nézem a papírt, hogy valamiféle gondolatokat próbáljak kicsiholniaz agyamból. Egyelőre ugyanolyan sikertelenül, mint ahogyan az elmúlt fél órában. Újra és újra kifelé pillantok az ablakon, pedig tudom, hogy koncentrálnom kellene, de nekem ez mindig is csak akkor ment igazán, ha seprűn ültem, nem pedig egy dohos és unalmas könyvtárban.
Ha tudnám, hogy egyre jobban eluralkodik rajta a sajnálat, nagyon nem tetszene. Nem akarom, hogy bárki is sajnáljon. Azt se viseltem jól, amikor kiderült mi történt velem évekkel ezelőtt és bizony láttam a nővérem szemében, hogy mennyire rosszul érzi magát, hogy eddig sejtelme sem volt róla. Nem akarom, hogy bárki is szánakozzon rajtam, vagy megpróbáljon együttérezni. Egyszerűen nincs rá szükségem. Attól nem lesz jobb és nem változik meg semmi, meg aztán már nem is kell, hogy bármi megváltozzon. Az életem rendben van, erős vagyok és túléltem dolgokat, amiket sokan el sem tudnak képzelni. Végtére is, ha azt nézem erősebb lettem attól, ami történt. A szüleink talála, az erőszak, a gyilkosság, amit én követtem el. Mind mindig ahhoz járultak hozzá, hogy az legyek, aki most vagyok, hogy erős páncélt növesszek, amin már nem tud áthatolni senki és... Na jó, ez nem teljesen igaz. Nicolas a maga módján mindig is képes volt rá, még ha talán pont azért is ment neki, mert sosem erőltette, mint Sera. Zacahary pedig nem tudom, hogy hogyan és miért, de áttudott törni a falon. Talán azért, mert tudja milyen érzés, hiszen vele is megtörtént, még ha nem is pont úgy, mint velem. A merengésből Frida szavai szakítanak ki, és az, hogy a növény bizony egészen életrekelt, pedig nem rég még olyan száraz volt, mint a sivatag legszárazabb része. Most viszont virul, mintha csak most nőtt volna ki a friss földből és egy kiadós eső után élettel telve nyúlna a nap felé, pedig se eső nem volt, se a nap nem süt rá. - Valamiféle képesség igen, úgy sejtem, vagy... egyre biztosabb vagyok benne. Csak hát egyáltalán nem illik hozzám. - felelem, bár szinte csak magamnak, hiszen most már tényleg egyértelmű kezd lenni, hogy hatással vagyok a növényekre, az állatokra és képes vagyok akár életet is adni egy elhalt virágnak. Talán idővel másnak is tudok majd? Pont én? Mennyire abszurd már ez, amikor életet vettem el és az egész egyszerűnek tűnt, de életet adni annyira furcsa... más érzés. A kérdése viszont azonnal visszazökkent a valóságba és egy pillanat alatt újra magamra találok. A tekintem elrévedőből visszatér konokba, kissé cinikusan pillantok rá. Nyitni, ismerkedni, nem az én asztalom, már így is túl sokáig leshetett be a függöny mögé, ami oly védelmezőn takarja el mindenki elől Lioneah McCain lelkének törékeny darabkáit. - Mindenkinek meg kell küzdenie a maga nehézségeivel, vagy így, vagy úgy, vagy előbb, vagy később. Te csak tudod, hiszen ha nem vagyunk elég jók, akkor vége a világnak. Biztos bánnád. - vetem oda, mintha egyébként engem totál hidegen hagyna az egész. De végülis ezt mondom magamnak, hogy azért járok Vladhoz, hogy fejlődjek, de ez az egész világvégehumbug nem érint meg különösebben. Egyelőre még nem is hiszek benne teljesen, de ha úgy kell tenni, hogy megkapjam a tudást, amit már Uthertől nem kaphatok meg, akkor nincs mit tenni, beszállok a játékba. Mindenesetre felállok az asztaltól. A könyveket, amiket hoztam felkapom és egy határozott mozdulattal teszem le a gyűjtőbe a többi közé. Megtehetném, hogy visszaviszem őket a helyükre, de a könyvtárosnak is kell valami munka nem? A virágot meg simán ott hagyom az asztalon. A kísérletnek vége, innentől már nem érdekel, hogy mi lesz vele. Még egy köszönést se mellékelek, csak maximum biccentek egyet futólag. Frida, ha nagyon kíváncsi persze megteheti, hogy megnézi a könyvkupacot és megpróbálja kisilabizálni, hogy mi volt nálam, és mennyire lehet érdekes. Természeti varázslatokról szól a nagyrésze, druda mágiák, amik tényleg nem illenek hozzám és úgy tűnik, hogy mégis átjár ez az erő.
- Óh. Hát ebben az esetben valószínűleg nem tudok jó példával szolgálni, bocsánatot kérek. - megrökönyödöm kissé azon, amit mond. Nekem címzi egyáltalán vagy csak hangosan gondolkodik? Akárhogy is, feléled bennem irányába valamiféle ösztönös sajnálat, amit ki ugyan nem fejezek, mert nem kívánom megsérteni vele, de olyan.. nem is tudom.. szomorúnak tűnt számomra ez a kijelentés, hogy közelebb kezdem érezni a lelkét a magaméhoz még akkor is, ha ez amúgy nem lenne igaz. - Nagyon furcsa. A képességed volna? - szemlélem a növényt, ahogy éledezik halványan. közben nem tudok szabadulni a gondolatoktól, melyek Lioneah megjegyzése kapcsán kezdik magukat kergetni fejemben. Úgy érzem mondanom kellene valamit, ösztönösen kívánnék vigasztalót szólni, de mégis úgy érzem, hogy rossz ötlet lenne, hogy nem azt a hatást érném el, amit szeretnék éppen ezért csendben maradok, s inkább a zöldülőre figyelek. - Sok nehézséggel kellett megküzdened az életedben.. ugye? - szalad ki a számon a kérdés, amint megjegyzését és a növény feléledését is elraktározom magamban a megfelelőnek vélt polcon. Nagyon koncentráltam arra, hogy ne vájkáljak, de mégsem tudtam megfegyelmezni a nyelvemet, s a kérdés csak úgy kiszaladt. Szíve joga nem válaszolni rá.
Automatikusan felszökken a szemöldököm erre a nagy sajnálatra, amit a növény iránt érez. Én még az emberek irányába se biztos, hogy tudok effélét érezni, nem hogy egy muskátli iránt. Nem csoda hát a cinikus pillantás részemről, amivel illetem a hős Griffendélest. Azt hiszem bármennyit is változtam Zacharynak hála, ilyen aztán biztos, hogy sosem leszek. Jó ég! Aztán perszen nem lep meg, hogy egyből önző módon magára gondol. Griffendéles, úgy vélik, hogy körülöttük forog a világ... Jó, talán nem kellene általánosítanom, hiszen Zacary sem ilyen, de nehéz levetkőzni a megszokást. Pedig azúttal rólam van szó, ezt a növényt nekem kellene életre kelteni, hiszen már megtettem többször is, csak épp mindig Zachary társaságában sikerült és nem volt akaratlagos. - Ha tudom másnak milyen a boldog emlék, talán könnyebben rájövök, hogy nekem mi lehet, ami igazán az... azt hiszem. - motyogom szinte csak magamelé. Tényleg nehéz lehet velem beszélgetni, hiszen időnként kimondottan rákoncentrálok, máskor viszont inkább csak elmerengek és hát tény, hogy nem vagyok kevésbé szigorú, mintha épp McGalagonynál állna egy záróvizsgán. Nem irigyelném, ha az ő bőrébe kellene bújnom a sajátom helyett. De a sajátomban vagyok és csak zakatolnak a gondolataim. A testvérét említi, aki meghalt, akkor nekem az lenne a boldog emlékem, amikor éltek a szüleim. A bűntudat miatt, ha rájuk gondolok csepp jóérzés se fog el. A testvéreim kapcsán szintén, hiszen igazán csak Nicolashoz kötődöm komolyabban, Sera mindig is túlságosan tökéletes volt, bár azóta jobb lett a kapcsolatunk, hogy kiderült mégis csak vannak hibái is. De kétlem, hogy ha rájuk gondolnék, akkor az boldogsággal töltene el. Ha viszont az a gondolat ad kapacskodót, ami igazán úgy éreztem, hogy felszabadított... Lehet vajon a halál gondolatával életet teremteni? - Nem, semmit se öntöttem rá. - rázom meg a fejemet, de ahogyan jobban megnézem bizony én is úgy látom, mintha zöldebb lenne. Vajon azért, mert Zacharyra gondoltam, vagy azért, mert arra a pillanatra, amikor végeztem azzal a két sötét alakkal, akik bántottak gyerekként? Egy pillanatra lehunyom a szememet és felidézem azt, amikor Rasmus elvezetett a két fickóhoz és gyakorlatilag szó szerint a kezembe adta a kést és a döntést jogát, hogy azt teszek velük, amit akarok és én mérhetetlenül dühös voltam, hogy bármire képes legyek. Összeszorítom a számat, szinte még láthatja is Frida, hogy egy pillanatra megremegek, de amikor felpillantok újra bizony a muskátli élettel telibb, mint valaha és nem kellett hozzá sok csak néhány pillanat, ahogyan a Griffendéles lány szeme láttára kelt újra életre. - Milyen abszurd, hogy a halál gondolata kelt életre egy növényt... - fújom ki egy nagy szuszra a levegőt, de aztán a tekintetemet Fridára emelem újfent. Vajon eláraszt majd a kérdéseivel és ha megteszi, vajon válaszolni akarok rájuk? Valami bizalomféle kell ahhoz, hogy egy csapatént működjünk, de a bizalom és én sose jártunk kéz a kézben.
//
